Regisztráció  Belépés
mailona.blog.xfree.hu
HIT-REMÉNY-SZERETET.. A LEGNAGYOBB KÖZÜLÜK A SZERETETT !!!! M. Ilonka
1951.01.10
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/24 oldal   Bejegyzések száma: 234 
Tanulságos történet következik.............
  2015-07-20 15:31:37, hétfő
 
 
Látta, hogy az egyik osztálytársát megütik! Amit a megvert fiú 4 év múlva tett, az elképesztő. Tanulságos történet következik.





Kilencedik osztályba jártam, mikor egyik nap hazafele sétálva észrevettem, hogy az egyik osztálytársam, Kyle, is otthona fele tart. Az összes könyvét a kezében cipelte. Nem értettem, hogy miért nem hagyta a suliban, ahogyan mindenki, hiszen péntek volt. Biztosan stréber. Gondoltam.

Én egy eléggé jó hétvége elé néztem, focimérkőzésem lesz szombaton a barátaimmal. Nem törődtem különösebben Kyle-al, de egyszer arra lettem figyelmes, hogy egy csomó srác nekiszalad, és belelökik a sárba. A szemüvege 10 méter messzire repült, a fűben állt meg. Miután felnézett, mérhetetlen szomorúságot láttam a szemében.

Muszáj volt, hogy odamenjek. Kyle könnyei csorogtak, miközben a szemüvegét igyekezett megtalálni. Észrevettem a szemüveget, és odaadtam neki.

- Ezek a kölykök nem normálisak. Ne törődj velük - mondtam.

Rám nézett, majd hálásan elmosolyodott.

- Köszönöm - mondta.

Segítettem összeszedni a könyveit, majd megkérdeztem, hogy hol lakik. Kiderült, majdnem szomszédok vagyunk, de én sosem láttam a környéken. Azt mondta, eddig magán iskolában járt. Sosem ismertem ilyen gyereket, aki magániskolában tanult volna.

Nem tűnt rossz arcnak, ezért megkérdeztem, hogy nem-e lenne kedve szombaton focizni. Rögtön igent mondott.

A hétvégén velünk volt, és ahogy egyre jobban megismertem, úgy vált fokozatosan szimpatikussá, és ugyanezen véleményen voltak a barátaim is.

Hétfő reggel ismét találkoztam Kyle-al, aki megint cipelte a könyveit.

- Komoly izmaid lesznek, ha mindig ennyi könyvet cipelsz - viccelődtem. Ő mosolygott egyet és a könyvkupac felét a kezembe nyomta.

A következő 4 évben Kyle és én a legjobb barátok lettünk. Az iskola végén a továbbtanuláson kezdtünk gondolkozni. Más városokba kerültünk, de tudtam, hogy a távolság nem jelent gondot. Ő orvos szeretett volna lenni, én pedig saját céget akartam alapítani majd.

Kyle az egyik legjobb tanuló volt az osztályunkban. Őt kérték fel, hogy az évzárón beszédet mondjon. Én örültem, hogy nem rám esett a tanárok választása.

Az iskola végére Kyle eléggé menő lett, több randija is volt, mint nekem, a lányok is szerették, ezért néha irigykedtem is rá. Az évzárón eljött a beszéd ideje is. Kyle felállva a színpadra a következőket mondta:

,,Az iskola befejezése mindannyiunk számára fontos esemény. Köszönetet kell mondanunk azoknak, akik segítettek nekünk ebben a sokszor nehéz négy esztendőben. Szülők, tanárok, testvérek, de legfőképpen barátok. Azért vagyok itt, hogy elmondhassam, hogy a legjobb barát a legnagyobb ajándék, amit Istentől kaphatunk."

És elmesélte, hogy miként ismert meg engem. Kiderült, hogy aznap azért cipelte haza a könyveit, mert az iskolából minden cuccát haza akarta vinni, hogy az édesanyjának ne legyen ezzel dolga. Ugyanis azon a hétvégén öngyilkos akart lenni. Majd rám nézet és azt mondta:

- Szerencsére, valaki megmentett aznap. A legjobb barátom volt.

Láttam, ahogyan a szülei hálás, könnyes szemmel rám néznek.

Ne gondoljuk azt, hogy egy jelentéktelennek hitt cselekedetnek nincs értelme. A legkisebb tettel akár mások életét is megmenthetjük.
 
 
0 komment , kategória:  , 2***NAPLÓM***  
Egyszerre találtam meg, és veszítettem el életem szerelmeit.
  2014-11-16 22:16:10, vasárnap
 
  Minden téren jól megvoltunk, sokat utaztunk, volt közös hobbink, alakulgatott a baráti körünk, még kutyát is vettünk az új házhoz. Az ötéves tervbe pedig tökéletes egyetértésben került be a házasság és a két gyerek. Addig a napig, amíg Tibor be nem sétált az életembe.





Oly sok ember hiába keresi a nagy szerelmet, mindig csak félmegoldásokba botlik, és komoly kompromisszumokat kell hozni ahhoz, hogy valahogy életben maradjon a kapcsolat. Ehhez képest én két fantasztikus embert is találtam - sajnos egyszerre, így képtelen voltam tiszta szívvel szeretni őket, és rengeteget szenvedtem én magam is, ahelyett, hogy legalább egyiküket boldoggá tettem volna.

Istvánt nyolc évvel ezelőtt ismertem meg egy lakodalomban. Én facér voltam, bohó fiatal lány, aki a lelke mélyén már nagyon vágyott egy igazi férfi közelségére. István nős volt, de az esküvőre nem kísérte el a felesége - akkor már nem voltak jóban, az asszony félrekacsintgatott, minden lehetőséget megragadva arra, hogy megalázza a férjét, akit már nem szeretett, de elhagyni mégsem volt ereje. (És komoly anyagi függésben is volt tőle, úgyhogy feltételezem, várta, hátha egy tehetősebb palimadár eléje kerül végre, mert dolgozni azt nem nagyon szeretett...)

Egymás mellé ültettek minket

Azt hiszem, a menyasszony barátnőm ösztönösen érezte, hogy mi jól kijönnénk egymással, tán titkon remélte is, hogy összemelegedünk. Nos, így is történt. A vacsora végén nem volt kérdés, hogy táncolni is fogunk, nemcsak étkezni. Forró nyáreste volt, meglehetősen sokat ittunk, úgyhogy a buli egy panziószobában folytatódott, kettesben. Csodálatos éjszaka volt, és bár tudtam, hogy nős, éreztem, nem maradhat folytatás nélkül ez az egyéjszakás kalandnak induló történet.

Hetek teltek el, mire István felhívott, de onnantól kezdve felpörögtek az események, az őszt már közös albérletben kezdtük. Nyilvánvaló volt, hogy ez a férfi őrülten szerelmes belém, és bár én nem vesztettem el az eszem a gyönyörűségtől, éreztem, hogy különleges találkozás a miénk, és nagyon boldog voltam, bár nem repkedtem a föld felett - azt hittem, én efféle őrületre nem is vagyok képes. Tévedtem.

Két évvel később megismertem Tibort

Akkorra már minden szempontból sínen volt a közös életünk Istvánnal. Ő elvált, a feleségétől nem kevés cirkusz árán megszabadultunk - mert persze rögtön értékelni kezdte a férjét, ahogy én a képbe kerültem -, és épp egy építkezés kellős közepén tartottunk.

István csodálatos társ volt, mindenben támogatott, rábeszélt, hogy tanuljak tovább, eltartott, amíg nem volt munkám, minden, amit ma szakmailag fel tudok mutatni, az ő segítségével alapozódott meg. Minden téren jól megvoltunk, sokat utaztunk, volt közös hobbink, alakulgatott a baráti körünk, még kutyát is vettünk az új házhoz. Az ötéves tervbe pedig tökéletes egyetértésben került be a házasság és a két gyerek. Addig a napig, amíg Tibor be nem sétált az életembe.

Nem volt kérdés, hogy összetartozunk

A nagynéném cégénél dolgoztam néhány hetet azon a nyáron, és rögtön az első nap betoppant az irodába ez a gyönyörű férfi, és én megbabonázva néztem, még a fénymásolópapír is kiesett a kezemből. Nevetve szedegettük a lapokat, közben szóba elegyedtünk, és láttam, ő sem tudja levenni rólam a szemét.

Sajnos, vagy szerencsére, ez azóta sem egyértelmű számomra, Tibor állandó ügyfele volt a nagynénémnek, így azokban a hetekben, amíg kisegítettem a cégnél, el sem tudtam volna kerülni őt. Ráadásul a nagynéném kórházban volt - ezért volt szüksége rám -, így folyton kettesben voltunk, amikor hozta a könyvelési papírokat, számlákat.
Eközben otthon minden rendben volt, bár István észrevette rajtam, hogy kicsit szórakozottá váltam, és elfelejtek ezt-azt, de nem kérdezett semmit, bízott bennem vakon.

Tibor meg csak jött, és kedves volt, és édes volt, és eszeveszetten vonzó. Soha nem éreztem efféle vágyódást valaki iránt. Ha a közelemben volt, mintha buborékok kergetőztek volna a bőröm alatt, kipirultam, melegem lett és fáztam egyszerre, kapcsolgattam a légkondit össze-vissza, mintha az segített volna a belső termosztátnak...

Nem tudtam ellenállni a vonzerejének

És egy nap, mikor egymás mellett ülve bogarásztuk a könyvelést, végigsimította a karomat az ujja hegyével. Mintha áramütés ért volna, összerándult a testem. Atyaég, végem volt. Próbáltam úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, motyogtam tovább magam elé a számokat, bár ez nem volt egyszerű, hisz teljesen kiszáradt a szám, és persze ő azonnal levette, milyen zavarban vagyok, és mosolygott ellenállhatatlanul.

Érdekelte is őt már a munka!? Hagyta, hogy vergődjek, aztán kisimított egy elszabadult hajtincset az arcomból. Nem mertem ránézni, a lapok fölé hajoltam, de tudtam, hogy közelebb került hozzám, mert a lehelete a tarkómat borzolta.

Más nem történt aznap, de ennyi épp elég volt, hogy teljesen bezsongjak, nem tudjam kiverni őt a fejemből napokig. Mire nagy nehezen bebeszéltem magamnak, hogy őrültség ez az egész, vágy, nem egyéb, és én Istvánt szeretem, más férfi számomra nem létezhet - megint felbukkant, és ahogy belépett az ajtón, tudtam, képtelen vagyok ellenállni a vonzerejének.

Nem is köszönt. Csak nézett, és mosolygott, és becsukta maga mögött halkan az ajtót, miközben le nem vette a szemét rólam. Szinte szuggerált, mint kígyó az áldozatát, és nekem elgyengült a lábam, meg kellett kapaszkodnom az asztal szélébe, de akkor már ott volt előttem, és én nem láttam mást rajta kívül, az ingén bámultam a pici ráncokat, és akkor ő megfogta finoman az államat a két ujjával, és picit megemelte, hogy ne nézhessek máshová, csakis a szemébe. És akkor megcsókolt.

Minden téren jól megvoltunk, sokat utaztunk, volt közös hobbink, alakulgatott a baráti körünk, még kutyát is vettünk az új házhoz. Az ötéves tervbe pedig tökéletes egyetértésben került be a házasság és a két gyerek. Addig a napig, amíg Tibor be nem sétált az életembe.

Addig nem tudtam, hogy ilyen is lehet egy csók

Mindazt, amit mondani akartam neki, egy pillanat alatt elfeledtem. Képtelen voltam gondolkodni, aggódni, félni, semmi mást nem tudtam és nem akartam, csak vele lenni. Hagytam, hogy vigyen az ár. Mint utána is mindig, ha vele voltam. Tudta, hogy foglalt a szívem, az életem, de nem érdekelte. A magabiztosságáról lepergett minden kétség. Számára egyértelmű volt, hogy őt fogom választani. Előbb vagy utóbb, ezzel nem törődött.

Azt is elfogadta volna, hogy csak szeretők legyünk

Találkozgathattunk volna titokban, de képtelen voltam hazudni Istvánnak, annak az embernek, akit a legjobban szeretek ezen a világon, aki a kedvesem volt, az apám, a legjobb barátom egyszemélyben. Elmondtam neki, hogy magával ragadott egy érzés, és hiába küzdök ellene, tehetetlen vagyok.

Istvánt nagyon megsebezte a dolog, de félreállt. Azt mondta, nem könnyíti meg a dolgomat azzal, hogy bármi olyat csinál, ami kiábrándító. Másnap átköltözött a félig kész házunkba, én pedig ott maradtam az albérletünkben egyedül, zokogva.

Úgy éreztem, megtébolyodok. Gyors fájdalomcsillapítóra volt szükségem, úgyhogy átmentem Tiborhoz, aki már a bejárati ajtóban megszabadított a gyorsan magamra kapott ruhától.

Rettenetesen fájt, amit Istvánnal tettem. Gyűlöltem magam, és minél jobban mardosott a bűntudat, minél jobban hiányzott a társam, annál erősebben tapadtam Tiborra. Minden elképzelhető (és elképzelhetetlen) helyen szeretkeztünk. Ő imádta a féktelenségemet, de egy idő után szabályosan légszomja lett a közelemben.

Nem volt rossz ember, nem csapott be, nem álltatott, de egyre rosszabbul viselte a követelőzésemet. Nemcsak az ágyban voltam telhetetlen, folyton érezni akartam a közelségét, mindig vele akartam lenni, nem hagytam nyugtot neki, mert féltem egyedül maradni a gondolataimmal, kétségeimmel, félelmeimmel és a kibírhatatlan önváddal.

Másfél évig éltünk egy idegőrlő, hisztérikus, rettenetes veszekedésekkel és euforikus kibékülésekkel tarkított csiki-csuki játékban, aztán ő feladta. Akkor gyűlöltem érte, ma már megértem a döntését. Elviselhetetlen voltam, piócaszerű, hisztérikus lény, aki minden áron be akarta bizonyíttatni magának, hogy megérte összetörni egy olyan szívet, mint amilyen Istváné.

Miután Tibor elhagyott, felhívtam. Az ő vállán sírtam ki magam, ő vígasztalt, ő tartotta bennem a lelket, de azt nem titkolta, hogy a kettőnk történetét folytatni már nem lehetséges. Képtelen volt bízni bennem.

Azóta is barátok vagyunk, annak ellenére, hogy ő megnősült, nekem pedig nincs senkim azóta se. Az életem nagy szerelmét, nagy szerelmeit, tudom, én már megtaláltam. Megtaláltam, és el is vesztettem.
 
 
0 komment , kategória:  , 2***NAPLÓM***  
A haláltól mentettem meg a szerelmemmel.....
  2014-11-16 22:02:58, vasárnap
 
 
Szakításom után magam alatt voltam. A testvérem kitalálta, hogy menjünk el kocsikázni. Jó ötlet volt, most már biztos. El is mesélem, miért.

A mellettünk lévő sávban két srác autózott, a zöldnél versenyezni kezdtünk. Lehagytak minket, a következő lámpánál pedig átnyújtották a telefonszámukat, hogy másnap hívjuk fel őket. Úgy is történt.

Már a telefonbeszélgetés során megtudtuk, hogy Feri - a srác, aki a volánnál ült - épp szerelmi bánatban szenved. Megbeszéltünk egy négyes találkozót, amire már nem is tudott eljönni, mert bevett egy csomó gyógyszert, és kórházba került. Úgy döntöttünk a tesómmal, hogy meglátogatjuk.

Éreztem, hogy szüksége van rám

Félve mentünk a kórházba, nem akartunk összefutni a (volt?) menyasszonyával. Nagyon megörült nekünk, ezen felbátorodva később naponta látogattuk. A pszichiátrián feküdt, mivel skizofréniát állapítottak meg nála. Kiderült, már egy ideje egyre jobban csúszott lefelé, aminek a vége az öngyilkossági kísérlet lett.

Nem érezte, hogy bárki is mellette állna. Ekkor jelentem meg én a színen, s bennem támaszt érzett. Vonzódott hozzám, egy hét múlva a kórházban csattant el az első csók. Bent elegendő erőt gyűjtött a szakításhoz, s amikor kiengedték, végleg elküldte a lányt.

Ötven kilóra lefogyva, labilis idegállapotban volt, mégis kötődtem hozzá. Megfogott a személyisége. Kezdett felerősödni, idegileg stabilizálódott. Amikor kiengedték hétvégére, elmentünk a Tisza-partra egy kempingbe - szülei, testvérei is ott voltak. Bográcsoztunk, beszélgettünk.

Harmonikus baráti és szerelmi kapcsolat alakult ki közöttünk

Mindent meg tudtunk beszélni; s már egy hónap után eldöntöttük, hogy legyen kisbabánk. Amikor viszont teherbe estem, bepánikoltam, próbáltam kihátrálni a kapcsolatból. El akartam vetetni a babát, mert nem voltam biztos magamban. Az orvos felvilágosított, ha az abortusz mellett döntök, esetleg soha többé nem szülhetek.

A lagziból a szülőszobába

Feri szerette volna, ha összeházasodunk. Lakodalmunk idején hét hónapos terhes voltam. Nyolcvan vendégnél is többet hívtunk, mindenki nagyon jól érezte magát. Próbáltak finoman táncoltatni, de az összehúzódásaim miatt ott kellett hagyni a násznépet, a kórházba vittek, hogy megszülhessem a babánkat.

Nyolc órai vajúdás után sem tágultam eléggé, ezért császármetszéssel hoztam világra a kisfiunkat. Amióta gyermekünk van, más jellegű a kapcsolatunk, de most is nagyon harmonikus.




Ferike nagyon szeret puszilkodni

A kisfiunk gyakran ad puszit nekem, az apjának, aztán összenyomja kettőnk fejét, hogy mi is csókoljuk meg egymást. Én is bújós vagyok, Feri viszont nem tudja kimutatni az érzéseit. Nem is mondja, hogy szeret, s nekem ez hiányzik. A férjem szerint, ha sokat mondják, a szó elveszíti az értékét. Nem tudom, képes-e változni e téren, de jó lenne.

 
 
0 komment , kategória:  , 2***NAPLÓM***  
Nincs apakomplexusom, bár a nagyapám lehetne a szerelmem....
  2014-11-16 21:58:51, vasárnap
 
 
Egy kicsit zavarba jött. De azért állta a tekintetemet. És akkor lágyan megcsókoltam. Igen, én kezdeményeztem, nem félek bevallani.
Persze akkor már őt is elragadta a hév, és szenvedélyesen visszacsókolt.





A szerelmem majdnem negyven évvel idősebb nálam. Senki sem érti, miért ő kell nekem, mikor válogathatnék a fiatal pasik között. De én meg vagyok győződve arról, hogy minket egymásnak teremtett az ég.

Sokan azt hiszik, apakomplexusom van, azért választottam Zolit. Pedig van nekem apám - igaz, elváltak a szüleim, de jóban voltunk mindig is. Mások arra gyanakszanak, hogy a pénze miatt választottam ilyen ,,idős" embert magam mellé. Nem sejtik, hogy mindenét a családjának hagyta, mikor eljött, egy bőrönddel költözött el hazulról.

A munkahelyemen ismerkedtünk meg, a főnököm volt, amíg nyugdíjba nem ment. (Amíg kollégák voltunk, titkoltuk a viszonyunkat, bár egy idő után sugdolózni kezdtek rólunk. Ezért is döntött úgy Zoli, hogy tiszta helyzetet teremt.) Már akkor nagyon vonzónak találtam, amikor először megláttam.
Nyilvánvaló volt, hogy jóval idősebb nálam, de lenyűgözött a humora, az esze, az, ahogy az emberekkel bánt. Imádták a kollégák, versengtek a dicséretéért. Szigorú volt, de következetes, igazságos és maximálisan tisztességes. Nemcsak főnökben, férfiban is ritka madár.

Azt hiszem, ő is vonzódott hozzám, az elejétől fogva

A történethez hozzátartozik, hogy otthon már régóta nem kapott szeretetet, csak kritikát, bántást, levegőnek nézést. A pénzét mindig elfogadták, de csepp hálát sem mutattak: sem a felesége, sem a felnőtt lányai, akik már igazán megállhattak volna a saját lábukon. Elkényeztettem őket, most magamra vessek, mondta mindig nevetve, és nem sértődött meg, ha csak akkor keresték, amikor kellett az apanázs, vagy egyéb segítségre szorultak.

Az asszony meg régóta nem szerette már, azt hiszem, pusztán csak a háztartás egy hasznos tartozékának tekintette. Az ágyban sosem egyeztek, a felesége alig-alig engedte közel magához, elég rideg teremtés amúgy is - legalábbis Zoli így mesélte.

Teltek a hónapok, és úgy alakult, hogy közvetlen munkatársa, asszisztense lettem, mert az elődöm szülni ment. Boldog voltam, hogy engem választott, és nem csak azért, mert több fizetést kaptam azontúl. Szeretettem a közelében lenni, segíteni a munkáját, hallgatni az anekdotáit, mert mesélni azt nagyon tud.

Színésznek készült fiatalkorában, csak az apja erőszakossága miatt változtatott a tervein. A tehetsége viszont vitathatatlan. Viccet mesélni én még embert nem hallottam úgy, mint őt! Na jó, bizonyára elfogult vagyok, de egy biztos: ezernyi nehéz helyzeten segített már át minket a humora.

Munkatársból hamar a bizalmasa lettem, jól és sokat dolgoztam, meg is kedvelt nagyon, ez látszott. Ahogy én is őt. Udvarolgatott, bókolt, de csak úgy, ahogy a többi nőnek is a cégnél, igazi gavallér a drágám.

Engem épp akkoriban hagyott el a barátom, és eléggé megviselt a szakítás. Zolinak sírtam el a bánatomat. Látta rajtam, hogy szenvedek, rákérdezett mi bánt, elmondtam, minek is titkolóztam volna. Éppen egy vidéki munkáról jöttünk fel a fővárosba, ketten voltunk az autóban, és azt javasolta, üljünk be vacsorázni az egyik útmenti fogadóba. Így is tettünk.

Csodás este volt, nyár, kerthelyiség, cirpelő tücskök, és finom vörösbor. Becsíptem, mi tagadás. Amikor órák múlva hazaindultunk, megkérdeztem tőle, nem aggódik-e a felesége, hogy merre jár. Azt válaszolta, hogy már régóta nem érdekli az asszonyt, hol van, és kivel. Hogy lehet az, kérdeztem, és közelebb húzódtam hozzá. Egy kicsit zavarba jött. De azért állta a tekintetemet. És akkor lágyan megcsókoltam. Igen, én kezdeményeztem, nem félek bevallani. Persze akkor már őt is elragadta a hév, és szenvedélyesen visszacsókolt.

Több volt, mint múló fellángolás

Az első szerelmes éjszakánk az autóban folytatódott. Nem mondom, hogy kényelmes kuckó volt, de mi nagyon boldoggá tettük egymást. Megdöbbentem, hogy egy férfi lehet ilyen gyengéd is - korábban csupa macsóval keveredtem össze valamiképp. Zolit pedig lenyűgözte a fiatalságom, a kedvességem, a tisztaságom - ezeket a szavakat használta később. Mit bántuk mi akkor, hogy pár nappal később betölti az 63-at, én pedig 26 múltam a tavasszal...

Egy ideig mind a ketten azt hittük, csak múló fellángolásról van szó. De ahogy teltek a hetek, rádöbbentünk, hogy szerelemesek lettünk. Egyre többször felmerült a kérdés: mi legyen velünk?

Hol a mennyben, hol a pokolban éreztem magam

Én szerettem volna, ha új életet kezdünk együtt. De a kedvesem nem hitt abban, hogy sikerülhet. Azt mondogatta, hogy előbb-utóbb úgyis beleszeretek egy korban hozzám való fiúba, hisz ez az élet rendje, és elhagyom. Azt is hozzátette, hogy ez nagyon fog fájni neki, de be kell törődnie. Például azért, mert ő már nem akar gyereket a kora miatt, nekem pedig szülnöm kellene, hisz egy idő múlva vágyni fogok az anyaságra.


Teltek a hónapok, és hol a mennyekben éreztem magam, hol pedig szenvedtem a hiányától. Volt, hogy megpróbáltunk szakítani, de persze nem sikerült, pár nap múlva egymás karjai közé zuhantunk. Benne sem csitultak az érzelmek, csak koránál fogva józanabb volt. Vagy jobban félt. Hisz több veszíteni valója volt. Megmondtam neki, hogy bármilyen kompromisszumra kész vagyok, mert nekem ő kell. Nem számít, hogy mit mondanak mások, nem érdekel az se, hogy le kell mondanom a gyerekvállalásról, csak ő maradjon velem.

Addig-addig győzködtem, addig-addig rimánkodtam, hogy elköltözött hazulról. Óriási botrány lett, a volt felesége elátkozta, a felnőtt lányai megszakították vele a kapcsolatot, és ebbe az én drágám majdnem belepusztult. De nem visszakozott, azt mondta, minden napját bearanyozom, és az utolsó esélye vagyok a boldogságra. Láttam, hogy titokban szomorkodik, hiányoztak neki a lányai, de nem panaszkodott.

A felesége persze megpróbálta visszaszerezni. Eleinte tombolt, cirkuszt csinált a munkahelyen, hívogatott engem, hívta az anyámat (!), aztán lenyugodott kissé, és rafináltabb módszerekhez folyamodott. Egyre sűrűbben kérte Zoli segítségét. Hol ide kellett elugrani valamiért, hol oda kellett elfuvarozni őnagyságát, volt, hogy orvoshoz kellett vinni a házi ebet, vagy kórházban látogatni az anyós-nagymamát.

Zolinak hetente többször is rendelkezésre kellett állnia, és az én drágám úgy érezte, ennyivel tartozik a feleségének harminc év után, úgyhogy szaladt, ha füttyentett a nő, aztán meg rohant haza hozzám. Persze én nem néztem jó szemmel, hogy kihasználja a neje - az is nagyon zavart, hogy nem sürgette a válást - és sokat veszekedtünk.

A szüleim aggastyánnak hívják

Az összecsiszolódás sem ment könnyen, hisz egészen más életet éltünk addig (én egy fiatal, bohém lányka voltam, ő egy kényelmes idősödő úriember) és változnunk kellett, neki is, nekem is. De nem adtuk fel a harcot a legkeményebb időszakokban sem, tudtuk, hogy kincsre bukkantunk, és hajlandók voltunk mind a ketten áldozatokra.

Két év telt el azóta, és mostanra nagyjából elfogadta a környezetünk, hogy együtt vagyunk. Igaz, a felesége még mindig gyűlöl, be nem tehetem a lábam a családi rendezvényekre, úgymint esküvő, keresztelő, miegymás. Nem baj, nem érdekel, elvagyok én a família áldása nélkül is.

Az én szüleim se örülnek nekünk túlzottan, mondogatják, hogy szeretnének unokát, és lassan kellene keresnem valakit az ,,aggastyán" helyett, de nem igazán érdekel a véleményük.

Van pár barátom, aki mellénk állt, neki is néhány cimborája megemésztette, hogy velem él, nem a régi asszonnyal, van kivel összejárnunk, ha nagyon akarunk. De amúgy boldogan élünk a kis szigetünkön, és vigyázunk egymásra nagyon.
 
 
0 komment , kategória:  , 2***NAPLÓM***  
Elengedtem, pedig gyereket vártam tőle....
  2014-11-16 21:53:16, vasárnap
 
 

Közel 14 évvel ezelőtt, miután elég sokat dolgoztam külföldön, visszajöttem Magyarországra. Itthoni tartózkodásomat csak átmeneti megoldásnak szántam, kicsi pihenőnek.

Az egyik hétvégén meghívott egy kedves ügyvéd barátom a születésnapjára. Remek parti volt, sok-sok emberrel, nekem mégis egyvalaki kötötte le a figyelmemet. Egy hihetetlenül sármos, kedves, humoros, és izgalmasnak tűnő úriember. Néhány hónapig találkozgattunk, ez idő alatt sokat beszélgettünk, és ahogy ez lenni szokott, végül egymásba szerettünk.

Németországban élt, kizárólag üzleti ügyek miatt tartózkodott Magyarországon, de tudtam, hogy előbb vagy utóbb haza fog menni a családjához. Igen, volt felesége és négy gyermeke, akikről rengeteget mesélt. Engem gyötört a lelkifurdalás, hiszen nem akartam szétrombolni egy komplett családot, de az érzelmeimnek sem voltam képes gátat szabni. Egy ideig.

Történt valami, ami segített a döntésben

Kiderült, hogy kisbabát várok. Hihetetlen boldogság uralkodott el rajtam, de félelem is, mert nem tudhattam, hogy a kedvesem mit fog szólni, ha megtudja. Éreztem, hogy nagyon szeret, tudtam, hogy a felesége mellett már nem boldog, de a gyermekei rendkívül sokat jelentettek neki.





Úgy döntöttem, hogy nem árulom el a babánk érkezését, hiszen két lehetőség lett volna. Az egyik, hogy minket választ, és közösen neveljük a gyermekünket, de engem kínozni fog a lelkiismeretem. A másik, hogy nem mellettünk dönt, és abba belebetegedtem volna. Jobbnak láttam, ha szakítok vele, és sosem tudja meg annak valódi okát. A korkülönbségre hivatkozva kiléptem hát az életéből, és ő szomorúan visszatért a hazájába, Németországba. Azóta sem tette be a lábát Magyarországra.

Nem tudtam kiverni a fejemből

Azt hittem, leányanyaként fogom megszülni a kislányomat, de végül feleségül mentem egy férfihez, aki mindenáron el akart venni. Tudtam, hogy sosem leszek boldog vele, és így is lett. Nem is tartott sokáig a házasságunk, 9 hónapos volt a lányom, amikor elhagytam a férjemet. Néhány hónappal később megismerkedtem egy rendkívül kedves emberrel, akihez hamarosan hozzá is mentem. Szerettük egymást, és ez a férfi annyira megszerette a lányomat is, mintha az édesapja lenne. Sosem kívánhattam volna jobbat.

Értünk élt, és tíz éven keresztül remek volt a házasságunk. Persze nincs kanál zördülés nélkül, nálunk is jelentkeztek a gondok időnként, de igyekeztünk megoldani azokat. Nekem viszont egy idő után folyton a szerelmemen, a kislányom apján járt az eszem. Fogalmam sem volt róla, mi lehet vele. Reménytelenül szerelmes voltam valakibe, akiről azt sem tudtam, hogy pontosan hol lakik. Sosem beszéltem róla senkinek.

Én őt kerestem, ő engem keresett

Majdnem három évvel ezelőtt az internet jóvoltából ismét egymásra találtunk! Megtudtam, hogy tulajdonképpen már több mint 10 éve nem él együtt egykori családjával. Vicces helyzet: a felesége nem miattam akart elválni, hiszen nem is tudott rólam, hanem azért, mert összetalálkozott leánykori szerelmével és úgy döntött, hogy véget vet a 25 éve tartó házasságának. A szerelmem azóta is egyedül élt, és mint kiderült, rólam ábrándozott. Ismerkedett ő, de senkiben nem találta meg amit keresett, aki én vagyok.


Három évvel ezelőtt kijöttem Németországba, és kihoztam a lányomat is. Kedvesem azonnal rájött, hogy Evelin az ő lánya. Nem volt nehéz kitalálni, hiszen nagyon hasonlítanak egymásra.

Most már boldogan élünk, végre igazi családként. Beteljesedett, amire vágytam. A lányunk remekül beilleszkedett, tökéletesen megtanulta a nyelvet, és boldog, kiegyensúlyozott emberke. Remekül tanul, és itt ki is fogja tudni használni a lehetőségeit. A kedvesem nagyon boldog, hogy visszakapott engem, és velem a kislányát is.

Végtelenül hálás vagyok a volt férjemnek azért, hogy 10 évig a gondunkat viselte. Mindent megtettünk azért, hogy az exem, és az édesanyja is kijöhessenek ide. Nem akartam cserbenhagyni őket, hiszen 10 éven át együtt éltünk. Jelenleg itt laknak tőlünk 25 km-re, gyakran találkozunk. Mindenki kedveli egymást, mindenkinek sikerült feldolgoznia a történteket.
 
 
0 komment , kategória:  , 2***NAPLÓM***  
LAPU GIZIKE BARÁTNŐM AJÁNDÉKA KÖSZÖNöm NEKI....}}}
  2014-09-02 21:28:53, kedd
 
 








 
 
0 komment , kategória:  , 2***NAPLÓM***  
Igaz történet: Senki nem ítélt el, amikor elhagytam....1....
  2014-06-27 11:32:05, péntek
 
 
Igaz történet: Senki nem ítélt el, amikor elhagytam



Mindenki csodált, amiért képes voltam ennyi áldozatra olyan fiatalon, négy éven át.

Tizenkilenc évesen ismerkedtem meg a nagy ,,Ő"-vel. Legalábbis én akkor így gondoltam. Mindketten dolgoztunk, ezért csak esténként tudtunk találkozni. Ő a szüleivel élt együtt, ahogy én is. Nem egészen egy év múlva hozzájuk költöztem, hogy minél több időt tölthessünk együtt.


Munka mellett beiratkoztam esti iskolába. Mire befejeztem, már négy éve éltünk együtt boldog szerelemben. Megtartottuk az eljegyzést és az esküvőt, a közös jövőt terveztük. Úgy éreztem, ennél boldogabb már nem is lehetnék.

És ekkor megtörtént a tragédia

Páromat autóbaleset érte. Élet-halál között lebegett, majd több hónapi kórházi kezelés után hazaengedték. Nagyon nehéz időszak volt ez mindenkinek, de főleg neki - huszonévesen feldolgozni, hogy soha nem állhat talpra ezután.

A baleset azonban nem árnyékolta be a szerelmünket. Segítettem neki, amiben csak tudtam, és arra kértem, ne adja fel a reményt. Az orvosok is biztatták, hogy sok munkával és kitartással sikerülhet talpra állnia.
De ahogy telt-múlt az idő, éreztem, párom feladta a küzdelmet, és elvesztette a hitet, hogy valaha is meggyógyul - az egyre jobb eredmények ellenére.





Négyévi ápolás és vigasztalás után idegileg összeroppantam és hazaköltöztem. Életem legnehezebb és egyben legfájdalmasabb döntése volt ez. Szerettem, de már nem azzal a lángoló szerelemmel, mint azelőtt, és túl fiatal voltam ahhoz, hogy mindent feláldozva lemondjak arról, hogy valaha is lehessen gyermekem, teljes családom.


Mindenki azt mondta, kezdjek új életet

Senki sem ítélt el a környezetemben, mert elhagytam. Sőt! Mindenki csodált, amiért képes voltam ennyi áldozatra olyan fiatalon, négy éven át. A családom és a barátaim is megértettek, segíteni próbáltak. Nagyon el voltam keseredve, mi lesz velem ezután, de új kapcsolatra gondolni sem akartam.

Egyik este a bátyám báli meghívóval állított be. Kisírt, vörös szemmel tiltakoztam. Nem értettem, mit akar.
- Ez így nem mehet tovább! Ki kell mozdulnod, emberek közé kell menned! Teljesen kikészítetted magad - mondta.

FOJTATOM..
 
 
0 komment , kategória:  , 2***NAPLÓM***  
Igaz történet: Senki nem ítélt el, amikor elhagytam....2....
  2014-06-27 11:29:56, péntek
 
 



Nem volt erőm vitatkozni vele. Elfogadtam a meghívót és elmentem életem első báljára. Ott találkoztam valakivel, aki ugyan jóval idősebb volt nálam, de segítségével sikerült felejtenem, visszatérni a normális életbe. Nem volt ez szerelem, csak vonzalom és barátság, de úgy érzem, sokat köszönhetek neki, mert így tovább tudtam lépni.

Nincsenek véletlenek!

Akkoriban új autóra gyűjtöttem. Már összejött egy kis pénz, amikor a hobbimnak, a fotózásnak hódolva megvettem egy drága gépet. Hirtelen ötlet volt, de ma sem bánom! (Ma már tudom, hogy nincsnek véletlenek.) A barátnőmmel rögtön próbafelvételeket készítettünk egy gyönyörű tó körül. Jól sikerült képek lettek.

A férje akkoriban Németországban dolgozott, így mi sok időt töltüttünk együtt. Egyik este a barátnőm felhívott, hogy ne keressem, mert néhány napra kiutazik a férjéhez, majd ha hazajött, jelentkezik.

Látta a fotómat, megtetszettem neki

Egy hét múlva csörgött a telefon. Barátnőm boldogan újságolta, hogy csodás volt az utazás, és a kint töltött idő. Elmondta, hogy a tónál készült fotókat is magával vitte. Amikor nézegették, beállított a férje főnöke, Robert és ő is végiglapozta. Több képen én is rajta voltam, és Robert - nem titkolva, mennyire megtetszettem neki - érdeklődni kezdett felőlem.

Robert harminchét éves volt, a munkájának élt, és még nem találkozott olyan nővel, akivel le tudta volna élni az életét. Sosem volt szerencséje a szerelemben. Barátnőm természetesen szívesen mesélt rólam, és úgy váltak el, hogy mindenképpen meg akar ismerni. Barátnőm vállalta, hogy segít a közvetítésben, hiszen ő nem beszél magyarul, én pedig nem tudok németül.

Mondanom sem kell, mennyire megdöbbentem a hír hallatán, de amikor megláttam az általa küldött fényképet (nagyon szimpatikusnak találtam), nem haboztam. ,,Végül is mit veszíthetek?" - gondoltam. Rögtön beiratkoztam német nyelvtanfolyamra, Robert pedig magyar nyelvkönyvet vett.

Az első találkozót augusztus tizenegyedikére beszéltük meg. Természetesen a barátnőméknél. Minden jól sikerült, még aznap elutaztunk egy hétre a Balatonra. Csodálatos hét nap volt, melynek minden percét együtt töltöttük

FOJTATOM..
 
 
0 komment , kategória:  , 2***NAPLÓM***  
Igaz történet: Senki nem ítélt el, amikor elhagytam....3....
  2014-06-27 11:28:18, péntek
 
 




Sokat kirándultunk, mindenről tudtunk ,,beszélgetni", kitaláltuk egymás gondolatát. Robertben minden tulajdonság megvolt, amire vágytam: jóképű, kedves, udvarias, jó humorú. És nem az a rámenős fajta. Olyan volt, mint a mesében, vagy mintha egy szerelmes regény közepébe csöppentem volna.

Olvasd a Kiskegyed hasábjain a saját történetedet!

Beteljesült a szerelmed, vagy épp ellenkezőleg: nagyot csalódtál valakiben, netán csúnyán átvert a kedvesed? Olyan helyzetbe kerültél, amit jobban fel tudsz dolgozni, ha megosztod valakivel? Megnyugtató szavakra vagy tanácsra vágysz? Ha szívesen kiírnád magadból a történetedet, az igaztortenet@kiskegyed.hu címre várjuk.
Életem legszebb hete volt, és mint később megtudtam, Robertnek is. Nehéz volt az elválás, de az együtt töltött hét után sűrűsödtek a látogatásai, majd karácsonykor ő is bemutatott a szüleinek.


Januárban kérte meg a kezemet, márciusban, a születésnapomon pedig eljegyeztük egymást. Az esküvőnk Magyarországon volt, abban a faluban, ahol születtem, pont a megismerkedésünk után egy évvel, augusztus tizenegyedikén.

Tavaly volt a második házassági évfordulónk. Németországban élünk, és nagyon boldogok vagyunk! Sosem gondoltam volna, hogy egy tőlem hétszáz kilométerre élő férfival hoz össze a sors. És az igazi boldogság még előttem áll! Magzatunk itt növekszik a hasamban.


VÉGE...

 
 
0 komment , kategória:  , 2***NAPLÓM***  
Igaz történet: A fájdalom szült nekem családot.....1.....
  2014-06-27 11:23:39, péntek
 
 

Igaz történet: A fájdalom szült nekem családot..

Két gyerekem lett, akiket a világon mindennél jobban szeretek, de ezt én nem így akartam. Mégis megbirkózom vele, ha addig élek is.

Féltem, hogy ott kell hagynom a nyugodt falusi életet. Azt a kellemes tudatot, hogy ha kimegyek az utcára, biztosan megszólít valaki, megkérdezi, hogy vagyok, vagy valamelyik rossz humorú öregember borítékolhatóan századszor is elereszti ugyanazt a kedves kis poént: hú, ha ő csak húsz évvel fiatalabb lenne.


Akkor idegesített, most mégis hiányzik. Normális dolog, hogy egy fiatal elvágyódik onnan, ahol éppen van. Filmek tucatjai dicsőítették e döntő lépést meglehetős pátosszal megtett főhősüket. Most már tudom, hogy a filmek közepén jelentkező fájó visszavágyódás a szülőföldre nem csak egy megírt fordulat.

Létezik, és minden más érzésnél erősebb. Mint ahogy a korábban a mehetnék is, így hát nagyot nyelve megfogtam a pesti fiú kezét, és remegve elindultam.

Olyan jól indult minden

A pesti srác nem is volt annyira pesti. Gyerekkorom óta ismertem, minden nyarat a nagyszüleinél töltött két házzal arrébb. Tulajdonképpen mindig ott volt, ha éppen nem volt iskola. Pénteken már tették is le a szülők, hogy aztán vasárnap este jöjjenek érte. Nem érezte úgy, hogy őt elhagyják, imádta a nagyanyját, a bölcs nagyapját, a falut, az egész közeget.

Valószínűleg a vasárnap esték és a nyár vége számított neki büntetésnek, hiszen akkor mehetett vissza a kéjesen agresszív apa és a fiatalságának beteges bűvöletében élő anya rideg valóságába. Tamásnak ugyanis nem léteztek korlátok, mindent megtett már gyerekkorában is, amit akart, kicsit olyan volt, mint névrokona, az Utas és holdvilág Ulpius Tamása. Szabad, mint a madár, de valahol a tragikus végkifejlet is ott motoszkált a szemében.

Iszonyatos gyermekkora volt

Az apja mindezt úgy kódolta, hogy a lelke megnyomorítása árán is le kell törnie a szárnyait. Sokszor verte meg. Nem egy-egy pofont kapott, hanem szíjjal verte, s közben magnóra vette a szerencsétlen kisfiú sikítását. Aztán, amikor éppen úgy érezte, hogy a nyiladozó elméjű gyermek újra feszíti a határait, lejátszotta neki azt a rohadt felvételt.





Tamás azóta sem hajlandó beszélni róla, de sokszor hallom, amint csapzottan, nyüszítve ébred éjszakánként. Ilyenkor ölni tudnék, és mindig elhatározom, hogy megkeresem azt a beteg, szadista embert. Azt még nem tudom, mit mondok neki, de muszáj a szemébe néznem, különben szétrobbanok.

Az én szüleim nem tudták feldolgozni, hogy se szó, se beszéd otthagytam az életemet, dacból nem segítettek minket anyagilag. Bezzeg a nővérem házat kapott tőlük, nem is akármilyet. Igaz, a faluban maradt, korán férjhez ment, és már két gyönyörű ikerlány anyukája. Szépen élnek, büszke is vagyok rá, de nem hiszem, hogy mindezért többet érdemelne, mint én.

fojtatom...

 
 
0 komment , kategória:  , 2***NAPLÓM***  
     1/24 oldal   Bejegyzések száma: 234 
2017.07 2017. Augusztus 2017.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 1291 db bejegyzés
Összes: 192732 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 0
  • e Hét: 13452
  • e Hónap: 97537
  • e Év: 914820
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.