Regisztráció  Belépés
sacimama.blog.xfree.hu
Fordulj el a rossztól és tégy jót, keresd a békét és azt kövesd!" Zsolt 33,15 Németh Jenőné Saci
1952.06.25
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 28 
Mit jelent számunkra a vallás?
  2017-02-03 00:50:14, péntek
 
  A vallás csak egy részterülete az életünknek, vagy valami egészen más?

Írta: Urbán Ákos
,,Ameddig mi Istent úgy gondoljuk el, mint aki a földi világon túl létezik, aki tőlünk messze, elszigetelten él, addig érthető, hogy a vallást az emberi lét mellékterületének gondoljuk."


A napokban a kezembe került Henri Boulad: Sámuel, Sámuel c. könyve (még tavaly szülinapomra kaptam ezt a könyvet) és az első oldal első lapján megakadt a szemem ezen a mondaton. Rövid merengés után nyomban tovább is olvastam.

A könyv első rövid fejezete arról értekezik, hogy a vallás a napi élet egyik mellékterületévé vált. A vallást valami különálló dolog lett, ugyanúgy, mint a sport vagy a művészetek. De vajon elgondolkozom-e azon, hogy nekem személyesen milyen érték adódik a vallásból?

A könyvben tovább lapozva egy közvélemény kutatás eredményéről olvashatunk, ahol azt a kérdést tették fel a diákoknak, hogy mit jelent számukra a vallás? Az egyik válasz így hangzott: ,,Számomra a vallás az, ami visszatart attól, hogy rosszat tegyek és arra késztet, hogy jót tegyek."

Ugye ismerősek ezek a gondolatok?

Boulad így gondolkozik a témáról: ,,Ha a vallás ezeknek a fiataloknak lényegében csupán csak fék a rossz ellen és az erkölcscsősz szerepét játssza, akkor ez szomorú felismerést jelent, mert így a vallás megfeneklett és eltévesztette célját."

,,Az erkölcstan nem azonos a vallással; a vallás egészen más." Nem csupán az erkölcs vagy a szociális munka területére korlátozódik le, távúton járunk, ha csupán részterületekre szabjuk le.

,,A vallásnak nincs valami saját területe, amelybe tartozik, hanem életünk valamennyi területének végső dimenziója! Mindenben minden, a dolgok alapja, a középpont maga, szíve minden létezésének.

Másképpen kifejezve: ahhoz, hogy az igazi szentélybe lépjünk, nem okvetlenül egy templomba kell belépni, vagy otthon összekulcsolni a kezünket. Elsősorban egészen mást követel meg ez az embertől: saját benső világának templomába való belépést. Lépjen be mélyen abba, amit emberként tesz. Ha teljes mélységben és egészen komolyan élem, amit éppen élek, ha feltétel nélkül behatolok abba a valóságba, ami a jelen óra élete, akkor ott megtalálom Istent és benne vagyok a ,,vallásos térben".

Isten élettere valamennyi létterület végső és legmélyebb dimenziója, illetve ezek középpontja, centruma."

Úgy érzem fontos témát boncolgat Boulad ebben a könyvében, mert sok probléma gyökere innen ered. Ez nem azt jelenti, hogy az ima kevésbé lenne fontos, sokkal inkább azt, hogy ha az életem nem egyetlen imádság, akkor az imám csak egy formaság. Isten mindig mellettünk van, ne korlátozzuk őt le részterületekre. Krisztus a teljes Élet!



Henri Boulad Alexandriában született 1931-ben; teológiát Libanonban, filozófiát Franciaországban, pszichológiát az USA-ban tanult. Jezsuita szerzetes. 1985 óta az egyiptomi, 1991 óta az észak-afrikai és a közép-keleti karitász vezetője, továbbá a Világkaritász alelnöke. Beszédeit és előadásait könyvformában is kiadják.
 
 
0 komment , kategória:  - Henri Boulad  
Ha a hit túlságosan védi a maga igazát
  2015-10-20 12:57:58, kedd
 
  Ha a hit túlságosan védi a maga igazát, az a gyengeségére vall. Ha erős, akkor vállalja a kockázatot.

Henri Boulat
 
 
0 komment , kategória:  - Henri Boulad  
Uram, segíts, hogy felebarátom „élővé” váljék
  2015-10-16 01:09:01, péntek
 
  Ima:

Uram,
Segíts kifejlesztenem teremtőerőmet,
Mellyel felebarátomat hozzásegítem,
Hogy ,,élővé" váljék.

Add világosan felismernem,
Mikor és mihez van szüksége rám.
Vezérlő lelked, melyben engem megalkottál
Teljesítse be
Isten egységes országának csodáját.


P. Henri Boulad S.J. (Alexandria, 1931 -) jezsuita szerzetes.
 
 
0 komment , kategória:  - Henri Boulad  
Az Egyetlen utáni tiszta vágyban
  2015-03-25 08:40:59, szerda
 
  Link



Jézus megtestesülésének hírül adása

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén - március 25.

"... Az igazság ez: Máriában, mint teremtett lényben megvolt semmiségének teljes tudata, vagyis elérte az alázat legmélyebb formáját annyira, hogy bensejében maga Isten foganhatott meg, lényéből létrejöhetett.

,,Magasztalja lelkem az Urat,
lelkem újjong Istenben, Üdvözítőmben,
mert látta szolgálója alázatát,
íme, most már boldognak magasztal engem minden nemzedék,
mert nagyot tett velem a Hatalmas."

(Lk 1,47-49)

Benső szegénységének ez a kútszerű mélysége egyenesen a legmeghittebb kapcsolatban van szüzességével. Mária saját személyében a legtisztább, legmagasabb és legátfogóbb mértékben megvalósította a szüzesség állapotát annyira, hogy benne határtalan tér alakult és Ő így végtelen befogadó edény lett. Olyan végtelen edény, hogy Isten maga ereszkedhetett belé, hogy megszülje Őt a világnak. Mivel Mária szűz volt, emiatt Istenanya.

Milyen erőteljes Mária szüzességének kapcsolata a termékenységgel! A szüzesség olyan állapot, amelyben a tiszta vágy olyan intenzitást ölt, hogy végül megteremti tárgyát. A legmélyebb epedés megkívánt tárgya valóság lett, lénye mélyéből megfogant. Ez történt Máriával. Isten, egy utána epedő szűzi szív legmélyebb talajából virágba szökkent - mint válasz. Minden igazi vágyódásnak teremtő hatalma van. A vágy teremt, megteremti tárgyát. A vágy megfogan, alakot ölt, valósul. Az a tiszta vágyakozás csodája, hogy termékeny.

... Ez az a szegénység, amely kellett: a tiszta vágy üressége. Máriában, a fiatal lányban, itt a mi világunkban, kiformálódott a földi edény Isten jelenléte számára. Ezt a vágyat semmi más nem lett volna képes csillapítani, csak Isten egyedül. Egy szűzi szívtől ellenállhatatlanul vonzatva lépett be hozzánk Isten és ,,miköztünk lakott". Ez az inkarnáció csodája, ez a mi emberiségünk csodája, amely önmagát egy leányban, a Végtelen, az Abszolút, az Egyetlen utáni tiszta vágyban kimélyítette. Isten eljött. Mária lett a tartóedénye."

(részletek Henri Boulad A tiszta vágy és a szexualitás c. papoknak tartott előadásából)
 
 
0 komment , kategória:  - Henri Boulad  
Szeretlek olyannak, amilyen vagy!
  2014-12-11 02:36:00, csütörtök
 
 

Link


Jézus ma azt mondja nekünk: ,,Én szeretlek, úgy, ahogy vagy, szeretlek bűnösen, mosdatlan kézzel, nem várok arra, hogy megtisztulj. Ahhoz, hogy szeresselek, nem kell szmokingban megjelenned, sem pedig nyakkendővel. Piszkosan, bűnösen, hibáiddal együtt, amelyekről nem vagy képes leszokni, és a problémáiddal együtt, amelyekben nyakig elmerültél. Ne fuss előlem! Gyere! Szeretlek olyannak, amilyen vagy!"

Henri Boulad SJ
 
 
0 komment , kategória:  - Henri Boulad  
Határon
  2014-09-29 14:07:18, hétfő
 
 

Link

HATÁRON


Önmagam határán

Ott van Ő,

ahol a reménységem szertefoszlik,

Ott van Ő,

ahol erőim elfogynak,

Ott van Ő,

ahol az értelmem már nem lát kiutat,

Ott van Ő,

ahol az egóm meghal.

Ott van Ő,

ahol a halál őrzi a küszöböt,

Ott van Ő,

ahol életem csupasz végösszege

az Irgalom mérlegén megmérettetik,

Ott van Ő,

és Ő veszi föl a pislákoló lángot, amely vagyok,

az örök öröm világosságában.



Cornelia von Putnocky


Forrás: Hebri Boulad: A megbocsátás lényege 85. oldal



 
 
0 komment , kategória:  - Henri Boulad  
Nem cukorkaisten
  2014-08-01 13:05:58, péntek
 
  ,,Még mindig ott toporgunk az ajtóban, amelyet a zsinat kinyitott, és nem vagyunk elég bátrak ahhoz, hogy kilépjünk rajta" - mondta el lapunknak az egyház megújulásával kapcsolatban a lelkiségi könyveiről hazánkban is ismertté vált világhírű egyiptomi jezsuita szerzetes, Henri Boulad, akivel a prófétaságról, az istenképről és az imáról is beszélgettünk.
Boulad atya két évforduló alkalmából érkezett Magyarországra. Húsz éve Püspökszentlászlón épült fel a száz éve született Vácz Jenő jezsuita által megálmodott Életrendezés Háza, ahol július 12-én jubileumi ünnepséget rendeztek. Boulad atya egyhetes lelkigyakorlatot tartott itt, majd egyik előadására Budapesten, a Párbeszéd Házában került sor.
Amikor a szemébe nézel, úgy érzed, a lelkedig lát. Tényleg úgy van, ahogy mondják: a szentek laza derűjével beszél. Ha találkozol vele, hogy is mondjam, egészen igazinak látod. Henri Boulad szír-libanoni származású arab keresztény. 1931-ben született Alexandriában, és ma is ott él. Levantei család sarjaként viszont anyanyelve és műveltsége francia. Évekig volt az egyiptomi karitász vezetője és több kairói jezsuita iskola igazgatója. Rengeteget utazik, lelkigyakorlatokat és előadásokat tart, sok könyve jelent már meg körútjain elhangzott beszédei alapján.
- A keresztény média korunk valódi prófétájának nevezi Önt. Annak érzi magát?
- Egy kicsit. Keresztsége által mindenki próféta. Az a fontos, hogy prófétaságunkat megosszuk másokkal. A próféta nem feltétlenül az, aki látja a jövőt, hanem az, aki átadja Isten üzenetét a népnek, úgy, hogy az érthető és értelmezhető legyen. De persze valamennyire mégis megelőzi a korát, és előre lát olyan dolgokat, amelyeket az adott korban élők nem. Az egyházban két pólus van: az intézményi és a prófétai. Az intézményi biztosítja a stabilitást, a prófétai pedig az érzékenységet, illetve a kapcsolatot a spiritualitással. Ha egyedül volna, az intézményi csak megmeszesedne, meg kövesedne, mumifikálná az egyházat. És fordítva: a prófétai önmagában csupán rendetlenséget, instabilitást okozna. Tehát az a fontos, hogy a kettő együtt működjön. Míg a prófétai lazít a rendszeren, vagyis kevéssé feszessé teszi, addig az intézményi keretek közé helyezi a spiritualitást. Dialektikus kapcsolat van közöttük. Úgy vélem azonban, hogy az egyházat túlzottan az intézményi pólus határozza meg, és kevés tere marad a karizmának, a prófétai pólusnak. Az egyház évszázadokon keresztül elvette a karizmától az őt megillető helyet, a II. vatikáni zsinat viszont ajtókat nyitott, így egyfajta változás következett be. A múlt hibáit azonban nem kell újra elkövetni, de félő, hogy ez történik.
- Annak idején levelet írt Benedek pápának az egyház drámai válságáról. Mit írna a rendtársának, Ferenc pápának? Vagyis mit gondol, kilábalunk-e valamikor a válságból?
- Amit akkor megfogalmaztam, még mindig érvényesnek tartom. A közelmúltban Kanadában és Franciaországban, illetve most Magyarországon is azt tapasztaltam, hogy a félelem légköre jellemző. Túl erős a hierarchia. Félnek a hívek, fél a papság. Így azonban nem lehet előrejutni. Egy család vagyunk, és nem a félelem lelkét kaptuk, hanem a bátorságét. Úgy gondolom, újra kell építeni a bizalmat. Még nem érezzük, hogy ez megtörtént volna. Javaslom, hogy a püspökségek rendezzenek szinódust, amelyen bárki kötöttség és szorongás nélkül elmondhatja a véleményét, és amelyen nemcsak a püspökök és a papok szólalhatnak fel, hanem a hívek is, sőt még azok is, akik elhagyták az egyházat, és most ellenségesen viszonyulnak hozzá. Mindezt azért, hogy a Lélek az alapokat is elérje.

Néhány éve láttam egy karikatúrát, ami jó példa erre. Ezen a katolikus egyház olyan, mint egy piramis: legfelül van a pápa, alatta a bíborosok, alattuk a püspökök, majd a papok, legalul pedig a hívek. A Szentlélek felülről árad ki rájuk, és a legtöbbet a pápa kapja belőle. Kicsivel kevesebbet a bíborosok, még kevesebbet a püspökök és a papok, így a híveknek már alig jut belőle. Ám a II. vatikáni zsinat a feje tetejére állította a piramist, így a legszélesebb része felől árad ki a Szentlélek, de remélem, hogy azért egy kicsi a pápának is marad belőle (nevet). Ahogy az Apostolok cselekedetei hivatkozik Joel prófétára: ,,A végső napokban - mondja Isten - kiárasztok Lelkemből minden testre" (ApCsel 2,17).



Link

Nemcsak a keresztényeket jelentik az alapok, hanem az egész emberiséget. Mert a világnak van mit mondania nekünk. A II. vatikáni zsinat már ajtót nyitott a dialógus előtt. Ám a dialógus nem egy stratégia, amivel becsalogatjuk az egyházba az embereket, hanem arról is szól, hogy meghallgatjuk, mit mondanak nekünk mások. Például a II. vatikáni zsinat eredményei is azoktól származnak, akik kritikával illették az egyházat. Voltak prófétai utak, például Lutheré vagy az ateistáké, amelyeket az egyház elítélt. De miért kell mindig ellenállni a Léleknek? Még mindig ott toporgunk az ajtóban, amelyet a zsinat kinyitott, és nem vagyunk elég bátrak ahhoz, hogy kilépjünk rajta.

Forrás: ujember.huLink

 
 
0 komment , kategória:  - Henri Boulad  
Henry Boulad SJ tanítása
  2014-08-01 12:55:11, péntek
 
  Vácz Jenő SJ (Henry Boulad tanítása) 8/1.

Ez a hanganyag Vácz Jenő SJ-vel, az 1980-as évek közepén készült. Egy 8 kazettás hanganyagból egy kazetta digitalizált változata. Jenő atya Henry Boulad tanítását közvetíti.

VIDEÓ: Link

Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  - Henri Boulad  
Ember a mindenségben
  2014-08-01 12:52:13, péntek
 
  EMBER A MINDENSÉGBEN
Henri Boulad SJ

Nincs fontosabb számomra, mint az, hogy létem értelmét kikutassam. Ki is vagyok én? Mi ez a világ, amelyben élek és hol a helyem?
A múlt században ritkábban vetette föl az ember ezt a kérdést; alig kérdezte léte értelmét, mert beleágyazódott gazdag tradícióiba, amelyek irányították, de nem hagytak neki lehetőséget, hogy maga alakítsa életét és egyéni utat válasszon, saját életstílust, gondolkodásmódot. A tájékozódást jövője felé a család adta és a társadalom. Egészen más a mai helyzet. Az ember felelősséget érez életéért és tudja, hogy jövőjét saját kezébe kell vennie, neki kell döntenie, tehát tudnia kell, hogy mit akar és hogy személyes választással minek a megvalósításába fog bele. Ez nagy erőfeszítést kíván, teremtő végiggondolást és alapos reflexiókat, de mindez érleli és sokoldalúvá alakítja őt.
Loyolai Szent Ignác arra kéri Lelkigyakorlatos Könyve olvasóját, hogy először tudatosan álljon szembe a világgal és kérdezze, hogy a világban hol a helye és mi a szerepe. Pénzszűkében egyszer kénytelen voltam magam utánanézni írógépem megjavításának és megkeresni egy kis alkatrészt, amely kiesett. Tudtam, hogy meg kell lennie a helyének, ahová tartozik és nem kis fáradsággal meg is találtam. Közben arra gondoltam, hogy olyan az ember is, mint ez a kis alkatrész: meg van a helye egy összefüggő egészben. Esetleg várhat, míg jön valaki, hogy fölvilágosítsa a helye felől, de maga is megkeresheti a helyét, ha két előfeltétel adva van: legyen lehetőleg mélyreható tudása a világról, annak egészéről, és ugyanakkor némi önismerete. Tudja, hogy ő kicsoda.
A jelenlegi tudományágak a világmindenség dimenzióinak feltárásával egy minden képzeletet felülmúló valóságot tárnak elénk. Ha láttátok az ,,Űrodüsszeia" című filmet, bizonyára elfogott benneteket az ember teljes jelentéktelenségének érzése. A piciny ember egy csöppnyi bolygón, örök hidegben és éjszakában száguld a többi bolygóval együtt a csillagok között. Pascal is így látja ezt és először negatívan reagál: ,,Ez az örök csend ezekben a végtelen terekben aggaszt engem." Pascal egy másik szövegében úgy tekinti az embert, mint a határtalan nagyságok és a végtelen kicsi között elvesző lényt és panaszolja az ember félelmet keltő helyzetét. Akkor is ezt a benyomást kaphatjuk, amikor az óceánon utazunk; a nagy hajó csak kicsiny dióhéj, kiszolgáltatva a viharnak és a hullámoknak...
Nem kevésbé elképesztő a ,,végtelen kicsi", a mikrokozmosz, az atomvilág. Ha elég mélyen bele tudunk tekinteni, itt is lenyűgöz bennünket a gyöngeségünk. A tanácstalanság érzése lesz úrrá rajtunk, mivel nem tudjuk felfogni... A modern természettudomány feltárta, hogy az anyag legkisebb részecskéi akkora energiamennyiséget hordoznak, amennyivel hegyeket lehetne robbantani.
A harmadik terület, amelyen éppen így nem tudunk megfogózkodni, mivel ez is meghaladja értelmünket, az Élet és a Természet. Határtalan csodálat fog el bennünket a legkisebb élő sejt bonyolultsága és életfolyamatainak bámulatos menetét látva. Testünk szerveire és sokrétű egységére, egyetlen embrió fejlődésére, az emberi agyvelő szerkezetére gondolunk, vagy a világ legbonyolultabb kamerájára - a szemünkre. És mit tartsunk az öröklődés bonyolult törvényeiről, a programozás vég nélküli lehetőségeiről, a differenciálódásról?
Azt kellene gondolnunk, hogy a mai tudomány bámulatosan sok fényt gyújtott az anyag és az élet titkaira, de úgy tűnik, hogy ennek az ellenkezője is igaz. Valaki ezt mondta: ,,Minél tágabbra terjed a tudás köre, annál erőteljesebben növekszik érintkezésünk az ismeretlennel."
Büszkeség és meghökkenés! Az optimisták néhány éve azt hitték, hogy hamarosan kimondhatják a végszót és megtalálják a megoldás kulcsát, ma azonban az újabb felismerések a makro- és mikrokozmoszban arra a csendes beismerésre kényszerítenek, hogy a világtitok végtelenül felülmúl minden emberi megértést; tulajdonképpen sohasem lehet szó a teljes megfejtésről. Ez a beismerés fokozza tehetetlenségünk érzését.
Az ember helyét keressük. Tehát a végtelenül nagy és végtelen kicsi között van? A szerves élet roppant komplexitásában? Ezzel még nem jutottunk a végére. Létezik egy negyedik végtelen - az idő végtelenje! Úgy tűnik, hogy mélységével ez is elnyeli a parányi embert, hiszen Földünk emberi történelméhez képest, meg az egész Univerzum gigantikus időihez képest ugyan mit jelent az ő rövid kis élettartama?
A Biblia a levegőben röppenő madárhoz hasonlítja az ember életkorát. A madár a legcsekélyebb nyomot sem hagyja maga mögött. Másik hasonlat a hajó képe, amely áthúz a tekintélyes hullámok és csillogó habok között, de egy pillanat alatt elveszti a nyomát. A Szentírás a füst képét is használja, amely először élesen kirajzolódik az égen, de azután még a könnyű szellő is szétoszlatja. Ilyen jelentéktelen lények vagyunk! Ilyen bozótok és szakadékok láttán föladhatnánk a reményt, és vannak is emberek, akik teljes kétségbeesésbe vesznek, mert úgy érzik, hogy teljesen egyedül kell szembenézniük ezekkel a valóságokkal. Számukra is az lenne a szabadulást útja, amelyen az ember kifejleszti az alázatosság iránti érzékét. Ez biztosan megtörténik, ha gondolatainkkal monologizálva nem önmagunk körül keringünk, hanem felismeréseinket az isteni valóság fényében éljük meg. Ha valaki az ember jelentéktelenségét nézi a világmindenségben, akkor is azt gondolhatja, hogy ,,Én egy kis semmi vagyok!" - és vége. De tovább is mehetne és azzal folytathatná, hogy ,,Isten minden". Ez egy tizenkét éves muzulmán gyermekre emlékeztet engem, aki életében először pillantotta meg egy szikláról a tengert. Valami rendkívül erős és igaz élmény lehetett számára, mert felkiáltott: ,,Nagy az Isten!" Nem azt mondta: ,,Borzasztó! Most már tudom, hogy milyen piciny vagyok!", hanem Isten felé fordult. Mindnyájunknak okulás lehetne ez, mert egyetlen módja annak, hogy tehetetlenségünket és kicsiny voltunkat javunkra fordítsuk. Legyen ez a mi utunk. Az embernek elsődlegesen azzal kell törődnie, hogy ki az Isten és hol van a helye az életünkben és a teremtésben. Akkor az alázat tapasztalatát szerezzük meg, ami nem lemondás, sem önmagunk leértékelése, mintha jelentéktelensége vesznénk, hanem a helyes arányérzék megtalálása. Ha ezt az arányérzéket nem ápoljuk magunkban, akkor fennáll a veszély, hogy életünket hamis megvilágításban és illúziók közepette éljük. Ha viszont Isten igazi arcához közelebb jutunk, akkor Őt magasztaló dal lesz az életünk...
Az ember mélyen gyökerező szükségét érzi, hogy bensőleg tapasztalja meg az Istenhez közeledést, sőt mint lényünk velünk született részét, imában és istentiszteleti aktusban testileg is kifejezze. Kultúránk része ez: a kéz összekulcsolása, letérdelés, meghajlás. A muzulmánok napjában ötször borulnak le és érintik homlokukkal a földet. Ezek a gesztusok immár létünkhöz tartoznak, mint a tisztelet és hála kifejezései. Talán lesz, aki azt gondolja, hogy a hívő ember ezzel lealacsonyítja magát, ki lesz tehát téve a kísértésnek, hogy az önigazolás értelmében saját magának szolgáljon, és ezt tartsa ,,egészségesebbnek". Így hamarosan zsákutcába jut és még nagyobb bajoknál köt ki. Ha viszont az ember az igazság fényét követi, amely alapvetően ott szunnyad lénye legmélyén, be fogja látni, hogy boldogsága éppen abból fakad, ha rátalál Isten nagyságára, azt elismeri és tiszteli. Amelyik napon az ember eddig eljutott, megérzi, hogy sohasem lehet nagyobb, mint az imádás térdelő tartásában, mikor kiszabadul az önmagához kötődésből. Így lép ki a Semmi teréből, amely félelembe ejtette, és belemerül az örök isteni jelenlét végtelenjébe. Felismeri, hogy Isten egyszerre transzcendens és immanens, vagyis, hogy Ő a teremtésben jelenlévő, személyes Isten, aki szeret és hordoz minket.
 
 
0 komment , kategória:  - Henri Boulad  
Bűn és bűnbánat (I.)
  2014-08-01 12:46:56, péntek
 
  Bűn és bűnbánat (I.)
Henri Boulad SJ

János első levelében olvassuk: ,,Gyermekeim, azért írom ezeket, hogy ne vétkezzetek. De ha valaki vétkezett, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz. Ő engesztelő áldozat bűneinkért, de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is." (1Jn 2, 1-2b)

Az ideális állapot az lenne az ember számára, ha egészen tiszta lenne és képtelen bármi bűnre a felebarát és a világ ellen. ,,Ha valaki mégis vétkezett volna..." - János tudja, hogy minden jóakarat ellenére tudatosan, vagy öntudatlanul ,,mégis" rosszat teszünk. Az ember gyenge, ingatag, folyton megterheli magát újabb bűnökkel. Egyetlen ember sincs bűn nélkül. ,,Az igaz is hétszer vétkezik napjában." (Péld 24, 16) Ez az igaz, jámbor, törekvő ember, aki azon fárad, hogy szent legyen, és naponta hétszer vétkezik. Hát mi, akik sem igazak, sem szentek nem vagyunk, hányszor bukunk el naponta? Tudunk róla? Érezzük? Aligha! Ellenben úgy állunk fel életünk színpadára, hogy szépen eljátsszuk az öncsalás komédiáját. Kisminkeljük az arcunkat, mindennapjainkat, lelkünket;és ha ezt szorgalmasan csináljuk, akkor magunk is elhisszük, sőt néhányan közöttünk szilárd meggyőződéssel vallják, hogy ők rendes, tisztességes emberek, nincs bánnivalójuk. Jól ismerem az embereket, mert odajönnek hozzám és jó néhányan vannak, akik egy-egy privát beszélgetésben azt mondják nekem: ,,Nincs, amiért szemrehányást kellene tennem magamnak. Hála Istennek, nálam rendben van minden."

Csakhogy így nem jutunk tovább. Az legyen az első gondunk, hogy önismeretünkön fáradozzunk, hogy ez mélyreható legyen, letépje szemünk elől a függönyt, mert az a kötelességünk, hogy az igazság fényében éljünk. Az önismeretnek ez a fontos lépése vezet azután rá bennünket, hogy világosságban megtérjünk. Míg azonban azt mondom magamnak: ,,Én bűntelen vagyok mindabban, ami az életemben történik. Én korrektül viselkedtem, engem nem terhel semmiféle bűn - én mentes vagyok ettől", addig Isten kegyelme nem tud teret találni bennem. A kegyelem sohasem tud áthatolni a farizeusi önigazolás erős, megkeményedett páncélján. A kegyelemnek elérhetetlen farizeus így imádkozik: ,,Hála neked, Uram, hogy én más vagyok, mint a többiek. Köszönöm, hogy jobb vagyok, hogy nem olyan vagyok, mint azok, akik kénytelenek magukról azt mondani, hogy vétkesek."

Valamennyien gyöngék vagyunk, és mindnyájan vétkezünk! Nélkülözhetetlen ez a felismerés, hogy közelebb kerülhessünk az igazság éltető fényéhez. Akinek világos látás adatott, az becsületes tekintettel felismeri a maga sebeit, mert lényünk - valahol a mélyben - megsebzett. A nagy Szent Pál, az Egyház két oszlopának egyike, ezt írja a rómaiaknak: ,,Tudjuk, hogy a törvény lelki, én azonban testi vagyok, a bűnnek rabja. Magam sem értem, mit teszek, mert nem azt teszem, amit szeretnék (a jót), hanem, amit gyűlölök (a rosszat). Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, elismerem a törvényről, hogy jó, s így már nem is én cselekszem azt, hanem a bennem lakó bűn. Bár a jót szeretném tenni, a rosszra vagyok kész. A belső ember szerint örömömet találom Isten törvényében. Én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg e halálra szánt testtől?" (Róm 7, 14-17; 21-22a; 24)
Szent Pál érzi az emberben lévő súlyos ellentmondást. Imádkozik, kér, Istenhez kiált! De Isten tárgyilagosan felel: ,,Elég neked az én kegyelmem, mert az erő gyöngeségedben lesz teljessé." (2Kor 12, 9)

Szent Pál maga is érezte ezt a bensejét átjáró szakadást, ezt a lényében rejlő konfliktust és nagyon szenvedett miatta. Tudta, hogy milyen nehéz bensőleg felülmúlni és legyőzni magát. A gonosz kísértése hozzászegődött és elkísérte. Azt gondolom, hogy a vétkezésnek van keresztényi és kereszténytelen módja, és Pál nyomatékosan figyelmeztet bennünket, hogy van védőnk az Atyánál. Ő azt kiáltja felénk, hogy sohase veszítsük kedvünket! Erre Önök hevesen reagálnának: ,,Az ég szerelmére, keresztény, vagy kereszténytelen módon, nekünk semmiképpen sem szabad vétkeznünk!" Szent János is ezt kívánta: ,,Gyermekeim, azért írom ezt, hogy ne vétkezzetek." Én is tarthatnék sok prédikációt és előadást ezzel az egyetlen felszólítással: ,,Ne vétkezzetek!"... Mégis vétkezni fogtok. Ti éppen úgy, mint én is; mert emberek vagyunk. Igenis van egy bizonyos fajta bűnbeesés, amely keresztényi, mivel más és más a látásmódunk; ezért különböző módjai vannak a vétkezésnek. Emlékszem egy 18 éves fiatalemberre, aki egy lelki beszélgetésnél ezt mondta nekem: ,,Páter, mielőtt vétkeznék, megbeszélem Istennel. Bejelentem neki és megmondom, tudatában vagyok, hogy mellékútra tévedek, de nem tehetek másképp. És akkor teszem meg." Ezt a magatartást a kegyelemre nyitottnak érzem és kereszténynek, mert a fiú tudja, hogy Isten színe előtt vétkezik - hiszen megbeszéli vele. Most valószínűleg ezt mondják: ,,Akkor ez még rosszabb!" Én kétlem. Ennek a fiúnak van önismerete és helyesen látja önmagát; megvannak benne az annyira fontos antennák saját félrelépéseinek észleléséhez és tudja, hogy tettét Isten is ismeri. Istennel való megbeszélésében benne foglaltatik a segítségkérés, a bocsánatkérés, hogy kiszabaduljon a bűnből. A bűn és a bűnbánat már együtt vannak. Érzi a döntő szempontot, amit Dávid zsoltárából ismerünk: ,,Könyörülj rajtam, Uram, irgalmad szerint, mert vétkemet beismerem. Ellened vétkeztem egyedül. Azt tettem, ami színed előtt gonosz. Teremts bennem tiszta szívet, új és erős lelket önts belém." (Zsolt 50)

Minden vétek önmagunk ellen történik, és Isten ellen; de elsősorban Isten ellen. Ez a teljes igazság. De mindegyikünk milyen csodálatos arcképet készít önmagáról! Milyen makulátlan vonásokat mutatunk! Valóság szerint torzult lények vagyunk, mivel nem élünk az igazságon belül, hanem mellette! A márványalapzatot, amelyre föltesszük magunkat, gőgnek hívják. Ki lesz olyan alázatos, hogy bekerüljön az igazságba? Mindnyájan kivasaljuk megjelenésünket. Viszont, aki már tudatára ébred bűneinek - éspedig Isten színe előtt - az már rálépett a hozzá vezető útra.

Bűn és bűnbánat (II.)

Link
 
 
0 komment , kategória:  - Henri Boulad  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 28 
2018.07 2018. Augusztus 2018.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 26 db bejegyzés
Összes: 3945 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 302
  • e Hét: 1868
  • e Hónap: 7909
  • e Év: 216156
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.