Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 21 
Az idegen
  2017-12-16 19:32:50, szombat
 
  Rainer Maria Rilke

AZ IDEGEN

Nem törődött már a többiekkel,
nem felelt, fáradtan állt csak ott
s ujra elment; mindent elhagyott.
Éji út s ha úton kél a reggel:

néki nászi éjnél többet ér.
Átélt már olyant, mikor a mély
égből szinte szúrt ezernyi csillag
s rejlő láthatárok mind kinyíltak
s mint egy harc, úgy hullámzott az éj;

és olyant, mikor a hold kibukkan
hirtelen zsákmányolt kis falukkal
s mikor ápolt parkok mélyén ódon
kúriát emelt elé az éjjel,
mintha egyszer lakta volna régen,

félrehajtott fővel állt az úton,
majd továbbment, mert jól tudta, sok
útja van még, űzi már a lélek,
hívják új hidak, utak, vidékek
s távol, túlzott hírü városok.

S mind elhagyni, mindent, mindig, ujra
s vágytalan, csak úgy, seholsem élvén,
hagyni hírt és birtokot.
Mégis, piacokon, város szélén,
egy-egy kút sikosra járt kövénél
úgy érezte, hogy övé az ott.

Radnóti Miklós fordítása
 
 
0 komment , kategória:  Rainer Maria Rilke versei  
Kezdődő szerelem
  2017-10-22 16:24:31, vasárnap
 
  Rainer Maria Rilke

KEZDŐDŐ SZERELEM

Ó, mosoly, első mosoly, mosolyunk -
mily egy volt mind: szívni hárs illatát,
hallgatni park csendjét - egymásra nézni
hirtelen s ámulni mosolyfakadtig.
Emlékezés volt ebben a mosolyban
egy nyúlra, mely éppen odaát a pázsit
zöldjében játszott: ez volt a mosoly
gyermekkora; komolyabb volt a hattyú
mozgása benne már, amint a néma
estben kettészelte később előttünk
a tavat... S az ormok szegélye, szemben
a tiszta, tárt és már egészen éjbe
alkonyuló égbolttal, mosolyunknak
határt szabott az elragadtatott
jövendő távlatába.

(ford.: Rónay György)
 
 
0 komment , kategória:  Rainer Maria Rilke versei  
Hiszek mindabban
  2017-10-02 19:31:15, hétfő
 
  R.M.Rilke

HISZEK MINDABBAN...

Hiszek mindabban, mit sose mondtak még,
legszentebb érzéseim szállni hagyom.
Minek akarását mások sose merték,
kitárva önként odaadom.

S ha ez túl sok, bocsásd meg, de hisz,
Uram, nem gondolok másra:
erőm legyen ösztön, mely egyre visz
s nem tusakodik tétovázva.
Mert így szeret téged a gyermek is.

Mint torkolat árja, ha tengerbe olvad
kitárt karokkal öntve özönét,
jövök haza, egyre feléd,
és vallani, téged hirdetni akarlak,
mint más soha még.

S ha ez gőg, hát hagyd, hogy imámban
maradjon e gőg:
komolyan és magányban
felhőkbe burkolt arcod előtt.
 
 
0 komment , kategória:  Rainer Maria Rilke versei  
Komoly óra
  2017-10-02 19:29:48, hétfő
 
  R.M. Rilke

KOMOLY ÓRA

Ki sír most valahol a földön,
ok nélkül sír a földön,
engem sirat.

Ki nevet most bárhol az éjben,
ok nélkül nevet az éjben,
rajtam nevet.

Ki jár most valahol a földön,
ok nélkül jár a földön,
felém tart.

Ki meghal most bárhol a földön,
ok nélkül meghal a földön,
énrám néz.
 
 
0 komment , kategória:  Rainer Maria Rilke versei  
Mária látogatása
  2017-07-01 01:41:25, szombat
 
  Rainer Maria Rilke

/ ford: Farkasfalvy Dénes/

MÁRIA LÁTOGATÁSA

Kezdetben még könnyen vitte lépte,
de a hegyoldalban néha már,
teste csodája ötlött eszébe,
kifulladt, s a júdeai táj

csúcsain megállt. Nem a vidék,
saját belseje terült köréje,
s érezte, hogy nagysága fölébe,
mely betölti, ember sose lép.

Vitte vágya, hogy a másik testre,
mely vonzotta, rátegye kezét,
s a két asszony most egymást kereste,
míg hajuk s ruhájuk összeért.

Mind a kettő szentélyt hord ölében
s rokonánál oltalmat keres.
Ó az Úr csak bimbó, de a méhben
már a Keresztelő örömében
ugrándozva vígan fölrepes.


KRISZTUS SZÜLETÉSE
("Mária életé"-ből)

Egyszerű ha nem vagy, hogy jön létre,
mitől most az éj feltündökölt?
Isten hangja dörgött minden népre,
most szelíd lett s benned földre jött.

Tán nagyobbnak képzelted el őt?

Mi a nagyság? Nyílegyenest futva
szel keresztül tért és anyagot.
Csillag nincs, mely képes ilyen útra.
Nézz a királyokra: ők nagyok,

mint ajándék ölednél ragyog
ami nekik a legtöbbet érő,
s tán te is ámulsz e kincseken -:
de a szoknyád ráncai közt, nézd, Ő
már itt maga túltesz mindenen.

Minden mirrha túl a tengeren,
aranyékszer és illatos fűszer,
mely kábítja az érzékeket:
mindez kurta gyorsasággal tünt el,
s mindent végül megbánás követ.

Ám ő, meglásd, mit hoz: örömet.


PIETA

Most nyomorom betelt: névtelen, mély
kínnal betölt: és mint belül a kő,
tömör s kemény,
csak egy dolog mered elő:
Te nagy lettél -
...és nagy lettél,
s a kín oly nagyra nő,
a szív értését meghaladja
túláradón.
Keresztben fekszek, át sem ér
ölem: nem tudlak már
megszülni.
 
 
0 komment , kategória:  Rainer Maria Rilke versei  
Vénusz születése
  2017-06-29 14:47:40, csütörtök
 
  Rainer Maria Rilke

VÉNUSZ SZÜLETÉSE

Elmúlt a csüggedt éjszaka, jelek,
nyugtalanság, felrettenések éje -
reggel sikoly vetette föl a tengert.
Amint a jaj lassan elhalt s az ég
alján a sápadt nap pirulni kezdett
s lehullt a néma, haljárt, mély fenékig -
a tenger szült.

Az első napsugár ragyogva tört meg
a széles hullámöl habján s a szélén
ott állt a lány: nedves, zavart, fehér.
Amint a zsenge zöld levél mozog,
nyújtózik s fodrát lassan szétteríti,
úgy tárta ki testét a lenge szélbe
s ölelte az érintetlen szelet.

Mint páros hold, úgy úsztak fel a térdek,
s a combok felhőjében elmerültek,
az ikrák keskeny árnya visszahullt,
a láb is megfeszült és fényt kapott,
s az izmok éltek, mint a szomjazónak
kiszáradt torka.

És a medence kelyhében a test
pihent, mint friss gyümölcs gyermek kezében.
Szűköblű köldök serlegébe bújt
e fénylő élet egyetlen homálya.

Alatta egy kis hullám fénybeszökkent,
kitartón tört az ágyéka felé,
hol csöndes harmat hullott néha még.
De áttetszőn és árnyéktalanul, mint
a nyírligetek tavasszal, meleg,
csupasz volt s rejtetlen az öl.
Már fürge mérleg karjaként a vállak
egyensúlyban álltak a nyurga testen,
mely csipőből vízsugárként szökött fel,
karjai hosszán tétován lehullva
és gyorsabban hajának telt esésén.

Az arc is lassan felmerült esett
tartásából, a csökkenő homályból;
tisztává, vízszintessé magasult.
Szorosra-zártan követte az áll.

Majd kinyujtózott sugárként a nyak,
s - virágok szára, melyben nedv kering -
két karja úgy nyúlt ki, akár fehér,
partra áhító hattyúk szép nyaka.

És jött az első lélegzet e testnek
hajnalsötétjén, pirkadati szél.
Ér-fáinak sok finom, gyönge ága
susogni kezdett s mélyei fölött
áradva, zúgva indult meg a vére.
És ez a szél nőtt, újuló erővel
immár az új keblekbe behatolt
s úgy betöltötte fuvallata, hogy
távoltól duzzadó vitorlaként a
könnyűtestű lányt ez hajtotta partra.
Így ért az istennő a földre.

Nyomában,
míg gyorsan tovatűnt az ifju parton,
egész nap bódult cserjék és virágok
éledeztek, mint ölelés után.
De ő már messzejárt, már elfutott.

A legnehezebb déli órán ujra
magasra csapott még a tenger és
egy delfint vetett partra ugyanitt.
Holtan, véresen, felhasítva
 
 
0 komment , kategória:  Rainer Maria Rilke versei  
Mindent mily messze rejt
  2017-04-27 14:13:15, csütörtök
 
  Rainer Maria Rilke

MINDENT MILY MESSZE REJT

Mindent mily messze rejt tőlünk a kép.
És bámuljuk és elnevezzük: Igaznak.
És vele váltjuk, mit az évek adnak.
Mégsem látjuk sosem, mi bűvöl épp.

Így hát, vesztesz-e, ne gyötörd magad.
Nincs messzeség, min a szív túl nem érhet.
Hallván saját hangod magasra csap,
a világ szól, csillagaid zenélnek.

fordította: Tandori Dezső
 
 
0 komment , kategória:  Rainer Maria Rilke versei  
Advent
  2016-12-13 11:51:08, kedd
 
  Rainer Maria Rilke

Advent

Havat terel a szél az erdőn,
mint pehely-nyájat pásztora.
S néhány fenyő már érzi sejtőn,
miként lesz áldott-fényű fa,
és hallgatózik. Szűz utakra
feszül sok ága, tűhegye-
szelet fog- készül, nő magasba,
az egyetlen szent éj fele.
 
 
0 komment , kategória:  Rainer Maria Rilke versei  
A szökőkutakról
  2011-06-19 16:42:48, vasárnap
 
  Rainer Maria Rilke

A szökőkutakról

Nem tudtam ennyit a szökőkutakról,
e képtelen üvegfákról sosem.
Szólhatnék róluk, mint a könnypatakról,
amit nagy álmoktól megszállva egykor
ontottam, majd feledtem bűnösen.

Feledtem hát, kezét mint nyújtja gyakran
az ég sokaknak, gondban, zűrzavarban?
Páratlan nagyszerűt tán sohse láttam
az ősi park kaptatóján, a halkan,
reményhozón közelgő alkonyatban,
az idegen lányok sápadt dalában,
amely már túlcsordult a dallamon,
s valóvá változott, hogy szabadon
tükröződjék a tág szemű tavakban?
Mi a szökőkutakkal összekapcsol,
föl kell idéznem emlékeimet,
s a leborulás súlyát érzem akkor,
amelyben viszontláttam a vizet:
s tudok ágakról, melyek földre néztek,
hangokról, melyek apró lánggal égtek,
tavakról, mik balgán a partszegélynek
vonalát szajkózták, s görbék maradtak,
esti égboltokról, melyek nyugatnak
üszkös erdőitől eltávolodtak,
s másképp domborultak és alkonyodtak,
mintha csalódtak volna a világban. . .

Feledtem hát, hogy megkövült magányban
él a csillag, s szomszédjához mogorva?
Hogy a világok csak a zokogásban
társak a térben? — Tán az égnek orma
miénk, ott élünk más létekbe fonva,
s fölnéznek este ránk. Talán gyakorta
dicsérnek minket költőik, s fohászok
szállnak felénk. Tán ismeretlen átkok
célpontja vagyunk, melyek sohse fognak,
szomszédai egy istennek, akit
szintünkön vélnek, míg árván zokognak,
kiben hisznek, s kiből kijózanodnak,
s képmása annak, ha lámpásaik
őt kutatják, s tűnő, hatástalan
fényük szórakozott arcunkon átsuhan...

/Kálnoky László ford./
 
 
0 komment , kategória:  Rainer Maria Rilke versei  
Minden dologból ideleng...
  2011-06-19 16:31:10, vasárnap
 
  Rainer Maria Rilke

Minden dologból ideleng...

Minden dologból ideleng az érzés
s minden fordulatból ez: Ne feledd!
Olyan nap, melynek nem láttad a fényét,
idővel ajándékként int neked.

Ki méri termésünket? És a rég
elmúlt évek búcsuját, mondd, ki osztja?
Mi mást tanultunk meg a kezdet óta,
mint azt: mi él, csupán egymásban él

s hogy melegünk átsüt a közönyön.
Ó ház, lejtős rét, ó alkonyi fény,
közel jössz szinte arcunkhoz, elénk
és mellénk állsz ölelve s ölelőn.

A létezőket egy tér fogja át:
belső világtér. A madarak ott,
bennünk suhannak. Nőni akarok:
kinézek és bennem nőnek a fák.

Gyötör a gond, és bennem áll a ház.
Mentem magam s bennem a menedék.
Én, szerető... rám hajtja szép fejét
a teremtés, hogy kisírja magát.
 
 
0 komment , kategória:  Rainer Maria Rilke versei  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 21 
2017.12 2018. Január 2018.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 6 db bejegyzés
e hónap: 128 db bejegyzés
e év: 128 db bejegyzés
Összes: 9261 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1312
  • e Hét: 13915
  • e Hónap: 55249
  • e Év: 55249
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.