Ha ott túl, létünkön felül,
élve marad a szerelem,
ha a hű szív ott is hevül,
a könny meghal, de él a szem -
ki ne vágyódnék hevesen
a szűz szférákba! Halni már!
Túllengve földi félszeken
feléd, öröklét, fénysugár!
Igen: nem önmagunk miatt
borzadunk a szirtfokon;
átugranánk a mély utat,
a Lét gyér lánca visszavon.
Ó, az eljövendő napon
szív szívet hőn öleljen át,
igyuk majd - halhatatlanon -
az örökélet italát!
Ahogy itt jár-kél, szép, miként
a csillagtüzes éjszaka;
fénybe árnyat és árnyba fényt
szűr arca, szeme, mosolya;
oly szeliden ragyog felénk,
ahogy a vad nappal soha.
Egy sugár még, egy árnyat el -
s a fele báj nem volna itt,
a varázs, mely arcán tüzel
s belengi holló-fürtjeit
a drága fej körül, amely
égi eszmékről álmodik.
S mi ajkán s homlokán lebeg,
az a pír, az az eleven,
s az a derű a szeretet
munkáját zengi édesen:
földi jóságot, és szivet,
melyben tiszta a szerelem.
A Szépség lányai közt nincs
gyönyörűbb ma nekem;
hangod úgy elbüvöl, mint
szerenád a vizen:
dalok komoly varázsa
terül az óceánra,
ragyogva vár a hullám,
a szél megáll az útján:
s fény-láncát húzva elring
a hold a mély felett,
amely úgy szendereg, mint
egy álmodó gyerek:
így hajlik önfeledten
feléd a szomju szellem,
csöndes, nagy odaadásban,
mint vágyó tenger a nyárban.
Ha új lakót kapnak a temetők,
nem is dicsőt, csak épp előkelőt,
a gyász pompázik szoborrá virulva
és az elhunytat zengi név meg urna:
nem azt, aki csakugyan volt, hanem
akinek kellett volna hogy legyen:
s a szegény kutya, a leghübb barát,
ki boldogan áldozta föl magát,
kinek szíve gazdája szíve volt,
ki mindenben csak az ő híve volt,
dicstelen hull el, bármilyen derék,
s földi lelkét megtagadja az ég:
míg az ember, hiú féreg! csodákat
s kizárólagos eget kér magának.
Óh, ember! napod gyorsan alkonyúl,
rabnak becstelen vagy s romlott, ha úr,
aki kiismert, undor tölti meg
tőled, lélegző, hitvány sártömeg!
Szerelmed kéj, barátságod csalás,
szavad és mosolyod képmutatás!
Neve nemes csak megromlott csirádnak,
rád pirít minden becsületes állat.
Ki itt jársz s látod ezt a sírjelet,
menj tovább, nem fajtádnak tiszteleg:
barát emlékét őrzi ez a jel;
egy barátom volt csak - s az itt hever.
Szeretnél élni kék hullám alatt
és hajókázni Némo kapitánnyal?
Mély tenger ismeretlen csábu mélyén
szemlélni sok csodát: kövér halat
aranykigyót, fejlábu szörnyeket
rejtelmes formát, tajtékot, tarajt,
virágot, mely, megnézve, mégis állat
sok nagy halat: sok néma kis hal átkát
tengeri pókot, polypot, tünő
aranyzöld foszlányt, csillogó korált,
csillogó korál cifra palotáit?
szeretnél járni kék hullám alatt?
Tengerben élünk; - mert mi más e lég,
melyet beszívok, mely köröttem árad
- felnézek: látom; mozdulok: megérzem -
az ég - a szél - mi más e kék özön,
e légözön, (többször szelíd, de néha
orkáni vad, s hideg, s meleg) mi más
mint a titáni térnek óceánja?
melynek lakója s útazója, én
elemnek érzem, melyben élek és
melyben halok s mely nélkül meghalok.
Ez óceánban nézz körül ha vágysz
szemlélni sok csudát: kövér halat
aranykigyót, fejlábu szörnyeket
rejtelmes formát, tajtékot, tarajt
virágot, mely megnézve mégis állat
s sok nagy halat: sok néma kis hal átkát
tengeri pókot, polypot, tünő
aranyzöld foszlányt csillogó korált
csillogó korál cifra palotáit.
xMagazin
Offline
