Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Szentségtartó
  2011-06-29 11:19:20, szerda
 
  Mécs László

Szentségtartó

A templomtól a temetőig,
Temetőtől a templomig,
Ahol e hűvös nyáridőben
Ballagó életem folyik,
Jár a sok jó falusi ember,
Gyerek szalad, szekér döcög.
El-elnézem és meg-megállok
És mindenkinek köszönök.

A templomtól a temetőig,
Temetőtől a templomig,
Ha járok, mást sem tesz a szívem:
Mindegyre csak találkozik.
A legtöbben visszaköszönnek,
Van ki tovább megy ridegen,
Van aki bambán visszabámul,
Csak egy nincs köztük: idegen.

A templomtól a temetőig,
Temetőtől a templomig,
Minden kis házhoz nagy közöm van:
Minden házban ember lakik.
S ha embert látok, Isten szólít,
Meg kell előtte állanom,
Mert szentségtartó minden ember
S minden ház tabernákulum.

Mikor az Úrnap ünnepére
Virágot hint a körmenet,
Négyszer lendít keresztes áldást
A pap a négy oltár felett.
Hát énnekem, ki mindent házból
Kinézni látom Istenem,
Hányszor kellene s hány irányba
Áldás keresztjét hintenem!

De áldást, imaszót, örökké
Malomként nem mormolhatok,
Hát ennyit mondok tiszta szívből:
,,Adjon az Isten jónapot!"
És ő, hiszem, meg nem hazudtol,
Ki társlakómként itt lakik
S mellém szegődik minden reggel,
Temetőtől a templomig.
 
 
0 komment , kategória:  Mécs László versei  
Fényt hagyni magunk után!
  2011-06-26 15:25:53, vasárnap
 
  Mécs László

Fényt hagyni magunk után!

Az élet örök búcsúzás.
Ó bár csak tudnánk távozáskor
fényt hagyni, mint a Messiás,
belészeretni a szívekbe,
apostolokba, mártírokba,
hogy átadják a századoknak,
a századok az ezredeknek!
Fényt hagyni, mint a Messiás!

Vagy legalább, mint az anyák,
kik egyre jobban megragyognak,
minél sötétebb lesz az éj,
és minél jobban porlanak
a bánat-barna hant alatt.
Fényt hagyni, mint a jó anyák.

Vagy legalább is, mint a Nyár,
amely almákba és diókba
szerette édes álmait,
és édességével világít
a hosszú, hosszú tél alatt.
Fényt hagyni, mint a drága Nyár.

Vagy legalább is, mint a Nap,
melyet elnyelt az alkonyat,
de a legbúsabb éjben is
világít még a gyöngyvirágban,
a liliomban, mécsvirágban.
Az életünk olyan tünékeny.
Ó szent fényt hagyni volna jó!
Fehéren és kéken.
 
 
0 komment , kategória:  Mécs László versei  
Gyónnak a magyarok!
  2011-03-01 02:03:20, kedd
 
  Mécs László

Gyónnak a magyarok!

Álmok pusztája, ősi napkelet
seregszám sast és sólymot álmodott,
turult, gémet, vad vércsét, vadludat,
amiknek szíve ős-tavaszt dobog,
álmodta őket vadnak és szabadnak
s úgy küldte messzi, messzi napnyugatnak.
S vannak már csöndesvérű unokák:
elhízott, békés házi szárnyasok,
mások kegyén és mások udvarán,
szemetén kényúrt játszó kakasok,
pompázó pávák (átfestett uszályok),
új színt biflázó úri papagályok.

Maradt pár tépett holló! Itt meg ott
a háztetőre száll s azt mondja: kár.
Pár vércse is jár, nyilazott szívű,
az udvar felett azt víjjogja: vér!
s a korcsok torkán megtorpan az étel
és pillanatra a lélegzetvétel.

Vannak már Janus-arcú magyarok.
(Az egyik arcuk: régi vércse csőr,
toll-sipka rejti, mint tavaszt a hó).
Új napraforgó arcukon se tőr,
se vágy, hogy felnyilazza a magasba.
Új asztagokból eteti a gazda.

De néha arra szöknek titkosan,
hol sebzett vércsét sejtet a nyomnyi vér
és gyónnak, hogy másképp nem lehet,
mert élni kell, a gyermek enni kér,
hogy álmodói még a régi nyárnak,
könnyeznek és feloldozásra várnak.
 
 
0 komment , kategória:  Mécs László versei  
Meteor
  2011-03-01 02:01:42, kedd
 
  MÉCS LÁSZLÓ

METEOR

Egy ismeretlen, ősi fényű
nagy égitestről elszakadtan,
ki tudja, hol keringtem eddig,
s hogy hány száz fény-évet szaladtam,

amíg elértem itt a légkört,
s a létem láthatóan izzik.
A földnek fény-nyelven beszélek,
pár perc, aztán ízlik, nem ízlik:

kiégve földre hullok én is,
s küldönci pályámat betöltvén,
megtorpanok, mint túlvilági
ércekből öntött szobor-öntvény.

Tudósok jönnek vegyszerekkel,
vizsgálják ércét a szobornak,
de csődöt mond nagy kémiájuk,
fejük csóválják és morognak,

ez nem vas, nem réz, bronz, arany sem,
titokból van ez, mint az élet,
ilyet nem olvaszt vasgyár, vulkán:
ily ércet rejt az ősi Lélek.

Egy ismeretlen, ősi fényű
örök Titokról elszakadtan
küldöncnek jöttem, s eltűnök majd,
ha üzenetem általadtam.
 
 
0 komment , kategória:  Mécs László versei  
Üveglegenda
  2011-03-01 01:59:38, kedd
 
  Mécs László

ÜVEGLEGENDA

Sem sivatagban, sem őserdőben nem lakott,
emberi örömök alá máglyákat nem rakott,
ruhája rendes volt s nem csupa folt
-- és mégis, mégis, mégis remete volt.

Haját megfésülte, fehérneműt váltott,
kalapjához tűzött jószagú virágot,
nem hervasztá orcáját, mint az őszi hold
-- és mégis, mégis, mégis remete volt.

Járt a munkásokhoz, járt a szántókhoz,
járt menyegzőbe, temetésre, tengeri-hántókhoz,
ragyogott szeme, ha harmonika szólt
-- és mégis, mégis, mégis remete volt.

Nem volt rejtély, titok: mindenki megnézte,
mindenki szerette, mindenki becézte,
meleg, virágos ág volt, nem suta-holt
-- és mégis, mégis, mégis remete volt.

Nézte, szagolta, ízlelte, tapogatta
a százszínű, százízű, százhangú világot s hallgatta,
tudta, mit árul ezer emberi szív, ezer emberi bolt
-- és mégis, mégis, mégis remete volt.

Lakott Berlinben, Budapesten, gazdagban, páriában,
lakott Erdélyben, erdőben, Pálban, Gyulában, Máriában,
ezerhúrú hárfája ezreknek szólt
-- és mégis, mégis, mégis remete volt.

Ölelni akarta ezer édes inda,
de üvegbura védte, üveglegenda,
átlátszó magánya mindig ráhajolt
-- és azért mindég, mindég, mindég remete volt.
 
 
0 komment , kategória:  Mécs László versei  
Az ember és árnyéka
  2011-03-01 01:57:20, kedd
 
  MÉCS LÁSZLÓ

AZ EMBER ÉS ÁRNYÉKA

Egy fényességes hajnalom a földből nőtt egy ember.
Valaki beoltotta őt két fény - imádó szemmel.

Meglátta a kelő Napot és ment feléje folyvást,
valami tárgy vonszolta, mint tenger felé forrást.

Az élet jött - ment, színesült, pergett a film körülötte,
szemébe hullt a mult, jelen: öklével kitörülte.

Nem döbbentette semmi meg, a cél - érzése tiszta.
Csak ment , csak ment a Nap felé. Nem nézett volna vissza.

A Nap meg megtréfálta őt: Az égzenitre pattant,
akkor sejtett meg egy gyanút, rejtélyt, megoldhatatlant.

Most merre menjen? Fölfelé? Ha szárnya volna bordó!
Itt pusztuljon mint egy - nyaras, szegény kis napraforgó?

A Nap megindult lefelé. Az ember meg utána.
A Nap vért hullatott. Bukott. Tán eltörött a szárnya?

Ha mostan végleg eltűnik: mi jő? miféle végzet?
Az ember ősz lett hirtelen, megrémült, hátra nézett.

Most látta meg kitárt - karú árnyékát szívbe fájón,
amint keresztül feketült s elnyult a messzi tájon.

Vállára vette szomorún a mérföldes keresztet.
A Nap lehullt, a föld kihült és alkonyodni kezdett.

Az éj sűrű volt, mint a sár, az ember lába gyúrta,
nem tudta azt sem merre jár s rálépett a tejútra.

Vállán vonszolta a sötét, a ,érföldes keresztet,
hogy odaért, a nagy kereszt ragyogni, égni kezdett.

Lépdelt csillagtól csillagig, tán ezer évig is ment,
beoltott fény - szomjas szeme kereste Őt, az Istent....
 
 
0 komment , kategória:  Mécs László versei  
Magyarok
  2011-03-01 01:56:11, kedd
 
  MÉCS LÁSZLÓ

Dzurányi Lászlónak
MAGYAROK

Van fokosunk, csont - álló, kőkemény,
Magyar csárdában magyar koponyát
Zúz csak vele az igazi legény.

Van haragunk, hegy - seprő fergeteg,
de csak ha magyar erdőt tördelünk
- s ha idegent: szellő lesz, gyermeteg.

Volt híres kardunk, védeni idegent,
Német sógornakvitam, sangvinem
- s hagytunk pusztúlni mindent idebent.

Titán - csináló szép csodálatunk
Hérosszá ámul hitvány idegent
- s magyar lángészt epével itatunk.

Ó mit kapott Ady, a glóriás
dalnok? S mit kap ha Pestre jő
egy idegen mozi - komédiás?

Jó tollunk dalhoz és meséhez ért
- s a magyar szívet szúr, mint istennyila,
magyar sorsot, ,múltat, munkást, vezért.

Van vendéglátás, legendás, csodás
S míg magyar gyomor átkokat korog,
Másoknak áll a magnum áldomás.

Évezred óta ez a virtusa,
Felötödölték s a magyar agyar
Magába mar, mígt tart a hír - tusa.

Isten, mi volna ha e sok erő
Dunává folyna mint a kis folyók?
Ki volna gátnak állni vakmerő?

Ha a szúróst, mit oltalmára nyert,
Jó gazdaként sövényre hordaná:
Kifelé szúrjon, míg virul a kert???

1930
 
 
0 komment , kategória:  Mécs László versei  
Áldottak az Öregek Barátai
  2010-08-23 10:56:56, hétfő
 
  Mécs László

Áldottak az Öregek Barátai

Áldott, aki megértéssel kísér
és fogja reszkető kezünket,
Áldott, aki tudja, hogy hallásunk
nehezen kapja el már a szót,
Áldott, aki nem csodálkozik,
hogy sok mindent nem látunk
és lassan jár nálunk az ész,
Áldott, aki nem veszi észre,
hogy ma megint kiömlött
a kávé az asztalon,
Áldott, aki mosolyogva áll meg,
hogy elbeszélgessen velünk,
Áldott, aki nem árulja el,
hogy ma kétszer hallotta
tőlünk ezt a történetet,
Áldott, aki fel tudja idézni
velünk a tegnap emlékeit,
Áldott, akitől megtudjuk,
hogy nekünk is jut még
tisztelet, szeretet, hogy nem
vagyunk azért még mi se egyedül,
Áldott, aki segíti vinni öregségünk
keresztjét, amely nékünk
is oly nehéz,
Áldott, aki szerető leleményességgel
segíti ingadozó lépteinket
a hazafelé vezető úton.
 
 
0 komment , kategória:  Mécs László versei  
A gyermek játszani akart
  2010-08-23 10:51:38, hétfő
 
  Mécs László

A gyermek játszani akart

A vonat futott. A kupé-dobozok
szűkek voltak. A gyermek unatkozott.
Tavaszi csermely-életnek szűk volt a part.
A csermely áradt. A gyermek játszani akart.

A gyermek szeme tükröt keresett:
anyjára mosolygott és várt egy keveset,
az anya arc nem tükrözte vissza,
szomorú volt. A tükör nem volt tiszta.

A gyermek szeme tükröt keresett:
a bankárra mosolygott és várt egy keveset,
a bankár arca nem tükrözte vissza,
börzét böngészett. A tükör nem volt tiszta.

A gyermek szeme tükröt keresett:
egymást tükrözték a szerelmesek,
a gyermek rájuk mosolygott. Nem tükrözték vissza,
vágy fátyolozta. A tükör nem volt tiszta.

A gyermek szeme tükröt keresett:
a kalauz orcái veresek,
a gyermek rámosolygott, szürke szolga volt,
nem tükrözhette vissza. Dolga volt.

A gyermek szeme tükröt keresett:
a gyermek rám mosolygott, s arcát, a kedveset
tükröztem, mint kék tó a teli holdat
s ringattam. Valahol angyalok daloltak.

Ó, én ráérek. Nincs semmi dolgom itt a Pénzzel.
Nincs semmi dolgom a szerelmi mézzel,
sem kenyérrel. Ha megharcoltam a bűnnel a harcom;
a tükör tiszta, tiszta gyermek-arcom.

Én tükre vagyok minden mosolyoknak,
én azért élek, hogy visszamosolyogjak
virágra, lepkére, bokorra, rengetegre,
farkasra, bárányra, szivárványra, fergetegre

fényre, holdra, csillagokra, szegényekre, gazdagokra,
szenvedésre, vidámságra, jó napokra, rossz napokra,
rózsafára, keresztfára, visszamosolyogjak mindenre,
visszamosolyogjak az Istenre.
 
 
0 komment , kategória:  Mécs László versei  
Mécs László
  2010-08-22 13:14:14, vasárnap
 
  Mécs László

Verni kezdtem az aranyhídat

Verni kezdem Megkérdeztem a fülemüléket: miért?
- Azért jöttünk, hogy tovatűnjünk.
Megkérdeztem a vágyakat,virágokat: miért?
- Azért jöttünk, hogy tovatűnjünk.
Megkérdeztem a folyókat,viharokat: miért?
- Azért jöttünk, hogy tovatűnjünk.
Megkérdeztem a kacagó tavaszokat: miért?
- Azért jöttünk, hogy tovatűnjünk.
Megkérdeztem a Napot,Holdat,csillagrendszereket: miért?
- Azért jöttünk, hogy tovatűnjünk.
Megkérdeztem a bölcseleteket,eszméket,vallásokat: miért?
- Azért jöttünk, hogy tovatűnjünk.
Megkérdeztem a rózsaszínű bölcső-csónakokat: miért?
- Azért jöttünk, hogy tovatűnjünk.
Megkérdeztem a fekete koporsó-csónakokat: miért?
- Azért jöttünk, hogy tovatűnjünk.
Megkérdeztem végül az Istent!
- Én nem jöttem és nem megyek
Én nem voltam és nem leszek: Én vagyok!
Mi vár itt énrám?
Bölcső-csónakon jöttem, koporsó-csónak vár rám.
Eszmék emlőin nőttem,ereimbe csempészték az elmúlást.
Tavaszok voltak pajtásaim, viharokkal cimboráltam.
Nem akarok elmúlni a cimboráimmal.
Kapaszkodnám a fecskék szárnyába,
De a fecskék - tovatűnnek.
Megnyergelném fiúk nyihogó tombolását,
De a fiúk - tovatűnnek.
Lányok bimbózó bájain tutajoznék,
De a lányok - tovatűnnek.
Mi vár itt énrám?
Aranyhidat verek hitből,reményből,szeretetből!
Az elmúlás erecskéi, csermelyei, folyói felett,
Tavaszok, eszmék, filozófiák felett!
Emberek, Nap, Hold, csillagrendszerek felett!
Az elmúlás tengere felett!
Aranyhidat verek Ahhoz, Aki nem jött és nem megy,
Aki nem volt és nem lesz, Aki van!
Az Istenhez!
 
 
0 komment , kategória:  Mécs László versei  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2017.05 2017. Június 2017.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 28 db bejegyzés
e év: 965 db bejegyzés
Összes: 7432 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2539
  • e Hét: 2539
  • e Hónap: 66773
  • e Év: 359067
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.