Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
Szász (Zas) Lóránt
  2016-02-25 21:30:11, csütörtök
 
 







SZÁSZ (ZAS) LÓRÁNT


A név eredete: Erdélyben, a Maros vármegyei Malomfalván évszázadokon át Malomfalvi Zas-ként volt jegyezve a család. A múlt század végén Magyarországra kerülve, Szásszá írták át. Amerikában vette fel költői névként régi nevét ősei emlékezetére.

1938. március 9-én született Budapesten, 2011-ben elhunyt. Nyolc verseskötetete és két prózai kötete jelent meg.

1956-ban részt vesz a fegyveres nemzetőrség megszervezésében.1957-ben szervezkedés címén bebörtönözték. 1958 elején szabadul. Villanyszerelő szakmunkásként dolgozik, majd üzemmérnöki diplomát szerez. 1967-ben feleségével együtt Jugoszlávián át Olaszországba ,,disszidál", majd 1968-ban az USA-ba költözik. 1972-ben a University of California, Los Angeles (UCLA) tagozatán elektromérnöki diplomát szerzett, majd 1975-től az ,,Amerikai Űrkutatási Intézet" (AIAA) munkatársa. Üzletemberként, majd gazdasági tanácsadóként ismert személyiség szerte a világban.

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc alatti, majd későbbi versei miatt méltán tarthatjuk 1956 szelleméhez egyik leghűbb költőnknek. Az '56-os Világszövetség egyik alapítója. 1973-74-ben a Napnyugat szerkesztője, 1994-től a Magyarok Vasárnapja főszerkesztője. A Magyar Rezervátum c. lap 1996-ban a Nem Koppány című verséért az Év Költője címet adományozta. Az 1956-os Emlékérem birtokosa.







CSENDBŐL SZÓ


Csendből szó, fali rajzokból sorok
lettek, ahogy váltották egymást a nemzedékek,
kis, köpcös lovon ülőkből konok
masírozók vittek zászlókat és teremtettek igéket.
Nem tartott nagyon soká,
hogy Európa szép lett,
katedrálisok emelkedtek és brokát
díszruhákban imádtak embert és faragott képet.
Ez volt az alkony, tatár és török
forgatott handzsárt, mások földjére lépett.
Semmi sem örök,
a rendiség romhalmazán megalkották a rémet.
Csillagos katonák, szuronyos éjek
lázadtak: a föld bugyra kihányta
gyomrából az új vágású heréket.
Törvényt kreáltak és kimondták,
hogy ez most az úr, az meg nem élhet,
sábeszdeklis diktátorok tobzódtak,
vörös-szoknyás ribancok és Lenin-legények.
Fordult-e a kor.
Más szobrokat látok-e, ha nézek ?
Hidak alatt és sikátorokban
éheznek az név nélküli szegények.

2010. december 9.







FURCSA IDŐ - Részlet
(Horn Gyulának utólag)


Furcsa idő és furcsa emberek.
Akkor senki sem nevetett.
Néztük egymást,
és nem néztünk oda,
ahol szuronyos őr állt:
idegen katona.
Néztük egymást,
és kérdezett szemünk :
Úristenünk :
hát most mi lesz velünk ?
Kongott az űr, az értelem kihalt.
Részegen reméltünk csak ricsajt.
Vakolat szállt
lúdtalpas lábaink mögött,
a város vörös téglaporba öltözött.
Vonagló sínek, sikongó falak
hús-halmazán
az ember csak haladt, haladt.
És bután bámultak a tört üvegek,
ha egy lovasrendőr arra ügetett.
Tankok kiégve, mozdulatlanul.
Páncélautó vijjogott vadul.
Pufajkások és gépfegyverek.
Az eső ólmosan eleredt.







HOGY MONDJAM EL?


Hogy mondjam el, hogy úgy szeretlek,
mint feslő bimbó a harmatot?
Hogy mondjam el, hogy kezem reszket,
és alva-ébren rád gondolok?
Hogy mondjam el a titkos sóhajt,
a vágy-burjánzó éjszakát?
Hogy mondjam el a drága szókat
néked, tenéked, drága lány?

Hogy mondjam el, hogy úgy szeretlek,
mint szorgos méh a nektárcsepegést?
Hogy mondjam el, hogy égi enyhet
terítsz lelkemre, és a feledést?
Hogy mondjam el, hogy benned égve
életparázsló kedv derít?
Hogy mondjam el, hogy mennynek üdve
felejti bánat lakhelyit?

Hogy mondjam el, hogy úgy szeretlek,


mint szomjú föld a szakadó esőt?
Hogy mondjam el, hogy földi ember
Így még nem szeretett soha nőt?
Hogy mondjam el, hogy menny malasztja
nem érhet föl egy csókodért?
Hogy mondjam el, hogy csókba fagyva
véled pusztulni üdvöt ér?

Hogy mondjam el, hogy úgy szeretlek,
mint holdsugár a bűvös éjt?
Hogy mondjam el, hogy a szívem rejtett
tükrében te vagy a Madonna-kép?
Hogy mondjam el a távol estet
és a borút, ha búcsúzunk?
Hogy mondjam el, hogy mondjam el?
Nem... nem, hiszen most álmodunk!


Amikor /Zene: Kelly Family/

Link



Ez a videó már nem érhető el - Sajnálom!
Helyette az alábbi Link:


Link








HÚSVÉT ELŐTT
(In memoriam Nagy László)


Nos, azok a harcok, a gyilok
ember-mozgatta ölője,
mindent és semmit, városok,
állatok, arcra bukott angyalok,
eszmék temetője, hogy az az arc,
az a kiáltás felragyogjon.
Mi nem a háborút, nem ilyen vészt,
nem azt a foltos, magunkra
rothadó világot akartuk,
lázadtunk és menekültünk,
levelibékák és pacsirták ízlelték
a hajnalt, csecsemőinket
meleg tejre szoktattuk, és
lányaink ágyékára frissen nőtt
sásból szőttük a szoknyát.
Az volt az Éden, a felfelé-sikoltás,
az volt az álom, a tenger
homokja, a fákon a levél,
fû-zöld tetők és fehér ima-
szombat. Ragyogtunk abban a
Napban, abban a túlvilági
fényben. Az Úr volt velünk,
botjainkat a támaszkodó
szelídség hegyezte, imádkozni
tanultunk, áldani azt, aki
étket, legelő nyájat adott és
mannát. Föld volt és víz és levegő,
és az esték örömünktől
daloltak, fátylat húzott az égre
a tûz, amikor fekhelyeinkre
tértünk jóllakottan. Aztán a
harcok. Emlékezni szeretnék, hogy
a kezdet, a csillaghullás, a nap-
keleti bölcsek, a megváltozott
sugárzás, vagy csak a szó
kicsorduló szeszélye hozta a
szikrát, magamagunkat pusztító
csatában összekeverten. Nem
tudom. Öregszem és félek.
A mezőket a surranó fû
zajában érzem, lobogó
vizek fürösztik a kisdedet.
Felnő, aranyhajú lesz, tiszta.
Szavai lesznek a göröngy, a fa,
sátoraink. Hosszú sorokban
látom az embereket, olajág
szíveikben. Fehér zöld, piros
virágokkal díszítik az utat.
Megölik. Megölöm magamat,
hogy feltámadjon mindörökre.







KAPCABETYÁROK
(Gyurcsány-ország vitézeinek)


Kapcabetyárok országa ez,
piszlicsári Kisz-titkárok
és csenevész svihákok
köztársasága. Anno domini
kettőezer négy. Káromkodom és
kiabálok. Térítettetek,
kereszteltetek, a földeket és
az embereket daraboltátok.
Emlékpark és szobor áll ott.
A gatyamadzagot és az
országot kiárusítottátok.
Zsiványok, elmúlásotokra
várok. Verseket és venyigét
gyűjtök. Hadaimat küldöm
rátok. Az én országom nem lesz
többé a ti hazátok.







A KÁRPÁTOK VÖLGYÉBEN
(Eleink, eleink)


A Kárpátok völgyében megállunk,
kősziklából lesz jurtánk : a házunk.
Vetünk és aratunk. Letanyázunk.
Hont újrafoglalni jöttünk az
anyaföldre. Gabonánkat eső
öntözze ! Gödölyénk kövér,
paripánk szárnyas. Áldozati
tüzet gyújtunk imának. Urunk
az a kenéz, aki lázadt.
Igaza volt, de nehéz elfelejteni
a fát, a virágot, tilinkót,
amelynek hangja áradt. Anyánkat :
bölcsőben ringatott, csítitgatott,
megcsókolta apánkat. Erdőt,
hadak taposta földet, vért, sebet,
amiből könny fakadt és bánat.
Nehéz megválni a hazától :
emléke fellobog messzi éjszakákból.
Lidércek kúsznak, a szél citerát
szólít. Lassan lejteni jó itt
a táncot, nekifeszülni facölöpnek
és sáncnak. El nem felejteni
ködbevesző Lebédiánkat.

Mosonmagyaróvár, 2004. szept. 18.







KIVÁGOM A FÁT
(Szonett Erdély felé nézve)


Kivágom a fát, ha nagyra nőtt, hogy meg ne alázzon,
csodálom a magban az erőt, fészekrakó gólyát a házon.
Nekem az indulók jelentik azt, hogy lépjek,
szavak, amelyek rámzuhantak Csokonaitól, a várvédő vitézek.
Látom minden éjszakán Dsida Jenő keresztjét,
a házsongárdi emlékkő fellobog a szélben és szeret még.
Bözödre indulok, ahol apáim éltek,
Malomfalván térdet hajtok a megrokkant malom-keréknek.
Igy látom őket, bozgorok, vetnek és kapálnak,
szikra pattan ki vasvilláikból, előtüze a nyárnak.
A hegykolosszusok csititanak, ha káromkodsz, csak halkan,
Kolozsvár szép szemén felcsillan a földöntúli hajnal.
Koós Károly körzője papiron hasit, Kempelen magában sakkoz,
nézem a rigót a fán és felnyúlok egy sárguló barackhoz.







KÖSZÖNÖM AZT


Köszönöm azt, hogy mindig mellettem álltál,
hogy reám vigyáztál a börtönök falánál.
Cellám padlóját tisztitotta a könnyed,
siettél gyakran, hogy sebeimet bekössed.
Napsugár voltál, ami az ablakon belátott,
amikor kalácsot küldtél, felizzottak a rácsok,
Fiamat hoztad, ült az ajtóm előtt a csendben,
búgócsigája volt, őt is nagyon szerettem.
Kivülről mutattad Krisztina lányunknak a Markót,
fegyveres őrök motoztak, az árulókkal baj volt.
Bitang szelek fújtak akkor át hazánkon,
bilincs szorult a testünkön, a lelkünben, a szánkon.
Szörnyű idők, azt hittük, hogy az ég beomlott,
fellobbantak a fák és elszáradtak a bokrok.







MÁR MEGNYUGODTAM


Már megnyugodtam abban, hogy a percek
órákban gyűlnek, az évek peregnek,
és lassan kioltják azt a lángot,
amit a Teremtő gyújtott. Rám talált ott.

Megköszöntem sokszor, hogy vezényelt,
Ne essek el, és lássak még jelt,
és úgy énekeljek el imákat,
hogy a hallók halljanak. Az áldás árad.

Asszonyom lett, fiam és leányom,
szemükben fény van. Őket látom,
Akik velem voltak akkor is a bajban,
amikor azt hittem, megszakadtam.

Mert élni úgy kell, és szeretni úgy a szépet,
hogy megpihenjek, és mindent megértsek.







NEM FÉLNI KELL
(Üzenet nemzetemnek)


Nem félni kell, hanem kivárni,
a rettenet mindig máknyi.
Sorjázni úgy lehet a sorsot,
hogy ezer gátat is lebontok.
Beszélni kell a néma csöndben,
csodálni azt, ha sas röppen.
Áldozat nélkül nincsen élet,
hinni kell : a halott feléled.
Vasat ütni, ameddig képes
idomulni késhez és ekéhez,
zászlót lengetni éles szélben,
kiáltani, hogy népem, vérem,
kályhákba bevinni a lángot,
barlangban kincset is találok,
mezitláb menni havasokra,
Pilisben van a világ csokra,
örülni annak, ha a véges
a végtelenben Istenné lesz.
Mert ott, távol, a fénylő pontok
sziklává forrnak. Éljent mondok.

Napváros, 2010. dec. 12







NOVEMBERBEN
(A Farkasréti temetőben, ezer és ezer
lobogó gyertya fényénél 1958. nov. 4.)


Novemberben szürkék az utcák,
novemberben szürkék az emberek.
Novemberben Budán és Pesten
nevetni nem lehet.

Novemberben a Farkasréten
halottak napi mise-csend fogad.
Novemberben fehér virággal
fedik a sirokat.

Novemberben égnek a gyertyák,
kicsinyek, teltek, véznák és nagyok.
Novemberben földig hajolnak
a sötét kalapok.

Novemberben géppuskák szóltak,
tankok tapostak, a föld remegett.
Novemberben gyilkoltak, öltek,
november temetett.

Novemberben itt esküt szegtek,
gyaláztak törvényt, tiportak jogot.
Novemberben vörössel, vérrel
a máglya lobogott.

Novemberben erőszak vágott,
gumibot tépett, börtön kacagott.
Novemberben a homlokunkra
égettek csillagot.

Novemberben sirnak az utcák,
novemberben sirnak az emberek.
Novemberben könnyek köszöntik
az elesetteket.

Novemberben csend van és béke,
temető, fejfa, virág és kereszt.
Novemberben az álmodó rög
itt tart és nem ereszt.

Novemberben öklök szorulnak
és felbizseregnek a tenyerek.
Novemberben élők a holtak,
november fenyeget

Zas Lóránt - Novemberben

Link








SZABADSÁG


Kendőbe kötve, szétharapva,
a fák törzsére kötve, habba,
tenger ölébe, kés fokára,
a szürke égbolt homlokára,
mert dalban ég és dalban hallik,
folyamként patakot morajlik,
ránk ver, magasból omló zápor,
a felkelő nap szórja százszor.

Szabadság, mondom, vártunk égve,
szívünkben hordtunk évről évre,
hittük, hogy jössz, nem tudtuk, meddig
késik a szó, mely rácsot megnyit,
pirosló arcokra sugároz,
a múlt szennyéből szól a mához,
és holtainkat, fényben fogva,
repíti fel a csillagokra.







SZILVESZTERI ÉNEK


,,A börtön gyulladt fel belül,
szívek, a véres csóvák szálltak a magasba.
Ítéletet vitték és kértek most azokra,
kik kint zárkával, gumibottal fenyegettek.

"Hazádnak rendületlenül..."
Az acélpántok megremegtek,
Ajtaja nyílt a végtelennek,
és összeértek a kezek.

"Hazádnak rendületlenül..."
Esküt daloltak mind a férfiszájak.
Rendelését a legszentebb imának
csillogták, égték a szemek."







TÜKRÖT TESZEK ELÉD
(Az utánam jövőknek)


Tükröt teszek eléd, hogy lássad a fákat
gallyak nélkül, amikor a madarak elszállnak.
Fejeket szemlélj keretben és hófehéren,
a keresztek árnyékát a soha-el-nem-
felejtés téren. A lebombázott házak
csonkjait ezerkilenszáznegyvenötben.
A tankoktól meggyalázott gyermekhullákat
nem lehet elfelejteni könnyen. Ötvenhat
hitét, hogy nem állhat emlékműve annak,
aki csak halált ad. Hogy a semmiből,
a porból felemelkedik egy nemzet :
kötőanyag lesz vérből és koromból.
Te, nemzedékem zsengéje, mellőzött
és félrelökött, neked mondom, hogy nem
fecseghetnek füledbe többet azok,
akik ma vannak porondon. Elkezdődött
valami, a tenger árad. Elönti a
partokat, és fügét mutat a sötétség
hadának. Látom a zászlók alatt
menetelőket. Énekelnek, és mellüket
tárják azok elé, akik lőnek. Uram,
segítsd azokat, akik mennek: büszkék
és bátrak -- irány a hegynek! Az Ararát
tetején megállnak. A bárkában maradt
még ember és állat. Az újrakezdést a
legfelsőbb hatalom intézi. Csend lesz.
És ránk mosolyog fentről az Istenarc:
a FÉRFI.







URAM, ADJ ERŐT


Uram adj erőt, hogy elviseljem:
ne lázadás legyen a kincsem!
Két karod magadhoz vonjon,
ne legyen testemen bot-nyom!
Ne rohanjak puskatűzbe,
angyalod utcámra küldd le,
álljon itt őrt, a lázam oltsa
ne hulljak ismét vérben porba,
ne tapossanak szét a tankok,
ne győzzön most is kény és zsarnok!
Ne legyen bűn és bűnhődés sem
azért, hogy zászlót vittem! Én nem
halni szeretnék, hanem élni.
Uram, taníts meg még remélni!







URAM, ENGEDD MEG
Jézus utolsó szavai a keresztfán)


Uram, engedd meg még nekem,
hogy tisztán lássak, és legyen
szavakban áldott életem.

Uram, fogjad a két kezem,
bocsáss meg, hogyha vétkezem.
Eljussak majd a fénybe, fenn.

Uram, a lelkemet viszem,
égő zsarátnok a szívem.
Tebenned bíztam. És ki nem?

Uram, másokért érvelek,
kínoznak kések és kezek.
Eső leszek, a fény leszek.

Uram, vajúdnak kék hegyek,
ördögöt szülnek, és ezek
újabb ördögöt nemzenek.

Uram, véreznek nemzetek.
Szitok, fegyverzaj és sebek.
Körülvétettem. Én megyek.




 
 
0 komment , kategória:  Zas Lóránt  
Zas Lóránt: Hogy mondjam el?
  2011-10-16 18:00:44, vasárnap
 
 







Zas Lóránt: HOGY MONDJAM EL?

Hogy mondjam el, hogy úgy szeretlek,
mint feslő bimbó a harmatot?
Hogy mondjam el, hogy kezem reszket,
és alva-ébren rád gondolok?
Hogy mondjam el a titkos sóhajt,
a vágy-burjánzó éjszakát?
Hogy mondjam el a drága szókat
néked, tenéked, drága lány?

Hogy mondjam el, hogy úgy szeretlek,
mint szorgos méh a nektárcsepegést?
Hogy mondjam el, hogy égi enyhet
terítsz lelkemre, és a feledést?
Hogy mondjam el, hogy benned égve
életparázsló kedv derít?
Hogy mondjam el, hogy mennynek üdve
felejti bánat lakhelyit?

Hogy mondjam el, hogy úgy szeretlek,
mint szomjú föld a szakadó esőt?
Hogy mondjam el, hogy földi ember
Így még nem szeretett soha nőt?
Hogy mondjam el, hogy menny malasztja
nem érhet föl egy csókodért?
Hogy mondjam el, hogy csókba fagyva
véled pusztulni üdvöt ér?

Hogy mondjam el, hogy úgy szeretlek,
mint holdsugár a bűvös éjt?
Hogy mondjam el, hogy a szívem rejtett
tükrében te vagy a Madonna-kép?
Hogy mondjam el a távol estet
és a borút, ha búcsúzunk?
Hogy mondjam el, hogy mondjam el?
Nem... nem, hiszen most álmodunk!

Forrás: Lélekszirmok







Amikor /Zene: Kelly Family/

Link



Ez a videó már nem érhető el - Sajnálom!
Helyette az alábbi Link:


Link








 
 
0 komment , kategória:  Zas Lóránt  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
2022.08 2022. Szeptember 2022.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 27 db bejegyzés
e év: 155 db bejegyzés
Összes: 4452 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 165
  • e Hét: 9068
  • e Hónap: 60070
  • e Év: 537871
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2022 TVN.HU Kft.