Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
Zelk Zoltán
  2016-02-21 22:00:21, vasárnap
 
 







ZELK ZOLTÁN


Zelk Zoltán (Érmihályfalva, 1906. december 18. - Budapest, 1981. április 23.) Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjas magyar költő, prózaíró. A kommunista rendszerben ünnepelt költő volt. A valódi helyzetet nem ismerve írt hangzatos költeményeket Sztálin és Rákosi Mátyás dicsőítésére.







CSILINGEL A GYÖNGYVIRÁG


Csilingel a kis gyöngyvirág.
Fehér a ruhája,
meghívja a virágokat
tavaszesti bálra.

Öltözködik az orgona,
lila a ruhája,
kivirít a kankalin, a
szegfű és a mályva.

A vadrózsa rájuk nevet,
bolondos a kedve,
a rigó is füttyent egyet:
hej, mi lesz itt este!

Táncra perdül a sok virág,
illat száll a légben,
őrt állnak a gesztenyefák,
illemtudón, szépen.

A szellő is megfürdik a
virágillatárban,
s arra ébredünk fel reggel:
napsugaras nyár van.







DECEMBER


Az udvaron vaskalapú,
krumpliorrú hóember
hírdeti ,hogy megérkezett
szélparipán December.

Az ajtóban ,a küszöbön
lapul a házőrző eb,
nem szereti ő sem a vad
decemberi hideget.

Az ablakon cinke kopog:
"Jóemberek,jó napot,
nincs eleség az erdőben.
Kérek egypár falatot!"

Az ereszről csüng a jégcsap,
a háztető csupa dér-
ha már itt van ,azt se bánjuk,
majd elmegy megint a tél.










EZ MÁR AZ ŐSZ


Ez már az ősz. Itt-ott még egy tücsök
dalt próbál szegény, a füvek között.
Szakad a húr, szétfoszlik a vonó -
nem nótaszó ez már, de búcsúszó.

Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.
Közeleg a rozsdaszínű áradat.
Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött -
elnémul a rigó, el a tücsök.

Mily korán jő, mily korán tör felénk -
hogy kortyolnánk még a nyár melegét!
Be üres is volt idén a pohár,
be hamar elmúlt ajkunktól a nyár!

S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák
az őszi ég keserű sugarát.
Hiába isszák, nem ad már erőt,
csügged az ág, sárgára vált a zöld.

Csügged az ág, ejti leveleit. -
Ó, ha az ember is a bűneit
így hullatná! s lomb nélkül, meztelen,
de állhatnék telemben bűntelen!







ESTE JÓ, ESTE JÓ


Este jó, este jó
este mégis jó.
Apa mosdik, anya főz,
együtt lenni jó.

Ég a tűz, a fazék
víznótát fütyül
bogárkarika forog
a lámpa körül.

A táncuk karikás,
mint a koszorú,
meg is hal egy kis bogár:
mégse szomorú.

Lassú tánc, lassú tánc
táncol a plafon,
el is érem már talán,
olyan alacsony.

De az ágy meg a szék
messzire szalad,
mint a füst, elszállnak a
fekete falak.

Nem félek, de azért
sírni akarok,
szállok én is, mint a füst,
mert könnyű vagyok

Ki emel, ki emel,
ringat engemet?
Kinyitnám még a szemem,
de már nem lehet...

Elolvadt a világ,
de a közepén
anya ül, és ott ülök
az ölében én.







HÓEMBER


Csillog a fákon a zúzmara,
ragyog, mint az ezüst,
s repül a sivalkodó szélben
akár a por, a füst.

Serényen dolgozik három gyerek:
fagyos kezeikkel
gyúrják a havat, mint agyagot,
készül a hóember.

Szénből, kavicsból kap szemeket,
hadd nézze: a világ
milyen fehér! S milyen szépek
az ezüst téli fák.










HÓVIRÁG


Jó, hogy látlak hóvirág,
megkérdezem tőled,
Mi hírt hoztál, mit üzensz,
erdőnek mezőnek?

Szedd a szárnyad szaporán,
vidd a hírt madárka,
Útra kelt már a tavasz,
itt lesz nemsokára!










HÓVIRÁG


Tél eleje, tél közepe:
havas a hegyek teteje,
sehol egy árva virág -
zúzmarás a fán az ág.

Ám tél után , egy reggelen,
csoda történik a hegyen:
kibújik a hóvirág,
s megrezzen a fán az ág.

Öröm rezzen ágról ágra:
itt a tavasz nemsokára,
kizöldülnek mind a fák -
Isten hozott, hóvirág!







HÓVIRÁGOK, IBOLYÁK


"Jó reggelt, Nap, ég,
hegyek,aludtunk egy éven át..
"Így köszönnek a kibújó
hóvirágok, ibolyák.

"Jó reggelt, szél, fellegek,
jó reggelt, te szép világ!"
Bólogat a kék ibolya,
nevetgél a hóvirág.

"Jó reggelt, fa, kis bogár,
mikor hajt rügyet az ág?
Mikor lesz az ágon levél,
levelek közt száz virág?"

"Jó reggelt, virágszedők,
Örül, aki minket lát..."
Jő a tavasz, hirdetik a
Hóvirágok, ibolyák.







IBOLYA


Ibolya, ibolya
virítsz már a réten,
gyönyörködsz este a
víg tücsökzenében.

Tücsökzene ringat
este elalvásra,


hajnalban megfürdesz
az ég harmatába'.

Napfény az ebéded,
szellők simogatnak:
így élsz vidáman,
hírnöke tavasznak.







KARÁCSONYI ÉNEK


Nem alszik még kis Jézuska,
lágy szalmában fekszik éberen.
Három csillag áll fölötte
mosolyogva fönn az égen.

Szól egy csillag két társának:
"Nem mennénk le Jézuskához?
Melengessük, hátha fázik!...
Keljünk útra jászolához."

Így beszélnek, jődögélnek
égi útról, földi útra.
Kis Jézuska jászolához
visz a három csillag útja.

És odalenn már az ajtón
fűszállal kis bárány tér be
s így szól: "E füvecskét hoztam
én Jézuska örömére."

S jönnek lepkék édes mézzel
s jön a szellő virágporral,
jönnek a három királyok
s jönnek pásztorok nagy bottal.

Jönnek messzi földről népek,
hoznak nótát, hoznak kincset.
Erdő, porszem súgja vélük:
"Megszületett ím, a kisded..."

Mosolyogna Jézus rájuk,
de alszik már, nincsen ébren.
Három pásztor őrzi álmát:
három csillag fönn az égen.







KÉT CINKE


Tavaly télen két cinke,
széncinke és kék cinke
- mind a kettő szép cinke -
szállt az ablakomba.

Egyik fején szénsapka,
másik fején kék sapka,
így ültek az ablakba -
de örültem nékik!

Kaptak diót, tökmagot,
mind a kettő jóllakott.
Azt se mondták, jónapot,
s máris elrepültek.

Január és február
éhes télen a madár,
mindennap eljöttek már
ebédelni hozzám.

Megvan még az ablakom,
van dióm és van magom,
jövőre is kirakom -
visszavárom őket!







A KÖLTŐ SZERENCSÉJE


Egyszer majd én is kimegyek
a lóverseny pályára ---
fülembe súgja Krúdy úr:
Az ötös lovat játssza...
Bajszos, szép arcát emeli
a gyűrött turfújságból:
Persze, hogy azt, csak az ötöst...
mondja Hunyady Sándor.
És dobognak már a lovak,
forr, sistereg a pálya -
mint Krúdy úr pegazusa,
úgy röpül az a sárga!
A többi tíz, amíg lohol,
az ÖTÖS beröpülte

Nyírséget már és Óbudát,
úgy száll vissza a fűre.
öt hossz? tíz hossz? ezer talán!
A végét mondom már csak,
mikor Krúdy és Hunyady
éppen konflisba szállnak
s én mondanám, hogy Köszönöm,
de mire szót találok,
a fellegek közt viszi már
a ló a két varázslót:
a konflist is az az ÖTÖS,
ő röpíti az égen...
s én állok csak, mi mást tegyek,
számolva tenger pénzem.







LEVÉL


Nézzétek csak, mit hoz a szél,
nem akármilyen falevél:
nem itten hullt le a fáról,
gólya küldi Afrikából.

Gólya küldi a levelet,
szél leejti falu felett,
füstölgő kémény felkapja,
gólyaírást elolvassa.

A levélben mi is lehet?
Elmondom én, figyeljetek:


"Megérkeztem Afrikába,
örök napsütés honába.

Mégis, mégis csak azt várom:
az idő tavaszra váljon,
kis falumba visszatérjek,
kéménytetőn rakjak fészket."







MESEBELI TÓ


Láttad az éjszaka tavát?
Láttad-é mondd, az éjszakát,
amint a tónak remegő
árnyas vizéből bújt elő?

Láttad-é mondd, ezt a tavat,
amint a lenge pirkadat

Elátkozott királyfiak
aranyhaja lenn az iszap,
láttad-é, mondd, hogyan ragyog?

Itt alszanak a napszakok...
Száz erdőt járj be s száz hegyet,
ezt a tavat nem láthatod.










NYÁR ÉS TÉL KÖZÖTT


Nyár és tél között úgy vándorol
Október, November,
mint a poros országúton
két szomorú ember.

Kertek, lankák körül jönnek,
mennek havas tájra,
búsan integet utánuk
egy kopár fa ága.

Mint rossz gyerek, a szél őket
sárral megdobálja,
utánuk fut, ruhájukat
s hajukat cibálja.

Nyár mögöttük, tél előttük,
néha meg-megállnak
s búcsút intenek a hervadt,
búslakodó tájnak.







OKTÓBER


Kisöccsétől, Szeptembertől
búcsút vesz és útra kél,
paripája sűrű felhő,
a hintója őszi szél.

Sárga levél hull eléje,
amerre vágtatva jár,
félve nézi erdő, liget,
de o vágtat, meg se áll.

Hová, hová oly sietve,
felhőlovas szélszekér?
Azt hiszed tán, aki siet,
aki vágtat, messze ér?

Dehogy hiszi, dehogy hiszi
hiszen nem megyen ő messze,
csak addig fut, míg rátalál,
a bátyjára, Novemberre.







ŐSZI DAL


Nyári esték, víg cigány,
apró tücsök, ég veled!
Így búcsúznak a fűszálak,
virágok, falevelek.

Avar lepi hegedűdet,
köd takarja már vonód,
kikeletig nem hallhatjuk
a víg tücsök-nótaszót...

Be szép volt! A csillagok is
azt hallgatták odafenn,
s talán néha táncoltak is
égi aranyréteken.

Így búcsúztak a tücsöktől...
Szél zúg, jő a zivatar:
nyári tücsöknóta után
búcsúztató őszi dal.










ŐSZI MESE


Egy magas fa legfelső ágán élt a kis falevél. Mostanában nagyon szomorú volt. Hiába jött játszani hozzá a szellő, csak nem vidult fel.

- Miért nem hintázol velem? - kérdezte a szellőcske. -Láttam, most mindig egy kismadárral beszélgetsz. Ugyan, mennyivel mulatságosabb ő nálamnál? No, de találok én is más pajtást!

A falevél erre sírva fakadt.

- Ne bánts, szellőcske, tudhatnád, mennyire szeretlek, és láthatod, milyen szomorú lett a sorsom. Azelőtt reggelenként arany napsugárban fürödtem, és fecskesereg köszöntött vidám jó reggelt. Most se napsugár, se fecskék. Hová lettek, miért hagytak el? Nézd az arcom, a nagy bánattól egészen megöregedtem, már ráncos is, az esőcseppek naphosszat elülhetnek benne!

A szellő megsajnálta a falevelet. Megsimogatta, vigasztalta, de az zokogott, hogy leszakadt az ágról, és hullt a föld felé.


Nem baj, ha meghalok - gondolta - úgysem ér már semmit az életem.

De a szellő nem hagyta kis barátját: szárnyára vette, s azt mondta:

- Oda viszlek, ahová akarod! Merre repüljünk?

De a falevél bizony nem tudta.

Éppen akkor egy kismadár szállt a fára. Csodálkozott, hogy nem találta ott a falevelet; máskor már messziről integetett neki, alig várta, milyen híreket hoz.

- Ott van a kismadár - ujjongott a falevél, - akivel beszélgetni láttál. ő megígérte, hogy hírt hoz a fecskékről, talán már tudja is, merre kell utánuk menni!

Odarepültek hát hozzá. A kismadár elmondta, hogy egyik pajtása látta, mikor a fecskék összegyűltek s elhatározták, hogy itt hagyják ezt a vidéket, s elindulnak tengerentúlra. Azt beszélték: ott mindig aranyos napsugár ragyog.

- Menjünk utánuk - könyörgött a falevél.

A szellő nem kérette magát. Szálltak hegyen-völgyön, erdőkön, mezőkön, míg csak a tengerhez nem értek. Azon is átszálltak, mikor egy fecske suhant el mellettük. Rögtön észrevette a kis falevelet, aki több társával együtt olyan kedves házigazdája volt. Örömében gyorsan összehívta a fecskéket; de mire odaértek, a falevél már nagyon fáradt volt. A fecskék szépen rátették a csillogó tenger hátára. Ott himbálódzott a ragyogó napsütésben. A fecskék énekeltek, a napsugár mosolygott, a szellő duruzsolt.

- Most már boldog vagyok - sóhajtotta a kis falevél, aztán álomba ringatta a tenger.


Autumn - Ősz (2)
/Zelk Zoltán: Őszi mese... /

Link








TAVASZI DAL


Egy, kettő, három, négy,
kis őzike, hová mégy?
- Elég, hogyha tudom én:
tavasz elé futok én!

Egy, kettő, három, négy,
te kis nyuszi hová mégy?
- Se erdőbe, se rétre:
a szép tavasz elébe!

Egy kettő, három, négy,
te kis madár vígan légy:
olyan szép dalt daloljál,
szebb legyen a tavasznál!







TAVASZI VERS


Tavaszi szelek puha sodra
a rügyeket levéllé bontja,
gyermekfüvek is magasodnak,
patakok is vígan futosnak -
mikéntha fiókamadár:
szárnyát próbálja már a táj.

Újul a táj, a föld, hol élünk,
újul fonnyadt, zörgő reményünk:
Tavasz, a mi tavaszunk végre,
mi festünk felleget az égre,
mi festünk eget és napot,
égő holdat és csillagot!

Hajnal kékjét és alkonybarnát,
a hegyre pásztort, ezer barmát,
rezgő párát a messzeségre,
fecskék táncos csokrát a légbe -
csak hidd: a teremtés mi lettünk
s tavaszt és nyarat mi teremtünk!

Atyjuk leszünk az évszakoknak,
nékünk, miértünk sokasodnak,
hogy megbírva minden elemmel,
megtöltsük őket értelemmel -
egy intésünkre, mint ebek:
hozzánk simulnak mindenek!

S miként új borral ó hordókat,
lelkünkkel telítjük a szókat,
miket, mint vadszőlő a házat,
befont, befutott a gyalázat -
mit nem mondtunk, most mondd velem:
Tavasz! Szabadság! Szerelem!







Zelk Zoltán: TÉLI FÁK


Nem fáztok, ti téli fák,
Mikor meztelen az ág?
Eldobtátok a nyári zöld
S az őszi aranyruhát.

Ejnye, ejnye, téli fák,
Ez aztán a furcsaság:
Hideg télben levetkőztök,
Nyáron viseltek ruhát!







ÚGY TUDLAK TÉGED


Nem rejtőzhetsz el már előlem,
nem menekülhetsz. Fogva tartlak.
Rab vagy. S megalvadt bánatomban
már csak rabságod vigasztalhat.

S hogy még gonosznak sem kell lennem
ha futni vágysz, én futni hagylak.
S mily könnyü szívvel! hisz tudom már
emlékeimtől visszakaplak.

Egy mozdulat, egy szó, tekintet...
bennem, köröttem rezgő részek.
De ha úgy akarom, belőlük
fölépíthetem az egészet.

Téged. S köréd a szobát, házat,
az utcát is a béna fákkal.
S a napszakot... Így kaplak vissza
tested köré varázsolt tájjal.

Mit rejthetnél el már előlem? -
Megtanulta szemem az ívet,
amit karod hasít a légben,
ha magadra húzod az inget.

S a guruló vizgyöngyök útját
a két mell közt, a test árkában,
amikor nyújtózkodva, lassan,
felállsz fürdés után, a kádban.

Kifosztottalak, lásd be végre,
elloptam, íme minden titkod.
Tudom félő, lágy harapásod
s bőröd alatt az eret, izmot.

S mikor szeretsz: leheletednek
gőzét. Síró, kis lihegésed.
Megtanultalak én örökre,
nem rólad tudok már, de téged.

Én téged tudlak és úgy tudlak,
mint az isten, ki megteremtett.
Rezgésből, árnyból és szinekből
újból és újból megteremtlek.







VAKÁCIÓ


Hova menjünk,
milyen tájra?
Hegyre talán
vagy pusztára?

Folyópartra
vagy erdőbe?
Faluszéli
zöld mezőre?

Lepkét fogjunk
vagy horgásszunk?
Vagy mégiscsak
hegyet másszunk?

Akár erdő,
akár folyó:
gyönyörű a
vakáció!





 
 
1 komment , kategória:  Zelk Zoltán  
Zelk Zoltán: Őszi mese
  2014-11-26 21:15:39, szerda
 
 







Zelk Zoltán: ŐSZI MESE


Egy magas fa legfelső ágán élt a kis falevél. Mostanában nagyon szomorú volt. Hiába jött játszani hozzá a szellő, csak nem vidult fel.
- Miért nem hintázol velem? - kérdezte a szellőcske. -Láttam, most mindig egy kismadárral beszélgetsz. Ugyan, mennyivel mulatságosabb ő nálamnál? No, de találok én is más pajtást!
A falevél erre sírva fakadt.
- Ne bánts, szellőcske, tudhatnád, mennyire szeretlek, és láthatod, milyen szomorú lett a sorsom. Azelőtt reggelenként arany napsugárban fürödtem, és fecskesereg köszöntött vidám jó reggelt. Most se napsugár, se fecskék. Hová lettek, miért hagytak el? Nézd az arcom, a nagy bánattól egészen megöregedtem, már ráncos is, az esőcseppek naphosszat elülhetnek benne!
A szellő megsajnálta a falevelet. Megsimogatta, vigasztalta, de az zokogott, hogy leszakadt az ágról, és hullt a föld felé.


- Nem baj, ha meghalok - gondolta - úgysem ér már semmit az életem.
De a szellő nem hagyta kis barátját: szárnyára vette, s azt mondta:
- Oda viszlek, ahová akarod! Merre repüljünk?
De a falevél bizony nem tudta. Éppen akkor egy kismadár szállt a fára. Csodálkozott, hogy nem találta ott a falevelet; máskor már messziről integetett neki, alig várta, milyen híreket hoz.
- Ott van a kismadár - ujjongott a falevél, - akivel beszélgetni láttál. Ő megígérte, hogy hírt hoz a fecskékről, talán már tudja is, merre kell utánuk menni!
Odarepültek hát hozzá. A kismadár elmondta, hogy egyik pajtása látta, mikor a fecskék összegyűltek s elhatározták, hogy itt hagyják ezt a vidéket, s elindulnak tengerentúlra. Azt beszélték: ott mindig aranyos napsugár ragyog.
- Menjünk utánuk - könyörgött a falevél.
A szellő nem kérette magát. Szálltak hegyen-völgyön, erdőkön, mezőkön, míg csak a tengerhez nem értek. Azon is átszálltak, mikor egy fecske suhant el mellettük. Rögtön észrevette a kis falevelet, aki több társával együtt olyan kedves házigazdája volt. Örömében gyorsan összehívta a fecskéket; de mire odaértek, a falevél már nagyon fáradt volt. A fecskék szépen rátették a csillogó tenger hátára. Ott himbálódzott a ragyogó napsütésben. A fecskék énekeltek, a napsugár mosolygott, a szellő duruzsolt.
- Most már boldog vagyok - sóhajtotta a kis falevél, aztán álomba ringatta a tenger.







Autumn - Ősz (2)
/Zelk Zoltán: Őszi mese... /

Link

















 
 
0 komment , kategória:  Zelk Zoltán  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
2024.02 2024. Március 2024.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 21 db bejegyzés
e év: 69 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1322
  • e Hét: 9559
  • e Hónap: 36182
  • e Év: 173554
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.