Regisztráció  Belépés
skorpiolilike.blog.xfree.hu
"A szeretet és a bizalom elválaszthatatlanok! Egyik sem létezik a másik nélkül." Pné Marika
2016.01.12
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 16 
Kamarás Klára: Nekrológ
  2017-11-13 13:47:18, hétfő
 
 



Kamarás Klára:
Nekrológ

Nekrológ a törmelék fölött
Eltört a kék-virágos tálca.
Értéke nem volt, semmi márkajel,
még gyári szám sem sínylődött az alján.
Valami régi készlet utolsó darabja,
naponta használt, megtűrt ócskaság.
Amíg itt szolgált, szinte mindenes volt,
hol sütemény, hol szelet hús került rá,
sőt, főzés közben zöldség, kaparék...
Ha nem volt kéznél más, csak előkapták,
mindenre jó volt, vagyis semmire...
Ha vendég jött a polcon állt magába`,
fehér abroszok néma csillogása
már rég` nem volt alatta.
Utolsó lett az öblítő hűlő vizében is.
Néha megrettent, ha vacsora végén
rádobálták a kopott csontokat.
Leléptetik? Tán lefokozzák végleg,
s mint kutyatál töltheti öreg napjait?
De lám, a sors e szégyentől megóvta,
tisztára mosva, szépen csillogott,
mikor a kemény konyhakőre koccant.
...és most mégis, mégis nagyon hiányzik.

 
 
0 komment , kategória:  Kamarás Klára  
Kamarás Klára: Talán...
  2017-11-13 13:22:06, hétfő
 
 


Kamarás Klára:
Talán...

Talán egyszer hiányzom még...
Mikor tavaszt búg egy madár,
talán felbukkan egy emlék,
és akkor majd gondolsz reám.

Talán lesz nyár és éjszaka,
mikor minden csillag ragyog,
egyedül ülsz egy kis padon,
s azt képzeled, hogy ott vagyok.

Talán a hulló levelek
alatt keress egy lábnyomot,
de visszahozni nem lehet,
amit az idő elmosott.

Mikor még nem volt "te" meg "én"
csak "mi" - ez volt a szerelem?
Nekünk nem volt fagy, hó, halál...
Ne tudj feledni sohasem!
 
 
0 komment , kategória:  Kamarás Klára  
Kamarás Klára: Múló széllel
  2017-11-13 13:19:19, hétfő
 
 

Kamarás Klára:
Múló széllel

Elúsznak múló széllel a szavak
és nem marad egyetlen gondolat
csírája sem fejemben.
Csak ülök itt e kora őszi csendben,
s számolgatom mi volt,
s mi még lehet,
de kérdésemre nincs már felelet.
Minden megtörtént, mit felírt a Sors,
vagy csillagok között rendelve volt.
Hiába nézek fel az égre.
Talán meg kéne nyitni végre
az utolsó lapot...de nem!
Még egy kis végső türelem,
talán még megérdemlek ennyit,
mielőtt meglátom a Semmit.

 
 
0 komment , kategória:  Kamarás Klára  
Kamarás Klára: Őszi levél...
  2013-10-01 09:57:54, kedd
 
 



Kamarás Klára: Őszi levél...


Ez már a másik ősz... a fáradt.
Szél kerget tört virágot, ágat.
Hová lett az arany lomb,
lángoló, szép levelek
tarka varázsa? Elmúltak... mint az idő,
lásd, együtt süllyedtek a sárba.
Dér fedi már a mezőt,
mint szívem a bánat...
Fázós köd fekszik a tájon...
Vágyom utánad...
 
 
0 komment , kategória:  Kamarás Klára  
Kamarás Klára: A tarka lepke
  2013-10-01 09:47:06, kedd
 
  Kamarás Klára: A tarka lepke

(Derült égből
Összegyűjtött elbeszélések)


Talán hét éves lehettem, amikor a Malom utcába köl-töztünk. Nem járt hozzánk senki és mi sem szaladtunk a szomszédba sóért, paprikáért vagy egy kis pletykáért. Már tavaszodott, mikor anyám először beszédbe ele-gyedett egy házbeli asszonnyal.
Szabóné pici volt, gömbölyű, pirospozsgás és mosoly-gott. Egy korombéli kisfiú tipródott mellette, én meg anyám kezébe kapaszkodva figyeltem az élénk beszél-getést, ami eleinte körülöttünk, gyerekek körül forgott, de később más, számomra érthetetlen és unalmas fordu-latot vett.
Igyekeztem a felnőttek viselkedését utánozni, hiszen hétévesen, új dirndli ruhámban igazi nagylánynak érez-tem magam, de hiába voltak a szoknyámon csodálatos apró virágok, hiába a bordűr és a könnyű, puffos ujjú blúzocska, csakhamar nyűgösen tekeregtem anyám mellett, egyik lábamról a másikra állva.
...És ekkor a kisfiú elengedte anyukája kezét, hirtelen előrelépett... megfogta a szoknyám szegélyét, és mielőtt szólni tudtam volna, elkezdte finoman jobbra-balra lengetni, mint egy kis kendőt, vagy zászlócskát és halkan szinte dúdolva megszólalt:
- Tarka lepke, tarka lepke...
Így kezdődött egy hosszú barátság, amelyben a tarka lepkéből királykisasszony lett, kicsit kegyetlen, önző rabszolgatartó, a kisfiúból lovag és rabszolga... néha lázadó rabszolga, de visszagondolva rá, azt hiszem, mind a ketten, mindig azt a szerepet játszottuk, amiben látni szerettük volna magunkat.
- A legszebb kisfiú, akit csak láttam életemben - mesélte anyám odabenn.
- Igen. Hihetetlen, milyen szép szeme van... a hosszú, fekete szempilláit egy sztár is megirigyelné... - tódította nagynéném. Én csak csodálkoztam, mert semmi különösre nem emlékeztem, tulajdonképpen alig figyeltem oda Gyurikára.

Gyurika lassan mindennapos vendég lett nálunk. Mindig hozott valamit megmutatni: papiból hajtogatott hajót, vagy repülőt, ami szebben szállt, mint az enyém, így aztán addig kunyeráltam, míg végül nekem adta.
Nagyon ügyes volt: két aprófa és egy szög, gombostűvel rátűzött papír légcsavar... ez már egy komoly repülőgép volt a szememben, még ha repülni nem is tudott. Berregve futkostunk vele az asztal körül, míg végül minden a nagy álló tükör mögött kötött ki a többi rejtett kincs között.
Micsoda kincsek voltak ott!
Fegyverek. Mogyoróvesszőből hajlított íjak... igaz, hogy húr helyett csak cukorspárga feszült rajtuk, de így is csodálatosak voltak, hiszen talán másfél méterre is elvitték a nyílvesszőnek kinevezett botocskákat... ha éppen nem úgy tartotta kedvük, hogy mindjárt az orrunk előtt pottyanjanak a földre.
A csúzlik már komolyabb darabok voltak. Nem is na-gyon mertük előszedni, mert tudtuk, hogy a felnőttek rögtön elkoboznák.
A szép kavicsok, üveggolyók, de különösen a színes üvegdarabok különleges megbecsülésben részesültek. Átnézve rajtuk, színes mesevilággá változtak a szürke hétköznapok...
Legtöbbször ezzel fogadtam Gyurikát:
- Mit hoztál?
Soha nem jött üres kézzel. A legpraktikusabb ajándék egy nagy tányér túrós-tészta volt az infláció idején. Az anyjától kunyerálta, s úgy hozta büszkén, mint egy hadi¬trófeát. Leült a földre a lábam elé és úgy nézte áhítattal, ahogy eszem... eszem...
Egyszer egy kis játék tevével állított be. Azonnal ráis-mertem.
- Ezt nem! Ezt nem szabad! Azonnal vidd vissza! Zolié.
Másnap elmondta, hogy letörte a teve négy lábát és úgy dobta vissza, a kerítésen át a szomszédba, mert ha ne-kem nem kell, másé se legyen.
Időnként átragadt ránk a felnőttek megélhetési gondja. Ilyenkor azon tanakodtunk, hogyan lehetne pénzt nyomtatni, vagy legalább valami jövedelmező gyárat alapítani.
Illatszergyár. A kísérleti telepet az a pár kétdecis üveg jelképezte, aminek az alján a karácsonyfa lehullott tűle-velei áztak, természetesen, csapvízben.
Vagy a gyertyagyártás. Nemcsak a fellelhető csonkokat szedtük össze, hanem a padlóviasz is hamar a tükör mögé került beolvasztásra várva. Bizony szerencse, hogy fel nem gyújtottuk a lakást a nagy igyekezetben.
Néha kinn az udvaron üldögéltünk Gyurkáék kü-szöbén, maszatosan, mezítláb sütkéreztünk a napon és álmodoztunk pénzről, finom falatokról és rengeteg nagyszerű kincsről, ami senki másnak nincs, csak ne-künk, kettőnknek. Az volt a legjobb, ha harmadik gye-rek is csatlakozott hozzánk. Mesélni kezdtünk a nem lé-tező, csodálatos automata játékainkról. Mindig olyasmit találtunk ki, ami még a játékboltokban sem volt. Mint az összetanult hamiskártyások a lapot, úgy adtuk egymás-nak a szót, bizonyítva, hogy minden igaz, amit akkor ta-láltunk ki szinte röptében. Csodálatos összjáték volt, akár a legjobb színészek rögtönzése az ámuló közönség előtt.
Ránéztem a kis bádog babatűzhelyre és már meg is született a következő nagy kitaláció: a játék húsüzem. Mint egy igazi, csak kicsi. Már ahogy azt elképzeltük. Tengelyen forgó apró bárdok szeletelik benne a szalá-mit. Na, nem igazit, hiszen még a cserkészkolbász se férne el a csöppnyi futószalagon. Ki is hitte volna el, hogy ilyennel játszhatunk, mikor az üzletekben is ritkán kapható? Az ennivaló nem játék! Persze, kolbász helyett földigilisztát vágnak a bárdok. Bárki láthatja, mennyi van a kertben, mind igazi! Ez a húsüzem létezését is kellően bizonyítja!
- Meg is lehetne nézni, csak anya nem engedi kihozni az udvarra, mert nagyon kényes darab: Made in Germany.
- Ja? - ámuldozott kerek szemekkel a vendég gyerek.
Ez így teljesen hihető volt, kétség sem férhetett hozzá.

Persze, ahogy múlt az idő, lassan változtunk mind a ketten. Játék helyett a mozi került az érdeklődési kö-rünkbe. Engem különösen foglalkoztatott, mert már jó-val az iskoláskor előtt nagyanyám mindig magával ci-pelt, mikor a felügyeletére bíztak s kettesben minden filmet megnéztünk, volt, amit háromszor is. A család anyagi helyzetének romlása bizony megfosztott ettől az élvezettől. De ott volt a nyár! A szomszédságban lévő szabadtéri vetítés... Csak fel kellett mászni a hátsó kert magas tujafájára, onnan gyönyörű kilátás nyílt a vetítő-vászonra. Hallani sajnos alig lehetett valamit. Meg aztán másfél, két óra alatt ugyancsak törte a fenekünket az ág, a karunk is elzsibbadt a kapaszkodásban. Máskor a pad¬láson a tető cserepeit bontottuk meg, hogy az így támadt résen át nézhessünk ki a vászonra.
- Be fog ázni a lakás! - kiabált a házmester, mikor egy lakó bepanaszolt minket.
Bezárták a padlást, a mi külön páholyunkat, de a film varázsának nem tudtunk ellenállni. A balkonról átmász-tunk a pénztár tetejére, onnan néztük az ingyen-mozit. Alig láttunk valamit, mégis csodálatos volt. A veszély és a tilalom megsokszorozta az élményt: Allah kertje... A könnyező madonna... Gilda ... A kirchfeldi pap, mind, mind a háztető ajándéka volt számunkra.

***

Nyurga kislány lett belőlem, kibírhatatlanul szemte-len és gonoszkodó, ő meg csúnyácska kamasz, és ala-csony maradt, mint az édesanyja. Már nem fogadta a ci-cásan hízelgő ,,Mit hoztál?". Ráförmedtem:
- Mit akarsz itt, te kis stepszli? - de azért csak eljött újra és újra.
Néha ő is átvette ezt a fennhéjázó stílust:
- Na, te penészvirág! Egész nyáron a szobában akarsz kotyolni?
Máskor a tánciskolai tapasztalataival szórakoztatott, vagy éppenséggel a lányoknál elért sikereit ecsetelte a maga darabos módján:
- Böbe? 5 perc Böbével! Tcc! Az igen!
- Akkor menj már, menj a Böbédhez!

***

Elköltöztünk. Időnként megkeresett. Egyre ritkábban láttam. Szabadidejében a motorját szerelgette. Autóvezetést tanult, gépkocsivezető akart lenni. Én már főiskolára jártam. Repült az idő.
Szerelem. Persze mással. Távoli munkahelyre kerül-tem, Pécstől vagy 180 km-re.
Egyik nap hármasban beszélgettünk a szobában: édes-anyám, a vőlegényem, meg én. Kopogtak.
- Gyuri!
Ahogy belépett, meglátta, hogy egy másik fiú van ná-lunk. Nem tudta, hogy én közben menyasszony lettem. Honnan tudta volna?
Összeismertettem őket:
- A vőlegényem.
- Nem hozzád jöttem - mondta zavartan.
- Hm! Ezért motoroztál 180 kilométert?
- Csak anyukáddal akarok beszélgetni.
- Igen? Akkor mi mehetünk is! - azzal belekaroltam az én fiúmba és otthagytam Gyurkát.
Órákig sétáltunk. Nem gondoltam a látogatóval. Mire hazaértünk, már elment.

Még egyszer találkoztam vele.
Már asszonyként, nyolchónapos terhesen utaztam Pécs-re, rokonnézőbe. Érkezésem hírére gyorsan összecsődültek a réglátott ismerősök. Az asszonyok:
- Hogy megnőttél! Hát persze...
- Hihetetlen, hogy múlik az idő!
- Mikor lesz a baba?
Szabó Zsuzsi, a gyerekkori játszótárs:
- Jaj! Nagyon megváltoztál! Első pillanatban nem is is-mertelek meg! Dagadt az arcod, a kezed és a lábad is. Orvoshoz készülsz?
Alig ment el, a bátyja állított be: Gyurka... Kicsit lihegett a futástól. Ragyogott a szeme:
- Nem igaz! Nem igaz! - lelkendezett.
- Mi nem igaz?
- Amit mondanak, hogy más vagy. Te semmit nem vál-toztál! Ugyanolyan szép vagy, mint régen.
Nem sokat adtam én arra, mit beszél. Alig figyeltem rá. A baba, meg a magam élete járt a fejemben: mi lesz, ho-gyan lesz.
Csak mostanában, amikor egyre gyakrabban gondo-lok arra, szeretett-e valaki engem valaha is őszintén, ön-zetlenül, csak most jut eszembe, hogy talán az a fiú, aki úgy tudott rám ragyogni és szépnek látott akkor is, amikor más gyerekétől elformátlanodva pillantott meg... talán ő szeretett... és én azt se tudom, él-e még...
 
 
0 komment , kategória:  Kamarás Klára  
Kamarás Klára: A tarka lepke
  2013-10-01 09:47:01, kedd
 
  Kamarás Klára: A tarka lepke

(Derült égből
Összegyűjtött elbeszélések)


Talán hét éves lehettem, amikor a Malom utcába köl-töztünk. Nem járt hozzánk senki és mi sem szaladtunk a szomszédba sóért, paprikáért vagy egy kis pletykáért. Már tavaszodott, mikor anyám először beszédbe ele-gyedett egy házbeli asszonnyal.
Szabóné pici volt, gömbölyű, pirospozsgás és mosoly-gott. Egy korombéli kisfiú tipródott mellette, én meg anyám kezébe kapaszkodva figyeltem az élénk beszél-getést, ami eleinte körülöttünk, gyerekek körül forgott, de később más, számomra érthetetlen és unalmas fordu-latot vett.
Igyekeztem a felnőttek viselkedését utánozni, hiszen hétévesen, új dirndli ruhámban igazi nagylánynak érez-tem magam, de hiába voltak a szoknyámon csodálatos apró virágok, hiába a bordűr és a könnyű, puffos ujjú blúzocska, csakhamar nyűgösen tekeregtem anyám mellett, egyik lábamról a másikra állva.
...És ekkor a kisfiú elengedte anyukája kezét, hirtelen előrelépett... megfogta a szoknyám szegélyét, és mielőtt szólni tudtam volna, elkezdte finoman jobbra-balra lengetni, mint egy kis kendőt, vagy zászlócskát és halkan szinte dúdolva megszólalt:
- Tarka lepke, tarka lepke...
Így kezdődött egy hosszú barátság, amelyben a tarka lepkéből királykisasszony lett, kicsit kegyetlen, önző rabszolgatartó, a kisfiúból lovag és rabszolga... néha lázadó rabszolga, de visszagondolva rá, azt hiszem, mind a ketten, mindig azt a szerepet játszottuk, amiben látni szerettük volna magunkat.
- A legszebb kisfiú, akit csak láttam életemben - mesélte anyám odabenn.
- Igen. Hihetetlen, milyen szép szeme van... a hosszú, fekete szempilláit egy sztár is megirigyelné... - tódította nagynéném. Én csak csodálkoztam, mert semmi különösre nem emlékeztem, tulajdonképpen alig figyeltem oda Gyurikára.

Gyurika lassan mindennapos vendég lett nálunk. Mindig hozott valamit megmutatni: papiból hajtogatott hajót, vagy repülőt, ami szebben szállt, mint az enyém, így aztán addig kunyeráltam, míg végül nekem adta.
Nagyon ügyes volt: két aprófa és egy szög, gombostűvel rátűzött papír légcsavar... ez már egy komoly repülőgép volt a szememben, még ha repülni nem is tudott. Berregve futkostunk vele az asztal körül, míg végül minden a nagy álló tükör mögött kötött ki a többi rejtett kincs között.
Micsoda kincsek voltak ott!
Fegyverek. Mogyoróvesszőből hajlított íjak... igaz, hogy húr helyett csak cukorspárga feszült rajtuk, de így is csodálatosak voltak, hiszen talán másfél méterre is elvitték a nyílvesszőnek kinevezett botocskákat... ha éppen nem úgy tartotta kedvük, hogy mindjárt az orrunk előtt pottyanjanak a földre.
A csúzlik már komolyabb darabok voltak. Nem is na-gyon mertük előszedni, mert tudtuk, hogy a felnőttek rögtön elkoboznák.
A szép kavicsok, üveggolyók, de különösen a színes üvegdarabok különleges megbecsülésben részesültek. Átnézve rajtuk, színes mesevilággá változtak a szürke hétköznapok...
Legtöbbször ezzel fogadtam Gyurikát:
- Mit hoztál?
Soha nem jött üres kézzel. A legpraktikusabb ajándék egy nagy tányér túrós-tészta volt az infláció idején. Az anyjától kunyerálta, s úgy hozta büszkén, mint egy hadi¬trófeát. Leült a földre a lábam elé és úgy nézte áhítattal, ahogy eszem... eszem...
Egyszer egy kis játék tevével állított be. Azonnal ráis-mertem.
- Ezt nem! Ezt nem szabad! Azonnal vidd vissza! Zolié.
Másnap elmondta, hogy letörte a teve négy lábát és úgy dobta vissza, a kerítésen át a szomszédba, mert ha ne-kem nem kell, másé se legyen.
Időnként átragadt ránk a felnőttek megélhetési gondja. Ilyenkor azon tanakodtunk, hogyan lehetne pénzt nyomtatni, vagy legalább valami jövedelmező gyárat alapítani.
Illatszergyár. A kísérleti telepet az a pár kétdecis üveg jelképezte, aminek az alján a karácsonyfa lehullott tűle-velei áztak, természetesen, csapvízben.
Vagy a gyertyagyártás. Nemcsak a fellelhető csonkokat szedtük össze, hanem a padlóviasz is hamar a tükör mögé került beolvasztásra várva. Bizony szerencse, hogy fel nem gyújtottuk a lakást a nagy igyekezetben.
Néha kinn az udvaron üldögéltünk Gyurkáék kü-szöbén, maszatosan, mezítláb sütkéreztünk a napon és álmodoztunk pénzről, finom falatokról és rengeteg nagyszerű kincsről, ami senki másnak nincs, csak ne-künk, kettőnknek. Az volt a legjobb, ha harmadik gye-rek is csatlakozott hozzánk. Mesélni kezdtünk a nem lé-tező, csodálatos automata játékainkról. Mindig olyasmit találtunk ki, ami még a játékboltokban sem volt. Mint az összetanult hamiskártyások a lapot, úgy adtuk egymás-nak a szót, bizonyítva, hogy minden igaz, amit akkor ta-láltunk ki szinte röptében. Csodálatos összjáték volt, akár a legjobb színészek rögtönzése az ámuló közönség előtt.
Ránéztem a kis bádog babatűzhelyre és már meg is született a következő nagy kitaláció: a játék húsüzem. Mint egy igazi, csak kicsi. Már ahogy azt elképzeltük. Tengelyen forgó apró bárdok szeletelik benne a szalá-mit. Na, nem igazit, hiszen még a cserkészkolbász se férne el a csöppnyi futószalagon. Ki is hitte volna el, hogy ilyennel játszhatunk, mikor az üzletekben is ritkán kapható? Az ennivaló nem játék! Persze, kolbász helyett földigilisztát vágnak a bárdok. Bárki láthatja, mennyi van a kertben, mind igazi! Ez a húsüzem létezését is kellően bizonyítja!
- Meg is lehetne nézni, csak anya nem engedi kihozni az udvarra, mert nagyon kényes darab: Made in Germany.
- Ja? - ámuldozott kerek szemekkel a vendég gyerek.
Ez így teljesen hihető volt, kétség sem férhetett hozzá.

Persze, ahogy múlt az idő, lassan változtunk mind a ketten. Játék helyett a mozi került az érdeklődési kö-rünkbe. Engem különösen foglalkoztatott, mert már jó-val az iskoláskor előtt nagyanyám mindig magával ci-pelt, mikor a felügyeletére bíztak s kettesben minden filmet megnéztünk, volt, amit háromszor is. A család anyagi helyzetének romlása bizony megfosztott ettől az élvezettől. De ott volt a nyár! A szomszédságban lévő szabadtéri vetítés... Csak fel kellett mászni a hátsó kert magas tujafájára, onnan gyönyörű kilátás nyílt a vetítő-vászonra. Hallani sajnos alig lehetett valamit. Meg aztán másfél, két óra alatt ugyancsak törte a fenekünket az ág, a karunk is elzsibbadt a kapaszkodásban. Máskor a pad¬láson a tető cserepeit bontottuk meg, hogy az így támadt résen át nézhessünk ki a vászonra.
- Be fog ázni a lakás! - kiabált a házmester, mikor egy lakó bepanaszolt minket.
Bezárták a padlást, a mi külön páholyunkat, de a film varázsának nem tudtunk ellenállni. A balkonról átmász-tunk a pénztár tetejére, onnan néztük az ingyen-mozit. Alig láttunk valamit, mégis csodálatos volt. A veszély és a tilalom megsokszorozta az élményt: Allah kertje... A könnyező madonna... Gilda ... A kirchfeldi pap, mind, mind a háztető ajándéka volt számunkra.

***

Nyurga kislány lett belőlem, kibírhatatlanul szemte-len és gonoszkodó, ő meg csúnyácska kamasz, és ala-csony maradt, mint az édesanyja. Már nem fogadta a ci-cásan hízelgő ,,Mit hoztál?". Ráförmedtem:
- Mit akarsz itt, te kis stepszli? - de azért csak eljött újra és újra.
Néha ő is átvette ezt a fennhéjázó stílust:
- Na, te penészvirág! Egész nyáron a szobában akarsz kotyolni?
Máskor a tánciskolai tapasztalataival szórakoztatott, vagy éppenséggel a lányoknál elért sikereit ecsetelte a maga darabos módján:
- Böbe? 5 perc Böbével! Tcc! Az igen!
- Akkor menj már, menj a Böbédhez!

***

Elköltöztünk. Időnként megkeresett. Egyre ritkábban láttam. Szabadidejében a motorját szerelgette. Autóvezetést tanult, gépkocsivezető akart lenni. Én már főiskolára jártam. Repült az idő.
Szerelem. Persze mással. Távoli munkahelyre kerül-tem, Pécstől vagy 180 km-re.
Egyik nap hármasban beszélgettünk a szobában: édes-anyám, a vőlegényem, meg én. Kopogtak.
- Gyuri!
Ahogy belépett, meglátta, hogy egy másik fiú van ná-lunk. Nem tudta, hogy én közben menyasszony lettem. Honnan tudta volna?
Összeismertettem őket:
- A vőlegényem.
- Nem hozzád jöttem - mondta zavartan.
- Hm! Ezért motoroztál 180 kilométert?
- Csak anyukáddal akarok beszélgetni.
- Igen? Akkor mi mehetünk is! - azzal belekaroltam az én fiúmba és otthagytam Gyurkát.
Órákig sétáltunk. Nem gondoltam a látogatóval. Mire hazaértünk, már elment.

Még egyszer találkoztam vele.
Már asszonyként, nyolchónapos terhesen utaztam Pécs-re, rokonnézőbe. Érkezésem hírére gyorsan összecsődültek a réglátott ismerősök. Az asszonyok:
- Hogy megnőttél! Hát persze...
- Hihetetlen, hogy múlik az idő!
- Mikor lesz a baba?
Szabó Zsuzsi, a gyerekkori játszótárs:
- Jaj! Nagyon megváltoztál! Első pillanatban nem is is-mertelek meg! Dagadt az arcod, a kezed és a lábad is. Orvoshoz készülsz?
Alig ment el, a bátyja állított be: Gyurka... Kicsit lihegett a futástól. Ragyogott a szeme:
- Nem igaz! Nem igaz! - lelkendezett.
- Mi nem igaz?
- Amit mondanak, hogy más vagy. Te semmit nem vál-toztál! Ugyanolyan szép vagy, mint régen.
Nem sokat adtam én arra, mit beszél. Alig figyeltem rá. A baba, meg a magam élete járt a fejemben: mi lesz, ho-gyan lesz.
Csak mostanában, amikor egyre gyakrabban gondo-lok arra, szeretett-e valaki engem valaha is őszintén, ön-zetlenül, csak most jut eszembe, hogy talán az a fiú, aki úgy tudott rám ragyogni és szépnek látott akkor is, amikor más gyerekétől elformátlanodva pillantott meg... talán ő szeretett... és én azt se tudom, él-e még...
 
 
0 komment , kategória:  Kamarás Klára  
Kamarás Klára: Ketten az utcán
  2013-09-26 09:59:26, csütörtök
 
  Kamarás Klára: Ketten az utcán


- Rögtön jövök, csak veszek egy újságot. Várj meg itt! - mondta a férfi, és ruganyos, fiatalos léptekkel elin-dult a pavilonok felé. Az asszony tétován nézett utána:

Ki mondaná, hogy elmúlt hetven éves? Még a haja is csak amolyan ezüst-cirmos... több benne a fekete, mint a fehér ... soha nem fog megöregedni. Ad magára... min-den nap borotválkozik. Jól teszi, van mit bepótolnia... Sokszor emlegette, milyen kínokat állt ki a középiskolá-ban.... Hetente behívatták az igazgatói irodába, jött az oltári leszúrás a serkenő szakáll miatt... ő meg: igen igazgató úr... igen igazgató úr... és szédelegve várta a következő heti szidást. Nem divatozott, dehogy... akkor még nem volt divat a torzonborz külső. Az apja nem engedte borotválkozni. Az volt az elképzelése, hogy az erős szakállnak a korai borotválkozás az oka. Jót akart a maga módján, de az isten mentse meg azt, aki ellenkez-ni, mert volna azzal, amit egyszer kimondott.
Végül az igazgató megunta a reménytelen hadakozást:
- Ha hétfőn is így jössz iskolába, legjobb, ha mindjárt beküldöd apádat! Beszélni akarok vele. Majd ő ellátja a bajodat!
Megrémült, de kénytelen volt átadni otthon az üzenetet.
Az apja kicsit elgondolkodott:
- Nem érek rá beutazni Mohácsra. Borotválkozz meg!
Így tudta meg, tizenhét évesen, hogy van az apjánál na-gyobb úr is: az iskolaigazgató.

A férfi alakja eltűnt a tömegben. Karácsony előtt sok a vásárló. Micsoda tülekedés van a standok előtt!

Jobb lett volna, ha vele megyek, most állhatok itt, mint a birka, mint a bárányok abban a reklámfilmben. Mennyire szerettem nézni, amíg meg nem tudtam, hogy mindegyiket lekötözték a helyére a felvétel miatt...
Engem mi köt ide? Talán az, hogy mindent tudok róla... Ismerem a gyerekkorát, a félelmeit... Olyan, mintha ő is én lennék... na, igen, a későbbi évek már hiányosak... tele ismeretlen fehér folttal... Majd egyszer azt is elme-séli, hiszen még van idő. Talán még van egy kis idő... de minek is?

A férfi közben odaért a bódé ablakához.
- Van egy Népszabadság, kedvesem?
Ahogy arrébb lépett, mindjárt az újságra nézett:
- Aj, az olvasószemüvegem az optikusnál van. Ezt még el kell hozni, mielőtt bezár...
Hédike, az optikus pár percet kért még, valamit csiszolt, aztán a keretet melegítette. Közben egész szóáradatot zúdított rá. Az adó... a beszerzés... a közgyógyellátás kész ráfizetés, mert a térítés kevesebb, mint amibe neki magának kerül... de kénytelen a reklám miatt... A csa-lád... és persze: hogy tetszik lenni?
Már felpróbálta a szemüveget. Jó. Fizetett, de nem tudta, hogyan induljon el, mert nagyon rosszul hallott... hát csak bólogatott... nem volt biztos benne, hol is tartanak a diskurzusban.
Az üzletből kilépve, kihúzta magát, felvette a fiatalos tartást és kényelmesen elindult... hova is? Ja, igen...
A sarokhoz érve bizonytalanul nézett körül. Valami cső¬dületet látott, ami egészen dermedtnek tűnt a vásárlási lázban lüktető utcán. Egy mentőautó kanyarodott ki a járda mellől. Süvítése még a férfit körülvevő láthatatlan burkon is áthatolt.
- Jaj, csak nem? - sajdult bele a gondolat - az nem lehet!
Aztán meglátta az emberek között révedező asszonyt...
- Gyere Ida, gyere, ne félj semmitől... te csak kapasz-kodj belém...

 
 
0 komment , kategória:  Kamarás Klára  
Kamarás Klára: Rántott hal, szálka nélkül
  2013-09-26 09:57:09, csütörtök
 
  Kamarás Klára

Derült égből
Összegyűjtött elbeszélések


Rántott hal, szálka nélkül


Akkoriban, amikor én iskolás lettem, a Rákóczi úton laktunk egy kis albérleti szobában. Jól emlékszem, hogy egy sötét folyosón keresztül jutottunk ki az utcára, ahol hatalmas gesztenyefák árnyéka borult a járda fölé. Köz-vetlenül az Engel-fürdő mellett volt a ház. Szemben, ki-csit átlós irányban, a Hal-téren kellett átvágni, ha fel akartunk jutni a Munkácsy Mihály utcára s onnan to-vább a Széchenyi tér forgatagán át az iskola felé.

A Hal-tér! Néha még mostanában is álmodom vele. Egyik oldalon egy kocsma, a másikon, egészen a sarok-ban egy kis kifőzde volt. Onnan hozta anyám éthordó-ban az ebédet. Néha magával vitt, hogy ne legyek egye-dül a lakásban, ami számomra még idegen volt. Ilyen-kor felolvasta nekem az ajtóra függesztett étlapot, hogy segítsek választani.
Engem különösen az olyan ételnevek izgattak, amikről nem tudtam, mi lehet.
- Milyen az a sült keszeg?
- Eh, csupa szálka.
- Serpenyős burgonyát kérek!
- Ugyan! Az csak közönséges krumplipaprikás!
- Kelbimbó főzelék...
- Az nem jó - torkolt le anyám.
Végül mindig ő választott, mégis szívesen mentem vele. A kifőzde közelében halcsarnok volt, mellette a falon hatalmas plakát, gyönyörű színes képpel. Boldogan fi-cánkoló hal csúfolta a síró tehenet:
,,- Mondja marha, mért oly bús?
- Olcsóbb a ponty, mint a hús!"

Talán ez járt a fejemben, amikor lázas betegen feküd-tem kis szobánkban az ágyon. Napok óta semmi étel nem maradt meg bennem. Anyám kétségbeesve fagga-tott:
- Mit ennél pipikém?
Elhaló hangon rebegtem:
- Halat... Rántott halat... - rebegtem elhaló hangon, az-zal falnak fordultam és elaludtam.
Nem tudom mennyi idő telt el. Arra ébredtem, hogy fenséges illatok jönnek valahonnan.
Anyám dugta be a fejét az ajtón:
- Sütöm már a halat! Rántott hal, amit megkívántál... Mindjárt készen lesz.
Mire kidörgöltem szememből az álmot, már hozta is egy kis tányérkán a rózsásra sült szeleteket.
- Ne félj kincsem, nincs ebben szálka! - én pedig ettem, ettem, élvezettel. Megbetegedésem óta először igazán jó étvággyal.
Szinte még most is érzem a sült hal pompás illatát, pedig akkor este meghallottam, amint anyám a főbérlő-nek meséli:
- Hogyan adhattam volna neki halat, hiszen nyelni is alig tud? Még megakadna a torkán a szálka! Vettem egy padlizsánt, felszeltem és azt rántottam ki. Úgyse evett még halat.

Hal, vagy padlizsán? Ugyan már! Most is szeretem mind a kettőt. Ha padlizsán van ebédre, mindig megem-legetem azt az elsőt, a szálkamentes halat...
 
 
0 komment , kategória:  Kamarás Klára  
Kamarás Klára: Őszi levél...
  2013-06-02 15:13:03, vasárnap
 
 



Kamarás Klára: Őszi levél...


Ez már a másik ősz... a fáradt.
Szél kerget tört virágot, ágat.
Hová lett az arany lomb,
lángoló, szép levelek
tarka varázsa? Elmúltak... mint az idő,
lásd, együtt süllyedtek a sárba.
Dér fedi már a mezőt,
mint szívem a bánat...
Fázós köd fekszik a tájon...
Vágyom utánad...


 
 
0 komment , kategória:  Kamarás Klára  
Kamarás Klára: Nekem Cyrano kell...!
  2013-06-02 15:10:50, vasárnap
 
  Kamarás Klára: Nekem Cyrano kell...!

A fürdőkrémem barack illatú...
Azt mondják, ettől pont olyan vagyok,
mintha a kompót ömlött volna rám.
Ó, jó Cyrano, most te kellenél,
hogy meggyógyítsd e sérelem sebét!

Azt mondanád, hogy méznél édesebb:
a nyári nap érlelte bőrömet,
s e szép barackok olyan hamvasak,
hogy csodájukra nem marad szavad.


Tündérleány gyümölcsöskertje ez?
Itt olyan illatfelhő lengedez!
S hol ennyi friss gyümölcsre van remény,
szívesen lennél ott kertészlegény....!

Cyrano biztos mást is mondana...
és hogyha nagyon szépen mondaná...
hajnal előtt... nem engedném haza !

 
 
0 komment , kategória:  Kamarás Klára  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 16 
2018.05 2018. Június 2018.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 68 db bejegyzés
e év: 1904 db bejegyzés
Összes: 54654 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 662
  • e Hét: 2111
  • e Hónap: 44193
  • e Év: 743770
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.