Regisztráció  Belépés
horvathnemagdi.blog.xfree.hu
"Az akaraterő sajnos olyan, mint a hit: vagy megvan benned, vagy nem is lesz." Moldova György Horváthné Magdi Magdi néni
1945.02.28
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/267 oldal   Bejegyzések száma: 2661 
Karácsony este volt
  2017-07-18 16:29:42, kedd
 
 
Az orvos csendesen a karjába fektette az élettelen gyereket, és halott feleségét kitolta a műtőből. Utána 2 csoda is történt!

Karácsony este volt, a házaspár szíve tele izgalommal. Különleges karácsonyi ajándékot vártak, december 24-én legkisebb gyermekük megszületését. Akkor még nem tudták, milyen tragikus dolgok történnek majd az elkövetkező néhány órában.

A műtőben minden normálisnak tűnik, a fájások rendszeresek, Tracy teljesen nyugodt, hiszen tudja, milyen érzés vajúdni, világra hozni egy gyermeket. De hirtelen drámai változás következik be: komplikációk lépnek fel, és az orvosok egyre idegesebbek lesznek. Férje nem tudja, mi történt, de ösztönösen érzi, hogy valami nincs rendben. Aztán hirtelen egy hosszú, mindenen áthatoló sípolást hall: Tracy szíve leállt.

Az orvosok pánikba esnek, mindent megpróbálnak, hogy az anyát visszahozzák, de hiába. Minden másodperc többnek tűnik, olyan kínzásnak, ami a férj számára elviselhetetlen.

4 idegtépő perc után az orvosok szomorúan jelentik be, hogy Tracy elhunyt, és azonnal a baba életéért kezdenek el küzdeni. Minden másodperc számít - ezt tudják jól, elmondják a sokkot kapott Mike-nak, aki épp akkor veszítette el a feleségét, hogy császármetszéssel kiveszik a nő hasából a babát. A férfi sokkos állapotában nem sok mindent érzékel a körülötte lévő történésekből, csak bólogat.

A szoba tele van sípoló gépekkel, zsivajjal, de Mike még mindig nem érzékel semmit, csak bámulja szeretett felesége élettelen testét.

Az orvosok kihúzzák az újszülöttet, és feszülten figyelnek néhány másodpercen át... mindenki a sírására vár, mely bizonyítja, hogy fejlett a tüdeje. De a baba halva született.

Mike kábultan veszi át halva született fiát, és kettős gyászában még mindig érzéketlenül, csendben, néz a ,,külvilágra".
Aztán váratlan dolog történik: a még mindig nagyon gyenge, fiatal újszülött mellkasa lassan emelkedni és süllyedni kezd. Aztán sírni kezd, hangosan tudatja, hogy él!

Aztán hirtelen megtörténik az újabb csoda: Tracy szíve újra verni kezd. Szabálytalanul, lassan, de egyre erősebben. Majd kinyitja a szemét. Nem tudni, hogyan, de visszajött az életbe, hogy együtt legyen a férjével, és azzal az erős kisfiúval, aki néhány másodperce jött vissza a halál torkából.

A kisfiú ma már egy nyüzsgő 3 éves, aki imádja testvéreit és szüleit. Azóta sem tudja senki, mi történt Tracyvel, és kisfiúkkal, hogy visszatértek a halálból.

Egy biztos, azóta a család minden évben egy különleges csodának éli meg a karácsonyt.
 
 
0 komment , kategória:  Életképek  
A mai házasságok
  2017-07-17 20:38:41, hétfő
 
 
Elhagyta a feleségét egy másik nőért. A férfi 1 év múlva értette meg az igazságot!

A mai házasságok nagy része általában válással végződik. Sajnos lehet látszólag bármilyen boldog kívülről egy kapcsolat, lehetnek gyerekek, pénz, és kertes ház is, az emberek mégsem találják meg a boldogságukat.

Nagyon könnyen le-, és kilépünk, nagyon könnyen váltunk, azonban arra nem számítunk, hogy amíg magunkban nem rendezzük a problémákat, addig azok a következő kapcsolatunkban is ugyanúgy fel fognak bukkanni.

Sok férfi elvárja azt, hogy felesége évek múlva is, minden nap ápolt, szexi, energikus, jókedvű legyen. Azonban azt figyelembe sem veszik, hogy egy nőnek is lehetnek problémái az élete során.

Ha már nem olyan mint 20 évesen, akkor a férj egyszerűen továbbáll, és keres egy 20 évest.

Ez a férfi egy életre megtanulta a leckét! A feleségét elhagyta egy fiatalabb és szebb nőért, azonban amikor 1 év elvétve meglátta a feleségét az utcán, rájött, hogy miatta nézett ki úgy, ahogy.

A nő 1 év alatt újra csodálatosan gyönyörű, ápolt és vidám lett. Nem volt karikás a szeme, nem volt kialvatlan, kedves, mosolygós, és persze nagyon szexi volt. A férfi ekkor jött rá, hogy a volt felesége miatta ment tönkre...Ekkor értette meg, hogy egy kis odafigyeléssel mennyi minden másképp alakulhatott volna.

Ha megkérdezte volna a feleségétől őszintén, hogy miért aggódik, ha segített volna a házimunkában, ha néha megmasszírozta volna a lábát, ha elbeszélgettek volna egy pohár bor mellett, ha elmentek volna szórakozni, kirándulni, ha...

Talán akkor minden másképp alakult volna!
 
 
0 komment , kategória:  Életképek  
Tallóztam
  2017-07-17 20:33:38, hétfő
 
 

KERESD A NŐT Lélekhangok Nem könyörgöm többé érted

Nem könyörgöm többé érted

Hibáztunk. Te is és én is. De, mint minden történet, ez is értünk van, és én is megtanultam idővel teljesen, hogy nem megyek le többé a padlóig. Nem kuncsorgom a szeretetért. Mert az sosem lesz valódi. És a leginkább igazi tanulság az az, hogy amíg az ember nem áll készen, addig nem kapja meg azt, amire leginkább vágyik.

Hogyan tudtam volna példát mutatni a másiknak, ha még magam sem voltam eléggé stabil? És én stabil akartam lenni. Az a nő, akinek egy kapcsolat nem a kiteljesedését szolgálja. Aki adni akar és nem elvenni. Szeretni akartam önmagam eléggé ahhoz, hogy őt is szerethessem minden hibájával együtt. Hogy megmutassam azt, hogy a benne lévő kétségeket csak saját maga tudja feloldani. Hogy együtt erősebbek lehetünk, ha már nem keressük a fájdalmat magunkban.

Hát ezt jelenti szeretni.

Elengedni kényszerből sosem lehet, de az egyedül töltött idő segít megérteni, hogy nem hiába volt egyetlen tegnap sem. És nem, nem fáj már a magány, csak éppen a boldog pillanatokat szeretném megosztani vele. Hát erről szólnak ezek a félig-kapcsolatok is, amik talán egyszer teljesek is lehetnének.
 
 
0 komment , kategória:  Életképek  
Nem könyörgöm többé érted
  2017-07-17 20:31:12, hétfő
 
 
Nem könyörgöm többé érted

Már nem akarok futni a másik után. Pedig sokszor megtette, de minden ember életébe elérkezik egy pont, amikor kívülről meglátja önmagát és rádöbben, hogy minden, amit korábban gondoltam az érzésekről, egészen másképpen van.

Vannak azok a kapcsolatok, amiknek nincs címkéje, és a kezdetekkor ez még bőven élvezhető is. Hiszen az érzelmek idővel alakulnak és nem is kell semmit rögtön az elején keretek közé szorítani. Ezek a félig-kapcsolatok, amikben megélhetjük a mélységet, magasságot, és amik a leginkább a peremre szorítanak minket, kis időt váratva.

Mert egy idő után belép a szív is a történetbe.

Az igazi baj mindig ott kezdődik, amikor elvárásokat támasztunk valami felé. Márpedig az érzelmek akarva-akaratlanul is kikényszerítik belőlünk ezt a fajta szorongató érzésköteget. Az ego és minden egyéb bennünk munkálkodó múltunk hozadéka, azt mondatja velünk, hogy ez nem elég. Szenvedni kezdünk abban, ami előtte a jó és boldog pillanatokat okozta számunkra. Már nem kényelmes, mert már nem tudunk görcsmentesen lenni.

Mintha valaki ráült volna a mellkasunkra és azt mondaná: ,,Ez jár neked, szenvedj, ennyit érsz ebben a történetben." És én is gyűlöltem ezt az érzést. Harcoltam önmagam ellen, az érzések ellen és a másik ellen is. A nevetést, a boldog, mámoros perceket felváltották a sírással és a "drámával" eltöltött időszakok. És persze egy idő után látod a másik arcát. Látod, hogy már nem akarja a nyomást. Nem kell neki ez a cirkusz. Még ha legbelül tudja, hogy pontosan annyira okozója ő maga is a dolognak. Hiszen egy kéz nem tapsol. Ketten kellettünk ehhez. Ketten építettük fel, majd ketten tettük tönkre azt, ami volt.

Egyszer azonban az ember ráeszmél önmagára.

Rádöbbensz arra, hogy reggel felkelsz és a gyomrodban ott az a szorító érzés. Hogy hányingered van. Az arcod fakó, a szemeid feldagadva a sok sírástól. Fogytál is, szarul nézel ki. És akkor belenézel a tükörbe és megkérdezed magadtól, hogy mégis mi a francot csinálsz?

Ez nem te vagy. Te nem ennyi vagy! Ez csak az egod utolsó, olcsó játszmája veled. Mert a szív az szeret és harcban áll az elménkkel, igen. De ha szeretem őt, akkor szeretem úgy is, hogy nem könyörgöm már a szeretetéért. Nem akarom megerőszakolni a lelkét azzal, hogy kikényszerítek belőle egy félig talán hazug érzelmet. Az elvárások megölik a boldogságot. És én is pontosan ezt tettem. Ez volt az én hibám. Hogy mi volt a övé? Az, hogy természetesnek vette, hogy mindig ott leszek. Hogy mindig lesz kit odahúznia, ha a lelke sóvárog egy érzés iránt. Hibáztunk. Nem értékeltük eléggé egymást.
1 / 2. oldal

döntések ego elengedés érzelmek kapcsolat lélekhangok szeretet szeretetnyelv

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Mounaji Barbi

Az írás, mint kifejezőeszköz mindig is jelen volt az életemben, kreatív gondolkodóként azonban arra is vágytam, hogy átadhassak ebből másoknak is. 2014-ben kezdtem el dolgozni a Stylemagazinnál szerzőként. Jelenleg a főszerkesztői feladatokat látom el. Írásaimat a Lélekhangok rovatban találjátok meg. Melyek érzelmekről, szexualitásról, nőkről és férfiakról szólnak leginkább. Igyekszem a továbbiakban is felkarolni olyan témákat, melyek mögöttes tartalma publikálásra érdemes. További írásaimat a szerzői oldalamon találhatjátok meg.
 
 
0 komment , kategória:  Életképek  
Tallóztam
  2017-06-28 18:40:30, szerda
 
 
,,Abban a pillanatban tudtam, hogy el akarom venni feleségül" - 11 pasi vallomása, akik azóta sem bánták meg

,,Melyik volt az a pillanat, amikor úgy érezted: igen, ezt a csajt nekem muszáj feleségül vennem?" A válaszok annyira édesek, emberiek és meghatók voltak, hogy úgy éreztem, muszáj elhoznom nektek. Fiala Borcsa fordítása.

1. Imádom a bendőjét!

Apám mesélte, hogy akkor tudta egészen pontosan, hogy el akarja venni a mamámat feleségül, amikor a Szovjetunió összeomlása után megnyílt az első McDonald's Moszkvában, és az anyukám egy ültő helyében bevágott hat Big Macet.

2. A zugéneklő

Az autójában felejtettem a kedvenc cédémet (Scenes From a Memory, Dream Theater). Nem volt egy nagy rajongó, de a kedvemért elviselte. Az egyik nap épp telefonon beszéltünk miközben vezetett, majd amikor elbúcsúztunk, elfelejtette letenni. Vártam pár másodpercet, és hallottam, hogy a cédémmel együtt hangosan énekel.

3. Négy keréken guruló gondoskodás

Épp egy pároknak meghirdetett golfversenyről tartottunk hazafelé autóval. Útközben megálltunk ebédet szerezni. Miközben vezettem, átnyújtott nekem egy tökéletesen kicsomagolt hamburgert, amit így fél kézzel is meg tudtam enni. Nem tudom, miért, de ettől úgy éreztem, hogy szeretve vagyok, gondoskodnak rólam, és abban a pillanatban nagyon boldog voltam. Ez egyébként jellemző a kapcsolatunkra. Imádunk utazni, és bárhol is állunk meg, mindig gondoskodik róla, hogy kényelmesen tudjak enni. Van abban valami, hogy miközben te az utat nézed, a feleséged szalvétát terít a lábadra, beteszi a sült krumplit a pohártartóba, és előkészíti a hamburgeredet. Tíz éve vagyunk együtt, két éve házasodtunk össze.

4. Hogyan tudnék élni nélküled?

Épp múlt pénteken volt 39 éve, hogy a szüleim találkoztak a mozi előtti kígyózó sorban. A mamám barátnője ismerte a papámat egy másik haveron keresztül, és ő mutatta be őket egymásnak. A papámat mindenki olyan igazi ,,rossz fiúnak" ismerte, a mamám pedig épp ezidőtájt komolyan fontolgatta, hogy apácának áll. Nyilván elkezdtek randizni...

Pár hónappal később a mamám egy csomót talált a mellében. Az apukám nagynénje nagyon fiatalon hunyt el mellrákban, úgyhogy ettől a hírtől teljesen bepánikolt. Az anyukám melléből végül eltávolították a daganatot, amiről szerencsére kiderült, hogy jóindulatú, de addigra apám már elszaladt, és vett egy eljegyzési gyűrűt.

Mindig azt állítja, hogy ezt már abban a percben elhatározta, amikor meglátta anyukámat. De ha iszik egy-két pohár bort, akkor azt is el fogja mondani, hogy látta, milyen lenne az élet nélküle. És hogy úgy bizony nem sok értelme lett volna.

Soha nem vitatkoznak, mindig együtt csinálják a házimunkát, és anyukámnak minden egyes alkalommal megdobban a szíve, amikor apám hazajön a munkából.

5. Kard ki kard!

Amikor még nagyon fiatal voltam, vettem egy pár kardot. Nos, az az igazság, hogy még mindig megvoltak, amikor (az azóta már) a feleségem beleegyezett, hogy feljön a lakásomra. Ezért úgy döntöttem, hogy a kardokat inkább eldugom a szekrénybe, hiszen egy felnőtt férfi mégis, miért tartana ilyeneket otthon? Végül az történt, hogy egyszer csak - valami után kutatva - a lány belenézett ebbe a bizonyos szekrénybe, én meg hirtelen azt hallom: ,,Hát, ez meg mi az ördög? Vannak kardjaid? ÉS EZEKET MIÉRT DUGTAD EL??!" Már fel voltam rá készülve, hogy porig leszek alázva, de ehelyett a kezembe nyomta az egyiket, és a másikat meg elkezdte lóbálni. Abban a pillanatban tudtam, hogy el akarom venni feleségül.

6. Végtelen történet

Az első randink 12 órán át tartott, mert egyszerűen képtelenek voltunk abbahagyni a dumálást. A második randinkon elvileg csak vacsorázni mentünk volna, de két napig tartott. Amikor hazament, úgy éreztem, nem tudom elképzelni az életemet nélküle. Iszonyatosan örültem, amikor kiderült, ő is hasonlóképpen érez.

7. A vicces lány

Amikor először meséltem apámnak az új csajról, akivel randizom, vicceskedve csak annyit kérdezett: ,,Mi a neve? Mivel foglalkozik? Mekkora a melltartó mérete?"

Ezt aztán elmeséltem a lánynak, csak hogy felkészítsem apám humorára, és ő irtó mulatságosnak tartotta a dolgot. Úgyhogy az első alkalommal, amikor bemutattam őket egymásnak, a következőket mondta: ,,Helló, Stephanie vagyok, főiskolás és B kosarat hordok."

Apám majd elsüllyedt, anyám majd megszakadt a röhögéstől, én pedig tudtam, ez bizony szerelem.

8. Ásó, kapa, rókakoma válasszon el bennünket!

Az egy-hónapos ázsiai hátizsákos túránk harmadik napján egy koszlott bangkoki szálláson voltunk, amikor a csajomnak nagyon csúnya ételmérgezése lett. Alul-felül jött ki minden 24 órán keresztül.

Természetesen én lettem az ápolószemélyzet. Újratöltöttem a vizes palackját, levest hoztam neki az étteremből, és - ami a legfontosabb - rendes időközönként kiürítettem a szemetest, amibe belehányt.

Aztán egyik alkalommal, amint épp a hányós vödröt hoztam vissza tisztán, amikor beléptem a szobába, már elaludt. Ránéztem, és arra gondoltam: ,,Engem ez egyáltalán nem zavar. Bármit megtennék érte. El akarom venni feleségül."

Ő egy undorító, hányós tündérke, de az én undorító, hányós tündérkém. És azóta sem bántam meg.

9. Anya csak egy van

Amikor a fiam mamának szólította. Az exem faképnél hagyott minket, amikor a gyerekem még csak négy hónapos volt.

10. Tűzön, vízen, szemetesen át

Aznap, amikor lelépett a munkahelyéről, hogy segítsen nekem egy teljes kukát átfésülni. Véletlenül kidobtam a kulcsomat, miközben a kocsim takarítottam.

11. ,,Én is"

Egyszer csak ránéztem, és mosolyogva arra gondoltam: ,,Nahát, tökre el bírnám képzelni, hogy az életem hátralevő részét vele töltöm". Mire ő megkérdezte, mire gondolok. ,,Á, semmi" - válaszoltam. Pár pillanattal később rám nézett, és azt mondta: ,,Figyi..." ,,Igen?" - kérdeztem. ,,Én is."

Ez volt az a perc, amikor tudtam. Akkor még csak három hónapja randiztunk. Ma már nyolc éve házasok vagyunk, és van két csodálatos gyerekünk.
 
 
0 komment , kategória:  Életképek  
Nem csak a káposzta jó felmelegítve!
  2017-05-22 16:15:25, hétfő
 
 
Nem csak a káposzta jó felmelegítve!
- Igaz történet alapján

Nem vagyok híve a régi kapcsolatok felmelegítésének. Ami elmúlt, az elmúlt, ugyanakkor, mint mindig, a kivétel erősíti a szabályt. Szeretek olyan történeteket hallani, amelyeknek köszönhetően megváltozik a véleményem. És itt jön a képbe a legjobb barátnőm...

Sokan hiszik azt, hogy ha egy kapcsolatban megtörik valami, akkor azért kár küzdeni vagy újabb esélyt adni neki. De mi van akkor, ha az a bizonyos szünet vagy az egymás nélkül töltött idő döbbent rá két embert, hogy keresve sem találnak jobbat a másiknál? A barátnőm és a párja két év után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják. És hát valljuk be őszintén, egy szakítás mindig mély sebeket hagy az emberben.

Előbb mérlegelni kell mindent, majd meghozni egy egyenes és tudatos döntést, hogy aztán nyugodt szívvel lehessen elengedni egymás kezét. Ők is így tettek, mégsem láttam boldognak a barátnőmet. Persze egy kapcsolatot meg kell gyászolni és hagyni kell magunknak egy kis ,,pihenő" időt, hogy összeszedjük a szívünk szétesett darabjait, de az ő esetében itt többről volt szó. Ahogy telt az idő - körülbelül fél év - csak erősödött benne a felismerés, hogy azért nem tud tovább lépni, mert még mindig szereti a volt párját. Ez ugyan a volt barátja részéről már nem volt ennyire egyértelmű - hiszen férfi létére igyekezett húzni a döntést az újrakezdéssel kapcsolatban - végül három hónapja hivatalosan is újra egy párt alkotnak. És, hogy mi volt a válasza a barátnőmnek amikor megkérdeztem miért döntött így? Nos, mikor egy pár úgy dönt, hogy újra megpróbálják együtt, akkor számtalan olyan dologra kezdenek el figyelni, amire addig soha, vagy amiknek a hiánya a szakításhoz vezetett. Sokkal türelmesebbek lettek egymással és egy nehéz munkanap után is képesek időt szakítani a romantikázásra, a közös programra. Úgy néz ki, nekik sikerült megdönteniük azt az elvemet, miszerint egy kapcsolat egyesélyes, hiszen ahogy az ő szerelmük is bizonyítja, néha előbb a rögös, akadályokkal teli úton kell végigmenni, hogy végül értékelni tudjuk a párunkat.
Forrás: Noizz.hu
 
 
0 komment , kategória:  Életképek  
Szüljetek magyar gyermekeket!
  2017-05-13 22:56:41, szombat
 
 
Szüljetek magyar gyermekeket!
Írta: Sipos Betti

Megélte a világháborút, a menekülést, férje bebörtönzését. A legnehezebb időkben sem adta fel, öt gyermeket szült és nevelt fel. Erős asszony, egy élő történelemkönyv. Alapítványt működtet, és 49 dédunokának örül. Ugron Istvánné Bánffy Mária történelmi idők tanúja, az utolsó erdélyi nagyasszony.
Hirdetés

Fantasztikus a kisugárzása, élmény vele beszélgetni. Okos, humoros, eredeti, igazi egyéniség. Nyoma sincs az arisztokrata származás rátartiságának. 90 évesen olyan friss, hogy negyven évet nyugodtan letagadhatna, de tesz is érte. Olvas, híradót néz, keresztrejtvényt fejt, németül! Bár a háború után ő visszamehetett volna Erdélybe, katona férje viszont nem, így Magyarországon maradtak. Solymári otthonában beszélgettünk vele, hatalmas füsteregetés közepette.

- Nem szeretem az újságírókat!

- Mária néni, így hogy fogunk beszélgetni? Sok mindenről kellene meséljen.

- Én már annyit meséltem...

- De most a Nőilegnek. Annyi mindent meg tetszett élni, hadd olvassák Erdélyben. Kolozsváron tetszett születni...

- Igen, a Monostori úton, a volt balettintézet épületében. Ezt a házat a két világháború között eladták, a magyar állam vette meg, ebben létesült a konzulátus. Borzasztó büszke voltam rá, hogy az egyetlen épület, amin egész évben kint van a nemzeti színű zászló, az én szülőházam. Március 15-én kifejezetten egy óriási zászlót tettek ki, majdnem az ember fejét verte az alja, akkora volt, és azt minden évben az én kívánságomra el kellett mennünk megnézni.

- Mária néninek hol telt a gyerekkora?

- Engem a Bánffy nagyszüleim neveltek fel, mert anyám meghalt hároméves koromban Mezőzáhon, közönséges tífuszban, egy fertőzött kút vizétől, apám pedig idegileg összeroppant. Az volt az egyezség a családdal, hogy egy évben egy hónapot a Mikes nagyszülőknél is el kell tölteni, így a nyár Bodolán zajlott. Az iskolaév alatt Kolozsvárt laktunk, ha nem volt tanítás, akkor Szilágynagyfaluban vagy Marosgezsén tartózkodtunk.

- A szülei tragédiája után milyen volt ez a gyerekkor?

- Emlékszem, sokszor sírva fakadtam, hogy nekem nincs mamám. A gyerekek az iskolában mesélték a történeteket az anyukájukról, és akkor mindig belém nyilallt, hogy nekem nincsen. De tulajdonképpen jó gyerekkorunk volt az öcsémmel, nem panaszkodhatok. A nagyszülők mellett egyébként volt egy nevelőnőnk is, ő nagyon szeretett minket.

- Hogy került a családhoz?

- Anyám ismerte a Haller gyerekek schwesti-jét, vagyis nevelőnőjét, aki egy erdélyi szász lány volt, és éppen el akart menni egy továbbképző tanfolyamra Berlinbe. Anyám, érezvén a halálát, írt neki, hogy ne utazzon el, inkább álljon be hozzánk, vegye át a gyerekei nevelését, mert ő tudja, hogy meg fog halni, és az egyetlen ember, akiben megbízhat, úgy érzi, ő. Schwesti ezt egy életen át emlegette, és amíg férjhez nem mentem, nálunk volt. A rajongásig imádott bennünket.

- Bárókisasszonynak nevelték, szép ruhában ücsörgött a porcelánok mellett, vagy játszott az udvaron?

- Nem ültem én sehol, fára másztunk, kutyáztunk, lovagoltunk, fürödtünk a Marosban. Mint a többiek. Jó szabados gyerekkorunk volt. Még csak bárókisasszonynak sem neveztek 16 éves koromig, addig én Mária voltam szakácsnak, kocsisnak, a többi gyereknek, mindenkinek. Mikor 16 lettem, a nagyszüleim kiadták, hogy attól kezdve bárónőnek szólítsanak.

- Ez nem volt furcsa hirtelen?

- Nem, nekem ez nem volt fontos, egyszerűen nem érdekelt, nem is vettem komolyan.

- Hová járt iskolába?

- A katolikus Marianumban tanultam Kolozsváron, ma ez a Babes-Bolyai Tudományegyetem épülete. Nyolc gimnáziumot végeztem, de a nyolcadikat nem fejeztem be, mert férjhez mentem. Ez pont az 1944-45-ös tanév volt, január 5-én házasodtunk össze Istvánnal. Úgyhogy mikor az osztálytársaim az érettségi miatt izgultak, én már Bélát hordtam, három hónapos terhes voltam. De már nem is tartózkodtunk Erdélyben.

Fotó: Mihály László

- Hogyan ismerkedtek meg a férjével? Ha jól tudom, tizennégy éves tetszett lenni...

- Igen, annyi voltam. Ez úgy történt, hogy István katona volt, Ludovikát végzett, és Szegeden szolgált a híradósoknál, majd '40-ben Kolozsvárra került, és akkor levizitált a rokon családoknál, így nálunk is.

- Mária néni, ne ilyen röviden, a romantikus részeket is tessék elmesélni!

- Mikre vagy te kíváncsi ... Igazából a nagybátyám hozta el hozzánk ebédre, akkor találkoztunk először.

- Szép férfi volt?

- Az első pillanatban holthalálosan beleszerettem. Jaj, micsoda katona volt, délceg, magas ...

- Hogy lett ebből kapcsolat?

- Többször is jött attól kezdve, de mint katonát, áthelyezték Pápára. Ám egyszer csak írt egy levelet.

- Meg tetszett lepődni, hogy írt?

- Csöppet sem, mivel nem kaptam meg a levelet. A nagyszülők megtalálták, mielőtt hozzám jutott volna. Azt mondták Istvánnak, ,,semmi kifogásunk ellened, ne úgy vedd, de Mária kicsi leány még, le kell érettségiznie, addig ne kurizálj neki!".

- Tehát akkor így hívták az udvarlást: kurizálás. Mi történt utána?

- István eljött Kolozsvárra, tanítás után megvárt, de nem az iskola előtt, hanem kicsit odébb, hogy az apácák ne lássák. Akkor elmondta, írna, de hiába, nem adják nekem ide. Kitaláltuk, hogy megadom egy osztálytársam címét, akit Erikának hívtak. A katonatársai ezért mindig az Erika című dalt énekelték neki, mikor látták a borítékot, István meg csak kacagott magában, hogy ha ti tudnátok.... (mosolyog)

Fotó: Mihály László

- Miről leveleztek?

- Renkdívül fontos dolgokról, például hogy milyen tantárgyból kaptam szekundát (nevet), vagy hogy milyen dolgozatra készülök. De volt annyi eszem, hogy a leveleket nem vittem haza, elolvastam, és visszaadtam szépen Erikának. Mikor háború után visszament a családjuk a kolozsvári házukba, a lakásuk tele volt Ugron István Adorján Erikához írt leveleivel (nevet).

- Jó, hogy nem lett ebből pletyka Kolozsváron...

- Felőlem lehetett is volna, ekkor már a felesége voltam.

- Hogyan történt a lánykérés?

- 1944-ben elutaztunk Táplánszentkeresztre keresztanyámhoz, Janka nénihez, ez Magyarországon, Vas megyében van, Szombathelytől 8-km-re. István ezt megtudta, és eljött. De vissza kellett mennie a harctérre, amitől én végtelenül elkeseredtem. Erre azt mondta keresztanyám, ne búsuljak, majd kiimádkozunk neki egy jó kis sebesülést, és hazajön. Én azt mondtam, ilyenért nem lehet imádkozni, de Janka néni jól fohászkodott, mert december elején egy aknarobbanás következtében István megsérült, így került először Pápára, majd kérte, hogy vigyék át a szombathelyi kórházba, mert tudta, hogy én beálltam ott ápolónőnek. Karácsonyra már mankóval ugyan, de tudott járni, és szenteste a Mikes nagyapámtól megkérte a kezemet. Ő azt mondta, részéről rendben van, de nem ő a gyámom, legyen szíves a másik nagypapától, Bánffy Jánostól is megkérni a leányt.

- Ők is ott voltak Janka néniéknél?

- Nem, ők is elmenekültek Erdélyből, de Győr mellett tartózkodtak. István azt mondta, hogy mindenképpen házasodjunk össze, mert jönnek az oroszok, és biztos, ami biztos, legyünk házaspár. Így Bánffy nagyapától levélben kérte meg a kezem, de a posta nem működött akkoriban, így egy katona barátja ült motorbiciklire a decemberi mínuszban, és vitte el a levelet. Nagypapáék azt írták, minden rendben, vigye a lányt. Azt hiszem, megkönnyebültek, hogy nem ők kell vigyázzanak tovább rám (nevet).

Fotó: Mihály László

- De akkor még Mária néni nem volt 24, abban az időben ekkor lett nagykorú egy lány.

- Igen, rengeteg papír kellett az esküvő engedélyeztetéséhez nekem is, Istvánnak is. Végül január másodikán jött a telefon, hogy 3-án esküdhetünk. Janka néni, aki mellettem állt a telefon alatt, szó szerint rosszul lett, azt mondta, nem vagyok én Gundel, hogy egy nap alatt esküvőt tudjak csinálni, így István nagy kegyesen adott két nap haladékot, január 5-én házasodtunk össze.

- Volt fehér ruha?

- Először semmi sem volt, nemhogy menyasszonyi ruha, még élelmiszert se lehett abban az időben kapni! De Janka néni elkezdett futkosni, és beszerzett mindent, például az egyik rokontól kölcsönkérte a fehér díszmagyarját, így lett ruhám.

- Van-e esküvői fotója Mária néninek?

- Milyen sok kívánságod van... Egyébként van fotó. Látod, ciklámencsokrom volt, és étel is lett, valakitől tojást kaptunk ajándékba, más valaki húst küldött. Mikes János bácsit, a püspököt kértük meg, hogy eskessen meg, de beteg volt, rossz volt a szíve, azt mondta, jó lesz ide a plébános is, viszont küldött három üveg rajnai bort.

- Jó hangulatban telt a ceremónia?

- Az egyik generális felesége végigzokogta az esküvőt, úgy sírt, mintha az anyját temették volna. Janka néni megkérdezte, miért bőg ennyire, erre azt válaszolta: borzasztó, hogy ezek a fiatalok képesek nekimenni az életnek ebben az iszonyatos helyzetben! Szerintem egy savanyú nő lehetett, ahelyett, hogy örült volna, hogy boldogok vagyunk és összeházasodunk, jajveszékelt. De mi nagyon örültünk.

- Minden lány csodálatos esküvőről álmodik titokban. Nem fájlalta, hogy a háború végén, szegénységben, egy kis kápolnában mondta ki az igent, nem a kolozsvári, főtéri nagy- templomban?

- Nem foglalkoztam én ezzel akkor, fiatal voltam, szerelmes, férjhez akartam menni. Nekem így is szép volt.

- Arról még nem is beszéltünk, hogyan kerültek Erdélyből Magyarországra.

- Erdélyben akkor mindenki meg volt ijedve, mert féltek, hogy a románok meg az oroszok együtt... az biztos borzasztó lesz. Úgyhogy nagyon sokan jöttek el akkor, ha most körülnézek az anyaországban, rengetegen vannak, akik '44-'45-ben költöztek ide. Sokan visszamentek, de az is biztos, hogy nagyon sokan itt maradtak.

- Hogy képzeljük el? Egy nap nagypapa azt mondta, hogy Mária, csomagolj össze egy bőröndbe, mert elmegyünk?!

- Úgy történt, hogy épp Szilágynagyfaluban voltunk, és a család eldöntötte, menni kell. Akkor az apám bátyja az egyik vállalattól szerzett egy autóbuszt, s azzal jöttünk el.

Fotó: Mihály László

- Itt, a lakásban, ahol most beszélgetünk, van valami, ami a családjáé volt, ami a régi életéből megmaradt?

-(körülnéz) Nincsen...

- Semmi?

- Semmi.

- Otthagyták a fél életüket...

- Ezt hozta a történelem, ezt kellett csinálni. Nem volt ott akkor sírás-rívás, nem értünk rá arra. Bizonytalanságérzet, az volt, meg nagypapán láttam a keserűséget. Ők egy ponton vissza is mentek, mentették, ami menthető, de mindent elvettek tőlük. A Bánffy nagyszüleim Kolozsváron haltak meg, egy szeretetházban...

- Ezek olyan történelmi idők, amiket a mai fiatalok talán fel sem tudnak már fogni...

- Így van, nem is érthetitek, az unokáim is csak csodálkoznak, és hiszik is, meg nem is, amiket nagymama mesél, de hát így volt. Igen, én történelmi időket éltem meg...

- Mária néni, ott maradtunk el, hogy férjhez ment, és beköltöztek István legénylakásába, Pápára.

- Emlékszem, első nap Istvánnak reggel 6-ra be kellett mennie a laktanyába. Január volt, és én ott maradtam egy fűtetlen szobában egyedül, ahol borzasztó hideg volt. István, ami takaró volt, azt mind rám terítette, és azt mondta, ki ne szálljak alóluk, küldi a legényét, hogy fűtsön be. Egyszer csak megjött a legény, jó hangosan jó reggelt kívánt, én meg azon gondolkodtam a takaró alatt, neglizsében, hogy vajon ez tudja, hogy én már feleség vagyok, nem holmi nő? Meg is kérdeztem, és szerencsére tudta (nevet).

- Aztán megint változás következett...

- Bakonybél. Négy gyermekünk született az első házasságunkból, majd egy ötödik a másodikból.

- Mi történt?

- Viccesen így szoktam mondani, mert a 4. és 5. gyermek között a férjem 10 évig börtönben volt, hazaárulás, kémkedés és még egyéb koholt vádakkal. Abszolút koncepciós per volt, ahogy akkoriban csinálták, ha valaki útban volt. Én meg ott álltam négy gyerekkel.

- Miből élt, hogy nevelt egyedülálló asszonyként négy gyermeket?

- Közadakozásból. Kiváltottam ugyan a munkakönyvemet, de ott volt a négy gyerek, közben apósomat, anyósomat Budapestről kitelepítették Jászboldogházára, és amikor megszűnt a kitelepítés, az öregek is hozzám kerültek Bakonybélbe. Olyan volt, mintha hat gyerekem lett volna, de ebből négyet felpofozhattam, kettőt nem. Szegény apósomék világ életükben városiak voltak, amikor kitelepítették őket Jászboldogházára, egy tanyára, meg aztán átjöttek Bakonybélbe, nem voltak teljesen tisztában a falusi élettel. Nekik sem lehetett könnyű.

- A férjét látogathatta?

- Tizenhárom hónapig még csak nem is tudtunk róla semmit, azt sem, él-e, hal-e. Volt egy barátnőm, a férje Istvánnak volt a tiszttársa, az is százados volt, és ugyanezt csinálta végig, mint én, lecsukták a férjét, két évig csak várta, várta haza, majd egyszer csak megtudta, hogy az urát már egy éve kivégezték. És én ezt tudtam ... Borzasztó időszak volt ...

- Hogyan lehetett ezt ép elmével átvészelni?

- Nem volt könnyű, de megvoltunk. Én a Jóistentől nagyon jó természetet kaptam, alapjában derűs lélek vagyok, optimista alkat. Igyekeztem úgy intézni az életünket, hogy a gyerekek a nehézségekből ne nagyon észleljenek semmit.

- Bakonybélben tudták az emberek, hogy hívják Mária nénit?

- Tudták.

- Nem pusmogtak a háta mögött, hogy na, a bárónő falun...

- Nem, még a tanácselnök is rendes volt, pedig annak hivatalból utálnia kellett volna. Mikor leváltották, meg is kérdeztem, hogy mert ilyen rendes lenni velem. Erre azt válaszolta: egy négy- gyerekes családanyát csak nem verhetek agyon!

- Aztán már levelezhetett a férjével.

- Igen, többször kiengedték, bevitték, de ekkor már levelezhettünk. Mikor a harmadik gyerekünk, Prücsi született, fiút vártunk, de ugye akkor nem lehetett tudni előre a baba nemét. Akkor is épp börtönben volt, és azt írta onnan, ha mégis leány születik, akkor ne dobjam ki az ablakon! Még akkor is volt humorérzéke. Nem voltak könnyű idők, de átvészeltük.

- Mária néniék létrehoztak egy alapítványt Székelyudvarhelyen, az Ugron Alapítványt, mellyel az erdélyi fiatalokat támogatják. Hogyan jött az ötlet?

- István találta ki, hogy ha visszakapunk valamit Erdélyben, olyan sokan vagyunk rá, hogy nem érdemes szétaprózni, tegyük bele egy alapítványba. Én örültem ennek a gondolatnak, hiszen úgy nőttem fel, hogy normális volt például, hogy a családom eltartja a tanítót, hogy legyen a faluban, aki megtanítja a gyerekeket írni, olvasni. Most főleg Béla fiam intézi az ügyeket, de a családból többen besegítenek.

Fotó: Mihály László

- Mária néni, ha családi ünnep van, hányan jönnek össze?

- Kilencvenketten, ez az egész család. Negyvenkilenc dédunokám van. Kívülről nem tudom a nevüket, ezért listába szedtem.

- Nagy a zsizsgés, gondolom, ha összeülnek.

- Nagy, nagy, és most már egyikünk házában sem férünk el, a múltkori ünnepséget is egy kocsmában kellett megcsinálni. Júliusban lesz a 90. születésnapom, nagy cécóra készül a család, a legnagyobb probléma, hol szervezzük meg?

- Ha Mária néni azt hallja, Erdély, mit érez?

- Honvágyat. Több mint hetven esztendeje, hogy Magyarországon élek, de nem lettem magyarországi. Tulajdonképpen nevelem magamat, hogy annak a korszaknak vége, ez egy másik világ, az nem jön vissza soha többé.

- Mennyire tetszik követni az eseményeket Erdélyben?

- Igyekszem követni, híradót nézek, újságot olvasok, figyelek.Nagyon féltem az erdélyi magyarokat, úgy érzem, magukra hagyták őket. A román tudja, hogy be kell népesítenie Erdélyt, sokkal tudatosabbak, mint a magyarok. Vagy 30 éve volt egy osztálytalálkozóm, ott keseregtek a volt társaim, hogy fogy a magyar, fogy a magyar. Mondtam nekik, ti vagytok a hibásak, ha teleszültétek volna Erdélyt, akkor nem így állnánk, mindnek csak egy-két gyereke volt.

- Sokan nem mernek több gyereket szülni a mai világban.

- Nekem ezt ne mondjátok! Öt gyermeket szültem, a legnehezebb történelmi időkben! Mindet felneveltem becsülettel, iskoláztattam, egyetemre járattam. Nekem ne mondjátok... Szüljetek magyar gyermekeket! Ez az egyetlen kiút.

- Nagyon köszönöm az interjút, hatalmas élmény volt Mária nénivel beszélgetni. Isten éltesse még sokáig!

- Hát köszönöm, de most már el kéne patkoljak. Most, amíg rendben vagyok agyilag. Most azt mondanák, ez az Ugronné milyen jó állapotban volt... nem akarom megvárni, amíg elmegy az eszem. De egy cserép a fejemre kell essen, mert sajnos semmi bajom (nevet).
 
 
0 komment , kategória:  Életképek  
Tallóztam
  2017-04-19 14:35:44, szerda
 
 
H.Kohut Katalin

Férfi becsület (Vilma-Béla párbeszéd)

- Béééla! Hallottad, hogy Gyuszikának megszakadt a szíve?
- Igen, drága Vilma, sok volt, ami történt vele, a rengeteg meghurcolása, gúnyolása a becsületének, nevetése az emberségének...
- Akkor halt meg infarktusban, hirtelen, amikor hosszú koldultatása, állandó kifosztása után az alkoholisták, füvesek emelése közben először életében születése napján jóllakott és volt új ruhája is.
- Igen, hallottam Magdikától, hogy a Kelet egyik tagja az öccse életéről szóló novellája címét átjavította Fekete bárányra azzal kezdve az írást, hogy Gyuszika más ócska ruhájában szégyenkező fiú Hamupipőke volt.
- Honnan tudta a költő ismerős, mi történt a családdal?
- Drága Vilmám, mindenki tudta, hogy mi történik velük, mondták is többen, hogy az országnak kell helyettük szégyellnie magát, s hogy ne énekeljen Bródy dalokat. Magdikával együtt rajtuk hajtotta végre a Hunnia börtönelme ország utolsó nyelvi ellenségként és Kohut emberi családként a világkönyvtárukat, melyet előre megírtak közösen, majd lezárták vasfüggöny néven folyamatosan a határokat.
- Magdika erősebbnek bizonyult, 59 évig bírta a hidegháborút egy egész ország ellen, de Gyuszinak férfiszíve volt, Bélám és tudjuk, hogy a férfiaknak elég egy becsületbeli ügy ahhoz, hogy a szívük megszakadjon.
- Gondolod, Vilmám, hogy ennyire gyenge a szívünk?
- Igen, Bélám! Tudom, hogy a férfi jelenti a családi példamutatást és aki erkölcsre, igazmondásra tanítja a gyerekeit, aki biztonságot nyújt mindenkinek, aki iránt feltétlen bizalmat érzünk, de bármelyik veszélyeztetése ezek közül elég ahhoz, hogy egy szív meghasadjon.
- Talán igazad van, drága Vilma! Régebben a becsületbeli ügyeket a férfiak párbajjal oldották meg, kesztyűjükkel meglegyezve előtte a latrok arcélét, már ha egyáltalán volt látható személyiség vonású ábrázatuk, amiben kételkedem, a sértést csak vér moshatta le.
- De sokszor ez sem volt igazságos, Bélám, mert mindig az ügyesebb, a fegyverforgatásban jártasabb volt a győztes. S valljuk be, hogy egy szíve miatt összeroskadt férfi nem is igen alkalmas a lovagiasságra. A becsületét az embereknek másképp kellett volna megvédeniük.
- Az emberek nem mennek a gonoszok bíróságára, mert ez meghurcolásnak számít minden korban és időben. Nem bírják ki a tárgyalásokkal járó tortúrát és megalázást.
- Gyuszika és talán úgy bírta, Bélám, hogy Magdika erősítette, biztatta, vigasztalta. Gyuszi nem tudott kiállni Magdi becsületéért, s amikor mindkettőjüket megbélyegezték, megcsonkították az értelmiség legyőzők és kommunikációs csapások szerepét és sorsát végrehajtva rajtuk, csak néztek egymásra könnyes szemekkel, abban reménykedve utolsó pillanatig, hogy a rémálom egyszer véget ér, mindez nem történhet meg büntetlenül bízva az emberiességi törvényekben.
.- De abban az országban, mely a világ minden könyvét és főszerepét rajtuk hajtotta végre minden korával, idejével az egykori világnak nem volt segítség, valamint a kivizsgálás az ügynek is nehézkes, mivel elmeosztály alá rendelték azokat, amik a sötétség fertelmeivel mészárolnak, s ha ezeket valaki észleli, ha csak annyit mondjon, hogy tönkre tették, máris megbélyegzik. Az összes kommunista, vallási kort elmeosztály tagjai jelentik, biztonságban van a Hunnia elmeosztály a könyveivel, filmjeivel, szív küldi szívesen kezdete óta a szívszeretettel bíró emberek megtámadásának titokban tartásával
- Hihetetlen ez Bélám, hiszen nagyon kevés szívvel rendelkező ember élt mindig a világban, s éppen ők voltak veszélyben, minden bénító, csonkító csapást, gyalázását a tökéletes embernek miattuk találták ki és hozták létbe, mint egykor Ádám és Éva személyiség, vagyis arc nélküli népét ember formában megteremtve. Gyuszikának is összezúzták az arcát, vagyis a személyiségét keresztül húzva megsemmisítették a nácik helyett emelésükkor, mert ők is az elmeosztályukhoz tartoztak, meg Magdikát bezárták börtönbe, nem engedve az utcára, a boltba harminc évig, mert a nácik bolt- és közlekedési fóbiások lettek volna.
Szóval az egész ország tudta, hogy 81 éves hosszabbításban ismételve az olaszliszkai Benkő Lajos nagyapa támadását Magdikán anyja sorsával együtt, akit megtámadott a Rákóczi téri média a szőke Gábor Zsazsa kezdettel gondolkozás nélküliség miatt, mint amiket létbe léptettek patológiai nemi csapásként agy nélkül, folyamatosan bombázva emiatt Magdika fejét is születése óta érthetetlen és felfoghatatlan cselekedet, melyet páran próbáltak leplezni Vilmám, amit észlelt az ország semmiről sem tudó lakossága, de senki semmit nem tett, s már túl késő volt.
- Gyuszika úgy halt meg, hogy semmit sem tudott arról,mi történik vele, hogy őt végig csonkították kommunikációs csapások helyett, s hogy a kommunista elmeosztály csúfolta Magdikát a jó helyesírása miatt, azt híresztelve már a nyolcvanas években, hogy a Kohut áldozatok, mint nyelvi ellenségei az elmeosztálynak, mind elmebetegek, előre készülve arra, hogy még nagyobb iszonyatot fognak végrehajtani. Magdikának még a hangszálait is leszaggatták, megnémult örökre, mert a legtehetségesebb volt minden művészeti ágból, időmértékesen beszélt, s neki volt a legszebb énekhangja a világon.
- Nem restelltek ennek ellenére a fényevésen tartott áldozatok példájából tanulni, nemesedni, emberré válni, ahogyan Weöresék előre készültek Jékelyékkel arra, hogy egyetlen nagy közös áldozásukkal megváltják egész Keletet és a cigányságot.
- Egész India benne van akkor, végtelen a tisztulásuk....
- Így van, drága Vilmám, már 1956. óta tart a Hunnia börtön elme ember áldozása, a hozzájuk tartozó országok és népek semmit sem tudtak arról, mi az a vasfüggöny, hogy itt vannak az elme kommunisták, s hogy egymás után valamennyi kommunista korát a történelemnek végrehajtották a gyerekeken 1989-ig, a Táncdal-fesztivállal már másodszor zárva le az országot, s hogy Szovjetúnióban Putyin miskolci berendezésű nemi csapásokból álló felszabadító hadserege várakozik. A régebbi orosz kommunistáknak 1956-ban még a szívüket is kivájták a Rákóczi térrel, mert a börtönbe zárták a Hunnia elme bűnözőit és kommunikációs csonkítóikat.
- Mi történt rendszerváltáskor akkor, drága Béla?
- A kommunista korok egymás utáni végrehajtása végére érve főszereplőként megtéve Magdikát kezdték a Hunnia elme vallásainak korait egymás után emelni, valamennyi feszületesük a Rózsáikkal megjelöltek helyett Magdika volt egy személyben.
- Magdika szíve talán ezért lett annyira kitartó és reménykedő, erőt és támogatást nyújtva mindenkinek, Gyuszikának is, mert a férfiak, Bélám egyetlen becsületet ért sérelem, vagy értelmetlen, sokáig tartó szenvedés során felmondja a szolgálatot. Nem bírja a szív elviselni az emberség sárba tiprását.
- Drága Vilma, elég, ha beszélünk arról, mit tettek a Kohut emberekkel, máris nyilall és sajog a fájdalom, nem bírom feldolgozni a gyalázatukat folyamatosan erkölcs, becsület, emberség, törvény, szépség, magyar nyelv, ének, logika és értelem ellen. Aki embereket hurcol meg, dönt nyomorba, azt az embert bántja, aki nem ismerte a rosszat, a bűnt, s szándékosan leírja, hogy olyat követ el üzenve mészárlásukkal az orosz honba, hogy tettüket többé nem mossa le a hó abban a tudatban, hogy mivel titokban vannak cselekedeteik, nehéz és majdnem lehetetlen bizonyítani, biztos a dolgában, hogy mint eddig, soha nem kerül büntetésre. S vissza sem lehet adni,mert a sötétség cselekedetei szív nélkül valóak törvény és szív, emberiség ellen.
- Ha jól vettem észre Bélám, nekik vannak saját emberjogi bizottságaik, ahol orvosolják, ha néha visszakapnak valamit az élettől.
Igen, ezért mondtam, hogy az ítélkezés és törvénykezés mindig a gonoszoké volt, őket meg lehet hurcolni, nem tesznek kárt a nem létező személyiségükben és tisztátalan lelkükben.
 
 
0 komment , kategória:  Életképek  
Néha engedni kell
  2017-04-12 16:48:21, szerda
 
 
Néha engedni kell

- Egy középkorú nő vallomása



Egy középkorú nőben rengeteg asszonyi tudás gyűlik már össze. Benne van még a bakfis, de már látja a közelgő hervadást. Magdás Emőke sokunk élményét sűrítette bele ebbe a lírai vallomásba.

-

Van, hogy olyan a szomorúság, mint a barázdált arcú, szótlan öregasszony a fekete fejkendője alatt. Kérge taposott, sötétkék, kicsit foszlott papucsában csoszog napra-nap. Ágyneműi kikeményítve, élükre hajtva állanak a naftalinos szekrényben. Ruhái között elrejtve keserű csokoládék és kuporgatott papírpénzek lapulnak kopott, barna tárcában. Szelíd, finom, húsleves zamatú, telt ízű, szélfútta vasárnapokon, mikor átsüt a nap az ódivatú csipkefüggönyön, és mintát vet rajta keresztül a falon a fény, kitesz magáért nagyon, de nem ül le mellém az asztalhoz. Soha nem szokása, csak a hátam mögött egy székre, lábait maga alá húzva, hogy ne zavarjon senkit sem, de mégis tettre kész, ha konyhakendő kell vagy szelet kenyér, egy pohár víz, tettre kész hát úgy, mint nagyanyám. Széken kuporgott ő is a hátunknál, meghúzódva, mintha kevesebb lenne tőlünk, ülj le mellém, mama, kérleltem, jó itt nekem, pont elférek, szabadkozott. Sietve rakta elénk az ebédet, gőzölgött a tálban megrakottan, ő meg csirkecsontot rágcsált, mindenki kívánságát leste.

A ház ura jóllakottan utasított, folyton ugráltatta, mindig ugyanazon forgatókönyv szerint, vasárnapról-vasárnapra, percre pontosan, mintha örök, asszonyi feladat lenne, Julis, kendőt, Julis, poharat és bort, az természetes volt valahogy, csak nekem nem lett az soha. Szégyelltem magam, hogy ilyen megtörténik, én ugrottam helyette, és közben kicsit dohogtam, ő miért nem tud felállni nagyanyám helyett, aki csak kirázta az abroszt ebéd után szótlanul. Elsimította a ráncokat az asztalról, abroszról, csak magáról nem simította el, almás pitét rakott elénk, porcukorral szórtan. Olykor pont olyan a szomorúság, mint nagyanyám, a hátunk mögött ülő, galamblelkű öregasszony. Még nyáron is jól felöltözik, kötött mellény van rajta, néha ücsörög a kemence mellett a padkán, és alig észrevehetően int, hadd maradjak még, de csak csendben ülök, ne törődj most, csináld a dolgod, nem lesz velem baj. Akkor hagyom, észre sem veszem, hogy ott van, csak, mikor elmegyek mellette, akkor két keze közé citromfűteát adok, kortyolgassa, odább rakom a járóbotját, ne botoljak el benne, maradjon akkor, nem is beszélgetünk, csak éjjel egészen halkan szuszogjon, intem le, nem tudok jól aludni.

Néha meg olyan, a szomorúság, mint egy kócos bakfis, apró, feszes mellű, kemény combú, sok szín ruhában.

Hosszú, szabadon lengő haját belefújja az arcába mind a szél, amikor hintára ül, lóbálja magát előre-hátra, száll a haja, leng a szoknyája, kilátszik a térde, és belenevet az arcomba. Egészen közel hajol hozzám, szinte összeér az orrunk. A szemembe néz büszkén és kacéran, kicsit követelőzve kérlel, most engedj be, mikor az ajtóm előtt megáll, alig nyitom ki, bekukucskál a résen, megjöttem, csilingeli, rosszkor jöttél, nem érek rá, bosszankodom magamban. Megkapaszkodik az ajtófélfában szemtelenül, rá se tudjak zárni, mondom, ne, még, dolgom van, mesét mondok épp a lányaimnak, de nem vagyok elég határozott, mert mégis félreállok, elférjen mellettem, ne sodorjon magával, jöjjön hát, ha jönni akar. Nem lesz velem sok gondod, mondja hanyagul, sietőben, még vállai mögül kicsit visszanéz, de már bent is van, megpördül a szobám közepén. Én pedig nem hiszek neki, mert szeleburdi, jól tudom, hogy nem ismeri a határokat. Tapintatlan, mert fiatal még, tíz évvel fiatalabb legalább, és nem tudja a pontos időt sem, mikor kéne igazán jönni.

Akkor, ha elaludnék, játékosan csetteg a sarokból, és lerántja a paplant rólam, korán még az este, szól engedetlenül, és tollat ad a kezembe, írjál, parancsolja nevetve, vagy ha nem írok, csak emlékezzek, de ha nem akarok emlékezni sem, legalább nézz a tükörbe, melléd állok, csak a miheztartás végett. Akkor kicsit elidőzök a tükör előtt, régen sosem, mostanában gyakrabban, egyre inkább érdekel minden apró kis változás rajtam, hozzá méricskélem magam. Majdnem úgy festek én is, majdnem olyan feszesen, mint a bakfis, akit leraktak a kollégium előtt tizenkilenc évesen, hogy most már itt az ideje élni, időt beosztani, és jól tanulni, de más napok után inkább mégis puhábban, és ezt csak véletlenül tudom, mikor csókolomot köszönnek az utcán a gyermekek, hogy olyan vagyok, mint anyám az én koromban. Mellette álltam, apró voltam, mikor azt a pöttyös ruhát forgatta harminchárom évesen egy pesti boltban, magára illesztette, csinos vagy benne két gyerek után, dicsérte meg apám, és most ugyanúgy pipiskedem benne én is, lányaim dicsérnek, jól áll rajtad, anya, csak azt nem mondják, három gyerek után.

Akkor eszembe jut hirtelen, nem vagyok már lány, csak úgy érzem magam egy pillanatra, aztán mégis úgy, se fiatal nem vagyok már, de még öreg sem, középúton valahol, zavarodottan. Hídon átrohanó vagyok a nyárban, szaladok a bakfis után, de már nem mellette, csak a lába nyomában, és leng a hajam a szélben. Mintha lenne egy másik élet is, képzeletbeli párhuzamos, ahol még szabad vagyok, és nekem ciripel egészen a nyár, enyém a világ, nem kell időre hazaérni, számlát fizetni, gyermeket öltöztetni, reggelre kikészíteni a holnapi ruhákat. És aztán esténként, ha a tükör előtt megállok, a bakfis integet nekem a hátam mögül, még szép a vállam, íveltek a vonalaim, a nyakamon még sima a bőr, a hajam azért szállhatna szabadabban is, akkor megborzolja kicsit, húzzam ki magam, mondja, még nem késő, kicsit kell még hídon lépni, nyári éjszakában könnyű melódiát hallgatni, egyszer élünk, még van tíz éved mindenre, susogja.

És akkor megkeresem magam, ott állok az öregasszony és a bakfis között, csendre intem mind a kettőt, ne beszéljenek egyszerre.

Inkább csak megvetem a hátam, ha az autóban ülök, hazafelé tartva, buszon ringatózva, az ablakhoz dőlök a fény felé, csukott szememen át érzem az árnyakat, ahogy vonalkásan vibrálva szaladnak. Aztán a konyhából kinézek az ablakon, a gyermekeim játszanak a fák alatt, minden a helyén van, kerek a világ. Már nem bánom az időt, hogy eltelik, szeretni fogom a ráncaimat is, vagy csak engedelmesen hozzájuk simulok, de ma még jól áll rajtam a pöttyös ruha, és azon gondolkodom, mindkettőre hallgatnom kell kicsit. Egyik szól a hátam mögül, hozd rendbe a házad, süss almás pitét, nem érünk rá, gondolni és érezni később is lehet, én itt leszek télen is, meghúzódom a padkán, másik mondja, pulzáljon még a rostjaidban az élet, siess, fuss, szaladj, rohanj, lüktess, gondolj szerelemmel, nevess bele a nyári napsütésbe, ideje van mindennek.

Magdás Emőke
 
 
0 komment , kategória:  Életképek  
Ez a férfi néhány nagyon fontos dolgot fogalmaz meg
  2017-03-30 21:01:37, csütörtök
 
  Ez a férfi néhány nagyon fontos dolgot fogalmaz meg a házasélettel kapcsolatosan. 16 évig volt nős, amióta elvált számos dolgot sokkal világosabban lát. Érdemes megfontolni a tanácsait annak érdekében, hogy elkerülhessük a válást.

1. Az udvarlás fontossága

- soha ne tekintsünk úgy a feleségünkre, mint egy “vagyontárgyra". Attól, hogy kimondta a boldogító igent, még nem azt jelenti, hogy örökre a miénk. Mindent meg kell tennünk azért, hogy újra, és újra meghódítsuk. Menjünk sétálni, moziba, étterembe, udvaroljunk minden nap. Ne felejtsük, hogy ő a legdrágább kincsünk.

2. Legyünk nyitottak a világ felé, de a legfontosabb helyet a szívünkben mindig tartsuk fenn a feleségünk számára

- legyünk óvatosak, ha bárki be szeretne férkőzni a szívünkbe, tudatosítsuk magunkban, hogy az a hely már foglalt, mégpedig egyetlen nő számára.

3. Legyünk szerelmesek, akárcsak a kapcsolat kezdetén

- az biztos, hogy idővel mindkét fél változik, de minden nap próbáljuk meg feléleszteni azt a kezdeti lángolást. A feleségnek nem kell kötelezően a férje mellett maradni, ha úgy érzi, hogy már egyáltalán nem ugyanaz az ember a párja, mint, akivel megismerkedett. Előbb-utóbb keresni fog egy másik embert, aki tárt karokkal, érdeklődéssel, és csodálattal fogadja.

4. Beszéljünk a pozitív tulajdonságairól

- a nőknek nagyon fontos a dicséret, az, hogy mindig észrevegyük és kimondjuk azt, amit szépnek látunk benne. Adjunk hálát azért, hogy egy olyan nő ül mellettünk, aki a világon a legjobban értékel, és szeret. Egy szép szóval, dicsérettel, egy kis figyelmességgel könnyen fel tudjuk lobbantani újra a szerelem lángját.

5. Vállaljuk a felelősséget az érzéseinkért

- nem a feleség feladata az, hogy állandóan jobb kedvre derítsen. Meg kell találnunk a boldogságunkat, legyünk kiegyensúlyozottak, és akkor a kapcsolatunk is felhőtlen lesz.

6. Hagyjuk, hogy önmaga legyen

- ha szomorú, vagy mérges, öleljük meg, és várjunk, míg elmondja, hogy mi bántja. A nőnek nagyon fontos, hogy meghallgassa valaki, érezze, hogy biztonságban van. Elég egy ölelés, egy biztatás, hogy tudja, valaki elfogadja a problémáival együtt, olyannak, amilyen, és máris sokkal boldogabb lesz.

7. Figyeljünk a lelkére is

- tanuljuk meg a szeretet nyelvét, kérjük meg, hogy soroljon fel 10 dolgot, amitől boldognak érezné magát. Érezze úgy magát a kapcsolatban, mint egy királynő!

8. Kerüljük a durvaságot

- néha mindenki hibázik, de vigyáznunk kell, hogy egy nővel, bármi tragédia is történjen, soha ne beszéljünk durván. Ők ilyenkor mindig a lelkükön sérülnek, és ez a seb nagyon nehezen gyógyul be.

9. Legyünk világosak

- beszéljünk egyértelműen, közöljük a terveinket, kívánságainkat, ötleteinket. Az egyértelmű, előrelátható dolgoktól a nők sokkal jobban érzik magát. Náluk a biztonság mindennél fontosabb.

10. Ne problémázzunk a pénz miatt!

- a pénz olyan, mint egy játék, legyünk egy csapatban, és közös erővel próbáljunk meg minél jobban érvényesülni. Ne legyenek titkaink a pénz területén, mindenki egyformán vegye ki a részét a pénzügyi dolgokban. A problémákat sokkal könnyebb közösen megoldani.
 
 
0 komment , kategória:  Életképek  
     1/267 oldal   Bejegyzések száma: 2661 
2017.06 2017. Július 2017.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 210 db bejegyzés
e év: 1622 db bejegyzés
Összes: 38489 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1085
  • e Hét: 35253
  • e Hónap: 189626
  • e Év: 1124756
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.