Regisztráció  Belépés
lambert.blog.xfree.hu
Bár úgy tűnik ma, mintha csak a hamisak, a gazok és gonoszok számára gyümölcsözne az élet; ne irigyeld őket! Összeomlik alattuk a csalásra épült világ. A jövend... Magyar Anya
2006.07.04
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/17 oldal   Bejegyzések száma: 163 
Magyar őstörténet
  2017-09-02 21:35:15, szombat
 
 



Lejátszható videó: Link

MAGYAR ŐSTÖRTÉNET 907-ben, néhány évvel a honfoglalás után hatalmas frank-német sereg támadt hazánkra. Deklarált céljuk a kiirtásunk volt. Árpád csapatai.

Előadás másolata:

1 MAGYAR ŐSTÖRTÉNET
907-ben, néhány évvel a honfoglalás után hatalmas frank-német sereg támadt hazánkra. Deklarált céljuk a kiirtásunk volt. Árpád csapatai többnapos küzdelemben, Pozsony mellett győztek, de erről a hazai történetírás egészen a közelmúltig hallgatott, miközben a válaszlépéseket, a ,,kalandozó hadjáratokat" rablóhadjáratoknak minősítette. Nézzük például a magyar szerkesztésű, magyar kiadású Világtörténet évszámokban című kislexikont, mit ír erről az eseményről?! Szerkesztője Engel Pál volt.


2 Világtörténet évszámokban I-III
Nem igaz!
A pozsonyi csatáról semmi...
Engel Pál: ,,Aki nem fogadja el a finnugrizmust, kizárja magát a tudományos életből."


3 ,,Finnugor" kronológia
Magyarország történelme a kormányportál szerint:
Kr.e k. Az uráli népek közösségének felbomlása (finnugorok és szamojédek szétválása).
Kr.e k. A finnugor nyelvi közösség szétválása.
430 k. Pannónia hun uralom alá kerül...
Az avarok a Kárpát-medencébe...
Nagy Károly megsemmisíti...
895 tavasza: A besenyők kiűzik a magyarokat Etelközből. A honfoglalás kezdete...
Egyelőre itt tartunk...


4 Így képzelik
"A magyarság, vagyis a vogulság története Kr.e évvel kezdődött a Káma folyó vidékén, ahol együtt élt a többi finnugor néppel. Ez a hely pontosan a 60. szélességi fok körül van, ahol a tél ma is 9 hónapig tart. Először a nyugati, meg a volgai finnek az ugorok és a permiek váltak ki közülük és nyugatra költöztek. Később a lappok meg az ugorok elődei összekerültek a permiekkel. Kr.e és 2000 között az elő-ugorok is átkeltek a Volgán nyugat felé. Itt ősirániakkal kerültek először kereskedelmi kapcsolatba, majd alighanem függő viszonyba is, ami elindította náluk a társadalmi tagozódást. Kr.e. II. évezred elején ismeretlen népek megint kelet felé, a Volgán túlra szorították őket. Itt egy ismeretlen őseurópai néptől eltanulták a lótenyésztést. Azután a Vjatka és a Káma vidékén leigázták az alacsonyabb kultúrájú halász-vadász őslakosságot, és vele két osztályos exogám társadalmi közösséget alkottak. Ebben a már ősugornak nevezhető csoportban az előmagyarok (vogulok) voltak legészakabbra. Az éghajlat romlásakor a szomszédos szamojédok hatására áttértek a lótenyésztésről a rénszarvas tenyésztésére. Kr. sz. körül újabb száraz periódusban az erdőövezet megint visszahúzódott és az előmagyarok (vogulok) a ligetes steppén egy ismeretlen nyelvű állattenyésztő nép hatására visszatértek a lóhoz." (Mór Elemér)
Ennek a finnugrista mesének, semmi köze sincs a valósághoz. Nem támasztja alá egyetlen régészeti lelet sem, és nincs olyan ókori vagy kora-középkori történetíró sem, aki írt volna bármi hasonlóról. A szlovák nacionalisták a hasukat fogva idézgetik a ,,magyar professzort".


5 Kik is vagyunk hát akkor?
Nyugodt lélekkel kijelenthetjük, hogy mi nem vagyunk finnugorok. Valódi őseinket keresve, egyik lehetőségünk az lehet, hogy visszatérünk a finnugrizmus előtti, a magyar előkelők-nemesek körében elfogadott elmélethez, azaz a szkíta-hun eredethez. Ezzel csak az a baj, hogy szinte teljesen figyelmen kívül hagyja a ,,nem nemeseket", miközben számszerűen mindig is azok voltak többségben ebben a hazában. Sőt! Mára a nemesség - legnagyobb sajnálatunkra - jóformán kiveszett, így az ő eredetüket már semmiképp sem lehet a mai magyarság egészének eredetével azonosítani.
Akadtak, akik ezt már régen belátták, így pl. Marjalaki Kiss Lajos, Magyar Adorján, Grandpierre K. Endre, Radics Géza, Varga Csaba, stb. Induljunk ki ezúttal Magyar Adorján elméletéből, amelyet a közelmúltban fényesen igazolt a régészet és a genetika!


6 A kárpát-medencei őshaza elmélete
,,A magyarság őshazája Magyarország, azaz a Kárpátok medencéje... Magyarországi eredeti ősnépünk, beláthatatlan időktől fogva békés földművelő nép volt, - aminthogy ma is az - és mindig magyarul beszélt, azaz helyesebben szólva: mai magyar nyelvünk ősalakját beszélte. E nép, vagy faj az ezredéveken át, időközönként számtalan rajt bocsátott ki magából, hol északra, hol keletre, hol délre és nyugatra, amely kivándorolt szakadékai kint néha nagy műveltségeket is alapítottak, (szumirok, pelazgok, etruszkok, stb.) majd hosszú idők folyamán nyelvileg, fajilag elváltoztak, átalakultak, más népek közé vegyültek, de mindenfelé olyan nyomokat hagytak maguk után, hogy ezeket a tudósok és kutatók a világ különböző részeiben észrevevén a magyarságot hol innen, hol onnan származottnak kellett, hogy gondolják." (Magyar Adorján: Ázsiából jöttünk-e?)
Magyar Adorján még nem tudta megmondani, mikor is történhettek ezek a kirajzások? Nemrég azonban megérkezett a pontos válasz:


7 A Dunántúl közepén keletkezett az európai civilizáció
,,Ami a Dunántúlon az újkőkor kezdetén történt - erről szólnak a Sárréten végzett környezettörténeti, vagy a Regölyben folytatott régészeti ásatások - az egész Európa társadalmának fejlődését befolyásolta. Az itt élő emberek csoportjai vándoroltak el a párizsi medencébe, Frankfurt vagy Krakkó környékére. Azért van ilyen nagy érdeklődés az őskornak ebben a szakaszában a mi irányunkba, mert ha Európában meg akarnak tudni valamit arról, hogyan kezdődött náluk a természet átalakítása, hogy keletkezett a letelepedett életmód és végső soron a civilizáció, akkor nagyrészt tőlünk kell megtudniuk mindezt, hiszen az élelemtermelés tudásanyaga, a földművelés, a házépítés ismeretei, a genetika szálai mind a Kárpát-medencébe vezetnek. Pontosan 7500 évvel ezelőtt következett be a Dunántúl közepén, a Balaton vidékén ez a jelentős átalakulás."
(Heti Válasz, )
Bánffy Eszter egy kicsit részrehajló saját kutatási területével szemben, hiszen ennek a kultúrának a nyomait már az Alföldön is megtalálták az autópálya építések során. (Ld. Domboróczki László írásait!)


8 Már tudják, hogy itt kezdődött...
,,2001-ben T. Douglas Price és munkatársai tollából alapvető jelentőségű munka látott napvilágot a nagytekintélyű ,,Antiquity" című régészeti szaklapban. Ebben a szerzők a legújabb stroncium-izotópos vizsgálatokkal kimutatták, hogy a történelem előtti Európa első magasműveltsége, a vonaldíszes kerámia kultúra a mai Magyarország területéről indult ki 7700 évvel ezelőtt, mégpedig nem egyszerűen a kultúra terjedt el, hanem a népesség. Megírják, hogy Európa a vonaldíszes kerámia népének köszönheti a földművelés, a házépítés, a temetkezés, a kifinomult fazekasság, a magas színvonalú kőmegmunkálás tudományait." (Grandpierre Attila: Atilla és a hunok)
Annál meglepőbb, hogy a hazai sajtóban szinte semmi visszhangja nem volt ennek a rendkívüli bejelentésnek!


9 Magyar Adorján elmélete időszerűbb, mint valaha!
Régészeti leleteknek a világon egyedülálló sokasága került elő itthon az utóbbi húsz évben, amelyek egyértelmű folyamatosságról tanúskodnak az újkőkortól kezdve, egészen a mai napig.
Az utóbbi 10 év genetikai vizsgálatai határozottan cáfolják a magyarok ázsiai eredetét. Legfontosabb genetikai jellemzőink tisztán európaiak.


10 Leletek tömkelege ,,Százezer régészeti lelőhely Magyarországon
A Kárpát-medence kivételesen gazdag a régészeti leletekben. A medencében fekvő Magyarországon is szinte havonta kerülnek elő újabb és újabb régészeti leletek, melyeket - a különböző építkezéseket kötelezően megelőző - alapos talajvizsgálatok nyomán tárnak fel. Az országban jelenleg mintegy százezer régészeti lelőhelyet tartanak számon..."
,,A régészek nem tudnak mit kezdeni a lelethegyekkel Tíz év alatt annyi régészeti lelet került elő az épülő autópályák nyomvonalán, mint korábban száz év alatt - számolt be róla az Inforádió..."
,,Az újkőkortól egészen a török kor végéig kerültek elő eddig leletek az egykori budai Skála parkolójában folyó régészeti feltáráson." (Múlt-kor.hu)
,,A hazai régészeknek 300 évig biztosan van munkájuk! Az autópályák nyomvonalának régészeti feltárása kapcsán 300 évre meghatározzák azokat a kutatási helyeket, melyek kimaradtak, de bizonyosan érdemes feltárni őket."


11 Autópályás feltárások
Lelőhelyek az M0 nyomvonalán
"Mintegy másfélmillió lelet került elő az M7-es autópálya Somogy megyei nyomvonalának Zamárdi és Ordacsehi között végzett megelőző régészeti feltárásakor..."


12 ,,Az utóbbi tízezer év leleteinek a korát a legmodernebb vizsgálati módszerekkel évtizedes pontossággal meg lehet állapítani!"
,,A vizsgálatok az akkori világ fejlettebb, pénzben és eszközökben gazdagabb, ugyanakkor őskori leletanyagban szegényebb felében terjedtek el először. Ám kezdetben a brit Antiquity hasábjain közölt európai radiokarbon-adatok még a Kárpát-medence és a Délkelet-Európa őskorával foglalkozó régészek körében is döbbenetet, majd hitetlenkedést, végül pedig felháborodást váltottak ki, ami többüknél, főleg a német tipológiai iskola követőinél a módszer sokáig tartó merev elutasításához vezetett. A Kr. előtt 1400-nál korábbi korszakokra vonatkozó adatok ugyanis jóval korábbiaknak bizonyultak, mint azt a történeti kronológia megalkotói feltételezték, sőt, időben visszafelé ez a szakadék egyre nőtt, és a magyarországi élelemtermelés kezdete, a neolitikum például már teljes 1500 évvel kezdődött korábban a radiokarbon-kronológia alapján!" (MRSZ: Magyar régészet az ezredfordulón)
Vajon miért háborodtak fel ezeken az adatokon pl. a németek? Természetesen azért, mert ők ezt eddig másként hirdették. (Minden szentnek maga felé hajlik a keze!)


13 A Kárpát-medence időrendje
JELEN ELŐTT
8000
6500
5000
3000
2010
1105
ÚJKŐKOR
RÉZKOR
BRONZKOR
VASKOR
HONFOGLALÁS
Krisztus születése
Kr.e. 6000
Kr.e. 4500
Kr.e. 3000
Kr.e. 1000
895
2009
ISZ. SZERINT


14 Inváziók, népcserék?
Mindezek után felmerül a kérdés: ha a régészeti leletek valóban ilyen tömegben kerülnek elő, és az elmúlt nyolcezer évben nem találnak üres periódusokat a Kárpát-medencében, akkor a régészek miért nem bizonyítják a folyamatosságot?
Azért nem, mert nem ezt tanulták. A régészeti képzés egyik fő tárgya a történelem, és a jó régész jól megtanulja a hamis történelmet, ami szerint itt egykor egymást érték a totális népességcserék, népirtások, inváziók. Természetes tehát, hogy a régészek megpróbálják ezek nyomait is felmutatni, s amikor ilyeneket nem találnak, akkor a tanultak szerint kijelentik, hogy a kerámiák díszítő motívumainak a megváltozása bizonyítja a népességcserét.
Idejött - mondják ők - egy új nép, újfajta kerámiát hozott, (ebből tudjuk hogy idejött,) ,,nyilván" kiirtotta az itt élőket, majd a helyükbe telepedett. Ez a legtöbb esetben egyszerűen nem igaz. Főleg azért nem, mert az előzőek szerint kiderült, hogy majdnem minden esetben az itteni leletek a régebbiek. Ami pedig itt volt először, azt nem lehetet máshonnan idehozni!


15 Az új kerámiák legtöbbször csak újítások
A képeken egymástól teljesen eltérő kultúráknak (és népeknek) tulajdonított alkotások láthatók. Jobban szemügyre véve azonban kétségtelenül felfedezhető a párok közötti rokonság. Nem a népesség változott meg tehát, hanem csak a divat! 8000 év nagyon nagy idő!


16 Ősemberek
A jobboldali képen a népirtó történelem megálmodóinak rosszindulatú elképzelése látható, ami szerint egykor, ha találkozott két ősember, az egyik feltétlenül agyonverte a másikat! Ugyanezt képzelik a réz és a bronzkor emberéről is.


17 Kezdik belátni...
,,Korábban ugyanis arról volt szó, hogy egy-egy új régészeti
kultúrának, tárgytípusoknak a megjelenését kivétel nélkül mindig migrációval, vagyis egy új népcsoportnak a megjelenésével hozták kapcsolatba. Gordon Childe híres régész volt az első, aki a század első felében arról beszélt, hogy az új kultúrák mindig bevándorláshoz, új népcsoportok megjelenéséhez köthetők. Aztán voltak, akik egyenesen azt gondolták, ezek az új népek agyoncsapták a régit, és a helyükbe telepedtek. Lám, lám, hiszen egész más kerámiát használnak, mondták."
(Magyar Szemle: Beszélgetés Bánffy Eszterrel)
Egy kultúrát nem csak egy kerámia jellemez, hanem sok minden más is. (Életmód: állattartás, földművelés, házépítés, temetkezési szokások, egyéb eszközök, stb.) Ha ezek közül csak egy változik meg, az a legtöbb esetben csak a divat változását jelenheti.


18 Rendszeres népcsere helyett folyamatos ,,fejlődés"
Hazai talpcsöves kerámiák időrendben


19 Hogyan éltek újkőkori őseink?
,,Sajtot ettek az Alföldön a neolitikumban"
,,Egyedülálló régészeti leletek bizonyítják, hogy az Alföld területén élő újkőkori őseink ismerték az olyan tejtermékek előállításának módját, mint a ma is kedvelt sajt vagy joghurt.
8000 éves agyagedényeken talált zsíros ételmaradékok árulkodnak újkőkori őseink ételfogyasztási szokásairól, amelyek az eltelt évezredek dacára nem sokban különböznek attól, ahogy ma táplálkozunk. Legalábbis a választék tekintetében: tejföl, sajt, joghurt, hal, és mindenféle gyümölcs, mint például eper, málna, alma vagy szilva szerepelt a mindennapi étrendben. Na és persze rengeteg hús, legyen az marha, kecske, vagy akár juh..."


20 Ezek a britek mintha kissé maguk felé húzták volna a Kárpát-medencét
"Komputeres szimulációs vizsgálatunk során a tejfogyasztási képesség és az állattenyésztés elterjedését vizsgáltuk. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a laktáz-perzisztencia 7500 évvel ezelőtt az úgynevezett vonaldíszes kultúra népénél alakult ki." Mark Thomas University College London


21 Hazai körépítmények
Polgár-Csőszhalom: Stonehenge hazai rokona 3000 évvel idősebb!
Stonehenge


22 14 kultikus körépítmény Baranya megyében.

23 A hazai körépítmények nyomai
Szemely
Ötször akkora mint Stonehenge.
Villánykövesd
Külső kör: 550*400 m
Belső kör: 100 m
Solt


24 Fejlett földművelés
,,Rekonstruálják a kőkori gazdálkodók mindennapjait
Az első gazdaságokat létrehozó emberek Közép-Európában az i.e. 6. évezredben... ismerték és alkalmazták a szántásos talajművelést és az állattenyésztést..."
,,Világméretű volt az újkőkori baby boom
A legeltetésről mezőgazdálkodásra váltó újkőkori társadalmak demográfiai átmenetével foglalkozó új tanulmány szerint... bizonyíthatóvá vált a neolitikum idején lezajlott világméretű népességrobbanás..."
,,Az élelemtermelés nyomán az egységnyi földterület eltartóképessége ötvenszeresére nőtt."
De az igavonó állat sokáig nem a ló, hanem a szarvasmarha volt!


25 Rekonstruált újkőkori ház, paticsfal
Polgáron, az M3 Archeoparkban bárki megnézheti ezt a házat. A helyben talált, újkőkori leletek alapján építették újra. Fala tapasztott vesszőfal, azaz patics. Ez a technológia egészen a XX. Századig fennmaradt, és minden közbeeső korból kimutatható. Egyértelmű bizonyítéka a folyamatosságnak.


26 Újkőkori házbelső
,,Az Alföld település-sűrűsége az újkőkor idején elérte, sőt meghaladta a mai települések számát, és a lakóházak mérete gyakran jelentősen meghaladta mai átlagos lakásaink méretét."


27 A vonaldíszes kultúra hagyatékai
Arcos edény
Csőtalpas tál
Ekés-szántásos földművelés
Szarvasmarha által vontatott eke és szekér
Paticsfalas építkezés
Magyar nyelv
Nem tudhatjuk, hogy az itt élők hogy nevezték magukat. A ,,történelem előtti" korok népeit a rájuk legjellemzőbb alkotásokról, például a kerámiákról szokás elnevezni. Ezért nevezzük ezt a népet a vonaldíszes kultúra népének.


28 Na és Mezopotámia?
,,...Korábban azt gondolták, hogy minden délkelet-európai civilizáció Mezopotámiából jött, és minél északnyugatabbról való egy lelet, annál későbbre datálható. Ez az elképzelés megdőlt, mert kiderült, hogy azok a leletek, amelyeket korábban például a Kr. e. III. évezred végi mezopotámiai tárgyakkal véltek egykorúnak, itt 1500 évvel előbb megjelentek." (Bánffy Eszter)
Valóban úgy gondoltuk, hiszen úgy tudtuk, hogy minden ott volt hamarabb. Tévedtünk. Ettől viszont a szumir-magyar nyelvrokonság még lehet igaz, csak nem onnan ide, hanem innen oda irányultsággal.


29 Terjeszkedés, nyelvterjedés
A Kárpát-medencéből terjeszkedő földművelők nyilvánvalóan vitték magukkal az itt beszélt nyelvet is.


30 ARCOS EDÉNYEINK
Mosonszentmiklós
Tiszafüred, Szegvár
Arcos edényeink szintén a magyar folyamatosság sokezer éves bizonyítékai.


31 Madár testű arcosok
Minden különbség ellenére letagadhatatlanul rokonok. Csak az egyik 4000 évvel idősebb, mint a másik! (Mosonszentmiklósi és tiszafüredi leletek.)


32 Arcos edény - Miska
Csak rájuk kell nézni!


33 Rézkor
Befejeződött a 47-es főút régészeti feltárásakor előkerült, több mint hatezer éves rézkori síredények restaurálása a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban.
Minden folytatódik: paticsfalas házépítés, csőtalpas tál készítés, stb.


34 Kocsimodellek
,,A Kárpát-medencei kocsik formájára az egyre nagyobb számban előkerülő őskori agyag kocsimodellekből következtethetünk.
A réz-illetve bronzkori - sokszor díszített - agyag kocsimodellek közül ez utóbbiak száma mára már meghaladja a hatvanat."
(http://www.mnm.hu/hu/kiall/MonthlyArchive.php?id=2736)


35 Bronzkor, vaskor Még mindig paticsfal!
Bár ez a másolat kissé kicsire sikeredett, arra így is jó, hogy igazolja a paticsfalas építkezés továbbélését ebben a korban is.


36 Átvettük?

37 Néhány adalék az átvettük kezdetű mesékhez
Rendkívül szomorú, de a honfoglaláson alapuló történelem és a ráépített néprajz mindent elvesz a magyaroktól. Teljesen egyértelmű, hogy a kietlen körülmények között tengődő, primitív ősök feltételezésén alapul az a kötelezőnek tűnő elgondolás, hogy mi mindent másoktól vettünk át, jószerével még az anyanyelvünket is. Néhány példa: Tarsoly szavunkat a XIII. században kaptuk az osztrákoktól, legalábbis a legújabb etimológiai szótárunk szerint. (Miközben nyilvánvaló, hogy az a tár gyökből képződött sokkal-sokkal régebben, mint pl. a tárol, tart, tartó, tartály, tarisznya, stb.) Vannak aztán különféle hungarikumok, amikről szintén azt hisszük, hogy azok biztosan magyarok. Lexikonjaink szerint erről szó sincs! Szürkemarháinkat pl. a kalandozók rabolták nyugatról, a puli középkori osztrák átvétel, míg a mangalicát az országon áthajtott szerb kondákból loptuk - tessék csak utánanézni a Magyar(?) Néprajzi Lexikonban! Mi sem természetesebb ezek után, hogy a paticsfalról is csak hasonlókat olvashatunk:
,,Mo.-on vessző falú házat (csak) a honfoglalás korától építettek... A 16-19. sz.-ban az egyik legjelentősebb falszerkezet volt. Vesszőfallal építettek lakóházat, csűrt, istállót, ólat, kukorica górét, gabonást, sőt templomot és más középületet is. A 19. sz. utolsó harmadában kezdett háttérbe szorulni." (Magyar Néprajzi Lexikon)
Mint láthattuk, itt már sokezer évvel korábban is építettek ilyeneket. Ami viszont a folytatást illeti, az már helytálló, lásd a következő oldalt!


38 Élő bizonyítékunk: a tákosi református templom
,,A tákosi templom igazi ékszerdoboz, ,,Mezítlábas Notre Dame"-ként is emlegetik. Európa egyetlen paticstemploma. December 24-én délben itt a fény a napnyugati rész első padjának támlájára, a faragott turulmadárra esik." (National Geographic )


39 Mióta lábas a lábas?
Természetesen a bronzkor óta, mint ahogy a képek is bizonyítják. Az is látszik, hogy mitől az. De azt is észre kell venni, hogy az újkőkor jellegzetes díszei: a karcolt vonal és a bütyök sem tűnt el még ebben az időszakban sem!


40 Ilyen sincs máshol, sehol a világon!

41 Amiket valamiért nem láthatunk
,,ÖSI ARANYKINCSEINK NYOMÁBAN"
,,Októberi megnyitása óta valósággal zarándokolnak a látogatók a gall főváros közelében fekvő saint-germain-en-laye-beli Musée des Antiquités Nationales páratlan szépségű kastélyába, ahol - jobbára - a Magyar Nemzeti Múzeum birtokában lévő, történelem előtti leleteket állították ki. Párizsból az aranykincsek nyomába eredtünk. Csekély, 475 darab magyarországi aranytárgy vakítja el a látogatót a mi nemzeti múzeumunkkal egyenrangú francia régészeti múzeum földszinti termeiben. Az idő mély kútjába pillant az ember, hisz a történelmi Magyarország területéről származó kincsek Kr. e től a római hódítás kezdetéig nyúló periódusból valók."


42 Bronzkor - Szkíta kor Szkíta kiállítás Magyar Nemzeti Múzeum 2009
A hajdúböszörményi bronzkori kincs az ártándi szkíta fejedelem edényei mellett. Utóbbiakat a szkíta fejedelem a hivatalos vélemény szerint Görögországból importálta. Tessék csak alaposabban megnézni őket!


43 Szkíták, vérszerződés
No, ilyen térképet a hazai történelmi atlaszokban nemigen láthatunk. Pedig e két területről jöttek (vissza) a szkíták, a hunok, az avarok és a honfoglalók is. Hérodotosz így írt a szkíták szerződéskötéséről: ,,Szerződéseket pedig így kötnek: Nagy agyagedényekbe bort töltenek, majd megszúrják testüket valamilyen hegyes eszközzel, és a vérüket a borba csepegtetik... Miután pedig ez megtörtént, hosszasan imádkoznak, majd mindannyian isznak az edényből." Ugye, ismerős történet?


44 Szkíták, magyarok Hejőpapi, 2008
A szkíta bronz drótfibulák dísze gyakorlatilag megegyezik a középkori magyar nemesi öltözékek díszeivel.


45 Hunok, avar-hunok
Orosius: ,,Pannónia európai ország, amit nemrég a hunok foglaltak el, ezt az országot a nép saját nyelvén Hungarianak nevezi".
Későavar lelőhelyek. Mint nemrég kiderült, Regino sokat idézett krónikája mégsem ,,elnéptelenedett avar pusztákról", hanem sűrűn lakott területekről szólt. Valaki valamikor rosszul fordított egy szót. Ezt mutatják a lelőhelyek is.
Avar ,,puszták"


46 Honfoglalók, azaz ,,hungárusok"
El-Bakri: ,,A hungárusok Khoraszánból vándoroltak ki." (Országok és utak könyve, XI. sz.)
,,A hungárusoknak igen vitéz és a hadi viszontagságokban felette hatalmas nemzete, mint fentebb mondottuk, eredetét a szkíta nemzetből vette..." (Anonymus)
Werbőczy:
,,A nemesség, amelyet többnyire a szabadok elnevezése alatt is szoktak érteni, úgy mondják, hogy eredetileg a hunnok és magyarok közt keletkezett miután ezek Scythiából Pannoniába nyomultak, amelyet most változtatott néven, az itt lakó magyaroktól Magyarországnak neveznek." (Tripartitum)


47 Mi történt az őslakókkal?
,,...Majd később Árpád vezér kegyesen ugyanennek a Ketelnek adományozta Sátorhalomtól egészen a Tolcsva vizéig az egész földet lakosaival egyetemben."
,,...Mikor így gyökeret vertek, akkor az ott lakók intelmeire közös elhatározással kiküldték erős csapat élén Böngér fi át Borsot a lengyelek földje felé, hogy szemlélje meg az ország határait, továbbá gyepűakadályokkal erősítse meg egészen a Tátra-hegységig, s alkalmas helyen emeljen várat az ország őrizetére. Bors pedig, miután elbocsátották, jó szerencsével nekivágott a dolognak,és a nagy számban összegyűjtött parasztsággal a Boldva vize mellett várat építtetett..."
,,...Másnap pedig a Tisza mentén a Szamos folyó felé kezdtek lovagolni. Majd tábort ütöttek azon a helyen, ahol most Szabolcs van. Ott annak a földnek a lakói majdnem mind önként meghódoltak előttük..."
,,...Akkor Szabolcs, ez a fölötte bölcs férfi ú, megtekintett egy helyet a Tisza mellett, s midőn látta, milyen is az, kiokoskodta, hogy erősségénél fogva várépítésre való. Tehát - társainak közös tanácsa szerint is - öszszegyűjtve ott a köznépet, nagy árkot ásatott, és igen erős várat építtetett földből."
,,Tétény pedig meg a fi a, Horka, a nyíri részeken átlovagolva, nagyszámú népet hódítottak meg a Nyír erdeitől egészen az Omsó-érig." (Anonymus: Gesta Hungarorum)
Az őslakók tehát túlélték a honfoglalást!


48 Ezúttal meg is írták...
,,Napjainkban körülbelül 27 ezer X-XI. századi sírt ismerünk, de a klaszszikus keleti típusú lovas sírok száma nem éri el az ezret sem." (Révész László, )


49 Hogyan történik az őstelepesek ,,elszlávosítása"?
,,Az elmúlt évtizedek régészeti kutatásai egyre jelentősebb számban eredményeztek VII-IX-X. századi szláv telepeket és temetőket Magyarországon. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a terepbejárások alkalmával talált durva, szemcsés anyagú, hullámvonalas díszű kerámiát elsietett dolog valamiféle kizárólagos szláv etnikumjelzőnek tartani, s az ezzel fémjelzett lelőhelyeket kivétel nélkül szlávoknak tekinteni. Márcsak azért is, mert éppen ilyenek a karosi, kétségkívül honfoglalás kori sírokból is előkerültek."
(Révész László: A karosi honfoglalás kori temetők)
Egy biztosan avar fülbevaló


50 Az európai népek Y-kromoszómás jellemzői

51 Génjeink
Az előző oldalon látható, hogy az Y-kromoszómás genetikai jellemzők szerint a magyarok nagyjából ugyanolyanok, mint például a ,,szlovák" szomszédok. Egészen közel állunk a többiekhez is, de látszik, hogy ők mindannyian rendelkeznek még valami plusszal is, amit valamiféle egyéb bevándorlók révén kaphattak valamikor. Ugyanakkor az is látható, hogy a finneknél még meglévő ,,urali" (vagy finnugor) jelző, amit ott lila színnel jelölnek, (nem sötétkékkel!) belőlünk egyértelműen hiányzik, és ugyanígy természetesen a szomszédainkból is. Különösen fontosak a pirossal és sárgával jelölt haplotípusok, mert ezeket tartják a legősibb európai jelzőknek.


52 R-1b
Európai jellegű, éves múmiák Kína nyugati végében. Az innen kiinduló expanzió bizonyítékai.
Az R-1b (EU18) genetikai jelző elterjedése. Teljesen világos, hogy a marker Nyugat-Európában keletkezett, és onnan terjedt tovább, egészen Kínáig, sokezer évvel ezelőtt. A mai magyarságban ez a második legjelentősebb genetikai mutató.


53 Hazai genetikai eredmények
,,Súlyos történeti következtetést készít elő a körülmény, hogy a Raskó és csoportja által sikeresen izolált 27 db 10-11. sz.-i genetikai mintán belül az egyik legjelentősebb csoportot az európai lakosság legősibb rétegére utaló markerek jelentik..."
,,A recens minták azt mutatják, hogy a 132 magyarországi és 99 székelyföldi férfitól, valamint ugyanolyan 113, illetve 84 nőtől nyert minta összetétele nem különbözik egymástól,és valamennyiüknek jó kilenctizede az európai őslakosságéval egyezik meg. Ez egyértelműen a mai magyarság genetikailag európai eredetét jelzi."
,,...a Kárpát-medencébe érkező ázsiai eredetű csoportok genetikai lenyomata természetes módon kihígulhatott. Kérdés azonban, hogy ez a hígulási folyamat egyenletes módon, évszázadonként csökkenő tendenciát mutatva ment végbe, vagy már az Árpád-kor első évszázadának végére minimálisra csökkent az ázsiai eredetű népességcsoportok aránya. Ez utóbbi esetben ugyanis arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a Kárpát-medence népessége nagyságrendileg múlta felül az újonnan érkezők számát..."
,,...a mai magyarság szerológiai, és genetikai összetételében egyértelműen kimutatott európai jelleg, ugyanakkor az ázsiainak hiánya nem egyedül az eltelt ezer év keveredéseinek köszönhető, hanem már a honfoglalás- és Szent István-kori Magyarország lakossága is szinte kizárólag biológiailag európai eredetűekből állt." (Magyar Tudomány október)


54 Mit is mondhatunk ezek után?
Nyilvánvaló, hogy a magyarok legnagyobb része már sokezer éve itt él a Kárpát-medencében. Elsősorban őket kell tehát az őseinknek tekintenünk.
Ne tagadjuk meg azért Árpád népét se! Mert ha a genetikusok nem találnak a magyarokban semmi különöset, semmi ázsiait, akkor ennek csak egy magyarázata lehet: a honfoglalók is ugyanolyan genetikai jellemzőkkel rendelkeztek, mint az itt élők. Ebben az esetben Magyar Adorjánnak még abban is igaza van, hogy Árpád honfoglalói nem mások, mint az innen korábban kiköltözött ősök hazatérő utódai!

Tóth Imre


"Gordon Childe, angol régész, észrevette a kapcsolatot Európa és Mezopotámia között, de a kormeghatározás pontatlansága miatt nagy művében ,,The Danube in Prehistory" - amely gúny tárgya lett - azt következtette, hogy a sumírok vándoroltak Közép-Európába.

Dokumentálható bizonyítékaink vannak az amorita, hettita, hurrita, luwiai, mitanni, mükénei, a nagy hajósnépek Palesztinába és Egyiptomba való vándorlásáról K. e. 1200-ban, amellyel véget ért a Bronzkor. Össze kell kötni ezt a mozzanatot Trója végzetével és a hosszú kassita uralom alkonyával Irakban. Ebben az időben a hettitákat délre, Észak-Szíria területére szorították azok a támadók, akik hosszú karddal és fokosokkal harcoltak. Nyilvánvaló, hogy ezek a támadók olyan területről jöttek, ahol az érc megművelése ismert volt, és bőven volt réz és ón.

Az említett tények figyelembe vételével elképzelhető, hogy a sumírok a Kárpát-medencéből és a Balkánról jöttek. Hasonlóképpen, a nyelvészeti párhuzamok, nagyon meggyőzőek.

Sajnos a nyugati régészek figyelmen kívül hagyták a tatárlakai táblákat. E sorok írója (a World Archeology folyóiratban) már 1971-ben tudatta, hogy a Kárpát-medencéből népkivándorlás volt Mezopotámiába, lovaskocsi használattal."



John E. Dayton

London University, Institute of Archeology

in Botos László: Hazatérés. 1996

 
 
0 komment , kategória:  Magyarságtudományi Intézet  
Király B. Izabella: MAGYARSÁG ARCULATA ÉS ÖNKÉPE
  2017-08-15 21:40:23, kedd
 
  Király B. Izabella előadása a Szittya Világkongresszuson 2012. június 3-án..

Pár héttel ezelőtt egy Angliában élő hazánk fia a Magyarok Szövetsége meghívására előadást tartott Abonyban. Többek között arra is felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy nagyon rossz Magyarország propagandája. Külföldön alig ismernek bennünket. Semmilyen formában nem vagyunk a köztudatban vagy csak rosszat, hazugságokat tudnak rólunk. Munkatársaival, barátaival kutatásokat végeztek különböző külföldi egyetemeken, könyvtárakban, közvélemény kutató interjúkban és nagyon lehangoló eredményre jutottak. Szemrehányást is tett a hallgatóságnak, mintha a külföldiek előtt megjelenő magyarság, illetve Magyarország-képért a jelenlévők lennének a felelősek. Ami természetesen valahol igaz, de mégsem igaz. Az egyik hallgató a következőképpen reagált: ,,Először talán itthon kellene tisztában lennünk azzal, hogy milyenek is vagyunk mi magyarok, s aztán azt a valódi magyarságképet mutassuk fel magunkról. Legelőször pedig azt tisztázzuk, hogy egyáltalán ki a magyar? Aztán azt is, hogy kinek a feladata és a felelőssége az ,,ország-image" alakítása!"

Valamikor a hetvenes évek végén a ,,Hazafias nevelés lehetőségei ma mai magyar iskolában" címmel bemutató osztályfőnöki órát tartottam a ceglédi járás osztályfőnöki munkaközösségének. Az előkészítés során barátaim, családom, jó ismerősök már meg sem lepődtek, amikor harmadszor, negyedszer tettem fel nekik a kérdéseket: Szerintetek milyen a magyar ember? Milyen volt és milyen ma? Mit jelent a hazafiság? Mit jelent a haza, a hazaszeretet? Vannak-e gondok ezek körül, s ha igen, mik annak a tünetei?

A gyerekek arra a kérdésre, hogy melyek a magyar emberre jellemző tulajdonságok, a következő válaszokat adták: értelmes, élelmes, leleményes, ügyes, jószívű, irigy, bátor, hazaszerető, szabadságszerető, becsületes, nem becsületes, dolgos, vendégszerető, komoly, vicces, nyugodt, verekedős, huncut, nyakas, bőbeszédű, szűkszavú. Egy-egy alkalommal előfordult a lusta, a csatlós és a neveletlen is. A gondok között ilyeneket soroltak: ,,Az egész ország szemétdomb, eltűnt a népviselet, sok az idegen keresztnév, nem építkezünk magyarosan, alkoholizmus, az emberek rohannak, és nem beszélgetnek egymással, a gyerekek rongálják az iskolát, pedig az iskola is a ,,haza vagyona". Egyetlen egy volt, aki azt írta: ,,Hiba a kettős nevelés. Mást diktál a szívünk, az eszünk és a politikai pártállásunk." Nekem a legkedvesebb ez volt: ,,A magyar ember szó ma már olyan ritka. Napjainkban csak néhány magyar van. Sokan azt se tudják, mi a magyar. Példa: A Himnusz alatt nem áll vigyázz állásban, beszélget, átkarolva van a karja. Hát ilyen ma a magyar ember!"

Erre az előadásra készülve ugyancsak feltettem a kérdéseket. A válaszok mellbe vágtak. Míg a hetvenes évek végén legalább néhány jó tulajdonságot felsoroltak a gyerekek, addig most első körben öngyűlölő, indulatos, becsmérlő jelzőket hallottam. Irigy, önző, gyáva, csúszómászó, jellemtelen, bunkó...röviden összefoglalva. S aztán mélyen elgondolkodtató válaszok is elhangzottak: ,,A mai magyarság óriási többsége nem tud, nem ér rá foglalkozni ezzel a kérdéssel. Ha rákérdezel, csak néz!" ,,A mai átlag magyar ember szinte képtelen nemzetben és messze jövőben gondolkodni. A városi polgárság és az értelmiség szokásaiban, ízlésében, viselkedésében, életvitelében elzsidósodik, a vidéki tömeg szokásaiban, ízlésében, viselkedésében, életvitelében elcigányosodik." Aztán egy másik válasz: ,,Még mindig, minden elnyomás ellenére él a magyarságban a nemzettudat, csak éppen mindig csalódnia kell, így jobban teszi, ha bölcsen vár."
Megint más: ,,Ma már egy magyar ember félrenéz, ha egy másik magyar vernek. Biztosan úgy gondolja, hogy megérdemli, vagy azt, hogy ha belekeveredne, őt se védeni meg senki!" ,,A magyar boldogtalan, szerencsétlen."

A mai magyarság testi, szellemi, erkölcsi állapota kész katasztrófa. Önképe képtelen öntudatzavar! Magunkat ostorozzuk, széthúzónak, irigynek, bunkónak tartjuk! Ezt érték el az internacionalista ideológiák alig 150-200 év alatt. A liberalizmus, a bolsevizmus, a globalizmus, kéz a kézben járnak. Mindent pusztítanak, ami nemzeti sajátosság! Egyre nyíltabban, körmönfont technikákkal, profi módon, teljes fronton. Globalista jelszó: Meg kell akadályozni az önvédelem, a közgondolkodás, a kultúra, a sport stb. ,,nacionalizálódását". Az egyetemes kereszténység is bűnös, amelynek a bűnös-nép tudat fenntartásában elévülhetetlen érdemei vannak. Ravasz László püspök például kijelentette: ,,A magyarság Trianon és a holokauszt utáni válságát Isten akarataként, saját bűneként szemlélte, amiért a felelősség vállalása nemzeti bűnbánaton és önvizsgálaton történhet meg!"

Mi vezetett 1100 év alatt a magyarság ilyen mértékű pusztulásához, öntudat- és talajvesztéséhez? Amikor Árpád és magyarjai hazajöttek, senki sem vonta kétségbe a szkíta-hun-avar-magyar jogfolytonosságot, és birtokjogunkat a Kárpátmedencére. Aztán 907-ben Gyermek Lajos nevében Európa fejedelmei és püspökei kiadták a híres jelszót: Decrétum! Ugros eliminandoss esse! Elrendeljük! A magyarok kiirtassanak! Azóta szakadatlanul mindenféle ravasz eszközzel irtanak, pusztítanak bennünket! Ha lehet időpontokat kijelölni, akkor az 1800-as évek elejétől tervezetten, egyre nyíltabban, 1867-től felgyorsult ütemben, az elmúlt 23 évben pedig rohamléptekkel döngölnek bennünket az agyagba.

Természetesen nem igaz, hogy odakinn semmit sem tudnak rólunk. A köznép valószínűleg nem sokat, az iskolai tankönyvekben még a nevünket sem említik. Viszont valakik, ,,a véleményformálók", bizony fontosnak tartják, hogy a legkülönbözőbb tv-csatornákon, History, Investigation Channel a legszörnyűbb hazugságokat terjesszék rólunk, illetve jobb sorsra érdemes magyarokról. Van egy film Atilláról. Na, a mesélő magyar hangja is vérforraló! Olyan élvezettel adta elő az ocsmány hazugságokat, hogy bicskanyitogató! Atillát, Isten ostorát, részegen fetrengő, elmebeteg, hatalommániás, buja állatnak ábrázolják, aki megérdemelte a sorsát, azaz, hogy agyvérzést kapjon egy átmulatott éjszaka után. Egy másik film bemutatja Báthory Erzsébetet, mint perverz, szűz lányok vérében fürdőző gyilkos némbert! Nem csoda, hogy ezeket látva a magyar gyermek szégyelli, hogy magyar. És sehol senki, aki cáfolná a hazugságokat? Hol vannak a magyar filmek, amelyek bemutatnák a történelmi valóságot? Ki a felelős azért, hogy Placido Domingo nem mutathatja be New Yorkban a Bánk bánt? A világ legszebb operáját! Benne a magyar sors, a magyar lélek, a magyar történelem! Ez az opera be tudna mutatni bennünket! Nem tudom, mit tesznek a külföldi egyetemeken tanító professzorok jóhírünk érdekében? Vagy a drága pénzen 17 országban fenntartott 19 Magyar Kulturális Intézet?

Nagyon jól emlékszem diákként, de aktív tanárként is a deheroizáló hivatalos kultúrpolitikára. Ez azt jelentette, hogy a magyarság legszentebb hőseit rádiójátékokban, színpadokon, iskolai olvasókönyvekben becsmérelték, nevetségessé tették. Nagy tetteinket eljelentéktelenítették, elhallgatták. Ez máig folyamatos. Nincs még egy nép, amelynek ifjúsága abban a tudatban nő fel, hogy ősei semmire való szerencsétlenek voltak, és megérdemeljük a sorsunkat bűneink miatt.

Jellemző, hogy napjainkban egy gén-vizsgálatot követően Dr. Czeizel Endre ismét kijelentette: Fajtatiszta magyarság nincsen. A magyarság génállománya a legkevertebb Európában. A magyarokról végképp nem mondható el, hogy lenne egy jellegzetes genetikai spektrumuk, ami másrészt jó, mert minél kevertebb egy nép, annál nagyobb az életereje. Az más kérdés, hogy nem vagyunk erre méltók, mert önpusztító életet élünk." (atv.hu) Egy másik okos genetikus pedig kijelentette: ,,Nincsenek népcsoportra jellemző, az adott egyed etnikai hovatartozását igazoló vagy kizáró génjeink. Az egyén etnikai hovatartozása nem genetikai kérdés, hanem személyes identitásválasztás és a közösség általi elfogadottság kettős viszonyán alapul." Némileg ellentmondani látszik az imént elmondottaknak Czeizel következő megállapítása: ,,Népcsoportok szintjén, ha sok ezer emberben sok száz gént megnézek, akkor bizonyos jellegzetes génspektrum kirajzolódhat, ami nem függ össze a társadalmi teljesítménnyel." Nem mulasztja el hozzátenni, idézem: ,,A zsidók a társadalmi teljesítmény terén kiemelkedtek, mivel mindig is a tanulást, a tudást, becsülték legtöbbre, s ha egy gyerekben látják a tehetséget, akkor mindent megtetszenek azért, hogy azt maximálisan kihasználják." (atv.hu) Erre mondta egy kamionos (nem genetikus szakember) fiatalember, hogy: ,,Tehát, állításuk szerint Magyarországon tulajdonképpen már nincs is ,,tiszta" magyar. Van viszont egyre szaporodó létszámban tiszta cigány, tiszta zsidó, tiszta román, szlovák, szerb, horvát, német...stb. Nem kevesebbet állítanak, mint, hogy Magyarországon, a magyarok sok ezer éves ősi szülőföldjén nincs tiszta magyar, ellenben fajtatiszta kisebbséggel van tele az ország. Mert, ha ők is ,,keveréknép" lennének, mint azok, akik magukat magyarnak mondják, akkor minden bizonnyal nem különítenék el magukat tőlünk, keverékektől, hanem megelégednének a nagy közös kárpátmedencei keverék népek politikai, vallási vagy egyéb társadalmi szervezetivel." (Kötött Kéve 1996. 6. sz.)

Ma a hivatalos hazai propaganda jellemzője, hogy a magyarságot kizárólag két vendégéhez, a cigánysághoz és a zsidósághoz való viszonya alapján jellemzik. Mintha ez volna az egyetlen szempontja a magyar nép megítélésének! Ennek alapján viszont - igazságtalanul - tovább lehet zsarolni, rasszistázni, antiszemitázni, benne a bűntudatot táplálni! Nincs olyan nap, hogy valamivel ne táplálnák bennünk a kisebbrendűségi érzést, a hamis bűntudatot, a keverék nép tudatot. Immunrendszerünk béna. Ebben az elnyomásban nagy csoda, hogy egyáltalán valaki meg tud maradni öntudatos, gondolkodó magyarnak.

Kik festenek le bennünket? Kik a véleményformálók?? Kik jelennek meg a világ közvéleménye előtt, mint magyarok rosszhírünket keltve, táplálva? A tömeggyilkos Pándy András például magyar-e? A hazánkból Kanadába áttelepült embercsempészek magyarok-e? A családi állapot megváltoztatása bűntettében (gyermek-kereskedelem) elmarasztalt bűnözők, vajon tényleg magyarok? Tolvaj magyarokat zárt a pincébe egy osztrák! Ezek tényleg magyarok voltak, vagy csak kalandozó nem-magyar hazánkfiai? Amerikában azért a bűnözők bőrszínét, nemzetiségét, származását a személyleírásban meg lehet adni. Nagyon nehéz a magyarságnak kollektíve a nyakába venni más nem-magyar hazánkfiainak a bűneit! Ha ezek a nem-magyar hazánkfiai rontják a hírünket világszerte, mégis mit kellene tennünk? Ha Tony Curtis-ról elmondható, hogy Magyarországról származó zsidó színész, vagy Cziffra Györgyről, hogy Magyarországról származó cigány zongoraművész, a bűnözők esetében miért titok a származásuk? Hogy a bűnük a bűnös magyarság fejére szálljon, mert nekünk már úgyis mindegy?

Még több más ok is rákényszerít annak a megfogalmazása, hogy ki a magyar! A Visegrád-Mogyoróhegyi 108 pontból idézem: ,,Magyar az, aki magyar származású és magyar nemzettudatú. Ősi hazánk területéhez való birtokjogunk elismertetése, nemzeti kultúránk megőrzése szempontjából napjainkban vált igazán kulcskérdéssé. Magyar az, aki magyarnak született, s akinek a nemzettudatát nem terheli egy másik nemzethez való tartozás érzése. Magyarnak lenni, - mint bármely más nép esetében -, alapvetően származás kérdése, azaz felmenőinek többsége magyar. Ha valaki nem-magyarként magyarnak vallja magát, magyar akkor sem lehet, ha a magyarok - úgy általában - elfogadják magyarnak, hiszen a természet törvényei szerint nem magyarnak született. Ha más nemzet fiaként magyarnak akar mutatkozni, ez azt is jelenti, hogy elhagyta, megtagadta saját természet szerint adott anyanemzetét. Ez erkölcstelen és természetellenes. Más nemzet fia, ha őszinte barátunk, nem is akar magyarnak mutatkozni. A nem magyarok harsány magyarkodása legtöbbször javainkból való kiforgatásunk álcázására szolgál."

Az 1970-es években az amatőr néptánc-, és a táncház mozgalom tartotta izgalomban a magyar ifjúságot. Színvonalas nemzetközi néptánc fesztiválok voltak elsősorban Franciaországban, Olaszországban és természetesen Magyarországon. Jellemző az akkori kultúrpolitikára, hogy az egyik legjelesebb franciaországi fesztiválra Magyarországot képviselni a méhkeréki román nemzetiségi tánccsoportot küldtük ki. Gesztus tettünk! Az érdekes aztán az, ami a következő fesztiválon történt. Egy magyarországi együttes nyerte meg az aranyérmet erdélyi magyar táncokkal. Erre a második helyezett román tánccsoport óvást jelentett be, azzal az indokkal, hogy a magyarok az ő táncaikat, mármint, hogy erdélyi táncokat táncoltak, és nem a saját magyar táncaikat. Természetesen nem vigasztaló számunkra, hogy más népeknek is vannak identitászavaraik. Kolozsvári Grandpierre Endre mondja: ,,Menthetetlenül elpusztul az a nép, az az ország, amely nem folytat szüntelen önvédelmi harcot saját külső és belső ellenségei ellen, s amelynek vezetői ostobán vagy árulón megbékélésről és megalkuvásról, a jövevények szálláscsinálóiként a ,,másság" dicséretéről fecsegnek."


Amikor, a fentebb említett bemutató órára készültem nagyon sokáig kutattam, amíg rátaláltam. A Pallas lexikon 1893-97 között jelent meg. Hallgassák csak, miként határozza meg a hazaszeretet fogalmát.
,,A hazaszeretet a hazához, annak földjéhez, lakóihoz, nyelvéhez, emlékeihez érzett ragaszkodás, mely hasonlít a szülők iránt érzett szeretethez, és tettekben is megnyilatkozik: a haza iránt való kötelességek teljesítésében, szükség esetén saját érdekeinknek, a legfőbbeknek is az érte való mellőzésében, önzetlenségben, odaadásban, önfeláldozásban. Az egyesekből az együttélés, a vérrokonság, a közös nyelv, a lassan kifejlődő közös érzés, közös gondolkodás, közös erkölcs, szokás, közös történeti sors, közös szenvedések és örömek népet alkotnak, azaz oly közösség jő létre, mely nélkül az egyén semmi, mely az egyénre évezredek kultúrai munkájának eredményeit származtatja, melyben az egyén erejének fő forrása van. Ösztönszerű viszonzása a sokféle jótéteménynek a haza iránti szeretet, mely tudatossá téve az erkölcsi erények legfőbbike. Csak nagy nemzeti hanyatlás korszakában gyengül ez az érzés, és lábra kap az önzés, az egyén elszigetelődése, elzárkózása a közösség előtt, a magánérdek kielégítésének a hajhászása, a hazaszeretet szóval vallása és tettel megtagadása. De a hazaszeretet érzésének gyengültével a nép erkölcsi ereje is gyengül. Összetartozása lazul, képtelenné válik nagy fellendülésekre, nagy tettekre. A nemzetek akkor bomlanak fel, amikor a hazafiság érzése nem védi meg többé őket a nagy megpróbáltatások idején."

Ezek után megpróbálom felvázolni mozaikokból az én magyarság képemet Kolozsvári Grandpierre Endre, Zrínyi Miklós, Illyés Gyula, Jókai Mór, Karácsony Sándor, Garzó Imre, Dr. Kiss-Vámosi József, Rabindranath Tagore, Csornai Sass István segítségével. Előre bocsátom, hogy elfogult vagyok, mert nagyon szeretem magunkat.

Azt mindenesetre leszögezhetjük, hogy ez a nép már nem Árpád népe. (Erkölcsi, fizikai, tudati állapotunkat szemlélve.) S bár ,,Árpád vérének fajulása" fölött sok költő kesergett már, mégis itt vagyunk, és egyre nő azoknak a tábora, akik tudatosan Árpád fiai akarnak lenni. A magyar nem bűnös nemzet. Soha semmilyen bűnt nem követett el! Amióta Árpád betette a lábát a Kárpátmedencébe, őseink örökébe, folyamatosan önvédelmi harcra kényszerülünk. Soha nem voltunk hódító, vagy gyarmattartó nép, senkit nem igáztunk le, nagylelkűen, könnyelműen befogadtuk azokat, akik országunkba jöttek. Nem vagyunk keverék nép. Az emberi faj igen értékes, ős-fajtája a magyar, melynek kromoszómáiban páratlan kincs rejtőzködik. Ezért is kellene vigyáznunk a fajtakeveredéssel. Az volna a szerencsés, ha minden fajta vigyázná a saját génállományát, őrizve az emberi faj sokszínűségét. (Megjegyzem, a fajta - kevés kivétellel - nem azonos a nemzettel vagy nemzetiséggel. Ugyanahhoz a fajtához tartozó népcsoportok lehetnek a legkülönbözőbb nemzet tagja! El kell azt is mondanom, hogy én eredetileg kertészmérnök vagyok, Budapesten végeztem a Ménesi úton 1967-ben. Ott tanultunk genetikát. Azóta is érdekel a téma. Tudom, tehát, hogy mit beszélek.) A magyar nincs egyedül. A Kárpátmedencében és körülötte közel 300 millió fajtatestvérünk él, akik a történelmük során nyelvet és vallást cseréltek. Ezért lehet igaza annak a szlovák tudósnak, aki most jött rá, hogy a szlovákok szkíták! Igaza van, csakhogy ahhoz vissza kell menniük legalább abba az időbe, amikor a tót atyafiak még avar-magyarok voltak! A közeljövő még sok meglepetést tartogat. Környékünkön a cigányságot és a zsidóságot kivéve, - akik más rasszhoz tartoznak - testvéreink élnek. ,,Ha a magyar lélek szabadon érvényesülhet, mindig ugyanazon törvény szerint nyilvánul." (Karácsony Sándor) ,,Minden nemzetnek van sok jó tulajdona. Erős karja valamennyinek. Ragyogó szelleme a franciának, fanatizmusa a töröknek, bölcsessége a németnek, lángoló vére a lengyelnek, engedelmessége az orosznak, de szíve, amely magára hagy találni, csak a magyarnak van." (Jókai Mór) ,,A magyar betyár ezermester! Maga az őserő, a józan ész!"

A magyar végzetesen jóhiszemű, szinte az ostobaságig béketűrő! Ez az alaptermészet az őshonos népek sajátja. Ők soha nem kívánták a másét, így nem is feltételezik, hogy más akarja az övékét. A magyarság minden nemzeti elnyomás ellenére ragaszkodik a magyarságához. Jellemző, hogy álnemzeti jelszavakkal, nemzeti színű zászlót lobogtatva újra és újra beültethető a hajóhintába. Micsoda erő lenne bennünk, ha alkalmas, hűséges, nemzeti elkötelezettségű vezetője volna az országnak! Ha fel tudnánk újra szabadítani magunkban a magyart! Három év alatt megteremtenénk a magyar gazdasági csodát! Ám, ha a magyarnak nincs öntudata, nincs tartása, nem tud sem összetartani, sem kitartani!
A magyarság kettős alaptermészetét senki sem érti meg. Kettős alaptermészetünk igazi ,,hungaricum". Politikusok, pszichológusok, szociológusok számára megfejthetetlen. A magyar ember ugyanis erősen individualista, ugyanakkor erősen kollektivista. Ha a közös, nemzeti ügy megkívánja, kész az életét is áldozni, de komoly ok híján ne zaklassák. Feleslegesen ne háborgassák. Ezért gondolják sokan, hogy széthúzó, magának való, önző. Ám ez csak a látszat. Ez a kettős természetünk magyarázza a szabadság és függetlenség iránti olthatatlan vágyunkat, igazságszeretetünket. Kettős ország nevünk: Magyarország és Hungária. Páratlan örökség, mely a magyarok és a hunok azonosságát fejezi ki. ,,Tárgyias, pozitív, józan, biztos és határozott. Érzelmei közvetlenek és egészségesek. Valami megbecsülhetetlen kincs fekszik a földmíves osztálynak imént jelzett természetében: a nemzet anyagi és erkölcsi erejének és fennmaradásának alapja." (mondja Garzó Imre a magyar parasztságról.) ,,A magyar vasárnapi keresztény." (Rabindranath Tagore) Nem élünk a keresztény dogmák szerint. Nincs szükségünk állandó regulákra. ,,Ha viszály támad a zsidók a Tóra, a keresztények a Biblia, a muszlimok a Korán, a szkíták a józan ész alapján döntenek." (Ibn Fadlad, Ibn Rosteh) ,,Mi a magyar? Rejtelmes, szent nép a magyar. Mágusok ősi népe. Nyelvében és sorsában a világ titkát őrzi." (Kolozsvári Grandpierre Endre) ,,Magyarnak lenni? Kell ahhoz némi szalonspicc eszmétől, rögeszmétől, valami finom elmebaj, valami diszkrét téboly, másként elviselhetetlen! (...) Magyar akartál lenni, semmi más! Hát ez aztán sikerült! Az úristenit..." (Simonyi Imre)

Énekeld Zrínyivel
Kovakő az igaz magyarok lelke,

Ott van az isteni szikra benne.
Üsd csak, vágd csak, hányjon szikrát.
Meg sose érted e lélek titkát.
Kovakő az igaz magyarok lelke,
Ott van az isteni szikra benne.
Üsd csak, vágd csak, szikrát hányja.
Fusson az ellen, az ördög bánja. (Csornai Sass István)

Milyen a magyar ember? Megpróbáltam felvázolni az én magyarság képemet.
Ismerjük meg magunkat ismét a tiszta forrásból. A népköltészet a magyarság valódi, sajátos, minden más néptől alapvetően különböző lelki alkatát, gondolkodásmódját, életfelfogását híven bemutatja. Összeköti az egymást követő generációk végtelen sorát. Közös alkotás! A nép alkotása! Első lépés az önmagunkra találás útján a magyar népdal.
Humor:

Amikor még legény voltam,
A kapuba kiállottam,
Egyet-kettőt kurjantottam,
Mindjárt tudták,
Hogy én voltam.

De mióta házas vagyok,
A kapuba kiállhatok,
Akárhányat kurjanthatok,
Mégse tudják,
Hogy én vagyok.

Politika:

Esik eső bugyborékol, szól a kakas kukorékol ejehaj!
Ez a kakas nem jó kakas, éjfélre szól, hajnal hasad ejehaj!

Hazaszeretet, filozófia:

Szép meghalni a hazáért,
virtust tenni a nemzetért.
Felkelni a szabadságért, ontani a jó magyar vér.
Azt is tudom, nem én kezdem, tudom nem is én végezem.
Most is halnak és születnek,
Nem lesz vége az életnek.

Nincsenek nagy vágyaim: Senki sem köszönjön nekem úgy, hogy ,,Legyen szép napod..." Jöjjön el Abonyba az Álmosfia Árpád ősbemutatójára, és legközelebb, ha egy tűntetésen találkozunk, tudja szépen, tisztán énekelni a Kossuth nótát...
Kossuth Lajos azt üzente...



 
 
0 komment , kategória:  Magyarságtudományi Intézet  
Andrásfalvy Bertalan: A magyarságtudomány távlatai
  2017-08-13 17:31:06, vasárnap
 
  A kongresszus fő témája: Kultúra- és tudományköziség,--magyarságtudomány a 21. században. ,,A magyarságtudomány...nem a szó hagyományos értelmében vett tudományág, hanem különböző tudományágak együttműködésének kerete. A magyarság nyelvi, etnikai és kulturális jellemezői, művészi önreprezentációjának formái, politikai és társadalmi szerveződésének tipusai, érintkezésének története Európa és a világ többi népeivel és kultúráival - e kérdések szinkron és történeti vetületben egyaránt eredményesen vizsgálhatók a kulturális antropológia, a néprajz, a nyelv-, a történet- és az irodalomtudomány, a zenetudomány, a film- és szinháztudomány, a művészettörténet, a filozófia, valamint a szélesebb perspektivájú kultúratudomány szemszögéből is... A magyarságtudomány tehát, mint interdiszciplináris, jelentős múlttal és komoly nemzetközi tudásbázissal rendelkező kutatási terület, nagymértékben hozzájárulhat a bölcsészettudományok megújulási folyamatához. A tudományköziség módszertani előnyeinek felismeréséből egyszersmind újabb feladat is származik. A különböző megközelítésmódok párbeszéde, a módszertani integráció lehetőségének megteremtése..." - idéztem a VIII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus Programfüzetéből. Mindezen különböző tudományágak eredményeinek összevetése alapján jutottam arra a felismerésre, hogy a magyar történetírás és az általa kialakított, általánosnak nevezhető történetszemlélet felülvizsgálatát szorgalmazzam, mint a hungarológia ma legsürgetőbb feladatát.

Történészeink nagy, összefoglaló munkáikat ,,a magyar nemzet történetének" nevezték. Asztalos Miklós történészen kívül a nem történészként nevet szerző Németh László adott csak magyarázatot a nemzet szó értelmezésére a fentebbi szókapcsoltban. Asztalos Miklós világosan fogalmazott: A 13. századra alakult ki a rendek, lényegében a legnagyobb birtokkal rendelkező nemesek nemzete, mely megfogalmazta jogaikat a királlyal szemben és kizárta a magyarul beszélő népesség túlnyomó többségét, a jobbágyokat, a nemzetből. Dózsa György és vele egy második nándorfejérvári diadalban reménykedő mintegy hetvenezer kuruc kivégzése után Werbőczi fogalmazta Hármas Könyv szerint a jobbágy a nemes föltétlen és örökös szolgálatára van kárhoztatva, birtok-képtelen, soraikból kikerültek magasabb tisztséget az egyházban sem viselhetnek, ,,röghöz vannak kötve", tehát el sem költözhetnek. Mai napig is nagyrabecsült Tripartitum alapján még a 19. században is azt tanították az iskolákban, hogy ,,a honfoglalók utódai a magyar nemesek, a köznép (a jobbágyság) az itt talált és fegyverrel meghódított népek fiaiból áll, akiket a rabszolgaságból később jobbágyságra emeltek." Németh László pedig így fogalmazott 1940-ben: ,,Nyugat nemzetei az új kor folyamán a parasztságot is magukba fogadták - úgyhogy náluk csak osztályok vannak, de nincs a nemzet alatt egy kitaszított emberiség. Keleten parasztság és művelt nemzet nemcsak egymás alatt él, (hanem) két külön világban és kultúrában. Nyugaton nincs nép, ahogy keleten. Keleten pedig nincs igazi nemzet, /ezek csak/...tétova műveltekből és kitagadott parasztokból álló félnemzetek." ( Németh 1992. 1275.) Maga Németh László sem állítja azonban azt, hogy ez minden, kelet-európainak tartott népre egyformán érvényes. Azt írja, hogy irigyli a szerbeket, akiknél minden faluban a nép énekli a szerb történelem utolsó félezer éve vezéreinek, fejedelmeinek hőstetteit, népszerű hősénekekben. Hasonló hősénekek, néhány töredék kivételével, szinte teljesen hiányoznak a magyar népénekekből, helyettük a betyárdalok népszerűek, melyek azokról a magányos népi hősökről szólnak, akik egymagukban az egész világ gazdag hatalmasai ellen fognak fegyvert, és szükségszerűen elbuknak. Nietsche, a német filozófus, a magyar puszták betyárjában látta az igazi, mindentől független szabad embert, az Übermensch megvalósulását, mintáját. A magyarságtudomány, a hungarológia nem támaszkodhat csak a rendi nemzet történelmének ismeretére, annak kutatnia és ismernie kell az egész magyarságnak, a rendi nemzetből kitagadottaknak, a földből minden ember életének szükségleteit megteremtő, mindenkori parasztság igaz történetét is.

A magyar történetírás a 13. századtól kezdve nem az egész magyar nép sorsáról, hanem a nemzet fogalmát kisajátító rendi nemzet küzdelméről szól, arról, hogy miként vívta ki kiváltságait a központi, királyi hatalommal szemben, (mely utóbbi nemegyszer éppen a jogaitól megfosztott jobbágyság, a nép érdekeit is képviselte nemes uraikkal szemben, IV. Bélától II. Józsefig). A haladást egyértelműen e rendi nemzet tagjainak szélesedő szabadságjogainak érvényesülését jelenti, miként sikerül nekik egyre racionálisabban gyarapítani vagyonukat bekapcsolódva Európa nemzetközi kereskedelmi vérkeringésébe. Például már a 13. századtól a magyarországi marhák évenkénti tízezreit exportálták a saját lábain egészen az Atlanti Óceán partjaiig és az így szerzett pénzzel hozzáférhettek Nyugat-Európa luxus-javaihoz. Hogy mi volt ennek a külkereskedelmi sikernek az ára, arról csak az utóbbi évek ,,interdiszciplináris" kutatásai alapján tudtunk meg egyet-mást. Azt, hogy ennek az exportnak egyik feltétele volt a legnagyobb birtokos nemesség meggazdagodása a királyi birtokok rovására is, és ezek a nagybirtokosok egymás ellen is véres háborúkat viseltek, hogy marháiknak nagyobb legelőterületeket biztosítsanak. A történetírás ezt a kort a feudális anarchia korszakának nevezi, ami ellen IV. Béla próbált valamit tenni, ezért az urak nem támogatták őt a tatárok elleni fellépésében, egyenesen kinevették a véres kard körülhordozásával való hadbahívásukat. Megölték Frigyes osztrák herceg segítségével a királyt leghűségesebben támogató kunok fejedelmét és egész családját, mire azok pusztítva elhagyták az országot. Az elmélyültebb történeti demográfiai és néprajzi, valamint régészeti kutatások kimutatták, hogy ez a kor egyben a pusztásodás kora is volt. ( Hófer 2009.51-65., Kubinyi 1997. 106.), Pusztásodás-két értelemben is. Egyrészt sokszáz kicsi, a természeti környezetet sokoldalúan kihasználó jobbágyközség pusztult el ebben a nagyuraknak egymás ellen vívott testvérharcában és az elnéptelenedett kis falvak egykori határát mezővárosok olvasztották be a maguk határába. (Debrecen például mintegy 30 egykori kis falu határát foglalta magába.) Az elpusztult kis falvak nevét és több esetben pontos helyét is ismerjük már a történeti, demográfiai és régészeti kutatások alapján. A pusztásodás másik jelentése: az egykori sokoldalúan művelt táj, szántók, kertek, erdők, ligetek, rétek, halastavak területe fátlan legelővé, steppévé változott. Ekkor alakult ki a magyar Nagy-alföld pusztája, melynek, képzete a betyárral együtt Magyarország európai képét adja máig. Ezt a folyamatot nagyon kevés történeti adat tükrözi, de a talajtani vizsgálatok meggyőzően bizonyítják. Ezzel a középkori Magyarország legsűrűbben lakott tája pusztult el, lett a mezővárosokkal sokkal gyérebben lakottá, és ami még ennél is lényegesebb, elvesztette nemcsak az egész ország népességét eltartó mezőgazdálkodásának nagy részét, hanem népesség-termelő erejét is, demográfiailag passzív, fogyó népességűvé vált. Amikor Lipót császár az Alföld nagy részét alkotó Jászkunságot a Német Lovagrendnek elzálogosította 1690-ben, az akkor megejtett népszámlálás kimutatta, hogy az ebbe tartozó mezővárosok lakóinak nagy része, nem született ott, hanem távoli, Dél-dunántúli falvakból, például Somogyból, az Ormányságból és Drávaszögből költözött ide, s ez e beköltözés e kis, sokoldalúan gazdálkodó falvakból több évtizedes hagyományra megy vissza és még valamikor a 17. század elejétől folyamatos volt. Napjaink a fenntartható fejlődés és a természeti környezet problémáival foglalkozó tudománya foglalkozik a biofilia kérdésével. (Gowdy 2004.59.) Eszerint az ember és a természet közvetlen, aktív kapcsolata, alapvető emberi szükséglet, mint a társas lét és táplálkozás. Ha ez sérül, vagy elégtelen, úgy a természettel való eleven kapcsolatból kizárt népesség nem tudja reprodukálni magát. Európa napjainkra mintegy 60-80 %-ban urbanizálódott, elszakadt a természettől, ezért vészesen elöregedett és fogy. Összefoglalva a lényeget: a rendi nemzet tagjainak önző, az egész magyar nép érdekével mit sem törődő kapzsiságának következménye nemcsak a Muhi csatavesztés, ahová hadbahívást semmibe véve a nemesurak egy része el sem ment, (erről nem egy kortárs adott hírt,) hanem az Alföldnek, mint kultúrtájnak a pusztulása és népesség-teremtő erejének elvesztése olyan mértékben fogyasztotta meg a magyar nép gazdasági, erkölcsi erejét és népesség-számát is, hogy az egész későbbi történelmünket meghatározta. Minderről Szekfű Gyula azt írta, hogy az Alföld pusztásodásának oka a tatárok és törökök hadjáratai voltak, s erről az igazságot máig nem tartalmazzák a történelem- tankönyvek.

A magyar történetírás a későbbiekben is, mindig az uralkodó osztály, a rendi nemzet tagjainak egyre racionálisabbá váló, tőkés gazdálkodását tekintette haladásnak, az ország európaizálódásának, következetesen megfeledkezve az ország többségét alkotó jobbágyság, az egész magyar nép sorsáról. Az 1896-ra, a Milleneumra megjelent a Magyar Nemzet Története még több, forrást és tényt idéz fel az eseményekkel kapcsolatban, mint a korabeli tankönyvek, melyek durván elhallgatják e bűnös, rendi kapzsiságot érintő adatokat. Például ez a mű kitér a Dózsa vezette kereszteseket ért támadásokra és parasztoktól félő földbirtokosok a keresztesek gyülekezését durván akadályozó intézkedéseire, ugyanakkor több, ebben az időben és utána is használatos tankönyv megtévesztően hazudik. Szószerint idézek egyikből: ,, A törökök elleni keresztes hadjárat indítása végett parasztok- s kalandorokból álló csapatok gyülekeztek...és Dózsa György vezérlete alatt egyesültek. De a keresztesek királyuknak kiáltották ki Dózsát s az urakat (földbirtokosokat) támadták meg, raboltak, gyilkoltak..." (Andrásfalvy 2010 b.45.) A mohácsi csatavesztés több részlete, körülménye máig tisztázatlan: egyes csapattestek késlekedése vagy a király halálának körülményei, de minden esetre másként végződött volna, ha él az a megközelítően 60-70.000 ,,keresztes", akiket Dózsával együtt kivégeztek az urak.
Még néhány példa a magyarság történelmét meghatározó esemény, tény kétféle értelmezésére. A rendi Ma¬gyarország történelme úgy emlegeti Mária Teréziát, mint a kegyes királynőt, aki egyértelműen a jobbágyok mellé állt és enyhített az azokat sújtó rendszabályokon, mérsékelte terheiket és szabad költözésüket is engedélyezte, keresztény lelkiismeretére hivatkozva. Ez igaz, de a sokat emlegetett úrbéri rendelete tulajdonképpen törvényesítette a földbirtokosoknak azt a törekvését, hogy a jobbágyaik közös használatában lévő erdőket és árterületeket immár jogosan maguknak kisajátíthassák. A rendelet jobbágyközösségek közös használatú területeinek, erdeinek, ártéri legelőtereinek nagyságát a jobbágyok telki művelés alatt álló területeinek arányában határozta meg. Tehát több, telekre felosztott mezőgazdasági művelés alatt álló föld után több erdő és árterület járt a faluközösségnek. Igy éppen azok a faluközösségek jártak legrosszabbul, melyek megélhetését, gazdálkodását nem a szántóföldi művelés, hanem a közös erdő és árterület legelő és rétgazdaság biztosította. E sokoldalúan, közös területen gazdálkodó közösségek e változatos műveléssel sokkal több értéket állítottak elő, mint szántóföldi gabonatermesztéssel. Igen, de a közös erdőkben, ártereken folytatott gyümölcstermelés, állattartás, méhészkedés, kertészkedés és halászat után a földesúrnak járó tized értékesítése, pénzért, a földesúr számára szinte lehetetlen volt. Neki a nagytömegű, könnyen nem romló gabonára, fára volt szüksége. Mihez kezdett volna akár csak nagytömegű gyümölcs, kerti termelvény, zöldség, hal, s mindenféle állat tizedével, hol értékesíthette volna azokat? Ezért sokfelé még az 1767-es úrbéri rendelet előtt, erőszakosan is kisajátította a jobbágyok erdeit, hogy azokat kiirtva annak földjét gabonatermelésre alkalmassá tegye és azon kialakítsa saját, majorsági gazdálkodását, melyhez eleinte a telkes jobbágyok megemelt robot-napszáma, majd a telek nélkül maradt zsellérek, nincstelenné vált napszámosok biztosították volna a szükséges kézimunkát. Az úrbéri rendelet kihirdetése előtt e kisajátítások több helyen is elkeseredett ellenállásba és azt követő véres megtorlásokba torkollottak. Például a Festetichek csurgai uradalmában az erdőt átadni nem hajlandó jobbágyok vezetőit a herceg katonaság bevetésével lefogatta és Csurgó főterén lefejeztette 1749-ben, lévén neki ehhez ,,pallosjoga" volt. (A Festeticheket a történelmünk azért emlegeti, mert nevükhöz fűződik az egyik első, mezőgazdasági ismereteket oktató tanintézet Keszthelyen. Ezeket az ismereteket nem a jobbágyok, hanem az uradalmak gazdatisztjei sajátították el.) Mária Terézia úrbéri rendeleteit követően több évtizedig is eltartottak az elkülönözések, vagyis a közös használatú területek kisajátítása és azok kimérése. 1750 körül a megművelt mezőgazdasági területnek alig 5%-a volt majorsági, vagyis földesúri, vagy allodiális kezelésben. E század végére, a II. József császár idején, 1790-ben megejtett részletesebb fölmérés alapján volt több olyan megye, ahol a majorsági föld nagysága meghaladta a megművelt föld 40 %-át is. Ugyanebben az időben az erdők több, mint 90 %-a, a rétek, árterületek mintegy 50-60 %-a volt kizárólagos földesúri kezelésben. ( Ezzel született meg a magyarországi nagybirtok, mely az ország mezőgazdasági termőterületének mintegy 30 %-át foglalta magában. (Bartha /ifj/ 1996.33-79) Ez Európában a legnagyobb arányú nagybirtokot jelentette, melyhez hasonló arányú csak Oroszországban volt. A nagyüzemeknek ez az aránya csak az 1945-ös földreform során szűnt meg, egy időre!

Hasonlóan ellentmondásos a magyarországi vízrendezések, folyószabályozások ügye. Már a 18. század elején felmerült a központi kormányzat szorgalmazására, egy nagyléptékű folyamszabályozási és ármentesítési tervezet. Krieger Sámuel részletesen kidolgozott tervezete szerint a magyarországi folyók a hazánkban termelt és Nyugat-Európában igen keresett gabona kivitelét tette volna lehetővé, vizi-úton. Először a Szávát szabályozták, tették hajózhatóvá, majd a tervezet lehetővé tette volna, hogy a Szamoson, Erdélyben megrakott uszályt a Maroson, Tiszán és a később meg is épült Tisza Duna csatornán át, fel a Sión a Balatonig, --a Balatont egy keskeny hajózó csatornává zsugorították volna, és felülete a lecsapolás után a környező földbirtokosok majorsági földjévé lett volna, -- a Balatonról a Zalán át, a Murába vezetett csatorna segítségével Grátz piacteréig vontathatták volna. Az ármentesítéssel a vízöntéstől megszabadított, eddig közös használatban lévő felületek csaknem mind a földbirtokosoké lettek és azokon gabonatermesztésbe foghattak. Szerencsére, ez a tervezet csak részben valósult meg, de tény, hogy Európában az egyik legnagyobb méretű vízrendezés hazánkban történt, Hollandiához hasonlóan. Történetírásunk ezzel, a Széchenyi Istvánnal és Vásárhelyi Pál nevével összekötött, lényegében már csak a 19. század elején végbement munkálatokat második magyar honfoglalásnak nevezi, mert az Alföld mezőgazdaságilag művelhető területe egy harmadával megnőtt. E vízrendezési munkálatok szinte teljesen eltüntették a magyarság hagyományos, már az egyik óhazában, a Volga menti Magna Hungariában is működő ártéri gazdálkodását, mely egészében több értéket termelt az ember számára, mint az árvíztől megmentett földek gabonatermesztése. Erről a 8. és 9. század arab, perzsa földrajzi munkák tanúskodnak, valamint a középkori Magyarországot bejárt külföldi utazók jelentései, melyek mind csodálatos halbőségről és páratlan ízű gyümölcsökről és kertészeti termékekről szólnak. Ez az ártéri gazdálkodás mutathatna utat mai mezőgazdasági termelésünk számos problémájának megoldására is, hiszen ma, a lerövidített és elmélyült Tiszában évenként többszázezer tonna műtrágya értékű, termékeny iszapot kergetünk a Fekete-tengerbe, ami azelőtt szétterülve itt maradt, miközben a belvizeket csak nagy költségekkel tudjuk beemelni a megmagasított gátak közé. Ezeket a jövőben is tovább kell emelnünk, mert a hullámtér lassan feltöltődik, miközben szárazság idején az egykori, víztől megmentett ártérben kipusztul a növényzet. Ma a Tiszából az 1840-es évekig kifogott halmennyiség 1 %-át sem fogjuk ki, pedig a hal a legegészségesebb fehérje tápláléka az embernek. Ma, Európában egy főre számítva a legkevesebb halat hazánkban fogyasztjuk. (Andrásfalvy 2000. 709-719.)

Magyarország gyümölcs és más, kerti és szántóföldi termelvényeinek beltartalmi értéke, másutt utolérhetetlen zamata a napfényes órák nagyobb számának volt köszönhető, miközben a szükséges vizet, az Alpokban és a Kárpátokban lehullott csapadékot a nyár elején onnan rendszeresen megérkező, és emberi munkával kezelt, szét-és elvezetett árvizek biztosították a napsütötte Alföldön.
Már az eddigiek alapján megfogalmazhatunk két meghatározó gazdálkodási - és történeti szemléletet. A racionálisnak, modernek, haladónak nevezett gazdálkodási elv: minél kevesebb befektetéssel rövid idő alatt minél nagyobb tömegű árú megtermelése és annak nyereséges eladása. A termelő egyén független, szabad, semmi nem korlátozhatja abban, hogy a lehető legnagyobb haszonnal gazdálkodjon. Ennek alapján a nagyüzem a modern, kifizető gazdálkodási forma. Ezzel szemben áll a parasztság ősi, gazdálkodási elve, mely a természeti környezet sokoldalú kihasználásával magas-szintű önellátásra törekszik, de úgy, hogy gondoskodik a kihasznált természeti források fenntartásáról, sőt, azokkal emberi munkával együttműködve gondoskodott a természeti folyamatok bővítéséről, vagyis a jövő nemzedékek szükségletei fedezéséről is, ugyanakkor ez a paraszti közösség elismerte minden tagjának egyenlő jogát a természeti források felhasználására. A paraszti faluközösségek Magyarországon is a 18. századig tagjaik számára egyenlő haszonvételt biztosítottak a közösen birtokolt erdő- és árterületekből és a különböző földminőségű dűlőkben lévő telekrészeket bizonyos idő elteltével újraosztották, úgy, hogy mindegyikből jutott mindenkinek, aki igényelte azt. Sorshúzással döntötték el a földdarabok sorrendjét a dűlőn belül, ezt nevezték nyilas osztásnak. Sajnos, az erdők, árterületek közös használatának részletesebb mikéntjéről már nem tudhatunk sokat, mert lényegében ez a közösségi, sokoldalú erdő- és ártéri haszonvétel megszűnt az úrbérrendezés és a vízszabályozások során. Kevés, ezzel foglalkozó forrás maradt csak fenn és az emlékezetet sem gyűjtöttük fel időben. Mégis annyit megállapíthattunk, hogy például az Ormányságban vagy a Duna mentén lévő falvak fő jövedelme nem a szántóföldi gabonatermesztésből származott, hanem az erdőkben, árterületeken folytatott gyümölcs- és kerti vetemények (paprika, káposzta, tök stb.) termeléséből, állattartásból és halászatból származott. Egy, a 18. század végi madocsai összeírásból kiderült, hogy egy-egy gazdának több tonna gyümölcse is teremhetett, (alma, körte, szilva) melynek javát nyersen, aszalva vagy csigernek, ecetnek vagy éppen lekvárnak feldolgozva fogyasztották, nagy részét távoli piacokon értékesítették, hibás, sérült, kukacos vagy apró darabjait állataikkal etették fel. Ugyanakkor, Magyarországon is az állatok falombbal való etetése és téli, ártéri legeltetése jelentősebb volt, mint a szénás, abrakos, istállózó tartás, mely csak a 19. század folyamán terjedt el, vált meghatározóvá. Észak-Európában, Skandináviában tovább fennmaradhatott a jobbágyok és szabad parasztok sokoldalú erdőművelése. Karl von Linné, a híres svéd botanikus, a 18. század második felében, Gotland szigetén talált és csodált rá a sokoldalú paraszti erdőművelés legszebb formájára, a makk- és gyümölcstermő nagy fák, a két-három évenként csonkolt, lombtakarmánynak nevelt fák és a fák közt kialakított füves terek együttesére, ami állandó emberi gondoskodást, kezelést kívánt. Ennek, a mai angol-parkra emlékeztető formációnak svéd neve änge, németül Laubanger volt. (Trier 1963.,Andrásfalvy 2014. 23-31.) Véletlenül találtam rá Berzsenyi Dánielnek egy Kazinczyhez írt levelében ennek valószínű magyar megfelelőjére, a pagonyra. Az Berzsenyi szerint ,,nem egyéb, mint Revier, vagy az erdőnek különös szakasza, melyet vagy ültetnek és nevelnek, vagy akármiért megtiltanak és bekerítenek. Vas vármegyei szó." (Berzsenyi 1956. 568.)
Történetírásunk azzal dicsekszik, hogy Mária Terézia hozott Európában elsők közt erdőművelési rendtartást, mellyel lényegében megtiltotta annak sokoldalú, paraszti használatát, az a földesurak, lehetőség szerint egynemű és egykorú fák tömegárú termelő birtoka lett. Magyarország a 18. század végétől évtizedeken át Európa egyik legnagyobb hamuzsír termelő és főként Angliába exportáló országa lett. Több földesúr telepített Németországból erdeibe kifejezetten a hamuzsír-égetésben jártas embereket, akikkel üveghutákat is létesítetett, de fő jövedelme e alapanyagnak kiviteléből származott.

Az 1848-49-es magyar forradalom és jobbágyfelszabadítás csak a telekkel rendelkező jobbágyok számára adott földbirtokot, az akkorra már több milliósra növekedett, föld nélküli zsellérek, cselédek, napszámosok nem jutottak földhöz, Táncsics, Petőfi, és a hozzájuk hasonló radikálisabb forradalmárok magukra maradtak. Ennek ellenére a magyar földesurak és a volt jobbágyok között olyan nemzeti összefogás jött létre, mely eddig, talán Hunyadi János nándorfejérvári győzelme óta, még nem volt, de ez sem volt teljes. A legszegényebbek nagy része kimaradt belőle. A forradalom és szabadságharc, majd a kiegyezés után az államhatalom a nagybirtokosok mellé állt és meghozta a hitbizományok védelmére a törvényeit. 1871-ben, az 1767-es úrbéri rendelethez hasonlóan, a magyar képviselőház megszavazta az u.n arányosítási törvényt, a volt szabadalmas székelyek közösen használt havasainak, erdeinek kisajátítására. Eddig a faluközösségek közszékelyei mind rendelkeztek a havasok használatára vonatkozó joggal. Az új törvény a havasokat felosztotta, és azokból a völgyekben nagyobb birtokokkal rendelkező földesurak birtokaik arányában kaptak erdőrészt. A kisbirtokos, vagy már mezőgazdasági területtel nem rendelkező székelyek alig kaptak néhány hold erdőt, azt is a hetedik határban. Ugyanakkor az arányosítás költségeit egyenlőképpen osztottá szét. Sok így korábbi jogaitól megrövidített közszékely úgy eladósodott, hogy házát feje fölül elárvereztette a magyar bank, majd a csendőrök kikergették eddigi otthonából. A székely kisgazda felvetette tehénkéje hátára kis batyuját és gyermekeivel megindult Moldovába. Több tízezer szegény székely vándorolt akkor ki Bukarestbe vagy Moldovába, mely kivándorlásról a magyar történetírás, még a legutóbbi, az Akadémia által kiadott Erdély története sem emlékezik meg. Erről a székely kivándorlási hullámról egy sepsiszentgyörgyi tanár, Simón Péter írt egy kis könyvet 1903-ban, melyet meg sem említ a szakirodalom. Az 1936-ban megjelent Történeti Erdély című műben, félreérthetetlenül látszik, hogy a székelység nagyméretű birtokvesztéséről, kivándorlásáról szóló részt kitörölték, így a mondat értelmetlenné is vált. Talán nem véletlen, hogy Mikszáth Kálmán, a Pénzügyminiszter reggelije c. karcolatából is ki van törölve az a mondat, mely a székely kivándorlásról szól, ebben a csonkított formában került bele a középiskolai tankönyvekbe. Hozzá kell tennem, hogy amikor a magyar parlament megszavazta az erdélyi arányosítási törvényt, abban az évben alakította meg a bukaresti ifjúság kezdeményezésére az erdélyi román értelmiség az Albina Bankot, mely minden románnak, aki Erdélyben ingatlant vásárolt, kamatmentes kölcsönt adott. A 19. század végére Erdélyben az Albínának már több tucat fiókja működött. (Andrásfalvy 2014.35.)

Hallgatnak a magyar történelem egészét áttekintő kézikönyvek és tankönyvek arról is, melyről Berlász Jenő írt 1940-ben. Ebben felidézett egy 1768-ban kelt németnyelvű levelet, melyet név nélkül írt egy erdélyi magyar a Bécsi Császári Udvarnak. Ebben azt olvassuk, hogy Erdélyben sok magyar és német földesúr elkergeti birtokáról magyar és székely jobbágyait és románokat telepít be helyükre. Sok faluban már román a többség, melyekben azelőtt 20-30 évvel még egyetlen román sem lakott. A hosszú levél nem ír arról, hogy miért, de azt megemlíti, hogy a román alázatosabban szolgálja urát és nem perlekedik vele, mint a magyar. Igazi oka az lehetett, hogy a jobbágyoktól beszedett tized, mindenféle terményből, állatból stb. nem volt könnyen pénzre váltható, de a román gyapjúval fizetett, ami egyre keresettebb lett és raktározva nem romlott meg. Különösen az erdélyi Mezőség lakossága cserélődött ki ezáltal, ezt a tényt Wass Albert saját őseinek történetével kapcsolatban is megemlíti. A többségében már románok lakta Mezőség, kopár, suvadásos hegy és domboldalainak régi magyar neve erdők, ligetek, művelt kertek és halastavak egykori létére utalnak. A túllegeltetés elpusztította a sokoldalúan művelt tájat, Erdély egykori éléstárát. (Berlász 2010.27-28.)

Itthon, a hárommillió koldus országában a 19. század végére már megérett egy radikálisabb földosztást, a legszegényebbeket megsegítő társadalom- és gazdaságpolitikát követelő reform-mozgalom létrejötte. A katolikus egyház szociális igazságszolgáltatást követelő, 13. Leo pápa Rerum novarum kezdetű enciklikájának a hatására az Alföldön megmozdultak a szegények és még templomi zászlók alatt követeltek igazságot. Az enciklika kihirdetését több püspök is megakadályozta, és a Katolikus Népszövetség nevű szervezet is elhatárolta magát e radikálisabb követelésektől. A megmozdulásokat, tüntetéseket csendőrök verték szét és sokszáz résztvevőjét ítélték el. Ezért nem alakulhatott meg hazánkban egy igazi, keresztényszociális párt, mely a magyarság többségének felemelésével nemzetté alakíthatta volna népünket. Ennek hiánya is hozzájárult 20. századi megosztottságunkhoz, és ebből következő vereségeinkhez. Azt a történészt, mely ezt őszintén megírta, és akit XI. Piusz pápa a legjobb keleteurópai egyháztörténészként kitüntetett, vitéz Málnási Ödönt, 1937-ben a magyar bíróság börtönbüntetésre ítélte, mert ,,könyve vádirat a magyar államot évszázadok óta fenntartó nagybirtokos...és tőkés rendszerrel szemben." Málnási Ödönt 1945-ben bolsevista- és szovjetellenes cikkeiért 9 évi fegyházra ítélték, 1956-ban a szabadságharc leverése után emigrált az Egyesült Államokba. Onnan is menekülni kényszerülve Ausztriában telepedett meg, és ott is halt meg nagy szegénységben. Megírta a magyar nemzet 1937 és 1959 közötti történetét is. Bírálhatjuk politikai meggyőződését, de fel kell használnunk a ,,hivatalos" történetírásból kihagyott vagy kifelejtett, a 21. század beköszöntéséig magyar nemzet többségét adó nép, a nemzetet egyedül gyarapító és a természeti környezettel együttműködő, a biodiverzitást megőrző és védő, kisbirtokos és nincstelen földműves parasztnép sorsáról szóló tényeit. Ezek nélkül csonka, hiányos marad magyarságunkról kialakított kép. (Málnási 1959.)
A ma is kifizetőbbnek, racionálisabbnak, korszerűbbnek tartott nagyüzemi árútermelésnél nem vesszük figyelembe azt, hogy az így, nagyüzemben termelt élelmiszer-nyersanyagoknak mennyire leromlott vas-, vitamin-, nyom-elem tartalma, mennyire veszi magába a védelmére fordított vegyszerek hatóanyagát, mennyire megy tönkre és fogy szerves-anyag tartalma a nagyüzemben használt földnek és végül területén lakókból hányat tart el? Ez a nagyüzemi mezőgazdaság a társdalom, a termőföld és a táplálék minőségét veszélyezteti, hosszabb távon fenntarthatatlan mai formáiban.

A magyarságtudományban is nagy szükség van, amint a politikában is , az őszinte párbeszédre és vitára, hogy ezen az alapon tervezzük meg jövőnket. A magyarságtudomány az eddig a történelem-tanításából kirekesztett népet is tanulmányozva, az egységesített nép-nemzet jövőjének tudománya lehet.


Andrásfalvy Bertalan

Irodalom:
Andrásfalvy Bertalan
2000 A vízhaszonvétel és árvízvédelem hagyománya
Magyarországon. Magyar Tudomány 2000/6.7o9-719.
2010a A magyarságkép torzulásai a Világban és bennünk. Szent
György Könyvek. Balaton Akadémia Kiadó. Keszthely.
2010b Történelem a hagyományban. In: Szent László nemese.
Bakay Kornél 70 éves. Szerk: B.Perjés Judit, Varga Tibor.
Respenna. Budapest. 43-49.
2014 Magyarország földjének és népének múltja, jelene és jövője.
MÁS-KOR könyvek 29. Balaton Akadémia Kiadó. Keszthely.
Berlász Jenő
2010 Erdélyi jobbágyság - magyar gazdaság.(Válogatott
tanulmányok.) Szerk: Búza János - Meyer Dietmar.
Gazdaság- és társadalomtörténeti kötetek 5. Argumentum Kiadó. Budapest.
Berzsenyi, Dániel
1956 Berzsenyi Dániel összes művei. Szépirodalmi Kiadó. Bp.
Gowdy, John
2004 A biodiverzitás értéke. KOVÁSZ VIII. évf.1-4.szám.
Hofer Tamás
2009 Az Alföld marhatenyésztő monokultúra...In: Antropológia
és/vagy néprajz. MTA Néprajzi Kutató Intézet. Bp. 51-65.
Kubinyi András
1997 A magyar királyság népessége a 15. század végén. In:
Magyarország történeti demográfiája (896-1995) Szerk.
Kovacsics József. Budapest.
Málnási Ödön
1959 A magyar nemzet története őszintén. München.
Trier, Jost
1963 Venus. Etymologien um das Futterlaub. Münsterische
Forschungen 15. Köln-Böhlau.







 
 
0 komment , kategória:  Magyarságtudományi Intézet  
Andrásfalvy Bertalan: A MAGYARSÁGKÉP TORZULÁSAI A VILÁGBAN
  2017-08-11 21:45:29, péntek
 
  Andrásfalvy Bertalan: A MAGYARSÁGKÉP TORZULÁSAI A VILÁGBAN ÉS BENNÜNK

Amikor II. János Pál pápa Ciril (Konstantin) és Metód testvéreket Kelet Európa
védszentjeivé tette, a Világ minden részébe elküldött enciklikájához a római Angelicum
Egyetem egyháztörténész professzora, a cseh J.M Vesely kommentárt írt, hogy a szlávokat
megtérítő két apostol korát bemutassa: A magyarok megjelenése a Kárpát - medencében a
Nagymorva Birodalom és a szláv térítés katasztrofális végét jelentette. A magyarok, mint az
apokaliptikus idők harcos lovasai kiirtanak minden élőt, hogy helyükbe telepedhessenek.
Ázsia küldöttei ők, akár a hunok, vagy később a tatárok és a törökök. Amint Attila is Isten
ostoraként sújtotta a bűnös Európát, úgy a magyarok is egyben Isten büntetései, hiszen a
szlávok, Szvatopluk fejedelem, kiűzték Szent Metód utódját, Szent Gorazd pannóniai érseket
és számos tanítványát, akik így bolgár földre menekültek s ott fejezték be a szent könyvek
szlávra fordítását. (Somorjai 1996. 31-32.p.) Ez a máig Európa-szerte elterjedt vélemény és
,,rokonítás" igen régi, cseh hagyomány. Frantisek Palacky, történetíró és politikus, a 19.
század közepén megjelent munkájában a Prágai Kozmasz (Cosmas)1110 körül írt művére
hivatkozik, melyben az is Isten büntetésének tekintette a magyarok megjelenését. Azt, hogy a
magyarok mindent elpusztítanak maguk előtt, Palacky Bölcs Leó Taktika című művében írt
soraiból értelmezi. Bölcs Leó ugyanis azt írta a 900 körül a magyarokról, hogy azok a többi,
eddig művében ismertetett népekkel ellentétben, nem elégedtek meg azzal, hogy az ellenség
a vesztett csata után elmenekült, hanem üldözőbe vették azt, amíg meg nem semmisítették.
Ugyancsak Bölcs Leó bizánci császár nevezi először a magyarokat szkíta, (szittya) népnek.
Körülbelül ugyanebben az időben tűnik fel a magyarokra a hun elnevezés is, egy görög
krónikaíró tollán, aki egyébként a magyarokat ungroi és turkoi néven is emlegeti, tehát
azokon a neveken, amelyek a magyarokra kelet-európai politikai kapcsolataik nyomán
szálltak. A Sváb Évkönyvekbe a magyarok első, 862. évi nyugati kalandozása után már azt
jegyezték fel, hogy a hunok támadták meg a keresztényeket. A Fuldai Évkönyvekbe pedig
894-ben az Etelközben és Bulgáriában kalandozó magyarokról azt jegyezték fel, hogy
visszajöttek az avarok. Regino prümi apát pedig az első, aki 906-ban a Nyugaton is az ókori
szittyákkal azonosította őseinket. 899 és 895 között a magyar lovas hadak Európában
mintegy ötven alkalommal tűntek fel váratlanul kalandozásaik során. A Középkorban minden
európai keresztény írástudó meg volt arról győződve, hogy egy és ugyanarról a nomád népről
van szó, mely szkíta-szittya, szarmata, hun, avar , magyar, majd tatár és török néven,
Keletről, Góg és Magóg országából, a messzí füves pusztákról, a steppéről időnként
megrohanja a művelt Nyugatot, és azt pusztítani és kizsákmányolni igyekszik, mert ők, ezek
a nomádok a megtelepült, szorgalmas életre és kétkezi munkára alkalmatlanok, csak a békés,
fejlett népek elnyomására és kizsákmányolására törekednek. (Győrffy 1977. 15-.)
,,A magyarság külföldi arcképé"-ről és annak történet változásairól Eckhardt Sándor,
hatalmas irodalmat áttekintő munkát írt 1939-ben, a Szekfű Gyula szerkesztette ,,Mi a
magyar?"-ban. Igaz, hogy ennek a rendkívül alapos műnek az első mondata megtévesztő,
ugyanis azt írja, hogy ,,a magyarság nyugati rossz hírnevét a honfoglalás utáni hadjáratok
alapozták meg." Utána lévő mondatában már helyre is igazítja: ,,De ez az arckép...sajátos
módon nem tapasztalaton, hanem tudálékos írói véleményeken nyugszik." Ezen pedig azt
értette, hogy ez a torzkép már jóval a magyarok európai megjelenése előtt készen volt, az
antikvitásban egyáltalán a barbárokról, aztán az azokat képviselő szittyákról /szkítákról/ és a
velük is azonosított hunokról. Ezt a képet vetítették a magyarokra: szörnyűek, iszonyatosak,
harcban cselt vetnek, hűtlenek, ígéreteiket, szerződéseiket nem tartják meg, lázongók,
pompaszeretők, pártoskodók, az emberek, lovak, farkasok, kutyák, macskák nyers húsát
eszik, az ellenség vérét isszák, szívét kitépik és felszeletelve megeszik, hogy bátorságukat
ezzel erősítsék, levágták az ellenség fejét, a koponyájából kupát készítettek és ebből ittak
stb. Mindezekből a szörnyűségekből sok például belekerült a XX. század román
tankönyveibe is, megtoldva külsőjük leírásával: ,,Testalkatuk zömök, fejük nagy, szemük
kicsiny, orruk tömpe, karjuk lelógó, mint a majmoké. Mindig lovon ülnek, rövid görbe kardot
viselnek, és úgy ordítanak, mint a vadállatok." Eckhardt e sorokról kimutatta, hogy pontosan
Ammianus Marcellinus hún leírására megy vissza, csak a román tankönyvíró elhagyta a
túlságosan valószerűtlen részleteket.

Ebben a gyűlöletes, torzképben kedves kis fénylő gyöngy Szent Erzsébet alakja. (Akit
ugyan a németek kisajátítottak tűringiainak.) Legendája Európa-szerte elterjedt, így
kerülhetett bele a mesekincsbe is alakja: sok esetben az igaztalanul üldözött mesebeli
szépséges királyleány, - magyar királyleány lesz. Így e népek sommás jellemzése is tovább
öröklődött a szittyáktól a magyarokig, sőt tovább a tatárokra, majd törökökre is.
A későbbiekben elegendő érvekkel megkérdőjelezhető szemlélet és ítélet azonban utat
talált a korai de még napjaink magyar történetírásába is. Már Anonymus is felvállalta a
magyarok szittya- hun azonosítását, éppen úgy, mint Kézai Simon, Kun László történetírója,
természetesen igyekezve mindazt kiküszöbölni, ami a húnokra gyalázatként tapadt. Eckhardt
Sándor s még több magyar történész nyugati eredetűnek tartja a hún azonosítást a szittyával
és a magyarral, de az tagadhatatlan, hogy a magyar történelmi tudat igen erős tényezőjévé
vált, különösen a romantika korában, napjainkig. Azzal a felfogással azonban nem igen
érthetünk egyet, hogy az ezzel ellenkezőnek látszó, finnugor származástudatnak az eredetét a
Habsburgok tudatos manipulációjának kell tekintenünk. Erkölcsileg is elfogadhatatlannak
tartom azt, hogy megtagadjuk azokat a többségükben már a pusztulás szélére került
nyelvrokonainkat, mert azok múltja nem mérhető világhódító Attiláéhoz. (Akik viszont ránk
nagy tisztelettel és reménységgel, mint testvérekre tekintenek fel és még eddig eléggé nem
méltatott csodálatos népköltészettel rendelkeznek.) A fentebb idézett szittya-hún rokonsággal
együtt büszkén felvállaltuk nomád voltunkat is. ( Eckhardt 1939.87-136.)

A Keletről jött nomádok a Kárpát- medencében találják meg ideiglenes hazájukat, mert itt
találják még meg az ázsiai steppék egy kis, Nyugatra szorított szigetét az Alföldön. A
magyarok is azért érkeztek a Kárpát-medencébe, mert az Alföldön eddigi hazájukhoz
hasonló természeti környezetet találtak,.- ez is elterjedt közhely még a botanikai irodalomban
is. Egyébként e rokonítás és nomád jelző sok magyar számára hízelgőnek is tetszett. Hiszen
egykor belekerült a Nyugat könyörgő litániáiba az is, hogy ,, a magyarok nyilaitól ments meg
Uram minket!" (De sagittis hungarorum libera nos Domine.) De a körülöttünk és tőlünk
Nyugatra lévő nyelvekben a nomád szó egyáltalán nem jelent olyasvalamit, amire büszkék
lehetnénk. Egyszerűen csak annyit tesz, hogy békés munkára, termelésre alkalmatlan, vad és
kegyetlen rabló. Így hangzott el ez néhány évvel ezelőtt is, amikor a szlovák parlament elé
került a magyar honfoglalás 1100 éves megünneplésének az ügye és a magyar kisebbség
emlékművet kívánt emelni a honszerzésnek. ,,Mit, ezeknek a rabló nomádoknak!" - hangzott
el egy szlovák párt vezetője szájából. Az 1960-as években az osztrák rádióban egy Bécsről
szóló előadásban többek közt a következő mondatot hallottam: ,, Bécs tulajdonképpen
legalább kétezer éves város, mely kiállta és túlélte a hunok, az avarok, a magyarok, a tatárok
és a törökök hódításait és ostromait."

Ez, a későbbiekben elegendően megkérdőjelezhető szemlélet és ítélet azonban
átgondolatlanul utat talált a korai és mai magyar történetírásba is. Deér József, a szegedi,
kolozsvári, budapesti, majd 1950-től a berni egyetem professzorának 1938-ban megjelent
művében ezt írta: ,, A magyarság a veleszületett parazitikus gazdasági érzékével beletanult
ebbe, a tőle alapjában véve idegen foglalkozásba (t.i a megtelepedése után a földművelésbe) s
a gabonatermelésen kívül a növény(...)majd délen a gyümölcstermelés, sőt a szőlőgazdaság
fogalomkörével is megismerkedett (alma, körte, szőlő, bor, seprő)"... a bolgár-törökség
révén. Majd így folytatja: a magyar ,,harcos, nomád uralkodónép...azt folytatta, amit az
avarság," mely a szélrózsa minden irányában a szláv népek gyűrűjével bástyázta körül
magát, rájuk telepedett, gazdaságilag és katonailag kihasználta őket... ,,Igaz, a magyar jobban
megbecsülte a szlávok munkaerejét", természetszerűen szelídebb és megértőbb gazdának
bizonyult. Tovább még azt írta: ,,a rabszolgákat elsősorban földművelésre használták." A
kalandozások, (a nyugati hadjáratok, melyekkel egészen a spanyol Cordobáig jutottak el)
célja a rabszolgaszerzésen és rabláson kívül ,,a hatalmas összegekkel adózó országok
hódoltsági gyűrűjének fenntartása volt, így a nomádok más népeken élősködő gazdasági
rendszerének egyik legnagyobbszabású megnyilatkozása Európa történetében" (Deér
1993.43.,62.p.) Kétségtelen, nagy teljesítmény volt ez egy viszonylag kicsi, párszáz vagy
ezres lovassereggel, térkép és iránytű nélkül a Pireneusokon túlra, Nápolyig vagy a
Peleponézoszra eljutni, de Győrffy György mindegyik, kalandozásnak nevezett
vállalkozásról kimutatta, hogy az mindig valamelyik európai fejedelem, király vagy herceg
hívására indult meg, valamelyik ellenségének meglepésére, aki természetesen gondoskodott a
megfelelő utat ismerő kalauzról is. A fizetség nyilván a zsákmány volt, s ezzel a
,,megrendelő" még álságosan fedezte is magát, hogy a háborús kegyetlenkedésekért nem az
ő katonái a felelősek. Például 954-ben I. Ottó ellen fellázadt saját fia, Liudolf, és veje,
Konrád lotaringiai herceg és számos német főúr. A lázadók magyar segítségért folyamodtak.
A fejedelem és vezérei engedtek a csábításnak, a németek adóztatásának megújításának
reményében...A német hercegek utolsó pillanatban meggondolták magukat, Bulcsút seregével
átirányították a Rajnán túlra, és behódoltak Ottónak.. Mikor 955-ben a bajor urak újból
fellázadtak és magyar segítséget kértek, a bajorok kalauzolta had, melyet Bulcsú, Lél (Lehel)
és Súr vezetett, Augsburg mellett döntő vereséget szenvedett. A hazatérő vezéreket Henrik
herceg elfogatta és Regensburgban kivégeztette. (Győrffy 1977, 48.p.)
1995-ben, a Honfoglalás 1100. évfordulójára megjelent pompázatos kiadású Magyarok
krónikája (előtte német nyelven is megjelent) néhány szerencsétlen megfogalmazása
egyenesen tovább táplálja szomszédaink előítéletét arról, hogy a nomád, rabló, civilizálatlan
magyarok annakidején kiirtották a békés szláv lakosságot, hogy helyére telepedhessenek.
Idézek ebből: ,,Hasonlóan a többi nomád néphez (ti a magyarok), a föld magántulajdonának
fogalmát sem ismerik. Sátorban laknak. Számukra semminek, ami a letelepült életmódhoz
tartozik, nincs különösebb értéke. Az emberi élet értéke is csekély. Az ellenség teljes
elpusztítása, gyermekek, anyák megölése is természetes velejárója a harcnak...A steppe
nomád életformája találkozott az évszázadok óta megtelepedett, nyugat-európai szilárd
faluközösségekben lakó népekkel. Akik már kis vagyonkájukat gyűjtik és életkereteiket
tervszerűen építik át. Az állandó közösségek együttélésének erkölcse a kereszténység, a
tulajdon, a család és így a termelés biztonságát hirdette. Ez ütközött össze a vándorló,
zsákmányoló, pogány nomádok értékrendjével...(A megtelepedéssel) új
kapcsolatszerveződési szokások alakulhattak ki. A nomád településviszonyokkal
összehasonlítva mind gyakoribb a beszéd-érintkezés, az emberek több szót váltanak
egymással, a nyelv maga mind kifinomultabb lesz. Évszázadokra elnyúló átalakulás
kezdődik meg az életmód területén is. A köznapi emberek lovagláshoz évszázadok alatt
idomult ,,karika" lába természetesen generációkon át tudott csak hozzászokni az eke utáni
egyenes járáshoz." ( Andrásfalvy 1998.)

Kiemelem a Deér Józseftől idézett sorokból azt, hogy a magyar ,, harcos, nomád
uralkodónép", ,,veleszületett parazitikus gazdasági érzéke" van, és országa ,,a nomádok más
népeken élősködő gazdasági rendszerének egyik legnagyobbszabású megnyilatkozása Európa
történetében". Nem Deér József találta ki ezeket a szavakat a magyarok jellemzésére. Ennek
a hazugságnak is több évszázados hagyománya van.
Werbőczy István, (az 1514-es Dózsa György vezette ,,parasztlázadás" egyik vérbefojtója,
akinek történeti-jogi munkáját, a Tripartitum-ot századokon át szinte magyar alkotmányként
tisztelte és használta az ország vezetése és jogszolgáltatása,) szerint a honfoglaló magyarok
utódai a nemesek. Ők alkotják a magyar nemzetet. Rá hivatkoznak a 19.század történészei is.

,, A pórosztály Magyarországon azon bennszülöttekből származott, kiket a győzedelmes
magyarok meghódoltatván szolgaságra kárhoztattak. Kálmán király a rabszolgaságot
megenyhítette,... az úrbér és a paraszti földhasználati jog elrendelésével,"- írta Horváth
Mihály. ,,Önkéntes szolga, jobbággyá az lett, aki a győztes magyaroknak önként
meghódolván, javaik haszonélvezetében meghagyattak, ezek sorsa jobb, mint akiket
fegyverekkel tökéletes szolgaságra vetettek" -írta egy másik történész Geroch Illés a
Tudományos Gyűjteményben. Ekkortájt született magyarázat szerint a jobbágy szó azt
jelenti, hogy azok a nemesek, akik nem akartak a hadba-hívó szóra fegyvert fogni, azt
mondták, jobb az ágyban. Ezek lettek a nemesi jogoktól megfosztott jobbágyok.(Tóth 2000,
73.)
Nem csodálkozhatunk azon, hogy napjaink szlovák iskolai tankönyvei is ebben a
szellemben íródtak és a magyarokat a nemesekkel azonosítják. Csak néhány példát idézek.
,,A Rákóczi szabadságharcot az váltotta ki, hogy a császár meg akarta adóztatni a
nemességet. A csehek (szabadságharca) esetében a Habsburgok megszegték a felséglevelet,
tehát a felkelés jogos volt. Rákóczi esetében csupán a spanyol örökösödési háború adta
helyzet kihasználásáról volt szó: a magyar nemesek kiváltságai érdekében..." Másutt:
,,Szlovákia a XVIII. század elejéig hadszintér maradt. A törökellenes védelmi háborún kívül
e népre nehezedett a magyar nemesség számos Habsburg-ellenes felkelése, amelyek
többnyire Szlovákia területén zajlottak le." ( Szabolcs 1990 162.)
A román tankönyvekből is csak azt az elemet emelem ki, mellyel a magyarokat a
nemességgel azonosítja.

,,Erdély 1699-ben Habsburg uralom alá került. Kezdetben a románok azt remélték, hogy az
új uralom jobb életet fog nekik biztosítani. Valóban, egyes román ifjak Bécsben és Rómában
tanulhattak... Ugyanakkor a magyar és német nemesek fokozták a gazdasági kizsákmányolást
és a nemzeti elnyomást, sokat elraboltak a románok telkeiből, növelték a robotnapok számát.
A Horea, Closca és Crisán féle felkelésnek társadalmi és nemzeti jellege volt. S bár a
felkelést leverték, de II.József megijedt a Horea vezette felkelés erejétől és1785-ben eltörölte
a jobbágyságot." 1848-ról a román tankönyvekben az áll, hogy a magyar nemesek nem
akarták felszabadítani a jobbágyokat, azokat pedig, akik erőszakkal foglaltak maguknak
földet, a nemesek irgalom nélkül agyonlőtték.(Szabolcs 1990, 136,162.)
Ismeretes, hogy a Habsbsburgokhoz hű katonai és polgári igazgatás emberei, korabeli
szóhasználattal az 1848-as forradalmi eszmékkel szemben álló ,,reakció" már 1848 őszén
fellázította a románokat Erdélyben a magyarok ellen, s azok több helyen is megtámadták a
földbirtokosokat és a nemzetőröket. Ez év decemberében az Erdélyi Érchegységben is
összecsapásra került sor Avram Iancu havasi felkelői és a nemzetőrők között, majd a
hegylakó ,,mócok" megrohanták Zalatna, Nagyenyed, Abrudbánya, Verespatak és
Gyulafehérvár magyar lakosait és asszonyokat és gyermekeket sem kímélve mészárolták le
azokat. Amikor a magyar nemzetőrök segítséget kaptak és betörtek a támadó mócok földjére,
a hegyi falvakból azok az erdőkbe menekültek, és az üres házakat a magyarok felgyújtották.
Ezek voltak az 1848-as magyar szabadságharc legszomorúbb eseményei. A magyar
szabadságharc leverése után a hatóságok vizsgálatot rendeltek el a békés civil lakosság
körében elkövetett kegyetlenkedések tisztázására és a tettesek felkutatására. A Koronához
tartozó bányaigazgatóság román jobbágyai a kihallgatáson azt vallották, hogy már az
iskolában is azt tanították nekik, hogy a magyarok Ázsiából jött barbárok, ők pedig a nemes
római birodalom népének leszármazottai és egyben a német-római császárság alattvalói, ők
ennek szellemében jártak csak el a barbárokkal szemben...
A török háborúk korában sokat javult, illetve helyesebben, megjelenik egy másik
magyarság kép. Már III. Béla király, aki szoros szövetségben volt egy ideig Bizánccal,
idejében már szüksége van a magyarokra, elsősorban éppen ennek, a törökkel harcban álló
birodalomnak. Történetíróik már bátor, harcban merész magyarokat említik és Bajazid
szultán véleményét, hogy a franciákkal együtt ,, a földkerekség népei közül a legderekabb
nemzet a magyar." Mindez az elismerés, a magyar katonának, átvitt értelemben, a
nemesnek szól. Erről a harcoló magyarságról írta Aeneas Sylvius Piccolomini, hogy ha
vérüket nem ontanák, akkor az európai nemzetteknek kellene a vérüket adniok. A horvát
Georgievitz, aki magát Peregrinus Hungarusnak nevezi, így kiált fel (1554): ,,Melyik bátrabb
nemzet, mint a magyar?...Ki veti meg annyira a sebeket, ütéseket, verést, veszélyt, mint a
magyar. De történelmünket jobban figyelő Voltaire így összegezi gondolatait a
magyarságról: ,, Valamennyi nép között, amely szemünk előtt e történetben elvonult, egy sem
volt olyan szerencsétlen, mint a magyar," hiába alkotott benne a természet erős, szép,
szellemes embereket... A németek, ide értvén a németnyelvű osztrákokat, képe nemigen
változott a barokk korban. A türingiai Lansinus még Európa védőbástyájának nevezi a
magyart, de egy würtembergi német már azt, hogy, ,,minden, ami rosszat, gyűlölet,
félreismerés, neheztelés a honfoglalás óta a magyarokra ráköltött, hirtelen új, szörnyű életre
támad. Magyarország Európa sírja, Mátyás dicsősége csak olasz hazugság, a magyar nép
maga a Sátán. Nem magyarok, hanem a németek mentették meg Európát". Nyilván, ez már a
Habsburgok engesztelhetetlen gyűlölete, melyet elsősorban a magyar nemességre szór,
hiszen ezek szállnak vele szembe minduntalan. Sorra jelennek meg értekezések, röpiratok,
pamflettek, gúnyversek, képes ábrázolások, /az egyikre még később kitérek/, melyekre hiába
kívánnak tárgyilagosan válaszolni a Németországban tanuló magyarok, Czvittinger és Bod
Péter. A jól megfizetett torzképek egyre szaporodnak a gőgös, önző, zsarnok, népnyúzó
magyar nemesekről, miközben egyre határozottabb formában jelenik meg a Habsburgok új,
nemes törekvésének hirdetése. Ők, a Habsburgok védik Magyarország elnyomott, magyar, de
elsősorban nem magyar jobbágyainak érdekeit, törekvéseit, a barbár műveletlen magyar
nemesekkel szemben... A vad, dölyfös magyar, hol komikus figura a bécsi vicclapok állandó
alakja (Mikosch), hol meg gonosz intrikus, amellett, hogy könnyelmű, tékozló, különben
hódítóan szép külseje van. Ezt a visszataszító képet terjesztik azoknál a népeknél, lényegében
a magyarországi nemzetiségeknél és szomszédainknál, melyeket a Habsburgok a magyarok
ellen akarnak fordítani, magukat e népek barátjának, legfőbb pártfogójuknak kikiáltva,
egészen a XX. századig. (Eckhardt i.m. 1o4-109.) Sajnálatosan alátámasztja ezt a képet a
magyar reformkor nem egy, a magyar nemességet ostorozó verse, novellája, regénye. (Pl.
Ludas Matyi, Mikszáth, Petőfi a magyar nemesség tunyaságát, maradiságát kigúnyoló írásai.)
Nyilván, e művek éppen a magyarság érdekében születtek meg, nem a nemzet ellen szóltak,
de a hasonló német, szlovák, román nyelvű irodalmi alkotások már töményen
magyarellenesek. A délvidéki német író, Müller- Gutenbrunn népszerű regényeire, Országh-
Hviezdoslav szlovák költő verseire, Iorga, Slavici, Eminescu és Goga román történészekre,
közírókra gondolok és még sok, hasonló, kisebb ismeretségű alkotásra, melyekben a német
szorgalmas, becsületes, művelt, a szlovák tiszta lelkű, becsületes paraszt áll szemben a buja,
gőgös, pénzsóvár magyar urakkal, akik többek közt a románokat is rabszolgasorban tartják.
Mindezek mellett vigasztaló a lengyelek töretlen vonzalma a magyarok iránt: ,, Nincs nép,
mely a lengyelekkel szokásaira és természetére nézve annyira egyeznék, mint a magyar."
Lenau mindenképpen magyarbarát, romantikus verseiben pedig a magyar és annak muzsikát
szolgáltató cigánya meglehetősen összekeveredett a Nyugat szemében. Keyserling pedig
néhány magyar arisztokratacsalád bemutatásával alkotta meg a magyar úr szimpatikusabb
képét. Magyar úr és cigány nagyon is együtt jelenik meg a végtelen puszta hátterével számos,
könnyebb fajsúlyú, divatos német, francia és angol nyelvű regényben.( Eckhardt.i.m.110 -
136.) Igaz, közben a XVIII. század közepén, elsősorban Mária Terézia jobbágyvédő
törvényének tartott úrbéri pátensével, megszületik Európa egyik legszélsőségesebb
birtokszerkezete, a magyar nagybirtok beteges túlsúlya, annak minden néppusztító
következményével, mintegy utólag igazolva, hogy ez a Magyarország néhány nagybirtokos
főnemes korlátlanul önző uralmát jelenti. De erről később!)

Ezt a képet, hogy a magyarok voltak az urak és az ország népe pedig nem magyar jobbágy
vagy szolga volt, megjelent az első világháborút lezáró Trianoni Béketárgyaláson is. Egy
francia küldött javasolta a Magyar Királyság teljes felszámolását és maradéktalan fölosztását,
mert szerinte nincs magyar nép, csak magyar urak voltak, a nép szlovák, román, német,
horvát, szerb volt a magyar királyságban. Ezzel a képtelen gondolattal mintegy 70 évvel
később így találkoztam: 1989-ben a Taizé-i szellemben megtartott ökumenikus ifjúsági
világtalálkozón, melyet Pécsett tartottak, (először a volt ,,Keleti Blokk" területén,) lakásomon
két francia, két szlovén, két lengyel és két szlovák fiatalnak adtam szállást három napon át.
Minden este együtt vacsoráztunk velük, a két szlovák kivételével. Búcsúzáskor a két Bártfa
környékéről jött fiatalember a lengyelek tolmácsolásával elnézést kért tőlünk, hogy nem ültek
le közénk. ,,Mert mikor eljöttünk,- mondották,- öregjeink arra figyelmeztettek minket, hogy
most abba az országba utazunk, ahol azok a nagyurak, grófok és bárók élnek, akik minket
ezer esztendőn át elnyomtak és gyilkoltak, de most már látjuk, hogy maguk (én és
feleségem) nem grófok."

Ezt a hihetetlennek tűnő történetet évekkel később elmondtam egy egyetemi tanár
barátomnak, aki 1946-ban szökött át a szlovák határon Magyarországra és történész
kutatómunkáját a cseh-magyar kapcsolatoknak szentelte, és így jó barátságban volt a Prágai
Egyetemen a hasonló kérdésekkel foglalkozó cseh kutatókkal. ,,Pár évvel ezelőtt,- idézte fel a
maga, hasonló élményét, - Prágában, hazaindulásamkor, az állomáson beszélgettem egyik
cseh kollégámmal, magyarul. Egy idős úr sétált arra, megállt mellettünk, figyelt egy ideig,
majd megszólalt csehül: > Önök magyarul beszélgetnek?< >Igen,< - feleltem. >Önök
magyarok?< >Igen, én az vagyok,<- válaszoltam. >Akkor ön gróf?<- hangzott a meglepő
kérdés."

Az 199o-es években Romániában különféle keresztény felekezetek magasrangú képviselői
találkoztak egy ökumenikus gyűlésen. Az egyik magyar katolikus főpap megkérdezte az
egyik román ortodox püspököt, hogy mikor kapják vajon vissza az erdélyi katolikus és
görög-katolikus magyarok elkobzott ingatlanaikat, melyeket a román egyház használ, hiszen
azok visszaszolgáltatását már a nemzetgyűlés is megszavazta Bukarestben. A román főpap
válaszának körülbelül ez volt az értelme: ,, Te magyar vagy, hát tudnod kell, hogy ti voltatok
az urak, a nép pedig román. A nép verejtékével és vérével épült itt fel minden, ezért az
természetjogon is minket illet." Meg vagyok győződve arról, hogy ez a kép, t.i. hogy a
magyarok az urak, a nemesek, a nép pedig román, szlovák, horvát, ruszin stb. csak a 17. és
18. században alakult ki és terjedt el a Európában a Habsburg Birodalom tudatos
propagandájával az iskolázáson keresztül. E rövid áttekintésnek nem lehet feladata a
Habsburgok mintegy 400 éves magyarországi uralmának jellemzése, itt csak arra utalok,
hogy ez idő alatt a magyarok több alkalommal is megpróbálkoztak attól megszabadulni.
Éppen azért a Habsburgok nem voltak igazán érdekeltek abban, hogy a törököket minden
áron kiűzzék a Kárpát-medencéből, hiszen tulajdonképpen ők törték meg a középkori
Magyarország nagyságát és erejét. Igaz, hogy a magyarok a Habsburgokkal szemben
többször megismételt felkelésének leverése után, legalábbis vezetőik, a töröknél kerestek
menedéket.

A császárság igaz szándékát beszédesen jellemezhetem néhány kiemelt ténnyel. A mohácsi
csata tragikus kimenetele után, különösen a keleti országrészek kiszolgáltatottakká váltak a
törökkel szemben. A korábbi, Habsburg ellenes, u.n középnemesi párt Szapolyai Jánost
választotta királyává Habsburg Ferdinánddal szemben és a testvérharcban többen vesztették
el életüket a következő esztendőkben, mint ahányan elestek a mohácsi síkon. Amikor
azonban Erdély zseniális politikai vezetője, Fráter György ( Utieszenovics, Martinuzzi)
kormányzó elérte azt, hogy az erdélyi és a császári hadak közösen léptek fel a törökök ellen,
Castaldo Ferdinánd parancsára orvul meggyilkoltatta a barátot(1551). ,,A XVI. században, a
kezdeti törökellenes harcok idején még nincs ugyab kifejezetten nyoma olyan
magyarellenességnek, mely később megnyilvánul. Ekkor még csak az országgyűlésre
összegyűlt rendek tiltakozó folyamodványaiból értesülünk, hogy a védőharc címén az
országban állomásoztatott német zsoldban lévő hadsereg a gyakorlatban szinte versenyt
pusztítja az országot. Más okból ugyan, mint a mohamedán török, ded akár elmaradt zsoldja
fejében is elusztít falvakat, templomokat, zsákmányol egyházi kincseket is, és ellenségként
viselkedve erőszakolja meg a nőket, s öldökli az ,,ellenállókat". Ez az ellenállás
természetesen, melyet a bécsi kormányzat kezdettől ,,lázadásnak", felségsértő
bűncselekménynek minősített, valójában nem egyéb, mint a tiltakozás egy formája, hogy a
király nem tartja be koronázási esküjét, nem az ország hagyományos törvényeivel
kormányoz, inkább annak ellenére, hódított gyarmatként kezelve Magyarországot. S ebben
hasonlít a törökre. A XVII. század kezdetére így robban ki az első szabadságharc a bécsi
kormányzat ellen, a Bocskai- felkelés. Majd a megerősödő, bár török protektorátus alatt, de
viszonylagos kíméletben fejlődő, erdélyi fejedelemségben Bethlen Gábor nagyarányú harca
1619-ben, mely már az egész ország elfoglalásával fenyeget. S ebből az időből származ7ik az
első, és ztalán a maga nemében egyetlen olyan okmánynak, pontosabban titkos feljegyzésnek
a szövege, mely fennmaradt egy bizalmas tanácskozásról II. Ferdinánd király, valamint az
osztrák és cseh főhivatalviselők és a spanyol követ között. Ezen a tanácskozáson nem is az
osztrák rendek mutatkoznak a legeltökéltebbnek, hiszen egyes felszólalók elismerik, hogy az
állandó feszültség, a sorozatos magyar felkelések az ország régi kiváltságainak
megszüntetésével hozhatók kapcsolatba. Még vannak, akik ajánlják is, hogy a belső
háborúság megszüntetésére kormányozzák ezentúl a magyarokat saját törvényeik szerint. S
mégis, ezen a tanácskozáson születik meg váratlan fordulattal egy eszme: a magyar nép
kiirtásának eszméje. A ,,titkos, Bethlen- párti jelenlévő feljegyzése" szerint a spanyol követ
volt az, aki a tanácskozást egészen más irányba terelve katonai segítséget ajánlott fel. A
spanyoltrónon akkor még a Habsburg- dinasztia egy másik ága ült. Mindenesetre a magyar
királlyá koronázott német császár, II.Ferdinánd, a feljegyzés szerint, miután előbb nem
nagyon bízott a Bethlen elleni hadjárat sikerében, mert ,,a magyar katonaság nagyon jó és
erős" -a spanyol segítségben és abban bízva, hogy a törököket Erdély támogatásától
aranyakkal vissza lehet tartani, a szintén jelen lévő Wallenstein herceget, mint hadsereg
főparancsnokot megbízza az általános támadás megindításával. De még ennél is többet kíván:
,, Kezdjen 12 éves kortól mindenkit megöletni, aki magyarul beszél, akiket meg mégis
életben hagynak, azoknak borotválják le a haját, és homlokukat szurokkal bekenve, jelöljék
meg. A kipusztuló lakosság helyébe pedig a magyarokat pótolva, más nemzetiségű népeket
kell letelepíteni." A szöveget először Hormayr, a bécsi rendőralkalmazott folyóirata közölte
1828-ban, Bécsben, de kéziratos másolatokban már magyar reformerek körében ismert volt. (
Dümmerth 1998. 15.pp)

Amikor Kemény János, erdélyi fejedelem Lipóttól kapott támogatással és biztatására
szembeszállt a törökkel Nagyszölősön, nem kapott segítséget a közelben táborozó
Montecuccoli tábornoktól és elesett a török túlerővel szemben 1662-ben. Ugyanígy nem
kapott segítséget a két Zrínyi Miklós, sem a szigetvári hős 1566-ban, Szigetvárnál, sem a
költő diadalmas, téli-hadjárata után, 1664-ben. Amikor a Szultán megtámadta Zrinyi -
Ujvárt, Montecuccoli semmi segítséget nem adott a magára maradt vár megvédésére, pedig
túlerővel egészen közel táborozott. (Mindkét esethez hasonlítható a II. világháború egyik
sokat emlegetett tragédiája, amikor a szovjet csapatok Varsó közelébe értek és a német
megszállók ellen felkeltek a varsóiak. Ekkor az orosz támadás megállt, és tétlenül megvárta,
hogy a németek leverjék a lengyel főváros felkelését.)
Miután Szentgothárdnál Montecuccoli fényes győzelmet aratott a török felett, a császár
megbízottja, Reiningen töröknek mindenben kedvezőbb békét kötött Vasváron, 1664
augusztusában. A magyarok igencsak el voltak keseredve, különösen azért, mert az Északmagyarországi
erősséget, Érsekújvárt és keleten Nagyváradot a török kezén hagyta és hangot
adtak elégedetlenségüknek. A Bécsi Udvar és hívei a vasvári békét éppen azért siettek
elfogadni, mert Magyarország erejének megtörését, a magyarság legyőzését látták benne
megpecsételve. Portia herceg Gremonville francia követnek azt mondta, hogy éppen azért
engedte át a császár a töröknek e két fontos várat, mert azt hiszi, hogy ilyképpen inkább uruk
maradhat a magyaroknak és megakadályozhatja őket abban, hogy más királyt válasszanak
maguknak. ,,A magyarokat csak a töröktől való félelem tartja féken, s ha nem félnének,
elszakadnának az uralkodó családtól,"- jelentette Sacredo követ 1665-ben. Vagyis Bécs
jobban félt a magyaroktól, mint a töröktől. Viszont a török is jobban félt a magyaroktól, mint
Bécstől. Ez tulajdonképpen érthető is, hiszen a magyarok hazájukat, családjukat védték
elkeseredve saját földjükön, a török és császári, német csapatok egyformán, hazájuktól távoli
hódító háborúban vettek részt. Korabeli török források szerint a szentgothárdi csatában is az
bénította a törököket, hogy azt hitték, a nagy Zrinyi Miklóssal szemben harcolnak. Ha nem is
bizonyított az, hogy a költő-hadvezért nem a vadkan, hanem orgyilkos golyó ölte meg, ha
életben maradt volna, néhány év múlva vele is végzett volna a vérbíróság a Wesselényi
összeesküvés kapcsán, amikor öccsét, Pétert, Nádasdy Ferencet és Frangepán Ferencet
Német-Ujhelyen lefejezték(1671). Mindannyiukat azzal az ígérettel csalták Bécsbe, hogy
semmi bántódásuk nem lesz. Viszont mikor a Habsburgok kegyetlenül végrehajtott
kivégzései valamint a protestáns egyházak ellen folytatott könyörtelen eljárások miatt
elkeseredett és lázongó magyar urak Konstantinápolyhoz fordultak egy esetleges török
támogatás megnyerése érdekében, maga a török nagyvezér volt az első, aki tájékoztatta a
Bécsi Udvart a magyarok mozgolódásáról 1665-ben. A pasa bizalmas értesítést küldött
Bécsbe, és azt ajánlotta, hogy rakják meg Kassát német őrséggel, mert Felső-Magyarország
fel akar lázadni. (Acsády 1898. VII.k. 2oo., 216-218.p.)
Nyugaton és nálunk is sokak meggyőződése, hogy a Habsburg Birodalom védte meg a
keresztény Európát a török veszedelemtől, és a Habsburgok ellen lázadó magyarok török
kapcsolatai a kereszténység ügyének elárulását jelentette. Különös, hogy ez nem merül fel a
franciákkal és a velenceiekkel szemben, akik többször is kötöttek a Habsburgok ellen a
törökkel szövetséget.

A török történetírás és a török értelmiségiek általánosnak nevezhető közvélekedését jól
kifejezte számomra a híres, konstantinápolyi Kék Mecset imámja, amikor 1992-ben
felkerestem. Látható őszinte örömmel üdvözölt, mint ,,testvért és régi szövetségest", akit
,,ugye mindnyájan tudjuk, többször is fel akartunk szabadítani a németek elnyomásától, békét
és igazságot hozva a magyar népnek, dehát nem sikerült nekünk!"
Visszatekintve a magyar-török történeti kapcsolatokra, valóban megtaláljuk az Oszmán
Birodalomnak számos kísérletét arra, hogy a magyarokat a szultán szövetségesként maga
mellé állítsa és közös hadjáratra bírja a Habsburg Birodalom ellen. Ugyanígy tette ezt Batu
kán is 1241-ben, amikor szövetséget ajánlott fel IV. Bélának, hogy közösen forduljanak a
,,bűnös Nyugat ellen." A magyar király ezt az ajánlatot drasztikusan utasította vissza azzal,
hogy a kán követeit kivégezte. Ezzel akarta a Európa melletti elkötelezettsége
megmásításának lehetőségét is kizárni, de ezzel egyúttal magára vonta a győztes tatár hadak
rendkívül kegyetlen bosszúját is. A nyugati szomszédok, akikhez segítségért folyamadott,
semmi segítséget sem adtak, sőt Babenbergi II. Frigyes, lefogta a magyar királyt, nagy
összegekkel megzsarolta, három megyéjének zálogként való átadására kényszerítette. Az
olasz Rogeriusz mester, aki szemtanúja volt a magyarországi tatárjárásnak, még azt is
feljegyezte, hogy az osztrák herceg a magyar menekülőket kifosztotta és fegyveresen betört
az országba. ,,Frigyes... a vendégjog gyalázatos megsértését, a keresztény szolidaritás
nagyobb dicsőségére, a tatároktól szenvedő ország megtámadásával tetézte," de Pozsony és
Győr kivédte a támadást, olvashatjuk Hóman Bálintnál. Günther Stöckl történész rámutatott
arra, az ,,érthető módon igen negatív benyomásra", amelyet a ,,nyugati szomszédok árulása a
magyar történelmi tudatban hátrahagyott". Hugo Hantsch osztrák történész 1947-ben
megjelent munkájában egészen másként látja ugyanezeket az eseményeket: ,,Frigyes elállta a
tatárok Németország felé vezető útját... Auszria ezuttal is a Nyugat védőbástyájának, a
Birodalom pajzsának bizonyult." ( Idézi Lendvai 2001. 62.)
A szultánok a magyaroknak felajánlott szövetséget a magyar uralkodók rendre
visszautasították Nagy Lajostól és Zsigmondtól kezdve Mátyás királyig, sőt, makacs
ellenállásuk megnehezítette Nyugat felé való terjeszkedésüket. A törökök más, jelentős erejű
szövetségest, alávetett csatlós- népet voltak kénytelenek keresni, annál is inkább, mivel a
török nép hazája, természetes utánpótlása már igen távol esett a Duna -medencétől. A török
nem szeretett télen háborúzni, különösen északabbra, viszont mire a kisázsiai had tavasszal
összeszedte magát és megindult észak-nyugat felé, július lett, mire elérte a magyarországi
hadszínteret. Kézenfekvő volt, hogy a dunai bolgárok, a nándorok birodalmának összeomlása
után annak egykori területén, a magyar fennhatóság alá került Macsói Bánságban és
Barancsságban a magyarokkal évtizedek óta harcoló rácokat választotta ki magának
szövetségesül. Annál is inkább, mert 1332-ben már a szerbek szövetségének köszönhetően is
vethették meg lábukat a Dardanellákon, Európa földjén. Zsigmond király 1396-os nikápolyi
veresége után, melyet egyértelműen a szultán magyargyűlölő rác csatlósai döntöttek el a
török javára, adva volt a szövetség lehetősége. (Délvidéki.S.A. 15.) E szövetségnek valódi
tartalmat és távlatot a szerbeknek az adott, hogy a rácság tömegeiben egyre nagyobb erővel
tört fel a vágy, hogy hegyes, sziklás, terméketlen és állandó hadjárások miatt bizonytalan
nyugalmú hazájukból elvándoroljanak. Egyrészt, mert a Balkán magas hegységeibe
visszahúzódott őslakók, albánok, montenegróiak, egyes cincár és görög csoportok
századokon keresztül védték függetlenségüket, nem hódoltak be a töröknek, de ugyanakkor a
háborúk miatt összeomlott a különböző természeti adottságú vidékek termékeinek cseréjét
biztosító táji-munkamegosztás és ez ínséget, mindenféle termékben hiányt, gyakran éhséget
is jelentett, másrészt az észak-nyugat felé ezen a vidéken átvonuló hadseregek állandó
zaklatást is jelentettek az ittlakók számára. Egy szövetség mindenképpen a jogtalan, adózó
rája állapottal szemben valamiféle kiváltságot is ígérhetett ennek a népnek. Egyértelműen a
Magyar Királyság síkabb és termékenyebb déli tartományai, a Macsói bánság, Barancsság,
majd a Szerémség, a Bácsság, keleten a Maros-Temes vidéke, Borosjenőn alapított szerb
püspökség területe, Janopolje, nyugaton Baranya, Tolna és Somogy megye jelentette
számukra az Ígéret Földjét, a Kánaánt. Ide először mint menekülteket és a magyarok
szövetségeseit fogadják be egyre nagyobb számmal és kedvezményekkel Zsigmond és
Mátyás király, de miután egyre világosabbá vált, hogy a Török Birodalom erősebb, és egyre
nagyobb területeket hódít el a magyaroktól, nemegyszer éppen a befogadott menekültek
hirtelen átállásának következményeként, egyértelműbbé válik a rácok számára a török
szövetség haszna. A török támogatásával egyre nagyobb területeket szállnak meg, melyeken
korábban nándorok (bolgárok), cincárok (aromunok, vlachok), románok, magyarok laktak. A
rácok papjaik vezetésével, különösen Nándorfehérvár eleste után, tömegesen indulnak Észak
felé, immár mint kiváltságokkal rendelkező martalócok (szószerint: hullarablók), hogy új
országot alapítsanak maguknak. Ez csak az őslakosok elűzésével vagy elpusztításával volt
lehetséges. A rác csapatok, Sziljánovics deszpota vezetésével bekapcsolódnak a Dózsa
Székely György vezette harcokba, először a parasztok oldalán pusztítva, majd a kocka
fordulása után az erdélyi vajda szövetségeseként szinte kiirtották és felégették a
parasztmozgalom fővárosát, Hájszentlőrincet. A Szeged hasonló kirablását, lerohanását csak
Enyingi Török Imre erélyes fellépése akadályozta meg nekik. (Délvidéki S 2o.)
A rácok további, tömeges betelepedését immár egyre északabbra lévő területekre a
Mohácsi Vész (1526), a Magyar Királyság döntő veresége tette lehetővé. Amint azt a török
történetíró Kemál pasazáde is megemlíti, az ütközet után a török ruméliai hadteste, - ez volt a
hadsereg Balkánon toborzott, többségében már nem törökök, hanem elsősorban rácokból és
más meghódított népek fiaiból, janicsárjaiból álló része - példátlan kegyetlenséggel rabolt és
pusztított Dél-Magyarországon.

,, A rác nemzet valójában meglehetős elégedettséggel tudta üdvözölni a kort... a törökkel a
rácok a valaha is elért legeslegnagyobb hódításaikra lesznek képesek Magyarországon a
török uralom idején. Jelentős mértékben ki fogják tolni népi tömbjük határait ezekben az
időkben észak és nyugat felé, a Pannon /Nagy Magyar/ Alföld felé, szórványosan pedig elő
fognak fordulni szinte az egész Kárpátok koszorúzta térségben," - idézi egy nagytekintélyű
szerb történész, Popovics J. Dusan szavait Délvidéki.(Délvidéki SA. 21.) Valóban, a török
hódoltság végére nemcsak a falvak százaiban, hanem minden nagyobb város, véghely
külvárosaiban, megtaláljuk a rácok Tabánjait és templomait. /Például Budán, Esztergomban,
Székesfehérvárott, Miskolcon stb/
A nagyméretű bevándorlásról korabeli írásos dokumentumaink vannak. A Tolna és
Baranya megye határában lévő, a középkori Garab bencés kolostora helyén a XVI. század
végén felépült Grábóci ortodox kolostorban már évkönyveket vezetnek erről. Ez volt a
Hódoltság területén élő görögkeleti szerbek egyházi központja a Dunántúlon, amint a
Borosjenei a Biharban, keleten. Az előbbi jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az,
hogy apátja 1600 körül személyesen kereste fel minden, a Török Birodalomban élő óhitű
keresztény legfőbb pátrónusát, a cárt Moszkvában, aki bőségesen megajándékozta a
kalugyert kegytárgyakkal.
A baranyai és tolnai magyarok, különösen a jóföldű, síkabb, és enyhébben dombos tájakról
tömegesen menekülnek Észak felé, a Duna-Tisza közén lévő nagyobb kunsági
mezővárosokba, amint azt az 1690-ben felvett, úgynevezett Pentz -féle összeírás bizonyítja.
Például Kiskunszentmiklós lakóinak fele baranyai származásúnak vallja magát ekkor.
Elmondhatjuk, hogy ott, ahol a XVIII. században németek települnek egy, a magyar nevét
megőrzött faluba, ott a legkésőbb a XVI.-XVII. század fordulójától kb 1708-ig rácok laktak.
Baranya vízjárta, ártéri, folyómelléki és magasabb, hegyes tájain, a mezőgazdasági
termelésre kevésbé jó vidékein a magyarok jobban túlélték e viharos évszázadokat. A német
falvak dűlőnevei közt sok utal a rác elődökre. Pl Raitzenkerich, Raitzenweingarten stb.
Rácok egykori jelenlétéről tanúskodnak a XVIII. századi határperek és jegyzőkönyvei is.
Ugyanis miután a Rákóczi- szabadságharcot leverték, a császár oldalán harcoló tábornokok
és főtisztek birtokokat kaptak magyar földön, azoknak a magyar nemeseknek a földjét, akik
vagy Rákóczi mellett voltak, vagy egyszerűen nem tudták kifizetni földjük felszabadításáért
fizetendő váltságot az Újszerzeményi Bizottságnak. /Neoacquistica Comissio/ Így kapta meg
Puchner generális a Baranya megyei Bikal birtokot. A falu néptelen volt, senki nem tudta
megmutatni annak határait. Kik tudhatják? Hát azok akik itt laktak azelőtt! Kik azok? Hát a
rácok. Hol vannak? Hát a Rákóczi-zenebona idején, - így nem egy tanúvallomás, -
elmenekültek a Dráván túlra. Nosza Puchner elküldte embereit a Dráván túlra és azok
megkeresték a falu egykori lakóit. Néhány erre vállalkozó embert akkor elhozatott onnan,
napidíjat fizetve nekik, megkérte őket, hogy a határt bejárva, jelöljék ki, meddig bikali a
határ, hol kezdődik a Mágocshoz vagy Nagyhajmáshoz tartozó föld. A megfizetett tanuk
ezután eskű alatt elmondták, hogy gyermek- korukban, a török világban, hol s merre őrizték
állataikat, és hogyan oktatták őket az akkori öregek, meddig hajthatják disznaikat, ökreiket a
legelőn, hol s merre ne menjenek, mert akkor a szomszéd falusiak elveszik a szűrüket. E
szép vallomások nagyobb része magyar nyelven olvasható a Baranya Megyei Levéltárban. Ez
azt sejteti, hogy e rác falvakban lehettek magyar származású lakosok is, akiket nem kergettek
el az új honfoglalók, esetleg ráccá is lehetett egynéhány, ha befogadták őket és így
kiváltságokkal rendelkezve jobb életük lehetett.
A rácok ugyanis nem fizettek rája adót, de részt kellett venniük zsold nélkül a török
hadjárataiban. Ilyenkor abból éltek és próbáltak meggazdagodni, amit a hadjáráson
rabolhattak. Ez állandó feszültségben, ellenkezésben tartotta az egymás mellett élő
magyarokat és szerbeket és a néphagyományban igen szomorú emléke maradt fenn a
martalócok viselt dolgainak.
A XVII. század vége felé egyre világosabbá lett a rácok előtt is, hogy a török
magyarországi uralmának vége közeledik, ezért a rácok szövetségest kerestek ismét a másik
oldalon. A szerb egyházi évkönyvek szerint Csernovics Arzén, az Ipeki patriarchátus, a török
által elismert egyházi államocska főpapja felkereste Lipót császárt és tőle kérte mindazokat a
kiváltságokat népe számára, amit addig a török részéről élveztek, egyben biztosította
magának további hatalmát. Cserébe a pátriárka megígérte, hogy alkalmas időben felkelésre
szólítja fel népét a török ellen. 1589-ben került sor erre, amikor Csernovics az összes török
uralom alatt élő szerbet felszólította, hogy az adott jelre öljön meg minden közelében lévő
törököt és törökké lett, vagyis mohamedánná lett lakost. Ezzel akart hozzájárulni a Belgrád
ostromára érkező császári sereg győzelméhez. Tudjuk, hogy az ostrom elhúzódott, és a
császári csapatok egy részét ki kellett vonni a harcból és a Habsburg Birodalom nyugati
végeire vezényelni, ahol a franciák és szövetségesei megtámadták azt. Tudjuk, Köprüli török
nagyvezér, leverte ezt a lázadást. Csernovics Arzén és a Lipót között megkötött egyezmény
szerint, ha a szerbek felkelése sikertelen lenne, úgy a császár a szerbeknek új országot ad a
Birodalom déli szélén, természetesen a magyar királyság területéből. Csernovics Arzén
nagyszámú, mintegy 40.ooo-es népével a Duna mentén helyezkedett el, Mohács, Szekcső
majd Szentendre lett a pátriárka székhelye. A mindig győztessel tartó szerbség politikai
vezetésének indítéka világos volt. Mindenképpen települjön át a rácság a történelmi magyar
területből kihasított részre, mert ha otthon marad éppen olyan német iga alá kerül mint a
magyarok, de a bosszúszomjas törökök szomszédságában. Ha azonban Magyarországra
költöznek, a németekkel közösen uralnák és sanyargatnák az egyébként is közös ellenséget, a
magyarokat. ( Délvidéki SA.)

A úgynevezett felszabadító keresztény csapatok kegyetlen sanyargatásai és a törvénytelen
vallásüldözés és elnyomás ellen fegyvert fogott magyarok vezére II.Rákóczi Ferenc1704-ben
megkísérelte megnyerni a rác hadi népet, kihasználva egyes rác vezetők elégedetlenségét
azért, mert a harcra nem kelt rácokat meg akarta a császár adóztatni. Ez végülis nem sikerült,
részben azért is, mert a rácdúlások miatt elkeseredett magyar jobbágyok, a kurucok
támogatásában bízva, szembe fordultak az őket immár császári segédlettel sanyargató
rácoknak. Bécs, hogy megtartsa maga mellett a szerbeket, sürgősen kinevezett egy császári
biztost, Josef Kollareck-et, és azt leküldte a szerb vezérek meggyőzésére. Kollareck maga írta
meg emlékiratában, hogyan győzködte a rác kapitányokat azzal a hazugsággal, hogy ő,
Kollareck, biztos helyről értesült arról, hogy Rákóczi felesküdött, hogyha győz, minden rácot
megöl Magyarországon, s nem kíméli az asszonyokat és csecsemőket sem. A rácok ezután, a
kuruc hadiszerencsétől vagy szerencsétlenségtől függően, több ízben is kegyetlen
hadjáratokat vezettek a magyar falvak ellen, ami a harcoló kurucok küzdőkedvét úgy rontotta
meg, hogy családjukért aggódva, sokan elhagyták a tábort, és haza futottak. A legsúlyosabb
rácjárásokra 1704-ben, 1706-ban és 1708-ban került sor. Az első alkalommal a kurucoknak
behódolt Pécs magyar lakosainak is nagy részét kiirtották vagy elkergették. Ebben a harcban
esett el Kollareck József fia, császári tisztként. Az emlékiratban természetesen Kollareck a
maga érdemeit hangsúlyozza, de abban nem találok túlzást, hogy a szabadságharc
leverésében a rácoknak döntő szerepe volt. Van azonban az emlékiratnak egy megdöbbentő
befejező részlete is. Ebben kéri a császárt, hogy ne engedje meg azt, mint keresztény
uralkodó, hogy a rácok az összefogdosott magyar gyermekeket a balkáni török
rabszolgapiacokra hurcolják eladni. Éppen ezért állítasson fel egy bizottságot az eszéki
hídnál, amin keresztül a rácok a gyermekeket viszik, és császári parancsra hivatkozva
vegyék el azokat az emberrablóktól.

Az emlékirat záradékára írt még egy megjegyzést, miszerint így sikerült az eszéki hídnál
200 gyermeket kimenteni, de ezután a szerbek más, rejtett átjárásokat keresve tértek haza.
(Rákóczi Tükör. 1973.) A néphagyományban és korabeli írásokban fennmaradt annak az
emléke, hogy a kisgyermekeket az anyjuknak kellett vinni a rabló lovas után, s hogy
engedelmesen vigye, szőrkötéllel a nyereghez kötötték az anya átszúrt mellét.
Sajnos, e kegyetlen rácjárásokhoz hasonló esetek megismétlődtek 1848-ban a bácskai
Szenttamásnál és 1944-ben, a II. Világháborúban.
A fentebb elmondottak cáfolják azt a különösen a németek körében elterjedt véleményt,
hogy Magyarországot a Habsburg birodalom védte meg és a háborúban elpusztult tájat a
XVIII. században ide hozott német telepesek tették ismét kultúrtájjá. Láttuk már, mennyire
volt érdekelve a Habsburg birodalom a magyar nép megsemmisítésében, legyengítésében,
gyarmatosításában. A XVIII. század elején megszerzett Bánságot, a középkori Magyarország
egyik leggazdagabb és legsűrűbben lakott részébe a közvetlenül Bécs alá rendelt kormányzat
nem engedte betelepülni azt, aki magyarul beszélt. Hívtak és jöttek ide németek az egész
német nyelvterületről, franciák Elszászból, svájciak, románok, szlovákok, szerbek, bulgárok,
ruténok nagy számban. A magyarok csak azután, hogy végre 1779-ben a magyar
országgyűlés nyomására e területet újra betagolták a magyar királyság megye-rendszerébe,
de addigra szinte teljesen elfogyott a jobbágyföldnek kiosztható terület. Az új, nagyrészt
idegen földesurak nem is akarták már földjeiket jobbágyok közt felosztani, hanem az
árútermelés, elsősorban a dohány-művelés érdekében majorsági kezelésben tartott földjeikre
dohánykertész-bérlőket hívtak, mégpedig gyakran igen kedvező feltételek mellett. Ezek a
dohány-kertész földtelenek legnagyobbrészt a túlnépesedett szegedi nép kirajzásai voltak,
akik azért, hogy 3-5 hold dohány termesztését felvállalták, nagy belsőséget és 15-20 hold
földet kaptak kedvező bérért. A megtermelt dohányt szárítva és bálázva kellett átadniuk az
uradalom tisztjeinek, ennek felét a bérbe beszámították, másik felét folyó áron kifizették.
Amikor azonban 1848-ban eltörölték a jobbágyságot és minden jobbágy a kezén lévő telket
tulajdonaként megkapta, a dohánytermelő ,,gányók" nem kaptak meg semmit, hiszen csak
bérlők voltak, nem jobbágyok. A dohánykonjunktúra multával a földbirtokosok ki is
űzhették őket karhatalommal házaikból, családostól, amint azt a Pallaviciniek mindszenti
uradalmában megtették 1851-ben. ,, Palásthy ( ennek az uradalomnak retteget
jószágkormányzója) emberei horgot dobtak a /ház/tetőre, ökrökhöz kötötték és lehúzatták.
Bent feküdt a gyerekkel az asszony, sült a kenyér. Hiába. Volt olyan ház, ahol lakodalmat
tartottak. Annak sem kegyelmeztek..." A tehetséges, szorgalmas és gyermekekben gazdag
dohánykertész vagyis gányó társadalom szétszóródott, a magyar paraszti-polgári fejlődésnek
nagy tragédiája ez. ( Bálint 1974.133.) Belőlük kerültek ki a kubikusok, részesaratók,
nincstelen napszámosok, uradalmi cselédek és a tengereken túlra kivándorlók.
A magyarságról Európában történetileg kialakult torzkép néhány vonásának
tarthatatlanságát kívánom bizonyítani a következőkben a nyelvészet, régészet, történeti
növényföldrajz és újabban feltárt történeti források segítségével.
A magyarok nomád voltáról először.(A nomád szó Európában használatos értelmében).
A nyelvészek bebizonyították szókészletünk földművelésre, gyümölcs és szőlőművelésre,
borászatra vonatkozó szavaink honfoglalás előtti eredetét. Ha itt tanultuk volna meg e
termelőtevékenységeket, melyeket éppen nem nevezhetünk nomádnak, akkor a legfontosabb
termények, eszközök és műveletek szavai abból a nyelvből jöttek volna, melynek népétől azt
megtanultuk. Például a németből vagy valamelyik szláv nyelvből, mert állítólag a német és
szláv papok nem csak megtérítették a magyarokat, hanem megtanították a földművelésre és a
letelepedett, békés, termelő életformára. Csak néhány legfontosabb szó: búza, árpa, köles,
borsó, gyümölcs, som, alma, körte, meggy, dió, mogyoró, szőlő, bor, kender, eke, sarló, tarló,
szánt, vet, arat, takar/betakarít/, őröl, szűr, metsz, homlít, ás szavaink mind honfoglalás előtti
szókincsünkből valók, ugor, török, kaukázusi nyelvekkel közös vagy rokon, s nem az itt talált
német, szláv népességtől vettük át. Természetesen vannak itt, a Kárpát-medencében
megismert termelvényeket jelölő szavaink is, mint például a len vagy a rozs, eszközök mint a
kasza, de eleink földművelését és bortermelését korabeli arab források is említik. Régészeti
topográfiák is azt bizonyítják, hogy Árpád-kori falvaink mind földművelésre alkalmas
helyeken találhatók.( László 1996. 15.pp, Bellon l997. 145.pp.) A cseh hagyomány is ismeri
azt a Szvatopluk-mondát, mely szerint a magyarok egy felszerszámozott lovat adtak egy
vödör vízért, földért és egy csomó fűért, és ezzel mintegy megvásárolták földjüket. A cseh
monda szerint, - ezt László Gyula, neves régészprofesszortól hallottam, - Szvatopluk örült a
cserének, mert úgymond, ,,most legalább jó földműveseket kapok országomba!" Ezen túl a
még Etelközben lakó őseink értettek a nagyobb folyóvizek kezeléséhez, az áradások
kihasználásához, a kiáradt víz visszavezetésének módjához, vagyis az ártéri gazdálkodáshoz
, mesterséges vízvezetők, fokok, csatornák építéséhez is. (Andrásfalvy 2007. )
Pogányságunkról és kereszténységünkről. Ezt a kérdést szorosan össze kell kapcsolnunk a
kereszténység tartalmával, keresztény magatartást követelő értékrendjével, illetve annak
érvényesülésével a magyar néptörténetben, nem csak a formális megtérést, a
megkeresztelkedést vizsgálva.

Az iskolában úgy tanultuk, de mintegy 10 évvel ezelőtt elhangzott Szent István napi ünnepi
beszédben is ezt hallottam: Szent István politikai zseni volt, aki felismerte, hogy ha a
magyarok nem veszik fel a kereszténységet, akkor a keresztény Európa elsöpör minket és mi
is a hunok és avarok sorsára jutunk. Éppen ezért a király, ,,karddal és kereszttel", tehát
erőszakkal is, főként felesége, Gizella közbenjárására behívott bajor papok segítségével
megkeresztelte a vad, nomád és pogány magyarokat, akik azután a népet megtanították az
európai, keresztény letelepült életformára. Gizella boldoggá avatásának indokai közt szerepel
az, hogy az ő segítségével sikerült a pogány magyarokat megszelídíteni. Értékes művészeti és
irodalmi alkotások is születtek ebben a szellemiségben, például Sík Sándor Szent Istvánról írt
drámája.

Mindez nem felel meg a valóságnak. Régóta ismert tény, hogy az erdélyi részek élén álló
Gyula, Szent István nagyapja, 953-ban Bizáncban ünnepélyesen /tehát bizánci rítus szerint
formálisan/ megkeresztelkedett és egy Hierotheosz nevű püspököt hozott onnan magával.
Géza, István apja és Sarolta, édesanyja is tehát keresztény volt. 961-ben a pápa püspököt
szentelt fel Rómában a magyarok részére, Zacheust, aki azonban Ottó császár nem engedett
belépni Magyarországba, mint ahogy nem engedte be oda tíz évvel később az einsiedelni
bencés szerzetest, Szent Wolfgangot sem, mert a császár akarta a magyar egyházat
megszervezni híveivel és egyben a magyar királyt is vazallusává tenni.( Györffy 1977. 51.)
Mi tudjuk, hogy nem lehet hitet, eszmét erőszakkal egy népnek adni, sem karddal, sem
géppisztollyal. Nincsenek történeti adatok arra, hogy a király tömeges erőszakkal keresztelt
volna vagy a kereszténységnek ellenállókat végzett volna ki. Pedig a korabeli Európában
sokszor került sor ehhez hasonló eljárásokra, illetőleg a hittérítők mártíromságára. Szent
Gellért egyik munkájában, melyet Nabukodonozor által tüzes kemencébe vetett ifjak
himnuszáról írt, sokat foglalkozik korának magyar egyházával. Nem említi a pogány
magyarokkal való harcát, annál inkább beszél a hatalommal és tisztségükkel visszaélő,
pogány módra élő papokról és különféle keresztény eretnek-mozgalmakról, többek közt az
u.n. novatiánusokról, akik ,,a már megkeresztelteket újra megkeresztelik, - ahogy ez
többnyire nálunk is megesik-, és az újra megtérő hitehagyottak befogadását megtagadják". (
Deliberatio 1999. 35.) Szent István törvényei sem foglalkoznak sokat a pogánysággal, pedig
ha ellenállást tapasztalt volna, valószínüleg törvényeiben is kitért volna erre. Ehelyett például
azt olvassuk dekrétumaiban, hogy ha valakit boszorkánysággal bevádolnak, azt ne a bíró,
hanem a papok elé vezessék, hogy először azok beszéljenek a vádlottal. Vagyis derítsék fel,
miféle vádakkal, kik akarnak ártani az állítólagos boszorkánynak nevezett személynek. Ha
ismét megvádolják, akkor sem a világi bíró az illetékes, hanem ismét a papok gondjaira kell
bízni az ügyét. Ha harmadszor is megvádolják (vagy a papok is úgy látják?) akkor adják csak
át a bírónak. Magyarul, a törvényhozó nemigen hisz a boszorkányok létezésében.
Ugyanakkor Európa más részein kegyetlen eljártak a boszorkányokkal szemben.
Minden valószínűsége megvan annak, hogy a magyarok még valahol a Kaukázus táján
tartózkodásuk idején megismerkedhettek a kereszténység eszméivel, tanításával, talán éppen
az örmények révén. András és Tamás apostol keleti térítésével nem alakultak ki olyan
központosított, szervezett egyházak, mint a nyugati világban, bár az Örmény és Grúz
Királyság már az V. században keresztény alapokon állt. Keresztény volt az egyik onogúr
király is, akinek szövetségéből egy magyar nyelvű csoport az avarok birodalmába költözött a
VII. században. (Ne feledjük, tőlünk nyugatra az ő nevükön ismernek minket: hungarus,
ungar, vengri stb) Megerősítik ezt a történeti feljegyzést nyelvészeti tények és régészeti
leletek is. A kereszténység legfontosabb fogalmait honfoglalás előtti magyar szavakkal
jelöljük. Isten, menny, áldás, gyón, üdvösség, üdvözítő, ünnep, boldog, túlvilág,
búcsú/bocsánat/, lélek, stb. A romantika korában ugyancsak igyekeztünk mi is megkeresni
kereszténység előtti, pogány hitünk emlékeit, de alig találtunk. A többistenhitnek nyomát
sem, pedig mind a román, germán, szláv népek, de még finnugor nyelvrokonaink körében is
megtalálták azt. Mi ősi hitünk emlékeit legfeljebb a mesékben véljük felfedezni. Ugyanakkor
történetírásunk, érthetetlen módon, nem tartja lényegesnek azt a tényt, hogy a honfoglalók
sírjaiban nem egy keresztet találtunk. Az 1996-ban a Nemzeti Múzeumban bemutatott ,, in
situ" honfoglaláskori sírlelet-eggyüttesekben magam számoltam meg 12 keresztet. Akadt
közte nagyméretű mellkereszt, olyan is, melyben kis, zárható ereklye-tartó üreg volt
kiképezve, a másikon Krisztus testének ábrázolása is feltűnt, de volt ezüst tarsolylemezre
poncolt kereszt is /a bezdédi tarsolylemezen/. Mindezek száz évvel Szent István trónra lépte
előtt kerültek a földbe. ( A régészek e honfoglaláskori bronz mellkeresztekhez hasonlóakat
ismernek Örményországból.)
Egyébként mit használt az a magyaroknak politikailag, hogy megkeresztelkedtek! Ez nem
védte meg őket Nyugattól! A keresztény II. Konrád német uralkodó 1030-ban megtámadta
Szent Istvánt, aki a támadókat a Rábánál megállította, majd minden utánpótlásától elvágva
kiéheztette és visszafordította. Az üldöző magyar hadnak Bécsnél sikerült a német sereget
bekerítenie és megadásra kényszerítenie. Maga Konrád szűkebb kíséretével csak üggyelbajjal
menekült meg. Erről az az udvari pap kísérője számol be, akit azért vitt magával, hogy
szemtanúja és megörökítője legyen Konrád győzelmének a magyar király felett. Szent István
a lefegyverzett ellenséges hadat megetette és hazaküldte. Ez az eljárás Konrád hívei közt is a
legnagyobb csodálatot keltette, és az említett pap azt jegyezte fel, hogy erre még nem volt
példa a Világon. Közel ebben az időben (1014)a Bolgárverő Bazileiosz legyőzte Simeon
bolgár cárt és 14.000 foglyot ejtett. Mindegyiket megvakítatta, csak minden századiknak
hagyta meg a fél szemét, hogy legyen, aki hazavezesse a nyomorultakat.(Győrffy 1977.
288.)

A IX. és X. század az európai kereszténység egyik mélypontja. A császár egyházi, a pápa
világi hatalomra tör éppen nem keresztényi módszerekkel és életvitellel. Mégis megragadja a
királyt és népét a kereszténység lényege, s nem véletlen, hogy az első, a katolikus egyházat
krisztusi szellemben való megújítására, a franciaországi Cluny-ból kiinduló reform híve lesz
Szent István, aki levelezést is folytat a nevezett bencés kolostor apátjával. Ezt a királyt
összehasonlítva kortársaival, valóban megillette ez a hármas jelző: pius, rectus et pacificus,
vagyis kegyes, igazságos és béketeremtő. Ő lesz a keresztény király példaképe. Ez
törvényeiben is tükröződik, de fiához irt Intelmeiben és cselekedeteiben is. Törvényeit jobban
áthatja a keresztény szellemiség, mint kortársaiét. A lopáson kapott rabszolgát halállal
büntették másutt, Szent István törvényei szerint csak akkor, ha harmadszor is lopáson érték.
A böjtöt megszegőnek Vitéz Boleszláv törvénye alapján kiverték a fogát, Szent István
háromnapi böjtölésre ítéli. Inti utódait, hogy sohase vezessenek hódító háborút senki ellen. Ő
maga annak az embernek is megkegyelmezett, akit ellenfelei a király álmában való
meggyilkolására béreltek fel, de akit hálótermében maga fogott el, míg kortársai a
királyságért vetekedő cseh és lengyel dinasztiák, ha legyőzték ellenfeleiket, azok egész
nemzetségét a csecsszopóig kiirtották. Az ellene lázadó Vazul megvakíttatásának
körülményei ma is tisztázatlanok, de Vazul utódai folytatták Szent István művét, az ország és
az egyház szervezését és Vazul egyik unokája kezdeményezte Szent István szentté avatását.
Koppányt a legenda szerint, megsiratta, amikor a német lovagok megölték. Sokat vitatták
Imre fiához írt Intelmeit. A vizsgálatok igazolták, hogy az nem egyszerű másolata a Karoling
király-tükröknek, hanem szellemében és formájában is önálló alkotás, melyben valószínűleg
Aszerik csak segített. Különösen vitatták azt a bekezdést, melyben kijelenti, hogy gyenge és
esendő az egynyelvű és egyszokású ország. Egyesek elutasították ennek olyan értelmezését,
mely szerint ezzel az országban lakó, különböző nyelveket beszélő népek mintegy
kisebbségi jogait biztosította volna. Szerintük ez a királyi udvarba csalogatott papokra,
tudósokra, mesterekre és művészekre, előkelő urakra vonatkozik csak, akik valóban jól
érezték magukat a magyar királyi udvarban, jobban , mint másutt. Lehet, de ezek az urak sem
jöttek kíséret nélkül, s már Szent István korából ismerünk olyan helyneveket, melyek a
nagyobb, XIII. századi betelepítések előtti időből adnak hírt idegenből jött lakosokról. Ilyen
helynevekre gondolhatunk, mint Németi- Némedi, Oroszi, Csehi, Olaszi, Tóti vagy Tót
előtagú falunevek. De félreérthetetlenül az együtt lakó népekre és azok autonómiájára is
vonatkozott ez az intelme, mert egy másik bekezdésben ezt olvassuk: ,, mert ki az a latin, aki
latin jogtörvények szerint kíván uralkodni a görögök felett, és ki az a görög, aki görög
szokások szerint uralkodna latinok felett?" Az antikvitás itt a mérce, a követendő példa. Az
Intelmekben, melyet akár alkotmánynak is tekinthetünk, nem fordul elő a gens, a nemzetet
jelölő latin szó. Későbbi megfogalmazásban a Szent Korona alattvalóiról, az összes
országlakóról, akiket ,,a király gyűjtött össze", és nem csak a magyar nemzetről, még ha az is
volt e színes népi konglomerátum megszervezője és irányítója.
Visszatérve a magyarok kereszténységének eredetére, megállapíthatjuk, hogy nem Szent
István térítette meg ,,karddal és kereszttel" a magyarokat, politikai indítékból, hogy ezzel
elkerülhesse a keresztény Európa ellenünk való egységes fellépését. A Habsburg-barát vagy
német orientációjú történetírás / e kettő nem jelentett mindig egyet!/ és annak éppen
legismertebb képviselője Szekfű Gyula azonban a történeti tényekkel sem törődve,
változatlanul azt vallotta: a pogány és nomád magyarságot Szent István vezette be a
keresztény és germán európai közösségbe, ez a király nagy érdeme. Ezt a máig tartó,
folyamatos és üdvös beilleszkedést szakítják meg esztelen kuruckodások, melyek mindig
tragédiába torkollanak. Az emigrációk pedig mindig lezüllenek, valamint nevetségesek.
Magyarország minden jót a Habsburgoknak köszönhet, a hozzájuk hű uraknak. A
Habsburgokkal szembenállók vétkes illúziókat kergetnek és vad liberálisok, akik végül
aláásták a Habsburg Birodalmat is, de ez a Habsburg Birodalom romjai alá temette
Magyarországot is. Ez röviden Németh László összefoglaló véleménye Szekfű Gyula
történelemszemléletéről. Mi volt ennek a célja, tehetjük fel még a kérdést akkor, amikor
1913-ban Szekfű Gyula megírta a magyarság egyik legragyogóbb példaképéről, vezéréről,
becsmérlő tanulmányát, A száműzött Rákóczi-t? ,,Társadalmi hatalomtartás és kiterjesztés".
Igazolása egy politikai kurzusnak, elvnek, törekvésnek - a jelenben. Habsburg restauráció,
egy végleges germán orientáció elfogadtatása és történetírói igazolása. Mindez a második
világháború kitörésének előestéjén megismételve. Ugyanis Szekfű Gyula ezeket a
gondolatokat kissé pallérozva megírta az 1939-ben megjelent tanulmány-kötetben, a Mi a
magyar-ban, melyet ő is szerkesztett. Ebbe a szekfűi felfogásba belefért még a nagybirtok és
a neobarokk úri osztály védelme, valamint minden ,,kuruckodás", a Kelet és barbár
szomszédai felé kacsingató népiség, a népi írók kigúnyolása is. Ha Németh László húsz évvel
később veszi bonckés alá Szekfű Gyula munkáit, írnia kellett volna még utolsó művéről is,
melyet a Nagy Szomszédról, a Szovjetúnióról írt, ,, A forradalom után" címmel, mint
moszkvai nagykövet.
Látjuk mindebből, hogy a rólunk és történelmünkről kialakult európai és a bennünk élő
képért egészen a legújabb korig felelősek történészeink is. A felismerés a legfontosabb: a
történelem-tudomány álruhájában jelenik meg a hatalmon lévők politikai szándéka, hogy
ezzel befolyásolhassa az iskolában kialakítható történelmi tudatot, és az iskolázott
középosztályon keresztül egy egész nemzet közérzetét és magatartását.(Andrásfalvy
2001.11.)

Immár világosan látjuk, kiknek érdekében áll a honfoglaló magyarság pogány és nomád
voltának, barbár műveletlenségének, vad kegyetlenségének hangsúlyozása, mellyel ,,minden
élőt, asszonyokat és gyermekeket kiirtanak, hogy a helyükre telepedhessenek."
Tényleg, vannak ennek a kegyetlen magatartásnak, népirtásnak történeti bizonyítékai?
Eddig még alig került ilyen elő. Egyetlen hiteles, tényleges esetet bemutató leírással
rendelkezünk a Nyugatot rémületben tartó magyar ,,kalandozókról", ez a Szent Gallen-i
kaland, melyről egy szemtanú tudósít, de ebben éppen az ellenkezőjéről hallunk.
Amint több, mint ezer esztendővel ezelőtt a magyar lovascsapatokat egymás ellen
segítségül hívó európai uralkodók a magyarokkal szövetségben a harcban elkövetett minden
rémtettet az úgyis messzi hazájukba visszatérő kalandozó magyarok nyakába varrtak,
ugyanígy kellett a Habsburg Birodalomba bekényszerült és az elnyomás és
igazságtalanságok miatt többször is felkelő magyarokkal szembeni kegyetlen és keresztény
értékrenddel össze nem egyeztethető eljárásokat valamiképpen igazolni. Ezért a barbár
magyarokról kialakított torzkép időszerű maradt az újkorig. A torzkép terjesztése,
propagálása tehát Habsburg birodalmi érdek. Legbeszédesebb példa erre az 1720-ban,
Stájerországban megjelent, és széles körben terjesztett nagyméretű röpirat, a Völkertafel
elnevezésű rézmetszet, mely egy nagyméretű olajfestmény alapján készült. Ezen tíz európai
nemzet, a spanyol, francia, olasz, német, angol, svéd, lengyel, magyar, orosz és török/görög
férfiról rajzolt színes kép alatt felsorolják mindegyiknek összesen 17 jellemzőjét. A
magyarokról a következőket olvashatjuk: Magatartása, - hűtlen /untreu/; természete,
sajátsága,- a legkegyetlenebb; értelme, /Verstand/,- kevés; természete, -vérszomjas
/blutgierig/; tudománya,- latinnyelvű; ruházata,- sokszínű; erénye, - árulás; betegsége,- a
frász /az epilepsziához hasonló görcs/; országa, - gazdag gyümölcsökben és aranyban; hadi
erénye, - lázadó ; istentisztelete,- kedvetlen/?/; uralkodója, - akit nem szeret/?/; miben
bővelkedik, - mindenben; időtöltése, szórakozása, - a henyélés /müssiggehen/, melyik
állathoz hasonló, - a farkashoz; miképpen végzi életét, - kard által.
Igaz, az orosz és a török/görög /egybe vették!) sem kap sokkal jobb minősítést. Például az
orosz természete, - igazán /mint a/ magyar, vagyis a legkegyetlenebb. Bár ez a korábbi
előítéletekre visszavezethető és a Rákóczi Ferenc szabadságharcának leverése után még
felerősített torzkép később, még az osztrákok körében is enyhült és némi rokonszenv is
jelentkezett a szabadságszerető, de politikai és felekezeti türelmet mutató, vendégszerető és
lovagias magyarok iránt, különösen 1848-49 után. A kiegyezéssel megint megváltozott a
kép. A magyarországi nemzetiségek, akik jutalmat vártak a császártól a magyar
szabadságharc leverésében való részvételük okán, csalódtak, és a feléledő magyar állam
kisemmizettjeinek vélték magukat. Ezért a korábban a magyarokról Bécsben kialakított,
kedvezőtlen és megvető képet vették át és terjesztették. Sajnos ezt a torzképet néhány
irodalmi mű is megerősítette. A Völkertafel torz beállításán is túltett az osztrák Franz von
Löher 1874-ben megjelent gyülölködő könyve. ( Szabó M .2001.110-113.)
A Magyar Királyság tarkának nevezhető, soknemzetiségű népessége nemcsak az ide
menekült, befogadást kérő és nyert népcsoportokból alakult ki, hanem voltak néptöredékek,
melyeket a honfoglaló magyarok itt találtak a Kárpát -medencében. Itt találták őket, és nem
irtották ki azokat, hogy a helyükre telepedhessenek. Erre az állítólagos népírtásra sincs
egyetlen megbízható történeti vagy régészeti adatunk.

A honfoglalás idején a Kárpát medence viszonylag gyéren lakott, hiszen 895-öt
megelőzően az állandó harcok, küzdelmek színtere volt. A VII. században még virágzó és
ugyancsak több népcsoportot egyesítő Avar Birodalom társadalma, politikai vezető ereje
végzetesen megromlott, és nem tudott ellenállni sem a frankok Nyugatról, sem a bolgárok
Délről jövő támadásainak.. A bizánci krónikák szerint ennek oka a vezető réteg elzüllése,
pártoskodása, valamint a köznép részegeskedése volt, amint azt Krum bolgár cár előkelő avar
fogjai egybehangzóan vallották./ A cár erre elrendelte minden szőlőskert megsemmisítését
országában, nehogy hasonló sorsra jussanak a bolgárok is./ (Olajos 1996. 91.) Ezután a
Nagymorva Birodalom és Nagy Károly frank harcosai is gyakran itt ütköztek meg egymással.
A kutatás mai állása szerint valószínű az alföldi és dombvidéki részeken a legszámosabb
népességet az avarok, az avarsághoz csatlakozott, ide a VII. század folyamán érkezett
onogur- székelyek alkották. Számos településük, de templomuk és azok védőszentjei,
/patrociniumai/ megérik a honfoglalást, illetőleg azonosak maradnak a magyar középkorban.
Ez az ottani lakosság folyamatosságát jelenti. /V.ö a kettős honfoglalás elmélete, az un.
Salzburgi Conversio adataival.( Olajos i.m.l1oo.)/ Nem véletlen, hogy egyes történetírók ezt
a területet az avarok pusztáinak nevezik. ezért. /Desertum avarorum/ A régészeti topográfiák
tanúsága szerint, ezekre fentebb már hivatkoztam, a magyarok a Kárpát medence
földművelésre alkalmas, alacsonyabb felületeit szállták meg és nem hatoltak be a bükkösök
és fenyvesek magassági zónáiba. Ezeken a magasabb, erdős részeken, Nyugaton, az Alpok
lábánál valószínű a vendek, szlovénok ősei, Északon pedig a Tátra vidékén és a
középhegységek északi oldalában többségükben szlovákok, a magyar nyelvben tótoknak
nevezett északi szlávok alakították ki sajátos gazdasági stratégiájukat, életformájukat. A XIII.
századtól jelennek meg nagyobb számmal a Kárpát - medencét Keletről határoló
magashegyvidék legelőin a vlachok nyájaikkal, melyekkel a Feketetengerbe torkolló folyók
árterületein telelnek és a havasi legelőkön nyaralnak. Ez a vándorló, nagy távolságokat
áthidaló, transzhumáló életforma a XIX. század végéig fennmaradt. A vlach-oláh
egyértelműen egy sajátos, a magashegyvidék adottságait kihasználó kisállattartó kultúrát
jelentett, ennek termékeit, juhot, bárányt, gyapjút, sajtot, túrót, bőrt és az erdő fáját,
gyümölcsét cserélték el az alföldeken arra a gabonára, mely területükön nem termett meg. A
Felvidék, vagyis a Magyar Királyság északi, hegyes részének nem magyarajkú lakosságának
életformája is sokban különbözött a magyar parasztokétól. Lakóháza, tüzelőberendezése,
földművelésének fő terményei / len, rozs, később burgonya/ mások voltak. Megélhetésüket a
földművelés szempontjából mostohább hazájukban nagy mértékben otthon űzött iparral
biztosították, mely az erdők sajátságaira, lehetőségeire, a fa bőségére épült fel. Sokan
foglalkoztak fazekassággal, készítettek bútort, ládát, mezőgazdasági faeszközöket, égettek
faszenet, meszet, kátrányt, hamuzsírt. Az erdők közt sok gyümölcs is termett. Sokan
foglalkoztak a Felvidéken szövéssel. A bér-szövést a német /Zipser/ városok német céhei
szervezték meg a szlovákok közt is, de a vásznat, később a gyapotból készült ,,gyolcsot", a
szlovák házalók, a ,,gyolcsos tótok" árulták az Alföldön. A felsorolt termékekkel és
haszonfával érkeztek le az alföldekre a ,,lábakon" a jellegzetes, széleskarimájú kalapot
viselő, tutajos tótok és cserélték, adták el a magyar parasztoknak azokat. A Nagy-Alföldön a
Felföldről hozott tűzálló edényeket szinte napjainkig ,,tót-fazéknak" nevezték. Nyílvánvaló, a
magyar nép tagjai sokszor csak ezeknek a találkozásoknak alapján ismerték meg és ítélték
meg szomszédjaikat. Általános érvénnyel elmondhatjuk, hogy a népek egymásról kialakított
képei nem nevezhetők annyira torzultnak, amennyire azokat a népek vezetői eltorzítani
akarták. A szándékos torzítás, mint láttuk, nem az újkor találmánya, és a sok esetben az alap
nélkül kialakított előítéletek a történet-íráson, az iskolai oktatáson és röpiratokon keresztül
már századok óta mérgezik a népek műveltségét, éppen ezért nehéz ma a néprajzi
kutatásokkal a népek ,,eredeti" véleményét egymásról kibogozni. Egyik útja, módja lehetne
ennek a kutatásnak, ha egy nép századok óta csak szóban hagyományozódó, művészi formát,
megfogalmazást kapott alkotásait vizsgáljuk meg, a meséket, a mondákat, vagy azokra épített
irodalmi alkotásokat, és ennek alapján próbáljuk megfogalmazni a népek egymásról alkotott
véleményét. A másik út, módszer az lehet, hogy azt nézzük meg, hogy egy adott helyen és
korszakban egymás mellett élő népcsoportok magatartásukban egyrészt mit tartanak maguk
számára elfogadhatónak és követendőnek és másrészt mit tartanak elvetendőnek,
elkerülendőnek, mint egy másik népet jellemző, annak a műveltségének megfelelő
magatartást, viselkedést.

,,A könyörületes Úristen, minekutána megteremtette a világot, kiszabta valamennyi emberi
nemzettség sorsát és tálentomát. A cigányt megtanította hegedülni, a németnek csavart
nyomott a kezébe. Előszólítota azután a zsidók közül Mózest, és parancsolta neki: ,,Te pedig
írj törvényt, és ha eljön az ideje, feszítsd meg a farizeusokkal az én szerelmetes fiamat,
Jézust, miért szenvedjetek sok bántalmakat és üldöztetést, de gondom lesz reá, hogy ömöljön
felétek a pénz, miként a folyóvíz!"
Odaintette ujjával a magyart és ami játék keze ügyében volt, mind neki ajándékozta. ,,No
fogja kegyelmed ezt a szép pár sarkantyús csizmát, ezzel a viasszal meg pödörje hegyesre a
bajszát, hordja magasan az orrát és mulasson kedvére a cimboráival!"
Eléje sompolygott a török. ,,Sok sütnivalód nem lesz, de karddal erőt vehetsz számos
nemzetségen.!" A szerbnek egy kapát adott.
A bojárokat és fejedelmeket pipára, kávéra invitálta: ,,Magas nagyságtok éljenek
gyönyörök közepette, gonoszságban és megátalkodottságban, méltóztassanak ezért
templomokat és monostorokat emelni az én dicsőségemre." - Előkerültek végül a havasiak /a
románok/ és leborultak az Örökkévaló trónusa előtt. Az Úristen szánakozva tekintett le rájuk.
,,Hát ti boldogtalanok, miért késlekedtetek?" - ,,Azért késlekedtünk, Teremtő Atyánk, mert
juhokkal és szamarakkal vagyunk és lassan járunk, meredek ösvényekkel, mély
szakadékokkal viaskodunk, éjjel-nappal hallgatunk, csak a kolompok szólnak. Asszonyaink
és gyermekeink szállásai szűk helyen, sziklák és kövek közt vannak, villám és mennydörgés
riaszt, rohanó vizek fenyegetnek. Széles mezőkért, nyájas rétekért és sima folyóvizekért
esedezünk a Te szent trónusod előtt." - ,,Csakhogy erősen elkéstetek, - válaszolta szánakozva
az Úr. - Kedvesek vagytok előttem, de hát mit csináljak? Azzal kell maradnotok, amit
megszereztetek. Ráadásul csak könnyű szívet adhatok, hogy örvendezzetek magatoknak.
Éljetek megelégedésben, muzsika, ital eljusson hozzátok és legyenek szép, szerelmesszívű
asszonyaitok..."<

Ezzel a kétségkívül a nép ajkáról lejegyzett mesével indul M. Sadoveanu, a nagy moldvai
román író ,,A balta" című regénye, mely egy havasok alján élő román asszonyról szól. Az
asszony miután hiába várta tavasszal haza a Duna mellékén juhnyájaival telelő férjét a havasi
nyári legelőkre, rosszat sejtve felkerekedik és felkutatja ura gyilkosait, és meg is találja
azokat.
A mese a román juhosgazdák szemével mutatja be a moldvai társadalmat, melyben
akkortájt már a cigányok lettek a zenészek. A városokban élő németek iparosok: lakatosok,
gépészek, műszerészek. A kereskedelem a gazdag zsidók kezében van. Magyarokkal akkor
találkoztak a vándor juhászok, amikor átkeltek a határon, ahol azok katonaként szolgáltak.
Moldva a török uralom alól csak a XIX. század közepén szabadult fel, így a nép még
emlékezhetett a török hadseregre. Az első világháborúig pedig Nis környékéről szerb
idénymunkások dolgoztak a jóhírű moldvai szőlővidékeken, kapásokként. A bojárok a
földesurak, akik korlátlan hatalommal és fényűzően uralkodtak, fejedelmekhez hasonlóan
alattvalóik felett, és világhírű szépségű görögkeleti kolostorokat és templomokat építettek
Moldvában.
Közel száz évvel korábban egy bártfai magyar plébános, bizonyos András-Csík János
főként keleti szlovák nyelvjárásban beszélő, de a krumpliból égetett pálinkával részegeskedő
és nyomorgó hívei oltalmazására, az ő nyelvjárásukban tandrámát, népszínművet írt. A
,,Senk palencne - A pálinka-kocsma" első felvonása azzal kezdődik, hogy a kocsmába beront
egy fényes, hetyke katona és hangos szóval, magyarul,- bort parancsol. Lehet, hogy maga a
katona nem is magyar, de ehhez a magatartáshoz ez a nyelv illik. Ez a kép még nem
mondható ellenségesnek a magyarokra nézve, de kísértetiesen idézi a román mesét.
Egyébként az idézett Völkertafel képen egy huszár képviseli a magyart. A bécsiek és az ide
látogató európai vendégek is a magyarokat testőrként vagy huszár- katonaként ismerik meg
és nagy elismeréssel írnak a magyarok katonák táncairól. Korábban pedig a XVI. századtól
sok német számára a magyar egyenlő volt a nagyszarvú, szilaj szürke-marhákat hajtó
hajdúval, marhahajcsárral, aki éppen nem tartozott a legszelídebb emberek közé, hiszen
minden veszedelemtől, farkastól, rablótól és a kíváncsiskodó tömegektől kellett megőriznie a
néha egészen a Rajnáig, Hollandiáig terelt, nem éppen békés jószágot. A hajtás körül
kialakult kemény konfliktusokkal indokolták aztán meg később azt, hogy a hajdúkat Bécsnél
leváltották és nem engedték őket tovább a német tartományokba.
A magyar szentekről, elsősorban Szent Istvánról, Szent Lászlóról, Szent Imréről valamint
Mátyás királyról a vend-szlovén és szlovák néphagyományban több monda és legenda
maradt fenn, mint a magyarok között. Román ortodox templomi képeken is szerepel Szent
István király.( Bálint 1977.II.218.) Rákóczi Ferenc és a Zrínyiek dicső emlékezete is
elevenen él a kárpátaljai rutének és a horvát néphagyományban.
A középkorban nálunk nagy számban hazát talált népcsoportok megtartották nyelvüket,
szokásaikat, jogrendszerüket és életmódjuk szerint adóztak a királynak. E jogokat az
autonómiára, nyelvük, szokásaik fenntartására csak évtizedek múlva foglalták írásba. Például
a besenyők jogainak (ius bissenorum) írásba foglalása csak az 1224-ben kelt Árpási
dplomában történik meg, a jászoknak pedig, akik a kunokkal együtt jöttek be 1239-ben, csak
1323-ban, Károly Robert foglalja jogaikat oklevélbe. A szepesi szászok jogait az 1370-ben
kelt oklevél, a Zipser Willkür foglalja össze, melyeket csak Mária Terézia függesztett fel. A
rutének, akik Zsigmond idején jöttek be 1396-ban, csak Mátyás király idején kapnak
megerősítést egyházi autonómiájukra. (Hévizi 1996)
A különböző népcsoportok nyelvi önállóságát bizonyítja az első esztergomi zsinat /1096-
1116/ határozata, mely a régi gyakorlatra hivatkozva erősíti meg azt a rendet, hogy minden
templomban olyan nyelven kell az olvasmányokat felolvasni és a tanítást adni, valamint a fő
imádságokat elmondani, amilyen nyelven a hívek a templomban értenek. A reformáció után
az egyes nemzetiségek, ha eddig nem is tértek el hitben a környezetükben lévő magyaroktól,
most felekezetileg is igyekeztek megformálni és kifejezni különállásukat. Az erdélyi szászok
szinte kivétel nélkül lutheránusok lettek a szlovákok egy részével, a románok és szerbek a
görögkeleti egyházba tartoztak,, az unitáriusok kivétel nélkül magyarokból lettek. A Dél-
Dunántúlon a magyarok reformátusok, a köztük lakó sokácok, bunyevácok, horvátok és
németek többsége katolikus. A németek más része lutheránus, egy kis része református. Az
országban napjainkig számos településen 2-3 felekezet templomtornyát is meglátjuk egészen
kis falvakban is, mindegyik egyben egy-egy nemzetiség kulturális központját jelentette az
iskolávalegyütt.

Így például Mezőberényben együtt laktak református magyarok, evangélikus szlovákok és
katolikus németek, Mohácsott református magyarok, katolikus sokácok és magyarok,
görögkeleti szerbek és evangélikus németek. E városokban évenként váltva egymást szerb,
magyar, sokác, ill. magyar, szlovák és német ember volt a bíró. Vallási türelmetlenségről
ebben a Hungáriában alig beszélhetünk, csak akkor erősödik ez fel, amikor a magyar
függetlenség végképp elveszett Mohácsnál és a Habsburgok kegyetlen ellenreformációja meg
nem indult. Az egyetlen európai keresztény ország Magyarország a középkorban, melyben
zsidók és mohamedánok szabadon gyakorolhatták hitüket, erről a korabeli arab és zsidó
utazók tudósítanak bennünket, például II. Géza (1141-1162) idejéből Abu Hamid al
Andalusi. Amikor a XI. század végén egy keresztes had a Szentföldre igyekezve engedélyt
kapott az országon való átvonulásra, de Magyaróvárott megtámadta az ottani zsidók boltjait
és kirabolták azokat, ahogy ezt korábban másutt is megtették a német nyelvterületen, a
magyar király a kereszteseket kiűzte az országból.
Történelmünkből hiányoznak a különösen Dél-Európában rettenetet keltő inkvizició
tömeges kivégzései, a németországi vallásháborúk kegyetlensége. Úgy látom, egy
szerencsére aránylag rövid korszak kivételével. Ez a már érintett korszak lényegében a
Vasvári Békével (1664) indul és Lipót császár nevéhez köthető. 17 A töröknek mindenben
kedvező béke ellen tiltakozó magyar urak elkeseredett megmozdulásait először a Wesselényi
összeesküvés kegyetlen megtorlása, majd példátlan protestáns- üldözés követte. Többször
hangoztatott ürügye ennek az volt, hogy a Béccsel szemben álló kurucok 1672-es felkelését a
protestáns papok is támogatták. Igaz, hogy a kifejezetten magyargyűlölő Lipót császár
szándéka szerint indított ellenreformációnak elnevezett kegyetlen háborúnak és gyermekeket
és asszonyokat sem kímélő üldözésnek ,,ideológusai", vezérei nem magyarok voltak:
Lobkowitz herceg és hű munkatársa, Hocher, Kollonich Lipót, püspök és kamara-elnök,
akiről kortársai azt állították, hogy azt mondotta volt: Magyarországot előbb rabbá, azután
koldussá, végül katolikussá teszi. Ampringer, a német lovagrend nagymestere, akit Lipót a
nádori méltóság eltörlésével Magyarország kormányzójává nevezett ki. Az utóbbi vezette
guberniumi tanácsnak voltak magyar tagjai is: Szelepcsényi érsek, aki annakidején a
Wesselényi összeesküvésben megvádoltak halálos ítéletét szorgalmazta, és az ország
helytartói méltóságát is betöltötte, gróf Forgách Ádám és Majtényi János, királyi
személynökök. Ezenkívül még négy német tanácsos: egy katona, egy pénzügyi ember és két
jogtudós. Lipót, aki koronázásakor esküt tett a magyar alkotmányra, azzal fordult egy
papokból álló bizottsághoz, hogy azok mentsék fel esküje alól, hiszen a magyarok ellene
támadván elvesztették jogukat az önállóságra és az alkotmányra való hivatkozásra. A papi
testület teológiai érvekre hivatkozva helyeselte Lipót álláspontját, így annak nem kellett már
figyelembe vennie az ország törvényeit sem. Szelepcsényi először ellenezte, hogy Lipót egy
idegenre bízta az ország vezetését, hiszen ezzel ő is elvesztette helytartói rangját és az azzal
járó hatalmas jövedelmét, de miután az Udvar élethossziglani dús fizetést ígért neki, elállt
fenntartásaitól. Hasonlóképpen ,,tömték be" Forgách Ádám és Majthényi János ,,rossz
száját", /ahogy Bécsben mondták/. Ezután Szelepcsényi elnökletével egy 34 tagból álló
bíróságot hoztak létre, Kollonics kivételével mind magyarokból, és 1774 március 5.-ére
minden evangélikus és református papot és tanítót megidéztek Pozsonyba a bíróság elé,
akárhol is laktak volna, a királyi Magyarországon, vagy a Hódoltság, a törökök által birtokolt
országrészben.. Mintegy 400 jelent meg a megszólítottakból, s mindnyájukra a királyi ügyész
fej és jószágvesztés ítéletét kérte, mivel ,,ócsárolták a katolikus hitet, lázadásra bírták a
népet és a lázadókkal cimboráltak, és a törököknél kerestek oltalmat maguknak. A
halálbüntetést is szigorították, agyonkövezéssel, máglyával vagy testcsonkítással. Csak annak
kegyelmeztek, aki áttért. E szörnyű fenyegetések hatására, több, mint kétszázan áttértek, 93-
at pedig halálra ítéltek. Lipót a halálos ítéleteket nem írta alá, de ezzel nem sokkal enyhítette
sorsukat. Különböző várak börtöneiben Kollonics parancsára tovább kínozták őket, majd
1775-ben gályarabságra hurcolták őket Olaszországba. (Acsády 1898. 306.pp.) Lipót és
Kollonics nevével jellemezhető korszak kivételével valóban, Magyarország Szent István
korától viszonylag keresztényibb szellemiségű volt a ,,másság" megítélésében, mint más
európai királyság.
,
Észak -Európában a szodomizmus vádjával élve való eltemetésre hozott ítéletek
Magyarországon nem születtek. Nagyságrenddel kisebb nálunk a boszorkányégetéssel
végződő perek száma. A hugenották kiirtásához vezető tömeges fanatizáláshoz, hisztériához,
a franciaországi Szent Bertalan éjszakához, de a Kristály éjszakához hasonló eseményeket
Magyarországon nem találunk.
Az egyes népcsoportok kulturális önállóságát egyházaik és az egyházak által fenntartott
iskolák biztosították. Nem véletlen, hogy Európában az első lelkiismereti szabadságot
deklaráló törvényt 1557-1558-ban Tordán, Erdélyben hirdették ki. Ahol pedig az egyházak,
az azokat fenntartó közösségek szegények voltak, a király, a fejedelem vagy a földesúr
vállalta az iskola alapítását és fenntartását. Így alapította többek közt a református Lórántffy
Zsuzsanna Fogarasban 1657-ben az első román nyelvű tanintézetet román tanítók
kiképzésére, ,,Isten dicsőségére és az oláh nemzetnek épületekre." (Erdély története
l986.II.k.764.)
Kétségtelen, ezt a Kárpát-medencét magába foglaló államszervezetet, királyságot a magyar
nép hozta létre, mert ennek az országnak a lakosságát Mohácsig (1526), a függetlenség
elvesztéséig, kb 80%-ban a magyarok képezték, de ez az arány a török háborúk pusztításai és
a XVIII. századi betelepítések nyomán 45%-ra csökkent . A magyarok kezdettől fogva helyt
adtak országukban másoknak is: menekülteknek, telepeseknek, vendégeknek és uraknak
egyaránt és fel sem merült a felvilágosodás koráig a nyelv és kultúra másokra erőszakolása.
Ellenkezőleg, az ország érdekét, összlakosságának javát szolgáló ,,centripetális erő"
gondoskodott a sokszínűség összehangolásáról a sokszínűség fennmaradásának biztosítására.
Oláh Miklós a XVI. század közepén, Nagyszombatba menekült főiskola, később egyetem,
alaptörvényében szögezte le, hogy a latin tanítási nyelv könnyebb elsajátítására mindig
legyen a tanintézetben egy magyarul, egy németül és egy szlovákul jól tudó nyelvtanár. Az
erdélyi románoknak János Zsigmond biztosította az ortodox egyházban a román nyelv
használatát az ószláv helyett. Szegedi Gergely ekkor nyomtatja ki az első román nyelvű
zsoltároskönyvet. Gyulafehérvárott román tankönyveket adnak ki. A pesti egyetemi
nyomdában jelennek meg az első, latin betűs, román, rutén, szlovák, szlovén, sokác-horvát
könyvek. 1447-ben a magyarországi vallonok zarándokútjuk során betérnek egykori
hazájukba, Liege-be és anyanyelvükön beszélgetnek az ottaniakkal, pedig elköltözésük kb
200 évvel azelőtt volt.
Érdemes rövid összehasonlítást tennünk Európa más részeivel. Angliában 1536-ban
megtiltották a walesi nyelv használatát. I. James 1616-ban a gael nyelvet tiltotta be. Egy
hiteles feljegyzés szerint 1870-ben, ha a gyermekek egymás közt az iskolában walesiül
beszéltek, úgy szégyenkötényt kellett viselniük a következő felirattal: Wales not.
Franciaországban I.Ferenc a francia nyelvet tette egyedül használható, hivatalos nyelvvé. A
Nagy Francia Forradalom idején tiltották be végleg a baszk, breton, olasz, occitán, flamand
és német nyelv használatát az országban. 1930-as években is megbüntették azokat a diákokat,
akik occitánul mertek megszólalni, ezt mint gyermekkori élményét mondta el egy professzor
a Sorbonne-ról. A mintegy 5 millió lelket számláló bretonok sem használhatták
anyanyelvüket, és amikor a II. Világháború során a németek lerohanták Franciaországot és a
bretonok végre bizonyos önkormányzatot kaptak, a háború végén elítélték őket a németekkel
való együttműködés vádjával. Oroszországban Nagy Péter cár szüntette be a helyi nyelvek
hivatalos használatát...
A történelmi Magyarországon a különböző nyelvű népcsoportok egymás megértését
számos szokás, hagyományos ,,intézmény" segítette elő. A termékeik elcserélésére hosszú
utakra kényszerülő hegylakók tartós és öröklődő barátságos kapcsolatokat építettek ki
útvonalaik mentén a másnyelvű országlakosokkal, akiknél megszállhattak, megpihenhettek,
átöltözhettek, áruikat lerakhatták, melyek eladásába azok besegítettek. Ugyanez volt érvényes
a hosszú utat járó búcsúsokra. Ha mást nem, úgy a katolikus zarándokok református,
evangélikus falvakon áthaladva, a kapukban friss ivóvízzel teli korsót, gyümölcsöt, mosdásra
alkalmas edényt találhattak. A különböző nyelvet beszélők közt a csere-gyerek szokásával
hidalták át a megértés nehézségeit. Magyarok, németek, szlovákok, között jöhetett létre ez a
kapcsolat, hogy a különböző nyelvű családok közel egykorú és azonos nemű gyermekeiket
,,kicserélték" egymás közt egy-két esztendőre is. Erre az első írásos adat 1579-ből van. Ebben
az évben Ungnád Kristóf, Bécsből Konstantinápolyba hajón utazó császári követ, utaztában
megszállt Ráckevén, ahol a vele utazó udvari papja bécsi kereskedők fiaival találkozott, akik
,,magyar szóra" jöttek és magyar családoknál laktak. Ez a csere fennállott parasztok és tanult
emberek közt is, egészen a II. Világháborúig főként a Dunántúlon és Buda környékén. Jókai
Mór, Mikszáth Kálmán is volt német szóra, felvidéki német polgári családoknál. A
II.Világháború után számos magyarországi ,,sváb" családot kitelepítettek 1946-ban. A család
besorozott katona fiai csak évek multán tértek haza az orosz hadifogságból, amikor már
hozzátartozóikat Németországba telepítették. Ezek az emberek egykori magyar
nevelőszüleiknél várták meg, amíg papírjaikat el nem intézték és családjuk után ki nem
mehettek. Hosszú lenne felsorolni a különböző alapú kapcsolatokat, helyi szokásokat, melyek
összekötötték a különböző nyelvi közösségekhez tartozó embereket. Például Váralján a
magyar reformátusok gyermekeiknek több házaspárt is felkértek keresztszülőkül, ezek közül
nem hiányozhatott a XIX. és XX. században sem egy német, evangélikus ,,sváb" pár, akinek
a nevét az anyakönyvekbe is bevezette a pap. Ez a keresztszülői kapcsolat egy egész életre,
néha több nemzedékre is kihatott a családok közt. Mezőberényben a németek magyar
asszonyokat hívtak főzni a lakodalomba és a szlovák asszonyokat, amikor feldolgozták a
kendert, vagy felszőni akartak len és kenderfonalaikat. A magyarok és a szlovák asszonyok
pedig a németeket hívták, ha takarítottak vagy meszeltek. Számos parasztcsaládnak volt
állandó kapcsolata nincstelen, falu szélén kis putrikban lakó cigányokkal. Ha valami hirtelen,
kis munka akadt a földeken vagy a ház körül, jöttek a cigányok is segíteni, meszelésnél,
kapálásnál, favágásnál, termény-begyűjtésnél, kendertörésnél. Nem volt kialkudott napszám,
csak este megvendégelték őket és küldtek haza a gyerekeknek egy köcsög aludtejet. Viszont
ha a cigányasszony sok gombát gyűjtött vagy erdei gyümölcsöt, bogyókat vagy gyógyfüvet,
vitt belőle a gazdasszonynak, aki tojást, túrót, lisztet vagy ha kellett, pénzt is adott érte.
Természetesen, nagyobb munkáknál, a helyi bér és fizetés volt szokásban, például aratásnál a
rész, vagy szüreten a napszám. Kultúrális javak átvétele csak tartós és békés, hosszantartó
együttélés során lehetséges, ugyanakkor azonban a vegyes házasság, akár a nemzetiségek,
akár a különböző felekezetek között ritka volt a II. Világháborúig.
Foglalkoznunk kell Magyarország képé mindmáig meghatározó puszta képével is. Ma úgy
tartozik ez hazánk ,,imázsához", mint a fjordok Norvégiához vagy a bikaviadal
Spanyolországhoz. A puszta szerepel az idegeneket lovas-túrára csábító plakátokon, folklór
műsorok propaganda füzetein, vagy egyes, Nyugatra exportált termékeinken. Sokáig a
nemzetközi botanikai szakirodalom is az euráziai steppék egy, nyugatra, a Kárpát-medencébe
szorult darabját látta a Nagy-Alföldben, s honfoglalóink is azért vertek itt gyökeret, mert
korábbi, pusztai hazáihoz hasonló feltételeket találtak meg itt. Ez a nézet, magyarázat is
hamis. Történeti növényföldrajzi kutatások ma már teljesen megcáfolták az Alföld eredeti
pusztás voltát. Hell Miksa, a híres jezsuita csillagász, már 1772-ben térképet rajzolt a Kárpátmedence
honfoglaláskori erdőségeiről, a középkori oklevelek adatai alapján. A XVIII. század
végén az alföldi futóhomok hirtelen elszabadulása felhívta a gondolkodó magyarok figyelmét
a pusztásodás folyamatára, felvetődött annak történeti kialakulásának lehetősége, de ennek
okai máig vitatottak. Történeti bizonyítékaink az alföldi pusztákra elégtelenek, és korai
középkori településhálózatunk az Alföldön is sűrűbb volt, a dunántúlihoz hasonló. Szekfű
Gyula szerint a pusztákat a török hadjáratainak és rablógazdálkodásának köszönhetjük.(
Hómann-Szekfű 1935.III.k.393.) Szabó István pedig a Tatárjárást megelőző, az országban
egymással viaskodó, egymás ellen hadjáratokat viselő főuraknak, a ,,feudális anarchiának",
aminek a Muhi mellett elszenvedett tragikus vereséget is 1241-ben.
A pusztásodás szót, fogalmát kétféle értelemben használjuk. Jelenti a kisebb falvak
megszűnését és népének nagyobb településekbe, mezővárosokba való húzódását,
menekülését. Ennek nem az 1241-42-es tatárjárás volt a megindítója, hanem már előbb
megkezdődött. Az elhagyott, elpusztult falu határa lett a puszta. Maga a szó elpusztult,
pusztán hagyott helyet jelentett, jelent. Például a Dunántúlon az egykori középkori falu
elpusztulása után maradt lakatlan helyet, melyre a földesúr nem jobbágyfalut telepített,
hanem majorsági gazdálkodás folytatására cselédeket. Ez a ,,puszták népe", a nagybirtokosok
cselédségét jelentette. Erről szól Illyés Gyula azonos című, híressé vált könyve is. A
Dunántúlon elpusztult falu éppen nem volt sivár, fátlan puszta, hanem rendszerint erdő, bozót
verte fel, amíg az erdőt nagybirtokos ki nem irtotta és helyén majorságot nem alakított ki.
A pusztásodás másik értelmezése szerint a szó azt a folyamatot jelöli, melynek során az
egykor művelt, ligetes, erdős, kis falvakkal belakott táj fátlan, füves, üres, csak legeltetéssel
hasznosítható földdé változik. Az alföldi puszták is egykor lakott, falvas területet jelentenek,
de amelyek legkésőbb a XVI. századra, sivár, fátlan legelővé váltak. Debrecen város
Hortobágyi pusztáján, többnyire fátlan legelőterületén a középkorban több mint tíz kis falu
osztozott. E falvak népe legnagyobbrészt valószínű Debrecenbe húzódott és ezen a címen
tartott igényt e puszták használatára. Hasonlóan, ennél még több falu létezett Kecskeméthez
tartozó pusztákon. Az elpusztult, elnéptelenedett falvak nevét a határrészek, dűlők nevei is
fenntarthatták, de sok falu helyét máig meg lehet találni a határban, az egyes, valamikor
nagyrészt földből épült házak alig észrevehető kis kiemelkedéseit, felszínen kirajzolódó
helyét. (Természetesen elsősorban ott, ahol az egykori falu helyét még nem törték fel
szántónak a legutóbbi évszázadban.) Ott, ahol az egykori falu helyét már felszántották, az
egykori házak helyét ma is sokszor megtaláljuk, a kormos, szenesen elszíneződött földön, az
egykori fazekak, korsók cserepeit, a leégett ház patics /sár/ falának cseréppé égett darabjait.
Ezt a fátlanná, sivár legelővé vált végtelen síkot énekelte meg Petőfi Sándor, a német Lenau
és Nietsche, és még a nyomukban sok epigon. A puszta a szabadság romantikus szimbóluma
lett költeményekben, versekben, műdalokban és festményeken a megismételt és levert
magyar szabadságharcok után. Nietsche, a filozófus, Petőfi- költeményeket fordított és
zenésített meg, és a puszták korlátlan szabadságú fia, a betyár az Übermensch egyik
megjelenési formája. (Rapaics 1918.)
A pusztásodás okait mindmáig nem tudtuk megnyugtatóan feltárni. A sűrűn, nemzetségi
falvakkal megrakott, ligetes, erdős Alföldön mindenképpen az egyik fő oka az egyes
nagyhatalmú főurak egymás ellen viselt háborúi voltak. Egy kicsi, mindenképpen a dunántúli
erdélyi vagy felföldi határnál nyíltabb, elrejtezésre, menekülésre alkalmatlanabb tájon a kis
falvak népe jobban ki volt szolgáltatva bármilyen ellenségnek, erőszakot alkalmazó
hatalomnak. Jobban ki volt szolgáltatva a földesurak kényének-kedvének, míg a nagyobb
lélekszámú mezővárosok jobban megvédhették magukat idegenekkel és önkényeskedő
földesuraikkal szemben is. A mezővárosok, oppidumok előbb vagy utóbb kiváltságokat is
szereztek, vásártartásra, robot és tized-megváltásra, iparűzésre. Bizonyára hozzájárult ehhez
az is, hogy a XIII. századtól egyre erősödő marha-kivitellel kapcsolatosan a szokottnál
nagyobb számban tartottak legelő állatokat a gazdag földesurak, ez igen megterhelte a
legelőket és óhatatlanul pusztította a veteményeket. A kis falvak a helyi, azokat körülvevő
rendkívül változatos életgazdagságot, biodiverzitást használták ki sokoldalúan, magas
színvonalú önellátásra és nem árutermelésre rendezkedtek be. Ebben a kis falu-határban volt
ligetes - erdős legelő, gyümölcsös, kert, szántó, halastó. Csak a legszükségesebb mennyiségű
iga és tejelő állatnak volt elég ez a legelő, melyben Európa többi részéhez hasonlóan, a lomb
mint legelő és szárított takarmány, jelentős szerepet kapott. A nagyobb mennyiségű marha
tenyésztésére, az árútermelésre berendezkedő ,,nagyüzem" már nem tudja olyan gondosan
ápolni, karban-tartani és védeni ezt az emberi együttműködésre épülő életgazdagságot,
biodiverzitást. Előbb utóbb elpusztulnak a pótlás nélkül maradt fák a fás legelőben. A fák
eltűnésével a fűlegelő jobban ki van szolgáltatva a perzselő napnak, az akadálytalanul szárító
légmozgásnak, szélnek. Valószínű hasonló okok miatt a nagy folyókból áradás idején friss
vizet kapó medrek, halastavak is kiszáradtak a vízvezető árkok, csatornák elhanyagolása,
bedugulása folytán. A természeti környezet pusztítását lehetővé tette a kis közösségek
megszűnése, a nagyüzemi gazdálkodás. A folyamatot csak erősíti és befejezi a tatárjárás,
majd a török hódoltság idején az állandó létbizonytalanság, a túllegeltetés, hiszen a
hódoltsági területekről a török jóváhagyásával folytatódik a marha-kivitel Stájerország,
Karintia, Észak-Olaszország és a német nyelvterületek felé. A töröknek is megvolt a haszna a
kivitel megadóztatásából, a vám és révpénzekből. A természeti környezetet tovább rontotta
az erősségek, várak megerődítéséhez, a felégetett falvak újjáépítéshez, valamint a fűtéshez
szükséges fák szabályozatlan pusztítása, a rablógazdálkodás. A XVII. századi harcok,
különösen a krimi tatárok és rácok dúlásai után, a ,,felszabadító" háborúk és a XVIII. század
közepén megindult vízrendezések és a birka-tartás egyértelműen hozzájárult az egykor erdős,
ligetes táj kiszárításához, a futóhomok felszakadásához. Különösen a XVIII. és XIX. század
fordulóján öltött veszedelmes méreteket és kárt a szelek szárnyán váratlanul érkező, mindent
betemető futóhomok. Erre már az államvezetés és a megyei törvényhatóságok, de az egyes
mezővárosok önkormányzatai is felfigyeltek és intézkedéseket hoztak a futóhomok
terjedésének meggátlására, szorgalmazva a homokok befásítását, szőlők telepítését, a
külterjes legeltető állattartás korlátozását. Közben, a meggondolatlan kezdeti vízrendezések
csak súlyosbították a folyók mentének elmocsarasodását, elvadulását. Többek közt azzal,
hogy az árvízvédelmi gátak nem tudták mindig megvédeni a szántókat, és ha a víz
átszakította a gátakat, ugyanezek a töltések megakadályozták az áradás után a víz
visszajutását a folyómederbe. A XIX. század elején már átfogó folyó- és vízrendezési,
árvízvédelmi munkálatok kezdődtek meg, és bár sikerült többszázezer hold árvízmentes
szántóterületet kialakítani, annak biztos megvédése máig kétséges maradt. A felére rövidített
Tisza-mederben a víz esése megduplázódott, a meder elmélyült és kis víz idején felszíne
mélyen az eredeti alá szállt. Ezzel valóságosan leszívta a környezet, elsősorban a Duna-Tisza
köze talajvízszintjét és tragikus szárazságok ismétlődtek nyaranként. Különösen az 1860-as
évek elején, amikor egész Európát szárazság és éhínség sújtotta, volt nagy veszedelemben az
Alföld népe. A kutak és legelők annyira kiszáradtak, hogy a jószág halomra döglött. Sokfelé
a lovakat levágták, hogy azok húsával megmentsék a sertéseket. Mindezt tárgyilagos de
szakértő szemmel látta és írta le egy bajor mezőgazdász 1867-ban Lipcsében megjelent
könyvében. Azt is megjegyzi többek között, hogy a magyarok csak azzal dicsekednek, hogy
hány százezer holdat ármentesítettek, de arról nem írnak vagy beszélnek, hogy ezzel mit
rontottak el. Más helyen arról ír, hogy Magyarország az ellentétek országa. Időjárásban
egyszer kemény hideg és forró, száraz nyár, másszor sok csapadék és árvíz uralkodik benne.
Magyarország, különösen az Alföld, nem alkalmas mezőgazdasági művelésre és
állattenyésztésre, ehhez túlságosan kevés csapadék éri. Ami azonban hiányzik az égből, azt a
körüllevő hegyekből és az Alpokból meghozza a Tisza és a Duna árvize. Most ennek az
áldást hozó, minden cseppjében aranyat érő vizet átkergetik az országon, pedig nagy
szüksége lenne rá. Lehet, hogy a következő évben pedig a víz átszakítja a gátakat és minden
termést elpusztít. Ugyanígy az országban hatalmas nagy hercegi nagybirtokok terpeszkednek,
a másik oldalon pedig kisföldű, szegény parasztok tömegei nyomorognak. Nincs
középosztály, nincs nemzet. (Ditz 1993)

Mindennek a megértéséhez azonban fel kell idéznünk a XVIII. század néhány elhallgatott,
illetve a történetírásban eljelentéktelenített tényét. Mindenekelőtt a vízrendezések és az
1767-es úrbéri rendezés hatását a magyar társadalomra és újkori történelmére.
A török ellen folytatott háborúk eredményeképpen a XVIII. század elejére a Birodalomhoz
került az Alföld déli része, a Bácska és Bánság termékeny területe. Ugyanakkor megnőtt
Európa kenyérgabona igénye, a gabona-kivitelben rejlő meggazdagodás lehetősége. A
magyar földesurak is részt kívántak venni a rendkívüli haszonnal kecsegtető gabona -
kivitelben. Ehhez azonban a jobbágyoktól beszedett gabona-tized kevés és igen eltérő
minőségű volt. Saját kezelésű allodiális, majorsági földet akartak maguknak szerezni. A
jobbágyok használatában lévő telki földet nem vehették el, azt a törvény szigorúan védte.
Csak a még eddig művelésbe fel nem vett, ezért jobbágytelekre még fel nem osztott, közösen
használt területeken kereshetett magának majorsági földet, az erdőkben és az árterületeken.
Először a z erdők kisajátításával próbálkoztak, és kemény paraszti ellenállásba ütköztek. Az
erdők voltak ugyanis a jobbágyok és zsellérek állatainak legfontosabb ,,élései, élőföldjei".
Az egyoldalú, földesúri kisajátítás ellen tiltakozó mozgalmakat csak fegyveres erővel tudták
sokhelyütt leverni, például a Festeticsek csurgai uradalmában 1747-ben, ahol a vezetőket a
Csurgó főterén a földesúr lefejeztette. Az erdők területe azonban nem volt mindenhol
szántóföldi művelésre, gabonatermelésre alkalmas. Több lehetőséget kínált az árvíztől
megvédett, eddigi ártér, mely ugyancsak fontos megélhetési, osztatlan használatú területe
volt a faluközösségeknek: elsősorban állattartásra, azon belül a téli legeltetésre, szénavágásra,
halászatra, madarászatra, (főként tavasszal felbecsülhetetlen nagy mennyiségben gyűjthető
vadmadárt-tojás szedésre, az u.n fumonyászásra,) méhészkedésre, gyümölcstermesztésre,
kertészkedésre, fa, vessző, nád és gyékény vágására stb. Magyarország halban és
gyümölcsben való legendás gazdagságáról számos külföldi forrás megemlékezik. Nem
véletlen az sem, hogy a hazai káposzta, majd paprika-termesztésnek nagyhírű központjai is az
árterekkel rendelkező falvak, városok határában alakultak ki; Szeged, Kalocsa, Bogyiszló,
Cece stb. A kisajátításnak törvényes alapot adott Mária Terézia 1767-es úrbéri pátense, mely
a jobbágytelkek területének arányában osztotta fel a közös használatban lévő erdőket és
ártereket a földesúr és a faluközösségek között. Ahol nagy szántó-terület volt földművelő
jobbágytelkekre felosztva, ott a telkek arányában többet kaptak a parasztok az erdőből és
árterekből is, ott ahol éppen a határ vízvetettsége miatt kevés földművelésre alkalmas terület
és így jobbágytelek volt, ott kevesebbet. Így éppen azok a faluközösségek, melyeknek népe
nem a szántóföldi gabonatermesztésből élt, hanem az ártér és erdő életgazdagságából,
biodiverzitásának sokoldalú kihasználásából, egyszerre ki lett zárva ,,élő-földjéből" határának
nagyobb részéből.

A természettel való kapcsolat, melyet a legújabb ökológiai szakirodalom biofiliának nevez
és egy társdalom alapvető szükségletei közé sorol, mint a lakásra, ruházatra, társas
kapcsolatra. élelemre vonatkozó szükséglet, ha megszakad, kielégítetlen marad, az egész
társadalom stabilitása veszélybe kerül, - írják a szakemberek.(Gowdy 2oo4, 44.pp)
Az 1767-es törvény és azt követő végrehajtás, rendezés ugyancsak veszélyeztette ennek az
igénynek, szükségletnek megfelelő kielégítését az országban sokhelyütt, elsősorban a folyók
mellett élő, átlagosnál műveltebb és gazdagabb népét. Kiss Géza 1937-ben megjelent, a
baranyai Ormányságról írt művében, az ottani lakosok tragikus méretű születéskorlátozását,
az éppen e művel országosan ismertté tett ,,egykézését" erre, az elkülönözésnek nevezett,
földesúri kisajátításra vezette vissza. Volt olyan ormánysági falu, amely így határának több,
mint a felét vesztette el, hiszen a Dráva évenként ismétlődő magas vízállásakor kevés
,,urmó", szigetszerű, magasabb hát, maradt szárazon. Vagyis éppen azok vesztették el e
megélhetést biztosító, sokoldalúan kihasznált tájat, akik elsősorban abból éltek. Hasonlóan
egykézővé vált többek közt a Sárköz, a Drávaszög, Belső-Somogy, a Garammente, a
Csallóköz, hogy csak az ismertebb néprajzi csoportokat említsem. ( Kiss 1937.,Andrásfalvy
2007.)

Nézetem szerint a vízrendezéseket, elsősorban a folyók szabályozását a Bécsi Udvar
szorgalmazta. a Birodalom egészét áthálózó, vízi utak kiépítésére, elsősorban a Bánság és
Bácska gazdag gabonatermésének elszállítására. Már az 173o-as években szabályozták a
hajózás megkönnyítésére a Szávát, és 1769-re elkészült Krieger Sámuel nagyvonalú terve,
melynek alapján egy Kolozsvárt megrakott uszályt a Szamoson, Maroson, Tiszán át, majd a
Tiszát és a Dunát összekötő csatornán keresztül, a Sión fel a Balatonig húzták volna a lovak.
A Balatont is kiszárította volna a Sió-csatorna, csak egy keskeny, hajózó-úttá vált volna a
Magyar tenger, melyen át ez az uszály elérte volna a Zalát, azon fel a Murát, hogy végül Grác
vásárterénél álljon meg. Első lépésként szabályozták és korlátozták a hajó-malmok állítását,
melyek akadályozták az uszályok vontatását, majd közvetlen a folyást szegélyező
magaslatokon, az övzátonyokon töltést építettek a vontató útnak. A töltés útjába került,
évszázadok óta használt víz-kivezető csatornákat, a fokokat, betemették. E fokok
segítségével a folyók menti lakosok áradáskor tervszerűen kiterítették a folyó növekvő
vizét, amennyire csak lehetett. Ezzel megöntözték az árteret és megújították a benne lévő
holtágak és halastavak vizét és halállományát is. Apadáskor, ugyanezeken a mesterségesen
vájt és rendszeresen karbantartott, tisztított csatornákon vissza vezeték a kiáradt vizet az
árterületekről, mert ha ezt nem tették volna meg, a kiáradt víz egy idő után kiölte volna az
ártér hosszabb elárasztást nem tűrő növényzetét, az ,,édesebb" füveket, a keményfákat,
köztük a nagyszámú oltott gyümölcsfákat is. Ezzel a vízkezeléssel nemcsak megöntözték a
csapadékszegény alföldi táj nagy részét, hanem elkerülték a nagyobb magasságú árvizek
kialakulását és rombolásait is. Ennek az ártéri gazdálkodásnak, vagyis a természettel való
tudatos együttműködésnek volt köszönhető a már fentebb említett magyarországi hal és
gyümölcs-bőség. Most, a hajóvontató utak feltöltésénél ezt rombolták szét legelőször. E
hatalmasan elgondolt vízrendezési munkákhoz igen sok munkásra volt szűkség. Ennek
biztosítására a kormányzat megnyerte a megyék, a törvényhatóságok támogatását, mely
lényegében a nemesek, a földbirtokosok kezében volt és érdekeiket szolgálta. A
földbirtokosok abban reménykedtek, hogy az áradásoktól megmentett ártér nagy részét éppen
az 1767-ben meghozott törvénnyel meg is szerezhetik maguknak, és azokon majd majorsági
gazdálkodást, eredményes gabonatermesztést folytathatnak. Éppen ezért a megyék
jobbágynépét ki is rendelték a vízrendezési munkák robotjába. Maguk az érintett lakosok jól
látták előre, hogy e munkálatokban nem vették figyelembe az ő érdekeiket és ezek
megsemmisítik eddigi életformájukat.

,, ...Mi pedig kik Gyermekségünktől fogva itt lakunk, és mind nagyobb, mind kisebb
árvizeket értünk és a föld csínyát is leg jobban tapasztaltuk és tudjuk /azt, hogy a vizeknek
képesint vagy rendes árodása hasznunkat szerzi, mert szárazság idején bőséges kaszállást és
marha legeltetést tapasztalunk, az Halbul pediglen nemcsak élelmünket ás ruházatunkat,
hanem minden adóinkat és portio fizetésünket szerezhetyük. Mondhatná ugyan valaki, hogy
ezek helyet szántó földeink lesznek, melyekbül valami kevés hasznot várhatunk; de valóban
aki ezt megláttya / aki ezt megéri és meglátja/ tapasztalni fogja, hogy oll sikeres /?/ és
munkálatos, hogy emberi munka akki ezt haszonra fordíhassa /nincsen/... sőt inkább a Marha
és s.v. sörtés neveléstül és járástul /legeltetéstül/ megfosztatunk; de lehetetlen is azt vélünk
elhitetni, kik a földnek mivoltát legjobban tudjuk, hogy az rend kívül való árvizek ellen ol
töltések gátak és rekeszek, sőt zúgók tétetődhessenek, hogy azzal a Dunának kiöntését rólunk
elfordítsa, a rendes ki öntések ellen pedig, melyben inkább hasznunk hogy sem kárunk
vagyon, nem szükséges, az nagy árodás ellen való munka pedig oll káros lenne, hogy a víz
rajtunk maradna posvánnyá válna, és mind minékünk, mind pedig Marháink/na/k
Dögletességet nemzené, midőn hirtelen vissza nem mehetne utolsó veszedelmünket és
pusztulásunkat okozná..." - írták Tolna vármegye ,,megfélemlett fiai", a nyéki, pilisi és decsi
szegénység 1774-ben.
E lerövidített, de lehetőség szerint betűhíven idézett levél összefoglalja a lényeget. Ők,
akik itt élnek nemzedékek óta, jól tudják, hogy az árvizek hasznukra vannak, mert az égi
csapadék kevés. Nem hisznek abban, hogy az árvizeket meg lehet fékezi és ezáltal az eddigi
árteret szántófölddé lehessen átalakítani. Az ilyen gátak építésére irányuló törekvés eleve
hibás. Hiszen a hasznos elárasztást ugyan talán egy időre ki is tudják zárni, a megépített
gátak nem tudnak ellenállni az időnként, 10-15 évenként ismétlődő rendkívüli árvizeknek, és
ezek bekövetkeztével a megépített gátak megakadályozhatják a víz visszahúzódását az
elöntött területekről s így azokon elpusztítják a hasznos vegetációt, megélhetésük alapját, az
itt élő emberekkel és állatokkal együtt. Azt is kiolvashatjuk e levélrészletből, hogy az
esetlegesen ármentesített föld termésének az értéke elmarad az ártéri haszonvételekétől,
valamint azt is, hogy őket. a parasztokat is, nemcsak a földesurakat, azzal hitegették, hogy
több szántóföldhöz juthatnak az árvizektől való védettségük következtében. Amit
megjósoltak 1774-ben, az már a következő évben bekövetkezett. A víz áttörte a hevenyészett
gátakat de ugyanazok megakadályozták a víz visszajutását apadáskor a folyamba. Könyörgő
levelek maradtak fenn, melyben azt kérik a hatóságoktól, engedjék meg, hogy a kiáradt és
rétjeiken, legelőiken, erdőiken, gyümölcsöseiken poshadó vizet a megmaradt töltések
megnyitásával visszaengedhessék a Dunába. Valószínű, ezt az engedélyt sem kapták meg, de
ez az első, árvízvédelmet biztosítani akaró és vontató-útnak készült töltésezés a kudarcok
miatt abbamaradt. (Néhány részletét még ma is megtaláljuk a nagy, ártérnek, hullámtérnek
hagyott Gemenci Duna-Dráva Nemzeti Parkban.) Néhány évtizeddel később, már a XIX.
század elején, a Dunától távolabb, nagy hullámteret hagyva, újra nekifogtak a gátak
építéséhez. Itt a Sárköz észak-keleti részén azonban, a Kalocsai Érseki Uradalomnak az
elkülönözés során jutott erdőkben ezt sem engedték meg az uradalom képviselői, hanem csak
távolabb a Dunától, az uradalom nyugati határán. Így itt a hullámtér, vagyis a két gát közötti
tér, rendkívül széles maradt, csaknem elérte a 10 kilométert. Ennek köszönhető a Gemencierdő,
néven híressé vált ártéri, uradalmi vadreverzátum. Ennek területét is azelőtt a
jobbágyok használták sokoldalúan és marha-élő földként. De az 1774-ben elkezdett és
kudarcba fulladt töltésezés végképp széttörte az ártéri gazdálkodás kereteit és hagyományos
életformáját. Több falut kénytelenek voltak a lakók örökre elhagyni (Pandúr, Rezét, Varát,
Szomfova, vagyis Asszonyfalva stb) A Sárközi falvaknak is fel kellett hagyniuk kiépített
szállásaikat az erdőben, épületeikkel, gyümölcsöseikkel, irtott kaszálóikkal, halfogó
tanyáikkal, rekeszeikkel együtt, mert azok az elkülönözés során az uradalom kezére jutottak.
(Andrásfalvy 2007.)

Mindenesetre, az 1767-es úrbéri törvény és vízrendezések lehetővé tették a magyar
allodiális nagybirtok, annak majorsági gazdálkodásának kialakítását. A XVIII. század
közepéig Magyarországon a majorsági gazdálkodásban a szántóföldnek csak 3-5 %-a volt, de
e század végére volt olyan megye, melyben a majorsági kezelésben lévő szántóföld
meghaladta az összes szántó 40 %-át is. Az erdők 90, a rétek-legelők mintegy 50 %-a került
kizárólagos uradalmi kezelésbe.( ifj.Barta 1996. 33-8o. Andrásfalvy 2004) Nem véletlen
tehát például az, hogy a herceg Esterházy allodiális birtoktestének mintegy százezer holdnyi
összefüggő darabja a Hanyságban volt található Sopron Győr és Moson megyében, ahol
azelőtt számos falunak volt kaszálója és legelője, melyet aztán az uradalom, a Hanyság
csatorna megépítésével víztelenített és feltört szántóföldnek. Így született meg a magyar
nagybirtok-rendszer, Európa egyik legtorzabb birtokszerkezete, annak minden társadalmi és
politikai következményeivel, melyet csak az 1945-ös földosztás tört szét, de már nem tudta
semmissé tenni a társdalom végzetes megosztottságát, elidegenedését, mind a mai napig..
A vízrendezéseket, melyek Európában a legnagyobb kiterjedésűek voltak annakidején, a
magyar történeti szakirodalom mindmáig ,,második honfoglalásnak" nevezi. Igen, idézem
újra Ditz-et 1867-ből, aki azt írta akkor, hogy a magyarok a Tisza szabályozásának 1846-bani
megkezdése óta csak a víztől megszabadított terület nagyságával dicsekednek, és ,,
egyoldalúan csak a megnyert négyzetmérföldeket veszik számításba." Az 1860-as évekre
már mintegy 200 négyzetmérföldre becsülték a szánthatóvá tett terület kiterjedését azt
azonban nem emlegetik, hogy mit tettek ezzel tönkre. Az utóbbira csak mintegy három
évtizede figyelt fel a kutatás, és azóta számos tanulmány jelent meg a Duna és a Tisza menti
ártéri gazdálkodásról, annál is inkább, mivel mára már sok szakember előtt világossá lett,
hogy nem lehet az egyre növekvő árvízszintek kivédésére égig emelni a töltéseket, miközben
évenként milliárdokat költünk védekezésre, nem számítva az árvíz pusztításait vagy az egyre
fokozódó kiszáradással kapcsolatos aszálykárokat. Ezekkel a folyamszabályozásokkal és az
1767-es törvénnyel, majd annak mintájára, ugyancsak a nagybirtokosok érdekében a
székelyek közös birtoklású havasainak felosztására megalkotott 1872-es arányosítási
törvénnyel jött létre nemcsak a magyarországi nagybirtok, és a nagyüzemi, külterjes
gazdálkodással a természeti környezet egyre fokozódó rontása, hanem ennek
következményeként a föld népének az elszegényesedése, a 3 millió koldus országa, a közel
ugyanannyi a kivándorló valamint a magyar parasztság tragikus következményű
születéskorlátozása is, és mindezek eredményeként a magyarok számarányának máig
folyamatos csökkenése a Kárpát - medencében. ( Andrásfalvy 2004., Andrásfalvy 2007. 7-
9.9)

Végig kell gondolnunk, hogyan jutottunk el idáig. Hogyan lett Magyarország a
szélsőségek földje, mind természeti, éghajlati, mind társadalmi tekintetben, ahogy Heinrich
Ditz fogalmazta meg 1867-ben. Az az ország mely egykor halban és gyümölcsben Európa
leggazdagabb országának számított (ahol ma egy főre jutóan a legkevesebb halat és
gyümölcsöt fogyasztunk ezen a földrészen), ahol a föld népe, a jobbágyság még a XVI.
században több joggal rendelkezett a természet erőforrásainak kihasználásában, mint nyugati
társai, amint azt Oláh Miklós csodálkozva állapította meg ,,Hungáriá"-jában, e század elején,
amikor Németalföldre kísérte II. Lajos király özvegyét, Máriát . Ahol a magyar jobbágy
sohasem került olyan személyes, függő viszonyba földesurával szemben, mint tőlünk
Nyugatra, ahol annak joga volt házasuló jobbágyának menyasszonyát ,,elhálni", a ,,ius primae
noctis" jogán? Hogyan lett egyáltalán a magyar jobbágy annyira a földhöz kötve, hogy
megfoszthatták szabad költözési jogától is, melyet a behívott nemzeteket nem érintette?
Hogy lehetett szinte teljesen elszakítani a jobbágyközösségek közösen használt ,,élő
földjeitől" melyek sokoldalú kiélése számukra Európával összehasonlítva, magasszínvonalú,
egészséges táplálkozást és árútermelést is biztosított? Ez az ,,elkülönözés" nemcsak
megakadályozta a parasztság egészséges polgárosodását hanem példátlanul lerombolta e föld
életgazdagságát, biodiverzitását? Miért alakult ki szinte áthidalhatatlan szakadék a nemes és
jobbágytársadalom között, melyen az átjárást csak a papi hivatás vagy a török háborúkban,
egyre korlátozott mértékben a vitézség tett lehetővé? Miért távolodik el az uralkodó réteg és a
nép műveltsége annyira, hogy annak kiegyenlítése, egymáshoz való közelítése majd csak a
XIX. és XX. század nagy gondolkodóinak programjában jelentkezik pedig még Mátyás
király idejében éppen azt találják meglepőnek az olasz humanista tudósok, hogy a király és
udvara ugyanazt a nyelvet beszéli és ugyanazokat a hősének-mondókat hallgatja, mint a
köznép?

Erre a választ mintegy 200 éve keresik a magyar írók, gondolkodók, tudósok sora.
Egy nép sincs ilyen végzetesen megosztva, mint a magyar. Mintha az uralkodók és
hatalmasok nem éreznének közösséget népükkel, csak saját, önző érdekeiket nézik, és
kiszolgálnak minden idegen hatalmat önzésükben. Ennek nem egyszerűen az az oka, hogy az
Árpádház kihalása után, az azzal való rokonság címén, de alapjában véve mindig idegen és
idegen szellemű királyok kezébe került az ország legfőbb méltósága, a királyság (Hunyadi
Mátyást kivéve). Ezek az idegen szellemiségű királyok a maguk embereit ültették be
nemcsak a legfontosabb hivatalokba, hanem birtokadományozásokkal az ország
leghatalmasabb uraivá is tették őket. Ezek a királyok még azt a jogot is bitorolták, hogy a
magyarországi egyház élére ők nevezték ki a püspököket és az egyházi méltóságok igen
gyakran töltöttek be meghatározó világi hivatalokat, főispáni, kancellári, helytartói stb
tisztségeket. Az egyháznak a világiasságtól való megtisztítására indult cluny reformhoz
őszinte szívvel csatlakozó Szent István országában püspöki, érseki és prímási tisztségekre
arra teljesen méltatlan, nemegyszer még csak fel sem szentelt kiskorúakat neveztek ki, mások
pedig mérhetetlenül és szemérmetlen erőszakossággal csak a vagyon gyűjtésével törődtek,
mint például Bakócz Tamás, aki még a pápaságra is pályázott. Nem egy történész
megállapította, hogy a XV. századtól kezdve az egyház Magyarországon fonódott össze
legjobban az állami adminisztrációval és a világi hatalommal. Fentebb röviden bemutattam
azt, hogy Lipót uralkodása idején magas tisztségeket betöltő egyházi méltóságok voltak a
magyarság, a magyar függetlenség, az efféle főpapok egyházából kiábrándult és protestánssá
lett magyar nép legkönyörtelenebb ellenségei. Ha a nép sorsát, szegénységét vállaló ferences,
domonkos és pálos szerzetesek nem képviselték és szolgálták volna krisztusi alázattal e két
pogány közt egy hazáért küszködő népet, talán már el is veszett volna teljesen a katolikusság
Magyarországból. Sajnos, az egyháznak a nagybirtokos főurakkal és a Bécsi udvarral való
szoros összefonódása tovább tartott. Pedig a történelmi egyházak tudták volna csak az ország,
az egész nemzet egyetemes érdekeit összeegyeztetni, megfogalmazni és kettészakadt
műveltségét összeforrasztani, egyáltalán a társadalom szélsőséges szétszakadását a szeretet
parancsával legalább enyhíteni. A Tridenti Zsinat az egyház öntisztítására hozott határozatait
Magyarországon csak két egyházmegyében hirdették ki, de szinte sehol sem követték
javaslatait. Rudolf trónralépésével az ellenreformáció fő célja a protestánssá lett magyar urak
és a nép végleges megtörése, erőszakkal, fegyverrel. Rábéczi királyi helytartó és Szuhai
kamaraelnök, egri püspök az országgyűlés eltörlését javasolják, majd az említett kolduló
rendek tagjainak prédikálási jogát és mozgását is korlátozzák. Széchenyi György érsekeket,
aki családjának hatalmas vagyont és grófi rangot szerzett a ferencesek megsértéséért hiába
bünteti meg a pápa. Az egyházi nagybirtok a XIX század végére csaknem 3 millió holdat
tesz ki, ennek 5%-a a lelkészeké, 6%-a egyházközségeké. A főpapok mindenekelőtt e
feudális, nagybirtokos hatalom képviselői lesznek, a Habsburgok feltétlen hívei. Csak az
Erdélyi Katolikus Státusnak van önkormányzata (és a Soproni Konventnek, 2004-ig!). Eötvös
József 1867-ben veti fel a katolikus autonómia és a világi hatalomtól való elválasztás
kérdését, majd Deák Ferenc 1873-ban, sikertelenül. Ezért nem hathat XIII. Leo pápa Rerum
novarum kezdetű enciklikája sem 1891-ben, pedig szerte Európában éppen az egyházak
lesznek a szociális igazságtalanságok ellen felemelkedők támaszai. Az első szegényparaszti
megmozdulások, aratósztrájkok még fehér zászlók alatt kérnek, követelnek emberibb
viszonyokat, mint például 1891-ben Orosházán és három évvel később Hódmezővásárhelyen
és csak azok brutális leverése és megtorlása után válnak vörössé. 1906-ban többszáz
földmunkásszövetség létesült néhány hónap alatt, de Andrássy belügyminiszter közel 5000
embert ítéltet el. Az 1907-ben megindult keresztényszocialista mozgalom nem tudta
felvállalni a nyugateurópai keresztényszocialista célokat Az 1908-ban megalakult Katolikus
Népszövetség pedig nyilvánosan szembehelyezkedett a földreform gondolatával is. A
keresztény társadalmi igazság elvei nem érvényesülnek, ezért először az értelmiség, aztán a
munkásság is csalódva hagyja ott az egyházat. Egy egri kanonok könyvet ír a
nagybirtokrendszer igaz és keresztény voltáról. Prohászka, Majláth, Fischer Colbrie, Apponyi
szavai pusztába kiáltott szavak. Az Első Világháború végén, igaz, a katolikus egyház
felajánlja birtokait egy földreformra, de már késő. Az u.n ellenforradalom, a kommunista
diktatúra megdöntése, megmenti a nagybirtok-rendszert. Trianon után minden, magyar
földből részesülő utódállam földreformot hajt végre a kapott területén, és ezzel
megváltoztatja a nemzetiségi arányokat is, a magyarok kárára. Magyarországon nemcsak
kitart a feudálkapitalista rend, hanem még igazságtalanabbul sújtja a szegényebbeket. A
földadó a nagybirtok esetében holdanként csak 138, a középbirtok esetében 187, a
kisbirtokosnak 219, a törpebirtokos, az egy-két holdon nyomorgó napszámos 300 pengőt
fizet holdanként. (Málnási 1959.124-129.p.) A Habsburg telepítési politikának köszönhetően
az egykori Magyar Királyság területén a XX. századra a magyar a legszegényebb. A szerbek
36%-a, a szlovákok 29%-a, a románok 275-a, a horvátok 20%-a, a rutének 19%-a a
magyarok 45%-a földnélküli. (Málnási i.m.130.) A magyar nép vezetői, a hatalmasok nem
éreznek sorsközösséget a néppel. Századok óta. 1942-ben hazatelepítik Bukovinából a
Madéfalvi Veszedelem után oda kimenekült székelyeket. Mindszenty az egyház földjéből
akar nekik kisbirtokokat osztani, ezt a Felsőház megakadályozza, így kerülnek a
Jugoszláviától visszaszerzett Délvidékre, a Trianon után betelepített szerbek házaiba, hogy
onnan 1944 őszén fejveszetten meneküljenek ki. Napjaink egyik tudományosan megalapozott
és nemzetközi statisztikákkal megerősített tétele az, hogy abban az országban, ahol a
népesség legtöbbet kereső 1/5-e, és a legszegényebb 1/5-e közt a legkisebb az
életszínvonalbeli különbség, ott a lakosság átlagéletkora a legmagasabb. Ott, ahol a
legnagyobb, ott a legalacsonyabb. A közösségi tudat, mint népegészségügyi tényező.
,,Európában Magyarországon pusztít a legalaposabban a tüdővész; majdnem ötször annyit,
mint a sötétnek nevezett Délafrikában. A tífusz csak Spanyolországban pusztít többet; nálunk
kétszerte több az áldozata, mint Csehszlovákiában és tízszerese az angol átlagnak." Apponyi
Albert szavaival: ,,a magyar néplélek betegebb volt minden más nép lelkénél; osztozott
valamennyinek szociális bajaiban és azok tetejébe éreznie kellett a nemzeti élet
csonkaságának mindent átjáró, megrontó hatását..." (Málnási i.m.142.) Csaknem 80 évvel
később ezt igazolni fogja száraz, tudományos és statisztikai tényekkel a Budapesti Egyetem
Magatartástudományi Intézetének munkája.(Kopp - Skrabszki 1993.)
A magyarságra évszázadok óta jellemző megosztottság okát mintegy 200 éve keresik
legnagyobb gondolkodóink; tudósok, írók, művészek sora. Többnyire egyetértenek abban,
hogy e megosztottság mélyén a magyar nemzet műveltségének kettéosztottsága rejtezik, és
ez lehet a meghasonlás egyik legfontosabb oka. A közös műveltség; a beszélt és költői
nyelv, a zenei, a magatartás mozdulati, táncos és tárgyformáló, díszítő, formaalkotó anyanyelv
és ízlés a tudat alatt erősíti az összetartozás, a társadalmi osztályokon és rétegeken
átívelő szolidaritás érzését, minden szinten, kicsi gyermekkortól kezdve a halálig. Ez a
megosztottság volt akadálya a nemzet egységes föllépésének, éppen a legválságosabb
időkben, máig. Győrffy István, a magyar néprajz első egyetemi tanára Budapesten, kora
történészeinek egy részével 1939-ben úgy látta, hogy e műveltségbeli megosztottság már a
honfoglalás idején is fennállott. Árpád és vezértársainak kultúrája és nyelve török volt, míg a
magyarság többségét jelentő köznép ugor eredetű volt és magyarul beszélt. A nemzetmegtartó
műveltségbeli hagyománynak őrzője a magyar parasztság, az urak, a nemesi
osztály pedig török nyelvét a középkorban előbb latinra, majd németre cserélte fel, hogy az
európai keresztény műveltségben részesülhessen.

,,A néphagyomány tart meg bennünket magyarnak, s a nemzetközi műveltség tesz
bennünket európaivá... Ha azonban csak európaiságra törekszünk, lehetünk nagyműveltségű
nép, de minél hamarább megszűnünk magyarnak lenni. Beolvadunk abba a
nyugati nemzetbe, melynek műveltséghatását legkönnyebben elfogadjuk." (Győrffy I.
1939.) Amikor ezt írta, kétségtelenül a legerősebb a német kultúra befolyása volt
hazánkra és a vezető politikusok egy része a németekkel való szorosabb politikai szövetség
mellett kardoskodott, közvetlenül a II. Világháború kitörése előtt is. Győrffy
István nem volt egyedül, amikor ennek a Habsburg királyok óta csak kisebb
megszakításokkal folyamatos, egyre átfogóbb német kulturális befolyásoltságunk
végzetes következményeire figyelmeztetett.

Magam, másokkal egyetértésben, úgy látom, hogy műveltségünk megosztottsága Mátyás
király halála után erősödött meg. Az utolsó nemzeti király udvaráról jegyezték fel az abban
megforduló olasz humanisták, hogy az ünnepi lakomákat követően lantos énekmondók
léptek fel és hősénekeket zengtek, mégpedig ugyanazon a nyelven, amit a köznép, a
parasztok is beszéltek. Ez akkor számukra már különös volt, hiszen otthon Itáliában ez már
nem fordulhatott volna elő. Ennek a hagyománynak volt folytatója többek közt Tinódi Lantos
Sebestyén, Balassi Bálint és a zsoltár-szerző és fordító prédikátorok sora Sztárai Mihálytól
kezdve Szenczi Molnár Albertig. Balassi Bálint verseit akkor énekelt népdalok és zsoltárok
dallamaira írta, és erre minden költeményéhez utalásként oda is jegyezte az ismert magyar,
lengyel, török, német vagy oláh népdal kezdő sorát. Például: ,, Ad notam: Csak búbánat...". A
vers még akkor nem élhetett dallam nélkül.

A népi és udvari európai művészet máig is megcsodált harmóniája alakulhatott ki
Erdélyben a XVI.-XVII. században, ahol számos, neves olasz muzsikus is megfordult és
hatott nemcsak a fejedelem, hanem több főúr környezetén keresztül a köznép zenei
műveltségére. Palestrina énekkari művet írt a Báthoryak dicséretére és az erdélyi fejedelem
költségén írták össze és adták ki Palestrina tanítványának és utódjának, Mosto mesternek
műveit. A korabeli olasz barokk zene sajátos, modális harmonizálása és hangszerelése
tovább élt Erdélyben, elsősorban a Mezőség magyar hangszeres zenekultúrájában, mint azt
Avasi Béla zenekutató számos, meggyőző példával bizonyította be a XX. század közepén
rögzített népzenei felvételek feldolgozásával. Tovább élt az erdélyi falvak egy részének
népzenéjében az európai diák-kollégiumok sajátos, egyébként másutt a magyar nyelvterületen
már ismeretlen többszólamú karénekkultúrája is, mint például Mezőcsáváson és Haltnagyon,
természetesen megmagyarítva, átalakítva, mind a mai napig. Az uralkodó osztály és
a nép műveltségének egymástól való eltávolodása kétségtelenül a törökkori és a felszabadító
háborúk során és után gyorsult fel. Ebben nagy része volt a régi magyar nemesi családokat
és főpapokat felváltó, Habsburgokhoz hű, idegen eredetű nagyuraknak, akik nemcsak
hatalmas földbirtokokat kaptak, hanem minden fontosabb állami, közigazgatási és egyházi
tisztségeket is betöltöttek, ha egyértelmű magyarellenességükről bizonyságot tettek. A
XVIII. század folyamán kibontakozó felvilágosodás reformeszméinek képviselői, minden
jószáradékuk és érdemeik ellenére csak mélyítették az ellentéteket. Például a magyarországi
parasztság nyomorúságos állapotát bátran feltáró Tessedik Sámuel legélesebben elítélte a
paraszti hagyományok minden megnyilvánulását, a kártevő hiedelmeket, babonás
szokásokat éppen úgy, mint a nép táncait, vidám ünnepeit, költészetét, meséit. A hagyományos
népi kultúra maga a műveletlenség, az iskolázással felszámolandó írástudatlanság, a
jobbágyság kárhozatos velejárója, a kor népművelői, reformálói számára. Csodálkoznunk
kell azon is, hogy például Tessedik Sámuel nem tud jót mondani a magyarországi
jobbágyság, a parasztok kétségtelenül értékes, és a legnehezebb időkön is átmentett
gazdálkodási kultúrájáról sem, azt is egyszerűen tudatlanságnak, elmaradottnak tekinti. Az ő
esetében talán ebben közrejátszott az is, hogy Szarvason szerezte ezeket a szomorú
tapasztalatokat, melynek szlovák népe, hívei, csak néhány évvel, évtizeddel korábban
települtek át a Felvidék hegyei közül, tehát egy egészen más, gazdasági adottságokkal és
hagyományokkal rendelkező tájból az Alföld pusztává lett földjére, ahol még nem
tanulhatták meg, alakíthatták ki a körülményekhez igazodó életformájukat,
gazdálkodásukat. Ugyanakkor a külföldi példákon lelkesedő reformerekkel, újítókkal
szemben kialakuló, hagyományokat féltő ellenzék, például a szegedi papköltő Dugonics
András és Gvadányi József a néphagyományra hivatkozva, a népköltészetből merített
fordulatokkal szál szembe, küzd a kozmopolita idegenmajmolással és egyben a társadalmi
haladással szemben is. Pedig a népköltészet felé fordulás egyik neves kezdeményezője, Ráth
András, a pozsonyi Magyar Hírmondó 1782-ben megjelent számában éppen a nagy, nyugati
nemzetek, az angolok és a franciák példájára hivatkozva szorgalmazta hazánkban is a köznépi
költészet megbecsülését és összegyűjtését.

E kor műveltségbeli megosztottságának érzékeltetésére Kodály Zoltán hivatkozott Virág
Benedek egyik, 1803-ban Kazinczynak írt levelére: ,,A minapában elalkonyodott vala már a
nap, ablakomnál dohányozgatván egy tiszta torokból hallám énekelni: ,, Mi haszna galambom,
ha előtted járok..." A hirtelen támadt kiabálás és zaj miatt többet nem érthettem. Nem tudná-e ezt
valaki nálatok? Ha úgy: írd meg édes Kazinczym és más akármiféle tréfás éneket s nevetséges
dalokat."
Virág Benedek, ahelyett, hogy lesietne az udvarra és megkeresné az imént daloló szolgálót, az
akkor többnapi járóföldre lakó Kazinczytől kérdezi a félbeszakadt dal folytatását. De még jellemzőbb,
a következő mondat: és más, tréfás éneket és nevetséges dalokat is küldhetne neki a
barátja Zemplénből. A nép dalai tréfásak, nevetségesek, szórakoztatásra valók csak. (A népről
kialakított kép, a buta, műveletlen paraszt visszatér még Gárdonyi Géza Göre Gáborjában és
Durbíncs sógorában, bár ezeket a gúnyos írásokat maga Gárdonyi is később szégyellte.) Pedig,
éppen ebben az esztendőben, 1803-ban írta le Csokonai Vitéz Mihály: ,,Hallgassátok
figyelemmel a daloló falusi leányt és a jámbor puttonost!" Kölcsey Ferenc pedig 1826-ban: ,,A
való nemzeti poezis szikráit a köznépi dalokban kell nyomozni." Arany János és barátja, Petőfi
Sándor is beállt e köznépi dalok nyomozásába, gyűjtésébe. Arany János Nagyszalontán gyűjtött
népdalainak kottáit is lejegyezte. (Maga Kodály Zoltán talált rá e kéziratainak egy részére,
melyek valahogy a háború alatt kikerülhettek a Tudományos Akadémia kézirattárából és
valahol, egy pesti piacon, ezekbe kéziratokba csomagolták a megvett árut.) A népkőltési gyűjtést
annakidején a Kisfaludy Társaság majd a Magyar. Tudományos Akadémia égisze alatt Erdélyi
János szervezte, gondozta, és vele dolgozott Arany János fia, László is, különösen a mesék
összegyűjtésében. Hangsúlyoznom kell, hogy nem egyszerűen irodalmi vagy művelődési
kérdésnek tekintették ezt annakidején sem. Erdélyi János egyértelműen kijelenti: ,,Mikor az
iskolázatlan népet költészete után becsüljük, annyit tesz, hogy polgárilag is fogjuk, mert a
kettő együtt jár." Ezt vallották más szavakkal Petőfi és Arany is. Greguss Ágost így méltatta
az elhunyt Erdélyi Jánost: ,,A nemzetet saját lelkével megismertetni, ez volt Erdélyi János
életének feladata... dicsőség néki, mert megoldotta!" E méltató sorokhoz, talán kis, rejtett
keserűséggel, Kodály Zoltán egy fél évszázaddal később, hozzáfűzte: azt, amit ,,Kölcsey
olyan forró vággyal álmodott, s amit emésztő küzdelmek, emberfeletti erőfeszítések árán
sem tudott elérni: népi alapon nyugvó nemzeti költészetet."... (A kérdés, a feladat nem
egyedi, magyar sajátság, hanem Európa más nemzeteinek nagyjaiban is felmerült. Kodály
Zoltán is hivatkozik erre: ,,Goethe ugyanis, előkelő városi polgárcsalád sarja, nemcsak maga
is beáll gyűjtőnek, mint Herder barátja és lelkes híve, hanem költészetében meg is valósítja
(a népi alapú nemzeti kötészetet)". Nekünk, magyaroknak ez nehezebb feladat, mert a
népköltészetnek és az iskolai, ,,magas műveltségnek" különbözőek a gyökerei: ,,A magyar
kultúra örök harc a hagyomány (vagyis a népi kultúra) és a nyugati (európai) kultúra között.
Béke csak úgy lehet, ha a népkultúra nő fel magas kultúrává, saját törvényei szerint, Európától
csak azt veszi át, ami erre kell, s ezt is szervesen magába olvasztja. Elérhetjük-e?
Janusz arcunk lehet-e valaha egyakaratú, magával egyes lélek arca? Egyik kezünket még a
nogáj-tatár, votják, cseremisz fogja, a másikat Bach és Palestrina. Össze tudjuk-e fogni e
távoli világokat? Tudunk-e Európa és Ázsia kultúrája közt nem ide-oda hányódó komp
lenni, hanem híd, s talán mindkettővel összefüggő szárazföld? Feladatnak elég volna újabb
ezer évre! (Kodály 1939. 4. 17., Kodály 1977. 13.)
Hogy a nemzet lehajol a néphez, igyekszik megérteni és felemelni, nem pusztán irodalmi
vagy zenei jelentőségű dolog. Életbevágó fontosságú és hosszantartó történeti folyamat
fordulópontja ez. A regeneráló folyamaté, mely lassan még akkor indult meg a nemzetben,
amikor a török háborúk után szinte végelgyengülésben, aléltan feküdt, mely még ma is tart.
Öntudatlan célja: a homogén nemzet, melynek minden egyes tagja a közös életcél
tudatában végzi a ráeső feladatot. Olyan ideál ez, melyért a nyugati, nálunk sokkal
egységesebb nemzetek is időnként újra meg újra küzdeni kénytelenek." (Kodály 1977. 13.)
Az egymással szembeállított műveltségeszmék kibékítése, egyesítése volt legnagyobbjaink
feladata, azért, hogy a nemzet maga is egységesebben álljon ki kora politikai kihívásaival
szemben is, és nem csak öncélúan, hanem betöltve egy feladatot, egy küldetést az egész
emberiség történetében is. Széchenyi István sajátos, kora ma már kissé dagályosnak érzett
fogalmazásán is átüt az a tiszteletreméltó indulat, mely egész életét bevilágította nekünk. ,,A
magyar népnek &#8212; mint én fogom fel, s ha nem táplálna gyermek koromtul fogva ezen
remény, s ezen remény nem emelkedett volna férfiúi koromban éltem legmeghatározóbb
pontján eldönthetetlen szent hitté, a nyílványos élet mezejére fel soha nem lépek &#8212; a
magyar népnek nincs csekélyebb hivatása, mint képviselni &#8212; Európában egyedül heterogen
sarjadék &#8212; ázsiai bölcsőjében rejtező, eddigelé sehol ki nem fejlett, sehol érettségre nem
virult sajátságit; sajátságit egy törzsökfajnak, melly, jollehet mindent maga előtt ledöntő
dagályként már több ízben gyászba borítá földgolyónk legkiképzettebb részeit, s fel fel
bőszülésiben mint Isten ostora mindenütt vérrel járt, bizonyosan annyi különöst és erejénél
fogva, bizonyosan annyi jót és nemest rejt magában, mint az emberi nemnek akármelly
lelkes és erős családja, csakhogy mint azoknál úgy ennél is, külön sajátsági árnyéklatokban:
a korlátlan tűznek nemes hévre, a vad erőnek bajnoki szilárdságra, a romboló ittasságnak
nagylelkűségre kell tisztulni, felemelkedni.
Az emberiségnek egy nemzetet megtartani, sajátságait mint ereklyét megőrizni s
szeplőtlen minemüségében kifejteni, nemesíteni erőit, erényeit, s így egészen új, eddig nem
ismert alakokban kiképezve, végczéljához, az emberiség feldicsőítéséhez vezetni, kérdem,
lehet-e ennél minden kesertül tisztább érzés; s ha csak mint hangya illy megdicsőítéshez
egy paránnyal is járulhatni, van e ennél emberek közt, kiktül lelki örömök el nem zárvák,
édesb osztályrész?" (Széchenyi 1925. 220.) Nem kétséges, Széchenyi a ,,heterogen
sarjadék"-on a magyar műveltség fentebb, általa is említett megosztottságát értette, a nép
,,ázsiai" hagyományát és a felsőbb osztályok latinos, németes, európai kultúráját, illetőleg
ezek ellentétét.
Tanulságos lenne részletesebben is elemezni az önálló, népi hagyományokra épülő magyar
kultúráért folyó küzdelmet napjainkig. Itt csak röviden hivatkozom a legfontosabb megnyilvánulásokra,
elsősorban Péter László áttekintése alapján. (Péter 2005.) Győrffy István már idézett
röpirata mellett feltétlen meg kell emléke~ a szegedi Bálint Sándor és Péter László írásairól,
akiknek gondolatai igen közel állnak Győrffy és Kodály javaslataihoz. Tudniillik az iskola mentse
át a népi kultúra lelkét, lényegét, tehát a néprajzot, a néphagyomány értékeit tanítanunk kellene az
általános, a közép- és főiskolákon és egyetemeken is, nemcsak a leendő néprajzkutatóknak. A
Debrecenhez kötődő Karácsony Sándor pedagógiai munkáiban kifejti, hogy a népi kultúra a XVI.-
XVII. században megdermedt, a magyar kultúrát, észjárást és világszemléletet a parasztság őrizte
csak meg, de közben elmaradt európai műveltsége. A gimnáziumokban, főiskolákon és az
egyetemeken tanuló ifjúság teljesen a germán kultúra vonzásába került és így a középosztály
elszakadt a néptől, gyökértelen értelmiséget alkot. Mindezekkel szemben gróf Révay József óva
intett attól, hogy műveltségünket a parasztság hagyományaihoz kössük, mert parasztságunk
elmaradott, szegényes, a parasztkultúra a kirekesztettek szükségből létrejött pótszere az európai
kultúrának, paraszttá válni öngyilkosság. Erdei Ferenc több munkájában Révaihoz hasonlóan látja
a paraszti kultúrát. Az feudális és kapitalista vonásokat együtt tartalmaz, elnyomott helyzetének
megfelelően csonka, így nem lehet az egész nemzet kultúrája, de a parasztságot sem szabad arra
kényszeríteni, hogy ragaszkodjon kultúrájához, melyet az ezzel összefüggő életformájával együtt
mindenképpen meg akar haladni, el akar hagyni. A paraszti kultúrában azért ő is talál megőrzendő,
a magaskultúrába átvihető elemeket, de válogatása ugyancsak önkényes és indokolatlan. Vargyas
Lajos mutat rá arra, hogy a paraszti kis közösségekben elvonatkoztatva a paraszti helyzettől, falusi
életkörülményektől, olyan emberi értékek is megmaradtak, melyek a jövő számára is értéket kell
jelentsenek. Megszólal e vitában a filozófus Prohászka Lajos, Veres Péter, Ortutay Gyula,
Németh László és Bibó István is. Kodolányi János különbséget tett a civilizáció és a
kultúra között; a civilizáció öli meg a kultúrát. A tömegek szomjazzák a technikai
civilizáció eredményeit, összetévesztik a kényelmet a biztonsággal, a könnyű életet a
boldogsággal, az anyagi szükségleteket az erkölcsi színvonal emelésével. Rámutat, hogy
ez a kérdés foglalkoztatja Európa nagy gondolkodóit is, akik az európai kultúra válságáról
beszélnek; Spengler, Huizinga, Ortega y Gasset, Sartre, hogy csak a jelentősebbeket
említsük.

Németh László jó 50 esztendővel ezelőtt, a megoldást a jövő osztálytalan társadalmában
látta, mert csak ott születhet meg egységes kultúra. Közben a háború után, az 1940-es
években tovább erősödött az a mozgalom, melyet a katolikus KALOT, a református KIE,
Soli Deo Gloria, Faluszetlement ifjúsági tömörülések, a regős-cserkészek kezdtek meg, de
amelyek folytatását ennek az évtizednek a végére ezekben a keretekben a politikai hatalom
megakadályozta. A népművészeti mozgalom azonban más úton, más szervezeteken
keresztül egy ideig még szélesedhetett. Énekkarok, tánccsoportok, népi zenekarok, népi
együttesek, népművészeti szakkörök és szövetkezetek, színjátszó körök alakultak és
mindezekben nagy szerepet kaptak a népi kollégisták is. A népművészetet megtanulni
kívánó fiatalok munkájának, törekvéseinek bemutatására és bírálatára, valamint a .jövő
feladatainak megfogalmazására is többen vállalkoztak. Erdős László és Vitányi Iván a
népköltészetről, zenekultúránkról és néptáncainkról, Muharay Elemér a magyar népi
színjátszásról, a Gyöngyösbokréta mozgalom folytatásaként alakuló népi együttesekről,
Kádár Zoltán és Bernáth Aurél a magyar képzőművészetről, Járdányi Pál a zenéről, Temesi
Mihály a magyar népnyelvről fejtette ki véleményét és vitázott mások nézeteivel.
Péter László e sokágú művelődéspolitikai vitát 1949-ben így összegezte, még egy
igazi, a társadalmi ellentéteket végleg kiküszöbölő, ideális szocializmus reményében: ,,A
paraszti sorhól szabad, földművelő polgárrá váló magyar nép kultúrája, a közkultúra... az
idegen hatások miatt elveszti sajátos mélykultúrai és népkultúrai vonásait is. Közkultúrája
tehát a hagyományos formákból nem őriz meg semmit... Közkultúrájának jegye éppen az,
hogy teljesen heterogén, egymással összefüggésbe jutni nem tudó elemek keverednek
benne zűrzavarosan, szervetlenül. Ebből a közkultúrából értékes magas kultúra felé jutni
lehetetlen, viszont megmaradni benne sivár és barbár. Ezt mondhatja a pesszimista
tudomány... Bartók János abban bízik, hogy a népkultúra ma is megbirkózik a selejtkultúrával,
s ezt is meg tudja emészteni. Nem hiszem. Egyetlen lehetőséget látok, s ez
esetben megváltozik a tudomány jóslata is: a határozott művelődéspolitika szólhat bele
(ebbe a folyamatba AB), két oldalról. Az egyik oldalról úgy, hogy megteremti a
munkáskultúrát, a kultúra eddig elért legértékesebb elemeiből; a munka, a pihenés, a
szórakozás új, kultúrált formált, illetve &#8212;és ez a másik oldalról való beleszólás az eddig
magától, spontán alakuló művelődésbe, hogy a ,,népkultúrának alkalmai (,,paraszti")
elemeitől megszabadított, alkati (,, mély" és ,,népi") elemeiben művészi módon tovább
fejlesztett, tökéletesített formáját teszi iskolai, szabadművelődési és a társdalom szellemi
életének főanyagául és azzal szorítja ki tervszerűen a selejtkultúrát a közkultúrából."
Lényegében ugyanazt mondja, amit Kodály Zoltán is: A magyar értelmiség feladata, hogy a
parasztság által megőrzött népi kultúrát megtanulva, korszerűen adja tovább a
közoktatásban és az iskolán kívüli művészeti mozgalmak segítségével. Igen, 1949-ben ez
volt a reményünk. (Péter 2005.)

A vita folytatódott az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc után is, lényegében
máig tart. A szakmán, a néprajzon belül, gondolok itt Istvánovits Márton
kezdeményezésére, valamint a Népművészeti &#8212; Népművelési &#8212; Művelődési Intézet szervezte
fesztiválokra, a ,,Repülj páva" rendezvényekre, népművészeti kiállításokra,
konferenciákra, ahol elsősorban a népművészeti mozgalmak gyakorlati kérdéseit is
megtárgyalták. És folytatódott a vita művelődéspolitikai, irodalmi folyóiratokban is, a
,,népi és urbánus" vagy maradi és szabadelvű, liberális ellentétpárokba erőszakolva, néha
egészen alpári stílusban gyalázva a ,,nacionalista", ,,mélymagyar", ,,narodnyik",
nemegyszer még fasisztának is nevezett eszméket, miközben a buta, erőltetetten
nyelvjárásban beszélő paraszt a népszerű Tv és rádio-kabarék kiröhögött figurája. (Ezekre
az öngyalázó műsorokra az idén, 2008 szilveszterén is vállalkoztak ,,művészek", és olyan
szavakat használva, amit a jóízlés nemcsak gyermekeknek, hanem felnőtteknek is megtilt
&#8212; minden helyzetben. Csak a ,,népieskedő" kabaré műsorban kell eltűrnünk? De ott sem
mindenkinek tetszik ez, szerencsére, mert egy napilap is szóvá tette. Ez is egyedülálló
,,hungarikum", más nemzetek közszolgálati műsorai sehol sem süllyednek ilyen mélyre,
mert a nemzeti egység a művelődésben számukra ma is mindenekfelett álló érték.)
Műveltségbeli megosztottságunkat legjobban zenei életünk tükrözi. A zene, a muzsika
jelentőségét az ifjúság elemi művészi és társas igényeinek kielégítésében nem lehet
túlbecsülni. Szapu Magda szerkesztette 2004-ben megjelent kis tanulmánykötet
egyértelműen kimutatta, hogy a mai fiatalságot is a muzsika szervezi alkalmi és tartósabb
közösségekbe, de csak elenyésző részét az a zenei hagyomány, amit Kodály Zoltán
keletinek, ősi magyar népzenének nevezett. A hazai és erdélyi magyar ifjúság 15 és 25 év
közötti tagjainak mintegy 80 %-a a modern, nemzetközi zenei irányzatok szerint oszlik
meg, csoportosul, szórakozik kisebb-nagyobb csoportokban: Vannak rokkosok,
metálosok, rapperek, diszkósok, houzosok, technósok, pankok, akik más és más megjelölt
irányzatok hívei, ilyen zenét hallgatnak. Ízlésüket ruházatukkal is kifejezik és egymásról
lesújtó véleményeket fogalmaznak meg, és mindegyik megkeresi a neki megfelelő szórakozóhelyet,
koncertet, hepeninget. Ezekkel szemben, a népzene hívei, táncházak és
népzenei koncertek látogatói, a klasszikus zenét hallgatókkal, zenészekkel és énekkari
tagokkal együtt összesen talán 15-20 %-át teszik ki az ifjúságnak. Más, világi közösséget
összehozó szervező erő a zenén kívül csak jelentéktelen. (Kerékpárosok, gördeszkások,
természetjárók, sportolók stb. Szapu 2004.)) Igaz, hogy az utóbbi években egyre több általános
és középiskolás érdeklődik a hagyományok iránt és vesz részt alapfokú művészeti
oktatásban, jár játszó- és táncházakba, kézműves foglalkozásokra, szövő, gyöngyfűző,
agyagozó táborba, csatlakozik hagyományőrző huszárokhoz, lovas-íjászokhoz, vagy
járnak el olyan rendezvényekre, ahol ezeket megcsodálhatják. Az érdeklődés növekedik,
mert az iskolákban, a hivatalos tanrendben egyre kevesebb az ének és tornaóra, és a szülők
egy része felismerte, milyen nagy gyönyörűséget találnak a gyermekek a viszonylag
könnyen elsajátítható művészi alkotásban. ,,Az az ember, aki gyermekkorában nem tanult
meg szépet és jót alkotni, az egész életében a hatalomban, a mások feletti uralkodásban
keres kielégülést" &#8212; írta Alfred Adler a bécsi pszichológus. Igen, a kicsi gyermek meg tudja
tanulni a szép és jó alkotásának, teremtésének az örömét a játékokkal. Egy énekes, táncos
szerepeket osztó körjáték, egy közös dalolás, egy rongybaba, egy gyermekrajz, &#8212; már
teremtés, művészi alkotás. Semmivel sem pótolható élmény. A népi játék, századok alatt
kiformálódott, a maga nemében tökéletes alkotás, melyben a leglényegesebb vonás az, hogy
nincs benne versengés, csak az együttműködés, a közösség élménye. Kodály Zoltán így írt
ezekről az énekes, táncos gyermekjátékokról: ,,Egyrészt valóságos tárházai a tudatalatti
magyarságnak. Tudatalatti elemeknek eddig még alig méltatott nagy szerepe van a nemzeti
jelleg (talán inkább ,,öntudat, ,,nemzeti lélek", szó használata lenne jó itt, AB.) kialakulásában.
Aki nem játszotta gyermekkorában e játékokat, annyival is kevésbé magyar. Benne a
nemzethez tartozás sokágú, bonyolult érzése feltétlenül szegényesebb, hiányosabb. Egy
csomó jellegzetesen magyar testmozdulat, szólás, hanglejtés, forma, dallam kimaradt lelki
életének építőanyagából. A nevelésnek oda kell törekednie, hogy ez a: magyar vagyok minél
gazdagabb tartalmat, minél több életet, színt jelentsen mindenkinek, egyénileg is, különben
vajmi könnyen üres frázissá szárad. Másrészt nagy e játékok tisztán emberi értéke is,
fokozzák a társas érzést, életörömet. A mai gyermek koravénsége ellen nincs jobb
orvosság." E mintegy fél évszázaddal ezelőtt leírt szavak ma időszerűbbek, mint akkor.
,,Ugyanezt minden nép, nemzet elmondhatja a maga gyermekjátékairól, de sajnos már csak
ott, ahol azokat időben leírták, rögzítették, vagy gondoskodtak fennmaradásukról. Sajnos, ez
nem mindenhol történt meg. Ebben a tekintetben mi magyarok gazdagok vagyunk.
Gazdagabbak, mint sok, szerencsésebb történelmű nyugati szomszédunk. Más szóval
hazafiságot, nemzettudatot, identitástudatot adnak ezek a játékok, anélkül, hogy mások
56
gyűlöletére, lenézésére nevelnének. Ezért nemcsak a gyermekek egészségének kifejlődésében,
hanem különböző nemezetek közti béke és megbecsülés érdekében is szükségünk van e játékokra, s
ha kell, tanuljuk el egymástól." (Hangsúlyoznunk kell: a népi játékokban nincs versengés, győztes
és vesztes! Ma minden &#8218;játékos" vetélkedést, sportot is játéknak nevezünk, de ezek éppen a lényegét
tagadják a hagyományos játéknak!)
Társadalmunk megosztottsága, a nemzeti összetartozás, szolidaritás hiánya műveltségünk
megosztottságán alapszik. Nemzeti összetartozás tudata, ,,nemzeti lélek" (Berzsenyi Dániel) nélkül
semmilyen belpolitikai, gazdasági, társadalmi, művelődési program, jobbító reform, nemzetvédő
külpolitika nem hajtható végre, nem lehet sikeres, ha nem mozgósítható, nem állítható mögéje az
országlakók többsége, a társadalom. Ma is észlelhető mértékben meg vagyunk osztva és
közösségeink, nemzeti szolidaritásunk széteséséért az egész magyarországi lakosság súlyos árat
fizetett: Európa legbetegebb, szorongó, önzésbe merült, megosztott népe vagyunk, ahogy azt hazai és
nemzetközi egészségügyi statisztikák döbbenetes adatai igazolják. (Kopp-Skrabszki 1993)
Ehhez még három tényre gondoljunk. Az egykori vasfüggönytől nyugatra az egész Európában
összesen 24. 000 embert ítéltek el úgynevezett háborús bűnösként a II. Világháború befejezése után. A
százmilliós Japánban 1260-at. Magyarországon 1945 februártól 1950 áprilisáig a népbíróságok 23.946
antibolsevistát marasztaltak el háborús vagy népellenes bűncselekmény címén. 2004-ben a magyar
állampolgárság kiterjesztésének ügyében az ország szavazópolgárainak fele sem ment az urnákhoz,
bár a szavazók közt többségben voltak azok, akik a határon kívül rekedt magyaroknak megadatta
volna a magyar állampolgárságot. Az önzés és közöny a gyávaság legegyszerűbb formái, jutalma a
magányosság.
Kendőzetlenül látnunk kell tehát ma, hogy borúlátó és reménytelen közérzetünknek, mint
nemzeti önképünknek mi az oka, eredete: közösségeink hiánya, műveltségünk megosztottsága,
zavaros történeti tudat, elmagányosodás. Kopp Mária idézett könyvében arra is rámutat, hogy ez
nem egyszerűen a modern, embertelenedett, globalizált világ hatása, hanem a szorongáskeltés
minden uralkodni kívánó hatalom érdeke, és ennek szolgálatában állhatnak a médiák is, és más
eszközök is, melyek minden lehetséges közösséget, szolidaritást, összetartozási érzést
rombolnak: a családot, a falut, az egyházakat, kis iskolákat és a nemzeti érzést egyaránt.
Mégpedig leginkább az önmegvalósításra, a korlátlan szabadságra és az ésszerűségre, haszonra
való hivatkozással. Mert a szorongó ember irányítható, helyettesíthető, mindennel, átvitt
értelemben is megetethető és megvehető. Mint annakidején Szelepcsényi vagy Forgách Ádám is
volt. Látnunk kell történelmi utunkat, gyengeségeinket és bűneinket is, hogy a helyes látlelet
után megfelelő gyógyításba kezdhessünk. Erre is találunk lelkesítő példákat a magyar
történelemből, melyek egész Európát beragyogták.


Irodalom:
ACSÁDY Ignácz
1898. Magyarország története I.Lipót és I.József korában. In: A magyar nemzet
története. VII. k. Szerk. Szilágyi Sándor. Budapest.
ANDRÁSFALVY Bertalan
1974 Délkelet-Dunántúl népeinek sorsa a Rákóczi-szabadságharc idején. In: A
Rákóczi-kori kutatások újabb eredményei. Szerk. T.Mérey Klára és Péczely
László. Pécs.
1998 Torzkép a magyarságról. Honismeret. XXVI. 5. sz.
2001 Németh László Szekfű Gyulát bíráló művének üzenete. Confessio 25. évf
2001/3
2004 Hagyomány és környezet. In: Az Idő rostájában. Tanulmányok Vargyas
Lajos 9o. születésnapjára. III. k. Szerk. Andrásfalvy B- Domokos M- Nagy
Ilona. Budapest.
2007 A Duna mente népének ártéri gazdálkodása. Budapest.
BÁLINT Sándor
1977 Ünnepi kalendárium. II. Bp.
DEÉR József
1993 Pogány magyarság - keresztény magyarság. Bp.
DÉLVIDÉKI. S. Attila
2007 Lángoló temetők. Vajdaság kihasításának elhallgatott titkaiés borzalmai.
Bemutató kötet: Fejezetek a rácjárások történetéből..Kézirat.
DITZ , Heinrich
1993 A magyar mezőgazdaság. Népgazdasági tudósítás a kir. bajor Közmunka és
Kereskedelmi Államminisztérium részére. 1867. Budapest.
DÜMMERTH Dezső
58
1997 A nemzethalál víziója és Trianon. Trianon Kalendárium 1998. 9-18.
GYŐRFFY György
1977 István király és műve. Budapest.
GYŐRFFY István
1939 Néphagyomány és nemzeti művelődés. Budapest.
HÉVIZI Józsa
1996 Regional and ecclesiastical autonomy as an expression of collective rights in
historic Hungary . Budapest.
HÓMANN Bálint - SZEKFŰ Gyula
1935 Magyar történet. Bp
KISS Géza
1937 Ormányság. Budapest.
KOPP Mária - SKRABSZKI Árpád
1993 Magyar lelkiállapot. Budapest.
LÁSZLÓ Gyula
1996 A honfoglalók földművelése és állattartása. In: Magyarország agrártörténete.
Szerk. Orosz István- Fűr Lajos- Romány Pál. Budapest.
LENDVAI, Paul
2001 Magyarok, kudarcok hősei. Budapest.
OLAJOS Terézia
1996 A 9. századi avar történelemre vonatkozó görög források. In: A
Honfoglaláskor írott forrásai. Szerk Kovács László, Veszprémi László.
SZABÓ Mátyás
2001 Néptípusok, népmegítélések a Kárpát-medencében a XVIII.-XIX.
században.
In: Mit ér az ember, ha magyar. Szerk. Benyák Mária. Wien- Bécs
59
SZABOLCS Ottó
1990 Külföldi tankönyvek magyarságképe. Bp. 1990.
TÓTH Zoltán
2000 Távlati kép a történelmi parasztságról. In: Magyar Néprajz VIII.
Társadalom.
Főszerkesztő Paládi-Kovács Attila. Bp. 67-116.
 
 
0 komment , kategória:  Magyarságtudományi Intézet  
Lukácsy Kristóf - Magyarok őselei
  2017-07-22 15:47:46, szombat
 
  Lukácsy Kristóf - Magyarok őselei , hajdankori nevei és lakhelyei


Link
 
 
0 komment , kategória:  Magyarságtudományi Intézet  
A szakrális királyság fogalma
  2017-06-23 22:07:31, péntek
 
  Botos László, a Magyarságtudományi Intézet egyik alapítójának a levelét
továbbítom szeretettel:

Tisztelt Olvasó!

A szakrális király vagy szakrális kormányzó gondolat vagy célkitűzés az én kiállásommal is folytatódik. Hasonlóképpen Kincsesné Salca Mária és Dr. Balogh Sándor meggyőződéseikhez támogatom e posztra a jelenlegi legalkalmasabb személyt, Patrubány Miklóst, az MVSZ elnökét.



Horkovics-Kováts János HUN TV munkacsoportja, Szabó Attila, Dr. Gyarmati Éva és mások előadása ősi magyar célokat megvalósító, - a Szent Korona Országát visszahelyező célok, pontosabban az Apostoli Magyar Királyság visszahelyezését szorgalmazza.

Az ilyen formában való megvalósítás, egy újabb magyar nép becsapása. Becsapása, mert tudott tény, hogy az Apostoli Magyar Királyság egy intézmény, amelyet Szent István alapított, de Árpád-házi királyaink után a Habsburg származékok is Apostoli Magyar Királyokká váltak.

Ennek ilyetén való visszahelyezése jogosan hozná vissza a Habsburg uralkodók korát nyakunkra: amelyet a mostani kormányunk is és a habsburgi igyekezet is minden lehetőséggel támogat. Lásd: II. János pápa 2004. október 3-án IV. Károlyt boldoggá avatta, és megkezdődött a szentté avatása. 2013. április 1-jén szentelték meg hermáját Budapesten, a Bazilikában. Az sem véletlen, hogy az egykori Habsburg dinasztia területén máris három szobrot emeltek róla, Monte faluban, Madeirában, Innsbruck-ban és Budapesten. Ezért az Apostoli Magyar Királyság visszahelyezését népünk nem támogathatja. Ellenben szent magyar célul, népünk és nemzetünk érdekében kötelességünk a Szakrális Magyar Királyság vagy Szakrális Magyar Kormányzóság visszahelyezése.

Most itt idézem Dr. Balogh Sándor: A Magyar Szakrális Királyság fogalmát.

SZAKRÁLIS KIRÁLYSÁG FOGALMA

Dr. Balogh Sándor


Tonnányi cikket és könyvet írtak a Szent Koronáról és a Korona Tanról, de vajmi keveset olvashatunk a Szakrális Királyról. Hadd pótoljam ezt a hiányt és dióhéjban megmagyarázni a fogalmat.

Szent Istvánra, illetve a magára a Szent Koronára vezethető vissza a fogalom.

1. A Szent Korona egyedüli beavató korona a világon, ami beavatja szakrális királyt a természetfeletti rendbe. Kiszely szerint "a beavató koronának analógiái csak Belső-Ázsiában vannak; európai képviselője egyedül a Magyar Szent Korona. Ezt az uralkodó csak koronázáskor viselheti, amúgy két koronaőr őrzi."[1][1][1]

2. A Szent Korona két részből áll; az alsó és a felső rész mintegy összeköti az eget és a földet, és akit ezzel megkoronáznak, az mintegy híd szerepel a két világ közt.

3. A Magyarországot képviselő Szent Korona Szűz Máriának való felajánlással Szent István Szűz Máriát Magyarország örökös királynőjévé tette.

4. Főt. Szigeti István, aacheni magyar plébános szerint Szent István Szent Odiló imájából vette a Magyarok Nagyasszonyának való felajánlás eszméjét. Odiló imájának ez a szövege: "Ó, legkegyelmesebb Szűz, minden idők üdvözítőjének Anyja, a mai naptól és ezentúl a Te szolgálatodban vagyok, s légy mindig irgalmas pártfogóm minden ügyemben, Isten tén senkit nem helyezek eléd, és saját jószántamból magam örökké, mint tulajdon szolgádnak önként átadom (mancipatui trado). "[2][2][2] Ez a felajánlás a szakrális király fogalmának a lényege. A szakrális király a Szűz Anya, a Magyarok Nagyasszonya örökös szolgája, illetve kormányzó, helynöke aki a Szűz Anya nevében és akarata szerint uralkodik Mára országában, a Regnum Marianumban. Ha a király nem tölti be ezt a szerepet, nem szakrális király.

A mai kritikus helyzetben nem hagyhatjuk veszni Mária országát, nem hagyhatjuk, hogy az Europai Unió urai tovább feldarabolják a Kárpát-Medencét, megszüntessék a Regnum Marianum-ot. Ezt csak egy szakrális király akadályozhatja meg, a Magyarok Nagyasszonya segítségével.

A szakrális királyság olyan, mint egy jéghegy, aminek csak egy aránylag kis része látszik, a legfontosabb rész, az égiekkel való kapcsolat láthatatlan. +

Ez a Szent Korona Magyar Titka Szigeti István atya szerint!



Botos László

2017-06-19


A Magyarságtudományi Intézet honlapja: Link

Tárgymutató: Link




 
 
0 komment , kategória:  Magyarságtudományi Intézet  
Botos László - A sátáni kötés: tépjük szét!
  2017-05-22 20:18:46, hétfő
 
  1921-ben, amikor a magyar Országgyűlés elfogadta, ratifikálta e hazug békediktátumot, a Széchényi könyvtárban kell lennie egy kitételnek, hogy miként lehet idővel hatálytalanítani e döntést, minek következtében, milyen hatással, és milyen lehetőség felidézésével. Ez lenne a legnagyobb bizonyítékunk.

Alapvető jogi elv, hogy ha a vád nincs bizonyítva, a vádlott ártatlan! 96 év telt el, amióta népünk ezt az igazságtalan vádat lelkén viseli. Azóta számos kiváló magyar és külföldi könyv és tanulmány jelent meg, amelyek mind ártatlanságunk és a hamis rágalmak ellen szólnak, de a magyar nemzet és annak népe, a magyar nép, még ennyi idő után sem adott be egy jól megalapozott és jól kidolgozott ellenvádat, illetve védekezést.
Ezt a munkát, a nemzetnek és saját népének kell elvégeznie. Ez önvédelem! Nem várható, hogy az ítélethozók lelkileg esetleg megtisztulnak, és önként semmisítenék meg, beismerve bűnösségüket. A Trianont tárgyaló könyvekben megírt igazságok, ellenbizonyítékok, amelyek az igazság, a méltányosság és a tisztesség nevében íródtak: ,,a békeparancs megfogalmazói" nem fogják venni a fáradságot, hogy e könyvek alapján felbontják a bűnös kötést, amit kötöttek. E kötést nekünk kell széttörni, vagy elszakítani. Az eszköz a kezünkben van. Minden ránk fogott, alaptalan vádat, cáfolhatatlan ellenbizonyítékokkal tudjuk hatálytalanítani. Feltételezzük, hogy a nemzetközi bíróság elfogadja az igazság, méltányosság és tisztesség elvét. Mert csak így lehet tartós és békés együttélést létrehozni Európában.

1920. június 4-én, amikor a magyar küldöttség a tárgyaláson megjelent, hogy védekezhessenek a vádak ellen, ideiglenesen elkülönítették, ezzel nem adva meg a legalapvetőbb minden szabad embernek kijáró, bevádolt, védekező lehetőséget. Csak egy meghatározott időben védőbeszédet engedélyeztek. Ezért a határozat elfogadása annak ratifikálására kényszerítették, amit gróf Apponyi Albert a valótlan vádaskodás és döntés után elfogadni nem tudott, és így későbbi időben mást neveztek ki erre a lealázó cselekményre. E cselekményt 1921. évi XXXIII. törvény formájában ismert. Ennek első paragrafusa így kezdődik: "Tekintettel a kényszerhelyzetre...". Vagyis, a békeszerződést ráerőltették Magyarországra, holott a legalapvetőbb jogi szabályok szerint csak szabadon vállalt szerződések érvényesek. Ezért a nemzetközi törvények ismeretében a kikényszerített elfogadtatás (ratifikáció) a magyar nemzet és annak népe nevében semmisek.

Idézetek Botos László: Út a trianoni békeparancshoz c. könyvéből:
Az orosz kormány vakmerő hazugságokkal próbálta takargatni Monarchia-ellenes politikáját, a Romániával kapcsolatos tárgyalásokat és a titkos pánszlávista mozgolódást. Amikor Franciaország megpróbált külön békeegyezményt kötni a Monarchiával 1914-ben, Sazonov közbelépett: "Nem! - mondotta. - Szó sem lehet különbékéről! Semmi áron sem. . . . Soha! Ausztria- Magyarországot fel kell darabolni, és meg kell semmisíteni. . ."

******************

Pozzi, Henri: Századunk bűnősei. 16.


A TELJES TANULMÁNYT MEGTALÁLJÁK BOTOS LÁSZLÓ HONLAPJÁN, A MAGYARSÁGTUDOMÁNYI INTÉZET HONLAPON. A TÁRGYMUTATÓN keressék ki Botos László nevét, majd ezt a tanulmányt, "A sátáni kötés: tépjük szét!"

Az alábbi linken található meg:


Link
 
 
0 komment , kategória:  Magyarságtudományi Intézet  
Botos László: Még mindig - és meddig még -Trianon
  2017-05-09 20:43:17, kedd
 
  Botos László: Még mindig - és meddig még -Trianon

A szabadkőműves páholyok felhasználták a pánszláv mozgalom bomlasztó hatását a Kárpát-medencében a sötét, felforgató céljaik érdekében. Érdemes rátekinteni az 1890-ben megjelent térképre, amely az angol folyóirat, The Truth karácsonyi számában, Henry Labouchers magas rangú szabadkőműves szerkesztésében látott napvilágot. E folyóiratot London külvárosában, a Collingdale könyvtár múzeumában állították ki, és azon Európa nemzeteinek jövőbeni térképe volt látható. Németország, Lengyelország, Svájc, Ausztria, Spanyolország és Oroszország, mint köztársaságok voltak feltüntetve. Tudjuk, hogy ez időben Németország, Lengyelország, Spanyolország és Ausztria mind királyságok voltak. Hazánk, Magyarország viszont már hiányzott a felsorolásból, mert előttük ekkor már elhatározott tény volt Magyarország feldarabolása.
E térkép szerint az oláhok (Románia csak 1920 után lett az új országuk neve) már megkapták hazánk nagyobb részét, Erdélyt és a Kőrös folyó területeit. Málnási Ödön írja: ,,Amikor Wilson Amerikából Európába jött a béketárgyalásra, az európai népekről annyit se tudott, mint a Foreign Office vagy a Quai d'Orsay legjelentéktelenebb referense. Mikor pedig Európából távozott, arról panaszkodott, hogy mindenki hazudott neki."

1920. június 4-én a versaillesi Trianon palotában határozták el és íratták alá az I. Világháború úgynevezett ,,békeszerződését", amelyet az azóta már felvilágosult világ értelmisége is úgy könyvel el, mint ,,békediktátumot", amely talán a világtörténelem egyik legigazságtalanabb diktátuma! Ugyanis a magyar küldöttségnek egyszerűen nem engedték meg a tárgyaláson való részvételt, nem biztosították a védekezés lehetőségét, ami minden szerződés alapfeltétele. A tárgyalások időszakában az akkori kormányunkat képviselő gróf Apponyi Albertet elszigetelték, a küldöttséget gyakorlatilag bezárták a szállására, így ellehetetlenítették. Egyedül az aggastyán-korú Apponyinak engedtek rövid egészségügyi sétát és azt, hogy tehessen egy ugyancsak rövid nyilatkozatot, - végül a már kész határozat elfogadására szólították fel, hogy aláírásával hitelesítse azt, - amit természetesen, Apponyi gróf és az egész magyar küldöttség megtagadott. A döntés ratifikálása úgy történhetett meg a trianoni palotában, hogy ,,senki sem vállalta" e ,,halálos ítélet" saját kezű aláírását. A kényszer alatt úgy határoztak, hogy kisorsolják az aláírók nevét. Az így ,,kiválasztott", kijelölt személyeknek végre kellett hajtaniuk a balsorsban rájuk kényszerített döntést. A magyar részről kisorsolt aláírók a nép által megvetetten élték le hátralévő életüket, egyikük évek múltán öngyilkos lett.

-------------------------

Szőllőssy Sándor: Ez az igazság, Erdély, a román nép és protektorai, London, 1968,112.: Endre László: A zsidók-ról, 47.
U.o. 114.: Málnási Ödön: Országveszejtés, 29.



Magyarország a Monarchia háborús veresége folytán nemcsak királyát (és királyságát) veszítette el, hanem területének és lakosságának kétharmadát is. A nemzetközi szabadkőművesség gonoszságát kiegészítve (trianoni békediktátum) alapos munkát végzett és kivédhetetlen okot adott a Magyar Tanácsköztársaság létrejötte is. Ebben pedig a zsidóság szerepe úgyszólván kizárólagos volt. (...) A nemzetközi szabadkőművesség aknamunkája az első világháború kitörésében, majd az úgynevezett békeszerződések diktátumában közismert volt. Még csak vitatni sem lehetett. Ennek lett a következménye, hogy a vesztes államok új kormányai - köztük a magyar is - betiltották működésüket. Úgy tűnik, ez néhány évig nem is okozott zavart a kormányok működésében. Mivel a páholyok nem nyílt szervezetekként működtek, nem is igen lehetett tudni, hogy kik voltak a tagjai. A magyarországi zsidóság, mintha mi sem történt volna, változatlanul beépült a magyar kormányzati hivatalokba.

A háborús gazdaság szanálása előbb-utóbb igényelte a Korona pénzrendszer inflációjának megállítását, teljes felszámolását. Erre a magyar kormány kellő időben megtette a szükséges intézkedéseket. A korabeli közgazdasági ismeretek függvényében ez külföldi tőkehitelek felvétele nélkül nem volt megvalósítható. Ne felejtsük el, hogy a csonkaország gazdaságának újjászervezése és talpraállítása sokkal nagyobb feladat elé állította a magyar kormányzatot, mint a második világháború utáni állapotok. A hitel felvéte-lével mind Bethlen István miniszterelnök, mind Horthy Miklós kormányzó egyetértett. Tárgyalásokat kezdtek a svájci bankokkal. A tárgyalások a kölcsönös érdekek figyelembevételével normális mederben folytak, majd meg-egyezés előtti állapotba jutottak. Ekkor azonban nem kis meglepetés érte a magyar kormányzatot. A hitelező bankok utolsó, de lealkudhatatlan feltételként szabták a betiltott szabadkőműves páholyok működésének újbóli engedélyezését.

Horthy és Bethlen egy ideig ellenálltak. Erre válaszul hatalmas, nemzetközi szabadkőműves offenzíva indult meg a magyar kormány vezetőinek ,,megdolgozására". Dr. Török Zoltán mérnök, a titokban mégis működő magyarországi Symbolikus Nagypáholy egyik vezetője, vállalkozott a közvetítő szerepre. 1923 végén az Association Maconnique Internationale nevű, szabadkőműves szervezet vezetőit a genfi kongresszusán hozta össze Bethlen István gróffal a magyarországi páholyok felszabadítása ügyében. Majd dr. Török meghívására a svájci Reverchon és a New York-i Ossian Lang szabadkőműves páholyok nagymesterei utaztak Budapestre. Hosszú tárgyalások végén kérvényt nyújtottak be a kormányzóhoz a páholyok újbóli engedélyezése érdekében.

A nemzetközi szabadkőművesek kitartó erőlködése végül is eredménnyel járt. A kormányzó és a kormány engedményekre kényszerült. Mondhatnánk, kompromisszum született. A magyar kormány ugyanis - most már megalkuvást nem tűrő módon - kikötötte: a szabadkőműves páholyok csak nyilvános szervezetek formájában működhetnek. Így történt, hogy különböző fedőnevek alatt folytatták titkos működésüket. Mint például: Ingyentej Egyesület, Ingyenkenyér Egyesület, Nyomorék Gyermekek Otthona, Pesti Lloyd Társulat, Magyar Cobden Szövetség, Rotary Club stb. E szervezetek kizárólag régi zsidó szabadkőművesekből állottak.
A magyar kormány tagjai előtt, természetesen, nem volt titok a zsidóság ebbéli szervezkedése, de jóindulatúan kezelte, mondhatnánk ,,eltűrte".

Horthy és kormányai gyorsan elfelejtették a Tanácsköztársaság zsidó túlkapásait. Megtorlást pedig szinte nem is alkalmaztak. Egyelőre nincs rá bizonyíték, de tartunk tőle, hogy a Horthyt elfogadó hatalmak ezt a valóságban meg is tiltották számára. Mással ugyanis aligha magyarázható meg, hogy Horthy felszabadító ,,ellenforradalma" még azt is lehetővé tette, hogy a bukott népbiztosok külön luxusvonaton utazzanak el Ausztrián át Moszkvába, s magukkal vigyenek 200 millió aranykorona értékű magyar vagyont. Horthy és kormánya soha nem is emelt igényt a szovjet kormánynál e hatalmas vagyonra. Mindez fényesen bizonyítja, hogy Kun Béláék feladatukat nem kizárólag Moszkva utasítására és érdekében végezték. (Hernádi Tibor: A magyarországi zsidóság ezeréves védelme. Baja. 2008. 196-198. old.)

A 2015. év folyamán, Orbán Viktor a 3. miniszterelnöksége idején, nagy öröm és dínom-dánom közepette, - a magyar nép megkérdezése nélkül - elfogadta azt az izraeli javaslatot, mely szerint 2019-ben Budapest helyet ad a Maccabi Játékoknak, és 2.1 milliárd forinttal még támogatja is. A kizárólag zsidó résztvevők számára szervezendő sportjátékok támogatását a magyar nép még szavazati beleszólással sem akadályozhatja meg. Izrael 1948-ban, 2000 év után, bibliai hivatkozásra megkapta Palesztina földjét. Azóta sok-sok mindenkori segítséggel és szorgalmas nemzetépítő munkával hatalmas, erőteljes, ipari, sőt atomenergiával felszerelt állammá fejlődött. Megalakulása óta nem szenvedett területvesztést. Ezzel szemben a magyar nemzet 1920-ban elvesztette több mint ezeréves őshonos területének kétharmadát a trianoni kényszerzubbony révén. Lakossága 18,264,533 lélek volt, amelyből 10,649,416 lélek maradt. Elvesztettük városaink, bányáink, vasútvonalaink, iskoláink, gimnáziumaink, szántóföldünk és erdőterületeink hatalmas részét. Ebben a dolgozatban nem célunk a veszteségek pontos felsorolása, csupán az érzékeny veszteségek ismertetése, hogy az olvasó fogalmat kapjon a kegyetlen nemzetcsonkításról, és arról, hogy mindez hazug, igazságtalan vádak alapján történhetett meg. Magyarország nem nyomta el a nemzetiségeket, hanem megtartotta a Kárpát-medencei Szent Korona Országában. A felekezeti oktatást is segítette. Nem kívánta beolvasztani a Magyarországra menekült és befogadott nemzetiségeket, mint ahogyan azt hatalmi szóval és karhatalommal a franciák, a spanyolok és az angolok megtették a saját kisebbségi népeikkel. A Szent Korona iskolai oktatása mindig a nép nyelvéhez, vagyis a vallása szerinti papjainak nyelvéhez igazodott. Magyarországon ezért maradhattak fenn és válhattak Versailles után nemzetté a románok, a szlovákok, a szerbek és a kárpátaljai ruszinok is. A Trianoni Döntés következtében meggyengült államunktól elvették, megszüntették a királyságot. Úgynevezett demokráciát alakíttattak a magyar nemzet nyakára, amelynek leple alatt most a Maccabi Játékok budapesti rendezésével még további mélységekbe kívánnak sodorni bennünket, az elmúlás, a megsemmisítés árnyékába, mint valami önállótlan bábot, egy idegen érdekek által irányított államocskát.

Mi lehet annak a háttere, hogy a gazdag, virágzó Izrael nem a saját hazájában kívánja megrendezni e minden részletében kirekesztő, kizárólag zsidó sportolók számára nyitott, tehát fajilag elszigetelt sportversenyt? A Maccabi Játékok Budapesten való rendezése a világ népeit arra a sejtelemre, sőt meggyőződésre vezetné, hogy Magyarország Izrael (jövőbeni?) gyarmata! Ezért KÉRÜNK SEGÍTSÉGET a szabadságot, önállóságot szerető és maguknak megkövetelő népektől, ez újabb megcsonkíttatásunk elkerülésére, megakadályozására, - azoktól, akik rokonszenveznek velünk. Merésznek tűnő felvetésünk nem agybeteg lázálom, mert ez a terv a zsidó világszervezet részéről már 1910-ben így fogalmazódott meg:

,,Testvérek! Hittestvérek! Az egész földkerekségen nincs egyetlen darab föld sem, amelyet könnyebben leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot. E két országnak mindenképpen a miénknek kell lennie, mert számunkra ott a legkedvezőbbek a körülmények. Ti, zsidó testvérek, fáradozzatok minden erőtökkel azon, hogy mindkét országot teljesen birtokotokba vehessétek... Az adományok váratlan bőséggel folynak be pénztárunkba azzal a céllal, hogy a galíciai és magyarországi területeket a galíciaiak és magyarok kezéből kiragadjátok, és hogy azok kizárólag zsidó kézre kerüljenek."
(Alliance Israelite Universelle felhívása, 1910)

Ezek után még az is ide kívánkozik, hogy kormányunk leállította a 2024-re tervezett, valóban az egész világ sportolói Olimpiájának hazai megrendezését, amely nem lenne részrehajló, ahol a népek sportvetélkedésekben mérik össze erejüket, képességüket, és amelyre Magyarország jó eséllyel pályázott. Leállította, hogy helyet adjon e faji, zsidó sportvetélkedésnek, amelyből ki van zárva minden más faj és vallás.

A Magyarországon 2024-ben rendezendő népek Olimpiája mindenképpen kiváltotta volna a magyar nemzet elismerését, amit eddigi szerepléseinkkel már messze kiérdemeltünk, - de ehelyett most magyar pénzen reklámozzuk Izrael dicsőségét?

Nem kétséges, hogy történelme során a magyar nemzet rászolgált Európa népeinek támogatására, amikor a nemzet szorult helyzetbe került. Már az 1241-42. évi szembenállásunk idején a mongol világhatalommal, amely Európa ellen indult, mi megvédtük Európa népeit. Ugyanígy az ottomán világhatalom, a török elleni, több száz évig folytatott ellenállás idején (150 éven át csak a megszállásunk tartott!), amelynek egyik következménye volt a magyar nép fogyatkozása. De mind efelett állnak azok a tények, amelyek elismerést érdemelnek, amiért a magyarság a tudomány világában a népességéhez képest igen nagymértékben járult hozzá Európa és a világ műveltségének fejlesztéséhez. E sorok nem dicsekvések, hanem FELHÍVÁS, SEGÍTSÉGKÉRÉS, amit a magyarság megérdemel a világtól... Segíts, amíg nem késő!

Botos László
2017-04-27

ANGOLUL IS TOVÁBBÍTHATÓ:

The Trianon Dictate is Still in Effect. How Long can it Last?

The Freemasons used the destructive effects of the Pan-Slav movement in the Carpathian Basin in the interests of their dark, subversive goals. It is well worth looking at a map that appeared in 1890, in the Christmas edition of the English journal, The Truth, edited by a high-ranking freemason, Henry Labouchers. This journal was preserved in the museum of the Collingdale library and in it can be seen a map of the future states of Europe. Germany, Poland, Switzerland, Austria, Spain and Russia appear as republics. We know that, at that time, Germany, Poland, Spain and Austria were all monarchies. Hungary was not even mentioned because the dismemberment of Hungary had already been decided.

According to this map, Rumania received the greater part of Hungary, Transylvania and the territory around the River Kőrös. Ödön Málnásy writes: ,,When Wilson arrived at the Peace Conference from America, all he knew about the peoples of Europe were the names of the Foreign Office and the Quay d'Orsay. However, when he left Europe, he complained that everybody lied to him.
On June 4, 1920, in the Trianon palace at Versailles, the so-called ,,Peace Treaty" of World War I was signed, which, since that time, the enlightened intelligentsia of the world has recorded as a ,,Peace Dictate", and which is perhaps the most unjust dictate in the history of the world! Moreover, at the peace negotiations, the Hungarian delegation was not permitted to submit proofs in their defense, which is a fundamental condition of any treaty. During the process of negotiation, the representative of the Hungarian government, Count Albert Apponyi, was isolated under house-arrest and therefore rendered powerless. All they allowed the aging count was a short walk for his health and the opportunity to make a short speech. They instructed him to accept the decision and to validate it with his signature, which of course Count Apponyi and the entire Hungarian delegation refused. The ratification of the Dictate took place in the Trianon palace although nobody accepted the responsibility of placing his own signature on this death warrant. The situation forced them to decide to draw lots to choose the names of the signatories. Therefore the ,,chosen" people had to accept the misfortune of carrying out the decision. The Hungarian signatories lived the rest of their lives as outcasts among the Hungarian people. One of them committed suicide some years later.

--------------------

Szőllőssy Sándor: Ez az igazság, Erdély a román nép és protektorai, London, 1968,112.: Endre László: A zsidókról, 47.
U.o. 114.: Málnási Ödön: Országveszejtés, 29.


Hungary, after the Monarchy lost the war, not only lost her king but two-thirds of her territory and population as a result of the thorough work of the international freemasons, who gave an indefensible reason for the establishment of the Hungarian Soviet Republic. In this, the role of the Jews was, so to speak, absolute. . .

The machinations of the international Freemasonry in the outbreak of the First World War and, later the so-called Dictated Peace-Treaties are well-known. There were no discussions. The result of this was that the new governments of the states on the losing side - among them the Hungarian government too -- were prevented from working. It appears that this did not disturb the functioning of the governments for several years. Since the lodges of the Freemasons did not do their work as open organizations, it is really not possible to know who the members were. The Hungarian Jews, as if nothing had happened, continued to infiltrate the offices of the government.

The rehabilitation of the wartime economy sooner or later necessitated the curbing of the inflation of the &#8220;korona" monetary system, and its complete liquidation. The Hungarian government put in place the necessary measures for this in due course. Recognizing the contemporary economic conditions, this was not possible without accepting credit from foreign sources. Let us not forget that the reconstruction and rehabilitation of the economy of mutilated Hungary was a greater responsibility for the Hungarian government than the reconstruction of the country after the Second World War. Both Prime Minister István Bethlen and Regent Miklós Horthy agreed that they would need credit. They began negotiations with the Swiss banks. The negotiations, with respect to their mutual interests, were conducted in a normal fashion and then they came to an agreement. Then, suddenly, the Hungarian government received a surprise and not a small one either. The last nonnegotiable condition of the lending banks was the permission for the banned lodges of the Freemasons to be reopened.

Horthy and Bethlen resisted for a while. At that, a powerful international Freemasonry offensive began to work over the leaders of the Hungarian government. Dr. Zoltán Török, an engineer, one of the leaders of the Hungarian Symbolic Great Lodge that was working secretly in Hungary, took upon himself the role of mediator. At the end of 1923, leaders of the Freemasonry organization, called the Association Maconnique Internationale, were brought together with Count István Bethlen to discuss the matter of the emancipation of the Hungarian lodges. Then, at the invitation of Dr. Török, the grand masters of the Swiss Reverchon and the New York Ossian Lang Freemason lodges traveled to Budapest. After long negotiations, they submitted a petition to the Regent to reopen the lodges.

The constant struggle finally ended. The Regent and the Government were forced to concede. We might say that a compromise was reached. The Hungarian government - now no longer tolerating opportunism - stipulated: the lodges of the Freemasons might operate but only as public bodies. Therefore they continued their secret operations under assumed names, for example: Free Milk Association, Free Bread Association, Home for Handicapped Children, Pesti Lloyd Society, Hungarian Cobden Association, Rotary Club etc. These associations were founded exclusively by former Jewish Freemasons.

Naturally, the Jewish role in these organizations was no secret to the members of the Hungarian government but they handled it graciously, in other words they ,,tolerated" it.

Horthy and his government soon forgot the transgressions of the Jews in the Soviet Republic of Hungary. There were no reprisals. There is no proof but we believe that Horthy's creditors forbade him from doing so. It is also unexplainable how Horthy's liberating counter-revolution made it possible for the defeated commissars to travel on luxurious trains, through Austria to Moscow, and take with them Hungarian assets valued at 200 million gold crowns. Horthy and his government never made any claims against the Soviet government for these huge assets. All this clearly proves that Béla Kun and his people did not carry out their responsibilities exclusively at the command of Moscow and in its interests. (Hernádi Tibor: A magyarországi zsidóság ezeréves védelme. Baja. 2008. 196-198. old.)

In 2015, during his third term as Prime Minister, Victor Orbán, amidst great celebrations, and without even asking the Hungarian people, accepted the Israeli proposal to hold the Maccabi Games in Budapest, in 2019. He offered 2.1 billion forints (more than 7 million dollars) in support of the above-mentioned sport games. The Hungarian people were not even given the opportunity to vote to express their opposition to these games.

In 1948, after more than 2000 years, with arguments based on the Bible, Israel took over the land of Palestine. Since that time, with continuous aid and diligent nation-building work, she has developed into a powerful, strong, industrial state equipped with atomic energy. Since her inception, she has never suffered the loss of territory, whereas the Hungarian nation lost more than two thirds of her thousand-year-old ancient territory as a result of the straight-jacket imposed at Trianon. Of the original population of 18,264,533, only 10,649,416 souls remained to her. She lost cities, mines, railway-lines, elementary and secondary schools, arable land and forests. In this study, it is not our goal to make an exact list of the losses, but rather to inform the reader of the sensitive nature of these losses, so that he might get an idea of the merciless dismemberment of the nation, and recognize that the calumnies, on which this action was based, were unjust lies and unfounded accusations.

Hungary never oppressed the minorities or the denominational systems of education in the Carpathian Basin, in the Country of the Holy Crown. She never intended that the small nations that fled to her territory and were welcomed by her, be assimilated in the forceful manner that the French, Spanish and English used to assimilate their own minorities. Education in the Country of the Holy Crown was always conducted in the language of the denominations, that is the language of the priests. This is why the Romanians, Slovaks, Serbs and Ruthenians of Sub-Carpathia were able to survive and, after Versailles, chose to become separate nations. As a result of the Trianon Dictate, the monarchy was discontinued and abolished from the weakened state of Hungary. The so-called democracy was established and imposed on the Hungarian people, under the guise of which the organization of the Maccabi Games in Budapest is intended to drag them deeper into the shadow of annihilation, like a helpless puppet, a little state directed by foreign interests.
What could be the reason that the rich, flourishing state of Israel does not want to organize this exclusive and racially isolated sport competition in her own homeland? The organization of the Maccabi Games in Budapest must lead the peoples of the world to suspect, even be convinced that Hungary is designated to become a colony of Israel! Therefore, we are asking the help of all freedom-loving countries that value independence for themselves, to express solidarity with us and help us to avoid and prevent another dismemberment. This assumption of ours, which appears to be somewhat bold, is not a mentally deranged hallucination; in 1910, this plan was already formulated by the Jews:

,,Brothers! Brethren! There is no piece of land in the whole world that we can more easily conquer than Galicia and Hungary. These two countries must be ours, because the conditions there are most favorable for us. You, Jewish brethren, must work with all your might to take these two countries into your possession...the donations are flowing into our coffers with unexpected abundance, with the goal that the lands of Galicia and Hungary will be taken out of the hands of the Galicians and Hungarians and will fall exclusively into the hands of the Jews."
(Appeal of the Alliance Israelite Universelle, 1910)

After all this, it is to be desired that our government support the true Sport Olympic Games, planned for 2024, which is impartial and in which the nations compete against each other in a peaceful rivalry, to measure against each other their strengths and abilities, and for which Hungary bid with a good chance of winning. The government rejected the bid in order to replace the Olympic Games with this racial Jewish sport competition, which excludes all other races and religions.
If the Olympic Games were really to take place in Hungary in 2024, they would surely bring recognition to our nation, which our performance up to now clearly deserves. Instead, now with Hungarian money, we should promote the honor and glory of Israel?

In the course of the history of the Hungarian nation, there is no doubt that Hungary deserved the support of the peoples of Europe, when the nation was in a difficult situation. Already in 1241-42, she opposed the Mongol world power, which was directed against Europe, and defended the existence of the peoples of Europe. Again she opposed the Ottoman world power, defending Europe against the Turks for several centuries, (the Turkish occupation of Hungary alone lasted 150 years) with the result that the Hungarian population was decimated. But beyond all this, there is the certainty that demands recognition, that in the world of knowledge, in comparison to the size of her population, she contributed greatly to the culture and civilization of Europe and the world. I write these lines, not looking for praise, but as a call for help... Please help before it is too late!


László Botos
2017-04-27







 
 
0 komment , kategória:  Magyarságtudományi Intézet  
Lajdi Péter : Szentföld
  2017-04-21 23:18:54, péntek
 
  A tanulmány az alábbi linken olvasható:


Link




 
 
0 komment , kategória:  Magyarságtudományi Intézet  
A Hunyadiakról és pálosokról-ami a történelemórából kimaradt
  2017-03-25 21:25:50, szombat
 
  A Hunyadiakról és pálosokról - ami a történelemórából kimaradt

A pálos rend megtöretése

A pálos rend megtöretésének története szorosan összefügg a magyar nemzet megtöretésének történetével. A történelmi háttér bemutatását egy évszázaddal korábban kezdjük, azért hogy világosan lássuk, kinek és miért állt érdekében a pálos rend megtöretése.


Tóth Judit : A pálos rend megtöretése

A pálos rend megtöretésének története szorosan összefügg a magyar nemzet megtöretésének történetével. A történelmi háttér bemutatását egy évszázaddal korábban kezdjük, azért hogy világosan lássuk, kinek és miért állt érdekében a pálos rend megtöretése. A pálos rend nemcsak a magyar nemzettel általában, hanem a Szent Koronával és a Szent Korona testével is egészen különleges kapcsolatban áll. Ebben az értelemben a pálos rend sorsa a Szent Koronával és a Szent Korona testének sorsával is összefügg

,,Kedveseim, készítsétek fel szíveteket a küzdelemre"
(Báthory László pálos atya)


A pálos rend megtöretésének története szorosan összefügg a magyar nemzet megtöretésének történetével. A történelmi háttér bemutatását egy évszázaddal korábban kezdjük, azért hogy világosan lássuk, kinek és miért állt érdekében a pálos rend megtöretése. A pálos rend nemcsak a magyar nemzettel általában, hanem a Szent Koronával és a Szent Korona testével is egészen különleges kapcsolatban áll. Ebben az értelemben a pálos rend sorsa a Szent Koronával és a Szent Korona testének sorsával is összefügg

Történetünk 1440-ben kezdődik. 1440. február 21-én éjszaka Kottanner Jánosné, azaz Helena Kottannerin, Erzsébet királyné udvarhölgye kilopta a visegrádi várból a Szent Koronát. Tettét azzal a vélekedéssel indokolta, hogy királynéjának, Erzsébetnek, Habsburg Albert feleségének még meg sem született gyermekét illeti a trón. Habsburg Albert király 1439-ben bekövetkezett halálával megkezdődött a habsburg-pártiak és a nemzeti párt között a trónért folyó küzdelem. A habsburg-pártiak Albert még meg sem született utódját - a későbbi V. Lászlót - kívánták megkoronázni. A nagyobb erőt képviselő és a pápa által is támogatott nemzeti párt Habsburg ellenes volt, így Ulászló magyar királlyá koronázása mellett kötelezték el magukat. 1440. január 1.-én a budai országgyűlés Ulászlót választotta magyar királlyá.

Ulászló május közepén érkezett Budára, azonban akkorra a jogi helyzet gyökeresen megváltozott. 1440. februárban megszületett érkezett Budára, azonban akkorra a jogi helyzet gyökeresen megváltozott. 1440. februárban megszületett Habsburg Albert utószülött fia, László, akit a Visegrádról ellopott Szent Koronával 1440. május 15.-én királlyá koronáztak. A Szent Korona a habsburg-párt birtokában maradt. Az Ulászló-párti nemesek egy alkalmi koronával 1440. júliusában királlyá koronázták Ulászlót, bár ez a koronázás nem felelt meg a szokásjog előírta követelményeknek. Koronázni ugyanis csak a Szent Koronával, szent időben, szent helyen, az esztergomi, vagy a kalocsai érsek közreműködésével lehetett. Az országnak azonban vitathatatlanul két koronás királya volt, ami polgárháború kezdetét jelentette.

V. László és I. Ulászló hívei között zajló belháború 1440-ben kezdődött és - a közben megkötött béke ellenére - gyakorlatilag csak Ulászló halálával ért véget. Ulászló hívei között volt az egyik leggazdagabb magyar főúr, Ujlaki Miklós, továbbá a bárói családok közül a Rozgonyi, a Hédervári és a Pálóczy. Ulászló egyik leghűségesebb támogatója Hunyadi János volt.

V. László és Erzsébet mellett Cillei Ulrik, horvát és szlovén bán és a Garai család állt. A belháború egyetlen jelentős csatáját 1441. január elején vívták, ahol a Hunyadi János vezette csapatok döntő győzelmet arattak Garai László serege felett. A Habsburg-párt politikai befolyása meggyengült, ezzel egyidejűleg az özvegy Erzsébet királyné pénzügyileg az összeomlás szélére sodródott. 1441. február 25-én, egy évvel a Szent Korona elrablása után, Erzsébet újabb szentségtörő lépésre szánta el magát. A Szent Koronát 8.000 aranyforintért elzálogosította III. Frigyes császárnak. III. Frigyes meg is koronáztatta magát Salzburgban és ettől az időponttól kezdve a Habsburgok címeik közé teljesen törvénytelenül felveszik a ,,magyar király" címet.

Miért volt olyan fontos a Habsburgoknak a magyar királyság? Azért, mert a Habsburg-ház bevételei rendkívül csekélyek voltak, így birodalomépítő vágyaikhoz külső támogatóra volt szükségük. Nagyhatalmi törekvéseiket a Fuggerek finanszírozták, de nem önzetlenül. ,,A Fuggerekkel kötött szövetség értel­mé­ben a Habsburgok - bankhitelből - örök­letes német-római császárokká válhattak, a bankár dinasztia pedig a tiroli ne­mesfém bányák, a császárság adó- és vám­jövedelmeinek kezelését, valamint a pénz­verés feladatát nyerte el. A Fuggerek szerződést kötöttek a Habs­burgokkal arról is, hogy Magyar­or­szág trónjára segítik őket, ha megkapják a felvidéki bányák pénzverésből származó jövedelmét, illetve a vám- és adószedés jogát is. (Dr. Tóth Zoltán József: A magyar állam metamorfózisa)

A Habsburgoknak tehát a magyar trón kellett, a Fuggereknek pedig a magyar aranybányák. A Habsburg-Fugger szövetség önmagában is óriási fenyegetést jelentett, de a déli végeket veszélyeztető török támadások súlyosbították a helyzetet. A magyar királyságra törő sötét erőket egy fél évszázadon keresztül két hős, Hunyadi János és Hunyadi Mátyás tartóztatta fel. A két Hunyadi szent erejét növelte a pálos rend és az ország nemességének ereje is, hiszen a kor bővelkedett a kiváló magyar férfiakban. Hunyadi Mátyás szoros és bensőséges kapcsolata a pálos renddel ismert, azonban úgy tűnik maga a Hunyadi család is több évszázados pálos kapcsolattal rendelkezett.

A Hunyadi család eredetével kapcsolatosan Fráter Lénárt átfogó kutatásokat végzett a két világháború között. Munkájának eredményét a ,,Hunyadi magyar származása okleveleken" című könyvben foglalta össze. Fráter Lénárt oklevél- és címerkutatásokra alapozva arra a következtetésre jutott, hogy Hunyadi János Vereb Péter fia, Hunyadi Mátyás pedig Vereb Péter unokája volt. Miért van ennek a kérdésnek jelentősége? Azért, mert ha valóban a Vereb család a Hunyadi család őse, a Hunyadiak és a pálos rend kapcsolata újabb adalékokkal gazdagodik. A Vereb család alapította 1370-ben Mátraverebély-Szentkút második kegytemplomát, átépítve az eredeti kis gótikus templomot. Ebben az évben pálos kolostor alapítására is sor került.
A kegytemplomban áll ma is Vereb Péter síremléke, a családi címerrel. Fráter Lénárt kutatásait sokáig mellőzte a történettudomány, de a pálos keresztes kő feltárása új megvilágításba helyezi Lénárt testvér megállapításait. A családi címer és a pálos keresztes kő közötti kapcsolat első pillantásra laikus számára is megállapítható




Vereb Péter sírköve - Mátraverebély




Pálos keresztes kő - Pilisszántó

Vereb Péter sírkövének felirata:

"Itt nyugszik a rettenthetetlen legyőzhetetlen katonának, Péter mesternek, György fiának, Erdély egykori alvajdájának, e templom alapítójának teste, aki meghalt 1403-ban"

A sírkő nemcsak a pálos kereszt miatt figyelemre méltó, hanem a kereszt fölött kétszer is megjelenő, tehát hangsúlyozott, hollószerű madár miatt is, amely a Hunyadiak címerét is uralja.
Mátraverebély-Szentkút a kezdetektől szoros kapcsolatban áll a pálos renddel és a Vereb családdal. Vereb Imre ugyanis már a pálos rend alapításakor csatlakozott az Özséb alapította rendhez és pálos remete lett Szentkúton. Vélhetően a Vereb-család által felfogadott mesteremberek vájták ki azokat a barlangokat, amelyekben pálos remete-testvérek élték Istennek szentelt életüket.

Úgy tűnik tehát, hogy a Hunyadiak és pálosok kapcsolatának gyökerei két évszázadra visszanyúló családi hagyományon alapulnak.

A pálos renddel szoros kapcsolatban álló Vereb család történetének ismeretében nem meglepő, hogy a leszármazott, Hunyadi János, a katona szentek élő mása volt. A feddhetetlen hős a Boldogságos Szűz és az Oltáriszentség iránt mélységes tiszteletet tanusított. Halálos ágyán sem engedte meg, hogy hozzá jöjjön az élő Jézus. Két bajtársa támogatta le az általa épített zimonyi kápolnába, ott fogadta a kápolna kövezetén térden állva Kapisztrán Szent János kezéből az utolsó útravalót. Hunyadi és katonái ,,Jézus, Jézus", vagy ,,Jézus segíts és Szent László" csatakiáltással indultak a harcba. Életszentségét Kapisztrán Szent János ismerte fel legelőször, aki barátjának és bajtársának, Hunyadi Jánosnak halála pillanatában így kiáltott fel: "Isten országában nyeri el osztályrészét és az angyalok karában zengi az örök boldogság diadal énekét".

A független magyar királyság védelmét Hunyadi János halála után fia, Mátyás vette át. 1458-ban, 15 évesen választják királlyá, és húsz éves, amikor 1463-ban visszaváltja a Szent Koronát. Erzsébet a Szent Koronát 8000 arany forintért zálogosította el, Mátyásnak 80.000 aranyforintért kell visszaváltania. A különbözetként fizetett 72.000 arany, a 23 évi zálog kamataként került felszámításra. Ezt az aljas pénzügyi manővert a Habsburgok megtetézték egy szerződéssel, melyet bécsújhelyi béke néven tartunk számon. A szerződés, amely Mátyás király és III. Frigyes német-római császár között jött létre, rögzítette többek között, hogy Frigyes továbbra is használhatja a magyar király címet, valamint azt, hogy ha Mátyás törvényes utód nélküli halna meg, a magyar királyságot III. Frigyes vagy fia, Miksa örökli.

Mátyás király uralkodása alatt a pálos rend szerepe megnő. Gyöngyösi Gergely, a pálos rend történetírója hangsúlyozza, hogy a ,,legyőzhetetlen király nagy szeretettel volt Remete Szent Pál testvérei iránt"

Bár Mátyás királysága alatt Magyarország Európa stabil nagyhatalma volt, néhányan tudták, hogy azokból a viharfelhőkből, amelyek már 1440-ben elkezdtek gyülekezni a nemzet egén, hamarosan ország pusztító vihar fog kitörni. Két megdöbbentő adatot idézek ebből a korból annak bizonyítására, hogy a szellem emberei előtt nem volt titok a Magyar Királyság sorsa:

Báthory László pálos atya így tanítja szerzetes társait: ,,Kedveseim, készítsétek fel szíveteket a küzdelemre... Nézzétek az idő változékonyságát és a világ bizonytalanságát: Mert aki elad, olyan, mint aki menekül, aki vesz, mintha attól félne, hogy tönkremegy. Aki kereskedik, mintha nem nyerne, aki épít, mintha nem szándékozna benne lakni, aki vet, mintha nem aratna, és aki szőlőt metsz, mintha nem akarna szüretelni, akik házasodnak, mintha fiakat nem akarnának, és akik nem házasodnak, mintha özvegyek volnának"

Félelmetes ezeket a sorokat olvasva a Mátyás király hatalmas építkezéseire gondolni: ,,aki épít, mintha nem szándékozna benne lakni" továbbá szívszorító Mátyás házasságát felidézni: ,,akik házasodnak, mintha fiakat nem akarnának"

De a nagyhírű pálos atya váteszi mondatai hallatán a hallgatókon mégsem a csüggedés lett úrrá, hiszen az első mondat így hangzott: ,,Készítsétek fel szíveteket a küzdelemre" Valóban, mind az országnak, mind az országgal együtt lélegző pálos rendnek fel kellett készülnie arra a halálos küzdelemre, amelynek még napjainkban sincs vége.

A másik idézet Heltai Gáspártól való, aki a ,,Krónika az magyaroknak dolgairól" című művében Vitéz János palotájáról az alábbiakat írja:

"Azon palotában az egyik hosszú falon renddel szépen mind megíratta vala szép és drága festékekkel mind a magyaroknak őseket, a scithiai hercegeket, annak utána a királyokat. Nem íratta vala kedig a királlyoknak képeit csak Máttyás királyig, mikoron ő élt, hanem Máttyás király után is egynyíhány ablakot íratott meg, mellyet valami prognostikomból, avagy a csillagoknak járásából vött jövendőmondásból, és úgy akarta az ő utána valóknak azok a képek által jelönteni, mi volna jövendő ez országban. Az első ablakban Máttyás király után íratta vala egy király képét, mintha egy király ülne egy zsedcel (szecel - karosszék) székbe behunt szömekkel, ki szunnyadoznék, és kevés gondot viselne az országnak dolgaira. Evvel jelentötte, hogy Máttyás király után egy király volna jövendő, ki nem sok gondot viselendő vólna az országra. És úgy lőn. Mert László lőn király, ki igen tunya és lágy ember vala. És mikoron új hírt hoznak vala néki, hogy a törökek kárt töttenek, és imeszt és amaszt az várat vették meg, ő nem indul vala ezen, hanem lágy beszéddel mondja vala: dobrsi, dobrsi. A második ablakon íratott vala egy király képét, és annak lábai alatt tüzet íratott vala, melly környül embereket sitnek vala nyársokon. Evvel e képpel jelentötte a szegény Lajos királyt, hogy az is csendesz király lönne, és hogy az ő üdejébe támadandó vólna a keresztes had. Az harmadik ablakba íratott vala két mezítelen embert, kik küsszednek vala az magyari koronáért, mellyet, az ő lábok alá megíratnak vala. Evvel e képpel azt jelöntötte, hogy János király és Ferdinánd király jövendők volnának az országért. És úgy lött. Mert annyira veszédének egymással a királyi birodalomért, hogy majd mind a kettő mezítelenek maradának mind országostól. Az negyedik ablakba íratott vala egy haragos oroszlánképet, melly a földen fekszik vala, és a két első lábának körmeiben tart vala egy koronás pattyalatot....Ez ablak és kép után nem lőn több ablak, sem több írás, hanem ez vala az vége.

A részlet azért is fontos számunkra, mert tájékoztatást ad arról, hogy a királyság végzetéről "prognostikumból" azaz jóslatból, és a csillagok járásából vett jövendőmondásból volt tudomása a kortársaknak. Ebben az időben a pálos atyák között élt egy testvér, akit Látnok Pálnak hívtak. Jövendöléseiből sajnos semmi nem maradt fenn.

A nehéz helyzetben Mátyás király építi országát a jövőnek, ugyanakkor felkészül a végzet fogadására is. Mátyás király igazi szakrális uralkodó volt. A tradicionális bölcselet szerint ugyanis egy közösség vezetése akkor stabil, ha a harcosi (ksatríya) rendből származó uralkodó mellett ott áll tanácsadóként a pap, a szerzetes, azaz a szellem embere.

Mátyás mellett uralkodásának kezdetétől a pálosok álltak. Mátyás király kapcsolatát a pálos renddel végtelen bizalom és szeretet jellemezte. ,, A felséges Mátyás király annyira szerette és tisztelte ezt a Gergely atyát (a pálos rend generálisa) hogy Budáról gyakran fölment a szentlőrinci kolostorba, és addig nem ment el, míg jól ki nem beszélte magát, és vigasztalásától meg nem újult. A király kedvéért (Gergely atya) néha-néha elment a boros pincébe, hogy ott vigasztalódjanak." (Gyöngyösi)

Gergely atyát Szombathelyi Tamás követte a pálos rend generálisainak sorában. Mátyás király Szombathelyi Tamás atyával is rendkívül szoros kapcsolatot épített ki. A király Bécs városának ostroma idején is követet küldött hozzá, ,,amelyben köszöntése után imáját kérte. Akkor a bölcs férfiú, viszonzásul mindenekelőtt a rend minden testvérének és saját imádságát ajánlotta. Azután előre megmondta a háború végét és a diadalmas győzelmet. A magyar urak is nagyon bíztak imádságában és valahányszor az ellenség ellen akartak indulni, imádságát kérték." (Gyöngyösi)

1490-ben, virágvasárnap utáni kedden elhunyt Mátyás király. Hosszú haláltusája alatt iszonyú kínokat állt ki és Bonfini szerint egyetlen nevet kiáltott folyamatosan: Jézus, Jézus! Természetes, hogy egy haldokló Jézust hívja segítségül, de Mátyásnál talán többről van szó. Édesapjának. Hunyadi Jánosnak csatakiáltása így hangzott: Jézus, Jézus! Ebben az összefüggésben Bonfini közlése egészen más megvilágításba helyezi a haldokló kiáltását. Valódi tusa volt ez a haldoklás, harc a halál angyalával, a saját, és nemzete végzetével. Három napon keresztül tartott a halálos küzdelem, majd miután Mátyás megharcolta harcát, 47 évesen elhunyt. ,,Hollós Mátyás is végzi a földi utat" írja Gyöngyösi Gergely. A Hunyadiak, a Vereb család és a pálos rend történetének ismeretében mélyebb értelmet nyer Mátyás halálakor a pálos rend gyásza: ,,Egyik hollós siratja a másik hollóst"

Mátyás halála után törvénytelen fia, Corvin János csatát veszít Csontmezőnél, (beszédes földrajzi név) és a végzet kerekedik fölül. Vitéz János látnoki képsorozata a magyar királyokról hitelesnek bizonyul: egy olyan király következik a trónon, aki uralkodása alatt folyamatosan szundikál. Tragikus érdektelenségét kihasználva ,,a Jagelló udvar három szerződést kötött a Fuggerekkel, melyben a kereskedelmi, a vám- és a pénzverési monopóliumokat átadta a Fuggereknek. Ezzel az eddigi külső önvédelmi harc halálos bel­politikai harccá is alakult.

Az összeomlásig... Fortunatus (Szerencsés) Imre a Fuggerek helytartója irányította a királyi udvart és kezelte az állam bevételeit több mint három év­ti­zedig. (első hatalmi pólus) A második hatalmi pólust (az önvédelmet) az országgyűlést uraló magyar köznemesség és vezetője,.... Werbőczy István jelentette." (dr Tóth Zoltán József: A magyar állam metamorfózisa)

A Werbőczy vezette köznemesi párt 1505-ben hitet tett a szabad királyválasztás és a nemzeti királyság mellett. Az 1505-ös rákosi országgyűlés határozatának bevezetője a haza közös védelmének kötelezett­ségéről szól. Ezután felidézi az időt, amikor a szkíta nemzet neve és fénye visszhangzott szerte a világon. A kialakult helyzet miatt az országgyűlés az idegen uralmat tette felelőssé, ami miatt a régi erények és erkölcsök lehanyatlottak.

" Az egyház volt a harmadik hatalmi pólus, mely anyagi sú­lyában a királyi udvart is meghaladta. Bakócz Tamás, esztergomi érsek és kincs­tára az egyházi jövedelmek koncentrálásával a királyság utolsó reményét és a nemzetközi kitörés lehetőségét jelentette. A Fuggerek és a Mediciek szövetsége azonban az európai támogatással rendel­kező Bakóczot megbuktatta a pápavá­lasz­táson, majd 1514-ben Magyaror­szá­gon is, amikor a nemességet és a parasztságot egymásra szabadította. A Habsburg Mária királyné és Fortunatus által uralt budai udvar Bakócz halálát követően eltüntette az általa felhalmozott egyházi jövedelmet." (dr Tóth Zoltán József: A magyar állam metamorfózisa)

Idegen érdekeket kiszolgálva három évtized alatt semmivé tette Mátyás hagyatékát a Fortunátus klikk, a Jagelló udvar és Habsburg Mária királyné. Mit tehettek még a végzet előestéjén a pálos atyák? Küzdelmüket szellemi úton vívták, hatásosan. 1522-ben ugyanis Lajos király, ,,szíve belsejében buzgón átgondolta és meghányta vetette magában, hogy a remete testvérek miképp nyugtalanították alázatos és jámbor kéréseikkel, hogy Remete Szent Pál fejét méltóztassék Csehországból visszahozni és egyesítse a szent testtel. A cseh urak cselvetése ellenére Remete Szent Pál fejét Lajos király Budára vitte, majd nagy ünnepségek keretében a pálos atyák a szent fejet egyesítették a szent testtel." (Gyöngyösi)

Miért volt olyan fontos hogy Remete Szent Pál teste teljes egészében a Magyar Királyságban legyen? Erre a kérdésre csak misztikus választ lehet adni: azért, mert a magyarság mindig egészen különleges viszonyban volt a Pál-sággal. A már idézett rákosi országgyűlés bevezetőjéből is kitűnik, hogy a magyar eredettudatban határozottan jelen volt a szkíta származás tudata. ,,A szkíta nemzet neve és fénye visszhangzott szerte a világon." Emlékeztet az országgyűlési határozat. Milyen kapcsolat van a szkíta nemzet és Pál között? A kérdésre Diodorus adja meg a választ, aki elbeszéli, hogy Szkíta királynak két fia volt: Nap és Pál.

Diodorus II. 45: "E király (Scythes) utódai közt két erénye által kiváló fívér volt. Az egyiküket Palosnak, a másikat Napusnak nevezték. Dicső tetteket vittek véghez, s a királyi hatalmat megosztva népeiket nevükről részint palosoknak, részint napusoknak hívták. Idő múltával pedig e királyok ivadékai kitűntek vitézségük és hadtudományuk által és jelentős területeket hódítottak meg a Tanaistól (Don) egészen Thráciáig. Más földek ellen is tábort ütöttek, s hatalmukat Egyiptom Nílus folyamáig kiterjesztették, s leigázva a közbeeső területek számos és nagy népét, a szkíták uralmát egyfelől a Keleti Óceán felé, másfelől a Káspi-tengerig és a Maeotis taváig kiterjesztették."

Marton Veronika az alábbi fontos adatot közli a Pál-sággal kapcsolatosan: "Az ékiratok szerint a papkirály (páteszi) káld-sumír uralkodó, vallási és állami vezető volt egy személyben. Idővel a királyság és a vallási vezetőség intézménye különvált. A papkirály lett a városállam feje, a vallási vezető tisztségét pedig a mindenkori PA.AL (főpap) látta el. (Marton Veronika: a káld-sumír nép története)

Tehát a Pál-ság mindenképpen eredetünkhöz, gyökereinkhez kapcsol minket. Ezért könyörögtek olyan állhatatosan a pálos atyák, hogy mielőtt a végzetes csapás lesújt Magyarországra remete Szent Pál teste épen és egészben feküdjön a budaszentlőrinci pálos kolostorban. Ezzel befejeződött a magyar királyság szellemi alapjainak megerősítése A nemzet felkészült arra a több száz éves élet-halál küzdelemre, amely még most is tart.

A mohácsi tragédiát követően a pálos rend is megrázkódtatások sorozatát szenvedte el. Amit biztosan tudunk, az az, hogy pálos szerzetesek védték 1526-ban Visegrádot, de vélhetően az egész országban részt vettek a fegyveres védelemben.

A mohácsi csata után a török akadálytalanul nyomult előre Budáig, de szeptember végén kivonult az országból. November 9-én eltemették II. Lajos királyt, 11-én megkoronázták Jánost. A koronázási szertartást Podmaniczky István, nyitrai püspök végezte, ugyanis Szalkai László esztergomi, és Tomori Pál kalocsai érsek a mohácsi csatában elesett. Az országnak tehát megvolt a törvényesen megválasztott és megkoronázott királya, akivel szemben bárki, lázadó trónkövetelőként léphetett csak fel.

Ferdinánd azonban nem ismerte el a koronázást. Minden eszközt bevetett a magyar trón megszerzése érdekében és e törekvéséhez segítő társakat is talált. Báthori István nádor levelet írt Mária özvegy királynénak, melyben felsorolta azon urak neveit, akiket megvásárolhatónak tartott. Ferdinánd valóságos írásbeli szerződést kötött egyes urakkal, amelyben hivatalokat és pénzt is ígért a pártjára álló uraknak. A kölcsönös bizalmatlanságra utalt, hogy a pénzt Ferdinánd nem zacskóban, hanem leszámolva volt köteles átadni. Több ilyen szerződés is megmaradt, melyek Ballagi Aladár hagyatékában találhatóak. (Baráthosi: A magyarok kigyilkolása a Habsburgok alatt)

1526. december 16-án Ferdinándot, osztrák főherceget és cseh királyt választotta magyar királlyá a Pozsonyban megjelent 13 főúr. Sopron követe egyszerűen megszökött a hazaáruló, országgyűlésnek semmiképpen nem nevezhető összejövetelről.

A két uralkodó, Szapolyai és Ferdinánd seregei 1527 nyarán csaptak össze. Ferdinándnak kedvezett a szerencse. A második koronaőr, Perényi Péter segítségével Ferdinánd is megkoronáztatta magát 1527. november 3-án. A koronázás kifejezetten alkotmányellenes volt. Ekkor a magyar királyság két részre, majd János király halála után három részre szakadt.

Ebben a válságos helyzetben ismét egy pálos, Martinuzzi Fráter György kísérli meg a lehetetlent: Magyarország egyesítését. Fráter György 1506-ban, 24 éves korában lépett a pálos rendbe. A sajóládi kolostorban töltötte novícius éveit. A szerzetes atyák hamar észrevették kitűnő szellemi képességét, "ki négy év alatt, a betűismeréstől kezdve oly haladást tőn a klastromokban divatos tudományokban, hogy elöljárói őt misés pappá avatták; majd a zárda gazdászatának felügyelőjévé nevezték ki" - írta Horváth Mihály Fráter György élete című könyvében 1872-ben.

A rendkívül éles eszű és kiváló tájékozódó képességű atyát tanulmányai befejezése után rendje a budaszentlőrinci anyamonostorba helyezte, de közben hosszabb időt töltött a czestochowai kolostorban is. 1526 és 1528 között a sajóládi kolostor perjele volt. Sokat tett a rendház és egyben a rend felvirágoztatásáért. A ládi kolostor magányos cellájában született meg az a gondolata, hogy Magyarország egységének és függetlenségének visszaállításáért fog küzdeni, előbb a török segítségével a némettől, majd német segítséggel a töröktől akarta az országot felszabadítani.

1528 után is - amikor Erdély kormányzói székét elfoglalta - rendjéhez mindig hű maradt, pálos voltára mindig büszke volt. Nincs egyetlen olyan képe sem, amely ne fehér pálos ruhában ábrázolná, még püspöki címerében is megtartotta a pálos jelvényeket, így a kenyeret hozó hollót. A szamosújvári erőd külső nyugati kapuján aláírásos, kőből vágott hasonló szimbólumú címere még a XVII. század végén is látható volt, írja Benger Miklós a neves pálos kutató, Pozsonyban 1773-ban megjelent rendtörténeti munkájában. Fráter György megjelentetett, de a vatikáni és bécsi titkos levéltárakban őrzött kiadatlan írásai is mély haza- és emberszeretetről, korának felszínes nagyravágyását megvető, az egyszerű nép megértéséről tanúskodó főpapot mutatnak be. György Barát szinte váteszi módon előre látta azt, ami csak évszázadok múlva valósult meg.

Fráter György 1527-ben Szapolyai János király oldalán kapcsolódott be a politikai életbe, s egész életében kitartott a Szapolyaiak mellett. 1534-ben János király kincstartója és egyúttal váradi püspök lett. Mint a király legbizalmasabb tanácsadója és diplomatája hozta létre 1538-ban a váradi békét. A váradi béke célkitűzése az volt, hogy a két király a kialakult helyzet elismerésével rendezze egymás közti viszonyát és a kétfrontos háború helyett a török elleni védelemre koncentráljon.

A "nagyváradi béké"-nek nevezett egyezmény szerint mindkét fél megtarthatta a királyi címet és országának azt a részét, amelyet birtokolt, azzal a feltétellel, hogy Szapolyai halála után a magyar királyság teljes egészében (Erdéllyel együtt) a Habsburg uralom alá kerül, még akkor is, ha közben Szapolyainak örököse születne.

A váradi egyezmény ellenére azonban, János király halála után, Fráter György 1540. szeptember 13-án a rákosi országgyűlésen az egész ország királyává kiáltatta ki a csecsemő János Zsigmondot. A felháborodott Ferdinánd ezt követően beárulta a szultánnak a béke tartalmát, egyúttal 1541-ben kísérletet tett az ország elfoglalására. Ferdinánd lépésére Szulejmán válasza Buda 1541. augusztus 29-i csellel történő bevétele volt.

Augusztus 31-én Szulejmán Erdély, a Tiszántúl és a Temesköz kormányzását Fráter György és Izabella kezébe adta, s fiává fogadta a gyermek János Zsigmondot. Izabella, Fráter György és a gyermek király Lippára távoztak. Temesköz, a Tiszántúl, a Felvidék északkeleti része és az erdélyi 3 nemzet nemesei 1541. október 18-án, Debrecenben esküdtek hűséget János Zsigmondnak.

A nyugati országrész - főleg Pozsony környéke és a Felvidék jelentős része - Ferdinánd kezén maradt. A középső területeket Szulejmán szállta meg, és megkezdte a budai vilajet kiépítését is.

Fráter György 1541. december 29-én még megpróbálkozott az elveszett országrész visszaszerzésével: Gyalun egyezményt írt alá a Habsburgokkal Erdély átadásáról. A Habsburg törökellenes támadás azonban súlyos kudarcot vallott, ezért Fráter György letett az ország egyesítésének tervéről. 1543-ban megküldte Erdély első portai adóját.

Az erdélyi országrészt névleg Izabella és János Zsigmond, gyakorlatilag Fráter György irányította. Izabella nehezen viselte, hogy kirekesztik a kormányzásból, az erdélyi szász és székely nemesség pedig önkormányzati jogainak megnyirbálása miatt zúgolódott. A külpolitikai helyzet is kedvezőtlenné vált Erdély számára: a Habsburgok 1545-ben fegyverszünetet kötöttek Szulejmánnal (miután 1543-ban Szulejmán elfoglalta Fehérvárat és Esztergomot, és ezzel az ország szakrális háromszögét birtokolta Budával együtt), majd békekötésre is sor került.

Fráter György hiába várt segítségre. 1549. szeptember 8-án, Izabella távollétében megkötötte a nyírbátori titkos szerződést Erdély és a Részek átadásáról. Cserébe Izabella és János Zsigmond Oppeln és Ratiborn hercegségeket és 100.000 forintot kaptak volna. Az erdélyi országrészt ezek után is Fráter György igazgatta volna.

Izabella, amikor tudomást szerzett az egyezségről, kisemmizve érezte magát, s hogy György barátot lejárassa 1550 őszén a Portán beárulta a nyírbátori egyezményt. A királynő híve, Petrovics Péter a budai pasa, és moldvai segédcsapatok szembefordultak György baráttal, az viszont székely népfelkelést hirdetett és visszaszorította a seregeket. Rákényszeríttette Izabellát a nyírbátori szerződés betartására, aminek végrehajtására 1551 nyarán német katonaság jelent meg Erdélyben, Castaldo vezetésével. Novemberben, Lippa elfoglalása után Fráter György szabad elvonulást eszközölt ki Uleman pasának és engesztelő ajándékokkal halmozta el. Ezzel a tettével viszont a végletekig fokozta a Habsburgok gyanakvását.

Az 1551. év a Magyar Királyság számára tragédiával zárul. Ez az év Fráter György bíboros szégyenletes meggyilkoltatásának éve. Julian Salazar vitte a gyilkos parancsot Erdélybe, állítólag anélkül, hogy tudta volna, miről van benne szó. A gonosztettet Sforza Pallavicini vezetésével Antonio Ferrari, Lorenzo Campeggi, Giovanni Munino, Scramuccia és két spanyol hajtották végre. A tett a római körök meggyőződése szerint Ferdinánd parancsára történt.


"1551. december 17-én, hajnali két óra tájban, kopogtatás zavarta meg az éppen lefeküdni készülő bíboros nyugalmát. Vacsora után volt. Vas Ferenc, György Barát inasa, éppen befejezte az asztal leszedését. Vas Ferenc egy boltívvel elválasztott, függönnyel takart szobarészben aludt, most is itt szöszmötölt.

György Barát a feszület előtt térdelt, esti imáját mondta.

Az ajtó előtt kilenc spanyol és olasz gyilkos lapult a fal mellé húzódva. Személyesen Pallavicini vezette őket, vele volt Ferrari, Lorenzo Campeggio, Giovanni Movino, Juan Mercado és Pietro de Avila, valamint egy Scaramuccia nevezetű piacenzai orgyilkos, két bérgyilkos cimborájával....Feltűnő, hogy ilyen sokan vannak. Kilenc orgyilkos: ez szakmai kuriózum. Vagy nagyon féltek György Baráttól, attól tartva, hogy esetleg belül is fegyveres őrök alszanak vele; vagy pedig tanúként volt szükségük egymásra, bíborosról lévén szó. Különösen furcsa, hogy még az őrgróf úr is személyesen jött el gyilkolni. Egy Pallavicinitől az ember azt várná, hogy jól megfizetett bérgyilkost fogad, ő maga pedig ezalatt alibiként Castaldóval kártyázik vagy kockázik.....György Barát felneszelt a kopogtatásra, felkelt az imazsámolyról, az ajtóhoz ment. Kinyitotta az ajtót; a kezében tartott gyertyával odavilágított. Az ajtóban Marcantonio Ferrari vigyorgott. Sürgős levelet hozott, nyögte ki, a futár választ vár....

György Barát írópultjához lépett, ránézett a levélre, széthajtotta: a papír üres! Meghökkenten néz Ferrarira aki ebben a pillanatban nyakon döfi. György Barát leroskad, de aztán nagy erőfeszítéssel feláll, ágyához tántorog, kardot ránt.

Ebben a pillanatban benyomul a többi bandita. Vas Ferenc előugrik a bemélyedésből, és vagdalkozni kezd. Három gyilkos ráveti magát, agyonszurkálják.
Ferrari most egy rövidcsövű puskát ránt elő köpenye alól, és a feléje sújtó bíborosra tartja. György Barát még annyit hörög, hogy "Jézusom, Szűz Mária irgalmazzatok lelkemnek", nyakából patakokban ömlik a vér, mikor Ferrari közvetlen közelről elsüti a puskát, és mellbe lövi a bíborost. Az holtan hanyatlik a padlóra. A többiek a vérszagot érezve, rávetik magukat a két halottra, és szurkálják, marcangolják őket.

Juan Mercadónak ekkor váratlan ötlete támadt. Mivel György Barát egyik fülét feltűnően sűrű szőrzet borította, s erről a különös ismertetőjeléről mindenki tudott, Mercado levágta a bíboros fülét, és egy kendőbe burkolva, a zsebébe rejtette. Ez lesz a bizonyíték, hogy valóban György Barátot ölték meg; ezért fogja az udvarmesteri hivatal kifizetni a vérdíjat; neki, Mercadónak talán valamivel többet is.

A gyilkosok a két tetemet otthagyták a padlón. A szoba falait is vér borította.
Hetven napig hevert a két holttetem az alvinci kastély szobájának padlóján. A gyilkosság után mindenki elmenekült, György Barát háza népe is. Üresen állt a kastély, a szél játszott az ajtókkal-kapukkal, senki a lábát ide be nem merte tenni. A szoba kitört ablakán havat fújt be a szél.1552. február 25-én temették el Gyulafehérvárott azt, ami György Barát testéből megmaradt. Nevét sem vésték fel sírkövére, csak ezt a latin mondatot: Omnibus moriendum est - mindenki halandó" (Nemeskürty István: Elfelejtett évtized)

A római anyaszentegyház bíborosának meggyilkoltatása felháborodással töltötte el a Pápai Kúriát s nem kevésbé az európai uralkodói udvarokat. A gyilkosság értelmi szerzőit és a tetteseket az egyház kiközösítéssel sújtotta. A római Apostoli Szentszék nyomozás és bírósági eljárás lefolytatását határozta el. A nyomozás Magyarországon 1552-1554 között folyt le Girolamo Martinengo bécsi nuncius vezetésével. Eredményeként s a császári jogtudósok munkássága nyomán a bíróság fölmentette I. Ferdinánd magyar királyt a gyilkosság vádja alól.

Ma már tudjuk, hogy sokkal többről volt szó, mint egy kiváló magyar államférfi meggyilkolásáról. Személyében azt a pálos atyát likvidálták, aki utolsóként állta útját annak, hogy a Habsburgok Magyarországot örök tulajdonukként, családi birtokukként és birodalmuk tartományaként kezelhessék.

A pálos rend megtöretése megkezdődött. A brutális gyilkosságot rablás és fosztogatás kísérte. Kísértetiesen hasonlít ez a nyitány a véghez, amikor II. József rabolja és fosztja ki a pálos rendet, a pálos rend 1786 évi feloszlatása ürügyén.

Fráter György vagyonát 300.000 aranyra becsülték. Ennél azonban jóval nagyobb vagyonról lehetett szó, mely a gyilkosságban bűnrészes személyek zsákmánya lett: ,,A kincsek eltűnését bizonyítja - írja Horváth Mihály a váradi püspök életrajzában - hogy ...az üres zsebbel jött Castaldo császári hadvezér két év múlva Erdélyből távozván összeharácsolt vagyonát 50 társzekéren szállítatta el ... A zsoldosvezér emlékérmet veretett a maga képmásával és ezt vésette rá: Trannsylvania capta - a meghódított Erdély." (Bakk István: Miért fontos a magyar nemzet számára a pálos rend magyar központúsága?)

György barát meggyilkolásától II. József türelmi rendeletéig eltelt több mint két évszázad az iszonyatos küzdelmek évszázada volt. A török elleni harcokban folyt a magyar vér, de ennél még borzalmasabb volt a nemzet számára a Habsburgok gyarmatosító politikája. A magyar főnemesség vérpadra hurcolása, birtokaik elkobzása, a magyar alkotmány felfüggesztése és a katonai kormányzat bevezetése mind része volt ennek a nemtelen célnak.

A pálos atyák nemzet szeretete ebben az időben is példamutató volt. Kéry János, a pálos rend kimagasló alakja 1676-ban a nagyszombati egyetem pálos végzős doktorait az alábbi szavakkal búcsúztatta: ,, Szeressétek az összetartó népet, a szétválasztottakat kapcsoljátok össze. Legjobban szeressétek anyátokat, Magyarországot, amelyet most annyi baj, szerencsétlenség és belső harc pusztít. Munkálkodjatok szeretett hazánk helyreállításán." (R. Várkonyi Ágnes: Pálosok a Zrínyiek történetében.)

A Habsburg törekvésekről Lipót uralkodása alatt hullott le véglegesen az álarc. A Rákóczi szabadságharc végére kiirtották a magyar főnemességet, birtokait különböző ürügyekkel elkobozták, majd az Újszerzeményi Bizottság közreműködésével habsburg kegyencek és hadiszállítók részére kiosztották. A török háborúkat lezáró karlócai béke első pontja kimondta: ,,Erdély és Magyarország, a Bánság kivételével a császár tulajdonába mennek át." Mit jelentett Magyarország számára ez a ,,felszabadítás"?

,,A tömeges magyar irtásnak csak két példáját említjük: Buda vidékének szín magyar lakosságát, s az ott élt törököket kiirtják, olyan sikerrel, hogy Kollonics büszkén jelenti a császárnak: Magyarország fővárosát és vidékét németté tettem... A török kivonulásakor Békés nem adja meg magát. Az osztrák generális azzal az indoklással, hogy a magyar falvak népe segíti a törököket, 62 falu lakosságát űzi világgá hadászati érdekből. A török elvonulásával a lakosság visszaköltözhetett a falukba. 62 község lakóiból 2136 ember maradt meg. A többi elpusztult, vagy összefogdosták és rabszolgának adták el őket. Így vált üressé egy egész vármegye." (Baráthosi: A magyarok kigyilkolása a Habsburgok alatt)

Az üres falvakba német, szláv, szerb telepesek ezreit telepítették be és ettől kezdve a nemzetiségi kártya kijátszása a Habsburgok magyarországi politikájának alapjává válik. Ekkor telepítették be a Pilist is német és tót telepesekkel. A magyarság megtöréséhez szakrális múltjának eltörlése is eszközként szolgált.

Elmondhatatlan szenvedések időszaka volt ez. Az ezer sebből vérző országra a császár Caraffát, Cobbot, és a többi hóhért szabadította rá. Lipót saját kezével írt levelet Caraffának, amelyet Caraffa, az eperjesi hóhér nyíltan mutogatott: ,,Bár nem zárkózhatunk el teljesen ama szerencsétlen kérelmezők esdeklései előtt s kénytelenek vagyunk őket látszólag felséges kegyelmünkben részesíteni, mindennek dacára Ön, Caraffa, semmi súlyt se fektessen a megkegyelmezési rendeletekre, s egyedül a magasztos cél lebegjen szeme előtt: fáradhatatlanul és kímélet nélkül folytassa működését." Jelszó volt, hogy mindenkit össze kell kaszabolni, aki egy rőfnél magasabb. A császári udvarban az a mondás járta, hogy csak ,,a döglött kutya nem harap" (Baráthosi: A magyarok kigyilkolása a Habsburgok alatt)

A magyarság ellen folytatott titkos háború legaljasabb döfése II. József türelmi rendelete volt. "1786. február 7-én a császár megbízza a Helytartó Tanácsot a pálos rend eltörlésének végrehajtásával. Az egyes monostorok feloszlatását úgy hajtották végre, hogy a szerzetesek csak a biztosok megérkezésekor döbbenjenek rá, mi is történik valójában. Ugyanis félő volt, hogy a rendi vagyont a szerzetesek... biztonságba helyezik a tisztségviselők elől. Szinte mindegyik monostort villámcsapás szerűen ért a feloszlatás... A rendházak egész személyzetével aláírattak egy eskü formulát, amelyben kötelezték magukat arra, hogy végrehajtóik elől semmiféle ingó, vagy ingatlan vagyont el nem titkolnak, sőt kötelezik magukat azon renitens rendtagok vagy alkalmazottak feljelentésére, akik valamilyen módon a konvent vagyonának átmentésével próbálkoznának." (Hajna Csongor: A pesti pálos monostor története)

A pálosoknak a fehér rendi ruhát le kellett vetni, természetesen az átöltözéshez nem állt rendelkezésre pénz. A pszichikai hadviselés leggyilkosabb rendelkezése az volt, hogy a kolostorokat 1786. augusztus 20-ra, államalapító Szent István király ünnepének napjára kellett kiüríteni. Az üzenet világos volt. Pázmány Péter látnoki mondatai váltak valóra: ,,Te is Magyarország, édes hazám, a pálosokkal fogsz növekedni és ugyanazokkal fogsz hanyatlani."

A rend vagyonát 4,6 millió forintra értékelték. Ez az összeg Császár Elemér szerint pesszimisztikus. Császár Elemének igaza lehet, hiszen csak a pesti rendháztól 4,5 millió forint vagyont koboztak el. Szégyenteljes volt a szélnek eresztett atyák havi segélyének megállapítása is. Míg a jezsuiták fejenként havi 16 forintos segélyt kaptak, a pálosoknál még a prior is kénytelen volt havi 1 forinttal beérni. Később ugyan megemelték ezt az összeget, de ez nem változtatott azon a tényen, hogy a pálos atyákat nyomorba döntötték.

A feloszlatott szerzetesrendek vagyona a Magyar Kamara Vallásalapjának kezelésébe került. A szerzetesrendek vagyonához hasonlóan II. József összeíratta az egyházi vagyont és jövedelmeket, és azokat is a Vallásalap ellenőrzése alá helyezte. Kimondta, hogy az egyházi vagyon- és a jövedelemfölösleg fölött az uralkodó rendelkezik.

A pálos rend megtöretése, amely Martinuzzi Fráter György meggyilkolásával és a pálos vagyon elrablásával kezdődött, 1786. augusztus 20.-án fejeződött be a pálos rend feloszlatásával és teljes vagyonának elkobzásával. A rend feloszlatását az a II. József mondta ki, aki lábbal tiporta az ősi magyar alkotmányt és semmibe vette a Szent Koronát. A rendet azonban véglegesen megtörni soha sem sikerült.

Báthory László pálos atya figyelmeztetését megfogadva a pálos rend tagjai időben felkészítették szíveiket a küzdelemre. Ennek eredményeként a halálos csapások ellenére ma is létezik a magyar pálos rend és világító fáklyaként vezeti az elsötétült időben a magyar nemzetet.


Forrás : Link


A Magyarságtudományi Intézet honlapja : Link


http://www.magtudin.org/Targymutato.htm




 
 
0 komment , kategória:  Magyarságtudományi Intézet  
     1/17 oldal   Bejegyzések száma: 163 
2017.09 2017. Október 2017.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 40 db bejegyzés
e év: 1186 db bejegyzés
Összes: 22634 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 3026
  • e Hét: 25452
  • e Hónap: 134809
  • e Év: 1794176
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.