Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 19 
A Teremtőhöz
  2017-11-29 14:03:26, szerda
 
  Vas István

A Teremtőhöz

Köszönöm, hogy megteremtettél,
Ó, Szeretet, és idetettél,
Hogy csillagok, ködök, hegyek
között ember legyek.

Köszönöm, amit látok,
A teremtett világot,
Hogy még a rossz sem céltalan,
Mindennek jelentése van.

És én is neked kincset-érő
Egy vagyok, soha-visszatérő,
S akár a férgek, vagy a szentek,
Valamit jelentek.

Meghalok, semmit nem veszítek,
Művedet meg nem semmisíted
s a mennyben vagy pokolban
Az leszek, ami voltam.
 
 
0 komment , kategória:  Vas István versei  
Rapszódia egy őszi kertben
  2017-11-14 22:41:07, kedd
 
  Vas István

Rapszódia egy őszi kertben

Csapzottan tarka lett az a fényteli kerted,
Későn süt fel a nap, hamar homálylik,
Elfagytak, feketednek
Napraforgóid, dáliáid,
Még nyílnak, őszien égnek - már nem sokáig -
Napszomjas, késő helianthusok:
Az elmúlásból is itt körül az világít,
Ami nekünk meg nem adatott.

Piroslik már a kis meggyfád - milyen lesz,
Ha jön a nagy esőzés hirtelen?
Szebbek a rőt levelek, ha kerengnek
Nedves szelekben is tündérien.
Már várja a nemes, növényi sejtelem
Novemberi esők verését:
Itt győzni fog minden enyészeten
A szépség.

Magunkra gondolok - a szívre, a gyomorra.
Nem a haláltól félek, féltelek.
De miért kell nekünk magunktól undorodva
Megérni - ha megérjük - a telet?
Szépségben boldogult virágok, levelek -
S ha holdba, csillagokba ér az ember,
Csúnyán közelítő telében mire mehet
Ezzel a földi förtelemmel?

Elfagyott rózsák, dáliák: a kertünk
Új és új szépség akkor is, ha pusztul.
Meglátjuk most, hogy mit szereztünk
Bőrön, beleken, szerveken túl?
Ez még az ősz, ha jól, ha rosszul,
Most vívj, most védd magad,
Míg végső hóditásra el nem indul
A sejtjeinkbe zárt tudat.

Hát lett-e a tízezer éveken át
Szépség, ami nem a miénk?
Vagy tud-e ilyet a lomb, a virág:
Eltenni télire a fényt?
Nincs miért adnunk a szerényt:
Még csúf estünkben is több szépségünk marad,
Mint amit valaha pompáztak elénk
Virágok, madarak.

Mi más értelme van az időben a szépet
Halmozni, ha nem ez,
Hogy mikor nyomorultul vergődik az élet,
Akkor is szép lehess?
Nem tréfából teremtett tartós és nemes
Szépséget annyi mesterünk és ősünk;
Azért, hogy te is vele védekezz,
Míg alantas elmúlással vesződünk.

Mit tud a virág, mit tud a tenyészet?
Rettentő szép rakéták, robbanva repüljetek!
Mindig nekünk teremtik a földöntúli szépet
Az emberi évezredek,
És mindig te leszel, és mindig én leszek,
Holdban, Marson, ki tudja, hol,
Míg meg nem leljük azt a képletet,
Nem nyughatom s nem nyughatol.

És új energiává lesz a múló idő
S új csillagmáglyát gyújt meg érted,
S vigasztalóvá lesz a rémítő,
S mindent meglátsz, mindent megértek,
És érthetetlen szenvedésed
Hétszer boldog szépségre válik:
Mosolyodban kinyílnak a régen semmivé lett
Napraforgóid, dáliáid.
 
 
0 komment , kategória:  Vas István versei  
Őszi pompa
  2017-11-08 18:58:22, szerda
 
  Vas István

Őszi pompa

Látod, hogy őszül már. Folyó arany
A fény fölötted. Üvegtálra van
Rakva a sok pompás gyümölcs, az őszi.
Szerelemnél szíved jobban üdíti.

Gyönyörű e város. Csillagos az ég.
Ősszel korán borul rá a sötétség.
Csillan a víz ezüsttükre, csillan már
A tündérváros millió fénye: régi vár,
Uj szálloda s a könnyű esti élet
Zsong és elkábít s a bánatos lélek
Lassan megnyugszik. Ez az esti város.
Ám ha az ég is tiszta, nem homályos,
Őszi délelőttön szép e pompa.
Arany már a fák utolsó lombja
S a lélek felderül az őszi pompán.

A vízentúli hegység egyik dombján
(Kopasz e domb, bár ráderít a nap)
Fölemelt kézzel áll négy diszes pap.

Az egyik fején széles, nagy kalap.
Ez bíboros lehet, hatalmas pap.
Az arca síma, lányos és kövér.
Széles pocakja majd a földig ér.
A másik püspök, hosszú és sovány.
Sok ráncot láthatsz magas homlokán.
Ég felé tartja csontos újjait,
Tanújelül, hogy minden elmúlik.
Komor szeme paráznaságtól int:
Boldog, aki asszonyra nem tekint.
A harmadik alacsony és tokás.
Kis régimódi abbé, franciás.
A negyedik kispap, pirosruhás.
Szemében bánat: más az élet, más.
Igy áll a négy pap és arany-ezüst
Ég alatt áldást oszt reánk kezük.

Én e gyümölcsből, drágám, nem eszem.
Ez őszi pompa nem ízlik nekem.
Tegnapelőtt még e város más volt:
A felgyújtott drága autó lángolt,
S mint rozmárokat, úgy borított föl
Villamosokat százezer ököl.
Ez volt az őszi pompa, jó papok,
Ez volt az illedelmes jónapot,
S rendőrattak a fogadjisten. Más,
Nagy pompa volt ez, őszi robbanás.
Az én szivemből szólt e dobbanás.

Láttál-e már komor, szilaj lovat,
Melynek hátán sápadt utas halad?
Igy baktatnak a néma éjen át.
Az én lelkem is únja utasát.
Egy sovány fickó a lelkemre ül.
Kis nyegle szíve rimekre csendül.
De kedvesem, csak beljebb lépj és láss:
Itt ő az úr, az őszi rombolás.
 
 
0 komment , kategória:  Vas István versei  
Aranyos ősz
  2017-11-08 18:55:06, szerda
 
  Vas István

Aranyos ősz

Őszi széltől hajlanak nálunk már a fák.
Ágaikkal szívedet végigsimítják.
Arany már a fák színe, arany mint a méz.
Simogat hát bús szivet gyenge arany kéz.

Éjszaka még alacsony és csillagos az ég.
Felkelő nap aranyozza sápadt arcom még.
Lám itt milyen aranyfényben fürdik a világ:
Van ahol már hó lepi az állatok nyomát.

Van ahol a száraz erdőn ordasfarkas jár,
Héja száll a levegőben, zsákmányára vár,
Elinal a vörös róka sápadt dombon át,
Almos paraszt sirathatja sok baromfiját.

Ám a messze éjszakon hó ragyog feléd.
Hideg pompa, csillogás, akármerre mégy.
S ha a hosszú hómezőknek fehérsége bánt:
Iramszarvas röpít ím egy szürkeleples szánt
.
Benn a szürke lepel alatt komor halott ül.
Két gyémántos hócsepp lassan szemére gördül.
Fehér útján kíséri száz iramszarvas-szán.
Mordvinok vágtatnak a holt törzsfőnök után.

Tán belőlem szakadt ki ez északfoki táj:
Hosszú fehér hómezőkön iramszarvas nyáj.
Játszik még a szájamon az arany szerelem,
De a szemem messzenéző, merev hideg szem.

Nemsokára a hallgatás végképp rám köszön.
Hajladozó fák helyett majd jéghideg közöny.
Hiába is szór az ősz most nehéz aranyat.
De jó lenne már aludni lenn a föld alatt!
 
 
0 komment , kategória:  Vas István versei  
Az érti Őt...
  2017-10-26 20:16:59, csütörtök
 
  Vas István

Az érti Őt...

Nem érted Őt. Krisztus nem a vezér, ki
Híveinek lemondást prédikál.
Az érti jobban Őt, aki megérti,
Hogy király volt, szegényen is király.

Ő Márta mellett Magdolnát dicséri
S minden új szívnek új utat kínál,
És el lehet úttalan úton érni,
S nem hiszi Tamás és üldözi Pál.

Kiki olyan mennyet kap, amilyet
Képzelni tud magának. A tied
Személytelen lesz, tág és oszthatatlan.

De én a végső titkot mostani
Értelmemmel fogom megérteni
S azt élem végig, amit abbahagytam.
 
 
0 komment , kategória:  Vas István versei  
Kettőnkön a sor
  2017-10-13 17:26:09, péntek
 
  Vas István

Kettőnkön a sor

Minden volt, ami tőlem telhetett.
Úgy értem, élet és jelenvalóság.
Kész elemek új kombinációját
Kisérletezhetném ki. De minek?

Nem bennem, szemben a fürkészhetetlen.
Kitárt karral, konokul közelít.
És hátha azt a nemvolt valamit
Próbálgatni szövetkeznénk mi ketten?

Megindulok, mögöttem temető,
Előttem az a bizonyos jövő:
À nous deux maintenant - mint Rastignac.

Belevetem magam, de a tömegben
Eltűnni nem fogok, mert nélkülem nem
Lehet meg az sem, az a másvilág.
 
 
0 komment , kategória:  Vas István versei  
Elkésett út
  2017-08-15 12:59:04, kedd
 
  Vas István

Elkésett út

Elkésett út. Bár éppen erre vártunk,
Tengert szomjazva s messzeségeket,
Nem tudhattuk, hogy lesz egy útitársunk,
Mire vonatra szállhatok veled.

Szívedben hordod, s hiába vigyázunk,
Kilesi minden érverésedet.
Nem tudhattuk, hogy nem lesz mód leráznunk
Vasúton, sem hajón a végzetet.

De mit tegyünk, ha elmúlt ifjúságunk
És útra kelnünk most engedtetett?
Csak most. Veszed a lapot, nem veszed?

Ó, édesem, mi nem kis tétre játszunk.
Folytassuk-e? Nincsen más felelet:
Igen. Amíg lehet, ahogy lehet.
 
 
0 komment , kategória:  Vas István versei  
Minden jelben
  2017-03-18 16:17:41, szombat
 
  Vas István

Minden jelben

Minden jelben tegnap óta csak te vagy.
Uj dalomnak ringatója csak te vagy.
Reggel, délben, alkonyatkor néztelek
és most minden gyöngyszem-óra csak te vagy.
Leng szivemben rózsakendőd, kék ruhád;
csillag hull sötét folyóba: csak te vagy.
A virágok szép nevére megtanitsz:
kosbor, bükköny, mályvarózsa csak te vagy.
Bőröd, ajkad, lélekzésed boldog íz:
életemnek fűszersója csak te vagy.
Zöld szemedből vígarany rezeg felém:
nap ha fényét lombra szórja, csak te vagy.
Árnyaival üldözött az alvilág,
szól a kakas virradóra: csak te vagy.
Élet fája, hajtsd ki ágadat fölém!
Kajszinarcod néz le róla: csak te vagy.
Nyár és hajnal, rét és erdő, Duna, domb:
versem édes csattanója csak te vagy!
 
 
0 komment , kategória:  Vas István versei  
A hang
  2011-06-19 16:23:20, vasárnap
 
  Vas István

A hang

A villanyfényes ködben mendegél
Lassan, köhögve — majdnem öregúr.
Teára gondol, mert a téli szél
Kedélytelenül gallérjába fúj.

A szél kíséri, kéretlen szava
Csak régen hallott híreket jelent.
A hazatérőt bor, sötét tea,
Karosszék várja, könyv is odafent.

Ekkor nevén szólítják hirtelen,
Tréfásan kurtított nevén, ahogy
Ma már nem szólíthatja senki sem.
A hazatérő csöndben megvacog.

A túloldalról szólhatott neki
A hang, az össze nem téveszthető.
Honnan került oda, nem kérdezi.
Egyszerre visszazökken az idő.

Egyszerre minden oly természetes,
Megbénító, ujjongó félelem.
Csak áll, a fénnyel átszőtt ködbe les.
Vár. Megmozdul. Nem, nincs ott semmi sem.

Szégyenkezik. Elindul hirtelen.
A szél megint hűlő szívébe fúj.
Fellélegzik: nem, nincs ott senki sem.
És fájni kezd, gyógyíthatatlanul.
 
 
0 komment , kategória:  Vas István versei  
Nem hasonlít
  2011-06-19 16:04:08, vasárnap
 
  Vas István

Nem hasonlít

Nem hasonlít görög szoborra tested
Parányi része sem. Nincs műremek,
Mely csúnyaságaidra emlékeztet.
És legszebb tagjaidban sem remeg

Egy rajtad túli, magasabb arány
Igazoló, boldog üzenete.
Te csak te vagy, semmi más. Valahány
Elragadtatás száll meg, mind a te

Diadalod, nem pedig rajtad át
Nyilvánuló nagyobb összhang igéz meg.
Mennyekre szomjasan hiába nézlek:
Szabálytalan dudorú koponyád

Figyelmeztet, ha már villám-szemednek
Kutatnám eredeti sugarát,
És ha az itt és most-on túl szeretlek,
Drótszálaival mindig visszaránt

Hajad fekete keménysége. Csontos,
Képtelen rajzú mellkasod alatt
És nagy lábad fölött a hosszú combok,
A büszke hát, tündöklő derekad

Is csak tiéd és nem más, mint ami,
Ez a gyönyörűségből-csúnyaságból
Lett áramkör, mágneses terű mámor
A te létedről tud csak vallani.
 
 
0 komment , kategória:  Vas István versei  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 19 
2017.11 2017. December 2018.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 1 db bejegyzés
e hónap: 191 db bejegyzés
e év: 2615 db bejegyzés
Összes: 9012 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 310
  • e Hét: 310
  • e Hónap: 43939
  • e Év: 863491
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.