Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 31 
Égtárulás
  2018-05-03 14:57:30, csütörtök
 
  Jankovich Ferenc

ÉGTÁRULÁS

Szép, ha nyíl az égi, a kék-fényes ablak,
míg érlelődnek a színek és hamvak;
tulipirosodik tulipántok máza,
hupikékesedik jácintok zománca,
nyersét nyílatja a nárcisz bársony bőre,
ágaskodik a fű, most kapva erőre -
s mind, amerre nézel: pólyák, - szinte félve,
gyermekkezű virág cirógat a szélbe. -

Ártatlan magzatok, színei a napnak,
minek is virulnak, ha majd lehervadnak?
Minek ragyog a szín, mért is lobog a láng,
mért is rak az évszak virágmályvát alánk:
hogy édes érzéssel s keserűvel telünk,
amíg így lélekben belé hemperedünk?
S mire fölébredünk, vicsorító tél lesz:
kezdhetünk újból a tavaszidézéshez...

Egy fekete rajz, egy ember jár a sétány,
a sárga csapások zörgő murva-útján:
szeme elé lassan homályló lég terül,
kószál az alkonyban, egy pont a sok közül.
Sápadtak a lámpák... Tűzfalra az utcán
piros-fehér-zölddel fölkúszott a reklám.
Körös-körül immár neont iszik az ég -

Ezeket észleltem, míg rám esteledék.
Míg fentről, kétfelé lebegő ívekben,
sas-szárnyakon kisér a Nagy Fény felettem.
 
 
0 komment , kategória:  Jankovich Ferenc versei  
Az esthajnal szerelme
  2018-05-03 14:44:23, csütörtök
 
  Jankovich Ferenc

AZ ESTHAJNAL SZERELME

Őszikék dajkálta
ringó dalbölcsőben:
így aludtam én el
a kék éjszakában,
csillagok takartak
színlő terítővel,
így aludtam én el
a kék éjszakában,
ringó dalbölcsőben...

Egyszercsak felültem,
és körös-körültem
égett a sok csillag;
s fejem felett láttam
a vékony, színarany
perecet, a holdat
Őszikék daloltak.
Illogó ingákkal,
ezüst-nesz zenével
jártak pici holdak -
S hogy szívem mit érzett?
Az egész ég vérzett!
Őszikék daloltak...

Vállamra borultak
a szép csillagképek;
úgy zizegtek körül
az ég ékszerei
csöndes ragyogással,
angyali örömül;
tenyeremre a Fias,
vállamra a Göncöl ült -
Ereszkedett a magas,
könnyű édes teherül,
ereszkedett a magas,
könnyű édes teherül -

S lassú csillogással,
benső ragyogással
én is verssé váltam,
bölcsőjén egy dalnak:
kilestem asszonyi
szíve-dobogását
a szép Esthajnalnak
 
 
0 komment , kategória:  Jankovich Ferenc versei  
Gyümölcsszonett
  2018-05-03 14:31:48, csütörtök
 
  Jankovich Ferenc

GYÜMÖLCSSZONETT

Sárga ringló meg zöld, meg körte, szilva...
Sok szép gyümölcs, több, mint levél a fákon.
A dús tenyészet mintha ákom-bákom
betűkkel s kótafőkkel arról írna:

Hogy csak a tellt, a hamvas tiszta formák
kerekednek ki, akkor is, ha dalra,
versbe perdül a nyári piros alma,
kakukkfű közt táncolva játszi tornát.

S piros gyümölcs ízét fehéren ontja,
míg szép hajadon hars foga kibontja:
ha diószemű lány eszi az almát.

Gyümölcsös kert, mint a mennyország széle -
Barna angyal, ropog az alma béle,
nem bánnád meg, felét ha ide adnád!

 
 
0 komment , kategória:  Jankovich Ferenc versei  
Két didergő
  2018-05-03 14:29:44, csütörtök
 
  Jankovich Ferenc

KÉT DIDERGŐ

A te szépséged nem múlik idővel,
a te arcmásod szívemben örök:
száz év után is, ha új idő jővel,
őriznek e sugaras fénykörök...

Hátulról nézlek, s még hajadban is
arcod rajza játszadozik előttem...
Mért is nem vagyok ifjú, lenge, friss?
Mért is vagyok már oly botor, időtlen?

Rá hajlanék, mint szellő lágy bokorra,
két szűzi alma zizegne kezemben,
fejem fején, míg álmunk összefolyna -

Mint szoborpár az üdvözitő csendben,
amelynek szebb és több értelme volna -
Két didergő lélek, istennel szemben...

 
 
0 komment , kategória:  Jankovich Ferenc versei  
Szomjam
  2018-05-03 14:26:48, csütörtök
 
  Jankovich Ferenc

SZOMJAM

Kit űzöl úgy, sokat sóvárgó lelkem?
Mi hajt mindig tovább? Miféle vágy
ösztöne küld, mint szegetlen kalács
tejillat álma, amit meg kell lelnem...

Nem volt még oly kerítés s durva rács,
mit át nem törtem, de te tovább kergetsz:
mind istenibb, mind távolabbi kerthez
szegzed szemem, mint messzi túlra látsz.

Kopik gúnyám, romlok, szakadok, feslem:
s illanni kell, nem adnak új ruhát...
Csak egy sugár vagyok, fogytán a testem -

mégis tovább lövell, repít a vágy,
akkor is, ha már rég a sírba estem:
a szomjam megmarad és visz tovább.

 
 
0 komment , kategória:  Jankovich Ferenc versei  
Érzéki
  2018-05-03 14:22:01, csütörtök
 
  Jankovich Ferenc

Érzéki

Derűs bölcsesség, ólom-álom illat...
A liliom káprás köde nyomasztó.
Hozzám hempelyeg s míg hason s szíven hat -
már kirepült a képzeleti lasszó.

Liliom kelyhén szétolvadt havas tó,
közepén forrás, mint női Hat, éget
felhányt párákkal... Irigylem a méhet,
mely közepébe vágott a magasból. -

Ebben kezdődni s ebben lelni véget:
ledér sziromhús-párnán hemperegve -
reám is átcsap égi méhe kedve.

Majd önfeledten alunni rá szépet -
egy pillanatra mindent elfeledve,
álmomban is tovább szeretve, élet...


 
 
0 komment , kategória:  Jankovich Ferenc versei  
Vers arról, hogy mi a szerelem
  2018-01-19 18:05:01, péntek
 
  Jankovich Ferenc

VERS ARRÓL, HOGY MI A SZERELEM

Ó, szép szerelem... Csak mint éggel betellőn
egy piciny kis vágy, több se vagy talán -
Gyöngyvirágot szedni csipkéző erdőn,
menve egy szende virágszag után.
 
 
0 komment , kategória:  Jankovich Ferenc versei  
Barátaim, a fák
  2018-01-19 17:41:13, péntek
 
  Jankovich Ferenc

BARÁTAIM, A FÁK

Barátaim is vannak hát:
régi barátaim, a fák -
kik rám gondolnak szüntelen
és várnak úton-útfelen.

Előkelő mind, koronás:
platánfa, jávor, tölgy, akác, -
- ha nem fuj szél, egy sem susog -
szerények ők, mint én vagyok.

Ha rám talál ,,a méla fűz",
lelkem tavában elbetűz,
és kiolvassa, mennyi rém
szorong sötétlő fenekén.

A gesztenyefa rám nevet,
olykor eperfa integet,
eperfa, - édes ifjúság,
leveleiden hernyó rág...

Aztán csak ő is rám talál,
a cserje, káka, a fűszál,
valamit ők is mondanak,
ha mást nem, azt, hogy süt a nap.

Süt a nap, aztán elborul,
hallgatnak a fák jámborul,
azután jön a förgeteg
s vele együtt üvöltenek.

Az ég is általuk beszél,
csak rajtuk ordíthat a szél,
nélkülük az sem volna más,
csak egy fogatlan óriás.

Ha jön a fehér téli nap,
levetik koronáikat,
és így alázkodnak meg ők
a kín előtt, a jaj előtt...

Búcsúként egy piros bokor
vállamra roskad, átkaro
s elbámulunk, két önfeledt,
könnyezve a világ felett.
 
 
0 komment , kategória:  Jankovich Ferenc versei  
Az elmúlt jövőről
  2018-01-19 17:11:38, péntek
 
  Jankovich Ferenc

AZ ELMÚLT JÖVŐRŐL

Istenem, hogy repülnek az évek,
s mindig csak egy színe van az égnek!
Néha felhős, néha köd borítja:
épen olyan, mint az ember útja.

Január van - s elmúl február is.
Jön a tavasz - s elmúlik a nyár is,
még nem is volt; hátra minden dolga -
s olyan, mintha régen elmúlt volna.

Minden évszak a másik adósa:
mégis mindig rózsa lesz a rózsa.
Kit igazol, mint felrémlő emlék?
Néha olyan, mintha nem is lennék.

Bár az ember is, mint virág, volna:
mint a rózsa, mássá ne fajulna;
s tőle, mint a pára, el ne szállna
erényei múló ragyogása!...

 
 
0 komment , kategória:  Jankovich Ferenc versei  
Téli látogatás
  2018-01-19 17:00:18, péntek
 
  Jankovich Ferenc

TÉLI LÁTOGATÁS

Hej, gyönyörű vidék, szelíd nyári szeretőm,
hányszor haltam én el lágy öledben epedőn,
hányszor pihentettek zsenge, tejes dombjaid,
hányszor szenderegtem ölelő karodban itt!

Ősz tört bájaidra, megcsúfolt rút kelevény,
rideg lettél hozzám - kitartottam veled én,
téli ágyba dőltél s most is itt vagyok veled,
nézem paplanodra kifektetett két kezed.

Nagy fehér ápolód föléd hajol könnyedén,
halk vereskeresztként pislan a nap a fején
s míg borogatást rak homlokodra: kék ködöt,
meg se rezzen tőle erdős, bús szemöldököd.

S még az ablakot is rád tárta a konok ég:
élősdi rajokban szállnak rád a hópihék,
belepik homlokod, szemed sarkát, könyöked,
nem fordulhatsz tőlük, itt tolongnak fölötted.

Hej, szomorú vidék, összetépett, letiport,
hát megismersz-e még? Én se vagyok, aki volt
erős, vad poétád, hanem aki meggörhed,
hófehér ágyadnál sötét fejem lecsügged...

Vágy indít engem is, vacogásod ha látom,
reád terítenem szitakötő kabátom,
lábadhoz leülnöm s megszorítván kezedet
a megváltó lázban összeforrni teveled.

Vágy indít, hogy fejem hűlt kebledre lehajtsam
s utolsó fohászom te füledbe sóhajtsam,
meztelenségemet a lelkembe takarván
mosolyodni végsőt görcsbe fagyott nyugalmán.
 
 
0 komment , kategória:  Jankovich Ferenc versei  
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 31 
2018.09 2018. Október 2018.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 1 db bejegyzés
e év: 1760 db bejegyzés
Összes: 10839 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 566
  • e Hét: 566
  • e Hónap: 43860
  • e Év: 805422
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.