Belépés
liliana01.blog.xfree.hu
Az öröm abból ered, hogy valaki meg tudja látni azt, ami szép és jó az életben. Aki szétrombolt egy előítéletet, akár csak egyetlenegyet is, az az emberiség ... Szalóki Lívia
1947.08.05
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 37 
Hans Christian Andersen – A rátarti teáskanna
  2021-11-04 16:31:55, csütörtök
 
 


Hans Christian Andersen - A rátarti teáskanna

Volt egyszer valahol egy rátarti teáskanna. Majd felvetette a büszkeség, mert finom porcelánból égették, mert hosszú csőre és széles füle volt, méghozzá elöl a csőre és hátul a füle.
Ez egész ritka dolog, emlegette is a teáskanna, hacsak tehette. Hanem a födeléről nem beszélt soha. Tudta, mért nem: a födele törött volt, s ha megragasztották is, csorba maradt. Minek beszéljen hát az ember a hibáiról, mikor azt úgyis megteszik helyette mások?
A csészék, a tejszínes kancsó meg a cukortartó - a teáskészlet többi tagja - úgyis többet gondolnak csorba födelére, többet is beszélnek róla, mint szépen ívelő füléről és pompás csőréről.
Ezt a teáskanna nagyon jól tudta.
- Ismerem őket! - sóhajtotta.
- Ismerem a hibáimat is, be is látom, s éppen ezért vagyok szerény és alázatos. De hát nemcsak hibái - erényei is vannak az embernek. A csészéknek fülük van, a cukortartónak födele, de nekem ez is, az is, s ráadásul még valami, ami nekik nincs: csőröm. Ezért vagyok én a teásasztal királynője. A cukortartó és a tejszínes kancsó inkább csak a jó ízlést szolgálja, de az adakozó, az uralkodó én vagyok. Áldás lehetek a szomjazó emberiségre! Az ízetlen forró víz bennem dolgozza fel zamatos itallá a kínai leveleket.
Gondtalan, vidám ifjúságában így elmélkedett magában a teáskanna. Ott díszelgett a terített asztalon, s a legszebb kéz emelgette; de a legszebb kéz ügyetlen volt, s elejtette a rátarti kannát.
Ott hevert a teáskanna ájultan a földön, a forró víz szétfolyt belőle, letörött a csőre, letörött a füle - a födeléről ne is beszéljünk, arról már elég szó esett. Rettenetes csapás volt ez neki, s ami a legszörnyűbb: mindenki rajta nevetett, rajta, s nem az ügyetlen kézen.
- Sohasem felejtem el azt a pillanatot! - sóhajtotta a teáskanna, amikor később elbeszélte élete történetét.
- Azt mondták rólam, hogy rokkant vagyok, félreállítottak egy sarokba, másnap aztán odaajándékoztak egy szegény asszonynak, aki zsírt kunyerált a konyhán. Koldusbotra jutottam, nem volt tartalma az életemnek, nagyon elkeseredtem. És mégis - akkor kezdődött az én igazi életem. Mert a világon mindenki máshová ér el, mint ahova elindult.

Belém földet tömtek, s ez egy teáskannának annyi, mintha eltemetnék. De a földbe aztán virághagymát dugtak, hogy kicsoda, nem tudom, ajándékba kaptam, a kínai levelekért meg a forró vízért kárpótlásul, meg hogy elfelejtsem letört csőrömet, letört fülemet.
A földem befogadta a hagymát, s az az enyém lett, a szívemmé vált, eleven szívemmé - addig, tudjátok, nem volt szívem. De akkor élet támadt bennem, élet és erő. Nedvek keringtek a bensőmben: a hagyma csírába szökkent, aztán virágot bontott, s én hordoztam, én voltam a bölcsője.
Néztem, nem tudtam betelni a szépségével - boldog voltam, mert boldog, aki másnak tudja áldozni az életét! A virág nem mondott köszönetet nekem, nem is gondolt velem. Mindenki megcsodálta, mindenki megdicsérte. Én meg örültem - bizony, megérdemli a dicséretet a szépséges virág!
Egy nap aztán azt mondta valaki: "Jobb cserepet érdemelne!" Akkor kettétörtek, ami nagyon fájt, de a virág sokkal szebb cserépbe került, s ez megvigasztalt. Most itt heverek a szemétdombon, törött cserép vagyok. De az emlékeimet nem veheti el tőlem senki.



 
 
0 komment , kategória:  Mesék - Anekdoták  
Volt egyszer egy tanár
  2021-09-16 20:43:57, csütörtök
 
 


Volt egyszer egy tanár, akinek az osztályában a gyerekek folyton bántalmazták egymást - csúfolódtak, gúnyneveket aggattak egymásra, kiközösítették társaikat. A tanár sok mindennel próbálkozott, de sikertelenül, mindaddig, amíg egy hétfő reggelen beállított az osztályba, kezében egy almával. Ez a nap mindent megváltoztatott.

A gyerekek mit sem sejtettek, amikor meglátták a tanárt, kezében egy gyönyörű, kerek, piros almával. Az almát magasra emelte és azt kérdezte:
- Mi ez itt?
- Egy ropogós alma - felelte az egyik gyerek mosolyogva.
- Megennéd?
- Meg - csillant fel a diák szeme.

A tanár viszont fura dolgot művelt: az almát letette a földre. Ekkor hirtelen csend lett az osztályteremben. A tanár az alma köré, egy körbe vezényelte a gyerekeket, majd a lehető legfurább dolgot mondta:

- Ma almafocit fogunk játszani! - jelentette ki a gyerekek nagy döbbenetére. - Gyerünk, rúgjátok egymásnak az almát!

Tetszett a játék a gyerekeknek, vidáman rúgták egymásnak az almát. Volt, aki sajnálta és csak óvatosan gurította arrébb, volt, aki viszont jókorát belerúgott, hogy csak úgy repült és pattogott az alma a földön. Néhány perc után a tanár lefújta a meccset és mindenki visszaült a helyére. A tanár felvette az almát a földről és a gyerekek elé emelte:

- Mit láttok?
- Egy almát! - kiáltották a gyerekek kórusban. - Egy pocsék labdát - szólt bele az egyik lókötő a hátsó sorból.
- Megennéd? - kérdezte a tanár ugyanattól a fiútól, aki kissé vonakodva bólintott egyet. - Rendben - folytatta a tanár s az almát a katedrára helyezte -, visszatérünk erre később.

A ,,később" végül néhány órára rá volt, amikor is a tanár újra kezébe vette az almát. Ezúttal egy határozott mozdulattal az almát kettéroppantotta, majd a két oldalát az osztály felé fordította.

- Megennéd? - kérdezte a tanár a fiútól, aki undorodva bámult az alma megbarnult húsára.
- Nem - sütötte le a szemét.
- Látjátok, ez történik, amikor valakivel csúfolódtok. Amikor gúnyneveket szórtok egymásra. Amikor valakit kiközösítetek, mert valamiért más, mint ti. A felszínen nem sok látszik, még jót is nevettek közben. De az az ember legbelül megsérül, talán annyira, hogy soha nem lesz ugyanolyan, mint azelőtt. Tiszteljétek egymást.

A két fél almát visszatette a katedrára és még jó néhány napig ott hagyta emlékeztetőül a gyerekeknek, míg az alma teljesen elrothadt és bűzleni kezdett.

Tiszteljétek egymást - mondta még egyszer, mielőtt kidobta az almát a kukába.

Ez a tanár egy csodálatos leckét adott, hiszen ezek a gyerekek egy életre megjegyezték, hogy a szavaiknak milyen súlya van, szándékosan egyikük sem bántott többé senkit.

A bántalmazás jelensége sajnos nem néhány elszigetelt eset, sokkal inkább mindennapos esemény. Az online világ ezen mit sem segített, sőt tetézi a bajt. Mindig is szükség volt arra, hogy harcoljunk a bántalmazások ellen, ezért tanítsuk a gyerekeinket a másság elfogadására, ahelyett, hogy kiemelnénk és negatív megvilágításba helyeznénk azokat. Tanítsuk meg őket a toleranciára, a kedvességre és a szeretetre - ha nem másért, akkor azért, mert soha nem tudhatjuk, akár ők is lehetnek a bántalmazók áldozatai.

Lázár Csaba vállalkozó tollából (facebook)
 
 
0 komment , kategória:  Mesék - Anekdoták  
A gomba eredete
  2021-08-19 10:47:21, csütörtök
 
 


A gomba eredete:

Jézus és Péter útra keltekentek egyszer csak hát ugye mán megéheztek, beértek egy faluba. Vót egy nagy diófa, rögvest leültek a diófa alá. Mondja Péternek, hogy:

- Látom, hogy ég a kemencébe otten a háznál, otten be van dagasztva biztos - azt mondja -, kérjél lángost! Kérjél lángost! Neked egyet, meg nekem egyet, Jézus nevibe, Isten nevibe.

Elment osztón, de hát ő Péter nagyon éhes vót, hát ő oszt egyet kért még ráadásra. Hármat kért. De egyiket betette a köppenye alá. Ugye megette Jézus, meg ő is megette az egyiket; elindultak. Mennek. No de ugye a Jézus tudott mindent - mindent tud, mindent lát -, hát mindig Péter tört egyet, betette a szájába, hogy majd megeszi. Jézus mindig hátrafordult, mindig szólt hozzája. Felelni köllött neki, mindig ki köllött neki köpni a szájából, mert nem felelhetett, nem tudott beszélni. Úgyhogy még egy harapást se tudott. Mert mikor tört belőle, Jézus mindig hátraszólt Aszongya, mikor a legutolsót kiköpte:

-Na Péter, no mennyi lángost kértél?

- Hát kettőt, Uram. Neked egyet, meg nekem egyet.

- Ne hazudj! - aszongya. - Ne hazudj! Hamarább utol lehet érni a hazug embert, mint a sánta kutyát. Mert te hármat kértél. Most nézzél csak, forduljál hátra: nézd csak, az úristen nem akart, hogy a lángos tönkremenjen, és akkor sorozatba abból lett a gomba!

És most azért mondják aztat, hogy sokan ha rátanálnak a gombára: rátanáltam, aszongya, a Szent Péter gombájára! Szent Péter köpdöste ki, mer sorozatba van a gomba. Ha mán egy gomba van valahol, akkor van több is.


 
 
0 komment , kategória:  Mesék - Anekdoták  
A kívánságok fája – buddhista tanmese
  2021-08-12 09:52:49, csütörtök
 
 


A kívánságok fája - buddhista tanmese

Volt egyszer egy szegény ember, aki gondterhelten bandukolt az erdő szélén. Amikor elfáradt, leült pihenni, és a hátát egy fának támasztotta.
Ekkor még nem tudta, milyen fát választott. Különös, mágikus fa volt ez. Olyan fa, ami minden kívánságát teljesíti annak, aki hozzá ér...
A vándor először arra gondolt, milyen jó lenne most egy pohár víz. Hirtelen azon vette észre magát, hogy egy pohár kristálytiszta víz van a kezében. Meglepetten nézte, vizsgálgatta, még meg is szagolta. Végül úgy döntött, hogy nem lehet veszélyes, és megitta.
Aztán megéhezett, és valami ennivalót kívánt. Az étel ugyanolyan hirtelen és bámulatos módon jelent meg előtte, mint a víz.
,,Úgy látszik, teljesülnek a kívánságaim!" - gondolta meglepetten.
Most már hangosan mondta ki:
,,Akkor hát szeretnék egy gyönyörű házat!"
Az előtte lévő völgyben megjelent a ház. Arcán széles mosollyal szolgákat kívánt, akik a háznak gondját viseljék. Amint ezek is megjelentek, úgy érezte, hihetetlen erővel áldotta meg az Úr. Kívánt hát magának egy gyönyörű szép és rendkívül intelligens asszonyt, akivel szerencséjét megoszthatja.
Amikor ez is valóra vált, meglepődve szólt a nőhöz:
"Várj csak egy kicsit! Mi történik itt? Nekem nincs ilyen szerencsém! Ez velem nem történhet meg!"
Abban a pillanatban, hogy ezeket a szavakat kimondta, minden eltűnt.
,,Tudtam" - mondta, és megrázta a fejét.
Azután felállt, és gondterhelten bandukolt tovább az erdő szélén.

Kép: Várbóc - Boncsér Árpád felvétele
 
 
0 komment , kategória:  Mesék - Anekdoták  
Cseresznye virágról
  2021-06-16 16:57:15, szerda
 
 


Cseresznye virág hajladozott a fa ágán
Óhhh de szép vagy!''- károgták a varjuk feléje...
Jajjj, micsoda gyönyörű szirmaid vannak!''- siránkoztak őt csodálva a kókadt gyermekláncfű csemeték...
Bárcsak én is ilyen hatalmas és tündöklő lennék, mint te!''-búslakodtak a zsenge csalánlevelek...

De cseresznye virág csak unatkozott, mint a Kis Herceg rózsája.

Úgy unatkozott, mint egy karantén lakó és úgy is panaszkodott.

De az unatkozásba bele lehet fásulni és még a cseresznyefa virága gyümölcsöt hoz, a karanténban tespedő ember meddő marad mindenféle tekintetben. Nincs öröme, nem alkot és még a házi munka is nyűg neki.

Drága barátom! Annyi szépség van ebben a világban,nemcsak a rendrakásról vagy a mosogatásról szól az élet.
De ha neked igen, akkor örülj, hogy van amit elmosnod, örülj, hogy van hol lenned, van mit enned és van kit hazavárj. S meglátod az életed varázslatossá válik.
 
 
0 komment , kategória:  Mesék - Anekdoták  
Mese a vízilóról, aki félt az oltásoktól
  2021-05-27 10:41:18, csütörtök
 
 


Mese a vízilóról, aki félt az oltásoktól

Ráadásul nem is csak az oltásoktól félt,
Hanem még a felesleges izgalmaktól is.
Ezenkívül még a poklok poklától is félt,
ami pedig pont az ágya alatt helyezkedett el.
Ezenkívül még a mások fogkeféjétől is félt,
úgy értve, ha előzőleg bacilusba mártják.
Ezenkívül még a pókembertől is félt,
hogy majd megszereti, és nem meri lecsapni.
Ezenkívül még az esetleges atrocitásoktól is félt,
akik összeverik a járókelőt.
Ezenkívül még a golyózáportól is félt,
ami pedig gyakori.
Ezenkívül még a baljós előjelektől is félt,
akik az úttesten szoktak szaladgálni.
Ezenkívül még az igazságtól is félt,
pedig az mind hazugság.
Ezenkívül még a régi kommunistáktól is félt,
hogy majd bejönnek, és megint elveszik az idejét.
Ezenkívül még az arab terroristáktól is félt,
mert azoknak folyton az kell, ami másnak is.
Ezenkívül még az elnök embereitől is félt,
pedig azok gazdagok és szépek.
Ezenkívül még a Tapsi Hapsitól is félt,
mert az egy állat.
Ezenkívül még a népek millióitól is félt,
pedig azoknak egy árva szava se lehet.
Ezenkívül még a romlás virágaitól is félt,
úgyhogy olyat nem vett.
Ezenkívül még a súlyos nélkülözéstől is félt,
pedig az az utca másik végében lakik.
Ezenkívül még a boldogságtól is félt,
hogy majd leveszik a számlájáról.
Ezenkívül még a boldogtalanságtól is félt,
hogy majd nem fér be a kocsiba.
Ezenkívül még a valóságtól is félt,
pedig az csak film.
Ezenkívül még az illetéktelen behatolóktól is félt,
pedig az ki van zárva.
Ezenkívül még a saját árnyékától is félt,
hogy egyszer majd kiderül.
Ezenkívül még a kényes kérdésektől is félt,
pedig azoknak már meg lett mondva.
Ezenkívül még a munkás hétköznapoktól is félt,
mert egyszer már olyan is volt.
Ezenkívül még az Amorf Ördögöktől is félt,
pedig az buli.
Ezenkívül még a fedél nélküliektől is félt,
hogy a végén mind egy szálig hazajönnek.
Ezenkívül még a tömegek lázadásától is félt,
pedig attól garantáltan nem kell félnie.
Ezenkívül még az anyám kínjától is félt,
attól viszont én is.
/Erdős Virág/

 
 
0 komment , kategória:  Mesék - Anekdoták  
Minden nap ajándék...
  2021-05-09 16:28:51, vasárnap
 
 


Minden nap ajándék...

Az Ember elment a Bölcshöz:
- Álmot láttam, de sehogy sem tudok rájönni, mi az értelme. Kérlek, segíts rajtam!
- Hallgatlak - bólintott a Bölcs.
- Az utcán mentem, a mi utcánkban, ahol minden nap járok.
Olyan is volt álmomban, mint egyébként; nem volt semmiféle változás rajta, csak annyi, hogy nagy szürke göröngyökkel volt tele a járda. Amikor megrúgtam az egyiket, rájöttem, hogy ezek nem göröngyök, hanem kövek. Egyet zsebre vágtam, hogy megmutassam a Barátomnak, akihez indultam.
Amikor elővettem, kettévált a kezemben. Belül szikrázó, tiszta ragyogású volt. Azonnal tudtam (bár nem értek hozzá), hogy ez GYÉMÁNT! Rohantunk az ékszerészhez, de közben telepakoltuk a zsebeinket a csúnya, szürke kövekkel, hátha... Az ékszerész vágta, csiszolta a kettévált követ, végül fel is mutatta, hadd lássuk mi is, hogy sziporkázik:
- Még soha nem találkoztam ilyen nagy és tiszta gyémánttal - lelkesedett.
Kipakoltam a sok egyforma szürke kövemet. Ő bizalmatlanul nézte a sötétlő halmot, majd legyőzve utálkozását, egyet megfogott és vijjogó gépével kettévágta. Smaragd volt. A következő rubin, utána valami csodaszámba menő ritkaság, és aztán így végig. Felfoghatatlan kincs feküdt előttem, szikrázott, tündökölt ezerféle színben a belsejükben rejtőző érték. Én pedig döbbenetemben felébredtem. De nem tudok szabadulni az álomtól. Mondd, mit jelenthet?
- A szürke kövek a MINDENNAPJAID, Barátom! Éppen ideje, hogy felfedezd: valóságos kincsesbánya a mindennapok sokasága. Dolgozni kell rajtuk, az igaz, de ha jól megmunkálod őket, gazdagabb leszel mindenkinél. Már reggel vedd kezedbe napodat, hogy megláthasd benne a hűség gyémántját, a bizakodás smaragdját, a szeretet rubinszínű áldozatosságát...
Mától kezdve soha nem beszélhetsz "szürke hétköznapokról", hiszen láttad, mi rejlik bennük!
 
 
0 komment , kategória:  Mesék - Anekdoták  
Miért van az ember szíve rejtve
  2021-03-15 15:54:17, hétfő
 
 


Miért van az ember szíve rejtve... - tanulságos történet

Egyszer történt, mikor még az emberek kívül hordták a szívüket, mint a legbecsesebb díszüket, hogy egy kisfiú ücsörgött a parányi tó partján. Kezeit teletömködte mindenféle kaviccsal, azután egyesével a hullámzó víztükörre vetette őket, egyre messzebb és messzebb. A kavicsok lágy csobbanással merültek el - újból és újból.

- Miért búsulsz? - A kisgyerek ijedten fordította figyelmét a mögé lopódzott alakra, de ijedelme rögvest alább hagyott, mikor a vén remete barázdált vonásaira ismert. Miért is félt volna tőle, hisz akárhányszor meglátogatta, a remete mindig kedvesen, minden földi jóval kínálta.

- Elhagytam a szívem. - pityeregte, és bánatában újabb kövecske suhant a tóba.

- A szíved? - csodálkozott a vén remete.

- Igen - azt! - Hüppögte. - Elveszítettem, pedig úgy vigyáztam rá, mint a szemem fényére! - könnycseppet törölt ki a szeme sarkaiból. A remete lehuppant mellé botját letámasztva és kedvesen rámosolygott. Kezeit összekulcsolta a feltündöklő fényáradatban. A gyermek szeme nagyra kerekedett el. Nem tartott sokáig a varázslat, de akár órákig is elnézte volna az öreg remete kezeit. És mikor azok széttárultak - lám a fiú csodás szíve ragyogott fel benne.

- Megtaláltad! - kiáltott fel boldogan, és átölelte a remetét. - Szeretlek! Ezt rá is vésem! Csupa nagy betűkkel! Add ide kérlek! Ezentúl a legjobban látható helyen fogom hordani, hogy lássák, milyen jó vagy!

A gyermekvidámsága felhőket szétoszlató sugárként villant fel.

- Tudod mit? - töprengett a remete. - Hadd válasszam meg én a helyét.

- Rendben - egyezett bele.

A remete elmosolyodott és a parányi szívecske, mint egyetlen fénypont felemelkedett a tenyeréből - és a fiú mellkasa felé haladt. A gyermek leplezetlen boldogsággal, csillogó szemekkel bámult közeledő szíve felé, hogy mennyire szép helye is lesz ott, ám amikor az eltűnt mellkasában, elpityeredett.

- Hééé! De ott nem látja senki sem! Hogyan fogják megtudni az emberek, hogy mennyire szeretlek? - értetlenkedett.

- Figyelj rám! - az öreg megérintette a könnyes arcot és elmosolyodott.
- Nem kell, hogy tudja a világ, mennyire szeretsz. Elég, ha te tudod és az, akit a szívedbe zársz. Mondd el bátran annak, akit belevésel: Szeretlek! Így már nem fogod elveszíteni sosem, mert benned él tovább - és ezt már nem veheti el senki sem.

A gyermek eltöprengett a remete válaszán, majd az utolsó kavicsot is eldobta és vidáman felugrott.
- Köszönöm! - nagy puszit nyomott az öreg vénséges arcára, majd egy pillangót meglátva utána futott. A remete pedig csak bámult a távolodó gyermek után és mosolygott - majd egyszer megérti.

Azóta szív nem hordatik kívül, csak a csendes mélyben vésődnek fel rá a nevek - újból és újból.

Az elmúlt esztendőben, esztendőkben, a te szívedbe hány nevet véstél be? És hányat törültél ki onnan gyűlölködő, haragos felindultságodban?
Megnyugtató szavaid, és jótetteid által hány rászoruló, szeretetedre éhező embernek mondtad el, hogy szereted?

 
 
0 komment , kategória:  Mesék - Anekdoták  
A tojás árus
  2021-03-15 12:55:17, hétfő
 
 


A hölgy ezt kérdezte az öregembertől. ,,Mennyiért adja a tojásokat?" Az öreg eladó így válaszolt. ,,Két rúpia egy tojás, asszonyom."
A hölgy ezt mondta neki. ,,Hat tojást kérek tíz rúpiáért, vagy elmegyek." Az öreg ezt válaszolta. ,,Jól van, vegye meg így, amit akar. Lehet, hogy ez jó kezdet, mert ma még egyetlen tojást sem tudtam eladni."

A hölgy fogta a tojásokat, és elsétált; úgy érezte, nyert. Beszállt a puccos kocsijába, és elment egy flancos étterembe a barátjával. Ott ő és a barátja azt rendelt, amit szeretett. Ettek egy keveset, és sokat hagytak abból, amit rendeltek. Aztán a hölgy elment fizetni a számlát. A számla elég magas volt, 1400 rúpia; és a hölgy azt mondta az étterem tulajdonosának, hogy tartsa meg a visszajárót.

Lehet, hogy ez az incidens teljesen normálisnak tűnt a tulajdonosnak, de nagyon fájdalmas volt a szegény tojáseladónak.

A lényeg ez. Miért mindig azt mutatják be az emberek, hogy hatalmuk van a rászorulón, ha vesznek tőle valamit? És miért vagyunk nagylelkűek azokkal, akiknek nincs is szükségük a nagylelkűségünkre?



Egyszer olvastam valahol ezt.

,,Az apám egyszerű árut vásárolt a szegény emberektől magas áron; annak ellenére, hogy nem volt arra szüksége. Néha még felárat is fizetett nekik. Aggódtam e miatt a tett miatt, és megkérdeztem tőle, miért csinálja ezt. Az apám ezt válaszolta. Ez jótékonyság, amit méltóságba csomagolok, gyermekem."
 
 
0 komment , kategória:  Mesék - Anekdoták  
Tanulságos mese felnőtteknek
  2021-01-24 14:24:52, vasárnap
 
 


Tanulságos mese felnőtteknek

Egy öregúr egyszer elhatározza, hogy elmegy Afrikába szafarira. Magával viszi öreg kutyáját, hogy társasága legyen.
A kutya egy nap addig kergeti a pillangókat, amíg azt veszi észre, hogy eltévedt. Bóklászik erre-arra, hogy megtalálja az utat, egyszer csak látja, hogy egy leopárd rohan felé láthatóan azért, hogy megegye.
Az öreg kutya azt gondolja: "Jaj! Jaj! Most igazán bajban vagyok!"
Észrevesz a közelében néhány csontmaradványt, valami dögből, gyorsan elkezdi rágni a csontokat, hátat fordítva a közeledő leopárdnak.
Amikor az már majdnem ráugrik, a vén kutya felkiált: "Ez a leopárd igazán finom volt! Vajon találok még egyet?"
Ezt hallván a leopárd az utolsó pillanatban visszafogja az ugrást, rémülettel néz a kutyára, és gyorsan elhordja az irháját.
Húúú!", sóhajt a leopárd, "ez meleg volt. Ez a vén kutya majdnem elkapott."
Közben egy öreg majom, aki végignézte az egész jelenetet egy faágról, arra gondol, hogy hasznot húzhat abból, amit tud, és kialkudhat valami védelmet a leopárdtól.
Utána iramodik, de az öreg kutya, amikor látja teljes sebességgel a leopárd után futni, rájön, hogy valami ravaszság történik. A majom utoléri a leopárdot, elárulja neki a kutya cselét, és alkut ajánl.
Az ifjú leopárd feldühödik, hogy rászedték. "Ide gyere, majom, ugorj a hátamra, és meglátod, hogy jár, aki be akar csapni!"
Az öreg kutya látja a felé rohanó leopárdot a majommal a hátán, és nyugtalankodik: "Na, most mit csináljak?" Ám menekülés helyett újra leül háttal a támadóknak, és ismét úgy tesz, mintha nem látta volna őket. Mihelyt hallótávolságba érnek, felkiált:
"Hol van már az a buta majom? Már egy órája elküldtem, hogy hozzon egy másik leopárdot!"

Tanulság:
- Sose nevesd ki az öregeket!
- A kor és a finesz végül mindig legyőzi az erőt és a fiatalságot. A szellem és a ravaszság csak a korral és a tapasztalattal nő meg.


 
 
0 komment , kategória:  Mesék - Anekdoták  
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 37 
2021.11 2021. December 2022.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 32 db bejegyzés
e év: 1871 db bejegyzés
Összes: 4949 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 64
  • e Hét: 3196
  • e Hónap: 6055
  • e Év: 157313
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2021 TVN.HU Kft.