Regisztráció  Belépés
skorpiolilike.blog.xfree.hu
"A szeretet és a bizalom elválaszthatatlanok! Egyik sem létezik a másik nélkül." Pné Marika
2016.01.12
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
Ottlik Géza: Tabáni reggeli
  2011-03-26 09:08:08, szombat
 
 




Ottlik Géza: Tabáni reggeli
Próza

"Ahol a nagy híd nekifut a hegynek, s a városi villamos sínpárjai ijedten térnek jobbra-balra", a püspök felemelt kőkarja alatt, az autóbusz is új lélegzetet vesz a hegyi út kaptatójához, asztmásan átkapcsol, s egy pillanatra kinézünk az ablakán. Üres telket látunk, melyet hó borít. Ezen a helyen állott az Erzsébethíd-kávéház.

Barátom felém fordult. A szeme csillogni kezd. Tudom, mit akar mondani. Egy régi farsangi kora reggel jut az eszünkbe.

Emlékszem, emlékszem. "Várj, nem tudod a végét!" De minek a végét? Nem esett itt semmilyen tréfa, semmilyen csattanós, mókás történet, csiklandozó furcsaság. Csak azon nevettünk most, hogy egyszer mennyit nevettünk itt. Rekedtre nevettük magunkat egyszer, kékre vált arccal dőltünk a falnak, fuldokoltunk, alig bírtunk hazamenni, a hídon is meg-megálltunk, olyan ellenállhatatlanul mulatságos volt, hogy élünk. Természetesen nevettünk Gyula bácsin is, barátom rokonán, aki vidékről jött fel a farsangra fehér képű kislányával, de akkor is nevettünk volna, ha Gyula bácsi a világon sincs.

Egy bál után, reggel hét óra körül zajos társasággal kísértük őket szállásuk felé, Budára. Ilyenkor igen nehéz szétoszlani, abbahagyni az éjszakát. Az Erzsébethíd-kávéház előtt megálltunk. A tükörablak mögött frissen borotvált úriemberek reggeliztek. Megfontoltan kenegették kiflijükre a vajat. Térjünk be még ide. Gyula bácsi szemöldöke felszaladt a homlokára. Micsoda gondolat, egy kávéházba? A kislány sápadtan pislogott apjára. Az anya egyetlen pillantást vetett csak az urára, és Gyula bácsi dühösen vágta fejét a szügyébe, megfordult, berobogott az ajtón. Magába süppedve ült a bársonypamlagon. Elfelejtkeztünk róla, csak a végén lettünk megint figyelmesek rá. A fizetőpincérrel vitatkozott. Mi ez? - kérdezte. Hát ez? Hát ez? Ujjával a számla tételeit bökdöste. "Két tojás pohárban" - lehelte a főpincér. "Micsoda?" - csattant fel Gyula bácsi. "Maga nekem ötvenkét fillért számít két hígtojásért?"

Mindnyájan feléjük fordultunk. Gyula bácsi az asztalra csapott. "Rablók" - kiáltotta. Barátom felállt, odalépett. "Igazad van, Gyula bátyám - mondta. - Ez árdrágítás. Üldözendő. El fogjuk intézni a dolgot. Tudomására hozzuk az egészet Kovácsovszky őméltóságának. Kovácsovszky igazságos ember, de szigorú. Légy nyugodt, Gyula bácsi, ez a kávéház el fog tűnni a föld színéről. Itt kő kövön nem marad." Gyula bácsi kelletlenül dörmögött.

Kovácsovszky egyébként a kémiaprofesszorunk volt, egy bandzsító idős tudós, akinek az előadásain a hallgatóság még aludni is unt. Sok-sok év telt el. Gyula bácsi a nyáron ismét fent járt a fővárosban, s a barátom nem állta meg, hogy el ne vigye a Döbrentei térre.

"Látod - mutatott rá a napraforgókkal övezett üres házhelyre. - Lebontották a kávéházat a miatt a dolog miatt." Ne bolondozz - hördült fel Gyula bácsi. De az öccsének meg se rezzent a pillája. Gyula bácsi végül lesütötte a szemét, és bizonytalan hangon motyogta maga elé: Ez a Kovácsovszky, ez a Kovácsovszky...

Hát ez már majdnem csattanója lehetne a történetkének, de ahogy a barátom elmesélte, nem nevetett egyikünk sem. Fene tudja, miért, inkább elszomorodtunk.

 
 
0 komment , kategória:  Ottlik Géza   
Ottlik Géza: Mi a villamos?
  2011-03-26 09:04:13, szombat
 
  Ottlik Géza: Mi a villamos?
Próza

Tegnap egy zsúfolt villamoson utaztam. Nem egészen rajtam múlott, hogy felszálltam. Szívesen visszafordultam volna még a lépcsőről is, csakhogy más késő volt. A közakarat, mondhatnám, a kollektív közlekedési akarat, felsodort a kocsira. Éreztem, hogy a kalapommal valami baj történt, benyomódott, fülemre csúszott, a szegélye lekonyult. Nem tudtam megigazítani, bármennyire vágytam rá. Mindkét kezem le volt szorítva az oldalamhoz, szóba sem jöhetett, hogy bármelyiket is felemelhessem. Még mindig kedvezőbb helyzetben voltam azonban szomszédomnál, aki az imént még egy bőrszíjba kapaszkodott, most azonban odébb kerülvén, keze fennmaradt a levegőben, könyékben gyengéden meghajlítva, s így kellett folytatnia az utazást, a magát megadó katona ismeretes tartásában.

Mögöttem a kalauz dolgozott. A jegyeket kezelte, s könyökével erőteljes ütéseket mért a vesémre. Ez bántott. Az egyik kanyarodóban félfordulattal az ablakhoz csúsztam. Tervem az volt, hogy az általános balra dőlést felhasználva, megközelíthetem a kijáratot. Ellenkező irányba nyomtak. Forradalmi hangulat kezdett terjengeni bennem. Ekkor észrevettem a zúzmarás, párás ablaküvegen egy odamázolt, még olvasható mondatot:

"Mi a villamos? - Rút csingilingi ház."

Nyilvánvaló volt, hogy egy költeménnyel állok szemközt. Első pillanatban butának véltem a sort. A betűk halványultak az üvegen, de világosodtak bennem. Egyre jobban kezdett tetszeni az ismeretlen költő műve, Különösen a tömörsége. S hogy ilyen tétovázás nélkül megfelel önnön kérdésére. Mint Berzsenyi: "Mi a magyar most? - Rút sybarita váz." Ezen a nyomon indult el a költőnk.

A mérgem elpárolgott. A csingilingi ház lefegyverzett. Mert nem egyéb, mint népköltészet. Éppúgy, mint a kuruc dalok, a székely balladák, vagy a pesti utca egykori éneke: "Mátyást mostan választotta - Mind ez ország királyságra..." - vagy mint vásáraink kedvenc rádióüzenete: "A tokaji csúszik, a pengő úszik." Ez is erőteljes, kifejező költemény, ha én - köztünk szólva - nem szeretem is annyira. Nincsen szerzője. A villamos ismeretlen költőjét se kutassuk. Más jutott eszembe.

Ismerjük a villamosok számtalan csinos zománctáblácskáját: Tilos A Köpködés, vagy A Középső Ajtók Ideiglenesen Nem Működnek, vagy még inkább: A Peronon Csak Hat Személy Tartózkodhat. Hasznos volna, ha ezeknek a mintájára vagy a fölöslegessé váltak helyett a vállalat csináltatna ilyen kis táblácskákat, s minden kocsiban feltűnően elhelyezné, ezzel a verssel: "Mi a villamos? - Rút csingilingi ház." Bizonyára enyhítené a helyzetet, ahogyan engem is megnyugtatott. Van ebben az együgyű sorban egy szikrája a költészetnek, a humornak, márpedig, szentül hiszem, a költészet és a humor legalább olyan fontos nyersanyagok, mint a kőolaj vagy a szén, s legalább olyan közszükségleti cikkek, mint a búzaliszt vagy a szalonna.


 
 
0 komment , kategória:  Ottlik Géza   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
2017.12 2018. Január 2018.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 275 db bejegyzés
e év: 275 db bejegyzés
Összes: 53027 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2220
  • e Hét: 2220
  • e Hónap: 83779
  • e Év: 83779
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.