Regisztráció  Belépés
zsokanita.blog.xfree.hu
Az élet olyan, mint egy keskeny híd. Az a legfontosabb, hogy ne legyen benned félelem,hogy végig kell rajta menned! (Arab mondás) Buktáné Erzsébet
2008.11.30
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 13 
Várnai Zseni · ANYÁM AZ ŐSZBEN
  2015-06-07 16:37:55, vasárnap
 
 
Várnai Zseni
·
ANYÁM AZ ŐSZBEN
Oly kicsire zsugorították az évek,
meggörnyesztették a szenvedések,
a háta hajlott, a szeme árkos,
s mint a fa kérge, arca ráncos.
Pompázó szépnek sohse láttam,
csak munkában, kopott ruhában,
remegni értünk, sírni, félni,
én nem láttam az anyámat élni.
Mint dús gyümölcsfa, megszedetten
áll ő kopárra szüretelten
a késő őszben, s földre hajlik,
panaszló hangja alig hallik.
Gyümölcsei már mind leértek,
magában néz elé a télnek,
a hosszú télnek, elmúlásnak,
lassan a földberoskadásnak.
Deres fejét az ősz belengi,
látom őt lassan ködbeveszni,
belehullni az öröklétbe,
időtlen, nagy végtelenségbe.
Termő porából élet érik,
aranyszíve a napban fénylik,
így él majd ő gyümölcsben, fában,
elmúlhatatlan anyaságban.
 
 
0 komment , kategória:  2.versek.Várnai Zseni  
Várnai Zseni: Egyedül botorkálok
  2015-06-07 16:34:55, vasárnap
 
  Várnai Zseni: Egyedül botorkálok

Úgy éreztem, hogy Valaki fogja a kezem...
Megyek, megyek szakadékok és roppant
mélységek szélén.
Húnyt szemmel: vak énekes
víziós képek után
és mélységekbe szállok,
magasságokba röppenek
rejtelmes utamon,
de érzem, hogy mellettem, mögöttem
szívek dobognak
s hallom a lihegést,
amint fáradtan loholnak utánam,
és arcom:
verejtékes, fáradt arcom
szemek napfénye simogatja.

Erős voltam,
ó, milyen erős és bátor, én vak énekes.
Lépések dübörgő ütemét hallottam
mellettem és mögöttem
s úgy éreztem, hogy valaki fogja a kezem!

S csak későn, nagyon későre már,
mikor mind nagymessze elmaradtak,
csak későn, későn neszeltem én,
hogy egyedül vagyok az éjben, s világban
s nem hallom léptek dübörgését köröttem,

nem hallom társaim lélekzetét,
sem szívük dobbanását a rideg magányosságban,
szemük simogatását nem érzem...
egyedül botorkálok:
vak énekes a dermesztő hidegben
s a kezem, a kezem:
üres levegőt markol!
1926
 
 
0 komment , kategória:  2.versek.Várnai Zseni  
Várnai Zseni Bántanak, Anyám!
  2015-06-07 16:33:16, vasárnap
 
  Várnai Zseni

Bántanak, Anyám!
Mily régen volt, hogy szívedhez simultam panaszra,
ha bántottak vásott nagyobbak,
kicsinyke gyöngét, engem,
tavaszi, gyöngyöző könnyzáport harmatoztam,
mily jó is volt akkor karodba menekednem:
Bántanak, Anyám!
Te vidámra simogattál, és derűsre derítettél,
mert tudtad, hogy jó vagyok,
és elosztom a falat kenyerem,
s hogy sírok a kutyáért is, ha megdobálják a rosszak,
tudtad, hogy aki megüt, azt vissza nem verem,
ha bántanak, Anyám!
Most hívséges, igaz tanúm lehetsz a világban,
mert újra csak megűznek
a szívtelen, gonosz nagyobbak,
halálig hajszolnak, és lelkem díszeit tépik,
mint erdei ordasok, csattogva acsarkodnak:
bántanak, Anyám!
Hallod-e kiáltásom az irdatlan rengetegben?!
már nem szólok szelíden,
gyöngén és megriadva,
de csordult haraggal, mint lángoló angyal,
vértezve páncélos, fénylő igazamba:
bántanak, Anyám!
Mert új évek emlője csurgatta tejét ereimbe,
vad, táltos esztendők
tűztejét szívta a gyermek,
oly hasztalan a könny, ha bántanak, Anyám,
én nem sírok többé, én visszaütök, ha vernek,
ha bántanak, Anyám!
1920
 
 
0 komment , kategória:  2.versek.Várnai Zseni  
Várnai Zseni Anyám köténye
  2015-06-07 16:30:26, vasárnap
 
 
Várnai Zseni
Anyám köténye
Anyám kötényét kötöm elémbe,
oly megkopott, színehagyott e kötény...
ebédet főzök a tűzhely mellett
állok, és sürgök, mint ő tette szegény.
Csak táplált, csak főzött, szolgálta kedvünk,
e tűzhely volt áldozó oltára néki, míg kicsiből nagyra serdültek, és mentek,
messze széledtek a gyermekei.
És görnyedt lett végül, oly földfelé hajló,
mint útszéli bokor, mit nem melegít
a nap heve már, s az ősz letarolta
egykoron zöldellő leveleit,
mint didergő bokor, mely reszketve várja,
hogy hulljon a hó már és befödje őt,
úgy roskadt szelíden a tél zord ölébe,
úgy érte el anyám a bús temetőt.
Foszló köténye lobog előttem,
mint gyászlobogó egy élet fölött,
fejkendőjét őrzöm, szomorú fejére
mindig csak fekete kendőt kötött,
haját kétfelé simítva hordta,
s kontyba csomózta, akár csak én,
szokásait őrzöm...az ebédet főzöm borongva bánatos emlékezetét.
E tűzhely lángja sütötte arcát,
e lábasok őrzik még kezenyomát...
Ő fekszik a földben...serceg a rántás
s én forgatom elárvult fakanalát...
Ő alszik már mélyen, a fazekak élnek, ropog a tűz, és fő az ebéd,
gőz csapja meg arcom, szemem befutja, s a párán keresztül látom a szemét.
Látom a szemét, mely rettegve nézett
a holnap elébe, hogy mi lesz velünk?
Ezernyi gondot dajkált a szívében,
míg sütötte, főzte eledelünk,
alázat volt az arcára írva,
csak akkor lett gőgös, hideg és kemény,
mikor a lét fölé magasztosulva
halottas ágyán elnyújtózott szegény.
Már nem félt senkitől, és senkit se féltett,
már nem volt beteg, se öreg, se szegény.
Leoldta magáról viseltes kötényét,
mint aki hűséggel kiszolgált helyén, és csöndesen elment, mint anyák, ha mennek,
búbánatát, gondját itthagyta nekem,
ő sérthetetlen, mint minden halottak,
nem ér el hozzá már többé semmisem.
Anyám köténye lobog előttem,
míg végzem a munkám, és rágondolok...
A tűzhely lángja, s a fazekak gőze
homloka körül, mint fény gomolyog,
és megnől, megszépül a párában, fényben,
feje fölött ím glória ragyog...
kinyujtom karom, de nem tudom elérni...
már magukhoz emelték a csillagok.
1943
 
 
0 komment , kategória:  2.versek.Várnai Zseni  
Várnai Zseni Tanulj ámulni, hazám ifjúsága!
  2015-06-07 16:26:09, vasárnap
 
 
Várnai Zseni

Tanulj ámulni, hazám ifjúsága!
Rád gondolok most hazám ifjúsága,
tanulj ámulni, ne vedd könnyedén,
hogy ezredévnyit tört e kor előre,
s minden napunk egy nagy hősköltemény.
Apáid még szekéren bandukoltak,
néked már szinte elemed a lég,
világrengető korszakunk csodáit
örökül kaptad ifjú nemzedék.
Súlyos örökség nyomja ifjú vállad,
folytatni kell a hősi kezdetet,
mélyebbre ásni, magasabbra szállni,
s fényesebbre csiszolni szellemed.
Mindegy ma már, hogy barázdákat szántasz,
vagy a vasat, a szenet mozgatod,
új gépeid, mint hű segítőtársak
teljesítik a te akaratod.
Lehetsz tudós, művész, költő, akármi,
tanulhatsz már, és kell is, hogy tanulj,
a munkapadnál is ezer varázzsal
ragad meg, és visz előbbre az Új,
s te ott állsz, mint a holnap ifjú hőse,
szíved alatt új korszakunk feszül,
te formálod, s millió karral véded
milliók szíve véled lelkesül.
Mikor születtél, lámpafény hunyorgott
bölcsőd fölött, vagy gyertya sercegett,
úgy látszott, hogy te is csak félhomályban
éled majd le kis szürke életed,
de forradalmak rázták meg a földet,
s a lángelmékben fényes szikra gyult
a tudás, és a társadalmak rendje
EGY pillanatban forradalmasult!
Pár év csupán az idő végtelenjén;
pár pillanat, de mily pillanatok!
Így születnek a mindenség ölében
új üstökösök, napok, csillagok.
Évszázadunk a lét szívébe ásott,
s megbolygatta a rejtett ősmagot,
ily végzetes, ily rettentő hatalmat
ember még soha, soha nem kapott!
Csak pillanat az idők végtelenjén
s lehet, hogy ez a végső pillanat,
s atomjaira hull a föld, vagy létünk
tündökletes új kor felé halad.
Vigyázz, vigyázz most világ ifjúsága!
Őrizd a békét, ne vedd könnyedén,
hogy a lét titka előtted már kitárult,
mert életet, halált jelent e fény!
Most béke kell, béklyó az új erőre,
ne robbantsa szét ezt a földtekét,
parancsold vissza palack-börtönébe
a rombolás gigászi szellemét,
hogy szolgáljon, s ne öljön erejével,
varázsoljon új aranykort nekünk,
kazánjainkat fűtse, s mint a villám,
úgy röpítse repülő szekerünk.
Vigyázz, vigyázz, hát népek ifjúsága,
ez élet-halál döntés reggelén,
anyánk a béke, érte harcolni, győzni
a legnagyobb, leghősibb költemény.
Előttünk új kor rejtelmes tengermélye,
atomszörnyei alszanak ma még,
törd hámba őket, te légy nagyobb, erősebb,
s csodál majd érte minden nemzedék.
(1955)
 
 
0 komment , kategória:  2.versek.Várnai Zseni  
Várnai Zseni:Úgy megnőttél
  2015-06-07 12:53:53, vasárnap
 
 
Várnai Zseni
Úgy megnőttél, szinte félek
Amikor még piciny voltál,
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál,
rám nevettél, nekem ríttál.
Mikor később nagyobb lettél,
mindig messzebb, messzebb mentél,
először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.
Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem érzel,
nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat.
Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek,
alig, alig hihetem már,
hogy ölbéli babám voltál.
Én voltam-e óriási,
vagy Te lehettél parányi?
Sosem voltál nehéz nékem,
nem éreztem gyöngeségem.
Melletted most kicsiny lettem,
ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig hogy felérjen.
Húzol engem Te fölfelé
mint a napfény maga felé
fát, virágot, lombos ágat -
fölemeled az anyádat.
/1934/
 
 
0 komment , kategória:  2.versek.Várnai Zseni  
Várnai Zseni: Szeretni
  2015-06-07 12:51:06, vasárnap
 
  Várnai Zseni: Szeretni
Anya tanítsd szeretni gyermeked!
Első fogalma legyen
a szeretet
Mikor még bölcsőjét
ringatod,
erről szóljon meséd
és dalod.
Hogy együtt nőjön ez az
érzelem
minden gyerekkel, minden
téreken,
s hogy mint tavasszal
a virágos ág,
úgy boruljon virágba
a világ,
közel s távol,
ahol ember él!
E szót röpítse szárnyain
a szél,
szálljon a széles tengerek felett....
Anya tanítsd szeretni
Gyermeked!
 
 
0 komment , kategória:  2.versek.Várnai Zseni  
Várnai Zseni: Nem volt hiába semmi sem...
  2015-06-07 12:46:57, vasárnap
 
  Várnai Zseni: Nem volt hiába semmi sem...
Nem volt hiába semmi sem.
Igaz, kicsit fáradt vagyok,
Acélkerék is megkopik,
Hogyha szüntelen csak forog.
Kopik, kopik, de fényesül,
Nem fogja be a rozsda sem,
Csiszolja minden mozdulat,
S forog, forog ezüstösen.
Igaz, kicsit fáradt vagyok,
Nem adnak ingyen semmit ám,
Voltak keserves napjaim,
És rengeteg dúlt éjszakám.
Amíg egy gyermek nagyra nő,
Bizony egyet-mást tenni kell,
Legalább így az életem
Nem múlt el csip-csup semmivel.
Ránézek nagy fiamra, és
Egyszerre oly üde vagyok,
Hogy a szemem harmatgyöngyös,
Hajnali rét gyanánt ragyog,
S leánykám, mint a Március,
Rügyekbe zárt kölyöktavasz...
Őt nézem és bimbókorom,
Újra fölöttem sugaraz.
Nem siratom tűnt éveim,
Hiszen az idő úgysem áll,
Csak aki meddőségekben élt,
Azé a vénség, rút halál.
Szánom az ínyenc élvezőt,
Csömörnél mása nem marad,
Koldus, ki mit sem áldozott,
S nem gyűjtött mást, csak aranyat.
Igaz kicsit fáradt vagyok,
Nehéz a toll is néhanap,
De a lehalkult szívverés
Fiam szívén erőre kap,
Szépségem múlik - nem sírok,
Leánykám arcán tündököl,
Szinte sok is, e két gyerek,
Mily roppant kincset örököl.
Nem volt hiába semmi sem,
Bár néhanap békétlenül
Lázongtam, hisz' nem tudtam én,
Hogy ürmöm mézzé édesül...
Sokat fizettem? Nem tudom,
Hiszen mindennek ára van...
Ezerszer újra kezdeném
Alázatosan, boldogan.
 
 
0 komment , kategória:  2.versek.Várnai Zseni  
Várnai Zseni Anyám: a türelem
  2015-06-07 12:44:55, vasárnap
 
 
Várnai Zseni
Anyám: a türelem

Anyám: a türelem,
alázatos szerelem,
áldozatos jóság,
igába szelíden
törődő, megnyugvó
békés hajlandóság.
Apám: a lázadó,
viaskodó, háborgó
nyughatatlan tenger,
igazáért harcos,
keményöklű, bátor,
törhetetlen ember.
Én pedig: mosolygó
égen felcikázó
villámnak születtem
felhőnyoszolyából,
anyámnak jóságos,
édes tejét szívtam,
s táltostüzet ittam
apám kulacsából.
/1928/
 
 
0 komment , kategória:  2.versek.Várnai Zseni  
Várnai Zseni:Szegény halász
  2015-06-07 12:43:35, vasárnap
 
 
Várnai Zseni
Szegény halász
Sok reggelen, mikor szemem kinyitom,
azt gondolom, jó lenne, hogyha ma:
valami nagy boldogság érne végre,
ha a szerencse felém hajlana.
Valami jönne, ami ismeretlen,
csodálatos, különös és merész,
olyan, ami még nem volt életemben,
mihez a szó s a gondolat kevés.

Mi legyen az, zsákmány? vagy mondhatatlan
érzés csupán, ó, honnan tudjam én?
mikor csak várok, mint szegény halászok,
s hálóm üresen leng a víz színén.
Jó volna mély, nagy tengeren halászni,
ahol minden határtalan, merész,
ahol a lények óriásira nőnek,
és óriás a gyönyör, szenvedés.
Hálómat ott, ha mélyen elmeríteném,
lehet, akadna a kagyló benne tán,
ás sápadt fényű gyöngy derengne titkon
megtapadva a kagyló gyöngyfalán.
Lehet; egy szörny szaggatná össze hálóm,
és engem is mélybe húzna le,
s a végtelen nagy Óceán smaragdja
lenne koporsóm födele.

Borzongat, s mégis vonz az ismeretlen,
a boldogság talán ott messze van,
hol mély a tenger, és az ég lehajlik
a vízre, amely szinte parttalan.
Csak itt ülök, hálóm hinár bogozza,
s olykor benne hitvány sügér akad,
visszadobom a vízbe szánakozva:
- Rongy kis halacska, menj és légy szabad!
Valahol messze e sekély erecske
folyóba torkoll, tán elérsz oda,
s a mély folyam az Óceánba ömlik,
ahová én el nem jutok soha.
Nőj nagyra ott testvéreid húsából,
légy rabló, mint a többi nagy halak,
s kerüld a partot, nyílt vízen barangolj,
vigyázz, hogy újra meg ne fogjanak.

Köszöntsd nevemben majd szabad hazádat,
szólj rólam néki, aki itt vagyok,
izenjen a széllel, nyargaló viharral,
mert e sekélyes parton meghalok.
Mondd néki meg, hogy mindig őt szerettem,
s álló tavamnál róla álmodom,
s a vadludak, ha ősszel elrepülnek,
a vágy dalát velük kiáltozzam!
/1934/
 
 
0 komment , kategória:  2.versek.Várnai Zseni  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 13 
2017.03 2017. április 2017.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 61474 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1721
  • e Hét: 6940
  • e Hónap: 49452
  • e Év: 214653
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.