Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 27 
Ballada a kóbor kutyákról
  2018-04-03 23:28:59, kedd
 
  Jékely Zoltán

Ballada a kóbor kutyákról

Az ötszázéves Villon emlékének

Hol vagytok hé, szegény kóborkutyák,
hogy bírjátok ki mostanság a sorsot?
Talán nyulat gyilkoltok s őz-sutát,
vagy kunyhótájról koncokat raboltok?

Lehet, hogy erdőszélen kóboroltok,
s irhátoknak nem árt a hó s hideg,
mert éjjelente most nem panaszoltok,
vonítgatás a tért nem tölti meg.

Züllött ebek, kivert komondorok,
örökre elhagytátok városunkat?
Feleljetek, lompos kalandorok,
talán a város háborgása untat?

Vagy tudjátok, hogy nincs itt mit keresni,
étlen gyomor itt csak tovább korog,
hogy céltalan már hulladékra lesni,
felfalja mind szikkadt embertorok.

Kisgyermekek szemétkosárba vájnak,
vénemberek piszok között kotornak,
kéjjel röhögnek félzacskó dohánynak,
három fillérnek, félpohárka bornak;

egekre átkot fogvacogva szórnak,
falat kenyérért készek késre menni. -
Bizony, jobb most az izmos komondornak
fehér mezőn őzet űzőbe venni!

Ég hercege, essék meg vén szived,
ne bánj velünk rosszabbul, mint kutyákkal,
ételt s tüzet teremts mindenkinek,
hogy ehessünk s ne átkozzunk a szánkkal!
 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán versei  
Apátlan éjszakák
  2018-04-03 00:05:12, kedd
 
  Jékely Zoltán

Apátlan éjszakák

Már nem nyithatom ki a vaskaput,
Halomba gyűlt előtte a levél.
Tar lett a fa az út legelején,
amely csörömpölőn a parkba fut.
Csend-talpu macskánk is zörögve jár,
itt is, ott is nagy levél-hekatomba,
meghempergőzik benne a betyár,
akárcsak én nem rég, gyerekkoromban.
Akkor jöttek hát nagy halálfejű lepkék,
peregve, mint szélvert falevelek,
s megtelepedtek az ajtó felett,
hogy sose felejtsük el az estét.
Sötét háromszögük ott fenn komorlott,
Nagymama látta s keresztet vetett -
Azóta már a koporsója porlott
s magán viseli a halálfejet.
A szekrényben széltelenül zizegnek
Sírokról tépett szirmok, levelek,
Bútoraink csontjában megremeg
Örök lelke medvés rengetegeknek.
Az aragonit-váza odva búg,
madárhangon: hupupa, hupupa;
Dante üres fejében altatók
Szólnak, akár valaha apuka.

Dél tükriben egykorú asszonyok
Kutatják viruló arcuk, hiába.
Foszló köntösük vinnyogón suhog,
Mikor kivágónak az éjszakába.
Nagymama ül s ittmarad hajnalig:
milyen sokat tesz-vesz mindig értem!
Most is felkel, s miért, miért nem,
Szedegeti hajam hullt szálait.

Fák öbliben lábbog a hold-kanú.
Apánk most kint a nagyvilágba' jár.
Néha meginti ujjal halszagú
gót piacok ködében a halál.
És akkor sorra kiejti nevünket,
Hadd tudják meg az idegen falak,
S úgy gondol ránk idegen ég alatt,
Mint kik időben is nagymessze tüntek.

Egyik országocskából másba, hip-hop,
S tengerre száll, mint bátor kapitányok;
Kastélyok mélyiből csak hallja: kip-kop:
Hamlet, a halfejű királyfi jár ott.

Zúzmó-bozontos éjjeli fenyők
hárfáznak rá, elébe törpe huppan.
Langelini táncol a hold előtt
és megriadva lila mélybe cuppan.

Alig fordul meg s még hármat se lép,
A sziklacsúcsról újból hallani:
Lihegve ismét a tetőre ért
s új táncba kezd tündér Langelini.
Aztán sebes víz boltos kőúhidán
jámbor halakat néz és meg-megáll.
Az alkonyatból, mint csapzott madár,
Feléinog Andersen Krisztián.

Mi alszunk, mi alszunk, keletnek
arccal, mint kalotaszegi halottak.
Ilyen nyugtalanul csak az aludhat,
kit messziről nagyon-nagyon szeretnek.
Csak alszunk. Nagy pillangók lebegnek
szemünk felett, lepkék pillanganak.
Ledögönyözve feküszünk a tespedt
félsötétben, akár a föld alatt.
Az óra baktat, űzi az idő,
kopog a kis lovacska benne: klik-klak.
Az ajtó alatt kibúvik és itt hagy,
az idő itt hagy s vissza sose jő!
 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán versei  
Tavaszi ébredezés
  2018-03-14 18:02:24, szerda
 
  Jékely Zoltán

Tavaszi ébredezés

Az olvadás megindult,
télvégi nap melenget;
testem-lelkem a földdel
s a vizekkel fölenged.

Legboldogabb bolondja
a földnek én lehetnék,
ha most kezed zsibongó,
sajgó szívemre tennéd!

Ős-női balzsamokkal
teli szépséges urnám,
fejem, mint méh virágba,
bársony öledbe fúrnám.

Viharsodort hajóroncs
pazar, pálmás öbölben:
az életem ilyen lesz,
e pompás ámbra-ölben!
 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán versei  
Tavasz
  2018-03-14 14:37:38, szerda
 
  Jékely Zoltán

Tavasz

Halász Gábornak

Tavasz, Tavasz! - édes búvópatak,
fel-felüti borzas fejét a télben:
(Elrontott szerelem, mely megmarad
s űzi az embert egész életében.)

Ónos-eső hull, lágyan jár a szél,
s olyan melegszag száll a levegőben,
melyhez hasonlót nagy fehér kenyér
ízében éreztünk valaha régen.

Be különös, láttató pillanat!
Jaj, magamat be árvának találom!
Jaj, valaminek ma vége szakadt -
Mintha egyedül volnék a világon.

Egyedül járok, mint egy idegen,
kinek családja hetedhét határon
is túl maradt, vagy túl a tengeren;
mintha nem volna se hazám, se párom,

s mintha a földhöz csak ez ál-tavasz
s a régi friss-kenyér íze kötözne,
mely évenként megújul s ugyanaz -
míg másulunk mi s elmúlunk örökre.
 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán versei  
Áhítozás
  2018-03-14 14:28:21, szerda
 
  Jékely Zoltán

Áhítozás

Szépség, Szépség! Bűbájos hatalom,
tán nem halok meg egyszer láttadon?

Mert ez a szépség már olyan fokú,
hogy látása egyszersmind birtoklás is,
s ilyen élményt nem kap ajándokul
senkifia, tán a feltámadásig.


Szegény rabló, én, magam-becsapó,
a kincsnek láttán, azt hittem, enyém is,
s vélt zsákmányommal kullogok haza,
lopva, hogy mások meg ne lopjanak.

Szépség, Szépség, hatalmas hatalom,
elmélkedem szent látomásodon.

Nem érhet téged férfi-bántalom,
mivel a vágy rögvest imába görbül
s szentül megáll halvány homlokodon;
nyakad körül fenség bűbája örvül.

S bár a titkon teremtő gépezet
beléd tevé minden tapasztalását,
és szépségednek ki se látta mását -
ember vagy: nem lehetsz tökéletes.

És engem bánt, üldöz és iszonyít,
hogy csak ember vagy, sőt csak asszony, asszony!
s ehhez képest benned ólálkodik
száz szörnyű kór s múlás hulláma paskol.

Hogy az erő, amely megépített,
s magát művére bőven tékozolta,
vandál pimaszsággal mulatni kezd
s egyet karcol, szakít rajtad naponta.

Vagy higyjem, hogy rád mégse fogható
roskadt törvénye emberi fajunknak
s te nem lehetsz örökre elmuló,
csak néha eltűnsz, hogy majd újra bukkanj? -

Szépség, Szépség, tékozló hatalom!
Meggazdagodtam látomásodon.
 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán versei  
Nyírfa
  2018-03-11 01:16:17, vasárnap
 
  Jékely Zoltán

Nyírfa

Amint a fák között a nyírfa legszebb,
s színe a színek anyja: hófehér,
évszakjaim közül egyik se tetszett
úgy még nekem, ahogyan ez a tél.

S most úgy tűnik: múltam, e hosszu tegnap,
nagy téli nap volt s véget sosem ér;
a nyár csupán két-három szép meleg nap,
a tavasz átsuhamló déli szél...

 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán versei  
Szürke ég alatt
  2018-02-03 12:43:34, szombat
 
  Jékely Zoltán

Szürke ég alatt

Kémény felett farkas-szőrszín az ég.
A suta tűzfalakra füst maródik,
hogy az egész szennyesre kormozódik
s szürkébb lesz, mint egy ócska pléhfazék.

A háztetőkön pár antennadrót
kacérkodik a Mindenség neszével,
muzsikát hint az udvarokba széjjel,
bizsergetvén a kedvtelen lakót.

A szürkeség szobákba is bejő,
mint nagy csuha, ráhull az emberekre,
rajtuk ragad, sosem kerül a szegre,
s akit megszáll, sápadt lesz, senyvedő.

Hogy szánom azt a vézna gyermeket,
ki mászni is lépcsőházban tanul meg,
s verést kap, hogyha szomszédságba túlmegy...
S be rémitő, ha szomszédunk beteg!

Mert hogyha majd a Véncsont átölelte,
s úgy nyúlik el kifúlva és aszottan,
hogy sárga karja ágy szélére szottyan -
koromszemként fog elrepülni lelke.
 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán versei  
Világvégéről verset írni…
  2017-12-20 17:31:53, szerda
 
  Jékely Zoltán

Világvégéről verset írni...

Világvégéről verset írni,
ha érzed, hogy közel: nem érdemes.
De senkitől se látva sírni,
zokogni olykor mégis érdemes.
 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán versei  
Késő tarlózás
  2017-10-24 15:15:29, kedd
 
  Jékely Zoltán

Késő tarlózás

A dombon túl eltünt a sárga nap,
rétek felett repül a pókselyem;
olyan a mai alkonyat,
mint egy hegedü zsongó belseje...

Nézem az égbolt végtelen tavát;
milyen színű? - színének nincs neve.
Lelkemen illatok surrannak át,
hűs illatok, melyeknek nincs neme.

Nézem a fenyők mély-zöld tetejét:
ott fenn, rég sejtem, lappang valami
rejtelmes szép veszély, melynek nevét,
ha tudnám, sem merném kimondani.

Ma a virágok végsőt intenek,
s tán földbe bújnak, mint a rovarok;
az elpusztult temetőn a kövek
is elfeküdtek - a halál halott.
 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán versei  
Klematisz
  2017-09-18 15:09:41, hétfő
 
  Jékely Zoltán

Klematisz

Kőoszlopok kékszárnyú angyala,
illattalan piheg a Nap hevében,
de hűvös illatot lehel az éjben,
négy szirma nyílik, mint a ,,Mandala"
négy osztata s bibéje úgy világít,
mint az Igazság, mely az égbe csábít.
 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán versei  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 27 
2018.03 2018. április 2018.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 206 db bejegyzés
e év: 1051 db bejegyzés
Összes: 10148 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 841
  • e Hét: 28327
  • e Hónap: 100437
  • e Év: 385870
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.