Regisztráció  Belépés
lambert.blog.xfree.hu
Bár úgy tűnik ma, mintha csak a hamisak, a gazok és gonoszok számára gyümölcsözne az élet; ne irigyeld őket! Összeomlik alattuk a csalásra épült világ. A jövend... Magyar Anya
2006.07.04
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
Madarassy Enikő :Tanulmány Dr. Torma Zsófiáról
  2014-05-01 23:20:24, csütörtök
 
  Tanulmány Dr. Torma Zsófiáról - az első tudományos módszerrel dolgozó
magyar régésznőről, aki felfedezte és elsőnek kezdte kutatni a TORDOSI
kulturát



Link






Torma Zsófia régésznő, az 1875-től egy évtizeden át tartó ásatás során 11 ezer darab cserépedény-töredéket talált az Erdélyben lévő Tordos környékén
 
 
0 komment , kategória:  Torma Zsófia  
Magyar elsők - Az első magyar régésznő-TORMA ZSÓFIA
  2012-03-07 07:28:49, szerda
 
  Magyar elsők - Az első magyar régésznő


Link








 
 
0 komment , kategória:  Torma Zsófia  
Dr. Bánffy Ernő: Torma Zsófia
  2011-12-30 07:08:47, péntek
 
  Az 1880-as berlini kongresszuson Torma Zsófia találkozott a történelmi és "homéroszi" Trója felfedezőjével, Heinrich Schliemannal is. Schliemann meglepetéssel vette tudomásul, hogy Er­délyben egy hozzá hasonló státusú - dilettánsnak bélyegezett, de zseniális intuiciójú -régésznő az általa "homeroszi-nak hitt trójai leletekhez hasonló tárgyakat talált. A két felfedezés támo­gatta, kiegészítette egymást, úgyhogy Schliemann egyik legjelen­tősebb művében, az Illiosban, mely a trójai ásatásokat és ered­ményeiket tárgyalja, bőven hivatkozik is Torma Zsófia kutatása­ira s az általa talált tárgyakra.

Dr. Bánffy Ernő: Torma Zsófia


Az európai civilizáció kezdetére vonatkozó kutatások mind gyak­rabban idézik egy olyan erdélyi tudós - Torma Zsófia - nevét, akiről eddig legjobb esetben is csak mint a nőemancipáció egyik hazai előharcosáról emlékeztek meg, amelyek a szumir kutatás kérdését tárgyalják, az írásbeliség fejlődési szakaszai meghatározásának, vagyis a szumír epigráfia és paleográfia egymást követő periódusai tisztázásának jelentősége, ha számba vesszük, hogy a Földközi tenger keleti partja mentén az ékírás szinte minden nép­nél megtalálható, alig túlozható el.

Az európai és szorosan a hazai írásbeliség kezdetei szintén a szumír korra vezethetők vissza. A szumír írásbeliség és kultúra számottevően befolyásolta a Mezopotá­miát környező népek kultúráját, s nagy hatással volt Egyiptom, Kisázsia, az iráni Fennsík és Északkelet India népeinek műveltségére, de kisugárzási körébe vonta a Földközi-tenger északkeleti partvidékeit, s a Balkán-félsziget és a Duna völgye közvetítésé­vel eljutott Erdélyig is. Mezopotámia és Erdély kapcsolataira,­ illetőleg a szumir írásbeliségnek Délkelet-Európa közvetítésével történt behatolására először Torma Zsófia figyelt fel, s ezt az akkori tudós világ rangos fúrumán az 1880-as berlini ősrégészeti kongresszuson elő is terjesztette. A kutatások kezdeti szakaszá­ban azonban állítása annyira merésznek tűnt fel, hogy néhány ős­régész (Pulszky Ferenc, Hampel József, Paul Heinecke) még, tudo­mányos hipotézisként sem akarta elfogadni. Kutatásainak erről a szakaszáról Torma Zsófia mind ez ideig kiadatlan önéletrajzi jegy­zeteiben számol be:

"... a tordosi telep több ezer darab különleges kő; csont; cserép és érc-tárgyainak nevezetesebb példányait egészen új és fontos adataiért bemutattam volt 1880-ban a berlini, 1882-ben pedig a Majna-Frankfurtban tartott régészeti congresszusok szakem­bereinek, s felhívtam azokra értekezésemben figyelműket... Minek folytán megállapították nagy horderejüket, hogy azok új világot vetnek az ősmúlt kérdéseinek tisztázására, de mivel azok újdon­sága őket is meglepte, el kellett magamat tanulmányozásukra ha­tároznom, ámbár teljes tudatában voltam annak, mily, küzdelemtel­jes leend nekem a magam törte csapáson iránytű és pihenés nélkül haladnom keresve-kutatva az összekötő pontokat, melyhez leleteim kapcsolhatók legyenek. Gyűjteményem tárgyait az összehasonlító régészet segélyével figyelmes vizsgálat alá kellett vegyem, s az egymáshoz tartozó körülményekből kivonható eredmények arra a meggyőződésre vezettek, hogy Tordos őskorára következtetve föltételezzem, miszerint úgy ezen, mint erdélyi részünk más őstelepeit azok a trák fajú géta-dákok lakták, akikről a görögök első történetírója, Herodotus Kr.e. 500 évvel úgy emléke­zik, hogy a "Maris", azaz Maros menti területek lakói voltak. Tordos leletein ekkor fölismertem Babylon-Chaldea kultúrelemeiből keletkezett s az egyiptomi művészettel együtt Syriában tovább fejlődött azon művelődést, amely hasonló volt Trója thrákjainak kultúrájával, s amelyet itt Dáciában még nem előzött az eddigi részletek által ismert gall-kelta, pelazg-görög és etruszk-római kultúra.

Babylon ékírásos feliratai szerint ős népe turáni fajhoz tartozva szumér-akkád nép volt, kiknek kő és agyag tábláira vésett írásjegyeit és vallásos szertartásainak ceremóniáit feltüntető attribútumait-jelzőit jelvényeit összehasonlítva gyűjteményem kultuszt bemutató tárgyaival, képekkel kimutattam - Ethnograph­ische Analogien című illusztrált művemben, Jena,1894 - részlete­sen, hogy ezen ősnéprajzi adatok módosító hatásából fejlődött vonások visszatükröződnek a föléjük került mai népek hitéből s hitből magyarázható szokásaikban csakúgy, mint megvoltak azok Tró­jában Priamus thrák királynak népénél; ezek folytán azonosak Ba­bylon, Trója és Dácia papjainak vallásos fogalmait kifejező és a tárgyak representációjának teljes megfelelő symbólikus nyelvének hiero-ideogramjai s feliratai, amelyek gyűjteményem bálványocs­káira s más különféle rituális tárgyaira vésettek úgy, hogy ezen jelképes írások értelmezésére ugyanegy megfejtési módszer és si­ker alkalmazható."

Az 1880-as berlini kongresszuson Torma Zsófia találkozott a történelmi és "homéroszi" Trója felfedezőjével, Heinrich Schliemannal is. Schliemann meglepetéssel vette tudomásul, hogy Er­délyben egy hozzá hasonló státusú - dilettánsnak bélyegezett, de zseniális intuiciójú -régésznő az általa "homeroszi-nak hitt trójai leletekhez hasonló tárgyakat talált. A két felfedezés támo­gatta, kiegészítette egymást, úgyhogy Schliemann egyik legjelen­tősebb művében, az Illiosban, mely a trójai ásatásokat és ered­ményeiket tárgyalja, bőven hivatkozik is Torma Zsófia kutatása­ira s az általa talált tárgyakra.

Torma Zsófia, Schliemann és ba­ráti köre - köztük a nagy angol orientalista, Archibald H. Sayce­ buzdítására, tovább fejlesztette elméletének a tordosi leleteken látható véseteire-rajzaira vonatkozó részeket, s ezekben az írásbeliség első európai jelentkezését vélte felfedezni. Hogy ez nem csak sejtés volt, hanem tudatos kutató munka eredménye, az - Tor­ma Zsófia részben közzé tett, részben kéziratban maradt tanulmá­nyain kivül - leginkább a kortárs ősrégészekkel, orientalistákkal, antrópológusokkal és más szakemberekkel folytatott tudománytör­téneti jelentőségű levelezéséből állapítható meg. A több mint 300 darabot számláló kiadatlan levelezésében Schliemann 2 és Sayce 8 kézírása mellett ott találjuk az oxfordi F. Haverfield 2, a prágai Julius Jung 3, a berlini Eduard Krause 4, és Albert Voss 13, a bécsi M. Munch 7, a müncheni Paul Reinecke 2 és Johannes Rankétól 18 levelet. A magyarországi és erdélyi magyar személyiségek közül Finaly Henrik, Goldziher Ignácz, Hampel József, id. Herepi Károly, Herrmann Antal, Hunfalvi Pál, Kuun Géza, Romer Flóris, Téglás Gábor és Török Aurel leveleit említjük, nem felejtve ki a Torma Zsófia kutatásai iránt élénk érdeklődést tanúsító Kossuth Lajos két le­velét sem, melyeket Torinóból küldött.

Torma Zsófia írásos hagyatékának - amelyet a kolozsvári Tör­ténelmi Muzeum őriz - monografikus feldolgozása mindeddig nem történt meg; csak a kutatásai során összegyújtott tárgyemlékeket ­rendezte és ismertette Roska Márton. (A Torma Zsófia gyűjtemény az Erdélyi Nemzeti Múzeum érem és régiség tárába, Kolozsvár 1941). Tudományos levelezésének külföldi tudósoktól származó darabjai­ból a Kriterion szándékszik válogatást adni Téka sorozatban.

E vállalkozás azonban korántsem teszi fölöslegessé Torma Zsófia életművének a szaktudomány mai szintjén való felmérését, ami erkölcsi kötelesség is egy olyan - méltatlanul mellőzött - tudóssal szemben, akit nem a véletlen vezetett rá nagy horderejű felfedezésére, hanem a tudatos, nagy nehézségek árán végzett kutató munka. Ami az európai írásbeliség megjelenésére vonatkozó felfe­dezéseket illeti, ma már nem lehet célunk primátusok vitatása, mégis meg kell állapítanunk, hogy az e téren érdemeket szerzett tudósok sorában Torma Zsófiát feltétlenül előkelő hely illeti meg. Ezt kortársai közül a legnagyobbak és legönzetlenebbek, ha nem 1880-ban, de a későbbiek során, - Torma Zsófia tudományos érvei hatására - mindnyájan elismerték, s közöttük elsősorban a leglátványosabb sikereket elért Heinrich Schliemann. Kegyeletteljes és hasznos szolgálatot kívánunk tenni Torma Zsófia életműve újra­értékelésének útján azzal, hogy írásos hagyatékának kicsiny tö­redékét közkinccsé tesszük, s azzal, hogy ezt éppen Schliemann és a kutatásaiban nagy érdemeket szerzett második feleség, Sophie leveleivel kezdjük, egyúttal tiszteletünket kívánjuk kifejez­ni minden idők egyik "legszerencsésebb" intuíciójú régésze iránt, akinek kultúrtörténeti jelentőségű tettére, a trójai ásatások megkezdésére emlékezzünk, a századik évforduló alkalmából.


A tudósnőhöz írt elismerő levelek.

Athén, 1819. jan. 25. (Német nyelven).

Mélyen Tisztelt Kisasszony!

A fölöttébb fontos okmányokat, melyeket ön becses levelével szíveskedett nekem megküldeni, első szabad órámban a legnagyobb érdeklődéssel fogom áttanulmányozni, és egyelőre a legszívélyesebb köszönetemet mondom érte.

A legkiválóbb tisztelettel, készséges híva:

H.Schliemann.

-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o­-

Leipzig, (1)880. (aug). 8. (Hibás németséggel, névjegyen).

Akadályozva önt a kiállításon üdvözölni, innen Bécsből mon­dok Önnek (?) és kérem önt, fogadja el barátságom és tiszteletem jeléül a képemet, remélve, hogy hamarosan megkapom az Önét.

Sophi Schliemann.

-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-



­Athén.(18)80. 11. 6. (Németnyelven).

Tisztelt Kisasszony:

Fogadja hálás köszönetemet f. hó 30-án kelt kedves leveléért. Szívesen válaszoltam volna hamarabb, de mindig hátra volt a visszatérés a hazába, mely csak 8 nappal ezelőtt következett be, és oly végtelenül sok dolgom volt. Meg kell gondolni, hogy teljesen hiányzott nekem az idő és a nyugalom egy ilyen kellemes köteles­ség teljesítéséhez.

Én is szívesen gondolok vissza a szép berlini napokra, és szívből örvendek, hogy a sok érdekes ismeretség közt ön is ott van, tisztelt Kisasszony.

Nagyon kellemes volna nekem ezt valamikor felújítani, akár a mi szép klasszikus hazánkban, akár az ön hazájában. Hogy azonban már a következő évben eleget tehetünk-e az tán szíves meghívásá­nak és hogy meglátogathatjuk-e, nagyon kétségesnek tűnik nekem, mivel férjem új tervei őt Görögországhoz kötik. Tiszteletét kül­di önnek és üzeni, hogy új művét, mely november 1-én jelenik meg nyomtatásban, ,,Ilios"-nak hívják és a F. A. Brockhaus adja ki Lipcsében.

A legszívélyesebb üdvözletükkel és baráti nagyrabecsülésem kifejezésével vagyok önnek mindenkor kész híve.

Sophie Schliemann.

-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o­-

Athén, 1882. február 9. (Francia nyelven)

Igen tisztelt Torma Kisasszony!

Élénk örömmel kaptam és mély érdeklődéssel olvastam múlt hó 29-i elragadó levelét, de legnagyobb sajnálatomra képtelen vagyok Önnek megír

Forrás: http://erdelybeutazz.hupont.hu/21/torma-zsofia-az-elso-regeszno




Link









 
 
0 komment , kategória:  Torma Zsófia  
Sumér nyomok Erdélyben 2
  2011-10-19 06:45:00, szerda
 
  Torma Zsófia : SUMÉR NYOMOK ERDÉLYBEN 2

Egy a Ciprus-szigetén, Idalium-ban talált bronzedényen szereplő díszítés ábrázolja is ezt a szertartást körtánc formájában. Cesnola úgy véli - téves alapon - hogy ez az edény egiptomi hatásra mutat, amennyiben ez a tudós az edényen ábrázolt egyik pap kezében lévő kultusztárgyat "sistrum"-nak tekinti, amelyet Isis-istennő tiszteletére rendezett zenés táncoknál használtak az erősebb ütemek jelzésére. Ez a jelzett edény azonban nem egiptomi, hanem babilóniai hatásokat mutat és a pap kezében nem az említett "sistrum szerepel, hanem minden jel szerint mindkét kezében egy-egy Nap-szimbolumot tart. (51. ábra) Ezek közül a jelvények közül az egyik kétségtelenül a Nap babilóniai háromszöge, mely smyrnai érméken is látható.






Hogy az erdélyi legények ismerik-e a tánc jelentőségét, helyesebben vallási értelmét, arra a válasz határozott : nem. Mégis, az év legrövidebb napján ezt a táncot, mely a Nap-kultusszal kétségtelenül összefüggésben van, még a mai napig ropják. A kaluzser-tánc azonban az elmondottak alapján nem vonatkoztatható az u. n. római kontinuitásra, hanem a babilóniai eredet bizonyítéka.

Mivel a Kalugyer - Kaluzser szó románul szerzetest (barátot) jelent, sokan tévesen azt hiszik, hogy ez a "szerzetesek tánca". Kérdés, jártak-e az oláh ortodox barátok ilyen táncot ? Nem tudom. de ha igen, akkor hipotézisem csak erősödik, hiszen a mai szerzetesek mindig megismétlik az ó-kor papjainak szertartási szokásait. Az "üvöltő dervisek" tánca is a babilóniai Nap-kultuszra vezetődik vissza, aminthogy ezzel a kultusszal áll összefüggésben a mi székely legényeink "csürdöngölője" és sok más, a kerékkel összefüggő tréfás játékai is erre mutatnak.

Egy ismerősöm, aki hosszabb ideig élt Biharban, mesélte nekem, hogy 1848-ban egy vándorcigány bandánál, melyet egy vajda vezetett, látta, miszerint egy lapos fakerék, illetve korong alakú tárgy előtt imádkoztak. A korong felső része be volt festve és ismeretlen írásjelek szerepeltek rajta. A francia Bataillar régész a cigányokat a Herodotos által említett, kereskedést űző "sigyn" népnek, illetve utódainak tekinti őket, akik elsajátították a médek viseletét, hogy mondhassák, miszerint ők is a médek leszármazottjai, de magukat iráni fajtájuaknak tekintették és sok helyen megtelepedtek átmenetileg, többek közt a Maris partja mentén is. (15) Strabo ezzel szemben a Kaukázus és Káspi-tenger közelébe helyezi őket, perzsa törzsnek tartva őket.

József, királyi herceg a cigányok eredetével kapcsolatos tanulmánya során "Cigány nyelvtan - Romano csibakero sziklaribe", Budapest, 1888, címen azt írja, hogy fekete vendégeink saját, külön nyelvüket használják, egy olyan nyelvet, mely neo-indiai tájszólásokkal rokon. Érdekes lenne tehát, ha meg lehetne állapítani, hogy ez a nép ősi szokásainak megfelelőleg tényleg a Nap-istent imádták-e a kerék-szimbolumban és kivánatos lenne, ha valaki megállapítaná, hogy ez a Nap-imádás még szokásban van-e mindig náluk, vagy pedig csak valamikor voltak a Nap-kultusz követői ?

A nagy trák-népcsalád törzseit különböző nevekkel jelölték a történetírók, de régészeink mindeddig még nem kutatták fel a géta-dák-trák népek kultúrmaradványait és eddig nem vettek tudomást a már meglévő leletekről. Eddig minden csak kelta, pelazg, etruszk és római kultúra volt. Senki sem tudta, hogy mi is volt a trák fajta népek kultúrája, mitológiájuk forrása, vallásuk és írott műveltségük nem az említett és elismert népektől ered, hanem egészen más forrásból, a babilóniaiból való, olyan vallásból és kultúrából, amelynek fejlődéstörténeti megjelenés formája más népeknél is öröklődött, fejlődött és érvényesült.

Régészeti adataim bemutatásával, összehasonlításával, évek során keresztül folyó tanulmányozás és egybevetés után az imigyen szerzett adatokból és eredményekből összefüggően már 1887-ben, a már említett német tanulmányomban is közöltem ama nézetemet, miszerint a trákokat egy ősi, közös törzsből eredő népnek tartom, amely összetartozott a Duna-völgy őslakóival. Továbbá azt is állítottam, hogy az ősi itálok, etruszkok, illyrek, kelták, pelazgok stb. műveltsége épp úgy trák örökség, mint ezeknek görög variánsai. Továbbá ugyancsak állítottam már régóta, hogy a később magas fokra emelkedett görög és latin kultúrák létüket a trák néppel folytatott kölcsönös érintkezésnek, szociális együttélésnek, egymásra ható átformálásnak és az ezekből fakadó kultúráramlatoknak köszönhetik.

A szakembereknek, akik a görög-római mitológiában ázsiai elemeket fedeztek fel, gondolniok kellene a görög-római klasszikus írók adataira is, mert az újonan felfedezett, latinnyelvü fetiratokon, Sarmizegethusá-ban (a mai Vár-hely a Hátszegvölgyben!) idegen csengésű isten-neveket találtak, mint pl. Malagbel- Bebellahammon, Benefal és Manavat, mely nevek kétségtelenül az ősi palmyrai istennevekkel azonosak és feltételezhető, hogy asszir és palmyr légionista katonák (a rómaiak seregébe) hozták magukkal őket Erdély területére. De voltak ezek közt a római legionáriusok közt trákok is. Így pl. a XIII. Légió legénysége egy időben tisztán dákokból állott, akiket Apulia dák területein sorozták. Valószínű, hogy a császári alkalmazottak és a libertinusok (felszabadított rabszolgák) közt is akadtak dák származásúak, kik honi isteneiknek hoztak áldozatokat. Olyan nevek, mint Bovipal, Decebal, a Samas-hoz tartozó Sarman-dus, világosan mutatják eredetüket.

Ezekkel a megállapításokkal az eddigi ázsiai-eredet tételének homályosabb pontjaira új adataimmal új fényt sikerült derítenem és ezáltal - Hunfalvy Pál szerint is - gazdagítottam a történelem őskori részét. Emellett Ázsiával kapcsolatos adataim bizonyos új nyelvészeti eredményeket is mutatnak. Így pl. Hunyad-megye és Déva nevei hangzások szerint arra mutatnak, hogy alapítóik valamelyik ázsiai ősvalláshoz tartozó lakosok lehettek. (Daiva = ragyogó, vagyis az istenek mellékneve!) - Gróf Kuun Géza úgy véli, hogy Déva neve trák szó, mert trákok lakta vidékeken sok a "dava" és "dama" helynév. Hunyad neve is ázsiai eredetű lehet. Bálint Gábor szerint ezt a nevet a turáni népcsalád egyik ágának nemzetségneveként tekinti. Az arra hivatott tudósok határozzák majd meg, hogy ezek a mi őseink voltak-e vagy e turáni hangzású névnek ősibb telepesekre vonatkoztatható jellege van-e 'Gróf Kuun Géza szerint minden esetre a Hunyad sző a "hun" szóból származik.

Bolygós, Nap-kultusszal kapcsolatos következtetéseimhez Schneller István is helyeslőleg csatlakozik, főként a már említett dolgozatomban szereplő, u. n. "arcos urnák"-kai kapcsolatban (Canopus). Gyűjteményem ezen urnái tulajdonképpen edényfedők állat- és ember-álarcot utánzó ábrákból álló díszítéseikkel és az volt a rendeltetésük, hogy kalapszerűen fedjék az edényt.





Hogy magamat érthetőbbé tegyem, itt is hivatkoznom kell az ősmitológiáról szóló fejezetemre, amelyben az állatfejes isten-ábrázolások fejlődéstörténete van tárgyalva s amelyről a gyűjteményem szertartási edényeinek és idoljainak állatfejei olyan meggyőzően beszélnek. Eszerint a fejezet szerint a Nap, a Hold és a bolygók mitológiája alapján mindegyiküknek saját háza van, melyeket az állatkörök csillagképei alkotnak az égen.





Eme mítoszt az egyik babilóniai határkőre vésett planiszféria jeleinek szimbolikája is mutatja és bizonyítja. Ennélfogva a Nap és a bolygók, a csillagjelek (Zodiakalzeichen) alakjait veszik fel, ha saját házaikban tartózkodnak. Ha azonban a papok maguk mutatták be a Nap és Hold, valamint a bolygók isteneinek az inkarnációját, ezt csak képletesen tudták jelezni (53. ábra). Ez pedig úgy történt, hogy a jelzett Nap vagy bolygóisteneknek az zoodikus csillagképeibe való belépését a csillagjegyeket képviselő állatok fejeinek az álarcát öltötték önmagukra. Így aztán a papok felvonulásaikkor állati álarcban, mint asztronómiai inkarnációi jelentek meg a megfelelő istenségnek.





A gyűjteményemben lévő, emberi arcokkal vagy állat-álarcokkal díszített lapos sapka-szerű fedők (52. és 54. ábrák) a bolygó-kultusz papjai által értelmezett és átalakított ábrázolásokkal állhatnak kapcsolatban. Mivel azonban ezek a kultúrtörténeti maradványok és bizonyítékok nem lehetnek halotti urnák fedői, sem az Egiptomban használatos, un. "canopusok", amelyekbe a balzsamozott holttestek beleit helyezték, hanem szertartási edények, melyeket Erdélyben és Trójában arra használtak, hogy az isteneknek szánt áldozati ajándékokat rejtsék és melyeknek fedői a jelzett istenek attribútumaival, jelképeivel voltak díszítve. (52. ábra) Ezért ezeket a tárgyakat vallási fogalmakat jelölőeszközöknek tekintem.





Milyen összefüggésben vannak a pecséthengereken látható és száj nélkül ábrázolt álarcok (55. ábra) és a többnyire szintén száj nélkül ábrázolt és a fedőket díszítő szimbolumok, már amennyire a formai megjelenéseknek bizonyára van eszmei jelentése is, annak megállapítását a szaktudósok döntésére bízom.





Schneller István minden esetre szoros összefüggést lát az u. n. Nap-kultusz és a "farsang-temetés" között, melyet népünk még ma is nagy vigadalommal hamvazószerdai felvonulásakor állatfejes álarcok alkalmazásával mutat be. Így válnak vallási szimbolumok idővel teljessen értelmetlenné.





Néprajzi megfigyeléseim kiegészítésül szolgál - véleményem szerint - az egyik pecséthengeren bevésett ábrán a Nap-isten allegórikus ábrázolása, amikor az általa megáldandónak egy rózsakoszorút nyújt át. (56. ábra) A koszorú "rózsáinak" az ábrázolásán "gyöngy"-golyók szerepelnek . Az istenség nevével ellátott ilyen 99 gyöngyöt a perzsa Lunus kezében is látni. (57. ábra.)





Priamos trójai citadellájának romjai közt Schliemann ezrével talált ilyen és hasonló, szimbolizált rózsafüzéreket (58. ábra), dák lelőhelyeinken eddig ilyeneket azonban csak kevés számban gyűjthettünk össze (59. ábra), melyek ma a Magyar Nemzeti Múzeumban vannak. Valamennyiük szimbolikus jelei teljesen azonosak.





Schliemann az agyag-gyöngyöt szövőszék orsóinak tekintette, míg később A. H. Sayce Pallas-Athenenek, Trója védistenasszonyának szánt áldozati ajándékot látott benne és a rajta szereplő jeleket jelentés nélküli díszeknek vélte. Én magam azonban már 1892-ben a Frankfurt am Main-ban tartott régészeti kongresszuson tartott előadásom során ezeket az agyag-gyöngyöket és rajtuk szereplő figurákat szimbolikus, képletes jellegűeknek tartottam. A perzsa gyöngysorokon, rózsafüzéreken u. i. félreismerhetetlenül látható a török, 99-gyöngyös "tesbih". A mai törökség az első 33 gyöngy lemorzsolásakor a "Subhan Allah" = "Dicsérjük az Urat", a következő 33 gyöngyszem lemorzsolásakor mormolt szöveg "Elhamdul-illah" = "Istennek hála" és az utolsó 33 szem lemorzsolása közben "Allah hu ekber" = "Nagy az Isten" röpimát ismételgeti.





E fohászokat, vagy röpimákat a mai rózsafüzérek keletkezésének tanulmányozása szempontjából igen fontosnak tartom, hiszen ezek a sóhajimák a régi "tesbih" rózsafüzérein éppen úgy be voltak vésve, mint a trójaiak és trákok rózsafüzéreinek gyöngyszemein. Így történhetett meg, hogy a régi törökök a gyöngyszemeket a mondások megismétlése nélkül is lepergették.

Még egy, még ma is gyakorolt és részben rómainak tekintett erdélyi tréfás szokásra szeretnék kitérni. A legények egyikébe öltözik egy tarka kendőkből és színes takarókból összefogott, zsákszerűén bő ruhába, amely teljesen elfedi őt. A ruha felső nyílásán keresztül egy rúdra erősített képzeletbeli csoda-állat, rendszerint madárfejhez hasonló, de szarvakkal is ellátott feje nyúlik ki, amelyet a legény egy rejtett szíjjal, vagy kötéllel mozgathat. A legény ide-oda hajolva kering és vad ugrások közben bottal a földet verdesi, amíg a "Turka", "Csurka" vagy "Cserbu" név alatt ismert szörnyállat jobbra-balra mozog és a körülálló bámészokat fenyegeti elnyeléssel. Ma már ennek a népi bohóskodásnak eredete teljesen ismeretlen és csak a gyermekek félnek tőle, hogy az ijesztő állat elnyeli őket. A lebegő, tarka ruhájú alak a trák sárkányéra emlékeztet.

Ez az előbb említett népszokás a Saturnus-mitoszra mutat, amikor Kronos (= Idő) saját gyermekeit, az évet, hónapokat elnyeli. A rómaiak Saturnus ünnepeit, az u. n. "saturlania"-kat ugyancsak december 17. és 23. között tartották, tehát az év legrövidebb napjaiban.

Mivel pedig ez az álarcos tánc egyik eleme a Bacchus-kultusznak valószínű, hogy az álarcos szörny nemcsak Saturnus, hanem a görög Bacchus-Dionysios kultuszra is vonatkoztatható, mely egybevegyül a trák Sabazius-kultusz elemeivel és felhívja a figyelmet a Sabazius-ünnepségekre, melyek a Természetistenének dicsőségére és a Nap-nak a Tél feletti győzelme emlékezetére rendeztek. Ez alkalommal úgy Dionysios, mint Saturnusz egyaránt megfiatalodnak, az első a bilincseitől szabadul, a másik pedig földalatti börtönéből lép újra a napvilágra. A frigiai trákoknak az istenét Kybelé-t, Edon Kottyto"-ját ez alkalommal, mint a Földanyát szimbolikus értelemben szabadították fel. Aurelianus császár korában Rómában a "Sol invictus" = "győzhetetlen Nap"-ot ünnepelték, amely a tél megszűntével újjászületett és úgy tűnt fel, mintha megfiatalodott volna. Tomaschek ezt az eseményt a mi Karácsony-ünnepünkkel hasonlítja össze, mertekkor jelenik meg a Nap-szellem, aki mint valódi Fényhozó születik meg. A Fényhozó fogalomnak megfelelően a fedett feszületek háromszögű részében látom jelképet, éppen úgy, mint a hasonlóan alakított és sugárfényben tündöklő babilóniai Nap-szimbolumot. Mivel az ókorban december 25-ét tartották a téli napfordulásnak, ezt a napot - Natalis Solis Invicti-nek nevezték, vagyis a Győzhetetlen Nap ünnepének és ez a jellegzetes elnevezés éppen hozzáülik ama naphoz, melyen a Legyőzhetetlen Istenember született.

A római "cerei"-ik, vagyis a viaszgyertyafények, melyeket a Saturnáliák alatt gyújtogattak meg, Tomaschek véleménye szerint ugyancsak a növekedő fény képviselői voltak, miként a mai karácsonyfákat díszítő égő viaszgyertyák. Ha viszont a karácsonyfa a Nap-kultusszal kapcsolatos szimbolum, akkor a babilóniai pecséthengereken oly sokszor szereplő "élet fája" is a Nap-nak a jelképe, vagy attributuma és pedig jelentős fokon.

Dionysios, Kybele és Lotys ünnepein szimbolikus jelekkel ünnepelték ezek visszatértét és diadalmas bevonulását. Az ünnepségek fő díszítő motivumai rózsák voltak, ezért nevezték a bevonulási gyülekezeteket "rosaliá"-nak, vagy "rosaria"-nak is. A rózsa eredeti hazája Frigia volt és a brig, paeon népek telepítették át trák földre, hogy isteneik ünnepén vele díszíthessenek.

Babilonban is voltak olyan istenségek, melyek időszakonként meghaltak. Így fogták fel a Nap évi és mindennapos körforgását, így Adonis metamorfózisát, amelyről a már említett tanulmányomban "Adonis kertek" címmel megemlékeztem. Ebben a tanulmányban kifejtettem, hogy az Adonis-ünnepségek alkalmával a papnők lapos tálakban földet raktak és abba könnyen csírázó magokat, pl. búza, rozs, salátamagot vetettek és nagy gondot fordítottak rá, hogy időben kikeljenek, zöldeljenek, mert velük díszítettek az ünnepek alatt. Ezek az "Adonis-kertek" a gyors kivirágzásnak, de egyben a gyors hervadásnak jelképei voltak ezzel is szimbolizálva Adonis-t. Leleteim közt előforduló Ízléses, tálca alakú kis edénykéket az említett szertartási célokra rendelt rituális tálacskáknak tekintem. (60. ábra)






Baldr-Fro. Melkart, Ado, Adonis, Attys, a bithyniai Pappas, a trák Sabas-Bacchus. Osiris, Mythras, Baal-Herkules egytől egyig a Nap megtestesülései, inkarnációi és több ízben a szenvedés állapotát is jelzik. Az "Adoniák" részben örömünnepek, de egyben többször ugyanazon időben gyászünnepek is voltak. Örömünnepek a feltámadáskor, megtaláláskor, rendszerint tavasszal vagy kora nyáron, míg a gyászünnepek az istenség eltűnésekor, rendesen ősszel zajlottak le, vagy kora télen. Így a vadkan, mely a fiatal Adonist megölte, a telet jelképezte.





Balkán trák népeinek ez az ősi vallási szokása Erdély déli részein még ma is felismerhető. A szebeni és Hunyad-megyei vidéken az asszonyok karácsonykor lapos tálacskákba búzát ültetnek, hogy fogadószobáikat díszítsék vele. (61. ábra) Ilyen vetést láthatunk Theokritos megemlékezése szerint Adonis díszsírja felett, de Platón is megemlíti "Phaedrus"-ában, mint minden korai elmúlását a szépnek és fiatalnak még a növény és állatvilágban is. A szerves Természetben születés halál, zsendülés és hervadás kéz a kézben járnak.

Egy akkád himnusz Istar szerelmeséről, Thamuz-Dumuziról (Adonis), mint pásztorkirály-ról emlékszik meg. Ezért Frigiában is az Attys-kultuszt pásztoroktól származtatják és Adonist pásztorkirálynak tartják. Az ékiratok szerint Dumuzi Erechben főpap volt, ahol felesége, Istar, Anu leánya élt. Mint már említettem, ez az Adonis-kultusz és mítosz is Babilóniából ered. Atunis = Atums = Atuni a sumero-akkád Thammuz-Dumuzi levezetései. Egy Párizsban lévő etruszk tükrön látható Atuni, aki egyesült Turánnal és ez "Turán" szó Meltzl professzor szerint azonos a szkíta "Taranis"-szal.






Egy sumer agyagtáblán leírt dráma megemlíti Istar alvilágba való útját. A dráma szerint Istar "Allat"-nak, a babilóniai Phersephone-nek a birodalmába száll alá, hogy az "élet-vizét" felhozhassa, hogy azzal kedvesét, Thammuz-Dumuzi-t (Adonis) újból életre kelthesse, de "Allat" foglyul ejti, mert ő is szerelmes Istar-ba. Ea istennő azonban megmenti Istart koronájával együtt. (62. ábra)

Istar koronája misztikus jelentőséggel rendelkezett és a régi népek igen változatos módokon ábrázolták. Így pl. a sydoni Astarte fejdísze szarvakkal volt díszítve, mert a szarv királyi, sőt isteni jelvény volt. A babilóniai teremtés-monda azt írja a Hold-ról, hogy az éjszaka beálltával szarvaival áttöri a sötétséget, hogy a mennyboltot újra fénnyel áraszthassa el. Istar Sin leánya, a Félhold jelét viseli, annak bizonyságául, hogy a Hold-isten leánya. Mivel a Hold jelképe a tehén - és egyben a Földé is - ezeket az istenségeket tehén-alakban is ismerték, Astarté-t is úgy ábrázolták, hogy fejét tehénbőrrel fedték. A Hermes-isten által Isis fejére helyezett tehénbőrön a szarvak is szerepelnek, ami azt jelentené, hogy a Nap-ra is vonatkoztatták. (63. ábra)






Ebbe a mondkörbe tartozik az ozmán félhold és á kettős-félhold, valamint a csillag is és mivel a Napra. Holdra, Férfire, Nőre, Anyára és Fiára - Istarra és Thammuzra is vonatkoztatható, még a kutatások során valószínűleg további megfigyeléseket eredményezhet.

Egy másik kutató szerint a fejdísz, amely két szarv között egy korongot is ábrázol, nem lenne más, . mint egy hegyes vidéki horizontnak a képe, ahol a Nap hegyek között kel fel és indul útjára. (64. ábra) A Félhold éppen úgy szimboluma volt a termékenységnek, mint a nemi érettségnek. (Lunus) A Náp és a Hold egyébként Mythras jelképei közt szerepel.






Erdélyi Hazánk címerében láthatók a Nap és a Hold. Zeus sasával együtt. Az oxfordi egyetem címerében látható a

jel, mely a sumero-akkár Nap hierrogrammjával azonos és szinte úgy tűnik fel, mint figurális - képletes - ráutalása a tudomány fényének kisugárzására. Szászváros címerében van egy golyóban végződő obeliszk, bár nem merném állítani, hogy itt egy Bendis hagyományról van szó, mégis talán előfordulása jelentős lehet Erdély eme részén.





Ezeket az Astarte mítosszal kapcsolatos szimbolumokat és a szarvas-fejdíszekre vonatkozó legendákat részletesebben kellett felsorolnom, mert vonatkoznak egy mitológiai' ábrázolás fej-díszére, mely egy töredékben megmaradt tordosi rituális (agyagedényen is látható - Nap-korongkét oldalán szarvak - (65. ábra) Ugyancsak előfordul ez a fejdísz még mai nap is a Hátszeg-vidéki nők fején. Hímzett fejkötőjükön hegybe-futó szarvacskák láthatók. (66. ábra)





Ezt régi idők óta viselik anélkül, hogy sejtenék, miszerint ez a fejdísz az Istar-Venusz-Bendis-kultusz legfontosabb kellékére vonatkozik. Meltzl professzor szerint ezek az Astarte - kultuszra vonatkozó emlékek a bulgár nőknél is találhatók. Úgyszintén a turáni asszonyoknál is, ahol a fejdísz fából van. (16) Igen érdekes jelenség, hogy úgy az árja, mint a turáni fajta letelepedett népei a babilóniai kultúrát és vallásukat egyformán Ázsiából hozták magukkal.





Schliemann a trójai romok között kiásott egy Afrodité idolt, melyen kis szarvacskák voltak. (67. ábra) Afrodité azért kapta ezeket a bak-szarvakat, mert Vénusz-Afroditének kosokat és kecskéket áldoztak. Priamus eredetileg trák népének asszonyai tehát nem a félholddal díszített Astarte-t imádták, hanem a bak-szarvú Venus-Afrodite-t. Moesia trák asszonyai, tehát ebből a mítoszból kölcsönözték népies ruháikat. Szászváros és környékén még a 40-es években is (1840 !) bakszarv-formájú fából készült díszket viseltek fejükön, úgy hogy a két szarv elölről álló csúcs a fültöveket érintette. Ma kontyaíkat szarv-formájú gyapjutekercsekre fektetik és az egészet hosszú fehér fátyolkendőkkel fedik be. (68. ábra)





Meltzl professzor a Nap- és- Hold-sarló szimbolumot az "szivárvány tálcácskák"-nak nevezett arany érmékre vonatkoztatja, illetve a Kuris-Atunis, Venus-Adonis kultuszra. Ezeket az érméket kelta eredetűeknek tartotta, természetesen tévesen, mert dél-német leletekből származó egynéhány darabon az A T V és R V C feliratokat találták és ezért a svájci Chur vidékével hozták kapcsolatba. (69. ábra) Ezekkel az érmékkel kapcsolatban áll az a néphit, hogy ott esnek le az égből, ahol a szivárvány a földet érinti.





Az u. n. "Triquetra" előképe a legrégibb érmen jelenik meg domborműves ábrázolásban a hengerpecséteken. (Layard Taf. VIII. 93. ábra) De ugyanígy érmeken is (94. ábra). Ez utóbbi előképet nem vették eddig figyelembe. És mivel mindezek a jelvények, a babilóniai papok jelképes nyelvére vonatkoznak, alig hihető, hogy ami barbár érménken látható egyéb jelek stb. - valamennyien pecséthengereken trójai és az én tordosi leleteimen is, ott találhatók.







Ezeken a vert érméken primitív formában készített emberi arcok, egyes részeiben, mint pl. a csillagfej díszítéseken éppen olyan torz ábrázolásban láthatók, mint a babilóniai pecséthengerek vésetein. Itt is megtalálható a feltűnő utánzás, melyet korábban az akkori kultúra fejletlenségének tulajdonítottak.





Véleményem szerint érdekes az is, hogy a pecséthengereken előforduló kicsiny isten-jelképek a gyűjteményemben látható "mikroemblémáimmal" azonosak.

Azt is hiszem, hogy a barbár, a philippiaiak Tetradrachmáit utánzó mellékes jelek


valamint a többi barbár emléken lévő:



Ezek a jelek nem annyira önálló hanem csak másodlagos pecsétjelek, hanem szimbolikumot jelentő vésetek. A tudomány érdekében annál inkább kívánatos, hogy e körülményeket közelebbről megvizsgálják, mert a Félhold a Nap-kerék a csillag és a kis golyócskák csoportjai faágak és hasonló tárgyak már másoknál is azt a véleményt keltették, hogy ezeket istentiszteleti és írásos szimbolumok maradványainak kell tekinteni.

Bizonyosnak tartom, hogy gyűjteményem eddig nem ismeretes adati a régészet különböző ágait tanulmányozó tudásoknak íj következtetéseimre vonatkozólag egészen új irányítást fognak szabni és egyes eddigi állításaikat vissza kell, hogy vonják, hogy megváltóztassák.

Ezt a lépést már 1882-ben. Lindenschmitt és Schliemann komoly tudósokhoz illően meg is tették, amikor gyűjteményem fontosabb leleteit megtekintették. Sőt kijelentették, hogy sajnos olyan tételekhez ragaszkodtak eddig, melyeket kb. ötven évvel ezelőtt állítottak és melyeket azonban az azóta újra és újra felbukkanó leletek könyörtelenül halomra döntöttek.






Eddig az u. n. "Chomsa"-kultusz (az arabok "Ötség"-e) mely az araboknál annyira divott, ismeretlen eredetű és jelentésű volt. Ennek előfordulását (öt-ujjú kézjele) pecséthengereken előforduló más jelképek közt találtam meg. Találtam egy papi rendű alakot, aki ezt a szimbolumot kezében tartja. (70. ábra), egy másik hatalmas kéz egy bekerített térségben áll, (71. ábra .) mely előtt egy kis alak gugol és a kezet imádja.





Ez a jelenet okvetlenül kiváltja a szemlélőből a Gondviselő Kéz gondolatát. Eme felfogásomat igazolja, hogy pun síremlékeken is látni a Kezet (72. ábra).





Meltzl professzor is megtalálta ezt a jelképet saját költségén végzett nagyszabású afrikai ásatásai során.





Szerinte a Kéz a mai nap is látható Tuniszban, minden ajtón és házieszközön. Jelenleg templomi áldozati ajándékok között még mindig előfordulnak viaszból készült kéz figurák. (73. ábra)





A Ciprus-szigetén kiásott pecséthengereken Kéz-szimbolumok szintén előfordulnak (74. ábra). De találtak Bökénymindszenten, Torontál-megyében, egy ősi települési helyen egy lapos agyagtárgyat is: egy ötsarkú lapocska nyéllel, amilyent bemutatok. (75. ábra), mely jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeumban, Budapesten van. Dr. Hampel József, az itteni régészet nagy ismerőjének külön köszönöm ezt az adatot, főként azért, mert nemcsak a vonatkozó adatokat, hanem a tanulmányomhoz szükséges gipszöntvényeket is hozzám juttatta.





A Markowsky brünni gyűjteményében is van egy hasonló agyagtárgy (76. ábra), melynek ötcsúcsú lapja felismerhetően egy öt-ujjú kezet ábrázol és így a bökénymindszenti leletet feltétlenül egy öt-ujjú kéz utánzatának tartom.





Kétségtelen természetesen, hogy ez utóbbi lelet készítőjének különleges anatómiai ismeretei nem voltak. Tehát ennek a babilóniai kultusz-tárgynak egyik példánya Erdély földjén is előkerült, hiszen Torontál-megye is ehhez a kultúr egységet alkotó területhez tartozik.





Az orosz gyűjtemények ősi-vaskezei(77. áb.) valamennyiét hasonló jelentésű kultusztárgyaknak tartom, éppen úgy, minta Klein-Glein-i stájerországi halomsírban talált bronz-kezet. (78. ábra). Noetlíng egy ősi galileai helységben a házak homlokzatain ötágú figurákat látott, melyeket Goldzieher Ignác professzor közlése és a lakósság hite szerint Mohamed véd-kezének tekint. A régi törők zászlókon lévő Kéz-jele és Alhambrá-ban lévő az egyik kapu feletti kő-Kéz mindegyike védő kezet jelent. Mivel a hengereken lévő istenség jelképei közt egy kéz is előfordul, ezek a kéz-amulettek talán inkább Babilonból, mint Észak-Afrikából származhattak. A Dotzheim-i és Waiblingen-i korong-díszek, amelyek egy római domborműnek jeleit utánozzák a kézjellel, bár eléggé barbár módon, arra mutatnak, hogy a rómaiknál is ismeretes volt ez a kézzel kapcsolatos vallásos hiedelem. (Lindenschmidtt: Handbuch der Deutschen Altertumskunde" 167. old. 58. kép).





A kétfejű sas is ázsiai eredetű. Prototípusa khéta földi Pteria-Bogházkö-i sziklaképen is látható (98. ábra) Ez a dombormű vallási felvonulást ábrázol. A khéta nép szövetségének tagjai, melyek Champollion szerint a szkíta népekből álltak, Kis-Ázsia területén éltek és pedig a Fekete tengertől Szíriáig és Halystól egészen Örményországig. Uralkodóházunk címerében szereplő (17) kétfejű sas a kereszteshadjáratok idején került Konstantinápolyból Bécsbe. Ez a két fejű sas állítólag a római kettős-császárság illetve az egyesült Kelet- és Nyugat Római Birodalmat jelképezte. A khetita (hetita) szikla dombormű ugyancsak jelentheti képletes értelmezését a hetiták által lerombolt kettős birodalom területének is. Ősi babilóniai szokás volt a fő-istenségeket egy oroszlánon vagy más állatokon állva bemutatni, hogy hatalmukat szimbolizálják, amint hogy a hetiták két istensége ugyancsak így látható a kétfejű sas felett. A szárnyas babilóniai Nap-korong is előkerült a Pteria-Bogházkö-i ásatások során.





Az egiptomi Főnix-madár állítólag 500 és 1000 éves időközönként szokott megjelenni és saját hamvaiból újjáéledni. Ez is valószínűleg a saját tüzében égő és sugaraiban újraéledő Nap legendájával függ össze.

Dante "Purgatórium"-ának IX. énekében említett keringő, aranytollú "Ar", mely őt az égi Tüz-höz rántja fel, szintén ebből a legendából magyarázható. Az egyik pecséthenger egyik érdekes alakja szintén egy madarat ábrázol, mely hol egy oltár, hol két lángszerű tünemény, néha az életfája vagy egy tulipánszerű virág felett repdes vagy lebeg. (99., 100., -101., és 102. ábrák).






A tulipán az ősmagyar ornamentika egyik különleges és főmotívuma és emlékeztet bennünket a mai magyar népi díszítőmüvészet tulipánjára és a Turul-madárra, vagy helyesebben Attila "karuly"-ára. A tulipánt a babilóniai szertartást végző papok áldozati szimbolumként használták funkcióik közben. (103. ábra) Ha pedig a babilóniai életfa felett lebegő madár a Nap vagy még inkább a Nap tüzének a jelképes ábrázolása volt, akkor az Attila zászlaján szereplő karulymadár a Nap-kultusz kifejezését jelenti.





A "Századok" c. folyóirat (1892. év 7. füzet) hasábjain Huszka József professzor "Adalékok a Magyarság őstörténetének ornamentikájához" címmel tanulmányt irt.





Az ebben bemutatott és a Csík-megyei székely kapukon látható, valamint a kapufákon szereplő virágdíszek (104. ábra) újabb és meggyőző bizonyítékai az összefüggéseknek Babilon és a mi Erdélyünk között, mert megtaláltam az életfa utánzatokat egyik pecséthengeren és így a babilóniai befolyás, melyet földrajzi és történelmi időbeli folyamatosság alapján úgy tárgyalok, hogy ezeket a kapcsolatokat a gyűjteményemben szereplő kultikus leletekre és még inkább a babilóniai kultúrtörténet rejtélyeinek megoldásához kulcsot nyújtsak.









Huszka úgy véli, hogy a patkószerűen betetőzött székelykapu és kisajtó, valamint az őket díszítő pálma és virágornamentumok nem a pártusok díszítőművészetére utalnak, hanem a török-tatár népekére, vagy talán még inkább e népek őseire a sumero-akkádokra.





Igaz, hogy gróf Kuun Géza szerint a pártusok őshazája eredetileg a Tigris északi vidéke volt. A székelykapuk keleti eredetű ornamentikája a pecséthengerek patkószerű vésetein is sürű elfordulásban szerepelnek és így innét is származhatnak az erdélyi díszítő motívumok. A patkóalakú kiképzésre példa az egyik pecséthengeren a Nap-isten emenaciójaként csüngő dísz (105. ábra) egy másikon a szertartást végző pap bal karján (106. ábra), és egy harmadikon oltárdíszként szerepel. (107. ábra).













Ezeket a jeleket ma az asztronómia, csillagászat az Oroszlán jegyének tekinti és nagyon valószínű, hogy már az ősrégi időben is a babilóniai papok körmeneteinél a Nap-pályájának az Oroszlán-jegybe való időszakos belépését szimbolizálta. Magam azon a nézeten vagyok, hogy a pecséthengereken oly sűrűen előforduló isten-jelképeket, mint a Hal, Skorpió, Rák és Mérleg-jegyek a Nap belépését jelképezik az egyes állatokkal ábrázolt csillagképekbe.





A budapesti Magyar Nemzeti Múzeum birtokában lévő és Szihalmon talált leletek közt szerepel egy állatfejű idol, melynek a feje farkaséhoz hasonlít. (79. ábra) A mitosz szerint az istenek, amikor az óriásokkal viaskodtak, gyakran kényszerültek állatformák felöltésére. Ebből a hiedelemből származik aztán az akkád "utag-gal", mely a görögök "Prometheus"-ának felel meg, vagy a germánoknál a "Werwolf", a francia" loup-garou", az albán "Carkand-sol" stb. a népi fantáziában élő félember-félfarkas vagy más állat vegyület. Ez az állatalakú, vagy állatfejű idolok képzete. A nép hisz létezésükben, sőt akadnak élénk fantáziájú, túlzott képzelőerővel rendelkező egyének, akik egyenesen azt állítják, hogy ők már láttak is ilyen szörnyet.

Ez a néphit szintén babilóniai eredetű. A görögöknél már módosultan szintén szerepel, ahol a mitológiában Latona a junótól való félelmében farkassá változik és ily alakban érkezik meg Delosba. A farkas kapcsolata a Nap-istenséggel ősi hitben gyökeredzik.






Babilón mágusai azt állították, hogy bizonyos mondásokkal, jeligékkel le tudják varázsolni a Tüzet az égből oltáraikra. Egy ilyen babilóniai mágus megjeleníti előttünk a babilóniai hires Prometheus-legendát egy pecséthengeren ábrázolt jelenet keretében (80. ábra), ahol egy térdre ereszkedő alakot láthatunk, amely feje felett egy oltárt tart és amelyen a Nap levarázsolt tüzének lángjai lobognak. Énnek a pecséthengeren lévő jelenetnek mását nagyon sok trójai agyaggolyőcskán is felfedezhetjük, (81. ábra), de megtaláljuk az egyik tordosi agyagedény fenekén is. (82. ábra)





Mikor Schliemann ezt az edényt kezébe vette, csodálkozva jegyezte meg: "Úgy látszik, mintha ezt a tordosi képet ugyanaz a kéz véste volna be" vagyis az, amely az ő trójai leletgyüjteményének oltárára alkalmazta a rajzot.





A Zaránd-hegy erdélyi lakói ezt az eredetileg babilóni vallási jelképet még ma is beégeti kis faedényeibe, mint díszítő motivumot (83. ábra), bár jelentőségét nem ismer





A Biblia "Királyok Könyvé"-ben Illés próféta felírja a babilóniai Baal-istenség papjait, hogy bizonyítsák be istenük hatalmát azzal, hogy az általuk előkészített áldozati adományokat égből varázsolt tűzzel emésszék meg és ezzel kapcsolatban - a Biblia szerint - szégyenbe hozza őket. Ebből kiviláglik hogy az égből földre idézett tűz fogalma és szokása még későbbi időkben is ismeretes volt.

A szászvárosi asszonyok még ma is ráhímezik a pecsét hengereken látható életfa utánzatát fehér ágyneműikre. (84. és 85 ábrák) ugyanígy alkalmazzák palócaink az életfa különféle változatait - sokszor egészen egyszerűsített díszek - házaik homlokzatára.










Az életfa egyébként talán azoknak az istenségeknek volt a jelképe, melyek időszakosan meghaltak, hiszen valamelyikük az évek, hónapok és napok ismétlődő körforgását képviselte. Erre főleg a babilóniai életfák felett lebegő Nap-isten képeiből következtethetünk. (85. és 86. képek). Ilyen isten volt Maruduk, kit később a Jupiter-bolygóval azonosítottak. Ő is meghalt, hogy újból feltámadjon, hasonlóan a sumero-akkád Thammuz-Dumuzi-hoz. Ugyanígy Dionisyos-Bacchus-t, a trák Attis-Sabus-t, az indiai Dorsanes-t és az arab Duzares-t, mint Nap-isteneket imádták híveik, és egytől egyig a Nap-inkarnaciói, megtestesülései voltak.





Mint a hengereken lévő vésetek mutatják, Babilónban az áldozó pap időnként egy kis zászlót tartott - mint az isteni hatalom jelképét - az életfával díszített oltár felett. (87. ábra)

Meltzl professzor szerint a berber és mór népek is ilyen kis zászlóformájú legyezőket használtak, nem a nap vagy hőség ellen, hanem azért, hogy a tüzet szítsák vele. A már említett Traján-oszlopon szereplő körépület - Nap-templom - felett egy ilyen zászlócska lebeg. (88. ábra)






Az erdélyi hegyvidék asszonyainak gyapjuszövedékeiben és fehérneműin ugyancsak előfordulnak a hengerpecsétek szimbolikus értelmű sumero-akkád írásjelei is, melyek mindegyike teljes vallási fogalmat képvisel. (92. ábra)









Jól tudom, hogy mindez a néprajz részére minden különösebb jelentés nélküli és pl. az a tény, hogy valaki ma magyar nyelven, de latin betűkkel ír, nem bizonyíthatja, hogy a magyar népnek bármiféle genealógiai kapcsolata lett volna az ó-korbeli rómaiakkal, éppen úgy nem, mint a mai divat és népviselet sem bizonyíték arra vonatkozólag, mintha pl. a gallok és germánok egymás rokonai lennének közös viseletük dacára sem. E tekintetben egyes jelenségek vagy hasonló vonások nem mértékadóak, mert nagyon gyenge támpontot nyújtanak a népek közös etnográfiai eredtére vonatkozó végső eredmények megállapítására.





Ha azonban a leletek azonossága oly sokféle csoportos formában jelentkezik, mint az én gyűjteményemben látható kultikus a kapcsolatoknál, ahol is a babilóniai hatások olyan szembeszökőek, minden kétséget kizárólag felismerhető az a tény, hogy a leletek készítői, alkotói teljes mértékben azonos eszmék hatására cselekedtek és hogy ezeknek a művészeknek, vagy mesterembereknek egymáshoztartozása, népeiknek faji azonossága ezen az alapon tekintve nem okozhat kételyt.

És ámbár a különböző népek vallásukat és kultuszukat egyes ősi, sajátos, részben azonos alapfogalmakkal és hitelvekkel képezték és fejlesztették, kétségtelen az is, hogy ezeknek az eszméknek a kifejlődéséhez nemcsak éghajlati és földrajzi okai vannak, hanem a szomszédos és más népekkel való kapcsolatok során a kultúráramlatok is számbaveendők. Ezekhez a kultúráramlatokhoz sorolhatjuk a vallási hiedelmek szétáradását is és ezért a vallásokat összehasonlító kutatás, legalább is részben, az egyes népek eredetének és történelmi múltjának megállapításához is elvezethet, hiszen egy-egy nép jelleme sokszor vallási és lelki életének megnyilvánulásaiban mutatkozik meg legjobban.

1877 tavaszán Vajdahunyad környéki községekben és Felpestesen, valamint a közeli Nándor-barlangban újabb kutatásokat végeztem, ez utóbbi helyen megmunkált és a "Cervus Euryceros" "ősszarvas" agancsaiból származó faragványokat találtam és ugyanakkor a barlang iszaprétegéből agyagedénytöredékeket emeltünk ki. Az egyik régész bár elismerte, hogy az "ős-szarvas" agancsáról van szó, viszont egyben azt is állította, hogy ezek a leletek a barlangtól távoli diluviális telephelyekről kerülhettek ide, mint az akkori, korabeli ember anyagszükséglete. Ezzel szemben Hochstetter szerint az agancsmaradványok valóban és kétségtelenül az "ős-szarvas" részei és egyben az Osztrák-Magyar Monarchia első ilyszerű leletei, melyek őstörténeti lelőhelyekről kerültek elő. Dr. Fraas Oscar egyetemi tanár mindezzel egyetértve kijelentette, hogy a Schaaf fhausennal sokszor megvitatott kérdés megoldását az óriási "ős-szarvas" és a Niebelungenlied "grimmer Schelch"-jének azonosításában látja, ami azt jelenti - szerinte - hogy mindazok a helyek, ahol ennek az ős-lénynek a maradványait fellelik, nem voltak mentesek az u. n. jégkorszak fagyasztó hatásaitól. Viszont a magyar Szabó József egyetemi tanár és geológus véleménye szerint a jégkorszak eme hatása egész Európára kiterjedt.

Ha a bölény a mi székelyföldi magas hegyeinkben még a múlt században (1700-ban!) is előfordult, ha Herodotos és Aristoteles idejében Dél-Rákiában oroszlánok laktak, az Alpesek és Pireneusok völgyeiben orszarvú (rinocerus) és elefánt csordák éltek, nem látok nehézséget ama feltételezésem logikus voltában, hogy az óriási "Ős-szarvas" sem maradt ki az antidiluviális emlősállatok sorából és Erdély földjén is élt.

Ezzel magyarázhatjuk meg, hogy az erdélyi nép helyi hagyományai nyomán ismerhette az ős-szarvast és így festhette korsóira, hímezhette ruháira, szőhette szőnyegeibe és minden kulturális befolyástól, természettudományi, vagy történelmi kapcsolatok nélkül volt tudomása ennek az állatnak létezéséről. Csak így tudhatták hosszú évszázadokon át is, nemzedékről nemzedékre továbbítva az ős-szarvas alakját emlékezetükben.

Mint már említettem, az eddig ismeretlen újabb adatokat, melyek rendelkezésemre állnak és melyeket itt felsorolni képtelenség lenne, egy másik, 2500 ábrával illusztrált régészeti munkámban fogom részletesen feltárni és megmagyarázni.

Ebben a nyomdára kész dolgozatomban (18), melynek közreadását a már korábban említett súlyos betegségem akadályozta meg több éven át, a szerény kutatómunkám elért és sokszor nem is remélt eredményeit teljesen tisztázni fogja.

Azt is meg kell említenem még, hogy a ma annyira divatozó mellképek és mellszobrok kérdését azzal a körülménnyel kívánom összefüggésbe hozni, hogy a görög sírokban és sírboltokban a mellékelt istenszobrok (idolok) oly módon vannak a fal mellé állítva, hogy alsó szoborrészük még a földben van beágyazva. Ezt az eljárást az un. "Chtoni" istenábrázolásnak tekintik, ami szimbolikusan' azt mondja, hogy akik a föld alatt lakoznak, tavasszal feltámadnak és újra a felszínre jutnak. (Persephone legendája!) A gyűjteményemben lévő mellszobrokat ilyen szimbolikus isten-mellszobroknak tartom, melyek a görögök felfogásához hasonlóan abból az alapgondolatból indulnak ki, hogy ami belőlük szellemi, az a napvilágon marad, míg lényük anyagi része a föld alatt marad elrejtve és láthatatlanságra van ítélve. Ez az elgondolás, úgy látszik, alkalmazható a mai mellszobrokra is.

Így fejezem be jelen, paleo-ethnológiai tanulmányomat, bár mint történelem előtti régészettel foglalkozó egyén, néprajzi megfigyeléseket alig végeztem. Tárgyalnom kellett azonban részben a dákok emlékeivel foglalkozó könyveket is. Csak így volt részemre lehetséges, hogy ezen visszamaradt emlékek révén egészen az ősi Babilonig eljuthassak, hogy ennek ősi mítoszai és legendái révén az ő szellemi körükben keletkezett vallási és kulturális tények egyes mozzanatait megvizsgálhassam, amely tények nemcsak az ősi Erdély népeinek életében, hanem a maiakban is megmaradt közel hatezer év óta szent hagyományként őrizve és végtelenül értékes maradványait képezik a nagyszerű időknek.

Ezek a feltűnő néprajzi analógiák, melyek ősrégi, primitív kultúrájú és mai modern népeknél megfigyelhetők, mint a jelenben is folytatódó, élő emlékek tekintendők.

Ezzel átadom tanulmányomat olvasóimnak anélkül, hogy annak tudományos értékét vagy abszolút hitelét követelném. Hisz jól tudom, hogy ilyen hasonló esetekben a jóindulatnak is teret kell adni és a teljes, tökéletes tudás önmagában kizárt dolog. Teljesen meg leszek azonban elégedve, ha az érdeklődő olvasó dolgozatomban olyan kiindulópontokat fedez fel, melyekhez saját, egyéni felfogásait vagy saját további kutatásait hozzákapcsolhatja, avagy olyan adatokra sikerül szerttennie, melyek saját elképzelései számára biztos támpontokat nyújtanak.

Ha pedig valaki úgy gondolja, hogy tanulmányomat bírálat tárgyává teszi, csak arra kérem, ne tekintse a dolgozatot iskolázott szakember munkájának, hisz egy ilyennek a látóköre és a megfigyelőképessége az én ismereteimet túlszárnyalja.

Minden dicsvágyat és feltünéskeltést kerülve gyűjteményem jelentőségének fontos voltát egyedül abban látom, hogy leleteimet a Marcis hullámai elől biztonságba helyeztem, miután más megfelelő gyűjtőre nem akadtak. Tettem ezt annak ellenére is, hogy az elfogultság és a sokoldalú kellemetlenkedés sokak részéről ellenem megnyilvánult és még ma is folytatódik.

Ha kis munkám, gyenge erőfeszítésként némi segítséget nyújthatna az emberiség és nemzetek tudományos problémáinak megoldására és egyben előítéleteket és nemzetek közti súrlódásokat enyhítene és ezzel az örök béke úttöréséhez némileg is hozzásegítene, akkor célomat elértem.

JEGYZETEK :

1. - SAYCE A. H. (1845-1933) még a levélírás idejében nem tudott, nem is tudhatott a sumér és akkád nyelvek különbségéről,

2. - A szerzőnő eme megállapítása mutatja, hogy a hun-magyar folytonosság alapján állt és vállalta a "romantikus" megvető jelzőt, amiért már eleve ellentétbe került az Akadémiával.

3. - Az Orchon-vidéki ótörök rovásfeliratos síremlékek Kül Tegin és Istámi felett ezekben az években kerültek a tudományos kérdések közé.

4. - Torma itt is előre látott : P. Scheil domonkos szerzetes csak 1915-ben tudta megoldani a király-lista neveit és éveit.

5. - Hőmmel Frigyes heidelbergi tanár volt az első, aki jóval megelőzve másokat tanította a sumérok Közép Ázsia-i eredetét.

6. - Tonna véleményét a "scarabeus : galacsinhajtó-bogár"-ról sokan kimosolyogták, bár már Herodotos - aki pedig jó megfigyelő volt ! - megírta a "szent bogár" vallási szimbolikáját.

7. - A kézirat "siralmas" állapotáról, elsárgult rajzairól stb. N. B. kolozsvári egyetemi tanár volt szíves bennünket értesíteni.

8. - A "Paphos" érmekről T. Zs. főként Károly bátyjától kapott értékes útbaigazításokat, mint az "Önéletrajzából" kitűnik.

9. - Réthy L. eme nézetét legújabban László Gyula professzor támasztja alá az általa meglátott és megfogalmazott "Szent László motívumok" gondolatával.

10. - A "madaizmus" - a méd zarathizmus - jelvénye a kígyó, lén, némi összefüggést sejthetünk az avar fejedelmi jelvényekkel.

11. - Az un. "kolo" (fegyver=őlő) kínai sző, fegyvertánc is.

12. - A táncváltozatokkal nagyon sok erdélyi néprajzista foglalkozott és foglalkozik. Itt csak Domokos Pál Péter nevét említjük.

13. - Az 1840-es évek !

14. - a "Maris" herodotosi torzítás. Sokáig "Rhabo" volt a Maros.

16. - Fettich Nándor is sokat foglalkozott a csavart hajviselettel.

17. - Az osztrák "kétfejű sas"-nak természetesen semmi köze a hititákéhoz.

18. - A könyv teljes címe magyarul : Erdély a római foglalás előtt.



Link
 
 
0 komment , kategória:  Torma Zsófia  
Sumér nyomok Erdélyben 1
  2011-10-18 07:45:20, kedd
 
  TORMA ZSÓFIA : SUMÉR NYOMOK ERDÉLYBEN 1





Szerkesztő előjegyzete: Torma Zsófia, SUMÉR NYOMOK ERDÉLYBEN - Foyta István fordítása - című dolgozata Fehér Jenő Mátyás és Fehér Anna, a "MAGYAR ŐSKUTATÁS", Buenos Aires, 1972, "SUMÉR KÖNYVEK", II. része. E könyv I. része Jáki Gábor, TORMA ÉS MŰVE; a III. rész, Jáki Gábor, SUMÉROK MAGYAR FÖLDÖN című munkája.

* * *

BEVEZETŐ

Már régóta és különös előszeretettel foglalkoztam a dák-magyar terület őstörténeti-régészeti kutatásával. Gyűjtő munkámmal eredményt értem el, amelyet jelentősnek és fontosnak vélek. Ennek dacára aligha szántam volna rá magam néprajzi megfigyeléseimnek önálló munkában való kiadására, ha erre HUNFALVY PÁL valahogy rá nem kényszerít és HERRMANN ANTAL professzor fel nem biztat. Ugyanis mindketten szorgalmazták, hogy a Budapesti Néprajzi Társaság szaklapjának hasábjain jelentessek meg egy ős-néprajzi tanulmányt, amely tekintettel van Hazánk nemzetiségi adottságaira és egyben mindenki számára hozzáférhető lehessen.

Ezt a tanulmányt most minden tartalmi és sorrendi változás nélkül német nyelven is közzéadom, mert meggyőződésem szerint az abban rejlő adatok a külföldi olvasókat is érdekelheti. Ehhez hozzájárult még egy másik ok is, amely arra ösztökélt, hogy munkámat szélesebb érdeklődő köröknek is bemutassam.

Már tiz éve, hogy megkezdtem egy részletesebb tanulmányomat, hogy az általam elért eredményeket bemutassam és átfogó formában közzétegyem. Bármennyire is igyekeztem azonban e tekintetben, hogy dolgozatomat nyomdakészre feldolgozzam, erre mostanáig hosszantartó és súlyos betegségem miatt képtelen voltam. A betegséget tanulmányom kapcsolópontjainak erőltetett kutatásai során szereztem és következtében munkám éveken át nehézzé, sőt többször lehetetlenné vált.

Így csak most készült el tanulmányom nyomdakészen és így az olvasóközönségnek most már bemutathatom az általam megfigyelt néprajzi analógiák révén az összegyűjtött anyagot, régészeti kutatásaim eredményeit, amelyek jelen munkám tartalmát, célját és törekvéseim okát is megmagyarázzák.

Jelen dolgozatom kiadására különösképpen az ösztökélt, hogy ős-néprajzi megfigyeléseim annyi meglepő újdonságra és tényekre mutattak rá, annyi új adat bukkant fel kutatásaim során, amelyek a Hazánkat illető helyi, vallásfejlődés formáira vonatkoznak és amelyek egyben nemzetközi vonalon is számottévők lehetnek.

A szakköröket pedig arra kérem, hogy jóindulatúan tekintsenek el a tudományos kutatások terén jelentkező esetleges gyakorlatlanságot és eredményeimen mutatkozó megfogalmazások fogyatékosságaitól.

az írónő
Szászváros, 1894.

SUMÉR NYOMOK ERDÉLYBEN

Ahogy a nyelvész, hajdani, már kihalt, de írást ismerő nomád népek hátrahagyott feljegyzéseiben szereplő hegy-, völgy-és folyónevekből meg tudja állapítani az eltűnt népnek letelepedési helyeit, hasonló módon egy másik tudomány ág képviselője, a régész a megmaradt kulturemlékek alapján, amelyek az eltűnt őslakók után maradtak, ezeknek gondolkozásmódját, vallási fogalmait, rituális szokásait és általánosságban kultúrszínvonalát felismerheti.

Ezért talán nem érdektelen, hogy jó néhány "néma évkönyv" alapján Hazánk őslakóinak társadalmáról a birtokomat képező gyűjteményből hasonló tanulmányt írok Nálunk az ilyen kérdésekkel különben is sohasem, vagy csak alig-alig vették figyelembe, illetőleg fel sem vetődött a kérdés, hogy a helyi ősnépek kultúrája és a mai népies kultúra közt volt-e, van-e valamiféle összefüggés.

A Szászváros melletti - Hunyad-megye - Tordos őstörténeti lelőhelyen 1875 szeptemberében kezdtem el kutatásaimat. A jelzett idő óta szakadatlanul folytatott feltárások és a leletek kulturális kapcsolatainak felderítése azóta többezer lelettárgyat eredményeztek. Ezek az adatok arra fontos és rendkívüli megállapításra vezettek, hogy joggal feltételezhettem, miszerint a tordosi őslakók a trák eredetű gétákhoz, helyesebben magukhoz a dákokhoz tartoztak, akikről Florus, Curtíus és mások írtak és akik a rokon kelta népekkel együtt a Herodotos által említett Maris, azaz Maros-folyó mentén megtelepedett Agathyrsek (ugyancsak trák eredetű nép!) közelében szálltak meg, hiszen vándorlásuk időpontja szintén egybe esik.

Ha az Agathyrs nevet germán szónak venném, fordítása "óriás szörnyet" vagy "ijesztő szörnyet" jelentene az - Agi, ahd, nogi = "ijedelem" és "thurs" = "óriás". Ha azonban magyarból vezetném le a jelzett szót, akkor "Agatörzsé"-nek fordítanám. (: Az írónő a "Schrecjenriese" német szót használja. Fordító megjegyzése!)

Nem célom, hogy állításaim alátámasztására a dáciai ős-lakókra vonatkozó összes régészeti összehasonlításokkal kapcsolatos következtetéseimet bemutassam. Sem az, hogy a rendelkezésünkre álló ógörög és római irodalmi anyag minden trákokra vonatkozó feljegyzéseit leírjam, vagy akár az akkori Dácia kultúráját minden részletében ismertessem, hogy ilymódon bizonyítsam, mintha gyűjteményem egyes példányaiban azt a kultúrát ismertem volna fel, mely az ősi babiloni kulturelemekből keletkezett, Szíriában tovább fejlődött az egiptomi művészet hatása révén, majd hasonlóvá lett a trójai trák kulturához és megelőzte a régészek által elfogadott gall-kelta, görög-római műveltségeket Célom csupán az lehet, hogy rámutassak néhány ősrégészeti adatra, amelyek az itteni ősi népeknek néprajzának kialakult jellemzőire azok hitvilágában és a ma is kimutatható, a mai modem népek életében is szerepetjátszó visszatükröződéséire. Hiszen kétségtelen, hogy a mai élő népeknél az ősnépekkel való érintkezés ősi nyomai a tradicionális szokásokban, a néplélek alapelemeiben is kimutathatók.

Az emberiség az azonos érzetek megjelölésére egyforma és azonos jeleket használ. A nyelvhatárok azonban nem szabtak határt a vándorlások folyamán ezeknek a megjelöléseknek. Ezek a jelek, az ősi Babilon hitelvei az ottani sumér-akkád népnél már meg voltak és még ma is, majd 6000 év után csodálatos módon az árja népek etimológiáiban és szokásaiban is éppen úgy megtalálhatók, mint a pelasgok-hellének és a római-etruszkoknál, akiknek vallási felfogása sokban egyezik. A gyűjteményemben szereplő szimbolikus kulturtárgyak határozottan bizonyítják ezt az állítást és egyben tökéletesen azonosak a Schliemann által Kis Ázsiában, Hissarlikban talált trójai leletekkel, ahol köztudomás szerint az ugyancsak trák eredetű Priamos népe élt.

Babilon-Asszirí írásjeleit, vallását és kultuszának istentiszteleti cselekményei bemutatott szokásait és az ezekkel kapcsolatos szimbolikus tárgyakat agyagból, féldrágakövekből készített hengerekbe vésett képein ábrázolták. Ezeket a hengereket, akárcsak fontos alapítóokmányokat, aztán letétbe helyezték monumentális középületeikbe, vagy templomaikba, vagy pedig mint a rontószellemeket elűző varázstárgyakat beásták házuk küszöbébe. Ezeken a hengereken szereplő jeleket aztán bevésték ékszereikbe; határköveikbe és bronztárgyaikba, valamint dombormüszerű dísztárgyaikba is.

A birtokomban lévő, hasonló jellegű szertartási-, kultusztárgyak jelentik gyűjteményem különleges értékét. Ezek elsősorban a vallási fogalmakat kifejező képekkel ábrázoló tárgyak, melyek teljesen egyeznek a sumér-akkád és trójai papok nyelvét jelentő feliratokkal és hiero-ideogramokkal. Gyűjteményem "agyag" könyvtárában ezek a képírások fellelhetők az apró, vallásos jellegű tárgyakon, bálványocskákon és más rituális figurácskákon, de főként a lapos és kb. 6-8 centiméter átmérőjű agyagkorongokon. Ezeket sima oldalukon a planétakultusz ábrái díszítik bevésve úgy, hogy a babilóniai és trójai analóg szimbolikus írásmód, valamint a dák régiségek azonos megfejtési metodusok alkalmazásával azonos eredményeket fognak nyújtani.

A "Mikro-Pantheonom"-ban szereplő eddig ismeretlen istenségek bálványocskái azokra vezethetők vissza, akik Babilon Theogoniájában és Mitológiájában szerepelnek.

Még inkább vonatkozik ez a kultusszal kapcsolatos leleteimre, mivel ezek teljesen elfogadhatóan és érthetően adják meg a babilon-asszír hengereken szereplő ábrák, vésetek, jelek stb. eddig ismeretlen jelentését és értelmezését.

Most, mikor a nyelvészek a szkytha-szarmata és az ezekhez közelálló trák-géta-dák nyelvemlékekből igyekeznek az akkád típust bizonyítani (: Nagy Géza "Ethnographia" 1890, 9-10. sz) igen fontosnak tartom, hogy az általam megjelölt jelentős tárgyi-adatok valóban bizonyítsák és kimutassák e nyelvemlékek akkád eredetét és típusát.

Ovidius az általa beszélt géta nyelvet azonosnak tartja a szarmatákéval és Herodotos szerint a szarmaták valamilyen szkíta nyelven beszéltek. Gróf Kuun Géza szerint a "szkíta" szónak nem néprajzi, hanem kulturális a jelentése. Ezért egyes történészek, az agathyrseket, kazárokat, avarokat, az uz-kunokat, törökös hunokat, bessenyőket, dákokat, gétákat, szákokat, szarmatákat, jászokat és massagétákat a szkíta népcsaládhoz sorolják, többen viszont a trák törzsbe tartozó népnek tekintik. A vándorló törzseket a perzsák szakáknak, a babilóniaiak viszont gímirrei-nek, míg a görögög "skytho-skolot"- oknak nevezték. Sőt. Mortmann a 'trák" és "szák" formákat egy kalap alá veszi. A kelta skolot, vagy pontusi szkíta fogalmat viszont többen a szanszkrit "Kalas" = fekete szóból eredeztetik, tehát a kelta, skolot = sötét, fekete, vagyis a turáni faj egyik ágára vezethető vissza. Ezek - egyesek véleménye szerint - valamely germán törzzsel keveredtek, elárjásodtak és belőlük származott volna a szőke, gall (elrómaisodott) kelta nép. Szerintök a germánok a keltákat "Walch"-nak, azaz idegennek nevezték. A görögök ezeket a "kelta-szkítákat" állítólag az agathyrs név alatt ismerték volna. Hogy mennyire eltérők a vélemények, megemlítjük Fressl felfogását, aki a germánokat a "szák-szkíta turániakból" származtatja, akikhez hozzásorolja a trákokat is, viszont Müllenhoff a szkítákat az árja népcsalád iráni törzsének tekinti.

A sumír-akkád törzse az ural-altájí népcsaládnak és a finnugor és a török-tatár népek között helyezkedett el. Így fordulhatott elő, hogy a magyar nyelvben az ismert francia ős-régész, Sayous szerint, sok akkád szó fordul elő. (1) A turáni fajtát illetően bennünket első sorban e fajnak négy ága érdekel: a távolkeleti mongolid mandzsurok, a nagy területen szétszórt turkó-tatárok, az északon élő szamojédek és a ugoros finnek. Hogy e négy fajta közül melyikhez áll legközelebb a sumer-akkád törzs azt döntsék el a szaktudósok. Annyi azonban bizonyos, hogy közelebb állnak a keletindiai dravidákhoz, mint a törökökhöz, vagy az u. n. finnugorokhoz.

Ami a sumero-akkád ékiratos szövegekben Sayous szerint előforduló magyar szavakat illeti, hozzáfűzhetem még, hogy Lu-kácsy Kristóf "A magyarok őselei" című munkájában, amelyet eddig ismeretlen örmény források alapján irt, a következőket mondja:"A tudós világ, különösen a magyar tudósok figyelmét elkerülte, hogy a magyarságot valamikor chus-nak, chusán-nak, kusitának nevezték és települési helyei a Káspi-tótól Indiáig és a perzsa határkerületektől a nagy kínai sivatagig terültek el. A chus vagy Chorasán név ismeretes volt az Oxuson-tuli részeke n (= Túrán) míg az innenső részeknek Irán volt a neve és az egész nagy területet "Ária"-nak hívták. . . "Arról is ír, hogy latin és görög geográfusok és tőrténetírók ezeknek a vidékeknek a lakóit dahoknak, massagétáknak és szkítáknak nevezték, akinek utódja-i az örmény kútfők - köztük Mar Ibas Katina - szerint a pártusok, kusiták, kus-hunok = magyarok voltak, akik, bár különböző néven emlékeznek meg róluk, azonos nyelvűek és nemzetségűek voltak.

Az V. évszázadban megszűnik a szkíta név és helyette a a hun, de egész különlegesen a az euthalita, vagy fehér-hun (2) jelenik meg. Egy XIII. századi örmény földrajzíró, Vártán, megemlíti, hogy a Volga és a szkítiai Imaus-hegység között, Szkítiában, Turkia is ismert volt és az ott élő, bárbár, már letelepedett népek között az euthaliták is ott laktak. Ezt az adatot ő összefüggésbe hozza az Oxus körüli euthalitákkal, cidaritákkal vagyis keleti hunokkal és kusitákkal, hogy őket Attila hunjaitól megkülönböztesse.

Maspero a kusitákat és a sémi népeket rokonnak tartja: eme népek Babilónia határain éltek és hazájukból, mely az Oxus vidékén terült el, a vízözön miatt elkerültek Örményországba, az Ararát-hegy lábához, a Tigris felsőfolyása, az Eufrátes és Kyros közé.

A legbátrabb kusita törzsek, Maspero szerint, Arábia és Perzsia területein áthaladva a Nilus-mentén telepedtek le. Így terjedt el a kusita fajta a Gangesz és a Nilus között, illetőleg a Görög-tenger és az Indiai óceán között. A kusiták három főtörzse ezután, a Perzsa öböl partjaitól a Tigris keleti partjáig Kossaos név alatt élt, míg egy másik részük Chaldeus néven az Eufrátesz és a Tigris között telepedett meg, sőt E. Meyer szerint Babilónia északi, Kus-Meluchá-nak nevezett részeket is betöltötték.

Egy harmadik ága a kusitáknak a Földközi tenger partjain telepedett le (pelasgok, ionok) és állítólag ezekhez tartoztak volna a föníciaiak is.

Sayous hipotézise szerint a babilóniai bolygók hetes száma amely őseinknél oly fontos szerepet játszott, pl. a hét törzs, hét vezér, hazánk erdélyi részén a hét hegy és hét "szék"-vagyis kormányozás! kerület. Dr. Szendrey János szerint á mai Anglia legősibb lakói a szkítákkal rokon nép volt, ősi címerükben hét oroszlán látható, melyek a hét törzs-vezérre vonatkozhattak. Ezek az oroszlánok még ma is megtalálhatók az angol címerekben. Őseink napkultusza is erre a babilóniai bolygó-kultuszra vezethető vissza.

Az árja népek őshazáját sokan a Hindukus-hegység lábai -hoz helyezik, mások viszont a Pamir magas fensíkot tekintik annak, ahonnét az árja faj szétsugárzó vándorlása során összekeveredett az ural-altáji népekkel s úgyanekkor zajlottak le a turáni és sémi fajok közti kölcsönhatások is. A szanszkrit az arja, a zend az aírja és az ó-perzsa az arya szavakkal jelelte az indiai, méd és a perzsa előkelőket, illetve nevüket, ellentétben az índiai bennszülöttekkel a sudrákkal és dravidákkal, valamint a perzsa határmenti nomád turániakkal.

Több antropológus azt állítja, hogy mivel Trácia ősi neve ugyancsak "Aria" volt, feltételezhető, hogy az árják Európa őslakói voltak - mivel meleg éghajlat alatt szerintök szőke népek nem fejlődhettek ki - s úgy vélik ennek nyomán, hogy az árja népek bölcsője csak Európa lehetett és nem Ázsia. Ebből több nyelvész azt a következtetést vonta le, hogy a skandináviai ős-germánok adták e-gész Európának a bronzkészités művészetét és a velejáró magas kultúrát Fressl tudós a német és skandináv germánokat a legősibb középkorban a szkíták és trákok levált ágainak tekinti, Grimm Jakab pedig már régen azt állította, hogy a trákok a germánok ősei. Ha azonban Európa lenne a műveltség őshazája, akkor a skandináv és orosz föld ősrégészeti kulturrétegei szolgáltatták volna Babilónia vidékéről a K. e. 3500 éves ékírás ősiformáit és ezen ősi-írások hasonmásait én nem Erdély földjén, az ősi trákok lakta vidéken, Tordoson találtam volna meg, mint az a későbbiekben bizonyítani fogom.

Néprajzi adataim kivétel nélkül ellentmondanak Grimm, Fressl stb. érveinek. A német antropológusok 1890-ben tartott kongresszusán ugyanis Schaafhausen megállapította, hogy a különböző fajok keletkezése a kultúra terméke, amelyre éghajlati viszonyok különféle hatást gyakoroltak. Az árják szőke haja ugyanis nem bizonyíték ősi, származásihelyükre, mert pl. az északafrikai kabylok is szőkék. A palesztinai kanaaniták haja is több esetben szőke, hasonlóan áll a helyzet Egiptomban is, ahol a libiai ősi falfestmények szőke és fekete hajú lakókat örökítettek meg.

Perzsia és Irán magas fennsíkjain, az árják őshazájában az ottani utódaik közül a kurdok még ma is szőkék és gróf Kuun Géza szerint Kelet Turkesztán őslakóiból származó és ma is élő u. n. maksin nép vörös hajú és kékszemű és valószínűnek látszik, hogy az ugyancsak vörös hajú és kékszemű szaka népnek az utódai.

A babilóniai himnuszok szintén tesznek említést világos és barnabőrü őslakókról, akikre vonatkozólag Berosus annyit említ meg, hogy ezek bár nagyszámú, különböző törzsekből állnak, de fölöttük csupán két törzs uralkodott, nevezetesen a kusiták két ága a sumero-akkádok és a sémi-asszur fajta. Ez utóbbiak Arábi sivatagjaiból hatoltak be Észak-Babilóniába, Kasdu és Kaldu-Káldnév alatt és amely törzsek még mielőtt az akkádokban felszívódhattak volna, Assziria alapítói lettek.

Nimród - Kus fia - babiblőniai dinasztiáját kanaaneusi uralkodóknak is nevezték. Halévy tagadja azt, hogy létezett valaha is egy sumer-akkád nyelv és Opperttel, valamint az őt követő többséggel ellentétben a babilóniai kultúrát kizárólag sémitának nevezi.

Latham, Benfey, Cuno, Schrader és sokan mások természettudományi és nyelvészeti adataik alapján az árjá népeket mind Európából származtatják és még a szanszkrit nyelv és mitológia. Ázsiából való származását a fennti hipotézissel kapcsolatban is kétségbe vonják. Ezzel szemben a legtöbben az árják őshazáját a mai Perzsa, Irán és Afgán területre helyezik és úgy vélik, hogy egy részük K. e. 300 körül vándorolt Indiába és egy másik részük Európát választotta hazájának.

Az amerikai és franciai régészeknek van egy jelentős és a magyarokat közelebbről is érdeklő elgondolásuk, mely szerint a-mikor a Közép Ázsia hunjai Hiong-Mi K. e. 300 körül fenyegették a Kínai Császárságot és attól hosszantartó harcok után vereséget szenvedtek, egy része e hunoknak a Behring-szoros felé vonult és Amerikában alapított hazát magának.

Hasonló elgondolások és analóg következtetések néha csodálatos módon egyazon eredményt adnak. Ezt mutatja egy Oaxacaból, Mexikó köztársaságból érkezett levél, melyet egy magyar honfitársunk irt. A neve : Bánó Jenő, aki a mexikói indiánok ősi szokásairól irt, mert azok ahogyan közli, szeretett hazájára utalnak. Bánó spanyol feljegyzésekben kutatott és ezekben órisásimeg lepetésére sok olyan felfedezést tett, amelyek a toltékok és elődeik régebbi szokásairól írtak és amely igen régi adatok szerint önkéntelenül is arra a feltevésre kényszerítették őt: vajon nem származhattak-e a régi mexikóiak és a magyarok egy azon őshazából?

Az, hogy a mexikói és Közép Amerika-i indiánok ősei legnagyobbrészt Ázsiából származtak, ez ma már kétségtelen, az amerikai tudósok is így mondják. A magey - növényből készült papiruszon még meglévő azték okmányok bizonyítják, hogy a tolték nép bevándorló volt. Ezzel kapcsolatban a következőket írja Bánó levele: "az aztékok ősei a toltékok és azoknak elődei, kiket azonban névleg nem ismerünk, a hagyományok szerint Ázsiából érkeztek Amerikába a Behring-tengerszoroson át és a már itt élő, vad északemerikai népek (akiktől a mai északamerikai indiánok származnak) dél felé szorították őket, mígnem az Anahuac vidékére érkeztek, hol azután Mexikót és Közép Amerika néhány államát alapították. Azokra a feltűnő hasonlóságokra kell gondolnom, melyeket a mexikói és a magyar ősi szokások között összefüggésként lá tha tun k. P 1. a z északról be vándorló anahuaci, mexikói területre érkező toltékok hét vezér felsőbbségét ismerték el, akik közül a legvitézebbet és legbölcsebbet választották meg fejedelmüknek. Ez a fejedelem aztán őse lett minden későbbi tolték vezérnek, mint magyarságunk történetében az Árpád-ház. A vérszerződés ismeretes volt e lőttük, úgy an olyan szertartásokkal, mint aminők nálunk voltak ismeretesek karjukból vért csöpögtettek egy edénybe és azt közössen itták ki. Tisztelték a Seregek Urat, a Hadurat és szokásban volt náluk az áldozatfelajánlás. Éppen úgy, mint nálunk, a mexikóiaknál is kedvelt dolog volt a melankolikus zene és a tánc sőt még ma is az és melódiáik és zenéjük típusa nagyon hasonlít a magyar zenéhez és szinte azt mondhatnánk, dalaikat hallgatva, mintha ők is "sírva vigadnának" és az ősrégi romok közt csodálkozva hallgatja az ember a mélabús magyar motívumokat. A mi gyors-csárdásunkat az indiánok "iarabe"-nek nevezik, vagy "petenerá"-nak; gyors, pattogó és ha a párok tánc közben forognak, a táncosnők körül lejtenek, míg azok kedveskedő negédeskedéssel el-el távolodnak párjuktól, hogy aztán még nagyobb kedveskedéssel térjenek vissza hozzájuk. A házasság az aztékoknál szent volt, aki elle vétett, a törvény ereje szerint halállal bűnhődött az anya, mint a család legfontosabb tagja, kiváltságos tiszteletnek örvendett."

Bánó úgy tartja, hogy a mexikóiak ránk magyarokra nézve nagyon érdekesek és kívánatosnak tartja, hogy alaposan tanulmányozzuk és ismerjük meg történelmüket. Különösen azok részére lenne ez fontos az aztékok, illetve toltékok írott okmányait tanulmányozni, akik a magyarság őstörténetétnek felderítését tűzték ki célul maguk elé.

Podhorszky Lajos azt állítja, hogy az ősi perui nép turáni eredetű és azon dolgozott, hogy a magyarság és az ősperui nyelvének gyökereit összehasonlítsa.

Ugyancsak érdekes a külföldi tudósok ama törekvése, hogy bizonyítsák, miszerint az ősi ibérek és baszkok nem a mai Spanyolország vagy Dél-Franciaország őslakói voltak, akiket az árja népek szorítottak mai lakhelyeikre, hanem afrikai rajokról van szó, mint a japydok, ősitáliaiak, ligurok és etruszkok esetében. Egészen önálló véleményt képvisel Stickel, aki őket sémi fajuaknak tartja, vagy legalább is nyelvüket ettől a néptől eredezteti. Corssen viszont az indogermánok közé sorolja őket, míg Decke a magyarsággal igyekszik az etruszkokat kapcsolatba hozni. Azt a csodálatos jelenséget is észrevette a tudós világ, hogy az etruszkok rituális szokásai a babilóniai vallási ceremóniákban is felfedezhetők. Ha ehhez hozzáfűzzük. hogy más régészek feltételezései szerint Görögország őslakói, a tengerjáró pelazgok, sémi fajú vándornépek lehettek-(Heinrich Brigsch szerint filiszteusok lettek volna, mert az ő fordításában a "plisti" sző "kóbor rablót" jelent), fel kell tételeznünk, hogy Ninive "sémitái" beletartoztak a nagy turáni népcsaládba - a citált tudós szerint -, mint azt sokan más tudósok is vélik.

Ami az u. n. "semi-pelazg hipotézist" illeti, szeretném megjegyezni, hogy a sémi típus egy Krétából származó ősrégi bronztáblán valóban felismerhető. Mózes könyvében ugyanis említés történik "Javán" fiairól és azok családjairól, akik egymás között megosztoznak a görögországi "nem sémi" szigetek és Kisázsia területén (ez volt az ifjabb törzs!), míg az öregebbik törzse Javánnak Keleten maradt. Ezért kapta aztán a hellén néptörzs és a tenger az "ion" nevet.

Bár leleteim főleg a trák kultúrát bizonyítják, nemcsak kizárólag magyar vonatkozásaik miatt érdekesek, hanem távolabbi értelemben európai szempontok miatt is, mert arra is rávilágítanak, hogy hol keressük az ősrégi európai kultúra bölcsőjét, magában Európában, avagy Ázsiában, ahogy korábban és általánosan vélik. Annyi azonban mindenesetre bizonyos, hogy az Eufrátesz és Tigris partjain korábban alakultak meg az államok, mint Európa déli félszigetein, ámbár Ázsiát és Európát egyazon világrésznek lehetne tekinteni.

Míg Európa minden szögletében élnek népek, ez nem vonatkozik Ázsiára, mert ennek a földrésznek a belseje sokhelyütt egészen kihalt, bár elegendő bizonyíték van arra, hogy e területek is lakottak voltak valaha. Ceylon és Madagaszkár szigetek állat-és növényvilágának formái feltűnő hasonlatosságot mutatnak egymás közt, míg ugyanakkor a szigetekkel szomszédos keletindiai és afrikai partokon ily méretű hasonlóság nem található. Ebből sokan arra következtettek, hogy a két nevezett sziget egy korábban elsüllyedt földrész maradványai lehetnek s a földrészt Lemuriának nevezték. Sokan úgy hitték, hogy ez a föld volt tulajdonképpen az emberiség bölcsője, a hajdani Paradicsom.

Gróf Kuun Géza szerint a kelet-irániak és az indo-árják őshazája csak Ázsia lehetett, vagy a Pamir fennsíkjain, vagy a Káspi tótól délre eső vidékeken. Kelet-Turkesztánban a tádzsik, a közép Iaxartesnél a szártok a maradékai azon vidékek ősi, iráni lakosságának és valamikor a Pamirtól keletre fekvő vidékeken, a Tarim-folyónál lévő hajdani virágzó városokat talán ezek a népek alapították. A Tien-Shantól délre és ennek a hegységnek a vonulatában lévő sivatagok, mint a Chotan, Aksu, valamint a Lob-nor tő között - ez a hír járja - hogy valamikor 23 hatalmas város létezett, (3) Az itt feltárt sírok egyikében egy lovával együtt eltemetett férfi sírt találtak.

0 0 0

Babilon volt az az ősi föld - az anyaföld - amelynek a kultúráját az Európában is megtelepedő sumer törzsek terjesztették. Különben nem lenne lehetséges, hogy ezeken a vidékeken az eddigi trák települések területén annyi félreismerhetetlenül babilóniai eredetű és vallási vonatkozású lelet bukkanik fel, amelyek származása igazolható. Ez a sumer civilizáció a világ legrégibb kultúrája volt, régebbi, mint az egiptomi, mert Sirgulla királyainak a feliratai K. e. 2700-ig vezethetők vissza. (4) míg a sumer nép ezt az ősi kultúrát megteremtette, rokontörzsei, a mai török-tatár népek elődei, Belső Ázsiában nomadizáltak. (5) Már az ismeretes történelmi időkben egyik törzsük, mint hódító nép, fel is vette az Izlám sémi kultúráját anélkül, hogy sejtette volna, hogy az ősei, a türk-tatárok, voltak valaha a néhai Babilon sémitizált népeinek tanítómesterei !

A trákokról Király Pál, a fehértemplomi gimnázium igazgatója "Gyulafehérvár története" című nagy munkájában azt írja, hogy "néprajzilag a dákok az indoeurópai fajhoz, illetve annak ős-iráni ágához tartoznak. Nyelvük maradékának túlnyomó része, illetve a még meglévő szókészletük, a szanszkrit nyelvből és az ugyancsak iráni ó-perzsa nyelvből fejthető meg és vezethető le." (Így pl. a Sarmizegethusa főváros neve Tomaschek szerint a szanszkrit "Zarmya-Palota" szóra vezethető vissza : a "zeget-jagat" és a "jigat"= ebben a "get" szócska = menni, és az "usa-asa" = fénylő, csillogó, amikből Tomaschek az "önmagát mozgó Életet besugárzó palota" jelentést hozza össze. Edelspacher Antal szerint viszont szavunk "Sarmise-getu-sa"-t jelent, amely a dákok és szarmaták nyelvén azt akarja mondani, hogy "Szarmaták-helye"-mert az iráni "gata, gathu" valami helyet, helységet vagy vár szót is jelent.)

Ugyanebben a munkában Király Pál azt is írja, hogy a dák nemzet Keletről érkezett Erdélybe, még pedig a szarmát síkságnak a déli részein keresztül átvonulva a Dnieperen, amely folyónak a partjain még a történelmi időkben is ott tanyáztak törzsrokonaik, az amadook (Ptolomeus III. 5, Thukydides 101, Livius39.) S azt is tudjuk - szerinte - hogy a dákok és besse-k a közös árja bölcsőtől elszakadt népek voltak és ezek a népek a skolotokat és sauromatákat megelőzve kerültek a Kárpátok völgyébe, a Haemus lapályaira és Rhodope hegységébe, betelepedve tehát az árja népek életterébe.

Ezzel a véleménnyel szemben Fressl a dákokat a szkíta-dákoktól származtatja, akik az Oxus vidékén tanyáztak és akiket a görögök





-nak, a rómaiak pedig daci-nak neveztek. Strabo is megemlíti a Meotis-nál lakó dahae népet.

Itt csupán az a célom, hogy a babilóniai kultusz különböző jellegzetességei, attribútumaiból csak azokat említsem és soroljam fel, melyek még ma a vallási hiedelmekben visszamaradt szokásokban és gondolat-kifejezésekben mindig szerepelnek és amelyeknek utánzatait a trójai és tordosi ásatások leleteiből megismertünk. Így említem meg pl. a babilóniai Nap-kultusz eszmei köréből a kerék és korong jelét, a madár, bogár, a háromszög, az egyik sarkára állított négyszög jeleit a kúpot, a piramist, az obeliszket, a csillagot és az életfát stb. Ugyancsak idesorolandók az Istar és Vénus jelképeiből a hold, a bagoly, a béka, hal és a szarvas holdak, valamint a fél- vagy egészgömbbel végződő piramis is. Asszir-babilóniai papok jelvényeiként megismerjük a fenyőtobozt, a lebegő sárkányt, a rózsafüzér gyöngyeit, a gondviselés kezét, zászlódiszes oltárt, skorpiót, mérleget, a pálcikákra fűzött és állványokra helyezett agyaggolyócskákat a reájuk vésett Nap-szimbolumokkal stb.

De míg a trójai agyaggolyókon a Nap és sugarai, a fénykerék, a bogár és az életfa bele van vésve, addig a tordosi agyaggolyók szimbolikája a háromszöget és a bogarat viseli a Nap-szimbolumaiként a megfelelő vonatkozásaival.

Már az egiptomi szarkofágokon ott látjuk a galacsinhajtó bogarat, mint az ébredő Nap pályájának jelképét. (6) A felkelő Nap rombusz alakú jelét Herodotos az egiptomi Apis, a szent Bika borjú homlokán látta. Ezt az állítását sokan kétségbe vonják, mások viszont szívesebben vennék egyéb forrásaikra hivatkozva, ha háromszög szerepelne a helyén, bár tévedésben vannak, hiszen a jellegzetes, egyik hegyére állított négyszög az akkád képírásban a felkelő Nap jele.

Mielőtt most gyűjteményem agyagkorongjairól írnék, előzőleg bemutatom egy babilóniai pecséthengeren bevésett és egy oltárra helyezett Nap-kerék képét. (1. ábra) Ennek a képnek hasonlatosságát szándékszom bizonyítani az én tordasi gyűjteményem agyagkerekeivel (2. ábra), ahol a korong egyik oldalán napsugárvonalakat látunk bekarcolva. Más ábrákon, hengereken 6, 7, 8 sőt 12 bolygóból álló csoportokat fedezünk fel (3. ábra). Más példányokon a babilóniai bolygók hierogrammjai láthatók olyan vésett jelekkel, amelyek a planétakultusz titkos papi írásának titkos mivoltával hozhatók kapcsolatba.





Mint egészen különleges jelenséget, megemlítem még azt is, hogy a babilóniai hét bolygó hét szent színe is szerepel a gyűjteményem agyagkorongjaira festve : Nergal-Mars hadisten vörös színe, Nebo-Merkur sötétkékje, Nindar-Ninip-Szaturnusz beégetett feketéje éppen úgy, mint a babilóniai és Khorsabád-i hét lépcsőfokú tornyokon és amely színeket az Ekbatana-i hét "kerítés" cölöpéin az ékírásos legendák szerint festettek oda. (7)





Az én különlegesen érdekes agyagkorongjaim felületén és az ugyancsak saját gyűjteményemben szereplő bálványokon ott található az akkád Nap-istennek, "Samas"-nak képírásos neve, trák nyelven = Zebeleiz is, majd "Sin" Hold-isten - Erdélyben "Hold leány" = Bendis (Pallas Athene-Diana-Artemis), továbbá "Anu" az Ég-istenének nevei (ez utóbbi Uranus-nak felel meg!) és ezek a nevek ugyanazon asztrológiai számrendszerhez tartozó jelekkel vannak leírva, amelyekkel Trója írástudói és a sumero-akkád Babilónia papjai használtak titkos írásként agyagba vagy kőbe vésve.





Így pl. az átformált "Anu" (4. ábra) akkád ideogram-jele, mely a Renan által bemutatott és föníciai írással írt feliraton Tyrus-vidékén a Nap és Hold jeleivel ugyancsak együtt találhatók.





Az 5. ábrában Renan a kereszt alakú ideogrammokban (képjelek) a kereszténység hatását látja, de ebben téved, mert ugyanezen kereszt a-laku ideogrammokat látjuk egyes trójai leleteken (agyaggyöngy 6. ábra) és egy edény fenekén Tordosban. (7. ábra), amely helyeken akkoriban a kereszténységnek természetesen semmi nyoma sem lehetett. Anu-nak ez az ideogrammja, mely itt Vénus-Istar-t, mint Anu leányát szimbolizálta Kelet Poroszországban, Marienburg környékén egy Hoppenbruch nevű helyen is előfordul és pedig egy Dr. Tischler által ismertetett csontvésőn két ízben is bekarcolva.





Erdély és Trója papja bálványképeiken és agyagkorongjain számjeleket véstek be, melyek rituális edényeiken isteneik megjelölését szolgálták, amennyiben e jelekkel tudatták, melyik istennek áldoztak a kérdéses edényekben.





Ezt a körülményt a trójai és tordosi leletek annyira feltűnő módon bizonyítják, hogy pél. az egyik égetett agyag trójai korsó (8. ábra) kétségtelenül a trák Pallas-Athene istennőnek szentelt edény volt. A 30-as szám "Sin" hierogrammja és a két a kebelornamentum bizonyítja, hogy Sin (a Hold) itt Erdélyben éppen úgy, mint Trójában, női istenség elképzelésében szerepel, bár a babilóniai Sin jelét megtartották.

A tordosi leleteim közt van egy égetett agyagból készült szénégető edény töredéke, melynek alsó feleként ugyanazok a jelek vannak bevésve. (9. ábra) Ehhez tartozik egy tölcsérformájú átlyuggatott fedő rész, amely arra szolgált, hogy a tömjénnel beszórt parazsat lefödje és amelynek felső része csőrszerűen ugrik elő.






Ez alatt a csőr alatt a Hold ugyanazon számjegye van bevésve, míg egy másik füstölő fedőn e csőr már szabályszerű bagolyfejjé alakult át (10. ábra). Itt tehát e jelek a szenes edényen és a füstölő fedőn, mint Pallas-Athene-Diana-Artemis-Bendiz hierogrammjai mutatkoznak és mint az istennő jelképei egyúttal azt is bizonyítják, hogy a füstölés és ama jámbor nép áldozata és imádsága Erdély védő istenasszonyának Bendis-nek lett felajánlva.





Különös, hogy Tordosban nem bukkantam rá a félhold formájú babilóniai henger szimbolumára. De a báró Nyáry Jenő ásatásai folytán előkerült Pilinből való különös gyűjtemény tárgyai között több ilyen kis agyagtárgyat láttam. (11. ábra) Így a báró Buckkenstahl-féle nagyszebeni Múzeum között is van egy nagyobb fél hold égetett agyagból (12. ábra) melynek rajzát a múzeum gyűjteményének őre, Müller Heinrik professzor szívessége folytán kaptam meg. Mindezeket a leleteket részletesebben megírtam egyik tanulmányomban, melynek címe "A római hódítás előtti Dácia bolygó-kultuszáról", amely 1887-ben jelent meg az Erdélyi Múzeum Közleményeinek IV. kötetében.









Ugyanez a tanulmányom a Német Embertani Társaság 1887-i I., az 1889-i II. III. és IV. "Korrespondenzblatt" című közleményeiben is megjelent. Az utóbbiakban közöltem azt a véleményemet is, hogy annakidején Dáciában imádság közben az agyagkorongokat - úgy látszik - letűzött rudakra, vágy cölöpökre húzták rá. Ehhez hasonló ábrázolásokat lehet látni a babilóniai pecséthengereken bevésve (13. ábra), mint azt később Menant, Lenormant, Babelon, Hommel-Onken és főleg Layard Írásaiban láttam.





A régészek által sokat vitatott kérdés : miért láthatók a Nap-isten szimbolikus jelei, - a kup, a piramis és obeliszk ugyanakkor Astarte-Vénusz szimbolikus jelei között, szerintem világosan azzal magyarázható, hogy Lakónia népei a hét szent bolygót hét obeliszk formában imádták (Pausanias). Jelenléte 5gy pecséthengeren szintén mitologikus jellegéből magyarázható. Ennek a kúpnak és piramis-párnak aztán Erdélybe is átvitték, amint azt a későbbiekben ismertetendő és a Traján-oszlopon szereplő kettős obeliszk szintén igazol.

Babilóniában ugyanis a vallási rendszer az égitesteket, mint az istenség megnyilvánulásait, kinyilatkoztatásait tekintette, mint megszemélyesített természeti erőket tisztelte és pedig a fizikai lét anyagának, szubsztanciájának kisugárzásaként, emanaciójaként, amelyet ők a világgal, mint az istenség művével azonosítottak és azután ennek eredetét egy tudományos, bölcsészeti rendszerbe foglaltak.

Így lett minden bolygó-istenség részese saját "másának", mint az eredeti másolatának, melyet visszatükröződésben Vagy az u. n képmásban megjelenítve tisztelt a nép. A férfiként elképzelt solaris-bolygó Nap-jelleget kapott és úgy tekintették, mint aki női képmásával vagy annak ábrázolásával valóságos házaséletet folytat és mindkettő ilyenformán egymást kiegészíti.

A legnőiesebb istenség, Anat vagy Nana sok különféle elnevezés alatt volt ismeretes s bár a sokféle név sokszerű tulajdonsággal, változó alakban és különböző formákban személyesítették meg, mégis egységes istenségnek tekintették, akinek pontosan körülírt személyiségébe belefoglalták minden sajátosságát és tevékenységét. Az istennő legfontosabb nevei közül megemlítem az Istar-Vénuszt, akinek bolygó-jellege volt és a szerelem-istennőjére vonatkozott, de ismerték Naná-t is a Nappal kapcsolatban, de csak házassági formában (Nap és Vénusz). Máskülönben Naná-t, mint Holdat = Gulá-nak is nevezték.

Akadtak istenségek soláris-nap-jelleg nélkül is, mint például a Sin = Hold-isten, de csak a Föld-del való viszonylatában, ahol egy lényegében chtonikus istenségként szerepelt. mint a Föld feleségének perszonifikációja. A Nap-hoz való viszonyában Sin-nek női jellege volt s ilyenkor Gula nevet viselt és ilyenkor Sa-mas-sal egyesült. Danténak valószínűleg volt tudomása erről a mítoszról - a Biblia ködös profétikus vonatkozásai, valamint a görög klasszikusok révén, mert csak így magyarázható a Purgatórium IX. énekének több megvilágítást igénylő részlete. A Hold kettős állása, kettős neme, kettős szerepe, Herodotosnak a méd mágusoktól átvett Afrodite-Mitrája, amelyről ujabb kutatók iráni eredetű források vizsgálatai nyomán, mint "Herodotos megbízhatatlan közléséről" nyilatkoznak.

Ez azonban tévedés, mert Samas-t napjellegével és eredeti női másával Sin-Gulá-val, vagyis a trák-dák Bendis-sel együtt és ilyen megjelenési formában ott találjuk Traján-oszlopán, a kettős obelíszken, a babilóniai pecséthengerek páros kúpján és a piramisokon, amelyek egyszeriben érthetővé teszik a Yacna egyik hely én szereplő "kettős istenségű Mitrát". Ugyanebből érthetővé válik az Artaxerxes újítási rendszerében említett Mitra kettős istensége, az Anahitnek Nap-Hold-kultusza, amely Herodotos szerint ugyancsak a babilóniai rendszer hatására fejlődött ki.

A paphi(8) érmeken szereplő Vénusz tehát nemcsakboly-gó jellege miatt van obeliszkkei, piramisokkal, háromszögekkel és kúpokkal díszítve (14. ábra), hanem azért is, mert mint Istar-Vénusz Samas-nak női párja volt és vele eggyéforrott. Ennek a viszonynak megértésére a bolygó-obeliszk figurák mellett ott található a Nap-jelkép is, a golyó-gömb, éppúgy, mint a Nap a Hold-Gulá-val való házasságánál is.





Samas és Istar-Vénusz kapcsolatainak egy érdekes metamorfózisa ismeretes Babilonból :egy golyóban végződő kup formája, ahogyan az a 15. ábrán látható. Ur-ghan királynak K. e. 4500-ból való és Sir-Gulá-ban talált sumer hengerén, de látható ciprusi hengereken paphi és sidoni érmeken (16. ábra). Mindennek dák utánzata látható egy tordosi és birtokomban lévő kúpszerű három oldalú kövecskén, melynek csúcsán egy kivágott golyó pihen (17. ábra).





Egy Felsőmagyarországi, őstörténeti településből származó urnán, mely ma a Magyar Nemzeti Muzeumban van díszként, két oltár és az áldozd maga van bekarcolva. Ezen oltárok egyikén látható a trák Vénusz - Bendis-nek egy golyóban végződő o-beliszkje is (18. ábra).





Márk krónikájában (Marci chronica de gestis Hungaro-rum, K. u. 1300.) olvassuk: "Fülöp, Fermó püspöke, az apostoli szék legátusa - azért, mert Kun László király (1290) nem keresztény módon élt, - meg tiltotta többek között, hogy a magyarok kunkalapot viseljenek."





Ez a kalap vagy süveg, egy golyóban végződő (koronázott) piramis forma volt, illetőleg egy ilyen kup, vagy obeliszk formához hasonló. Úgy látszik tehát, hogy még akkor is ismeretesek voltak a Nap-kultusz jellegét igazoló obeliszkek, piramisok és a kupok.

Meltzl Hugó kolozsvári egyetemi tanár, kinek tanulságos dolgozata : "Madonna és Astarte kultusz szolidaritása" sok tekintetben adott irányítást nekem kutatómunkámban, megemlíti többek közt, hogy még a mi időnkben is a városi házak kapuinak, kapufáihoz kupalakú köveket, csúcsúkon golyókkal támasztanak védelmi szempontból. De közben láttam azt is, hogy a mi Szamos-, Aranyos - és Maros-menti községeinkben a kapufa, melyeket vízszintesen felszegezett falécekből készítenek e kapuk közepén 1-7 lécet rézsútos formában úgy szegeznek fel, hogy golyóban végződő piramis formáját a trák Vénus-Bendis-ét szembeötlően mutatják. (19. ábra). De mindkét kapufa felső díszén a Nap háromszögletű szimboluma is ott található.






De az akkád mágia az általa megelevenített és személyesített tárgyait, mint egy család tagjait - a háromság - formájában is tisztelte és ebben a formában Samas-Gula - A Hold -vagy a Nap, a Hold és Istar-Vénusz egycsoportban ott szerepel egy hengeren. (20. ábra). Ugyanis a Nap kúpján egy félhold és a-zon Istar-Vénusz csillaga is be van vésve.

Egy Nabukadnezár képmásával díszített határkő planisz-féráján ez a háromság olymódon van megörökítve (21. ábra), hogy a Nap és a Hold kölcsönös viszonyuknak megfelelően feldíszített kettős-kup formájában ott láthatók az első két oltáron, még Istar-Venusz béka formájában ott található a harmadikon, amely háromságot az oltárok felett lebegő Nap, Hold és Vénusz bolygói igazolják.














Egy római-sidoni érmén Venus-Istar és Hold-Gulamindkét obeliszkje felett ott lebeg a Nap-korong (22. ábra). Ez a háromság díszíti ma a székelyfalvak házgerendáinak oromzatát. A székelyek magyar törzsek, akik Attila hunjainak visszamaradt részeként még Árpád-magyarjainak bejövetele előtt Erdély ke-leti határhegyein telepedtek meg és még ma is ott laknak és a-kiknek az ősi nyelvük, szokásaik, intézményeik több különleges jellegzetességgel még ma is élnek, a 23. ábrán bemutatok egy fából faragott csillagot, mely alatt a Nap-korongja és fölötte egy csillag látható, amely ott díszeleg az oromzaton.





Gróf Kuun Géza a mult évben végzett kutatásai szerint a székelyek a bolgár "Eseghel" törzsből származnak, amely törzset Attila seregének magyar részlegéhez számítja, mert a hunok nyelve törökös volt, míg a legrégibb székelység is mindig magyarul beszélt. Sőt a székelység magyar neve, a "székely", magában hordja az "eseghel" szó hangzását. Kuun Géza szerint a hunok és a kunok ugyanaz nép fiai, mivel a "hun" szó lágyabb formája a "kun"- "kumán" szónak.

Réthy László dr. szerint viszont a Bissene-törzsnek tagjai, vagy az Etel-közi magyarok törzsrokonai, akik a kunok által szorongatva visszahúzódtak Székelyföld keleti hegyvidékeire. (9)

Más előázsiai népek vallásos nézeteikben az ős-istent kétneműnek tekintették, mert néha összetévesztették az andro-gyn, nemileg kettős értelmű Nap- és Hold-istennel. Mint pl. az ősi arab népek a Schams-jukat női Nap-istenként (alilahat) ) - Herodotásnál az Alilat - tisztelték, a dák géták Tomaschek szerint trák vonatkozásban Zabeleizis névvel - mely a Zalmoxis egy formája - egy a Nap-isten imádták, aki Herodotos trák Ares-ével azonos. Csodálatos az egészben, hogy ezekben a nevekben hogyan olvadt bele, vagy szövődött össze az egiptomi Izis. Bár Tomaschek megjegyzi, hogy az "izi" végződés az iráni "yazia" = tiszteletreméltó rövidítése is lehet.

A perzsák egy Lunus nevű Hold-istent imádtak, míg Erdély területén és Trójában a Hold-istennőnek áldoztak. Kár, hogy Herodotos, ki az általa ismert összes népek isteneinek eredeti neveit sorra feljegyezte, csak éppen a trák neveket hanyagolta el, kivéve Zalmoxis=Zebeleisis Nap, illetve égi-isten nevét s őket egyszerűen Mars, Dyonisios, Artemis nevekkel jelölte meg. Dyonisios egyenlő a trák Sabazius, kinek neve személyében a róma Sol-lal esik egybe. Artemis pedig a trák Mend-dis = Bendis. Trák istenségként említik meg Molis-t és Atart-tist = Istar-t. Király Pál szerint az előbbi valószínűleg a halál az utóbbi pedig a ház és tűzhely istennője.

A pontusi, perzsa Lunus és a kiázsiai Men-Hold-istenek tehát csak vándorlásaik utján lettek istennőkké. Az eredeti Eufrátes-i Hold-istennek más neve és más neme volt és neve így vándorolt Szirián és Főnicián át Kis Ázsiából Ciprusba, Trójába és Samothrakén át Erdélybe, ahol sajátos jellegét és nevét elnyerte éppen úgy, mint az illyr, pelazg, tribali stb. törzseknél történt.





Az említett Nap- és Hold-istenek egymásközti viszonya, illetve együttes megjelenése babilóniai jellegét egy henger kettős kúpja (24. ábra) és egy másik henger, kettős, miniatűr piramisa bizonyítja (25. ábra.)





Hogy azonban mindkét égitestet Erdélyben is kettősen tisztelték, azt Apolodorus örökké fel nem becsülhető munkájával - a Traján-oszlop 16. csoportjában - Fröchner - 50-51 tábla, örökítette meg. Ott ugyanis látni két egymástól függetlenül felállított és négyszögletes területen körülkerített obeliszk forma oszlopot, melyeket Traján és kísérete megbámultak. (26. ábra) Ezen ábra hátsó részében látni egy cölöpökön nyugvó és fent kihegyezett, beékelt oszlopokkal összekapcsolt fedetlen kerek épületet, melynek oldaldeszkáit, mint a hordó dongáit hatalmas abroncsok tartják össze. E kerek épület mögött egy magas rúdon lebeg a dák sárkány és mellette egy zászlócska. Ezt a fedetlen épületet Király Pál a Nap-isten templomának tartja, mert igen nagyon hasonlít a Zilmisus hegyén álló építményhez, melyet Macrobius, Alexander Poly--histor szerint az első évszázadunkban irt le.





Az, hogy a hengereken és a dákoknál, valamikor oly gyakorta előforduló kettős kúpok és obeliszkek a Nap-isten szimbolumai voltak, valamint az istenség női része. több, mint valószínű. Különös azonban, hogy Frőhner nagy munkájában ezeket a dák, álló oszlopokat farkasvermeknek tulajdonítja, annak ellenére, hogy a háttérben lévő épületek jelentőségét Apolodorus kiegészítőén jelölte meg.





Ennek a megerősített szentélynek dák tábori jele a magas póznán lebegő kígyó, illetve sárkány (27. ábra) ott szerepel éppen úgy, mint a mása a Nap- és Hold-oltárok hengerein. (28. 4) A szkíták és pártusok hadi-tábori jele ugyancsak egy lándzsára fűzött nyitott szájú, ezüst sárkánykígyó volt, melynek testét bőrből, vagy szövetdarabokból készítették. Ezeket a hadi, tábori jeleket Traján idejében a rómaiak is átvették. A babilóniai legendák sárkányát, illetve kígyóját, Tiamat-nak = pikkelyeitől megfosztott -nak nevezték. Tény, hogy az akkádoknál a kígyó egyik jellegzetessége volt Ea-nak, a Halnak a Tudás Mesterének az Oceánok királyának, Helladius-Oes-ének, Berosus Oanesének (Ódákon, Dagon) képmásában való ábrázolása. A dák





a román drakul = ördög, a mai Balaur = zmeu = sárkány, a bibliai kígyó, a repülő óriáskígyó alak egy sokértelmű fél-állat és a Drakos-ok barlangjainak és palotáinak a lakója, de vizekben is lakik, (vízi nimfa). Siru-t a kígyó alakban ábrázolt kígyókirályt már a K. e. 1131. körüli babilóniai határköveken is látni.

http://magyarmegmaradasert.hu/images/stories/k_keptar/tzsf_snye2-026.jpg

Mediában az iráni hódítások előtti időkben a főisten kígyó alakban volt ábrázolva. De a turáni népeknél is ismerték a kígyó isteneket. Az akkár dythirambuszban a mitológiai kígyót "kétfejű kígyó"-nak ismerték. (A magyarság hétfejű sárkánya). Az iráni és ősi méd hiedelmek elkeveredése révén a kígyó-isten a "rossz"-nak megjelölésed paradicsomi kígyó) úgy, hogy a mandaizmusban Ahriman-nak kígyó alakja van, (10) hogy ily formában juthasson Ahuramazda közelébe. A kígyónak ebben az alakjában a babilóniai Ahriman lett láthatóvá a hengerek Nap- és Hold-oltárain. Tehát nem mint a Nap-isten szimboluma.

A Nap- és Hold-isten együttes ábrázolása és tisztelete Babilóniában nemcsak a a kettős kúpok és obeliszkek formájában, hanem a kup és korong alakban, mint a Nap-jelképe is kifejezésre jut, A Khorsabad-i kaputornyok mindkéroldalán párosított, radarszer ü korongok (29. ábra) is jelzik a Nap- és Hold-isten mitikus viszonyát. Ugyanígy szerepel egy Balawat-ből származó bronzkapu egy töredékén két, oltárra tett állványon, két rúdon álló korongot. (30. ábra)






Viszont egy ugyancsak Khorsabad-i domborművön az oltár álvány rudjain szintén golyókat láthatunk, mint a Nap szimbolumait. (31. ábra) Ha nem tévedek, Dárius Hystaspes is ismerte ennek az együttes Nap- és Hold-Istennek a kultuszát, mert a perse-polisi sirmelékének északi oldalán lévő domborművön két kicsi. golyóban végződő kúpot helyeztek a trónusán ülő király mellé. (32. ábra) Talán az a két oszlop, melyeket a bibliai Salamon király (Királyok könyve) egy főniciai mesterrel, tehát nyilván föníciai minták után, a már készen álló jeruzsálemi temploma elé felállítatott, szintén ebbe az eszmekörhöz kapcsolódik. Ezek ércből voltak öntve és "Jáchia"-nak = szilárd, erős, valamint 'B"oas-nak ="az erejében lévő"-nek nevezték őket.









Éppen úgy, mint a kettős kup, a piramisok és obeliszkek vonatkoztathatók a Nap-ra és Hold-ra, úgy jelentette az akkád "Agu" név mindkét istenségnek a megjelölését. Asszír nyelven "Agu" ="erős"- "heves". Az ékírásos szövegekben viszont a Hold-isten ideogrammja "SIN". Az asszír "iri"= szolgát jelez és ezért a királyok neveihez csatolva, mint díszjelző "Iri-aku" a "Sin szolgájá"-t jelenti. Zend nyelven viszont az "aghu" sző "urat" és "parancsolót" vagyis szintén királyt jelent. A perzsa Nap-isten Mithra mellékneve "agu". A semitizálódott akkád, vagy neo-sumer kiejtésben az "agu"-nak értendő.





A Nap-isten "Agu" és "Aku" névformái - mint azt a már idézett Meltzl Hugó találóan megjegyzi - kétségtelenül az u. n. "Samotraki Háromság": Axieros, Axiokersa és Axiokersos kialakulásához vezettek. Az "Acuinos" dák Nap-isten, egy az Ad-aquas-ban talált, vagyis a mi Kalán-unkban szereplő felirattal azonosítható. (C. J. L. III. 1403.) így a babilóniai és dáciai népek eltűnt vallásának emléke legalább is igy, képes ábrákban mégis fennmaradt és még inkább a trák és babilóniai "Agu" névelemzésekben ma is felfedezzük.

És most vizsgáljuk meg, mi maradt még meg a Nap-kultusz háromszög, kup, korong s kerék szimbolumaiból és azok elváltozott hatásaiból a mai hagyományokban.

Gyűjteményem kerékformáju, korongalaku tárgyaival a; pozsonyi teológiai akadémia igazgatója, Schneller István összefüggésbe hozza az u. n. "keresztjárás" fakeresztjével. Mint minden európai árja település lakóinak utódainál, még ma is megfigyelhető, hogy a népies ünnepeiken ez a kerék, kup és kotongformáju vagy háromszögletű Nap-szimbolumok sokféle, de természetesen már nem mindig értett jelentésben tovább élnek és használatban vannak.

Schuster Vilmos, szászvárosi evangelikus lelkész egy igen tanulságos dolgozatában "Deutsche Mythen aus Sieben-bürgischen Quellen" címmel (Verein d. Siebenb. Landes-kunde X. Bd. 1876.), megemlíti a szász népszokásokat. Az én jelenlegi néprajzi, illetőleg vallástörténeti munkámmal kapcsolatban ennek a dolgozatnak az adatit igen értékesnek találtam. Így pl. azt írja, hogy Apold-ban a nép Péter-Pálkor, junius 29-én, alkonyat kezdetével egy almával, cseresznyével és süteménnyel teleaggatott árboc körül táncol, mely népszokás annak emlékeként maradt fenn, hogy a Napnak, lementekor áldozatot mutattak be vallásos táncokkal kísérve.

Zsiberk községben viszont János-napkor táncoltak egy árbóc körül, melynek tetejére egy kocsikereket helyeztek. Ugyanezt a napot népi tánccal ünnepelték Mirkvásárott azzal a változattal, hogy a kerékre egy méhkast helyeztek és azt lejtették körül. Ez esetben a méhkas a kúpot helyettesíti, mely ép oly Napkultusz jellegű, mint a kerék. A kereket azért alkalmazták a Napkultuszban, mivel ezt az égitestet egy izzó, forgó keréknek képzelték el.

Kelnek községben és Nagydemeteren az év leghosszabb napján régebben egy szalmával burkolt és meggyújtott tüzes kereket gurítottak le a hegyről, vagy a toronyból. Orbón a fiatalság szentestén égő, szurokba mártott szalmakoszorukat lobogtatott a templom tornyából, mintha azok tüzes kerekek lettek volna. Ez a szász községek fiataljai által gyakorolt népszokás éppen úgy importált, átvett szokás, mint ahogy Rom osz község szász asszonyai a hat évszázadon át készített horgolt munkáinak mintája.

Karácsony estéjén az u. n. betlehemező gyerekek egy pálcát visznek magukkal, amely végén egy ragyogó csillag látható, mely valószínűen szintén egyike a Nap-szimbolumoknak, mintáz egy babilóniai pecséthengeren is látható (95. ábra).





Ugyanilyen csillagforma szerepel egy ciprusi hengeren is (96. ábra), de megtaláljuk az én gyűjteményemben is (97. ábra). Vajon nem elegendő bizonyítékok a felsoroltak a babilóniai eredetű bolygó-kultusz folyamatos továbbélésének a leleteken és népszokásokon keresztül ?





Az északi árja népek - skandinávok - hiedelmei szerint a Nap, karácsony táján, az úgynevezett "Jul"-ünnepen egy vadkan által ejtett sebeiben szenved (Adonis metamorfózisa!) és annyira el van gyengülve, hogy nem képes az őt környező hideg, alvilági életből az északi égre felemelkedni. Ezért fiatalítják, gyógyítják és újítják meg a meggyújtott kerekek szimbolumával. Svédül" juel", finnül " juhl", skótul "yul", a dán nyelvben "hjul" az indiai "hul" mindannyian kereket jelentenek, illetve a kerék ünnepét. Sőt, ahogy azt Khun írja, a bolgároknál a december hónap "kolozegu"-t jelent, amelynek értelmezése: napkerék-gyujtás-nak felel meg.

A megfiatalítást, újjászületést, illetve annak eszméjét sokféle formában látjuk a Nap-kultuszban. A sumer-akkád Thammuz Dumuzi (Adonis), az egiptomi Osiris, az indiai Cyavana, a pelazg Dyonisios, a trák Sabasios, Kronos-Saturnus minden évben és mindig ujjá születtek és újjáéledtek, ősi Írásokban maga Krisztus, mint új Nap és új Fény terjesztője szerepel.

Mig falvainkban ezeknek a szokásoknak és ünnepi cselekményeknek a jelentősége már régen ismeretlen, a német és francia nép tüzes kerek alkalmazását saját szórakoztatásukra használt tűzijátéknak tekinti anélkül, hogy ennek a szokásnak a tulajdonképpeni jelentését ismernék, pedig a bevándorolt kelták és ős-germánok ezekkel a szokásokkal honosították meg a Nap-kultuszt hogy t. i. a tüzes kerekekkel a Nap-istent befolyásolhassák.

A korong-hajtás, korong-verés a germánoknál középen átlyukasztott fakorongokkal történik, mely eket tavasszal meggyújtanak és átdugott karókkal gyorsan megforgatnak és azután úgy dobják fel őket magasra, hogy mint repülő kerekek legyenek messzire is láthatók. Ezzel d. Ernst Krausa szerint azt akarták jelezni, hogy a Nap az égbolton, míg felemelkedik, a vetést és gyümölcsöt megérlelhesse. Es még érthetőbbé válik az egésznek megfordít ott formája János-napkor, amikor a Nap újra megkezdi lefelé-való útját. Itt éppen úgy mint a kelneki és nagydemeteri ifjúság csinálta, egy szalmával burkolt, szurokkal bekent öreg kereket, meg esetleg egy öreg szurkoshordót gyújtanak meg, hogy azt egy magas hegyről a folyóba gurítsák. Még 1823-ban is így csinálták Mozel-mentén és más bortermelő vidéken. Ha a kerék még égett, amikor a folyóba zuhant, azt jelentette, hogy a szüret igen jő lesz.





A következőkben azt is bizonyítani akarom, hogy Erdély lakosainál is ismeretes volt az ázsiai Nap-kultusz, illetve annak emléke és e kultusz jelképei sokféleképpen megnyilvánulnak. A hátszegi völgyünkben Ponor községben a legények nagyszerdán este egy szalmával befont kereket gurítottak le a faluszéli dombról és közben tréfás példálózásaikkal a lányok jövőjére váltakozva célozgattak. Általában a falusi lányok jövője e tréfás játékok után dőlt el. Régi szokás szerint ennek a meg nem vasalt keréknek kopottnak kell lennie. A kerék-szimbolum ott van különben ma is ott van a templomok és házak külső falain s még az útszéli kereszteken is be van égetve. (33. ábra) Ezek a fedett keresztek sokhelyütt egy kis kölrülkerített térség közepén úgy vannak felállítva, mint ahogyan a Nap szimbolumai, A kup és a háromszög, melyek rudakra, vagy cölöpökre vannak felállítva, ugyancsak körülkerített helyeken vannak. (34. ábra)





Gyűjteményem kultusztárgyai közt vannak kis agyagku-pok. Az egyiknek az alsó felén tengelyiránt van egy mélyítés, hogy azon állíthassák fel a kis kupocskát, azért, hogy az istentiszteletkor megfelelő magasságban állhasson a föld színe felett (35. ábra)





Király Pál is Zalnoxis-sal kapcsolatban úgy hiszi, hogy ez a tordosi kup Nap-szimbolum és pedig a sugár vonalai miatt, melyek a kup alsó felének a közepéből indulnak ki. (36. á.) Ezt a kúpot valamint a báró Nyári Jenő által a pilini ásatásoknál talált hasonló darabokat, valamint a gróf Waldstein Károly által Csehországban talált, végül az Alsó Ausztria földjén kiásott ilyen darabokat az én tordosi gyűjteményem utánzatainak tartom. (20. ábra)

Az egész úgy tűnik fél, mintha bolygó-kultusz kontinuitása Üdvözítőnk fedett keresztjein is megnyilvánulna, hiszen a kereszt formája is a három szöget mutatja, mint a babilóniai kultusz szimbolumát, melynek eredeti alakja úgy változott keresztté. hogy a keresztfa álló szárát a háromszög felső sarkáig nyújtották. (37. á.)






Az erdélyi falvak fakeresztjein látható, beégetett u. n. "isten szeme" (38, ábra) azonos a pecséthengereken bevésett, sugaras háromszög Nap-szimbolummal. Ez a sugárzó embléma a templomokban ott található az Üdvözítő fején, ugyanabban a háromszög formában, mint ahogyan ez a sugaras háromszög a Nap-isten fejét a különböző mitológiáknál besugározza. (39. ábra.)





Hátszeg vidékén vannak kónikus-kupos-tetős fakeresz-tek, melyeknek ágai körül köríveket alkalmaztak úgy, hogy a kereszten a teljes kör vagyis a Nap- korong szimboluma látható. (40. ábra.)





Kérdem, ha a mi tetős keresztjeinek nincsen semmiféle kapcsolata a Nap-háromszög szimbolummal, akkor miért díszíti a nép azokat még ma is középükön kerékkel, koronggal, vagy háromszöggel ?





Erdős hegyeinkhez vezető utakon még ma is látható faoszlopok állnak sokhelyütt, melyeknek csúcsait fakerekek díszítík (41. ábra.)





Majláth Béla a liptómegyei ásatásai során talált olyan hengerekre bevésett napkorong-szimbolumokat, melyek egy ősrégi település kultúrtörténetének maradványai voltak. Ez a lelet ma a Magyar Nemzeti Múzeumban van. (42. ábra) Az agyagkorong felületén van egy kör, azon belül az egyik figura a tűzszimbolumnak tartott horogkereszt volt, azaz a "svastika" volt bevésve. Ez a jel India, Kína és Európa őstörténeti leletein előfordul. A. H. Sayce közli, hogy e jelnek ősi hazája Európa, helyesebben a hittiták hazája Kis Ázsiában, mert ez a horogkereszt sem a babilóniai asszir, sem a föníciai ásatásoknál nem fordult elő. Mindazonáltal én a horogkereszt ősi példányát az Istar-t körülvevő szimbolumok között látható, lebegő, repülő madárban látnám. (43. ábra) Ezt az adatot igen figyelemre méltónak tartom, hiszen maga Sayce és Schúemann az Ilios-ában és Tiőjá-jában megemlíti, hogy a Ciprus, Athén és Mikéne ősi leletei között talált svasztikákban repülő madarakat ábrázoló horogkereszteket látnak. Ez annál inkább fontos, mert ez a körülmény bizonyítja, hogy a jelet Babilonban, Asszíriában mégis csak ismerték. Viszont hogy ez - ahogy eddig hitték - a tűz jele, vagy a Diaus. az árja Zeusé, Indráé-é (az első indiai isten) a skandináv Thort vagy Donnai-t jelképezi-e vagy a szláv Perun-t vagy Perkun-t, éppen olyan kérdéses, mint amilyen kétséges talán az a véleményem, hogy a jelzett szimbolum Istar jelvényei között a hengereken látható és mivel Istar arca előtt lebeg, vagy maga Istar, esetleg szellemi Szikra, vagy Istar-tüze lehet.





Már az egiptomiak szerint is Vénusz úgy szerepel, mint a Hajnal és a Nap-lemente égi madara.

Már az egiptomiaknál is Vénusz úgy szerepel, mint "Hajnal" és a "Naplemente Égi Madara" és Babilonban a Galamb volt az Istar-Vénusz jelképe. Mint ahogyan ma is a Szentháromság jelében a madár (-galamb-) a Szentlelket jelenti, úgy a horogkereszt-szerűen megnyírt madár a pecséthengereken Istar szellemét jelképezheti. Ez az álláspontom jogosult, mert a Müncheberg melletti Altmarkban (Lindenschmidt :H an dbuch der deutschen Altertumskunde, 167. old, 58. ábra.) talált fémlándzsán látható szimbolumok ezt igazolják. Szerepel e lándzsán a Triquet-ra, a Félhold és a Svasztika. A Triquetrá-ban a Nap-kerék legősibb formáját ismerjük meg, a Svasztikában viszont Astarte- Vénusz bolygó képviselőjét és az egész rajzcsoportban a hengeren bevésett Háromságot : Nap, Hold, Vénusz bolygókat ismerjük fel.

A Svasztika indiai érméken már K. e. 400 táján előfordul, de megtalálták már New Jersey Államban, Észak Amerikában egy ősi települési helyen, amelyet Cuningham Páli-írásjelnek vél és szerinte valamiféle tűzcsiholó szerszámot jelképez.

M. Müller a berlini Királyi Kabinet trák eredetű aranyérméken előforduló Svasztikákban a trák Nap-Istennek, Zalmoxis-nak jelképét látja. Valószínű azonban, hogy inkább a trák Holdistennő, Bendis bolygó jellegű ideogrammjának kell tekintenünk.






Érdekes, hogy a trójai agyaggyöngyökön lévő (44. ábra.) valamint a tordosi fogontyus edénytöredék (45. ábra) díszei a horogkeresztek, itt, az ősi erdélyi földön a nép háziipari díszítményein teljes eredetükben átöröklődtek és meggyökeresedtek.





N a gy en y e d vidékén pl. a hegyvidéki lakók (46. ábra) gallérjain hímezve fordulnak elő. Herpelyi Károly ottani gimnáziumi tanár gyűjteményem több tárgyán akkád írásjelet ismert fel a hímzéseiken. A Svasztika különben húsvéti tojásokon is előfordul. (47. ábra)





Ugy látszik, hogy a 44. ábrán bemutatott agyaggyöngy véleményemet igazolja a tekintetben, hogy a Svasztika tényleg Is-tar jele volt.





Schliemann azt hitte, hogy a Svastika jobbra torzított szárai a Tűz szimbolikus jelére vonatkoznak, balra torzított szárai ellenben a Víz-szimbolumot jelentik és egyben a Nap és Hold jelképeinek is megfelelnek. Ezzel ellentétben, szerintem a trák Ben-dis, Hold-istennő jelképei, aki bár női jellegi kultuszt élvezett, a Nap-isten férfi jellegének misztikus "párjának", vagy "felének-részének" tekintették.

Folytatom még az egyre jobban eltűnőben lévő, de még eddig felismerhető Nap-isten kultusz emlékeinek leírását gyüjteményemmel kapcsolatban, főként azért, hogy egyre tisztábban bebizonyíthassam, miszerint az európai, de különösen az erdélyinép szokásaiban az ázsiai hagyományok nagyon jelentős szerepet játszanak.






Hunyad-megyében az erdős vidékek községeiben néhány helyen, az utak mentén alaktalan, másfél méteres kőkupokat láthatunk (48. ábra), melyek előtt a vándorok levett süveggel állnak meg és kereszteket vetve ösztönszerűleg imádkoznak. Ha megkérdezzük őket, miért csinálják ezt, nem tudnak választ adni. De kétségtelen, hogy a népáhitat a Nap-kultusz szertartásaira vezethető vissza. Ezek a kőkupok ősrégi szimbolumai a Nap-istennek a tordosi gyűjteményben csak úgy (49. ábra), mint a babilóniai emlékek sorában. (50. ábra)





Végül még valamit, amely a Nap-kultusz szolgálatában alkalmazott táncokból a népszokások terén mutatkozik. Dél Erdélyi részek lakóinál még ma is ismeretes karácsonykor az u. nevezett "kalugyér" vagy "kaluzser" tánc. Az eredeti neve ennek a táncnak ismeretlen. Mai nevét "szláv"-nak vélik és a "kolo" = gyűrűből vagy kerék-táncból eredeztetik. (11)





A kaluzser eredetileg fegyvertánc volt, amelyben azonban a csillagok mozgását, a bolygók pályáját is jelképezték a táncforgás közben. Samothrák ünnepségek alatt, ősi időkben a papok asztonómiai istenségek jelképes öltözeteiben mutatkoztak, ami viszont egiptomi hatásra mutat átalakulása után. Táncuk u. i. a Nap- és Hold-istenségeket szimbolizálta és a táncmenetben ezért a nekik megfelelő álarcokat is viselték. A trákok sabaziai körtánca is a Nap, Hold és a bolygók mozgását igyekezett utánozni. Az arkadiai Polemo a tánc nevét "Salius"-ból vezeti le, Critolaus viszont a samohtrákiai "Saon"-ból, aki Aeneas-szal a trójai "pena"-tokát Laviniumban telepitette meg, ami azt bizonyitaná, hogy a tánc maga trák eredetű.

Megyénkben ezt a táncot 12 legény járja. (12) Ez alkalommal köznapi ruhájukat ünnepi köntössel váltják fel. Hímzett ingeiket gyapjuszőttes, színes övvel erősítik meg derekuk körül, amelyet vállukon is átvetnek kereszt formában. Ez a viselet azonos a babilóniai papok ruháit összefogó vállkötő szalagtoldalékkal, amilyeneket a hengerpecséteken és babilóniai idolokon láthatunk. Fehér posztó nadrágjuk, amely nagyon szűk, egészen csizmájukba ér, vállukra finoman rojtozott női tarka kendő van átvetve, mely fő -ként a bal hátat és mellüket fedte. A kendő végeit az övükön erősítik meg. Tánc közben a térdszallagjaikra függesztett rézcsörgők barbárul hangzó zajt vernek, míg kezükben furkósbotot viselnek. A berlini Néprajzi Múzeum igazgatója, dr. Voss Albert még azt is megjegyzi róluk, hogy a táncban nők nem vesznek részt.

Az előtáncos a wetawu" állítja körbe a 12 legényt és ő irányítja a különböző fordulatokat, melyeket a táncosok körben forogva egymás után utánoznak, régebben fuvola, ma pedig bárminő zene kísérete mellett. A tánc hevében különböző irányokban forgatják botjaikat, azokat átugrálják, vagy ütemesen egymáshoz verdesik. A múlt század első esztendeiben a táncban egy rikító színű ruhába öltözött, mókázó bohóc is részt vett és akkoriban a tánc még egy póznára erősített kerék körül forgott, amelynek végére egy csöbör bort függesztettek és mely azé a legényé lett, kinek sikerült azt onnét lehoznia. A győztes legény társaival a helyszínen sebtiben megitta a bort.

Xenophon "Anabasis"-ában leírja a a mysiaiak és trákok táncait. Ebben a leírásban a kaluzser-tánc két figuráját kétségtelenül felismerhetjük. Finály Henrik egyetemi tanár fordításában az erre vonatkozó rész így hangzik:". . . Korylas, Paphlagónia akkori fejedelme követet küldött az átvonuló hellénekhez... ezeket baráti vendéglátásban részesítették és lakomát rendeztek nekik, miközben nádbólfont gyékényeken hevertek és fapoharakból ittak. Áldomás után elénekelték a paan-t és akkor előbb a trákok álltak fel, hogy fuvola hangja mellett fegyvertáncot járjanak, miközben nagy ügyességgel magasakat ugrottak és kardjaikkal hadonásztak. Végül az egyik táncos rajtaütött valamelyik társán s ez ügyesen mókázva esett el, mintha megölték volna, mire a paphlagóniaiak hangosan felkiáltottak. Erre a "győző" elszedte a "legyőzött" társ fegyvereit és a "sitalká"-t énekelve elvonult. Néhány trák pedig elvonszolta a legyőzöttet, mintha halott lett volna, bár semmi baja sem történt. . . Ezek u-tán egy mysiai lépett elő és két pajzzsal járta a táncot, majd bemutatott egy perzsa táncot is, miközben a pajzsokat összecsapdosta, térdeit behajtotta és újból fel-felállt" A trákok magasugrásaiban, valamint a mysiaiak térdrehullásában és felugrásában felismerhetők a kaluzser-tánc, sőt az utóbbi nép tréfás táncosai még a 40-es években (14) szokásban lévő bohóckodással azonosíthatók. A különbség mindössze annyi, hogy fegyverforgatás helyett botokkal hadonáznak, de az árboc, a rajta lévő kerék és a körülötte forgó körtánc is hatásosan bizonyítják, hogy ez a szertartás az ősi Nap-kultuszhoz tartozik, épp úgy, mint a befejező borivás is.



Link
 
 
0 komment , kategória:  Torma Zsófia  
Sumér nyomok Erdélyben
  2010-09-24 00:41:25, péntek
 
  Torma Zsófia: Sumér nyomok Erdélyben

Torma Zsófia (az első magyar régésznő) 1894-ben ismertette kutatási eredményeit "Sumér nyomok Erdélyben" című művében, mely Jénában jelent meg német nyelven.
(TZs 1840-ben született Csicsókeresztúron, nemesi, nagybirtokos Torma József és Dániel Jozefa házasságából. Apja szenvedélyes régészkedő volt és bátyja, Károly - akivel sok mindenben nem értettek egyet a régészetet illetően - nevéhez fűződik Aquincum feltárása és szabad múzeumi berendezése, a Csörsz-árok és a sok római erődítmény, a "limesek" feltárása. Magas tisztséget töltött be, egyetemi tanár és a képviselőház alelnöke is lett. Elfogultságát Fekete Zsigmond többször idézi azzal, hogy a Csörsz-árkát és minden vízrendszer-nyomot a rómaiaknak tulajdonított és szenvedélyesen tagadta az avarság és a hunok műveltségét.)
A magyarul megjelent kötetben Jáki Gábor mutatja be TZS életét és munkásságát. A bevezetőben Fehér Anna - az amerikai magyar nyelvű kiadás kiadója a következőket írja: "Szándékunk a kis munka kiadásával mindössze annyi, hogy hódolni akarunk a sokat gúnyolt, lenézett, elmellőzött magyar régésznőnek, szászvárosi jeltelen sírjára hálánk babérkoszorúját elhelyezzük, és nevét a modern sumerológia nevesei, rangosai közé iktassuk."

Jáki: "Első nyilvános szereplése a budapesti IX. Nemzetközi Őstörténelmi és Embertani Kongresszus alkalmával történt. Hunyad megye őt bízta meg képviseletével. ...Ismeretségek, nemzetközi kapcsolatok, holtig tartó barátságok és ellenségeskedések születtek ekkor az első magyar régésznő körül. Ellenségeinek zöme az akkori Magyar Tudományos Akadémia és az egyetemi professzorok sorából került ki, míg legnagyobb barátai, Sayce, Langenschmit, Virkow és főként Schliemann ekkor ismerték el a zseniális magyar leány eszmetársításait és őskultúrák kényes problémáinak egyszerűsítésén és kapcsolatán. Ekkor merült fel Tordas-Trója-Mezopotámia kultúráinak szerves összefüggésének a gondolata, amelyhez egyre több külföldi tudós csatlakozott, hódolva a magyar régésznő intuitív és mégis tárgytörténelmi meglátásainak."

....TZS a leletein szereplő jegyek és írások sokaságát, és Tordost Trója műveltségéhez kapcsolta és rádöbben, hogy Tróján túl is vezetnek szálak, és eljutott a sumérokig.

"A tordosi kultúra felbecsülhetetlen értékű gyűjteménye, az 1876-ban lezajlott nemzetközi Régészeti Kongresszus legnagyobb látványossága volt, és legtöbb külföldi tudós zsongott körülötte.
Zsófiának azonban már itt kellett éreznie az "üröm-cseppeket", amelyeket a "hivatalos" magyar régészet készített számára. Pulszky, a Nemzeti Múzeum igazgatója és legbensőbb munkatársa Hampel József nem győzték eléggé kihangsúlyozni Torma "autodidakta" mivoltát. ... A két "tudós" tekintélyalapon próbálta állandóan rendre utasítani a zseniális és éles női intuícióval megáldott régésznőt. Ez a "tekintélyhangsúlyozás" különben az Akadémia részéről azért is groteszk és nevetséges volt, mert az akkori akadémiai címeket - mint a politikai hatalom nyomása alatt élő magyarság történetében annyiszor - , nem annyira a tudás, hanem a mindenkori hatalom tányérnyalói tehetség alapján osztogatták. Bár nem szándékom megsérteni és leértékelni a mindenkori Akadémiánk "nagyjait", hiszen valóban nagyon sok emberi érték volt és van közöttük, de soha nem szabad elfeledkezniök, hogy nem a cím teszi az embert, és hogy Caligula lova - bár szenátorrá avatták - mégis csak ló maradt örökre."

Miután "Sumér nyomok Erdélyben" című könyve megjelent Európa sumérológusai, régész, történész, néprajzista tudósai sorra hívják Európa-szerte az egyetemekre, hogy tartson előadásokat elgondolásairól. De nem tud menni, mert gyógyíthatatlan asztma kínozza.
"Egy szíve vágya volt még Torma Zsófiának, amikor már Isten felé hajló árnyékként élte utolsó éveit: nagy összegező és kedvenc rajztanára a dévai Szinte Gábor sok száz illusztrációjával ékes munkáját szerette volna kiadatni. Levelezett is az Akadémiával. Akkor ott Hunfalvyak, Budenzek és hasonszőrű "Caligula-szenátorok" voltak az urak. Zsófia háromszor cipelte fel Pestre a kéziratot, háromszor vitte vissza. Az Akadémia "akadékoskodott". Nem az anyagiak voltak a mérvadók. ... Nehezebb volt Torma Zsófiát meggyőzni arról, hogy úgy írjon, ahogy és amint mások szeretnék. "Én úgy képzeltem, hogy az akadémiai munkák szerzői magok állítják össze és írják is be mindazt, amit a legjobb meggyőződésük szerint tudnak és írni képesek. Hogy ennek ellenkezője állhasson, eszembe se jutott!" -írja Hampelnek. Egy percig se hitte, hogy előírhatják neki: kéziratából csak azt nyomassa ki, amit mások jónak látnak, amire pillanatnyilag szükségük van. Nem minden célzat nélkül említi: "Felszólított volt egy német tudós, dolgoznám fel vele az összegyűjtött anyagot, és aztán csak abba egyezzem bele, hogy az ő nevét is mint munkatársét tehesse." ... Nem vállalhatja, hogy "anyaggyűjtő napszámossá" degradálják. "Dolgozzam mint megbénított néma - kérdi -, kinek gondolatmenetét irányítsák, kijelölvén az utat és pontot, merre, meddig és ne tovább haladjon?" Ezt nem tudja megtenni. Adatainak feldolgozását maga akarja elvégezni, s ha ez nem sikerül, jegyzeteivel, naplójával együtt kész megsemmisülni."

TZs műve régészetileg bizonyította be, hogy a "sumér nép turáni nyelvű, vagyis sem árja, sem sémi népekhez nem kapcsolható." Gyulai Pál kolozsvári régészíró írja róla: "Bámulattal és elismeréssel beszéltek az erdélyi nőrégész éles logikájáról a sumér-akkád szimbolikus jelek nyomkövetésében Babilontól Európáig. Átveszi teljes meggyőződéssel hirdetett elméletét, hogy az európai népek kultúrájának alapvető elemei, mint például az írás, a vallás, a népművészet ősi formakincse, az európai mitológia, keletről veszi eredetét, innen származott és turáni népek közvetítésével Európába, hogy a műveltség átszármaztatásának egyik fontos állomása Tordos, illetőleg Erdély."

TZs nagy műve amely a "leírás szerint mintegy 2500 ábrával illusztrált hatalmas munka és a címe "Dácia a római foglalás előtt" ma ott penészedik, sárgul a Kolozsvári Múzeum valamelyik irattárában, bár egyre jobban és többen forgatják a málladozó, sárguló lapokat. Örök szégyene a Magyar Tudományos Akadémiának, hogy soha nem került kiadásra. Vajon mitől félt az Akadémia? Talán ugyanattól az esetleg fellobbanó magyarságszeretettől, régi ősi örökségünk számontartásától, amely pl. mindent megakadályozott hogy az olyan tartalmú, és Kmoskó Mihálytól megírt hatalmas orientalista gyűjtemény megjelenjen. Ipolyi Arnold hatalmas "Magyar Mitológia"-ját is majdhogynem tűzbe dobatták vele, annyi volt az ellenese."

1899. május 25-én a kolozsvári egyetem tiszteletbeli doktorának választotta.
A szerény, sokat gúnyolt, elaggott Torma Zsófia válasza - egy fogalmazvány csupán, s nem tudható, hogy valóban elküldte a címzettnek:

Schneller Istvánnak 1899.május 26.

"Holt lóra patkó. Először is korlátolt ismereteimmel erre érdemes nem vagyok, azután annyi szekátura és megaláztatás után aminek engem éppen ott - egyesek kivételével - kitettek, tekintve hogy haldoklási koromat élem, most már ennek hasznát sem vehetném. Mindezekért én legszívesebben ezt a kitüntetést nem fogadnám el, mert nemcsak ok nélküli bajoskodással jár ez - főként időpazarlással, de igen sok költséggel is. Ellenségeimmel s gúnyolóimmal szemben igaz ennyi elégtétellel magamnak tartoznám! Most már mégse tudom mit tegyek."

A régészeti ásatások megközelítőleg 11000 tárgyi leletet tartalmaztak. Ezen tárgyi leletek közül a leghíresebb és legjelentősebb a tordosi korong volt.
(Hood a tordosi korong jeleihez hasonló írásjelű korongot talált Kréta szigetén.) A leletek között agyagtáblák és emberalakú idolok is voltak.
Az idolok ruha keresztpántjának elrendezése hasonlóságot mutatott a Mári-ban talált női szobrok pántjaival. Ennek a bizonyítéknak a jelentősége abban áll, hogy a sumer nép által viselt öltözetek és a korai kárpát-medencei kultúra viseletében is fellelhető azonosságok.

Torma Zsófia ÖNÉLETRAJZÁBÓL: " ...Gyűjteményem tárgyairól az összehasonlító régészet segélyével kivonható eredmények arra a meggyőződésre vezettek, hogy Tordos őskorára következtetve feltételezzem, miszerint mint Erdély más őstelepein, azokat trák-géta féle népek lakták, akikről Herodotos Kr.e. 500 évvel úgy emlékezik meg, hogy azok a "Maris", azaz "Maros" menti területek lakói voltak. Tordos leletein ekkor felismerém, hogy Babylon-Chaldea kultúrelemeiből keletkeztek, és Egyiptom művészetével együtt Syriában fejlődött tovább, és hasonló volt Trója trákjainak kultúrájához, és melyet nem előzött meg az eddigi régészeti felfogás szerint a gall-kelta, pelazg-hellén vagy római-etruszk kultúra."

Torma rámutat két fontos jelenségre:
"'1. A sumér népet és nyelvet a "turáni" fajhoz és nyelvhez csatolja. Bár ez a "turáni" név a mai "tudomány" nézette szerint "turáni nyelv" és "turáni faj" nem létezik, és Torma korában a francia nyelvészek Lenormant és Oppert kardoskodtak mellette Halévy sémitológus csökönyössége ellenére. Torma a két orientalista véleményéhez csatlakozott, amikor a "sumér-akkád népeket turáni fajúaknak" tartja. Tudjuk azt is, hogy Lenormant francia tudóssal személyes kapcsolatai voltak, leveleztek és valószínűleg találkoztak is.
2. Torma "Önéletrajzának" második nagy jelentősége ama szándék, hogy a sumér nyelv turániságának hangoztatása mellett a rovásírásos jegyek sorait tudatosan kereste. E szándéka nyilvánvaló, és a magyar tudománytörténészek feladata lenne, hogy sürgősen felderítsék a múlt század a múlt század híres orientalistáinak, írásszakértőinek levelesládáiban a Tormától hozzájuk intézett leveleket, hogy az azokban szereplő rovás-, vagy ahogy a nyugati tudomány inkább szereti nevezni "runák"-ra vonatkozó tételeket, kérdéseket felderíthessük."

"A rovásírásjelek mindenesetre feltűnő számban szerepelnek, ami a külföldi tudósoknak semmi esetre sem tűnt fel, ahogyan erre semmiféle megjegyzésük sincs. A mellékelt Sayce-féle levélben magában egyszerre négy ősi székely-magyar rovásírási betűt említ meg, amelynek a jelentőségével azonban nincs tisztában. Ezek a betűk: á, zs, t és c betűk. Sajnálatos módon a szakemberek inkább a piktográfiai jelekkel foglalkoztak, és így a tatárlakai betűtípusoknak, logogrammáknak sokkal nagyobb visszhangja volt a nemzetközi vonalon, mint a sokkal jelentősebb tordosi korongnak."

SUMÉR NYOMOK ERDÉLYBEN

"...A Szászváros melletti -Hunyad megye - Tordos őstörténeti lelőhelyén 1875 szeptemberében kezdtem el kutatásaimat. A jelzett idő óta szakadatlanul folytatott feltárások, és a leletek kulturális kapcsolatainak felderítése azóta több ezer lelettárgyat eredményeztek. Ezek az adatok arra a fontos és rendkívüli megállapításra vezettek, hogy joggal feltételezhettem, miszerint a tordosi őslakok a trák eredetű gétákhoz, helyesebben magukhoz a dákokhoz tartoztak, akikről Florus, Curtius és mások írtak, és akik rokon kelta népekkel együtt a Herodotos által említett Maris, azaz Maros folyó mentén megtelepedett Agathyrsek (ugyancsak trák eredetű nép!) közelében szálltak meg, hiszen vándorlásuk időpontja szintén egybe esik.
Ha az Agathyrs nevet germán szónak venném, fordítása "óriás szörnyet" vagy "ijesztő szörnyet" jelentene. ... Ha azonban magyarból vezetném le a jelzett szót, akkor Aga törzsé-nek" fordítanám. ...
A gyűjteményemben szereplő szimbolikus kultúrtárgyak határozottan bizonyítják ezt az állítást (az ősi Babilon hitelvei az ottani summér-akkád népnél már megvoltak, és még ma is, majd 6000 év után csodálatos módon az árja népek etimológiájában és szokásaiban éppen úgy megtalálhatók, mint a pelasgok-hellének és a római-etruszkoknál, akiknek vallási felfogása sokban egyezik) és egyben tökéletesen azonosak Schliemann által Kis-Ázsiában, Hissarlikban talált trójai leletekkel, ahol köztudomás szerint az ugyancsak trák eredetű Priamos népe élt."
"...A birtokomban lévő szertartási, kultusztárgyak jelentik gyűjteményem különleges értékét. Ezek elsősorban a vallási fogalmakat kifejező képekkel ábrázoló tárgyak, melyek teljesen egyeznek a summér-akkád és trójai papok nyelvét jelentő feliratokkal és hieroideogrammokkal. ... A "Mikro-Pantheonom"-ban szereplő eddig ismeretlen istenségek bálványocskái azokra vezethetők vissza, akik Babilon Theogóniájában és Mitológiájában szerepelnek."
"... Most, mikor a nyelvészek a szkytha-szarmata és az ezekhez közel álló trák-géta-dák nyelvelemekből igyekeznek akkád típust bizonyítani (Nagy Géza: "Ethnographia", 1890, 9-10. sz.) igen fontosnak tartom, hogy az általam megjelölt jelentős tárgyi adatok valóban bizonyítsák és kimutassák e nyelvemlékek akkád eredetét és típusát.
Ovidius az általa beszélt géta nyelvet azonosnak tartja a szarmatákéval, és Herodotos szerint a szarmaták valamilyen szkíta nyelven beszéltek. Gróf Kuun Géza szerint a "szkíta" szónak nem néprajzi, hanem kulturális a jelentése. Ezért egyes történészek, az agathyrseket, kazárokat, avarokat, gétákat, szákokat, szarmatákat, jászokat és massagétákat a szkíta népcsaládhoz sorolják, többen viszont a trák törzsbe tartozó népnek tekintik. A vándorló törzseket a perzsák szakáknak, a babilóniaiak viszont gimirreinek, míg a görögök "skytho-skolot"-oknak nevezték. Sőt, Mortmann a "trák" és "szák" formákat egy kalap alá veszi. A kelta skolot, vagy pontosi szkíta fogalmat viszont többen a szanszkrit "Kalas" - fekete szóból eredeztetik, tehát a kelta, skolot = sötét, fekete vagyis a turáni faj egyik ágára vezethető vissza. Ezek - egyesek véleménye szerint - valamely germán törzzsel keveredtek, elárjásodtak, és belőlük származott volna a szőke, gall (elrómaiasódott) kelta nép. Szerintök a germánok a keltákat "Walch"-nak azaz idegennek nevezték. A görögök ezeket a "kelta - szkítákat" állítólag agathyrs név alatt ismerték volna. Hogy mennyire eltérőek a vélemények, megemlítjük Fressl felfogását, aki a germánokat a "szák-szkíta turániakból" származtatja, akikhez hozzásorolja a trákokat is, viszont Müllenhoff a szkítákat az árja népcsalád iráni törzsének tekinti.
A sumir-akkád törzse az ural-altáji népcsaládnak és a finnugor és a török-tatár népek között helyezkedett el. Így fordulhatott elő, hogy a magyar nyelvben az ismert francia ősrégész, Sayous szerint, sok akkád szó fordul elő. A turáni fajtát illetően bennünket elsősorban a fajnak négy ága érdekel: a távol-keleti mongolid mandzsurok, a nagy területen szétszórt turkó-tatárok, az északon élő szamojédek és az ugoros finnek. Hogy e négy fajta közül melyikhez áll legközelebb a sumer-akkád törzs, azt döntsék el a szaktudósok. Annyi azonban bizonyos, hogy közelebb állnak a kelet-indiai dravidákhoz, mint a törökökhöz, vagy az ún. finnugorokhoz."

TZS Lukácsy Kristóf "A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei" művéből idézi: "A tudós világ, különösen a magyar tudósok figyelmét elkerülte, hogy a magyarságot valamikor chus-nak chusán-nak, kusitának nevezték, és települési helyei a Káspi-tótól Indiáig és a perzsa határkerületektől a nagy kínai sivatagig terültek el. A chus vagy chorasán név ismeretes volt az Oxuson-túli részeken (=Turán), míg az innenső részeknek Irán volt a neve, és az egész nagy területet "Aria"-nak hívták." Arról is ír, hogy a latin és görög geográfusok és történetírók ezeknek a vidékeknek lakóit dahoknak, massagétáknak és szkítáknak nevezték, akinek utódjai az örmény kútfők - köztük Mar Ibas Katina - szerint a pártusok kusiták, kus-hunok = magyarok voltak, akik, bár különböző néven emlékeznek meg róluk, azonos nyelvűek és nemzetségűek voltak.
Az V. évszázadban megszűnik a szkíta név és helyette a hun, de egész különlegesen az euthalita vagy fehér hun jelenik meg."...(Ez megkülönböztetést jelentett Attila hunjaival szemben.)
Maspero szerint a kusiták hazája "mely az Oxus vidékén terült el, a vízözön miatt elkerültek Örményországba, az Ararát-hegy lábához, a Tigris felső folyása, az Eufrátes és Kyros közé.
A legbátrabb kusita törzsek, Maspero szerint, Arábia és Perzsia területein áthaladva a Nílus mentén telepedtek le. Így terjedt el a kusita fajta a Gangesz és a Nílus között, illetőleg a Görög-tenger és az Indiai-óceán között. A kusiták három törzse ezután a Perzsa-öböl partjaitól a Tigris keleti partjáig Kossaos név alatt élt, míg ez másik részük chaldeus néven az Eufrátesz és a Tigris között telepedett meg, sőt E. Meyer szerint Babilónia északi, Kus-Meluchának nevezett részeket is betöltötték.
Egy harmadik ága a kusitáknak a Földközi-tenger partjain telepedett le (pelasgok, ionok) és állítólag ezekhez tartoztak a főníciaiak is.
Sayous hipotézise szerint a babilóniai bolygók hetes száma, amely őseinknél oly fontos szerepet játszott, pl. a hét törzs, hét vezér, hazánk erdélyi részén a hét hegy és hét "szék" vagyis kormányzási kerület. Dr. Szendrey János szerint a mai Anglia legősibb lakói a szkítákkal rokon nép volt, ősi címerükben hét oroszlán látható, melyek a hét törzs-vezérre vonatkozhattak. Ezek az oroszlánok még ma is megtalálhatók az angol címerekben. Őseink nap-kultusza is erre a babilóniai bolygó-kultuszra vezethető vissza." (69.o.)

"...A nagy trák népcsalád törzseit különböző nevekkel jelölték a történetírók, de régészeink mindeddig még nem kutatták fel a géta-dák-trák népek kultúrmaradványait, és eddig nem vettek tudomást a már meglévő leletekről. Eddig minden csak kelta, pelazg, etruszk és római kultúra volt. Senki sem tudta, hogy mi is volt a trák fajta népek kultúrája, mitológiájuk forrása, vallásuk és írott műveltségük nem az említett és elismert népektől ered, hanem egészen más forrásból, a babilóniaiból való, olyan vallásból és kultúrából, amelynek fejlődéstörténeti megjelenés formája más népeknél is öröklődött, fejlődött és érvényesült. ....A trákokat egy ősi, közös törzsből eredő népnek tartom, amely összetartozott a Duna-völgy őslakóival. Továbbá azt is állítottam, hogy az ősi itálok, etruszkok, illyrek, kelták, pelazgok stb. műveltsége éppúgy trák örökség, mint ezeknek görög variánsai. Továbbá ugyancsak állítottam már régóta, hogy a később magas fokra emelkedett görög és latin kultúrák létüket a trák néppel folytatott kölcsönös érintkezésnek, szociális együttélésnek, egymásra ható átformálásnak és az ezekből fakadó kultúráramlatoknak köszönhetik. ....Voltak a római legionáriusok között trákok is. Így pl. a XIII. légió legénysége egy időben tisztán dákokból állott, akiket Apulia dák területein soroztak.
.....Ázsiával kapcsolatos adataim bizonyos új nyelvészeti eredményeket is mutatnak. Így pl. Hunyad megye és Déva nevei hangzásuk szerint arra mutatnak, hogy alapítóik valamelyik ázsiai ősvalláshoz tartozó lakosok lehettek. (DAIVA = RAGYOGÓ, vagyis az istenek mellékneve!) Gróf Kuun Géza úgy véli, hogy Déva neve trák szó, mert trákok lakta vidékeken sok a "dava" és "dama" helynév. Hunyad neve is ázsiai eredetű lehet. Bálint Gábor szerint ezt a nevet a turáni népcsalád egyik ágának nemzetségneveként tekinti. Gróf Kuun Géza szerint a Hunyad szó a "hun" szóból származik." (124)

"....A tulipán az ősmagyar ornamentika egyik különleges és főmotívuma, és emlékeztet bennünket a mai magyar népi díszítőművészet tulipánjára és a Turulmadárra, vagy helyesebben Attila "karuly"-ára. A tulipánt a babilóniai szertartást végző papok áldozati szimbólumaként használták funkcióik közben. Ha pedig a babilóniai életfa felett lebegő madár a Nap, vagy még inkább a Nap tüzének a jelképes ábrázolása volt, akkor az Attila zászlaján szereplő karulymadár a napkultusz kifejezését jelenti.
A "Századok" c. folyóirat (1892. év 7. füzet) hasábjain Huszka József professzor "Adalékok a magyarság őstörténetének ornamentikájához" címmel tanulmányt írt. Az ebben bemutatott és a Csík megyei székely kapukon látható, valamint a kapufákon szereplő virágdíszek újabb és meggyőző bizonyítékai az összefüggéseknek Babilon és a mi Erdélyünk között. ... A székely kapuk keleti eredetű ornamentikája a pecséthengerek patkószerű vésetein is sűrűn szerepelnek, és így innét is származhatnak az erdélyi díszítő motívumok." (151)

"Babilon mágusai azt állították, hogy bizonyos mondásokkal, jeligékkel le tudják varázsolni a Tüzet az égből oltáraikra. Egy ilyen babilóniai mágus megjeleníti előttünk a babilóniai híres Prometheus-legendát egy pecséthengeren ábrázolt jelenet keretében, ahol egy térdre ereszkedő alakot láthatunk, amely feje felett egy oltárt tart, és amelyen a Nap levarázsolt tüzének lángjai lobognak. Ennek a pecséthengeren lévő jelenetnek mását nagyon sok trójai agyaggolyócskán felfedezhetjük, de megtaláljuk az egyik tordosi agyagedény fenekén is. ... A Zaránd-hegy erdélyi lakói ezt az eredetileg babiloni vallási jelképet még ma is beégetik kis faedényeikbe, mint díszítő motívumot, bár jelentőségét nem ismerik." (155)

"Az erdélyi hegyvidék asszonyainak gyapjúszövedékeiben és fehérneműin ugyancsak előfordulnak a hengerpecsétek szimbolikus értelmű sumero-akkád írásjelei is, melyek mindegyike teljes vallási fogalmat képvisel." (159)

A kötet kiegészítése Jáki Gábor "Sumérok magyar földön" címen történik, azaz hogy mi is történt Torma Zsófia halála után.
"Azóta ugyanis előbukkantak a Tordostól alig 18 kilométernyire lévő Alsó-Tatárlakán, Kolozsvárt, Temesvárott stb. olyan leletek, amelyek egyszeriben világossá tették a tényt, hogy Erdély területén a sumérok nemcsak egyszerűen "átvonultak", hanem állandóra meg is telepedtek.
HARMATTA JÁNOS: "...1961-ben N. Vlassa a Maros völgyében, Tordostól 18-20 km-re Tatárlakánál ...kultikus célokat szolgáló gödröt tárt fel, amelyből 26 égetett agyagidol (bálvány), két kyklosi alabástromidol, egy Spondylus kagylóból készült karperec és három agyagtábla került elő. Az agyagtáblák közül kettőn olyan jelek figyelhetők meg, amelyek az ásatót az archaikus Uruk és Jemdet Nasr piktografikus írására emlékeztették. Olyan jelek, amelyeknek valamilyen kapcsolatát a régi mezopotámiai írásbeliséggel fel lehetett tenni. ...Erdély területén, valóban éltek sumérok, akik részben korábbi írásjeleket használtak, mint Úr város és vidéke lakói.".... (175)
"Vlassa érdeme, hogy a tordosi, újból felfedezett Torma-féle korong piktográf, pre-sumir jeleit hasonlónak találta a híres "Blau (kék) Táblák"-kal, amelyek a kora dinasztiai mezopotámiai kultúrához tartoznak. Ezeket a híres táblákat, amelyek ma a British Museum birtokában vannak, elsőnek M.E.I. Mallowan "Civilized Life begins: Mesopotamia and Iran" című munkája közölte (London, 1961). A két egészen külön földrajzi térségben készült írások nemcsak hasonlóak, hanem kimondottan azonosak is! Ezt az azonosságot még ki lehet bővíteni egy, a KIS sumér városállamból származó égetett cseréptáblácskával, amelynek több jele szintén azonos a mai említett két darabbal, a tordosi korong és a "Blau Tábla" felirataival. (176)

A temesvár-ronáti "Imdugud" istennő
A Közel-Kelet istenségei közt egyik legrangosabb a madártesttel, de oroszlánfejjel ábrázolt IMDUGUD volt.
Legrégibb, eddig előkerült és teljesen ép példánya az Ubaid-kori Úr város címere, ahol a kiterjesztett szárnyű Imdugud két fiatal szarvas háta felett lebeg. Elterjedési kultuszköre az Ordos táji Tagar városkától a Kubán-vidéki "Hét Testvér" sírjában talált áldozókürtjén immár Gh. Lazarovici horvát régész jóvoltából a Temesvár városába beiktatott hajdani kis magyar falu Ronát dombos részét elegyengetve a Tisza-partig ér.... A ronáti Imdugud-szoborból csak torzók, darabok maradtak fenn. Nagyméretű volt, amit csőrének 10 cm-nyi nagysága igazol. Imdugud "városvédő istenség" volt. Mitológiai szerepét - mint vezetőét - mutatja S.N. Kramer szerint az egyik legősibb sumér éposz, melynek hőse, Lugalbanda világjáró körútján eltévedt, és csak Imdugud segíti vissza hazájába. A ronáti Imdugud szemei ékkövekből voltak, ezeket elrabolták. Vlassa a Kis városi Mesilim korára teszi származását. Ez azt a feltevést erősíti, hogy Ronát község valamikor sumér település lehetett, amennyiben "városvédője" volt. (220)

A kolozsvári sumérok
"Megdöbbent egész Kolozsvár, Erdély, Magyarország és az egész kultúrvilág, amikor Gyulai Pál és I.Mitrofan fiatal régészírók hírt adtak a helyi magyar napilapban, hogy a Szent Mihály katedrálistól kb. 30 méterre épülő transzformátor alapépítményének előkészítésekor, 5-6 méter mélyen, neolitkori telepre akadtak. A kora rézkor, a tordosi sumér telepek jellegzetes használati tárgyainak egész sorát tárta fel. ....Az 1968-ban megkezdett ásatásnál, amikor mélyebb rétegekre hatoltak, elérték a Szamos ősi, eredeti feltöltött színvonalát, amelynek rozsdabarna rétegében ősi lakóházak romjai kerültek elő, a megfelelő házi felszerelésekkel. Akkor már az ismert kolozsvári régész Vlassa Miklós személyesen vezette az ellenőrző ásatásokat. Az eredmény meglepő volt. Az "Igazság" c. napilapban az említett újságírók adtak aztán részletesen számot a régészeti előleges jelentésről. (Igazság, 29., 1968.május 12.)
A leletek tömegében legjellegzetesebbek és egyben az ősi, mezopotámiai, közel-keleti kultúrához kapcsolódó darabok közül kiemeljük az olajmécsest, amilyen Uruk templomromok maradékai közt sűrűn előfordul. Négysarkú agyagmunka, három kanócnyílással és egy fogantyúval. Ugyancsak találtak a sumér kerámiára jellemző fekete bitumenes, sárga díszítésű edényeket. Köztük teljesen épek is voltak. Tetszetős gölöncsér-korongon készült fazekak és tálak, különleges fogantyúkkal, melyekről feltételezik, hogy halsütésre használták a hajdani bennszülöttek. Hogy halásztak az biztos, mert horgok is kerültek elő szép számmal, hajlított bronzból. Faragott darabok közt szarvasagancsokból és szarvasmarha szarujából sok szép házieszköz és apróbb díszítések szerepelnek.
Az edények közt szereplő négyszögletes darabok is a tordosi kultúra közelségére vallanak, tehát a Szamos és Maros völgyek lakói egyfajú nép voltak. Mint Vlassa írja: "A váratlan felfedezés Kolozsvárt, a Kis Szamos völgyben erősen kitágítja a tordosi kultúrának elterjedési területét, amely kultúráról eddig feltételezték, hogy a Maros vonalától északi irányban nem terjedt tovább."....
A Szamos-parti Kolozsvár ősi sumér telepének azonban az eddig felsorolt leletei mellett van egy egészen rendkívüli darabja is. .... A rendkívüli lelet egy vitorláshajót ábrázoló cserép-töredék képe. ... Vlassa így írja le a cserépedény fenekére karcolt rajzot: " Az edény fenekére "felskiccelte" - felvázolta - a gölöncsér egy hajó vonalait, középárboccal, háromszögű, kettős vitorlával, valamint az evezőrudakkal és a hajófal nyílásaival együtt." "Importáru!" - mondhatná valaki. De a sok ásatás már bebizonyította, hogy a Szamos, Maros, Tisza és az ősi Ister, a Duna, valamikor sokkal nagyobb mederben folytak, és hajózhatók voltak."

Sumérleletek találhatók Szegváron, Budakalászon (agyagból gyűrt gyerekjátéknyi kocsi), Zengőbárkonyon, Zsákon, Kökénydombon, Sukorón.


A tanulmányt írta : Benkő Magdolna




 
 
0 komment , kategória:  Torma Zsófia  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
2017.09 2017. Október 2017.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 40 db bejegyzés
e év: 1186 db bejegyzés
Összes: 22634 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 3026
  • e Hét: 25452
  • e Hónap: 134809
  • e Év: 1794176
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.