Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 12 
Gy István
  2011-02-15 14:05:37, kedd
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ............ ... (#12) 2011-02-15 12:50:48

Gyöngyösi István

NEGYEDIK RÓZSA
Az Boldogságos Szűz mennybenvitelének Titka


746. Valaki az Szűz Anyának,
Felséges Asszonyságának
Méltóságát szereted,
És annak igaz híve vagy
(Tudván, állapotja mely nagy),
Azt tisztelve követed,

747. Róla gyakran emlekezzél,
Azon légy és igyekezzél,
Hogy mindenkor tiszteljed,
S áldjad újabb dicsírettel,
Tökéletes szeretettel
Azt szívedben viseljed!

748. Valami erődben vagyon,
Nyelved bár mindent kimondjon
Az ő tisztességére,
De kevés az, s csak valami,
Avagy inkább éppen semmi
Annak elégségére;

749. Mert azmi szép, szerethető,
Kellemetes, dicsírhető
Vagyon az Isten után:
Ebben mind megtaláltatik,
Áldottnak mondattathatik
Egyebek felett méltán.

750. Csak az Isten nagyobb ennél,
Azmi kisebb az Istennél,
Ez pedig annál nagyobb:
Felmúlja az természetet,
Valami van s teremtetett,
Ez mindennél szebb és jobb.

751. Azki midőn fogontatott,
Akkor is tisztán tartatott
Minden bűnök szennyétűl:
Hát akkor mely nagy lehetett,
Azmikor üdvözlettetett
Az Isten követétűl!

752. Azmikor szent Fiát szülte,
Az Úr mennyire böcsülte,
Azt ki nyelve mondja meg?
Szűz volt az Anyaságában,
Anya pedig szűz korában:
Ezt mely elme fogja meg?

753. De ezek mély tengerében
(Azmint erőnk értekében
Lehet) béereszkedvén,
És az ő dicsíretének:
Méltó emlekezetének
Újításához kezdvén

754. Lássuk végét életének,
Nagy dücsőséggel lelkének
Az Egekben menését:
Lássuk az mennyeieknek,
Az dicsőséges lelkeknek
Azon nagy örülését!

755. Ez mindeneknek felette
Azt régen megérdemlette,
Hogy innét kiköltözzön,
S romlandóságát letévén,
Azért annál jobb részt vévén
Más köntösben öltözzön.

756. Az ő kedves Gyermekével,
Szíve teljes örömével
Az Égben együtt légyen,
S ott állandó boldogságot,
Meg nem változó országot
Örökösképpen végyen.

757. De ez is őtet illette,
Mivelhogy az Isten tette
Ez világ Asszonyának,
Hogy elébb itt asszonykodnék,
Azután örökösködnék
Országában Fiának.

758. Azmíg pedig itt maradott,
Terhet senkinek nem adott,
Sőt mindent gyámolított.
Szelíd volt az és kegyelmes,
Kegyes, csendes, engedelmes,
Senkit nem szomorított.

759. Ó, mely kedvesen oktatott,
Tanításában mutatott
Mely alázatosságot:
Járult hozzája valaki,
Szomorún nem ment el senki,
Vett tőle vigasságot.

760. Senki olyanra nem kérte,
Hogy azt nála el nem érte
Szíves könyörgésével.
Kegyes Anya volt mindenhez,
Bízvást járulhatott ehhez
Akármely szükségével.

761. Azmely szép példája lehet
Mindennek (méltán is vehet
Innét tükört magának),
Ki uralkodik másokon,
Miképpen kelljen azokon
Lenni kegyes gondjának.

762. Ily kegyes, gyönyörűséges,
Kedves, hasznos, békességes
Volt országlása ennek:
Teljes minden szeretettel,
Igazsággal, szent élettel,
S kellemetes mindennek.

763. De már az ő érdemének,
Gyönyörű kedvességének
Nagy kévánatossága
Az angyalok közé hatván,
És ő magát is óhajtván
Azoknak buzgósága,

764. Mondják: nem méltó az Világ,
Hogy ez Mennyei szép Virág
Tovább benne maradjon,
Minthogy nincsen értékében,
Hogy az ennek érdemében
Méltó jutalmat adjon.

765. Vagyon valami jó benne,
Ámbár mindent reá tenne
Megjutalmazására,
De az ezt közel sem érné,
Bátor dupláját ígérné
Annak pótolására.

766. Érdemel az régen Eget,
Nem is tehet más eleget
Az ő nagy érdemének:
Hanem annak dücsősége,
S abban lévő fényessége
Feljövendő lelkének.

767. Azmikor ezeket hallja
Az Mindenható, javallja
Angyalok buzgóságát,
Kit szent Anyjához mutatnak,
Melyet annyira óhajtnak
Kévánván társaságát.

768. Az viseli pedig ebben
Leginkább, hogy az Egekben
Szent Anyját felvitetné,
Mert tudta arra vágyását,
Hogy véle együtt-lakását
Mennél elébb vehetné.

769. Óhajtotta is szívesen,
Hogy ez világtúl lehessen
Hamarébb megválása,
S az ő Egyetlen Egyéhez,
Lelke egész öröméhez
Az Egekben jutása.

770. Azért hamar szólíttatik
Gábriel, és meghagyatik:
Menjen el sebességgel,
Az Szűz Anyának mondja meg,
Az Úr várja, induljon meg
És győjön sietséggel.

771. Elgyött az Menyegző napja,
Azért Jegyruháját kapja,
Győjön Vőlegényéhez:
Kapuit leeresztette,
Karjait kiterjesztette,
Várja öleléséhez.

772. Megindul ezzel Gábriel,
És követségét végzi el
Nagy szorgalmatossággal.
Örül az Szűz az régen várt
Hivatalnak, s telik mindjárt
Kedve nagy vigassággal.

773. És most az Mindenhatónak,
Földet s Mennyet Alkotónak
Magasztalja hatalmát;
Most Fölségét annak áldja,
Most Istenségét imádja,
S köszöni nagy irgalmát.

774. Ingyenvaló jóvoltáért,
Véle közlött Malasztjáért
Ad hálákot szívesen.
Örül, fohászkodik, ohajt,
Szent Fiához vágy, s oda hajt,
Ki is várja kedvesen.

775. Végre ahhoz vágyásában,
Szerelmének nagy lángjában
Ímé, elkezd olvadni,
És az Úrnak hálát adván,
Elköltözésén vigadván
Csendesen elnyugodni.

776. Siet lelke az ég felé,
De lejöttek, készen lelé
Már ott az angyalokat,
Kik várták nagy seregekkel,
És kedves éneklésekkel
Viszik fel Asszonyokat.

777. Melynek állapotját látván,
És ki-ki néki meghajtván
Magát engedelemmel:
Ez Anyai Méltóságát,
Az szeretete nagyságát
Csudálja félelemmel.

778. Némelyek szüzességének,
Tiszta s ártatlan éltének
Drága fényét böcsülik,
Némelyek nagy szelídségét,
S egyéb ezernyi szentségét
Nézik, áldják, örülik.

779. Azonban lebocsáttatik
És sietve megnyittatik
Kapuja az Mennyeknek,
Azhová az felérkezvén,
Újabb dicsíretet kezdvén
Zeng nyelve mindeneknek,

780. Mondván: ki ez az szépséges,
Áldott és gyönyörűséges,
Azki most gyön közinkben?
S itt is meggyőz mindeneket,
Ékesíti az Egeket,
És neveli fényekben.

781. Ó, mely gyönyörű illatja,
Mely ragyogó ruházatja,
Lelke éppen fényesség,
Lépési, ó, mely ékesek,
Mozdulási mely kedvesek,
Mindene gyönyörűség!

782. Maga is van nagy vígságban,
Az teljes Szentháromságban
Igéje az Atyának:
Felkél királyi székébűl,
Feléje fordul helyébűl
Hozzá jövő Anyjának.

783. Győj el, mondván, én Kedvesem,
Én Galambom, Szerelmesem,
Győj el, én édes Anyám:
Sok ezerbűl választott kép,
Siess, mindenekfelett szép,
Győj el, készen vár Atyám!

784. Bocsát mindjárt eleiben,
És részeltet örömiben,
Lássad nagy dücsőségét:
Lássad, s abban gyönyörködjél,
Kóstold, és megrészegedjél
Érezvén édességét!

785. Azonban karját terjeszti,
S ölelésére ereszti
Ő Egyetlen Egyének,
Rak orcájára csókot is,
Bővön ád egyéb jókot is
Azzal szerelmesének.

786. Végre állatván jobbjára,
Az is hajolván vállára
Az ő édes Fiának:
Elnézi széles hatalmát,
Dücsőséges Birodalmát
Az Isten Országának.

787. Csudálja az angyaloknak,
Mind egynek, mind mindnyájoknak
Mennyei szépségeket:
Most maga meghajtásával,
Most szóbéli áldásával
Üdvözli seregeket.

788. Mond végtére: ó, mely szép vagy,
Gyönyörűséged, ó, mely nagy,
Én szerelmes Magzatom!
Mely boldogok, kik szemlélnek,
És édességeddel élnek,
Azt én ki nem mondhatom!

789. Azért, minthogy megfogtalak,
Én már el sem bocsátalak,
Élete életemnek:
Örökké veled maradok,
Áldlak és veled vigadok,
Öröme örömemnek.

790. Azonban az nagy Istennek,
Alkotójának mindennek
Közelítvén székéhez,
Térdre esik hamarsággal,
És nagy alázatossággal
Békélvén szent kezéhez,

791. Szolgálód (mondja) itt vagyon,
Kér, kedved rajta maradjon,
Meg ne vesd szegényedet.
Néked vallja éppen magát,
Ne utáld alacsonságát,
Kér, ó nagy Úr, tégedet!

792. Kelj fel, ártatlan Bárányom,
Fiam Anyja, én Leányom,
Szent Léleknek Jegyese,
Kelj fel: így szóla az Isten,
Maradsz, és lészesz már itten
Országom örököse!

793. Kelj fel, kelj fel, és vígan légy,
Forrásábúl jó kedvet végy
Az én dücsőségemnek:
Örülj, mindörökké örülj,
Tengerében éppen merülj
Minden édességemnek!

794. Itt, ó, szép Szűz, meg kell állnom,
Nagy állapotját csudálnom
Az te dücsőségednek:
Azki merő özönképpen
Árad reád; állasz éppen
Közepin örömednek.

795. Midőn az Egekben kelvén,
Dücsőségével bételvén
Ott édes Gyermekednek,
Általlátod, nem lesz vége,
Örökké tart dücsősége
Odajutott lelkednek.

796. Megvallom, itt megakadok,
Szólani többet nem tudok,
Tovább elmém sem mehet:
Egyedül te, ki benne vagy,
Tudod: dücsőséged mely nagy,
Melynél nagyobb sem lehet.

797. Azonban az angyaloknak,
Tégedet áldó karoknak
Nagy örvendezésekben
Hogy én is vigadni mertem
És elmémet eresztettem
Az te dicséretedben:

798. Kérlek: vedd tőlem kedvesen,
S az hármas Úrnál kegyesen
Forgassad úgy igyemet,
Hogy egyenes szeretettel,
Erős reménnyel, jó hittel
Végezzem életemet!

799. S most azmely dücsőségedet,
Véghetetlen örömedet
Foglalom csak elmémben:
Azt, végtére hozzád jutván,
Áldásod én is újítván
Láthassam szemtűl szemben!
 
 
0 komment , kategória:  Gyöngyösi István 1.  
Gy István
  2011-02-15 14:03:48, kedd
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ............ ... (#11) 2011-02-15 12:49:35

Gyöngyösi István

HARMADIK RÓZSA
Az Szent Lélek eljövetelének Titka


708. Ó, az Isten szerelmének,
Véghetetlen kegyelmének
Mely nagy irgalmassága!
Mely nagy és mely csudálandó,
De meg nem hálálhatandó
Hozzánk való jósága!

709. Az nem vala elégséges,
Hogy értünk az ő szentséges
Fiát elbocsátotta:
Az számtalan sok kénjával
És keserves halálával
Lelkünket megváltotta.

710. De azt is megcselekedte,
Hogy az égbűl eresztette
Szent Lelkét is közinkben,
S annak reánk szállásával,
Vigasztaló malasztjával
Erősített szívünkben.

711. Hasonló az az Atyához,
Azszerént édes Fiához
Az Isteni Fölségben,
És származik mindkettőtől:
Ettől is, mint Teremtőtől
Vagyon minden függésben.

712. Méltó azért: hálát adjunk
Ezért is, és áldást mondjunk
Az Úrnak buzgósággal:
Teljes szívvel örvendezzünk,
S ez titkokrúl emlekezzünk
Nagy alázatossággal!

713. Gyűltek volt Jeruzsálemben
Az Apostolok mind egyben,
Telve jó reménséggel,
Az szűz Anya is azokkal
Ott volt az hű asszonyokkal
Anyai kegyességgel.

714. Istenes beszélgetésben
S mennyei elmélkedésben
Foglalják ott magokat:
Elválván tőlök végtére,
Azmiket az Úr ígére,
Emlegetvén azokat.

715. Ment fel mely dücsőségesen,
És ott mely örvendetesen
Fogadtatott Atyjátúl:
Van mely nagy fényeskedésben
És mennyi dücsőítésben
Angyalok áldásátúl.

716. Gyövend el mely fényességgel,
Hatalommal s dücsőséggel
Az végső ítíletre:
Az szentenciát kimondván,
Híveit hozzáfogadván
Mint viszi az életre.

717. Némelyek kénszenvedését,
Halálábúl felkelését
Némelyek emlegetik:
Azok sok csudatétének,
Ezek kegyelmességének
Nagy voltát beszélgetik.

718. Néha magok gyarlóságát
Forgatják és árvaságát,
S azon elkeserednek,
Hogy ígért erősítőjök
Gyűjön, s örvendeztetőjök,
Az Úrnak esedeznek.

719. Ah! itten mit mívelhetett,
Mi állapottal lehetett
Szent Anyja az Istennek?
Kinek múlja engedelme,
Hite, reménye, szerelme
Állapotját mindennek!

720. Vala ott mely nagy örömben,
Látván az kisded seregben
Ez szíves buzgóságot:
Mindent vigasztalt, biztatott,
Mindenikéhez mutatott
Nagy anyai jóságot.

721. Ó! mely gyakran óhajtotta,
Kérte és sűrőn mondotta,
Győj el, Szent Lélek, győj el:
Győj el, ne késsél tovább már,
Óhajtó lelkem alig vár,
Győj el, örömünk, győj el!

722. Világosítsd az vakságot,
Támogasd az gyarlóságot,
Az gyengéknek erőt adj:
Vigasztald az bánkodókat,
Emeld fel az tántorgókat,
Győj el, megesnünk ne hagyj!

723. Midőn így esedezének,
Az tíz napok bételének
Szíves könyörgésekben:
Az Szent Lélek sebességgel
Érkezik és sietséggel,
Mint gyors villám, közikben.

724. Nem tudván, az honnét legyen,
Másoknak félelem megyen
Ezmiatt bús szívekre:
Csak az egy szent gyülekezet
Tudja, az honnét érkezett
Az azt váró hívekre.

725. Érzik azok az szeleknek
S azokkal gyövő tüzeknek
Régen várt használatját:
Szent Lélek erősítését,
Szívek örvendeztetését
Érzik s kedves malasztját.

726. Látszonak tüzek fejeken,
Szólni kezdnek új nyelveken,
Erősödnek szívekben:
Azonban nagy vigassággal
Vannak s kegyes buzgósággal
Mind fejenként ezekben.

727. Látják, örülik, csudálják
Az szent Tüzet, s vígan állják
Annak melegítését:
Áldják az elgyött Szent Lelket,
Azmely megszállván szíveket,
Érzik erősítését.

728. Azkivel végre megtelvén,
Az szállásokrúl felkelvén
Az utcára sietnek,
S ott az félelmet levetvén,
Az Jézust bátran hirdetvén
Új dolgokat követnek.

729. Beszélik: miképpen holt meg,
Az halálbúl miként tért meg,
S miként méne az Égben,
Ott mint ül jobbján Atyjának,
Nincs vége országlásának
Az örök dücsőségben.

730. Ő az örök élet kútja,
Az mi üdvösségünk útja,
Ő váltott meg bennünköt:
Bűnünköt csak ez oldja meg,
Üdvösségünk ez adja meg,
És tartja életünköt.

731. Most is, most is az Szent Lelket,
Hogy megerősítsen minket,
Azmint Joel mondotta,
Mindenek vidámítóját,
Bús szívek vigasztalóját
Hozzánk ő bocsátotta.

732. Így beszélvén nagy biztosan,
Hallják ezt sokan hasznosan,
Látható foganattal;
Mert háromezer zsidóság
Van ott mindjárt (ó, nagy újság!)
Megtérő akarattal.

733. Meg is térnek sietséggel,
Magokat az keresztséggel
Bűnökbűl kiöblítvén,
És az Krisztusnak nyájában
Állonak azon órában,
Annak számát bővítvén.

734. Az égbűl erősíttetnek,
Mert ők is környűlvétetnek
Szent Lélek kegyelmétűl:
Noha az zsidók ellenek
Dühösködnek, de nem félnek
Azok üldözésétűl.

735. Azért minden keseredett,
Megesett s eltévelyedett
Lelkek, ide győjetek,
Az Erősségnek Urához,
Az Üdvösség Orvosához
Nagy bízvást siessetek!

736. Ez megéleszt benneteket,
Megújítja szíveteket,
Erőtökben vastagít:
Oly tüzet gyújt szívetekben,
Mely az igaz szeretetben
Végig megtart, s boldogít.

737. Ó, te drága és szépséges
Szűz, azkinek elégséges
Érdem arra adatott,
Hogy az Jézusnak Anyjává,
Szent Léleknek Mátkájává
Személyed választatott!

738. Kérlek: kérjed Jegyesedet,
Azki meg is hall tégedet
Kérésedet bévévén:
Szent tüzét reám eressze,
S azzal lelkem felébressze
Az jóban gyorssá tévén!

739. Tudod azt, hogy gyarló vagyok,
S oly hideg, hogy majd megfagyok
Tüzed nélkül lelkemben:
Tüze pedig ez világnak,
És az buja kévánságnak
Ugyan lobog szívemben.

740. Szálljon reám tűz az égbűl,
Vegye ki az keménységbűl
S lágyítsa meg szívemet:
Hitemet megerősítse,
Reménségemet segítse,
Bátorítsa lelkemet!

741. Gerjesszen bennem szerelmet,
Tisztaszívő engedelmet
Jézushoz, én Uramhoz
És annak édes Anyjához,
Bűnös lelkem gyámolához,
Hozzád, én Asszonyomhoz!

742. Hogy így, az te kegyelmedbűl
Bízvást mondjam: az egekbűl
Győj el, Szent Lélek Isten:
Győj el, malasztnak adója,
Bús szívek vigasztalója,
És vigasztalj meg itten!

743. Győj el, árvák édes Atyja,
Szívek élesztő harmatja,
Minden öröm kútfeje:
Keseredtek vigassága,
Félelmesek bátorsága,
Erőtlenek Ereje!

744. Győj el, öröme lelkemnek,
Szállására én szívemnek
Térj bé, bár csak kevessé:
S ottan sugárit tüzednek
Gyújtsd fel, azzal szegényednek
Tegyed lelkét ékessé!

745. Tanítsd üdvösség útjára,
Hogy azáltal utoljára
Te vezérlésed után
Én is az égben mehessek,
És örökké ott lehessek
Teveled együtt osztán.
 
 
0 komment , kategória:  Gyöngyösi István 1.  
Gy István
  2011-02-15 14:02:24, kedd
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ............ ... (#10) 2011-02-15 12:48:22

Gyöngyösi István

MÁSODIK RÓZSA
Az JÉZUS mennybenmenetelének Titka


663. Miolta dücsőségesen
(Az halált, poklot nyertesen
Meggyőzvén) feltámadott
Az Úr mi üdvösségünkre,
Azolta nagy örömünkre
Négyszer tíz nap virradott.

664. Vagyon megint min vigadnunk,
És miért hálákot adnunk
Az mi édes Urunknak:
Érkezvén nagy dücsősége,
Magasztaltatván fölsége
Dücsőült Királyunknak.

665. Most van öröme ideje,
Most van virágzó mezeje
Érdemlett pompájának,
Most dücsőül diadalma,
Most adatik meg jutalma
Győzedelmes harcának,

666. Midőn ezen harca után,
Kin az Halál, Pokol, Sátán
Tőle meggyőzettetett,
Mégyen az egek feliben,
S ül ott királyi székiben,
Mely néki készíttetett.

667. Helyheztetik az Atyjának
Jobbjára, diadalmának
Koronája adatik,
És az tétetik fejében,
Az Égnek nagy örömében
Mindenektűl áldatik.

668. Te is, ó, emberi nemzet,
Kinek szabadulást szerzett,
Örülj ily jó Uradnak:
Örülj nagy győzedelmének,
Azzal nyert dücsőségének,
Örülj te Királodnak!

669. Örülj pompás ünneplésén,
Égben Atyjához menésén:
Örülhetsz is szívesen,
Mert azzal arra nyit ajtót,
Hogy minden hozzá óhajtót
Maga után vihessen.

670. Azonban ottan helyünköt
Szerezze, azhol bennünköt
Tehessen kész szállásra
Atyai örökségében,
És annak dücsőségében
Végetlen maradásra.

671. Méltó, méltó itt vigadnunk
Az Úrnak, s hálákot adnunk
Ilyen nagy jótétéért,
Azki megváltván bennünköt,
Készíti mennyben helyünköt
Lelkünk üdvösségéért.

672. De ti is, ó, Szerafinok,
Erősségek, Kerubinok,
Mind az Arkangyalokkal,
Ti is, ó, hatalmasságok,
Égi minden uraságok
Az angyali karokkal,

673. Jertek ide örvendezve,
Énekekkel zengedezve
És kedves hozsannával
Siessetek eleiben
Annak, ki az Ég feliben
Megyen ilyen pompával!

674. Ím, gyön az Úr fényességgel,
Nyissátok fel sietséggel
Kapuit az Mennyeknek!
Gyön dücsőült állapotban:
Mint Nap, fénlő ruházatban
Királya az Egeknek.

675. Azmikor ment volt innét ki,
Nem volt akkor véle senki,
Gyön most sok ezerekkel:
Szenvedésének hasznárúl
Tészen s feltámadásárúl
Bizonyságot ezekkel.

676. Méltó azért, vigadjatok,
Szökdécselve tapsoljatok
Uratok diadalmán:
Az ellenségek elvesztek,
Pokol kapui leestek,
Nyertes lén az Oroszlán.

677. Nyertes az Ábrahám Magva,
Gyön dücsőséggel ragyagva
Szent Atyjához mennyekben,
Hol az régi romlásokat
Helyrehozza, s lakosokat
Szerez megént ezekben.

678. De köszöntvén személyedet,
Legelsőben is tégedet
Híjlak ide örülni,
Szűz Anya, édes Fiadnak
Dücsőségére, és annak
Kedvében részesülni.

679. Örülj azért itt, és vigadj,
Szent Fiadnak is többet adj
Azzal nagy öröméhez:
Nézzed, mely gyönyörűséggel
És mely pompás dücsőséggel
Közelít ez az Éghez!

680. Nézd, mely szép áldástétellel
És kedves búcsúvétellel
Távozik el előled:
Vissza miképpen tekénget,
Fejet hajt, s reád integet
Távulb lévén is tőled.

681. Te is hasonlatosképpen
Végy hát búcsút, s áldd meg szépen
Útra indulásában,
Nyissad fel éppen szívedet,
Öntsd ki teljes szerelmedet
Tőled elválásában!

682. Ó, gyönyörű búcsúvétel!
Ez nem oly gyötrelemtétel,
Melyet az múlt napokban
Bethaniában tettetek,
Azmikor búcsút vettetek
Egymástúl nagy kénokban.

683. Mert akkor kénszenvedésre,
Most pedig örvendezésre
Megyen édes Magzatod:
Megyen örök dücsőségre,
Megyen királyi fölségre,
Azmint, ím, most láthatod.

684. Akkor halálra vitetett,
Sok kénokkal illettetett
Az kegyetlen népektűl:
Most azért dücsőíttetik
És áldottnak hirdettetik
Az égi seregektűl.

685. Akkor áradt szemeinek
S onnét csurgó könyveinek
Hány cseppe vert tégedet:
Most annyi vigasság telje,
Sőt ugyan szárnyán viselje
Örvendező szívedet!

686. Akkor halálra mentében,
Olyan keserves ügyében
Mely nagy jajjal követted:
Mostan menvén királyságra,
Kelj hasonló vigasságra,
Mint akkor kesergetted!

687. De ne késsél csak ezekben,
Oda fel is, az egekben
Tekéntsd az örvendezést:
Halld az angyalok örömét,
Áldván az Úr győzedelmét,
Halld az víg zengedezést!

688. Nézzed az pompás ünneplést,
Amaz angyali éneklést:
Szent, Szent, Szent, víg hangzással:
Valamit tud az szeretet,
Ott az mind elévétetett
Nagy dicsíretmondással.

689. De mely gyönyörű édesség,
Avagy édes gyönyörűség
Teli akkor szívedet,
Azmidőn az Atya Isten
Megszólítja végre itten
Te édes Gyermekedet,

690. Mondván: jelen vagy, jelen vagy,
Én Szerelmem, azmelyen nagy
Atyai vigasságom:
Jelen vagy, Testté lett Ige,
Szűz Anyád gyönyörűsége,
Bírjad immár országom!

691. Igaz Istenség, Emberség,
Velem örökös Egyesség,
Országom Dücsősége,
Ülj bé királyi székedben,
Adatván immár kezedben
Atyádnak öröksége!

692. Az nemzetek hatalmodban,
Az angyalok birtokodban
Már örökösön lesznek:
Azok mind földön, mind mennyen,
Mind alatt, mint pedig fennyen
Néked nagy áldást tesznek.

693. Te szent neved tiszteltetik:
Azmi azáltal kéretik,
Az meg is lészen adva:
Arra térdek meghajolnak,
Téged Uroknak vallonak
Dicséreteket mondva.

694. Ti is, angyalok karjai,
Egeknek zengő rajai,
Új éneket kezdjetek,
Az győzedelmes Királynak,
Én Fiamnak, Ég Urának
Tiszteletet tegyetek!

695. Ezt hallván megzendül az Ég,
Az sok áldásban nincsen vég,
Kiáltván vigassággal:
Az Istennek Fia éljen,
Az ártatlan Bárány éljen,
Éljen hatalmassággal!

696. Az Békesség Fejedelme,
Bűnös Lelkeknek Védelme,
Életek megadója,
Az örök Dücsőség fénye,
Gyámoltalanok Reménye,
Az Halál megrontója!

697. Éljen az megszabadító,
Poklot s halált meghódító
Isten, és uralkodjon:
Éljen nagy dücsőségesen,
És ennek örvendetesen
Minden hálákot adjon!

698. Ó, örömeknek öröme!
Győzedelmek győzedelme!
Ó, hallatlan vigasság!
Ez senkinek nem adatott,
Avagy csak nem is hallatott
Valaha ily méltóság.

699. Egyedül maga Fiának,
Jutalmul nehéz harcának
Ezeket készítette
Az Atya Isten, azmikor
Az Égben menetelekor
Jobbjára helyheztette.

700. Azért te kedves Fiadnak,
Egyszersmind édes Uradnak,
Boldog Anya, örvendezz,
És együtt az angyalokkal,
Víg hozsannamondásokkal
Örvendezve zengedezz!

701. Ki ül jobbján az Atyjának,
És minden Uraságának
Részesévé tétetett:
Az Föld és Menny függ kezébűl,
Elébbi szegénységébűl
Ily nagyra emeltetett.

702. Az töviseknek helyében
Tétetett most már fejében
Dücsőség Koronája,
Az rongyos bársony változott,
Dücsőült volta mást hozott:
Boldogság már ruhája.

703. Azki ez földön csúf vala,
Illetlenül meg is hala
Az sok kisebbségekben,
Most az angyalok urallják,
Szentnek és áldottnak vallják
Szüntelen énekekben.

704. Ó, drága Szűz, cselekedjed,
Hogy énnékem is engedjed
Részesülnöm ezekben!
Azkiért én is áldalak,
Édes Anyámnak mondalak
Téged teljes éltemben.

705. De téged is, lelkem díja,
Szűz Anyának édes Fia,
Ezért az nagy vígságért
Kérlek: add, az égben járjon
Elmém, attól el se álljon
Ez világi hívságért!

706. Te, ki az bézárt Egeket
Megnyitottad, és helyeket
Szerzesz ott híveidnek,
Add, hogy én is szolgád legyek,
S olyan szolgálatot tegyek,
Azmely tessen kedvednek!

707. S végre elfutván pályámat
(Hogy ott vehessem pálmámat)
Az Égben emeltessem,
És az te dücsőségedet
Szemlélvén, ott szent nevedet
Örökké dicsírhessem.
 
 
0 komment , kategória:  Gyöngyösi István 1.  
Gy István
  2011-02-15 14:00:50, kedd
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ............ ... (#9) 2011-02-15 12:47:09

Gyöngyösi István

HARMADIK RÉSZ.
DÜCSŐSÉGNEK RÓZSÁI


ELSŐ RÓZSA
Az JÉZUS feltámadásának Titka


635. Tedd le keserűségedet,
Ó, szűz Anya, és szívedet
Töltsed nagy vigassággal!
Szálljon le árja szemednek,
Orcád áztató könyvednek
Vess véget gyorsasággal!

636. Ím, Jézus, ki sok kénokkal
Az véle függő latrokkal
Halálra vitettetett
És felfeszíttetett vala,
Az keresztfán meg is hala,
S végre eltemettetett.

637. Az te szerelmes Magzatod
Feltámadt (majd megláthatod),
És él dücsőségesen,
Mely az halálnak hatalmát,
Az Sátánnak birodalmát
Megrontotta nyertesen.

638. Erős zárját az pokolnak
Feltörte, és sok fogolynak
Adott ott szabadulást,
Azután nagy nyereséggel,
Győzedelmes dücsőséggel
Tett onnét megfordulást.

639. És az te édes szülötted
Legelsőben is előtted
Kévána megjelenni:
Dücsőséges mivoltában,
Szíved bús állapotjában
Azzal újulttá tenni.

640. Fiúi szeretetébűl,
Annak minden örömébűl
Részeltetni téged is:
Tudván, mennyi gyötrelmekben,
Amaz nagy szenvedésekben
Volt érette szíved is.

641. Nézd, mint tündöklik orcája,
Mint az hó, olyan ruhája,
Van véle nagy sokaság,
Melyet az halál torkábúl
Vett ki, és megváltásábúl
Követ immár boldogság!

642. Azt együtt önnönmagával,
Dücsőült állapotjával
Tenéked bémutatja,
És néked is, mint magának,
Engedelmes, hű szolgának
Egyen-egyen állatja.

643. Őtet mint Istent s megváltót,
Atyjával közös alkatót
Tisztelik és imádják,
Néked, mint Isten Anyjának,
Mennynek s Földnek Asszonyának
Böcsületedet adják.

644. Az megváltás az ő dolga,
De, hogy az Úrbúl lén szolga,
És született érettünk,
Azért te dicsőíttetel,
Áldatol és tiszteltetel
Mind itten, mind felettünk.

645. De kinek fér elméjében,
Ki foghatja meg szívében
Az te nagy örömedet?
Kit eltemettél az minap,
Látván élni ez mái nap
Szerelmes Gyermekedet.

646. De ó, mely szelídséggel vagy,
Alázatosságod mely nagy,
Hogy így örvendeztetel:
Mondván magad szolgálónak,
És azokra nem méltónak,
Azkikkel tiszteltetel.

647. Az megszabadult lelkeknek,
Véle lévő seregeknek
Azmennyi számát nézed,
Az te Egyetlen Egyednek
Jelenlételén szívednek
Annyi örömét érzed.

648. Azkiért annyit epedtél,
Rettenetes ként szenvedtél,
Látod már Szerelmedet:
Látod, látod dücsőségben,
Mint az Nap, oly fényességben
Látod drága kincsedet.

649. Nosza, terjeszd ki karodat,
Győj közelebb, és magadat
Bocsássad ölelésre:
Siess kedves illatjára
És békességes csókjára,
S abban gyönyörködésre!

650. Megdücsőült személyével,
Veled közlött örömével
Teljen szíved kedvesen:
Örülj azoknak az jóknak,
Minden vígságra méltóknak,
Örülj, örülj szívesen!

651. Nézd tövissel font homlokát,
S csapdosott orcáját, nyakát,
Nézd, most mint tündöklenek,
Nézd meglyuggatott kezeit,
Azoknak véres sebeit,
Mely ragyagva fénlenek!

652. Felszakasztott oldalának,
Vére tágas folyamának
Nézd széles csatornáját:
Nézd, most onnét nem csorog vér,
De adja minden sebes ér
Tündöklő ragyogványát!

653. Mint az rózsák, virágoznak
Az sebhelyek, s illatoznak
Mennyei balsamommal:
Most már gyönyörűségesek,
Dücsőültek, s nem teljesek,
Mint elébb, fájdalommal.

654. Ó, mely kedves édességet,
Szeretetet, békességet
Nyújtanak most mindezek:
Vér helyett gyönyörűséggel
Folynak, és nagy édességgel,
Sebes oldal, láb, kezek!

655. Ezeknek bő folyamábúl,
Lélekgyógyító borábúl
Végy most annyi örömet,
Minap az kénok idején,
Az Kálvária tetején
Vettél mennyi gyötrelmet!

656. Elment már az tél mordsága,
Az kemény szelek vadsága,
Az homályok elmúltak.
Az Nap ragyagva tetszett fel,
Az kévánt jó idő gyött el,
Az vígságok újultak.

657. Elgyött napja az örömnek,
Azmelyen méltó mindennek
Bánatját félretenni,
És feltámadott Urának
Örülni, s édes Anyjának
Szolgálatjára menni.

658. És együtt az angyalokkal
Őtet dicsérő torokkal
Vígan így énekelni:
Szűz Anya, légy nagy örömben,
Mert az, kit tiszta méhedben
Érdemeltél viselni,

659. Az az halált megrontotta,
Feltámadt, azmint mondotta,
Mindnyájunk örömére:
Bizony, bizony feltámadott,
S teljes reménséget adott
Lelkünk üdvösségére!

660. Te esedezzél érettünk,
Vigyázz ránk és légy mellettünk
Az te édes Fiadnál!
Ó, szentséges szűz Anyaság,
Kiben nagy az irgalmasság,
Azért minket se hagynál!

661. Az bűntűl, azmelyben valánk,
Avagy ugyan beléhalánk,
Add, hogy mi is keljünk fel:
Az régi szennyet levetvén,
Az igazságot követvén
Tisztább köntöst vegyünk fel!

662. Azután jobb őrizetben
Élvén ez gyarló életben,
Viseljük azt oly tisztán,
Hogy makulája ne legyen,
Mikor eleiben megyen
Lelkünk életünk fottán.
 
 
0 komment , kategória:  Gyöngyösi István 1.  
Gy István
  2011-02-15 13:59:17, kedd
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ............ ... (#8) 2011-02-15 12:45:42

Gyöngyösi István

ÖTÖDIK RÓZSA
Az JÉZUS felfeszíttetésének Titka


568. Hívek, ide siessetek,
Méltó háládást tegyetek
Jézusnak, mind magának,
Mind az ő megkeseredett,
Elbágyadott, elepedett,
Szerelmes, szent Anyjának!

569. Annak sok kénját s megholtát,
Ennek siralma nagy voltát
Kegyes szívvel üljétek:
Itt mind az jajnak s panasznak,
Mind kegyelemnek s malasztnak
Nagy az Titka, higgyétek;

570. És azmint az szeretetnek,
Úgy az szomorú esetnek
Van hallatlan csudája:
Akar az árva Anyának,
Akar ő édes Fiának
Tekéntessék példája.

571. Ha az kénoknak sokságát,
Az szeretetnek nagyságát
Szemléljük és vizsgáljuk:
Hogy valaki ilyet vallott,
Sőt csak látott is vagy hallott,
Azt sohol nem találjuk.

572. Azki semmiben nem vétett,
Minket teljesen szeretett,
Ím, miként hurcoltatik:
Bánnak véle kegyetlenül,
Mint lator, nagy szertelenül
Az halálra vonatik.

573. Nincsen senki könyörülő,
Esetén sok az örülő,
Rajta minden kegyetlen:
Rá csoportosan rohannak,
Testérűl mindent levonnak,
Marad csupa meztelen.

574. Rajta az sebek újulnak,
És bő pataki indulnak
Onnét forró vérének:
Kik újonnan elborítják
Egész testét, szaporítják
Tengerét keservének.

575. Azki teremt mindeneket,
Az földet és az egeket
Ruházza s ékesíti,
Annak nincsen öltözete:
Az maga saját nemzete
Urát így kisebbíti.

576. Azki szüzebb minden szűznél,
Tisztább az napbéli tűznél,
S teljes szemérmességgel:
Minthogy meztelen áll éppen
Az világ előtt, ilyképpen
Van mely nagy szégyenséggel.

577. Áll szelíden és csendesen,
Fogadja engedelmesen
Azmi néki hagyatik:
Azmint hóhéra akarja,
Feje, lába, keze, karja
Azszerint rakattatik.

578. Most kezét, most lábát adja,
Azmint az nékie hagyja,
Alája az szögeknek:
Szenvedvén kegyes tűréssel,
Noha esnek nagy séréssel
Lyuggatási ezeknek.

579. Itt figyelmesen álljunk meg,
Istenünknek tekintsük meg
Ily csendes szenvedését:
Lássuk az őtet kénzóknak,
Kegyetlen hóhér zsidóknak
Rajta dühösködését!

580. Az keresztnek magos fala
Hosszabban fúratott vala
(Minthogy hozzá nem mérték),
Mint szent lábai nyúlhattak:
Azmíg oda nem húzattak,
Az fúrást el sem érték,

581. Mert az sok kénos sebektűl,
Az inak is ő helyektűl
Hátrább zsugorodtanak,
És a lábak is azokkal,
Rövidbekké lettek sokkal,
Mint azelőtt voltanak.

582. Azért, hogy oda érnének,
Azholott fúrást tévének,
Megrövidölt inai:
Húzzák, vonják nagy erővel,
Azmíg az fúrás helyével
Megegyeznek lábai.

583. Ó, gyütrelmeknek gyütrelme,
Melyen elbódul az elme,
Ó, hallatlan dühösség!
Kikhez nem említ hasonlót,
Népet sem tud ily káromlót
Soha semmi régiség!

584. Ím, miként megszakadoztak,
És egymástúl eloszlottak
Ízei az csontoknak:
Oly részecske nincsen benne,
Mely helyébűl ki nem menne
Kénja miatt azoknak.

585. Általszögezett tenyere,
Meglyukasztott lába ere
Áraszt vérfolyamokot,
Felszaggattatott háta is,
Tövissel font homloka is
Szaporítja azokot.

586. Vérben van talpig tetétűl,
Rajta lévő sok sebétűl
Gondold: mely kénban lehet!
Fejét akárhová hajtsa,
És nyugodalmát óhajtsa,
Könnyebbséget nem vehet.

587. Ha azt balfelé ereszti,
Az tövisnek elrekeszti
Sértő fullánkja onnét:
Ha bocsátja jobbja felé,
Az akad ottan is belé:
Nincs nyugalma sohonnét.

588. Elfárad, ha felemeli,
Ha alábocsátja, leli
Annál nagyobb fájdalmát:
Veszettül van dolga éppen,
Nem találja semmiképpen
Keresett nyugodalmát.

589. Van ily gyötrelmes kénokban,
Ily nyomorult állapotban
Fia az nagy Istennek:
Ennyire sebesíttetik,
Az kereszthez szögeztetik
Alkutója mindennek.

590. Mindazáltal: mindezekben
Az kénos szenvedésekben
Nem gondol úgy magával,
Mint az mi üdvösségünknek,
Elébbeni esetünknek
Helyreállításával.

591. Ó, Jézusom, én vétettem,
Az veszély mégis helyettem
Ímé, tégedet talált!
Az hamis szolga én voltam,
Ki Uramat elároltam,
Én érdemlettem halált.

592. Ó, veszett, mit cselekedtem?
Az jóért gonoszt fizettem
Néked, jó Istenemnek:
Sok bosszúval illettelek,
Félretévén, megvettelek,
Kútfeje életemnek.

593. De kérlek téged, Uramat,
Ne nézzed bűnös voltomat,
Tekénts reám kegyesen,
Tisztíts meg bűnöm szennyébűl,
Hogy érdemed gyümölcsébűl
Legyek én is részesen!

594. Két szemem merül esőben,
Zokogva esem elődben
Csókjára az sebeknek:
És lelkemet odazárom,
Tudom: nem lész semmi károm
Röjtekében ezeknek.

595. Orvos patikám szent véred,
Mellyel lelkem mihelt éred,
Azontul megvigaszik;
Tövised kedves virágom,
Addig van hasznos világom,
Meddig az meg nem aszik.

596. Ezeket mind te magadnak,
Mind a te édes Anyádnak
Együtt sok sérelmével,
Uram, néked bémutatom,
És te elődben juttatom
Szívem töredelmével.

597. Kiket belső- s külsőképpen
Megkeseríttetvén éppen
Mindketten viseltetek:
Te testednek sok kénjában,
Anyád szíve fájdalmában,
Azmidőn szenvedtetek.

598. Viselsz azmennyi sebeket,
S azzal járó gyütrelmeket
Te kénlátó testeden:
Ő is belső keservében,
Annyi tőrt érez szívében,
Te szörnyű eseteden.

599. Ah, mely szomorú lehetett
Akkor is, rád mint nézhetett,
S mit tudhatott mívelni,
Midőn már kereszten lévén,
Azt az földről fel is vévén,
Fel kezdették emelni?

600. Azonban az földre omol,
És azzal inkább megromol
Már felfüggesztett tested:
Minden csontok megindulnak
És helyekbűl kimozdulnak,
Lévén ily nagy megested.

601. Az sebek megnyílnak jobban,
Véred megindul újobban,
S folyását szaporítja,
Megpirosítja az földet,
Nem enged ott lenni zöldet,
Rózsa színnel borítja.

602. Szemed akárhová vessed,
És könnyebbséged keressed,
Nem lelsz egyebet, csak ként:
Két lator közé függesztnek,
Ott is szeme az egyiknek
Rád káromlással teként.

603. Az vitézek sorsot vévén,
És azt köntösödre tévén,
Egymás között felosztják,
Ellenségid káromkodnak,
Szapora hahatát mondnak,
Bús szívedet bosszontják.

604. Kiáltják rút káromkodva:
No, azki nagy bizakodva
Mondod vala az minap,
Hogy az Templomot elrontod,
És azt helyére állatod,
Meddig elmúlt három nap.

605. Orvosold mostan dolgodat,
Megszabadítván magadat,
Tégy tested sok kénjárúl;
Most vagyon ideje ennek,
Ha Fia vagy az Istennek,
Szállj le az keresztfárúl!

606. De veszed csendes tűréssel,
Nemhogy bosszúság-űzéssel
Érzenéd te ezeket:
Sőt, szeretettel gerjedezsz,
Atyádnak értek esedezsz:
Bocsássa meg vétkeket.

607. Azután az hozzád térő
És bűneit megösmérő
Latrot azzal biztatod,
Hogy viszed Paradicsomban,
És magaddal együtt abban
Még ma bé is iktatod.

608. Adod minékünk Anyádat,
És engeszteled Atyádat
Elébbi haragjában,
Azért, nemde, remélhetünk,
Sőt, bizonyosak lehetünk
Ezután irgalmában?

609. Lelkünknek szorongatója,
Akarmely nagy bűn csomója
Legyen ránk hurkoltatva,
Szent Fia elégtétele
Biztat, hogy annak kötele
Meg lészen oldoztatva,

610. Midőn az téged kénzóknak,
Ellened káromkodóknak
Vétkek megbocsáttatik,
És amaz bűnre bátornak,
Melletted függő latornak
Paradicsom adatik:

611. Ki lehet hát, azki ebben
Az hallatlan kegyelemben
Bátran ne bizakodjék?
Csak kifeseljen bűnébűl
És szíve töredelmébűl
Tehozzád ragaszkodjék!

612. Holott magad készakartva,
Érettünk nagy harcot tartva,
Kévánsz szószólónk lenni,
És haragjábúl Atyádnak,
Birtokábúl az Sátánnak,
Kegyelmesen kivenni.

613. Mi is teneked ezekért
Az sok jótéteményekért
Nagy alázatossággal
Szüntelen hálákot adunk,
És dicsíreteket mondunk
Tartozó buzgósággal.

614. Abban egész hittel lévén,
Hogy már dolgunkat felvévén
Végig leszesz mellettünk,
Akarmely nehéz ügyünkben
Szent Atyádnál életünkben
Esedezel érettünk.

615. Azmelyért mi sem tágítjuk,
De újítván szaporítjuk
Az te dicsíretedet:
Áldjuk, tiszteljük, uralljuk,
Féljük és felmagasztaljuk
Te szentséges nevedet.

616. Azonban kifolyván az vér,
Megüresedik minden ér
Az éltető melegtűl,
Elvész minden ékességed,
Halni tér elevenséged
Az sok gyütrődésektűl.

617. Tövis-hatotta fejedet,
Sokképpen sebhedt testedet
Nincs hol könnyebbíteni;
Akár elfáradt lábaddal,
Akár elbágyadt karoddal
Kezded azt segíteni.

618. Sőt, így fájdalmid újulnak,
Mert mozogván megindulnak
Forrási az sebeknek:
Akár fel, akár le veted
Szemedet, de nem lelheted
Segítségét ezeknek.

619. Az Nap és Hold szomorodik,
Az tiszta ég háborodik
Hallatlan sötétléssel,
Az kősziklák hasadoznak,
Az magos fák romladoznak
Iszonyú repedéssel.

620. Az koporsóknak márványi,
Pogány istenek bálványi
Felnyílnak s elromolnak:
Vitorlája az Templomnak
Kettészakad, sok halomnak
Töltvényi leomolnak.

621. Az egész földnek és mennynek,
Azokban lévő mindennek
Van szörnyű változása:
Az Istennek magának is,
Nem kedvezvén Fiának is,
Van most búslakodása.

622. Mert nem hallja meg kérését,
Noha látja epedését
Ily halálos harcában,
De hagyja ottan csak magát,
Még nem végzi kezdett dolgát
Lelkünknek váltságában.

623. És midőn már az epének
Ecettel közlött mérgének
Italát megízlette,
Végre Atyjának ajánlván
(Feje nyakára hajolván)
Lelkét kieresztette.

624. Ó, Uram, azki érettem
(Minthogy halált érdemlettem)
Az keresztnek oltárán
Atyádnak feláldoztattál,
És engemet megváltottál,
Piros véred nagy árán!

625. Ím, én is nagy alázattal,
Földre csüggő ábrázattal
Szent lábaidhoz esem,
És néked vallván magamat,
Tovább már rvosságomat
Csak tenálad keresem.

626. Megvallom, tőled elszöktem,
Ellened pártot ütöttem:
De meg akarok térnem,
Azmelyre, kérlek, erőt adj,
S tőled elszakadnom ne hagyj,
És több pártolást érnem.

627. Oldalad felnyitásának,
Lábaid lyuggatásának,
S kezeidnek sebiért,
Azokbúl buzgó vérednek,
Értünk letett életednek
Könyörgök érdemiért.

628. Ha méltóztattál felvenni
Azokot, ne engedd lenni
Haszontalanul bennem,
Hanem adjad kegyelmesen,
Hogy azok által lehessen
Üdvösségemet vennem!

629. Az ostor, vessző, tövis, nád,
Káromlás, szitok, hamis vád,
Szög, dárda, kereszteddel,
Kiket viseltél érettem,
Azmiben eddig vétettem,
Mossa el azt véreddel!

630. Add, hogy az testnek, világnak,
Azokkal minden hívságnak
Egészlen meghalhassak,
Azután teljes hűséggel,
Igaz tökéletességgel
Csak néked szolgálhassak!

631. Feltámadván haláloddal,
Erősítő malasztoddal
Tartassam meg azvégre,
Hogy holtod adja éltemet,
Sok kénod boldog végemet
Az örök üdvösségre!

632. Téged is, ó, elepedett
Anya, azki Szerelmedet
Szemlélted keservesen
Szent Atyjához kiáltani,
És lelkét kibocsátani
Az keresztfán csendesen:

633. Köszöntelek nagy zokogva,
Néked mindenestül fogva
Magamat bémutatván,
És ily keserves igyedet,
Egyetlen egy szülöttedet
Veled együtt jajgatván.

634. Kérlek, te se feledkezzél
Rólam, hanem emlekezzél
Az te édes Fiadnak:
Légyen irgalmas mindenkor,
Főképpen éltem végekor
Nékem, bűnös szolgádnak!
 
 
0 komment , kategória:  Gyöngyösi István 1.  
Gy István
  2011-02-15 13:57:46, kedd
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ............ ... (#7) 2011-02-15 12:44:08

Gyöngyösi István

NEGYEDIK RÓZSA
Az JÉZUS keresztének maga vállán a Kálváriára vitelének Titka


519. Figyelmezz jól, kegyes lélek,
Szomorú dolgot beszélek
És hallatlan esetet.
Kijárt már a szentencia,
Jézus, az Istennek Fia
Halálra ítéltetett.

520. Az latrok közé állatva,
S szorgosan körülfogatva
Hóhérok csordájátúl,
Az utcákon hurcoltatik,
Szaporán csoportoztatik
Az népnek sokságátúl.

521. Nincs ábrázat, nincs ékesség,
Nincs tekintet, nincs tisztesség,
Nincs épség semmijében,
Az zsidók kegyetlensége,
Az vitézek fenesége,
Úgy rontotta testében.

522. Sűrő könyv folyja orcáját,
Bőven teli szemét, száját
Annak keserves árja,
Úgy viszi terhes keresztét,
Tántorgatja gyenge testét
Annak nagy gerendája.

523. Hol amarra, hol dől erre,
Veszi magát valamerre,
Mindenütt csak hull és kél.
Nincs ereje, hogy mehessen,
Űzik pedig, hogy siessen,
Semmi nyugovást nem lél.

524. Most elzsibbadt könyökére,
Most esik fáradt térdjére,
Most majd orrára borul,
Ki innét, ki túl rángatja,
Eldől, magát nem bírhatja,
S kereszte alá szorul.

525. Ez innét, az túl rongálja,
Ki kövekkel hajigálja,
Ki szitkokkal illeti,
Némely csucája hegyével,
Némely dorongos kezével
Taszigálja, s sebheti.

526. Elnyomván nehéz kereszte,
Vagyon szapora eleste,
De pihente nem lehet:
Rárohannak mindenfelől,
Rúgják s döfik hátul s elöl,
Menni kell, azmint mehet.

527. Omol újonnan is földre,
Onnét emelkedvén térdre,
Fel kezd ismét állnia:
De alig lép egyet-kettőt,
Inának hasonló lejtőt
Kell meginten járnia.

528. Néha magok is leverik,
Porban és vérben keverik
Szent személyét újobban;
Onnét megént felrángatják,
Káromkodva rivogatják,
S mondják, hogy menjen jobban.

529. De mivelhogy fölülmúlja
Tehetségét terhe súlya,
Azt messze nem viheti:
Ismét leroskad alatta,
Erejét mind elfogyatta:
Tovább nem emelheti.

530. Ha felkél, megént leomlik,
És minden sebe felbomlik
Az gyakor esésekbűl,
Megárad vére forrása,
Mint az patakok folyása
Az nyitott kútfejekbűl.

531. Mindazáltal mindezeket
Az nagy kénszenvedéseket
Viseli nagy csendesen.
Sőt többeket is érettünk,
Noha ellene bűnt tettünk,
Cselekedne kedvesen.

532. Ó, én Istenem, szerelmem,
Én megváltóm és védelmem,
Néked mivel tartozom,
Hogy ellened én vétettem,
Te szenvedsz mégis érettem
Te vagy rab, én változom?

533. Az kénra méltó én voltam,
Mivelhogy öszvegázoltam,
Megvetvén, törvényedet,
Magadra mégis te vetted
Annak súlyát, nem engedted
Elveszni szegényedet.

534. Ó, mely keserves, szomorú
Volt és hallatlan háború
Ezek kimenetele,
Minden kigondolt kénokkal,
Felkeresett csúflásokkal
Lévén az éppen tele!

535. Ó, mennyi véred omlott ki
Azolta is, hogy hoztak ki,
S viszed nagy keresztedet,
Minden nyomai lábadnak
Attól ugyan megáradnak,
S végigfolyják testedet!

536. Azmerre utadat veszed,
Ott éppen pirossá teszed
Az földet és köveket,
A kereszt véred kinyomja,
Annak drága miniomja
Megfest ott mindeneket.

537. Ah, mostan is hányszor esel,
Minthogy igen gyengén visel
Lábad erőtlensége,
Akármi kis rög tántorít,
Szapora botlásra szorít
Erődnek gyengesége.

538. Azonban, ímé, nagy jajjal,
Kúcsolt kézzel, tépett hajjal
Édes Anyád érkezik,
Hogy közelítsen tégedet,
Megláthassa személyedet,
Szívesen igyekezik.

539. Álljunk meg itt egy kevessé,
Tegyük magunkat részessé
Ezeknek érzésében:
Mind az keserves Anyának,
Mind az ő édes Fiának
Gyötrelme nézésében.

540. Az Anya, mihént hallotta,
Hogy Pilátus kimondotta
Törvényét szent Fiának,
Mint az mennykőtűl üttetett,
Eldőlt, s nehezen vehetett
Megéledést magának.

541. Felkél végre, azmint lehet,
Azmennyire erőt vehet,
Sietteti menését,
Rokonit melléje vévén,
S azokkal nagy sírást tévén
Keresi szerelmesét,

542. Hogy véle szemben lehetne,
Tőle végbúcsút vehetne,
Borulván orcájára,
Ha pedig az nem lehetne,
Bárcsak távolrúl nézhetne
Szerelmes Magzatjára.

543. Így az város egy utcáján,
Könyve lefolyván orcáján,
Az nép közé férkezik,
Ott szent Fia keresztével,
Gyakran eleső testével
Eleiben érkezik,

544. Azmelyet látván, földre hull,
Majd ez világbúl is kimúl
Elrémült keservében,
Soká meg sem mozdulhatott,
Mint kőbálvány, úgy láttatott
Meghidegült testében.

545. Felveszi magát végtére,
Kúcsolja kezét fejére,
Kezd iszonyú jajgatást:
Keserves tőr jár mellyében,
Melytűl sebhetett szívében
Érez nagy szorongatást.

546. Szent Fiához akar menni,
De nehéz annak meglenni
Az nép tolongásában:
Ez s az is félretaszítja,
És az útbúl kiszorítja
Odaindulásában,

547. Melyen jobban szomorodik,
Esőzése szaporodik
Megáradott szemének,
Mely orcáját elborítja,
Kénvallását szaporítja
Keseredett szívének.

548. Közelebb férkezik végre,
És újabb keserűségre
Bocsátja ottan magát,
Látván Egyetlen Egyének
Keresztemelő testének
Ily rettenetes dolgát.

549. Nézi elrongyolt orcáját,
Fejét sértő koronáját,
Nézi az sok sebeket:
Bőven folyó vérét nézi,
Nézi, és nehezen érzi
Szívében mindezeket.

550. Majd elhal nagy keservében,
Megnémul, mint kő, nyelvében,
Fia kénját szemlélvén,
Szívében sír és kesereg,
Hogy szent Fia így véntereg,
Magában így beszélvén:

551. Jaj, jaj, én édes szülöttem,
Ím, én is elődben jöttem,
De itten miket látok?
Mint lator, úgy hurcoltatol,
Szörnyű halálra vonatol,
Rajtad ez, ah, mi átok?

552. Jaj, jaj, hova hadsz engemet?
Ah, hadd tegyem le éltemet
Teveled együtt én is,
Avagy helyetted haljak meg,
Nagy örömest váltolak meg
Az magam életén is.

553. Bár eddig is kénjaidnak
Nagy terhe s gyalázatidnak
Volt volna én vállamon,
Nem látnék ennyi sebeket,
Sok egyéb szörnyűségeket
Most édes virágomon.

554. De késő már azt felvennem,
Bárcsak most lehetne mennem
Az halálra éretted,
Vagy, ha azt meg nem nyerhetem,
Legalább én is életem
Most tegyem le melletted,

555. Hogy így veled megholtomban,
Szívemet kénzó kénomban
Szakadjon utolsó vég,
Annak sebes tüze másként,
Gyújtván bennem mind több-több ként,
Szívemen mindenkor ég.

556. Édes szívem, drága kincsem,
Állj meg, terhed hadd segítsem,
Add reám keresztedet!
Látom: kifolyt minden véred,
Míg az Kálváriát éred,
Nem viheted terhedet!

557. Ó, én ártatlan virágom!
Köd nélkül való világom!
Ó, kedves napom fénye!
Mely igen megsetétedtél,
Mindenektűl megvettettél,
Minden jónak örvénye!

558. Így keseregvén szívében,
Nincsen száraz személyében
Rajta folyó könyvétűl,
Azonban elébb kezd menni,
Végbúcsút akarván venni
Ő Egyetlen Egyétűl.

559. Bízik is, hogy odaszorul,
Édes orcájára borul,
S megmossa azt csókokkal;
Hol most helyén a rózsáknak
Van moslékja rút torháknak
Azokhoz sült varokkal.

560. De onnét visszakergetik,
Fiát pedig siettetik,
S döfölik, hogy nem mehet;
Ezt keserves Anyja látja,
Fáj a szíve, mert sajátja,
Fáj, de arrúl nem tehet.

561. Hol találtatik oly elme,
Kinek van annyi értelme,
Mely az árva Anyának
Szíve nagy keserűségét,
Sok jaját és szörnyűségét
Kimondhassa kénjának?

562. Ellankadt és elfáradt már,
Alig piheg, nehezen jár,
Mégis utána megyen,
Most erre, most amarra tér,
De szent Fiához úgy sem fér,
Mondja: jaj, jaj, mit tegyen?

563. Majd kettéhasad szívében,
Reszket minden tetemében,
Látván, hogy már elveszti
Két szeme kedves világát,
Édes Fiát, szép virágát;
Magát halni ereszti.

564. Ó, édes Jézus, azokért
Az hallatlan fájdalmokért,
Kiket szent Anyád érzett,
Midőn ily kénos voltodban,
Az keresztfát hurcoltodban,
Téged követvén, nézett,

565. És azkikkel sebesedett
Te szíved is, keseredett
Anyádat ott tekéntvén,
Add, hogy ösztöne ezeknek
Az sok kénoknak, sebeknek
Engem is felserkentvén,

566. Én is az én keresztemet
Vegyem fel, és vezéremet,
Tégedet kövesselek,
Az te szent kereszted adjon
Erőt, és velem maradjon,
Hogy el ne veszesselek!

567. És az én keresztem fája
Üdvösségem zöld pálmája
Légyen, s meg ne száradjon,
Hogy az tűzrevaló fákkal
Ne égjen meg, és azokkal
Veszélyre ne maradjon!
 
 
0 komment , kategória:  Gyöngyösi István 1.  
Gy István
  2011-02-15 13:56:06, kedd
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ............ ... (#6) 2011-02-15 12:42:48

Gyöngyösi István

HARMADIK RÓZSA
Az JÉZUS tövissel koronáztatásának Titka


478. Jaj, mely hallatlan kénokkal
S iszonyú gyalázatokkal
Az emberi nemzetet
Kellett, Jézus, megváltanod,
És helyére állítanod
Amaz régi esetet.

479. Nem vala az elégséges
Erre, hogy a te szentséges
Tested megverettessék,
S az sarkantyús korbácsokkal
Megszaggattatván, azokkal
Éppen ronggyá tétessék.

480. Megént újabb fájdalmoknak
És nagyobb gyalázatoknak
Kévánod tengerében
Te magadat meríttetni,
S véred éppen kivétetni
Azoknak fördőjében.

481. Elébb az viszketeg testnek,
Buja s kacér természetnek
Fizetted feslettségét,
Akarod az kevélységnek
Most, és nyalka negédségnek
Fizetni délcegségét.

482. Ilyen nagy szeretetedért,
Ennyi kénszenvedésedért
Neked én mit fizessek?
Nincs más semmim, nem tudhatom,
Ezekért mimet adhatom,
S hozzád mivel mehessek.

483. Hanem, ha megtört szívemet
S abbúl kifacsart könyvemet
Veszem, s viszem elődben,
Áldom jótéteményedet,
Emlegetem szerelmedet
Mindennémű időben.

484. Ugyanis az ki lehetne,
Mely oly acélt viselhetne
Keményedett szívében,
Hogy téged nem keserülne,
Szeme könyvben nem merülne,
Kénaid özenében,

485. És negédségét szívének,
Dagályát kevélységének,
Ezt látván, le nem rázná,
Veled együtt siránkozva,
Kénaidon csudálkozva,
Magát meg nem alázná.

486. Ím, megént lerángattatik
Köntösöd, s felszaggattatik
Sebeid béforrása:
Köntösödhöz varzott volt már
Az sok seb: ó, mely kénnal jár
Annak lerángatása!

487. Jaj, mely igen megváltozott,
Mely rongyos, mely szakadozott
Most az te gyenge tested:
Megnyílt minden sebesült ér,
Talpig elborított az vér,
Már az földet is fested!

488. Ah, mely sok darab maradott
(Mivelhogy odaragadott)
Köntösödön bőrödből,
Mikor rólad lerángatták,
S testedet meztelen hadták,
Kihúzván köntösödből!

489. Ím, mégis nincs, azki szánná
És segíteni kévánná
Ily keserves igyedet,
Nincs, kinek szíve megessék,
Sőt, hogy mérgeket tölthessék,
Újítják gyötrelmedet.

490. Azért sűrőn csoportoznak,
S újabb eszközöket hoznak
Bővülő kénjaidra;
Elsőben tésznek oly csúflást,
Hogy egy rongyos bársonypalást
Adatik vállaidra.

491. Azután nagy hahatával
Gyönnek egy fürtös kákával,
S azt mint királyi pálcát
Csúfképpen kezedben adják,
Azalatt testeden hagyják
Sok ütés kék zománcát.

492. Mert ki hátul, ki üt elöl,
Döfnek, rúgnak mindenfelől,
Reádforrott mérgekben;
Ezek tépik szakálladat,
Azok szaggatják hajadat,
Sok fürt marad kezekben.

493. Némelyek töviset szednek,
Az te szentséges fejednek
Koronát abbúl fonnak,
Melyet homlokodra tévén,
S ahhoz két dorongot vévén,
Fejedben azzal nyomnak.

494. Ó, iszonyú volta ennek:
Az tövisek tövig mennek
Megszorított fejedben;
Az ereket megszaggatják,
Az csontokot is meghatják
Minden belső részekben.

495. Buzog az általlyukadt ér,
Indul mindenfelől az vér
Esőszakadásképpen,
Elborítja személyedet,
Elfolyja minden testedet,
Vértóban állasz éppen.

496. Szemöldökök, szemek, ajak,
Bajusz, szakáll s az szép hajak
Mely rendetlenné válnak,
Az aludt vér öszvevonta,
Rút, csapos fürtökben fonta,
Mint jégcsapok, úgy állnak.

497. Némelyek elődben állnak,
És tenéked, mint királynak,
Térdet és fejet hajtnak,
Érkeznek azonban mások,
Esnek rajtad nagy csapások,
Mint bolondot, úgy tartnak.

498. Ki arcul csap, ki sújt nyakon,
Ettűl torha, attúl takony
Szent orcádra hányatik:
Kik az vérrel öszvefagyván,
Rajtad szépséget nem hagyván,
Személyed rútíttatik.

499. Az rózsákot felülmúló,
Az klárisokot megdúló
Orcádnak ékességét
Ily ocsmányságok borítják,
Melyek méltán szaporítják
Szíved keserűségét.

500. Személyed volt épen szépség,
Folyja azt most rút genyetség
Az evesült sebekbűl,
Szemed fénye víg ragyagvány,
De most az is rút, halovány,
Sűrőn folyó könyvekbűl.

501. Klárist nemzett szép ajakad,
Gyöngyvirágot termett nyakad,
Orcádon rózsák nőttek;
De azok most rút torháknak,
Vérrel egyvelölt taknyoknak
Kénos helyei löttek.

502. Homlokod liliomos kert,
Hol ezelőtt soha nem vert
Fészket semmi undokság,
De most az is rútíttatott,
Mert oda is bőven hatott
Az nyál s egyéb mocskosság.

503. Van hátadon sok barázda,
Kiket rajtad az garázda
Vitézek keze szántott,
Olyan ízecske nincs benned,
Kit, megdühödvén ellened,
Ellenséged nem bántott.

504. Nincsen rajtad semmi épség,
Testeden az seb szörnyűség,
Elnyom az nagy kénhalom:
Igazán kénok férfija
Vagy, nincs ennek semmi híja,
Egész tested fájdalom.

505. Löttél ily elvetett féreg,
Elfonnyadtál, mint az kéreg,
Ennyi szenvedésedben,
Tétettél erős sajtóban,
Megnyomattattál valóban,
Nem sok maradt véredben.

506. De mégsincs ezeknek vége,
Ellenséged dühössége
Tovább is fenekedik,
Nem is tágítnak másképpen,
Hanem, ha megölnek éppen,
S kedvek úgy elegedik.

507. Azért az fene nemzetség,
Kiben nincs semmi kegyesség,
Kiáltja nagy torokkal:
Barabbás eleresztessék,
Helyette felfeszíttessék
Jézus, az több latrokkal.

508. Mondván: emeld fel, emeld fel
Jézust, Barabbást ereszd el
Az ünnep szentségéért:
Ily kisebbségeket hallasz,
Ily gyalázatokot vallasz,
Jézus, mások bűnéért.

509. Ó, hamis törvény újsága,
Azmelynek iszonyúsága
Az poklot is felmúlja:
Az lator elbocsáttatik,
Az ártatlanra mondatik
Halálos törvény súlya!

510. Jézus, Atyád bölcsessége,
Angyaloknak dücsősége,
Királya Földnek s Mennynek,
Ki így akartál kénzatni
Érettem, koronáztatni,
S csúfja lenni mindennek,

511. Ezekért az gyötrelmekért,
Az bársonyért s tövisekért,
Kiket rajtad szemlélek,
Az kevélység szilajságát,
Nagyravágyás nyalkaságát
Irtsd ki belőlem, kérlek!

512. Tudom ugyan, hogy vétettem,
És én is nagy oka lettem
Az te szenvedésednek,
De minthogy már hozzád tértem,
És tőled kegyelmet kértem,
Engedj meg szegényednek!

513. Tövised szívem hassa meg,
Lelkemet véred mossa meg,
Bársonyod ékesítsen,
Te légy uram, fejedelmem,
Gyámolom és segedelmem,
Te Malasztod segítsen,

514. Hogy téged illendőképpen
Tiszteljelek, s járjam éppen
Csak az te ösvényedet,
Akaratodat kövessem,
És igaz szívvel keressem
Az te dücsőségedet!

515. Néked pedig, keseredett
Anya, Egyetlen Egyedet
Ilyen kénos voltában
Bűneimért bémutatom,
És teelődben állatom
Töviskoronájában.

516. Tudod, azokot szívesen
Megbántam, és keservesen
Érzem most is fájdalmát,
Megbántottam azmelyekkel,
És már azután többekkel
Nem bosszontom irgalmát.

517. Te is igyemet felvenni
Méltóztassál, s azon lenni,
Hogy kedvében eshessem:
És ez szörnyű s rettenetes
Eset után, kellemetes
Dolgait szemlélhessem.

518. Töviseért szent fejének,
Atyai örökségének
Láthassam koronáját,
Nézhessem az sok szitkokért,
Személyére hánt mocskokért
Dücsőséges orcáját.



 
 
0 komment , kategória:  Gyöngyösi István 1.  
Gy István
  2011-02-15 13:54:26, kedd
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ............ ... (#5) 2011-02-15 12:41:19

Gyöngyösi István

MÁSODIK RÓZSA
Az JÉZUS ostoroztatásának Titka


444. Izzadást vérrel árasztó,
Egész testét elfárasztó,
Kemény küszködésektűl
Jézus alig pihenhetett,
Hogy megint környülvétetett
Újabb szenvedésektűl.

445. Látom őtet megfogatván,
Ide s tova hurcoltatván
Az városon utcánként,
Nagy kisebbséget szenvedni,
És azáltal nevelkedni
Rajta az számtalan ként.

446. Valamerre vitettetik,
Minden helyen illettetik
Több-több bosszontásokkal.
Ó, mely nehezen eshetik,
Mikor személye sértetik
Sűrő csapdosásokkal!

447. Mely keservesen van dolga,
Midőn egy elvetett szolga
Mennynek, Földnek Urának
Pofázza gyenge orcáját,
Telipöki szemét, száját
Angyalok királyának.

448. Mennyi kisebbítést veszen,
Rajta mennyi bosszút teszen
Kajfás hamissága;
Mint dühösködik ellene,
Mondván: ölni meg kellene,
Az zsidók gonoszsága.

449. Ez döfi, amaz taszítja,
Ki rúgja, ki tántorítja
Szertelen ütésekkel,
Ez pökdös rá rút torhákot,
Az mível nagy hahotákot,
Csúfló nevetésekkel.

450. Némely száját reátátva,
Nyelvét messze kibocsátva
Szemtelenül gúnyolja,
Ez orrát felfodorítja,
Amaz fogát vicsorítja
Ellene, úgy csúfolja.

451. Amaz ajakára pittyet,
Ez orra alá hány fittyet,
Ez pedig piszegeti,
Ki reádől, feltaszítja,
Ki sáros lábbal rútítja,
Ki kövekkel illeti.

452. Most szent haja, most szakálla
Tépetik, most háta s válla
Sújtatik dorongokkal;
Az dühödt nép ugyan ordít,
Minden gonoszt reáfordít
Iszonyú nagy szitkokkal.

453. Az egész éj így megyen el,
Reggel az Nap mihelt gyön fel,
Újabb dolgok érkeznek:
Özöne nagyobb kénoknak
Árad reá, és azoknak
Tengeri nevelkednek.

454. Ó, szép Jézus, örök Isten,
Téged az Herodes itten
Csúf ruhában öltöztet,
És abban bolond módjára,
Sok száz ember csudájára
Kacagva szemléltettet.

455. Onnét visznek Pilátushoz,
És ott köttetvén oszlophoz
Erősen korbácsolnak.
Az ütések sokságábúl,
Tested hasadozásábúl
Nagy vérpatakok folynak.

456. Állj meg itt, ó, bűnös lélek,
És jól gondolkodjál, kérlek,
Ezek szörnyűségérűl:
Mezítelenné tétetett,
Az oszlophoz kötöztetett
Jézusnak szent testérűl!

457. Ím, az, ki Ura mindennek,
Ruházója földnek s mennynek,
Magának nincs ruhája:
Meztelen áll, pironkodik,
Vérében úszva bánkodik,
S lesz ez világ csudája.

458. Ím, mely nagy kegyetlenséggel,
Megdöhödött feneséggel
Hóhéra agyarkodik,
Reáemelt vesszejével
Teste minden erejével
Sújtani iparkodik.

459. Nézd, mely sűrőn gyakorolja
Ütését, és korbácsolja
Hol hátát, hol tomporát;
Hol mellyét s oldalát sújtja,
Hol más tagjaira nyújtja
Vérárasztó ostorát!

460. Ó, mely kegyetlen ütések,
Azokbúl nagy repedések
Vannak gyenge hátadon,
Szent bőröd mint hasadozik,
Tested miként szakadozik,
Ilyen erős harcodon!

461. Nincsen benned semmi épség,
Tekénteted nagy szörnyűség
Kénzott állapotodban,
Az oszlopnál leveretel,
Éppen vérben kevertetel,
S ott förtöngsz sok kénokban.

462. Mindazáltal te ezeket
Az nagy kénszenvedéseket
Tűröd nagy csendességgel,
Mint juh az nyírő kezében,
Vagy mészárszékre mentében,
Vagy olyan szelídséggel.

463. Azokrúl panaszt nem teszesz,
Sőt, valahány csapást veszesz,
Mindannyiszor engemet
Ajánlasz Atyád kedvében,
Hogy azokért kegyelmében
Vegye bűnös lelkemet.

464. Ó, Jézus, én reménségem,
Megváltóm és üdvösségem,
Ó, mindenható Isten,
Ki érettem így veretni,
Csúfoltatni s megtöretni
Nem nehezteltél itten!

465. Az te nagy szeretetedért,
Keserves szenvedésedért
Adok néked hálákot,
És bémutatom azokkal
Szívembéli fájdalmokkal
Az értem vett kénokot.

466. Ím, szent lábaidhoz esem,
Kifolyt véredben keresem
Bűntől tisztulásomat,
Ruházzon meztelenséged,
Zabolázza vereséged
Délceg indulatomat!

467. Nagy kénokot vallott tested,
S azok alatt sok elested
Az én gyarló testemet
Tartsa meg az esetektűl,
S az testi ingerlésektűl
Oltalmazza lelkemet!

468. De az én Uram Anyjának
Édes Fia sok kénjának
Mélységes tengerébűl
Mit kell itten bémutatnom,
Avagy eszéhez juttatnom
Azok szörnyőségébűl?

469. Ha teste meztelenségét
Mutatom, ily kisebbségét
Eliszonyodva nézed,
Ha sok sebét szent hátának
Látod, s kénzott oldalának,
Azt elájulva érzed.

470. És így több keserűséget
Adnék, hogysem könnyebbséget
Megsebhetett szívednek:
Több-több fájdalmot okoznék,
Nagyobb gyötrelmeket hoznék
Anyai szerelmednek.

471. Tudom ugyan, hogy ezeknek
Az szörnyű vereségeknek
Én nem kis oka lettem,
Te szívedet is bűnökkel,
Mint annyi éles tőrökkel
Keservesen sértettem.

472. De te, ó, szüzek Virága,
Kinek nagy irgalmassága,
Arról ne emlekezzél,
Azmit ellened vétettem,
Sőt, noha nem érdemlettem,
Érettem esedezzél!

473. Bűneimről szent szemedet
Fordítsd el, s tekéntetedet
Vesd Egyetlen Egyednek
Ily megtöretett testére,
S abból kifolyott vérére
Szerelmes Gyermekednek!

474. Ím, mely rongyolt, szakadozott,
Öszveveretett, s változott
Elébbi szépségében:
Minden tagjábúl vér csorog,
Nem bírja magát, tántorog
Erőtelenségében.

475. Az kénok számtalansága,
Az kifolyt vérnek soksága
Lángozó szerelmével
Vegyen ki minden vétekbűl,
Vonjon fel az esetekbűl,
Töltsön bé kegyelmével!

476. Könyörögj te is érettem,
Szűz Anya, és légy mellettem,
Hogy nyert pöröm lehessen,
Vessen oly tüzet vesémben,
Azmely minden gazt szívemben
Felgyújtson s megégessen!

477. Az testnek viszketegségét,
Az természet délcegségét
Zabola alá vegye,
Azáltal teljes éltemet
Áldja, és kévánt végemet
Adja, s boldoggá tegye!


 
 
0 komment , kategória:  Gyöngyösi István 1.  
Gy István
  2011-02-15 13:52:18, kedd
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ............ ... (#4) 2011-02-15 12:33:21

Gyöngyösi István

ÖTÖDIK RÓZSA
Az JÉZUSNAK az Doktorok között az Templomban feltalálásának Titka


362. Búra fordul az vigasság,
Öröm után szomorúság
Kezd, ím, itten is esni:
Indul könyvező orcával
József is kedves társával
Édes Fiát keresni.

363. Amaz búsul, ez kesereg,
Hol itt, hol amott tekereg
Az utakon alá s fel.
Kérdezi ettől, attúl is,
Tudakozza innét, s túl is,
De nem találhatja fel.

364. Az anyja az asszonyoknál,
Az szűz az szűz leányoknál,
Férfiaknál az atyja
Keresi és tudakozza,
Magát több-több búra hozza,
Hogy fel nem találhatja.

365. Ó, megkeseredett szüle!
Mely keserves bánat üle
Akkor az te szíveden:
Mely szomorú étszakád volt!
Lehettél oly, majd mint megholt
Véletlen eseteden,

366. Mikor Egyetlen Egyedet,
Azzal minden örömedet
Hirtelen elvesztetted.
És az tőled hová lött el,
Nem tudván, jártál alá s fel,
De azt meg nem lelhetted.

367. Ilyet egy atya sem fajzott,
Hasonlót anya sem rajzott,
És semmi hely nem termett,
Nem volt, nem is lészen mása.
Hova-léte nem tudása
Méltán ád nagy gyötrelmet.

368. Sír is utána valóban.
Úsznak szemei nagy tóban,
Sűrő könyvezésében,
Árván maradott Anyjának
Nincs száma gyakor jajának,
S így ohajt keservében:

369. Én Magzatom! hova lettél?
Hogy meg nem térsz, hol rekedtél?
Hol vagy, én reménségem?
Ki vött el tégedet tőlem?
Hová röjtettek előlem?
Hol vagy, gyönyörűségem?

370. Ó, Jézusom, drága kincsem,
Nálad nélkül mint enyhítsem
Iszonyú bánatomat?
Ó, kedves Egyetlen Egyem,
Térj vissza, hogy öszveszedjem
Eloszlott vígságomat!

371. Térj meg, Rózsám, Gyöngyvirágom,
Virraszd fel elhunt világom,
Térj meg, édes Magzatom!
Térj meg, teljes vigasságom,
Minden kedvem, nyájasságom,
Térj meg, s űzd el bánatom!

372. Az bús Anya így kesereg,
Van Józsefen is nagy sereg
Bú s gond, fel s alá járván:
Szánja gyenge jegyesét is,
Eltévedett Gyermekét is
Könyvezi, nem találván.

373. Kettős fájdalom szorítja
Szívét, és gyakran újítja
Annak keserűségét.
Mindazonáltal biztatja
Az bús Anyát, hogy láthatja
Ezeknek kedves végét.

374. Azonban megént ohajtást
Kezd és szapora jaj hajtást
Együtt az szűz Anyával.
Nincsen is szüneti annak,
Egész étszakán így vannak
Szívek nagy fájdalmával.

375. Elfelejteni nem lehet,
Elméjekbűl ki nem mehet
Lelkek választott szépe,
Szüntelen előttök forog,
Mely után szívek háborog,
Annak gyönyörű képe.

376. Hogy magával nem lehetnek,
Örömével nem élhetnek,
Ohajtják keservesen:
Újabb-újabb ként éreznek,
És tovább is értekeznek
Felőle fegyelmesen.

377. Ó, szentséges Anya! engedd,
Hogy én hűségesen téged
Kövesselek ezekben:
Veled együtt siránkozzam,
Járjak-keljek, s bocsátkozzam
Alá Jeruzsálemben.

378. Azhova, az éj eltelvén,
Az virradó Nap felkelvén,
Siető gyorsasággal
Meg is indulsz, mégy szaporán,
Hogy béérhess oda korán,
Szomorú társasággal.

379. Vagyon József most is veled,
Ó, mely sok kénnal terheled
Itt is sebes szívedet.
Mely szívesen esedezel,
Mely serényen igyekezel
Keresni gyermekedet.

380. Néztek ide, néztek oda:
Azkit láttok, az kicsoda?
Híven tudakozzátok.
Várjátok: honnét győne fel
Az, azkit vesztettetek el.
Jaj! hogy nem láthatjátok!

381. Hol megállasz, hol elhaladsz,
Hol elöl jársz, hol elmaradsz,
Szűz Anya, búsultodban.
Látja József ezt, s könyvezi,
Vigasztalni igyekezi
Szíved ily balsorsodban.

382. De nem tud veled mit tenni,
Már az városban kell menni
Az kapuhoz érkezvén:
Hol vesztek oly reménséget,
Hogy ezt az keserűséget
Győzitek, béférkezvén.

383. Már benn lévén, jártok s keltek
Minden helyen, de nem leltek
Olyat, azki tudhatná
Megmutatni, hol lehessen:
Esik ez mely keservesen,
Ki az, ki megmondhatná?

384. Minden utcát, szegleteket,
Piacot s egyéb helyeket
Megjártok, felkerestek:
Kiket értek utól s elöl,
Kérdezitek mindenfelől,
De nyomában nem estek.

385. Mind csak hiában fáradtok,
Azzal több fájdalmat adtok
Epedő szíveteknek:
Harmadnapja van pedig már,
Hogy nem tudjátok, holott jár,
S híre nincs Gyermekteknek.

386. Lankad az ín, az szű szakad,
Hogy előtökben nem akad
Ennyi kereséstekre.
Az sok járás elfárasztott,
Az nagy bánat elbágyasztott,
Nagy gond ült szívetekre.

387. Már lábotok alig mehet,
Mindazáltal, azmint lehet,
Tovább is vigyázzátok,
És mindenütt keresitek:
Ó, mely keserven érzitek,
Hogy nem találhatjátok.

388. Ó, szűz Anya, ó, szent atya,
Kénos lelketek bánatja
Közösüljön velem is:
Hogy az fájdalmot kóstolván,
Annak ideje elfolyván
Teljen öröm engem is.

389. Ugyanis ki nem mondhatni,
Sőt, elmében sem foghatni
Azt, azmely öröm teli
Megvigasztalt szíveteket,
Ha Egyetlen Egyeteket
Sok járástok felleli.

390. Addig is jártok azonban,
Hogy végtére az Templomban
Doktorok között ülvén
Véletlen feltaláljátok.
Azhol mihelt meglátjátok,
Majd elhaltok örülvén.

391. Megeszmélvén magatokat,
Közelítvén Fiatokat,
Futnak minden bánatok,
Megfrissül bágyadt éltetek,
Megújul hervadt kedvetek,
Felvirrad hunt napotok.

392. Mindjárt az első látásban,
Abban az szempillantásban
Szakad az búnak vége:
Szemetek könyve megszárad,
Az helyében rátok árad
Minden öröm bővsége.

393. Áldjátok az Egek Urát,
Hogy Doktoroknak Doktorát,
Gyermekteket megadja.
Az sírást váltja víg beszéd,
Az újult szű örömet széd,
Régi gondját elhagyja.

394. Boldognak mondod magadat,
Szűz Anya, meglelt Fiadat
Kedvesen apolgatván,
Karodat veted nyakára,
Ajakadat ajakára
Függeszted csókolgatván.

395. Ím, én is elődben megyek,
Hogy tőled irgalmat vegyek,
Én szerelmes Jézusom:
Kérlek szűz Anyád kedvéért,
Mostani nagy öröméért
Légy kegyelmes Orvosom.

396. Engedd, hogy azon örömnek,
Az te nagy kegyességednek
Hatható malasztjábúl,
Lehessek én is érzője,
Az által lelkem őrzője
Az ördög hatalmábúl.

397. Adjad, hogy bűnöm siratván,
És ajtót tehozzád nyitván,
Mindaddig keresselek,
Míg az égben feltalálván,
Az angyalok közé állván
Ott vígan dicsírjelek.




MÁSODIK RÉSZ.
KESERŰSÉGNEK RÓZSÁI


ELSŐ RÓZSA
AZ JÉZUS vérrel izzadásának Titka


398. Édes Jézus, én Istenem,
Uram, királyom, mindenem,
Lelkemnek üdvössége,
Ki értem, gyarló emberért
(Melynek már az pokolig ért
Bűne fertelmessége)

399. Meg akartál fogattatni,
Veretni és csúfoltatni
Mocskos gyalázatokkal,
Végre töviskoronát is
Viselni, sőt még halált is
Szenvedni sok kénokkal.

400. Ezt az te szeretetedet,
Szörnyű megöletésedet,
Az iszonyú kínokot
Akarnám illendőképpen
Említeni, és nagy szépen
Megköszönni azokot.

401. De nincs arra elégségem,
Te légy azért segítségem,
Hogy ezen nagy Titkokhoz
Nyúlhassak szent buzgósággal,
És nagy alázatossággal
Szólhassak is azokhoz.

402. Ó, mely erős szenvedések,
Véres harcok, ütközések
Győnek máris elődben:
Mennyi félelem, fájdalom,
Szorongatás, agadalom
Rohan sebhedt szívedben!

403. Még az korbácsok nem sújtnak,
Töviskoronát sem nyújtnak
Lyuggatni homlokodat,
Nem nyom még az keresztfa is,
Még az vitéz dárdája is
Nem nyitja oldalodat.

404. Mindazáltal ezer halál
Tégedet immár is talál
Ezerféle kénokkal.
Ah, ha ezek csak egy kertben,
Gyenge virágtermő-helyben
Gyűlnek ily csoportokkal,

405. Az Golgota tetejének,
Szörnyű halálod helyének
Az gyümölcse mi lészen?
Az annál is több fájdalmot,
Keményb harcot, viadalmot
Szenvedésedhez tészen.

406. Látom, miképpen bánkodol,
Izzadsz, búsulsz s fohászkodol,
Rettegő félelemmel.
Látom bő verítékedet,
Melybűl vér folyja testedet
Keserves gyötrelemmel.

407. Téged, Világ Erőssége
És az Egeknek Szépsége,
Ez iszonyú kénokban
Vajon ki hozott s merített?
Azokkal ki keserített
Te ártatlanságodban?

408. Az félelmet ki okozza,
Az vércsöppeket ki hozza,
S erődtől ki fosztott meg?
Nem más, hanem mi, vétkesek
Vagyunk ezekben mívesek,
Mi kénzunk, mi ölünk meg.

409. Tudniillik szemeidnek
Jövendő szenvedésidnek
Forog előtte képe.
Látod, mennyi kénod lészen,
Rajtad mennyi bosszút tészen
Ez világ bűnös népe.

410. Hányan vetnek meg tégedet,
Azkikért piros véredet
Öntöd kéméletlenül?
Törvényedtűl elszakadnak,
Ellened arccal támadnak,
Üldöznek kegyetlenül.

411. Szívedre ként ezek hoznak,
Nehéz izzadást okoznak,
Árasztván vércseppeket,
Az szeretet és félelem
Víjnak, nehéz győzedelem
Csendesítni ezeket.

412. Azért térdepelsz le végre
Szemedet vetvén az égre,
Azért szólasz Atyádnak,
Mondván: múljon el, Felséges
Atyám, hogyha lehetséges,
Itala ez pohárnak.

413. Ha nem lehet, vagyok készen,
Oly kén, oly halál nem lészen,
Kit te akaratodbúl
Nagy örömest fel ne vegyek,
Hogy az Emberrel jól tegyek,
S kivegyem az átokbúl.

414. Nem lévén tovább kétséggel,
Ilyen eltökéllettséggel
Vette vala fel magát
Térdeplő könyörgésébűl,
Kitette volt már szívébűl
Halál félelme dolgát.

415. De hirtelen megváltozik,
Újabb harca találkozik,
Kezd megint fohászkodni:
Kezd irtózni az haláltúl,
Általlátott sok kénjátúl,
S azokkal tusakodni.

416. Mert megént előtte forog
(Lelke azmiatt háborog
Az jövendőköt látván)
Az következő kénvallás,
Átok, szitok és káromlás,
Száját minden rátátván.

417. Most a torhák rútságának,
Kikkel szép ábrázatjának
Szépsége rútíttatik,
Irtóztatja undoksága,
És azzal szomorúsága
Megént szaporíttatik.

418. Most levetkőztetésének,
Meztelen álló testének
Irtózik szemérmétűl;
Most ostorozott hátának,
Felszakasztott oldalának
Iszonyodik sebétűl.

419. Kikre nézve, megént földre
Bocsátkozván, esik térdre,
S újonnan szól Atyjának;
De megjelenti angyala:
Nem múlhatik el itala
Ráköszönt pohárának.

420. Ó, mindenható, nagy Isten,
Én, bűnös, ezekért itten
Néked mivel tartozom?
Azki éltéért szolgádnak
Meg nem engedsz szent Fiadnak,
Ő hal meg, én változom.

421. Jóllehet számos vétkemmel,
Azzal mocskosult lelkemmel
Én poklot érdemlenék,
Hogy ottan örök kénokkal,
Együtt az elkárhoztokkal
Örök tüzet szenvednék.

422. De mivel arra rendelted,
És már el is készítetted
Egyetlenegy Fiadat,
Hogy érettünk megfizessen,
Kárhozatbúl kivezessen
Enyhítvén haragodat,

423. Reménlem, az ő halála
Nálad kegyelmet talála
Én lelkem részérűl is:
S az örök halál félelmét,
Annak iszonyú gyötrelmét
Elvészi szívemrűl is.

424. De ki tudja számban tenni,
Vagy csak elmére is venni
Azt az sok szorongatást,
Értünk Jézus azmelyekkel
Küszködik, nagy verítékkel
Tévén könyves ohajtást?

425. Az szeretet kénszeríti,
Halál félelme rémíti,
Hogy magát arra adja.
Ez, hogy az pohárt bévegye,
Amaz, hogy azt félretegye,
Erőltetéssel hagyja.

426. Ezekkel szorongattatik,
Ide s tova vonattatik
Keseredett lélekkel,
Innét az lelkek váltsága,
Onnét az kénok soksága
Várja nagy seregekkel.

427. Szenvedi is már lelkében,
Azmelyeknek elméjében
Vagyon általlátása:
Jelen vannak seregestül,
Majd elnyomja mindenestül
Azok reátorlása.

428. Ostor, lánc, torhák, kötelek,
Szögek, szitkok, csúftételek
Több kénzószerszámokkal:
Ecet, epe, dárda, kereszt,
Kiknek mérge halált ereszt
Éltére sok kénokkal,

429. Gyakran eleiben tűnnek,
Gyötrelmekben meg nem szűnnek,
Több-több fájdalmot adnak:
Kiktűl piros orcájának
És klárisos ajakának
Rózsái meghervadnak.

430. Ereje fogy, reszket teste.
Van minden tagja eleste
Erőtlen inaiban.
Az sok kén addig sajtolja,
Hogy vércseppek árja folyja
Izzadó tagjaiban.

431. Ó, hallatlan verétéknek,
Véghetetlen szeretetnek
Nem hallatott példája!
Ó, szörnyű szenvedéseknek,
Iszonyú küszködéseknek,
Ó, csudáknak csudája!

432. Midőn az Ég Erőssége
És az Világ Ékessége
Így az földre veretik,
Ily kegyetlen fájdalmokkal,
Halálos viadalmokkal
Ennyire terheltetik.

433. Kérlek, szent Anya, tégedet:
Ne bánd, Egyetlen Egyedet,
Mostani mivoltában
Ha te elődben állatom,
És azt néked bémutatom
Kénos állapotjában.

434. Mindenektűl elhagyatott,
Éppen kénokkal rakatott,
Minden dolga árvaság;
Nincs senki vigasztalója,
Nincs segéde, nincs szánója,
Igye éppen fogyottság.

435. Ím, mint fárad, siránkozik,
Egész teste harmatozik
Vércseppek folyásival,
Ládd-é, mint szorongattatik,
És mennyire nyomattatik
Keserves fájdalmival.

436. Ah, ha hozzája mehetnél
És véle együtt lehetnél
Ennyi sok kénaiban,
Mely örömest segítenéd,
Élteddel is megmentenéd
Halálos fájdalmiban.

437. De sem magát segíttetni,
Sem Anyját keseríttetni
Nem akarja ezekkel,
Hanem minket hív magához,
Hogy légyen közünk kénjához
Töredelmes szívünkkel.

438. Kévánja: társai legyünk,
Mellette vigyázást tegyünk,
S kénjait vizsgáljuk meg:
És velünk nagy jótételét,
Annyi kénok felvételét
Köszönjük, s háláljuk meg.

439. Édes Jézus, én, ím, megyek,
Hogy annyi háládást tegyek
Az te kegyességednek,
Azmég dolgaid így voltak,
Mennyi vércseppei folytak
Addig izzadt testednek,

440. És annyi ízben imádlak,
Tisztellek, késérlek, áldlak,
S könyörgök felségednek:
Engedd bűnöm bocsánatját,
Érezhessem használatját
Ennyi szenvedésednek.

441. Engedd, hogy akaratodhoz
És minden hagyományodhoz
Magamat úgy szabhassam,
Hogy éppen az tiéd legyek,
Megtántorodást ne tegyek,
Te ösvényed járhassam.

442. Elérkezvén az végóra,
Hozd dolgomat minden jóra
Akkori nagy harcomban:
Ne legyek megtántorodó,
Az halállal viaskodó
Nehéz izzadásomban.

443. Értem vérrel izzadásod,
Az haláltúl irtózásod,
Kit nehezen győztél meg,
Az örökké izzadástúl,
Pokolbéli irtózástúl
Akkor engem mentsen meg.
 
 
0 komment , kategória:  Gyöngyösi István 1.  
Gy István
  2011-02-15 13:48:27, kedd
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ............ ... (#3) 2011-02-15 12:31:20

Gyöngyösi István

NEGYEDIK RÓZSA
Az JÉZUSNAK az Templomban bémutatásának Titka


337. Ím, megént újabb vígságnak,
Avagy vígságos újságnak
Jelentetnek Titkai:
Sok itt, azmit csudálhatunk,
De annak, kin vigadhatunk,
Sokkal többek okai.

338. Kelj fel, kegyes lélek, siess,
Hogy tőle messzére ne ess.
Mégyen már az szűz Anya,
Lassan ballag, nem lép nagyon,
Mivelhogy ölében vagyon
Drága kincse s aranya.

339. Nála van Egyetlen Egye:
Hogy serkenni ne engedje
Szapora járásával,
Nagy óva tészi lépését,
Kerüli felserkentését
Mindennémű gondjával.

340. Ha felébred, mely szívesen
Keresi, miként lehessen
Jobb nyugalma ölében:
Örömest úgy helyheztetné,
Azmint legjobban lelhetné
Kedvét nála létében.

341. Szemeit gyakran felfedi,
Reáborul, sűrűn szedi
Rózsáit orcájának,
Vígan mosolyog szemében,
Az Gyermek is örömében
Röpdös, s vigad Anyjának.

342. Gyakran nézi, tapogatja,
Félti: az hideg meghatja
Bépólált testecskéjét.
Oltalmazza mindenképpen,
És vigyázva viszi szépen
Egyetlen Egyecskéjét.

343. Megáll véle, mihelt mozdul,
Nagy gyorsan hozzája fordul,
Mint vagyon, tekéngeti,
Azonban továbbmentében,
Szíve teljes örömében
Ily szókkal édesgeti:

344. Drága kincsem! szép Jézusom,
Gyöngyvirágom, narcissusom,
Szívem gyönyörűsége:
Ó, mely szép, ó, mely kedves vagy!
Édességed is, ó, mely nagy!
Örömem teljessége!

345. Megyünk házában Atyádnak,
Ott első fáradságodnak
Mutasd bé te újságát.
Én pedig ő Fölségének
Hozzám való kegyelmének
Köszönöm meg sokságát.

346. Nemde vagy-é nagy örömben,
S vígan röpdözsz-é ölemben,
Én szerelmes magzatom?
Hogy odavivén tégedet,
Ajándékul személyedet
Atyádnak bémutatom.

347. Mely kedves ajándék lészesz!
Azzal mely nagy kedvet tészesz
Atyád akaratjának!
Nem is lehet semmi ennél
Kedvesebb, akármit tennél
Tüzére oltárának.

348. Ily magányos beszédekkel
Vagyon, és magát ezekkel
Útjában mulatgatja.
Ér az városban azonban,
És ott magát az Templomban
Az Úrnak bémutatja.

349. Nosza, mi is utat vegyünk
Utána, és gyorsak legyünk
Az ő követésében:
Lássuk, mely nagy szelídséggel
Áll, és engedelmességgel
Az Templom küszöbében.

350. Jóllehet tiszta ez éppen,
Nem mocskosult semmiképpen,
Mert bűn reá nem szállott,
Mindazáltal, azmint mások,
Kiknek szükség tisztulások,
Úgy ő is oda állott.

351. Szemeit lefüggesztette,
Alázatra eresztette
Egész teste állását,
Úgy várja engedelmesen,
Csendesen, szemérmetesen
Ott az Papnak áldását.

352. Ezeket azkik látjátok,
Ím, van eleven példátok,
Csak őtet kövessétek:
Tanuljatok szelídséget,
Az dagályos negédséget
Rólatok levessétek!

353. Magát ki-ki megalázza,
Az kevélységnek lerázza
Szívérűl undok férgét:
Az Isten hagyományinak
Engedjen, úgy dolgainak
Érheti boldog végét.

354. De menjünk bé az Templomban,
Legyünk ott mi is azonban,
Míg vége lész ezeknek,
Nézzük az Szűz vigadását,
Halljuk Simeon áldását,
Örülvén az Gyermeknek.

355. Ó, mely kedvet ád magának,
Midőn karjárúl Anyjának
Veszi saját kezére:
Ó, mint gyönyörködik benne,
Már meghalni is kész lenne,
Ezt érvén vénségére.

356. Ezt ösméri Istenének,
Ezt világos Nap-fényének
Az vakult nemzeteknek:
Ezt az ő maga népének
Óhajtott dücsőségének,
S Urának mindeneknek.

357. Mondja: sokan feltámadnak
Ez által, és nem maradnak
Tovább az sötétségben:
Hanem örök dücsőségre,
Homálytalan fényességre
Emeltetnek az égben.

358. És ezen közönségesen
Mindnyájan örvendetesen
Legyünk mi, ó, bűnösök!
Mert valamik itten esnek,
Azok mind érettünk lesznek,
És mivelünk közösök.

359. Érettünk mutattatik bé
Az Gyermek, hogy töltessék bé
Az Törvény tartozása:
Értünk könyörög Atyjának,
Hogy enyhődjön haragjának
Ellenünk lángozása.

360. Magára veszi vétkünköt,
Hogy béállasson bennünköt
Az régi kegyelemben.
Őtet ezeknek okáért,
Mi is ily nagy jóvoltáért
Tiszteljük félelemben.

361. Esedezzünk szent Anyjának:
Hogy általa az Atyjának
Mennyei Templomában
Légyen bémutattatásunk,
És örökös maradásunk
Annak boldogságában.
 
 
0 komment , kategória:  Gyöngyösi István 1.  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 12 
2018.09 2018. Október 2018.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 1 db bejegyzés
e év: 12 db bejegyzés
Összes: 68305 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1964
  • e Hét: 13877
  • e Hónap: 79056
  • e Év: 2246317
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.