Regisztráció  Belépés
dorotea55.blog.xfree.hu
"Széttéphetetlen kötelék a szeretet, mi köztünk él. Életünk szépség és küzdés, összeköt bennünket a hűség." Gy Marcsi
1954.01.30
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
Soha
  2017-11-26 07:40:42, vasárnap
 
  Zsefy Zsanett
Soha

soha nem adhatok annyit, amennyit szeretnék,
mindig több a vágy bennem, mint a meglét,
soha nem a szó az, ami megbánthat,
mindig csak a szív az, mi hibázhat.

soha nem adhatok annyit, amennyit szeretnék,
földi kincsem nincs, amit nélkülöznék,
soha nem a bánat, mi belém vájhat,
mindig csak a szív az, ami fájhat.

soha nem adhatok annyit, amennyit szeretnék,
kiöntöm a lelkem, lennék meztelen kép,
soha nem az ész az, ami visszatarthat,
mindig csak a szív az, ami mást akarhat...


Link


 
 
0 komment , kategória:  Zsefy Zsanett  
Csendes biztató
  2017-06-18 14:20:44, vasárnap
 
  Zsefy Zsanett
Csendes biztató

Párnádba bújt a szó,
amolyan biztató.
Odakint fény szitált,
kertedbe csillag szállt.
Hajadba túrt a Hold,
sarlóján hintaló.
Fakó a képzelet,
ha nem érzékeled:
így érez mind, aki
boldog gyerek.

A parton hársfasor,
szelíden átkarol.
Hozzád indul a szó,
lelkeden elnyúló.
Amíg megérkezem,
magadtól kérdezed:
együtt leszel velem,
örök gyerek?

Sátrat húz ránk az éj,
nem zargat lámpafény.
Feketét ölt a csend,
kezeden elpihen.
Ha kell, nem kétkedem,
csak érted vétkezem,
de mint a pillangó
szárnyal a biztató:
együtt még szép lehet,
ami van, s ami lesz.
 
 
0 komment , kategória:  Zsefy Zsanett  
Egyedül
  2017-06-18 14:17:39, vasárnap
 
  Zsefy Zsanett
Egyedül

Az ember egyszer csak magára marad,
ahogy elindult, amikor elszakadt.
Az út végére is ugyanúgy ér.
Elpattan valami. Talán egy ér.
Az idő és tér ott elveszett,
már nem kergeti a felleget.
Az avar lehet oly hangtalan,
ha hűvös ősszel betakar.
S ahogy alatta bomlik az élet,
nyűtt sejtekből ismét ébred.
Kibújik bimbó, sziklevél,
féreg, rovar, szárny rebben,
és nem jut eszébe egynek sem,
ha földre született, röppenjen.
Ha röpül, nem vágyik más eget,
nem tágítaná ki a teret.
Vannak. Amíg még lehet.
Együtt vagy külön, nem érdekes.
Csak az ember olyan különc,
haladni szeret külön-külön.
Bűnösen is és bűntelen
egyre feljebb, ha kell, ha nem.
Ha Isten egétől szédül már,
hittel hitetlen mindig vár
valami mást. Rendhagyót.
Kapaszkodót vagy biztatót.
De hiába minden intelem,
véget ér, ami nem végtelen.
Apró kis férgek foglyaként
elenyész, amit még remélt.
Egekbe száll és felejti,
hiába kutatta ezernyi
tudatban is tudattalan,
miért van az, hogy egyszer csak
az ember úgyis maga marad.
Ahogy elindult, ugyanúgy ér
az út végére. Oda egyedül lép.
 
 
0 komment , kategória:  Zsefy Zsanett  
Szakadt szálak
  2017-06-18 14:15:55, vasárnap
 
  Zsefy Zsanett:
Szakadt szálak

Mert beledadogtál az estbe,
keresztszemek foszlottak szét ujjaim alatt.
Visszabontottam mindent, amit éveken át
színes fonalakból vontam köréd,
hogy megtartsalak.

Ma letagadom azt is, hogy
Isten vezette kezem,
mikor ráhajtottam a napot az éjre,
hadd oldja fel a sötétet a fény,
s az egybeolvadt liláskékben
érintse meg velünk a földet az ég.

Mert beledadogtál az estbe,
csillagokból háromszöget
formázott fölénk a képzeletem.
Egyik sarkában én, másikban te ragyogtál,
s hogy rájöttem, a harmadik fénye
mivégből létezett,
szétszaggattam e csúf káprázatot.

Bár tudom, hiába.

Én szakadtan is megőrzök
minden egymásba öltött pillanatot.
 
 
0 komment , kategória:  Zsefy Zsanett  
az úton elfelé. . .
  2017-06-18 14:14:42, vasárnap
 
  Zsefy Zsanett:
az úton elfelé. . .

. . . ha fájt a csend
hangodba öltöztettem a szobát
takaró volt a szó riasztó árnyon
s mint bársony kúszott a falakról alá
rám terült féltőn

most szökik tétova léptekkel
tovább. . .
a visszhang sem fordul már felém
pedig még úgy babusgatnám
 
 
0 komment , kategória:  Zsefy Zsanett  
Egy kis kavics
  2017-06-18 14:12:45, vasárnap
 
  Zsefy Zsanett:
Egy kis kavics

Csak egy kis kavicsot sodort partra
langyos öléből a tó,
halk koccanás jelezte érkeztét,
szikla tövében elhalón.

A lemenő, fáradt nap
alkonyt hajolt ránk a sustorgó fák között,
nem fájult belénk még a szó,
nem durvultak el az ösztönök.

Nem értél hozzám akkor,
csak léptünk egyezett,
kis rezdülések fontak körénk
szerelmes perceket.

Az idő velünk haladt,
- hát álltunk jó soká -.
Ujjainkkal intettük magunkhoz,
s azóta vigyázunk rá.

 
 
0 komment , kategória:  Zsefy Zsanett  
Ne félj kicsim
  2011-07-21 19:30:43, csütörtök
 
  Ne félj kicsim

ne félj kicsim
ha sötét van
nem haltak meg a csillagok
csak egy üstökös most fényezi
azután mind ragyog

ne félj kicsim
ha villámlik
nem égnek égi szekerek
csak a Nap szívéből futnak szét
mennybolton az erek

ne félj kicsim
ha az ég dörög
biliárdoznak az istenek
csillaggolyók koppannak ott
egy üstökösfejen

ne félj kicsim
ha fogy az idő
csak a Nap falja a tegnapot
hogy jól lakottan szülje meg
nekünk a holnapot

ne félj kicsim
itt a föld se reng
ha kell kitámasztom neked
három ponton a legbiztosabb
az egyik én leszek
2011.04.14.
Zsefy Zsanett




Link





Bakkné Szentesi Csilla
Kicsit még veled
- Fiaimnak szeretettel -
.
Csak egy résnyire hagyd nyitva az ajtót!
Még engedd be halkuló szavam!
Nem üvöltve köszönök rád, nem lesve.
Szótlan széllel hordozom magam.
.
Kopognom se kelljen!
Kezem fagytól még ne legyen jéghideg!
Ifjú lelked már más úton barangol,
de egy résnyire hagyd nyitva az ajtót,
szívem!
.
Az ősz rozsdabarna színeit kóstolja az éjfél,
mézízű álmaim sodorják fellegek,
szememben őrzött megannyi fénykép,
életszilánkok, fakuló sebhelyek.
.
Már erőtlen karom ölel dérlepte fákat,
madarak dalt idéznek hangtalan,
de te halld meg a csendet is a kiáltásban!
Ugye nem hagysz magamra,
kisfiam?
.
A tűnő idő lassan odakint marasztal.
Én várok. Szavam sincs. Reménykedem.
Tudom, ha kell újra kitárul, de addig
csak egy résnyire hagyd nyitva az ajtót,
gyermekem!



Link





Bakkné Szentesi Csilla
Fogyó idő...
.
szél zizzen halkan a kopár parkban
két száraz levélen 'hogy megpihen
erezett utak pókhálójában
lépteim nyomán enyészet liheg
.
fáradtan kúsznak emlékfalakra
dérlepte percek árnyékai
pillanat-örvény ringlispíljében
félve fogódznak vágyálmaim
.
tavaszi felhő oszlatja gondját
Nap ölén nyíló fényseregnek
elébe omló szivárványszoknyán
hét színe pompázik kertjeimnek
.
elhaló hangom beléd takarja
sorokba rajzolt életemet
terheim burkát nem tépi széjjel
csak elviszi némán egy új kikelet

 
 
0 komment , kategória:  Zsefy Zsanett  
Vers
  2011-01-23 08:09:52, vasárnap
 
  Vak szerelem

Szememmel nem látlak, te drága,
de pórusaimban anyám keze,
ahogy remegő ujjait vezette
arcomon, s a tárgyakat
sorra adta:
Legyen szemed a kezed!

A megismerés fegyverét
ujjredőimbe karcolva
így ismertem meg a világ felét.
Isten csak ezt adta nékem
útravalónak.
Nem tudom, miért volt hozzám
ilyen kemény.


Bár küldött melléje lágy trillákat,
zajt, zörgést, és kedves hangokat,
de a vágtázó lovak, a vonat zenéje
mégis alaktalanul háborgat.

Az illatokkal is együtt élek,
s képzelnék hozzá tárgyakat,
de az élettelen, fémes valóság,
szívembe markol, és felkavar.

A világot sohase láttam.
Nehéz értened, ez mit jelent.
Az a szó, hogy "láttam ",
számomra a semmi,
csak a tapintható jelen.

A millió érintésben
annyi minden
másoknak hiábavaló,
de nekem ez adja
a bizsergő vágyat,
a szenvedést, a botlást,
s mindazt,
ami az életben jó.

Szememmel nem látlak, te drága,
de érzem, hogy itt vagy most is velem.
Érzem minden porcikádat,
nekem te vagy az élet,
te vagy a szemem.

Nekem illat vagy. Bársony.
Édes íz, dorombolás.
Lehetsz szép, vagy akár csúf másnak,
oly mindegy.
Nekem te vagy az egész világ.
Nekem téged adott az Isten,
- gálánsan fukar sorsomért -
ki nem tudja, hogy a vak szerelem
a nemlátónak
nem pusztán két szó,
de maga a sötétség és
maga a remény.

Zsefy Zsanett
2009.07.
 
 
0 komment , kategória:  Zsefy Zsanett  
Vers
  2011-01-23 08:08:15, vasárnap
 
  Emlékfátylam

Ma gyöngyházfényű felhőket
ölelt magához az ég,
halk dobbanások íve alatt
az éj sóhajokba rezdült.

Kagylókba zárt zsongás
ringatta tenger fodros álmait,
izzó öledben a hold ezüstje
félszegen megenyhült.

Majd két parányi csillag
lopózott pilláid mögé,
s csillantak áttetszőn, mint harmat,
mi a virág szirmán védtelenül
adja át magát a felkelő vöröslő napnak.

Mire érintésed mellettem elszenderedik,
a horizontot már bíborszínnel csókolja a hajnal,
de bennem olthatatlanul tovább bizsereg,
és féltve őrzöm ezt az éjszakát magamnak.

Ma gyöngyházfényű felhőket
ölelt magához az ég,
s én egy pillanatig elhittem:
karjaimban szunnyad a világmindenség,
és holnap is velem leszel, kincsem,

nem csak a szívemben pihensz
emlékfátylam alatt magadnak...

2010.07.06.
Zsefy Zsanett
 
 
0 komment , kategória:  Zsefy Zsanett  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
2017.11 2017. December 2018.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 2 db bejegyzés
e hónap: 14 db bejegyzés
e év: 728 db bejegyzés
Összes: 9244 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 738
  • e Hét: 4065
  • e Hónap: 20453
  • e Év: 644930
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.