Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 12 
Minden jelben
  2017-03-18 16:17:41, szombat
 
  Vas István

Minden jelben

Minden jelben tegnap óta csak te vagy.
Uj dalomnak ringatója csak te vagy.
Reggel, délben, alkonyatkor néztelek
és most minden gyöngyszem-óra csak te vagy.
Leng szivemben rózsakendőd, kék ruhád;
csillag hull sötét folyóba: csak te vagy.
A virágok szép nevére megtanitsz:
kosbor, bükköny, mályvarózsa csak te vagy.
Bőröd, ajkad, lélekzésed boldog íz:
életemnek fűszersója csak te vagy.
Zöld szemedből vígarany rezeg felém:
nap ha fényét lombra szórja, csak te vagy.
Árnyaival üldözött az alvilág,
szól a kakas virradóra: csak te vagy.
Élet fája, hajtsd ki ágadat fölém!
Kajszinarcod néz le róla: csak te vagy.
Nyár és hajnal, rét és erdő, Duna, domb:
versem édes csattanója csak te vagy!
 
 
0 komment , kategória:  Vas István versei  
A hang
  2011-06-19 16:23:20, vasárnap
 
  Vas István

A hang

A villanyfényes ködben mendegél
Lassan, köhögve — majdnem öregúr.
Teára gondol, mert a téli szél
Kedélytelenül gallérjába fúj.

A szél kíséri, kéretlen szava
Csak régen hallott híreket jelent.
A hazatérőt bor, sötét tea,
Karosszék várja, könyv is odafent.

Ekkor nevén szólítják hirtelen,
Tréfásan kurtított nevén, ahogy
Ma már nem szólíthatja senki sem.
A hazatérő csöndben megvacog.

A túloldalról szólhatott neki
A hang, az össze nem téveszthető.
Honnan került oda, nem kérdezi.
Egyszerre visszazökken az idő.

Egyszerre minden oly természetes,
Megbénító, ujjongó félelem.
Csak áll, a fénnyel átszőtt ködbe les.
Vár. Megmozdul. Nem, nincs ott semmi sem.

Szégyenkezik. Elindul hirtelen.
A szél megint hűlő szívébe fúj.
Fellélegzik: nem, nincs ott senki sem.
És fájni kezd, gyógyíthatatlanul.
 
 
0 komment , kategória:  Vas István versei  
Nem hasonlít
  2011-06-19 16:04:08, vasárnap
 
  Vas István

Nem hasonlít

Nem hasonlít görög szoborra tested
Parányi része sem. Nincs műremek,
Mely csúnyaságaidra emlékeztet.
És legszebb tagjaidban sem remeg

Egy rajtad túli, magasabb arány
Igazoló, boldog üzenete.
Te csak te vagy, semmi más. Valahány
Elragadtatás száll meg, mind a te

Diadalod, nem pedig rajtad át
Nyilvánuló nagyobb összhang igéz meg.
Mennyekre szomjasan hiába nézlek:
Szabálytalan dudorú koponyád

Figyelmeztet, ha már villám-szemednek
Kutatnám eredeti sugarát,
És ha az itt és most-on túl szeretlek,
Drótszálaival mindig visszaránt

Hajad fekete keménysége. Csontos,
Képtelen rajzú mellkasod alatt
És nagy lábad fölött a hosszú combok,
A büszke hát, tündöklő derekad

Is csak tiéd és nem más, mint ami,
Ez a gyönyörűségből-csúnyaságból
Lett áramkör, mágneses terű mámor
A te létedről tud csak vallani.
 
 
0 komment , kategória:  Vas István versei  
Rád gondolok
  2011-06-19 15:36:26, vasárnap
 
  Vas István

Rád gondolok

Rád gondolok most is, mikor
Szégyenhalált tapint az újjam,
Rád gondolok napnyugtakor.,
Ha töprengek, hogy hol aludjam.

De jó, hogy nem vagy most közel,
Hogy életeddel újra másnak
Szolgálsz, hogy nem engem ölel
Karod s talán többé se látlak.

Ezért te vagy minden, ami
Veszendő és elérhetetlen,
Szemed vidám villámai
Lobbannak fel a rémületben.

Nem nézhetsz énrám, messze vagy,
De szemedtől vagyok ma bátrabb.
Milyen fekete a hajad,
És milyen büszke hosszú hátad!

Olyan fehér a homlokod,
Az arcod olyan gyönge rózsa...
Sötétedik. Rád gondolok.
És mindegy már, hogy tudsz-e róla.
 
 
0 komment , kategória:  Vas István versei  
Képlet
  2011-06-19 15:29:41, vasárnap
 
  Vas István

Képlet

Ha most találkoznánk, egy napra csak,
Már pontosan tudnók, mit kell csinálni.
Már nem volnának itt fölösleges szavak:
Lemúltak a volt élet álvitái,
A sértődés, a becsvágy, a háló, melyben éltünk.
Fölösleges harc volt, reménytelen.
Mit számitana már a győzelem?
De fájni tud ma is a vereségünk.

Ha most találkoznánk, egy napra csak,
Már tudnánk pontosan. Csak egy találkozásra!
Nem volnának fölösleges szavak,
Ha egyszer eljönnél. Hiába kérlek.
Ami belőlünk megmaradt,
Csak mint a minden dolgok fizikája,
Csak mint a mozgás, az anyag:
Valami algebrai kivonat,
Egy elmulhatatlan érvényü képlet.
 
 
0 komment , kategória:  Vas István versei  
Ének a magányról
  2011-06-19 15:19:30, vasárnap
 
  Vas István

Ének a magányról

Finom, bonyolult szöveteknek
Szép színei kopva lazulnak,
Kényes, fiatal szeretetnek
Lágy szirmai fagyva lehullnak.
Ez képe a férfiu télnek,
Mert szívem akárhova szított,
Ha mihez vonzódott a lélek,
Minden csak visszataszított.

Akikhez egy eszme vezet még,
Azok is mind rendre kivetnek,
Igy lettem — más se lehetnék —
Én üldözött, árva eretnek.
Ahol égtek az ifjui lángok,
Én is melegedni akartam.
Hogy történt? Nem tudom. Állok
Most fázva, tünődve, zavartan.

Kit sűrü magány, tömör éj vár,
Ne hidd, hogy a karjai késnek!
Egykedvüen indulok én már
Jegyesül a sötét feledésnek.
Ott látom elúszni a kéklő
Fiatalság távoli kedvét,
S úgy élek, mint a sötétlő
Barlangban az északi medvék.

Egyedüllét, ifjui bánat!
Te védj, egyedüli vitézség!
Hűs balzsama büszke magánynak,
Te csitítsd a szivem remegését
Hogy azt, amit itt vetek el még,
Ne akarjam aratni a porból,
Adj bátor szívet és elmét,
Vígan kimaradni e korból!
 
 
0 komment , kategória:  Vas István versei  
Zöld láng
  2011-06-19 15:17:46, vasárnap
 
  Vas István

Zöld láng

Zöld láng szemed alján, remeg és fényleni nem mer.
Jó így nekem, édes, ne siess a szerelemmel.
Figyelnek az istenek.
Mint erdei úton, köveken, holdtalan estén,
Lépj lassan, a mélybe tekereg majd ez az ösvény
S lesz majd egyre keskenyebb.

Láttam puha lomb közt kanyarogni a halálba,
Mindent, ami színes, belehullni ama lángba
Kivillant a puszta csont.
Szárnyas szerelemtől nehezült meg, ami könnyed,
Sejtés lett a fátyla a finom bőrü örömnek,
Oly pontosan egybefont.

Zöld láng szemed alján, le ne csapjon a szivedre!
Két sors ha kibomlik, ölelésben tüzesedve
S két lélek egy igaz láng:
Boldog lobogásuk csupa illat a halálnak
Bűnhődnek a földön, akik egymásra találnak.
Bár magasra ne szállnánk!

Nyár van, de az ősz vad oboái belezengnek.
Szökjünk mire jó, mondd, ha a könnyű szerelemnek
Szép rácsain túllátunk?
Kezd már komolyodni ez a perc is, de te fékezz.
Őrizd meg az első napokat. Hadd legyen édes
A föld felé hullásunk.
 
 
0 komment , kategória:  Vas István versei  
Hideg nyár
  2011-06-19 15:15:54, vasárnap
 
  Vas István

Hideg nyár

Jöttél, mintha hozzám hajlanál.
Olyan voltál, mint e csalfa nyár.
Tammúz hava hideget hozott.
Zúg a megcsalt földnek jajja már.
 
 
0 komment , kategória:  Vas István versei  
Mikor a rózsák nyílni kezdtek
  2011-03-07 15:17:01, hétfő
 
  Vas István

Mikor a rózsák nyílni kezdtek

Emlékszel? amikor a rózsák nyílni kezdtek,
Már nem voltunk fiatalok-
Házunk körül virágzó sírkeresztek,
Szívünkben sok friss halott.

Tudtuk, hogy a boldogság lopott jószág,
Akkor is, ha férj-feleség
Nézi, hogy bomlanak bokron a babarózsák,
Fogják egymás kezét.

Sok hajszálad lett ősz épp abban az évben-
Emlékszel? volt is oka.
De ami fekete maradt, még feketébben
Ragyogott, mint valaha.

Szemedbe, a töretlen csodájú, vad tükörbe
Tört fényeket rejtett a rémület,
És zavarosabb lett tiszta, haragos zöldje
S attól lett édesebb.

Újjongó áhitattal ébredtünk reggelente,
Te a kertre, én tereád-
Ez az öreg nyarunk szelíden betemette
Velencét s Angliát.

Mint furcsa ráadást vagy szeszélyes messzeséget
Kezdtük nézni a holnapot-
Ez volt az a nyár, mikor a tél szele szíved
Koszorújába kapott.

Volt vidámabb nyarunk s merészebb azelőtt,
De emlékszel? ez volt a legszebb.
Némán kertünkbe hajoltak a szomszéd temetők,
Mikor a rózsák nyílni kezdtek.
 
 
0 komment , kategória:  Vas István versei  
Ősz felé
  2011-02-23 16:14:33, szerda
 
  Vas István

Ősz felé

Fordul, fordul a föld a színes őszbe,
az ősz, mely mindent mosolyogva győz le,
már végighúzza hűvös ujjait
a földön s az lankadva újraéled
a zsarnok nyár után s örül a lélek:
az ősz, az ősz, az ősz van újra itt!

Lankadva éled, úgy bizony. Hiába
mondják, hogy ez a természet halála,
az élet az, mely másul, színesül.
Nyár végén minden száraz és halott volt,
úgy szenvedtük a napsugárt, vad ostort,
most zúg a szél, szabadság-énekül.

És mit tesz az, hogy mint halotti torra,
úgy öltözik aranyba és bíborba
az őszi föld s pompázva már enyész?
Bár ily halállal halhatnék meg én is,
ragyogva túl halálom végzetén is,
ó élni, halni füst csak az egész!
 
 
0 komment , kategória:  Vas István versei  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 12 
2017.05 2017. Június 2017.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 28 db bejegyzés
e év: 965 db bejegyzés
Összes: 7432 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2220
  • e Hét: 14748
  • e Hónap: 60178
  • e Év: 352472
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.