Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 13 
Adventkor
  2017-12-04 00:04:08, hétfő
 
  Mécs László

Adventkor

Jézusunk, adj erőt, hogy ékesen járjunk
Illendő ruhában, méltóképpen várjunk
Add, hogy kerülgessük a bűnt, sötétséget
S ama jobb hazában megláthassunk Téged.
 
 
0 komment , kategória:  Mécs László versei  
Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!
  2017-09-23 16:56:50, szombat
 
  Mécs László

Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!

Május. Rózsálló reggel. Remény, ígéret, harmat.
A szélbe fütyörészem a hajnalos vigalmat.
Kószálni jött ma kedvem: apostolok lovára
kapok s vaktában érek egy messzi kis tanyára.

A kakas még az ólban pitymallatot rikongat,
az égbe fúrt pacsirta fittyet hány éji gondnak,
dalától messze rebben bimbóról bánat, szender.
A ház előtt kertben a kis padkán egy ember.

Apokaliptikus, vad formája és nézése:
a félszemére vak és helyén gödör van vésve,
haja nyiratlan, félősz, bozontos, mint szakálla,
bakkancsa és kabátja dróttal van összezárva.

A reggelt ráköszöntöm, mert testvér-mód kiváncsi
vagyok sorsára s kérdem: Mi jót csinálgat bácsi?
Zord, bömbölő beszéde minden zugot betölt:
,,Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!"

Nagy kert. S amerre nézek, száz rózsa rózsa hátán,
ráfutva fára, falra, ribizkén ül, salátán,
vad összevisszaságban befonva minden ösvény
s bimbó bomol belőlük özönnel, egy se fösvény.

Közöttük ül, szemezget e félszent, félig őrült
s beszélni kezd, lemetszve egy vadhajtást a tőrül:
,,...Az Élet mosolygva száguldott hajnal-hintón,
harmatja, csókja égett minden új ember-bimbón:

s diplomaták, bitangok öt évig kaszabolták
ágyékok szép vetését ... a földet tarolták ...
fiam, szemem kilőtték ... s mit elrontottak ők:
vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld.

Most konferenciáznak a nagy szélhámosok,
hogy csirában megöljék, mi újra él, mozog ...
S most lakomákon dőzsöl, ki milliókat ölt:
vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!"

Testvéri szánalomból a szívem rádorombol:
Bátyám, én lelket oltok az evangéliomból,
Midőn kobzom jóságos zenéjű verset költ:
Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!
 
 
0 komment , kategória:  Mécs László versei  
A mesterek utcájában
  2017-09-21 17:04:24, csütörtök
 
  Mécs László

A mesterek utcájában

Megyek az utcán. Egy öreg cipész
épp műhelyének ajtajában áll,
s egész lényemből, mint egy műítész
csak a cipőmet nézi: mosolyog.
A két orcámon enyhe pír remeg:
igaz, cipőm nem éppen műremek.

Tovább megyek. A ruhák mestere
azt vallja, hogy az embert a ruha
teszi s vizsgálgat válltól lefele,
civilruhámat nézi: mosolyog.
A két orcámon enyhe pír remeg:
igaz, ruhám nem éppen műremek.

A borbély áll a borbélybolt előtt,
víg szarkafészek-vágyú tincseim
táncát szemléli és sem agyvelőt,
se hírt nem véve számba, mosolyog.
A két orcámon enyhe pír remeg:
igaz, hajam nem éppen műremek.

Kék égboltjából, csillag-ablakon
kikönyököl a szívek mestere,
Isten szemével ember-alakom
átröntgenezve csöndbe mosolyog.
Egész külsőm-belsőm beléremeg:
Mester, milyennek látod szívemet?
 
 
0 komment , kategória:  Mécs László versei  
Szentségtartó
  2011-06-29 11:19:20, szerda
 
  Mécs László

Szentségtartó

A templomtól a temetőig,
Temetőtől a templomig,
Ahol e hűvös nyáridőben
Ballagó életem folyik,
Jár a sok jó falusi ember,
Gyerek szalad, szekér döcög.
El-elnézem és meg-megállok
És mindenkinek köszönök.

A templomtól a temetőig,
Temetőtől a templomig,
Ha járok, mást sem tesz a szívem:
Mindegyre csak találkozik.
A legtöbben visszaköszönnek,
Van ki tovább megy ridegen,
Van aki bambán visszabámul,
Csak egy nincs köztük: idegen.

A templomtól a temetőig,
Temetőtől a templomig,
Minden kis házhoz nagy közöm van:
Minden házban ember lakik.
S ha embert látok, Isten szólít,
Meg kell előtte állanom,
Mert szentségtartó minden ember
S minden ház tabernákulum.

Mikor az Úrnap ünnepére
Virágot hint a körmenet,
Négyszer lendít keresztes áldást
A pap a négy oltár felett.
Hát énnekem, ki mindent házból
Kinézni látom Istenem,
Hányszor kellene s hány irányba
Áldás keresztjét hintenem!

De áldást, imaszót, örökké
Malomként nem mormolhatok,
Hát ennyit mondok tiszta szívből:
,,Adjon az Isten jónapot!"
És ő, hiszem, meg nem hazudtol,
Ki társlakómként itt lakik
S mellém szegődik minden reggel,
Temetőtől a templomig.
 
 
0 komment , kategória:  Mécs László versei  
Fényt hagyni magunk után!
  2011-06-26 15:25:53, vasárnap
 
  Mécs László

Fényt hagyni magunk után!

Az élet örök búcsúzás.
Ó bár csak tudnánk távozáskor
fényt hagyni, mint a Messiás,
belészeretni a szívekbe,
apostolokba, mártírokba,
hogy átadják a századoknak,
a századok az ezredeknek!
Fényt hagyni, mint a Messiás!

Vagy legalább, mint az anyák,
kik egyre jobban megragyognak,
minél sötétebb lesz az éj,
és minél jobban porlanak
a bánat-barna hant alatt.
Fényt hagyni, mint a jó anyák.

Vagy legalább is, mint a Nyár,
amely almákba és diókba
szerette édes álmait,
és édességével világít
a hosszú, hosszú tél alatt.
Fényt hagyni, mint a drága Nyár.

Vagy legalább is, mint a Nap,
melyet elnyelt az alkonyat,
de a legbúsabb éjben is
világít még a gyöngyvirágban,
a liliomban, mécsvirágban.
Az életünk olyan tünékeny.
Ó szent fényt hagyni volna jó!
Fehéren és kéken.
 
 
0 komment , kategória:  Mécs László versei  
Gyónnak a magyarok!
  2011-03-01 02:03:20, kedd
 
  Mécs László

Gyónnak a magyarok!

Álmok pusztája, ősi napkelet
seregszám sast és sólymot álmodott,
turult, gémet, vad vércsét, vadludat,
amiknek szíve ős-tavaszt dobog,
álmodta őket vadnak és szabadnak
s úgy küldte messzi, messzi napnyugatnak.
S vannak már csöndesvérű unokák:
elhízott, békés házi szárnyasok,
mások kegyén és mások udvarán,
szemetén kényúrt játszó kakasok,
pompázó pávák (átfestett uszályok),
új színt biflázó úri papagályok.

Maradt pár tépett holló! Itt meg ott
a háztetőre száll s azt mondja: kár.
Pár vércse is jár, nyilazott szívű,
az udvar felett azt víjjogja: vér!
s a korcsok torkán megtorpan az étel
és pillanatra a lélegzetvétel.

Vannak már Janus-arcú magyarok.
(Az egyik arcuk: régi vércse csőr,
toll-sipka rejti, mint tavaszt a hó).
Új napraforgó arcukon se tőr,
se vágy, hogy felnyilazza a magasba.
Új asztagokból eteti a gazda.

De néha arra szöknek titkosan,
hol sebzett vércsét sejtet a nyomnyi vér
és gyónnak, hogy másképp nem lehet,
mert élni kell, a gyermek enni kér,
hogy álmodói még a régi nyárnak,
könnyeznek és feloldozásra várnak.
 
 
0 komment , kategória:  Mécs László versei  
Meteor
  2011-03-01 02:01:42, kedd
 
  MÉCS LÁSZLÓ

METEOR

Egy ismeretlen, ősi fényű
nagy égitestről elszakadtan,
ki tudja, hol keringtem eddig,
s hogy hány száz fény-évet szaladtam,

amíg elértem itt a légkört,
s a létem láthatóan izzik.
A földnek fény-nyelven beszélek,
pár perc, aztán ízlik, nem ízlik:

kiégve földre hullok én is,
s küldönci pályámat betöltvén,
megtorpanok, mint túlvilági
ércekből öntött szobor-öntvény.

Tudósok jönnek vegyszerekkel,
vizsgálják ércét a szobornak,
de csődöt mond nagy kémiájuk,
fejük csóválják és morognak,

ez nem vas, nem réz, bronz, arany sem,
titokból van ez, mint az élet,
ilyet nem olvaszt vasgyár, vulkán:
ily ércet rejt az ősi Lélek.

Egy ismeretlen, ősi fényű
örök Titokról elszakadtan
küldöncnek jöttem, s eltűnök majd,
ha üzenetem általadtam.
 
 
0 komment , kategória:  Mécs László versei  
Üveglegenda
  2011-03-01 01:59:38, kedd
 
  Mécs László

ÜVEGLEGENDA

Sem sivatagban, sem őserdőben nem lakott,
emberi örömök alá máglyákat nem rakott,
ruhája rendes volt s nem csupa folt
-- és mégis, mégis, mégis remete volt.

Haját megfésülte, fehérneműt váltott,
kalapjához tűzött jószagú virágot,
nem hervasztá orcáját, mint az őszi hold
-- és mégis, mégis, mégis remete volt.

Járt a munkásokhoz, járt a szántókhoz,
járt menyegzőbe, temetésre, tengeri-hántókhoz,
ragyogott szeme, ha harmonika szólt
-- és mégis, mégis, mégis remete volt.

Nem volt rejtély, titok: mindenki megnézte,
mindenki szerette, mindenki becézte,
meleg, virágos ág volt, nem suta-holt
-- és mégis, mégis, mégis remete volt.

Nézte, szagolta, ízlelte, tapogatta
a százszínű, százízű, százhangú világot s hallgatta,
tudta, mit árul ezer emberi szív, ezer emberi bolt
-- és mégis, mégis, mégis remete volt.

Lakott Berlinben, Budapesten, gazdagban, páriában,
lakott Erdélyben, erdőben, Pálban, Gyulában, Máriában,
ezerhúrú hárfája ezreknek szólt
-- és mégis, mégis, mégis remete volt.

Ölelni akarta ezer édes inda,
de üvegbura védte, üveglegenda,
átlátszó magánya mindig ráhajolt
-- és azért mindég, mindég, mindég remete volt.
 
 
0 komment , kategória:  Mécs László versei  
Az ember és árnyéka
  2011-03-01 01:57:20, kedd
 
  MÉCS LÁSZLÓ

AZ EMBER ÉS ÁRNYÉKA

Egy fényességes hajnalom a földből nőtt egy ember.
Valaki beoltotta őt két fény - imádó szemmel.

Meglátta a kelő Napot és ment feléje folyvást,
valami tárgy vonszolta, mint tenger felé forrást.

Az élet jött - ment, színesült, pergett a film körülötte,
szemébe hullt a mult, jelen: öklével kitörülte.

Nem döbbentette semmi meg, a cél - érzése tiszta.
Csak ment , csak ment a Nap felé. Nem nézett volna vissza.

A Nap meg megtréfálta őt: Az égzenitre pattant,
akkor sejtett meg egy gyanút, rejtélyt, megoldhatatlant.

Most merre menjen? Fölfelé? Ha szárnya volna bordó!
Itt pusztuljon mint egy - nyaras, szegény kis napraforgó?

A Nap megindult lefelé. Az ember meg utána.
A Nap vért hullatott. Bukott. Tán eltörött a szárnya?

Ha mostan végleg eltűnik: mi jő? miféle végzet?
Az ember ősz lett hirtelen, megrémült, hátra nézett.

Most látta meg kitárt - karú árnyékát szívbe fájón,
amint keresztül feketült s elnyult a messzi tájon.

Vállára vette szomorún a mérföldes keresztet.
A Nap lehullt, a föld kihült és alkonyodni kezdett.

Az éj sűrű volt, mint a sár, az ember lába gyúrta,
nem tudta azt sem merre jár s rálépett a tejútra.

Vállán vonszolta a sötét, a ,érföldes keresztet,
hogy odaért, a nagy kereszt ragyogni, égni kezdett.

Lépdelt csillagtól csillagig, tán ezer évig is ment,
beoltott fény - szomjas szeme kereste Őt, az Istent....
 
 
0 komment , kategória:  Mécs László versei  
Magyarok
  2011-03-01 01:56:11, kedd
 
  MÉCS LÁSZLÓ

Dzurányi Lászlónak
MAGYAROK

Van fokosunk, csont - álló, kőkemény,
Magyar csárdában magyar koponyát
Zúz csak vele az igazi legény.

Van haragunk, hegy - seprő fergeteg,
de csak ha magyar erdőt tördelünk
- s ha idegent: szellő lesz, gyermeteg.

Volt híres kardunk, védeni idegent,
Német sógornakvitam, sangvinem
- s hagytunk pusztúlni mindent idebent.

Titán - csináló szép csodálatunk
Hérosszá ámul hitvány idegent
- s magyar lángészt epével itatunk.

Ó mit kapott Ady, a glóriás
dalnok? S mit kap ha Pestre jő
egy idegen mozi - komédiás?

Jó tollunk dalhoz és meséhez ért
- s a magyar szívet szúr, mint istennyila,
magyar sorsot, ,múltat, munkást, vezért.

Van vendéglátás, legendás, csodás
S míg magyar gyomor átkokat korog,
Másoknak áll a magnum áldomás.

Évezred óta ez a virtusa,
Felötödölték s a magyar agyar
Magába mar, mígt tart a hír - tusa.

Isten, mi volna ha e sok erő
Dunává folyna mint a kis folyók?
Ki volna gátnak állni vakmerő?

Ha a szúróst, mit oltalmára nyert,
Jó gazdaként sövényre hordaná:
Kifelé szúrjon, míg virul a kert???

1930
 
 
0 komment , kategória:  Mécs László versei  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 13 
2017.11 2017. December 2018.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 1 db bejegyzés
e hónap: 191 db bejegyzés
e év: 2615 db bejegyzés
Összes: 9012 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2413
  • e Hét: 2413
  • e Hónap: 46042
  • e Év: 865594
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.