Belépés
lyzbet3.blog.xfree.hu
A sikeres ember az, aki reggel felkel, este lefekszik, és közben azt csinálja, amihez kedve van. Köszöntelek a blogomban. ...... Elizabeth
1970.10.13
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
Dudás Kálmán: Vers
  2012-03-06 20:29:16, kedd
 
  Az álmok tarka szőnyegén hempereg húszéves vágyam,
De a józanság egyszerű, jó tükrét magamban hordom.
Én mindig a csöndes csodák kiújult mezőit jártam,
De a Ma durva tenyerét lelkemen cipelem folyton...

Tudok a mámorról, lázról, - csókról, mosolyról, lányról,
De engem újabb csókvágyak sodornak messze vizekre.
S a hétköznapok elunt-bús nyugalom-sejtelme vádol,
S indigótengerekre űz: ájult ábránddal lihegve...

Tudok a néma órákról, méla szélcsendről lelkemen,
Ha az áldó béke langyos, mámoros, ámult árnya nyom.
De olykor-olykor orkánok érkezése, borús sejtelmen
Dúl át sötéten bennem, és - burkolva barna fájdalom.

Ó, Élet, néha oly szépnek, színesnek látlak, sóvárglak!
Fényt, virágot s örök mosolyt látok álomszép arcodon -
Néha mindent elrútító, komor, elborító fátylak
Lengnek szememre: s ülnek mint sose kiszépülő korom.

Néha szelídség a szavam: nógató puha a kedve,
S ölelésre csukló jóság könnyes szánalom a karom -
Néha szívem köré, mintha átkok szennye telepedne:
Korbáccsá válik a szavam: sújt, dübörg, ha úgy akarom...

És néha, mint büszke páva - gőg szökik énem egére,
S bennem ismeretlen hatalmak ezre erjed, dagad és lázad -
De néha roskadt lelkembe alázó énekek fénye
Hull: ó, ilyenkor jól tudom, testvér, hogy mi az alázat.
Mégis én vagyok mindez: dús haragban, szeretetben,
Könnyben-mosolyban, alázatban-gőgben; fészke: borúnak-fénynek,
Lehet fáradt lelkek vágyott várt, jó kikötője lelkem;
Mindent átölelő: árny-fény, kacaj-bú, könny-mosoly: - Élet...

(Forrás: Kalangya, I. évf., 1932. szept. 5.sz.)
 
 
0 komment , kategória:  Dudás Kálmán  
Dudás Kálmán: Anyám kezei: jóság és áldás
  2012-03-06 20:26:02, kedd
 
  Ki tud arról a nagy jóságról, puha áldásról,
melyek karjaid, fiatal, fehér karjaid
ölelésében, vigasztaló simogatásában illatozott
gyermekkoromban? - Ha fölriadtam álmaimból,
s Te hozzám suhantál a fekete éjszakán át,
és két karod jósága világlott, akár a fárosz.

Ki tud a Te két anyai karod eleven áldásáról,
mely biztos tenyerére vette botladozó,
téveteg lelkemet ártatlan éveimben?

Jótékony kezeid formáló, tiszta művészetét valaki tudja?
És csodás ereje varázsát ki sejti -
mellyel új akarást, friss erőt, ép hitet simítottál belém:
ha megtépázva, törten, betegen hazavetődtem,
s karjaidba hulltam, mikor megrugdosott,
és arcomba vágott a goromba élet...

És ki tudja fölmérni áldó karjaid,
száraz, beteg kezeid éltető vigasza mélyét,
munkás kezed örök lankadatlanságát:
hogy utánam küldhesd utolsó falatod?
És ki szólhat kérges anyai kezeid, szent kezeid
mélységesen buzgó, nagy hitéről: melyeket estente
imára kulcsolsz -- értem is, hálátlan fiadért.

Ó, anyám kérges kezei: áldás és jóság!
Ti vagytok a Tavaszom. Ti virágos, tavaszi ágak vagytok,
S az Isten felé bólongtok szeretetek tiszta illatával,
Ti vagytok a fény, mely utamra süti
biztos, fehér jeleit, ha fáradtan vonszolom magam
az életrengeteg botlató sűrűjében.
Ti vagytok mindenem:
Jó anyám szent, szikkadt, beteg kezei...
 
 
0 komment , kategória:  Dudás Kálmán  
Dudás Kálmán: Amit szeretek
  2012-03-06 20:25:06, kedd
 
  Szeretem a komoly, hajlongó hűs fákat,
Ha rajtuk újult nótát muzsikál
Tavasszal a szellő: lágy finom gitár,
Vagy ha nyárviharban nekibuzdult, vad szél
Torzítja-szépíti sötétfényes arcuk,
Melyen késő ősszel hervad árva bánat...

Szeretem az áldó napsugarakat
Konok tüzükkel (magyar?) nyár delén
Beérő, buja, búzatáblás mezőn.
- Mert ilyen forró mezőkről jöttem én -,
S szeretem a gyémánt holdsarlót, ha arat
Szelíd őszegeknek bágyadt szőnyegén...

Szeretem a dús őszverőfényt
Ha végigönti az elhaló avart,
S az estbe haló ezüst jegenyéket:
Megértő, selymes, igaz szeretőként,

És szeretem az esti tornyokat, ha
Bácskai égre karcsún feketéllnek...
És szeretem a csöndes, büszke lovakat,
Mikor zöldmohás vén vályún boronganak,
S a sandaszemű bús, barna bivalyt
- ha őszi-szántásba szügye beledagad -,
pihenni árnyban aranyfák alatt,
Hova a poros pór deleltetni hajt...

De mégis, amit legjobban szeretek,
Könnyes Testvéreim, szomorú emberek,
Mindig jó, megértő egy-lenni veletek,
S ha az életsúlyba görbed bús vállatok,
Vigasztalón enyhén gyűrött, bús homlokon
Csókolni Titeket. S ha könny ül szemetek

Szomorú szögletén: szelíd szavamból szőtt
Puha keszkenővel kitörülni azt.
Szavaim balzsamát önteni a sebre...
Legalább ekképpen nyújtani vigaszt...
- Ó, ha föltámadna a régi szeretet,
Testvéreim, mindig egy-lenni veletek,

Mindig megérteni, bízni és szeretni,
Megérteni könnyet, tompa bánatot
Szeretni igaz testvér-szeretettel,
Mert mostoha sorsunk olyan egy, rokon,
De ilyen sorsban is egy-lenni veletek,
Megérteni, bízni, remélni, szeretni,
Reményt aratni rossz, rontó gondokon,
Hinni szeretek!...
 
 
0 komment , kategória:  Dudás Kálmán  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
2018.11 2018. December 2019.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2853 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 12
  • e Hét: 169
  • e Hónap: 930
  • e Év: 66993
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.