Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
Lupsánné Kovács Eta
  2016-10-24 20:30:21, hétfő
 
 







LUPSÁNNÉ KOVÁCS ETA


Versei


Link









...AKKOR


ha maga alá gyűr az élet,
visz, mint szél a levelet,
ha rád lépnek, vagy beléd rúgnak,
ott hagynak, mint szemetet,
ha azt látják, hogy gyenge vagy, mint
kivert kutya, kóbor eb,
egy világ omlott a fejedre,
önbizalmad tépett lett,
akkor...!
farkas legyél ... üvölts nagyot,
hogy zengjen a sikátor,
ne hódolj be a vaksorsnak,
írd újra, ha hibázol!
Küzdj az élet viharával,
mely meggyötör, arcul csap,
vedd vissza a vad orkántól
amit elvett - sorsodat!







ANYUNAK


Ajándékom virág, ezt adom ma Neked!
Aranyszín aranyág, szeretetből szelet.
Én a kincsed vagyok, Te az anyukám,
mindig itt vagy nekem és vigyázol rám!



Ha mosolyogsz felém, nem lesz baj, tudom,
a kezedben mindig megkapaszkodom.
Itt ragyog csillagod, töröld meg a szemed;
sose légy elhagyott, azt kívánom neked.







ÁLLJ, TE SZÁGULDÓ IDŐ!
(40 év)


Elszállnak az évek,
mint egy pillanat,
elrepül az élet,
mint a gondolat...

Az idő múlását
kikerülöm,
elbújok előle,
csak sikerüljön!

Tán elmegy mellettem,...
s nem vesz észre,
de nem mozdul mellőlem,
itt kényszerít térdre.

Egymásra rakódnak
a nappalok,
aj, aj, aj, most már
negyven vagyok.







ÁLMODÓ


Mikor ébredsz, minden reggel,
vegyen körbe szeretet,
ha vidám vagy, derűs, kedves,
minden perced szebb lehet.

Napfénye, mint sugárkéve
hull reád, és simogat,
mindenkinek jut belőle,
arany fénye hívogat.



Mosolyogva kél a Hold is,
egész éjjel ragyog rád,
megpróbál még szebbet adni,
kibontja sok csillagát.

Álmod legyen csendes, békés,
ha szél suhan az éjen át,
fájó bánat ne zavarjon,
öleljen a boldogság.







BÁNKÓDÁS


Mert életedből most kilépett,
azért nem áll meg az élet.
Szomorúság az arcodon,
némává tesz a fájdalom.

Keresgélem a szavakat,
enyhíteném bánatodat
a kínzó fájdalom könnyei
próbálnak meg utat törni.

Lelked részét elvesztetted,
darabokra hullt életed.
Úgy hiszed, nincs vigasz többé
fáj a lelked mindörökké.

Mert a sorstól pofont kaptál,
Rózsa helyett tövist fogtál.
Az élet ad, és sokszor elvesz
Holnaptól már biztos jobb lesz!

Az idő enyhít a bánaton,
csökken lassan a fájdalom
mert az ember, bár fél szívvel,
újra ébred reménységgel.







BORÚRA DERŰ?


Mint dér lepte gaz, kopár üres telken,
olyan jéghideg, fagyos most a lelkem.
Halványszürke borús, ködös, ég alatt
didereg az előtörő gondolat...

...néhány fa, még tartja súlyos levelét
ködös könnyek rajta, fényes nehezék.
Sűrű felhő mögé bújik bágyadtan
a napsugár, ha kitekint fáradtan.

Zsibbadt élet, amely lassan tovaszáll,
álmok, miket utolér a fagyhalál.

...Ereszkedik az alkonynak homálya
levél mozdul, hol színe, hol fonákja.
Köd szitál a váltakozó levélre,
pók hálója kapaszkodik beléje.

Ha olvad a fagy, majd felenged a jég,
érzem, hiszem lesz még, ami csodaszép.
Tán', a remény dallama száll a szélben...
enyhe olvadás a zúzmarás télben.







BÚCSÚCSEND


Még bánt a hang, még fáj a szó,
titkot tudó, csend forgató
csak hallgatok,
és állok ott,
lelked tudom, mást álmodott.

Csordul a csend, bánat-patak,
keserű könny, néma szavak.
Belém karmol
a fájdalom,
nem akarom, de fáj nagyon!

Kút-mély a csend, kiáltanék,
nincs vége még, nincs vége még!
Lelkem hagyom ...
- romos halom -
Gyötör a kín, csak azt tudom.







BUJDOSÓ REMÉNY


Felfénylő remény, te csaló!
Nem látszik tőled a való.
Lelkemben itt vagy, átkozott,
de a búság már rám fagyott...
hagyd elfogadnom, ami tény,
ne kisérts tovább, rossz remény.

Vergődik, küzd az értelem...
remény nélkül nincs semmi sem;
állj hát elő, te bujdosó,
semminél jobb a csalfa szó!
Hitesd el: mindig van vigasz,
akkor is tedd, ha nem igaz.







EGYEDÜL...


Álmaimban Kedves
újra itt vagy velem,
tegnapnak hitt emlék
szakadni képtelen;

tetten ért pillanat,
boldognak hitt évek,
- régen elfogadtam-
csak Téged idéznek.

Gondolatomban laksz,
néha még fáj nagyon,
úgy hittem, idővel
múlik a fájdalom.

Régóta ábránd vagy
mit szül a képzelet,
de álmaim nélkül
hogy lehetnék veled?

Elsuhansz, még intesz,
kopog az ébredés,
emléked itt lebeg,
mint néma kétkedés.







EGYMÁSÉRT


Mint gyöngyök szakadt nyakláncból,
szétgurulnak a szavak
- most elmegyek, mondod halkan
választottam más utat
...léleksikoly elhalt csendben,
elveszíti önmagát
sodródik a képzeletem
ahogyan egy tört faág.

Felriadok, gyötrő álmom


véget ért, mert velem vagy
egymás kezét fogjuk csendben
a félelmem alább hagy
...nem kell a szó, csak a tudat,
hogy mi egymásért vagyunk
egy tekintet kifejezi
mihez kevés a szavunk.







ÉLEDŐ ZAJJAL


Éledő zajjal foszlik a hajnal,
csordul csendben a pirkadat,
fényesedő táj megtelik dallal,
múlik az álmos pillanat.

Hűs reggel átfon, elhagy az álom,
vallomás száll egy dallamon,
hajnali szellő dúdol meséket,
ahogy a réten átoson.

Ág roppanása, mozduló árnya
jelzi, hogy mindjárt érkezel,
hűvös tisztáson léptedet várom,
de jó, hogy vagy, hogy létezel.







FARSANG! FARSANG!


Táncot jár a kalóz az éjkirálynővel,
felkéri a sellőt, s járja mindkettővel!
Belibeg egy csontváz, zörög minden csontja,
legóból kirakva, megtartja a botja.

Egy csoport érkezik, a hétfejű sárkány,
mennydörög a hangja: "Hol van a királylány!?"
- Leszek én a párod - súgja a hét törpe, -
jobban összeillünk, nézz csak a tükörbe!

Bebéget egy bari, apró racka bárány,


sompolyog a farkas: "Tudom, engem vártál!
Hogy kedvelsz, azt látom a szép mosolyodon,
hívjál majd fel bátran az új mobilomon!"

Egy háromkerekűn befordul a csiga,
kis teknős csodálja: micsoda technika!
- A biciklid talán magától fékező?
- Csak radarom jelzett - mondja az érkező.

Most egy zöldségeskert gurul be rolleron,
miközben megcsörren a répatelefon!
"Várjatok rám, jövök" - ó jaj, itt nincs vita,
zöld kabátban száguld a csípős paprika!

Glóriás angyalkát kéményseprő várja,
kedvesen meghajol, felkéri egy táncra.
Farsang van! A juhász furulyáját fújja,
megpihen egy csöppet, majd rákezdi újra...

Forrás Poet.hu










FEHÉR RÓZSA


Rózsakertben sok virág,
holdfényben mossa magát
szirmuk színes, vörös, sárga
őket mindenki csodálja.

Van egy rózsa oly szerény,
összes szirma hófehér,


őt a napfény nem színezte,
kert végén áll messze, messze.

Hajnalban harmat mosdatja.
szivárványos gyöngyök rajta,
friss illatát szórja széjjel
szétküldi a langyos széllel

Harmat-gyöngy a rózsa szirmán
benne hétszínű szivárvány.
Csodálatos tükörkép,
csillog mint a reménység.







HA ISMERNÉNK...


Nem kell mindenre tudni a választ,
az életben kell a talány;
nem sejti senki, - út amit választ, -
virágos, vagy csupa csalán?

Nemcsak a derű kísér el társként,
az élet ejt sajgó sebet,
lehetett volna sok minden másképp...,
hiába már a bölcselet.

Utólag könnyű okosnak lenni,
hibáztatni a tegnapot,
mit kellett volna másképpen tenni...?
már hiába fontolgatod.

Hol maradnának a csoda-morzsák,
...repül messze a gondolat,
nem lenne rejtély, csak bizonyosság,
ha ismernénk a titkokat.

Jobb nem ismerni néha a választ,
a létnek oly sok arca van,
mosollyal gyakran derűre válthatsz,
és nem leszel boldogtalan.







HARAG


Keserűség ha eláraszt,
sóhajts mélyet, hosszút,
haraggal kövezett sztráda
mindenképpen rossz út.
Az indulat ha enni kap
hatalmasra dagad,
többet akar, ha táplálod
eszi nyugalmadat.

Szíved marja, lelked gyötri,
ha elönt a méreg,
nem sorolok bölcsességet,
ha felemészt, véged.
Ne tápláld a haragodat,
mert még feléd fordul,
a rossz érzés, az indulat
lelked ejti foglyul.










HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓ
(Gyémántlakodalom)


Mikor az ,,Igen" elhangzott,
zúgtak, zengtek a harangok,
tudatták, hogy mindörökre,
két élet van összekötve.

Innen futva telt az idő,
- mosolyban az életerő,-
együtt minden sikerülhet,
nem kívántak nagyszerűbbet.

Sok- sok év telt már azóta,
lettek apóka, s anyóka,
mindkettőjük hajszálára
ezüstöt szőtt a sors mára.

Egymást nézik békességben


csokor helyett bot a kézben,
szemek pajkos villanása,
tudja mit gondol a társa.

Bármit változhat a világ,
újra egymást választanák,
ne legyen efelől kétség,
vidámság kell, s jó egészség.

A harangok ismét zúgnak,
hatvan évet felül múlnak,
tudatják, hogy mindörökre
két élet van összekötve.

2013







HETVEN FELÉ


Keringő a sors színpadán,
az élet egy valcer csupán.

...ahogy az ember rádöbben
évei száma már hetven...
...csendesen ring egy halk zenén,
játszik az élet hangszerén.
jókedv, szeretet, hit remény,
a tánc nélkülük mit sem ér,
kísérjen végig hű partner,
a keringőhöz jó társ kell...



...lassúzni is csak kettesben,
úgy érdemes az életben.







(H)IDEGHÁBORÚ


Mondj már valamit, gyötör a kétség,
megfojt lassan az ál-közöny,
fekete lett a tegnapi kékség,
lelkem marja a könnyözön.

Szorít egy érzés, - idegek tánca -
egymással miért tesszük ezt?
Szívünket tudjuk, konok dac zárja,
megnyomorít, de nem ereszt.

Háborgó szavak milyen hűtlenek,
lezárva marad az ajkunk,
lelkünk a csendet miért tűri meg,
most a szó segíthet rajtunk.










...HOGY MI A BOLDOGSÁG?


Ha belül boldog vagy, kívül is látszik
szemed csillog, a lelked sugárzik,
hegyeket mozgat a boldogság, ha kell
amit a másik örömmel visel.

A jóindulat is okozhat zavart,
csak úgy kicsúszott szó, nagy zivatart
összeszorul a lélek ott legbelül,


a tüdőbe levegő se kerül.

Olykor hirtelen elhallgat a zene,
szétterül a csend sötét köpenye
gyanakvó képzelet, ha elszabadul...
mindenki a saját kárán tanul.

...belső harmónia kell, lelki béke,
magától nem jön, tenni kell érte.
Megbocsátás a boldogság forrása,
szíved, lelked, szabad lesz utána.







HÓVIRÁGOK


Hó-hegyek felől
már tavasz szivárog,
jégezüst csurran
a Nap tenyerén,
szirmukat nyitják
a kis hóvirágok,
csordul a jégcsap
a ház ereszén.

Télkirály táncol
a Tavasztündérrel,
dérkoronája
ma sír a zenén,
hóvirág ébred
a tavaszi fénnyel,
köd könnye csillan
a fűszál hegyén.







AZ IDŐ, AZ IDŐ, AZ IDŐ


A negyven év utolért
míg lassultam egy sóhajért
Futottam egyre, fáradtan
negyven év a hátamban.
Úgy gondoltam, kicselezem,
de rájöttem, nem tehetem!
Együtt fut velem,
az Életem.

Belátom, hiába hittem,
hogy elmegy az idő mellettem.
Velem marad, nem mozdul,
csak itt vár rám kajánul.
A negyven év utolért,
hát sort állhat egy mosolyért.
Mától, szökőévenként fogom,
jegyezni a szülinapom.







JÉGESŐ


Lobban az ég, és
reszket az ág,
szirmait csukja
nyíló virág!

pók a hálóját
fonja amott,
két, három szálat
összefogott

alant a csúcsos
kis csigaház,
spirális, erős
mészhéj a váz

ezüstös szürke
sötét az ég
felhő könnyeit
hajtja a lég

ólomszínt vesz fel
az égi kék,
nehéz a felleg,
terhe a jég.

cikázó villám...
mély, mint egy kút,
jéggé vált gyöngyök...
sáros az út.







JÉGVIRÁG


Jégvirág az üvegen,
a tél jeges csokra,
hűvös éjjel a zord szél
idevarázsolta.
Ráragyog a napsugár,
könnyezik a bokra,
a Nap nézi: miattam
rövidül a hossza?

Zord, vacogó, téli éj
az üvegablakra
könnyedén, úgy hajnalig,
újra felrajzolta.
Dúsabb lett, mint valaha,
virágszálak bojtja,
ezüstösen pompázik
a tél jeges csokra.







JÓ REGGELT!


Öltözik lassan a hajnal...
üde színt ölt magára,
csillag-lámpását eloltja
sötét felhő fátylába.

Harmat cseppje parolázik
a sóvárgó fűszállal,
óceán mély, fekete éj
táncot jár a homállyal

gyorsan oson a sötétség...
tágul a látóhatár,
madaraknak énekétől
életre ébred a táj.
*
Illatozik a fekete,
aromája finom, telt,
friss szellővel barátkozik,
pirkadatra rálehelt.







JÖN A TAVASZ


Elballag már lassan a tél,
nyomában a kikelet
noszogatja lágy szellővel
a sétáló hideget.

Festéket hoz, remény-zöldet,
átrajzolja a rétet,
aranysárga virágok lent,
égig dobja a kéket!

Gyengéd szellő illatot hajt,
a tavasznak barátja,
jókedvében borzol néha
a fűszálak hajába.


Link








A JÖVŐ FELÉ


Felejtsd el a rossz éveket, az összegyűrt tegnapot,
felcsendülő dallamokból a jövőt kell hallanod.
Vajúdik, küzd a gondolat, amikor szó születik,
megrebben a tétova hang míg elér a szívedig;


...lassan lépdel a boldogság, néha csak úgy, gyalog jár,
de a hosszú úton végre, kerülővel rád talál.







KÖSZÖNTŐ


Túl vagy az életed delén,
Túl jutottál száznak felén!
És túl vagy már a nehezén,
Jobb lesz, mint az elején!
Ne gondolj a rossz napokra,
Csak a vidám holnapokra.
A pozitív szemlélet,
Vidámmá tesz sok évet.
Itt van a pohár esete:


Hogy félig üres, vagy félig tele.
Nézheted ezt így is, úgy is,
Lehetsz vidám, lehetsz bús is.
Küld a bánatot kirándulni,
Senki sem fogja hiányolni.
Megy a bánat messzire,
Reméljük, hogy örökre!
Légy vidám, és nevess nagyot,
Elűzted a búbánatot!
Én varázsló nem vagyok,
De kívánok szép napot! ​







LÉGY ÓVATOS!


Örökké egyetlen tűz sem ég,
bármennyire is szeretnéd;
ne dédelgesd egy életen át,
csak addig míg meleget ád.

Ha villámcsapásként érkezik,
örökké akkor sem létezik!
Ma szédítő színes varázs,
holnap hamu lesz a parázs.







LÉLEKTÁNC


Puha selymes pázsiton
halkan lép a lélek,
fűszál zizzen, szél moccan
csendes legyen lépted.

Szellő zúg most, haragos,
tovább már nem várhat
a fűszálnak tetején
hintázik a bánat.

Az éj halkan eloson,
virrad már nyomában,
lélektánc most csendesül,
bújik a homályban.

Kél a napfény, az álom,
visszatér az éjbe,
elűzi a pirkadat
lélektáncnak vége.







LÉLEKVILLANÁS...


Tudom, csak éji látomás vagy,
amit egy lélekvillanás hagy;
sok szavunk maradt kimondatlan
a moccanatlan pillanatban.

Sok mindent kérdeznék még tőled;
a csendet vallatom felőled,
de mit mondhatna már utólag,
többet a csend sem tud Terólad.

Az álmodás néha meggyötör,
fájó az emlék, mi előtör,
melyet egy lélekvillanás hagy.
Tudom: - csak éji látomás vagy.







MEGTÖRVE


Néha, mikor a fájdalom
vált bérletet a válladon,
mély sebet szánt, érezheted,
melytől eláll lélegzeted,
bú öleli sebzett lelked.

Ahhoz nincs szó, nincs képzelet,
bántó vád, ahogy eltemet...
könnyed nyeled, zavartan állsz,


mit mondhatnál, szót nem találsz.
Beborítja szíved a gyász.

A csalódás összezavar
szószegés a lelkedbe mar;
szemeidet fátyol zárja,
lecsordul a sós könnypára.
Bíztál: túl nagy volt az ára.







MENNYIT ÉR


Az őszi levél oly mesés,
mesteri a színezés.
Csak hull a fáról csendesen,
az avarban lent megpihen.

Ó mondjátok meg, hogy mit ér,
ágtól elvált falevél?
Tudja e, mikor öltözik,
fájától végleg költözik?

Az őszi szellő mit ígér,
a változás mennyit ér?
Pompás színek kavalkádja,
de a levélnek halála.

Mert fája nélkül már félholt,
küldetése ennyi volt?
Többé nem köszönt új nyarat,
feledve, fázón lent marad.







MESÉS ERDŐ


Összeboruló fák koronája
a kort vigyázza, a miliőt,
századok óta váltja ruhái,
szűri a létet, és az időt.

Erdőországnak minden lakója
- titkok tudója - éli a mát,
harcol a létért, vízért, a fényért,
naponta vív meg újabb csatát.

Patak tündére mossa a sziklát,
egy korhadt szilfát épp átkarol,
gyengülő kérge lassan enyészik,
vasfogú léttel küzd, még dacol.

Több ezer levél rezzen a fákon,
mint égi-vásznon a csillagok,
erdő lakói koncertet adnak,
messzire szálnak a dallamok







MI A SZERETET?


Akaratnál mélyebb érzés...
a szeretet meghitt féltés:
...talán csoda, vagy alázat,
nincs rá mindig magyarázat.

Egy érintés, összenézés:
természetes, mint a légzés
és ha elér - lehetsz bárhol,
észrevétlen elvarázsol.







MINDIG A FÉNY FELÉ


Fordulj a fény felé, ha a kedved sötét;
az árnyék, a bánat eltűnik majd mögéd.
A napod ne legyen borús, vagy keserű,
lakjon a lelkedben vidámság és derű,
mert mindig történik valami nagyszerű.







MÚLIK A NYÁR


Összehúzott szemmel
jön az ősz maga,
meg is borzong tőle
a holdas éjszaka,
rozsdásodó fűszál
harmatot inhalál,
míg száll az ökörnyál...
fogy a látóhatár.

Belégzés és sóhaj
egymásba csukódnak,
mint hímes szárnyai
őszi pillangónak...
Ködkönnyes a fűszál,
dermed a határ,
ma még tétovázik,
de múlik a nyár.







NÉMA SZAVAK (BÚCSÚZÁS)


Kút-mély a csend,
kiáltanék,
nincs vége még,
nincs vége még!
Lelkem ma egy
romos halom
gyötör a kín,
csak azt tudom.

Még bánt a hang,
úgy fáj a szó,
titkot tudó,
csend forgató.
Belém karmol
a fájdalom,
nem akarom,
de fáj nagyon!

Csordul a csend,
bánat-patak,
keserű könny,
néma szavak.
gyötör a kín,
könnyem pereg
jajdul a szél,
Isten veled.







NYÁR


Délibáb rezzen, mozdul a por,
tikkad a szomjas gesztenyesor,
száraz a fűszál, rőt a határ,
ma még a Nap is parázson jár.

Kornyad a fáknak csüngő ága,
illan a szellő, nincs maradása.
Moccan egy bogár, koppan a csend,
forró a páncél most odabent.

Ballag az este, nincs levegő,


szárad a tócsa, izzik a kő,
rebbenő, hulló sziromlevél
egymással néha helyet cserél.

Fák koronája éjbe fakul,
szőttese porlik, ágra lapul.
zord felleg nem néz erre se tán,
izzó a csend és forró a nyár.







NYÁRI ROMÁNC (TŰZ ÉS VÍZ)


Lobban a szikra, forró a tánc,
elsodor mindent a nyári románc.

Víz felé indul,
száguld a füst,
vonzza a zúgó
szürke-ezüst.
Szikrázik, izzik és
lángol a táj,
sikkan a fűszál
lelke, ha fáj.

Gátat is áttörő
vad szenvedély,


zúdul a csermely,
hajtja a kéj.
Tűz, ami vonzza,
de tartja a gát,
áttöri partját,
éli a mát;

egy ölelés csak, s múlik a tánc,
pillanat volt csak a nyári románc.







NYÁRUTÓ


Színüket vesztik
zöld levelek,
érzik a hűvöst,
és a telet.

Eljött az ősznek
hideg szele,
harmatos fagyos
könnyek vele.

Gyöngyöket sírnak
holdsugarak,
cseppbe zárt fények,
egy pillanat.

Múló időnek


ősi jele,
átlátszó vízcsepp
reszket bele.

Tündököl, csillog
kristályosan
ezerszer újul
meg boldogan.

Gyenge a Nap már
gyenge sugár,
vízcseppben csillog
a múló nyár.







ŐRIZD A LÁNGOT


Egy pillantással gúzsba kötve
úgy hiszed, hogy mindörökre
tart e drága lét: az érzelem
bilincsként szorít szíveden.

Dehogy kívánod lazulását,
élvezed a szorítását
lelkednek: jó érzés, szeretnek,
piedesztálra emelnek.

Őrizd a lángot szeretettel,
ha táplálod, nem hamvad el.
Lobogó érzés, mely érted ég,
Óvd, hogy ne győzze le a jég.







ŐSZI VARÁZS


Elindul az ősz a kertben,
épp csak köszön, zajt ne keltsen;
szél dúdolja bűvös dalát,
nyárnak küldi hódolatát.
Meghajol a fakorona,
- a szél ma még jó cimbora -
lassan gyűlik az avar,
vastag párna lesz hamar.







PILLANAT


Vékonyka fonálon függ az érzelem,
Nagy mélység fölött lóg, szakadni képtelen.
Észérvek tépkedik, nem bír el sok vihart
Foszló fonál tartja, de vacogva kitart.

A biztos rosszat inkább, ne sugallj új jelet
Kérem most vissza, a régi életemet.

A szürkét, unalmast, de kiszámíthatót,
A létezésed nélkül a semmirevalót.
Sérülj hát érzelem, halj meg reménysugár,
Szakadjon könnyezve pókhálónyi fonál.







REMÉNYSUGÁR


Mindenkinek volt már ilyen kedves álma,
Látogatóba jött a reménysugára
Ha nem is maradt soká, csak épphogy benézett,
Világossá tette az addigi sötétet.

***

Felkapott a remény, hintázott velem
Mint szikrázó napfény, ragyogott nekem!

Kiült az arcomra mosoly formájában
Éreztem, benne van a szívdobogásban.

Ó, a pajkossága nem hagyott nyugodni,
Kapaszkodtam belé, nem hagytam elfutni.

Maradj még! Biztattam, tudom nem vagy igaz,
De mégis!...kell nekem ez a kicsi vigasz!

Megcsillan a kis láng, parádézik, siklik
Akár forró nyáron a tarló tűz, izzik.

Másnap jön a levél, az ember csalódik
Hová bújt a remény? Úgy érzem, halódik.

Majd heves záporként jött a felismerés,
Hogy is lenne igaz! A jó hír félreértés.

Összeszedte arcomról az ottfelejtett mosolyt,
Elillant, elment, mint ki sohasem volt.










SÍRD KI MAGAD CSENDESEN...


Mikor igaztalanul bántanak,
érdemtelenül megaláznak,
mikor jót akarsz, de rosszul értik...
remegő szíved majd ki tépik!

Szorító érzés, gyötrő, mardosó,
sokáig fájdalmas fiaskó.


Könnyeidért nem kérsz simogatást
hisz, nem te érdemeltél szidást!

odébb állsz zavartan, megkövülten,
mint lelőtt madár sebesülten.
A harag ostora rajtad csattan,
nem érdemled, de nálad robban.

Érzed ledermedsz, a lelked megfagy
a harag elér akárhol vagy
fájó érzelem hullámzik le, fel,
de most a vigasztalás sem kell.







SÓHAJ


Az élet néha oly nehéz,
sokszor a baj, bajt tetéz
csak fogy az idő, napra nap,
az élet máris elszalad.

A lélek terhe túl nehéz,
ha a remény oda vész
fájón, egyedül megszakad,
az éjben vérzőn ott marad.

Az álom gyötrő, és nehéz,
megváltás az ébredés,
ha kopogtat a virradat,
új fényt kap a gondolat.







SÓHAJNYI PILLANAT


Figyelem, ahogy a tó hallgat,
talán a csendje vonz oda;
épp olvad partján a hóharmat
- megkopott a tél bocskora -

Átlátszó, csendes a tómedre;
káprázat-csillagok gyúlnak,
tán' mosolyod villant meg benne...
emlék-harangok zúgnak.

Sellőként csobban a gondolat,
mint kavics tűnik a tóban,
sóhajnyi volt csak a pillanat;
...nem tudom: voltál-e valóban.







SZILVESZTER


Tűzijátékot
vár ma a város,
szikrákat fújja,
tépi a szél!
Év vége van most,
senki sem álmos,
köd lepte ágon
rezdül a dér.

Várfalról indul,
indul a szikra,
nagy ropogással
vízre lehull,
csurran a fényfal,
víz veri vissza,
ezernyi csillag
fénye kigyúl.

Ünneplő város,
apraja, nagyja,
csillogó szemmel
éjfélre vár,
tűzijátékkal
zárul a nap ma,
koccanjon össze
pezsgős pohár!







SZILVESZTERI TŰZIJÁTÉK


Égen nyíló fényes csodákból
Alá hulló szikra-virágpor
Gyönyörű szép égi csoda,
Sugarait bontogatja.

Fűzfabombák, pálmaligetek,
Margarétás virágszigetek
Üstökösök az ég felé,
A levegő izzik belé!

Rengeteg szép szikra csoda van!
Aláhullik, máris odavan
Mint májusi tiszavirág,
Itt is, néhány perc a világ.

Gazdag látvány, nagy fényes játék,
Évvégére szép tűzijáték!
Készül vízesés szikrákból,
Alácsorog a sziklákról.

A fagyos hideg szél megtorpan
Mikor a rakéta szétrobban
Ma szilveszter van évvége,
Koccintsunk a jövő évre!







SZÍVEMBEN MINDIG ITT LESZEL


Lelkemben dac és csend honol,
érzelmek lánca elsodor;
gyakran eltűnsz, mint esti fény,
mire a hajnal földet ér.

Mégis, ha egyszer visszatérsz,
lelkünk ösvényén még elérsz...

Messze jársz, talán érdekel;
szívemben mindig itt leszel.


Múltunk nem térhet vissza már,
tündérmesékben hinni kár.

Mégis, ha egyszer visszatérsz,
lelkünk ösvényén még elérsz...

Hozzád vezet a képzelet,
megőrzöm majd emlékedet;
nem várok semmi új csodát,
nélküled indulok tovább.

Mégis, ha egyszer visszatérsz,
lelkünk ösvényén még elérsz...







TAVASZ


Minden csupa fény
ébred a remény
boldog mosolyok
szív dobban.
Eljött a tavasz,


érzés ugyanaz
vágyod, akarod
még jobban

Álmok, remények,
jókedv temérdek
néhány kis rigó
szétrebben
Nyíló orgona
illat száll tova
fátyol pillanat
szél lebben







Lupsánné Kovács Eta: TÉL


Dér palástja hullt a fákra,
foszlott volt és szaggatott;
zúzmarává lett a pára,
mit a hajnal ott hagyott.

Tél a rónát fogva tartja,
a szél fákat feszeget,
kopár pusztát dér takarja,
jég őrzi a hideget.

De a tavasz hamarosan
nyújtja fényes tenyerét,
zöld rügyekkel óvatosan
gyógyítja a fák sebét.







TÉLI KÉP


Ó, de jó,
ó, de szép,
szikrázik
már a jég!
Hull a hó a háztetőre,
friss levegő a tüdőbe!
Harsog, zúg a szélduda,
nyomot hagy az őzsuta;
ide lép,
oda lép,
előtte
szakadék,
átugorja Ő naponta,
amikor zöld a falombja,
az erdő nagy sétatér,
de most minden hófehér;
hideg kék,
téli kép,


ó, de jó,
ó, de szép,
fa mögül a nyuszi kiles,
mező, s bokor csupa deres,
de van vastag bundája,
így a telet nem bánja.










TÓPARTI ALKONY


Szomorúfűz áll magában
szellő rázza ágait,
tűzarany-szín felhő várja,
táncot lejtő társait.

Izzó alkony rőt palástja
tájra terül, mint a füst,
partra vetett száraz gallynak
tükröt tart a víz-ezüst.

Tópartján, a víztükrében
csodálkozó házfalak,
bíborvörös sellő-lakta
ős városnak látszanak.

Ezüst csipkét sző a szellő,
tűzarany-szín felhő vár,
következő táncra éppen
igent mond egy sellőlány.







ÚTKERESÉS


Néha, mikor a fájdalom
vált bérletet a válladon,
mély sebet szánt, - érezheted,
melytől eláll lélegzeted;
bú öleli sebzett lelked.

Ahhoz nincs szó, nincs képzelet,
bántó vád, ahogy eltemet;
könnyed nyeled, zavartan állsz,
mit mondhatnál, szót nem találsz,
beborítja szíved a gyász.

Később: ha a sós könnypára
szemeidet már nem zárja;
új útra lépni, ha nem félsz,
múlik lassan a szenvedés,
visszatalál a nevetés.







ÜZENET


Üzent a tél, érkezik,
fagy-csizmáját húzza,
északi szél dérsípján
csípős dalát fújja.

Csomagol az ősz legott,


kapja ködkabátját,
a havas tél kopogott,
hinti jégvirágát.

Gyenge napfény még csordul,
köd bújik előle,
szürke felhő tornyosul,
tél hajtja előre.







VÁLTOZUNK


Régen fontos voltál,
vágytam az ittléted,
hideg télben napsütést
sugárzott a lényed.
Elmentél csendben, eltűntél,
távolléteddel büntettél...
néma voltál, szótlan,
az idő lassan múlt,
feledéssé fakult
emléked porba hullt.

...Miért jöttél vissza...
már nem vártalak,
emléked megkopott
e csend-idő alatt;
számomra idegen
az, akivé lettél,
nem boldog a lelkem
most, hogy visszajöttél.

Nem marasztallak hát,
többé nem engedem,
hogy kopogjon a búság,
hogy hiányozzál nekem.












 
 
0 komment , kategória:  Lupsánné Kovács Eta   
Lupsánné Kovács Eta: ...hogy mi a boldogság?
  2010-08-12 12:54:10, csütörtök
 
 




Lupsánné Kovács Eta: ...HOGY MI A BOLDOGSÁG?


Ha belül boldog vagy, kívül is látszik
szemed csillog, a lelked sugárzik,
hegyeket mozgat a boldogság, ha kell
amit a másik örömmel visel.

A jóindulat is okozhat zavart,
csak úgy kicsúszott szó, nagy zivatart
összeszorul a lélek ott legbelül,



a tüdőbe levegő se kerül.
Olykor hirtelen elhallgat a zene,
szétterül a csend sötét köpenye
gyanakvó képzelet, ha elszabadul...
mindenki a saját kárán tanul.

...belső harmónia kell, lelki béke,
magától nem jön, tenni kell érte.
Megbocsátás a boldogság forrása,
szíved, lelked, szabad lesz utána.







 
 
0 komment , kategória:  Lupsánné Kovács Eta   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
2024.02 2024. Március 2024.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 21 db bejegyzés
e év: 69 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 394
  • e Hét: 6738
  • e Hónap: 33361
  • e Év: 170733
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.