Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Volt idő
  2017-10-22 18:51:21, vasárnap
 
  DYLAN THOMAS

VOLT IDŐ

Volt idő, mikor hegedűjükkel táncosok
Fel tudták tartóztatni a gyerekek gondjait?
Ó, volt idő, mikor még tudtak sírni könyveken,
De bizony mindent kikezdtek az idő férgei.
Az ég boltjai alatt életünk bizonytalan.
Az életben az ismeretlen a legbiztosabb.
Akiknek nincsen karja a fényreklámok alatt,
Annak a keze a legtisztább, s kinek nincsen szive:
Csak azé nem fáj - s így csak az lát tisztán, aki vak.

ford.: Végh György
 
 
0 komment , kategória:  Dylan Thomas versei  
Ó adj nekem maszkot
  2017-08-15 13:23:19, kedd
 
  Dylan Thomas

Ó ADJ NEKEM MASZKOT...

Ó adj nekem maszkot, hogy kendőzzem magamat
mázas szemek, szemüveges karmok spionjaitól
nehogy megerőszakolják arcom édenét
peckekkel fojtva fám, - ne érjen ellenség
csupasz szurony-nyelve, mert védtelen e fohász
szájamon itt, s a csalárd trombita-szavak
oly mézesek fajankók ősi címerében;
Adj pajzsot a csillogó észnek legyőzni vallatóink
s könnyfoltos özvegyi gyászt szempilláinkról
ránts nadragulya-szemek ellen, hogy lássunk szárazon és
tépjük le a leplet hazúg sirámaikról
mit elárul szájuk szöge s a görbe nevetés.
 
 
0 komment , kategória:  Dylan Thomas versei  
Mikor felébredtem
  2017-08-15 13:11:56, kedd
 
  Dylan Thomas

MIKOR FELÉBREDTEM

Mikor felébredtem, már szólt a város.
Madár-, harang- és csengő-zűrzavar
Szaggatta szét az ezer farkú káoszt.
A nyüzsgő hüllők lángban álltak,
Felnyársaló álom-fosztogatók,
A jó szomszéd tenger békát, sátánt
És asszony-gyönyört elmosott,
Míg járt egy hús-vér alak odakint,
Nyesőkést vett elő
S a hajnalt nyisszantotta le,
Az Időnek lüktető iker-párja ő.
Ama könyvből valló ez a hegyes szakáll,
Hogy az utolsó kígyót is levágja,
Akár egy vesszőt, zsenge ágat,
Zsugorodott levél-nyelve lehull.

Én minden reggel ez vagyok:
Álmomban - Isten, jó is, gonosz is benn,
Járok a víz színén,
S a halál - döfte, rég
Kihalt mamut vagyok s mindenki földjén
A lehullott veréb.
Madár-lombhullás volt s hajó-kacsázás,
Mikor e reggel, ébredéskor,
Áttört a zajló városon
Egy hang az égnek álló levegőben,
Nem próféta-utódomé, nem:
Megtöretik tengeri városom!
Órák szóltak: nincsen Idő - harangok: nincsen Isten,
S a szigetekre vontam a fehér lepelt,
Szemhéjamon a két érem mint kagyló énekelt.

Fordította: Görgey Gábor
 
 
0 komment , kategória:  Dylan Thomas versei  
Dylan Thomas Páfránydomb
  2011-06-06 12:27:48, hétfő
 
  Dylan Thomas

Páfránydomb

Még ifjú voltam, könnyed szív az almafák tövén,
Daloló ház körül vidám, ha már zöldellt a fű,
S a völgybe lógtak csillag-éjek.
Fölhágnom aranylón
Hagyott az idő, a sugár-szemű,
Szekéren almavárosok hercege voltam én,
S mint hadvezér dicsőn vezényeltem egy szép napon
A lombot, árpát, százszorszépet
Tova a széllel-ömlő fény-folyón.

Még zöld vagyok, a gondtól száz, csűrök közt hírhedett,
Éneklek boldog udvaron, s major az otthonom.
Az egyetlenszer ifjú napban
A nagyirgalmú sors
Aranylón élni engedett.
Én zöld vadász, arany gulyás, tinóm riogatom,
Kürtömtől hegyi róka-had hidegen fölcsahol, s:
a szent folyón az ünnep lassan
Tovavonul csörgetve kövecset.

A nappal csupa futkosás s pozsgás derű, a rét
Boglyai mint a ház, a kémény-zene gyönyörű,
És játék, csupa lucskos harmat,
És tűz, zöld mint a fű,
És esténként jámbor csillagok,
S míg hazahajtok, a majort a bagoly hordja szét,
Látom a holdon át: lappantyú száll, az éj-sűrű
Kazal repül, s paripa hajzat
villámként felragyog.

Fehér az ébredés, a major harmat-ragyogó,
Vándorként megtér, hars kakast hoz válla tűzfalán,
Fénykertben Ádám s szűze trónol,
Az égbolt újra egy,
Épp most kerekült ki a napgolyó,
A fény hajdani születése így történt talán.
Forog a tér s meleg patásan fénymezőkre megy
Nyihogó smaragd istállóból
Megbűvölten a ló.

Boldog vagyok, fácánok, rókák pázsitán dicső
Vadonatúj felhők közén a szív tágul s virul,
A folyton megszülető napban
Futkosok oktalan,
Füvek fölött ábránd hajt magasan,
Azúr munkámnak élek, s nem fáj, hogy zeng az idő,
Fordul sokat s keveset ád s a gyermek majd kihull
Irgalmából, dalolva lassan,
Zölden, aranyosan.

Nem bántam én, hogy az idő, a báránykafehér
Napokból kezem árnyát fogva fecske-mennybe von,
A hatalmasra növő holdba,
s hogy míg hazafelé
Hajtok: hallom, a föld, s idő elrepül,
S rávirradok: örökre eltűnt gyermek és major.
Ó, ifjú voltam, áldott szív, s az idő végzetül
Megtartott zölden s haldokolva,
Mert láncban is tengerként zengtem én!

(Ford.: Nagy László)
 
 
0 komment , kategória:  Dylan Thomas versei  
Tombol a hold
  2010-10-11 12:15:31, hétfő
 
  Dylan Thomas

Tombol a hold

Tombol a hold, viaskodom, de nem
a gőgösöké, amit éjszaka
csapzott lapokra írok, sem pedig
a felszálló halottaké, kiket
madárraj és zsolozsma rejt el;
csak a szeretőké, kik húnyt szemekkel
minden korok bánatát ölelik,
akiknek fizetségre nem telik,
nem is látnak, övék művészetem.

 
 
0 komment , kategória:  Dylan Thomas versei  
Az igazság benső felét...
  2010-08-10 13:55:21, kedd
 
  Dylan Thomas

Az igazság benső felét...
Llewelynnek

Az igazság benső felét
te kékszemü király,
nem láthatod fiam,
hogy mig káprázat nő köréd,
itt minden veszve már;
dőre ég alján bárhogyan
készül a szív, az ész
egyetlen moccanásra,
ártatlanul, vagy bűnösen,
úgy támad, úgy enyész
hánytorgó éjbe, mint
halottak pora lenn.

Jót, rosszat: két utad,
halálod vándora,
vak napban, őrlő ár felett,
te szív szerint király, szabad
lélekkel fúdd tova;
járj bennem, benned, sírj, eredj
mindenki lelkin át
a szűzi éjbe s kint
a bűnös éjbe, jó s gonosz
halálba, szállj tovább,
s végső elembe, mint
csillagvér harmatozz,
ahogy nap könnye, szállj,
miként hold magva, lom,
ég szárnyas láng-szava,
repülj, hat éveddel király.
A rontó ártalom
elvettetett még, mikor a
fű, fény, állat s a víz
kezdődött földön, ég alatt;
még nem moccant szived,
s magába ölt jót, hamisat,
befonta tetted, szavad is
bonthatlan szeretet.

/Fodor András ford./
 
 
0 komment , kategória:  Dylan Thomas versei  
Ha csiklandozna szerelem .....
  2010-08-08 22:00:19, vasárnap
 
  Dylan Thomas

HA CSIKLANDOZNA
SZERELEM CSÍPÉSE

Ha csiklandozna szerelem csipése,
mihaszna lány csavarná el fejem,
háncsból kikelne, hántaná a héjt,
és mint kisborju piros érintése,
fakasztana tüdőmből nevetést:
almát, vizözönt nem félnék sosem
s tavaszi pörsenést.

Fiu lesz, vagy lány? eldöntik a sejtek,
mig hús szilvája hull, akár a láng.
Ha sarjadzó haj bizsergetni kezd,
ha szárnyaló csontok barlangból keltek
s baba-comb közt emberi viszketeg:
nem rémíthetne a bitó, a bárd
s harci pálca-kereszt.

Fiu lesz vagy lány? eldönti a kéz majd,
mely zöld lányt, párostól, a falra fest.
Ha belém-furakodna szerelem,
ha majd piszkáló pimasz kölyök-éh hajt,
hevet gyujtva ernyedt idegeken:
nem félnék ördögöktől, szomju test,
se tőled, sírverem.

Ha csiklandozna szerelem csipése,
melytől nem simul ki a ránc soha,
se beteg vénség fürtje a fejen:
az idő, a kár, a szomj szüzi fészke
legyeknek hagynának vaj-hidegen,
szennyes tajtéktenger megfojtana
lábadnál, kedvesem.

Félig enyém, félig az ördögé
e világ, nő-mákonytól részegen,
villás némber-szem bimbóján köröz.
Vén csánk veleje, mint a magamé,
a tenger minden heringje büdös;
ülök s a kukacot nézegetem,
mely rág körmöm mögött.

Csak ez csiklandoz, ez az egy csipés.
Alfelén hintái a bütykös majom,
vérhomály s dajkáló pólyák alatt
nem éri el a kacaj éjfelét,
akkor sem, hogyha szépségre akad
anyán, lányon, s hágy horzsoló uton
hat apró lábnyomot.

Mi hát e csípés? a halál csipése?
Csókban a bogáncs: a szád, kedvesem?
Kereszten nőttünk, tövissel, a fán?
Holttestnél csufabb a halál beszéde,
hajad beszédes sebeimre száll.
Ha e csipés ér: az ember legyen
az én metaforám.

(Weöres Sándor)
 
 
0 komment , kategória:  Dylan Thomas versei  
Szakmám vagy a szent ihlet
  2010-08-07 01:42:18, szombat
 
  Dylan Thomas

Szakmám vagy a szent ihlet

Szakmám vagy a szent ihlet
Szerint - űzöm halk éjen,
Mikor a hold őrjöng csak
S a szeretők mind ágyban,
Karjuk közt a lét kínja -
Írok e harsány fényben
Nem dics-, nem becsvágy lázban,
Nem bájt s bűt árusítva
Deszkán, mely ivor-színpad,
Hanem hogy bút csitítsak
Annyiért, mi megillet.

Nem a sok maga-hittnek,
Írok tajték levélen,
Nem tornyozódó holtak
Csendjét, hogy dalra váltsam:
Nekik írok, akik ma
Egymást átszorítva
Átérik minden kornak
Kínját s rá se gondolnak
Mi a szakmám s az ihlet.

Illyés Gyula
 
 
0 komment , kategória:  Dylan Thomas versei  
Az erő, mely zöld száron hajt
  2010-08-07 01:41:07, szombat
 
  Dylan Thomas

Az erő, mely zöld száron hajt virágot

Az erő, mely zöld száron hajt virágot,
Hajtja zöld korom: és mi gyökeret ráz,
Pusztítva rám ront.
S nem mondom a rózsának: ugyanegy láz
Görnyeszti őt és ifjuságomat.

Az erő, mely vizet hajt át a sziklán,
Hajtja piros vérem; s mi szájaló árt száraszt,
Aszályt taszít rám.
S nem szájalom az érnek: ugyanaz a száj az,
Mely elszívja hegyi patak vizét.

A kéz, amely örvényt dobott a tóba,
Kavarja a fövenyt: s mely szelet bénit,
Vitorlám visszafogja.
De az akasztottnak nem mondom én itt,
Hogy agyagomból olt meszet a hóhér.

Az idő ajka a kútfőt kiissza.
Csöpög a vágy s gyűlik, de vér ha csöppen,
Sebét csitítja.
S nem mondom a szélnek: az idő csöndben
Eget hogy ketyegett a csillagok köré.

S nem mondom el a halott szeretőknek,
Hogy az a féreg rág engem, mi őket.

Képes Géza
 
 
0 komment , kategória:  Dylan Thomas versei  
És nem vesz rajtuk erőt a halá
  2010-08-07 01:39:19, szombat
 
  Dylan Thomas

És nem vesz rajtuk erőt a halál

És nem vesz rajtuk erőt a halál.
Olybá vétetnek majd a pőre holtak,
Mint lakói a szélnek s esti holdnak;
Míg csontvázuk letisztogatva korhad,
Csillag gyúl ki könyökön s lábfejen;
Ki elveszti eszét, majd észre tér,
Ki tengerbe vész, ismét partot ér;
Szeretők halnak, él a szerelem;
És nem vesz rajtuk erőt a halál.

És nem vesz rajtuk erőt a halál.
Bár a tenger örvényei alatt
Nyugosznak, holtuk meddő nem marad;
Kínpadra vonva, hol az ín szakad,
S kerékre kötve, meg nem törhetők;
Kezük között kettéhasad a hit,
S orrszarvú bűnök testüket átdöfik;
Minden széthull, de ellenállnak ők;
És nem vesz rajtuk erőt a halál.

És nem vesz rajtuk erőt a halál.
Nem hallják immár a sirály jaját
S a parton megtörő hullám zaját;
Hol virág lélegzett, fejét virág
Nem emeli az esős szélbe már;
Bár nincs eszük, s feküsznek mereven,
Lényegük általüt a százszorszépeken,
S nap felé tör, amíg csak a nap áll,
És nem vesz rajtuk erőt a halál.

Fordította: Kálnoky László
 
 
0 komment , kategória:  Dylan Thomas versei  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2017.09 2017. Október 2017.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 25 db bejegyzés
e hónap: 146 db bejegyzés
e év: 2115 db bejegyzés
Összes: 8519 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2835
  • e Hét: 2835
  • e Hónap: 62844
  • e Év: 700576
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.