Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Bajtai András
  2011-04-09 14:14:34, szombat
 
  BAJTAI ANDRÁS versei :

......



...... ........... .....



.Itt a beírt versek címe van.A versei című lap kommentjeiben elolvashatod a verseket!
Kérlek oda a kommentbe, írd be a verset, amit hoztál!...... .............. Előre is köszönöm!


...... ........... .....







CÍMEK...... ........... ........... .......HÁNYADIK KOMMENTBEN TALÁLOD?......KI GYŰJTÖTTE?

A birodalom________________(#)- Gizella Lapu

A bizonyítványosztás________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
A bizonytalanság________________(#)- Gizella Lapu
A hátsó szobákban________________(#)- Gizella Lapu
A ház________________(#)- Gizella Lapu
A kislány________________(#)- Gizella Lapu
A költözés________________(#)- Gizella Lapu
A legnehezebb________________(#)- Gizella Lapu
Alig észrevehető________________(#2)- Juhászné Szunyogh Mária
A madár________________(#)- Gizella Lapu
A mező________________(#)- Gizella Lapu
Amiért jönnek________________(#)- Gizella Lapu
Az egyetlen zene________________(#)- Gizella Lapu
Az első mondat________________(#)- Gizella Lapu
Az öltöző________________(#)- Gizella Lapu
Az utolsó éjszaka________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Árnyékomat árnyékodért________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Bárki lehet________________(#)- Gizella Lapu
De most az öröm________________(#1)- Juhászné Szunyogh Mária
Hang és kerítés________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Hang és vér________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Másnak________________(#)- Gizella Lapu
Megszólít úgyis________________(#)- Gizella Lapu
Mindegy neki________________(#)- Gizella Lapu
Rajz és kívánság________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Ráérsz még________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Séták________________(#)- Gizella Lapu
Szeretkezés________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Szín és hegedű________________(#)- Gizella Lapu









Gyűjtők névsora :

Juhászné Szunyogh Mária
Gizella Lapu - Ausztráliából
 
 
0 komment , kategória:  Bajtai András 1.  
B András
  2011-04-08 09:07:03, péntek
 
  Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ........... 2011-04-07 10:06:29


Bajtai András

A madár


Már két hete gyalogoltunk a síkságon társammal,
amikor megtaláltuk az első döglött madarat.
Kicsavarodva feküdt a fűben, hatalmas szárnyait
széttárta, amik alól apró rágcsálók szaladtak
szerteszét, amint megneszelték, hogy közeledünk.
A madár fekete volt, ezt a fajtát csak a könyvekből
ismertem, még régebbről. Sosem gondoltam volna,
hogy az első példány, amit a saját szememmel
láthatok majd ezen a mocsaras vidéken, halott lesz.

Ez a madár pedig már nem élt, de azt egyikünk
sem tudta volna megmondani, vajon mi végezhetett
vele. Hegyes csőrébe valaki egy rövid szót karcolt,
amit egy ismeretlen nyelven írhattak, mivel egyikünk
sem értette. Mégis egyszerre borzongtunk össze,
amikor megláttuk a ferde vonalakat, amiket remegő
kézzel véshetett a vastag szaruba az ismeretlen.

A halott madár szemében megmagyarázhatatlan
rémületet láttam, és tudtam, hogy ma éjszaka már
biztosan nem fogok tudni aludni, hiába húzódom
közelebb a tűzhöz. Szinte éreztem, hogy ez a madár
mondani akar nekem valamit, és én tényleg nem
lepődtem volna meg, ha váratlanul megszólalt
volna, hogy rekedt hangon a tudtomra hozza, most
azonnal forduljak vissza. Sokáig figyeltem a tetemet,
de nem mondott semmit, csak a szél csípte egyre
jobban az arcomat, ezért végül továbbindultunk.

Társammal még sokáig mentünk ezután szótlanul
egymást mellett, amikor váratlanul az anyám jutott
eszembe, aki gyerekkoromban ígérte meg nekem,
miközben a legyeket kergettem a kertben, hogyha
felnövök, repülhetek majd én is, mint a madarak.
És ekkor egyszer csak meghallottam a szárnyak
suhogását, éreztem a hideg szél süvítését, alattunk
szétfolyt a síkság, a táj, amit így még ember sosem
látott, finoman emelkedtünk és zuhantunk, és egyre
hevesebben dobogott a szívem, áhítat és félelem
szorította össze torkomat, aztán csak a fájdalom,
az elviselhetetlen fájdalom, hogy valaki a földhöz
szorítja a fejem, és fényes tollaimat tépkedi egyre
durvábban, legvégül pedig, miközben már nem is
kapok levegőt, a csőrömbe vési imájának betűit.



Az öltöző

Az öltözőt gyűlölöm. Vetkőzni, öltözni mások előtt,
le a pólót, melltartót, bugyit, miközben tudom, hogy
lopva figyelnek, rám-rám pillantanak, amikor azt hiszik,
úgyse látom őket. Pedig tudom, hogy engem bámulnak.
Látni akarnak, mert kövér vagyok, pattanásos és ronda.
Látni akarják, amit egész nap takargatni próbálok,
a hájas testet, a zsíros hajat, a piszkos és lenőtt körmöt.
Tudni akarják, hogy mekkora a hasam, lóg-e a mellem,
hogy borotválkoztam-e tegnap, hogy szőrös vagyok-e
ott lent, ahová fiú még nem nyúlt. Én meg csak izzadok,
csurog rólam a savanyú víz, kivörösödve fújtatok,
mint valami kohóban. És ők rajtam szórakoznak, ők,
a törpe gyilkosok. Mert én vagyok a mulatság, akit meg
lehet bámulni, akit ki lehet röhögni. Akire mutogatni lehet.
És ez megy már hónapok óta. A hátam mögött mindig
engem cikiznek. Mintha bármiről is tehetnék. Pedig
mennyire szeretném én is kirúzsozni a számat, kifesteni
a körmömet, hogy a fiúk az én fenekemet is megfogdossák
a szünetben. Mennyire szeretném. De nem panaszkodom.


 
 
1 komment , kategória:  Bajtai András 1.  
B András
  2011-03-23 13:26:25, szerda
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ..... 2011-03-23 12:41:18


Bajtai András: A költözés
A süket nő végül elköltözött. Először
a csend tűnt fel, hogy nem hallom
a falak mögül kukorékolásra emlékeztető
jajgatását, aztán pedig a sötét a lakásban.
Magával vitt mindent. Nem búcsúzott,
nem üzent, csak fogta magát, bepakolta
a bolhairtó nyakörvet, a fésűt, a füstölőt,
a hagymát, és a szétfeszített kalitkát.
Nem tudom, merre járhat most. Talán
csak kedvességet keres a kerítések mögött,
egy kis megértést a színek alagútjában,
elveszve bolyong a hosszú füljáratokban.
Amióta üres a lakása, mintha egy állat
nyöszörögne odaát. Vemhes, napok kérdése
és üvölteni kezd. Aztán meg ott a falamon
az a kérdőjellé görbülő, fekete árnyék,
és a huszonöt kilogramm olvadó negró.
Ma bekopogtatott hozzám a Betűember,
azt mondta, hogy a vízórát jött leolvasni,
és feltűzte a gyűrött fülkagylókat a falra.
Az asztalomon hagyta piszkos szülőfaluját,
aztán ő is elment. Azóta mintha én lennék
a szomszéd lakás. Csak Héjjáné énekel tovább
a nyár nyálkahártyájának ernyője alatt.


 
 
0 komment , kategória:  Bajtai András 1.  
B András
  2011-02-09 11:58:35, szerda
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ....... 2011-02-09 11:19:59

Bajtai András: Az egyetlen zene

Az egyetlen zene


Az útépítés kegyetlen zajai, az egyetlen zene,
amit mostanában szívesen hallgatok, a félénk
kaparászás, ahogyan a ház előtti öreg markológép
küszködik a kemény és sótlan földdel, a dübörgés,
ahogyan körbejár a keskeny járdán a döngölő
gép, vagy a madárszerű vijjogás, amikor újra
bekapcsolják az aszfaltvágót; ezt hallgatom,
és figyelem, hogyan zavarja meg az utca törékeny
rendjét a büdös és kialvatlan munkások jelenléte,
figyelem a kényszerű hulladékképződést.

Ez a feladatom, szemmel tartani a szüntelen
forgolódást, őrizni az ezeréves szabályok kényes
sorrendjét, amibe ez a város olyan kétségbeesetten
kapaszkodik, miközben ők próbálkoznak majd,
de én nem fogok még véletlenül sem elaludni,
hiába kenik be az ablakom alatt a járdát cukorgyári
mésziszappal, és hiába dobálnak ki súlyos
vaslapokat egy közeli konténerhajóból, engem
nem kábítanak el ezekkel a tompa puffanásokkal.

Hamarosan beesteledik, de ők ott messze lent
folytatják tovább a munkát, folytatódik minden,
kivilágítják majd a gépeket, én meg, mint a nemiség
nélküli galambok, csak ülök és figyelek, csak
várom az éjszakát, alig várom a nappali fényárt.


Bajtai András: Mindegy neki

Mindegy neki


Nem tudom megállítani. Jön utánam,
és mondja. Be nem áll a szája.
Ügyes gyerek, mondják róla,
csokit osztogat a nagyoknak,
akik a borotválkozásról fantáziálnak,
a kicsiket pedig - ha a nénik éppen félrenéznek -
megveri. Bántja őket, aztán kipakolja
az uzsonnástáskájukat, és ha már jól lakott,
elveszi tőlük a játékokat. Mindegy neki,
hogy dömper, kisautó vagy játékvasút.
Beszól a csajoknak, akik harisnyát hordanak,
a délutáni alvás közben benyúl a szoknyájuk alá,
mert ők már most olyan lányok. Hagyják neki.
Ilyen a taktikája, behízeleg és sokszor
bocsánatot kér - szeretik is mind a szülők.
Retorikája éles, de hamis, mint a gumibicska
a zsebében, amit a vécében mutogat mindenkinek.
Kiscserkész ő, az egyetlen, aki már bukott,
a legveszélyesebb mind közülünk,
az egyetlen, mondják róla, aki még sokra viheti.
Pedig beteg gyerek valójában, csúnya szavak
forognak a fejében, kezei ragadósak.
Én meg nem tudom megállítani,
jön utánam, és mondja.
És mondja.








 
 
0 komment , kategória:  Bajtai András 1.  
B András
  2011-02-09 11:57:50, szerda
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ....... 2011-02-09 11:19:59

Bajtai András: A bizonytalanság

A bizonytalanság

Egy kis bizonytalanság is elég, és rögtön
megbillenek, kilöttyintem a pohár vizet,
vagy elejtem az előre felcimkézett,
rozsdás és görbe evőeszközöket.
Vagy hirtelen elfelejtem, hogy miért
küldtek le a boltba, és már látom is előre,
hogy úgyis kiröhögnek majd megint,
hiába turkálok egyre kétségbeesettebben.
De az is lehet, hogy egyszercsak becsukom
a szemem, és amikor mindenki azt hiszi,
hogy órák óta alszom, beszélni kezdek,
de akkor meg már nem tűnik fel senkinek.
Vagy a nagy kapkodásban egyik reggel
véletlenül hasbaszúrom magam a kisollóval,
figyelem, ahogy átvérzik a pólóm, és
nagy cseppekben hullik a vasalódeszkára.

Mert egy kis bizonytalanság is elég,
és rögtön megbillenek. Le kell mennem
bevásárolni, de útközben már arra
gondolok, vajon mi lesz, ha a biztonsági őr
lopásra gyanakszik, és arra kér majd,
hogy pakoljam ki a zsebeimet, én meg
mindenki előtt újra megszégyenülök.
Mert ez a kis bizonytalanság éppen elég,
hogy tönkretegyen, olyan, mint az a rakás
homok az előszobában, amibe valamit
ültetni kéne, mint az a kupac sózott föld,
amibe lépten-nyomon belebotlok. Régebben
azt mondták volna, hogy ügyetlen és tehetetlen
vagyok, de ma elintézik annyival, hogy
néha összegyűlnek az ablakom alatt, és
mindenféle ócskavasat dobálnak be hozzám.


Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ....... 2011-02-09 11:19:59

Bajtai András: Séták

Séták

Ezek mindig ilyen séták. Az utolsó
emlékem általában az, hogy fekszem
az ágyban, és oltom le a lámpát éppen,
aztán egyszercsak ott állok valami
romos tér közepén, és mindenki engem
bámul, senki sem érti, mit is keresek
én ott ilyenkor pizsamában, papucsban.
Ezután mindig észreveszem, hogy jön
felém egy félszemű férfi, figyelem,
ahogy lassan közeledik, aztán meglátom
kezében a kábelkötegelőt, és akkor már
tudom, hogy nekem most el kell kezdeni
táncolni, különben valami nagyon rossz
fog történni, mondjuk, hogy egy fióka
csőrével kocogtatnak meg egy villanykörtét,
vagy egyszerűen csak kikotorják, aztán
meg eltapossák a tojásokat. De az is lehet,
csak azt akarja tőlem, aludjak együtt
a béna feleségével, és törölgessem
le a melléről az odaszáradt tejfölt, vagy
hányjam el a havat a háza elől, mert ő már
mozdulni se bír, egész nap csak fekszik
a radiátor előtt egy pokrócba csavarva.

Persze az is előfordul, hogy ülök a kádban,
locsolom a zöld habfürdőt a langyos
vízbe, és hirtelen nagyon megrémülök,
elképzelem, ahogy rám esik a bojler,
majd később, ahogy húzzák ki a meztelen
testemet a kádból, és akkor egyszercsak
ott vagyok megint abban a nevesincs
faluban, állok egy kiszáradt kút szélén,
aztán meglátom, hogy egy sánta férfi
közelít felém, de most kövér felmosónő
vagyok, sebes és puffadt a kezem a hypótól
meg a sósavtól, és köhögnöm kell a füsttől,
de közben azért figyelem a férfit, ahogy
jön felém, és akkor már sejtem, hogy nekem
most el kell kezdenem keserű köpetlazítót
inni, amitől nagyon kell majd öklendeznem,
különben valami rossz fog megint történni,
mondjuk, hogy gereblyével beletúrnak
a kihűlt, füstölgő kupac hamuba, de ami
akkor előkerül, azt már nem látom, mert
hagyják inkább, hogy elfussak, és én akkor
úgy szaladok, hogy hiába ezek a séták, még
csak véletlenül se találjak ide vissza soha.

Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ....... 2011-02-09 11:19:59

Bajtai András: A kislány
A kislány


Egy kislány jön mellettem mindig, amikor
bevásárolni megyek. Beteg lehet, mert
hámlik a bőre, és apró, fekete kiütések
vannak az arcán. Nem tudom, mi baja,
de elkísér mindig, és én fogom a kezét.
Néha egy cserebogár bújik elő a zsebéből,
néha meg, mint egy madár, csak felrikolt,
és én dobnám is el rögtön a szatyromat.
Sokszor érzem úgy, mintha egyedül én
tartanám őt életben azzal, hogy vásárolni
járok. Mert különben senki sem veszi észre,
nekem viszont elég csak kilépnem a házból,
és azonnal meglátom, még be sem csukódott
mögöttem az ajtó, de ő már ott áll előttem,
hirtelen, mint egy villanyoszlop, és nem
értem, miért van ez, de ránézek, és abban
a pillanatban mintha mindent tudnék róla, csak
azt nem, hogy az apja vagyok-e, vagy a fia.


Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ....... 2011-02-09 11:19:59

Bajtai András: Az első mondat
Az első mondat


Az első szót keresem még mindig,
az első mondatot azóta,
hogy a szemem láttára ürítették
ki a gyerekszobákat ebben a városban.

Váratlanul jöttek. Feldúlták az óvodákat,
és bekerítették a játszótereket:
a gyerekek kellettek nekik,
és mit mondjak, könnyű dolguk volt.

Nagyon könnyű. De nem volt nekik
ennyi elég: eltördelték az ujjaimat,
és forró viaszt csepegtettek a szemembe,
hogy senki se higyjen majd nekem.

Pedig mindent láttam. És el fogom mondani,
csak kell az a szó, kell egy mondat -
egyetlen mondat, amit ha megtalálok,
tudom, megy majd magától.



Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ....... 2011-02-09 11:19:59

Bajtai András: Bárki lehet

Bárki lehet


Nem tetszik ez az első mondat, de akkor is -
beesteledik csendben és kezdődik előlről.

Eljön majd egy öregasszony képében,
én meg persze semmit sem értek az egészből,
miért mutogat rám mindenki a folyosón,
miért járkál mindenki egy matraccal a kezében.
Meglátogat majd ez az öregasszony, becsenget
hozzám egy nap, de csak áll az ajtóm előtt,
és semmit se mond, csak áll és néz rám,
és a küszöbre szórja a zacskó száraz kiflivéget.

De az is lehet, hogy egy butácska kisfiú lesz.
Leszólít majd az utcán, ártatlan mosoly, hamis
szavak, hogy neki sosem olvastak esti mesét,
ezért vigyem haza ezt a kanna benzint, gyújtsam
fel a kerek erdőt, olvasszam fel az üveghegyet.

Végülis bárki lehet. A postás, aki megtanít
titokban horgonycsomót kötni, a virágárus, aki
az újságban az összes kérdőjelet felkiáltójelre
cseréli, vagy a délutáni alvás az óvodában,
takaró alatti csönd, anyám szilveszteri kocsonyája.

Közben beesteledik csendben, kezdődik előlről,
és én semmit sem tudok tenni ellene.


 
 
0 komment , kategória:  Bajtai András 1.  
B András
  2011-02-09 11:57:25, szerda
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ....... 2011-02-09 11:19:59

Bajtai András: A hátsó szobákban
A hátsó szobákban

Ma megint találkoztam a süket nővel,
de most sem tudtam bemutatkozni neki,
csak jött felfelé a lépcsőn szótlanul,
aztán nem sokkal később visszafordult,
ezt láttam jól, talán mert én is indultam
éppen valahova, de az is lehet, hogy
már hazafelé jöttem, akárhogy volt,
később is tisztán lehetett hallani, hogy
fordult még párszor a lépcsőházban.

Pedig mennyire szerettem volna leírni
végre neki a nevem egy papírra, úgy
tenni, mintha sok-sok évvel ezelőtt én is
kaptam volna valakitől egy olyat, mintha
én is olyan ember lennék, akinek van
még dolga ezekben a hátsó szobákban.

Persze hogyha lett is volna saját nevem
valamikor, ők akkor sem hagyták volna,
hogy véletlenül lejegyezzem, viszont
akkor legalább a kezdőbetűket a levegőbe
rajzolhattam volna neki, a megfelelő
pillanatban, amikor senki sem néz oda.


Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ....... 2011-02-09 11:19:59

Bajtai András: A legnehezebb

A legnehezebb



Úgy képzeltem, hogy könnyű lesz.
Csak annyit mondok majd, hogy
ez az évszak is véget ért, ahogyan
elfogyott a fény, elfogytak a falak.
Azt reméltem, hogy könnyű lesz.
Kisétálok majd, mint egy boltból,
és akkor meglátom, hogy akik
eddig az erkélyen álltak, eltűntek.

Azt hittem, hogy olyan lesz, mint
átszaladni az úttesten, megállni
a hídon. Semmi jelentőségteljes.
Csak az előre betanult mozdulatok.
Nyugalom. Ahogy leveted a cipőd,
lecsatolod a karórád. Azt hittem,
hogy erre gondolok majd, ha esne,
amikor indulni kell. Vagy a csendre.
A legnehezebb csendre, mintha
mindenki egyszerre aludt volna el.


Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ....... 2011-02-09 11:19:59

Bajtai András: A birodalom

A birodalom

Ez itt az ő területe. Ezt mindenki
tudja jól. Hogy az öregek már
évek óta nem járnak errefelé,
és még a legbátrabb gyerekek
sem merészkednek idáig.

Én is csak véletlenül találtam ide.
Tudom, hogy ez itt már az ő földje,
hogy ezek itt az ő görbe fái,
de azt is tudom, hogy az övé ez
az összekarcolt kerítés és az ól is.

Az írnokhoz indultam, hogy levelet
küldjek az ismeretlen évszakról,
aminek érkezését megjósolták
nekünk, nem is értem, hogy
most mégis itt vagyok.

Mert ez itt az ő földjének sara
a cipőmön, ezek itt az ő elhullott
állatainak kiszáradt csontjai,
és én, bármit is gondoljanak majd
rólam e hamis birodalmat újra

benépesítők, bizony az ő fáinak
árnyékában pihenek most. Jó itt.
Hallani, amit a halászoknak mond
a folyó, favágóknak az erdő.
Az üres csónakot, ahogy a mólónak

lökdösi a víz. Tudja, hogy itt vagyok.
Érzem, hogy látja most is, ahogyan
fekszem itt, mégsem mutatja
magát, mert az akarja, hogy mint
a szarvasok, ideszokjak én is.


Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ....... 2011-02-09 11:19:59

Bajtai András: Megszólít úgyis


Megszólít úgyis

Tudom, hogy most is figyel. Talán itt
áll éppen a hátam mögött, és vállamra
teszi majd a kezét, ha ezt befejeztem.
Vagy csak ül valahol a szobában, és
arra vár, hogy történjen végre valami.
Hogy odakint csendben eleredjen az eső,
vagy valaki halkan kopogjon az ajtón.
Persze könnyen lehet, hogy még nincs
is a lakásban. Fel-alá sétálgat az utcán,
vár rám, figyel, hátha megyek valahová.
Vagy bámul be éppen az ablakon. Nem
érdekli, hogy mit csinálok, leskelődik
utánam. Mintha akarna tőlem valamit.
Érzem, hogy figyel most is, én mégsem
tudom, mit mondhatnék neki. Várok.
Megszólít úgyis. Vagy semmit se mond.

Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ....... 2011-02-09 11:19:59

Bajtai András: A ház

A ház

Úgy kezdődik, hogy bejön
a szobámba, lerántja rólam
a takarót, és mintha csak
egy arcot keresne, a letakart
tükörre mutat. Nem beszél
hozzám, és nem mutogat,
én mégis követem őt, két
törött mutató egy óra nehéz
lapján, megyünk át a városon
szótlanul. Mintha meg akarna
találni valamit, egy utcát
mondjuk, aminek már senki
sem emlékszik a nevére, vagy
egy házat, amihez valami
közöm lehet. Ide-oda forgatja
a fejét, de hiába, pedig tudom,
hogy akkor is létezik ez a ház,
hogy nincsen mögötte domb,
mogorva hegy, és érzem, valahol
most is üresen áll. Mégsem
találjuk meg, pedig valamiképp
minden út oda vezet, ehhez
a szétfeszített kalitkához.

 
 
0 komment , kategória:  Bajtai András 1.  
B András
  2011-02-09 11:26:40, szerda
 
 

Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ....... 2011-02-09 11:19:59

Bajtai András: Amiért jönnek

AMIÉRT JÖNNEK

(1)
Kapaszkodom én is minden erőmmel,
minden nap, ezt nem titkolhatom el,
hogy egyre kétségbeesettebben
jegyzetelem az elágazásokat, a rám
leselkedő olcsó és kiszámítható
fordulatokat, hogy melyik sarkon
merre forduljak, hogy miféle nyálkás
és cuppogó élőlényeket cipelnek
sötétedés után műanyagszatyraikban
az öregek, mert látom a buszon,
a villamoson, hogy valami rugdossa,
nyomkodja a zacskók oldalát, látom,
hogy nem adja fel, valami sötét és nehezen
elfogadható, egy idegen tárgy, ahogyan
megágyaz a bőrben, egy árnyék, aki
most megszabadul a fénytől, elengedi
a világosságot; akit már nem nagyon
érdekel, hogy mi lesz, ha megint későn
kelek, mert ő már tudja, hogy úgy se kell
ma se mennem sehová, és tudja ezt
az a valami is, ott a szatyorban, amiről
már régen lemondtak, ott hagyták
felnőni és megöregedni a sarokban,
de azért néha lelocsolták vízzel,
és most fogalma sincs, hová viszik.

(2)
Mászok egyre feljebb és feljebb,
követem és felejtem a félelmet, számon
tartom az indulásokat, a tévedéseket,
és a meg nem érkezéseket, azért
dolgozom, hogy az a valami tovább
mozogjon a szatyorban, de otthon
akkor sem akarom többet hallani
azt a reszelős sóhajt, azt a csöpögésre
emlékeztető dobogást, amikor egy
bútor csak úgy magától, hirtelen feladja,
és mint egy sarokba hajított zsák,
amiből szanaszét szórták a takarmányt,
jelzés és rezzenés nélkül összecsuklik.

(3)
Ma meglátogatott egy férfi és egy nő,
sose láttam őket, de ők azt állították
magukról, hogy az apám és az anyám,
már vártam ezt a napot, tudtam,
azért jöttek el most hozzám, hogy
kiderítsék, rendesen beágyaztam-e,
hogy leellenőrizzék, mennyit ittam,
és mit ettem, tisztaság és rend vagy
kosz van-e, és hogy összehajtogattam-e
a frissen mosott ruhákat, ezért jöttek,
és tudtam, hogy most akkor megtalálják
azt a sok kacatot, amit kínkeserves
munkával összelopkodtam az évek alatt,
a WC pumpát, az elfoszlott abroszt,
rengeteg szigorú vacsora emlékét,
a korpás parókákat a fürdőkádban,
és persze a kovászos uborkák közé
dugott fényképeket a befőttesüvegben,
tudtam, hogy most megtalálnak mindent,
amit eddig rejtegettem, és amiket most
már nem titkolhatok el soha többé.



Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ....... 2011-02-09 11:19:59

Bajtai András: Szín és hegedű
Szín és hegedű

A pirossal kezdte, majd a sárgáért nyúlt, végül
a kék következett, egymás után falta fel mindegyiket;
a betűember aznap este színeket vacsorázott.

Éhes volt, a hangok pedig valahol messze jártak,
és nem maradt senki a városban, aki vigyázott
volna a színekre. Kiradírozta tehát a kerítéseket,

és evett a betűember. A süket nő pedig mindezt
végignézte, aztán elővette a hegedűjét, mert a hegedűben
sziklás táj van, hol kaktusz terem, és fúj a szél.



Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ....... 2011-02-09 11:19:59

Bajtai András: A mező
A mező



Mint egy néma szidás, olyan a mező.
Nem tudom, hogyan kerültem ide,
én csak reggelizni akartam, beültem
valahová megenni egy szendvicset,
de akkor jött az a lány, és egy kevés
pénzt kért tőlem is, de én nem adtam
neki. Csak később vettem észre, hogy
a kézfején nincsenek ujjak, később
láttam meg, hogy a jobb keze végén
mintha csak egy burgonya lett volna.

*

Itt van ez a mező, amihez már semmi
közöm, és most kezdenem kell vele
mégis valamit. Lerajzolni, belevésni
az emlékezetbe, azonnal elfelejteni.
Mintha lehetne bármit is kezdeni egy
tájjal, ami mind én voltam valamikor.
Úgy tenni, mintha sosem jártam volna
itt. Mintha azok a fák már nem az én
ujjaim volnának, mintha nem látnám,
hogy közelednek feléjük a favágók.

*

Mintha most néznék itt szét először.
Ide hordtak mindent, amire nem jutott
idő, itt van nagy kupacokban minden,
amire az évek alatt nem került sor,
mindaz, amit egykor annyira szerettem
volna, itt állok most ezen a mezőn, és
rádöbbenek, hogy ez is mind én voltam
valamikor, és mégis egy másik gyerekkorra
gondolok, egy olyan mezőre, ahol nem
állnak körül idegenek egy rakás szemetet.

*

A lánynak talán köze lehet mindehhez.
Lehet, hogy mégis adnom kellett volna
neki egy kis aprót, talán törlesztenem
kellett volna valamit a szégyenből és
a bűntudatból, ami még mindig nem
hagyja errefelé megnőni a fákat. Vagy
csak el kellene fordítani a fejemet, mert
most már így se, úgy se lesz könnyebb.
És véletlenül sem gondolni a mezőre
a konyhában krumplihámozás közben.


Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ....... 2011-02-09 11:19:59

Bajtai András: Másnak
Másnak

Az éjszaka megint nem tudtam aludni,
mert egy kisebb tömeg gyűlt össze
odalent az utcán, kiabáltak, gyurmáztak,
aztán hirtelen megutálták a madarakat,
de a süket nő most is eljött hozzám,
és megnyugtatott, ne nézzek oda, mondta,
próbáljam inkább átaludni az egészet,
ne törődjek ezzel a durrogással, mondta,
mert ez csak galambűzés, petárdával.

Szeretnék végre elaludni tehát, ilyenkor
mindig elképzelem, hogy csak úgy találomra
követni kezdek valakit az utcán, hogy
az árnyéka leszek egy ismeretlennek,
figyelem hetekig, hónapokig, aztán egy nap,
amikor nincs otthon, betörök a lakásába,
és csak ülök a karosszékében, fekszem
az ágyában, nézem a tévéjét, élem valaki
másnak az életét, és mielőtt távoznék,

ott hagyok valamit az asztalán, ami sosem
volt az övé, hogy ha nekem nincs is már
miről beszélnem, legalább neki legyen.



 
 
0 komment , kategória:  Bajtai András 1.  
B András
  2010-08-06 14:25:21, péntek
 
  Bajtai András



A GYEREKNAP-CIKLUSBÓL

Szeretkezés (1)

Az éjszaka rémálmom volt, kimentem vécére,
és ittam egy pohár vizet, majd visszafele
megakadt a szemem a hálószoba résnyire nyitva
felejtett ajtaján. Benéztem, és az éjjeli lámpa
fényében először láttam meg anyámat és apámat
meztelenül. Nem értettem, mi történik. Először
veszekedésnek tűnt, majd verekedésnek, ahogyan
anyám sáska-teste összegabalyodott apám
cserebogár-testével, és az így összenőtt rovartestük
ringatózott zihálva, miközben a levegőben
állatkerti szagok terjengtek. Anyám arcán undort
és türelmet láttam, apám tekintete pedig olyan
volt, mint a deszka. Nem tudtam eldönteni,
hogy most bántják-e egymást, és ha igen,
ki büntet kit, csak az össze-vissza forgó ízeltlábú
végtagjaikat figyeltem, és reménykedtem, hogy
mielőbb vége. Nem tudtam, mitévő legyek,
rontsak be anyám segítségére sietve, vagy
szaladjak inkább vissza a szobámba, másnap
reggel pedig zavaromat leplezve jól nevelt gyerekként
lapátoljam be szótlanul a tányér müzlit, mintha
nem láttam volna mindazt, ami a mesékből kimarad.
Végül elfúló sóhajtozások közepette apám
izzadva az ágy szélére húzódott, én pedig
visszaosontam ágyamba, undorral teli izgalmat
érezve, ami még sokáig nem hagyott elaludni.


A bizonyítványosztás

Anyám egy cigány bokszolóhoz ment feleségül,
én nem hasonlítok rá, csak az öcsém, és ezért
örökre hálás leszek neki. Apám pirosarannyal
keni a kaszinótojásokat, aztán pedig úgy falja fel
őket, mint egy szörnyeteg gyermekeit. Most
még béke van. Anyám ilyenkor olcsó csaposlánnyá
aljasul, szótlanul tölti apám poharába a sört,
én pedig a fiúra gondolok, akivel ma reggel iskola
előtt pornófilmet néztünk a videón. Tudom, hogy
tetszem neki, mert nekem már kinőtt a mellem,
és egyszer láttam, hogy merevedése van, és azt
is tudom, hogy ilyenkor szívesen megtapogatna,
hozzám nyúlni mégse mer. Reggeli áhítat után
véres lakoma. Apám végzett, rágyújt, anyám
előhozza a bizonyítványomat, látom, ahogy
végigfutnak szemei a számokon, kettes, kettes,
négyes, hármas, fújja a füstöt, nekem pedig, mielőtt
tenyere az arcomhoz érne, a fiú jut eszembe,
és hogy két test mennyi furcsa pózban találkozhat,
majd az elkenődött pirosarany apám arcán és
kezén, miután leoltotta a lámpát a konyhában.


 
 
0 komment , kategória:  Bajtai András 1.  
B András
  2010-05-28 21:44:34, péntek
 
  Bajtai András

Az utolsó éjszaka.....



Semmim se maradt, mire megérkeztem,
és most mégis enyém ez a széthordott
birodalom, én örököltem röghegységeit,
halvány kerítéseit, öreg vízvezetékeit.
Hiába kérdezték, nem árultam el a nevem,
rám bízták mégis ezt a körömnyi országot -
rozsdás ceruzahegyezővel engem küldtek,
hogy kiirtsam, titokban, ritkuló erdőit.

Ez az utolsó éjszakám, holnap mondanom
kell valamit, talán néhány szemérmetlenül
őszinte mondatot a tengerről, talán csak
fehér szavakat ezekről a boldog romokról,
és akkor könnyen elfelejtenek majd. Látom
őket, ahogy ott állnak a tükör előtt, látom,
hogy a távolban olajfúrótornyok fénylenek,
és tudom, végül úgyis kitalálják a nevem.

Link
Lőrinczy Judit :Childe Herold búcsúja


--------------------------------------------------------------------------------- -------------------


......



BAJTAI ANDRÁS Árnyékomat árnyékodért

Sétálj. A délután szoros, de a holnap
ébredők között már lesznek néhányan,
akik szerint szürkület idején felesleges
ugyannak a nőnek kétszer szerelmet
vallani. Sétálj. Az alkonyatról már
mindent tudok, de a hajnal nem tartozik
felségterületeim közé. A könyörtelen
évszakokat bár átaludtam, szavamat
szegni most még sincs okom: nevedet
nem vésem kocsmák, kávézók asztalára,
szégyellnivaló való álmokat sem jósoltatok
magamnak elalvás előtt, pedig tudom
jól, hogy gyerekkori mackóimról
már régóta nem sugdolózol barátnőiddel.
Árnyékomat árnyékodért, ha engednéd,
én mégis szökni hagynám ma éjjel.

Link


--------------------------------------------------------------------------------- -----------------------------------
 
 
0 komment , kategória:  Bajtai András 1.  
B András
  2010-05-25 12:13:06, kedd
 
  Bajtai András Hang és vér


Hangból volt a Nap. És hang voltam én is,
meg szomjúság. Hang voltam én is, és nem
tudtam beszélni, de ők nevet adtak nekem.

Azt mondták: vadász, erre én: vér.
És megtanultam, hogy piros. És így is lett.
Nem volt hangom, ők mégis elneveztek,

úgy hívtak: piros. És megtanultam beszélni.
Hang voltam, végül csak szomjúság, de
a szomj nem enyhült, a kortyok ittak tovább.


Hang és kerítés

Nem a sötétet. És nem a hangosat. Én nem
ezt akartam. Egyetlen történetet szerettem volna
csak: pirosat. Egy mese elejét, egy mese végét.

Én nem így akartam. Nem ezt a sötétet. És
nem ezt a hangosat. Egyetlen piros történetet
szerettem volna csak: színekből neveket,

hangból házakat. Én nem ezt akartam. Nem így.
A tulipánok túl pirosak, kezdjük ott, sértenek.
A kerítés pedig túl vastag. Túl piros és túl fehér.


Rajz és kívánság


Ezt az egészet én rajzoltam. Most sötét van,
és szeretném ezt a rajzot mégis gyorsan elfelejteni,
a színtelen házat és a fénytelen szobákat,

és bennük a fehér apát és a fekete anyát. Azt
kívánom, bár ne lenne most a papíron inkább senki,
és soha nem sütne ki már a nap ezen a képen,

hogy ne kelljen többet senkinek az árnyékában ülnöm,
hogy tűnjenek el örökre az ajtók, az ablakok, a falak.
Más okból voltam én itt, valaki ezt írta rájuk.

 
 
0 komment , kategória:  Bajtai András 1.  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2018.09 2018. Október 2018.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 1 db bejegyzés
e év: 12 db bejegyzés
Összes: 68305 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 677
  • e Hét: 34443
  • e Hónap: 99622
  • e Év: 2266883
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.