Belépés
sacimama.blog.xfree.hu
Fordulj el a rossztól és tégy jót, keresd a békét és azt kövesd!" Zsolt 33,15 Németh Jenőné Saci
1952.06.25
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 12 
Az élet igéje – 2015. március
  2015-03-02 21:36:00, hétfő
 
  Az egész világon milliók olvassák és igyekeznek tettekre váltani - Chiara Lubich, a Fokoláre Mozgalom alapítójának kezdeményezése szerint - az adott hónapra kiválasztott bibliai mondatot és a hozzá fűzött magyarázatot, amely széles körben hatással van az egyének és közösségek életére.

2015-től Chiara Lubich utódaként: Fabio Ciardi

Link



,,Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem." (Mk 8,34)

Jézus Fülöp Cezáreájának környékén járt, és útközben megkérdezte tanítványait, kinek is tartják őt. Péter megvallotta, hogy Jézus a várva várt Messiás. Jézus el akarta kerülni a félreértéseket, ezért világosan elmagyarázta, hogyan akarja megvalósítani küldetését. Valóban megszabadítja népét, de nem úgy, ahogy várták, ugyanis Ő maga fizet meg érte: sokat kell szenvednie, elutasítják, megölik, de harmadnapra föltámad. Péter ezt nem tudta elfogadni és szemrehányást tett neki, mert úgy képzelte a Messiást - mint sokan mások is akkoriban -, hogy erővel és hatalommal lép fel a rómaiak ellen, és Izrael népét az őt megillető helyre emeli. Jézus erre így korholja: ,,Te nem az Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével." (vö. 8,31-33)
Aztán tovább indul Jeruzsálem felé, ahol beteljesedik a sorsa: meghal, és feltámad. Vajon a tanítványai, akik most már tudják, hogy meg fog halni, továbbra is követik Őt? Jézus nagyon világos és komoly feltételeket szab:

,,Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem."

Korábban lenyűgözte őket a Mester. Habozás nélkül otthagyták bárkáikat, hálóikat, a vámot, apjukat, otthonukat, családjukat, hogy kövessék.
Jézus követése azonban ennél is többet kíván. Azt jelenti, teljes mértékben osztozzanak vele életében és küldetésében: a sikertelenségben, az ellenségeskedésben, sőt még a halálban is. A legfájdalmasabb, a legmegalázóbb, a gyilkosoknak és a legkegyetlenebb bűnözőknek járó halálban. A Szentírás ezt ,,átkozott" halálnak nevezi (vö. MTörv 21,23). A kereszt nevét még kimondani is borzalmas volt. Itt jelenik meg először az Evangéliumban ez a szó. Vajon milyen hatással lehetett azokra, akik hallgatták?

,,Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem."

Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy másik Krisztus vagyunk: ,,Ugyanazt a lelkületet ápoljuk magunkban, mint amely Krisztus Jézusban volt", aki ,,megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig." (vö. Fil 2,5.8)
,,Tagadjuk meg önmagunkat", ez az első lépés, tegyük félre saját gondolkodásmódunkat. Mi is Péterhez hasonlóan néha önző módon, vagy legalábbis a saját elképzeléseink szerint akarunk érvényesülni. Könnyű és gyors sikerre vágyunk, mely nehézségektől mentes, irigyen tekintünk arra, aki karriert fut be, álmunk az egységben élő család, a testvéri társadalom és a keresztény közösség, anélkül, hogy megfizetnénk az árát.
Önmagunkat megtagadni azt jelenti, hogy a világba lépünk és Isten dolgaival törődünk, ahogyan Jézus bemutatta: a búzamag logikája szerint, amelynek el kell halnia ahhoz, hogy termést hozzon. Eszerint nagyobb öröm adni, mint kapni, szeretetből föláldozni az életet, egy szóval magára venni a keresztjét:

,,Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem."

A ,,mindennapi" kereszt - ahogy Lukács nevezi evangéliumában (9,23) - sokféle lehet: betegség, munkanélküliség, képtelenség arra, hogy megoldjuk családi vagy munkahelyi problémáinkat, vagy a bukás és a sikertelenség a hiteles kapcsolatok építésében, a tehetetlenség a világ nagy problémáit illetően, a felháborodás a mai világ botrányai miatt... Keresnünk nem kell a keresztet, mert magától jön elénk, talán épp akkor, amikor a legkevésbé sem vártuk, abban a formában, ahogyan soha sem gondoltuk volna.
Jézus arra hív, hogy ,,vegyük fel" a keresztet, ne csak elviseljük, belenyugodjunk, és elkerülhetetlen rossznak tekintsük. Ne hagyjuk, hogy ránk zuhanjon és agyonnyomjon bennünket, de ne is tűrjük szenvtelen és közömbös nyugalommal. Jézus ugyanis a sajátjával együtt vállára vette minden keresztünket.

Igino Giordani ezt Cirenei Simon szerepéhez hasonlítja, csak épp megfordítva. Ő vállára vette Jézus keresztjét: ,,kevésbé nehéz a keresztünk, írja, ha Jézus áll mellettünk, Cirenei Simonként". És még kevésbé terhes - folytatja -, ha együtt visszük: ,,Ha egy teremtmény egyedül viszi, akkor agyonnyomja a kereszt, de ha együtt visszük Jézussal közöttünk, avagy Jézusra úgy tekintünk, mint aki olyan, mint a Cirenei, akkor könnyűvé válik: édes igává. Ha egymással össze vagyunk kötve, mint a hegymászók, akkor a nehéz út ünnep lesz, és még följebb is jutunk."
Így követhetjük Jézust és így válhatunk igazi tanítványává. Így a kereszt, ahogy Krisztus számára, úgy számunkra is ,,Isten ereje" lesz (1Kor 1,18), a feltámadás útja. Minden gyengeségünkben erőt találunk, minden sötétségben fényt, minden halálban életet, mert benne Jézussal találkozunk.

Fabio Ciardi OMI
Fordította: Reskovits Ágnes

Forrás:
Link
 
 
0 komment , kategória:  Az élet igéje  
Az élet igéje 2015. január - Adj innom!
  2015-01-02 02:02:17, péntek
 
  Jézus megszólította: "Adj innom!" (Jn 4,7)



Link

Jézus elhagyta Júdea tartományát és Galileába indult. Így keresztül kellett mennie Szamárián. Elfáradt az úton, és a déli napsütésben leült a kútnál, amelyet Jákob pátriárka épített ezerhétszáz évvel azelőtt. Megszomjazott, de nem volt korsója, hogy vizet vegyen.

Tanítványai bementek a városba, hogy élelmet szerezzenek. Jézus egyedül maradt. Ekkor egy asszony odament korsóval vizet meríteni, és Ő inni kért tőle. Ez ellenkezett a kor szokásaival: a férfiak soha nem fordultak közvetlenül egy asszonyhoz, főként nem ismeretlenül. Ezen felül pedig a júdeaiak és a szamáriaiak vallási megosztottságok miatt előítéletekkel tekintettek egymásra. (...) Jézust azonban semmiféle akadály nem gátolja, és beszélgetni kezd az idegennel. A szíve mélyére szeretne hatolni, és kér tőle:

,,Adj innom!"

,,Aki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék, aki hisz bennem" - hirdeti fennhangon később a jeruzsálemi templomban (7,37). A víz minden élethez nélkülözhetetlen, és a száraz vidékeken, mint Palesztina is, még jobban látszik, mekkora nagy érték. Amit Jézus ajándékoz nekünk, az ,,élő víz". Ez jelképezi az általa kinyilatkoztatott Istent, aki Atya és szeretet, aki Szentlélek, isteni élet, amit elhozott. Jézus összes ajándéka élő, és az életet szolgálja: Ő maga az ,,élő kenyér" (vö. 6,51), az Ige, amely életet ad (vö. 5,25), egyszerűen Ő az Élet (vö. 11,25-26). János, aki szemtanú volt, azt is elmondja, hogy a kereszten, amikor az egyik katona lándzsáját Jézus oldalába döfte, ,,nyomban vér és víz folyt belőle" (19,34): teljesen odaajándékozta önmagát.

Jézus azonban nem akar felülkerekedni az asszonyon. Még a rendetlen együttélés miatt sem dorgálja meg. Ő, aki bármit meg tud adni, most kér, mert valójában arra van szüksége, hogy az asszony odaajándékozza magát:

,,Adj innom!"

Kér, mert fáradt és szomjas. Az élet ura koldussá teszi magát, nem rejti el valódi emberségét. Kér azért is, mert tudja, hogy ha a másik ad, akkor könnyebben megnyílik, és kész lesz arra, hogy ő is elfogadjon. Ebből a kérésből indul ki a beszélgetés. A párbeszéd folytán leomlottak a védekezés falai, és feltárult az igazság: a víz, amelyet Jézus hozott. Erre az asszony otthagyta, ami abban a pillanatban a legértékesebb volt számára, a korsóját, mert ennél jóval nagyobb kincset talált.

Ez az evangéliumi történet, úgy gondolom, az ökumenikus párbeszédet illetően is tanít bennünket, ez a hónap pedig minden évben különösen is felhívja erre a figyelmünket. A keresztények egységéért meghirdetett imahét rádöbbent bennünket, hogy már túl régen tart a botrányos szakadás az egyházak között, és arra hív, hogy gyorsabban haladjunk a felé a mély közösség felé, mely nem ismer akadályokat, ahogy Jézus is legyőzte a szakadást a zsidók és a szamaritánusok között.

A keresztények között élő szakadás pedig csak az egyik a sok széthúzás közül, amely a környezetünkben tapasztalható: félreértések, békétlenség a családban vagy a házban, feszültség a munkahelyen, harag a menekültek iránt. A bennünket elválasztó falak legtöbbször szociális, politikai vagy vallási okokból épülnek, de lehet, hogy egyszerűen csak azért, mert mások a szokásaink, a hagyományaink, és ezt nem tudjuk elfogadni. Ez robbantja ki a konfliktusokat a népek és nemzetek között, de ez szül ellenségeskedést a kerületben, a lakóhelyünkön is. Vajon nem nyílhatnánk meg mi is, hogy befogadhassuk a másikat Jézus példájára, legyőzve a különbözőségeket és az előítéleteket? Miért ne hallhatnánk meg, amikor megértésért, segítségért vagy egy kis figyelmességért kiált a másik, akkor is, ha ehhez túl kell látnunk a kifejezésmódján. Aki ellentétes oldalon áll, vagy más kultúra, más vallás vagy társadalom gyermeke, abban is ott rejtőzik Jézus, és kérésével hozzánk fordul:

,,Adj innom!"

Önkéntelenül is eszünkbe jut erről Jézusnak egy hasonló igéje, amely a kereszten hangzik el, és szintén János evangéliumában szerepel: ,,Szomjazom" (19,28). Az ember elsőrendű szükséglete ez, mely minden más nélkülözést kifejez. A munkanélküli, a magányos, az idegen, a más hitű vagy más vallású és az ellenséges emberben is, mindenkiben, aki szükséget szenved, fölismerhetjük Jézust, aki így szól: ,,Szomjazom", és azt kéri: ,,Adj innom". Elég, ha csak egy pohár vizet adunk - ahogy az evangélium mondja -, és megkapjuk a jutalmat (vö. Mt 10,42), hogy párbeszédet indítsunk, amely helyreállítja a testvériséget.

És amikor rajtunk a sor, mi is kifejezhetjük szükségleteinket, nem kell szégyenkeznünk amiatt, hogy ,,szomjazunk", és mi is azt kérjük: ,,Adj innom". Jézus az asszonyban föl tudta ismerni azt, aki képes arra, amit ő maga nem tudott megtenni. Így hozzá hasonlóan mindenekelőtt az előttünk álló ember képességeire, a benne esetleg elrejtve élő értékekre építve meríthetünk mi is vizet.


Fabio Ciardi - Chiara Lubich utóda Link
 
 
0 komment , kategória:  Az élet igéje  
Az Élet Igéje − 2014. november
  2014-11-05 01:23:07, szerda
 
 


Link

,,Nálad van az élet forrása" (Zsolt 36,10)

[...] A Szentírásnak ez az Igéje valami olyan fontosat és életbevágót közöl, ami a megbékélés és a közösség megélésének eszközévé tehet. Első mondanivalója számunkra, hogy az életnek egyetlen forrása van: Isten. Tőle, teremtő szeretetéből születik a világegyetem, melyet otthonul ad az embernek.
Ő adja az életet tele ajándékokkal. A zsoltár szerzője ismeri a sivatag kietlen sivárságát, és tudja, hogy mit jelent a forrás, amely körül kivirágzik az élet. Így nem is találhatott volna szebb hasonlatot arra, hogy megénekelje a teremtett világot, amely - mint egy folyó - Isten öléből fakad.
Ezért tör fel lelkéből a dicséret és a hála himnusza. Ez az első lépés, melyet meg kell tennünk, az első tanítás, amelyet megérthetünk a zsoltár szavaiból: dicsőíteni Istent és hálát adni neki művéért, a kozmosz csodáiért és az élő emberért, aki az Ő dicsősége és az egyetlen teremtmény, aki képes ezt mondani Neki:

,,Nálad van az élet forrása"

De az Atya szeretete nagyobb volt annál, semhogy megelégedett volna az Ige kimondásával, amely által mindent megteremtett. Azt akarta, hogy Igéje magára öltse a testünket. Isten, az egyetlen igaz Isten, emberré lett Jézusban, és elhozta a földre az élet forrását.
Minden jónak, minden létezésnek és minden boldogságnak a kútfeje közénk jött, hogy velünk éljen, egészen közel hozzánk. ,,Én azért jöttem - mondja Jézus -, hogy életük legyen, és bőségben legyen." Betöltötte önmagával létünk minden pillanatát és területét, és mindig velünk akar maradni, hogy a legkülönbözőbb színek alatt is felismerhessük és szerethessük Őt.
Néha azt gondoljuk, hogy milyen jó lett volna Jézus idejében élni! Pedig szeretete megtalálta a módját, hogy itt maradhasson, és nemcsak Palesztina egy eldugott zugában, hanem a föld minden pontján. Itt maradt az Eucharisztiában, ahogy megígérte: belőle táplálkozhatunk, és általa újíthatjuk meg életünket.

,,Nálad van az élet forrása"

Egy másik forrás, ahonnan Isten jelenlétének élő vizéből meríthetünk: a testvér. Amikor szeretjük velünk és mellettünk élő felebarátainkat, különösen a rászorulókat, ne gondoljuk, hogy velük teszünk jót. Inkább ők azok, akik jót tesznek velünk, hiszen Istent adják nekünk. Mivel Jézust szeretjük bennük - ,,éhes voltam..., szomjas voltam..., vándor voltam..., börtönben voltam..." -, cserébe az Ő szeretetét és életét kapjuk, melynek Ő maga a forrása, aki jelen van minden testvérünkben.

Bővizű forrás Isten bennünk lakó jelenléte is. Mindig szól hozzánk, és rajtunk múlik, hogy hallgatunk-e hangjára, mely megegyezik lelkiismeretünk szavával. Minél inkább megpróbáljuk szeretni Istent és a felebarátot, annál erősebbé válik hangja, kiemelkedve minden más hang közül. De van egy különleges alkalom, amikor mindennél jobban meríthetünk bennünk való jelenlétéből: amikor imádkozunk, és így közvetlen kapcsolatunk mélyére akarunk hatolni Vele, aki ott lakik a lelkünkben. Olyan, mint a mélyben csörgedező patak, mely nem apad el soha, mely mindig ott van, mely minden pillanatban szomjunkat olthatja. Elegendő egy pillanatra összeszedetten bezárnunk lelkünk kapuit, hogy megtaláljuk ezt a forrást, akár egy kiszáradt sivatag kellős közepén is. Akkor rátalálunk a Vele való egységre, megérezzük, hogy nem vagyunk többé egyedül, hanem ketten vagyunk: Ő énbennem, és én Őbenne. Ugyanakkor - ajándékaként - mégis egy vagyunk, miként a víz egy a forrással, vagy a mag egy a virággal.

[...] Ez a zsoltárból származó Ige emlékeztessen bennünket arra, hogy egyedül Isten az élet, azaz a teljes lelki közösség, béke és öröm forrása. Minél inkább ebből a forrásból, ebből az élő vízből, Igéjéből merítünk életet, annál közelebb kerülünk egymáshoz, hogy testvérként élhessünk. És akkor valóra válik a zsoltár folytatása: ,,A te fényedben látjuk a világosságot" - azt a fényt, amelyre az emberiség vár.

Chiara Lubich
 
 
0 komment , kategória:  Az élet igéje  
Az Élet Igéje − 2014. november
  2014-11-05 01:21:32, szerda
 
  ,,Nálad van az élet forrása" (Zsolt 36,10)

[...] A Szentírásnak ez az Igéje valami olyan fontosat és életbevágót közöl, ami a megbékélés és a közösség megélésének eszközévé tehet. Első mondanivalója számunkra, hogy az életnek egyetlen forrása van: Isten. Tőle, teremtő szeretetéből születik a világegyetem, melyet otthonul ad az embernek.
Ő adja az életet tele ajándékokkal. A zsoltár szerzője ismeri a sivatag kietlen sivárságát, és tudja, hogy mit jelent a forrás, amely körül kivirágzik az élet. Így nem is találhatott volna szebb hasonlatot arra, hogy megénekelje a teremtett világot, amely - mint egy folyó - Isten öléből fakad.
Ezért tör fel lelkéből a dicséret és a hála himnusza. Ez az első lépés, melyet meg kell tennünk, az első tanítás, amelyet megérthetünk a zsoltár szavaiból: dicsőíteni Istent és hálát adni neki művéért, a kozmosz csodáiért és az élő emberért, aki az Ő dicsősége és az egyetlen teremtmény, aki képes ezt mondani Neki:

,,Nálad van az élet forrása"

De az Atya szeretete nagyobb volt annál, semhogy megelégedett volna az Ige kimondásával, amely által mindent megteremtett. Azt akarta, hogy Igéje magára öltse a testünket. Isten, az egyetlen igaz Isten, emberré lett Jézusban, és elhozta a földre az élet forrását.
Minden jónak, minden létezésnek és minden boldogságnak a kútfeje közénk jött, hogy velünk éljen, egészen közel hozzánk. ,,Én azért jöttem - mondja Jézus -, hogy életük legyen, és bőségben legyen." Betöltötte önmagával létünk minden pillanatát és területét, és mindig velünk akar maradni, hogy a legkülönbözőbb színek alatt is felismerhessük és szerethessük Őt.
Néha azt gondoljuk, hogy milyen jó lett volna Jézus idejében élni! Pedig szeretete megtalálta a módját, hogy itt maradhasson, és nemcsak Palesztina egy eldugott zugában, hanem a föld minden pontján. Itt maradt az Eucharisztiában, ahogy megígérte: belőle táplálkozhatunk, és általa újíthatjuk meg életünket.

,,Nálad van az élet forrása"

Egy másik forrás, ahonnan Isten jelenlétének élő vizéből meríthetünk: a testvér. Amikor szeretjük velünk és mellettünk élő felebarátainkat, különösen a rászorulókat, ne gondoljuk, hogy velük teszünk jót. Inkább ők azok, akik jót tesznek velünk, hiszen Istent adják nekünk. Mivel Jézust szeretjük bennük - ,,éhes voltam..., szomjas voltam..., vándor voltam..., börtönben voltam..." -, cserébe az Ő szeretetét és életét kapjuk, melynek Ő maga a forrása, aki jelen van minden testvérünkben.

Bővizű forrás Isten bennünk lakó jelenléte is. Mindig szól hozzánk, és rajtunk múlik, hogy hallgatunk-e hangjára, mely megegyezik lelkiismeretünk szavával. Minél inkább megpróbáljuk szeretni Istent és a felebarátot, annál erősebbé válik hangja, kiemelkedve minden más hang közül. De van egy különleges alkalom, amikor mindennél jobban meríthetünk bennünk való jelenlétéből: amikor imádkozunk, és így közvetlen kapcsolatunk mélyére akarunk hatolni Vele, aki ott lakik a lelkünkben. Olyan, mint a mélyben csörgedező patak, mely nem apad el soha, mely mindig ott van, mely minden pillanatban szomjunkat olthatja. Elegendő egy pillanatra összeszedetten bezárnunk lelkünk kapuit, hogy megtaláljuk ezt a forrást, akár egy kiszáradt sivatag kellős közepén is. Akkor rátalálunk a Vele való egységre, megérezzük, hogy nem vagyunk többé egyedül, hanem ketten vagyunk: Ő énbennem, és én Őbenne. Ugyanakkor - ajándékaként - mégis egy vagyunk, miként a víz egy a forrással, vagy a mag egy a virággal.

[...] Ez a zsoltárból származó Ige emlékeztessen bennünket arra, hogy egyedül Isten az élet, azaz a teljes lelki közösség, béke és öröm forrása. Minél inkább ebből a forrásból, ebből az élő vízből, Igéjéből merítünk életet, annál közelebb kerülünk egymáshoz, hogy testvérként élhessünk. És akkor valóra válik a zsoltár folytatása: ,,A te fényedben látjuk a világosságot" - azt a fényt, amelyre az emberiség vár.

Chiara Lubich
 
 
0 komment , kategória:  Az élet igéje  
Szüntelenül imádkozunk, mert szüntelenül szeretünk
  2014-10-22 01:35:15, szerda
 
  "Szüntelenül imádkozzatok!" (1Tessz 5,17)



Link

Miért kell szüntelenül imádkozni?

Azért, mert az imádság a személy, az ember lényegi része. Isten képmására lettünk teremtve, olyannak, akivel Isten személyes kapcsolatban áll, és aki képes közösségre lépni vele. Létünk alap-vető eleme tehát a baráti viszony Istennel: a közvetlen, egyszerű és igaz párbeszéd - ez az imádság. Ez teszi lehetővé, hogy hiteles személyekké váljunk istengyermekségünk teljes méltóságában.

Mivel személyes Isten-kapcsolatra lettünk teremtve, állandó összeköttetésben lehetünk vele, szívünkben a Szentlélektől kapott szeretettel, és azzal a bizalommal, amivel az ember saját Atyjához fordul. Ez a bizalom ösztönöz, hogy gyakran szóljunk hozzá, hogy mindent elmondjunk neki: a gondolatainkat, a terveinket. Erre a meghitt viszonyra gondolva szinte türelmetlenül várjuk az imádság pillanatait, melyeket a napi munkahelyi és családi kötelezettségeink közepette kiszakítunk, hogy mély kapcsolatba kerüljünk Istennel, akiről tudjuk, hogy szeret minket.

Nemcsak saját szükségleteinkért kell szüntelen imádkoznunk, hanem azért is, hogy osztozzunk Krisztus Testének építésében, és így megvalósuljon Krisztus Egyházának teljes és látható egysége. Olyan titok ez, amiből akkor sejthetünk meg valamit, ha a közlekedőedényekre gondolunk. Amikor vizet töltünk az egyikbe, a folyadékszint mindegyikben megemelkedik. Ugyanez történik, amikor valaki imádkozik. Az imádságban a lélek Istenhez emelkedik, hogy imádja Őt, és hálát adjon neki. Amikor valaki felemelkedik, a többiek vele emelkednek.

,,Szüntelenül imádkozzatok!"

Hogyan imádkozzunk szüntelenül, különösen, amikor a hétköznapok forgataga magával ragad?
Szüntelenül imádkozni nem azt jelenti, hogy szaporítjuk imádságainkat, hanem hogy lelkünkkel és életünkkel Isten felé fordulunk, teljesítjük akaratát: őérte tanulunk, dolgozunk, szenvedünk, pihenünk, és ha kell, érte halunk meg. Olyannyira, hogy még a leghétköznapibb ügyeinket se tudjuk intézni anélkül, hogy vele meg ne beszélnénk.

Tevékenységünk így szent cselekménnyé lesz, és imádsággá válik az egész napunk.
Segíthet ebben, ha felajánljuk Istennek minden cselekedetünket: ,,Jézusom, érted, neked teszem"; vagy ha nehézségeink adódnak, tudatosítjuk magunkban: ,,Mi a fontos? Az, hogy szeresselek téged!" Így minden dolgunkat szeretettel itatjuk át.

És szüntelenül imádkozni fogunk, mert szüntelenül szeretünk.

Chiara Lubich
 
 
0 komment , kategória:  Az élet igéje  
Az ige megtisztít
  2014-09-04 02:07:03, csütörtök
 
  "Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent." (Mt 5,8)



Link

Jézus a hegyi beszéddel kezdi meg tanítói működését. A Genezáreti-tó melletti Kafarnaum közelében felment egy hegyre, leült — ahogy akkoriban a tanítók szokták —, és beszélt a tömegnek a boldogságokról. Az Ószövetség többször is használja a "boldog" kifejezést: azokat tünteti ki ezzel a jelzővel, akik a legkülönbözőbb módokon valóra váltották az Úr Igéjét.
Jézus a tanítványok számára részben már ismert boldogságokat idézi, azt azonban először hallják, hogy a tisztaszívűek nemcsak fölmehetnek az Úr hegyére — amint azt a Zsoltár megénekli1 —, hanem meg is láthatják Istent. Milyen tehát az a magasabb rendű tisztaság, mely ekkora jutalmat érdemel? Jézus beszédei bőséges magyarázatot adnak erre. Forduljunk tehát hozzá, hogy a hiteles tisztaság forrásából meríthessünk.

"Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent."

"Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek"2: Jézus szerint ez a megtisztulás leghatékonyabb eszköze. Nem annyira a vallási szertartások gyakorlása tisztítja meg a lelket, hanem elsősorban az Ige. Jézus Szava nem olyan, mint az embereké. Benne ugyanaz a Krisztus van jelen, aki — bár más módon — jelen van az Eucharisztiában is. Az Ige révén Krisztust fogadjuk magunkba, s ha engedjük őt cselekedni, megszabadít a bűntől, vagyis tisztává teszi a szívünket.

A tisztaság tehát a megélt Ige gyümölcse: abból fakad, hogy életre váltjuk Jézus igéit, melyek megszabadítanak ragaszkodásainktól. Ezek ugyanis elkerülhetetlenül kialakulnak bennünk, ha létünk nem Istenben és tanításában gyökerezik. Előfordulhat, hogy a tárgyak, a teremtmények vagy önmagunk rabjaivá válunk. Ha viszont egyedül Isten áll szívünk középpontjában, minden más elveszíti jelentőségét.

Hogy sikeres legyen ez a vállalkozásunk, jó, ha a nap folyamán többször is azzal a fohásszal fordulunk Jézushoz, Istenhez, melyet a Zsoltárban olvashatunk: "Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem!"3 Ismételjük el gyakran, főként amikor a különböző ragaszkodások olyan álmokat, érzéseket, szenvedélyeket ébresztenek bennünk, melyek elhomályosíthatják tisztánlátásunkat és megfoszthatnak szabadságunktól.

Kedvünk támad megnézni bizonyos reklámokat vagy tv-műsorokat? Nem! Mondjuk ezt: "Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem." Ez az első lépés. Ha újra kifejezésre juttatjuk Isten iránti szeretetünket, sikerülni fog kilépni önmagunkból, s így ismét tiszták leszünk.
Észrevesszük, hogy egy ember vagy egy munka akadályt gördít közénk és Isten közé, s veszélyezteti vele való kapcsolatunk áttetszőségét? Itt a pillanat, hogy újra kimondjuk neki: "Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem." Ez segíteni fog abban, hogy megtisztítsuk szándékainkat és visszaszerezzük a belső szabadságot.

"Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent."

A megélt Ige szabaddá és tisztává tesz, mivel szeretet. Hiszen a szeretet az, mely isteni tüzével megtisztítja szándékainkat és egész bensőnket. A Biblia szerint ugyanis az értelem és az akarat a szív legmélyén lakozik.
Az a szeretet azonban, amit Jézus kér és ami lehetővé teszi ennek a boldogságnak az élését, a kölcsönös szeretet, mely akkor születik meg, ha valaki — mint Jézus — kész életét adni a többiekért. Ez a szeretet magával ragadja a másikat; kölcsönösséget és olyan légkört teremt, melynek legfőbb ismertetőjegye pontosan az áttetszőség és a tisztaság. Mindez Isten jelenlétéből fakad, és csakis Ő képes arra, hogy tiszta szívet teremtsen bennünk.4 A kölcsönös szeretetet élve az Ige kifejti bennünk hatását: megtisztít és megszentel.

Az elszigetelt egyén nem tud sokáig ellenállni a világ csábításainak, a kölcsönös szeretet viszont olyan közeget biztosít számára, melyben képes megőrizni tisztaságát és hiteles keresztény mivoltát.

"Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent."

A mindig újra visszaszerzett tisztaság gyümölcse ez: "láthatjuk" Istent, vagyis megértjük, hogy Ő működik személyes életünkben és a történelemben, meghalljuk szívünkben szóló hangját és felfedezzük őt mindenütt, ahol jelen van: a szegényekben, az Eucharisztiában, Igéjében, a testvéri közösségben, az egyházban.
Megízleljük jelenlétét már itt a földön, ahol "a hitben élünk, a szemlélet még nem osztályrészünk"5, mindaddig, amíg majd örökre, "színről színre"6 láthatjuk őt.

Chiara Lubich

1 vö. Zsolt 24,4
2 Jn 15,3
3 vö. Zsolt 16,2
4 vö. Zsolt 50,12
5 2 Kor 5,7
6 1 Kor 13,12
 
 
0 komment , kategória:  Az élet igéje  
Jobb magával Istennel beszélni, mint Istenről
  2014-07-30 02:13:39, szerda
 
  "Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem"

Lisieux-i Szent Teréz mondta, hogy jobb magával Istennel beszélni, mint Istenről, mert a többiekkel való beszélgetésbe mindig belevihetjük az önmagunk iránti szeretetet. Igaza van, bár nekünk Istenről is beszélnünk kell, hogy másoknak tanúságot tegyünk.

Mégis elsősorban Istent kell szeretnünk azzal a szeretettel, ami a keresztény élet alapja, és ami az imádságban és az Ő akaratának teljesítésében nyilvánul meg.

Igen, beszéljünk tehát a felebarátokkal; de mindenekelőtt Istennel!

Beszéljünk vele, de hogyan?

Minden keresztény egyszerű imájával. Ugyanakkor a nap folyamán időnként vizsgáljuk meg egy-egy rövid imán keresztül azt, hogy a szívünk valóban rá irányul-e, hogy valóban ő-e életünk ideálja! Tényleg az első helyre tesszük őt szívünkben, és őszintén, teljes létünkkel szeretjük?



Link

Szeretném felhívni a figyelmet azokra a röpimákra, melyeket főleg a világban élőknek ajánlanak, akiknek nincs idejük hosszasan imádkozni. Ezek az imák olyanok, mint egy-egy szeretetnyílvessző, melyek a mi szívünkből, mint tüzes dárdák indulnak ki Isten felé: úgynevezett fohászok, melynek eredeti jelentése pontosan nyílvessző, dárda. Nagyszerűen megfelelnek ugyanis arra, hogy szívünket egyenesen Isten felé irányítsák.

A katolikus egyház eucharisztikus liturgiája egy gyönyörű zsoltárrészletet idéz, amit fohásznak is tekinthetünk, ami éppen nekünk való. Így hangzik: Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem. (vö.: Zsolt 16 (15),2).

Ezt próbáljuk meg ismételgetni a nap folyamán, különösen akkor, amikor a különböző dolgokhoz, emberekhez vagy önmagunkhoz való ragaszkodás le akarná kötni szívünket. Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem - mondjuk ilyenkor -, és nem az a dolog, nem az a személy, nem én magam; hanem Te vagy az egyetlen kincsem, és semmi más.

Próbáljuk meg ezt ismételni, amikor a kapkodás, a sietség elvonná figyelmünket attól, hogy jól tegyük Isten akaratát a jelen pillanatban: Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem, tehát az egyetlen kincsem a Te akaratod, nem az, amit én akarok.

Amikor a kíváncsiság, az önszeretet, vagy a világ ezerféle vonzása ki akarja kezdeni Istennel való kapcsolatunkat, mondjuk neki teljes szívünkből: Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem, és nem az, amivel kapzsiságom vagy gőgöm táplálkozni akar!

Próbáljuk meg gyakran ismételgetni ezt. Ismételjük mindig, amikor valamilyen árnyék borítja be lelkünket, vagy amikor a fájdalom kopogtat szívünk ajtaján. Lehetőség ez arra, hogy felkészüljünk a vele való találkozásra.

Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem.

Ezek az egyszerű szavak segíteni fognak, hogy bízzunk Istenben, és hogy megtanuljunk együtt élni a Szeretettel. Azáltal pedig, hogy egyre inkább egyek vagyunk vele, és ő betölt minket, megvetjük és újra lerakjuk igazi létünk alapjait, mely az ő képmására teremtetett.

Így minden jó irányt vesz majd életünkben. És ha szólásra nyitjuk ajkunkat, szavaink nemcsak szavak lesznek - vagy ami még rosszabb: csak üres beszéd -, hanem dárdaként hatolnak majd a lelkekbe, és megnyitják azokat, hogy befogadják Jézust.

Próbáljunk meg tehát minden alkalmat kihasználni arra, hogy ezeket az egyszerű szavakat ismételjük! A nap végére megbizonyosodunk majd arról, hogy ez gyógyírt jelent a lélek számára, és hogy ezáltal - ahogyan Sienai Szent Katalin mondaná - szívünk olyan lesz, mint egy rezdülés nélkül egyenesen lobogó mécses.

Chiara Lubich

 
 
0 komment , kategória:  Az élet igéje  
Hogyan váltsuk életre az igét?
  2014-02-04 20:21:21, kedd
 
  CHIARA LUBICH ~ AZ ÉLET IGÉJE

Miközben Jézus a templomban tanított, az írástudók és farizeusok egy asszonyt vezettek elé, akit házasságtörésen értek.
"Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?" (Jn 8,5) - kérdezték tőle.
Így akartak csapdát állítani neki. Ha ugyanis Jézus a megkövezés ellen szól, úgy megvádolhatják, hogy szembeszegül a törvénnyel, amely szerint a népnek meg kell köveznie a bűnöst, és azoknak kell először követ vetniük rá, akik tetten érték. Ha viszont Jézus a halálbüntetés mellett dönt, szemére vethetik, hogy ez ellentétben áll azzal, amit Isten tanít a bűnösök iránti irgalmasságról.
Jézus teljes nyugalommal lehajolt és ujjával írni kezdett a földön, aztán fölegyenesedett és így szólt hozzájuk:

"Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!"



Link

Ennek hallatára azok egymás után mind eloldalogtak, kezdve a véneken. A Mester ekkor e szavakkal fordult az asszonyhoz: "Hova lettek? Senki sem ítélt el?"
"Senki, Uram!" - felelte az asszony.
"Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!" (Jn 8,10-11)

"Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!"

Jézus válasza természetesen nem azt jelenti, hogy elnézi a b?nt, jelen esetben a házasságtörést. "Menj, de többé ne vétkezzél!" - mondja. E szavak világosan megfogalmazzák, mi Isten parancsa.
Jézus egyszerűen csak a képmutatást akarja leleplezni, azokat, akik bíráskodnak testvéreik felett anélkül, hogy beismernék saját b?nösségüket. Így emeli ki a jól ismert mondást: ,,Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéljenek! Amilyen ítélettel ítéltek, olyannal fognak megítélni titeket.' (Mt 7,1-2)

Jézus szavai azokra is vonatkoznak, akik könyörtelenül megítélnek másokat, nem számolva azzal, hogy a vétkes esetleg meg is bánhatja bűnét. Viselkedéséből egyértelmű: ő irgalmas azokhoz, akik hibát követnek el. Amikor a házasságtörő asszony vádlói egymás után távoztak, "ketten maradtak - mondja Szent Ágoston, Hippo püspöke -, a nyomorúság és az irgalom."

"Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!"



Link

Hogyan váltsuk életre ezt az igét?
Bárki álljon is előttünk, emlékezzünk rá, hogy bűnösök vagyunk! Mindnyájan vétkeztünk, s még ha úgy tűnik is, hogy nem követtünk el súlyos hibát, figyelembe kell vennünk, hogy talán nem ismerjük elég jól embertársunk nehéz körülményeit, amelyek miatt ilyen mélyre süllyedt és távol került Istentől. Vajon mi hogy viselkedtünk volna hasonló helyzetben?

Mi is sokszor megszakítottuk a szeretetkapcsolatot, amely egyesít Istennel, és nem maradtunk meg a hűségben.
Ha Jézus, az egyetlen ember, aki mentes a bűntől, nem vetett követ a házasságtörő asszonyra, akkor ezt mi sem tehetjük meg senkivel.
Legyünk tehát irgalommal mindenki iránt, fékezzük meg indulatainkat, amelyek arra késztetnének, hogy könyörtelenül ítélkezzünk mások felett! Tudnunk kell megbocsátani és felejteni. Ne maradjon szívünkben ítélkezés, szemrehányás csírájában sem, mert abból harag és gyűlölet fakadhat, készen arra, hogy eltávolítson testvéreinktől. Új szemmel tekintsünk mindenkire!

Ha szeretet és irgalom lakik a szívünkben a bírálat és az ítélkezés helyett minden felebarátunk iránt, ezzel segítjük majd, hogy új életet kezdjen, és bátorítjuk az újrakezdésre is.

Chiara Lubich
 
 
0 komment , kategória:  Az élet igéje  
Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?
  2013-09-25 13:17:22, szerda
 
  Életige

"Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?"

Jézus ma is ezekkel a szavakkal fordul hozzánk, amikor magányosnak és tehetetlennek érezzük magunkat az életünkben dúló viharokban. Lehetnek azok betegségek, nehéz családi helyzet, erőszak vagy igazságtalanság, ami kétellyel vagy egyenesen lázadással tölti el szívünket: "Hogyhogy Isten nem látja ezt? Miért nem hallgat meg engem? Miért nem siet segítségemre? Miért nem lép közbe? Hol van a Szeretet-Isten, akiben hittem? Hiú ábránd lenne csupán, illúzió?"



Link

A megrémült és hitetlenkedő tanítványokhoz hasonlóan Jézus nekünk is ezt ismétli: "Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!" És ahogy akkor lejött a hegyről, hogy mellettük legyen szorult helyzetükben, úgy ő, a Feltámadott, most is belép életünkbe és velünk tart, társul szegődik hozzánk. Sohasem hagy egyedül bennünket a próbatételben, ott van, és osztozik benne.

Ezek a szavak nemcsak feddésre szolgálnak, hanem egyben arra hívnak, hogy újítsuk meg hitünket.(...)

Mindent elnyerhetünk, de ehhez hinnünk kell Isten szeretetében. Ahhoz, hogy adjon nekünk, Jézus azt kéri: ismerjük el, hogy szeret minket.

Ezzel szemben gyakran úgy aggódunk, mintha egyedül kellene szembenéznünk az élettel, mintha apátlan árvák lennénk. Péterhez hasonlóan jobban magukra vonják figyelmünket a látszólag minket elárasztó, csapkodó hullámok, mint Jézus jelenléte, aki aztán megragadja kezünket.

Ha megállunk, és elkezdjük elemezni, hogy mi sebzett meg minket, a problémákat és a nehézségeket, bele fogunk süllyedni a félelembe, a szorongásba, az elbátortalanodásba. De nem vagyunk egyedül! Higgyünk abban, hogy van valaki, aki gondot visel ránk! Őt kell szem előtt tartanunk! Akkor is közel van, amikor úgy tűnik, hogy nem érezzük a jelenlétét. Higgyünk benne, bízzunk benne, bízzuk rá magunkat!

Chiara Lubich
 
 
0 komment , kategória:  Az élet igéje  
Az Élet Igéje – 2013. augusztus
  2013-08-12 21:38:24, hétfő
 
  ,,Ha azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik." (Lk 6,32)

Erre a hónapra az Élet Igéjét Lukács evangéliumából választottuk. Ez Jézus egyik mély értelmű kijelentése, melyet a Máté evangéliumban leírt hegyi beszédhez lehetne hasonlítani. Ebben a részben - ahogy tudjuk - Jézus leírja, hogy mit kíván tőlünk Isten országa, s jellemzi azokat is, akik ehhez az országhoz tartoznak: ők arra törekednek, hogy a mennyei Atyát utánozzák.
Ebben a szentírási szakaszban Jézus arra hívja meg tanítványait, hogy a mennyei Atya szeretetével szeressenek. Ha gyermekei akarunk lenni, akkor úgy kell szeretnünk felebarátainkat, ahogyan Ő.

,,Ha azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik."

Az egyik vonás, mely leginkább jellemzi az Atyaisten szeretetét: az abszolút ingyenesség. Szeretete egész más, mint a világ szeretete. Amíg ez utóbbi a kölcsönösségre és a szimpátiára épül (azokat szeretjük, akik minket szeretnek vagy szimpatikusak nekünk), addig a mennyei Atya szeretete teljesen érdek nélküli; függetlenül attól, hogy fogják-e viszonozni, teljesen odaajándékozza magát teremtményeinek. Olyan természetű szeretet ez, mely kezdeményez, mely mindent odaad, amije van. Ebből következik, hogy épít és átalakít.
A mennyei Atya nem azért szeret bennünket, mert jók vagyunk, mert olyan szép a lelkünk, hogy kiérdemeljük figyelmét és szeretetét. Éppen ellenkezőleg: szeret minket, s ezáltal létrehozza bennünk a jóságot, a kegyelemből fakadó lelki szépséget, barátaivá, fiaivá tesz minket.

,,Ha azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik."

Az Atyaisten szeretetének másik jellemző vonása az egyetemesség. Mindenkit szeret, megkülönböztetés nélkül. Szeretete határtalan, minden mértéket felülmúl.
Egyébként Isten szeretetét nem is nevezhetnénk ingyenesnek és teremtő erejűnek, ha nem éppen azok felé fordulna, akik valamiben hiányt szenvednek, ha nem akarna betölteni minden űrt.
Ezért szereti tehát a mennyei Atya azokat a gyermekeit is, akik hálátlanok, távol vannak tőle, vagy lázadnak ellene, sőt ők azok, akikhez leginkább vonzódik.

,,Ha azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik."

Hogyan fogjuk tehát élni az e havi igét?



Link

Úgy, hogy a mennyei Atya igazi gyermekeiként élünk és utánozzuk szeretetének főleg azt a két jellemző vonását, melyről az imént beszéltünk: az ingyenességet és az egyetemességet. Arra fogunk tehát törekedni, hogy elsőként, nagylelkűen, együttérzéssel szeressünk, hogy szeretetünk nyitott legyen mindenki iránt, de főleg azok iránt, akiknek a környezetünkben tartalmatlan, üres az életük. Olyan szeretetre kell törekednünk, mely nem az eredményességet nézi. Azáltal, hogy másokat is részesítünk a Tőle kapott természetes és kegyelmi ajándékokban, azon fáradozunk majd, hogy Isten nagylelkűségének eszközeivé váljunk.
Ha hagyjuk, hogy Jézusnak ez az igéje vezessen minket, akkor új szemmel és új szívvel fogunk tekinteni minden felebarátunkra, akivel kapcsolatba kerülünk, és a hétköznapi élet adta helyzetekre is. S bárhol legyünk (a családban, az iskolában, a munkahelyünkön, a kórházban stb.), arra érzünk majd ösztönzést, hogy a szeretetet, azt az isteni szeretetet terjesszük mindenütt, melyet Jézus hozott a földre. Egyedül ez a szeretet képes arra, hogy megváltoztassa a világot.

Chiara Lubich

 
 
0 komment , kategória:  Az élet igéje  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 12 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 26 db bejegyzés
Összes: 3945 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 228
  • e Hét: 563
  • e Hónap: 11966
  • e Év: 277987
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.