Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/6 oldal   Bejegyzések száma: 53 
Szent István ereklyéi
  2022-08-19 19:30:42, péntek
 
 







SZENT ISTVÁN EREKLYÉI


Szent Ist­ván­hoz köt­he­tő erek­lyéink min­dig nagy ér­dek­lő­dés­re tar­tot­tak szá­mot; ért­he­tően, hi­szen nem­csak val­lá­si, ha­nem nem­ze­ti tar­ta­lom is kap­cso­ló­dik hoz­zá­juk. A Szent Ist­ván-erek­lyék­kel kap­cso­lat­ban azon­ban mind a mai na­pig sok a rej­tély, no­ha több tu­do­mány­te­rü­let szá­mos ku­ta­tó­ja ke­re­si a vá­laszt a nyi­tott kér­dé­sek­re.

El­ső ki­rá­lyunk erek­lyéi kö­zül a Szent Jobb a legis­mer­tebb, ám ezen­kí­vül is szá­mos Szent Ist­ván­nak tu­laj­do­ní­tott erek­lyét őriz­nek ma­gyar­or­szá­gi és eu­ró­pai temp­lo­mok­ban. Kö­zü­lük sok már csak egé­szen ap­ró csont­­da­rab, ami az erek­lyék fel­da­ra­bo­lá­sá­nak és ado­má­nyo­zá­sá­nak kö­vet­kez­mé­nye.








A le­gen­dák tük­ré­ben

Ist­ván ki­rály­ról há­rom le­gen­da ma­radt ránk: a nagylegenda, a kis­le­gen­da és a Hartvik püs­pök ál­tal írt. Leg­ko­ráb­bi a nagylegenda, mely még Ist­ván szent­té ava­tá­sa előtt ke­let­ke­zett, s nem szól a szent­té ava­tás­ról, de a ki­rály te­me­té­sé­ről sem. A kislegendában és a Hartvik-legendában ta­lá­lunk olyan ré­sze­ket, ame­lyek té­mánk szem­pont­já­ból ér­de­ke­sek. Ist­ván ki­rály szent­té ava­tá­sá­val a Hartvik-legenda fog­lal­ko­zik rész­le­te­seb­ben.

Hartvik püs­pök Kál­mán ki­rály ide­jé­ben élt, a ki­rály pa­ran­csá­ra ír­ta meg Szent Ist­ván élet­raj­zát és szent­té ava­tá­sát, s eh­hez a nagylegendát és a kis­legendát hasz­nál­ta fel, szer­kesz­tet­te egy­be, he­lyen­ként ,,szük­ség sze­rint" kiegé­szít­ve az el­be­szé­lést úgy, hogy az Kál­mán ki­rály ha­tal­mi tö­rek­vé­sei­nek meg­fe­lel­jen. A le­gen­dák tör­té­nel­mi pon­tat­lan­sá­gai, idea­li­zá­ló tö­rek­vé­sei mel­lett te­hát még a tu­da­tos ,,tör­té­ne­lem­ha­mi­sí­tást" is fi­gye­lem­be kell ven­nünk, s a le­gen­dá­ban leír­ta­kat nem fo­gad­hat­juk el au­to­ma­ti­ku­san tény­ként, azok igaz­ság­tar­tal­mát min­den eset­ben mér­le­gel­nünk kell.

Az azon­ban va­ló­szí­nű­sít­he­tő, hogy Hartvik a szent­té ava­tás leírá­sá­hoz fel­hasz­nál­ta az ese­mé­nyek­nél je­len lé­vő szem­ta­núk el­be­szé­lé­seit. A le­gen­da ugyanis na­gyon szem­lé­le­te­sen ír­ja le a ki­rály sír­kam­rá­ját elárasz­tó ta­laj­víz ki­me­ré­sé­nek és visszaáram­lá­sá­nak azo­nos víz­szin­tet ered­mé­nye­ző ese­mény­so­rát, mely­ben az ak­ko­ri em­be­rek ter­mé­szet­sze­rű­leg cso­dát lát­tak - va­ló­já­ban a je­len­ség egy fi­zi­kai tör­vé­nyen, a köz­le­ke­dő­edé­nyek tör­vé­nyén ala­pul, és ép­pen ez te­szi hi­he­tő­vé az el­be­szé­lést.

Hartvik püs­pök Ist­ván ki­rály­ról szó­ló le­gen­dá­ja a kö­vet­ke­ző­kép­pen be­szé­li el az ese­mé­nye­ket: a ki­rályt 1038-ban a szé­kes­fe­hér­vá­ri ba­zi­li­ká­ban te­met­ték el, ,,szent tes­tét az épü­let kö­ze­pén fe­hér már­vány­ból fa­ra­gott szar­ko­fág­ba he­lyez­ték". Ezt a sírt 1083-ban Ist­ván ki­rály szent­té ava­tá­sa­kor fel­nyi­tot­ták. A szent­té ava­tá­si szer­tar­tás ré­sze volt ugyanis a ha­lott ma­rad­vá­nyai­nak feleme­lé­se a sír­ból. ,,...el­moz­dít­va a pad­ló­ból kiemel­ke­dő már­vány­táb­lát, vé­gül is le­men­tek a ko­por­sóig, s an­nak fel­nyi­tá­sa­kor az édes il­lat oly hévsége árasz­tott el min­den je­len­le­vőt, hogy azt hit­ték, az Úr pa­ra­di­cso­mi gyö­nyö­rei­nek kö­ze­pé­be ra­gad­tat­tak. Ma­ga a ko­por­só színül­tig volt kis­sé vö­rös­lő, szin­te olaj­jal ke­vert víz­zel; ben­ne mint ol­vasz­tott bal­zsam­ban nyu­god­tak a drá­ga cson­tok; eze­ket a leg­tisz­tább gyolcs­ba gyűj­töt­ték, s a gyű­rűt, mely a boldog fér­fi jobb ke­zé­re volt húz­va, a fo­lya­dék­ban so­káig ke­res­ték. Mi­vel ezt nem ta­lál­ták, né­me­lyek el­kezd­ték a ki­rály pa­ran­csá­ra a vi­zet ezüst­üs­tök­be és -hor­dók­ba mé­re­get­ni, hogy ha kiürí­tet­ték a szar­ko­fá­got, bi­zo­nyo­sab­ban meg­ta­lál­ják a gyű­rűt. De cso­dá­la­tos­kép­pen mi­nél több fo­lya­dé­kot mer­tek ki, an­nál több áradt he­lyé­be s töl­töt­te meg a ko­por­sót. Lát­va a cso­dát, a ki­mert vi­zet visszaön­töt­ték a he­lyé­re, de a vissza­zú­dí­tás­sal sem telt meg job­ban a ko­por­só."

Ké­sőbb az egy­há­zi kin­csek őr­ző­je, egy Merkur ne­vű szer­ze­tes előállt Ist­ván ki­rály épen ma­radt jobb­já­val, ame­lyet bi­ha­ri bir­to­kán őr­zött, és egy cso­dás tör­té­ne­tet adott elő, mi­ként ke­rült az hoz­zá. Az erek­lyét hi­telt ér­dem­lően azo­no­sí­tot­ta a raj­ta lé­vő gyű­rű. Mi­vel a cso­dás tör­té­net amúgy is jól jött, Lász­ló ki­rály nem von­ta azt két­ség­be, s Bi­har­ban mo­nos­tort ala­pí­tott a Szent Jobb tisz­te­le­té­re, amely­nek el­ső apát­já­vá Mer­kurt tet­te. Eb­ben a mo­nos­tor­ban őriz­ték azután a kö­zép­kor­ban a Szent Job­bot, a kö­rü­löt­te kiala­kult me­ző­vá­ros ne­ve pe­dig Szent­jobb lett.


A sír tit­ka

A Hartvik-féle szar­ko­fá­gos el­te­me­tés nyo­mán azt a dí­szes szar­ko­fá­got, ame­lyet azóta is ,,Szent Ist­ván-szar­ko­fág­ként" tar­tunk szá­mon, legelő­ször Var­jú Ele­mér hoz­ta kap­cso­lat­ba Ist­ván ki­rállyal 1931-ben, e kér­dés­ben azon­ban a ku­ta­tók ál­lás­pont­ja nem egy­sé­ges. A szar­ko­fág sze­mély­hez kö­té­se azért je­lent ne­héz­sé­get, mert 1970-71-ben Kralovánszky Alán fel­tárt a ba­zi­li­ka fő­ha­jó­já­ban egy, a temp­lom ko­rai idő­sza­ká­ból szár­ma­zó, kő­vel bé­lelt sír­göd­röt, ame­lyet Szent Ist­ván sír­he­lye­ként ha­tá­ro­zott meg. A mű­vé­szet­tör­té­ne­ti ku­ta­tás a ,,Szent Ist­ván-szar­ko­fág" ko­rát fa­rag­vá­nyai­nak gon­dos elem­zé­se alap­ján az Ist­ván szent­té ava­tá­sa kö­rü­li idő­re te­szi, s le­het­sé­ges, hogy a szent­té ava­tás­kor a sír­ból felemelt erek­lyék szá­má­ra ké­szült. A sír­lá­da gaz­dag dí­szí­té­se min­de­ne­set­re el­lent­mond sír­gö­dör­ben tör­té­nő el­he­lye­zé­sé­nek.

Györ­ffy György el­mé­le­te sze­rint Ist­ván ki­rály holt­tes­tét ere­de­ti­leg nem föld­be ásott kő­sír­ban he­lyez­ték el, ha­nem a temp­lom­ba lé­pők szá­má­ra lát­ha­tó mó­don a dí­szes szar­ko­fág­ban. Majd a ki­rály ha­lá­lát kö­ve­tő trón­vi­szá­lyok ide­jén (va­ló­szí­nű­leg 1061 kö­rül) a sír fel­dú­lá­sá­tól és ki­fosz­tá­sá­tól tar­tó fe­hér­vá­ri ka­no­no­kok kiemel­ték a tes­tet a már­vány­szar­ko­fág­ból, és a ba­zi­li­ka kö­ze­pén egy föld alat­ti kő­sír­ba rej­tet­ték. Györ­ffy sze­rint a ki­rály jobb­ját a má­so­dik el­te­me­tés al­kal­má­val vá­lasz­tot­ták le a test­ről, mert an­nak épen ma­ra­dá­sá­ban cso­dát lát­tak, Ist­ván ki­rályt pe­dig már éle­té­ben is szent­ként tisz­tel­ték. A le­vá­lasz­tott job­bot erek­lye­ként a káp­ta­la­ni kincs­tár­ban he­lyez­ték el, majd in­nen vi­het­te el azt Merkur.

Györ­ffy ket­tős­el­te­me­tés-el­mé­le­té­nek legerő­sebb pont­ja, hogy el­fo­gad­ha­tó ma­gya­rá­za­tot ad a Szent Jobb ép­ség­ben ma­ra­dá­sá­ra. Hartvik le­gen­dá­ja ugyan nem em­lí­ti a ki­rály má­so­dik el­teme­té­sét, sőt ar­ról tu­dó­sít, hogy ,,a boldog test ugyanazon a he­lyen negy­ven­öt évig nyu­go­dott", vagyis 1083-ig. Györ­ffy sze­rint azon­ban az Ist­ván ki­rály­ról szó­ló ki­seb­bik le­gen­da sza­vai utal­hat­nak a ket­tős el­te­me­tés­re: ,,Majd, hogy el­sza­ladt sok esz­ten­dő, akár a nép­ben meg­so­ka­so­dott go­nosz­ság, akár az egy­ház­ban tör­tént va­la­mely meg­ha­son­lás miatt, e szer­fö­lött gaz­dag kincs a föld­ben lap­pan­gott, és a ha­lan­dók tu­do­má­sa elől el­rejt­ve, egye­dül az Úr sze­me előtt mu­tat­ko­zott."

Más el­kép­ze­lé­sek sze­rint 1038-ban be­kö­vet­ke­zett ha­lá­la­kor Ist­ván ki­rályt föld alat­ti sír­ba te­met­ték, s ezen a he­lyen nyu­go­dott a test egé­szen az 1083-as szent­té ava­tá­sig, aho­gyan azt Hartvik le­gen­dá­ja ír­ja. Eb­ben az eset­ben Merkur a sír­ból, köz­vet­le­nül a szent­té ava­tás előtt vi­het­te el az erek­lyét. Kralován­sz­ky az­zal ér­vel, hogy a föld­be he­lye­zett, kő­la­pok­ból összeál­lí­tott sírt is jog­gal le­het szar­ko­fág­nak ne­vez­ni, s nem lát­ja in­do­kolt­nak az erek­lye le­vá­lasz­tá­sát jó­val a szent­té ava­tás előtt, ami­kor an­nak le­he­tő­sé­ge még nem ve­tő­dött fel. Ne­he­zebb vi­szont meg­ma­gya­ráz­ni, ho­gyan ma­rad­ha­tott meg ép­ség­ben a jobb a víz­zel elárasz­tott sír­ban.

Az el­te­me­tés mód­já­ra vo­nat­ko­zóan te­hát több el­kép­ze­lés is lé­te­zik, s így a Szent Jobb ép­ség­ben ma­ra­dá­sát is több­fé­le­kép­pen le­het ma­gya­ráz­ni. A két el­mé­let Merkur tet­tét is más-más szín­ben tün­te­ti fel. El­ső eset­ben az erek­lye el­vi­te­le le­he­tett akár an­nak megőr­zé­sé­re irá­nyu­ló, jó szán­dé­kú cse­le­ke­det is, a má­so­dik eset­ben vi­szont egyér­tel­mű erek­lye­lo­pás­nak le­het csak mi­nő­sí­te­ni.


Az erek­lyék sor­sa

Az erek­lye őr­zé­sé­re ala­pí­tott szent­jobbi mo­nos­tor kö­zép­ko­ri pe­csét­jein egy kö­nyök­ben meg­haj­lí­tott egész kar lát­ha­tó, mely a ma is­mert, jó­val ki­sebb erek­lyé­nek nem fe­lel meg. El­ter­jedt né­zet sze­rint a pe­csé­te­ken lát­ha­tó áb­rá­zo­lás ,,bi­zo­nyít­ja, hogy az ere­de­ti Szent Jobb erek­lye nem csu­pán az [...] ököl­be szo­rí­tott kéz­fej­ből, ha­nem az egész jobb kar­ból ál­lott". E vé­le­mény sze­rint ké­sőbb a kar fel­ső ré­szét le­vá­lasz­tot­ták, és a le­vá­lasz­tott kar­részt a Len­gyelor­szág­ba ke­rült kar­erek­lyé­vel azo­no­sít­ják, ame­lyet va­ló­szí­nű­leg az 1370-ben lét­re­jött ma­gyar-lengyel per­szo­ná­lu­nió al­kal­má­ból ado­má­nyo­zott Nagy La­jos Len­gyelor­szág­nak. En­nek a kar­erek­lyé­nek a hol­lé­té­ről ma nem tu­dunk sem­mi biz­to­sat, a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú ide­jén nyo­ma ve­szett.

Bécs­ben egy má­sik, dí­szes tar­tó­ba fog­lalt erek­lyét őriz­nek, mely az erek­lye­tar­tón ol­vas­ha­tó felirat sze­rint Ist­ván ki­rály kar­csont­ja, s időn­ként ezt az erek­lyét is össze­füg­gés­be hoz­zák a Szent Job­bal mint ar­ról eset­le­ge­sen le­vá­lasz­tott részt. Va­ló­já­ban azon­ban egy jobb síp­csont van az erek­lye­tar­tó­ban, a felirat te­hát té­ves, így a Szent Job­bal ez az erek­lye nem hoz­ha­tó össze­füg­gés­be, de Ist­ván ki­rály csont­jai­hoz tar­to­zá­sa nem ki­zárt. Min­de­n­eset­re az erek­lye ,,ap­ró­zó­dá­sá­ról" és ado­má­nyo­zá­sá­ról szó­ló el­mé­le­tek egyál­ta­lán nem va­ló­szí­nűt­le­nek, szo­kás volt pél­dául or­szá­gok kö­zöt­ti kap­cso­la­tok megerő­sí­té­sé­re erek­lyé­ket ado­má­nyoz­ni, de azért is, hogy az erek­lye mi­nél több he­lyen ki­fejt­hes­se cso­da­té­vő ha­tá­sát. Erek­lye bir­to­ká­ban temp­lo­mot is le­he­tett ala­pí­ta­ni.

A ta­tár­já­rás ide­jén a Szent Job­bot (más kin­csek­kel, erek­lyék­kel együtt) va­ló­szí­nű­leg Dal­má­ciá­ba me­ne­kí­tet­ték, on­nan azon­ban a tör­té­ne­ti ada­tok ta­nú­sá­ga sze­rint vissza is hoz­ták. Írott for­rá­sok sze­rint a 15. szá­zad­ban a Szent Job­bot is­mét Szé­kes­fe­hér­vá­ron őriz­ték, a szentjobbi mo­nos­tor ugyanis ek­kor­ra már ha­nyat­lás­nak in­dult.

A tö­rök hó­dolt­ság ide­jén azután az erek­lye sor­sá­ról nem tu­dunk biz­to­sat. Le­het­sé­ges, hogy a tö­rö­kök ke­zé­re ke­rült a vá­ros ki­rab­lá­sa so­rán, s az ér­té­kes erek­lye ke­res­ke­dők köz­ve­tí­té­sé­vel ju­tott el Ra­gu­zá­ba (ma Dub­rov­nik), az ot­ta­ni do­mon­kos szer­ze­te­sek­hez. Tény, hogy fel­buk­kant Ra­gu­zá­ban egy Ist­ván ki­rály­nak tu­laj­do­ní­tott mu­mi­fi­ká­ló­dott kéz­erek­lye, me­lyet a ra­gu­zai szer­ze­te­sek kö­ré­ben fenn­ma­radt ha­gyo­mány sze­rint tö­rök ke­res­ke­dők­től vá­sá­rol­tak meg. 1590-ből szár­ma­zik az el­ső adat az erek­lye ra­gu­zai őr­zé­sé­ről: a do­mon­ko­sok ek­kor ha­tá­roz­ták el, hogy az erek­lye szá­má­ra erek­lye­tar­tót ké­szí­te­nek, 1618-ban pe­dig lel­tár­ba vet­ték.

Azt, hogy tény­le­ge­sen a Szent Jobb­ról le­het szó, va­ló­szí­nű­sí­ti az a kö­rül­mény, hogy a ra­gu­zai do­mon­ko­sok a kar­erek­lyé­vel együtt egy Szent Ist­ván-ko­po­nya­erek­lyét is őriz­tek. Tud­juk, hogy 1440-ben Szé­kes­fe­hér­vár volt az egyik ko­po­nya­erek­lye őr­ző­he­lye is, a két erek­lye te­hát együtt ke­rül­he­tett Ra­gu­zá­ba. Az a tény vi­szont, hogy az ököl­be szo­rult kéz­ről hiány­zik a gyű­rű, kér­dé­ses­sé te­szi a hi­te­les­sé­get. Hartvik leírá­sa sze­rint ugyanis a ké­zen ere­de­ti­leg raj­ta volt a gyű­rű, s ha va­ló­ban raj­ta volt, az ököl­be szo­rult kéz­ről azt az erek­lye sé­rü­lé­se nél­kül egy­sze­rűen le­húz­ni nem le­he­tett - de el­kép­zel­he­tő, hogy eset­leg más mó­don el­tá­vo­lí­tot­ták.

Má­ria Te­ré­zia 1769-ben a ko­po­nya­erek­lyét, 1771-ben pe­dig a Szent Job­bot is vissza­sze­rez­te Ra­gu­zá­ból. A ko­po­nya­erek­lyét ma Szé­kes­fe­hér­vá­rott, a Szent Job­bot pe­dig Bu­da­pes­ten, a Szent Ist­ván-ba­zi­li­ká­ban őr­zik.

A Má­ria Te­ré­zia ál­tal vissza­szer­zett ko­po­nya­erek­lye va­ló­já­ban a Ra­gu­zá­ban őr­zött­nek csak egy da­rab­ja, a do­mon­kos szer­ze­te­sek az erek­lye egy ré­szét meg­tar­tot­ták s a ma Dub­rov­nik­nak ne­ve­zett vá­ros­ban je­len­leg is őr­zik. Eb­ből az erek­lyé­ből ka­pott 1988-ban a Pan­non­hal­mi Apát­ság is egy da­ra­bot. Dub­rov­nik­ban őriz­nek még egy Ist­ván ki­rály­nak tu­laj­do­ní­tott ép áll­kap­csot is.


A ter­mé­szet­tu­do­má­nyos vizs­gá­lat

A Szent Ist­ván­hoz köt­he­tő erek­lyék kö­zül ez ideig a Szent Job­bon és a szé­kes­fe­hér­vá­ri ko­po­nya­erek­lyén vé­gez­tek ter­mé­szet­tu­do­má­nyos vizs­gá­la­to­kat.

A Szent Job­bot ma a Lip­pert Jó­zsef ál­tal ter­ve­zett ket­tős erek­lye­tar­tó­ban őr­zik. Kül­ső ré­sze egy gó­ti­kus ká­pol­na­sze­rű, ezüst­ből és üveg­ből ké­szült tar­tó, bel­ső ré­sze egy üveg­hen­ger, ezek­ben van lát­ha­tó mó­don el­he­lyez­ve az erek­lye. A mu­mi­fi­ká­ló­dott, ököl­be szo­rult jobb ke­zet a kéz­tő­nél arany­fog­la­lat ve­szi kö­rül, mely­be az erek­lye erő­sen be­le van rög­zít­ve. Az erek­lyét hár­mas dí­szes sza­lag fut­ja la­zán kör­be, mely a kéz­ről le­ve­he­tő. Az ököl üre­gé­ben tex­til­gön­gyö­leg ta­lál­ha­tó, mely a Szent Jobb alap­ját ké­pe­ző fe­hér te­rí­tő­höz hoz­zá van varr­va.

A Szent Job­bot ed­dig há­rom al­ka­lom­mal vizs­gál­ták. Legelő­ször 1951-ben, ek­kor ugyanis az erek­lyén pe­nész­te­lep­sze­rű je­len­sé­get ész­lel­tek, s en­nek azo­no­sí­tá­sá­ra, il­let­ve az eset­leg szük­sé­ges kon­zer­vá­lá­si felada­tok el­vég­zé­sé­re Boch­kor Ádám or­vost mint szak­ér­tőt hív­ták meg. Vizs­gá­la­tai nem csu­pán a pe­né­sze­se­dés­re szo­rít­koz­tak, ha­nem rész­le­te­sen szem­re­vé­te­lez­te az erek­lye ál­la­po­tát. Ész­re­vé­te­leit 1960-ban a Vi­gi­lia fo­lyó­irat­ban köz­zé is tet­te: ,,A Szent Jobb ak­ko­ri ál­la­po­tát az aláb­biak­ban is­mer­te­tem az ana­tó­miai vi­szo­nyok fi­gye­lem­be­vé­te­lé­vel. A vizs­gált test­rész ököl­tar­tás­ban lé­vő, mu­mi­fi­ká­ló­dott jobb kéz­nek fe­lel meg. A hü­velyk­ujj rá­fek­szik a mu­ta­tó­ujj el­ső íz­per­cé­nek or­sói (ra­diá­lis) ol­da­lá­ra. A hám­ré­teg min­de­nütt a kör­mök­kel együtt hiány­zik, a kö­röm­ágyak jól lát­sza­nak. Az ir­ha, ahol nem hiány­zik, min­de­nütt ke­mé­nyen rá­szá­radt a cson­tos alap­ra, és sö­tét­bar­nán el­szí­ne­ző­dött. Az ir­ha­ré­teg né­hol be­re­pe­de­zett, a kéz­hát kö­ze­pe tá­ján kb. 5 fo­rint­nyi te­rü­le­ten hiány­zik. A kö­zép­cson­tok (me­ta­car­pus) fe­lett a sza­lag­sze­rűen el­vé­ko­nyo­dott és a cson­tok­ra ugyan­csak rá­szá­radt fe­szí­tő inak egy-egy rész­le­te lát­ha­tó. A te­nyér ir­ha­ré­te­ge ép, sár­gás­bar­na, pe­nész­től men­tes. A kéz há­tát és az uj­jak fe­szí­tő ol­da­lát szür­kés­fe­hér, boly­hos­nak lát­szó pe­nész­ré­teg fe­di. Az eb­ből vett ka­pa­rék na­gyí­tó alatt egy pe­nész­gom­ba­faj­nak (As­per­gil­lus ni­ger) bi­zo­nyult. A pe­nész­te­le­pe­ket le­tisz­tí­tot­tuk és utá­na a ke­zet min­de­nütt kon­zer­vá­ló fo­lya­dék­kal be­ken­tük."

Boch­kor Ádám megál­la­pí­tot­ta, hogy Ist­ván ki­rály 1038-ban be­kö­vet­ke­zett ha­lá­lá­tól az 1083-as szent­té ava­tá­sig el­telt 45 év ,,ép­pen ele­gen­dő idő ah­hoz, hogy a holt­test tel­jes fel­bom­lá­sa meg­tör­tén­jék". A Hartvik-legendában leírt je­len­sé­ge­ket, a ko­por­só fel­nyi­tá­sa­kor szét­ter­je­dő ,,édes il­la­tot" és a ko­por­sót elárasz­tó vi­zet a kö­vet­ke­ző­kép­pen ma­gya­ráz­ta. ,,A kel­le­mes il­lat va­ló­szí­nű­leg a bal­zsa­mo­zás­kor hasz­nált il­lat­szer­től szár­ma­zott, a ró­zsa­szí­nű víz pe­dig az a hul­la­lé le­he­tett, ame­lyet a szét­bom­lott vö­rös­vér­sej­tek fes­ték­anya­ga szí­ne­zett hal­vány vör­he­nyes­re." A le­gen­da sza­vai azon­ban in­kább ta­laj­víz­re utal­hat­nak, mint azt Kralovánszky Alán megál­la­pí­tot­ta: a fo­lya­dék­ki­me­rés, majd -vissza­áram­lás azo­nos víz­szin­tet ered­mé­nye­ző je­len­sé­ge a köz­le­ke­dő­edé­nyek tör­vényét tük­rö­zi, vagyis a víz a ta­laj­ból árad­ha­tott a sír­ba. Ha va­ló­ban bom­lás­ter­mé­kek­ből szár­ma­zott vol­na a ko­por­sót meg­töl­tő fo­lya­dék, ki­me­ré­se­kor nem ára­mol­ha­tott vol­na a he­lyé­be újabb mennyi­ség.

A jobb kar mu­mi­fi­ká­ló­dá­sát és meg­ma­ra­dá­sát a víz­zel te­li ko­por­só­ban Boch­kor az­zal ma­gya­ráz­ta, hogy ,,a kéz a ha­lott­nak ha­nyatt fek­vő hely­ze­té­ben a leg­ma­ga­sab­ban fek­vő test­ré­sze le­he­tett, amely a ko­por­só al­só ré­szé­ben el­he­lyez­ke­dő hul­la­lé ma­ce­rá­ló ha­tá­sá­nak s így a tel­jes szétesés­hez ve­ze­tő fel­bom­lás­nak nem le­he­tett ki­té­ve". Boch­kor te­hát a Hartvik-legendában leír­tak­ból in­dult ki, mely sze­rint a ki­rály holt­tes­te 45 évig, a szent­té ava­tá­sig ugyanazon a he­lyen, egy föld alat­ti kő­sír­ban nyu­go­dott.


A má­so­dik vizs­gá­lat

1988. áp­ri­lis 6-án a Szent Jobb erek­lye­tar­tó­ját is­mét fel­nyi­tot­ták, s az erek­lyét vizs­gá­lat­nak ve­tet­ték alá. Az ant­ro­po­ló­giai vizs­gá­la­to­kat Szen­tá­go­thai Já­nos és Ne­mes­ké­ri Já­nos pro­fesszo­rok vé­gez­ték, megál­la­pí­tá­sai­kat a Szent Ist­ván-ba­zi­li­ka Plé­bá­niai Hi­va­ta­lá­ban őr­zött jegy­ző­könyv tar­tal­maz­za. A vizs­gá­la­tok csu­pán szem­re­vé­te­le­zés­ből, az erek­lye ál­la­po­tá­nak fel­mé­ré­sé­ből és mé­ré­sek­ből ál­lot­tak, me­lyek­hez kü­lön­bö­ző erős­sé­gű na­gyí­tó­kat, 25-szö­rös na­gyí­tá­sú pre­pa­rá­ló­mi­krosz­kó­pot, a mé­ré­sek­hez fém to­ló­mér­cét hasz­nál­tak. Az erek­lyét a kéz­tő­nél kö­rül­ve­vő arany­fog­la­la­tot nem tá­vo­lí­tot­tak el, mert ez a mű­ve­let az erek­lye sé­rü­lé­se nél­kül alig­ha lett vol­na le­het­sé­ges. Szin­tén nem tá­vo­lí­tot­ták el az ököl üre­gé­be tö­mött tex­til­da­ra­bot, mert az a Szent Jobb alap­ját ké­pe­ző te­rí­tő­höz oda van varr­va. Ezek­ből a kö­rül­mé­nyek­ből s a kéz­fej ököl­be szo­rult hely­ze­té­ből adó­dóan az erek­lye bi­zo­nyos ré­szei nem (vagy ne­he­zen) vol­tak hoz­zá­fér­he­tők, il­let­ve ta­ka­rás­ban vol­tak.

Az erek­lye rész­le­tes ana­tó­miai leírá­sát és ál­la­po­tá­nak fel­mé­ré­sét Szen­tá­go­thai Já­nos vé­gez­te, aki megad­ta a bőr­hiá­nyok pon­tos ana­tó­miai he­lyét, leír­ta azo­kat a te­rü­le­te­ket, ahol a bőr alat­ti struk­tú­rák (inak, cson­tok, ízü­le­tek) lát­ha­tó­vá vál­tak. Megál­la­pí­tot­ta, hogy a lát­ha­tó­vá vált ízü­le­tek­ben kó­ros el­vál­to­zást nem ész­lel­tek, s ,,a kéz uj­jai­nak hely­ze­te is a ter­mé­sze­tes be­szá­ra­dás kö­vet­kez­mé­nyé­nek tű­nik". A Boch­kor Ádám-fé­le leírás­sal el­len­tét­ben a hü­velyk­ujj kör­me meg­ma­radt. Azo­kon a te­nyé­ri és ujj­be­gyi te­rü­le­te­ken, me­lye­ket be le­he­tett lát­ni, Szent­á­go­thai bőr­lé­craj­zo­la­tok ma­rad­vá­nyait fi­gyel­te meg. Fém­től ere­dő el­szí­ne­ző­dést a ké­zen se­hol nem ta­lált. Vé­gül megál­la­pí­tot­ta, hogy ,,a Szent Jobb a kö­ze­pes­nél csak va­la­mi­vel ki­sebb fér­fi­kéz - a kö­rül­mé­nyek­hez ké­pest igen jól meg­tar­tott - mú­miá­ja". Vizs­gá­la­tá­nak ta­nul­sá­gául megem­lí­tet­te, hogy al­kal­mas tü­kör­rend­szer se­gít­sé­gé­vel na­gyobb te­rü­le­te­ket le­het­ne ta­nul­má­nyoz­ni.

A kéz­erek­lye mé­re­teit Ne­mes­ké­ri Já­nos vet­te fel, a mé­ré­si ered­mé­nyek azon­ban a kéz­fej mu­mi­fi­kált vol­tá­ból, va­la­mint ököl­be szo­rí­tott hely­ze­té­ből kö­vet­ke­zően nem te­kint­he­tők ab­szo­lút ér­té­kű­nek.


A szé­kes­fe­hér­vá­ri ko­po­nya­erek­lye

A szé­kes­fe­hér­vá­ri ko­po­nya­erek­lye ant­ro­po­ló­giai szem­re­vé­te­le­zé­sét 1971-ben Éry Kin­ga vé­gez­te, a vizs­gá­lat ered­mé­nyeit 2009-ben kö­zöl­te, itt azok rö­vid össze­fog­la­lá­sát adom.

Az erek­lye egy fel­nőtt em­ber agy­ko­po­nyá­já­nak bol­to­za­ti da­rab­ja, amely a cse­cse­mő­ko­ri nagy­ku­tacs te­rü­le­tét is ma­gá­ban fog­la­ló hom­lok­cson­ti, va­la­mint jobb és bal fal­cson­ti rész­ből áll. A ko­po­nya­da­rab a ko­ro­na­var­rat és nyíl­var­rat rö­vid sza­ka­szait tar­tal­maz­za.

Szí­ne a csont kül­ső fe­lü­le­tén sö­té­tebb, bel­ső fe­lü­le­tén vi­lá­go­sabb bar­nás, ol­da­lain még vi­lá­go­sabb, sár­gás­bar­nás ár­nya­la­tú. A csont­da­ra­bot az elül­ső, a jobb és a há­tul­só ol­da­lon fű­résszel vág­hat­ták ki egy ko­po­nyá­ból (er­re az egye­nes, éles vá­gá­si fe­lü­le­tek utal­nak), bal ol­da­li pe­re­me kor­hadt, egye­net­len. A ko­po­nya­da­rab jobb há­tul­só sar­ká­nál lát­ha­tó lép­csős, éles szé­lű alak­zat to­váb­bi, a már ki­vá­gott erek­lye­csont­ból utóbb tör­tént ki­fű­ré­sze­lé­sek­re utal­hat.

A csont kül­ső fel­szí­nén a var­ra­tok kö­ze­pes mér­té­kű el­cson­to­so­dá­sá­ból hoz­zá­ve­tő­le­ge­sen 43-47 éves; a bel­ső fel­szí­nen a var­ra­tok tel­jes mér­té­kű, rég le­zaj­lott zá­ró­dá­sá­ból hoz­zá­ve­tő­le­ge­sen 58-72 éves el­ha­lá­lo­zá­si élet­kor be­csül­he­tő. Az el­ha­lá­lo­zá­si élet­kor te­hát 43-72 év kö­zé vagy a kül­ső és bel­ső var­rat­sza­ka­szok­ból ka­pott élet­ko­rok becs­lé­si ha­tár­ér­té­keit fe­lez­ve 51-60 év­re te­he­tő.

A ko­po­nya­da­rab annyi­ra ki­csi, hogy a nem meg­ha­tá­ro­zá­sá­hoz nem nyújt kel­lő tám­pon­tot. A csont vas­tag­sá­ga és a kül­ső fel­szín simasága sem fér­fi, sem női ha­lott­ra nem utal egyér­tel­műen.

Az erek­lye ,,va­ló­di­sá­gát" az em­ber­ta­ni vizs­gá­lat ter­mé­sze­te­sen iga­zol­hat­ta, azon­ban né­hány adat hoz­zá­já­rul­hat a sze­mély­hez kö­tés fel­té­te­le­zé­sé­hez. Ist­ván ki­rály szü­le­té­sé­nek idő­pont­ját a tör­té­né­szek 975-re vagy egy-két év­vel ko­rább­ra te­szik, így 1038-ban be­kö­vet­ke­zett ha­lá­la­kor a ki­rály 60-65 éves le­he­tett. A csont­ból 43-72, il­let­ve 51-60 év­re be­csült el­ha­lá­lo­zá­si élet­kor eh­hez töb­bé-ke­vés­bé il­lesz­ke­dik, il­let­ve an­nak szá­mot­te­vően nem mond el­lent. Az erek­lye­csont a szé­kes­fe­hér­vá­ri ki­rá­lyi ba­zi­li­ka leg­mé­lyebb sír­jai­ból elő­ke­rült csont­vá­zak­hoz ha­son­lóan bar­nás­ra szí­ne­ző­dött. A cson­tok el­szí­ne­ző­dé­sét a te­rü­let mo­csa­ras al­ta­la­ja okoz­hat­ta. A sö­tét ta­laj­víz Ist­ván ki­rály sír­kam­rá­ját is elárasz­tot­ta s a ben­ne fek­vő te­te­met bar­nás­ra szí­nez­het­te. Az erek­lye­csont a bal ol­da­li csont­pe­rem kor­hadt­sá­gá­ból ítél­ve vél­he­tően sír­ból szár­ma­zik.


A har­ma­dik vizs­gá­lat

1999. áp­ri­lis 14-én és 21-én újabb vizs­gá­la­to­kat vé­gez­tek Rét­he­lyi Mik­lós ve­ze­té­sé­vel, ez al­ka­lom­mal ko­mo­lyabb fel­sze­re­lést hasz­nál­va. A vizs­gá­la­tok jegy­ző­köny­vé­nek ki­vo­na­tos össze­fog­la­lá­sa a Szent Ist­ván-ba­zi­li­ka Plé­bá­niai Hi­va­ta­lá­nak Irat­tá­rá­ban meg­ta­lál­ha­tó.

Az erek­lye fel­szí­nét en­dosz­kóp­pal vizs­gál­ták, ez na­gyobb fe­lü­le­tek meg­fi­gye­lé­sét tet­te le­he­tő­vé, hoz­zá­fér­he­tő­vé vál­tak azok a te­rü­le­tek, me­lyek csak kí­vül­ről van­nak ta­ka­rás­ban. Az ököl üre­gé­ben lé­vő tex­til­da­ra­bot azon­ban ez al­ka­lom­mal sem tá­vo­lí­tot­ták el, mint ahogy az arany­fog­la­la­tot sem, to­vább­ra is ma­rad­tak te­hát be­lát­ha­tat­lan ré­szek. Megál­la­pí­tot­ták, hogy a kör­mök min­den uj­jon meg­tar­tat­tak. Több te­rü­le­ten fel­fe­dez­tek a kül­ta­ka­ró­ban rész­ben pont­sze­rű, rész­ben zeg­zu­gos le­fu­tá­sú ro­var­já­ra­to­kat, me­lyek már a mu­mi­fi­ká­ció be­kö­vet­kez­te után jöt­tek lét­re. Az erek­lye te­nyé­ri fel­szí­nén a csuk­ló irá­nyá­ba hú­zó­dó pár­hu­za­mos, csil­lo­gó, vö­rö­ses­bar­na, gyan­tá­ra em­lé­kez­te­tő csí­ko­kat, va­la­mint egy-két meg­folyt csepp­ala­kot ész­lel­tek, me­lyeket az erek­lyét a fog­la­lat­ba rög­zí­tő anyag ma­rad­vá­nyai­nak tar­tot­tak.

Az erek­lyét rönt­gen­vizs­gá­lat­nak is alá­ve­tet­ték. Megál­la­pí­tot­ták, hogy kó­ros csont­fo­lya­mat­ra, sé­rü­lés okoz­ta csont­el­vál­to­zás­ra, de­for­mi­tás­ra, csont­rit­ku­lás­ra uta­ló jel nem lát­ha­tó. Az arany­fog­la­lat az alat­ta lé­vő te­rü­le­tet a rönt­gen­ké­pen leár­nyé­kol­ja, te­hát azt ily mó­don sem tud­ták vizs­gál­ni. A fog­la­lat mé­re­té­ből azon­ban ar­ra a kö­vet­kez­te­tés­re ju­tot­tak, hogy az erek­lye va­ló­szí­nű­leg ma­gá­ban fog­lal­hat­ja a kéz­tő­cson­to­kat, vagyis a ke­zet a csuk­ló­ízü­let­nél vá­laszt­hat­ták le.

Rét­he­lyi Mik­lós az 1999-es vizs­gá­la­tok ered­mé­nyei­ről be­szá­mol­va azt ír­ja, hogy az en­dosz­kóp ál­tal be­lát­ha­tó­vá tett fel­szí­nek ,,vö­rö­ses-li­lás-bar­nás el­szí­ne­ző­dé­sé­ből és tex­tú­rá­já­ból ar­ra le­he­tett kö­vet­kez­tet­ni, hogy ez az el­vál­to­zás a ha­lál utá­ni bal­zsa­mo­zás ma­ra­dé­ka". Rét­he­lyi te­hát ép­pen­ség­gel fel­té­te­le­zi, hogy az erek­lyét va­la­mi­lyen mó­don bal­zsa­moz­hat­ták.

A Szent Jobb ed­di­gi vizs­gá­la­tai el­ső­sor­ban ar­ra irá­nyul­tak, hogy ál­la­po­tát fel­mér­jék s az eset­le­ges to­váb­bi ká­ro­so­dá­sok­tól megóv­ják. A vizs­gá­la­tok mind olyan jel­le­gűek vol­tak, me­lyek az erek­lyét nem ká­ro­sít­ják. Le­he­tő­ség van to­váb­bi vizs­gá­la­tok (pél­dául anyag­vizs­gá­la­tok, ge­ne­ti­kai vizs­gá­lat) el­vég­zé­sé­re, ezek azon­ban mind min­ta­vé­tel­lel jár­ná­nak.


A Szent Jobb az Aranyvonattal Székesfehérvárra érkezik, 1938. június 1.





To­váb­bi le­het­sé­ges vizs­gá­la­tok

Az erek­lyék­kel kap­cso­lat­ban fel­me­rül azok hi­te­les­sé­gé­nek kér­dé­se. Szent Ist­ván­hoz tar­to­zá­su­kat mai is­me­re­teink alap­ján nem le­het tel­jes bi­zo­nyos­ság­gal ki­je­len­te­ni. Kü­lön­fé­le anyag­vizs­gá­la­tok­kal le­het­ne az erek­lyék ko­rát meg­ha­tá­roz­ni (pl. ra­di­o­kar­bon-­vizs­gá­lat), vagy megál­la­pí­ta­ni, hogy az erek­lyék egyál­ta­lán egy sze­mély­hez tar­toz­nak-e (DNS-ana­lí­zis).

Az ilyen vizs­gá­la­tok azon­ban min­ta­vé­tel­lel jár­nak, s ala­po­san mér­le­gel­ni kell a vár­ha­tó hasz­not és koc­ká­za­to­kat. Fon­tos szem­pont le­het pél­dául, hogy egy adott vizs­gá­lat­hoz mi­lyen mennyi­sé­gű min­ta vé­te­le szük­sé­ges. Azt sem sza­bad fi­gyel­men kí­vül hagy­ni, hogy a DNS idő­vel bom­lik, egy adott min­tá­ban ta­lál­ha­tó DNS mennyi­sé­ge és mi­nő­sé­ge, il­let­ve ki­mu­tat­ha­tó­sá­ga azon­ban nem­csak az el­telt idő­től, ha­nem egyéb kö­rül­mé­nyek­től is függ (pl. hő­mér­sék­le­ti és pH-vi­szo­nyok, ame­lyek­nek a min­ta ki volt té­ve; szennye­ző­anya­gok je­len­lé­te).

Ha be­bi­zo­nyo­sod­na, hogy az erek­lyék ko­ra Ist­ván ki­rály ide­jé­re te­he­tő, s azok va­ló­ban egy sze­mély­hez tar­toz­nak, ez az erek­lyék hi­te­les­sé­gét nagy­mér­ték­ben va­ló­szí­nű­sí­te­né. Ah­hoz azon­ban, hogy a sze­mély­azo­nos­sá­got tel­jes bi­zo­nyos­ság­gal ki­je­lent­hes­sük, szük­ség len­ne egy biz­tos össze­ha­son­lí­tá­si alap­ra, amely le­het­ne pél­dául egy köz­vet­len, vér sze­rin­ti hoz­zá­tar­to­zó hi­te­les ma­rad­vá­nyai­ból vagy Ist­ván ki­rály­nak egy min­den két­sé­get ki­zá­róan hi­te­les ma­rad­vá­nyá­ból nyert DNS.


Forrás:

Link



Az Aranyvonat és a Szent Jobb

Link










ISTEN ÉLTESSEN MINDEN MAGYART!

Több mint ezer év történelme köt össze minket magyarokat. Augusztus 20-án, Szent István napján erre a közös múltra emlékezünk újra együtt.

ISTEN ÉLTESSEN MAGYARORSZÁG!

Augusztus 20. Szent István ünnepe. Megmaradásunknak, fennmaradásunknak az ünnepe s annak, hogy úgy élhetünk, ahogy 1000 évvel ezelőtt, a szokásainknak, a hagyományainknak megfelelően létrejött a magyar állam. Létrejött az a konstrukció, amelyet nem tudott sem az idő, sem a viszontagságok hosszú sora megszüntetni.

Amit Szent István alkotott maradandónak bizonyult, ugyanis 1000 éven keresztül biztosította létünket, fennmaradásunkat minden körülmények között.

Nagy öröm számomra, hogy erről a korról újabb és újabb ismereteket tárunk fel, hozunk létre. Szent István keresztény államának korszakából rengeteg hiányzó ismeretünk van, amit szükséges pótolni.
Szent István egyik gyönyörű építészeti alkotását a székesfehérvári Nagyboldogasszony királyi kápolnát a történelem során lerombolták, és az ott eltemetett szent királyaink és nagy királyaink csontjait szétszórták.

Nem alakulhatott ki emiatt az a nemzeti kegyhely, amely szimbolizálta Szent István állam és egyházszervező munkáját. Nem zarándokolhattunk egy nemzeti kegyhelyre, amely hasonlóan az EL Escorial-i-hoz, Westminsterhez, bécsi kapucinusok templomához, Wawelhez és más nemzeti kegyhelyekhez összegyűjtik fizikailag is az embereket, de a nemzet gondolkodását mindenképpen.
Ez volt a magyarázata, hogy 6 évvel ezelőtt elindítottam az Árpád-ház királyainak a kutatását, amelynek a célja az volt, hogy az Árpád-ház személyeinek az azonosítása után és az ott fekvő Árpád-házi leányági uralkodóink személyének az azonosítása után, helyre lehessen állítani eredeti formájában a székesfehérvári koronázó templomot, ahol 1541-ig minden magyar királyt megkoronáztak, és közülük nagyon sokat ott is temettek el.

Javasoltam a kormánynak a Magyarságkutató Intézet létrehozását, nem csak az archeogenetikai vizsgálatok elvégzésére, hanem a kor komplex vizsgálatára, minden tudomány összefogására ami ezzel foglalkozik: archeogenetika, történelem, régészet, antropológia, klasszika-filológia és mások.
Nagy öröm számomra, hogy a Magyarságkutató Intézet rendkívül pontosan és rendkívül gyorsan nagyon magas tudományos igénnyel halad előre annak a tervnek a megvalósításán, amit 6-7 évvel ezelőtt kidolgoztunk. Nem csak az épület fizikai helyreállítására gondolok, hanem arra, amiről Wass Albert írt, hogy ,,Építsünk régi kövekből új hazát". Építsünk fel mindent,amit a történelem lerombolt, nem csak fizikailag, nem csak épületeket, hanem a gondolatainkból is.

Akkor megvalósítjuk azt, amire Szent István gondolt, az együvé tartozásunkat, a közös életformánkat, a küldetésünket ebben az országban, a Kárpát-medencében, és Európában.

/Kásler Miklós/



















 
 
0 komment , kategória:  Nemzeti ünnep  
A Magyar Szabadság Napja
  2022-06-18 21:45:30, szombat
 
 













A MAGYAR SZABADSÁG NAPJA


1991 júniusának második felében hagyták el hazánk területét az utolsó szovjet katonák. Az Országgyűlés ehhez kapcsolódva június 19-ét nemzeti emléknappá, június utolsó szombatját pedig a Magyar Szabadság Napjává nyilvánította.

1990. március 10-én írták alá Moszkvában azt az egyezményt, amelynek értelmében a Szovjetunió kivonta csapatait Magyarország területéről. A két ország külügyminiszterei, Eduard Sevardnadze, illetve Horn Gyula által szignált megállapodás rendelkezéseinek értelmében a hidegháborút ekkorra nyilvánvalóan elvesztett szuperhatalomnak 1991. június 30-ig kellett kivonnia a személyi állományt, a fegyverzetet, a haditechnikai eszközöket és az anyagi eszközöket. A személyi állományba a katonák mellett az ,,ideiglenes állomásozáshoz" kapcsolódóan Magyarországon tartózkodó civil személyek is beletartoztak. Moszkva emellett vállalta, hogy a csapatkivonásokig hátralévő időben korlátoznak hazánk területén a szovjet erők kiképzési és harci tevékenységével kapcsolatos minden mozgást.

A csapatkivonási műveletek gyakorlatilag azonnal megkezdődtek. A szovjet fél március 12-én kezdte meg a Déli Hadseregcsoport katonáinak kivonását a hajmáskéri harckocsizó alakulatok elindításával. Az első vonat, amely a személyi állomány tagjait vitte haza, március 13-án indult útnak szintén Veszprém megyéből, kocsijaiban a gépesített lövészek egy zászlóaljával. Párhuzamosan folytak a pénzügyi elszámolásról szóló tárgyalások is a két ország között: ezen a téren számos különböző megoldási javaslat felmerült, de végül 1992-ben, Antall József miniszterelnök és Borisz Jelcin orosz államfő jóvoltából kompromisszumos megoldás született, amelynek értelmében mindkét ország lemondott az egymással szembeni követelésekről. Vagyis a szovjet csapatok által hátrahagyott vagyonelemekért - ez több mint 500 ezer tonnányi felszerelést, hatvan laktanyát, tíz légiforgalmi bázist és 5750 épületet jelentett - cserébe Magyarország nem követelt plusz pénzeket a több évtized során hazánkban az itt állomásozó katonai egységek okozta károkért a Szovjetuniótól.
1596081342

A csapat- és eszközkivonás természetesen óriási infrastruktúrát mozgatott, hiszen mintegy százezer katonát és polgári személyt, körülbelül huszonhétezer technikai eszközt és több százezer tonna egyéb anyagot, felszerelést kellett elszállítani. Ehhez Mándokon és Tornyospálcán katonai rakodóbázisokat hoztak létre, ahol a hazánkban rendszeresített nyomtávú szerelvényekből széles nyomtávú szovjet vagonokba pakolták át az eszközöket és a lebontott laktanyák bizonyos épületelemeit. A teljes műveletsorozat mintegy másfél ezer vasúti szerelvényt - összesen csaknem 35 ezer vasúti kocsit - vett igénybe. A szállítások során a Magyar Államvasutak nagyjából egymilliárd forintnyi árbevétellel gazdagodott.

A folyamatos munkálatok az ütemezésnek megfelelően haladtak, sőt, a szovjetek végül kicsit még előbb is befejezték a csapatkivonást a tervezettnél: az előirányzott 1991. június 30. helyett két héttel korábban, június 16-án távozott Magyarországról az utolsó szovjet katonavonat Záhonynál, rajta az ekkorra felszámolt rakodóbázisok felszerelésével. A Déli Hadseregcsoport parancsnoka, Viktor Silov altábornagy három nappal később, június 19-én 15.01 perckor hagyta el hazánk területét ugyanezen a határállomáson keresztül, civil ruhában és diplomata-útlevéllel. A csapatkivonás ugyanakkor csak a megállapodásban foglaltak szerint, 1991. június 30-án fejeződött be hivatalosan.

Az Országgyűlés tíz évvel a kivonulást követően, 2001. május 8-án fogadta el az ország szabadsága visszaszerzésének jelentőségéről és a Magyar Szabadság Napjáról szóló előterjesztést, amely június 19-ét nemzeti emléknappá, június utolsó szombatját pedig a Magyar Szabadság Napjává nyilvánította.

(Draveczki-Ury Ádám)

Link








Aranyosi Ervin: FOGJUNK ÖSSZE MAGYAROK!


Össze kéne fognunk, eggyé kéne válnunk,
egyetlen hazánkért közös célt találnunk.
A széthúzás helyett, egy irányba menni,
közös akarattal felemelőt tenni.

Elszórni a jövő szép, termékeny magját,
elűzni szívünkből a múltunk haragját!
Megnyitni a szívünk, vágyunk motiváljon,
a kiváló mindig az élünkre álljon!

Ám ne a hatalom vezesse a léptét,
magyar Kánaánba kísérje a népét!
Csak az járjon élen, ki szolgálni képes,
ki pártatlanul is szólni tud a néphez.

Legyünk önállóak, függetlenek, büszkék,
kik a szabadságot zászlajukra tűzték.
Ne legyünk másoknak alárendelt nemzet,
akit más hatalmak könnyen megvezetnek!

Csodás ez az ország, megvan benne minden,
segítsünk magunkon, s megsegít az Isten!
Össze kell csak fognunk, egymásért kell élnünk,
elhibázott múltat, holnapra cserélnünk!










 
 
0 komment , kategória:  Nemzeti ünnep  
November 4 - Az 1956-os forradalom leverésének gyásznapja
  2021-11-03 21:30:27, szerda
 
 













November 4 - Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének gyásznapja


Egyedül voltatok az egyenlőtlen
harcban a zsarnok ellen.
Segélykéréstek a "szabad világhoz"
visszhangzatlan maradt. -
süketítően dörögtek a fegyverek...
S maradt végül a haldoklók jaja.
(Sava Manolova-Ubgerer 1956 október hőseihez 'Glória Victis')

Lánctalp alatt nyögött a föld,
gyászruhába felöltözött.
Lövés dördült, halál kaszált,
megrémisztés célba talált.
(Juhászné Bérces Anikó)








1956 november 4-e súlyos tragédiával köszöntött ránk. Hajnali 4 órakor megkezdődött a második szovjet intervenció. Háború hadüzenet nélkül. Így lett november 4-e az 1956-os forradalom és szabadságharc véres leverésének napja, az idegen hatalom ellen küzdő nemzet gyásznapja.

Október 28-tól - amikor Nagy Imre elismerte a felkelés jogosságát és győzött a forradalom és szabadságharc - november 3-ig békés és reményteljes újrakezdésre készülődött az egész ország, a szovjeteket kiszolgáló törpe kisebbség kivételével. November 4-e vasárnapra esett, és 5-én hétfőn már dolgozni mentek volna az emberek.

De a háttérben, a nemzetközi erővonalak ismét tragikussá alakították a magyarság sorsát. A két nagyhatalom, Amerika és a Szovjetunió vezetői háttéralkut kötöttek. Az USA vezetőinek /Eisenhower elnök és Dulles külügyminiszter/ döntése, miszerint az USA nem avatkozik be a magyarországi eseményekbe, vagyis az oroszok szabad kezet kapnak, megpecsételte a magyar forradalom sorsát.

A harc kegyetlen volt, egyoldalú és rövid. Budapest így is mély sebeket kapott, a fiatal pesti srácok és a többi bátor harcos hiába próbáltak ellenállni, az orosz fölény ismét győzedelmeskedett, mint 1848-ban. A hősök kiöntött vérétől áztatott pesti kövek, a rommá lött házak halálos csendje jelezte a levert magyar forradalmat és szabadságharcot.

A Szovjet Hadsereg a novemberi harcok idején 7.250 főt vett őrizetbe s közülük 860-az hurcolt a Szovjetunióba.

Annak ellenére, hogy Magyarországon a monarchia korabeli Csemegi-kódex és az annak általános részét lecserélő 1950. évi II. törvény volt érvényben - mely szerint halálbüntetés például csak emberölés után volt kiszabható - mégis 1956 decemberétől sorra születtek a halálos ítéletek. A rendszer a jogszerűség látszatát megőrzendő törvényerejű rendeletekkel alapozta meg az ,,ellenforradalmi elemek" likvidálását. A megtorlás olyan mérvű és embertelen volt, amelyre a magyar történelemben addig nem volt példa. A harcban elesettek mellet a kivégzettek, a bebörtönözöttek, az elhurcoltak száma és a menekülő áradat ijesztő és döbbenetes volt. Ilyen volt az emberarcú szocializmus.

A különböző bíróságok 1956 november 4. és 1963 szilvesztere között 22621 személyt marasztaltak el. Az első halálos ítélet már december 15-én megszületett. Az utolsót pedig 1961. július 15-én hirdette ki a Legfelsőbb Bíróság. A három ekkor elítélten augusztus 26-án hajtották végre az ítéletet.

A Bíróságok összesen 367 embert ítéltek halálra, közel kétharmadukat, 269 főt egyértelműen '56-os szerepvállalásuk miatt. Ez több mint kétszerese az 1848-1849-es forradalom és szabadságharcot követő megtorlás halálos áldozatainak. Sőt az 1945-1950 között működő népbíróságok által végzett fővesztések számát is meghaladja.

Az elmúlt több mint 60 év alatt napvilágra került adatok, a túlélők, a szemtanúk beszámolói az egyik oldalon, az igazi bűnösök és árulók elhallgatása, sőt felmentése a másik oldalon. Ez mind 56 szomorú hagyatéka.







1956. november 4. - A gyilkosok napja


Pontosan 65 esztendővel ezelőtt ugyanezen a napon a világ legnagyobb armadája Kádár és Münnich árulása nyomán, valamint az Egyesült Államok és csatlósaik jóváhagyásával, iszonyatos katonai túlerővel támadta meg hazánkat, hogy eltiporja a magyar nemzet jogos, igazságos és hősies szabadságharcát.

A szovjet vöröshadsereg totális háborút indított hazánk ellen, miután a magyar katonai vezérkart csapdába csalta és elfogta.

A magyar szabadságharcosoknak esélyük sem volt az ekkora túlerő elleni harcra, ennek ellenére hosszú napokon át vállalták a véres küzdelmet hazánk, nemzetünk és szabadságunk védelmében.

A november 4-i támadást súlyos és véres megtorlás követte. Magyarok százait küldte bitóra Kádár, Münnich, Biszku, Apró megtorló gépezete. Félelem és elkeseredés lett úrrá a nemzeten. Zázezrek menekültek külföldre, családok szakadtak szét, és estek áldozatául a tomboló terrornak.

Emlékezzünk ma a HŐSÖKRE, gyújtsunk értük egy szál gyertyát és ne feledjük el soha azt az áldozatot, melyet értünk és szabadságunk reményéért hoztak.

De ne feledkezzünk el a gyilkosokról sem, kiknek utódai ma is itt élnek köztünk, akik az elmúlt évtizedekben a jóllakott kommunista vezetők hátán felkapaszkodva az ország vezetői és elárulói lettek. Bár 2010-ben menniük kellett, de most újra a hatalmat akarják '56 árulóinak követői vagy éppen leszármazottjai. Ott vannak az ellenzéknek nevezett moslék-koalíció soraiban, nyilasokkal összebútorozva. Ellopták a NEMZET vagyonát és továbbra is ígéretekkel halmozzák el a magyarságot, mert még mindig elvárják a néptől, hogy higgyen az nekik.

1956 története még nem ért véget. A háború folytatódik. A belső ellenség lopakodva és aljas módon dolgozik. Míg közöttünk vannak, nem lesz békesség az országban. Ezt tudnia kell minden MAGYARNAK.

Isten áldja NEMZETÜNKET és büntesse a hazaárulókat!

Sz. Á.
Nemzeti InternetFigyelő







1956. november 4. - A gyilkosok napja

Link



Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének gyásznapja

Link



Az 1956-os forradalom és szabadságharc

Link



Az 1956-os forradalom ritkán látott képeken

Link



Csurka István, a színművészeti nemzetőr parancsnoka így idézte fel a szovjet betörést (Videó!)

Link
















 
 
0 komment , kategória:  Nemzeti ünnep  
1956 kommunistáinak leszármazottai itt élnek közöttünk
  2021-10-22 20:00:35, péntek
 
 














1956 KOMMUNISTÁINAK LESZÁRMAZOTTAI ITT ÉLNEK KÖZÖTTÜNK


Soha nem látott, megdöbbentő rendőrségi felvételek a 2006. október 23-i rendőrterrorról

Link



1956 kommunistáinak leszármazottai itt élnek közöttünk

Link



15 éve voltak a véres utcai összecsapások Budapesten

Link








1956 kommunistái ugyan jórészt meghaltak, de leszármazottjaik, szellemi, anyagi örököseik itt élnek közöttünk - hangsúlyozta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a budapesti Bem téren.

Soltész Miklós az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulója alkalmából tartott ünnepi megemlékezésen elmondta:

ezek a leszármazottak azok, akik 15 évvel ezelőtt, a forradalom 50. évfordulóján az ünnepet meggyalázták.

Szemeket lövettek ki, békés tüntetőkre és ünneplőkre támadtak - hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve: ők azok, akik rabosítottak fiatalokat, egzisztenciájukban megfenyegették őket, jogalap nélkül kutattak át autókat és otthonokat.







Ők azok, akik sohasem kértek bocsánatot, sem a 65 évvel ezelőtti, sem a 15 évvel ezelőtti gyalázatért - jelentette ki Soltész Miklós, aki az ünnepségen részt vevő fiatalokhoz szólva azt hangsúlyozta: rajtatok múlik, hogy sem a jelenben, sem a jövőben ne ismétlődhessen meg ez a gyalázat.

Soltész Miklós azt mondta, a fiatalokon múlik, hogy a neomarxista eszmék semmiféle hangzatos ideológiában ne nyerjenek újra teret. Ne engedjétek, hogy országaink, nemzeteink, családjaink jövőjéről mások döntsenek - szólított fel az államtitkár.

A brüsszeliták már a spájzban vannak - fogalmazott A tizedes meg a többiek című magyar film szállóigévé vált mondatát átalakítva, hozzátéve:

ne engedjük, hogy szabadon garázdálkodjanak.

A Bem József-szobornál tartott ünnepségen az államtitkár felidézte, 65 évvel ezelőtt ezen a téren ötvenezren gyűltek össze: fiatalok, idősebbek, diákok, munkások és értelmiségiek egyaránt. Aznap és a következő napokban már fegyveres összecsapások is voltak a forradalmárok és a kommunistákat védők között. Sebesültek tucatjait, százait kellett ápolni.







Egy 16 éves lány, a mosonmagyaróvári Magyar Katalin is egy mentőautón szolgált. Ő 14 napig hozott áldozatot másokért, de november 7-én egy szovjet tank szétlőtte a mentőautót, amelyben dolgozott - ismertette Soltész Miklós, kiemelve: ez a lány nem futamodott meg, ahogy más fiatalok sem. 65 évvel ezelőtt ezekben a napokban fiatalok ezrei küzdöttek a szabadságért - emelte ki.

Az államtitkár elmondta: a harminc év alattiak közül több mint ezren meghaltak, csaknem 14 ezren megsebesültek. A forradalom leverése után több száz emberre várt halálos büntetés, köztük sok fiatalra is.

A brutális megtorlásról szólva az államtitkár példaként említette a 16 évesen fiatalkorúnak számító Mansfeld Pétert, akinek esetében megvárták, amíg 18 éves lett, s akkor hajtották végre a halálos ítéletet.

Az ünnepség elején egy határon túli diák, Szilágyi Zsolt egyetemista mondott beszédet, utalva arra, hogy a koronavírus-járvány miatt tavaly elmaradtak az október 23-i megemlékezések, örömét fejezte ki, hogy újra személyesen találkozhatnak itt a Kárpát-medence minden pontjáról. Megjegyezte, szüleiket, nagyszüleiket megkérdezve mindenkinek lesz egy története 1956-ról. Azt hangsúlyozta: kötelességük, hogy megismerjék a történeteiket,

hiszen 1956 eseményei hatással voltak minden magyarra.

1956 hőseinek áldozata képes volt megváltoztatni a világot - jelentette ki az egyetemista, hozzátéve: erre emlékezni kell, ezt ünnepelni kell.

Fáklyás megemlékezés

Az ünnepség résztvevőinek többsége a Műegyetem elől induló fáklyás felvonulással érkezett a Bem térre. A menettel a forradalom egyik meghatározó eseményeként számon tartott október 22-ei műegyetemi diákgyűlésre emlékeztek. Ezen a hallgatók pontokba szedve fogalmazták meg követeléseiket, és arról is döntöttek, hogy a lengyel nép melletti szolidaritás jegyében másnap, vagyis október 23-án a Bem térre vonulnak. A mostani, több ezer ember, többségében fiatalok részvételével megtartott felvonulást három korabeli Csepel teherautó vezette fel, a platókról pedig korhű ruhába öltözött fiatalok integettek. A menet résztvevői közül többen nemzeti színű és a forradalmat jelképező lyukas zászlókat lengettek. A fáklyás felvonulás és a Bem téri megemlékezés társrendezője a Rákóczi Szövetség volt.
















 
 
0 komment , kategória:  Nemzeti ünnep  
Emlékezés a hősökre: 1849. október 6.
  2021-10-06 18:45:54, szerda
 
 





EMLÉKEZÉS A HŐSÖKRE: 1849. OKTÓBER. - AZ ARADI VÉRTANÚK ÉS BATTHYÁNY LAJOS KIVÉGZÉSE


,,...a legnagyobb szigorúság a kompromittáltakkal szemben. Sok fejnek kell lehullania, mint a kiemelkedő mákfejeknek, ha az ember fölöttük ellovagol."

(Ferenc József utasítása Haynau számára)

1849. október 6-án végezték ki Aradon az 1848-49. évi szabadságharc 13 honvédtisztjét, Pesten pedig ugyanezen a napon hajtották végre a gróf Batthyány Lajos egykori miniszterelnökre kiszabott halálos ítéletet. A bécsi forradalom évfordulójára időzített kivégzéssorozat a levert szabadságharc utáni megtorlások tetőpontja volt, amiről a magyarság évről évre nemzeti gyásznap keretében emlékezik meg.


batthyany-lajos





Bár a magyar honvédseregek csak augusztus 13-án, Világosnál - szimbolikus módon az oroszok előtt - tették le a fegyvert, a Habsburg katonai közigazgatás megtorló akciói már július elején megkezdődtek. A május végén lemondott Welden után a ,,bresciai hiéna" néven emlegetett Haynau táborszernagy lett a császári hadsereg új főparancsnoka, aki Ferenc József (ur. 1867-1916) utasítása nyomán a már megszállt területeken ádáz hajtóvadászatba kezdett a ,,rebellió" támogatói ellen. Mivel a háború még folyt, a nyári akciók java része a polgári lakosság - főleg jegyzők, papok, tanítók - ellen irányult, a világosi fegyverletétel után azonban megkezdődhettek a tárgyalások I. Miklóssal (ur. 1825-1855) az orosz fogságba esett tisztek átadásáról. Bár a cár újfent könyörületességre intette a fiatal Ferenc Józsefet, a császár mindenképpen példát akart statuálni a szabadságharc kézre kerített vezetőivel, igaz, még ő is elutasította Haynau kérését, aki a foglyokat statáriális eljárás keretében akarta kivégeztetni.

Ennek következtében számos városban - például Kecskeméten, Aradon vagy Nagyváradon - különleges katonai törvényszékek alakultak, melyek közül a később kivégzett 13 honvédtiszt elleni eljárást Aradon, Karl Ernst törzsbíró vezetésével folytatták le. A bíróság az aradi tizenhármakat két szempont alapján választotta ki: egyfelől mindegyikük a császári hadsereg tisztjeként kezdte meg katonai pályafutását, másfelől pedig valamennyiükről elmondható volt, hogy az 1848. október 3-i uralkodói manifesztum kiadása után - melyben V. Ferdinánd (ur. 1835-1848) önkényesen feloszlatta a magyar országgyűlést - önálló seregtesteket vezettek. Bár ehhez rendes esetben tábornoki rang szükségeltetett, Lázár Vilmos személyében mégis akadt egy kivétel, akit Bem az utolsó napokban nevezett ki ezredesnek, és a világosi fegyverletételkor állt először egy seregtest élére. A haditörvényszék elé állított tisztek elleni vád elsősorban fegyveres lázadás volt, amit a Függetlenségi Nyilatkozat kiadása - 1849. április 14-e - után szolgálatban maradók esetében felségárulásnak minősítettek.

Kimondhatjuk, hogy az eljárás számos szempontból koncepciós jellegű volt, hiszen Haynau körében már a tárgyalások előtt döntöttek a halálos ítéletről, a vádak pedig jogi szempontból is aggályosak voltak: a felségárulás azért volt vitatható, mert Ferenc József a törvények értelmében nem volt legitim király, a fegyveres lázadás vádjának pedig többek között az mondott ellen, hogy Ferdinánd 1848 októberében törvénytelenül oszlatta fel a magyar országgyűlést. Ez a tény a Karl Ernst főtörzsbíró vezette 14 tagú törvényszéket ugyanakkor nem akadályozta meg abban, hogy augusztus 25-én - Kiss Ernő kihallgatásával - megkezdje a honvédtisztek elleni eljárást.

A vizsgálat során a vádlottak nem részesültek méltányos eljárásban - ugyanis a vád képviselte a ,,védelmet" is -, vallomásaikat csak kivonatosan rögzítették, az ítéletet pedig két nappal a kivégzés előtt tudatták velük. A törvényszék - Haynau kívánságának megfelelően - szeptember 26-án valamennyi honvédtisztet kötél általi halálra ítélte, négy fő ügyében azonban Ernst enyhítésért fellebbezett Haynauhoz, aki Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid, Schweidel József és Kiss Ernő esetében az ítéletet golyó általi halálra változtatta. Az enyhítést az első két esetben az indokolta, hogy Dessewffy és Lázár az osztrákoknak adták meg magukat, Schweidel és Kiss pedig viszonylag jelentéktelen szerepvállalása miatt részesült főparancsnoki ,,kegyben."

A honvédtisztekkel párhuzamosan gróf Batthyány Lajos, az első felelős kormány miniszterelnöke ellen is eljárás indult, akire az Olmützben ülésező osztrák bíróság a lázadás mellett azt is rá akarta bizonyítani, hogy részt vett az 1848. október 6-i bécsi forradalom megszervezésében - az ügyészek ennek nyomán úgy vélték, tettei együttesen kimerítik a felségárulást. Batthyány esetében az előre borítékolt döntés szintén a halálos ítélet volt, ám az ítészek kezdetben úgy gondolták, az uralkodó később kegyelmet gyakorol majd a gróf felett; ez végül nem valósult meg, ugyanis a jogi szempontból ugyancsak aggályos eljárás előtt Ferenc József szabad kezet adott Haynaunak az ítéletek végrehajtása szempontjából, és átadta neki a foglyot.

A ,,szabad kéz" azt jelentette, hogy a táborszernagynak csak utólagos jóváhagyást kellett kérnie Bécstől, vagyis a szeptemberben Pestre szállított miniszterelnök sorsa megpecsételődött. Haynau az ő esetében is ragaszkodott a legmegalázóbb kivégzési módhoz, az akasztáshoz, azonban Batthyány egy, a felesége által bejuttatott tőrrel olyan sérüléseket tudott magának okozni, melyek lehetetlenné tették az ítélet - ilyen - végrehajtását. A miniszterelnök és a tizenhárom, Aradon fogva tartott tiszt kivégzését Haynau szándékosan október 6-ára, a bécsi forradalom és Latour hadügyminiszter meggyilkolásának évfordulójára időzítette, amivel egyértelművé tette, hogy az eljárások célja a bosszú és nem az igazság volt.

Ezen a szomorú napon Aradon hulltak le először a Ferenc József által követelt fejek: Haynau rendelkezése nyomán - hajnali fél hatkor - a négy golyó általi halálra ítélt tisztet - sorrendben Lázárt, Dessewffyt, Kiss Ernőt és Schweidelt - végezték ki először, utánuk következtek a kötélre szánt tábornokok. A sort hat órakor Poeltenberg Ernő nyitotta meg, őt pedig Török Ignác, Láhner György, Knezić Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly gróf, Aulich Lajos, majd Damjanich János követte. A legszörnyűbb büntetés így Vécsey Károly grófnak jutott osztályrészül, neki ugyanis végig kellett néznie társai halálát; miután ő már senkitől nem tudott elbúcsúzni, kivégzése előtt jobb híján Damjanichnak csókolt kezet.

A 13 mártír honvédtiszt a szemtanúk szerint bátran állt hóhérai elé, akik elrettentésül estig kinn hagyták a holttesteket. Számításaik nem váltak be, ezzel a lépéssel ugyanis csak azt érték el, hogy a közeli falvakból több ezren zarándokoltak a vesztőhelyre. Batthyány Lajost ugyanezen a napon Pesten az esti órákban, az Újépület zárt udvarán állították kivégzőosztag elé, majd a ferencesek belvárosi templomában helyezték végső nyugalomra.

Az aradi tizenhármak és az első felelős miniszterelnök meggyilkolásával a Haynau által levezényelt megtorlás elérte csúcspontját, ami nem csak Magyarországon váltott ki erős indulatokat, de Európát is tiltakozásra sarkallta. A honvédtisztek és Batthyány kivégzése a bírósági eljárás dacára puszta gyilkosság volt, hiszen az ítélethozatalra egy koncepciós pert követően, jogtalan vádak alapján került sor; halálukkal Haynau - és Ferenc József - a magyarság függetlenségi törekvését kívánta büntetni, ennek nyomán pedig a tizennégy kivégzett férfit joggal tartjuk nemzeti ügyünk mártírjainak.








Ady Endre: OKTÓBER 6.


Őszi napnak mosolygása,
Őszi rózsa hervadása,
Őszi szélnek bús keserve
Egy-egy könny a szentelt helyre,
Hol megváltott - hősi áron -
Becsületet, dicsőséget
Az aradi tizenhárom.

Az aradi Golgotára
Ráragyog a nap sugára,
Oda hull az őszi rózsa,
Hulló levél búcsucsókja;
Bánat sír a száraz ágon,
Ott alussza csendes álmát
Az aradi tizenhárom.

Őszi napnak csendes fénye,
Tűzz reá a fényes égre,
Bús szivünknek enyhe fényed
Adjon nyugvást, békességet;
Sugáridon szellem járjon
S keressen fel küzdelminkben
Az aradi tizenhárom.









 
 
0 komment , kategória:  Nemzeti ünnep  
Isten éltessen, Magyarország!
  2021-08-20 19:45:49, péntek
 
 

















ISTEN ÉLTESSEN, MAGYARORSZÁG!



ISTEN ÉLTESSEN MINDEN MAGYART!





Több mint ezer év történelme köt össze minket magyarokat. Augusztus 20-án, Szent István napján erre a közös múltra emlékezünk újra együtt.

Isten éltessen Magyarország!

Találkozzunk Budapesten, és ünnepeljük együtt közös történelmünket! Szent István napján Tisztavatás, Szent Jobb körmenet, este pedig fény - és tűzijáték várja a látogatókat a Kossuth téren. Isten Éltessen, Magyarország!


Isten éltessen, Magyarország! - 2021 - Videó

Link





Isten éltessen Magyarország!

Kezdetben volt a hömpölygő idő.
Hajót építettünk és vízre szálltunk.
A folyó néha kényeztetett, hogy erőt gyűjthessünk.
Volt, hogy kiszolgáltatottan sodródtunk, hányódtunk.
A folyó alázatra, tiszteletre, elfogadásra tanított mindnyájunkat.
1000 éve vagyunk úton. Megtanultunk a vízzel élni.
És miközben megtanultunk hajózni,
történetünk történelemmé szélesedett!

Isten éltessen Magyarország! - Videó

Link








Szenvedélyesen szeretjük Magyarországot!

Link



Isten éltessen, Magyarország!

Link



Magyarország az én hazám


Link



Ez az ország a hazád: rockopera - részlet

Link



Vadkerti Imre - Fehér Nóra: Hazám, hazám; Isten ujja megérintett

Link



Nagy Szilárd feat. Ragány Misa - Drága Hazám (Augusztus 20.) - hivatalos klip

Link



Kormorán zenekar - Húzd a harangot; Finálé

Link




























 
 
0 komment , kategória:  Nemzeti ünnep  
Mit ünneplünk március 15-én?
  2021-03-15 21:31:17, hétfő
 
 










MIT ÜNNEPELÜNK MÁRCIUS 15-ÉN?


2021.03.15. - 00:15 | Harmat Árpád Péter


Legújabb kori történelmünk során mindig kiemelkedő jelentőséggel bírt 1848. március 15. megünneplése. Fontos volt, mert a magyar szívekben mindig magában hordozott egy sajátos szimbolikus jelentéstartalmat, a szabadság, a fejlődés, a modernizáció és a nemzeti tudat érzését. Az ezen dátum által jelképezett korszaknak köszönhetjük gyönyörű himnuszunk keletkezését, zászlónk piros-fehér-zöld színeinek hivatalossá válását, illetve azt, hogy országunk fővárosa Pozsony helyett Budapest, hivatalos nyelve pedig a latin helyett a magyar lett. Büszkének kell lennünk tehát erre a napra. Úgy gondolom ma, amikor nemzetünk újra a fejlődés útját keresi, egy válságokkal, viszontagságokkal teli korban, ennek a napnak az emléke nagyon fontos tanulságokkal töltheti fel ünneplésünket. Ezek a tanulságok pedig az összefogás, a kitartás és a tenni akarás hegyeket megmozgató erejének és egymásnak a megbecsülése. De mi is történt pontosan ezen a jeles napon?

1848 március 15 a történelem magasságából szemlélve csupán egy egyszerű esős tavaszi nap volt. Ám iskolai tanulmányainkból tudjuk, hogy ezen a napon Pesten forradalom zajlott. Tudjuk, hogy Petőfi Sándor és fiatal társai - akiket márciusi ifjak néven emlegetett az utókor - a Pilvax kávéházból elindulva a Landerer nyomdához vonultak, kinyomtatták 12 pontba foglalt követeléseiket, és kiszabadították a jobbágyok sorsát szívén viselő Táncsics Mihályt.

Ezen események mindannyiunk iskolai emlékeiben szerepelnek, ám tudnunk kell azt is, hogy 1848 március 15 igazi jelentőségét nem a pesti eseménysor adja meg, hanem a várostól 180 km -re lévő pozsonyi országgyűlés tevékenysége, de méginkább a március 15 -ét megelőző majd két évtizedes időszaknak, a reformkornak kiharcolt eredményei. Nem lehet és nem is szabad, március 15 -ét elválasztani az ezen napot megelőző 18 esztendő küzdelmeitől. Maga Kossuth Lajos is ezt fejezte ki, amikor híres idézetében a következőket mondta március 15 -ről:

,,...Letétetett a szabadság talpköve, a felelős független magyar minisztérium alakítása által feltétetett az alkotmány boltozatának záróköve."

Hogyan is kezdődött tehát ez az egész? Hogyan és kik építették fel azt a bizonyos boltozatot, és hogyan váltak az események egy új korszakot hozó forradalom, és függetlenséget célzó szabadságharc közös gyújtópontjává 1848 március 15 -én. 1830 -ban gróf Széchenyi István Hitel című művében leírta, hogy Magyarországon fontos változásokra van szükség: fel kell számolni az ősiség törvényt, mely megtiltja a nemesi föld értékesítését és így a hitelfelvételt, ami viszont kulcs fontosságú lenne a gazdálkodás és a modernizáció végrehajtásához. Széchenyi 1830 -ban kijelölte a változások irányát és sarokpontjait, elindította a reformkort, felnyitotta a nemesség szemét, és ráébresztette a nemzetet, hogy az országnak változtatnia kell berendezkedésén.

Széchenyi javaslatainak középpontjában a törvények átalakítása - a polgári átalakulás - állt, melynek az embereket kell szolgálnia. Szolgálnia kell a népet 2 szempontból is: részint azért, hogy megszabadulva az elavult, a kereskedelmet, iparosodást béklyóba szorító középkori törvényektől, népünk gazdaságilag felemelkedjen, versenyképes modern országgá váljon, részint azért, hogy a kizsákmányolt rétegek - elsősorban a jobbágyság - érdekeltek legyenek a munkájukban, így hatékonyabb termelő munkát végezve gyarapítsák a nemzet erejét. Ismerős célok ezek ma is, és semmit nem vesztettek jelentőségükből. Ma is szükségünk van jó törvényekre, de méginkább gondolkodó vezetőkre, összefogást pártoló, dolgozni akaró emberekre, és egymást megbecsülő polgárokra.

Széchenyi elindított egy folyamatot, mely 1830 -ban kezdődött, majd egy mozgalommá terebélyesedve új célokkal, feladatokkal egészült ki, olyan emberek csatlakozásával, akik nélkül nem sikerülhetett volna országunk modernizációja. Kossuth Lajos, Wesselényi Miklós, Deák Ferenc, Batthiány Lajos mind felsorakoztak az új Magyarország programja mellett.

Kossuth joghallgató, majd a zempléni megyeháza jogtanácsosa volt. Később a pozsonyi országgyűlés szavazati jog nélküli látogatója, majd teljes jogú tagja. Jóbarátjával Wesselényi báróval, és Kölcsey Ferenccel vállvetve igyekeztek elérni azt, hogy a diéta tagjai megértsék az ország felemelkedéséhez elengedhetetlen lépések jelentését és jelentőségét. Mi az a közteherviselés, örökváltság, miért fontos a sajtószabadság, és a felelős magyar minisztérium. Közben Kölcsey 1823 -ban megírta gyönyörű himnuszunkat, melyben kifejezte:

,,... megbűnhődte már e nép a múltat és jövendőt"

Az uralkodó rétegek és a bécsi királyi udvar úgy érezték, hogy a Széchényi és Kossuth által képviselt változások számukra komoly veszélyeket hordoznak, hiszen nem csupán modernizálják az ország gazdaságát, hanem olyan társadalmi folyamatokat is elindítanak, melyek veszélyeztetik a főnemesség hatalmát, és Ausztria Magyarország feletti uralmát. A bécsi hatalom nem akarta tehát a magyarországi modernizációt, számára hasznosabb volt egy kiszipolyozható éléskamraként szolgáló gyarmat, mely megmarad a feudális viszonyok közt, elfogadva és elviselve Ausztria irányítását.

1837 -re a hatalom börtönbe juttatta Kossuthot, Wesselényit, a közszerepléstől való visszavonulásra kényszerítette Kölcseyt és megfélemlítette a reformmozgalom tagjait. Azonban a magyarokra jellemző küzdő szellem új kezekbe juttatta a változásokat jelképező zászlót és a kor legtekintélyesebb jogtudósa Deák Ferenc vette azt ideiglenesen a kezébe. A pozsonyi országgyűlés reformtagjainak élére állva, 1840-re elérte Kossuth szabadon bocsátását, aki 1841 és 1843 közt a Pesti Hirlap hasábjain folytatta a harcot. Ő volt az első magyar politikus, aki a sajtót felhasználva hangsúlyt helyezett arra, hogy a lakosság széles rétegei, vagyis maga nép is megismerje és megértse az országgyűlésben folyó küzdelmeket.

Kossuth megértette az országgal, hogy szükség van a közteherviselésre, vagyis minden magyar állampolgárnak, nemesnek - jobbágynak - polgárnak egyaránt fizetnie kell az adót, hisz csak az összefogás által teremtett állami vagyon révén finanszírozható egy fejlődni akaró ország. Széchenyi a gyakorlatban is bizonyítani tudta e gondolat fontosságát, amikor kezdeményezésére megkezdték a Lánchíd építését, majd 1836-ban törvényt hoztak arról, hogy ezen a hídon bizony minden átkelőnek - nemesnek és közrendűnek - egyaránt kell majd átkelési díjat fizetnie.

Ugyancsak Kossuth és Széchenyi érdeme volt a reformkor legnagyobb vívmányának, az örökváltságnak a tömegek felé való megismertetése, majd országgyűlés elé vitele. 1848 -ig a magyar jobbágyság a feudalizmus alaptörvényei szerint nem rendelkezhetett földdel. Az általa használt földterület a földesúr tulajdona volt. A jobbágy megművelhette, és betakaríthatta terményeit, de ennek fejében rengeteg juttatással és szolgáltatással tartozott ura felé. Például a megtermelt javak tizedét át kellett adnia, illetve bizonyos napokon ingyen kellett robotolnia a földesúri majorságban. Az örökváltság révén Kossuthék azt kívánták elérni, hogy a jobbágy saját tulajdonába vehesse földjét, így munkája és élete célt, perspektívát nyerjen, aminek révén hatékonyabb munkát végezve modern gazdaságot tudjon működtetni.

A reformkor évei alatt a változásokat pártoló reformképviselők javaslatai, melyek közt a közteherviselés és az örökváltság mellett megjelent az ősiség eltörlése, és a tized szedés megszüntetése is, 1847 -re sorra elakadtak az országgyűlések konzervatív tagjainak ellenkezésén. Mindössze néhány kezdeményezést sikerült végrehajtani, így 1844 -től lehetett Magyarország hivatalos nyelve a latin helyett magyar. A reformországgyűlések sorában az utolsó 1847 -ben kezdődött. Kossuth Lajos és köre összegyűjtötte azon javaslatokat, melyeket az azt megelőző 17 év alatt a változásokat követelő reformnemesség kidolgozott, és egy utolsó nagy küzdelemre készülve kívánták elérni, hogy a javaslatokat a diéta jóváhagyja.

Az utolsó reformországgyűlés 1847 novemberétől 1848 március elsejéig csupán félsikereket ért el. Kossuth és Széchenyi olykor egymással is vitába szállva igyekeztek harcolni a javaslatokért, de úgy tűnt a bécsi hatalmat szolgáló konzervatív képviselői tábor erősebb lesz. Az első fordulat március elsején következett be. Ezen a napon megérkezett Pozsonyba a hír: Párizsban forradalom tört ki. Az országgyűlésben Kossuth kihasználta a konzervatív tábor pillanatnyi ijedtségét, melyet az keltett, hogy a Párizsból kiinduló forradalmi hullám esetleg eléri az országot, és gyújtó hangú felszólalásában a változásokat összefoglaló felirati javaslat elfogadását követelte. Az alsóház el is fogadta a javaslatokat, ám a felsőházi udvarhű konzervatív főurak, az országgyűlést elhagyva igyekezték meggátolni a reformgondolatok törvénnyé formálódását.

Ekkor úgy tűnt egy időre megtorpannak az ország átalakulásának folyamatai, ám az események ezen pontján összekapcsolódtak a pozsonyi és pesti történések. Ugyanis a forradalom előkészítésén munkálkodó Pesti Ellenzéki Kör március 5 -én Kossuthoz küldte Irányi Dánielt, akivel sikerült összehangolniuk a további stratégiájukat. Terveik szerint az elkövetkező napokban az Ellenzéki kör petíciós mozgalmat indít, és így segít nyomást gyakorolni a felsőházra, miközben maga Kossuth az országgyűlésben ,,kűzd" tovább. Irányi a megbeszélés után hazautazott, és 6 nappal később, 1848 március 11 -én Irinyi József tollából megszületett a 12 pont, melyet Kossuth programjára épített petícióként a József napi vásárra érkező vidéki parasztság előtt akartak felolvasni.

A parasztság esetleges felkelésétől és a párizsi eseményektől megijedt főrendi ház számára az utolsó csepp a pohárban, a Bécsben kitört forradalom híre volt. Amikor március 13 -án Pozsonyba érkezett a bécsi forradalom híre, a felsőház is beadta a derekát. Megtörtént a felirati javaslat kibővítése, és elfogadása. Két nappal később 1848 március 15 -én reggel 10 órakor 72 képviselő, köztük Kossuth és Széchenyi vitte gőzhajón Bécsbe a javaslatokat melyek az uralkodói jóváhagyás esetén Magyarország számára egy új kort jelentettek. Közteherviselés, örökváltság, nemzeti kormány, sajtószabadság, unió Erdéllyel, évenkénti országgyűlés, a papi 10-ed és ősiség törvény eltörlése, a feudalizmus végének és a modern szabad fejlődés kezdetének szinonimái voltak. Miközben Kossuth a forradalmi Bécsbe érkezett, ahol ünneplő tömeg fogadta, megindultak március 15 -e pesti eseményei is. Kitört a forradalom.







A pesti forradalom eseményei

Korán reggel, 5:30-kor a márciusi ifjak a Pilvaxban várták Petőfit, aki késett. Végül elébe mentek, majd együtt Jókaihoz, ahol a forradalmi teendőket vitatták meg. Eközben a Pilvax környékén Sükei Károly (szerkesztő) ötszáz fős tömeget mozgósított, a 12 pont szétkiabálásával. Így végül Jókaiék odaérkezésekor már egy tekintélyes létszámú csoport alakult ki és sorakozott fel a márciusi ifjak mögé. A kisebb tömeg először az egyetemhez vonult, ahol rövid idő alatt 10 ezer főre gyarapodott. Az egyetemistáknak Petőfi elszavalta a Nemzeti Dalt, és felolvasta nekik a 12 pontot is. Ezután a már valóban jelentősre duzzadt tömeg együttesen vonult a Landerer-Hackenast nyomdához, ami a Hatvani (ma: Kossuth Lajos) utca és a Szép utca sarkán volt. Itt megtörtént a 12 pont és a Nemzeti Dal kinyomtatásának kikényszerítésére, majd a tömegben való szétosztása. Ekkorra már dél volt, a tömeg nagy része hazatért. Az események délután három órakor folytatódtak, amikor a forradalmárok a Nemzeti Múzeumnál népgyűlést szerveztek. Itt született az elhatározás, hogy a rendkívüli helyzet miatt összehívott városi közgyűléshez vonulnak, s azt felszólítják a 12 pont elfogadására. Az események irányítása ezen a ponton hivatásos politikai vezetők kezébe került: Nyáry Pál és Klauzál Gábor személyében. (Ők a pesti megyeházától érkeztek a múzeumhoz.) A forradalom következő állomása tehát a pesti városháza volt, ahol Nyáry Pál átadta a petíciót Rottenbiller Lipót polgármesternek. Ezt követően forradalmi választmány alakult három márciusi ifjú, három liberális nemes és hat városi tanácsos részvételével. A forradalom legfőbb eseménye a városháza után következett, amikor az ünnepélyes hangulatú tömeg a budai várhoz indult, hogy ott a helytartótanácsnak is átadta a 12 pontot. A helyszínre érkezve még két további célt is megfogalmaztak: a cenzúra eltörlésének követelését és a József kaszárnyában két éve raboskodó Táncsics Mihály kiszabadítását. Táncsics paraszti sorból származó értelmiségiként 1846 után röpiratokban követelte a jobbágyság felszámolását, így a hatóságok sajtóvétség címén börtönbüntetésre ítélték. A forradalmárok mindhárom célkitűzésüket megvalósították: átadták a 12 pontot, elérték, hogy a helytartótanács szabadon engedési passzust adjon ki Táncsics nevére, és kiharcolták, hogy elrendelje a cenzúra feloldását. A tömeg hangulata ekkor már eufórikussá vált, és a szabadon bocsátott Táncsicsot a vállán vitte Pestre. Március tizenötödike eseménysora Pesten az esti, Nemzeti Színházbeli programmal zárult, ugyanis 18 órától a Bánk Bánt játszották. (Eredetileg ezen a napon Anton Hocebo: Benyovszky avagy a kamcsatkai száműzöttek című darabja ment volna.) Az előadás előtt Jókai beszélt a tömeghez, és közölte: győzött a forradalom, elérték a sajtószabadságot, forradalmi választmányt alakítottak és eltörölték a nemesi megszólításokat. Aznap este 300 pesti joghallgató hajókon indult el Bécsbe, hogy támogassák az ottani forradalmat is.

A forradalom győzelme

Miközben Pesten Petőfi Sándor, Jókai Mór és Nyáry Pál vezetésével zajlottak a forradalmi események, addig az igazi áttörést és a tényleges forradalmi győzelmet Bécsben Kossuth és Széchenyi vívta ki. Március 16 -án átnyújtották V. Ferdinándnak a felirati követeléseket, amelyeket még aznap este az államtanács a bécsi, a pesti és az egész Európára kiterjedő forradalmi hullám miatt, kelletlenül jóváhagyott. Batthyány Lajos kinevezésének uralkodói jóváhagyására csak március 17 -én került sor, Széchenyi, Eszterházy és István nádor személyes közbenjárásának hatására.

A forradalom győzelmének gyümölcse a március 15 -ét követő egy hónapban érett be, amikor a Kossuth által kidolgozott felirati követelésekből a magyar országgyűlés létrehozta az áprilisi törvényeket, és kinevezte az első magyar felelős kormányt. A 31 törvény révén hazánk maga mögött hagyhatta a feudalizmust, lerakhatta a modern Magyarország alapjait. Széchenyi a következőképp összegezte az eseményeket:

,,...Az én politikám biztos volt, de lassú, Kossuth egy kártyára tett mindent és legalább idáig annyit nyert a hazának, mint amennyit az én politikám tán 20 év alatt bírhatott volna előállítani! Ha reactio nem történik és több lesz bennünk a hazafiság, mint az irigység s több a polgári erény, mint dicsvágy, én biz' azt hiszem, lesz még a magyarbul valami s pedig sok!"

Sajnos 1848 tavaszán és nyarán a nagyhatalmak sorra eltiporták az európai forradalmakat, és 1848 júliusára az osztrák udvar is visszanyerte erejét. Támogatni kezdte a magyarok ellen fellépő és önállóságot követelő szerb és horvát erőket, bár Jelasics horvát bán 1848 őszén indított támadását hazánk még vissza tudta verni.

Az osztrák császári udvar 1848 őszén döntötte el, hogy bár Magyarországon a forradalom győzött, és az uralkodó elfogadta az új törvényeket, sőt beiktatta a magyar kormányt is, mégis le fogja rombolni az eredményeket, és az országot vissza fogja kényszeríteni a forradalom előtti kiszolgáltatott és elmaradott helyzetébe.

1848 december 2-án az osztrákok lemondatták a magyar kormányt kinevező és a magyar forradalmat elfogadó V. Ferdinándot és helyére az alkut nem ismerő ifjú Ferenc Józsefet ültették, majd megindították elsöprő erejű támadásukat. A támadással megkezdődött az 1848 -as szabadságharc, mely 1849 augusztus 13 -án a világosi fegyverletétel napján sajnos elbukott. Elbukott, mert hazánknak nem csupán egy elnyomó nagyhatalommal, hanem egy szövetséggel kellett szembenéznie. Az Ausztria Poroszország és Oroszország közt 1815 -ben megkötött Szent Szövetséget, melyet 1833 -ban orosz-osztrák katonai szerződés is kiegészített, (Münchengratz-i szerződés) a forradalmak közös elnyomása hívta életre.

Oroszország kisegítve szövetséges társát hatalmas túlerejével legyőzte az addigra már kivérzett és 6 hónapja hadban álló legyengült magyar hadsereget. 1849 október 6 -án Aradon 13 magyar honvédtábornokunkat végezték ki igazságtalanul és jogtalanul, illetve az ezt követő hónapokban további 120 szabadságharcost fosztottak meg életétől. A szabadságharc elbukott és Magyarország még 18 évnyi elnyomást volt kénytelen elviselni, amikorra végre kiegyezhetett nyugati szomszédjával.

A forradalmi eredmények azonban megmaradtak, a modern Magyarország alapjait március 15 -én lerakhattuk. Kis hazánk bebizonyította a világnak: képes az összefogásra, képes arra, hogy egyszerre két nagyhatalommal harcolva is megalkossa önállóságának alapjait. A világ megismerte népünk küzdeni akarását, mert olyan önzetlen emberek vezettek bennünket, mint gróf Széchenyi István, aki egy teljes évi jövedelmét ajánlotta fel Magyarországért, olyan vezetők mutattak példát mint Kossuth Lajos, aki alkut nem ismerve tartotta össze és lelkesítette a magyarok millióit.

Magyarország 1848 március 15 -én az összefogásról a küzdeni akarásról, az önzetlenségről tett tanúbizonyságot. Ma amikor ugyancsak mindenki harcot vív a napi megélhetésért, a munkahelye megtartásáért, a családja boldogulásáért ebből napból erőt tudunk meríteni magunknak, hisz ugyanazon értékekre van ma is szükségünk, és ezek közt a legfontosabb az összefogás. Erről szólt 1848 március tizenötödike is.







Zárásul olvassuk Petőfi sorait, és nézzük, ő hogyan emlékezett a nevezetes nap eseményire:

"A Pilvax kávéházban azt határoztuk, hogy sorra járjuk az egyetemi ifjúságot. Először az orvosokhoz mentünk. Szakadt az eső, amint az utcára léptünk, s ez egész késő estig tartott, de a lelkesedés olyan, mint a görögtűz: a víz nem olthatja el. Az orvosoktól a mérnökökhöz, majd a jogászokhoz vonult a számban és lelkesedésben egyaránt percenként növekedő sereg. Jókai fölolvasta a felhívást és a 12 pontot, s énvelem elszavaltatták a "Nemzeti-dal" -t. Mindkettőt kitörő lelkesedéssel fogadták, s a refrénben előjövú "esküszünk"-öt mindannyiszor visszaharsogta az egész sereg, mely a téren állt. Landerer nyomdájához mentünk, amely a legközelebb volt hozzánk, s a 12 pontot és a Nemzeti dalt rögtön nyomni kezdték. Délfelé elkészültek a nyomtatványok, s ezrenként osztották szét a nép között, mely azokat részeg örömmel kapkodta. Délután három órára gyűlést hirdettünk a múzeum terére, s a sokaság eloszlott. A szakadó eső dacára mintegy 10000 ember gyűlt össze a múzeum elé, onnan a városházához mentünk. A tanácsterem megnyílt, s megtelt néppel. Rövid tanácskozás után a polgármester aláírta a 12 pontot. Óriási lelkesedés tört ki!... - Budára! Budára! Nyittassuk meg Táncsics börtönét! Ezek voltak a nép leginkább és legtöbbször hallható kiáltásai. A választmány legalább húszezer ember kíséretében fölment Budára a helytartó tanácshoz és előadta kívánatait. A nagyméltóságú helytartó tanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, s öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett. A katonaságnak kiadatott a tétlenségi rendelet, a cenzúra eltöröltetett, Táncsics börtönajtaja megnyílt. A rab írót diadallal hozta át a töméntelen sokaság Pestre. Ez volt március 15-e. Eredményei olyanok, melyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történelemben."

(Részlet Petőfi Sándor naplójából)

Forrás: Vaskarika


Link












 
 
0 komment , kategória:  Nemzeti ünnep  
1848 Március 15
  2021-03-13 21:45:56, szombat
 
 







1848 MÁRCIUS 15









Az 1848-49-es szabadságharc és forradalom eseményeire, neves alakjaira, közkatonáira emlékezünk március 15-én. Az 1848-49-es eseményeket többnyire két szóval jellemezzük: forradalom és szabadságharc.

Ezen a napon a magyar szabadságharc kezdetét ünnepeljük. Március 15-e jelképpé vált, nemzetünk szabadságszeretetét, szabadság utáni vágyát fejezi ki.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye, a nemzeti identitás egyik alapköve. Társadalmi reformjaival a polgári átalakulás megindítója, önvédelmi harcával a nemzeti mitológia részévé vált. Szerves része volt az 1848-as európai forradalmi hullámnak, azok közül viszont lényegében egyedül jutott el sikeres katonai ellenállásig. Eredményességét mi sem mutatja jobban, hogy csak a cári Oroszország beavatkozásával lehetett legyőzni, amelynek soha ekkora hadserege addig nem járt még külföldön. Gyakorlatilag az 1848-49-es harc a magyar nemzet történetének leghíresebb háborús konfliktusa is.

A végső lökést a reformok ügyében végül 1848. március 15-e jelentette, amikor a pesti radikális ifjúság vér nélkül érvényt szerzett az ún. 12 pontnak. Ezalatt Kossuth Bécsben tárgyalt a Habsburg vezetőkkel. V. Ferdinánd először nem akarta szentesíteni a pozsonyi országgyűlésen előző nap megszavazott feliratot, azonban 16-án hajnalban - hallva a Pest-Budán történtekről - kénytelen volt engedni.

Március 15-én a bécsi forradalom hírére magyar küldöttség indult a pozsonyi országgyűlésről a császári városba, s időközben Pesten is kitört a forradalom. Március 16-án Bécsbe is eljutott a pesti forradalom híre. Az udvar meghátrált, s kénytelen volt engedni a pozsonyi küldöttség követeléseinek. Hozzájárult március 17-én gróf Batthyány Lajos miniszterelnöki kinevezéséhez. Beleegyezett az önálló magyar kormány megalakulásába. Megígérte, hogy a király szentesíti a reformtörvényeket. A gróf Batthyány Lajos vezetésével megalakuló új kormány már nem a királynak, hanem az ország választott képviselőinek, a magyar országgyűlésnek tartozott felelősséggel. Ezért tehát független, és felelős kormány volt.







Szeleczky Zita - Föl a Szent háborúra
/A verset Petőfi Sándor 1849-ben írta a szabadságharc idején. Szeleczky Zita ezt aktuálisnak találta a II. világháború alatt, ahol egy előadáson elszavalta/

Link











A Landerer & Heckenast nyomdában kiadott kiáltvány szövege:

,, Mit kiván a magyar nemzet.

Legyen béke, szabadság és egyetértés.

Kivánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltörlését.
Felelős ministeriumot Buda-Pesten.
Évenkinti országgyülést Pesten.
Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.
Nemzeti őrsereg.
Közös teherviselés.
Urbéri viszonyok megszüntetése.
Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján.
Nemzeti Bank.
A' katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a' külföldieket vigyék el tőlünk.
A' politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak.
Unio.

Egyenlőség, szabadság, testvériség!







Petőfi Sándor: MAGYAR VAGYOK


Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy területén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.

Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.
Ha az öröm legjobban festi képem:
Magas kedvemben sírva fakadok;
De arcom víg a bánat idejében,
Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.

Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A multnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.


Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.

Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
Holt dicsőség halvány kisértete;
Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar
- Ha vert az óra - odva mélyibe.
Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét.
S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét.

Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szűlőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!

(Pest, 1847. február)










Petőfi Sándor: NEMZETI DAL


Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk, vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! -
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.


A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

(Pest, 1848. március 13.)








Petőfi Sándor: FÖLTÁMADOTT A TENGER


Föltámadott a tenger,
A népek tengere;
Ijesztve eget-földet,
Szilaj hullámokat vet
Rémítő ereje.

Látjátok ezt a táncot?
Halljátok e zenét?
Akik még nem tudtátok,
Most megtanulhatjátok,
Hogyan mulat a nép.

Reng és üvölt a tenger,
Hánykódnak a hajók,
Sűlyednek a pokolra,


Az árboc és vitorla
Megtörve, tépve lóg.

Tombold ki, te özönvíz,
Tombold ki magadat,
Mutasd mélységes medred,
S dobáld a fellegekre
Bőszült tajtékodat;

Jegyezd vele az égre
Örök tanúságúl:
Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!

(Pest, 1848. március 27-30.)







HA NINCS HÍD, NINCS HAZA


Jó és rossz időkben, demokráciában és diktatúrában mindig ugyanazt az üzenetet hordozta március tizenötödike: rabok tovább nem leszünk! Akkor, negyvennyolc idusán egyetlen nap alatt óriássá nőtt a nemzet. 1848 büszkeségünk, kapaszkodónk, amiből soha nem engedünk! Örökre érvényes a Nemzeti dal refrénje.

Ki ne ismerné a lázas Pest-Buda forradalmi napirendjét negyven­nyolc március idusán? Pilvax, Nemzeti dal, Tizenkét pont, Landerer-Heckenast Nyomda, Nemzeti Múzeum, Petőfi, Jókai, Táncsics - legendává lett helyszínek, hősök. Mikszáth Kálmánnál érzékletesebben még senki sem írta le a Landerer-nyomda előtti képet, a cenzúra halálát. ,,Irinyi azon nedvesen kikapta a gép hengerei közül az első példányt s rohant vele a néphez, ki az utcára. Egyik kezében óráját tartván, másikban a nyomtatványt lobogtatva messze dörgő hangon kiáltá:

- Március tizenötödike délelőtt féltizenkettő nagy időszak a magyarok történetében. Íme, itt van a sajtószabadság első példánya, a nép hatalmának első műve. [...] De már ez előtt a szentség előtt, e kis darabka sustorgó papír előtt még a kalapokat is levette a közönség s fedetlen fejjel állt ott az esőben, mintha imádkoznék."

A nagy nap estéjén, ,,a közönség kívánatára meghirdettetett" Bánk bán előadásának végén az addigra már megzenésített (!) Nemzeti dal refrénjét a közönség felállva, mennydörögve szavalta: ,,Esküszünk, / Esküszünk, hogy rabok tovább / Nem leszünk!"

,,Tizenkét pont - Mit kíván a magyar nemzet." Alatta: ,,Legyen béke, szabadság és egyetértés". Ez volt a forradalom tartóoszlopa. Vágyott akarat, hogy a hétköznapok fölött legyen egy közös, nemzeti cél, mely összetart mindnyájunkat. Szabó Dezsővel szólva: ,,Minden magyar felelős minden magyarért!" (Csöppet mi is belekerültünk a történelembe: lapunk főcímét - Magyar Nemzet - máig büszkén ugyanabból a betűtípusból nyomtatjuk, mint a legendás Tizenkét pontot.)

Megírni, elszavalni a Nemzeti dalt, megszerkeszteni, kinyomtatni a Tizenkét pontot ,,csupán" a dolgok eleje volt. Megzabolázni, alkalmas utat szabni a begyújtott vágyaknak, az lett az igazi kihívás. Hiszen csak így szavalható hitelesen a költemény a Nemzeti ­Múzeum lépcsőjén: ,,Rabok tovább nem leszünk!"

Petőfi továbbment. Féltve a forradalom parazsát, írja is majd - írja? kiáltja! - förgeteges szenvedéllyel:

,,Kaszálhatod a fűt világ­-végeig, / Holnap kinő az, ha ma lenyesik. / Tördelheted le a fa lombjait, / Idő jártával ujra kivirít".

Vajh mit szólna most, ha végignézne az elszaladt ,,gyomlálatlan" emberöltőkön? Hogy sorsfordulóink rendre megtorpantak már a szelíd nyesésnél. Mert túl gyorsan felejtünk, és túl korán megbocsátunk. Ha nem túlerő győz le, kaméleonok csalnak lépre, magunk hívjuk vissza megnyomorítóinkat. Ki érti ezt?

Bár a közös megemlékezések az idén elmaradnak, a nagy napot, mint 173 esztendeje minden évben, most is megünnepeljük a szívünkben.

Hozott már a történelem ilyen ,,csöndes" ünnepeket, bár azokat más ,,járványok" okozták - évtizedeken át a kommunizmus vírusa.

Ügyeskedni nehéz a március tizenötödikékkel, ez már régen kiderült. Vérbe fojthatták behívott idegenekkel a forradalomból sarjadt szabadságharcot, ám a szelleme már kibújt a palackból. Betiltani, elfelejtetni nem lehet, apáról fiúra száll a nemzet önérzete. Erre már Ferenc József is hamar rájött, kemény kézzel kezdte, aztán csak morgott, később legyintett. A kiegyezés után még hangosabbá lett az emlékezet. Bécs nem találta az ellenszert a dacos ünnepnapra, nem is találhatta.

Az első háborút követő tanácskommün ­egyszerűen ,,kihagyta" a március tizenötödikét - mihez is kezdett volna vele? A kommunizmusnak negyven éven át nagy fejtörést okozott az ünnep. Betiltani nem merték, megpróbálták hát magukhoz igazítani, élére állni. Rákosi Mátyás a vörös mozgalom előfutárainak nevezte a negyvennyolcasokat, csinnadrattával ünnepeltette; Petőfi, Kossuth, Táncsics portréival fotóztatta magát. A Kádár-kor valósággal rettegett az emléknaptól. Nem sokat tévedtek, amikor úgy okoskodtak: aki negyvennyolcról beszél, ötvenhatra gondol. Március idusa az idegen megszállás elleni jajkiáltás. Ízig-vérig magyar ünnep. Volt félnivalója a hatalomnak - szavakban ünnepelte a régi márciust, a valóságban vacogott tőle.

Ha a Nemzeti Múzeum lépcsősora beszélni tudna... Mert 1848 óta megkerülhetetlenek azok a kövek, minden kurzusnak meg kell másznia valahogyan - az egyik botladozik, a másik beleizzad (a tetőre mesterlövészeket küld), a harmadik büszkén lépdel föl rajta. (A ,,hivatalos" Európa eközben furcsán néz ránk. Talán, mert dacosan magyarok vagyunk. Talán, mert próbálunk a sarkunkra állni.)

Bem apó szavai jussanak eszünkbe, melyekkel az ősz bajnok 1849. február kilencedikének hajnalán a piski hídnál buzdította rohamra honvédjeit: ,,A hidat elfoglalom, vagy elesem. Előre, magyar! Ha nincs híd, nincs haza!"

A mostani ünnep legfőbb üzenete: ha nem győzünk, végképp elvesztünk, több sebet már nem bír el a haza. Meg kell tartanunk a hidat. Mert ez a mi hidunk. Ne feledjük, akik a túloldalon állnak, azok ars poeticája: Merjünk kicsik lenni! Ők azok, akiket Világo­saink fájdalma nem hazaszeretetre, hanem a szolgaföld elfogadására tanított. Akik, ha tehetnék, tovább zsugorítanák a nemzetet, megásnák a sírját. Ők azok, akik magyarkodással vádolnak mindenkit, aki e szívdobogtató márciusi napon kokárdát visel, s könny csillog a szemében, ha a Himnuszt énekli.











 
 
0 komment , kategória:  Nemzeti ünnep  
Október 23: A szabadság napja
  2020-10-22 22:15:17, csütörtök
 
 










OKTÓBER 23: A SZABADSÁG NAPJA




Az 1956-os forradalom Magyarország népének a sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet meg­szállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákoknak az egyetemekről kiinduló békés tün­te­té­sével kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával feje­ződött be Csepelen november 11-én.









AZ ÉN FORRADALMAM


Hűvösek voltak a reggelek, október 26. mutatott a naptár. Szívekben a forradalom lángjai az égig lobogtak.

Azokban a napokban duruzsoló kályha mellett szobánk egyik szegletében egy kupacban összebújva a rádió előtt vertünk tanyát a remény sátra alatt, a búgó, recsegő hangkavalkádban szüleink, fülüket a készülékhez tapasztva hallgatták a híreket. Csoda váró hangulatban teltek a napok. Kora délelőtt a sugárútra néző ablak-párkányán könyököltem. Feltűnően nagy volt a forgalom mifelénk, csak nem a megszokott irányba. Nem a város felé igyekeztek, hanem Vásárhely irányába kisebb csoportban, néha kígyózó sorokban követték egymást az emberek. A Textiltechnikumba igyekvő (vasúti kollégiumos egyenruhát viselő) diákok is mintha megsokszorozódtak volna azon a reggelen. Felnőttek, kis csoportokban, hangosan beszélgetve, vidáman meneteltek a körtöltés irányába. A női cipők sarkainak kopogására ma is emlékszem, a ház előtti előkert nem nyelte a flaszter zaját.

Apám nem volt otthon, korán reggel a barátaihoz indult, tüntetésre készültek. Anyám 7 hónapos-, és a négyéves húgaimmal foglalatoskodott. Nem sokkal később a város felé jövet, a békés tömeg első sorai a házunk elé értek. Boldogan integettem nekik, amikor észrevettek visszaintettek és skandálni kezdték:

- Értetek is harcolunk! Értetek is harcolunk!

Kilencéves gyermeki lelkemmel, fejlődő szellememmel felfogtam a várt csoda abban a pillanatban megérkezett. Legyőzhetetlen vágyat éreztem, csatlakozni hozzájuk. Magamra öltöttem kockás béléses zöld lóden kabátomat, és elszöktem otthonról. A hosszú sorok egyikében beálltam, otthonosan mozogtam, nem vették észre, hogy nem tartozom senkihez. Valakivel beszélgettem, de hogy pontosan miről, már nem emlékszem. A József Attila (volt Vásárhelyi) sugárút kocsiútját teljes szélességében elfoglaltuk. Különböző rigmusokat skandálva érkeztünk a Radnóti gimnáziumhoz, ahonnan az első utcasarkon elkanyarodtunk a Takaréktár utca felé vezető kis utcához. A bölcsődéhez érve megálltunk, az ablakot papírzászlók díszítették, a gondozónők, dadák kisgyermeket tartottak a kezükben felénk fordulva. Ismét felhangzott:

- Értetek is harcolunk!

Én, a kilencéves forradalmár is hangosan kiabáltam velük, továbbadva a nem is oly régen nekem küldött üzenetet.

A Takaréktár utcához érve nehezen tudtunk besorolni a megrekedt tömeg közé. Nagy lett a zűrzavar, ott tudatosult bennünk, hogy fegyverrel a lábuknál elállták előttünk az utat a karhatalmisták a Korzó előtt felsorakozva. Az a hír járt végig futótűzként a tömegben, hogy valaki a sorok elején az ávósokkal egyezkedik, engedjenek tovább menni bennünket a Széchenyi térre, ahol csatlakoztunk volna a város másfelől érkezőkkel.

A sorok vége majdnem a Lenin körútig ért. Mi a régi Bajszár étterméig jutottunk ott várakoztunk egyre türelmetlenebbül. Egyszer csak araszolni kezdtünk előre fegyelmezett sorokban, a következő pillanatban lövések dördültek. Mindenki a körút felé menekült, én a Takaréktár utca és Lenin krt sarkán lévő házba futottam be. Féltem, remegtem a kapualjban, a lépcsőnél megálltam. Kis idő múlva valaki kézen fogott, felkísért a paplankészítő családhoz, ők leültettek, enni és inni adtak, kikérdeztek. Sokáig tartott a fész és rettegés órája. A Koradélután haza vittek. Szüleimnek elmondták, hogy kerültem hozzájuk. Apámék nagyon megörültek, amikor megláttak, de a jótevőm távozása után nagyon sokáig elbeszélgettek velem. Ezen az estén véget ért önálló harcom, pedig nem ez volt az első élményem, hiszen édesapámmal ott voltunk a városházánál a vörös csillag leverésénél, a szobordöntésnél és láttam, amint a városháza erkélyén a magyar zászlót lengető katonák megadták magukat, fehér zászlóra vagy valami hasonlóra is halványan emlékszem még ma is.

A Takaréktár utcai sortűz áldozatának a fiatal Schwartz Lajosnak a temetésére október 31-én került sor, édesapám magával vitt nagy könyörgésemre, ahol nagyon sokan voltunk, a temetőre néző utcában a bejárattal szemben megálltunk. A kapunál néhány embert a civil ruhások igazoltattak, nem volt rendbontás, csak végtelen szomorúság és gyász... A Rókusi városrész felett sötét felhők tornyosultak.

A szovjet tankok november 4-én és 5-én végig vonultak a városon, a következő napon megszállták a várost. Házunk előtt is állt egy belőlük Vásárhely irányában, olykor - talán megfélemlítésként körbefordították a tank csövét, mely házunk ablakszemeivel nézett farkasszemet.

Pár nap alatt néhány lövéssel és kézi-gránát robbantással véget ért a fegyveres történés a városban. A forradalmat leverte a szovjet csapatokkal megerősödött rezsim. Az elnyomás a hatalom bosszújával, akasztásokkal, súlyos börtön büntetésekkel és soha nem feledhető megtorlásokkal, kirekesztésekkel folytatódott országszerte.

(Lélek Sándorné)







,,A magyar lecke világos: a szabadságot lehet késleltetni, de végleg megtagadni nem lehet. A szabadság iránti vágy egyetemleges, mivel ezen a Földön minden férfi, nő és gyermek szívébe beírta a Teremtő. S amint világszerte újabb népek lépnek elő függetlenséget követelve, a magyar példából inspirációt, a magyar sikerből pedig reményt meríthetnek. [...] Magyarország a szabadság győzelmét képviseli az elnyomás felett, és Amerika büszke, hogy Magyarországot a barátjának nevezheti."

George W. Bush, az Egyesült Államok elnöke, Budapest, 2006. június 22.







,,Óriási hiba volt [az '56-os magyar forradalom és szabadságharc leverése], és a nemzetközi jog alapvető elveinek megsértése. Az az oroszfóbia, amelyet most Kelet-Európában tapasztalhatunk, ezeknek a hibáknak - Berlin, 1953, Budapest, 1956, Prága, 1968 - a gyümölcse.".

Vlagyimir Putyin - 2000: az 1956-os forradalom leveréséről







AVANTI RAGAZZI DI BUDA


ELŐRE, BUDAI SRÁCOK!
című olasz dal, amely az 1956-os Magyar Forradalom hőseiről szól.


Előre budai srácok
előre pesti srácok
diákok, földművesek, munkások,
a nap nem kel fel többé keleten.

Száz éjszakát virrasztottunk át
és hónapokon át álmodtunk
azokról az októberi napokról,
a magyar fiatalok hajnaláról.

Emlékszem volt egy puskád,
lehoztad a térre, vártam rád,
a tankönyveim közé rejtve
én is hozok egy pisztolyt.

Hat dicsőséges nap és hat dicsőséges éjszaka
a győzelmünk idején
de a hetedik nap megérkeztek
az oroszok a harckocsikkal.

A tankok összetörték a csontokat,
senki nem hozott segítséget
a világ csak figyelt
az árok szélén ülve.

Leány, ne mondd el édesanyámnak
ne mondd el neki, hogy ma este meghalok
de mondd neki, hogy a hegyekben vagyok
és hogy tavasszal visszatérek.

A bajtársaimmal elítéltek vagyunk,
elveszett a forradalmunk,
nemsokára megkötöznek
és a kivégzőosztag elé állítanak minket.

A bajtársaim már az osztag előtt állnak,
elesik az első, a második,
végetért a szabadságunk
eltemetve a világ becsülete.

A bajtársak elrejtik a fegyvereket
majd visszatérnek énekelve az indulókat,
azon a napon, amikor felsorakozunk,
és visszatérünk a hegyekből.

Előre budai srácok
előre pesti srácok
diákok, földművesek, munkások,
a nap nem kel fel többé keleten.


olaszul:

Avanti ragazzi di Buda
avanti ragazzi di Pest
studenti, braccianti, operai,
il sole non sorge piu ad Est.

Abbiamo vegliato una notte
la notte dei cento e piu mesi
sognando quei giorni d'ottobre,
quest'alba dei giovan'ungheresi.

Ricordo che avevi un moschetto
su portalo in piazza, ti aspetto,
nascosta tra i libri di scuola
anch'io porteró una pistola.

Sei giorni e sei notti di gloria
duro questa nostra vittoria
ma al settimo sono arrivati
i russi con i carri armati.

I carri ci schiaccian le ossa,
nessuno ci viene in aiuto
il mondo e rimasto a guardare
sull'orlo della fossa seduto.

Ragazza non dirlo a mia madre
non dirle che muoio stasera
ma dille che sto su in montagna
e che tornero a primavera

Compagni noi siam condannati,
sconfitta e la rivoluzione
fra poco saremo bendati
e messi davanti al plotone

Compagno il plotone gia avanza,
gia cadono il primo e il secondo
finita e la nostra vacanza,
sepolto l'onore del mondo

Compagno riponi il fucile
torneranno a cantare le fonti
quel giorno serrate le file
e noi torneremo dai monti

Avanti ragazzi di Buda,
avanti ragazzi di Pest
studenti, braccianti e operai,
il sole non sorge piu all'Est.


Boldog István az Avanti Ragazzi di Buda-val emlékezett 1956 Hőseire

Link



Videó - A Lazio ultrái megemlékezése - Felcsendült az Avanti ragazzi di Buda

Link



Romantikus Erőszak: "Előre Mind Pesti Srácok"

Link



2020 Október 23

Link
















































 
 
0 komment , kategória:  Nemzeti ünnep  
A magyar Golgota: 1849. október 6.
  2020-10-05 22:01:26, hétfő
 
 














A MAGYAR GOLGOTA: ARAD - 1849. október 6


Október 6. - Az aradi vértanúk napja

A császári haditörvényszék ítélete alapján 1849. október 6-án Aradon kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét, akik a szabadságharc bukása után kerültek az osztrákok fogságába.

Ők a nemzet vértanúivá váltak:
Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly,
Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly.

Ugyanezen a napon végezték ki Pesten Magyarország első felelős kormányának miniszterelnökét, gróf Batthyány Lajost.








Kerecseny János: AZ ARADI TIZENHÁROM


Döbbenet volt az ország lelke akkor,
Egyetlen sóhaj morajlott tova,
Mint vészes rianás, gáttörő tavaszkor,
Úgy dübörgött Kossuth nagy kora.
Vijjogva szállt a zord halálmadár,
Mint pokolból szabadult szörnyű rém:
Sötétség lett úrrá e szent hazán,
Mert Világosnál kialudott a fény.
Egy jajszó sikoltott a honfiszájon -
Az aradi Tizenhárom!...

Az Óriás, ki lelke tűzborával
Tízmillió magyart harci lázba vert,
Lángajkára fagyott utolsó dalával
Már Mars hadisten kebelén pihent...
Nem pergetett már riadót koboz szava,
Elnémultak pacsirták és sasok,
De égre zúgott a holt Petőfi sóhaja,
Mint üllőn csengő, villámló vasok
S végig dörögte a vérszagú világon:
Az aradi Tizenhárom!...

Egy szó jajdult csak a meghőkölt világon -
Még a kancsukás cár is felnyögött:
A frank, a belga, német és angol határon
Kegyelmet követelt a Titán-Száműzött.
Döblingbe űzött börtön posztján
Gyilkos tollával a Legnagyobb Magyar,
Mint ketrecbe láncolt fenséges oroszlán,
Ki kétségbeesetten saját húsába mar,
A boltra írta: - mint gyújtó, égi árom:
Az aradi Tizenhárom!...

Öklét rázta a Becsület szava,
A Jog, Igazság, Szeretet felordított,
Kegyelmet kért a félvilág maga,
Ám a győző halálharangot kondított.
S az őrült ördög, a fattyúvérű rém,
A hesseni herceg szerelem fia.
Hóhér - Haynau, kinek gyilkolás volt a kéj,
Akarta, hogy vérben égjen Hunnia...
És fennakadt a szörnyű vérvádon:
Az aradi Tizenhárom!...

A döbbenet tépett millió szív-eret,
Egyetlen sóhaj morajlott tova:
De nem mozdult meg a lelkiismeret.
S a hősöknek meg kellett halnia!
És meghaltak, dicsőn, mint az istenek...
Életük munkája: történelem.
Nevük tízmillió magyar szívben remeg
S élni fog, amíg csak egy magyar terem!
Dicsőségük zsoltár a honfiszájon:
Örökké él az aradi Tizenhárom!...


Október 6

SlidePlayer I.

http://slideplayer.hu/slide/2081129/" target="_blank" >rel="nofollow"Link






































Október 6.

SlidePlayer II.

Link
























 
 
0 komment , kategória:  Nemzeti ünnep  
     1/6 oldal   Bejegyzések száma: 53 
2022.08 2022. Szeptember 2022.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 27 db bejegyzés
e év: 155 db bejegyzés
Összes: 4452 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 165
  • e Hét: 9068
  • e Hónap: 60070
  • e Év: 537871
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2022 TVN.HU Kft.