Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
1955.05.17
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
Az alkonyat
  2017-03-27 15:50:40, hétfő
 
  Jékely Zoltán

Az alkonyat

Az alkonyat a legtisztább zene,
az alkonyat a legszebb épület;
meghallhatod, ha nincsen is füled,
megfoghatod, ha nincsen is kezed.

Az alkonyat a legszebb költemény,
ködtemplomon a legszebb falikép;
ha ilyet alkotnék valamikép,
halhatatlanságom nem félteném.

Az alkonyat a lelkemnek tava,
melyen hattyú módjára útrakél
s csak hagyja, hagyja, hogy ide s tova
ringassa rajta az esteli szél.
 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán versei  
Csillagnézés
  2017-02-08 23:36:36, szerda
 
  Jékely Zoltán

Csillagnézés

Bizony, fiam emlékszem még a korra,
így néztem én is, mint te, csillagot!
Meredtem égő mennyei bokorra,
s éreztem ezt a furcsa illatot.

Toronyban, dombon titkok fojtogattak,
Nyaklottan, míg lélegzetem elállt.
De bámulásim egyszer elmaradtak -
Talán mikor lelkednek adtam át.

Itt az időd, most bámulj és csodálkozz!
Semmise dőlt el és nem végleges.
Ésszel-szívvel törj messzebb a csodákhoz,
Égen-földön ős titkot fejtegess!
 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán versei  
Júliusi pillanat
  2011-07-01 01:17:00, péntek
 
  Jékely Zoltán

Júliusi pillanat

Úgy áll a nap az égbolt kellős közepében,
mint az emberi lét küszöbén állhatott:
rejtelmes húrokon a nyári pillanat
így zsongott akkor is éppen.

A férfi, ki a hűs folyóvízből kiszállott,
azt hitte, így marad ez immár mindörökre:
hasrafeküdt nagyboldogan, könyökre
támaszkodott, figyelte a világot...

Innét ered talán káprázó szép hitem,
hogy ősz, tél és halál eztán számüzetett,
innét a százezer esztendős üzenet,
ha gerincem a nap tüzével süttetem.

Akkor rezzenhetett föl az a csírasejt,
melynek köszönhetem a földön mái létem,
s ha pőre asszonyi test domborul elébem,
a látvány őskori bódulatokba ejt.

...Ámde a Zeniten a Nap, jaj, meg nem állott,
fordult s a hegy mögé kellett omolnia:
innét a nyárközépi melankólia,
melytől a végtelen zsongásából kiválok...

Hogy összeasznak a feszülő férfitestek,
s a nőké a napon be mállós, omlatag!
S a nagy rostán már mennyien kiestek,
mint az ocsú, húsz-harminc év alatt!...

De most szellő veri szerte a borulást,
melyet lelkem fölé Halál terjeszte ki,
és a völgyben ezüst-csengésű, gyermeki
kacagás záporoz, szinte szemlátomást;

árja vígan nekiverődik itt a hegynek,
mely árnyékát korán veti a völgyön át -
neki a végtelen, vak csillagrendszereknek,
s rázza az öröklét fény-küllős kapuját!
 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán versei  
Tavasz-hívó
  2011-02-27 18:06:44, vasárnap
 
  Jékely Zoltán

Tavasz-hívó

Ha szereted a tavaszi füvet,
finom cipellőd kerülgesse szépen;
ne taposs rá a hegyről lejövet,
őrizzen meg bennünket jóemlékben.

A kerítés tövében kis virág
- neked adom; az idén ez az első;
s az utolsót is neked nyújtom át,
ha majd az ideje annak is eljő.

Az erdőszéli fák között kopog
s tavasz-hívót rikolt a tarka-harkály;
alattunk száraz ág s levél ropog,
éhes tavaszi tűznek jó takarmány.

Ott fenn a réteken még szerteszét
a napnak ellenálló hódarabkák,
mintha vetkőző szórta volna szét
mindenféle ruhadarabját.

Hallod, hogy kántál a rigó!
A hegyekben most bújnak ki a medvék,
s a park Flórája - válla, mint a hó -
nyírfák között épp emelinti leplét.
 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán versei  
Nyírfa
  2011-02-24 14:49:26, csütörtök
 
  Jékely Zoltán

NYÍRFA

Amint a fák között a nyírfa legszebb,
s színe a színek anyja: hófehér,
évszakjaim közül egyik se tetszett
úgy még nekem, ahogyan ez a tél.
S most úgy tűnik: múltam, e hosszu tegnap,
nagy téli nap volt s véget sosem ér;
a nyár csupán két-három szép meleg nap,
a tavasz átsuhamló déli szél...
 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán versei  
Ősz van
  2010-10-07 11:46:56, csütörtök
 
  Jékely Zoltán

Ősz van

Levél, holt falevél földön, padon;
szép gesztenyét rúgunk vagy zsebre tesszük.
Jaj, mennyi szín! Mint a kaméleon,
ezernyi szín közt szinte megbetegszünk.
S már nincs szavunk; muzsika kellene,
hogy megmaradjon ez az ősz-valóság,
valami sirató, álmos zene,
mely búcsúztassa egy-egy nap hajóját
s ne kelljen mindig újrakezdeni
az örök ősznek szóbafoglalását!
Inkább kongassuk bottal esteli
sétákon vén villák fekete rácsát.
S temetők útján, ha már hull a dér,
vagy sétatéren, nagy nyárfák tövében,
szálljunk hintázva, mint a holt levél
a hold felé, mely hindogál az égen -
 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán versei  
Egy könnycsepp
  2010-10-07 11:45:57, csütörtök
 
  Jékely Zoltán

Egy könnycsepp

Ki mondaná meg, mi ütött szíven?
Talán az ősz?
Tán múló életem?

Szememből egy könnycsepp kibuggyant:
a Tenger kínja benne volt.
Egy falevélre hullt
s én felragadtam megszállott-mohóan.

Három szent szót írtam reá:
az Ember kínja benne volt.

Jaj, jaj, hiába keresem
azt a három gyönyörű szót!
 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán versei  
Ősz-köszöntő
  2010-10-03 19:54:26, vasárnap
 
  Jékely Zoltán

Ősz-köszöntő

Habár orcánk pirítja még a Nap,
gyerünk, az őszt hintsük már szerteszét,
az őszt, melyet mint anya gyermekét,
majd egy évig hordtunk szívünk alatt.

Látod, még élünk! Nem nyelt el a tó,
kígyó se mart meg, szikla sem ütött,
s a régi helyről halljuk: a tücsök
lelkéből szól a régi altató...

Vajjon Érted szeretem-é az őszt,
vagy téged is csak az őszért szeretlek,
téged, sok-sok ősz óta ismerőst?...

Benned évszakjaim elkeverednek,
vagy: hogy nyaram a téllel összekösd,
illatok ágya, sírja leheletnek!
 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán versei  
Késő tarlózás
  2010-10-03 19:11:34, vasárnap
 
  Jékely Zoltán

Késő tarlózás

A dombon túl eltünt a sárga nap,
rétek felett repül a pókselyem;
olyan a mai alkonyat,
mint egy hegedü zsongó belseje...

Nézem az égbolt végtelen tavát;
milyen színű? - színének nincs neve.
Lelkemen illatok surrannak át,
hűs illatok, melyeknek nincs neme.

Nézem a fenyők mély-zöld tetejét:
ott fenn, rég sejtem, lappang valami
rejtelmes szép veszély, melynek nevét,
ha tudnám, sem merném kimondani.

Ma a virágok végsőt intenek,
s tán földbe bújnak, mint a rovarok;
az elpusztult temetőn a kövek
is elfeküdtek - a halál halott.
 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán versei  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
2017.03 2017. Március 2017.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 284 db bejegyzés
e év: 538 db bejegyzés
Összes: 7161 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 719
  • e Hét: 5602
  • e Hónap: 67103
  • e Év: 156391
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.