Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 44 
Csukás István: Szívem dobog, karórám ketyeg
  2016-12-23 06:58:44, péntek
 
  Csukás István:

Szívem dobog, karórám ketyeg

Szívem dobog, karórám ketyeg,
így mérjük tiktakkolva az időt,
szívemet az Isten, órámat én húztam fel,
most füleljük, hogy melyik jár le előbb.

Bátran dobolunk az űri csöndbe,
az se baj, ha onnan nem jön vissza szó,
hadonászik körülöttünk meggyfa-, almaág,
felhúzva a világ: megannyi nagy- és kismutató!
 
 
0 komment , kategória:  Csukás István  
Csukás István: Játék a tűzzel
  2016-12-05 05:37:13, hétfő
 
  Csukás István:

Játék a tűzzel


Tűzkígyókat rajzoltam én,
ábrándos gyerek.
Parázs izzott a szalmaszál hegyén,
mint szentjánosbogár vergődött, köröket
róva untalan, szeszélyes ábrát,
s lángra lobbantotta a fantáziát -
S később, ha kimerészkedtem topogva
a kovácsműhelybe, apám a magosba
emelt láng-harapta karján,
s gyönyörködött bennem a tűz fölé tartván.
Mit bántam a lópata pörkölt-fanyar szagát,
csak néztem, hogy marja vörösre, fehérre a vasat a láng!
S álmodtam bozontmellű kovács-isteneket,
s fújtam, ha kérdeztek: én csak kovács leszek!

Nem lettem az.
Már az ifjúság tüze mar, éget, űz egyre tovább,
s edz keményre, mint a kovács a vasát
acéllá megedzi -
S tűzkígyókat rajzolok az égre,
a fákra, hegyekre, szívekre, a mindenségre!
 
 
0 komment , kategória:  Csukás István  
Csukás István: Szomjas évszakom
  2015-01-14 05:59:34, szerda
 
  Csukás István:

Szomjas évszakom


Szívemig húz a szerelem,
szíved verését hallgatom.
Télből, csendből győztesen
feltámad szomjas évszakom,
fuldokló hite milljó zöld
torokkal a napfényre tört,

így nyitsz bennem, tán tudatlan,
félszeg jóságomra ablakot,
hogy ne legyek, emberi alakban,
vakon zuhanó halott,
modell a pusztuláshoz, itt
belül betervezzek állatit.

De mint nyers színek közt szemed,
acsargó vágyak közt szavad
sosemvolt egyensúlyt teremt,
veled legyek én boldogabb.
Ütőered ver: rebbenő fecske,
míg bőröd nyár-ízét keresve

csókollak (nyárba horgonyt dobunk),
vár ölelésed tiszta hona -
Két kézzel pazarló korunk
véget ne érjen soha!
Áldlak én érte, míg a vér
szívemből szívembe visszatér.
 
 
0 komment , kategória:  Csukás István  
Csukás István: Annyiszor játszottam a boldogot
  2014-05-15 06:54:53, csütörtök
 
  Csukás István:

Annyiszor játszottam a boldogot


Annyiszor játszottam a boldogot,
most végre boldog lehetnék
nyugtalanul figyelem magamat,
vajon mi hiányzik még,

mi hiányzik és honnan hiányzik,
a világból-e vagy belőlem,
hogy miért nem csurran a méz,
fanyarul megért szőlőszem;

vagy nincs is, csak a mesében,
elkopott idegeket simogató
szép hazugság, kábítószer,
és mindegy, rossz voltam vagy jó,

s a boldogot csak játszani lehet,
és az élethez ennyi is elég,
az üdvözült angyali boldogságot
nem ismerik, csak a hülyék.
 
 
0 komment , kategória:  Csukás István  
Csukás István: Várakozó
  2014-05-07 13:52:55, szerda
 
  Csukás István:

Várakozó

I

Hiányod moccanatlan ünnepe ez.

A nappal áttetszőn fölépül
az őszi omlás meredélyén,
átvilágít rajta a nyár,
átvilágít rajta a tél.

Különben semmi újság.
Az üzletek kinyitottak,
a villamos zümmögve húz a hegynek,
a fák csontosodnak az utcán.

Fekszem, fölkelek. Az ablakon
cigarettám piros csillaga ég.
A könyvek gerince, a bútorok
éle határolja magányomat.
Imbolygó sarki Nap, virraszt a szívem.


II


Most elmondhatom, most itt az alkalom,
száraz torokkal, mint üres kút az üres vedret,
lököm magamból a szavakat s hallgatom:
most tudom csak, hogy mennyire szeretlek!

Mit köréd képzelek buzgón, a világból,
hogy legyen levegőd, Napod, vized, ételed, -
a tizedmásodpercnyi évekből te hiányzol,
s mert hiányzol, félek s féltelek.

Mert jó volna megállni áttetszőn, tündökölve,
a szerelem csillagán, az őszi omlás meredélyén,
nagycsontú szárnnyal megőrző égbe törve,
konokul az örök életet remélvén! -

Szívem s az elmúlás közé szelíd ütemet
csúsztatott hiányod. Fekszem, fölkelek, az ablakon
kinézek, villamos zümmög el, üres lett
az utca, várlak. Négy fal közt, a földön lakom.
 
 
0 komment , kategória:  Csukás István  
Csukás István: Számon méz íze van
  2014-05-03 06:54:55, szombat
 
  Csukás István:

Számon méz íze van


Évszakom az ősz, évszakom a szerelem,
ruhámra varrom kettős címerem,
csatámra várok, néma rajvonal
vonul s itthagy látomásaival,
ökörnyál fércel vadul szétszakadt,
összefüggéstelen évszakokat,
szerelem enyhít nagyra tervezett
futást, ha pihenőkre szétesett;
piros szem pillog a bokor alól,
hogy így is jó lesz, hogy már így lesz jól,
ha sátort ver fölém a nő s szelíd
szavakkal oldja szívem görcseit,
álomkék égboltra visszaevez
velem s ha madár-gyöngéden neszez;
hogy így lesz jó, ha halhatatlanul
az ifjúság páros szobra felmagasul,
háttal a halálnak, szemben a halállal,
ha örömből, kínból egyforma részt vállal;
ha lobogtatja kendőjét, a remény
zászlóját s fényfoltok sütnek szemén,
s mosolya villan, nyári zivatar,
ha lányos bújába lágyan betakar,
már így lesz jó; számon méz íze van,
fejemnél csillag muzsikál hangtalan.
 
 
0 komment , kategória:  Csukás István  
Csukás István: A kökények
  2014-02-12 17:17:21, szerda
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Csukás István  
Csukás István: Nincs mérték
  2014-02-12 08:00:15, szerda
 
  Csukás István:

Nincs mérték


Az alvilágnál mélyebb e kopár
magány. Csontig meztelenedett tájék.
A táj is: ón halszáj tátog, ősz, nyár
nyálkás varázsa, gyermekkori lágy ég,

a naívan rettenetes, határt nem
tűrő vágy szemrehányóan vallat -
rémülten járok az örökre zárt szem
mögött, szűz kéj forrósága altat,

mintát nem talál, hódít hát felérve
vakon, fölénnyel arcpirító vérbe,
alázva győz le, hogy tudjam meg végre:

ez vagy! csak így és nem hogy: ennyit érsz;
mert nincs mérték, csontot törő, merész
kényszer van csak, istent teremtő vész!
 
 
0 komment , kategória:  Csukás István  
Csukás István: Öregedő nők szerelmét
  2013-11-07 10:15:24, csütörtök
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Csukás István  
Csukás István: Megindító szerelem
  2013-11-06 09:56:02, szerda
 
  Csukás István:

Megindító szerelem


Megindító szerelmedet még visszaidézem,
nagyobb bukáson átfehérlik nagyobb szenvedésem,
madár röpte szól, jajgat: zengő égbolt húrja,
mi volt? könnyed hull, szívem a fájdalmat újra tanulja,
mint nyár alatt zsongó táj, hancúrozó, boldog,
megdermed lecsattanó télben s ragyognak zúzmara-foltok;
dérrózsák, jégkankalinok; vörösbegy-raj buggyan, elvérzik, megalvad,
vad alkonyként hirdet vesztett csatát, keserves diadalmat;
madár röpte szól, repülő hófehér csíkja rajzolja dörögve
el-eltünő arcod s mint a szívem, untalan újra kezdve.

S elém perdül fagylila cigány, fogcsikorgó majális,
utcán háló álmunk tévedés volt s a harc is, a futás is?
Iszonyodó szüzességünk, mely nem feküdt, sohasem feküdt össze
gyávasággal, hazugsággal, legalább jobb-e, legalább több-e?
Felelj; s ha kínoztalak! Volt hozzá jogom, nem volt?
Szép fejed, tört gerincű virág, fáradhatatlanul bókolt,
s ragyog fönt, hová soha nem értünk, életem űri árnya:
mosolyod érthetetlen, mindent megbocsájtó szivárványa,
s visszahárít kínt, tévedést, kudarcot irgalmatlanul szívemre;
magam lettem újra gyötrelmeim nemzője s vemhe.

Én kihordom kínomat, boldog szülésre várva,
elvetélt kínok közt szerelmemnek mi az ára?
Ifjúságom helyén feketedő ravatal van,
szívem megfogamzott s szerelmembe naponta belehaltam.
A célt vágyamhoz mértem, a beteljesülést túlméreteztem,
tévedés volt, hogy vesztesnek érzem magam a győzelemben?
Uj erkölcsünk, hitünk, a szigorú nyomoré, nyálkás égből villámlott;
ki látta? Csont-igéket szóló, felszakított szájjá hámlok.
Ki látta? Ki látta? Mibe fáradtunk bele s mibe haltunk bele ketten,
hogy sikoltva menekültél s néztem utánad moccanatlan bűvöletben.
Hattyú sikoltás, ha majd felérünk sorsunk csúcsára,
hattyú sikoltás leszel, ifjúságom örökre kitárva,
a szívnéma áhítat, szűz pitvara gyönyörű hitemnek;
ahogy szeretni akartunk, figyeld majd, úgy szeretnek.
Zápor zizzenő szárnya, madár-nyüzsgés zúgása éled
csontomban, elröppentél belőlem, behegedek, élek, remélek;
visszahúzódom bőröm mögé, úgy figyelek új szerelemre,
csapdákra, kínra, kudarcra, veremre ügyet se vetve;
madár röpte szól, jajgat: zengő égbolt húrja
feszül fejemnél s szívem a fájdalmat újra tanulja.
 
 
0 komment , kategória:  Csukás István  
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 44 
2017.04 2017. Május 2017.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 262 db bejegyzés
e év: 1392 db bejegyzés
Összes: 27828 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2124
  • e Hét: 8506
  • e Hónap: 137112
  • e Év: 616579
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.