Regisztráció  Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 30 
Jézus feltámadása és búcsúja
  2010-03-06 16:30:14, szombat
 
  Robert Graves: King Jesus
Cassel-London Seventh Edition Januáry 1966

Fordította: Terényi István
Gondolat Kiadó Budapest, 1969
Megjelent a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadás egyezményének keretében a Madách Könyvkiadó (Bratislava) részére a Gondolat Könyvkiadó (Budapest) gondozásában.
Zrinyi Nyomda, Budapest, Bolgár Imre igazgató

Az Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom megkérdezte az Úrtól: ,,Meddig fog tartani a halál uralma?" Ő így felelt: ,,Ameddig ti, asszonyok gyermekeket fogtok szülni..." Sálom újabb kérdést intézett hozzá: ,,Akkor hát jól tettem, hogy nem szültem gyermekeket?" Ő ezt válaszolta: ,,Minden növényből egyetek, csak a keserűt ne egyétek..." Amikor pedig azt tudakolta Sálom, hogy mikor válnak ismeretessé azok a dolgok, amelyek felől kérdezősködött, imigyen felelt neki az Úr: ,,Amikor ti, asszonyok a szemérem köntösén tapodtok, és amikor a kettőből egy lesz, és amikor a hím és a nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nőstény..." És ugyanazon Evangéliumban mondotta a Megváltó: ,,Én azért jöttem, hogy leromboljam a Nőstény műveit."

Alexandriai Kelemen
(Stromata, III.)

...Kommentátorok Edom gonosz királyságával kapcsolatban említik Jesu-ha-Nocrit (azaz Jézust, mivelhogy az volt az ő népe... Egy húsvét előestéjén felakasztották... Közel volt a királysághoz (ti. utódlás tekintetében).

Balaám, a Sánta (azaz Jézus) harminchárom esztendős volt, amikor Pintiasz, a Rabló (Pontius Pilátus) megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett.

Lexicon Talmudicum ,,Abarbanel"
Alatt és babiloni Talmud Zanhedrin 106b, 43a, 51a.

Harmincadik fejezet A búcsú

Az őröknek, bár a százados meglett korú és tapasztalt emberekből válogatta őket össze, nem volt ínyükre, hogy egy keresztre feszített varázsló tetemét őrizzék, amikor ki tudja, miféle boszorkányok meg sírrablók ólálkodhatnak körülöttük. Ahogy közeledett az éjszaka, egyre rosszabbul érezték magukat. Maradék bátorságuk is szertefoszlott, amikor egyik bajtársuk, aki larisszai születésű volt, thesszáliai varázslatokról szóló rémhistóriákkal traktálta őket. Végül még nyomatékosan megjegyezte:
- És ezek nem hazugságok vagy üres mendemondák ám, bajtársak! Mert fiatal mostohaanyám is boszorkány volt, mint már meséltem nektek. Pán igazi leánya, és kisgyerek koromban én is kavargattam az üstjét.

Le sem merték hunyni a szemüket. Pár lépésnyire a sírüregtől tüzet raktak,amellett gubbaszstottak, és sűrűn kortyolgattak a magukkal hozott borból.

Égyszer csak észrevették, hogy valamiféle homályos alakok imbolyognak a távolban. Minden bátorságukat összeszedve rájuk ordítottak, de választ nem kaptak.
- Ők azok, fiúk - motyogta az altiszt, indiai korallból faragott phallikus amulettje után tapogatózva.
- - Mennyi idő lehet még virradatig? - kérdezgették egymástól szoronga.
- - Larisszában ritkán jelennek meg a saját alakjukban - jegyezte meg a thesszáliai. - Varázskenőcsök segítségéel menyétté vagy macskává változtatják magukat, és így minden nyíláson át tudnak bújni. A holttest végtagjainak levágásához nem használnak sem kést, sem borotvát. Csak a fogaikkal dolgoznak, amelyeket külön erre a célra nagyon élesre fennek. Figyeljetek mindent, ami kicsi és kúszik. Dobjatok égő üszköt mindenre, amit mozogni láttok...
- - Pszt! - szakította félbe az altiszt. - Hallottátok?
- Mi az? Mi volt az?
- Nyöszörgés a sírüregből.

A többiek még a lélegzetüket is visszatartva füleltek, rémült borzadállyal. De nem hallottak semmit.

Amikor elsőt kukorékoltak a kakasok, ismét remegni kezdett a föld. A távolból recsegés, ropogás, robajlás hallatszott. A katonák úgy érezték magukat, mintha tutajon volnának, amelyet erős hullám taszított meg.
- Odanézzetek! Odanézzetek! - üvöltött fel valamelyik.
Az a szélesszikla, amellyel még az este elzárták a sírüreg száját, kilódult a helyéről, és a lejtőn megindulva egyenesen feléjük gördült. A katonák rémült ordítozással ugrottak félre, a szikla keresztülgörgött a tábortüzön, szanaszét szórta a lángoló fadarabokat, az üszkös parazsat, s felborította a boroskorsót. Ezt már a harcedzett veteránok idegei sem bírták elviselni. Futásnak eredtek, s a lopple-kapuig meg sem álltak.

Kik voltak azok a távolban imbolygó titokzatos alakok, akiket a katonák láttak? Mária, Jézus anyja, Mária, a királynéja, Mária, a Hajbodorító, továbbá János, Péter és három kénita törzsfőnök. Egymást váltogatva őrködtek, mivel nem bíztak abban, hogy a rómaiak kellő éberséggel őrzik a sírt. Amikor a tábortűz hirtelen kialudt, a katonák pedig riadt futással elrohantak mellettük, értetlenül ordítozva, őket is magával ragadta a félelem, kivéve Máriát, a Hajbodorítót.
Megdöbbenve néztek egymásra:
- Mi történt? Látta valaki?

János, aki a rómaiak közelében feküdt egy tövisbokor mögé rejtőzve, most odament hozzájuk és remegő hangon jelentette:
- A sírüreg száját elzáró szikla legördült, és legázolta a tábortüzet.
- Nagy a veszély, nagyon nagy -mondta erre Mária, a Hajbodorító. - Ki jön velem felszítani a tüzet és mellette őrködni hajnalig?
A kéniták szabadkoztak:
- Nem kell újra tüzet rakni. Elég világosságot ad a hold. És különben is, holdfénynél legjobb nem beavatkozni az ilyen dolgokba.
- Maguktól szoktak-e elmozdulni a kövek?

Mária, a Hajbodorító elszántan odament a tábortűzhöz, ismét halomba rakosgatta a még parázsló fadarabokat, és letérdelve felszította a lángokat. Majd felállt, és megindult a sírüreg felé. A tűz imbolygó fénye halványan bevilágított a barlang belsejébe. Mária azt várta, hogy a test a kőlapon fekszik. Ám a kőlap lábánál egy alacsony fehér alak állott.
- Ó! Ó! - sikoltott fel Mária. - Nézzétek, hol áll! Nézzétek!
- Mit látsz? - kiáltotta Péter.
- Fej nélküli kísértetet a kőlap lábánál. A holttest eltűnt.

Péter feléje iramodott, de csak lassan bírt mozogni, mert a rettenetes veréstől még minden porcikája sajgott. Így hát János, aki vele egyszerre indult el, hamarább ért a sírüreghez. A tűzből kiaragadott égő fadarab rőt fényénél bekémlelt, s látta, hogy a szellemnek vélt alak nem más, mint egymásra rakott halotti ruhák halmaza.

Amikor Péter is odaért, János közölte vele felfedezését:
- A rómaiak így rászedtek minket! Valaki betört a sírba, és csak a halotti ruhákat hagyta itt.

Péter habozás nélkül belépett a barlangba, és körülnézett. Mindjárt feltűnt valami -, az hogy a rablók gondosan összehajtogatták a halotti vászonleplet, és azt a kőlap felső végére tették, a fejkendővel együtt.

Közben a többiek is felértek, és egymás után bemerészkedtek a sírüregbe. Egyikük sem tudta, mit kellene most tenni. Mivel azonban a katonák fegyverüket, köpenyüket, főzőedényeiket otthagyták, végül is úgy döntöttek, hogy megvárják visszatérésüket.

A katonák meg is jöttek virradatkor, és legott heves szóváltás kezdődött az altiszt meg Péter között, egymást vádolták sírrablással. Péter megmutatta Pilatus parancsát, amelyben kiadta a holttestet, és megfenyegette az altisztet, hogy feljelenti a századosnak.

Az altiszt gúnyosan nevetett:
- Még több verésre áhitozol, Simon Barabbás?

A kéniták aztán közbeléptek, és összebékítették a két civakodót. Hosszas tanakodás kezdődött, amelyet végül is azzal a megállapítással zártak le, hogy a jelenlevők egyike sem lophatta el a holttestet, eltűnését természetfölötti okok idézték elő,és semmit sem lehet tenni ez ügyben.

Mire ebben megegyeztek, fényes nappal volt. Mindenki visszaindult a városba, csak Mária, a királyné maradt sírdogálva a sír mellett.

Egyszercsak egy férfi tűnt fel a Jeremiás-barlang kertje felől. Köpenyét szorosan a teste köré vonta, saru nem volt a lábán. Mária mellé lépett, és megkérdezte: miért sír.
- Ellopták valakinek a testét, akit szerettem. Te vagy a Jeremiás-barlang felügyelője? Nem tudnál tanácsot adni, hol keressem?
- Mária!

Az asszony úgy meredt rá, mint aki kísértetet lát. A férfi Jézus volt.
- Uram, hát mégis legyőzted a Halált?
Át akarta kulcsolni a térdét, de ő hátralépett.
- Ne érints olyan valakit, aki keresztfán függött. Most hagyj el engem, kedves. Eredj vissza a Városba, és mondd el a tanítványaimnak, hogy élek.

Mária kábultan sietett a megbeszélt találkozási helyre - abba a szobába, amelyet Nikodémus bocsátott Jézus és a tanítványok rendelkezésére a húsvéti ünnepek időtartalmára -, és az izgatottságtól fuldokló hangon törtek ki mellléből a szavak:
- Él! Jézus él! Péter, a saját két szememmel láttam őt! A te köpenyed volt rajta. Megismertem a vállrészre varrott foltról.

Péter ugyanis a tűznél hagyta a köpenyét, amikor Mária, a Hajbodorító sikoltozására felsietett a sírüreghez, aztán ottfelejtette.
- Asszony - mondta szemrehányón János -, nem vagy eszednél. Egyszer már csalóka játékot űzött velünk a képzelet, amikor szellemnek néztünk egy halom halotti ruhát.
- De én igazán láttam őt!

Nem hittek neki, és mérgesen elküldték.

Nem sokkal Mária távozása után maga Jézus lépett nesztelenül a szobába. A tanítványok majd szörnyethaltak rémületükben. Jézus arcán félmosoly játszadozott, amint ott állt az ajtó mellett, egyik kezét a kilincsen nyugtatva. Olyan gyermekre emlékeztetett, aki éjszaka felkel ágyából, belép abba a szobába, ahol szülei vendégekkel ülnek együtt, s nem tudja, hogy milyen fogadtatásra számíthat.

Péter kővé dermedten bámult rá, csak a száját tátogatta, de egyetlen hang sem jött ki a torkán. Tádé ájultan rogyott a padlóra.

Tamás volt az első, aki végre meg tudott szólalni:
- Ha te vagy Jézus, engedd, hogy megérintselek. Meg akarok győződni róla, hogy nem valami démon jelent meg előttünk.
- Nézz a kezemre. Tekints a lábaimra. De ne érintsd meg azt, ami átkozott.
- Ha átkozott vagy, hadd legyek veled együtt én is átkozott. Hiszen engem a te ikertestvérednek szoktak nevezni - mondta Tamás, és gyengéden megérintette a szögektől átvert tenyereket.

Jézus így szólt tanítványaihoz:
- Gyermekeim, azért jöttem, hogy elbúcsúzzam tőletek. Kis idő múlva utoljára fogtok látni, majd újabb kis idő elteltével sokkal világosabban fogtok látni engem,mint eddig.
- Hová mégy, Uram? - kérdezte Fülöp.
- Az én Atyámnak házában sok lakóhely van - mondta Jézus, majd Péterhez fordult: - Simon, Jónának fia, jobban szeretsz-é engem ezeknél?
- Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged! - mondá Péter.
- Legeltesd az én bárányaimat... Simon, Jónának fia, szeretsz-é engem?
- Igen Uram, te tudod, hogy én szeretlek téged.
- Őrizd az én juhaimat!...Simon, Jónának fia, szeretsz-é engem?
- Uram, te mindent tudsz. Te tudod, hogy én szeretlek téged.
- Legeltesd azokat a bárányokat és juhokat, amelyeket tévútra vezettem.
- És az Isten Országa? Közel van-e mindezek után?
- Húsvét előestéjén megtanultam valamit: azt, hogy Isten Országát nem lehet erőszakkal elfoglalni.
- De arra számíthatunk, hogy ezer évig fogunk élni?
- Bizony, bizony mondom néked, amikor ifjabb valál, felövezéd magadat, és oda mégy vala, ahová akarád, mikor pedig megöregszel, kinyújtod a te kezedet, és más övez fel téged, és oda visz, ahová nem akarod. De vajon nincs-e megírva: ,,...Ha a Seólba vetek ágyat, ott is jelen vagy, Uram!" Most pedig kövess engem!

Péter, aki még mindig zavarodott volt a félelemtől, megkérdezte:
- János is jöjjön?
- Mi közöd hozzá? Te kövess engem!

Nesztelenül lesuhant a lépcsőkön. Péter utánatámolygott, majd a többiek is mind, kivétel nélkül. Követték Jézust a sötét, szűk utcákon, keresztül a város keleti kapuján, lefelé a meredeken a Kedron völgyébe, majd a gyaloghídon át fel az Olajfák Hegyére. Úgy tűnt nekik, hogy amikor lassabban mentek, ő is lassabban ment, amikor pedig jobban kiléptek, ő is meggyorsította lépteit - úgyhogy sohasem érték utól, de nem is vesztették el a szemük elől. Amikor később visszaemlékeztek erre az útra, azt találták benne a legkülönösebbnek, hogy Jézus nem sántított.

Elhaladtak a Gethsemáné mellett, és még magasabbra hágtak. A csúcs közelében eg buckán három nőalak állt egymás mellett: Mária, Jézus anyja, Mária, Jézus királynéja ésmég egy igen magas nő, akinek fátyol takarta el az arcát. Mindhárman intettek Jézusnak - olyan egyszerre, mintha egyetlen kéz hívó mozdulata lett volna -, s ő mosolyogva ment feléjük. De még mielőtt elérte volna őket, hirtelen támadt köd sűrű fátyola borult a hegyre, s mire eloszlott, Jézus és a három nő már nem volt ott.

A tanítványok egyiküket sem látták többé. Jézus azonban gyakran megjelent álmukban, sőt néha nappali látomásokban is. Egyszer, miután visszatértek Galileába, olyan tisztán látták őt a tóparton, amint parázson pisztrángot sütött, hogy szinte hallották a sistergést, és érezték a sülő hal szagát.


Itt látszólag véget ér Jézus története, de az ebjonita püspök kijelentette nekem:
- Nem, nincs vége. Jézus a halál legyőzése folytán tovább él mint földhöz kötött Hatalom. A Seólba való bebörtönzéstől felmentetett, de még nem emeltetett fel a Mennyekbe. A Jónak Hatalma ő, bűnbánatra és szeretetre beszéli rá az embereket, míg ellenben minden más földhöz kötött Hatalom (az egyetlen Illés kivételvel) rossz, gonosz, és bűnre meg halálra beszéli rá az embereket. Azokban a napokban sem a kegyes jámborság, sem a gonoszság nem volt általános Izraelben. Ezért Isten Országát nem lehetett megvalósítani . De megvalósul majd a végén, amikor legyőzetik a Nőstény, akkor Jézus valóban ezer esztendeig fog uralkodni, és az egész világ engedelmeskedik neki. Ismét megkoronázzák, de akkor a királynéja méltó lesz az ő erényeihez: nem érzéki, nem ragyogó pompával elcicomázott, hanem szerényen öltözködő, finom, fehér gyolcsruhát viselő asszony. A bölcsesség hét lámpása fog állandóan égni a Király trónusa előtt, körülötte fekszenek majd őrzői gyanánt a Hóreb állatai, mind a négyen, és dicséretét éneklik szüntelen. És a rontó Tenger nem lesz többé. Addig azonban Izraelnek sajátos népnek kell maradnia. Szétszórodva fog élni, és üldöztetéseket fog szenvedni, de végül a tizenkét törzs egyesül majd Jeruzsálemben.
 
 
0 komment , kategória:  A sánta Jézus -Edom Talmud  
Jézus T-kereszten megölése
  2010-03-06 15:13:15, szombat
 
  Robert Graves: King Jesus
Cassel-London Seventh Edition Januáry 1966

Fordította: Terényi István
Gondolat Kiadó Budapest, 1969
Megjelent a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadás egyezményének keretében a Madách Könyvkiadó (Bratislava) részére a Gondolat Könyvkiadó (Budapest) gondozásában.
Zrinyi Nyomda, Budapest, Bolgár Imre igazgató

Az Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom megkérdezte az Úrtól: ,,Meddig fog tartani a halál uralma?" Ő így felelt: ,,Ameddig ti, asszonyok gyermekeket fogtok szülni..." Sálom újabb kérdést intézett hozzá: ,,Akkor hát jól tettem, hogy nem szültem gyermekeket?" Ő ezt válaszolta: ,,Minden növényből egyetek, csak a keserűt ne egyétek..." Amikor pedig azt tudakolta Sálom, hogy mikor válnak ismeretessé azok a dolgok, amelyek felől kérdezősködött, imigyen felelt neki az Úr: ,,Amikor ti, asszonyok a szemérem köntösén tapodtok, és amikor a kettőből egy lesz, és amikor a hím és a nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nőstény..." És ugyanazon Evangéliumban mondotta a Megváltó: ,,Én azért jöttem, hogy leromboljam a Nőstény műveit."

Alexandriai Kelemen
(Stromata, III.)

...Kommentátorok Edom gonosz királyságával kapcsolatban említik Jesu-ha-Nocrit (azaz Jézust, mivelhogy az volt az ő népe... Egy húsvét előestéjén felakasztották... Közel volt a királysághoz (ti. utódlás tekintetében).

Balaám, a Sánta (azaz Jézus) harminchárom esztendős volt, amikor Pintiasz, a Rabló (Pontius Pilátus) megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett.

Lexicon Talmudicum ,,Abarbanel"
Alatt és babiloni Talmud Zanhedrin 106b, 43a, 51a.


Huszonkilencedik fejezet A kutya hatalma


Úgy látszik, az ősrégi időkben minden mediterrán országban keresztre feszítés olt a sorsa az évente kiszemelt Szent Királynak, faragatlan kövekből rakott kör közepén feszítették fel terebintusfára, kerm-tölgyre, pisztácia-fenyőre, gránátalma-fára - aszerint, hogy melyik törzsnél mi volt a szokás. Úgy hírlik, ez a szokás ma is él Észak-Britanniában és Galilea civilizálatlanabb részein: társai a Királyt T alakúra nyesett tölgyfára kötözik fűzfavesszőkkel, majd befedik zöld gallyakkal, tövidkoronát tesznek a fejére, megkorbácsolják, megkínozzák, de úgy, hogy még leírni is borzalmas lenne, végül pedig elevenen megégetik, közben társai bikabőrbe öltözve körültáncolják a máglyán. A Király lelke azonban sas formájában felszáll - ahogyan Héreklész lelke szárnyalt magasba az Oita hegyén rakott máglyából -, és hallhatatlanná válik, a bikabőrbe bújt emberek pedig aukharisztia formájában lakomáznak földi maradványaiból. Görögorszgban csak részlegesen és játékos értelemben maradt fenn a keresztre feszítés: Okümpiában, ahol évente egyszer megnyúzzák az úgynevezett Zöld Zeuszt. De a galileai szokáshoz közelebb álló párhuzamokat lehet találni Kisázsiában, Szíriában és Palesztinában, így a herapoliszi nagy szir faáldozatot meg annak trígai hasonmását, amelyet Claudius császár honosított meg Rómában, mintegy húsz esztendővel az általam eljegyzett események után. Mindegyik esetbe arról van szó, hogy a Szent Király az áldozat, akit a törzs érdekében feláldoznak a törzs isteni Anyjának.

Az izraelitáknál a bírák korában még minden évben keresztre feszítették a Királyt Hebronban, Silóba, Táborban és másutt is. A T alakú tav-keresztet királyi kasztjelként rátetoválták azoknak a homlokára, akiknek nemzetségéből a Szent Királyt évente kiválasztották. Ezt a kasztjelet még manapság is lehet látni a judeai és galileai kénita törzs tagjai között. A héber szent irodalomban is szó esik róla, mégpedig ét, egymással ellentétes értelemben. Mózes Első Könyvében úgy szerepel mint a gyilkos Káinnak - a kéniták névadó ősének - szégyebélyege. Ezékiel szerint viszont isteni jel, amely a megtorlás napjn minden igaz ember homlokán fényleni fog, hogy meg lehessen őket különbözteti a bűnösöktől.

Az első izraelita dinasztia a Saul-féle dinasztia felléptével végett vetettek a kannibalizmusnak, és kialakult az a szokás, hogy a király uralkodását bizonyos ideig meghosszabbították, helyette évente egy dódot, azaz pótkirályt áldoztak fel. Ez a szokás megmaradt Jósiás, a ,,jó király" uralkodásáig, később ember helyett egyéves kost áldoztak fel dód gyanánt. Aszály vagy egyéb fenyegető országos katasztrófa idején ugyan visszatértek az emberáldozathoz. Ábrahám és Izsák mítoszával igazolva ezt a visszásságot. Jósiás eltörölte a keresztre feszítést, a Mózes Ötödik Könyvében levő törvények átvizsgált szövegébe beiktatott egy cikkelyt, amely kimondta: akit keresztre feszítenek, az nem áldott, hanem átkozott. Ezt a változtatást úgy tekintették, mintha Mózestől származna, tehát isteni sugallatra keletkezett, a keresztre feszítést tehát a bűncselekményektől való elrettentés eszközeként alkalmazták. Az istenkáromlásésrt vagy egyéb szörnyű bűnért megkövezett ember holttestét tav formájú keresztre akasztották, hogy átkozott legyen, és megtagadták tőle a tisztességes temetést.

Más népeknél szintén megszűnt a Szent Király keresztre feszítésének szokása, de helyette dódot kellett ily módon feláldozni. A dód kezdetben a király fia, vagy anyai ági unokaöccse volt, akit ideiglenesen felruháztak a királyi hatalom jelvényeivel . Így válik érthetővé az a mítosz, amely szerint Zeusz feláldozta Dinonüszoszt. Később a király távolabbi rokonainak valamelyikét is elfogadták dódnak, még később pedig csatában foglyul ejtett királyi személyeket feszítettek keresztre saját uralkodójuk helyett. Béke idején azonban nemigen szerezhettek kiráyi foglyokat, így aztán kevésbé előkelőket feszítettek meg, sőt végül bűnözők is megfeleltek erre a célra. Az idők múlásával a keresztre feszítés egyszerűen a halálbűntetés egyik neme lett, és ma is ez.Mindazonáltal a hagyományos rítus egyes elemei fennmaradtak, jóllehet szakrális eredetét már réges-régen elfelejtette mindenki. Így például a rómaiaknál az a szokás, hogy a kereszten függő áldozat lábát megnyomorítják. Ebben az az emlékezés rejlik, hogy mivel ősidőkben a Szent Király sánta volt, a helyette feláldozott dódnak is hibás lábúnak kellett lennie. Bajosan lehetne megállapítani, hogy a római rítusból mennyi a saját és mennyi a kánaánita elem. A korai időkben ugyanis a rómaiak X alakú keresztet használtak, de a hannibáli háborúk alatt a most használt T formájú keresztet vették át a karthágóiaktl, akik származásukat tekintve kánaániták. De bárhogy van is a dolog, sajátságos ellentmondással állunk szemben - a keresztre feszítést, amely valamikor Palesztinában a halhatatlanság megszerzésének mágikus eszköze volt, most a zsidók a halálra ítélt bűnösök lelki megsemmisítését is magába foglaló büntetésnek tekintették, s ezért a rómaiak a politikailag elégedetlenek terrorizálásának eszközéül használták fel. És még egy különös ellentmondás: Jézus mint antik stílusú Szent Király annak ellenére, hogy dacolt az Égi Királynővel és annak valamennyi művével, és rendkívüli erőfeszítéseket tett a születése és házassága által rárótt végzet elkerülésére - vagy talán éppen ezeknek az erőfeszítéseknek következményeképpen -, az antik stílusú halhatatlanná válás rítusa előtt állott.

Úgy, ahogy volt, királyi ruhában, átvitték a Heródes által épített erődbe, a Fázael-toronyba, amely most a római helyőrség laktanyája volt. Ott meztelenre vetkőztették, és megvesszőzték, ez minden esetben így szokott történni keresztre feszítés előtt. Az ügyeletes százados irgalmatlanul suhogtatta hajlékony szőlőág-vesszejét, s csak akkor hagyta abba a verést, amikor már annyira elfáradt, hogy nem bírta tovább. A zúzódásokkal, vérző sebekkel borított testű Jézust átengedte a közkatonáknak, akik ismét felöltöztették, majd gonosz tréfákat űztek vele. Előbb azt játszották, hogy ,,Találd ki, ki ütött meg most", majd ,,A király és udvaroncai" nevű kegyetlen májusnapi játékkal próbálkoztak, és akáctövid-koronát nyomtak a homlokába. De mivel nem nyújtott valami nagy mulatságot, fél óra múlva elunták és leültek kockázni.

Mély költői irónia rejlett abban, hogy éppen töviskoszorúval koronázták meg. Én-Kádesben ugyanis akácfából jött az az isteni hang, amely Mózeshez szólott, és Noé bárkája, Mózes bárkája az armeniai Xiszuthrosz bárkája és az egyiptomi Ozirisz bárkája mind akácfából készült. Az egész Közel-Keleten mindenütt tiszteletben tartják az akácot: a soknevű Isteni Fiú soknevű Isteni Anyjának szent fája. Virágai fehérek és tiszták, tövisei hegyesek, faanyagának nem árt a víz.

A börtönparancsnok, akit a kivégző osztag vezetésére jelöltek ki, humánus ember volt. Így szólt a katonákhoz:
- Nektek az a parancsotok,hogy csúfoljátok, gúny tárgyává tegyétek a foglyokat, amikor kivezetitek őket a városból. Ez azonban csupán óvatossági rendszabály az esetleges zavargások ellen. Bármilyen nagy legyen is egy fogoly népszerűsége, a röhögésre mindig hajlamos városi csőcseléknek eszébe sem jut, hogy megpróbálja kiszabadítani kedvencét, ha képtelenül nevetséges helyzetben látja. A két zelótával művelhettek bármilyen hülye tréfát. De az a nyomorék, amint hallottam, szelíd és ártalmatlan fickó. Aki még egyszer bántalmazni meri, azt én, mihelyt visszajöttünk a laktanyába, Bacchus testére mondom, úgy eltángálom, hogy sírva kívánkozik a hajóhadhoz. És mihelyt kiértünk a nyílt terepre, mindenki fogja be a száját,és szigorúan tartsa magát a menetfegyelemhez.

Katonáit oszlopalakzatban kivezette a kapun. Odakünn népes tömeg gyűlt össze, csupa levert, szomorú ember, nagyobbrészt asszonyok. A parancsnok elküldött egy szakaszt a börtönraktárba, hogy vételezzenek három keresztfát, és azokat szekéren hozzák utánuk. Közben Düszmaszt meg Gesztaszt kihozták a cellájukból, és Jézussal együtt a menetoszlop élére állították. A két zelóta borzalmas állapotban volt. Düszmasznak több foga hiányzott, Gesztasznak pedig kiverték a fél szemét.

A százados mindhárom elítéltnek a nyakába akasztatta a bűnüket jelző táblát, és hátukra rakatta keresztjük hat láb hosszú keresztgerendáját. Ezt kivégzés előtt vízszintesen beleillesztik a súlyos, tömör függőleges gerendába, közel a csúcsához. A függőleges gerendát szekéren szállítják a keresztre feszítés helyére, de egy régi szokás értelmében a keresztgerendát az elítéltnek kell a vállán cipelnie. Jézus felismerte, hogy terebintusból ácsolták, amilyenből egyetlen galileai ács vagy asztalos sem készített soha semmit, mivel a terebintust szerencsétlenséget hozó fának tartották. Itáliában fekete nyárfát vagy jegenyenyárfát nem dolgozzák fel, mivel az a Halál Istennőjével van kapcsolatban.

Elhangzott az indulási parancs. A menet megindult, és minden incidens nélkül haladt át a közeli Ioppe-faluban. Jézus botra támaszkodott, mivel azonban gyakran mindkét kezére szüksége volt ahhoz, hogy a keresztgerendát egyensúlyba hozza a vállán, nem tudott lépést tartani a többiekkel. Amikor egy altiszt durván megtaszította, hogy igyekezzen, Jézus elveszítette egyensúlyát, és elvágódott a földön, mire a katonák harsány nevetésben törtek ki. A megvesszőzés következményeként Jézusnak még a lélegzés is nagyon nehezére esett, s alig bírt feltápászkodni. Egy darabig tovább vánszorgott, majd ismét elesett. Ekkor közbelépett a százados: megállított egy izmos zarándokot, aki éppen a városba tartott, és megparancsolta neki, hogy Jézus helyett vigye a keresztgerendát.

Az illető, egy líbiai zsidó, előző évben hallotta Jézust prédikálni Kapernaumban. Kényszerhelyzetét erénnyé változtatta, ezt kiabálta a járókelőknek:
- Halljátok, ti jeruzsálemiek! Boldog vagyok, hogy vállamra vehettem ennek az igaz prófétának a terhét. Ezzel talán eltörölhetem azt a szemrehányást, amellyel Náhum illette egykor az én szülőföldemet. Mert amikor Ninive ellen prófétált, és szép külsejű szajhának, meg boszorkányok királynőjének nevezte, kijelentette: ,,Pút ésé Líbia is segítőid voltak". Noha Pút az anyám, és a líbiaiak a testvéreim, nem vagyon én bitang gazember: nem dicsérek egy újabb Ninivét, amely eltűri, hogy prófétáit mocskos hitetlenek keresztre feszítsék.

A százados, aki egy árva szót sem értett az arámi nyelvből, hagyta, hadd beszéljen.

A menet egy darabig a városfal mentén haladt, majd északkeletnek fordult, a háromnegyed mérföldnyire fekvő Jeremiás barlangja felé. Tikkasztó hőség volt, az utat vastag porréteg fedte. Észak felől egy nagyobb csapat húsvéti zarándok közeledett: ezeket a ,,lusták" néven emlegették a jeruzsálemiek, mivel a zarándokok zöme már két-három nappal korábban szokott megérkezni. Örömükben vígan énekeltek, amikor megpillantották Jeruzsálem falait és tornyait. De az örvendező zsoltárok hangjai elhaltak az ajkukon, amint észrevették a szemközt közeledő baljós menetet. Valamennyien megálltak, és arcukat félrefordítva megvárták, amíg a halálra szántak némán elvánszorognak mellettük.

Amikor már tisztán láthatóvá vált a barlang meg a Jeremiás Tenyerének nevezett széles domb, hirtelen női zokogás hallatszott a menet mögül. Jézus elfogatásának híre gyorsan elterjedt az egész városban, férfi követői közük csak néhányan mertek nyomába szegődni, de a nők közül többen elkísérték utolsó útjára. Ott volt Joanna és Zsuzsanna, ott volt Mária, Jézus anyja, akit Sálom, a bába támogatott, ott volt Mária, Jézus királynéja nővérével, Mártával, és nagyanyjukkal, Máriával, Kleopasz feleségével, és ott volt Mária, a Hajbodorító egy csoport rékábita asszonnyal.

Jézus hátrafordult, és levegő után kapkodva ezt mondta nekik:
- Magatokért sírjatok, ne értem. Közel a Harag Napja, és akkor boldognak fogják mondani azt az asszonyt, aki nem szült és nem szoptatott gyermekeket, s így azok nem pusztulhatnak el az Ég haragjától. Akkor Jeruzsálem leányai kórusban fognak kiáltani a hegyeknek, hogy omoljanak le, és temessék őket maguk alá. Mert ha lehántják a zöldellő fa kérgét, mi fog történni az elszáradt fákkal?

Jézus utóbbi szavai egy közismert zsidó közmondást tartalmaztak, amely arra utal, hogy Palesztinában bizonyos nagyon öreg fákat - rendszerint pálmákat meg terebintusokat - áhitatos tisztelet övez, mivel a hagyomány szerint valamikor Patriarckhák vagy próféták pihentek meg alattuk. A lakosság minden ms fáról tördel gallyakat tüzelőnek, de a ilyen szent fákhoz hozzá sem mer nyúlni. Ezek magasra nőnek, terebélyesednek, szépen zöldellnek, még a sivatagban is, a forgalmas útvonalak mentén, ezzel szemben a többi fának gyakran még a kérgét is lehántják, úgyhogy azok elszáradnak. Jézus szavainak ez volt az értelmük:
- Ha még prófétákat is keresztre feszítenek, milyen sors vár a közönséges emberekre?

A Jeremiás-barlang mögött emelkedik a Golgotha nevű kis hegy, amelynek formája emberi koponyára emlékeztet. Valaha a zsidók itt hajtották végre a megkövezéseket, most pedig a hegytető kis fennsíkják a rómaiak szokták keresztre feszíteni a politikai foglyokat. Északi oldaláról le lehet látni a Jeruzsálembe vezető fő útvonalra. Golgotha annyit tesz héberül, mint ,,Koponyahegy". Nevét nemcsak a formája miatt kapta, hanem attól a legendától is, amely szerint Dávid király, amikor Hebronból Jeruzsálembe tette át a székhelyét, a Makpelá-barlangból magával vitte Ádám koponyáját, s azt a Golgothán temette el, hogy bűvös erejével oltalmazza Jeruzsálemet. A legendát nem szabad félvállról venni,mert például Héraklésznak különféle feladatokat adó Eurüsztheusz király fejét egy Athén közelében levő hegyszorosban temették el, hogy emgvédje Attikát minden ellenséges behatolástól, ugyanerre a szokásra más példákat is lehet találni mind a görög, mint a latin történelemben. Jézus tehát igazi próféciát mondott, amikor egyszer kijelentette Tamásnak, hogy utazása ott ér véget, ahol Ádám utazása befejeződött.

A barlanghoz érve a százados rövid pihenőt rendelt el. Ekkor előrejött két öregasszony. A Tömjén Társaság elnevezésű jótékony egyesülethez tartoztak, amely a farizeusi főtörvényszék engedélyével működött. Tagjai önként vállalták, hogy minden halálra ítélt zsidó gonosztevőnek adnak egy szem tömjént, amely lenyelve bizonyos fokú érzéstelenítő hatást fejt ki. Düszmasz és Gesztasz hálásan fogadta, de Jézus azt mondta:
- Inkább égessétek el jó illatú áldozatként az Úrnak. Mert Ádám Fiának mindent el kell viselnie végig.

A Golgothán Jézust levetkőztették, és ruháin megosztoztak a katonák, bár a zsidó törvény értelmében e holmik a legközelebbi hozzátartozóját illetik meg. A kivégző szakasz altisztje felhasogatta köntösét és az anyagból mind a négy emberének adott egy-egy darabot. Azért a ruháért pedig, amelyet Simontól, Boéthosz fiától kapott, sorsot húztak.

A függőleges gerendát beállították az előre elkészített mélyedésbe, és mindegyik halálraítéltnek megparancsolták, hogy feküdjön hanyatt a számára kijelölt függőleges gerenda mellett. A keresztgerendát a feje alá tették, karjait széttárt helyzetben fűzfavesszőkkel rákötözték, s hogy semmiképpen ki ne szabadíthassa magát, mindkét tenyerét hosszú rézszöggel a fához szegezték. Azután kötelekkel meg emelőcsigával felhúzták a függőleges gerendának addig a pontjáig, ahol a bevágás volt, majd egymáshoz erősítették a két gerendát. Mindegyik függőleges gerendába, mintegy három lábnyira a keresztgerenda alatt, egy sor lyuk volt már előre fúrva, a legmegfelelőbb lyukba verték be azt a szeget, amely egy vízszintes deszkadarabot rögzített, hogy alulról tartsa a test súlyát. Lábszárát fűzfaveszőkkel szorosan a függőleges gerendához kötözték, és lábfejét keresztülszögezték amögött az ín mögött, amelyet Achilles-ínnak neveznek, mivel Akhilleuszt, Thetis tengeristennő fiát ugyanazon a helyen sebezte halálra egy nyílvessző. Az elítélt bűneit hirdető táblát a függőleges gerenda tetejére erősítették, oly módon, hogy az áldozat feje fölé nyúlt ki.

Jézust a középső keresztre feszítették fel, Düszmaszt tőle jobbra, Gesztaszt balra. Amikor Jézust felhúzták a keresztfára, még egy utolsó imát mondott, de nem magáért. Modt döbbent rá, hogy áldozata hiábavaló volt, és hogy magára vonta Jehova engesztelhetetlen haragját. Azok a vétkek, amelyeket a Mihaszna Pásztor szerepét magára öltve elkövetett, az önteltség bűneinek bizonyultak, és azzal, hogy tanítványait ugyanabba a tévelygésbe vezette, kiérdemelte saját prófétai szemrehányását: ,,Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik énbennem hisznek, jobb annak, ha malomkövet kössenek a nyakába és a tenger mélységébe vessék." Ezért utolsó fohászát egyedül rebegte el:
- Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekesznek.

A tömegben felismerte anyját és egyik tanítványát, Jánost, aki már nem viselte prófétaköpenyét. Jézus megszánta a fájdalomtól porig sújtott Máriát, és kérte Jánost, hogy viselje gondját.

Mire a Nap magasra hágott, kínjai oly gyötrelmessé növekedtek, hogy egész teste görcsösen vonaglott. De egyetlen jajkiáltás sem hagyta el ajkát. Sebektől szántott hátát és oldalát legyek feketéllő rajai lepték el, arcáról veríték patakzott. Gesztasz ordítozott és őrjöngött, átkozta Jézust, hogy pusztulásukat okozta, rá nem hatott a lenyelt tömjénszem. Düszmasz azonban megfeledkezve közeli haláláról, álomittas hangon így szólt Jézushoz:
- Uram, emlékezz meg rólam a te Királyságodban. Ad nékem valami hivatalt a te új Országodban.

Jézus megvígasztalta, leplezvén saját szavainak keserű iróniáját.
- Amikor ma este belépek a Másik Királyságba, te a jobb oldalamon leszel.

Időközben a tanítványok többsége rémülten, szívében halálos rettegéssel és a fájdalomtól félig őrülten felvánszorgott a Golgohára, csak Jakab, Péter és András nem volt közöttük. Jakab nem bírt eljönni, mert a sebe üszkösödni kezdett. Pétert addig verték a rómaiak, míg eszméletét vesztette, akkor meztelenül kidobták az utcára. András talált rá, és elcipelte szállására, de csak késő estére nyerte vissza eszméletét.

Mária, a Hajbodorító odament Sálomhoz, és azt mondta:
- Ádám iát te segítetted a napvilágra, nővérem. De most az én feladatom következik, az, hogy visszavigyem őt a sötétségbe.
- Ki vagy te, asszony? - kérdezte Sálom.
- Egy titkot közlök veled. Amikor Jézus a Hóreb hegyén ült a körben, a Negyedik Állat, amely a kör déli negyedében jelent meg, a Sietség Bikája volt. Jézus hibát követett el: azzal próbálta siettetni az ítélet órájának eljövetelét, hogy hadat üzent a Nősténynek. De a Nőstény tartja magát elhatározásához, és nem lehet őt sürgetni.

Sálom kétségbeesett tekintettel nézett fel Jézusra. Annak nyugalma erőt adott neki, s mintegy az ő szájával felelte:
- Maradj békén, asszony! Nincs-e megírva az Isten Országáról: ,,Én, az Úr, siettetni fogom azt a maga idején"?

Déltájban, amikor a katonák hozzáláttak ebédjük elkészítéséhez, forrón perzselő szél támadt kelet felől, és elsötétült az ég. Nem az a teljes sötétség volt, amely távoli mennydörgéssel és villámlással esőt szokott jelezni, hanem olyasféle füstös homály, amilyen a működő vulkánok szomszédságában élő embereket páni félelemmel tölti el. És amikor a füstfelhő a Napot is eltakarva egészen a nyugati horizontig terjedt, a föld gyomra is emgmozdult, mint a hányingerrel küzdő emberé, messziről nagy recsegés és robaj hallatszott, amint a Templom falának egy hatalmas darabja leválik, s lezuhant a völgybe. Rémült sikoltozás támadt, az asszonyok közül sokan térdre rogyva meredtek az égre, mivel azt hitték, hogy végre eljött a Harag Napja. De az Ember Fia nem mutatkozott még, és mentőangyalok serege sem szállt alá az égből.

A százados megnyugtatta az embereket:
- A sötétséget a sivatagi homok idézi elő, amelyet Élámban egy forgószél magasba emelt, és szanaszét hordott a levegőben. Holnap az egész Város tele lesz vele. Nem kell ettől félni.

Jézus érezte, hogy a királyi erény elillan belőle, a teste közönséges hússá válik, szívéből kiröppen a bátorság. Rekedten felkiáltott:
- Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet?

A kivégző osztag katonái azt hitték, szomjúságra panaszkodik. Ocsmány röhögések közepette ecetbe mártott szivacsot tűztek egy dárda hegyére, azt nyújtották fel neki.

Jézusnak azonban nem kellett.
- Eljött a vég - mormolta. Ajka tovább mozgott, szinte hangtalanul. Akik figyelték, vele együtt mondták égig, inkább csak magukban, az Igaznak szenvedéseiről szóló ősi zsoltár megrendítő versét:

Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?
Távol van megtartásomtól jajgatásomnak szava.
Én Istenem, kiáltok nappal, de nem hallgatsz meg,
Éjjel is, és nincs nyugodalmam.
Pedig Te szent vagy, aki Izrael dicséretei között lakozol.
Benned bíztak atyáink, bíztak és te megszabadítottak őket.
Hozzád kiáltottak, és megmenekültek, benned bíztak és nem szégyenültek meg.
De én féreg vagyok, s nem férfiú, embereknek csúfja és a nép utálata.
Akik engem látnak, mint csúfolkodnak rajtam, félrehúzzák ajkaikat, és hajtogatják fejöket,
Az Úrra bízta magát, mentse meg őt, szabadítsa meg őt, hiszen gyönyörködött benne!
Mert Te hoztál ki engem az anyám méhéből,és biztattál engem anyámnak emlőin.
Születésem óta a Te gondod voltam, anyám méhétől fogva te voltál Istenem.
Ne légy messze tőlem, mert közel a nyomorúság, és nincs aki segítsen.
Tulkok sokasága kerített be engem körülfogtak engem Básán bikái.
Feltátották rám szájukat, mint a ragadozó és ordító oroszlán.
Mint a víz, úgy kiöntettem, csontjaim mind széthullottak, szívem olyan lett, mint a viasz, megolvadt belső részeim között.
Erőm kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába fektetsz engemet.
Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott, átlyukasztották kezeimet és lábaimat.
Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek s bámulnak rám.
Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek.
De Te, Uram, ne légy messze tőlem,én erősségem, siess segítségemre.
Szabadítd meg lelkemet a kardtól, s az én egyetlenemet a kutyák körmeiből.
Ments meg engem az oroszlán torkából és a bivalyok szarvai közül hallgass meg engem.
Hadd hirdessem nevedet atyámfiainak, és dicsérjelek Téged a gyülekezetben.
Ti, akik félitek az Urat, dicsérjétek Őt! Jákób minden ivadékai, dicsőítsétek Őt, és féljétek őt, Izrael minden magzata!
Mert nem veti meg, és nem utálja meg a szegény nyomorúságát, és nem rejti el az Ő orcáját előle, és mikor kiált hozzá, meghallgatja.


A kéniták régebbi formájában ismerték ezt a siratóéneket.
E verzió így kezdődik: ,,Éva, Éva, miért hagytál el engemet?"
A négy utolsó vers pedig emlékezteti a Minden Élők Anyját ősi szövetségére, és kéri őt: ne engedje, hogy Azázel végleg diadalmaskodjék, s hogy ne tagadja meg Ádámtól jutalmát, a halhatatlanságot.

A kilencedik órában, amikor az utolsó görcs végigvonaglott a testén, Jézus iszonyatos kiáltást hallatott. Arcvonásai eltorzultak, szeme megüvegesedett, álla leesett, ziháló mellkasa nem mozdult többé.

- Szokatlanul hamar halt meg - jegyezte meg a százados. - Őszintén szólva örülök ennek, mert zsidó kutya létére mégiscsak derék ember volt. Láttam olyanokat, akik öt napig vagy még továbblógtak a kereszten. A dolog persze végső soron attól függ, hogy keresztre feszítés előtt mennyire korbácsolják meg őket. Minél kegyetlenebb a verés, annál rövidebb ideig kell kinlódniuk a keresztfán.

Lassanként kitisztult az ég, újra fényesen sütött a Nap, bár a föld időnként még meg-megremegett.

Estefelé Pilatus keleti ügyekkel foglalkozó titkára fellovagolt a Golgothára hogy figyelmeztesse a századost: a mózesi Törvény szerint az átkozott testek nem maradhatnak a keresztfán napnyugta után, és éppen húsvét előestéjén nem tanácsos megsérteni a bennszülött lakosság érzékenységét. Jézussal és a két másik áldozattal azonnal végezni kell. Mire a századot kiadta a parancsot:
- A két élőnek törjétek el a lábát, aztán döfjétek őket keresztül. A középsőnek a lábszárcsontját nem kell eltörni, az amúgy is nyomorék volt. De őt is szúrjátok át. Hadd bizonyosodjunk meg róla, hogy valóban meghalt.

A katonák köműveskalapáccsal eltörték a zelóták jobb lábszárcsontját, majd bordáik alá sz úrva lándzsájukkal, kioltották életüket. Az egyik katona hanyagul Jézus jobb bordái közé szúrta lándzsája hegyét. Egy ilyen döfés rendszerint fel szokta hasítani a tüdőt. Jézus tüdejét azonban a verés következtében keletkezett vizenyős ömleny nyilván belenyomta abba a testrészbe, amelyet mellhártyaüregnek neveznek, s amikor a katona kihúzta a lándzsahegyet, némi vérrel együtt, vízszerű folyadék ömlött ki a sebből.

A holttesteket ezután levették, a keresztekkel meg az egyéb kellékekkel együtt felrakták egy társszekérre, és a Fázael-torony hullakamrájába szállították.

Jézus halott volt. Hivatalos zsidó felfogás szerint már abban a percben halottnak számított, amikor felhúzták a keresztre, mert attól fogva nem volt többé Izrael gyülekezetének tagja, csupán ,,meztelen féreg, nem férfiú többé". A tömeg általános felfogása szerint akkor halt meg, amikor azt a kiáltást hallatta a kilencedik órában - pontosan akkor, amikor a lévita mészárosok a templomudvarban megkezdték a húsvéti áldozati állatok levágását. A hivatalos római felfogás szerint a dárdadöfés ölte meg: mivel a halott ember testén tött seb nem vérzik. A százados jelentette, hogy Jézus meghalt, és halottnak nyilvánította Antipasz is, aki később elment a hullakamrába, hogy agnoszkálja a tememet.

De az a tizenkét előkelő kénita, aki annak idején részt vett Jézus megkoronázásán, és a keresztre feszítés alatt a tömeg első soraiban állt, más véleményen volt. Jézus akkor halt meg, amikor királyi erénye elhagyta, s azt mondta: ,,Eljött a vég". Akkor halt meg a Szent Király, aki a Galamb alászállásakor született.

Mária, Jézus anyja hagyta el utolsónak a Golgothát. Hazafelé menet találkozott a kénitákkal, akik az út szélén várakoztak rá. Mély tisztelettel üdvözölték, majd előadták kérésüket:
- Engedd meg, hogy mi temessük el Királyunk holttestét.
- Kérésetekkel forduljatok Jószé Kleopasz leányához.
- Ő már megengedte, de a te hozzájárulásodra is szükségünk van.
- Hogyan érinthettek olyan testet, amely átkozott, Rékáb nemes fiai?
- A mi törvényünk régibb. Nálunk a keresztre feszítés megszentel.
- Hol akarjátok eltemetni?
- Az Első Ádám sírhelyén.
- Elmentek a rómaiakhoz, és elkéritek a testet?
- Ehhez nincs jogunk. Neked kell kérned, mert te vagy az anyja. A királynéja fél leleplezni magát. És senkinek sem szabad megtudnia, hogy kinek a megbízásából kéred a test kiadatását.
- Szívesen megteszem, amit kívántok tőlem, mert atyáitok valamikor oltalmukba fogadtak engem, amikor halálos veszedelemben forogtam.

Elment arimathiai József házába, és éjfélkor, amikor a húsvéti lakomának már vége volt, felfedte kilétét József előtt. Előadta kívánságát: József kérje ki Pilatustól a fia holttestét.

József mélységes szánakozással mondta neki:
- Amíg élt, minden tőlem telhetőt megtettem, hogy megmentsem. De most, hogy immár halott, nem tehetek semmit. Mert bár ártatlan ember volt, teste átkozottnak számít, és ezért én nem temethetem el. Ha ezzel a kéréssel mennék el Pilatushoz, gúnyosan elutasítana. De az anya könnyei talán szánalmat keltenek benne.
- Azt hiszed, Pilatus hajlandó lenne kihallgatáson fogadni egy olyan szegény asszonyt, amilyen én vagyok? Minden bizonnyal nem engedne maga elé. Ő csak előkelő vagy gazdag emberekkel áll szóba. De találtam más néphez tartozó férfiakat, akik készek elvinni a fiam tetemét egy olyan helyre, ahol el szabad temetni. Ha igaz, hogy te nem voltál azok között, akik a halálát akarták, kérlek, ezzel a szolgálattal bizonyítsd be kegyeletedet. Özvegyasszony vagyok, és ő volt az egyetlen gyermekem.

Mária olyan állhatatosan kérlelte Józsefet, hogy végül az - ha vonakodva is - elvállalta a közbenjárást.

Másnap reggel elment a rezidenciába, s előadta kérését. A helytartó szerfölött mulatságosnak találta a kívánságot:
- Ugyan mi a csodának akarod te megkapni azt a borzalmas hullát, ha törvényeitek szerint meg sem érintheted, sőt még tisztességesen el sem temetheted? Vagy jobb, ha nem kérdezek semmit?

József idegesen összerezzent, de már előre kitervelte a feleletet:
- Kegyelmességed bizonyára tudomást szerzett arról, hogy a szíriai boszorkánykultusz újabban erős gyökeret vert Jeruzsálemben. Ha megengeded, hogy katonáid valami jogosulatlan személynek eladják a holttestet, akkor az a tetemről levagdalja az orrot, az ujjakt, általában a végtagokat, s azokat mágikus célokra fogják felhasználni. De kiváltképpen az ujjakat, mert egy keresztre feszített ember ujjainak nagy varázserőt tulajdonítanak. Add ki nekem at testet, és én majd megtalálom a módját annak, hogy elföldelhessem.

A helytartó elnevette magát:
- József, József! Valld be, hogy magad is valami varázslóféle vagy, és a saját céljaidra kívánod megszerezni ennek a sánta csodatévőnek a végtagjait! Mennyit vagy hajlandó felajánlani? Nos, ötszáz drachmáért megkaphatod a hullát. Gondolom, ez a szokásos ár. A pénzt annak a századosnak kell kifizetned, aki felügyelt a kivégzésre. A hullák eladása az ő kiváltsága, tudod, ez a mellékkeresete. Várj, most mindjárt parancsot írok, hogy azt a bizonyos holttestet csak neked adhatja el. Ami engem illet, én nem kérek ezért tőled semmit Ma reggel nagyon önzetlen hangulatban vagyok.

József köszönetet mondott Pilatusnak, és a paranccsal elment a Fázael-erődbe. A három holttest még úgy feküdt ott a kőpadlón, ahogyan az este odadobták őket. A százados nem akart pénzt elfogadni. József elmagyarázta neki, hogy maga nem vitetheti el aznap a holttestet, mivel szombaton tilos bármilyen munkát végezni. A százados erre száz drahmáért elvállalta, hogy a tetemet vászonlepelbe burkolva elszállíttatja az új sírboltba, amelyet József saját magának vásárolt a Jeremiás-barlang közelében, s az ott levő kőlapra helyezteti. További száz drahmáért arra is vállalkozott, hogy kirendel a sírhoz egy altisztet néhány katonával, s majd őrzik a tetemet másnap reggelig, amikor Józsefnek módjában lesz szándékát megvalósítani.

Amikor Nikodémus ezt megtudta, egy nagy csomagban drága mirhát és áloét küldött Józsefnek, ezzel az üzenettel:
- Egy bizonyos ártatlan ember temetéséhez.

 
 
0 komment , kategória:  A sánta Jézus -Edom Talmud  
Pilatus és társai kihallgatása
  2010-03-06 10:16:07, szombat
 
  Robert Graves: King Jesus
Cassel-London Seventh Edition Januáry 1966

Fordította: Terényi István
Gondolat Kiadó Budapest, 1969
Megjelent a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadás egyezményének keretében a Madách Könyvkiadó (Bratislava) részére a Gondolat Könyvkiadó (Budapest) gondozásában.
Zrinyi Nyomda, Budapest, Bolgár Imre igazgató

Az Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom megkérdezte az Úrtól: ,,Meddig fog tartani a halál uralma?" Ő így felelt: ,,Ameddig ti, asszonyok gyermekeket fogtok szülni..." Sálom újabb kérdést intézett hozzá: ,,Akkor hát jól tettem, hogy nem szültem gyermekeket?" Ő ezt válaszolta: ,,Minden növényből egyetek, csak a keserűt ne egyétek..." Amikor pedig azt tudakolta Sálom, hogy mikor válnak ismeretessé azok a dolgok, amelyek felől kérdezősködött, imigyen felelt neki az Úr: ,,Amikor ti, asszonyok a szemérem köntösén tapodtok, és amikor a kettőből egy lesz, és amikor a hím és a nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nőstény..." És ugyanazon Evangéliumban mondotta a Megváltó: ,,Én azért jöttem, hogy leromboljam a Nőstény műveit."

Alexandriai Kelemen
(Stromata, III.)

...Kommentátorok Edom gonosz királyságával kapcsolatban említik Jesu-ha-Nocrit (azaz Jézust, mivelhogy az volt az ő népe... Egy húsvét előestéjén felakasztották... Közel volt a királysághoz (ti. utódlás tekintetében).

Balaám, a Sánta (azaz Jézus) harminchárom esztendős volt, amikor Pintiasz, a Rabló (Pontius Pilátus) megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett.

Lexicon Talmudicum ,,Abarbanel"
Alatt és babiloni Talmud Zanhedrin 106b, 43a, 51a.

(Mikor Zakariás próféta könyveit minden feszületessel ismételni kezdték, Miskolcon, a Kiss Tábornok u. 18. szám alatt Zakariás csemege diszkontot nyitottak. A kiválasztott magyar két keresztnevesek közül a Barabbás név is e könyvből való többek között.)



Huszonyolcadik fejezet Harminc aranytalentum


Miután meghiúsult Júdás megölésére irányuló kísérlete, Péter visszasietett a városba. Egyenesen a galileai negyedbe ment, ott bekopogtatott a zelóták, a harcos nacionaliták helyi főhadiszzállására, és elmondta, hogy Jézust letartóztatták. Meztelen kardját szorongatva felszólított minden jelenlevő bátor embert, hogy kövessék, és támadják meg Annás házát: Jézust ki kell szabadítani, az áruló Júdást pedig fel kell koncolni, mert így követeli Galilea becsülete. A zelóta vezetőket meggyőzte arról, hogy Jézus levetette magáról a szelíd alázat álarcát, s végre kardot ragadott egész Izrael felszabadítására. A vezetők üzenetet küldtek szét azokba a fogadókba és nyilvános helyiségekbe, amelyeket a csoport tagjai rendszeresen látogatni szoktak. Nem sokkal később meg is jelent a főhadiszálláson húsz férfi, köpönyegük alá rejtett fegyverrel, és a húsvéti borból nekibátorodva esküdöztek, hogy vagy megszabadítják Jézust, vagy meghalnak valamennyien.

Péter kivezette őket az utcára, s a lelkükre kötötte, hogy óvatosak legyenek. De az emberek hamarosan megfeledkeztek minden elővigyázatosságról - kurjongattak, bosszúért kiáltottak és vadul hadonásztak fejük fölé emelt fegyverükkel. Valamelyikük belekezdett egy közismert balladába, amely a főpapi familiák hatalmas tagjai ellen irányult. A többiek átvették az éneket, és teli torokkal bömbölték a keskeny, üres utcákon végig:

Átok sújtsa Boéthosz Házát,
Átok sújtsa bunkóikat!
Átok sújtsa Annás házát,
Átok, amit súgnak-búgnak!

Átok a Kanherák Házán,
Átok verje pennáikat!
Átok Phiabosznak Házán,
Átok verje ökleiket!

Átkozottak a főpapok,
Fiaik, a kincstárosok!
Átkozottak a vejeik,
Templom dölyfös nagyságai!
Átkozottak a léviták,
Gőgös alabárdosaik!


Az egyik utcasarkon váratlanul római őrjárattal találkoztak - nyolc katonával, akiket egy altiszt vezetett. Összecsaptak. Az ádáz harc rövid ideig tartott. A zelóták számbeli fölényben voltak ugyan, de a jól felfegyverzett római veteránokkal szemben csakhamar alul maradtak. Egy katona elesett - halálos döfést kapott a torkába --, a rómaiak viszont öt zelótát vágtak le, a többi meg menekült, három foglyot hagyva a rómaiak kezén: Pétert és két részeg felső-galileait: Düszmaszt és Gesztaszt. Az őrjárat mindhármukat a római táborba kísérte, ott az őrök kegyetlenül elverték, majd a parancsnok elé hurcolták őket. A tárgyalás rövid volt. A parancsnok felszólította a foglyokat, hogy ismerjék el bűnösségüket, ha el akarják kerülni a kínvallatást. Miután egyik sem tagadott, a parancsnok keresztre feszítésre ítélte mindhármukat. Péter, aki nem akarta, hogy Jézus ellen kelljen tanúskodnia, elhallgatta igazi nevét: a bíróság előtt Barabbásnak mondta magát, amit ragadványnévként el is fogadtak (jelentése: ,,az én apám fia").

Mihelyt megvirradt, Jézust a lévita őrség átkísérte a helytartói rezidenciába, amely azelőtt Heródes palotája volt. Pilatus a hatalmas épület egy részét főhadiszállásként használta, amikor évente háromszor csapatokat vitt Jeruzsálembe, hogy a nagy ünnepeken elejét vehesse az esetleges zavargásoknak, maga csak ilyenkor tartózkodott a rezidenciában, mert állandó székhelye Caesarában volt. Kajafás Annát öt fiával, nagy kíséret élén, kis távolságból követte a Jézust kísérő őröket, és üzenetet küldött a helytartóhoz, sürgős kihallgatást kérve tőle.

Pilatusról meg kell említenem, hogy korábban ezredes volt a császári testőrgárdában. Helytartói kinevezését annak köszönhette, hogy jó barátja volt a hírhedt Seianusnak, Tiberius császár mindenható kegyencének. Kedélyes, merész, kapzsi és merőben elvtelen ember volt. Philón egyik fennmaradt levelében, amelyet Caligula császárhoz írt, hajthatatlannak, könyörtelennek és makacsnak mondja. De jellemének fő tulajdonsága a malicia volt, legnagyobb élvezetét abban lelte, ha megtépázhatta a nagy szanhedrin okos, aravasz, de sótlan kedélyű vezető személyiségeinek méltóságát. Kajafás üzenetére az alábbi választ küldte: ,,A helytartó szerencsésnek tartaná, ha a főpap őt és Barbala úrasszonyt megtisztelné azzal, hogy velük reggelizik".

A palota konyhájából meleg, inycsiklandozó illatok áradtak ki a folyosóra. Kajafás kissé megborzongott, majd visszaüzente: ,,Mondd meg az uradnak, hogy köszönöm a megtisztelő meghívást. De kérlek, közöld vele, hogy egy kellemetlen régi hagyomány értelmében mi zsidók, nem ízlelhetjük meg Őkegyelmessége reggelijének pompás fogásait. Társaimmal majd a belső udvar oszlopcsarnokában fogjuk megvárni, amíg kegyeskedik fogadni bennünket."

Pilatus fél óráig várakoztatta Kajafást, ezalatt feleségével kényelmesen megreggelizett. Akkor kisétált az oszlopcsarnokba, asztalkendőjével törölgetve a száját, barátságosan üdvözölte a főpapot, s megjegyezte:
- Szentséged ugyancsak korán kelt ma. Gondolom, azért jöttél, hogy megbeszéld velem ezt a Jézus-dolgot, még mielőtt elkezdeném a reggelre előjegyzett ügyek tárgyalását, nemde?
- A foglyot átadtuk Kegyelmességed őrségének.
- Mi a vád ellene?
- Zavargást szervezett a Heródes-bazilikában, aminek során vagyontárgyak pusztultak el, és emberéletek forogtak veszélyen.
- Szóval nem ölt meg senkit? Akkor mi a csudának ez a nagy izgalom? És ilyenformán ez az ügy egyáltalán nem is tartozik a római hatóságok elé!
- Csakhogy az ügyet lázítás és istenkáromlás is súlyosbítja. A fogoly a Messiásnak, a Szent Királynak adta ki magát, és káromolta a mi Istenünk nevét, amit Mózes parancsa szerint megkövezéssel kell büntetni. Azzal a kérelemmel jöttünk hozzád, hogy engedd át a foglyot a népnek, hadd hajtsa rajta végre a büntetést a Hal-kapunál.
- Az én egyszerű római eszem képtelen megértei furcsa gondolkodásmódotokat. Hogyan tarthatja magát valaki a Szent Királynak, s ugyanakkor hogyan káromolhatja azt az Istent, akinek pártfogása alatt kíván uralkodni? Az általam nagyra becsült kollégátok, Nokodémus, Gorión fia arról biztosított engem, hogy ez az ember a rómaiak őszinte híve, ami ugyancsak összeférhetetlen a Szent Királyságra vonatkozó igényével. Úgy látom, hogy a foglyot nem tekintitek bolondnak, mert akkor nem foglalkoznátok ügyével és engem sem zaklatnátok vele, alaposan elpáholnátok, s azután futni engednétek. Azt a kérésteket, hogy szolgáltassam ki a népítéletnek, mindenesetre nem teljesíthetem, mert veszedelmes precedenst teremtenék. Miért nem végeztetitek ki hivatalosan - ha - mint állítjátok - főbenjáró bűnt követett el?

Kajafás magyarázkodni kezdett, de a helytartó a szavába vágott:
- Hagyja abba Szentséged, nem fontos. Magam fogom kihallgatni a foglyot. Nikodémustól tudom, hogy folyékonyan beszél görögül. Így hát nincs szükségem arra, hogy kérjek tőled valakit, aki szavait lefordítsa...vagy félrefordítsa.
- Küldjem be a tanúkat?
- Ne fáradj vele. Nem kívánok lovagolni azon a jelentéktelen bazilikai zavargáson. Keleti ügyosztályom titkára úgy informált, hogy a pénzváltóknak meg az állatárusoknak valóban nincs joguk üzleti tevékenységet folytatni a bazilikában. Mellesleg szólva, legyen rá gondod, hogy engedélyüket haladéktalanul vonják vissza. Nem tűröm, hogy a galileai zarándokok vallásos érzelmeit bármivel ingereljék. Szavamra, te is nagy hibát követtél el, amikor kincstartódnak megengedtek, hogy szent hegyeteket közönséges piactérré változtassa. Ami pedig az istenkáromlás vádját illeti, az nem tartozik sem rád, sem rám. Abban a főtörvényszék az illetékes.

Ezzel Pilatus otthagyta Kajafást, dudorászva bement a bírósági csarnokba - ugyanabba a csarnokba, ahol egykor Heródes ítélkezett tulajdon fia, Antipatrosz ügyében -, és megparancsolta, hogy vezessék elébe Jézust.
- Vegyétek le róla a bilincseket - mondta, amikor egy altiszt két sor katona között bekísérte Jézust. Úgy. Most pedig adjatok neki egy kényelmes széket, valaki pedig hozzon ciprusi bort, meg süteményt. Aztán menjetek ki, és legye rá gondotok, hogy senki se jöhessen az ajtók közelébe. Négyszemközt akarom kihallgatni a foglyot.

Az altiszt arcán a meglepődés legcsekélyebb jele sem látszott. Teljesítette a parancsokat, s az őrszobára visszatérve megjegyezte:
- Az agyafúrt főpap ezúttal alighanem óriási bakot lőtt. Tíz drachmába le merem fogadni három ellenében, hogy valamelyik titkosügynönkünket fogatta el. A szamnit most borral traktálja a fickót, és elmesélteti magának a históriát. Legalábbis így fest a dolog.
- Igen, azt hiszem, fején találtad a szöget. Láttad, hogyan váratta a szanhedrint a hideg előcsarnokban, amíg komótosan be nem kebelezte a szalonnáját és a vesepecsenyéjét? Alig bírtam visszafojtani a röhögést. De azt meg kell hagyni, a főpap nagyon uralkodott magán.


Pilatus nyájasa kérdezte Jézustól:
- Nem iszol bort?
- Nazireusi fogadalmat tettem.
- Értem. Nem erőltetem, hogy megszegd. Milyen jó, hogy beszélsz görögül. Látom, beteg a lábad. Ajánlom, menj el egy jó orvoshoz, ha nem régi a sérülésed. Hippokratész a ficamokról szóló értekezésében pontosan leírja, hogyan kell a combfejet visszailleszteni az üregébe. Ha a természetre bízod magad, amely közismert kontár, álizület képződik, és heves zsábarohamok fognak kínozni öreg korodban. A háziorvosom majd megvizsgál, ha hajlandó vagy rá, elég ügyes kezű ember. Az operáció fájdalmas lesz ugyan, de végeredményben érdemes elviselni a fájdalmat. Erről azonban ráérünk beszélni. Most egy-két szokványos kérdést tennék fel neked, remélem, nem lesz ellenedre, hogy válaszolj rájuk. A személyazonosságoddal kapcsolatos kérdésekre szorítkozom csupán.
- Kezdjed.
- Jézus a neved, ugye?
- Az.
- Betlehemben születtél, Judeában, az efratai Betlehemben?
- Ott.
- És Dávid nemzetségéhez tartozol?
- Igen.
- Mondd meg nekem, te vagy-e az a Jézus, akinek a neve ezen a papíroson szerepel? Ez a lap a huszonkét esztendővel ezelőtt megtartott Quitrinus-féle összeírás anyagából készült. Épp az imént kerestettem ki a levéltárból.
- Én vagyok az.
- Reméltem, hogy így lesz. E bejegyzés szerint te Betlehemben születtél, mintegy három hónappal Heródes király halála előtt. Mellesleg, mondd meg nekem, betlehemi Jézus - és hirtelen fordult a székében - , te vagy-e a zsidók királya?
- Magadtól kérdezed, vagy valami más adta a szádba ezt?
Pilatus színlelt nyíltsággal söpörte félre a kérdést:
- Hát mit gondolsz te rólam? Azt hiszed, zsidó vagyok én, aki olyan nyilatkozatot próbál kicsalni belőled, amelyet bűnváddá lehet csűrni-csavarni? Római magistratus vagyok, és egyenes, őszinte római kérdést teszek fel neked, egy egyszerű, személyazonosságodra vonatkozó kérdést: szüleid törvényes házassága révén te vagy-e Heródes trónjának jogos örököse?
- Igen, az vagyok - válaszolta vonakodva Jézus, és rövid szünet után hozzátette. - De az én országom nem e világról való.
- Tökéletesen értelek. A trón betöltetlenül áll csecsemőkorod óta, és te lemondtál igényedről, mert sem pénzed, sem befolyásod nincs ahhoz, hogy elfoglalhassad. Mindamellett tudatában vagy királyi rangodnak, ezért megszerezted magadnak azt a mulatságot, hogy szamárháton ülve szerényen végigvonultál Jeruzsáálem utcáin, és - ha titokban is - rövid pár percre beleültél a Tűzhely Termében álló dávidi trónszékbe.
Jézus hallgatott.
- Más szóval - folytatta a helytartó - a világi hatalomról lemondtál, vallási síkon azonban igényt tartasz az uralkodásra. De hát, barátom, mi akadálya van annak, hogy mind a kettőt élvezhessed? Nyilván magad is tudod, hogy egy király vallási hatalma nem lehet hatékony addig, amíg nincs felruházva világi hatalommal. Nikodémus, Gorión fia, aki rendíthetetlen híved, és támogatód, beszélt nekem erről az egész dologról. Biztosítottam őt, hogy amennyiben te rám bízod az ügyeidet, közmegelégedésre meg lehet oldani boldogtalan népetek sarkalatos problémáit. Nagyatyád legutolsó érvényes végrendelete, amelyet az elhunyt császár jóváhagyott, a római Vesa-szüzeknél van letétbe helyezve. E végrendelet értelmében Heródes Phhilipposz nagybátyád után - akinek Simon főpap leánya volt az anyja - te következel a trónutódlásban. Mivel ő már nagyon régen lemondott igényéről, minden vitán felül áll, hogy te vagy jogosult nagybátyád egész országára és a királyi koronára. Nos, az én elgondolásom a következő. Memorendumot terjesztek a császár elé, csatolva hozzá a te eskü alatt tett nyilatkozatodat, amelyben bejelented trónigényedet. Én a magam részéről hangsúlyozom benne, hogy odaadó hűséggel viseltetsz a császár iránt: hogy egyaránt elítéled mind a templomi rítusok költséges komédiáját, mind pedig azt a dölyfös lenézést, amelyet a farizeusok tanúsítanak a rendőrökkel, adószedőkkel, valamint a kormányzat más alkalmazottaival szemben. Javasolni fogom a császárnak, hogy adjon neked szabad kezet vallási ügyekben, s ruházzon fel a ,,szövetséges király" címmel, az alábbi feltételekkel: igyekszel megszüntetni az országaink közötti meg nem értést, decentralizálod a vallási kultuszt, fejleszted a kereskedelmet és mezőgazdaságot, és általában arra törekszel, hogy Judea beilleszkedjék a birodalmi közösség civilizált tagjai sorába. A császár, aki a közügyektől visszavonulva Capri szigetén üdül, természetesennem fogja elolvasni a memograndumot, hanem az egész ügyet rábízza barátomra és pártfogómra, Lucius Aelius Seinusra, aki a palesztinai ügyekben mindig el szokta fogadni a véleményemet. De uram, te nem figyelsz rám! Talán rosszul érzed magad?
- Az én országom nem e világról való.
- Ezt már közölted velem. Úgy értsem, hogy nem akarod elfogadni javaslatomat? Gondold meg. Az atyád király volt. Mit gondolsz, miért születtél erre a világra, ha nem azért, hogy uralkodj?
- Arra születtem, hogy tanúbizonyságot tegyek az igazságról.
- Ugyan, mi az, hogy igazság? - mondta megvetően Pilatus. - Minden egyes úgynevezett igazságnak megvan a maga ellentétes igazsága, amelynek épp akkora a logikai ereje, mint a másiknak. Az élet sója a humor, az a felismerés, hogy hosszú távon - hála legyen érte az isteneknek - valójában semmi sem fontos igazán. Te soha nem lazítasz a szentség-mániádon?
Jézus hallgatott.
- Nézd, uram - fakadt ki Pilatusból a türelmetlenség -, én nem vagyok az az ember, akivel packázni lehet. Én élet és halál ura vagyok ebben a provinciában. Ezzel tisztában kell lenned. Még keresztre is feszíthetlek, ha éppen kedvem tartja.
Jézus hallgatott.

Pilatus hamar legyűrte ingerültségét, sőt egyszeriben igen mulatságosnak érezte a helyzet fantasztikus humorát.
- Szavamra mondom, nem tudok rajtad eligazodni. Úgy látom, inkább krésztosz vagy te, mint Khrisztosz! (Vagyis: inkább együgyű fickó vagy te, mint felkent király".) Nos, mindenesetre gondold át a dolgot, amíg én kimegyek, hogy kissé elcsevegjek az én ,,tökéletes benső inasommal."

Kiment az előcsarnokba, és fesztelen könnyedséggel jelentette ki az ott várakozó Kajafásnak:
- Nem találok semmi vétket a foglyotokban.
- Nem találsz semmi vétket abban a nyomorult lázadóban? Hiszen felkavarta az egész országot Galileától Edomig!
Pilatus megnyerően mosolygott:
- Köszönöm Szentségednek az ötletet. Lehetséges, hogy a galileai Heródes Antipasz - akinek alattvalója - már keresteti a tetrarkhiájában elkövetett vétségek miatt. Majd mindjárt beszélek is vele, mert tudom, hogy ma reggel megérkezett az ünnepekre. Annak idején nagyon zokon vette tőlem, hogy előzetes engedélye nélkül keresztre feszítettem azt a galileai bendát, amely lerombolta a Betlehemben épített új vízvezetékemet. Ha ez a Jézus ott Galileában elkövetett valamit, sok kényelmetlenséget takaríthatunk meg. Légy oly jó, várakozz még itt egy kicsit, vagy ha nem irtózol az én tisztátalan lakosztályomtól, fáradj be, és hallgass egy kis kellemes zenét.

Kajafás már elég régóta ismerte Pilatust, és elég gyakran kellett tőle megalázásokat lenyelnie ahhoz, hogy most ez a tréfálkozó modor riadalmat keltsen benne. Úgy látszik, a helytartó valami új tervet eszelt ki, hogy megzsarolhassa a szanhedrint, s ebben Jézusnak is szánt valamiféle szerepet. De hogy mit gondolt ki, arról sejtelme sem volt.

Pilatus visszament az ítélkező csarnokba, s így szólt Jézushoz:
- Hallod-e, Jézus király, nem lehetsz te olyan együgyű ember, amilyennek tetteted magad. Hajlandó vagyok figyelmen kívül hagyni eddig tanúsított fölöttébb udvariatlan hallgatásodat. Még egy lehetőséget kínálok fel neked, hogy dicsőséget szerezz magadnak és utódaidnak, s egy új aranykor küszöbére vezesd csüggedt alattvalóidat. Kész vagyok igényedet Aelius Seinnanua elé vinni, miután megszereztem hozzá közvetlen felettesem, a szíriai helytartó hozzájárulását. Nem titkolom előtted, hogy ajánlatomat főleg azért teszem, mert ki nem állhatom azt a pocakos tetrackhát meg ezeket a szanhedrinpatkányokat, akik itt topognak az előcsarnokban. Természetesen elvárom tőled, hogy bőkezűen emlékezz meg rólam, ha majd hatalomra jutottál. Gondolom, fényes szerencséd meglehetősen nagy lelki megrázkódtatást fog majd okozni neked, miután eddig szegénységben éltél, sőt egy idő óta még bujkálnod is kellett. Dr kérlek, szedd össze magad, próbálj úgy viselkedni, ahogyan egy királyhoz illik, és hagyd el a paraszti modort, amennyire lehet. Nagyatyád - aki mellesleg nagy gazember volt - szégyenkönnyeket potyogtatna, ha most a Hádész felengedné ide,és látna bennünket. Nos, itt a kezem, őszinte barátsággal nyújtom feléd. Elfogadod?

Jézus mélyet sóhajtott, rámosolygott Pilatusra, és alig észrevehető mozdulattal nemet intett.

A helytartó felpattant székéből:
- Nos, így is jó. Ha visszautasítod, hát visszautasítod. Az ég legyen irgalmas hozzád! Mert ha nem akarsz Judea királya lenni, akkor egyszerűen názáreti Jézus vagy, lakóhelyi illetőséged folytán a apai nagybátyádnak, Heródes Antipasznak az alattvalója. És én őhozzá foglak küldeni, hogy ítéljen fölötted. Őszintén remélem, épp oly csúnyán fog veled elbánni, ahogyan anyagi unokafivéreddel, az én-rimmoni Jánossal tette.
Hantos tapsjelére és kiáltására berohant egy katona:
- Iucindus, hozz nekem írószereket - parancsolta neki. - Ezt a félkegyelmű galileait pedig vidd vissza az őrszobába.

Miután Jézust kivezették, Pilatus nekiült, és megírta az alábbi levelet:

,,Heródes Antipasz herceg őkegyelmességének, Galilea tetrarkhájának, Quintus Pontius Pilatustól, Judea helytartójától üdvözlet.

Soraimmal együtt érdekes személyt küldök hozzám. Bizalmasan közlöm veled, hogy értesüléseim szerint atyád, Heródes legutolsó érvényes végrendelete értelmében ő a trón törvényes örököse. Légy szíves megvizsgálni igényjogosultságát, amelyet futólagos nyomozásom során én megállapítottam. Még apró gyermek korában megmenekült a betlehemi vérfürdőtől, amelyet fivéred, Arkhalaosz és Philipposz tetrarkha rendeztek atyátok parancsára, s azóta részint Egyiptomban alkott, amint az alexandriai beszédmódjából magad is meg fogod állapítani, részint pedig a te tetrarkhiád területén élt. Mivel római polgárnak kell tekintenem őt mindaddig, amíg az ellenkezője be nem bizonyul, kérlek, te is ehhez a feltevéshez tartsd magad, és mellőzd a kínvallatást. Erősen meg fog lepni - mint ahogy engem is meglepett - vonásainak heródiánus jellegzetessége. Amíg nem közlöd elem magánvéleményedet, addig természetesen nem jelentem az ügyet a császárnak, sőt egyetlen léleknek sem teszek róla említést. Nem szeretném elrontani a kormányaink közt meglevő barátságos viszont azzal, hogy olyan igényt továbbítanék Rómának, amelynek következményeképpen esetleg ki kellene költöznöd kényelmes tóparti rezidenciádból.
Minden jót!"

Lepecsételte a levelet, s közben elégedetten mosolygott:
,,Okos ember vagy, öregem. Azt hiszem, ez a levél hoz vagy harminc talentumot a konyhádra. Szép kis summa, kapóra jön, mert most éppen pénzszűkében vagy, nem igaz? De barátocskám, el ne feledd a feleségednek megvásárolni a legszebb nyakéket, ami Jeruzsálemben csak felhajtható. Azzal az álmával majdnem elrontotta a reggeli hangulatodat, nagyon szívére fogja venni, ha azt az embert kivégzik . De te vagy a hibás! Minek mesélted el neki az este, amit Nikodémustól hallottál, mikor visszatérve ágyadba, őt már ébren találtad? Többet beszélsz a kelleténél, ez a te legnagyobb gyengeséged, egyébként okos fickó vagy, el kell ismerni."

Megparancsolta, hogy Jézust vezessék át Antipaszhoz. A tetrarckha egy régi egyezség értelmében a rezidencia nyugati szárnyát lakta, valahányszor feljött Jeruzsálembe az ünnepekre.


Antipasz és felesége, Heródiás igen kellemetlenül érezték magukat, amikor egy alantasabb beosztású törzskari tiszt bevezette Jézust termükbe. De mindketten igyekeztek ezt leplezni. Antipasz elbocsátotta a tisztet, Jézust pedig székkel és borral kínálta.

Jézus azonban állva maradt, és a bort sem fogadta el.
- Fogadalmam tiltja.
- Nem veszem sértésnek - mondta erre Antipasz. - De sajnállak, hogy ilyen fogadalmat tettél. A bor hasznos közvetítő üzleti ügyek tárgyalása közben. Márpedig barátom, a helytartó, ha levelét helyesen értelmezem, üzleti ügyben küldött téged ide. Tegyük fel, hogy valóban az vagy, akinek mondod magadat, és a helytartó nem űz velem tréfát, mert gyakran szeret bolondozni... Nos, szóval tegyük fel, hogy kilétedet be tudod bizonyítani egy senatori törvényszék előtt... Ebben az esetben természetesen felmerül a kérdés, hogy...

Heródiás nyers nyíltsággal vágott közben:
- Mi az árad, ember?
Jézus hallgatott.
- Féltestvérem, Heródese Philipposz némileg hasonló körülmények között évjáradékot fogadott el. Még most is fizetem neki, cserében azért az okmányért, amelyben lemondott atyánk birtokaihoz való jogáról. Arkhelaosz, az athnarkhosz, Philipposz fivérem, Salóme nagynénénk meg én megegyeztünk abban, hogy egy alexandriai bankban elhelyezünk harminc talentumot, és annak a kamatát kapja...
Heródiás ismét közbeszólt:
- Eh, mit beszélsz! Csak huszonöt talentum volt!
- Igazad van, drágám... Most, hogy mondod, nekem is eszembe jutott, hogy csak huszonöt volt. Ebből Arkhalaosz meg én fejenként adunk kilencet, Phillipposz fivérem ötöt, a többet meg Salóme. Ezüsttalentumokat, természetesen, nem aranyakat.
- De Heródes Philipposz most már csak az én kilenc és Phillipposz öt talentumának kamatait élvezi, mert Salóme minden vagyona egyedüli örökösévé Lívia császárnét tette meg. Arkhelaosz vagyonát pedig elkobozta a császár büntetésből, mert atnarckhiája ügyeit csapnivalóan intézte. No de tizennégy ezüsttalantum háromszázalékos kamattal még mindig csinos összeg, és féltestvérem vígan éli világát, nem kell törődnie azzal a milliónyi bajjak meg vesződséggel, amivel a királyoskodás jár. Félre ne érts: én korántsem ajánlhatok fel ezt megközelítő összeget sem, jövedékeim nem akkorák, hogy ezt lehetővé tennék. Talán Philipposzt rá lehetne beszélni, hogy adjon valamivel többet, mint én, az ő anyagi helyzete most nagyon jó. De figyelmeztetlek? Pilatus nem lesz olyan engedékeny, mint mi. Egyenesen hozzám kellett volna fordulnod, nem lett volna szabad a helytartót érdekeltté tenni ügyedben. Most majd az évjáradékodnak legalább a felét fogja követelni, ha ugyan nem többet - mint részesedését a zsákmányból. Hogy képtelesen fejezzem ki magam: Pilatus minden sajtból akkora darabot akar magának lekanyarítani, amennyit csak lehet. No de hát ez a te dolgod, nem az enyém. Mit szólnál, ha három talentum kamatát ajánlanám fel neked? Vállalom, hogy Philipposz fivéremtől is kicsikarok ugyanennyit.

Jézus türelmetlen mozdulatot tett.
- Nem elég? Jó, l egyen hát négy. Négy talentum kamataiból igen kényelmesen eléldegélhetsz Alexandriában.

Jézus elfordult.
- Hallod-e, annyi udvariasságot igazán elvárhatok tőled, hogy válaszolj. Tudom, hogy kézműves vagy, nem ismered el az udvari élet szokásait. De nyelved az van, nem?

Antipasz fokozatosan tíz talentumra emelte fel a kínált összeget, s mikor ez is hatástalannak bizonyult, kétségbeesett pillantásokat vetett feleségére. Heródiás szemében a düh szikrái cikáztak. Tapssal beszólította a főudvarmesterét, és ráparancsolt.
- Philemón, vedd elő a fegyverterem ajtajánál álló ruhásládából őfenségének azt az öreg bíborpalástját, amelyet megrágott a moly. Aztán keríts valahonan egy papirusznádat, buzogányfejestül, meg egy pár szinházi koturnust, jó magas talput. Öltöztessétek fel ezt a fickót királynak, adjátok rá a molyrágta palástot, nyomjatok kezébe nádbuzogányt, húzzátok a lábára a koturust, tegyetek valami rézfazekat a fejére. Így küldjétek vissza a helytartóhoz és adjátok át őfensége szívélyes üdvözletét.

Majd Jézushoz fordult:
- Jól van hát, legyél király, és a hollók lakmározzanak a hulládból!

Antipasz megrémült. Mihelyt Jézust ily csúfságosan elvezették, a palotaőrség fülharsogató macskazenével kísérte végig az oszlopcsarnokokon - a tetrarkha tüstént átsietett Pilatushoz. A helytartó időközben gyorsan elintézett két bűnügyet meg egy sereg kérvényt, s most a dolgozószobájában ülve különféle ügyiratok aláírásával foglalkozott. Antipasz arra kérte, ne törődjék Heródiás tréfáival.

- Állítsd félre az utamból ezt az embert, kegyelmes uram, és tíz talentumot kapsz tőlem.
- Kérlek, bocsásd meg, hogy csak mosolygok ezen. Tudom, ez udvariatlanság lenne tőlem.
- Legyen hát tizenöt.
- Próbálkozz tovább.
- Húsz!
- Húsz aranytalentum? Nem elég. Még huszonöt sem nyomná le a mérleg serpenyőjét.
- Huszonöt?! Az én Heródiásom sohasem bocsátaná meg nekem, ha ennyit fizetnék.
- Az én Barbatám sem bocsátaná meg nekem, ha elfogadnám.
Antipasz nagy lelki tusakodás után kinyögte.
- Harminc. De ez az utolsó szavam.
- Harminc? Ez már valamivel jobban hangzik. Jól tudom, könnyen kibírnál többet is, de nem akarok kicsinyes alkudozásokba bocsátkozni. A barátságod sokkal többet ér nekem a puszta pénznél.
- Csak akkor fizetek azonban, ha látom a keresztre feszített hullát.
- De a fele összegről most mindjárt kötelezvényt írsz nekem.
- És honnan tudhatom, hogy az a fickó nem közönséges csaló!
- Azt majd eldönti az én Aelius Seianus barátom, ha te nem tudod.

Antipasz feléje nyújtotta a jobbját.
- Nehéz ember vagy, kegyelmes uram.
- De méltányolni tudom a nagylelkűségedet, kedves hercegem. Ez eltörli azt a csekély neheztelést, amelyet irányodban éreztem. Tudod, a fogadalmi pajzsok ügyében, amikor te a főtörvényszéket támogattad. Hanem hallod-e, sokért nem adnám, ha végigélvezhettem volna azt a jelenetet, amikor te és Heródiás hercegnő dinnyeárusok módjára üvöltöztetek erre a ti néma falusi rokonotokra. Tökéletes bohózat lehetett!
- Őszintén remélem, hogy a tréfa nem üt majd vissza egy napon kegyelmességed fejére.
- Csak azt sajnálom, hogy a te vallástalan fivéred, Philipposz tetrarkha nem jött fel Jeruzsálembe az ünnepekre. Mi pedig kénytelenek vagyunk olyan illetlen gyorsasággal nyélbe ütni az ügyet, hogy nem lesz módod kicsikarni Philipposzból a harminc talentumnak azt a hányadát, amelyet igazság szerint neki kellene magára vállalnia. Herculesre, ez nyilván nagyon kínos lehet számodra.
- Nem inkább azt sajnálod, kegyelmes uram, hogy nem tudsz belőle is harminc talentumot kipréselni?

Pilatus hahotára fakadt:
- Hogy milyen jól megértjük mi egymást! Igen, bevallom, állandóan ingerel, hogy a városai - Hippisz, Pella, Gerasza meg a többiek - olyan pimaszul gazdagok. No de te, kedves hercegem, elegánsan tudsz veszíteni, és a a jövőben jól együttműködünk, még kitéphetünk szárnyaiból néhány tarka tollat, és kibélelhetjük vele fészkünket.


A főpap még mindig ott ácsorgott a rezidenciában, a reggelizőszoba előtt. Pilatus megint kiment hozzá, elnézését kérte, amiért őt és társait sokáig várakoztatja, méghozzá azon a napon, amely olyan jelentős a zsidók ünnepi kalendáriumában.
- A ti sánta királyotok sok galibát okoz nekem - mondta mosolyogva. - Nem látok semmi jogalapot a kivégeztetésére. Magatartása korrekt, és barátom, Nikodémus személyes szívességként kéri tőlem, hogy bocsássam szabadon. Mit szólsz hozzá? Miért ne legyünk könyörületesek, miért ne bocsássuk meg az istenkáromlást? Nyilván tudod, hogy a császár felhatalmazása alapján évente ezen a napon kegyelmi jogot gyakorolhatok. Megkegyelmezhetek egy zsidó bűnösnek - elméletileg bármilyen bűnösnek, kivétel nélkül. Hogy ki legyen az a személy, azt a nép dönti el kézfelemeléssel. De a ti szolgáitok kitesznek egy tömeget, az is elég lesz.

Fejével a léviták fölé bökött, s újra megkérdezte:
- Nos, kegyelmezzek meg a királyotoknak? Vagy inkább Simon Barabbásnak adjak kegyelmet, ami galileai zelóta bandavezérnek, aki ma kora reggel megölte egyik katonámat?
- Barabbásnak! - kiáltották egy emberként a szanhedrin nagyjai.
- Barabbásnak! Barabbásnak! - visszhangozták kórusban a lévita szolgák.
- Micsoda? Feszíttessem keresztre igaz királyotokat? Miért cselekedjem ilyen barbárságot?
- A császár ellensége vagy, ha nem teszed meg! - kiáltotta Kajafás. - Az az ember vallási forradalmat szít, amely, ha el nem fojtjuk, nacionalista forradalom előjátéka lesz Holtbiztos, hogy a zelóták azzal a fegyveres megmozdulásukkal a letartóztatása ellen akartak tüntetni.
- Valóban ennyire komoly lenne a dolog? De hát akkor, a pokolba is, miért nem így beszéltél mindjárt az elején? Nos... nem tudom... talán mégis teljesítem, amit kívántok. De hangsúlyozom: nektek kell vállalnotok érte a teljes felelősséget. Én ,,ebben az ügyben mosom kezeimet", hogy egy héber szólással éljek. Megölhetitek vagy futni hagyhatjátok, ahogy nektek tetszik. De ha a halálát akarjátok, akkor szabályszerűen keresztre kell feszíteni. Szó sem lehet arról a badarságról, hogy ,,népítélet" végezzen vele.
- Nem volna elég lefejezni? A keresztre feszítéshez átok tapad, és mi nem akarunk szükségtelenül ellentétbe kerülni a galileiakkal. Legbuzgóbb hívei ugyanis mind galileiak.
- Szentséged alábecsüli azt a gondosságot és jámbor buzgalmat, amellyel én a mózesi Törvényeket tanulmányoztam. Először azt kéred tőlem, hogy a foglyot istenkáromlásérst hadd követhessétek meg, pedig, mint magad is tudod, az agyonkövezett embert utána fel kell akasztani egy fára, hogy átkozott legyen. Most pedig - igen következetlen módon - azt kívánod, hogy az átok maradjon el.
- A hullák felakasztása már régen nem szokás nálunk - magyarázta a főpap. - És több mint harminc éve fordult elő utoljára, hogy valakit istenkáromlásért halálra köveztek.
- Ej, pedig én abban a hiszemben voltam, hogy törvényeiteket még most is ugyanolyan szigorúan tartjátok meg, mint régen. Egy kedves illúziómat romboltad le. Igazán nem is tudom, mint higgyek. Úgy érzem magam, mint Aseopus meséjében az együgyű szatír, amikor látta, hogy egy paraszt a leheletével melengeti meggémberedett kezét, majd a kásáját fúvással hűti le. No, mindegy. Mindenesetre, ha azt akarjátok, hogy a büntetés elrettentő például szolgáljon, a halál neme csak a keresztre feszítés lehet.
- Vállalnunk kell a felelősséget - mondta Kajafás, bár hangjában némi vonakodás érződött. - Az az ember veszedelmes bűnöző. Nem bánjuk, szálljon a vére a mi fejünkre.

Pilatus erre mosdótálat hozatott, és a jelenlevők előtt megmosta benne a kezét . Ez az ünnepélyes aktus egy zsidó ceremónia gúnyos utánzása volt. Ilyen nyilvános kézmosással szokták Jeruzsálem vénei felmenteni magukat a felelősség alól, amikor olyan gyilkosság fordult elő a kerületükben, amelyet nem tudtak kinyomozni.

A kézmosás után Pilatus így szólt Kajafáshoz:
- Ha úgy határoztok, hogy királyotok kereszten haljon meg, rendelkezésetekre bocsátok egy osztagot, amelynek nagy gyakorlata van a keresztre feszítésben. Ennyit megtehetek, többet nem.
- No, de a felirat, amelyen a bűne áll? Enélkül minden kivégzés törvénytelen. Nekem nincs jogom ilyet írni, annál kevésbé, mert a keresztre feszítés nem zsidó szokás. Legalább állíts ki egy ilyen feliratot, ennyit meg kell tenned.
- Jól van. Várjatok egy keveset, és megkapjátok az írást. Most jut eszembe, két másik kivégzési okmányt is alá kell még írnom - azét a két zelótáét, akiket ma reggel Barabással együtt ítélt halálra a katonai parancsnok. Hadd lógjanak mind a hárman egymás mellett.

A zsidó előkelőségek tehát tovább várakoztak, pedig már majd szétvetette őket a türelmetlenség. Végre elkészültek a keresztre tűzendő feliratok, rövid deszkatáblán, latin nyelven, alatta a görög és a héber fordítás. A Düszmasz és Gesztasz keresztjére szánt felirat azonos szövegű volt:

LATROCINIUM: QUOD PROVINCIAM
PERTURBAVERUNT
(Latorkodás: megzavarták a provincia békéjét)

A Jézus bűnét hirdető felirat azonban meglepte és riadalommal töltötte el a zsidó előkelőségeket. Ők ilyen feliratot vártak:

MAIESTAS: QUOD SE REGEM
JUDAEROUM FINXIT ESSE
(Felségsértés: azt állította, hogy a zsidók királya)

A felirat szövege azonban így hangzott:

HIC EST JESUS NAZAREUS, REX JUDAEORUM
(Ez a narizeus Jézus, a zsidók királya)

Kajafás a fogalmazás megváltoztatására kérte Pilatust, de a helytartó makacsul ragaszkodott hozzá:
- Amit írtam, megírtam. Királyotok megfeszítéséért ti vállaltátok a teljes felelősséget. Ha az utolsó pillanatban meggondoljátok magatokat, értesítsetek. Őszintén mondom, hogy nem bánnám. Most már szánom, sőt csodálom azt az embert. Nos, mielőtt még elbúcsúznék tőletek, hadd figyelmeztesselek titeket valamire. A provinciabelieknek nem szoktam szívességet tenni sem gyakran, sem olcsón. Ti ezzel a jelentéktelen üggyel ma reggel majdnem két órát raboltatok el drága időmből, amelyet nem tékozolhatok kedvem szerint. Megígértem a feleségemnek, hogy gyorsan végzek hivatalos dolgaimmal, aztán kikocsizom vele a környékre. Félek, hogy már elkéstem. Feleségemet csak egy módon engesztelhetitek ki: ha pénzt adtok össze, és megvásároljátok neki a Jeruzsálemben található legszebb nyakéket. Kedvenc ékköve a smaragd, de a sárgás árnyalatúakra csak az orrát fintorgatja. És még valami: az ékköveket tapasztalt alexandriai maternek kell csiszolnia és foglalatba illesztenie.
- - Nem felejtjük el, kegyelmes urunk.

Az arimathiai József a szolgáitól tudta meg, hogy Jézust letartóztatták, és átadták a rómaiaknak. Tüstént elment Gamaliélhoz, Hillél unokájához, akit nemrég választottak meg a főtörvényszék egyik társelnökévé. Együtt siettek a helytartói rezidencia felé, abban a reményben,hogy még megmenthetik Jézus életét. Odaérve Kajafással találkoztak. Éppen akkor jött ki az épületből.
Kajafás kijelentette: meglepőnek találja, hogy ennyire érdekli őket az ügy.Jézus - mondotta - nemcsak lázító gazember, hanem utálatos istenkáromló is.
- Szent Atya - kérdezte József -, mi a vád ellene: lázítás vagy istenkáromlás?
- Nem mindegy az neked?
- Én a szanhedrin tagja vagyok, és nem vagyok hajlandó semmilyen igazságtalanságot eltűrni. Ha lázítás a vád, annak megítélése a rómaiakra tartozik. Ha istenkáromlás, az a főtörvényszék hatáskörébe tartozik.
- A fogoly szörnyű istenkáromlását Annás házában mindenki hallotta, aki ott volt.

Gamaliél szigorúan tiltakozott:
-Ha az ég haragja azonnal meg nem torol egy istenkáromlást, az mindaddig nem minősül annak, amíg a főtörvényszék ki nem jelenti, hogy valóban istenkáromlás történt. Ha a szanhedrin tagjai hirtelen támadt felháborodásukban köveket ragadnának el, és a barbár szamaritánusok módjára durva önbíráskodást hajtanának végre, gyalázatot hoznának mind a főtörvényszékre, mind saját magukra. De egy állítólagos istenkáromlásért valakit átadni a rómaiaknak, hogy feszítsék keresztre - ez már m agának Izrael Istenének meggyalázása, áldott legyen a neve!
Ne olyan hangosan. Az embereim figyelnek.
Hallja meg egész Jeruzsálem!
Tudós férfiak, kérlek, menjünk egy kicsit arrébb, és maradjatok csendben, amíg megmagyarázom nektek az egészet.

Az árkád egyik oszlopa mögé vonta őket, és gyors szavakkal az alábbiakat mondta nekik:
- A helytartó játszik velünk. Ő is éppoly jól tudja, mint mi, hogy ez a Jézus lázadó, aki nyilvánosan azt állítja magáról, hogy ő az Áldott, a Messiás, Dávid Fia. Ha nem mutatjuk ki a császár iránti hűségünket azzal, hogy még az ünnep előtt megszabadulunk a fogolytól, magatartásunkat a helytartó felhasználja ellenünk, és majd a mi hátunkon csattan az ostor. Hiszen provikatív módon még maga biztatott, hogy ejtsük el az ügyet. Nyilván arra számított, hogy a szabadon eresztett fogoly magasra szítja a zelóták amúgy is parázsló lázadását. A helytartó ürügyet keres ahhoz, hogy beavatkozzon az ügyeinkbe, és véget vessen a Galileából meg a Jordánon túli vidékről Jeruzsálembe irányuló zarándoklásnak, sőt mi több, aze gész templomi kultusznak is. Ha ilyesmivel próbálkozna, általános zendülés törnek ki, s ennek az lenne a következménye, hogy minden szbadságjogunkat örökre elveszítenénk. Tehát inkább egy ember haljon meg, mintsem hogy az egész zsidóság elpusztuljon. Ezért arra kérlek benneteket: ne avatkozzatok a dologba.
- Egy ártatlan embert húsvét előestéjén átadni a rómaiaknak, hogy feszítsék kereszstre - az annyi, mint kihívni Istenünk bosszúálló haragját!
- Mióta lett Annás háza főtörvényszék?

Kajafás ingerült kézmodulattal jelezte, hogy a beszélgetést befejezte, s mérgesen eltávozott.

Gamaliél méltó utóda volt nagyapjának, Hillélnek. Így szólt az arimathiai Józsefhez:
- Indulj testvér, siess! Keresd fel mind a tíz kollégánkat (Gamaliél a szanhedrin tíz farizeus tagjára gondolt), s beszéldrá őket, hogy menjenek veled együtt a helytartóhoz. Kérjetek tőle kegyelmet Jézus számára. Mondd el Pilatusnak, hogy a főpap az éjjel szabálytalanul hívott össze ítélőszéket apósa házába, és hogy az ott hozott határozat ellentétben áll a szanhedrin-tagok többségének elveivel. Jómagam pedig a másik elnökhöz sietek, és még néhány ékesszóló társamhoz. Persze,tudom, mennyira viszolyognak ők is attól, hogy a rómaiakkal érintkezzenek. De majd rábeszélem őket, hogy most az egyszer győzzék le lelkiismereti aggályaikat, s menjünk együtt Pilatushoz. Egy ártatlan élet megmentése érdekében sok mocskot vagyok hajlandó elviselni, és ők is ugyanígy vannak ezzel.

Gamaliél és József elvált. Mire sebtében összeszedett barátaikkal megjelentek a rezidencia kapuja előtt, Pilatus már kikocsizott a városból feleségével, a gyorsfogatát több más kocsi kísérte, amelyekben a vezérkar tisztjei ültek asszonyaikkal. A betlehemi tavakhoz rándultak ki, hogy ott pompás lakomával ünnepeljék meg jó szerencséjüket. A főudvarmester közölte a delegációkkal, hogy a helytartó őkegyelmessége csak este tér vissza: forduljanak talán a helyetteséhez, a Caesarában állomásozó katonai egység parancsnokához.

A lesújtó hír hallatára Gamaliél és elnöktársa egyesítette a két küldöttséget, s valamennyien felmentek a Faragott Kő Házához, hogy Jehova segítségét kérjék. Gyarlóságuk és bűnösségük általános megvallása és bűnbánó zsoltárok eléneklése után térdre borultak és nagy buzgalommal fohászkodtak az Örök Irgalomhoz, hogy mentse meg egy ártatlan ember életét, akit át akarnak adni az Átoknak, és ha mégis meg kell halnia, legalább ne szálljon reá az Átok.

Miután befejezték a könyörgést, Gamaliél így szólt hozzájuk:
- Testvérek, eddig együtt esedeztünk az Irgalmasság Urának közbenjárásáért. Most tegyük ezt külön-külön, ki-ki a saját otthonában. Gyászoljunk keservesen, egész háznépünkkel, egészen az est leszálltáig, amikor az örvendezés kettős kötelessége hárul ránk: lévén szombatnap és a húsvéti ünnep. Lehet, hogy Istenünk kegyelmes lesz hozzánk, látva a szívünkben égő szeretetet, és a kedvünkért mentesíti Izraelt a ringyó névtől, mert csak a ringyók adják el gyermekeiket rabszolgaságba, és csak a ringyók vetik meg a szeretet nevét.

Valamennyien elfogadták az indítványt. A törvény tudós doktorai hazatértek, otthon egész nap gyászoltak, és esedeztek Istenhez -, nagy bánatára családtagjaiknak és vendégeiknek, akik kénytelenek voltak ugyanezt tenni. És csak akkor keltek fel, hogy örvendezzenek, amikor leszállt az este. Az ebjoniták szerint beteljesedett Zakariás próféciájának egy másik része, amely arról szól, hogy Jeruzsálemben nagyon megsiratják a megölt prófétát:

És sír a föld: nemzetségek és nemeztségek külön,
külön a Dávid házának nemzetsége, feleségeik is,
külön, külön a Nátán házának nemzetsége, és ele-
ségeik is külön,
Külön a Lévi házának nemzetsége, és feleségeik is
külön, külön Sémei nemzetsége, feleségeik is külön.
A többi nemzetségek mind, nemzetségek és nemzetsé-
gek külön, feleségeik is külön.

Júdás, aki egész reggel ott várakozott a többi tanúval a helytartói rezidencia előtt remény és rettegés között vergőde, végül megértette, hogy Nikodémus terve nem sikerült, s hogy Jézust kereszthalálra ítélték. Mihelyt a tanúkat elbocsátották, elsietett a Templomhoz, berontott a őkincstáros hivatalába, és a harminc sékelt indulatosan lecsapta a széles asztalra:
- Ártatlan vér ára ez! - kiáltotta.

A főkincstáros helyettese hidegen nézett rá:
- Mi közünk hozzá? A pénz a tied. Ha vétkeztél, magadnak kell megbékülnöd a végtelen irgalmú Úrral.
- Jó árra becsültétek a prófétátokat! Hajítsátok ezt az átkozott ezüstöt a fazekas lába elé hog beteljesüljön a prófécia.

Ezzel kirohant. A hídon összetalálkozott Nikodémus fiával, akit arra kényszerített, hogy kísérje el a városon kívülre. Amikor egy bekerített legelőhöz értek, Júdás megalázkodott Istene előtt, s fennhangon így könyörgött:
- Izrael Istene, szánj meg engem, nyomorultat, aki önhittség és gyávaság által vétkeztem, őrültségemben elárultam a Te Felkentedet, s még a halálnál is rettenetesebb sorsra jutottam. Engedd, hogy megint úgy legyen, mint Ábrahám atyánk idején, amikor a fia, Izsák engedelmesen ment az áldozati helyre, állán terhet hordozván, mint ahogyan most megy a te Felkented. De akkor a Te szíved könyörületre hajlott, és Izsák élete helyett elfogadtad egy kos életét. Igazságos az Úr, fogadd el most az én életemet Mesterem élete helyett, sőt még az életemnél is többet: hadd haljak meg átkozottan, hogy a Mester megszabadulhasson az Átoktól. Mert meg van írva: ,,Isten átka azon, aki fára függesztetett." Esdekelve kérlek, kíméld meg az ő életét, és engedd örökre elkárhozni annak a lelkét, aki túlságosan is szerette őt!

Júdás ezután megcsókolta könnyező társát, és így szólt:
- Nikodémus fia, itt az ideje, hogy jóvátedd atyád hibáját azzal, hogy a hóhérom leszel. Mert nem akarok hálátlannak mutatkozni a végtelen irgalmú Úr előtt azzal, hogy magam oltom ki az életemet. És ha te visszautasítod akaratom teljesítését, szavamra mondom, végzek veled, és te leszel az áldozat. Életet életért.

Nikodémus fia látván, hogy itt nincs más kiút, átvette Júdás övét, hurkot formált belőle, majd lementek egy mélyedésbe, ahol senki sem láthatta őket. Egy görbe fa nőtt ott, annak egyik ágára felakasztotta Júdást.

A harminc ezüstsékelhez most már kétszeresen is szenny tapadt, úgyhogy a főkincstáros semmilyen ürüggyel sem vehette be a templomi alapnak szánt adományok közé. Így hát képletesen ,,a fazekas lába elé dobta", megvásárolta rajta azt a földet, ahol Júdás felakasztott tetemét megtalálták. Töörténetesen ennek a földdarabnak a Fazekas Földje volt a neve, mert egyik végét törött agyagedények borították, amelyeket egy közeli edényégető-kemencéből hordtak oda. Ennek az eredetileg bekerített területnek a nevét Akeldamára, azaz Vérmezőre változtatták, a kerítést lebontották, és a földjét parlagon hagyták.


Engedtessék meg nekem, hogy Júdás ügyében ne mondjak erkölcsi ítéletet. Beérem azzal, hogy elmesélem a történetet úgy, amint hallottam. Egy alexandriai khrésztianosz szekta tagjai, akiket káinitáknak neveznek, dicsőítik júdást, mivel azt tartják: ha Júdás nem működik közre Jézus elfogatásában, akkor nem lett volna ,,keresztre feszítés és halál fölött aratott diadal". Az ebjoniták azonban ezt a felfogást ártalmasnak bélyegzik, és elutasítják. Ők így vélekednek: ,,Júdás mint fogadalmat tett tanítvány köteles volt engedelmeskedni Mestere parancsainak, tudván, hogy azok szilárdan a Törvényen és a prófétákon alapulnak.Az a szakasz, amelyet Jézus Mózes áldásából idézett, a lévitákat dicsérte elszántsáágukért, hogy kardot fogtak bálványimádó rokonaik ellen. Júdásnak teljesítenie kellett volna ezeket a parancsokat, ő azonban sajnálkozott saját magán, hogy Jézus éppen őtválasztotta ki e parancsok végrehajtására, majd öntelt módon, a Mester háta mögött ostoba kísérletett tett élete megmentésére. Ha engedelmeskedik, minden jól végződött volna: Isten Országa amelyért a tanítás szerint neki is mindennap imádkoznia kellett volna, minden bizonnyal elkövetkezett volna, pontosan úgy, ahogyan azt Zakariás próféta megjövendölte. Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy Júdásnak a megértésben gyökerező gyávasága súlyosabb bűn-e, mint Péteré, akinek a vétke a meg nem értésben gyökerező harciasság volt, és hogy Júdás mindent jóvátett-e a halálával - ennek eldöntését bízzuk Istenre, akinek rendelése folytán Péternek is az átokkal terhes kereszthalált kellett később elszenvednie. Mi csak annyit tudunk, hogy kettejük miatt késlekedik a Nagy Nap eljövetele."


 
 
0 komment , kategória:  A sánta Jézus -Edom Talmud  
Jézus kihallgatása Kajafásnál
  2010-03-03 23:12:04, szerda
 
  Robert Graves: King Jesus
Cassel-London Seventh Edition Januáry 1966

Fordította: Terényi István
Gondolat Kiadó Budapest, 1969
Megjelent a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadás egyezményének keretében a Madách Könyvkiadó (Bratislava) részére a Gondolat Könyvkiadó (Budapest) gondozásában.
Zrinyi Nyomda, Budapest, Bolgár Imre igazgató

Az Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom megkérdezte az Úrtól: ,,Meddig fog tartani a halál uralma?" Ő így felelt: ,,Ameddig ti, asszonyok gyermekeket fogtok szülni..." Sálom újabb kérdést intézett hozzá: ,,Akkor hát jól tettem, hogy nem szültem gyermekeket?" Ő ezt válaszolta: ,,Minden növényből egyetek, csak a keserűt ne egyétek..." Amikor pedig azt tudakolta Sálom, hogy mikor válnak ismeretessé azok a dolgok, amelyek felől kérdezősködött, imigyen felelt neki az Úr: ,,Amikor ti, asszonyok a szemérem köntösén tapodtok, és amikor a kettőből egy lesz, és amikor a hím és a nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nőstény..." És ugyanazon Evangéliumban mondotta a Megváltó: ,,Én azért jöttem, hogy leromboljam a Nőstény műveit."

Alexandriai Kelemen
(Stromata, III.)

...Kommentátorok Edom gonosz királyságával kapcsolatban említik Jesu-ha-Nocrit (azaz Jézust, mivelhogy az volt az ő népe... Egy húsvét előestéjén felakasztották... Közel volt a királysághoz (ti. utódlás tekintetében).

Balaám, a Sánta (azaz Jézus) harminchárom esztendős volt, amikor Pintiasz, a Rabló (Pontius Pilátus) megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett.

Lexicon Talmudicum ,,Abarbanel"
Alatt és babiloni Talmud Zanhedrin 106b, 43a, 51a.


Huszonhetedik fejezet Harminc ezüstsékel


Jézus közben nyugtalanul várta Júdás visszatértét. Miért késlekedik? Nem talált senkit, akitől kardot vásárolhatott volna? Igaz, a polgári lakosságnak egy rendelet tiltotta a karviselést, de a galileai városnegyedben könnyen lehetett szerezni ilyen fegyvert. Vagy talán történt valami Júdással? Talán a vérontástól való irtózása elfojtotta jogos felháborodását, visszariadt a rábizott feladattól, és inkább megfutamodott? Ha rövid időn belül nem tér vissza, egy keményebb, elszántabb tanítványnak kell lesújtania rá.

Ezúttal nagyobb nyíltsággal jelentette ki.
- Meg vagyon irva, hogy a Mihaszna Pásztort megölik, és juhai elszélednek. Gyermekeim, kis idő múlva nem láttok többé engem.
- Hová akarsz menni, uram? - kérdezte Péter. Hadd menjek veled.
- Ahova én megyek, oda nem követhetsz.
- De én követni akarlak, bárhová mégy, és megteszek mindent, amit parancsolsz, még ha meg is kell halnom érte.
Jézus körülnézett, majd így szólt:
- Mielőbb véget ér ez az éjszaka, valamennyien meg fogtok sértődni, ha az én tanítványaimnak neveznek majd benneteket. És szégyellni fogjátok látomásaitokat meg prófétai köpenyeteket. Ha megkérdeznek titeket, így válaszoltok majd: ,,Falusi emberek vagyunk, nem értünk egyébhez, csak a marhahajcsársághoz."
Péter hevese tiltakozott:
- Uram, én nem fogok megsértődni. Lehet, hogy a többiek igen, de én, soha!
- A második kakasszó előtt háromszor fogsz megtagadni engem!
- Én sohasem tagadlak meg téged!

,,Kövérítsd meg e nép szívét, és föleit dugd be, és
szemét kend be, ne lásson szemeivel, ne halljon fülei-
vel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne
gyógyuljon."

Az utolsó falatig elfogyasztották a húsvéti bárányt, az utolsó morzsáig megették a kenyeret. Utána megitták a harmadik, majd a negyedik kupa bort, s elénekelték az utolsó himnuszt: Magasztaljátok az Urat, mert jó. János ismét felszította a tüzet, és elégette a bárány csontjait. Körbejárt a kézmosó edény, valamennyien megmosták ujjaikat, és megtörölték a kendőkkel. Elérkezett a távozás ideje. Jézus felkelt, ágyékkötőjén kívül minden ruháját levetette, széles törülközőt csavart a dereka köré, vizet töltött egy tálba,s mintha fürdőszolga volna, nekilátott, hogy megmossa, és a törülközővel megszárogassa tanítványainak lábát.
- Mester, mi értelme ennek a tréfának? - szabadkoztak zavartan a tanítványok.- A szolgánk lettél-e te minekünk?
- Mindenki szolgája valaki másnak. A király szolgája a népének. És mindenki szolgája az Égnek. Ami engem illet, én vagyok az a Szolga, akiben Izrael minden bűne megtaláltatik.
- Te mint bűnös? Ez rejtvény számunkra.
- Hamarosan megoldjátok a rejtvényt.

Péter először semmiképpen nem akarta engedni, hogy Jézus megmossa a lábát. Jézus megfenyegette, hogy ha nem engedi, eltaszítja magától, mire Péter felkiáltott:
-Akkor ne csak a lábamat mosd meg, hanem a kezemet és a fejemet is!
- Mivel János megkeresztelt, csak a lábadnak van szüksége megtisztulásra. Nagyon tisztának kell lennie, mivel Isten Ellensége mocsárba vezette, márpedig ma éjjel helyen kell majd állnia.
Melyik az a hely?
- Az Olajfák Hegye, ahová az Ember Fia majd alászáll az Égből.

Elhagyták a házat, s elindultak az utcán. Jézus megkérdezte:
- Melyikőtök engedelmeskedett nekem?
- Én - felelte büszkén Péter. Mialatt a többiek készülődtek, én két kardos vásároltam a házbeliektől. Mert végül is megértettem, mire kell használnom azokat.
- Ne siess, Jóna istenfélő fia! Az egyik kardot tartsd meg, a másikat bízd Jánosra. Kettő elég lesz az Úr bosszújának végrehajtására. Mert, jaj, meg vagyon írva: ,,Ismerjük a mi vétkeinket: törvényszegések és hazugságok az Úr ellen, az elnyomás és a lázadás hirdetése, a szív hamisságának eltitkolása és kinyilvánítása."

A keleti kapun át elhagyták a Várost, leereszkedtek a Kedron völgyébe, és egy pallón átmentek a patak túlsó partjára. Onnan felfelé kezdtek kapaszkodni az Olajfák Hegyére. Azon az ösvényen haladtak, amely a Getsemáné nevű, magas kőfallal körülkerített olajligethez vezetett fel. A név ,,olajprést" jelent. A liget Nikodémusé volt, felajánlotta Jézusnak, hogy ha veszedelem fenyegetné, itt keressen menedéket. Útközben nem találkoztak senkivel, minden nehézség nélkül eljutottak a kertig, kinyitották a kaput - a kulcsot már két napja elhozta Júdás -, és beléptek. Az olajfák nagyon öregek voltak, és görcseik, bügykeik fantasztikus formákat kölcsönöztek nekik, Nikodémusnak hiteles feljegyzései voltak arról, hogy négy-öt fát még abban az esztendőben ültettek el, amelyben Salamon király felavatta a Templomot. Falusi emberek közt az a mondás járta: ,,Ha ökröt vagy szamarat veszel, az téged szolgál, amig csak él, de ha olajfát vásárolsz, annak te leszel a szolgája életed végéig." A kertben volt egy olajütő, egy kemence, amelyben az összezúzott magvak héjából szenet égettek, meg egy kunyhó, benne durván ácsolt fekhelyek, amelyeken a munkások háltak, amikor eljött az olajbogyó-szüretelés időszaka.

Jézus tanítványait a kunyhóhoz vezette, amely a kaputól távol, a liget sarkában állott, és betaszította az ajtaját.
- Péter, Jakab és János velem marad. Ők a legerősebb szívűek köztetek. Ti, a többiek, itt várjatok, amíg nem hívlak benneteket, ha fáradtak vagytok, alhattok egyet.

Amikor a három kiválasztott tanítvánnyal elment onnan, Jakab megkérdezte:
- Hol van Júdás? Miért nincs velünk?
- Attól tartok, áruló lett, és visszariadt a feladatától.
- Mindenki árulója lehet feladatának, de én nem! - heveskedett Péter. - Én bátran döföm majd kardomat abba a nyomorultba, aki szégyent hozott mindannyiunkra. Megteszem én egész Jeruzsálem szeme láttára, még ha az életembe kerül is.
- Én is félelem nélkül sújtok le - mondta János -, bár szerettem őt, de egy másikat mindig is jobban szerettem. És nem kötelességem-e gyűlölni az mi Istenünk ellenségeit?
Jézus kiváncsian kérdezte:
- Mikor sejtettétek meg először az igazságot?
- Amikor mulatoztál az esszénusok házában.
- Jól van. Most jöjjetek vissza velem a kapu felé, és őrködjetek fölöttem reggelig, mialatt én megbékélek az Atyával, akit megsértettem. Élesek a kardjaitok?
- Mint egy pap áldozati kése.
- Egyetlen pillanatra se vegyétek le rólam a szemeteket. Amennyire szerettek engem, annyira éber legyen a figyelmetek is. És amikor le kell sújtani, ne hibázzatok!

Ennek az ebjonita hagyományban megőrzött, félreértékesen alapuló dialógusnak az iróniáját még a legügyesebb attikai tragédiaíró is aligha lett volna képes még jobban kiélezni.

Jézus a három tanítványt egy odvas fa alatt hagyta, maga pedig vagy egy kőhajításnyira továbbment, ott letérdelt, és imádkozott. Azok hárman ki tudták venni szenvedélyes szavait.
 Atyám! Minden lehetséges Neked. Vidd el tőlem ezt a poharat....mindazonáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tied.

A három tanítványt kifárasztották a hosszú nap izgalmai, elnehezítette a bor és a báránysült. Köpönyegükbe burkolózva gubbasztottak egy ideig, de aztán elnyomta őket az álom. Talán fél órát bóbiskolhattak, amikor arra riadtak fel, hogy a kopenyüket valaki lerángatja róluk,kezében a két karddal.
- Látjátok, milyen könnyen elvihettem volna fegyvereiteket. Őrködjetek éberen, imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek, és el ne mulasszátok kötelességeteket. Érettem is imádkozzatok, hogy a kísértés csábításának engedve el ne meneküljek tőletek Galileába.

Visszaadta karjukat, és ők megszégyenülve térdeltek fel, Jézus pedig visszament imádkozni. De megint csak elaludtak. Jézus másodszor is felébresztette őket.
- Péter, hát egyetlen óráig sem tudsz őrködni?
- Uram, a lelkem kész rá, de a test erőtlen.

Jézus megint elvonult imádkozni, és a három tanítványon ismét csak erőt vett az álom. Hirtelen emberi hangok lármája és a csukott kertkapu betörésének zaja verte fel a csendet. Jézus imbolygó gyertyalángokat, majd fehér ruhás alakokat pillantott meg, akik az olajfák között feléje siettek, Jézus visszabicegett az alvókhoz, hevesen megrázta Jakab vállát, és rákiáltott:
- Gyorsan, kelj fel! Rohanj a kunyhóba, és figyelmeztesd a többieket, hogy ellenség tört be ide. Mondd meg nekik, hogy szóródjanak széjjel, és futással mentsék életüket.

Jakab dünnyögött, mormogott, de nem ébredt fel.
- Horkolj hát, aludj csak! - kiáltotta keserűen Jézus. - Most már úgyis késő felébredni.

Péter és János azonban felriadt, mert ösztönösen megérezték a hirtelen támadt veszedelmet. Talpra rángatták Jakabot, és addig gyomrozták, míg végre életet leheltek bele. De addigra már egy csapat lévita alabárdos közeledett futólépésben feléjük, Júdás meg egy lévita tiszt vezette őket.

Júdás halkan odaszólt a tisztnek:
- Azt tartóztasd le, akit majd megcsókolok.
Jézushoz lépett, megcsókolta, s közben bíztatósan suttogta:
- Minden rendben van. Bízzál Nikodémusban!

Majd a válla fölött hátrakiáltott:
- Itt az emberetek! Ez a názáreti Jézus.
- Júdás, megcsókolod azt, akit elárulsz? - kérdezte Jézus. - És rabló vagyok-e én, hogy ezek a Lévi-fiak fegyverrel a kezükben jöttek ellenem? Mindennap prédikáltam a Templomban, miért nem fogtak el akkor?
- Álljatok hátrább, emberek! - parancsolta a tiszt. - Fegyvert csak akkor használjatok, ha ellenáll.
Jézus félelmetes hangon mennydörögte:
- Jaj az én Mihaszna Pásztoromnak, aki elhagyta a juhokat. Karja szárazra száradjon, és jobb szeme sötétre sötétedjék! Fegyver, serkenj fel az én pásztorom ellen, és a férfiú ellen, aki nékem társam... Verd meg a pásztort, és elszélednek a juhok!..

Kezéből a földre ejtette azt a mészároskampót, amelyet egész idő alatt magával hordozott, és karját széttárva várta a csapást.

János tétovázva állt ott, de Péter megragadta a maga kardját és nagy ordítással előrerontott.
- Mentsétek meg, mentsétek meg! - kiabálta Júdás.

Péter azonban nem Jézusra, hanem Júdásra támadt.

Egy lévita odaugrott, hogy alabárdjával elhárítsa a kardcsapást, Júdás oldalra szökött, majd egy fa mögött keresett menedéket. Péter ekkor a lévitára sújtott le, de kardja félrecsúszott a sisakján és csak a fülét vágta meg. Több fegyveres odarohant a társa védelmére, amikor Péter ötvenszeres túlerővel találta magát szemben, sarkon fordult és futásnak eredt. Jó futó lévén, gyorsan átmászott a kőkerítésen. János eldobta kardját, és követte Péter példáját.

Jakabot kis híján elfogták a léviták. Valaki elkapta a tunikáját, de Jakab hevesen küzdött, tunikája kettéhasadt, s ő meztelenül kitört az üldözők gyűrűjéből. Sikerült elmenekülnie, bár a vállán megsebesítették. Így teljesült be Ámos próféciája.

Júdás visszament a csüggedten álló Jézushoz. Lehajolt, felvette a mészároskampót, s megkérdezte:
- Mester, szükséged van még erre?
- A te zsákmányod. Tartsd meg!

Időközben a kunyhóban maradt tanítványoknak sikerült elmenekülniük. A zajra András ébredt fel elsőnek, és gyorsan felkeltette a többieket is. Észrevétlenül a kunyhó mögé lopakodtak, és egymást segítve átmásztak a kerítésen. Tamás biztatta őket:
- Nem kell aggódnunk a Mesterért. Ha fényes nappal és nyílt terepen el tudta kerülni az elfogatást Názáretben, akkor ez még inkább sikerül neki itt, az olajfák között, a gyér holdvilágnál.

Jézus azonban meg sem kísérelte a menekülést. Kivezették a kertből, s elindultak vele Annás volt főpap háza felé. Ott szállt meg az ünnepekre Kajafás főpap, Annás veje. Az Olajfák Hegyén az volt a legnagyobb és legfényűzőbben berendezett ház, s alig néhány száz lépésnyi távolság választotta el a Gethsemánétól.

Péter messziről követte a menetet. A nyugodt, csendes éjszakában lopakodva minden pillanatban azt várta, hogy hirtelen ragyogó sugárkévéktől övezett angyalok csapata száll alá az égből, s megmenti a Mestert. Hiszen éppen itt, az Olajfák Hegyén látta meg egykoron Ezékiel a Kereket és az Úr dicsőségét. És nincs-e megírva, hogy a Messiás is ezen a hegye fog majd állani a Nagy Napon?

,,Örülök, hogy elávetettem magam a lábmosási szertartásnak - gondolta.- Így most méltóképpen fel vagyok készülve mindenre."

De semmi különös dolog nem történt, csak a Kedron patak túlsó partja felől hallatszott erősebben és kitartóbban a kutyák vonítása. Húsvétkor a telihold meg a rengeteg bárány őrjítő látványa mindig nagy nyugtalansággal töltötte el a Város kutyáit, s ma este majd megbolondultak izgatottságukban, mert a galileai városnegyed ezernyi tűzhelye felől a báránysült ínycsiklandozó szagát sodorta feléjük a szellő. De a húsvéti bárányoknak még a csontjaiból sem kaphattak semmit.

Jézust bekísérték Annás házába. Péter a fal árnyékában lapult meg, még most is karjának markolatát szorongatta. Hallotta, amit a lévita tiszt jelentést tett a templomőrség parancsnokának.
- Jó, jó - mondta a jelentésre a parancsnok -, de hogyan oldhattak kereket a felfegyverkezett latrok? Embereiddel előbb be kellett volna kerítened a kertet.

A tiszt mentegetőzni próbált, a parancsnok azonban a szavába vágott:
- Küldd az informátort a kincstartóhoz, és legyen rá gondod, hogy megkapja a vérdíjat. Százhúsz darchma jár neki.

(Amikor ugyanis Júdást megkérdezték, mennyit kíván, visszaemlékezett Zakariásra és harminc templomi sékelt kért, egy-egy ilyen sékel értéke négy drachmának felel meg.
- Az nagyon sok - tiltakoztak, de Júdás ragaszkodott az összeghez:
- Nem sok. A Törvény ennyiben állapította meg egy kánaánia rabszolga értékét. Én pedig egy szabad izraelitát adok el nektek.)

Péter rémülten hallgatta. Hát lehetséges ez? Elképzelhető ez? Júdás, a társa, Júdás, akit ő a legnemesebb lelkűnek és a leglelkiismeretesebbnek tartott a Tizenkettő között - ez a Júdás odáig aljasodott volna, hogy néhány hitvány ezüstért eladja Mesterét? Biztosan Isten Ellensége kerítette hatalmába a lelkét.

Amikor felharsant az első kakasszó, amely tudvalevően még nem igazi hírnöke a hajnalnak, mert hiszen még sötét van, Péter köpenye alá rejtve kardját, beosont a ház előcsarnokába. Körülnézett, Júdást kereste, mert eltökélt szándéka volt, hogy megöli. De Júdás már nem volt ott. A tűzhelyhez húzódott, hogy megmelegítse elgémberedett tagjait. A tűz fényénél vette csak észre, hogy vérzik az ujja. Még akkor vágta meg a karddal, amikor felmászott egy olajfa felső ágára, hogy onnan átvesse magát a kőkerítésen.

Egy szakács megszólította:
-Hogy sebezted meg a kezedet?
- Egy barátom házában. Sokat ittunk, aztán összeverekedett a társaság.
- Kicsoda vagy te voltaképpen?
- Marhahajcsár vagyok. Mindig is az volt a foglalkozásom. Most hajtottam ide a csordát északról. Csupa remet állat.

Ekkor megszólalt egy nőcseléd:
- Ismerlek én téged, te bugris! Láttalak a minap a bazilikában, amikor azt a nagy felfordulást csináltátok. A názáreti Jézus bandájához tartozol, annak a Jézusnak vagy a követője.
- Dehogy vagyok! Semmi közöm hozzá.
- Pedig meg mernék esküdni rá. A kiejtésedből meg tudom állapítani, hogy galileai vagy.
- Ugyan ne jártasd a szádat, mint egy lotyó! Lelkemre mondom, hogy soha nem is láttam Jézust.
- Hazudsz! Hiszen te engedted ki a galambokat! Felismerlek én akárhol.
- Hogy a Sátán nemzzen egy falka ördögfiókát neked, te kövér boszorkány! Mindössze tizenkét órája vagyok Jeruzsálemben.
- Akkor hát mit keresel itt, az Olajfák Hegyén, ebben az órában?
- Már egyszer megmondtam. A piaci bódék közelében, a barátaim társaságában ettem meg a húsvéti bárányt. A lakoma verekedéssel végződött.
- De mit csinálsz most itt?
- Hát mit gondolsz, mit csinálok? A kezemet melengetem. Galileában az a szokás, hogy ha valaki nyitott kaput lát, s odabent tűz ég, egyszerűen bemegy melegedni. A háziak meg borral, kenyérrel, hallal kínálják. Itt azonban, úgy tapasztalom, sértő szavaknál egyebet nem kap az ember. Gyere el egyszer hozzánk Galileába, te hatvan teve leánya, majd megtanítunk, hogyan kell illetően viselkedni!

Miután sikerült leráznia magáról a kotnyeles cselédet, majdnem egy óra hosszat időzött még ott, magában káromkodva, szitkozódva. Végül kibotorkált az utcára. Éppen akkor kezdtek másodszor is kukorékolni a kakasok, ezúttal valóban a hajnalt köszöntve. Péter keserves sírásra fakadt.


Jézust közben kihallgatásra vitték a főtörvényszékre, alkalmasint ugyanabba a helyiségbe, ahol harminchárom esztendővel ezelőtt Zakariás kihallgatása zajlott le, mert ugyanazok a bútorok és falikárpitok voltak benne. De ezúttal a szanhedrinnak csak igen kis részét hívták össze. Nem értesítették még Nikodémust, sem az arimathiai Józsefet, sem más olyan személyeket, akikről fel lehetett tételezni, hogy pártfogó vagy elnéző magatartást tanúsítanának Jézus ügyében. A jelenlevők valamennyien a vezető családokhoz tartozó szadduceusok voltak, és mind azt a legfőbb elvett vallották, hogy szorosan együtt kell működni a rómaiakkal. Pilatus és hivatali elődje félreérthettlenül tudtára adta a szanherdrinnak, hogy a rómaiak a templomi kultuszt még valahogy eltűrik, de haladéktalanul betiltják, ha a provinciában még egyszer valami zavargás üti fel a fejét. A szanhedrin szadduceus tagjai tehát azon a véleményen voltak, hogy nem szabad elnézni vagy büntetlenül hagyni a vallás nevében elkövetett semmiféle olyan erőszakos aktust, amely kedvezőtlenül befolyásolná a Rómával fennálló jó viszonyt.

A szadduceusok vezére az öreg Annás volt. Kilenc évig töltötte be a főpapi tisztet. Abban az esztendőben lett főpap, amelyben a császár letette Arkhelaoszt, az athnarkhoszt. Veje, Kajafás tizenegy éve ült már a főpapi székben, de fontos ügyekben sohasem döntött anélkül, hogy előbb apósával ne tanácskozott volna.

Annásnak öt fia volt, az egyik főpapi tisztre jutott abban az átmeneti időszakban, amely Annás leköszönése és Kajafás hivatalba lépése közé esett, a többi négyre is főpapi karrier várt.

E hét tehetséges ember alkotta azt a vezető csoportot, amely a szanhedrin egész tevékenységét iránytotta. Állandóan azon sopánkodtak, hogy a rómaiak és a zsidók közötti béke legnagyobb ellensége a főtörvényszék tagjai, akikből teljesen hiányzik a politikai józanság, s ez valóságos országos szerencsétlenség. A farizeus főtörvényszék - mondták - még a látszat kedvéért sem törődik azzal, hogy akár a legcsekélyebb mértékben is tekintetbe vegye a rómaiak érzékenységét, minden békebontást szigorúan a műszaki normák szerint ítél meg, mintha a rómaiak egyáltalán nem is léteznének, ráadásul olyan enyhe, elnéző az ügyvitelben, hogy szinte lehetetlen elérni bárkinek is az elítéltetését még akkor is, ha notórikus bűnözőről van só. Ezért a szanhedrin vezető szadduceusai magukhoz ragadták a kezdeményezést,s minden politikai fontosságú ügyet megvizsgáltak még mielőtt arról a főtörvényszék tudomást szerzett volna. É ha a legkisebb eshetősége is fennállt annak, hogy felmentő ítélet esetén a helytartó megsértődnék, az ügyet végleges döntés végett elébe terjesztették. Megküldték neki a bizonyítékanyagot és az ideiglenes ítélet szövegét, hogy a helytartónak megfelelő támpontja legyen.
- A főtörvényszék ülését ezennel megnyitottnak nyilvánította - kezdte Kajafás. Igazi neve József volt, de mindenki csak Kajafásnak, azaz ,,látnoknak" vagy ,,jósnak" nevezte erősen fejlett megérző képessége miatt. Pilátus meg így szokta emlegetni: 'a tökéletes belső inas" - mert jól tudta róla, hogy urai iránt engedelmes, az alatta állókhoz dölyfös, hogy okos, ügyes, korrekt, s mindamellett jellemének alapja a kétszínűség.
- Előljáróban - folytatta Kajafás - őszinte köszönetet mondok e tiszletetre méltó törvényszék itt levő tagjainak, akik e merőben szokatkan időpontban eleget tettek a felszólításnak, és eljöttek, hogy megtárgyaljuk a názáreti Jézus ügyét. Őszintén szólva attól tartottam, hogy mivel ez a ház jelentős távolságra fekszik a Várostól, nem jövünk össze elegen. Hogy a törvényszéket miért kellett ilyen sürgősen összehívni, azt az ügy tárgyalása során valamennyien látni fogjátok. A foglyot tegnap, fényes nappal nem tartóztathattuk le biztonságos körülmények között, mivel erős támasza van a galileai zarándokok tömegében. Másfelől a szükség azt parancsolta, hogy ne hagyjuk szabadon húsvét estéjén. Egyetlen incidens, amely indokolttá tenné a rómaiak fegyveres beavatkozását, katasztrófális következményekkel járna az egész népre nézve. Gondolom, szükségtelen ezt bővebben kifejtenem. Ügynökeink átkutatták a galileai városnegyedet, mivel olyan jelentést kaptunk, hogy a szóban forgó egyén ott fogyasztja el a húsvéti lakomát. De nem jártak eredménnyel. Csak éjfél után egy órával kaptuk meg azt az információt, amelynek nyomán sikerült őt elfognunk, mégpedig nem messze attól a háztól. Mihelyt jelentették nekem, hogy biztos őrizetben van, azonnal üzentem értetek.
- Az ügy különleges természetű. A törvényszék most alighanem meglepődik, ha elmondom, hogy a fogoly, a názáreti Jézus, jóllehet galileai fanatikus, eddig kvietista hírében állottm ls galileai rendőrügynökeink bizalmas nyilvántartásából ezt a bejegyzést kaptam nemrégiben róla: ,,a kormányzat barátja". Úgy látszik, olyan értelemben bírálta az ájtatoskodó helyi farizeusok egynémelyikét, amely megérdemli dicséretünket, sőt még azt is megkísérelte, hogy Galilea parasztságát barátságosabb érzületre hangolja az adóbérlők és adószedők iránt. Szavahihető jelentések szerint bizalmas viszonyban van a zsidók több, nagy befolyással rendelkező adószedőjével, köztük a jerikói Zákeussal. Mindezek ellenére úgy tűnik, hogy valamiféle gonosz szellem szállja meg, valahányszor feljön ide egy-egy ünnep alkalmából. Az idei sátoros ünnepen botrányos rendzavarást okozott Siloám tavánál, de ezzel sem elégedett meg, mert most már egyenesen valami egészen nagy prófétának képzeli magát. Sőt, mi több, Niszán hó tizenegyedik napján királyi pompát majmolva, szamárháton bevonult Jeruzsálembe. Ma pedig, miután szenvedélyes hangú uszító beszédben magasztalta a zarándokok csőcseléke előtt a dávidi királyság dicsőségét, állítólag erőszakkal behatolt a Tűzhely Termébe, és ott felült a Messiás trónszékére. Sajnos, az utóbbi eszeveszett tettének csak egyetlen szemtanúja van, a lévita őr. A közönség köréből még senkit sem sikerült találni, aki megesküdne rá, hogy látta a foglyot a terembe bemenni, vagy onnan kijönni. Minthogy nem támadt zűrzavar - elismerem -, a lévita tanúvallomását fenntartással kell fogadnunk. Mindazonáltal lehetséges, hogy még mielőtt ezt a vádpontot kezdenénk tárgyalni, sikerül további bizonyítékot szereznünk, talán attól az informátoromból, akinek közreműködésével elfogtuk a vádlottat.
- A bazilikai incidens viszont teljesen bizonyított, és legutóbbi ülésünkön beszéltünk róla. Megvallom, én akkor nem vettem olyan komolyan, mint kellett volna, mivel nem gondoltam, hogy akkora hatással lesz az események további alakulására. És ige sajnálatos, hogy fiam, a főleváltáros, és a templomőrség parancsnoka tegnap a Pogányok Udvarában nem tudta megfékezni ennek az embernek az arcátlanságát. No de most a kezünkben van, és meg vagyok győződve, hogy minden nehézség nélkül kiszabhatjuk rá botrányos békebontásért járó maximális korbácsütést. Ha azonban a tiszteletre méltó Anás vagy Izrael előljárói közül bárki más úgy gondolná,, hogy főbenjáró vétek vádját kell emelnünk ellene, én a magam részéről a legkevésbé sem vonnám kétségbe nézetük helyességét.

Ekkor felkelt helyéről a főtörvényszék egyik idős tagja, s megkérdezte Kajafástól, hogy a bazilikai incidens követelt-e emberéletet.
- Halálesetet nem jelentettek, de Falerón, a pénzváltók területének vezetője megbetegedett a megrázkodtatástól. Az ügy súlyosságát fokozza az a körülmény, hogy ma éjjel a fogoly egyik tanítványa brutálisan megtámadta informátorunkat, aki segítségünkre volt a letartóztatásában. Egy lévitának, aki a támadást elhárította, karddal majdnem teljesen lehasította a fél fülét. Sajnos, a zűrzavarban sikerült annak a gazfickónak megszöknie.
- Volt-e a fogolynál fegyver?
- Nem találtunk nála.
- Nos, kezdjük meg a kihallgatását - mondta nyűgös hangon az öreg Annás. - Húsvét előestéjén mindig fárasztó nap, és ha már álmomból zavartál fel, szeretnék mielőbb újra ágyban lenni.
- Vezessétek be a foglyot - adta ki a parancsot Kajafás. Egy fegyvertelen őr bekísérte Jézust, és ahhoz a korláthoz vezetik, ahová a kihallgatandó személyeket szoktak állítani.
- Te vagy a názáreti Jézus?
- Betlehemi vagyok.
- A galileai Betlehemből?
- Az efratai Betlehemből.
- Azt hiszem, ez megfelel a valóságnak - vetette közbe a főlevéltáros -, de most lényegtelen.

A törvényszék írnoka felolvasta az első vádpontot:
- Názáreti Jézus, az a vád ellened, hogy békebontást és rendzavarást követtél el folyó hó, azaz Niszán hónap tizenkettedik napján déltájban, amikor is bizonyos személyeket zendülésre bujtogattál. Heródes király bazilikájában, felforgatva a pénzváltók asztalait, szabado engedve az állatkereskedők gerléit, galambjait és bárányait. Továbbá sértő szavakat kiáltoztál, kötélkorbáccsal hadonásztál, és fejére sújtottál a pénzváltó Falerónnak, súlyos testi bántalmazást okozván neki.

Kajafás föltette a kérdést:
- Vétkesnek vagy ártatlannak tartod magad?
- Ennek a teremnek az ajfófélfáján a mezuzát láttam felszerelve - mondta Jézus.

Kajafás elvörösödött dühében. Jézus szavai ugyanis arra figyelmeztették, hogy főpapi tisztje ellenére sem ismerheti el egyetlen hithű zsidó sem ennek az általa egybehívott törvényszéknek az illetékességét.
- Bűnös vagy-e, vagy ártatlan? - ismételte meg a kérdést.

Jézus nem válaszolt.
- Ebből is nyilvánvaló, hogy galileai, nem judeai. A galileai bűnözők mindig ilyen arcátlanul hallgatunk.

Ezután beszólítottak három tanút, s azok elmondták, hogy mit láttak a bazilikában. Meghallgatásuk után a törvényszék bűnösnek mondta ki Jézust idegen tulajdon megrongálására és elpusztítására való felbujtás vétkében, de - csekély szótöbbséggel - felmentette őt a gyilkosságra irányuló uszítás vádja alól.

A következő vádpont szerint Jézus befolyásolására egy ismeretlen személy súlyosan megsebesítette Málkust, a főpap szolgálatában álló alabárdost, aki a letartóztatással megbízott tisztnek segédkezett. Noha Jézus erre sem szólt semmit, ezt a vádpontot a bíróság elejtette. Ugyanis a beidézett Málkus, aki bekötözött fejjel jelent meg, maga tanúsította, hogy a fogoly kifogástalanul viselkedett. Vallomását még az alábbi szavakkal egészítette ki:
- Szentségtek engedelmével azt is kijelentem, hogy Jézust nagyon megdöbbentette a dolog. Megérintette a fülemet azon a helyen,ahol a kard fölhasította, és közben néhány szót mormogott, de nem értettem, hogy mit.
- Mit gondolsz Málkus, mi célból tette ezt?
- Meg akarta gyógyítani a sebet, Szent Atya.
- Nocsak! És sikerült neki?
- A fájdalom tüstént megszünt, Szent Atya. A fülem pedig szépen gyógyul, úgy mondja az orvos. Szerinte olyan a testem természete, hogy ha sebet kap, a vágás rendkívül gyorsan összeforrad.
- Tiszteletre méltó Atya - mondta Kajafás Annásnak -, ha te is helyesled, indítványozom, hagyjuk utoljára a legsúlyosabb vádat, amely szerint a vádlott a Tűzhely Termében felült a Messiás trónjára.
- Jól van, hagyjuk a végére.

Így hát a következő vádpontként azt olvasták fel, hogy Jézus szántszándékkal olyan hangnemet használt a templomudvarban, amely alkalmas volt zavargás szítására. Újabb tanúkat hívtak be, de az első három-négy nem tudott ellene komolyabb vádat felhozni, csupán arról beszéltek, hogy némileg szertelenül dicsőítette Dávid és Salamon király uralkodását, s buzdította hallgatóit: legyenek méltók atyáikhoz. Egyikük idézte Jézus ama kijelentését, hogy nem szabad Istennek fizeti azt, ami a császáré, sem a császárnak azt, ami az Istené. Annás és Kajafás azonban kénytelen-kelletlen beismerte, hogy bármilyen lázító szándék lappang is e szavak mögött, önmagukban véve nem kifogásolhatóak.

Majd egy olyan tanú következett, aki szerint Jézus az előző húsvétkor a Pogányok Udvarában az alábbi kijelentést tette:
,,Rontsátok le ezt a Templomot, és én varázslattal három nap alatt egy másik, ugyanilyen nagy és szép templomot építek."

Ekkor Júdás - aki szintén a beidézett tanúk listáján szerepelt, s a terem hátsó részében várt sorára - előremerészkedett, és korrigálta az idézetet.
,,Romboljátok le ezt a Templomot, és én Isten kegyelmével éppoly megfelelő lakóhelyet építek neki három nap alatt, mert ács a ti szolgátok, aki szól most hozzátok. Izrael akkor volt nagy, amikor őseink úgy imádták Istent, mint aki akácfából ácsolt frigyládában lakozik."

Ily módon el kellett ejteni azt a vádat is, hogy Jézus mágikus erőkkel dicsekedett. Bár a szadduceusokat e kijelentés szerfelett felbőszítette, Kajafás kénytelen volt megállapítani, hogy az ellentétes tanúvallomások miatt a vád nem tekinthető bizonyítottnak. Már éppen az utolsó vádpontra akart rátérni, amikor belépett az ajtónálló, és jelentette:
- A Helytartó Őkegyelmességének személyi szárnysegédje kihallgatást kér Szentségedtől.
Becsörtetett a szárnysegéd, barátságosan mosolygott, és hanyag mozdulattal üdvözölte a törvényszéki testületet. A nyegle, elpuhult fiatal férfit Lucius Aemilius Lepidusnak hívták, egyetlen érdeme az volt, hogy Augustus császár dédunokájának mondhatta magát. Hangos, vontatott, meglehetősen borízű hangon adta át a rábízott üzenetet:
- Őkegyelmessége, Judea helytartója üdvözletét küldi. Tudomására jutott, hogy parancsotokra letartóztattak egy bizonyos názáreti Jézust, akinek kihallgatása most folyik. Őkegyelmessége közölni óhajtja, hogy személyes jellegű okoknál fogva erős érdeklődéssel viseltetik az ügy iránt, és hogy semmiféle döntést ne hozzatok mindaddig, amíg ő maga meg nem vizsgálja a körülményeket.

Kajafás meghökkent. Megkérdezte Lepudustól, hogy miképpen juthatott ily hamar a helytartó tudomására az alig két órája történt letartóztatás híre. Lepidus nevetett és bizalmaskodva felelte:
- Megmondom, főpap, de köztünk maradjon! Olyan valakitől tudtam meg, akit nem tartottál alkalmasnak arra, hogy meghívjad erre a ti összejöveteletekre. Úgy sejtem, az illető azzal gyanúsít téged, hogy félre akarod állítani az útból a császár egyik jó barátját. Nevet persze nem tudok mondani, és a helytartó csak halvány célzást tett nekem az ügyre vonatkozóan. De megistenült dédnagyapámra mondom, jó tanácsot adok neked, amikor figyelmeztetlek: jól gondold meg, hogy milyen lépésre szánod rá magad ezen az éjszakán. Lehet, hogy kissé ostobának látszom, de a szimatom nem szokott megcsalni. Az öreg Pilatus aligha ráncigált volna ki az ágyból ilyen istenverte késő órában, hogy ideküldjön, ha nem gondolná komolyan, amit mondott. Nem igaz? Pedig tudta, hogy nem egyedül fekszem az ágyamban. Hát, szóval, véleményem szerint ebben az ügyben okvetlenül van valami, ami érdekli őt. Talán pénzről van szó, talán nő van a dologban, vagy talán egyik legjobb titkosügynökét tartóztattátok le, vagy mit tudom én... A helytartó gondolatait sohasem lehet kifürkészni.

Kajafás méltóságteljesen jelentette ki:
- Őkegyelmessége biztos lehet afelől, hogy igazságosságunkban, tapintatosságunkban és hűségünkben sohasem kell kételkednie. Erre nem adtunk okot eddig sem, és a jövőben sem fogunk adni.
- Remélem, hoegy így van - mondta Lepidus szórakozottan. - Az a szegény fickó ott a fogoly?
- Igen.
- Jóképű, de kissé ijesztő, nem? Azok a történetek jutnak eszembe róla, amelyeket annak idején a nevelőim szoktak mesélni az egyiptomi mágusokról. A botjukkal különböző figurákat rajzolnak a levegőbe az ember arca előtt - ilyenformán, figyeld csak! - mire az illető mély álomba merül, s mikor felébred, egy krokodil-tóban találja magát! No de most sietek vissza az ágyamba, mert ha sokáig késlekedem, meggyűlik a bajom vele, mármint egy bizonyos valakivel. Ti is menjetek aludni. Jó éjszakát, és ne felejtsétek el, mit üzent a helytartó.

A törvényszék tagjai meghajoltak, Lepidus integetett és csókot dobott nekik, majd vigyorogva kicsörtetett a teremből.
- Nikodémus - mondta Kajafás. - Biztosra veszem, hogy csak ő lehetett. Én...

Nem folytatta, mert hirtelen ráeszmélt, hogy a törvényszék még együtt van. Megparancsolta az írnoknak: olvassa fel az utolsó vádpontot.
- Az a vád ellened, hogy Niszán hó tizenharmadik napján estefelé szentségtörést követtél el. A szolgálatot teljesítő templomőr figyelmeztetését semmibe véve, arcátlan és istenfélő módon felültél arra a trónusra, amely a szent hagyomány szerint az Áldottnak, a Messiásnak, Dávid Fiának van fenntartva.
- Bűnösnek, vagy ártatlannak vallod magad?
Jézus nem válaszolt.

Első tanúként a Tűzhely Termének őrét szólították be, aki a valóságnak megfelelően mondta el az esetet, csak támadóinak számát emelte a duplájára.

Júdás volt a következő tanú. Kijelentette, hogy az állítólagos esemény időpontjában nem tartózkodott Jézus társaságában. A törvényszék hasztalan próbálta nyilatkozatának megváltoztatására bírni.

Kajafás körülhordozta tekintetét a törvényszék tagjain, majd Jézusra meresztette szemét. Az a gondolata támadt, hogy olyan vallomást csikar ki belőle, amely pótolhatja a hiányzó második terhelő tanúvallomást. Ironikus udvariassággal az alábbi szavakat intézte hozzá:
- Ha már a tárgyalás elején voltál olyan szíves, és vallomást tettél személyi adataidról, remélem, kegyeskedsz a következő kérdésre felelni. Nem te vagy véletlenül az Áldott, a Messiás, Dávid Fia?
Jézus ezúttal válaszolt:
- Meg fogjátok tudni, ki vagyok, talán még e nap vége előtt, amikor majd meglátjátok eljönni az Ember Fiát az ég felhőiben és helyet foglalni a Hatalom jobb keze felől. Ez a szennt hegy viselni fogja lábának nyomát.

Kajafás felállt, megszaggatta ruhájának istenkáromlási rojtjait, s felkiáltott:
- Szükség van-e ezek után további tanúk beszólítására? Saját szájából hallottuk az istenkáromlást.

A törvényszék kivonult az előcsarnokba, hogy megvitassa a további teendőket. Az előljárók egyike az alábbiakban fejtette ki véleményét.
- Normális körülmények között azt javasolnám, hogy az ügyet adjuk át a főtörvényszéknek. Annak joga van halálbűntetést kiszabni istenkáromlásért, míg ellenben a szanhedrin legfeljebb harminckilenc korbácsütésre ítélheti ezt az embert azért az egyetlen vétekért, amelyet sikerült rábizonyítani. Amint azt maga a Szent Atya is hangsúlyozta, nem meríti ki az erőszak agy a zendülésre való lázítás tényét sem az, hogy a fogoly Izrael elmúlt dicsőségéről beszélt, sem azt, amit állítólag a Tűzhely Termében cselekedett. Csupán egy bökkenője van a dolognak: rendkívül nehéz feladat lesz rábírni a főtörvényszéket, hogy elítélje.
- Tudós barátomnak igaza van- vette át a szót Kajafás. - Köztudomású, hogy a főtörvényszék ahhoz a nevetséges elvhez tartja magát, hogy az istenkáromlás csak akkor főbenjáró bűn, ha az Isten nevével együtt hangzik el. Mivel a fogoly a Név szinonímájaként a ,,Hatalom" szót használta, és nem állította magáról határozottan, hogy ő az Áldott, a Messiás, csupán helytelen viselkedésben marasztalható el, amiért a főtörvényszék sem szabhat ki nagyobb büntetést, mint azt a harminckilenc ütést. Fölöttébb bosszantó helyzet. Van valakinek egyéb indítványa?
Most Annás szólalt meg:
- Csak egyetlen megoldást látok: az ügyet a helytartó elé kell terjeszteni. Nem tudom, hogy mennyire lehet komolyan venni a helytartó piperkőcének azt a célzását, hogy a fogoly Róma egyik titkosügynöke. Az öreg Heródes ideje óta Judeában egyetlen ilyenről sem kaptunk jelentést, legföljebb kémekről tudunk. De hát ettől a Pilatustól minden kitelik. Lehetséges, hogy tart ilyen ügynököket. És ha ez az ember valóban titkosügynök, annál nagyobb buzgalommal kell az elítélésére törekednünk. Elég lesz rábizonyítanunk a zendüléskeltést meg azt, hogy messiási törekvései vannak. Bizonyítékaink, sajnos, a mózesi Törvény szerint elégtelenek, de ahhoz elég jók lesznek, hogy kielégíthessék a helytartót. Indítványozom, hogy említsük meg azt a választ is, amelyet a fogoly a legutolsó kérdésre adott, s amely a csavaros észjárású farizeusokon kívül mindenki számára egyértelműen istenkáromlás, következésképpen halált érdemel. A helytartótól engedélyt kell kérnünk arra, hogy a városon kívül teljesíti kérésünket, tekintettel arra, hogy rábizonyult a zavarkeltés vádja. Én majd a keleti ügyekkel megbízott titkárja révén bizalmasan tudatom vele, hogy a béke és az eredeti Törvény érdekében figyelmen kívül hagytunk bizonyos farizeusi törvénykezési szabályokat. Ami a megkövezést illeti, legjobb lesz, ha azt - persze nem hivatalosan - a Hal-kapui reakciókra bízzuk, legutóbb zavart keltett a városban. És még valami: ha nem lépünk azonnal akcióba, nem intézhetjük el az ügyet holnap estig, amikor nemcsak a húsvét kezdődik, hanem a szombat is. Ti is éppoly jól tudjátok, mint én, hogy a főtörvényszék még a régi időkben sem mondhatott ki halálos ítéletet a tárgyalás napján, és hogy egyetlen zsidó bíróság sem tarthat fogságban senkit az ünnepek alatt, amikor nem ülésezhet. A római bíráskodás azonban rövid és gyors.

Annás indítványa ellen mindössze hárman szavaztak, egyik sem tartozott a rokonságához. A törvényszéki tagok visszatértek a terembe és Kajafás kihirdette:
- A törvényszék elrendeli, hogy az ügyet az összefoglalt bizonyítóanyaggal egyetemben át kell tenni Judea helytartójához. Felszólítjuk a tanúkat, maradjanak készenlétben, hogy ha megidézik őket, azonnal a helytartó elé járulhassanak. A törvényszék ülését ezért egyelőre nem rekesztem be. Őr, vezesd ki a foglyot az előszobába.
 
 
0 komment , kategória:  A sánta Jézus -Edom Talmud  
A húsvéti vacsora - Nikodémus
  2010-03-01 18:30:14, hétfő
 
  Robert Graves: King Jesus
Cassel-London Seventh Edition Januáry 1966

Fordította: Terényi István
Gondolat Kiadó Budapest, 1969
Megjelent a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadás egyezményének keretében a Madách Könyvkiadó (Bratislava) részére a Gondolat Könyvkiadó (Budapest) gondozásában.
Zrinyi Nyomda, Budapest, Bolgár Imre igazgató

Az Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom megkérdezte az Úrtól: ,,Meddig fog tartani a halál uralma?" Ő így felelt: ,,Ameddig ti, asszonyok gyermekeket fogtok szülni..." Sálom újabb kérdést intézett hozzá: ,,Akkor hát jól tettem, hogy nem szültem gyermekeket?" Ő ezt válaszolta: ,,Minden növényből egyetek, csak a keserűt ne egyétek..." Amikor pedig azt tudakolta Sálom, hogy mikor válnak ismeretessé azok a dolgok, amelyek felől kérdezősködött, imigyen felelt neki az Úr: ,,Amikor ti, asszonyok a szemérem köntösén tapodtok, és amikor a kettőből egy lesz, és amikor a hím és a nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nőstény..." És ugyanazon Evangéliumban mondotta a Megváltó: ,,Én azért jöttem, hogy leromboljam a Nőstény műveit."

Alexandriai Kelemen
(Stromata, III.)

...Kommentátorok Edom gonosz királyságával kapcsolatban említik Jesu-ha-Nocrit (azaz Jézust, mivelhogy az volt az ő népe... Egy húsvét előestéjén felakasztották... Közel volt a királysághoz (ti. utódlás tekintetében).

Balaám, a Sánta (azaz Jézus) harminchárom esztendős volt, amikor Pintiasz, a Rabló (Pontius Pilátus) megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett.

Lexicon Talmudicum ,,Abarbanel"
Alatt és babiloni Talmud Zanhedrin 106b, 43a, 51a.



Huszonhatodik fejezet A kard


Azon az estén Jézus Bethániába ment vissza tanítványaival. Lázár házában akart megszállni, de a kapus nem engedte be. Lázár Mártát küldte ki a következő magyarázattal: a szabad esszénusok általános határozata értelmében többé közülük senki sem érintkezhet Jézussal, mivel szövetségben áll egy boszorkánnyal, és maga is démoni erők segítségét vette igénybe. Mindenazonálta, ő, Lázár, nem akar hálátlanságot tanúsítani Jézus iránt, akivel szemben leróhatatlan tartozása van, ezért egészé házát rendelkezésre bocsátja, maga pedig két nővérével máshová megy. Jézus minden megjegyzés nélkül elfogadta az ajánlatot, tanítványaival derűs hangulatban ott töltötte az éjszakát, és másnap visszatért a Templomba.

Időközben futótűzként terjedt el egész Jeruzsálemben annak híre, hogy mit művelt Jézus a bazilikában. A vélemények erősen megoszlottak. A szadduceusok elítélték, mivel szerintük ez indokolatlan beavatkozás volt a törvényes keretek között folytatott kereskedelembe. A vezető farizeusok egyetértettek velük abban, hogy a templonhegyen erőszakhoz folyamodni tűrhetetlen dolog, igaz, az árusok tevékenysége nagyon is kifogásolható, de megbocsáthattlan felfuvalkodottság a szentségtörést megbüntetni, ennek megtorlását alázatos hittel Jehovára kell bízni. A zelóták és anávok tömegei azonban - akik ünnepi időszakokban könnyen ragadtatták magukat vakbuzgóságra, nem fontolgattak semmit, és mit sem törődtek az esetleges következényekkel - egekig magasztalták Jézust mélységesen vallásos és merész tettéért. Ha valaki azt mondta nekik:
- De hát ugyanazt a Jézust Kapernaumból meg Korazinból elkergették a zsinagógiai előljárók! - tüstént megmagyarázták neki:
- Féltékenységből tették. Egyetlen hibát sem tudtak találni benne, csak azt rótták fel bűnéül, hogy nem volt gőgös, nem restellt a magunkfajta szegényeknek prédikálni.

A Jézus gyógyításairól szóló történetek szájról szájra jártak, s egyre terebélyesedtek. A leprásokéhoz hasonlóan foltos arcú beteg meggyógyításából tíz igazi leprás meggyógyítása lett, már azt is mesélték, hogy három vagy négy halottat támasztott fel az ország különböző részeiben, köztük a sunamita fiút is, anyjának egyetlen gyermekét, hasonlót ahhoz, akit Elizeus próféta keltett fel halottaiból. Jézus - úgymond --rendelkezik azzal a csodálatos képességgel, hogy hirtelen el tud tűnni, és még aznap megjelenik ötven mérfölddel arrébb, és száraz lábbal tud járni a vizen. Sok-sok ember szívében nagy remények támadtak. Hát eljött végre-valahára a sóvárogva várt Messiás, előfutárával, Illéssel, aki Keresztelő János alakját öltötte magára. A szükséges ismertetőjelek némelyike már teljesült: Jézus a Zkariás próféta által előírt módon vonult be a Városba , az Ézsaiás próféta által előírt ruhákban, és nagyon határozott hangon szólította fel Izraelt a bűnbánatra.


Jézus a Pogányok Udvarának árnyékos oldalán, egy márványlépcsőzet fordulóján állva prédikált mintegy ötezer férfinak és nőnek,s azok feszült figyelemmel hallgatták. Ezúttal nem a tőle megszokott módon prófétált a Messiás Gyötrelmeiről, veszedelmes időkről, országos katasztrófáról, háborúról és háborús hírekről, egymás ellen támadó népekről és királyságokról, öldrengésekről, éhinségekről, és olyan szörnyű kataklizmánokról, amilyeneket eddig még nem látott a világ. Ehelyett nagy ékesszólással idézte fel Dávid királynak és harminchét kiválasztott társának dicső tetteit a filiszteusok ellen viselt felszabadító háborúban meg azokban a hódító hadjáratokban, amelyeket a moabiták és a szíriaiak ellen indítottak. Dávid király vitéz harsostársai - mondotta - méltók oltak vezérükhöz: Joseb-Bassebet nyolcszáz ellenséget sebesített meg egyetlen csatában, a Harárból való Samma a lencseföldön egymaga szállt szembe hat csapat filiszteussal, és valamennyi holtan maradt a csatamezőn, a kabaséeli Benája a hegyi oroszlánoknak vermet ásott a hóban, s amikor abba egy oroszlán belesett, Bemája leugrott a verembe és puszta kézzel fojtotta meg a fenevadat. Csak nem veszett ki Izraelben ez a hősi fajta?

Hangjának és taglejtéseinek szuggesztív erejével eleven valósággá varázsolta ezeket az ősi meséket.
- Harci büszkeség duzzadjon benned, te békés szív! Lépkedj peckesen, te szegény láb! Mert itt, Jeruzsálemben választott Dávid uralkodásra, és az ő bátor harcostársai ugyanezen a hegyen imádták az Urat!

Majd Dávid fiának, Salamonnak ragyogó fényű uralkodásáról beszélt hallgatóinak. Salamon hajói a világ minden tengerén jártak, hadseregéebn tizekétezer lovas szolgált, és ezernégyszáz harciszekere volt, igen, Salamon, Izrael királya nem ismert földi urat maga fölött, Isten kegyeltje volt ő, a legbölcsebb király, aki valaha is uralkodott Izraelben.

Ünnepélyes hangon idézte azt az imát, amelyet Salamon ugyanezen a hegye mondott az új Templom felszentelésekor, nyilvánosan emlékeztetvén Jehovát Dávidnak tett ígéretére, hogy az uralkodóház nem szakad meg, s mindig lesz királyi sarj, aki Izrael trónusára üljön.
- Akinek van füle a hallásra, az halljon!

Ekkor harsonák zengtek fel, és a Belső Udvarból húsz tiszteletre méltó fehér ruhába öltözött pap indult el ama lépcsőszárny felé, ahonnan Jézus prédikált. A processzió közepén egymás mellett haladt a főlevéltáros meg a templomőrség parancsnoka, mind a kettő díszruhájában. A tömeg mély tisztelettel nyitott előttük utat.

A főlevéltáros udvariasan köszöntötte Jézust, és ő ugyanolyan udvariassággal viszonozta az üdvözlést.
- Uram - kezdte a templomi archívum főnöke -, te vagy-e a názáreti Jézus?
- Így neveznek.
- Izraelita vagy?
- Az vagyok.
- Olyan férfiak, akik közreműködtek e Templom legszentebb részének felépítésében, húsz évvel ezelőtt nem figyelmeztettek-e téged arra, hogy nem léphetsz át ezeken a kapukon mindaddig, amíg nem tisztázod magad a törvénytelen származás vádja alól, amelyet egy törvénytudó emelt ellened?
- Törvényes házasságból születtem, Betlehemben.
- Azon az eldugott galielai tanyán, amelyet Zebulon Betlehemének neveznek?
- Nem. Júda Betlehemében, amelyet a próféták igéi tettek híressé.
- Miként tudhatnánk meg, hogy nem fattyú vagy, hanem törvényes házasságból születtél? Meg tudnál-e nevezni olyan köztiszteletben álló, tekintélyes embereket, akik elismerték törvényes származásodat?
- Igen, a kallirrhoéi esszénusok elismerték, amikor beléptem az ő szigorú közösségükbe, röviddel azután, hogy a rómaiak elbitorolták országunk kormányzását.
- Kit tudsz tanúként megnevezni?
- Simon és Hóseás bethániai szabad esszénusokat. Mindkettő becsületes ember. Együtt voltunk újoncok a szervezetben.

A főlevéltáros meghökkent. Arra számított, hogy Jézus majd zavarba jön, dadog, köntörfalaz, ellentmondásokba bonyolódik, s ezáltal szánalmas figurává válik hívei szemében. Már irányból kezdett újabb támadásba:
- Majd ki fogjuk hallgatni ez ügyben Simont és Hóseást, mihelyt lesz rá időnk- jelentette ki homlokát ráncolva. - De most légy szíves, felelj nekünk egy másik kérdésre: Ki adott neked hatalmat, hogy követőidet arra buzdítsd, kergessék ki Heródes király bazilikájából az áldozati állatok és madarak eladásával foglalkozó kereskedőket, valamint a tisztátalan pénzek beváltóit, akik ezen tevékenységüket hatósági engedéllyel űzik?
- Eddig már négy vagy öt kérdést tettél fel nekem, és én mindegyikre feleltem. Légy olyan jó,és viszonzásul felelj most nekem egy kérdésre. Nyilván hallottál az én-rimmóni Jánosról, akit Keresztelőnek nevezett a nép, és aki nekem közeli rokonom volt. Heródes Antipasz, Galilea tetrackhája nemrég lefejeztette a Makhairúsz-erődben. Tanítványaimat és engem ő keresztelt meg, amikor prófétákká kent minket. Nos, kérlek, mondd meg nekem: azÚr igazi prófétája volt-e János, vagy csaló?

A főlelvéltáros tüstént látta, hogy nehéz helyzetbe került. Jól tudta, hogy a galileiak, a Jordánon túliak és a déli hegyilakók nagy prófétaként tisztelik Jánost. Ha mármost csalónak nyilvánítja, voltaképpen azt mondja, hogy a gyűlölt Antipasz helyesen járt el, amikor kivégeztette, ily módon rossz hírbe hozza az egész papi testületet. Ha viszont Istentől ihletett prófétának ismeri el, ezzel megerősíti Jézus kintélyét, az emberek amúgy is így beszélnek mindenütt: ,,János köpenye rokonára, Jézusra hullott."

Tanácstalanul fordult a templomőrség parancsnoka felé, de az csak üres tekintettel bámult rá vissza.
- Hogy tudnám én azt megmondani, próféta volt-e vagy csaló? - bökte ki végre.
- Hát akkor hogyan felelhetnék arra a kérdésedre, amely az én kérdésem megválaszolásától függ?

A tömeg ujjongva tapsolta Jézust, és a tanítványok arcán büszke öröm sugárzott - az egy kerlothi Júdást kivéve, akit megdöbbenés és bánat fogott el. Miért szegte meg Jézus azt az elvet, amelyet oly szigorúan kötelezővé tett számukra? Amikor megkérdezték tőle: ki adott hatalmat, miért említette Jánost? Miért nem jelentette ki bátran, hogy Jehova adott neki hatalmat? És ami még ennél is érthetetlenebb: ő, aki mindeddig kvietista volt, a béke prófétája, miért igyekezett most a harci dicsőség szenvedélyes gondolataira tüzelni az ún. alázatosokat?

Jézus kezét felemelve csendet kért, s az alábbi példázatot mondta el a papoknak:
- Egy ember szőlőt ültetett, és körülvevé gyepüvel, és sajtót ása, és tornyot építe, és kiadá azt a munkásoknak, hogy kapjon a munkásoktól a szőlő gyümölcséből. Azok pedig megfogván azt, megverék, és üresen küldék vissza. És ismét külde hozájuk egy másik szolgát, azt pedig kővel dobálva meg, fejét betörék, és gyalázattal illetve visszaküldék. És ismét másikat külde, ezt pedig megölék, és sok másokat, némelyeket megvervén, ezt mondván: A fiamat meg fogják becsülni. Azok a munkások azonban azt mondák maguk között: Ez az örökös, jertek, öljük meg őt, és a miénk lesz az örökség. És megfogván azt, megölék, és a szőlőn kívül veték. Te sima beszédű főpapfi, aki elégedetten mosolyogtál, amikor megtudtad, hogy János, az Úr prófétája áldozatul esett a szepphoriszi házasságtörő asszony bosszújának, valld meg: nem terveztél-e tegnap este gyilkos merényletet Dávid egyik fia ellen, aki Júda Betlehemémjében született?

A főlevéltáros egyetlen szót sem bírt erre szólni,csak tátogott. A templomőrség parancsnoka megrántotta a köntöse ujját:
- Gyere innen, hagyjuk ezt az őrültet.

Megfordultak, és átengedték a terepet Jézusnak, aki még egy nyílvesszőt lőtt ki utánuk:
- Azt emlegettétek, hogy engem kiutasítottak innen ennek a Templomnak az építői. Nem olvastátok-e a zsoltárokban Dávid király szavait: ,,Igen taszítottál engem, hogy elessem, de az Úr megsegített engem." Meg ugyancsak Dávid királynak azt a mondását: ,,Nyisátok meg nékem az igazságnak kapuit, hogy bemenjek azokon, és dícsérjem az Urat! ...A kő, amelyet az építők megvetettek, szegeletkővé lett"?

A tömeg egyre növekedett, és Jézus folytatta prédikálását.


Heródes Antipasz, aki a húsvéti ünnepekre Jeruzsálembe érkezett, nagy aggodalommal hallotta szolgáitól, hogy Jézus ellene és Heródiás ellen tüzeli a zarándok tömegeket Keresztelő János kivégzése miatt. Mit tegyen? Judeában nem volt bíráskodási hatalma, egyaránt rossz viszonyban állt a nagy szanhedrinnel, a főtörvényszékkel és a római főkormányzóval, Pontius Pilátussal. Az utóbbit nemrég megsértette, mert nem volt hajlandó segédkezet nyújtani, amikor a főkormányzó olyan fogadalmi pajzsokat vitetett a Városba, amelyekre a császár neve volt felvésve.

De nem ok nélkül nevezte őt Jézus rókának. Kigondolt egy olyan kérdést, amelyre Jézus aligha tud majd úgy válaszolni, hogy zavarba ne jöjjön. És kiválasztotta azt az embert, aki a kérdést felteszi neki: éles nyelvű jószágigazgatóját, Khúzát.

Khúza nem félt, készséggel vállalta a megbízatást. Tüstént elment a Pogányok Udvarába, térddel-könyökkel keresztülverekedte magát a tömegen. Jézus közelébe furakodott, és többször egymás után belekiabált a prédikációba:
- Egy kérdést! Egy kérdést akarok feltenni!

A tanítványok megpróbálták elhallgattatni, de Kihúza makacsul kiáltozta a magáét:
- Egy kérdést! Egy kérdést! Egy kérdést!
Jézus végül is odaszólt neki:
- Tedd fel hát a kérdésedet, te tolakodó!
- Megengedi-e a Törvény, hogy fejadót fizessünk a császárnak?

A kérdés hallatára az érzelmektől túlfűtött, feszülten figyelő tömeg azt hitte, hogy a jelenet előre meg van rendezve: Jézus, aki eddig csak a múlt dicsőségéről beszélt, most majd nyíltan kiáll a római uralom ellen.
- Ah... ah...- sóhajtoztak az emberek a várakozás izgalmában.
Jézus színlelt naivsággal megkérdezte:
- A fejadót? Milyen pénzben kell, hogy a zsidók a császárnak adót fizessenek? Van nálad ilyen pénzdarab? Megmutatnád nekem?
Khúza a kendője csücskéből egy új ezüstderariust kotort ki. Jézus sokáig nézegette, forgatta, majd így szólt:
- Kérlek, mondd meg nekem: ki ez a gyászos képű férfiú a babérkoszorú közepén?
Harsogó kacagás hullámzott végig a tömegen, s jó időbe telt, mire hallani lehetett Khúza válaszát:
- Ez itt Tibéreus Caesar Augustus, a rómaiak császárja.
Jézus undorral dobta el a pénzt.
- Hogy mersz ilyesmit a Templomba hozni? - kiáltotta méltatlankodó hangon.

Khúza a haragos kifakadás élét hasonló fegyverrel próbálta kicsorbítani. Felszedte az eldobott pénzdarabot, gondosan visszacsomagolta zsebkendője csücskébe, és dühösen ordította:
- A bűn a lelkeden szárad! Én ezt a pénzt be akartam váltani a bazilikában, de te elkergetted onnan a pénzváltókat. Most pedig, miután jól megnézted és megforgattad a kezedben, felelj a kérdésemre minden csűrés-csavarás nélkül.
- Ne fizesd azt Istennek, ami a császáré, sem a császárnak azt, ami Istené.

Ennek a kijelentésnek az értelmén azóta is gyakran vitatkoznak, pedig ha figyelembe vesszük azokat a körülményeket, amelyek közt elhangzott, csakis egyféleképpen lehet értelmezni. ,,Jehova a ti egyedüli uralkodótok, és amikor egész életetekre szóló tartozásotokat törlesztitek neki, ne vigyetek hozzá semmi olyasmit, amihez a pogány átok szennye tapad." Ebből az következik, hogy a Mózes Ötödik Könyvében engedélyezett templomadó kivételével minden egyéb adó törvénytelen, s ha a zsidók mocsoktalanul akarnak élni, ki kell űzniük országukból a rómaiakat. Jézus azonban nem akarta ezt ennyire nyíltan kifejezésre juttatni, mivel ilyen válasz esetén a templomőrség parancsnoka nyomban letartóztatta volna. Khúza azonban nem jött zavarba, kihasználta a felelet kétértelműségét, és nagy hangon kijelentette:
- Khúza köszöni a válaszodat. Mert én Khúza vagyok, Heródes Antipasz tetrarkha jószágkormányzója. Örömmel veszem tudomásul, hogy helyesled, miszerint a császárnak meg kell fizetni, ami a császáré. A feleségem, Joanna, bár én nagyon elleneztem, anyagilag támogatta működésedet, kétségkívül azért, mert teljesen a te olcsó ékesszólásod befolyása alá került. Feleségem bevallotta, hogy három-négy közismert prostituált is tartozik a társaságodhoz. De bármilyenek is az erkölcseid, mégis szívesen hallom most tőled, hogy legalább őszinte barátja és támogatója vagy Rómának. Máskülönben bottal verném ki feleségemből azokat a hóbortos gondolatokat.

Majd bömbölő hangon ráordított a tömegre:
- Hé! Engedjetek utat! - és a sokaságon keresztülcsörtetve eltávozott.

Khúzának sikerült elérnie azt, amivel a főlevéltáros hiába próbálkozott, mert a tömegnek mindig imponál egy merész, mérges ember, akinek valami személyes sérelme van, ami felfokozza elméjének élességét. Jézus hallgatósága hevesen vitatkozó csoportokra bomlott, s amikor folytatni akarta prédikálását, csak úgy záporoztak feléje a különböző kérdések és ellenkérdések, amelyeket azonban megvetően eleresztett a füle mellett. Kurta kézmozdulattal elbocsátotta a tömeget, lement a lépcsőkön, magasra emelt fővel sántikált keresztül a sokaságon, amely utat nyitott előtte, és tanítványai kíséretében a legközelebbi kapun át elhagyta a Pogányok Udvarát.

Vagy egy órával később visszatért, de nem ismerték fel, mert most gazdagon hímzett köntöst viselt. Szenvtelen arccal, határozottan haladt át a tömegen, és az úgynevezett Tűzhely Terme felé irányozta lépteit. Ebben a helyiségben a régi hagyomány értelmében állandóan tűz égett a Messiás számára, és egy aranyozott rácsokból készült, alacsony korlát mögött ott állt a Messiás párnázott trónusa. Péter és András már ott várakozott a bejárat előtt, barátságosan évődve az őrt álló lévitával. Jézus üdvözölte a két tanítványt , s szelíd hangon felszólította az őrt:
- Engedj utat, ajtónálló! Hadd foglaljak helyet trónszékemen.
Az őr mosolygott, mert Jézus szavait tréfálkozásnak vélte.
- Ember, megbolondultál? - mondta. - Ha bemennél oda és ráülnél a trónusra, abban a pillanatban égő tűz emésztene meg. Az a Felkentnek a trónszéke.
- Kicsoda a Felkent?
- Bolond vagy te,vagy engem nézel annak? A Felkent Dávid Fia, aki majd az elnyomók ellen fogja vezetni Izrael seregeit. Csak Ő ülhet azon a trónuson, senki más!
- Akkor hát miért állod utamat?
- Te vagy Dávid Fia?
- Maga Dávid király mondja a zsoltárban: ,,Mondá az Úr az én uramnak (Dávid a Messiásra gondolt): Ülj az én jobbomon, amíg ellenségeidet zsámolyul vetem a te lábaid alá." Miként lehetne Dávid Fia a Messiás? Van-e olyan apa, aki ,,Uram"-nak szólítja a saját fiát?

Miközben az ajtónálló lassú elméje a kérdésen töprengett, Jézus elsuhant mellette, és belépett a terembe . Az őr megragadta botját, és utána iramodott. De András elgáncsolta, Péter lefegyverezte, majd betömték a száját egy kendővel. A teremben rajtuk kívül nem tartózkodott senki Jézus átlépett az alacsony korláton, és ünnepélyesen helyet foglalt a Messiás trónusán. Majd utasította Pétert és Andrást:
- Vegyétek ki ennek az embernek a szájából a pecket!
Így szólt a lévitához:
 Eredj békességgel! És mondd el a templomőrség parancsnokának, hogy láttad Dávid Fiát Dávid trónusán ülni.

A lévita szorongó érzésekkel a szívében kitámolygott a teremből.

Jézus azután leszállt a trónusról, kiment a helyiségből, és eltávozott a Templom területéről, ezúttal sem ismerte fel senki. Kisvártatva botjukkal hadonászó léviták futkosva keresték, a tömegben pedig villámgyorsan elterjedt a meghökkentő hír:
- A názáreti Jézus fel mert ülni a Messiás trónszékére, de a haja szála sem görbült meg!


Még aznap így szólt Jézus a tanítványokhoz:
- Nagy vágyat érzek ahhoz, hogy atyáim módján is elköltsem a húsvéti bárányt. Miért tagadnánk meg magunktól a húseledelt, miért együnk csak halat meg kovásztalan kenyeret? Együk meg a ,,húsát is, a kövérjét is".

Elküldte Júdást Nikodémushoz, Gorión fiához azzal a kéréssel, hogy bocsásson a rendelkezésükre egy szobát, ahol a húsvéti lakomát elfogyaszthatják.

Ez csütörtöki napon történt, és abban az esztendőben a húsvét szombatra esett. Ennélfogva a Sammáj által feállított szabály értelmében a tanítványok nem süthették meg a bárányt péntek este. A sütést ugyanis napnyugtakor kell elvégezni, a szombatnap pedig az előző napnyugtával kezdődik, és szombaton tilos minden munka, így a sütés is. Sammáj ilyen esetre azt írta elő, hogy az ünnepet csütörtök este kell megülni. A galileiak a léviták engedélyével ezt a megoldást fogadták el. A judeiak viszont Hillél szabályát követték, amely kimondja, hogy a húsvét magasabb rendű ünnep a szombatnapnál, tehát a húsvéti lakomát törvényszegés nélkül el lehet készíteni péntek este is.

Júdás Nikodémus fiát kereste fel, s ő apja nevében megígérte, hogy átad nekik egy felső szobát, azonkívül gondoskodik a bárányról, a borról és minden egyébről. De feltételként kikötötte, hogy Jézus senkivel se közölje, hogy kinek köszönheti e szívességet, és ne fedje fel kilétét a ház lakói előtt.
- Hol az a ház?
- Azt most nem mondhatom meg. De egy órával napnyugta előtt egyik ladikosom várni fog rátok a Kádárok utcájának azon a végén, amely közelebb van a Templomhoz. Ő majd elvezet benneteket arra a helyre.
- Köszönöm a Mesterem nevében. De, uram, sürgősen szeretnék beszélni atyáddal, mivel attól félek, hogy az én Mesterem nagy veszedelemnek teszi ki magát, még mielőtt véget ér a nap. Hogyan beszélhetnék atyáddal anélkül, hogy bajt hoznék a házatokra?
- Kopogtass azon a kis ajtón, amely az istállók közelében van, a kapubejárattól jobbra. Mondd azt, hogy a másolási munkáért jöttél. Én majd szólok az egyik írnokunknak, akiben megbízhatunk, hogy engedjen be.


Amikor Jézus elhagyta a templomudvart, az tele volt galieleiakkal, akik áldozati bárányaikat cipelték a lévita mészárosokhoz. Pétert és Jánost előre küldte a Kádárok utcájába. A ladikos már várt rájuk. Elvezette őket egy mellékutcában álló házhoz, és a két tanítvány megkérdezte a kapustól:
- Itt van-e az a vendégszoba, ahol a mi Mesterünk elköltheti velünk a húsvéti lakomát?

A kapus felvezette őket egy tágas felső szobába. A legapróbb részletekig minden elő volt már készítve benne: a megtisztító víz, mosdótálak, törülközők, a tizenhárom személyre megterített asztal, egy adat húsvéti kenyér, sütésre kész állapotban, borral telt kancsók, endivia-saláta, az édes mártás készítéséhez szükséges hozzávalók, gondosan kiporciózva, egy megnyúzott és kibelezett kövér bárány, kampóra akasztva, mellette külön a kivágott lapocka, a lévitákat megillető szent porció. Nikodémus fiának figyelmessége még arra is kiterjedt, hogy odakészítette a tizenhárom vándorbotot, amelyet a sövényről metszettek le. A húsvéti lakomának ugyanis kelléke volt a vándorbot, ez emlékeztette az ünneplőket arra, hogy őseik sietve menekültek Egyiptom földjéről.

Péter kiment az erkélyre, amely azúttal a konyha szerepét töltötte be. Tüzet rakott, felszította a lángot, és pontosan alkonyatkor, amikor a templomhegyen megfújták a trombitákat, feltűzte a bárányt a nyársra, amelyet a hagyomány szerint gránátalma fájából kellett kifaragni, s hozzálátott a sütéshez. Kétségtele, hogy ez a nyárs is Rimmon, a gránátalma-isten kánaánita kultuszának maradványa, a kultuszt - mint már említettem - Saul király korában Jehova kultusza nyelte el. A bárányt valaha Rimmonnak kellett felajánlani, minden valószínűség szerint egy-egy gyermek feláldozását pótolta, aki magát az istenséget helyettesítette, bár erre vonatkozóan semmilyen hagyomány nem maradt fenn a zsidóknál. A vándorbot valószínűleg szintén a Rimmon-kultusz emléke, ilyeneket tartottak a kezükben egykor az istenség hívei, amikor tiszteletére eljárták azt a bicegő táncot, amelynek pészach volt a neve, s amelyből a zsidó ünnepneve is származik. Akik részt szoktak venni a dionüszoszi misztériumokban, azok pontosan megértik, mire gondolok. De a hithű zsidók iszonyodva utasítanák vissza még a gondolatát is annak, hogy Dionüszosz és Jehova kultusza között akár a legcsekélyebb összefüggés lehetne. Ők egységesen azt vallják, hogy az ünnep megemlékezés arról az időről, amikor Mózes kivezette népét Egyiptomból, amint az Mózes Második Könyvében olvasható.

Amikor Jézus kijelentette, hogy húsételre vágyik, szavai kétszeresen is megütközést keltettek Júdásban. Először: Jézus megszegte fogadalmát, amelyet fiatal éveitől fogva mindig megtartott. Másodszor: megszegte Hillélnek azt az általános érvényű szabályát, amely szerint a húsvéti bárányt nem szabad olyan mohó étvággyal enni, mintha közönséges hús volna, hanem áhitattal kell fogyasztani, mivel a húsvéti bárány azt jelképezi, hogy minden zsidó közösen részesül Jehova kegyelmében. Elvileg a húsvéti bárány elköltésében tíz főnél kisebb, húsznál nagyobb társaság nem vehet részt, de ehhez a szabályhoz csak az előírásokhoz szigorúan ragaszkodó szadduceus családok tartották magukat. A zsinagógajáró farizeusok annyira kötelezőnek fogták fel a vendégszeretet parancsát, hogy egész Jeruzsálemben tárav-nyitva tartották kapuikat, bárki bemehetett ilyenkor, ha még akadt hely az asztalnál. Ily módon két- vagy háromszáz személy is ehetett egyetlen család húsvéti bárányából. A hivatalos szabály így szólt: ,,Ahhoz, hogy valaki a húsvéti lakoma résztevőjének számítson, legalább akkora darabkát kell ennie az áldozati állatból, mint az olajbogyó." Ennek a szabálynak az ismeretében válik érthetővé a zsidó mondás: ,,Ha csa egy olajbogyó is a húsvéti lakoma, a hallel (a magasztaló himnusz) olyan erősen zengedezzen, hogy meghasadjon atető."

A templom papjai kétségkívül ellenezték volna ezt az irányadó elvet, amely járandóságuk rovására ment, ha egyszerre le tudtak volna vágni annyi bárányt, hogy elláthatták volna a zarándokok hadát, akik azért jöttek Jeruzsálembe, hogy elköltsék a húsvéti bárányt. De egyetlen este egyszerűen lehetetlen volt annyit levágni a templomudvarban, hogy a legalább kétháromszázezer főnyi tömegből minden húsz embernek jusson egy állat. A lévita mészárosok pontosan a délután közepén kezdték el munkájukat, s rendkívül gyorsan, nagy ügyességgel dolgoztak, Közben a papok élő láncot alkotva álltak a mészárostőkék meg az oltár között, kis ezüstpohrkákat adtak kézről kézre, mindegyikben néhány csöpp volt az áldozati állat véréből, s miután az oltárnál álló pap tartalmukat az oltárra hintette, az üres edénykék ismét kézről kézre járva jutottak vissza a vágótőkékhez. Így ment ez a gépies munka órákon át, a pohárkák inga módjára jártak ide-oda, és amikor felharsant az este beálltát jelző trombita, alig álltak már a lábukon. E körülmények ismeretében tehát figyelmet érdemel az a tény, hogy Jézus tanítványaival titokban, zárt ajtók mögött fogyasztotta el a húsvéti lakomát, és csupán tizenharmadmagával osztozott egy egész bárányon. Figyelemre méltó körülmény ez akkor is, ha elismerjük, hogy a titkolózás indokolt és szükséges volt.

János, aki segédkezett Péternek, visszament a Kádárok utcájának végére, hogy elvezesse a házba Jézust és a többi tanítványt. Nem sokkal később már valamennyien együtt ültek az asztalnál, kezükben a vándorbottal, saruval a lábukon, hogy az ősi szokás szerint fogyasszák el a húsvéti lakomát: z egész bárányt (amelynek egyetlen csontját sem volt szabad eltörni), a keserű endivia-salátát, az édes mártást és a megpróbáltatás kovásztalan kenyerét. Jézus, mint a ház feje elmondta az előírt fohászt:
- Légy áldott Te, az Örökkévaló, a mi Istenünk, a Világ Királya, aki parancsaiddal megszenteltél minket, és elrendelted a húsvéti lakomát.

Az étkezés az első kupa borral kezdődik. Jézus megáldotta, s az áldáshoz még hozzátette:
- Ez az utolsó bor, amit megiszom, mielőtt a Királyság elkövetkezik!

A tanítványok jókedvűen zsibongtak, több, mint egy évig tartó önmegtartóztatás után az ínycsiklandozó pecsenyeillat izgalommal töltötte el őket, úgy érezték magukat, mint a malomkövet körbe vontató szamár, amikor kifogják, s vidáman rugdalózva ordítozva iramodik neki a zöldellő rétnek. Egyedül Júdás füle fogta fel a Mester szavai mélyén bujkáló szomorúságot, s csak ő vette észre, hogy Jézus leplezett undorral eszik a húsból. Vele érzett, és lelkére sötét kétségbeesés borult. A Dicsérjétek az Urat kezdetű himnuszt nem is tudta a többiekkel énekelni. Nagyon várta a második kupa bort, remélve, hogy attól majd felenged belső dermedtsége.

János, mint a tanítványok legfiatalabbika, feltette Jézusnak az előírásos kérdéseket, majd elénekelték a Mikor Izrael népe kijöve Egyiptomból kezdetű éneket. Jézus ekkor kezébe vett egy húsvéti lepényt - kerek volt, kemény, papírvékonyságú, még forró az agyagkemencétől -, darabokra tördelte, és szétosztotta.
- Így akarnak velem is cselekedni az ellenségeim - mondotta. - De csak egyetek belőle, egyetek az én széttördelt testemből, mert én a Kenyér Házában születtem.

Majd a boroskancsó után nyúlt, kiöntötte a második kupát, s közben megjegyezte:
- Így akarnak velem is cselekedni az ellenségeim. De csak igyatok belőle, igyatok az én élő véremből, mert én a Bor Házában nevelkedtem.

A tanítványok nemtörődöm módon megették és megitták, amit Jézus adott nekik. Csak Júdás gondolta iszonyodva: ,,Mi ez? Utálatos ételt együnk a mi Istenünk ünnepén, ahogy a görögök a misztériumaikban istenük testét eszik és vérét isszák?"

Elfogadta a fejéje nyújtott kenyeret, és ajkához emelte a kupát, de sem nem evett, sem nem ivott.
- Uram - fordult Jézushoz Péter -, még nem fejezted be a szőlőről meg a bérlőkről szóló történetet. Meg merték-e ölni a tulajdonos fiát?
- Megölték, és testét áthajították a kerítésen.

Egyszerre valamennyien észrevették a szomorúságát. A beszélgetés az asztal felső végén vontatottá vált, majd elhalt. Csupán a túlsó végén ülő Tádé és a kánai Simon vitatkozott tovább azon, hogy melyikük kap majd nagyobb tisztséget a megígért Királyságban. De amikor észrevették, hogy csak ők ketten hangoskodnak az elcsendesült szobában, zavartan elhallgattak. Mindenki várakozással szegezte tekintetét Jézusra. Ő még jó darabig hallgatott, ujjait lassan körüljártatva a boroskupa peremén, s csak nagy sokára törte meg a csendet:
- Tizenkettőtök közül valaki meg fog ölni engem!

Leírhatatlan megdöbbenés támadt. A tanítványok arcán az ártatlanul megvádoltak önérzete lángolt fel. Hitetlenkedve meredtek egymásra.
- Egyikőtök meg fog ölni engem - ismételte meg Jézus. - Egyikőtök, aki ebbe a tálba mártja a kezét. Amint az meg van írva a zsoltárban: ,,Még az én jóakaróm is, akiben bíztam, aki kenyeremet ette, fölemelte sarkát ellenem"
- Én vagyok az? Én vagyok az? - kérdezték egymás szavába vágva a tanítványok.
Jézus rájuk nézett hosszan, de mintha nem is látta volna őket.

E szavakra Júdás szíve akkorát dobbant, hogy majd kiugrott a helyéből, vad fénysugár cukázott át az agyán, és mindent megértett.


E húsvéti lakoma elbeszélését most meg kell szakítanom, hogy elmondjak egy régebbi történetet, mert enélkül teljesen érthetetlen az egész. Ezt a történetet - igaz, meglehetősen homályos formában - meg lehet találni abban a hosszú költeményben, amely Zakariás próféta Könyvének utolsó fejezeteit alkotja. A költemény szerzője a Szelekuidák korában élt, s nem azonos a korábbi fejezetek írójával, aki röviddel a babilóniai fogság után élt. A költemény prológusában elmondja, hogy egy prófétai sugallatra fogadalommal elkötelezte magát Jehova szolgálatára. Városi öltözékét durva szövésű pásztorgúnyával cserélte fel - ez Jehova prófétáinak hagyományos ruhája -, és két pásztorbotot faragott magának, az egyiknek a Szépség, a másiknak az Egyezség nevet adta. E pásztorbotokkal felfegyverkezve elindult, hogy táplálja a nyájat - vagyis elődeinek modorában bűnbánatot prédikált a népnek, Isten kegyelmét ígérve megtérés esetén, Isten büntető haragját helyezve kilátásba, ha nem akar megtérni. A próféták már a legkorábbi időktől fogva hű segítői voltak a papságnak: mialatt a papok nyugodtan, gyakorlottan végezték a templomi áldozatokat, és tettek eleget egyéb rituális kötelezettségeiknek, a próféták bejárták az országot, és szevedélyesen buzdították erkölcsös életre a népet. De még Zakariás prófétatársai sem őrizték meg tisztán Jehova kultuszát: a zsidók legfőbb urai, a Szelekuidák oly nagy mértékben népszerűsítették az olümposzi istenek meg az Égi Királynő rítusait hogy Jehova tisztelete majdnem elenyészett. Zakariásnak azt kellett tapasztalnia, hogy egyedül maradt, és süket füleknek prédikál.

Emiatt nagyon elkeseredett, és kihirdette a piactéren:
- Nem akarom táplálni e nyájat! Azt mondja az Úr: ,,Nem őrizlek én titeket, haljon meg a halálra való, és vágattassék ki a kivágni való, a megmaradottak pedig egyék meg egymásnak húsát".

Felmutatta a hallgatóságnak a Szépség nevű botját, mindenki szeme láttára kettétörte, majd felment a Templomba, hogy a templomi szolgának szentelje magát, és sohase lépjen ki többé a Város profán utcáira. Felkereste a templomkincstárat, és azt mondta a papoknak:
- Azért jöttem, hogy Istennek szenteljem magamat. Milyen árra becsültök engem?
Azok megvetően felelték:
- Az élete virágjában lévő férfiért, aki magát Istenünknek adja, a Törvény szerint ötven sékelt kell fizetni a templomi súlymérték szerint. Ha nő az illető, annak harminc sékel a megállapított ára. De Mózes Harmadik Könyve huszonhetedik részének nyolcadik verse megengedi nékünk, hogy hitványabb személyekért kevesebbet fizessünk. Téged, aki szerfölött gyatra pásztornak bizonyultál, harminc sékelre taksálunk, mert olyan össze-vissza locsogtál, mint egy asszony.

Kimértek harminc sékelt a kincstári súlymérték szerint (egy ilyen sékel többet nyomott az akkori föniciai sékelnél), odaadták neki, majd felszólították:
- Most pedig menj a főpaphoz, hogy jegyezze be a fogadalmadat.

Zakariást elfutotta a méreg:
- Mondhatom, jó árra becsültetek engem!

Ahogy ott állt határozatlanul, egyik kezében a harminc sékellel, másik kezében a megmaradt pásztorbotjával, a Templom területén meglátott egy gibeonita fazekast, amint meztelen lábbal taposta az agyagot. (A Templomban akkoriban még alkalmaztak bigeonita mesterembereket, bár a gibeoniták tisztátalan kánaánita közösségnek számítottak). Zakariásból elemi erővel tört ki az indulat. A harminc sékelt odahajította a fazekas lába elé, hogy tapossa bele az agyagba - ez a szimbolikus aktus csodálatosan kifejező megnyilvánulása volt a belsejében tomboló érzéseknek -, azután dühösen kirohant a Templom területéről, hiszen még szabad ember volt, még próféta volt.

A piactérre érve összekiáltotta az ott lévő embereket, szemük láttára összetörte másik botját is, amelynek az Egyezség nevet adta, és fennhangon kijelentette:
- Júda és Izrael többi része számára egyetletlenséget hirdetek az Úr nevében!

Ezzel végződik a prológus, utána következik a tulajdonképpeni költemény. Zakariás egyik víziójában önmagát látja, amint isteni parancsra szörnyű szerepet játszik, ő a Mihaszna Pásztor, aki nem kutatja fel az elkószált bárányokat, aki nem eteti a beteg állatot, amely nem tud a lábára állni, s legelni, aki nem menti ki a bozótba akadt jószágot -, a Mihaszna Pásztor, aki minden kötelességét elhanyagolja, s (mint a templomi lévita) nagy gyönyörűséggel és bőségese fogyasztja a sült húst, megeszi ,,a húsát is, a kövérjét is". Rettenetes paradoxon: látja magát, amint hamisan prédikál Isten nevében, s ugyanakkor Isten iránti tiszta szeretetből magára veszi az egész nép bűneit.

Majd az alábbi sorok következnek - az eredeti szöveg szerint idézem, mert a görög nyelvű változat zavaros:

Jaj a mihaszna pásztornak, aki elhagyja a juhokat!
Fegyver a karjára és jobb szemére. Karja szárazra
száradjon, és jobb szeme sötétre sötétedjen...
Fegyvers, serkenj fel az én pásztorom ellen és a férfiú
ellen, aki nékem társam... Verd meg a pásztort, és
elszélednek a juhok, Én pedig a kicsinyek ellen for-
dítom kezemet.

Zakariás látja magát, amint hamisan prédikál a Templom udvaraiban, hogy szégyenkezésre próbálja bírni a népet, míg végül saját apja és anyja így kiált:
- Te hazugságokat beszélsz Jehova nevében! Meg kell halnod!

És saját szülei keresztüldöfik.

Ez a tett megtöri a gonosz varázst. A nép hirtelen megbánja vétkeit, és Jehova irgalmasnak bizonyul. Jeruzsálemben felbuggyan a Szépség Forrása, hogy vize elmossa a bűnt és a tisztátalanságot. A bálványokat ledöntik, és a Városból kiűzik a hamis prófétákat, akik részt vettek az Égi Királynő, Tammúz, Dionüszosz és Zeusz kultuszában. Zakariás látja őket, amint a környékbeli falvakban keresnek menedéket, egyszerű pásztoroknak hazudják magukat, és sebeikről, amelyeket a kultikus orgiákon ejtettek saját testükön, azt állítják, hogy egyik barátjuk házában kitört verekedésnél szerezték. Közben ,,néznek arra, akit feldaraboltak", a jeruzsálemiek nézik a keresztüldöfött ember holttestét, és végre megértik: provokatív hamisságaival megmentette őket a pusztulástól. Nagy fájdalommal gyászolják, úgy, ahogyan az egyetlen fiú halálát szokták megsiratni.

Azután felvirrad az Úr Napja, a borzalmak napja. A világ összes népe Jeruzsálem ellen vonul, elfoglalja a Várost, kifosztja a házakat, meggyalázza a nőket, és a lakosság felét fogságba hurcolja. De hirtelen megjelenik Isten Fia, megveti lábát az Olajfák Hegyén, ami kettéhasad. A vérfürdőből megmenekült hűségesek Isten Fiának árnyékában találnak menedéket. Azon a napon elhomályosodik az ég, de estére ismét megvilágosodik, és élő vizek - ezt a metaforát a farizeusok ,,isteni tan" értelemben fogják fel - folynak kifelé a Városból keleti irányban, a Holt-tenger felé és nyugati irányban, a Földközi-tenger felé. A zsidó nép kétharmada elpusztult, de a megmaradt rész megnemesedik, mint az arany és az ezüst a tűzben. Jehova így szól: ,,Ez az én népem", és ők azt mondják: ,,Ő a mi Istenünk."

Miután Jehova e csoda által megmentette Jeruzsálemet, dögvésszel sújtja a Város elnyomóit. Azok dühödten harcolnak egymás ellen, miriádok pusztulnak el, míg végül annyira kimerülnek, hogy abbahagyják az öldöklést, és akkor a dögvész is megszűnik. Ama kevesek, akik megmaradtak, megtérnek, s évről évre felmennek Jeruzsálembe, hogy ott megüljék a sátoros ünnepet. A dögvésztől mindazok a lovak és öszvérek is elpusztultak, amelyekre gazdáik hold formájú rézdíszeket aggattak az Égi Királynő tiszteletére. Most már minden tiszta és szent az egész Városban: kánaánita fazekasok nem találhatók többé a Templomban, a lovak meg az öszvérek nyakában lógó csengettyűkön Jehova neve olvasható, s ezek a csengettyűk éppoly szentek, mint azok, amelyek a főpap díszruhájára vannak varrva.

Így végződik a költői mű. Zakariás azonban sohasem merte vízióját tettre váltani, s ezért látomása beteljesülésre váró prófécia maradt.


- Jézus ezt a próféciát akarja valóra váltani! - villant meg Júdás agyában a gondolat. - Ő most a Mihaszna Pásztort személyesíti meg, a hamis prófétát, aki elhanyagolja a pásztori kötelességeit, hogy elmenvén, Jehova nevében félrevezesse a népet, méghozzá éppen a Templom udvaraiban.

És eszébe jutottak Ámos próféta szavai:

És prófétákat támasztottam a ti fiaitok közül és
nazirokat ifjaitok közül. Nem így van-é
vajon, Izrael fiai? ezt mondja az Úr.
De a nazirokat borral itattátok, és a prófé-
tákra ráparancsoltatok, mondván: Ne pró-
fétáljatok!
Imé, én is lenyomlak titeket, ott, ahol vagy-
Tok, mint a csélőszekér lenyomja a ké-
vékkel teli szérűt.
Elvész azért a futás a gyorstól, és nem erősíti
meg az erőst az ő ereje, és a hős sem me-
nekedhetik.
Nem állja meg helyét az íjhordozó sem, nem me-
nekülhet el még a gyors lábú sem, és a lovon
ólő sem menekedhetik.
És a bátor szívű is a hősök között meztelenül
Fut el azon a napon, ezt mondja az Úr.

Mindaz, ami eddig megdöbbentette, és keserves töprengésre késztette, most végre érthetővé vált Júdás előtt: a szabad esszénusok házában tartott mulatozás, a fügefa megátkozása, a templomudvarok erőszakos megtisztítása: Jehova hatalmának el nem ismerése, a közelgő Isten Országának őszinte hirdetése helyett a vérszomjas dávidi monarchia feléledésének hamis hirdetése, és most ez a bálványimádókra jellemző eukharisztia! Nem fér hozzá kétség: Jézus elhatározta, hogy elpusztítja önmagát, hogy ő lesz a bűnbak, amely elveszi az egész nép bűneit. Egyesítette magában Zakariásnak a Pásztorról szóló próféciáját az Ézsaiás által megjövendölt Szenvedő Szolgával - a Fájdalmak Férfiával, aki önkéntes áldozatként megy a halálba, és a bűnösök közé soroltatik. De hát akit a bűnösök közé sorolnak, az bűnt követettel, következésképpen a Fájdalmak Férfiának is súlyosan vétkeznie kell, hogy magára vehesse az egész nép bűneit. Éppen a súlyos bűn tudata teszi őt majd a Fájdalmak Férfiává.

Igen...De miképpen döfheti keresztül Jézus testét az anyja meg az apja, ahogyan Zakariás megjövendölte? Júdásnak eszébe jutott, hogy mit mondott Jézus a kapernaumi adószedő házában: ,,Egy prófétának sincs apja, nincs anyja, nincsenek testvérei, kivéve prófétatársait." Talán saját tanítványait buzdítja majd arra, hogy forduljanak ellene, pusztítsák el mint hamis prófétát? Hogy azután, amikor Jeruzsálem népe látja az ő keresztüldöfött testét, végre megértse, bűnbánatot tartson, és ezáltal siettesse a Messiás Gyötrelmeit?

Júdás elképedten ült, és tenyerébe hajtotta verejtékező homlokát. Igyekezett meggyőzni magát arról, hogy téved. De minden kétsége eloszlott, amikor meghallotta Jézus következő szavait:
- Gyermekeim, amikor párosával kiküldtelek benneteket bot nélkül, tarisznya nélkül, saru nélkül, szükséget láttatok-e valamiben?
- Soha, Uram.
- Azok a napok elmúltak. Most már nem számíthattok az Úr pártfogására. Mindenki fogjon botot, tarisznyát, és pénzeszacskót, ha van. De ha nincs pénz az erszényében, adja el jószágköpenyét, és vásároljon kardot.

Júdás felé fordult, arcába nézett, és halkan hozzátette:
- Mert meg vagyon írva: ,,A bűnösök közé soroltatott" és általam teljesedik be a Vég.

Péter felkelt, odament Jánoshoz, aki Jézushoz legközelebb ült, s a fülébe súgta:
- Én ezt nem bírom tovább. Kedves testvér, kérdezd meg tőle: ki az áruló, aki meg fogja ölni.

Mert sem Péter, sem a többi tanítvány nem értette meg, egyedül csak Júdás, hogy Jézus nem vádat emelt, hanem parancsot adott.

János gyengéden Jézus keblére hajtotta fejét, és csendesen továbbította a kérdést. Válaszképpen Jézus az édes mártásba mártott egy kenyérdarabot, majd nyomatékos mozdulattal, az alábbi szavak kíséretében nyújtotta át Júdásnak:
- Tedd meg gyorsan, amit meg kell tenni!

Júdás a rémülettől halálsápadtra válva felkelt, és kiment a szobából. Világosan értette az utasítást. Kardot kell vásárolnia, és azzal megölnie mesterét. De hogyan engedelmeskedhetne ő ilyen parancsnak? Hogyan vehetné el annak az embernek az életét akit a legjobban szeret? És miért éppen őt választotta ki Jézus a gyilkos szerepére? Miért nem az ifjú Jánost, a kedvencét? Vagy Jakabot, akinek erős a szíve? Vagy Pétert, aki először nevezte őt Messiásnak? Vagy Tamást, azt az engedelmes ikret? Talán azért, mert ő Júdás vette észre egyedül, hogy az új tan hamis, egyedül ő nem ivott bort az esszénusok házában, egyedül ő tartózkodott az erőszaktól a Templomban, egyedül ő utasította vissza a bálványimádó eukharisztiát, következésképpen egyedül ő maradt hűséges a missziójához? De Zakariás - versében - félrevezette apját és anyját, s azok hamis prófétának vélték, és amiatt felbőszülve döfték keresztül? ,,Ne ölj!" Jézust jogos felháborodás nélkül megölni közönséges gyilkosság volna - márpedig ő gyilkosságra képtelen.

Vakon botorkált a holdfényes utcákon. Egyszerre azon vette észre magát, hogy Nikodémus háza felé tart. Erre nekiramodott, s úgy futott, akár a hegyi nyúl.

A házhoz érve bekopogtatott a kiskapun.
- Én vagyok, a másoló - lihegte.

Tüstént bevezették a ház urához. Nikodémus - kövér pirospozsgás, kurta szakállú, rövidlátó, barátságos modorú férfi - éppen üzleti könyeit ellenőrizte a dolgozószobájában.

Amikor megpillantotta Júdást, felugrott, és aggodalmasan kérdezte:
- Csak nincs valami baj? Látom rajtad, hogy futottál. Ugye, nem követtek idáig?

Júdás szomorúan megrázta a fejét, de szólni nem bírt, a felkínált bort sem fogadta el. Végre valahogy összeszedte magát, és szaggatottan a következőket mondotta:
- Azt akarja, hogy én legyek a hóhérja. De én képtelen vagyok megölni a legdrágább barátomat, képtelen vagyok megölni azt az ember, akit János felkent. Inkább a magam életét veszem el, mint a Saul fegyverhordozója tette a Gilboa hegyén, amikor a király megparancsolta neki, hogy döfje őt keresztül.

Nikodémus rémülten megborzongott:
- Hát hirtelen halálra szánta magát? Miféle gonosz szellem szállta meg?

Júdás röviden elmondta az elmúlt két nap eseményeit. Nikodémus feszülten figyelt, szánakozva csóválta fejét, és halkan szipogott. Gyors észjárású ember volt, s júdásnak csak említenie kellett Zakariás költeményét, már mindent értett. Júdás még be sem fejezte mondanivalóját, ő már megalkotta véleményét, s mihelyt Júdás elhallgatott, ajkáról megindult a szavak bőséges áradata:
- Vígaszalódj, hűséges szívű Júdás. Mert én ismerem Mestered születésének titkát, Simon Boéthosz fia elmondta nekem. Saul király fegyverhordozójára vonatkozó burkolt célzásokat is megértettem, mert az esszénus Nikanór révén ismerem Jézus megkoronázásának titkát. Éppen a titkok ismeretében támogattam őt immár több hónap óta. Nem nem engedem, hogy megtedd, aminek megtételét kívánja tőled. Mert helytelennek tartom azt az új irányt, amely felé a kormányt fordítja, mint a hajós, aki súlyosan megrakott gályáját szántszándékkal sziklaszirtnek kormányozza. Ez annyit jelent, hogy kényszeríteni akarja az Úr kezét, siettetni akarja az Óra eljövetelét, noha annak még nincs itt az ideje. A mi hagyományunk azt mondja: ,,A Messiás vagy egy teljesen bűnös, vagy egy teljesen bűntelen nemzedékhez fog eljönni." Az az idő pedig még nem érkezett el, mert a nagy jóság és a nagy gonoszság jelenleg közeli szomszédok Jeruzsálemben. Továbbá, minket arra tanították a tudós iskolában, hogy az Óra siettetése nem kedves az Úr előtt. Izrael megváltását, mint azt tanultuk, négy dologhoz kell hasonlítani: az aratáshoz, a szürethez, a fűszernövények begyűjtéséhez és a gyermekszüléshez. Az aratáshoz azért, mert ha idő előtt aratnak, még a szalma sem jó, de ha kellő időben végzik az aratást, akkor a szalma és a mag egyaránt jó minőségű. Így mondja Jóel próféta is: ,,Eresszétek néki a sarlót, mert megérett az aratnivaló". A szürethez azért, mert ha a szőlőt idő előtt szedik le, még a belőle készített ecet sem jó, de ha kellő időben szüretelnek, a fürtök és a belőlük sajtolt bor egyaránt jó izűek. Így mondja Ézsaiás próféta is: ,,Hadd énekeljek a kedvesemről,szerelmesemnek éneket az ő szőlőjéről." A fűszernövények begyűjtéséhez azért, mert ha akkor vágják le őket, amikor még zöldek, és zsengék...

Júdás félbeszakította:
- Uram, bocsáss meg, de nincs vesztegeti való időm! Ha a Mester megtudja, hogy én nem bírom rászánni magam életének kioltására, valamelyik társamat fogja rábeszélni.

Nikodémus kissé kelletlenül hagyta abba fejtegetéseit, azonban készségesen elismerte:
- Igazad van, azonnal cselekednünk kell. Ő Izrael egyetlen reménysége, mint ahogyan Izrael a világ egyetlen reménye. Nem szabad engednünk, hogy meghaljon. Túlságosan hamar elcsüggedt, és így tévedésbe esett, ez olyan tévedés azonban, amely az Úr iránti szeretetből fakad, könnyen kijavítható. Magamra vállalom, hogy megmentem őt. Sőt, mi több, úgy, hogy egy csapásra valóra váljon mindaz, ami leghőbb óhajunk. Bízz bennem, kériothi férfiú, és én cselekedni fogok. De szükségem van a segítségedre, mert amit teszek, az nagy körültekintést igényel.
- Mi legyen az én szerepem?
- Csupán ennyi: Most mondjárt menj el a főpaphoz, és ajánld fel neki hogy hajlandó vagy a segítségemre lenni Mestered letartóztatáában. Tanácsolom, hogy közreműködésedért kérj fizetséget, máskülönben a főpap megsejtheti, hogy itt valami fortélyról van szó. Ha egyszer Jézus biztos őrizetben lesz, minden jóra fordul. De a tervemet nem árulom el neked, nehogy meghiúsuljon.

Júdás gyanakodva méregette szeméve, végül azonban ráállt a dologra. Becsületes, jámbor, szavatartó embernek ismerte Nikodémust - talán a legkülöbnek valamennyi istenfélő jeruzsálemi farizeus között.


Nikodémus arra a megfigyelésre építette tervét, hogy Jézus sohasem prédikált Róma ellen. Eltekintve attól, hogy legutóbb a Mihaszna Pásztor alakját akarta megszemélyesíteni, sohasem ösztönzött, buzdított semmiféle forradalmi tevékenységre.

,,Elvégre - vitázott önmagával Nikodémus - miért is volna szükség arra, hogy Izrael háborúskodásba keveredjék Rómával? A régi időkben Izrael Egyiptom, Asszíri és Perzsia fennhatósága alá tartozott, és ezt még a próféták is helyeselték mindaddig, amíg az az idő, amellyel Izrael megvásárolta az idegen királyok katonai védelmét, nem állt ellentétben a Jehova iránti kötelességekkel. Itt van például Ézsaiás. Mennyire dicsésrte Kürosz perzsa királyt! Nos, miért ne volna lehetséges, hogy Jézus barátságot mutasson a rómaiak iránt? Békés eszközökkel elérné, hogy Róma elismerje jogigényét. Heródes trónjára ülhetne, s ugyanakkor megvalósíthatná az egész zsidó nép Szent Királyságát. A császárt először meg fogja lepni az oly régóta szunnyadó trónigény feléledése. De Tibérius gyakorlati észjárású ember, hamarosan megérti, milyen előnyök származnak abból, ha olyan valaki áll a zsidó ügyek élén, mint Jézus: római állampolgár, kvietista, rendkívüli képességekkel rendelkezik, és azonfelül a Veste-szüzeknél letétbe helyezett végrendelet értelmében Heródes örököse."

Terve a következő volt: Júdás segít Kajafásnak Jézus letartóztatásában, s ezzel megmenti a Mestert attól, hogy valamelyik tanítványa kioltsa életét. Akkor ő, Nikodémus felkeresi majd Pilatust, akivel nagyon jó viszonyban van, és tudtára adja: Kajafás egy római állampolgárt tartóztatott le, aki nem más, mint Heródes trónjának titkos örököse. Pilátus persze bizonyítékokat kíván majd, amelyeket maga Jézus fog elébe tárni. Miután ez megtörtént, Pilatus megkérdezi Nikodémustól: ,,Milyen ember ez?" Mire ő a legnagyobb magasztalás hangján fog beszélni Jézusról. ,,Biztosíthatom Kegyelmességedet, hogy ő az egyetlen ember, aki Róma számára a lehető legjobban meg tudná oldani a zsidók kormányzásának valamennyi problémáját. Teljes békét biztosítana az egész országban, hatalmas mértékben megnövelné a jövedelmeket, és feleslegessé tenné a nagy költségekkel járó megszálló csapatokat."

Azután elmagyarázza majd a helytartónak, hogy Jézus az elmúlt két év folyamán a zsidó társadalom alsóbb rétegeinek bevonásával igyekezett erőssé tenni a farizeus pártot. Ezzel az volt a célja, hogy a templomi papság kivételével az egész zsidóságot a központi zsinagóga vallási ellenőrzése alá vonja. Ugyanakkor a templomi rítusok egyszerűsítését és a véres áldozatok eltörlését is hirdette. Ha Jézus végrehajtaná elgondolását, akkor az a húszezer pap és lévita, akiknek eltartása súlyos terhet ró a provinciára, néhány tucatra csökkenthető. A testileg alkalmas lévitákat be lehetne sorozni rendfenntartóknak, s ezek felválthatnák a római katonákat. Továbbá, újra fel lehetne szentelni az olyan ősi szentélyeket, mint Siló, Tábor, Én-Kádes, s ennek eredményeként a három nagy ünnep idején Jeruzsálembe zarándoklók nagy torlódást okozó tömegei jelentős mértékben megcsappannának . Sőt, még a szamaritánus-probléma is megoldódna, mivel a zsidók és a szamaritánusok összebékülnének egy olyan szent király alatt, akit közösen elismernek. Az egész ország elégedett lenne (mert a zsidók szeretik a monarchikus államformát), és a birodalmi adót mint önkéntesen megajánlott járulékot éppoly szívesen fizetnék az emberek mint a templomadót, nem kellenének adóbérlők és korrupt rendőrség. Nem lennének többé sem koldusok, sem útonállók. Antipasz és Philipposz tetrarkhiájának megszüntetése és az egész országnak egyetlen egységes állammá való egyesítése véget vetne annak a költséges és merőben felesleges állapotnak, amelyet a külön határok és a külön fejedelmi udvartartások jelentenek. A rómaiak természetesen minden korlátozás nélkül használhatnák átvonulási területként az egész országot, amikor csapatokat vezényelnek a Jordánon túli, szükséges helyőrségi állomásaikra.

Pilátus minden bizonnyal meghajlik a fenti érvek előtt: a döntő szót persze semmiképpen nem ő fogja kimondani. Első dolga lesz kiszabadítani Jézust a főpap fogságából, mivel római polgár fölött ő nem ítélkezhet. Utána pedig részletes jelentést fog küldeni Tibérius császárnak.

Nikodémus újra meg újra átgondolta tervét, s azt olyan jónak találta, hogy lelkesedés és derűs bizakodás költözött a szívébe. Különös módon fel sem vetődött benne az a gondolat, hogy vajon Jézus elfogadja-e a neki szánt szerepet.
 
 
0 komment , kategória:  A sánta Jézus -Edom Talmud  
A Templomudvar megtisztítása
  2010-02-27 11:46:08, szombat
 
  Robert Graves: King Jesus
Cassel-London Seventh Edition Januáry 1966

Fordította: Terényi István
Gondolat Kiadó Budapest, 1969
Megjelent a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadás egyezményének keretében a Madách Könyvkiadó (Bratislava) részére a Gondolat Könyvkiadó (Budapest) gondozásában.
Zrinyi Nyomda, Budapest, Bolgár Imre igazgató

Az Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom megkérdezte az Úrtól: ,,Meddig fog tartani a halál uralma?" Ő így felelt: ,,Ameddig ti, asszonyok gyermekeket fogtok szülni..." Sálom újabb kérdést intézett hozzá: ,,Akkor hát jól tettem, hogy nem szültem gyermekeket?" Ő ezt válaszolta: ,,Minden növényből egyetek, csak a keserűt ne egyétek..." Amikor pedig azt tudakolta Sálom, hogy mikor válnak ismeretessé azok a dolgok, amelyek felől kérdezősködött, imigyen felelt neki az Úr: ,,Amikor ti, asszonyok a szemérem köntösén tapodtok, és amikor a kettőből egy lesz, és amikor a hím és a nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nőstény..." És ugyanazon Evangéliumban mondotta a Megváltó: ,,Én azért jöttem, hogy leromboljam a Nőstény műveit."

Alexandriai Kelemen
(Stromata, III.)

...Kommentátorok Edom gonosz királyságával kapcsolatban említik Jesu-ha-Nocrit (azaz Jézust, mivelhogy az volt az ő népe... Egy húsvét előestéjén felakasztották... Közel volt a királysághoz (ti. utódlás tekintetében).

Balaám, a Sánta (azaz Jézus) harminchárom esztendős volt, amikor Pintiasz, a Rabló (Pontius Pilátus) megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett.

Lexicon Talmudicum ,,Abarbanel"
Alatt és babiloni Talmud Zanhedrin 106b, 43a, 51a.



Huszonötödik fejezet A mészáros kampója


Hat nappal húsvét előtt átvitte tanítványait a Jordánon, a híres gázlón nem messze Jerikótól, amerre egykor Józsua vezette Izrael csatarendbe állított fiait az Ígéret Földjére. Előzetes megállapodás szerint a túlsó parton találkozott bátyjával, Jakabbal, meg egy nagy csoport ebjonita aszkétával. Ezek rendkívül nagy tisztelettel üdvözölték, csókkal illették kezét, orcáját, ruhája szegletét. Együtt mentek tovább egy közeli datolyasziget felé, hogy ott tanácskozzanak. Az út széléről egy vak koldus odakiáltott Jézusnak:
- Dávid Fia, könyörülj rajtam! Könyörülj rajtam, Dávid Fia!
- Hogyan könyörülhetek én rajtad?
- Uram, add vissza a látásomat.

Jézus odament a koldushoz, kezébe fogta az állát, és fürkésző tekintettel, sokáig nézett a szemébe. Miután megállapította, hogy a látószerv legfontosabb részei még nem pusztultak el, hosszan és nagyon elmélyülten imádkozott, majd saját nyálával vegyített agyaggal betapasztotta a vak szemeit.
- Most pedig, Hit Fia - mondta a koldusnak -, vonulj félre a tömegtől, térdelj le a folyóparton, és háromszor ismételd el a Halljad Izraelt. Utána vedd le szemedről a tapaszt, és mosd meg arcodat a folyó vizében.

A koldus engedelmeskedett, és némi idő múltán örömrivalgással rohant vissza, hogy köszönetet mondjon Jézusnak. Látása már kezdett tisztulni, bár még csak a mozgásról tudta megkülönböztetni az embereket a fáktól.
- Ne nekem köszönd, hanem egyedül Istennek - mondotta Jézus.

Estére a koldus olyan tisztán látott, mint régen, amikor még ép volt a szeme világa. Pedig kerek húsz esztendeje vesztette el látását.

A gyógyítás híre gyorsan elterjedt azok között a zarándokok között, akik tömegesen keltek át a gázlón a Jordánon túli területekről. Csodálkozva kérdezgették egymástól:
- Ugyan ki lehet az a szent próféta, aki a gázlónál kéregető vak koldusnak visszaadta a szeme világát? És igaz-e, hogy a vak ember Dávid Fiának szólította?

Másnap reggel Jézus elérte Jeruzsálem határát. Jakabot, meg Jánost előre küldte azzal, hogy menjenek egy bizonyos keresztútig, ahol vendégfogadó áll, s a fogadó előtt kikötve találnak majd egy fiatal, még betöretlen szamarat, azt oldják el, és vezessék hozzá. Ha netán valaki nem akarná engedni, hogy az állatot elvigyék, mondják neki a jelszót: ,,A Mesternek kell." De senki sem akadályozta őket. Amikor visszatértek a szamárral, Jézus egy pálmafa alatt ült. Vadonatúj, skarlátszínű köpeny és tunika volt rajta, Júdás hozta ezeket a ruhákat Bocrából, titokban, egy takaróba burkolva. Fejét szőlőlevelekből font koszorú díszítette, jobb kezében virágzó gránátalmafa-ágat tartott. Jakab és János álmélkodva tárták szét karjukat, és örömükben majdnem akkorát rikoltottak, mint a vak koldus, amikor visszanyerte látását.

Jézus nem szólt semmit. Nem volt itt szükség magyarázatra. Végre elkövetkezett a megnyilatkozás rég várt órája, a diadalmas óra, amelyet megjövendölt Ézsaiás próféta, amikor ezt mondta:

Ki az, ki jő Edomból, veres ruhákban Bocrából...

És amelyet Zakariás próféta is megjövendölt:

Örülj nagyon, Sionnak leánya, örvendezz Jeruzsálem
leánya! Ímé, jön néked a te királyod: igaz és szaba-
dító ő, szegény és szamárháton ülő, azaz nőstény-
szamárnak vemhén.

A tanítványok felsőruháikat a szamár hátára terítették, így tettek évszázadokkal azelőtt Rámóth Gileád lakói, amikor Jéhut királlyá kiáltották ki. Jézus felült a szamárra, és e királyi módon vonult be a Városba a Jerikó-kapun át, miközben tanítványai teljes hangerővel énekelték a száztizennyolcadik zsoltár következő versét:

Nyissátok meg nékem az igazságnak kapuit, hogy be-
menjek azokon és dicsérjem az Urat!
Ez az Úrnak kapja, igazak mennek be azon.
nagasztallak téged, hogy meghallgattál, és szabadí-
tásomul lettél!
A kő, amelyet az építők megvetettek, szegeletkővé
lett!
Az Úrtól lett ez, csodálatos ez a mi szemeink előtt!
Ó Uram, segíts most, ó Uram, adj most jó előmenetelt!
Áldott, aki jő az Úrnak nevében!

Hívei Jézus elé terítették köpenyüket, hogy szamara azon lépdeljen, és táncoltak eksztatikus örömükben. A szertelenségre hajlamos, elragadtatott fiatalok pálmagallyakkal szórták tele az utat: az ágakat eredetileg azért vitték a Városba, hogy azokkal táplálják a húsvéti tűzhelyeket. Összeveregették az ivókupakjaikat, vagy orcájukat felfújva trombitaharsogást igyekeztek utánozni.

Mindazonáltal nem lehet mondani, hogy a bevonulás nagy feltűnést keltett volna a Városban. Sokkal nagyobb hatást váltott volna ki, ha abban igéretükhöz híven a hamuvel bemázolt ebjoniták is táncosokként részt vettek volna. De közülük csupán Jakab, Jézus testvére kísérte el, a többiek még előző este elhagyták őt Jerikóban. Mélyen megsértődtek azon, hogy Jézus nem az ő rideg társaságukban akarta eltölteni az éjszakát, hanem Zákeus házában szállt meg. Ez a Zákeus a körzet fő adószedője volt, és a nép közismert ellensége.

De azért a kiabálás, a vad zenebona így is elég sok jeruzsálemi lakos figyelmét felkeltette. Kiváncsian mentek ki a lapos háztetőkre, vagy siettek a kapuk elé. A szomszédok átszóltak egymásnak:
- Ki lehet az a fehér szamáron ülő, skarlát ruhát előkelő ember?
- A názáreti Jézus, a próféta, akit a jebuzeusok nemrég kővel meg rothadt hallal dobáltak meg, és a Hal-kapun át kikergették a Városból. Most merészen visszatért, nagy és dicső prófétaként.
- Még hogy nagy és dicső próféta! Azt előbb be kellene bizonyítania!
- Azt mesélik, hogy tegnap a gázlónál visszaadta egy vaknak a látását.
- És attól egyszerre nagy próféta lett? A vásárokon hemzsegnek az efféle nagy próféták - utazó orvosok, aki megfiatalítják az öregeket, új orrot plántálnak a betegségtől elrothadt arcba, egyetlen kézmozdulattal furunkulusokat meg bibircsókokat szüntetnek meg.
- Azt is hallottam róla, hogy egy hónappal ezelőtt Bethániában életre keltett egy fiatal esszénust, akit Mária, a Hajbodorító - az a kénita boszorkány - halálosan mély álomba varázsolt. Négy napig feküdt a sírban, és a lelke már leszállott a Seól legalsó barlangjába, amikor ez a próféta visszahívta.
- Eh, az emberek oly sok ostoba és hihetetlen históriát mesélnek. Ha egyszer a lélek leszállt a Seólba, onnan ugyan vissza nem térhet, csak a végítélet napján, amikor Gábriel kosszarv kürtje elzengi a Kimondhatatlan Nevet.
- Kivéve azt az esetet, amikor egy próféta mondja ki a Nevet.
- Ez a Jézus ki merte mondani? A Törvény ezt agyonkövezéssel bünteti!
- Ki tudja azt biztosan? A Városban annyi kósza hír kering! De az emberek abban egyetértenek, hogy Jézus mindeki mástól különbözik.
- Ezt mindenkire el lehet mondani. No és ha valóban olyan nagy próféta, miért nincs méltóságához illő kísérete? Tucatnyi őrült meg egy falka neveletlen siheder!
- Hozsanna - kiáltozták a tanítványok. - Most ments meg! Most ments meg, könyörgök neked, Uram!


A ,,Most ments meg!" kiáltást Jeremiás próféta írta elő a Bajok Napjára, amely most végül felvirradt. A Templom keleti kapujához érve Jézus leszállt a szamárról, eldobta koszorúját és a virágos ágat, skarlát ruhája helyett fehéret öltött, levetette saruit, és elvegyült a templomudvarokba tóduló zarándokok nagy tömegében. A tanítványok ,,Hozsanna" kiáltásai belevesztek az örvendezés általános zsivajába és a harsogva énekelt zsoltár szavaiba:

Menjetek be az Ő kapuin hálaadással,
tornácaiba dicséretekkel, adjatok hálákat Neki,
áldjátok az Ú nevét!

Jézus a tanítványaival egész délután a Pogányok Udvarában tartózkodott, botjára támaszkodva figyelt, és őt is figyelték, de senki sem köszöntötte királynak kijáró hódolattal, és ő sem ejtett királyi szavakat. Este nyugodtan kiment Bethániába, az Alacsony Simon házába, amelyben a szabad esszénusok szokták összejöveteleiket tartani. Jézus már előzőleg megígérte, hogy náluk tölti az éjszakát.

Itt baljós esemény történt. Jézus éppen vacsorázott a házigazda társaságában, amikor egy vad tekintetű asszony jelent meg a kapuban, és háromszor jó erősen kopogtatott. A kapuőrző megkérdezte: mi járatban van.
- A názáreti Jézussal akarok beszélni.
- Ebbe a házba nem léphetnek be nők.
- Akkor mondd meg Jézusnak, hogy jöjjön ki.
- Ki vagy te?
- Én vagyok a Harmadik Mária.

A kapus befelé indult, hogy átadja az üzenetet. De Mária, a Hajbodorító besurrant mellette az ebédlőbe. Kezében korsót tartott, amely terebintusolajjal volt megtöltve. Jézus közelébe lopakodott, s akorsót, az asztal sarkához csapva, eltörte, majd az illatos olajjal meglocsolta Jézus fejét, szakállát és tunikáját. Mindez egy pillanat műve volt. Az egész házat betöltötte az illat. Mária zokogva térdelt Jézus elé, könnyeivel áztatta lábát, majd kibontott hajával megtörölgette azokat.
- Jaj Ádámnak! Jaj Ádámnak! - zokogta. - Jaj Ádámnak, aki egyik frigyládától a másikig utazik!

Jézus arca még a szokottnál is sápadtabbra vált:
- Asszony, kinek az ajándéka ez?
- A Második Mária békeajándéka.
- Szívesen fogadom, még a te kezedből is, és annak ellenére, hogy úrnőd küldte.

Az asszony feállt, és kirohant a házból.

Az esszénusok megbotránkozása határtalan volt. Ők sohasem engednek be nőket az összejöveleleikre, és lakomáikon sohasem használnak kenetet, mert ezt illetlen szokásnak bélyegzik. Egyikük megkérdezte:
- Ki volt ez az asszony? És miért pazarolta el az illatos olajat?

Számítgatni kezdték, hogy mennyit érhetett a kiöntött olaj, mennyi pénzt lehetett volna érte kapni, ha eladják, és mennyi alamizsna jutott volna abból a szegényeknek.

A tanítványok hevesen védelmükbe vették Jézust.
- A szegények mindig ott vannak a kapuitok előtt - mondta Júdás. - Miért irigylitek ezt a megtiszteltetést olyan valakitől, aki lemondott a világi javakról? Ha ti komolyan törődnétek a szegényekkel, nektek is így kellene tennetek. Vagy büszke szadduceus valaki, vagy alázatos ebjonita, mindkettőnek megvan a maga jutalma. Deszabad esszénusnak lenni annyi, mint hídon sétálgatni a pusztulás vizei fölött.

Végül Jézus is megszólalt:
- Mária, a Hajbodorító volt ez az asszony. Azért jött, hogy felkenjen a temetésemhez. El ne felejtsétek cselekedetét, mert békességszerzőként jött. A szerelem döntötte romlásba, az vezette a féltékenység útján a boszorkánykodásba.

Mária nevének hallatára az esszénusok sietve felkeltek, és kimentek, hogy az előírások szerint megtisztítsák magukat. Közben csodálkozva mondogatták egymásnak:
- Hát minket szépen rászedtek! Hogyan is lehetne ez a bolond a Szent, akit Keresztelő János és a Hóreb-hegy tiszteletre méltó Őrzője ígért nekünk?

Jézus egyedül maradt tanítványaival. Borongó gondolatokba mélyedve ült az asztalnál. Galilea visszautasította. A judeai hegyvidék nem fogadta szívesen, a Jordánon túli területek sem. A szamaritánusok, az edomiták, a leontopoliszi zsidók alkudoztak vele. Jeruzsálem visszavetette a jebuzeusok jobb kezével és a léviták bal kezével. A Nőstény összeesküvést szőtt élete ellen. Az ebjoniták elhagyták, és most az esszénusok is elpártoltak tőle. De azért ő mindig Izraeel királya, egy ősi uralkodóház utolsó sarja: király, ha nyilvánosan nem is kiáltották ki. Még bízott Jehova jóságában és a próféták szavainak igazságában. Ha az a sors várna is rá, hogy Ádám ösvényére kell lépnie, másként lép majd rá, egészen másként.

És recitálni kezdte Ézsaiás komor szépségű költeményét:

Ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg?
Felnőtt, mint egy vesszőszál Őelőtte, s mint a gyökér
a száraz földből, nem volt néki alakja és ékes-
sége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kíánatos!
Utált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak fér-
fia és betegség ismerője! Mint aki elől orcánkat
elrejtjük, utált volt, és nem gondoltunk vele,
pedig betegségeinket ő viselte, és fájdalmainkat hor-
Dozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik,
verettetik és kínoztatik Istentől!
És ő megsebessíttetett bűneinkért, megrontatott a
mi vétkeinkért, békességünknek büntetése raj-
ta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.
Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, ki-ki az ő út-
jára tértünk, de az Úr mindnyájunk vétkét őreá veté.
Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyi-
totta meg, mint bárány, mely mészárszékre vi-
tetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírők
előtt, és száját nem nyitotta meg!
A fogságból és ítéletből ragadtatott el, és kortár-
sainál ki gondolt arra, hogy kivágatott az élők
földéből, hogy népem bűnéért lőn rajta vereség?!
És a gonoszok közt adtak sírt neki, és a gazdagok
mellé jutott kínos halál után, pedig nem csele-
kedett hamisságot, és álnokság sem találtatott szájában.
És az Úr akarta Őt megrontani betegség áltak, hogy-
ha önlelkét áldozatul adja, magot lát, és nap-
jait meghosszabbítja, és az Úr akarata az ő
keze által jó szerencsés lesz.
Mert lelke szenvedése folytán látni fog, és megelég-
szik, ismeretével igaz szolgám sokakat meg-
igazít, és vétkeiket ő viseli.
Azért részt osztok néki a nagyokkal, és zsákmányt a
hatalmasokkal oszt, mivelhogy életét halálra
adta, és a bűnösök közé számláltatott, pedig ő so-
kak bűnét hordozá, és a bűnösökért imádkozott!

Amikor befejezte, tekintetét körülhordozta a tizenkét tanítvány szomorú arcán, mélyet sóhajtott, s megint hallgatásba burkolózott. Senki sem mert megmozdulni, mindenki úgy érezte, hogy még a legapróbb nesz is sértené a Mestert, annyira mélységes a bánata. Később észrevették, hogy mellkasa hullámzik, arcvonásai megfeszülnek, alakja, mintha megnövekedett volna, és magasztos fenség ömlik el egész lényén. Tudták, hogy jószavakat fog mondani.

Kábult csendben várakoztak, és hirtele félelmetes erővel tört elő Jézus szájából:
- Ámen, ámen: Nem akarom táplálni a nyájat!

Ezzel megragadta pásztorbotját, azt, amelyiket virágfaragványok díszítették, és minden erejét megfeszítve kettétörte a jobb térdén.

A tanítványok dermedten nézték.
- Ámen, ámen: Fiaim, miért cselekszem azt, aminek nincs haszna? Miért sértem meg a tisztákat a tisztátalanok kedvéért? Hagyjátok a juhot vergődni a tüskebokorban, hagyjátok az eltévedt bárányt bégetni a mocsárban, hagyjátok bekötözetlenül a törött tagot, hagyjatok mindent, felejtsétek el irántam való kötelességeteket! Térjetek vissza az akolba, legyetek az akol gazdáivá, furulyázzatok ott vidáman, táncoljatok, énekeljetek, és egyétek a húst kövérjével együtt!

Péter felemelte a mandulafabot darabjait, és bánatosan nézegette, egymáshoz illesztgette őket, ahogy a gyermek szokta tenni törött játékszerének darabjaival. Jézus - mintegy válaszul - felkapta a másik, szalagfaragványos botját, azt is kettétörte, és darabjait kihajította a nyitott ablakon.
- Most majd hogyan szerzel botot, uram? - kérdezte szemrehányó hangon Péter.
- Holnap kora reggel menj el a vágóhídra, és hozz nekem egy mészároskampót meg egy hosszú mészároskötelet.

Ezután eltávozott belőle a prófétai ihlet. Visszahanyatlott székébe, és szelíden rájuk nevetett. Mintha hirtelen kicserélték volna - egyszerre derűssé vált. A tanítványokat megrémítette a változás, de azért bátortalanul visszamosolyogtak rá.

Jézus Péter vállára csapott:
- Bátorság, Péter! Még nincs itt a Vég!

Végignézett a borral telt kupákon, amelyeket az esszénusok otthagytak, s így szólt:
- Barátaim, mi akadálya van annak, hogy igyunk, és vigadjunk ma éjjel? Felmentlek ogadalmatok alól, ha velemisztok,tisztességes emberek módjára.

Felkapta a legközelebbi kupát, egy hajtásra kiitta, majd taktusban az asztal lapjához ütögetve egy vidám galileai lakodalmas ének strófáit kezdte dalolni. A tanítványok is ittak, tenyerükkel verték a ritmust, és Jézussal együtt énekeltek.Azután néhányan az asztal tetején kezdtek táncolni, ujjukkal csettingetve. Tádé és a kánai Simon pedig trágár tréfákat ordítoztak. Jézus nem korholta meg őket.
- Fiaim - mondotta -, a bánat könnye, a harag könnye, a vígság könnye -... ah, a vígság könnye volt mindig a legjobb! Hagyjuk egyelőre a próféciákat, és nevessünk e világ bolondságain.

A tanítványok úgy érezték magukat, mint akinek mázsát kő gördült le a szívéről. Nem kellett többé ájtatosabb embereknek látszaniuk, mint amilyenek valójában voltak.Hűségesen követték Jézust jóban-rosszban, de most, amikor feloldotta bennük azt a kételyt, ami hónapok óta gyötörte őket, és amely miatt árulással vádolták titokban magukat Mesterükkel szemben - , most még jobban szerették, mint valaha. Nem, még nincs itt a Vég! Izrael még nem érett meg a megváltásra. Meg lehet lazítani a szív feszesre vont kötelékeit.

Egyedül Júdás tartózkodott a borivástól, arra hivatkozva, hogy nincs rendben a gyomra. Így történt, hogy éjféltájban ő volt az egyetlen tanítvány, aki egyenesen állt a lábán.
- Nem, ez nem lehet, egyszerűen nem lehet - bizonygatta önmagának. - Jól ismerem én a Mestert. Nem az az ember ő,akin hirtelen erőt tud venni a csüggedés, noha most ez a látszat. Király, uralkodói vérből származó király, azok közülvaló, akik a legvégsőkig kitartanak. Most csak szerepet játszik, ennyi az egész. Szerepet játszik, hogy próbára tegyen minket. Holnap majd világosan megmagyaráz mindent.

De Jézus másnap reggel is ugyanabban a különös hangulatban volt. Emlékeztette Pétert, hogy menjen el a vágóhídra, amint azt tegnap megmondta néki. Majd megint bort ivott, tisztán, víz nélkül, és a tanítványokat is biztatta, hogy kövessék példáját. Júdásnak eszébe jutottak Ézsaiás szavai: ,,Jaj azoknak, akik jó reggelen részegítő ital után futkosnak!" Amikor Péter visszatért a kampóval meg a kötéllel, valamennyien kimentek a kertbe.
- Megéheztem - mondta Jézus Júdásnak. - Mássz fel erre a fügefára, szedj nekem egy marék fügét.
- De uram, nincs ezen egy szem se.
- Mit beszélsz! Egy szem sincs rajta?
- Nincs, Mester. Nincs itt az ideje.

Jézust elragadta a szenvedély. Ujját kinyújtva ünnepélyesen felszólította azt a Férget, amely annak idején Jónás tökjének gyökereit elrágta, hogy ugyanilyen módon pusztítsa el a fügefát is. A zsenge levelek a tanítványok szeme láttára fonnyadozni kezdtek, és másnapra a fa kiszáradt.
- Mester jegyezte meg Júdás félénken -, elmondtál nekünk egy példabeszédet a bölcs gazdálkodóról meg a fügefáról, arról a fügefáról, amely Izraelt jelképezi. A gazda nem akarta kivágni, pedig akkor már három év óta nem hozott termést. És te most elpusztítottad ezt a fügefát anélkül, hogy megvártad volna, hoz-e termést a szokott időben.

Jézus gúnyosan felnevetett:
- Micsoda? Hát nem látod az én új pásztorbotomat, amelyet a nyáj vére fröcskölt be? Jöjjetek velem, vágóhíd gyermekei! Vigyünk végbe egy nagy tettet ma, egy dicső tettet, olyan tettet, amely feltüzeli az egyszerű zarándokok szívét. Tisztítsuk meg a Templom külső udvarait, kezdve Heródes király bazilikájával.

Elindultak a Templom felé. A tanítványok szívébe bátorságot öntött a bor, de lépteiket bizonytalanná tette. A városkapu közelében volt egy vendégfogadó, betértek, ott is ittak.

Júdás nem szólt semmit, csak magában tűnődött: ,,Mi értelme van ennek az egésznek? Ha a Templom bálvány, miért kell megtisztítani? Méeghozá éppen a külső részeit? A Mester a minap olyan emberről mondott példabeszédet, aki gondosan megtisztogatta egy befedett tál küsejét, de a fedőt nem emelte fel, mert a tálban tisztátalan étel volt. A Templom papsága ellen mondta el ezt a példázatot."


A farizeusok szigorúan ragaszkodtak ahhoz a szabályhoz, amelynek értelmében a templomhegyre senki sem vihet magával pénzt vagy portékát, sőt még saru sem lehet a lábán. A lévita papok kigúnyolták e merevséget, mert szerintük csak a Szentély meg a belső udvarok szentek a szó igazi értelmében, senki sem köteles nagy áhitattal belépni Izrael Udvarába vagy a Nők Udvarába, és a Pogányok Udvara semmivel sem szetebb, mint a jeruzsálemi óváros bármelyik más része. Azt a bazilikát pedig, amelyet Heródes építtetett a Pogányok Udvaránakdéli oldalához, a lévita papság egyszerűen csak afféle előcsarnoknak tekintette. Megengedte, hogy árusítóbódékat állítsanak fel ott az olyan zarándokok kényelmére, akiknek nem volt kedvük felkapaszkodni az Olajfák Hegyére, hogy a cédrusok alatt létesített rendes piacon vásárolják meg az áldozati célra szánt gerléket, galambokat, bárányokat és egyéb állatokat. Az állatokárusításának bevezetése nyomán egy másik üzletág is megjelent: a pénzváltás. A római megszállásnak egyik nagyon kellemetlen velejárója az volt, hogy a rómaiak maguknak tartották fenn az arany- és ezüstpénz verésének kizárólagos jogát. Az újabb pénzeken a császár feje volt látható, ezzel a felirattal: ,,Tiberius Ceaser Augustus, Főpap, Augustus Isten Fia." Mivel a Tízparancsolat tiltja hamis istenek imádását, ilyen pénzeket nem lehetett bevinni a Templom területére. Ilyenformán minden sidó, aki a Heródes-féle bazilikában akart galambot vagy más áldozati állatot vásárolni, de csak tisztátalan pénzzel rendelkezett, kénytelen volt azt előbb valamelyik pénzváltónál tiszta pénzre becserélni. Bizonyos fajta idegen pénzeket megtűrtek, tisztának nyilvánítván, és még forgalomban voltak Heródes rézpénzei, amelyeket zsidó emblémák díszítettek.

A bazilikához érve, Jézus belépett, közvetlenül a kapu mellett megállt, és tenyerét összecsapva csendet kért. Tanítványainak meghagyta, hogy ugyanazt tegyék. Kiváncsi tömeg gyűlt köréjük. Jézus ekkor erős és tisztán csengő hangon Jeremiás egyik próféciájából kezdett recitálni:

Az a beszéd, amelyet az Úr szóla Jeremiásnak,
mondván:
Állj az Úr házának ajtajába, és kiálsd ott e beszédet,
és mondjad: Halljátok meg az Úr beszédét
mind, ti Júdebeliek, akik bementek e-
zeken az ajtókon, hogy imádjátok az
Urat!
Így szól a Seregek Urae, Izreael Istene: Jobbítsátok meg
a ti utaitokat és cselekedeteiket,
s veletek lakozom a helyen.
Ne bízzatok hazug beszédekben, mondván: az Úr temploma,
az Úr temploma, az Úr temploma ez!
Mert csak ha valóban megjobbítjátok a ti utaitokat és
cselekedeiteket, ha igazán ítéltek
az ember között és felebarátja között,
ha jövevényt, árvát és özvegyet meg nem nyomorgattok,
és ezen a helyen ártatlan vért ki nem
ontotok, és idegen istenek után sem
jártok a magatok veszedelmére:
Akkor lakozom veletek ezen a helyen, a földön, amelyet
a ti atyáitoknak adtam, öröktől fogva
mindörökké.
Imé, ti hisztek a hazug beszédeknek, haszon nélkül!
nemde loptok, öltök és paráználkodtok, hamisan esküsz-
Tök, a Baálnak áldoztok, és idegen istenek után
jártok, akiket nem ismertek,
és eljöttök, és megállotok előttem e házban, amely az én
nevemről neveztetik, és ezt mondjátok: Meg-
szabadultunk, hogy ugyanazokat az utálatossá-
gokat cselekedhessétek?
Vajon latrok barlangjává lett-é ez a ház tielőttetek,
amely az én nevemről neveztetik? Imé, én is
látok, azt mondja az Úr.
Mert menjetek csak el az én helyemre, amely Silóban
van, ahol először lakoztam az én nevemmel, és
lássátok meg, hogy mit cselekedtem azzal az
én népemnek, Izraelnek gonoszságáért.
Most pedig, mivelhogy mindezeket a cselekedeteket meg-
cselekszitek, azt mondja az Úr, és mivelhogy
szüntelen szóltam és szóltam tinéktek, de nem
hallottátok, és kiáltottam néktek, de nem fe-
leltetek,
azért úgy cselekszem e házzal, amely az én nevemről ne-
veztetik, amelyben ti bizakodtok, és e hely-
lyel, amelyet néktek és a ti atyáitoknak ad-
tam, amint Silóval cselekedtem.
És elvetlek titeket színem elől, se jajszót, se könyör-
gést ne emelj érettök, és nálam közben ne
járj, mert én meg nem hallgatlak téged!

Háromszor mondta el Jeremiás szavait, tanítványai körülötte álltak, és figyelésre kényszerítették az embereket. A tömeg egyre duzzadt, végül már egyetlen vevő sem volt az árusítóbódék előtt. Akkor így szólt Jézus:
- A Jeremiás napjaiban élő zsidók nem hallgattak az intelemre, nem bánták meg vétkeiket, de az Úr szavai beteljesedtek, mert a Templom elpusztult. Áb hónapjának kilencedik napján tűzvész emésztette el. A nép azután Babilon vizeinél megbánta bűneit, és a Templom újra felemelkedett, és ragyogóbb lett, mint valaha, ám a régi utálatosságok újraéledtek. Izrael férfiai, a mi Istenünket meggyalázzák a saját házában! Kik a bűnösök ebben? Lévi fiai! Túlságosan is sokat engednek meg maguknak azáltal, hogy Izrael többi fiainak rovására a saját törzsüknek tartották fenn a szentség kiváltságait. Nincs-e megírva a tizenötödik zsoltárban, hogy aki pénzzel kereskedik, nem lakozhat ezen a szent hegyen? És ez a hely, ahol most állunk, nem része-e a szent hegynek? Ám Lévi fiai mit sem törődnek e hely megszentségtelenítésével, nekik csak az a fontos, hogy az ő belső területük maradjon meg érintetlen tisztaságban. Szemet hunynak a gonoszság fölött,és azt mondják: ,,Mi nem tudunk semmiről", jóllehet profán terheket vivő emberek arra használják a Templom külső udvarát, hogy megrövidítsék az Útjukat, amikor az egyik városnegyedből a másikba akarnak menni. Meddig lehet ezt még tűrni? Nézzetek körül, nézzétek ezeket a nagy épületeket! Ha meg nem javultok, itt kő kövön nem marad, hanem a föld színével válik egyenlővé!

Ezután a nála levő hosszú mészároskötelet korbáccsá hajtogatta össze. Az emberek bámulták. Amikor elkészült, felkiáltott:
-Ki áll mellém? Ki tart velem? Ezzel a korbáccsal akarom megtisztítani az udvarokat a szeméttől!

A tömeg lelkesen velük harsogta:
- Veled vagyunk!

Jézus megindult a kalmárok és a pénzváltók felé:
- Menjetek el innen, hordjátok el magatokat, ha mondom, különben ennek a kötélkorbácsnak a nyomait fogjátok viselni, amíg csak éltek!

Az árusok közül többen gyorsan összeszedték portékáikat, összecsukták szétnyitható asztalaikat, és sietve odébbálltak, ismerték a szólásmondást: ,,Zarándoktömeg - veszedelmes tömeg". A pénzváltók testületének elnöke azonban merészen előlépett, és egy írást lobogtatott Jézus felé:
- Olvasd el uram, ha tudsz olvasni! Elismervény a Templom kincstartójától, aki magának a főpapnak a veje. Elismervény ezer sékelről, törvényes pénzben. Ennyit fizet a mi céhünk minden negyedévben azért a kiváltságért, hogy ennél a kapunál pénzváltói tevékenységet folytathassunk. Mi jogon emeled magad a templomi kincstartó felé?
- Hát ti nem emelitek Izrael Istenét a kincstartó meg a főpap fölé? Óvakodjatok attól a kötélkorbácstól!

Ezzel Jézus gyors egymásutánban kezdte felborítani a pénzváltók asztalait, arany-ezüst és rézpénzek garmadái hulltak a kövezetre. A pénzváltók kétségbeesetten vetették magukat a kupacokra, tíz körmükkel söpörve magukhoz a szétgurult pénzdarabokat, görcsös elszántsággal kapkodva azok után, amelyek a tömeg lábai alá estek, s közben sikoltoztak, mint a vajúdó asszonyok. Ezalatt a tanítványok kiengedték a ketrecbe zárt galambokat és gerléket meg a bárányokat, az előbbiek nagy szárnycsattogással röpködtek a tömeg feje fölött, az utóbbiak hangos bégetéssel szaladgáltak ide-oda. A zűrzavart még fokozta, hogy a tömegben levő vad suhancok egymással tülekedve kutattak az elgurult pénzdarabok után, és nagy röhögések közepette vadásztak a madarakra. A félelmükben reszkető pénzváltóktól senki sem mert nagyobb összegű pénzt elvenni. Később a pénzváltók elnöke mégis azt állította, hogy a céh egy havi jövedelmének megfelelő összeggel lett szegényebb.

Jézus beljebb haladt a Templomban,és megtisztította a templomudvarokat is minden kufárkodástól. Egészen addig a korlátig hatolt, amelyen túl már csak a léviták tartózkodhatnak. Több száz ember támogatta, ismételgette szavait:
- Latrok barlangja lett ez a Templom?!

A tömeg zömét alkotó galileaiak ugyanis már régóta nehezményezték, hogy a templomkörzetben pénzváltók és állatkereskedők tanyáznak. Nem kevésbé ingerelte őket az is, hogy a Templom kincstartója által kiszabott magas bérleti díjakat a kalmárok a vevőkre hárították át, s ez jelentős árdrágulást eredményezett.

A főpap meglehetősen nyugodtan fogadta a zavargás hírét.
- A húsvéti zarándokok heves vérű emberek -mondta vejének, a kincstartónak -, a bazilikai kereskedők pedig talán túlságosan vakmerőkké váltak, megérdemelték a leckét. A Templom külső udvarainak ez az úgynevezett megtisztogatása mindenesetre a lakosság vallásos érzelmeinek kézzelfogható tanújele, bár a további garázdálkodástól minden bizonnyal visszatartja őket a Templom imponáló nagysága és fensége meg ami törzsünk méltóságteljes magatartása. Nem, nem szándékozom őket bunkósbottal fegyelmezni. Ha odaküldeném a templomőrséget, teljesen megvadulnának, és akkor előkerülnének ruhájuk alól az elrejtett tőrök. Végül kénytelenek lennénk segítségül hívni a rómaiakat, s ezzel még csak olajat öntenénk a tűzre.
- - De mi legyen a kereskedőkkel, Szent Atya? - kérdezte a kincstartó. - Elfoglalják-e a helyüket holnap?
- Inkább ne.
- Az nagy veszteség volna nekik, és a Templom jövedelme is megcsappanna. Azonkívül nagyon bosszankodnának a tisztességes zarándokok, akik itt akarnak pénzt váltani meg madarakat vásárolni.
- A kereskedők majd megtanulják, hogy be kell érniük kisebb haszonnal. A hamar kifulladó zarándokok pedig tapasztalni fogják a túlzásba vitt lelkiismeretesség hátrányait, amikor innen vissza kell fordulniuk, és fel kell kapaszkodniuk az Olajfák Hegyén lévő piacra, hogy ott vegyék meg az áldozati illatokat. El fogom rendelni, hogy itt minden kereskedői tevékenységnek szünetelnie kell, amíg véget nem ér az ünnep.
- És mit szándékozol tenni ez ellen a názáreti Jézus ellen? Ő rendezte az egész felfordulást.
- A názáreti Jézus? Sejtelmem sem volt róla, hogy ő a zavargás értelmi szerzője. Nekem úgy jelentették, hogy egy bocrai edomita volt a kezdeményező. Így hát a konok fickó nem okult a figyelmeztetésből, amelyet a Hal-kapunál kapott?
- Nem. És különös históriák keringenek róla. Hogy csak a legfurcsábbat említsem, amely szívósan tartja magát: néhány ete Bethániában feltámasztott egy halottat, mégpedig a Név segítségével.
- Mivel a halottak, mint tudjuk, nem kelhetnek újra életre, és a Nevet csak a főpap ismerheti (a főtörvényszék által őrzött változat sem az igazi), véleményem szerint nem kell törődnünk az efféle képtelenségekkel. Mit hallottál még?
- Tegnap, szamárháton végigvonult a városon. Skarlátszínű ruhát viselt, kezében zöld ágat tartott, és ordítozó gyerekhad kísérte.
- Valóban? Miért nem jelentették ezt nekem? Az ügy akkor komolyabb, mint gondoltam. Annak az embernek az őrültsége veszedelmes formát öltött. Olyan gyorsan kell cselekednünk, amilyen gyorsan csak lehet. Már a sátoros ünnep alatt le kellett volna tartóztatnom. Akkor Nikodémus, Gorión fia hivatalosan meggátolt ebben.
- Mellesleg szólva, Szent Atya, még régebben érdekes dolgot hallottam egy megbízható személytől, de már nem emlékszem, kitől. Azt mondta: Jézus ugyanaz a személy, akit gyermekkorában, vagy húsz évvel ezelőtt kitoltottak a Templomból, amíg nem tudja tisztázni magát a törvénytelen származás gyanúja alól.
- Én mondtam el ezt neked - szólalt meg a főpap fia, a főlevéltáros, aki végighallgatta a beszélgetésüket. Valahol hallottam a történetet, s mivel érdekelt a dolog,átböngésztem a hivatalos feljegyzéseket, amelyek igen valószínűvé teszik a vádat. Sajnos a házssági szerződés nincs az iratok között. Enélkül pedig nem vádolhatjuk Jézust törvénysértéssel, mivel állítólagos apja, akinek tanúvallomása eldönthetné a kérdést, már évekkel ezelőtt meghalt. Ezt is megállapítottam.
- Veszedelmes ember - vette át a szót ismét a kincstartó -, veszedelmes, vakmerő és az átlagosnál tehetségesebb. Ha nem sikerül sürgősen megzaboláznunk, aggodalommal tekintek az ünnep hátralevő napjai elé. Félek, nem felejtette el hogy gyeremekkorában kitiltották a Templom területéről, azt képzeli, hogy igaztalanul jártak el vele, s ezen rágódik ma is. És -mint olyan sok elszegényedett vidéki farizeus - végül is a saját bajait azonosította a néptömegek bajaival. Szent Atya, nem vihetném el a parancsodat a templomőrség parancsnokához, hogy most azonnal tartóztassa le?
- Letartóztatni a Templomban? - kiáltott fel Kajafás.
- - Fiam, ezerszeresére akarod fokozni a bonyodalmat? Várd ki az estét, amikor majd eltávozik innen, hogy éjjeli szállására menjen. Ahogy a szószátyár arimathiai József hangoztatta unos-untalan a szanhedrinben: jó cselekedeinket titokban kell végrehajtaniunk.
- Ha megengeded - mondta a főlevéltáros -, megbízok egy tekintélyes nagy tudású személyiséget, hogy holnap álljon elébe a Templomban, és tegyen el neki néhány kérdést. Olyan kérdéseket, amelyekre bármilyen választ ad is, vagy a rómaiakkal gyűlik meg a baja, vagy a saját híveit ingerli maga ellen. Következésképpen meg sem próbál majd rájuk válaszolni. Ha minden úgy megy, amint remélem, egyáltalán nem lesz szükség arra, hogy letartóztassuk.
- Jó, nem bánom. De miért ne tehetnéd fel azokat a kérdéseket te magad, fiam?
 
 
0 komment , kategória:  A sánta Jézus -Edom Talmud  
Minden nő a Nősténytől van
  2010-02-26 21:03:06, péntek
 
  Robert Graves: King Jesus
Cassel-London Seventh Edition Januáry 1966

Fordította: Terényi István
Gondolat Kiadó Budapest, 1969
Megjelent a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadás egyezményének keretében a Madách Könyvkiadó (Bratislava) részére a Gondolat Könyvkiadó (Budapest) gondozásában.
Zrinyi Nyomda, Budapest, Bolgár Imre igazgató

Az Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom megkérdezte az Úrtól: ,,Meddig fog tartani a halál uralma?" Ő így felelt: ,,Ameddig ti, asszonyok gyermekeket fogtok szülni..." Sálom újabb kérdést intézett hozzá: ,,Akkor hát jól tettem, hogy nem szültem gyermekeket?" Ő ezt válaszolta: ,,Minden növényből egyetek, csak a keserűt ne egyétek..." Amikor pedig azt tudakolta Sálom, hogy mikor válnak ismeretessé azok a dolgok, amelyek felől kérdezősködött, imigyen felelt neki az Úr: ,,Amikor ti, asszonyok a szemérem köntösén tapodtok, és amikor a kettőből egy lesz, és amikor a hím és a nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nőstény..." És ugyanazon Evangéliumban mondotta a Megváltó: ,,Én azért jöttem, hogy leromboljam a Nőstény műveit."

Alexandriai Kelemen
(Stromata, III.)

...Kommentátorok Edom gonosz királyságával kapcsolatban említik Jesu-ha-Nocrit (azaz Jézust, mivelhogy az volt az ő népe... Egy húsvét előestéjén felakasztották... Közel volt a királysághoz (ti. utódlás tekintetében).

Balaám, a Sánta (azaz Jézus) harminchárom esztendős volt, amikor Pintiasz, a Rabló (Pontius Pilátus) megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett.

Lexicon Talmudicum ,,Abarbanel"
Alatt és babiloni Talmud Zanhedrin 106b, 43a, 51a.



Huszonnegyedik fejezet Az adósság


Jézus nem indult egyenesen Jeruzsálembe, hanem előbb a nyugati úton Szidón tartományába ment, ahol meglátogatta a határszélen szétszórta élő zsidó közösségeket. Sareptában az eső elől egy föniciai özvegyasszony fügefája alá húzódott. Az özvegy könyörgött neki, hogy gyógyítsa meg a leányát, aki merevkórban szenved. Jézus elutasította kérését arra hivatkozva, hogy az ő kötelessége csak Izrael fiaira terjed ki.
- Mi közöm hozzád, asszony?
- Az én fügefám adott neked menedéket.
- Ezért köszönetet mondok neked. De a gyermekek asztaláról nem szabad a kenyeret elvenni és a kutyáknak vetni.

Az özvegy nem tágított:
- Ne sajnáld a kutyáktól a lehullott morzsákat.

Jézusnak akkor eszébe jutott, hogy mintegy hétszáz esztendővel ezelőtt Illés ugyanebben a városban vitte végbe a kifogyhatatlan olajoskorsó és lisztesvéka csodáját, és akin segített, az is egy föniciai özvegyasszony volt. Erre a gondolatra megenyhült, és meggyógyította a leányt - az egyetlen idegent, akivel kivételt tett, mert máskor sohasem engedett abból a szabályából, hogy kizárólag Izrael fiainak javára tevékenykedik.

Ezzel kapcsolatban rá kell mutatnom valamire, aminek ismerete nélkül nem értheti meg az olvasó Jézus magatartását. Jézus gyógyító képessége nem volt korlátlan. Gyakorlott orvosok jól tudják, hogy a hit által történő gyógyítás - még ha valamely istenség nevében megy is végbe - fizikailag kimerítő aktus, de túlságosan gyakori megismétlése tompítja a szellemet. Egyszer, amikor Jézus népszerűségének tetőfokán állott, a korazini zsinagóga előtt szorosan körülfogta a tömeg. Hirtelen megérezte, hogy belső ereje meggyengült, s felkiáltott:
- Ki érintett meg engem?
Egy asszony bevallotta, hogy gyógyulása reményében megérintette Jézus imaköpenyének szent rojtját, állandó havivérzésben szenvedett, s ezáltal mindig tisztátalan volt.
- Varázslót akarsz csinálni belőlem, te tolvaj? - kiáltott fel Jézus méltatlankodva,majd sietve elmondta azokat a szavakat, amelyek a gyógyulást Isten kegyelméből kérik.

A tél közeledtével eltávozott Szidónból, és Galileán keresztül Szamária felé vette útját. Hogy elterelje magáról a figyelmet, tanítványait kettes-hármas csoportokra osztotta. Csak Pétert tartotta meg maga mellett. Amikor keresztülmentek Kapernaumon, megállította őket a zsinagóga kincstartója az ő kötelességei közé tartozott a templomadó behajtása: ennek az adónak megfizetését követelte tőlük. Mózes Második Könyve a templomadó összegét fél sékelben állapította meg, amit két drahmával volt egyenlő. Minden felnőtt zsidónak meg kellett fizetnie. Ez volt az egyetlen olyan adó, amelynek lerovása alól senki sem mert kibújni, ezért behajtása nem okozott semmi nehézséget. Jézus nem tagadta meg, bár véleménye szerint a Templom papsága bűnös módon kezelte a templomadóból befolyt hatalmas összegeket, de kifizetni nem tudta, mivel minden pénze elfogyott, Joanna és Zsuzsanna segítsége akkor már elmaradt, mert férjük megtiltotta, hogy Jézus missziós körútját anyagilag támogassák.
- Szedd össze a sékelt a halaktól - mondta Péternek. - Addig én itt várok.

Péter egyik barátjától horgászzsinórt, horgot, csalétket szerzett, majd lement a tóra, és kiúszott egy sziklához, amely a parttól némi távolságban emelkedett ki a vízből. Rendkívüli szerencséje volt, mert hamarosan fogott egy nagy testű muszkoszt. Ez olyan értékes halfajta, hogy a goromba halkereskedők egymást túllicitálva igyekeznek megenni. Péter a piacon négy drachmát kért érte, meg is kapta, és még egy óra sem telt el, amikor a négydrachmás pénzdarabot elvitte a zsinagóga kincstartójának házába. Színlelt komolysággal mondta neki:
- Imádságot tettem a horogra, aztán leengedtem a zsinórt. Mindjárt fogtam is egy muszkoszt .Nézd csak, milyen követ találtam a szájában!

Erről a halról ugyanis az a hiedelem járja, hogy ha ellenséges halak tűnnek fel a közelében, kitátja a száját, menedéket nyújtva abban apró ivadékainak, majd a tó fenekéről egy megfelelő nagyságú követ vesz a szájába, aztán becsukja.

Péter szerencséje azonban nem bizonyult tartósnak. Hiába ment vissza a sziklára - több zsákmánya nem akadt.

A tanítványokon a csüggedés jelei kezdtek mutatkozni. Nehezen jutottak ennivalóhoz, és soka közülük hetek óta nem kaptak sehol egy tisztességes ebédet. Ruháik piszkosak és rongyosak voltak, saruikat elnyűtték.
- Olyanok vagyunk, mint a gibeoniták, amikor Józsuához mentek - panaszkodott Fülöp, aki régebben sokat adott arra, hogy öltözéke csinos és elegáns legyen.

Sunemban Jézus azzal vígasztalta őket, hogy aki az Úr szeretetéből elhagyta otthonát, családját, foglalkozását, méltó jutalmat nyer majd a Mennyei Királyságban. Miközben egy parlagon hagyott földön üldögélve sáskababot rágcsáltak, Jézus kijelentette nekik:
- Meg van írva Bárukh Apokalipszisában: ,,Eljön az idő, amikor minden szőlőtőkén tízezer ág lesz, minden ágon tízezer hajtás, minden hajtáson tízezer csomó, minden csomó tízezer mérő bort ád. Ha ennek a gazdag országnak valamelyik polgára kinyújtja kezét egy fürt felé, egy másik fürt felkiált: ,,Ne azt vedd, engem válassz, én zamatosabb vagyok, és velem dicsérd az Urat."
- Akkor majd nem lesz hiányunk borban - jegyezte meg János -, csak legyen elég kancsó.
- Ugyanígy lesz a gabonával is. Minden elvetett mag tízezer kalászt terem, minden kalászban tízezer szem lesz, és őrléskor minden szem tíz font finom fehér lisztet ád. A datolyapálmák, a fügefák, a birsalmafák is hasonló módon, csodálatos bőséggel fogják megteremni gyümölcseiket.
- És vajból meg mézből is olyan sok lesz? - kérdezte magas hangján Tádé, akinek Lebbeus volt a valódi neve, de asszonyos alakja miatt mindenki csak Tádénak hívta. (A szó jelentése: ,,kebles, vagy mellű".) - A gyomrom már nagyon úja a sáskababot meg a száraz kenyérhéjat.
- Ézsaiás vajat és mézet jövendölt a Messiásnak a Királyságában, olyan sok lesz belőlük, mint amilyen sok manapság a mogorva tekintet és a goromba szó.
- Nehéz ezt elhinni. Hogyan bír el a talaj ekkora növekedést?
- Majd meglátod - válaszolta Jézus, és így folytatta: - Amikor Dávid Fia királyi trónusán ül, tizenkét ember tizenkét alacsonyabb trónszéken ülve bíráskodik a tizenkét törzs fölött. Amiről most lemondtak, mindazt százszorosan kapják majd vissza.

A tanítványok szemében felcsillant a reménység fénylő sugara.
- Ha az a tizenkét király a te tizenkét tanítványod lehetne... - sóhajtotta valamelyikük.
- A trónusokat nem én adományozom, és még a Királyság legegyszerűbb polgárának is előbb ki kell innia a keserű poharat, a Messiás Gyötrelmeit. Van-e bátorságotok ajkatokhoz emelni ezt a poharat?
- Van hozzá bátorságunk - felelték a tanítványok, nem is sejtvén, mire kötelezték el magukat.
- Ne féljetek, kicsiny sereg - mondotta Jézus. - Istenünk táplálni fog benneteket.

A szamáriai határon Jakabot és Jánost előre küldte Garizim hegyére,a szamaritánusok főpapjának házába. A következő üzenetet kellett átadniuk:
- A Király kíséretével úton van Jeruzsálem felé. Készítsd elő az ünnepélyes fogadtatást.

Jakab és János át is adták az üzenetet, de a főpaptól az alábbi választ kapták:
- Közöljétek a Királlyal, hogy papjai még nem készültek fel. Ha majd diadalmenetben visszafelé jön Jeruzsálemből, úgy fogják üdvözölni, amint megérdemli.

Jakab és János megvitték a választ Jézusnak, és nagyon méltatlankodtak.
- Uram - kérték -, engedd meg, hogy pusztító tüzet kérjünk az Égtől, hadd eméssze meg azokat a nyomorultakat úgy, ahogyan Illés tette Akházia király tisztjeivel.

Jézus csillapította a felháborodott tanítványokat:
- Nem életek elpusztítására, hanem megmentésére jöttem. Azok gyönge emberek, de a ti hitetek idővel majd erőssé teszi őket. Ha nem vonulhatunk át Szamarián, vezessen utunk Jordán Büszkeségén keresztül.

Átkeltek a Jordánon, és a túlsó parton elterülő erdős vidéken haladtak tovább déli irányban. Azon a tájon ezüst levelű nyárfa, mályva és tamariszkusz nőtt. A lakosok mindenütt összesereglettek, hogy láthassák, mert már hallottak róla bátyjától, a ebjonita Jakabtól. Sokan kisgyermekeiket is magukkal hozták, hogy Jézus megáldja őket. A tanítványok el akarták küldeni a gyermekeket, ahhoz a közmondáshoz tartván magukat, hogy ,,kétéves korától fogva a gyermek olyan, mint a disznó, kedvét leli a piszokban". Jézus azonban megáldotta őket, és kijelentette, aki nem olyan gondtalan és bizakodó, mint a kisgyermek, az nem mehet be a Mennyek Országába. A nagyobb gyermekekről pedig így nyilatkozott:
- Ezek tisztán látják Isten ragyogó fényességét, mert szemüket még nem homályosította el a világ, és hangjuk elfordítja az Úr haragját.

Ezek között a nagyobb gyermekek között voltam jómagam is, a dekapoliszi Agabosz, szír apa és szamaritánus anya fia. Amikor Jézus a fentebb idézett szavakat elmondotta, szívemben felujjongott egy belső hang: ,,Igaz!" Mert valóban, akkoriban az én világomat valami megmagyarázhatatlan, szelíd sugárzás ragyogta be, amely bársonyos vagy selymes fénybe burkolta még a legközönségesebb tárgyakat is, de amióta felnőttem, soha többé nem láttam azt a csodálatos sugárzást. Jézus engem nem áldott meg, mert nem mertem a zsidó gyermekek közé állni, de mélységes tisztelettel köszöntem neki, amit nyájas mosollyal viszonzott. Mivel Jézust akkor láttam először és egyben utoljára, helyénvalónak éreztem, hogy néhány szóval leírjam külsejét.

A közepesnél alacsonyabb termetű, széles vállú férfi volt, mélye ülő szeme úgy csillogott, mint a berill, sápadt arcán mély barázdák, ajka telt és duzzadt, fogai szabályosak és egyenletesek, gondosan nyírt haja is, keze széles, ujjai rövidek. Sántított, és járás közben két botra támaszkodott: vagy egy mandulafa botra, amelyet gyümölcsöket meg virágokat ábrázoló faragványok díszítettek, vagy egy egyszerű szalagdíszítésűre. Amikor leült, és botjait kétoldalt maga mellé tette a földre, engem azonnal megragadott mozdulatainak változatossága és szépsége, majdnem annyit tudott kifejezni beszédes kezével, mint az ajkával.

Jézus azután továbbment a legközelebbi faluba, de apám gondolatait még sokáig foglalkoztatta:
- Van valami az arcában, ami meghitten ismerős és idegenül különös és egyszerre - mondogatta. - Mintha már láttam volna valahol. De hol?... Talán csak álmomban, bár ezt nem tartom hihetőnek. Te is olyan különösnek láttad az arcát, drága Antoniám? Különösnek és mégis ismerősnek?
- Szerintem olyan ember arca, aki meghitten, bizalmasan szokott társalogni istenekkel vagy démonokkal - felelte anyám. - Ilyen szomorúságot és szépséget még csak egyetlenegyszer láttam. Annak az előkelő fiatalembernek volt ilyen arca, aki abban a nagy házban lakott, Pellában. Meleagrosznak hívták,, mesterien játszott a lanton, amellett jósolni is tudott, de epilepsziás volt szegény.
Apám türelmetlenül legyintett:
- Nem erre gondolok! Kísértetiesen emlékeztet valakire, akit valamikor nagyon régen láttam...
Hirtelen megdöbbenés ült ki az arcára.
- Megvan! - kiáltott fel. - Magára Heródes királyra! Az összes istenekre mondom, szakasztott mása az öreg Heródesnek, akit gyermekkoromban láttam, hatvan esztendővel ezelőtt, amikor még nem volt ősz a haja. No de hogy a csudába lehetséges ilyesmi? Ez a názáreti Jézus sokkal jobban hasonlít a mi öreg jótevőnkre, mint saját fiai közül bármelyik!


Jézus megérkezett Jeruzsálembe. Prédikált a gyümölcspiacon, a rézművesek piacán, a városkapuknál, és ugyanakkora sikert aratott, mint amikor először járt Kapernaumban. Az emberek megérezték, hogy hangjából tekintély csendül ki, és gyógyításai még jobban megerősítették tekintélyét. Mivel doktrináját farizeusi értelemben véve józannak találták, sok szegényebb zsinagógába kapott meghívást -, hogy prédikáljon, és mindenütt népes hallhatóság előtt beszélt. A szadduceus papoknak azonban nem tetszett, hogy Isten Országának közeli eljövetelét hirdeti. Ezért állandóan figyeltették, készen arra, hogy letartóztassák, mihelyt a forradalmi tevékenység legcsekélyebb gyanúja merül fel ellene.

A farizeusok, akik a régi próféták örökébe lépve a közerkölcsök őrzőinek szerepét játszották, hallgatólagos megegyezésre léptek a szadduceusokkal. Mivel a főpap Róma akaratából került magas tisztségébe, és hivatalból a nagy szanhedrin elnöke is volt, a farizeusok elismerték, hogy mindennemű forradalmi eszmék elfojtása kizárólag az ő hatáskörébe tartozik. Viszonzásul a szadduceusok elismerték, hogy az eretnek doktrinák elfojtása kizárólag a farizeusi főtörvényszék társelnökeinek feladata, mivel ők voltak a mózesi Törvényeken alapuló zsidó bíráskodási rendszer fejei, azonkívül az egész világon ők szabályozták a zsinagógai istentiszteletek rendjét. A főtörvényszék bírái nem álltak közvetlen kapcsolatban a római főkormányzóval, hanem a nagy szanhedrint használták fel közvetítőül. Volt ugyanis néhány képviselőjük a nagy szanhedrinben,mint például Nikodémus, Gorión fia, és az arimathiai József, ennek a képviseletnek az volt a fő célja, hogy a rómaiak lássák: nem az egész zsidó nép vallja magáénak a szadduceus doktrínát. A farizeusokból kvietistákat faragott Sammáj tanítása: ,,Szeresd a munkát, gyűlöld a hivatali tisztségeket, és ne úgy ismerjenek téged, mint a kormányzat barátját." Volt egy jellemző mondásuk: ,,Ha a fegyverek csattognak az utcán, vonulj vissza legbelső szobádba." Noha a vallás elméleti kérdéseiben, főleg a feltámadás sokat vitatott tanát illetően, gyökeresen más felfogást vallottak, mint a szadduceusok, egy dologban mégis egyetértettek velük - ők is rossz szemmel nézték azt a lázas Messiás-várást, amely szerintük mindig a lustákban, a tudatlanokban és a türelmetlenekben él a legnagyobb hevességgel. Azt tartották, hogy a bölcs ember mindenkor legyen felkészülve a Messiás eljövetelére, de sohase hallgasson a csőcselékre, valahányszor az vadul ordítozza: ,,Itt a Messiás!" ,,Ott a Messiás!" Amikor eljő az igazi óra, és vele eljő a Messiás, az égi jelek félreérthetetlenek lesznek.

A főtörvényszék elnökei ékesszólásáról közismert titkárukat, arimathiai Józsefet elküldték Kajafás főpaphoz, hogy tanácskozza meg vele Jézus ügyét. József igyekezett rábeszélni a főpapot, hogy hagyja békén Jézust:
- Egyszerű ember, és úgy gondolom, jámbor lélek. Abban reménykedik, hogy meg tudja menteni a pusztulástól azokat a zsidókat, akiket különböző okokból nem tartanak méltónak arra, hogy a zsinagógát látogathathassák, vagy akiket helytelen magaviseletük miatt kitiltottak a gyülekezetből - bűnözőket, adó, és vámszedőket, prostituáltakat meg efféléket. Véleményem szerint ezzel értékes munkát végez. Tavaly volt ugyan valami súrlódás közte meg a kapernaumiak meg a koraziniak között, de hát figyelembe kell venned, hogy mennyire szűk látókrűek és türelmetlenek egyes vidéki előljárók. Én a helyükben szabad kezet engedtem volna neki, és áldásomat adtam volna tevékenységére. Elismerem, nem olyan egyszerű dolog rovott múltú bűnbánókat beengedni egy tiszteletre méltó zsinagógába. De Jézus sok embert térített meg, és ezek részére közadakozásból külön zsinagógát lehetett volna építeni valahol. Ez egyfelől Istennek tetsző cselekedet lett volna, másfelől értékes hozzájárulás a politikai stabilitáshoz.
- Nem, nem, József barátom. Abból ítélve, amit Jézusról hallottam, nem hinném, hogy az általad említett megoldást elfogadta volna. Ő rendkívül kihívó módon arra törekszik, hogy a tisztátalanokat ráerőszakolja a tisztákra. Minden rokonszenvem a kapernaumi hatóságoké. Ennek ellenére általánosságban hajlok arra, hogy elfogadjam a véleményedet. Ha nem teszünk lépéseket Jézus ellen, a tömeg előbb-utóbb beleun fellegngzős szónoklataiba, és amikor a zsinagógai vezetők mind látni fogják, miféle társaságot gyűjtött maga köré, becsukják előtte a kapukat. Kérlek, add át tiszteletteljes üdvözletemet tudós és kegyes elnökeidnek, és közöld velük, hogy nem teszek semmilyen fegyelmező lépést e csodatévő ellen mindaddig, amíg magáról megfeledkezve birodalomellenes kijelentéseket nem kezd üvöltözni. Mert ezeket nem hagyhatom figyelmen kívül. Mellesleg szólva, nem gondolod, hogy emberünk kissé hibbant elméjű? Talán azt hiszi magáról, hogy ő a Messiás? Ezt azért kérdezem, mert eszembe jutott, hogy közbekiáltásával megzavarta a tavalyi Fűzfák Napján az ünnepi szertartást.
- A próféták, akik állandóan a mi Istenünk Országának eljövetelét hirdetik, ki vannak téve annak, hogy elméjük megzavarodik. Veszedelmes hivatás ez. Keresztelő János is nagyon viselkedett a vége felé. De azt nem hiszem, hogy Jézus különösebb illúziókat táplálna, mert általában az ilyen törekvéseknek megvannak a maguk árulkodó jelei: a katonai dicsőség hangoztatása, harsány parancsok, zászlók, trombiták meg effélék. Szent Atya, hálás vagyok neked lekötelező szívélyességedért.
- Én pedig a te tudós és kegyes elnökeidnek, amiért téged küldtek hozzám.


Mivel Jézus elsősorban a zsinagógából kitaszított emberekkel foglalkozott, sok pogány-khrésztianosz arra a következtetésre jutott, hogy Jézus felfogása szerint minél nagyobb bűnös valaki, bűnbánata annál nagyobb súllyal esik latba, s annál nagyobb jutalom várja Isten Országában. Ha tehát valaki Énókhnak, az égi nyilvántartónak az általa elkövetett szörnyű bűnök hosszú lajstromát nyújtja át, és bűneit, ha nemrégen is, de őszintén megbánta - magasabb helyre kerül az Isten Országában, mint az a buzgó, istenfélő farizeus, aki életében soha egy hajszálnyira sem tért el a Törvénytől. Ez a nézet Jézus tanításának képtelen eltorzítása. Jézus azért igyekezett megtéríteni a kitaszítottakat, mert kitaszítottak voltak, nem pedig azért, mintha bűneik miatt becsülte volna őket. Meggyőződése szerint Isten Országa nem jöhet el addig, amíg egész Izrael meg nem bánja bűneit. Azoknak a tömegeknek üdvözülése miatt nem aggódott, amelyek rendszeresen jártak a zsinagógába.
- Nekik ott a Törvény, és ott vannak a próféták. Csak arra van szükségük, hogy azok igéit nagy figyelemmel és odaadással hallgassák, és amikor felvirrad az Úr Napja, részesei lesznek az általános bűnbánatnak. De a kitaszítottakat nem oktatja senki az isteni akaratra. ,,A tudatlan ember tiszta lelkiismerettel vétkezik."

Egyetlen olyan esetet sem jegyeztek fel róla, amikor szeretettel nézett volna bűnösökre. Bár egy alkalommal gyengéden tekintett egy gazdag fiatalemberre, de az már gyerekkorától fogva minden tekintetben megtartotta a Törvény előírásait. Ennek mondta:
- Most már csak egy dolgot kell cselekedned. Add el minden javadat, és a pénzt oszd szét a szegények között.

A fiatalember távozott, és azon gondolkodott nagy szomorúan, hogyan fogadhatná meg a tanácsot anélkül, hogy elszakadna barátaitól, és méltánytalanságot cselekedne szolgáival. Távozása után Jézus felsóhajtott, s így szólt tanítványaihoz:
- Láttatok már olyan idegent, aki alaposan felmálházott tevéjét a jeruzsálemi Tűfok-átjárón próbálta keresztülvonszolni? Így van a gazdag ember is az Isten Országával.

Amikor egy zsinagógiai előljáró szemére vetette, hog szellemét a város alja népére vesztegeti, ezt válaszolta:
- Nektek itt Jeruzsálemben az a szokásotok, hogy évenként megnyertek a mi hitünknek egy embert, aki valamelyik új városból vagy népből való. És akkor nyilvánosan örvendeztek a megtérésén, hadd tudja meg a világ, hogy a Törvény kapuja tárva-nyitva áll mindenki előtt, aki szolgálni kívánja az Urat. De vajon tetszenék-e az Úrnak, ha ti bejárnátok Mauretania sivatagjait vagy a Káspi-tenger partvidékét, hogy elfogjátok, körülmetéljétek és a Törvényre oktassátok az ott lakó vadembereket, akik tarkára mázolják arcukat-testüket? Nem tetszenék az Úrnak, midaddig nem, amíg elhanyagoljátok a mi izraelita felebarátaink tömegeit, amelyek elsősorban tarthatnak igényt a ti szeretetekre és buzgóságotokra.

December és január havát Jeruzsálemben töltötte, titokban Nikodémus segítette pénzzel. De egyetlenegyszer sem látogatott el Lázár házába, mivel tudta, hogy Mária ellenséges indulattal viseltetik iránta. Lázárnak pedig rosszul esett ez a mellőzés, és nem kereste fel Jézust a piactereken. A télfordulón, a Felszentelés Ünnepén - az Antiokhosz Epiphanész által meggyalázott Templom újraszentelésének évfordulóján - Nikodémus elküldte fiát Jézushoz, hogy bizalmasan kérdezze meg tőle:
- Ha te vagy a Messiás, miért nem nyilatkoztatod ki magadat? Ha nem a Messiás vagy, akkor kicsoda vagy voltaképpen?

Jézus válasza így hangzott:
- Mondd meg atyádnak, hogy pásztor vagyok, nyájam táplálásával vagyok elfoglalva. A ,,ha" szóhoz semmi közöm, a ,,ha"-k farkasok, amelyek széttépik a felfogadott pásztor juhait.

A tél folyamán Kajafás főpap nyugtalankodni kezdett, mert kémei azt jelentették, hogy Jézus befolyása inkább növekedett, semmint csökkent. Hírt kapott arról is, hogy a leontopoliszi zsidó templom képviseletében küldöttség járt Jézusál február legelején, s utána sietve visszatért Egyiptomba. Kajafást aggodalommal töltötte el ez a jelentés, bár a küldöttség céljáról nem sikerült semmit megtudnia. Nem akarta az ügyet megtanácskozni a főtörvényszék elnökeivel, hanem magához hívatta a templomőrség parancsnokát, és a következő utasítást adta neki:
- Lévitáid ne hajigálják kővel a názáreti csodatevőt. Megígértem a főtörvényszéknek, hogy nem fogom zaklatni.

A parancsnok pontosan megértette szavainak értelmét. Ennek megfelelően adta tovább az üzenetet a lévitáknak, akik azután lementek az óvárosba, hogy így informálják a jebuzeusok vezéreit:
- A názáreti Jézus nem áll többé a főpap védelme alatt. Ha ma este kövek röpülnek rá a Hal-kapunál, és kiűzitek őt a városból, közülünk nem lesz ott senki, tehát letartóztatásom sem lesznek. De arra vigyázzatok, hogy gyilkosság ne történjen.

E bátorítás következtében a jebuzeus bandák este a Hal-kapunál gyülekeztek, s mihelyt Jézus megjelent, kövek és rothadt halak záporát zúdították feléje. Jézus a riadtság legcsekélyebb jelét sem mutatta, és bár egyetlen kitérő mozdulatot sem tett, semmi sem találta el. Csupán ennyit mondott tanítványainak:
- Ha prófétákra követ dobálnak, ők visszavonulnak. De minden kő átokként száll vissza annak a fejére, aki elhajította.

Nyugodtan kivezette őket a Hal-kapun, és továbbment velük a Jordán felé vezető úton.

Egy ideig a Jordánon túli Béth Nimra lett működésének központja, onnan járt ki prédikálni a környező falvakba. De március közepe táján beköszöntöttek életének sötét napjai, és kénytelen volt a Jordánon átkelve visszatérni.

Üzenetet kapott királynéjától, Máriától, Kleopasz leányától:
- Jöjj Bethániába, Lázár fivérem beteg. Te meggyógyíthatod.
Jézus e szavakkal küldte vissza az üzenet hozóját:
- Mondd meg az asszonynak, hogy nem vagyon én orvos. Nincsenek orvosok Bethániában? És egy sem akad Jeruzsálemben?

Az ember három nappal később újabb üzenetet hozott:
- Jöjj azonnal. Lázár fivérem halálos beteg. Csak te gyógyíthatod meg.
Jézus ezt üzente vissza:
- Nem én vagyok az, aki gyógyít. Ha bátyád halálos beteg, hívja segítségül az Úr nevét, az Úr majd megmenti.

Eltökélte magában, hogy nem találkozik Máriával. Sürgető üzeneteit nem vette komolyan, azt hitte, Mária ily módon próbálja rávenni, hogy menjen el házába. Meg is mondta a keriothi Júdásnak:
- A Nőstény keze van ebben.
- Hogyan?
- Azok által sújt le egy férfira, akiket az szeret.
- Ki az a boszorkány? Talán Mária,a Hajbodorító?
- Minden asszony a Nőstény leánya, és a Nőstény az anyja minden boszorkánynak.

Másnap egy másik ember jelent meg Jézusnál. Gyászruha volt rajta.
- Lázár meghalt - jelentette.
- Miként lehetséges az? Van egy álom, amely majdnem olyan mély, mit a halál. Lázár minden bizonnyal alszik.
- Meghalt. Annyi lélegzet sincs benne, amelytől megrebbenne a galambpihe. Már csak Gábriel harsonája fogja felébreszteni.

Hosszú és félelmetes hallgatás után Jézus tanítványaihoz fordult:
- Gyermekeim, visszamegyünk Bethániába.
- Bethánia közel van Jeruzsálemhez - jegyezte meg agodalmasan Máté. - Gondolj a kődobálásra... Intő figyelmeztetés volt az...
- Csak ne félsz, Máté? - szólt rá Tamás. - Én bizony a Mesterrel megyek, még ha az életembe kerül is.

Jézus nem sietett a visszatéréssel, hanem azt a napot, sőt a következőt is imádkozással töltötte.

A harmadik napon estefelé érkeztek meg Bethániába. Jézus megállt a gyümölcsösben, amely egy mérföldnyire lehetett a várostól, és elküldte Júdást, hogy hívja el hozzá Mártát, Lázár nővérét. Amikor Márta megjelent, nyugodtan azt kérdezte tőle:
- Lázár testvérem felébredt-e már álmából?
Márta nagyon haragos volt:
- Miért nem jöttél, amikor hívtunk? Elkéstél! A bátyám halott, négy napja, hogy eltemettük. Már oszlásnak indult a teste. Ó, Jézus, Jézus, óvakodj a nővéremtől! Súlyos vádja van ellened.
- Hozd ide őt.
Márta hazafutott, és Mária fülébe súgta:
- Érted küldött.

Mária elnézést kért a gyászolóktól, akik megtöltötték a házat.
- Ne vegyétek rossz néven, ha most itt hagylak titeket. Egyedül akarok kimenni a sírjához, hadd könnyezzem ott egymagamban.

Kilépett a házból, és Márta kíséretében a gyümölcsös felé irányozta lépteit. Amikor megpillantotta Jézust, görcsös zokogásban tört ki, amelyben a fájdalom keserű haraggal vegyült össze:
- Ha akkor jöttél volna, amikor hívtalak, a bátyám nem hal meg!

Jézus nem szólt rá semmit. Intett a tanítványoknak, hogy hagyják őket magukra.
Mária így folytatta:
- Megtagadtad tőlem a szerelmedet, megtagadtad tőlem, hogy gyermekem lehessen. Mindannyiunkat fényes reményekkel kecsegtettél, hogy hamarosan eljön az Isten Országa, s hogy azt Lázár, te meg én áldott boldogsággal fogjuk élvezni, ha megtartjuk a szüzesség parancsát, amelyet te írtál elő. Lázár most halott, de te meg én még élünk. Neked nincs szeretet a szívedben, mert ha lenne, nem utasítottad volna vissza leghőbb kíánságomat, azt, amire Izrael minden tisztességes asszonya vágyik. De igazságos embernek ismerlek téged. Ha igazságos vagy, fizesd meg adósságaidat. Amivel Istennek tartozol, azt megfizeted, sőt boldog vagy, hogy megfizetheted. Csakhogy nekem is tartozol, adósságos a hús és vér adóssága. Vagy új élettel fizess, vagy régivel --add vissza testvérbátyámat. Miért nem akarod őt életre támasztani? Hiszen úgy mondták nekem, hogy ismered a Kimondhatatlan Nevet.

Jézus mélyen sóhajtott, de még mindig hallgatott. Aztán térdre borulva buzgó imádkozásba merült, majd felállott, és nagyon ünnepélyes hangon a következőket mondta Máriának:
- Így szól az Úr: Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz énbennem, nem ízleli meg a halált.
- Akkor hát visszaadod a bátyámat?
- Nem adom vissza. Isten adja vissza, ha meg akarja mutatni irgalmasságát.
- A Név kimondása által életre lehet támasztani a halottat. De mi lesz a váltságdíj érte? Illés próféta, amikor az Úr segítségével feltámasztotta az özvegyasszony fiát, sok katona életét adta váltságdíj fejében. Akházia király seregében szolgáltak. És amikor Elizeus próféta feltámasztotta a sunamita asszony fiát, Nenhadádnak, Szíria királyának életét adta cserébe, pedig Benhadád úgy bánt vele, mint édestestvérével.
- Ki avatott be a titkos hagyományba?
- Rosszul tudom talán? De ha jól tudom, ismét megkérdem tőled: ki lesz az áldozat?
- Nem azért jöttem, hogy életet vegyek el.
- De a váltságot meg kell fizetni.

Jézus csak nagy sokára válaszolt:
- Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. Jöjj, Mária, mutasd meg nekem, hol temették el a bátyádat.

Mária elvezette a sírhoz. Nem volt messze a sziklába vájt sírüreg, amelyet ciprusok árnyékoltak be. Szája elé ideiglenesen nagy, gömbölyű követ hengergettek, hogy majd a gyász napjainak letelte után végleg befalazzák a bejáratot. A tanítványok utánuk mentek, sejtelmük sem volt róla, hogy Jézusnak mi a szándéka.

Hideg volt, a Nap alacsonyan járt az égen, és a sírbolt fölötti lejtőn három nagy kóbor kutya ült, fogát vicsorgatva, dühödten morogva. Jézus könnyezett. Az ,,életet életért" közismert hagyomány a görögöknél: Admétoszt, Phrai királyát a felesége, Alkésztisz mentette meg a haláltól azzal, hogy helyette a maga életét kínálta fel a Hadésznak, amikor Aszklépiosz feltámasztotta az ephürai Glaukoszt, Hadész követelésére Zeusz Aszklépiosz életét vette el. Ugyanez a hagyomány titokban fennmaradt a zsidóknál is.
- Ó, Seregek Ura, meddig engeded még, hogy a Nőstény gonosz varázserejével megrontsa fiaidat? - kiáltotta Jézus, és úgy zokogott, hogy majd megszakadt a szíve.

Időközben kis tömeg verődött össze, köztük Lázár barátai is. Nem ismervén Jézus fájdalmának valódi okát, megindultan suttogták egymásnak:
- Mennyire szerette a megboldogultat!

Jézus intett a tanítványoknak, hogy hengergessék el a sziklát. Miután az megtörtént, Jézus belépett a sírboltba, letérdelt, és így fohászkodott:
- Uram, légy hozzám irgalmas a Nagy Napon. Amit teszek, a Te dicsőségedre teszem, és megadom a teljes váltságot. Csak szabadítsd ki az én tévelygő Lázár testvérem lelkét arról a sötét helyről, ahová gonosz varázserő csalogatta. Mert meg van írva: ,,Seól csupasz az Úr előtt, nincs takarója előtte".

Majd felállt, és erős hangon kiáltotta:
- Lázár, Kleopasz fia, Teremtőd nevében felszólítalak, jöjj elő a Seólból! Jöjj ki onnan, JIEVOAA nevében! Jöjj ki, és élj!

Hátralépett, és kitárt karokkal megállt. A tanítványokat és a többieket döbbenet fogta el . Egész testükben remegve álltak ott. Szemüket a sírüreg négyszögletes, feketén tátongó szájára szegezték.

Egy ideig nem történt semmi. Azután egy fehér alakot pillantottak meg, amint bizonytalanul botorkált kifelé a sötétből. Elnyújtott, éles kiáltás hallatszott, és a tömeg szanaszét futott ijedtében. Csak Mária, Péter és Júdás maradt ott.

Lázár lassan kitámolygott a sírboltból. Álla még fel volt kötve a kendővel, testét még a mirhaillatot árasztó halotti lepel fedte.
- Íme, a testvéred. Vidd haza. Az adósságot megfizettem - mondta Jézus Máriának.

Péternek meg Júdásnak megparancsolta:
-Vegyétek le róla a halotti leplet, adjatok rá ruhát, aztán hagyjátok, hadd menjen el békességben.

Maga pedig, virágfaragványos botjára támaszkodva teljes testsúlyával, hirtelen megfordult, és elsántikált.


Tanítványainak meghagyta, hogy térjenek vissza Béth Nimrába. Ő maga kerülő úton az edomi Bocrába ment. Körülbelül egy hónapig időzött ott, prédikálva a büszke és heves vérmérsékletű edomitáknak. Csak Júdás volt vele, egyedül neki mondta el, hogy mi történt közte és Mária között.
- Mester, a mi Istenünk könyörületes - mondta Júdás. - Nem biztos, hogy a te életedet fogja követelni váltság fejében. Hátha másé is megfelel.
- Senki sem ismerheti Isten szándékait. Legyen meg az akarata.
- De ki fog akkor uralkodni a Királyságban, ha nem te?
- Ez a kérdés nem tartozik rám. Csak emeljen fel engem az Úr, a végítélet napján.

És szomorúan idézte Jeremiás harmincegyedik részéből ezeket a sorokat:

Meddig bujdosol, ó, szófogadatlan leány?
Mert az Úr új rendet teremt e földön. Asszony környékezi
a férfiút.



 
 
0 komment , kategória:  A sánta Jézus -Edom Talmud  
Izrael Jézusa tanítványaival
  2010-02-24 22:31:34, szerda
 
  Robert Graves: King Jesus
Cassel-London Seventh Edition Januáry 1966

Fordította: Terényi István
Gondolat Kiadó Budapest, 1969
Megjelent a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadás egyezményének keretében a Madách Könyvkiadó (Bratislava) részére a Gondolat Könyvkiadó (Budapest) gondozásában.
Zrinyi Nyomda, Budapest, Bolgár Imre igazgató

Az Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom megkérdezte az Úrtól: ,,Meddig fog tartani a halál uralma?" Ő így felelt: ,,Ameddig ti, asszonyok gyermekeket fogtok szülni..." Sálom újabb kérdést intézett hozzá: ,,Akkor hát jól tettem, hogy nem szültem gyermekeket?" Ő ezt válaszolta: ,,Minden növényből egyetek, csak a keserűt ne egyétek..." Amikor pedig azt tudakolta Sálom, hogy mikor válnak ismeretessé azok a dolgok, amelyek felől kérdezősködött, imigyen felelt neki az Úr: ,,Amikor ti, asszonyok a szemérem köntösén tapodtok, és amikor a kettőből egy lesz, és amikor a hím és a nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nőstény..." És ugyanazon Evangéliumban mondotta a Megváltó: ,,Én azért jöttem, hogy leromboljam a Nőstény műveit."

Alexandriai Kelemen
(Stromata, III.)

...Kommentátorok Edom gonosz királyságával kapcsolatban említik Jesu-ha-Nocrit (azaz Jézust, mivelhogy az volt az ő népe... Egy húsvét előestéjén felakasztották... Közel volt a királysághoz (ti. utódlás tekintetében).

Balaám, a Sánta (azaz Jézus) harminchárom esztendős volt, amikor Pintiasz, a Rabló (Pontius Pilátus) megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett.

Lexicon Talmudicum ,,Abarbanel"
Alatt és babiloni Talmud Zanhedrin 106b, 43a, 51a.


Huszonharmadik fejezet Isten Országa

- Készek vagytok-e ennek a vízkeresztségnek felvételére, amelyben engem János részesített? - kérdezte tanítványaitól Jézus-
- János már megkeresztelte András testvéremet meg engem, meg Fülöpöt és a kánai Simont - válaszolta Péter.
- Sokakat keresztelt meg. De vajon elmosta-e a férfiasságotok büszkeségét? Némelyeket a rabszolgapiacon fosztanak meg férfiasságuktól, mások már ilyeneknek születnek,és vannak, akik a közelgő Napról előre figyelmeztetést kapván, magukat férfiatlanítják meg az Isten Országának ügyéért. Mert ama Nap úgy fog eljönni, mint valami tolvaj, amikor legkevésbé várják, és akkor megint úgy lesz, mint Noé idején, nagy eszem-iszom folyt a mennyegzői csarnokban és szerelmes ölelkezés a nászszobában, amikor hirtelen megnyíltak az ég csatornái, felfakadtak a vizek és Noé meg az ő fiai kivételével mindenkit elsöpört az áradat. Mondjatok le a test gyönyöreiről, gyermekeim, mert különben sohasem lesztek a Királyság polgárai. Aki képes a másik keresztség elfogadására, az részesüljön benne.
- Uram, én képes vagyok rá! - kiáltotta elsőnek Péter. Utána a többiek is ugyanazt mondták, bár kevésbé készségesen.
Fülöp megkérdezte:
- Ha nem szabad többé a feleségünkkel érintkeznünk, mi akadálya van annak, hogy elváljunk tőle, és visszaküldjük őt apja házába? Mert mi már nem vagyunk többé azok, akik a házassági szerződést megkötöttük, és a válást megengedi a Törvény.
- Mózes ezt az engedélyt egy gonosz nemzedéknek adta, amely arra volt ítélve, hogy a pusztaságban haljon meg. A tudós Sammáj állandó érvényű rendelkezésnek tartotta ugyan, de kijelentette: ,,Csakis házasságtörés esetében alkalmazható." Majd Hillél, áldott legyen az emlékezete, így nyilatkozott róla: ,,Azok számára, akik az engedélyt mais érvényesnek tekintik, a házasságtörés nem lehet egyetlen ok: a kemény szívűek annyira kiterjeszhetik az engedély érvényességét, hogy egy férj már azzal is indokolhatja a válást a törvényszék előtt, hogy a felesége rosszul főz vagy elvesztette szépségét. Óvakodjatok ennek az engedélynek az elfogadásától: mert ha a feleség ízetlen ebédet szolgál fel férjének, vagy elhanyagolja külsejét, vagy házasságtörést követ el, tulajdonképpen a férjét vádolja azzal, hogy nem tanúsít szerető gyöngédséget iránta. Minél komolyabb a vétke, annál súlyosabb a vád. A férj tehát lássa be saját hibáját , és bocsásson meg feleségének, mint ahogyan ő remél bocsánatot Istentől, és jól gondolja meg, mielőtt válásra szánná el magát."
- És mi a te véleményed?
- Hillél kimondta az utolsó szót. Akik Istent szeretik, mondjanak le a válási engedélyről, akkor is, ha házasságtörésről van szó. Mert ha egyszer a férfi feleséget vesz, akkor egy testté válnak. Isten egyesítette őket, és nem szabad elválniuk egymástól. Ha a férj vétkezik, magával rántja asszonyát a bűnbe, ha a feleség vétkezik, a férj éppúgy felelős a bűnéért, mintha maga követte volna el. Salamon azt mondja: ,,A jó feleség értékesebb a rubinköveknél." Én pedig azt mondom nektek: férj és feleség csak akkor egyesül Isten szeretetében, ha megtartóztatják magukat a testi szerelemtől. Mert aki a testbe vet magot, a testből romlást fog aratni.

Jézus Jeruzsálemtől dél felé, Én-Rimmonba vezette tanítványait, ahol megkapta János üzenetét. Akkor egy gránátalmafaligetet átszelő folyócskában János megkeresztelte és prófétává kente fel valamennyiüket, most már Jézushoz hasonlóan nekik is tartózkodniuk kellett a bortól és minden egyéb mámorító italtól. Jézus megáldotta őket,és ezt az egyszerű parancsot adta nekik:
- Gyermekeim, szeressétek egymást.

A szertartás után János megkérdezte:
- És most merre visz az utad, uram?
- A terméketlenséggel sújtott földön keresztül a termékenységgel sújtott földre, azután, ha Isten is úgy akarja, az Észak Hegyére.
- Majd én előkészítem az utadat.
- Cselekedd azt, és a Hegyen majd találkozunk.
- Mindenki fogja hallani a hangomat, a szemétdombon turkáló koldustól a trónon ülő fejedelemig.

János a tanítványait a gitthai Simon gondjaira bízta, aki a legbuzgóbb volt köztük, maga pedig sietve elindult Galilea felé, szenvedélyes kiáltással buzdítván minden férfit és nőt, akivel csak találkozott.
- Tartsatok bűnbánatot, tartsatok bűnbánatot, mert közeleg a Király!

A harmadik napon megérkezett Szepphoriszba, ahol Heródes Antipasznak volt a rezidenciája. János minden teketória nélkül félretaszigálta a kapuőröket, berontott a palotába, a pásztorbotját fenyegetően rázogatva a főudvarmester előtt, azonnali bebocsátást követelt Antipaszhoz.

Antipasz éppen bíráskodott a nagy csarnokban, oldalán Heródiással, a feleségével, amikor János berohant a terembe, és elkiáltotta magát:
- Én vagyok János, Zakariás fia, az Úr egyik prófétája!

Szavai metsző élességgel visszhangoztak a márványfolyosókon.
- Hódolj a király előtt, ember! - ripakodtak rá az udvaroncok, akik a palota falai között hízelegve királynak titulálták Antipaszt. - Borulj a szőnyegre!
- Egy tetrarkha nem király. Az én hódolatom Izrael Királyát illeti.

Antipasz elképedve bámulta János ösztövér alakját, véreres szemét, vörös szakállát, csapzott haját, teveszőr köpenyét, amely olyanannyira rongyos volt már, hogy nem is tűnt egyetlen ruhadarabnak. Nem is annyira sértődés, mint inkább zavar bujkált a hangjában, amikor megszólalt:
- Talán bizony atyám, Heródes feltámadt halottaiból, hogy így mersz beszélni?
- Atyád a zsidók királya volt, de sohasem volt Izrael királya. Jöjj velem, most tüstént, hogy hódolj Izrael királya előtt. És üzend meg a fivérednek, Philipposznak is, hogy ugyanezt tegye.
- Kicsoda az a király?
- A füledbe súgom - mondta János. Felszökellt a lépcsőkön a trónhoz, lehajolt és ezt suttogta: - Az, aki megmenekült a trák katonák dárdáitól.

Antipasz elsápadt.

János megforgatta botját, és ismét mindenki füle hallatára folytatta:
- Íme, az Úr szava: távolítsd el ezt a nőszemélyt, tetrarckha, mert különben nyomorúságos száműzetésben fogsz meghalni. Távolítsd el, bűnös edomita, mert különben a neved bűzleni fog az idők végezetéig!

Antipasz ugyanis harminc évvel ezelőtt ugyanazt a vétket követte el a levirátus-törvény ellen, mint a fivére, Arkhelaosz. Rómából hazafelé utaztában Alexandriban rábeszélte unokahúgát, Heródiást, hogy váljon el férjétől - Antipasz féltestvérétől, Heródes Philipposztól. Utána feleségül vette, noha az asszonynak első férjétől már volt egy leánya.

Heródiás felháborodva fordult Antipaszhoz:
- Uram, miért tűröd, hogy ez az őrült itt kedve szerint dühöngjön? Durván megsértett engem, megsértett téged, és megsértette házasságunkból született leányunkat. Nem agy fejedelem, hanem hatvan kutya fattya, ha azonnal börtönbe nem vetteted!

Antipasz nagyokat nyelt, és bólogatott, de nem mert cselekedni. Végül is Heródiás parancsolta meg a két testőrnek, hogy hurcolják Jánost a palota börtönébe, de még tíz ember kellett ahhoz, hogy erősen megláncolják, és bilincsekbe verjék.

Antipasz aznap este felkereste a börtöben, s miután mindenkit elküldött, hogy négyszemközt maradjon vele, így szólt hozzá:
- Fáj nékem, hogy bilincsbe vagy verve. De hát a feleségem nagyon büszke asszony. Kérlek, mondd meg nekem annak az új királynak a nevét, és azt, hogy hol lehet megtalálni.
- Bocsáss szabadon, és én örömest elvezetlek hozzá.
- Holnap?
- Ha még ma eltaszítod a feleségedet.
- Hát el kell veszítenem előbb a feleségemet, aztán meg a trónomat?
- Még az is jobb, ha életedet veszíted el, mint az üdvösséged reményét.

Antipasz még egyszer megpróbálta kiszedni Jánosból a király kilétét:
- Ha akarod, írok egy levelet fivéremnek, Philipposznak.

De János csak bólintott, és csupán ennyit mondott:
- Meg fogod őt ismerni még idejében.

Antipasz kínzással fenyegetőzött, János azonban az arcába nevetett.


Eközben Jézus lassan halad északi irányban, Judeának egyik olyan vidékén, amely erősen megsinylette Arkhelaosz uralkodásának zaklatott időszakát, és azóta sem tudta visszanyerni korábbi szerény jólétét. A falvak félig-meddig romokban hevertek, a lakosság nagy nyomorban tengődött. Ha Jézus egyedül lett volna, bizonyára szívesen megosztották volna vele szűkös kenyerüket, de tizenhárom vendég ellátására nem mert vállalkozni senki. Az aratás ideje még nem érkezett el, a tavalyi gabonát pedig már majdnem teljesen felélték. De ettől eltekintve, Judeában nem szerették a galileiakat - Jézus és Júdás kivételével mind galileaiak voltak -, megvetették őket, mert bárdolatlan tájszólással beszéltek, erőszakosan alkudoztak, összeférhetetlen és konok természetűek voltak. Amikor Jézus tanítványaival megérkezett valamelyik községbe, mindig ugyanazt kellett tapasztalniuk. A zsinagóga előljárói nem voltak hajlandók élelemmel ellátni őket, arra hivatkoztak, hogy a vendégszeretet törvényeinek értelmében kötelesek ugyan a vándor utasemberről gondoskodni, de nem kötelesek egy egész csapat vándort ellátni. Udvariasan áldást mondtak rájuk, és azt tanácsolták nekik, próbáljanak szerencsét a következő faluban. Az egyik zsinagógiai előljáró a Prédikátor Könyvéből idézett nekik:
- A Prédikátor azt mondja: ,,Adj részt a hétnek, vagy nyolcnak is, mert nem tudod, micsoda veszedelem következik a földre." - És őszintén megvallotta: - Ha ti csak heten vagy nyolcan volnátok, akkor szívesen tennék eleget az Írás e szavának.

Amikor Kirjáth-Jeárimba érkeztek, Jézus meghagyta a tanítványoknak, hogy oszoljanak szét, párosával menjenek tovább, három nap múlva újra találkoznak majd Lebonában, a szamaritánus határon.

Ő maga Jakabot és Jánost tartotta maga mellett. Útközben egyszer-kétszer prédikált, de hallgatói üres tekintettel bámultak rá, s nemigen figyeltek szavaira.
- Ezékiel próféta látomása jut eszembe - jegyezte meg a két tanítványnak. - Amikor majd az Úr nagy napján véres ,,tav" betű jelöli meg az igazak homlokát, hogy megmeneküljenek a pusztulástól, mondjátok meg, hányan fogják kiáltozni: ,,Én judeai vagyok azokról a hegyekről, amelyek Jeruzsálem és a síkság között emelkednek!"?

Jakab és János komoran csóválta a fejét. Mégis, még ugyanazon a napon, egy szegény ember pár marék sáskababot adott. Másnap pedig egy szegény özvegyasszonytól penészes sajtot meg némi kenyeret kaptak. Ivóvizet is leltek.

Lebonába érva már ott találták a többi tanítványt. Valamennyien beálltak segíteni egy jómódú gazdának, learatták és betakarították a gabonáját, amiért a gazda bőkezűen megjutalmazta őket. Onnan tovább haladtak, Szamarián keresztül, ahol a parasztok még a vizet is sajnálták tőlük. Nagyon igyekeztek, hogy elérjék Galileát, nehogy a közelgő szombati ünnep miatt meg kelljen szakítaniuk utazásukat. Még a szombati ünnep beállta előtt, késő délután megérkeztek Én-Gannimba, de ott már annyi húsvéti zarándok vonult át, hogy nekik nem jutott semmi ennivaló, pedig szinte összeestek az éhségtől.

Másnap reggel bementek egy nagy birtok búzatáblái közé. Fülöp meg a kisebbik Jakab haladt elől, érett búzakalászokat tépegetett, és ta tenyere között dörzsölte, hogy kipergesse a magvakat. De a gazdatiszt, aki két szomszédjával éppen a zsinagógába igyekezett, rajtakapta őket. A bölcsek tanítása szerint a kalászok szétmorzsolása a cséplés egy fajtájának, tehát munkának számít, és aki ilyet cselekszik, az megszentségteleníti a szombatot. Ezért a gazdatiszt közölte Jézussal, hogy a szombat két megsértőjével szemben szigorúan fog eljárni.
- Melyik városból valók ezek a nyomorultak?
- Ez a két ember kapernaumi.
- Nos, akkor a kapernaumi előljáról elé viszem az ügyet. Magam kísérem őket oda veled és a többi tanítványoddal együtt. Ti lesztek majd a tanúk. Ha szamaritánusokról, görögökről, vagy koldusokról volna szó, nem törődnék vele, mert két napot nehezen tudok nélkülözni ebben az évszakban. De amikor két megtévesztő ruhát viselő ember, tizenegy hasonlóan öltözött ember társaságában gazdám gabonáját csépeli szombatnapon - nem, a lelkiismeretem nem engedi, hogy elnézzem ezt a bűnt. Remélem, a kapernaumi előljáróság szigorú lesz, a törvényszegőket alaposan elpáholják, és botjukat összetöri a porkoláb.
- Veled megyünk - mondták a szomszédai. - Mi is tanúi voltunk a törvénysértésnek.

Aznap este a gazdatiszt bőségesen megvendégelte Jézust és tanítványait.
- Amíg hivatalosan meg nem állapítják bűnösségeteket, addig ártatlanok vagytok - jelentette ki. - Nem szeretném, ha az én uram házának az a híre támadna, hogy nem vendégszerető. Egyetek emberek, egyetek, amennyi csak belétek fér!

De attól az elhatározástól nem tágított, hogy bíróság elé állítja őket.

Kapernaumban a zsinagóga előljárói megköszönték a gazdatisztnek, hogy a közmorál szellemétől áthatva elébük vitte az ügyet, és azt szintén igen súlyos vétségnek minősítették. Jézus azonban azt kérte, hogy mielőtt a szombatnap megsértéséért felelősségre vonnák Fülöpöt és Jakabot ,előbb ellene emeljenek vádat, mivel a törvényszegésre ő biztatta fel két tanítványát.

Kérésének helyt adtak, s így Jézus életében először állt vádlottként bíróság előtt. De csakhamar nyilvánvalóvá vált, hogy ki a bíró, és kik a vádlottak.

Jézus elismerte, hogy két tanítványa valóban megtette azt, amivel vádolják őket. Hivatkozott azonban a kényszerűségre, és egy példára hívta fel az előljárók figyelmét:
- Nem olvastátok, hogy mit cselekedett Dávid király Nóbban, amikor éhezett? Elkérte Akhmimélektől, a paptól - Abjátás atyjától - az oltárra helyezett szent kenyereket, és azokból ötöt megevett a barátaival.
- De ezek az emberek nem éheztek.
- Miért? Csak azt fogadjátok el az éhezés bizonyítékául, ha valami már éhenhalt?
- És te nem vagy Dávid király.
- A tanítványaim sem ettek szentelt kenyeret. Ők csak az ősrégi kalásztépési jogot gyakorolták. Ha a mi én-gannimi vádlóink meghívnak a házukba, amint azt a Törvény előírja, és ételt raknak elénk - akkor ezek az emberek nem tették volna meg azt, amit tettek. Minden ház gazdájának kötelessége, hogy az éhes utasnak enni adjon. Ha tehát a szombatnapot megszegték, a mi vádlóink voltak azok, akik ezt a törvénysértést elkövették.

Itt Péter közbeszólt:
- Pedig bőségben élnek. Hiszen utána adtak is enni, mivel elröstellték magukat. Rég ismerem, hogy milyen emberek laknak Én-Gannimban. Hétköznapokon fegyveres őrt állítanak a földeken keresztül vezető út mellé, s az nem engedi, hogy az arra vonuló zarándokok meg vándorok a kalásztépés ősi jogát gyakorolhassák.
- Ez nem tartozik ide, Jóna fia - szólt rá az egyik bíró.- Ha téged nem engednek kalászt tépni szombat előtt vagy szombat után, az nem jogosít fel arra, hogy megszegd a szombatnapi tilalmat. Miért nem vittetek az útra elemózsiát magatokkal?

Jézus felelt Péter helyett:
- Ugyanezt megkérdezhette volna Akhimélek is Dávid királyról. A szombat lőn-e az emberért, nem az ember a szombatért? Azért alapíttatott-e a szombat, hogy a felüdülés és az öröm napja legyen, vagy a böjtölésé és a szomorúságé? Örülhet-e és felüdülhet-e olyan ember, aki éhes?

A bírák közt ült az a gabonakereskedő, akit Jézus meggyógyított, amikor először kereste fel a zsinagógát. Ez most szigorú hangon megjegyezte:
- Maga Dávid király tanácsolta nekünk, hogy az Úrba vessük bizodalmunkat. Mert, mint mondotta, soha életembe nem látott igaz embert, akinek nélkülöznie, gyermekeinek pedig koldulniok kellett volna. Akik megtartják a Törvényt, azok nem éheznek szombatnapon.
- Ezt a magad dicséretére mondod? Te is a gazdagok közé tartozol, és kerülöd a szegény embernek a társaságát, mivel azok nem tartják meg a Törvényt, pedig valójában ti, gazdagok, akadályoztátok meg őket, hogy megtarthassák. Egy marhahajcsár vagy egy napszámos veszítse el Isten áldását csak azért, mert egész héten agyondolgozta magát, és olyan kimerült, hogy képtelen eleget tenni mindazoknak a rituális kötelezettségeknek, amelyeket ti, gazdagok, róttatok rá, mint az üdvözülés szükséges feltételeit? Képes-e naponta harmincszor magára ölteni imaköntösét, hogy veletek együtt terjengős imákat zsolozsmázzon, és százszor is megmossa a kezét? Ti gyönyörűséget leltek a Törvényben azáltal, hogy önként olyan terheket vállaltok magatokra, amelyeket Mózes sohasem rendelt el. A Törvény valóban arra való, hogy örömünket leljük benne, csakhogy ami nektek gyönyörűség, nyomorúság a szegényeknek. Ti pedig így beszéltek a szegényről: ,,Ez az ember tisztátalan, ne engedjük be a mi tiszta gyülekezetünkbe."
- A bölcsek azt a parancsot hagyták ránk, hogy erős kerítéssel vegyük körül a Törvényt, úgy védjük meg minden sérelemtől.
- A bölcsek azt mondták: ,,Készítsetek kerítést a Törvénynek, és őrizzétek jól, de ne helyezkedjetek el a kerítésen belül. Mert aki így tesz, az nem figyelhet hátra. Helyezkedjetek el a kerítésen kívül, és akkor mindent fogtok látni." De ti belül telepedtetek le, a kerítésből magas falat csináltatok, a körülzárt területet saját külön birtokokká változtattátok, ahová a szegény ember be nem teheti a lábát.
- Azt akarnád talán, hogy olyanokkal közösködjünk, akik tisztátalan ételeket esznek?
- Nem az fertőzteti meg az ember, ami a szájon bemegy, hanem ami kijön a szájból... Még a tiszta étel is tisztátalansággá válik, amikor a test kiüríti bűzös salakját. Ti a Törvény édes eledelével táplálkoztok ugyan --amint az Írás mondja: ,,... és lőn az én számban, mint az édes méz" -, de azt ismét kiürítitek magatokból gonosz gondolatokban, dölyfösségben, esztelen dőreségben.

Ezzel Jézus ujjával a gabonakereskedőre mutatott, majd példázatot mondott egy ördöngösről: egy ember, akit a beléje bújt gonosz szellem veszedelmes és szennyes helyekre űzött-hajtott, végre megszabadult kínzó démonától, és elhatározta, hogy hazatér, otthonát kisöpörve és kitakarítva találta, de mivel nem érezte jól magát egyedül, hét másik gonosz szellemet idézett meg, azokkal osztván meg a házát.

A zsinagóga koros elnöke ekkor megkérdezte tőle:
- Fiatalember, minket akarsz te leckézetni, akik a Törvény tanulmányozásában őszültünk meg?
- Hadd feleljen Jeremiás próféta egy fiatalember helyett, akinek hallgatnia kell, ha az öregek bolondot beszélnek! ,,Hogyan mondhatjátok: Bölcsek vagyunk, és az Úr Törvénye nálunk van? Bizony ímé hazugságra munkál az írástudók hazug tolla."

Ez véget vetett a további tárgyalásnak. A bírák rövid tanácskozás után nyilvánosan megdorgálták Jézust és tanítványait azért, amit Én-Gannimban tettek, de más büntetést nem szabtak ki. Utána azonban bizalmas üzenetet küldtek Jézus bátyjaihoz, Józséhoz, Júdához és Simonhoz. Felszólították őket, hogy vegyék rá Jézust: térjen vissza Názáretbe, a gyalupad mellé, máskülönben kénytelenek a heródiánus rendőrséghez folyamodni, hogy Jézust mint elmebeteget tartsa őrizet alatt.

Két nap múlva a három fivér riadtan megjelent Kapernaumban. Jézus anyját is magukkal hozták. Megtudták, hogy Jézus éppen egy adószedő házában prédikál szegényekből és meglehetősen kétes hírű emberekből álló követői nagy tömegének. Jószé, a legidősebb testvér beküldött egy fiút a következő üzenettel: ,,Anyád és bátyáid azonnal beszélni akarnak veled odakünn."

Bár az egyik parancsolat azt mondja: ,,Tiszteld atyádat és anyádat", Jézus nem szakította félbe prédikálását, és nem ment ki anyja üdvözlésére, ahogyan hasonló helyzetbe más hithű zsidó tette volna. Világos volt előtte, hogy a sürgető üzenetet nem az anyja, hanem a bátyjai küldték.

Ezt üzente vissza:
- Egy prófétának nincs atyja, nincs anyja, és nincsenek testvérei, kivéve prófétatársait. Azonkívül Mózes ezekkel a szavakkal áldotta meg Lévi törzsét: ,,Aki azt mondta az ő atyjáról és anyjáról: Nem láttam őt, és az ő atyafiait nem ismerte, fiaival sem gondolt, mert megtartották a te beszédedet és ragaszkodtak szövetségedhez." Ti is tagadjátok meg atyátokat, anyátokat, testvéreiteket és gyermekeiteket, ha azok vissza akarnak tartani benneteket attól, hogy szeretetben szolgálhassátok Istent.

Jószé jelentette Jézus válaszát a zsinagóga előljáróinak, és sóhajtva mondta:
- Sajnos, nem tehetünk semmit. Testvérünk már fiatal kora óta ilyen arcátlan és gyalázatos módon viselkedik. Mi mossuk kezünket. Adjátok át őt a hatóságoknak, mivel meg van írva: ,,Aki szidalmazza az ő atyját vagy anyját, halállal lakoljon." Mert amit testvérünk mondott az anyjáról, az már szinte olyan, mintha átkozta volna.

Mária azonban Jószé ellen fordult:
- Ki átkozta az anyját? - kérdezte - Nem az én szerető fiam. Te merészeled azt állítani, te, aki irigyelted tőle jogos örökségét? Ezt mered mondani Jézus testvéredről, aki kibékített téged Júdával és Simonnal? Jusson eszedbe a törött járom ügye, és ne szólj egy szót se, hanem szégyelld magad.

Majd az előljárókhoz intézte szavait:
- Ami az anya iránti tiszteletet illeti, tehet-e többet egy fiú annál, amit az én fiam tett értem? Nekem adta házát és mindenét, amije csak volt, mielőtt elment Kallirrhoéba, az esszénusok közé. És az sem igaz, hogy nem engedelmeskedett a parancsomnak, mert az Jószé parancsa volt, nem az enyém. Az Élő Isten a tanúm rá, hogy nekem semmilyen panaszom sincs a fiam ellen.

Az előljárók szánakozva csóválták a fejüket:
- Ilyenek az izraeli anyák, mint ilyenek! Még hamis esküre is képesek, hogy megmenthessék méltatlan fiaik életét.

És Mária hasztalan próbált vitába szállni velük, nem tudta őket eltéríteni attól a véleményüktől, hogy Jézus nyilvánosan megsértette anyját. Amikor Jézus elhagyta az adószedő házát, egy zsinagógiai előljáró megleste az utcán, és szemrehányásokkal illette.
- Nyugalom, ember! - mondta Jézus. - Ha megbántottam anyámat, idézd meg tanúnak, és majd bocsánatot kérek tőle. De én ismerek valakit, és te is ismersz valakit, aki nagy hangon korbant, fogadalmi ajándékot ígérve olajfaligetet ajánlott fel az Úrnak. Vajon Isten iránti szeretetből tette? Vagy az apját akarta bosszantani, aki meg akarta tőle vásárolni azt az olajfaligetet, de ő a felkínált árat túlságosan alacsonynak tartotta?

Az imént még oly magabiztos előljáró elsápadt, és annyira elszégyellte magát, hogy egész teste beleremegett.

Jézus nem sokkal később levelet kapott mind a három kapornaumi zsinagóga elnökének aláírásával. Az állt benne, hogy Jézus a tisztátalanság kedvelése által elkülönítette magát a gyülekezettől, és amennyiben nem hagyja abba a prédikálálását a városban, mint zavart keltő tevékenységet kifejtő személyt feljelentik a heródiánus rendőrségnek.

Jézus Korazinba vonult vissza, és ott még szenvedélyesebben hirdette Isten Országának közeledését, mint eddig. Az volt a felfogása, hogy ez a királyság gyakorlatilag az aranykorhoz való visszatérést jelenti, vagy annak megközelítését. És közben újra meg újra figyelmeztette tanítványait, hogy ne aggályoskodjanak, ne járjo az eszük élelmen, ruházaton, pénzen, mert Isten mindenkor gondoskodott azokról, akik szeretik őt. Igyekezzenek megszabadulni mindenfajta világi gondoktól, mert másként nem nyerhetnek polgárjogot Isten Országában. Cselekedjenek olyanformán, mint egy ékszerkereskedő, aki boltjának egész készletét pénzzé teszi, hogy megvehessen egyetlen csodálatos gyöngyszemet.
- Engedelmeskedjetek a Törvény tudós doktorainak - mondotta -, de ne gondoljátok, hogy ők pusztán a maguk skrupulózus törvénymagyarázataival elvehethetnek titeket a Királyságba.
- Akkor hát kik vezethetnek el oda? - kérdezte Júdás.
- A madarak, a halak, a kígyók, a vadak. Azok sohasem szövögetnek terveket, nem gondolnak a jövőre. Az ő életükben egy nap annyi, mint ezer. Dicsőítik az Urat úgy, amint az Dánielnak a három gyermekről szóló énekében olvasható, amely a szent életűek és alázatos szívűek hódolatát az övékéhez hasonlítja. Dániel azért is nevezte három társát gyermeknek, mert a Mennyek Országa a gyermeki szivűeké, az együgyűeké, a hüvelyesevőké lesz, nem pedig azoké, akik világi gazdagságban tobzódnak.

Ezt a tanítást tovább bővítette azzal a kijelentéssel, hogy Jeruzsálemben helytelenül gőgös és szeszélyes despotaként imádják Izrael Istenét. Templomának udvarai márványból meg aranyból vannak, szolgái fennhéjázók, irigyek és kapzsik, és amint Hillél mondotta: ,,Minél több a szolga, annál több a tolvaj." Izrael Istene valójában számtalan fiának és leányának kegyes atyja, és Országa nem jöhet el addig, amíg a köznép el nem ismeri őt atyjának, s vissza nem utasítja annak a hamis pompának a támogatását, amelyet pénz és kard hozott létre. De - magyarázta Jézus - tanácsait senki se értelmezze úgy, hogy abba kell hagyni a kézműves mesterségeket meg a gazdálkodást. A földművelést még nem lehet feloldani az Ádámra kimondott átok alól: "Orcádnak verítékével egyed a te kenyeredet", a pénzharácsolás átkától azonban meg lehet szabadítani. Minden falu tartsa el saját magát, és lakói közös tulajdonként birtokolják az ekéket, igavonó állatokat, raktárakat, ugyanakkor meg kell engedni, hogy mindenki a saját fügefája alatt ülhessen, saját kútjának vizét igya, ha valakinek fölöslege van, adjon abból annak, aki kér, és pénzt ne fogadjon el érte. És a gazdag ember? Neki is dolgoznia kell a többiekkel együtt, mert ha nem dolgozik, éhen pusztul hasznavehetetlen kincsesházának pénzeszsákjai között.
- De vajon könnyen meg lehet-e mindezt valósítani? - kérdezte Tamás.
- Nem jövendölök közeli békességet, háborút jövendölök. Kardot fognak rántani mindazok, akik a világ mostani rendjét fenn akarják tartani. De győzhet-e a kard, ha a köznép Istenre fog gondolni? E föld urai hiába gyilkolnak, öldökölnek, mert ezzel saját vesztüket okozzák: saját házukat gyújtják el - bárcsak már égnének! Mert amint Malakiás próféta írja: ,,Met ímé, eljön a nap, lángoló, mint a sütő-kemence, és olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja, és megégeti őket az eljövendő nap...." A Messiás Gyötrelmei, amelyek az ezer esztendei béke előhínökei, ezekkel a háborúkkal és mészárlásokkal fognak kezdődni.

Miután így kioktatta tanítványait a Mennyei Királyság tanára, párosával szétküldte őket: mindegyik párt úgy válogatta össze, hogy az egyik prédikáljon, a másik gyógyítson. Meghagyta nekik, hogy vigyék el mindenfelé az üzenetét, hirdessenek bűnbánatot, és nyújtsanak reményt azoknak, akik arra a legjobban rászorulnak - a koldusoknak, a szűkölködőknek, a betegeknek, a bűnösöknek -, de csak izraeli városokat és falvakat keressenek fel, és ne is próbáljanak igét hirdetni olyan helyeken, ahol nem fogadják őket szívesen. Küldetésüket úgy kell végrehajtaniuk, hogy nem vihetnek magukkal sem pénzt, sem élelmet, sem útitáskát, sem két ruhát, minden hajnalban térdre borulva imádkozanak azért, hogy a következő napra legyen elegendő kenyerük.
- Nagy kár, hogy nem ismerjük jobban a Törvényt - panaszkodott a kisebbik Jakab.
- Akiben megvan az akarat ahhoz, hogy engedelmeskedjék a Törvénynek, az meg is fogja ismerni.

Felhatalmazást adott nekik, hogy a betegeket ezekkel a szavakkal gyógyítsák: ,,Bízzál az Úrban, ő megment téged." Miután ezt elmondták, kenjék meg olajjal a beteg testrészeket, olivaolajat használjanak, amelyet mint felkent próféták maguk megáldanak. Jézus még azt is tanácsolta nekik, hogy egyesítsék magukban a galamb szelídségét a kígyó okosságával, de szigorúan a lelkükre kötötte:
- Ha valaki megkérdi tőletek, kinek a megbízásából teszitek ezt, amit tesztek, ne kerteljetek. E süssétek le szemeteket, ne álljatok zavartan egyik lábatokról a másikra, se ne motyogjátok bátortalanul: ,,A názáreti Jézus küldött minket", hanem válaszoljátok bátran: ,,Izrael Istenének,áldassék a neve, akaratából cselekedjük ezeket a dolgokat, mivel mi az ő prófétái vagyunk." Mert a jó pásztor büszke a Királyára.

Jézus ezek után egyedül látogatott el Szamáriába. Ismeretes, hogy a Garizim hegyén részt vett a szamaritánus papok gyűlésén. Ezt a gyűlést ő maga hívta össze, amikor keresztülhaladt a tartományon, közvetlenül húsvét előtt. Ezt oly módon cselekedte, hogy valamilyen varázsigét mondott a szükhari kútnál a szamaritánusok galambpapnőjének. De erről feljegyzések nem maradtak. Mielőtt visszatért Korazinba - tanítványaival úgy beszélte meg, hogy ott találkoznak ismét -, lesújtó gyászhír érte utol: Keresztelő János halott. Antipasz lefejeztette, Heródiás és leányuk, Salóme kívánságára.

Jézus harminc napig gyászolta Jánost, és amikor Korazinban találkozott a tanítványokkal, azok nagyon elgyötörtnek látták mesterüket. Ők maguk bizakodó hangulatban voltak, örömmel jelentették, hogy gyógyító tevékenységük sikerrel járt, és az általuk hirdetett igék sokak szívében megfogalmazottak. A megtértek tömegeit hozták magukkal, akik mind látni akarták a megragadó erővel prédikáló tanítványok tanítómesterét. Velük jöttek János tanítványai is, és megkérdezték Jézustól:
- Te vagy-é, aki eljöendő, vagy mást várjunk? Csodálatos történeteket hallottunk a gyógyításaidról, a bénák járnak, a vakok látnak, a poklosak megtisztulnak, a süketek hallanak.
- Ki küldött hozzám benneteket?
- A gitthai Simon, János megbízottja.

Jézus ismerte. Simon apja, egy hitehagyott cádokita, Lívia császárné egyik fő ügynökeként tevékenykedett Szíriában. Ami Simont illeti, buzgó, ékes szavú, és bátor ember volt, de az erénynél jobban érdekelte a hatalom. Körülmetélkedett, hogy benősülhessen egy főpapi családba. Apja azonban hirtelen kegyvesztett lett, minden pénzét elvesztette, így Simon nem tudott eleget tenni a házassági szerződés feltételeinek, s a leány máshoz ment feleségül. Simon elkeseredésében bosszút esküdött. Egy arab karavánvezető szolgálatába állt, és különféle kalandok után János tanítványává szegődött, abban a reményben, hogy megtanulhatja tőle a prófétaság titkát. Most, hogy János már nem élt, célszerűnek tartotta, ha Jézushoz csatlakozik, akit János a legmélyebb hódolat hangján emlegetett. Remélte, hogy tőle majd megtanulhatja azt, amire János nem tudta megtanítani.

Péter félrevonta Jézust, és felháborodva közölte, hogy Simon azt a gyógyító formulát használja, amelyet Jézus adott nekik. Jézus azonban azt felelte, hogy senki sem sajátíthatja ki ezeket a szavakat, nem afféle titkos varázsige ez, amilyent boszorkánymesterek szoktak használni. Mindazonáltal nem bízott Simonban, és a következő válaszüzenetet küldte:
- Csak annyit mondjatok neki, hogy én Isten kegyelmét hirdetem a szegényeknek, és örülni fogok, ha nem sértem őt meg.

(A gitthai Simon később teljese szakított a judaizmussal, és valami Doszitheosztól átvette egy új, szankrétsztikus kultusz vezetését, amelynek elemei Héraklész - Melkart és felesége, a holdistennő kultuszából tevődtek össze. Huszonyolc tanítványa volt, akiket négy csoportra osztott, a négy hétnek megfelelően, a holdhónapot teljessé tevő másfél napot ő maga meg egy nő képviselte. A nőt Jézabelnek hívták, azelőtt papnő volt Hierapoliszban. Simon feleségül vette, s hívei ettől kezdve Szeléné (A Hold) néven ismerték, őt pedig Simon, a Telkhin néven. Másik megjelölése: ,,A Maradandó, aki áll, állott és állni fog". E címek a napisten megtestesülésének tüntették fel. Azt állította, hogy tetszése szerint irányíthatja az időjárás alakulását, tekintetével áldást fakaszthat és romlást idézhet elő, szárnyakon repülhet a levegőben, és olyan alakot tud ölteni, amilyet éppen akar. János tanítványai közül azonban senki sem csatlakozott hozzá. Képességei jóval alatta maradtak nagyravágyásának.)

A korazini zsinagóga vezetőségéből ketten valamelyik este felkeresték Jézust és megtiltották, hogy a városukban prédikáljon. Ugyanakkor azt tanácsolták neki, hogy hagyja el Galileát, ha kedves az élete. Közölték, hogy Atipasz Khúzának a jószágkormányzójának a kívánságára elfogató parancsot készült kiadni Jézus ellen.
- Kitől hallottátok ezt?
- Joannától, Khúza feleségétől. Általunk üzente meg, mert nem merte hozzád küldeni valamelyik cselédjét.
- De hát ti úgy gyűlöltök engem, miért figyelmeztettetek mégis, hogy veszedelem fenyeget?
- Izrael fiai vagyunk és sohasem engedjük, hogy egy izraelita Edom kezére jusson, ha módunkban áll megmenteni.
- De nekem megtiltottátok, hogy Korazinban prédikáljak, és ez a tilalom fenyegetést takar.
- Korazin nem egész Galilea.

Jézus irónikusan köszönetet mondott nekik, majd hozzáfúzte:
- Ha az a róka a jelenlétetekben fürkészik utánam, mondjátok meg neki, hogy ott fogok prédikálni, ahol nekem tetszik, és hogy nem félek attól a démontól, aki megszállva tartja. Meg azt is mondjátok meg neki hogy mi ketten egy napon majd találkozunk Jeruzsálemben.

Jézusnak azonban nem volt szokása, hogy- saját hasonlatával élve - gyöngyöket szórjon disznók elé. Sohasem tért vissza prédikálni olyan városba vagy községbe, amelyből egyszer hivatalosan kiutasították. Elhagyta Korazint, és a Jordánon átkelve Bethsaida újvárosába ment. Ez a Juliasz néven is ismert, Bethsaida óvárosával érintkező helység volt Philipposz tetrarkhiájának a fővárosa. Jézus itt prédikált egy ideig, mivel azonban tilalma ellenére az újonnan megtértek nagy tömegei ide is követték, és lelkesen ünnepelték, a helyi hatóságok felszólították, hogy hagyja el a várost. Jézus a kapun kívül szimbolikus aktussal lerázta saruiról a város porát, és ünnepélyesen kijelentette, hogy Bethsaida újvárosa, Kapernaum és Korazin a végítélet napján még iszonyatosabban fog bűnhődni, mint Szodoma és Gomora (ez a két város, amely valaha a Holt-tenger partján állott, s az ég tüze pusztította el mind a kettőt).

A rideg elutasítás nem bátortalanította el. Összehívta tanítványait, és meghagyta nekik: mindegyikük válasszon ki az újonnan megtértek közül hatot, s azokat párosával küldjék szét, hogy térítő munkát végezzenek mindenfelé az országban. Miután ezt a rendelkezést kiadta, egyedül átment Peraeába, hogy tanácskozzék bátyjával, az ebjonita Jakabbal.


Amikor visszatért onnan, s meggyőződött róla, hogy tanítványai hűségesen elvégezték a rájuk bízott feladatokat, Jeruzsálembe küldte őket, a sátoros ünnepre. De megmondta nekik, hogy ne várjanak rá, mert lehetséges, hogy nem tud idejébe ott lenni. Az ünnep utolsó napján érkezett csak Jeruzsálembe, a Fűzfák Napján, amikor a Templom nagy oltárát fűzfalombokkal szokták feldíszíteni. A hét ünnepi este mindegyikén ünnepi körmenet élén egy pap vonult le a Siloám-tóhoz, kezében aranykorsóval. A korsót megmerítette a tóban, majd fáklyák fényében, trombiták hangjai mellett felvitte a hegyre, és a templom úgynevezett Vízi-kapuján át a Pogányok Udvarába vonult vele. Ott a papok átvették tőle a korsót, miközben Ézsaiás szavait idézték: ,,Örömmel fogsz vizet meríteni az üdvösség forrásából." A jelenlevő hívők tömege kórusban megismételte a prófétai igéket. Utána ismét felharsantak a trombiták, a léviták zsoltárokat énekeltek, csóválták a thürszosz-botokat, és táncot lejtettek a nagy oltár körül. A Siloám forrás vizét az oltárra locsolták, ugyanakkor az új termésű borból italáldozattal is megöntözték. Az oltárról a víz ezüstmedencébe csorgott alá, majd eltűnt egy csőben, amely a Kedron-patakhoz vezetett. Ennek a ritusnak a következő régi hagyomány volt az alapja: ,,A Mindenható, áldott legyen a neve, azt mondta: ,,Locsoljatok vizet elém az ünnepen, hogy az esztendő esői áldást hozzanak rátok". A Fűzfák Napján azonban a léviták nem egyszer, hanem hétszer táncolták körül az oltárt, annak emlékére, hogy Jerikó falainak körülzárása hét napig tartott.

Abban az esztendőben, amelynek eseményeiről Jézussal kapcsolatban most írok, a Fűzfák Napjának ceremóniáját váratlan incidens zavarta meg. Amikor a tó fölé hajolt, hogy a korsót megtöltse, lágy csengésű, de erős hang törte meg az áhitatos csendet:
,,Ó, mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekre, ti is, kiknek nincs pénzetek, jertek...Hajtsátok ide füleiteket, és jertek hozzám. Hallgassatok, hogy éljen lelketek..."

E szavak hallatára minden ájtatos ember önkéntelenül folytatta magában az Ézsaiás-idézetet: ,,... és szerzek veletek örök szövetséget, Dávid iránt való áltozhatatlan kegyelmességem szerint. Ímé, bizonyságul adtam őt a népeknek, fejedelmül és parancsolóul a népeknek."

Hogy a szertartás szentségén ne essék csorba, semmilyen kísérlet nem történt Jézus letartóztatására, akit galileai híveinek tömege vett körül. Amikor pedig az ünnepi menet megindult a Templom Vízi-kapuja felé, Jézust már nem lehetett látni sehol.

Másnap reggel a nagy szanhedrin elé vitték az ügyet. Mindenki biztos volt abban, hogy Jézus zavarta meg a szertartást,de megesküdni nem mert rá senki, mivel az esti homályban nem lehetett jól látni, s Jézus nem volt olyan magas termetű, hogy kiemelkedett volna a tömegből. Annás a korábbi főpap azt indítványozta, hogy Jézust az ünnepi áhitat megzavarása miatt idézzék a törvényszék elé. Nem is annyira azért - mondotta -, mert ekasztatikus kitörésre ragasztatta magát, mint inkább az idézett szavak provokatív jellege miatt. Hiszen az az idézet nyílt és félreérhetetlen módon forradalmi vezért ígér a népnek.
- Nem kétséges, hogy önmagára gondolt - jelentette ki Annás szárazon, majd kollégái nevetése közben még megjegyezte: - Olyan Dávid ő, akinek nincs szüksége arra, hogy színlelje az őrültséget, és színlelésből csorgassa a nyálát végig a szakállán.

Nikodémus hevesen ellenezte az indítványt, amelyről kijelentette, hogy összeférhetetlen a törvényszék méltóságával. Még ha rá is lehet bizonyítani - mondotta - Jézusra vagy más valakire az inkriminált kijelentést, az semmiképpen sem fogható fel provokatív értelemben. Ézsaiás szavait szokták idézni a Templomban, amikor a Pogányok Udvarában átveszik a vizet, miért ne lehetne a prófétát idézni akkor is, amikor a templomkörzeten kívül kimerik ugyanazt a vizet?

Annás tréfálkozva szólt közbe:
- Csak nem tartozol magad is annak a bolond galileiainak a követői közé?

Nikodémus felszólalása döntő jelentőségű volt, miel az egész szanhedrin elismerte róla, hogy az italáldozatokkal és tisztító szertartásokkal kapcsolatos kérdések legkiválóbb szakértője.
Annás kérdése azonban meghökkentette, és már sajnálta, hogy véleménye kifejtésénél nem ügyelt jobban közömbössége kifejezésre juttatására.

Jézus pedig tanítványaival visszatért a galileai tengerhez. A halfüstölés központjának, Magdalának a környékén prédikált, de nem ment be a piactérre meg a zsinagógába. Mivel azt híresztelték róla, hogy prostituáltakon meg adószedőkön élősködik, megszegi a szombatnapi tilalmakat, és a családja kitagadta - a lakosságnak csak a legalantasabb rétegei jártak ki hozzá, hogy meghallgassák. Hallgatósága azonban olyan gyér számú volt, hogy a rendőrség, bár utasítást kapott a szemmel tartására, egyáltalán nem zavarta. A rendőrök így vélekedtek róla:
- Elég rendes fickónak látszik. A zsinagóga előljáróinak gyűlölete világosan bizonyítja, hogy Róma-barát.

Jézus elment Magdalából, és tanítványaival áthajózott a tavon Bethsaida óvárosába. Ott a bárkát partra vontatták, és a Jordán felső szakasza mentén gyalog haladtak tovább egészen a Hermón hatalmas hegyéig, a régi Izrael Földjének északi határáig. Ellátogattak a Baál-Gad barlangba, amely arról híres, hogy ott fakad a Jordán forrása. A barlang annak a magas mészkőtömbnek vízmosta, vöröses aljában fekszik, amelynek tetején Caesarca Philippi város terül el. Gad Urának, a jószerencse kecske alakú istenének van szentelve, akit a görögök Pánnal azonosítanak.

A keriothi Júdás elolvasta a sziklabarlang homlokzatába vésett görög feliratot: ,,Pánnak és a Nimfáknak", majd megkérdezte Jézustól:
- Megtekintette valaha is János annak a víznek a forrását, amelyben megkeresztelt minket?
- Ez a víz, amelyet az Úr megáldott a mi használatunkra, még akkor is tisztav volna, ha egy döglött kutya szájából csorogna, mint ahogyan a zsinagógiai felolvasó pulpitusnál még a bűnös ajkáról is tisztán folynak Mózes Törvényének szavai.

Letelepedtek a sziklára, és unalmukban kavicsokat hajigáltak a vízbe. Jézus váratlanul ezzel a kérdéssel lepte meg őket:
- Kinek tartanak engem az emberek?
- Némelyek kúgy mondják, hogy Keresztelő János köpenye hullott rád, mint egykor Illés köpenye Elizeusra.
- Mások azt tartják rólad, hogy te vagy Elizeus. De vannak, akik szerint Illésnek kell lenned, mivelhogy Elizeus meghalt.
- Hallottam, hogy Énókhnak neveztek.
- Meg Ézsaiásnak.

Jézus most ezt kérdezte:
- De ti, ti kinek mondtok engem?

Péter mélységes meggyőződéssel jelentette ki:
- Te vagy a Messiás, akiről a mi Istenünk Dávid szája által mondotta: ,,Fiam, ma nemzettelek téged."

Jézus fennhangon fohászkodott:
- Mennyei Atya, ha most az igazságot nyilatkoztattad ki, úgy köszönöm Néked. Ha pedig dőrén szólt e férfi, bocsáttassék meg neki. Jóllehet felkenettem, egyedül csak Te ismered sorsomat. Dávid király szavaival állítom én is: Tartsd távol a te szolgádat a kevélység bűnétől, ne uralkodjék rajtam, akkor ártatlan leszek, és tiszta leszek sok vétektől.

Lelkükre kötötte a tanítványainak,hogy erről mélyen hallgassanak.


Péter, Jakab és János kíséretében nekivágott, hogy felkapaszkodjon a Hermón-hegy déli lejtőjén, a többiek pedig a közeli falvakba mentek prédikálni.

Jézus a három tanítvánnyal már hajnal előtt útnak indult, s déltájban felértek egy helyre, nem messze a csúcstól, ahol hideg szél fújt, és a ragyogó napsütésben fehér hó vakította a szemüket. Jézus itt megállt, s arca egészen elváltozott, miközben fennhangon beszélt két láthatatlan személlyel, akik fokozatosan anyagi formát öltöttek. Az egyik méltóságteljes, fehér szakállú,fénybe öltözött szellem volt, aranysüget viselt, a másik vörös szakállú fiatalabb szellem, pásztoröltözékben, kisbáránnyal a hóna alatt. A tanítványok csupán kis részét értették meg a beszélgetésnek, mivel a hangok álomszerűen, elmosódva jutottak a fülükbe. Egyet azonban megértettek: a szellemek határozottan óvták Jézust attól, hogy Jeruzsálembe menjen.
- Testvér - mondta a vörös szakállú szellem -, az az út nem a Királyság kapujához vezet, hanem a mocsarakba vész el. Került az az utat!

A fehér szakállú pedig figyelmeztette:
- Fiam, óvakodj a negyedik állattól, nehogy szarvaira kapva a feneketlen mélységbe taszítson téged!
- Riadjak vissza a feladatomtól? - kérdezte Jézus. Meneküljek a vadonba, ahogyan Illés menekült a szajha Jézabel elől? Vagy alkudozzam a gonosszal, mint Mózes tette Méribában, amikor kedvében járt a lázadóknak, s kerm-tölgyből faragott botjával megütötte a sziklát?

Ismét a vörös szakállú szólalt meg:
- Szörnyű dolgokat fogsz elszenvedni, még azoknál is iszonyúbbakat, amiket atyám szenvedett! Vigyázz: a Nőstény kelepcéje már fel van állítva.

Majd az ősz szakállú hangja hallatszott:
- Abtaljon véleménye: ,,Bölcs emberek, ügyeljetek a szavaitokra, mert ha romlott vizekhez számúzettek - amiként a tisza vizű folyó beleömlik az undok tengerbe, és elvegyül vele -, az utánatok jövők majd isznak azokból, és belehalnak, és a Mennyek Neve bemocskoltatik."

Jézus erős hangon kiáltotta:
- A tiszta Énókh kivételével volt-e valaha is olyan izraelita, aki adósságát a legutolsó fillérig megfizette Istenünknek? De én meg akarom fizetni az enyémet. És csak Jeruzsálemben fizethetem meg. Az áldott emlékezetű Hillél szavát idézem: ,,Ha nem most, mikor?"

Nem lehetett eltéríteni szándékától. A vita folytatódott még, de a tanítványok egyre kevesebb és egyre halkabb szófoszlányokat hallottak csak belőle. Végül Péter törte meg a varázst, eldadogva azt a néhány szót, ami éppen eszébe jutott:
- Mester, szép hely ez, de vad a szél, és házat nemigen látni. Engedd meg, hogy hóból három kunyhót építsünk: egyet neked, egyet Mózesnek, egyet Illésnek.

Ahogy ezt kimondta, abban a pillanatban elenyészett a látomás.

Júdás, amikor később Péter elbeszélte neki a dolgot, úgy vélekedett, hogy akit Péter Illésnek nézett, az Keresztelő János volt, a Mózesnek tartott szellem pedig Simon, Boéthosz fia. Kezdett aggódni Jézusért, mert igaz embernek szelleme csak igaz embereknek jelenik meg, és sohasem hazudik.
 
 
0 komment , kategória:  A sánta Jézus -Edom Talmud  
Zsidó Belzebúb,a Döglegyek Ura
  2010-02-22 20:06:41, hétfő
 
  Robert Graves: King Jesus
Cassel-London Seventh Edition Januáry 1966

Fordította: Terényi István
Gondolat Kiadó Budapest, 1969
Megjelent a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadás egyezményének keretében a Madách Könyvkiadó (Bratislava) részére a Gondolat Könyvkiadó (Budapest) gondozásában.
Zrinyi Nyomda, Budapest, Bolgár Imre igazgató

Az Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom megkérdezte az Úrtól: ,,Meddig fog tartani a halál uralma?" Ő így felelt: ,,Ameddig ti, asszonyok gyermekeket fogtok szülni..." Sálom újabb kérdést intézett hozzá: ,,Akkor hát jól tettem, hogy nem szültem gyermekeket?" Ő ezt válaszolta: ,,Minden növényből egyetek, csak a keserűt ne egyétek..." Amikor pedig azt tudakolta Sálom, hogy mikor válnak ismeretessé azok a dolgok, amelyek felől kérdezősködött, imigyen felelt neki az Úr: ,,Amikor ti, asszonyok a szemérem köntösén tapodtok, és amikor a kettőből egy lesz, és amikor a hím és a nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nőstény..." És ugyanazon Evangéliumban mondotta a Megváltó: ,,Én azért jöttem, hogy leromboljam a Nőstény műveit."

Alexandriai Kelemen
(Stromata, III.)

...Kommentátorok Edom gonosz királyságával kapcsolatban említik Jesu-ha-Nocrit (azaz Jézust, mivelhogy az volt az ő népe... Egy húsvét előestéjén felakasztották... Közel volt a királysághoz (ti. utódlás tekintetében).

Balaám, a Sánta (azaz Jézus) harminchárom esztendős volt, amikor Pintiasz, a Rabló (Pontius Pilátus) megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett.

Lexicon Talmudicum ,,Abarbanel"
Alatt és babiloni Talmud Zanhedrin 106b, 43a, 51a.


(Újabb szereplőkkel bővölt a Braun házhoz - Braun Frigyes vörös bottal járt, még az ablakokat is azzal zárta be - kötődő Talmud: Lázárral, aki az 1961-es bibliai Forgószél áldozata lett volna, de a Forgószelet embereken hajtották végre. 1994-ben értek el ismét ehhez a részéhez a könyvnek és a Forgószélhez. Megtudhatjuk ebből a könyvből, hogy a Baál-féle zsidó népnek Belzebub nevű démonja is van döglegyekkel. Az előző előtti rész Tádéja Nagy Feró csontokkal bűvészkedő nőjének koncertjén került leiratra. Most ilyen csapásokból áll a Talmud, melyet eredetileg egykor élt Jehova kutyaisten ellen találtak ki.)

Huszonkettedik fejezet A vőlegény


Máté, Alfeus fia, adószedő volt Kapernaumban. Amikor Jézus váratlan felszólításának engedve tanítványául szegődött, lemondott ugyan állásáról, de nem tartozott az olyan emberek közé, akik könnyen elfelejtik régi barátaikat és kollégáikat. Mielőtt házát eladta és ügyeit véglegesen rendezte volna, Jézus gyakran időzött nála, s általa személyesen megismerkedett a körzeti adószedőkkel vagy legalábbis azok nagy részével. Az ő foglalkozásuk volt a leggyűlöltebb egész Palesztinában: nemcsak a köznép, de maga a főtörvényszék is a tolvajok meg az útonállók kategóriájába sorolta őket. Templomi vagy egyéb vallási célra felajánlott pénzadományaikat minden esetben visszautasították, mivel majdnem bizonyosra lehetett venni, hogy azt a pénzt becstelen úton szerezték. Tanúvallomásukat egyetlen zsidó bíróság sem fogadta el, mert ez volt róluk a hivatalos vélemény: ,,Nincs olyan adószedő, akinek a szavában hinni lehetne". E két vonatkozásban az adószedőket úgy bírálták el, mint a prostituált nőket, s valóban gyakori eset volt, hogy divatos prostituáltak adószedőkkel társultak különféle aljas, de jól jövedelmező vállalkozásokra, amelyek között a zsarolás és a bordélyház is szerepelt.

Galileában az adórendszer valóságos istencsapása volt, hallatlanul kiuzsorázta a népet. Antiposz tetrarkha apjának, Heródes királynak példáját követve adót vetett ki a termőföldekre, az állatállományra, a gyümölcsfákra, a házakra, továbbá minden olyan terményre és termékre, amelyek piaci forgalomba kerültek, azonkívül bevezette a fejadót, az útadót, s megadóztatta az export- és importárukat. Fejedelemségének területe igazán nem volt nagynak nevezhető - hossza alig haladta meg az ötven mérföldet, szélessége úgy harminc mérföld lehetett -, mégis 200 arany talentumot kapott évente azoktól, akiknek átengedte az adójövedelmeket. Ezek nagy haszonnal továbbadták az adószedés jogát kisebb adóbérlőknek, akik aztán saját embereikkel behajtották az adókat, persze úgy, hogy maguk is busás haszonhoz jussanak. Az adószedők a rendőrség támogatásával végezték erőszakos tevékenységüket, és a behajtott összegek arányában jutalékkal honorálták közreműködését. A rendőrség külön kémeket alkalmazott, hogy kinyomozzák azokat, akik ilyen vagy olyan módon kibújtak az adózás alól, ezek a kémek pedig zsarolással jól megszedték magukat. Mindezek következtében az ország jövedelmének öt százalékát kitevő névleges adó valójában tíz, tizenkét, sőt tizenöt százalékra növekedett, miel az adóbérlők, az al-adóbérlők és az adóbehajtók bőséges sápot szedtek, a rendőrségi közreműködés költségeivel együtt a ténylegesen behajtott összegek az ország jövedelmének húsz százalékát is elérték. Ilyenformán tehát mivel a szegény ember vállát sokkal erősebben nyomja az adóteher, mint a gazdagét, a kétkezi munkás vagy a kisparaszt keresetének legalább a felét vették el különféle ürügyekkel, és a megélhetési költségek szintje még magasabb volt, mint Nápolyban, amely pedig hírhedt arról, hogy ott nagyon drága az élet.

Máté adószedő alvállalkozó volt, s mint minden olyan zsidó, aki vagy önként választotta ezt a foglalkozást, vagy apjától örökölte, a vele járó gyűlölet folytán nem élhetett pontosan úgy, ahogyan a Törvény előírta. Bár születését tekintve lévita volt, életmódjában félig göröggé vált. Mivel azonban igen fogékony lelkű, jó eszű ember volt, és szívvel-lélekkel igyekezett elsajátítani Jézus tanítását, hamarosan túltett a többi tanítványon, mert náluk jobban meg tudta érteni a Törvény finomabb árnyalatait.

A kapornaumi zsinagóga előljárói megdöbbenéssel értesültek arról, hogy Jézus adószedőkkel barátkozik. A vezetőség megbízásából ketten felkeresték, arra kérték, tömje be a megbotránkozás száját, ne járjon többé Máté házába. A két küldött régen halász volt, de később közösen külkereskedést alapítottak, amelyet most már a fiaik vezettek.

Jézus elmagyarázta nekik, hogy ő az adószedőket meg a prostituáltakat beteg embereknek tekinti, akiknek orvosra van szükségük, az orvosnak pedig nem szabad visszariadnia pácienseinek undorító nyavalyáitól és sérüléseitől. Vagy elveszett, elkóborolt juhoknak tartja őket, akiket a jó pásztornak meg kell keresnie, a nyáj többi részét a karámban hagyván, ahol biztonságban vannak.
- De a zsinagógánk előcsarnokában így suttognak rólad: ,,Vagy azért jár el egy bizonyos házba, hogy ott valami tisztátalan görög kultuszban vegyen részt, vagy pedig tétlen életmódjának fenntartásához pénzbeli támogatást akar kapni azoktól a csaló adószedőktől és tolvaj prostituáltaktól, akik abban a házban össze szoktak jönni."
- - Ezt suttogják az előcsarnokban? Mit suttognak még?
- Azt, hogy az adószedő Máté közreműködésével többi tanítványodat is a gonoszságnak ugyanazon útjára vezeted.

Jézus irónikus mosollyal fordult tanítványaihoz:
- Fiaim, igyekezzetek jóban lenni a csaló adószedőkkel meg a tolvaj prostituáltakkal. Mert ha netán belebuktok saját vállalkozásotokba, ők majd rábeszélik Énókh prófétát, hogy egy oldalajtón bocsásson be titeket a Mennyek Országába, ahol számukra már kényelmes lakosztályok vannak fenntartva örök időkre. A sötétségnek ezek a gyermekei sokkal okosabbak azoknál, akik a Törvény fényében élnek.

A tanítványok harsogó kacagásba törtek ki. Jézus ismét a zsinagógiai előljárókhoz fordult, s mintegy mellékesen megkérdezte tőlük:
- Hallottátok, mit beszélnek a tibériai földbirtokosról, meg az ő csaló jószágigazgatójáról?
- A szóbeszéd eljutott a konyháinkba, és az asszonyok karattyolnak róla, de mivel a jószágigazgató görög volt, mi bedugtuk a fülünket, mert nem akartuk meghallgatni.
- Pedig olyan történet, amely megérdemli figyelmeteket. A földbirtokos felszólította intézőjét, hogy mutassa meg gazdasági számadásait. De az jól tudta, hogy mi lesz ennek a következménye: gazdája tüstént elcsapja, és ő nem remélheti többé, hogy másvalaki felfogadja. Ezért elhatározta, hogy további csalásokkal biztosítja magát a szegénység ellen. Kihasználva azt az időt, amely alatt még ura nevében intézkedhetett, sorban felkereste gazdája adósait, és az adósságuk összegét negyedével-felével csökkentette. Elképzelhetitek a földbirtokos örömét, amikor ezt megtudta?
- De hát mi közünk ehhez a hűtlen sáfárhoz?
- Az Úr kapernaumi házának sáfárjai nemcsak rosszul vezetik a birtokát, hanem egyenesen elriasztják adósait - az adószedőket, prostituáltakat és mindazokat, akiket balsorsuk tisztátalanná tett - attól, hogy teljes mértékben megfizessék adósságukat, vagyis azzal a szeretettel adózzanak, amellyel az Úrnak tartoznak. És méghozzá magának az Úrnak nevében meritek ezt cselekedni. Olvastátok-e a próféciát Mózes Testamentumában?
- Nincs benne a kánonban.
- Nincs, de azért csak hallgassástok meg. Így szól a próféta: ,,Én az ő idejükben (most van az az idő) ártalmas és istentelen emberek fognak uralkodni, akik igazaknak nyilvánítják magukat. Az igazság nevében elnyelik a szegények javait, telhetetlen, csaló istentelen emberek, bűnnel és törvénytelenséggel telve napkeltétől napnyugtáig. Szórakozni, vigadozni, lakomázni és vedelni akarunk - fogják mondani -, és fejedelmeknek tekintjük magunkat. Érintik azt, ami tisztátalan, és azt gondolják, ami tisztátalan, mégis így szólnak majd ahhoz, aki nem olyan, mint ők: ,,El innen, el innen - még a puszta árnyékod is beszennyez engem is!""

Az egyik zsinagógiai előljáró felkiáltott:
- Vigyázz a nyelvedre, uram! Tanítványaid közül néhányan a mi zsinagógánk tagjai. Rosszul teszed, ha gyöngíted a tekintélyünket. Ha vétkeztünk, vétkünk legyen lerakva a Mennyek kapujánál, mivel senki sem vádolhat meg minket azzal, hogy megszegtük a Törvényt, amelyet atyáink hagytak ránk. Márpedig a Törvény szigorúan előírja, hogy különítsük el magunkat a tisztátalanok és a bűnösök társaságától.

Jézus ismét tanítványaihoz intézte szavait:
- Zsinagógátok vénei Mózes székében ülnek, és kezükben van a Törvény. Ezt a Törvényt meg kell tartani betű szerint, egyetlen betű sem maradhat ki. A rituális tisztaság súlyos követelményeit róják rátok - de nekik ezek a terhek nem jelentenek semmit, hiszen ők gazdag emberek, cselédeik és kánaánita rabszolgáik vannak, és nem a saját kezükkel keresik kenyerüket. Ám azért ti csak mindig azt tegyétek, amit ők mondanak nektek, még akkor is, ha nyilvánvalóan meghamisítják a Törvény szellemét. Távol legyen tőlem, hogy gyöngítsem a tekintélyüket. Ti csak cselekedjetek úgy, ahogyan ők mondják nektek, még akkor is, ha képtelen jogi fikciókkal hárítanak el egy Isten iránti kétségtelen kötelességet. Cselekedjetek úgy, ahogyan mondják nektek - de ne úgy, ahogyan ők maguk is cselekszenek! Mert, hogy a közmondás szavait idézzem velük kapcsolatban: a levesükből kiszűrik a tisztátalan szúnyogot, de a tisztátalan levét megeszik.

A zsinagógiai előljárók, akiket már kora gyermekkoruktól fogva arra szoktattak, hogy alázatosan tűrjék a szemrehányást, a dorgáló szavakat, most is hallgattak. De alig bírták legyűrni indulatukat, amikor Jézus így folytatta:
- A Prédikátor, Szíra fia mondja: ,,Senki se jelentse ki: ,,Az én vétkem Istentől való". Mert ugyan miért akarná Isten, hogy az ember olyat cselekedjen, amit Ő gyűlöl? Meg azt se jelentse ki senki: ,,Isten okozta eltévelyedésemet." Mert ugyan mi szüksége van Istennek egy bűnösre?" Ezt mondja a Prédikátor, Szíra fia. Én meg azt mondom: ámen, ámen: a Törvényből, amely szent és igazságos, buktatót, botránykövet csináltak a szegény emberek számára. Ti vagytok a vétkesek, ti gazdagok, mert ezek a szerencsétlenek miattatok nem mernek reménykedni az üdvösségben, hiszen mint tisztátalanokat kerülitek, és a zsinagógába sem engeditek be őket. A ti gazdagságotok kergette őket a bűnbe, mert a gazdagság henye kényelmet nemz, a henyeség rossz lelkiismeretet nemz, a rossz lelkiismeret szőrszálhasogatást nemz a Törvény értelmezése tekintetében, ez a szőrszálhasogatás önteltséget nemz, és az önteltség kiszárítja a szív forrásait. Ezért, amikor Mózes Testamentumában az van írva: ,,Érintik azt ami tisztatalan", így kell érteni: ,,A henye gazdag ember a szegény ember nyakában ül, és arra kényszeríti őt, hogy olyat egyen, ami tisztátalan, és ezáltal beszennyezi magát." A végítélet napján felelni fogtok bűneitekért, és keserves dolgotok lesz.

Az egyik zsinagógiai előljáró dühösen kifakadt:
- Úgy?! Szóval te gyalázod a tudós Hillél emlékét! Mert mi tőle tanultuk mindazokat, amiket te képtelen jogi fikcióknak, a Törvény meghamisításának nevezel!
- Hillél ács volt, két keze munkájából élt, és szegény ember maradt élete utolsó percéig. Ha mostanában valaki a szegénységet hozza fel mentségül arra, hogy nem tanulmányozta a Törvényt, megkérdezik tőle: ,,Miért, te még szegényebb vagy, mint Hillél volt?" Hillél a szeretet szellemében tolmácsolta a Törvényt és nem rakott a népre olyan terheket, amelyeket maga sem vállalt volna örömmel. Meg van írva, hogy amikor Mózes meghalt, Izrael valamennyi férfia meggyászolta. De Hillél halálát - akárcsak Áronét - nemcsak férfiak, hanem asszonyok és gyermekek is megsiratták. Az ő emlékét becsülöm meg, amikor azt mondom nektek: adjátok el a jól jövedelmező üzleteket, ti kalmárok, osszatok szét mindent a szegények között, térjetek vissza a halászbárkákhoz és a hálókhoz, amelyeket ostobán elhagytatok - és amikor majd a tó vizén dolgoztok megint, eszetekbe fog jutni ismét a felebaráti szeretet kötelessége! Nincs-e megírva: ,,Hat napig dolgozzál"? És a tudós Sammáj megmondta: ,,Szeresd a munkát, gyűlöld az uraskodást", ő meg Simontól, Setech fiától tanulta ezt. És más bölcsek szintén így vélekedtek: tétlenül üljön, inkább keresse meg a kenyerét dögnyúzással az utcán, mintsem azt mondja: ,,Én pap vagyok", vagy ,,én nagy és tudós férfiú vagyok"."
- - Téged Jézusnak és ácsnak neveznek. Hol van hát a kalapácsod, gyalud, fakalapácsod?
- Ács voltam, de pásztor lettem - felelte Jézus pásztorbotjára és pásztorköpenyegére mutatva. - Senki ne irigyelje tőlem ezt a fáradtságos új foglalkozásomat.
- Hát ezek a tanítványaid itt, akik semmit sem csinálnak?
- Senki se irigyelje őket, mert fáradtságos munkával tanulják a pásztori mesterséget.

A két látogató nem szólt többet, hanem eltávozott. Attól fogva Jézus Kapernaum egyik zsinagógájától sem kapott meghívást prédikálásra.

Annak a gyanúnak, amely szerint Jézus tisztátalan forrásból származó pénzeket fogadott el, az volt az oka, hogy Máté házában gyakran fordult meg két zsidó nővér, s ezek fedezték az igehirdetési körutazás költségeit. Egyikük, Joanna, Antipasz jószágkormányzójának, Khúzának volt a felesége, a másikat, Zsuzsannát, Máté egyik adószedő társa vette nőül, aki az alsó-galileiai útadók beszedésével foglalkozott. Jézus szíesen fogadta támogatásukat, miután a nővérek biztosították őt, hogy a felajánlott pénz a saját hozományukból való, következésképpen tiszta pénz. Zsuzsanna gyűjtést is rendezett barátnői között, de ügyelt arra, hogy kétes eredetű pénzt ne fogadjon el senkitől. Nem csekély összeg előteremtésére volt szükség. Igaz, a tanítványoknak mostanában ritkán kellett élelmet vásásrolniuk a piacon, s igen gyakran valósággal zavarba ejtette őket az a már pazarlásnak is beillő vendéglátás, amelyben Jézus csodálói részesítették őket. De hát egyikük sem volt vagyonos ember, mindegyiknek családot kellett eltartania, és adókat kellett fizetnie.

Péter és András bárkáján szoktak utazni együtt, körüljárván a tavakat, s ki-kiszálltak a parti településeken, ahol Jézus prédikálni akart. Amikor pedig kinn jártak a vizen, halászgattak. De bármily szerényen, beosztással éltek, nyugtalanította őket az a gondolat, hogy mégiscsak elhagyták otthonukat, abbahagyták rendes foglalkozásukat, s munkakerülők módjára csavarognak egyik helyről a másikra. Ezt az érzésüket még az a tudat sem tudta eloszlatni, hogy korábbi bűneik elhagyásával az erény útjára léptek. Jézus úgy tapasztalta, hogy némelyiküknél bizonyos önteltség mutatkozik: indokolatlan büszkeséggel tölti el őket az a gondolat, hogy egy hírneves gyógyító és tanító választott tanítványai lehetnek.
Hillél szavaival figyelmeztette őket:
- A naggyá tett név elpusztított név.

Ezután már csak ritkán és akkor is titokban gyógyított, és prédikációját nem támasztotta alá titkos értelmű szimbolikus aktusokkal.

Mihelyt prédikációinak újszerűsége megkopott, az emberek hamarosan észrevették titkos erejének, hatalmának ezt a látszólagos megfogyatkozását, és ócsárló hangon kezdtek róla beszélni a piactereken. Néhány hónapja - úgymond - mint sápadt aszkéta jelenik meg a tóvidéken, de azóta elvesztette gyógyító erejét, mert rossz hírű támogatóinak asztalánál falánkul tömködi bendőjét. És bár kezdetben olyan prófétaként üdvözölték, aki könnyű kötelezettségeket ró hallgatóira, és nem követel tőlük fárasztó ritusokat meg szigorú önmegtagadást - most meg éppen azt hibáztatják benne, hogy nem olyan szenvedélytől izzó próféta, mint Keresztelő János, akinek szavai csontjuk velejéig hatoltak, és úgy perzselték őket, mint a forró sivatagi szél. Vajon a szelíd szavak, az evés-ivás és a jókedv idejét éljük e most? - zúgolódtak az elégedetlenkedők. Igaz, Jézus is a Messiás eljöveteléről prédikál, mint János, de János tanítványai böjtölnek, megtartóztatják magukat a földi örömöktől, mivel tudják, hogy a Messiás csak akkor jön el, amikor az igazi bűnbánók elkülöníttették magukat a bűnben élők tömegétől, s akkor majd ők alkotják a Messiás szent testőrségét. Ezzel szemben Jézus tanítványai derüsek, jókedvűek, jól megy a soruk, és szemmel láthatóan megfeledkeztek a bűnről meg az elnyomatásról, amely körüleszi őket.

Amikor ezt nyilvánosság előtt a szemére vetették, Jézus így válaszolt a zúgolódóknak:
- Nem tudjátok-e, hogy a vőlegény társaira a lakodalom hét napja alatt nem vonatkozik a böjti parancs, sőt még imádkozniuk sem kell? Böjtöljenek előtte, böjtöljenek utána, de most a táncnak, éneknek, örömnek van itt az ideje. Én Isten irgalmát hirdetem azoknak, akik keresik őt, nem pedig a bosszúját azoknak, akik ellene szegülnek.

A kapernaumi zsinagógának azon tagjai, akik azelőtt a barátai voltak, megtudták, hogy a keriothi Júdás - ő töltötte be Jézus kincstárnokának szerepét - szabályos időközönként pénzért ment Antipasz jószágkormányzójának házába. Az a vélemény kezdett bennük kialakulni, hogy Jézus hamis próféta és hazaáruló. Akik eleinte buzgón támogatták, most siettek őt megtagadni, nehogy hitelüket veszítsék az emberek előtt. Szöget ütött a fejükbe, hogy Jézus vőlegényhez hasonlította magát. Miért éppen vőlegényhez? ,,A vőlegény olyan, mint egy király" - tartja egy közmondás. Mire célzott Jézus? Ezen töprengve elhatározták, hogy elküldenek hozzá két másik zsinagógiai előljárót.
- Azt mondtad magadról, hogy vőlegény vagy - kezdte a két megbízott. - Milyen értelemben gondolod ezt?

Jézus csak ennyit mondott nekik: olyan esküvőről van szó, amelyre meghívást kaptak az ország legelőkelőbb emberei - papok, földbirtokosok, jogtudósok, zsinagógiai előljárókk -, de sokan közülük különféle ürügyekre hivatkozva elhárították a meghívást, s ezért az üresen maradt helyekre adószedőket, prostituáltakat, koldusokat, betegeket ültettek.

A vének ezután a következőt kérték tőle: valamilyen világos jellel bizonyítsa be, hogy olyan kiváló személyiség, akitől távol áll az, hogy megbotránkoztasson.

Jézus azt válaszolta, hogy ő nem mágus, vagy varázsló, aki közönséges csodákkal igyekszik megragadni a tömeg figyelmét. A jelek és csodák utáni sóvárgás nem más, mint szellemi bálványimádás.
- Salamon királynak hatalma volt a démonok fölött, mégsem mutatott semmiféle csodajelet Sába királynőjének, amikor az meglátogatta őt, hanem kizárólag erkölcsi bölcsességét adta át neki. Ezért ti sem kaptok többet, mint azt a jelet, amelyet Jónás adott Ninive népének: azt tudniillik, hogy bűnbánatot prédikált nekik. Ha nem bánjátok meg bűneiteket, megkapjátok azt a jelet, amelyet a niniveiek is megkaptak, de nem tudták, hogy az városuk pusztulásának jele.
Majd így folytatta szavait:
- Úgy hallom, újjá akarjátok építeni Náhum próféta síremlékét,márványból és aranyozott bronzból. Kegyesés jámbor férfiak, a ti őseitek gyilkolták meg Náhumot. Ha most élne, és próféciákat mondana elnyomói ellen, mint egykoron tette Ninive ellen - nos, meggyilkolnátok? Vagy inkább elárulnátok őt a tetrarkhának, ohgy a vérbűnt elkerüljétek?

Mindezek után a zsinagóga vezetőinek az volt a véleményük,hogy Jézus közveszélyes személy. Éberen lesték minden lépését, kémkedtek utána, abban a reményben, hogy előbb-utóbb a Törvény nyílt megszegését bizonyíthatják rá. Jézus figyelmeztette tanítványait: úgy éljenek, hogy a legcsekélyebb gáncs se érhesse őket, és szüntelen éberséggel védekezzenek a bűn csábításai ellen. Azzal vádolják őket, hogy pénzsóvárok, és illetlenül vidáman viselkednek, ne törődjenek a vádakkal, és eszükbe se jusson a megtorlás gondolata. Interlemeit az alábbi mondásban foglalta össze:
- Szeresd felebarátodat, amikor megbocsát, az ellenséget pedig akkor, amikor becsmérel. Hálával fizess azoknak, akik gyűlölik dicsőségeidet, és imádkozz azokért, akik ok nélkül durván bánnak veled.

Ez a beszélgetés a tóparton ment végbe, miközben roston sült halat ettek. Evés közben a kánai Simon azt dünnyegte, hogy a só ízetlen, és amíg a rómaiakat ki nem kergetik az országból, minden évben ízetlenebb lesz. Simon panasza megfelelt a valóságnak, mivel nagy volt a sóadó, amelyet a többi adónemmel együtt szintén adóbérlők hajtottak be, a só nemcsak rendkívül drága lett, hanem még hamisították is, meszet meg földet keverve beléje. Jézus azonban kijelentette: Izrael fiai nem szolgálták híven az Urat, aki büntetésként megengedte a rómaiaknak, hogy Izrael elnyomói legyenek, a só hamisítása jó alkalom arra, hogy Izrael népe elgondolkozzék ezen. A jeruzsálemi Templomban só nélkül semmilyen áldozatot nem mutatnak be, még a tömjénre is sót hintenek.
- A só tisztít - mondta Jézus -, de ha elveszti eredeti ízét, mivel lehet sózni? Fiaim, tartsátok tisztán a sótokat, és egy napon majd elviszlek titeket Jeruzsálembe, hogy megsózzátok azt a sót, amit ott találtok.

Jézus fent idézett két mondása közül az elsőt a pogány-khrésztianosz egyház túlságosan leegyszerűsítette. Most így hangzik: ,,Szeressétek ellenségeiteket, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik titeket háborgatnak." Ez ebben a formában vagy a lehetetlennel határos tökéletesség követelése, vagy buzdítás arra, hogy (mint Jézus esetében) az ember ne ismerjen semmiféle más ellenséget, csak Istenét. Hadd említsem meg itt Jézusnak egy másik nyilatkozatát is, amelyet szintén helytelenül jegyeztek fel. Az eredeti mondás így hangzik: ,,Ámen, ámen: Aki nincs velem, az ellenem van, aki nincs ellenem, az velem van." A tompa elméjű szerkesztők úgy vélték, hogy ennek az antitézusnek két finoman kigyensúlyozott fele ellentmond egymásnak. Vagy az egyiket kell elfogadni, vagy a másikat - jelentették ki - de a kettő együtt képtelenség! És vitatkozni kezdtek, hogy melyik a hteles! Némelyek a mondásnak csak az egyik felét, mások a másik felét idézték. Pedig hát az értelme világos. Jézus azt akarta kifejezésre juttatni, hogy két aktív szélsőség között van egy passzív terület, de a passzivitás nem jelent közömbösséget. Másként fogalmazva: Eljött az idő, amikor mindenkinek el kell döntenie, hogy a jónak vagy a rossznak oldalára álljon-e, már az is világos állásfoglalás, ha valaki azt mondja, hogy ,,nincs ellene", vagy azt, hogy ,,nincs vele".

A kapernaumi előljárók végül rajtakapták Jézust valamin, ami szerintük a Törvény kétségbevonhatatlan megszegésése volt: szombatnapon meggyógyított egy béna karú embert. Nos, ez a szombatra vonatkozó előírás egyértelmű megsértése - érveltek a Jézusra acsarkodók. Szombaton semmiféle tevékenységet sem szabad végezni, kivéve azt az egyetlen esetet, amikor emberélet megmentéséről van szó. Annak az embernek már hosszú évek óta béna a karja, és még a legnagyobb túlzással sem lehetne azt állítani, hogy életét közvetlen veszély fenyegette. Miért nem gyógyította őt meg Jézus pénteken, vagy miért nem várt vasárnapig? Minden hivatásos orvos köteles ehhez a szabályhoz tartani magát. Bekötözhet egy sebet, amely ugyan nem látszik veszélyesnek, de ráfoghatja, hogy orvosi segítség nélkül esetleg halált okozhat De semmi szín alatt sem kezdheti meg szombaton egy megbénult kar gyógykezelését a szokásos módszerekkel - masszírozással, hólyaghúzó tapaszokkal -, mivel ezzel éppúgy megszegné a tilalmat, mintha szombaton káosztát kapálna a kertjében.

Amikor Jézust a felháborodott vének felelősségre vonták a szombati tilalom durva megsértése miatt, ő ezt kérdezte tőlük:
- Törvényes dolog-e emberéletet megmenteni szombatnapon?
- Persze, hogy törvényes. Ezt te is éppúgy tudod, mint mi.
- És törvényes-e megmenteni egy ökröt, vagy egy szamarat, amely a vízmosásba, vagy száraz kútba esett, és megsérült?
- Még ezt is meg lehet indokolni. De milyen életet mentettél meg te?
- Egy ember jobb karjának életét. Számára az többet jelent minden ökörnél vagy szamárnál. Hiszen ha a jobb karját nem használhatja, nem tudja teljes mértékben végrehajtani azokat a kötelezettségeket, amelyeket a szombatnapra vonatkozó előírások rónak rá.
- De a kar csupán része az embernek, nincs külön élete, még akkor sem, ha a jobb karjáról van szó!
- Ismeritek a közmondást, amely azt mondja, hogy ne tudja a te jobb kezed, mit cselekszik a bal kezed. Ez annyit jelent, hogy külön lelkük van, és méltán lehet ezt feltenni róluk. Mert a jobb kéz elutasít, a bal kéz hívogat, a bal kéz tartja a vésőt, a jobb kéz forgatja a kalapácsot, a jobb kéz vezeti az írótollat, a bal kéz rögzíti a pergament. Ami pedig a szombatnapot illeti, nem mondták-e már meg a bölcsek: ,,Az ember megszeghet egy szombatot, hogy ezáltal valaki sok szombatot ünnepelhessen meg"? És a mi Atyánk maga nem gyógyítotte-e az Ő szent napján? Nem hallottatok arról, hogy töviskarcolást vagy fejfájást gyógyított meg olyan időben, amely a szombat kezdete és vége közé esik?

Ha ez az okos és szellemes válasz a jeruzsálemi akadémián hangzik el valamelyik nagynevű törvénytudós szájából, kétségkívül megtapsolják, és beiktatják a törvénymagyarázatok hivatalos gyűjteményébe. De Kapernaum csupán kis vidéki város volt, ahol korántsem uralkodott olyan liberális szellem mint Jeruzsálemben. Hamarosan furcsa mendemonda kelt szárnyra Jézusról: működését röviddel azután kezdte meg, hogy lejött a Tábor hegyéről, ahol beavatottatott Belzebub démon ritusaiba, és e sötét hatalom segítségével műveli csodatetteit. Belzebub egyike azoknak a ,,gúnyneveknek", amelyekben bővelkedik a zsidóság vallásos irodalma. Egy megtisztelő címet vagy nevet egy-két betű felcserélésével becstelen értelművé lehet változtatni. Így például Kármel törzsfőnöke vagy fejedelme, akinek özvegyét Dávid király feleségül vette, a tiszteletre méltó Lábán -, ,,a fehér ember" - nevet viselte. A Lábánból Nábál lett, az azt jelenti: ,,a bolond". Hasonló névátalakítás áldozata lett az Olümposzi Zeusz szobra, amelyet Antiokhosz Epiphanész állíttatott fel a Jeruzsálemi templomban. A szobosrnak eredetileg az volt a neve: ,,Az Egek Urának Szobra". De bizonyos betűcserék eszközlése után mindenki csak így emlegette: ,,A Sivárság Utálatossága". A Belzebub is ilyaen gúnynév, annyit tesz, hogy ,,a döglegyek ura". Eredeti formája Baál Zebul volt, azaz ,,Zebul Ura", ezt a címet viselte Atabüriosz. Amikor Akházia, Jóda királya kizuhant egy felső ablakból, és belső zúzódásokat szenvedett, nála keresett gyógyulást.

Jézus nevetség tárgyává tette a vádat.Kijelentette:
- Baál Zebul, a Démonok Fejedelme nyilván erőtlen aggastyán lett már, ha most varázslókat hatalmaz fel arra, hogy alattvalóit kilakoltassák kényelmes otthonaikból!

Következett a húsvét ideje, és Jézus több ezer galileai zarándok társaságában felment Jeruzsálembe a tanítványaival. Törvényes származásának tudatában bátran lépett a Templom területére, és a Pogányok Udvarában magyarázni kezdte ezt a zsoltárszöveget: ,,Áldott legyen az Úr, aki Jeruzsálemben lakozik!" Igen sokan hallgatták, többségükben olyanok, akik Galileából jöttek. Életpályájának ez egyik legfontosabb állomása volt, mivel Jeruzsálemben most prédikált először. Beszédének tételei kihívóan újszerűek voltak: Isten nem a Templomban lakozik, hanem azoknak az embereknek a szívében, akik feljöttek az ünnepre. Mert vajon hajléktalanná vált-e Jehova, amikor meggyalázták és elpusztították a Templomot? Démonokhoz hasonló módon bolyongott-e a csupasz hegytetőn, vagy pedig elment népével a száműzetésbe, hogy vigasztalja híveit? Az a Templom, amelyet Salamon emeltetett, nincs többé, azt a Templomot, amelyet Zorobábel épített, felváltotta egy másik. Vajon maga Jehova parancsolta-e a mostani Templom megépítését, vagy Heródes király akarta ily módon kielégíteni becsvágyát - Heródes, aki megszentségtelenítette Zorobábel Templomát, amikor azt megostromolta, rohammal elfoglalta, s közben sok papi személy és jámbor hívő életét oltotta ki?
- Szúk a ti értelmetek: látható szentélyt kívántok, hogy ott imádkozhassatok a mi Istenünkhöz. Mégis megkérdem tőletek: mi szükségünk van nekünk ezekre a pompás épületekre? Romboljátok le ezt a Templomot, és én Isten kegyelmével éppoly megfelelő lakóhelyet építek neki három nap alatt, mert ás a ti szolgátok, aki szól most hozzátok.. Izrael akkor volt nagy, amikor őseink úgy imádták az Istent, mint aki akácfából ácsolt frigyládában lakozik. Végül azt a szűk lakhelyet bálványként imádták, ezért maga Isten parancsolta meg Jeremiás prófétának, hogy vigye el az emberek szeme elől. Ám ugyanaz a Jememiás megjövendölte az Úr nevében: ,,Emlékezem reád gyermekkorod ragaszkodására, mátkaságod szeretetére, amikor követtél engem a pusztában... Szent volt Izrael az Úrnak, az ő termésének zsengéje."
- - Mit tudtok erre mondani, Izrael férfiai? - folytatta Jézus. - Nem vált-e bálvánnyá ez a hegytető is? Köveit ártatlanvér szennyezte be, Ábelnak, az első pásztornak a vére, és Zakariásnak, Darakiás fiának vére,amelyet gooosz kezek ontottak ki atyáink napjaiban a tömjénoltár mellett. A próféták hevesen kifakadtak a galileai Tábor hegye ellen, amikor azon a hajdani időkben bálványokat emeltek. Azóta a bálványok eltűntek onnan, és most tiszta az a hely. De itt, Sion hegyén megmaradtak a bálványok. Ti ezekből a tornyokból és kapukból vigyorgó aranybálványokat csináltatok.

A merész beszédet tetszéssel fogadták a galileiak, de nem azért, mintha elfogadták volna Jézus transzcendentális Isten-felfogását, hanem mert szavai legyezgették provinciális önérzetüket. A judeaiak viszont istentelennek tartották Jézus ejtegetéseit, s megbotránkozva pisszegtek, hurrogtak, a nyelvüket öltögették. A templomőrség parancsnoka egy kis csapat lévitával odasietett, mivel rendbontástól tartott. De Jézusnak pásztorbotja és durva köpenye prófétát megillető privilégiumot biztosított, s így a botrány nem fajult verekedéssé.

Jézus nem evett húsvéti bárányhúst, és tanítványainak sem engedte meg. Az esszézusok ugyanis azt mondják: ,,Áldozati vért ontani annyi, mint újra megölni Ábelt." Az ő szájhagyományuk szerint a pásztorkodó Ábel ugyanazon a hegytetőn birkatejet meg vadmézet ajánlott fel, és Jehova kegyesen fogadta ezt a szerény, vértelen áldozatot, de elutasította Káinét, aki ökröt vágott le, Káin erre féltékenységében megölte Ábelt. Jézusnak hasonló aggályai voltak, amelyeket még megerősített Ámos prófétának a véres áldozatokat elítélő nyilatkozata. Húsvét estéjén kiment a városból a közeli Bethániába, hogy kovásztalan kenyeret meg keserű füveket egyék sógorának, Lázárnak házában, és ott találkozott a királynéjával - koronázásuk óta először.

Mária azóta is igen kínosan érezte magát. Bátyja, Lázár, akit nagyon szeretett, gyakran dicsérte meg a nemi kapcsolat nélküli házasságot, s váltig bizonygatta: a férfiak és a nők csakis ilyen házasságban élve kerülhetik el a halált, s élhetnek majd ezer esztendeig a messiási királyságban, amint az megigértetett.
- Az utódok iránti vágyakozás régi tévelygés, amelyet Isten Ellensége plántált a férfiakba és az asszonyokba - magyarázta.. - Elhitette velük, hogy ily módon meg tudják akadályozni a halál végső diadalát az emberiség fölött. ,,Mi ugyan egyszer meghalunk - mondogatják -, de gyermekeink és unokáink tovább viszik az életet". Ám az igazság az, hogy a halálos aktus a halálnak engedi át a győzelmet. Tartózkodni kell a halálos aktustól. És mi szükség van utódokra? Jézus és te meg én paradicsomi szeretetben fogunk élni együtt, és sohasem öregszünk meg.
- De én mégis gyermekekre vágyom. Miért kell megtagadnom magamtól a gyermekáldást? Miért ne élhetnék én a gyermekeimmel együtt abban a királyságban, amelyről beszélsz?
- Mert akik a halálos aktust megcselekszik, azoknak előbb-utóbb meg kell halniuk. Te minden más feleségnél szerencsésebb vagy, mert férjed tartózkodik tested élvezésétől, és ezáltal örök életre szán téged.
- Márta nővérünk azt mondja nekem: ,,Férjed csak a saját üdvösségével törődik, és mit sem gondol a te szégyeneddel: úgy jöttél vissza ebbe a házba, mintha titkolt testi hibád vagy természetellenes hajlamaid lennének."
- Rosszindulatú szavak. Kötelességed megvédelmezni férjed becsületét minden rosszindulat ellen. Férjed tiszta szeretetből cselekszik.
- De úgy hallottam, hogy tizenkét tanítványt választott magának, akik két vagy három kivételével mind házas emberek, sőt családapák is vannak köztük. Ezek szerint olyan embereknek hirdeti az Isten Országát, akik már kárhozatra vannak ítélve?
- Ha majd eljön ide, minden kérdésedre meg fog felelni.
- Addig megmaradok a véleményem mellett.

Amikor Jézus belépett a házba, Mária elébe ment, megmosta a lábát, majd egész délután némán figyelte az arcát, miközben férje Lázárral meg annak rokonaival beszélgetett. Találkozásuk percében Jézus gyengéden, de tartózkodón üdvözölte, azután nem is figyelt rá mindaddig, amíg be nem toppant a szobába Márta, aki meglehetősen éles hangon panaszkodott Máriára, amiért elhanyagolha háztartásbeli kötelességeit.
- Hagyd őt - mondta erre Jézus. - Ő a jobbik részt válsztotta.

Később, amikor Jézus és Mária egy időre kettesben maradt, Mária elkezdte a kérdezősködést:
---- Uram, tanítványaid között családapák is vannak. Ők vajon halálra vannak-e kárhoztatva?
- Ki vagyok én, hogy a kárhozat ítéletét mondhassam ki bárki fölött? Egyedül csak a mi Atyánk ítélkezik a mennyekben.
Fel van jegyezve, hogy Énókh próféta elkerülte a halált. Pedig hát ő is megcselekedte a halál aktusát, és fiat nemzett, a mi hosszú életű ősünket, Matuzsálemet.
Megmondatott, hogy sem Énókh, sem Illés nem kerülte el a halált mindörökre. Mindkettőjüknek vissza kell egykor térniük a földre, itt fognak meghalni, és itt várják majd be az általános feltámadást.
- Miért taszítottál el engemet magadtól, uram, hogy bejárjad egész Galileát? Láttam ma este, hogy szerelmetes pillantásokat váltottál János tanítványoddal. Tőlem megtagadod a szerelmedet. Nem vagyok-e szép? Nem vagyok-e a tiéd?
- Van testi szépség, és van lelki szépség. A test szépsége olyan, mint a kökörcsiné. A kökörcsint hamar levágják a tövéről, gyorsan elfonnyad, és akkor vagy a széna közé hajítják, vagy bedobják a sütőkemencébe. János szépsége lelki szépség - amint Dávid király kiáltotta Jonathán holtteste fölött: ,,Csodálatos volt a te szerelmed én irántam, felülmúlta az asszonyi szerelmet!"
- Szeretlek, és csak téged szeretlek. Ahogy a sunamita asszony mondta Salamonnak: ,,Mint az imaszijat, úgy köss engem a karodra, imatokját a szíved fölé fordítva. Mert a féltékenység kegyetlen, mint a sír, és úgy éget, mint az eleven szén. Sok víz sem tudja kioltani a szerelmet, még az árvizek sem tudják megfojtani. Ha más férfiak, legyenek azok bárkik, egész vagyonukat kínálnák fel a szerelmemért, megvető gúnnyal utasítanám őket vissza."
- Salamon azért adta ezeket a szavakat a sunamita asszony szájába, mert ily módon akarta jelképezni a bűnbánó lélek szerelmét az ő Istene iránt.
- Elhiszem, hogy Salamon gyakran beszélt allegóriákban, de az is igaz, hogy nem tagadta meg magától a szerelem örömeit. Nem érte be hétszáz királyi feleségével, hanem még háromszáz ágyast is tartott. És meg van írva róla, hogy bölcsesség tekintetében felülmúlta a föld valamennyi királyát, Te magad mondtad: Isten nem kívánja az emberektől, hogy böjtöléssel sanyargassák remekbe teremtett testüket.Kis ideig böjtölnek csak, és akkor újra rendesen táplálkoznak. Szükség van-e arra, hogy egy férfi állandó szerelmi böjttel sanyargassa a testét A szerelem vágya éppoly természetes és jó, mint az evésé, máskülönben Isten nem adott volna az embernek olyan szerveket, amelyekkel e vágyat kielégíthetné. Uram, határozottan kérlek, felelj nekem,mert asszony vagyok, és te nem titkolhatod el előlem: tested vágykozik, hogy szerelemben egyesüljön az enyémmel.

Jézus nem válaszolt.
- Kérlek, ne haragudj a te szolgálódra - szólalt meg ismét Mária -, de felelj neki világosan a világosan feltett kérdésre, mivel joga van hozzá, hogy a kérdést feltegye.

Jézus felsóhajtott, és Mária fátyoltalan arcáról másfelé irányítva tekintetét megjegyezte:
- Bölcsen mondta Jószé, a jeruzsálemi Johanán fia: ,,Asszonnyal ne társalogj sokáig". Ezt a mondást a bölcsek még ezzel egészítették ki: ,,Még a saját feleségeddel se." Azóta tartják: ,,Valahányszor egy férfiember nem engedelmeskedik ennek az utasításnak, magának cselekszik rosszat, eltér a Törvénytől, és végül is a pokolba jut."
- Hogyan lehet ilyet állítani? Minden asszony rossz talán? S ha igen, akkor miért vettél engem feleségül?
- Nem minden asszony rossz, mert Isten azért teremtette a nőt, hogy a férfi élettársa legyen. Mindazonáltal igaza van a mondásnak: ,,A férfi úgy viszonylik a nőhöz, mint az értelem a testi érzékeléshez,mint a felsőbb az alsóbbhoz, mint a jobb a balhoz, mint az isteni az emberihez."
- De hát, uram, mit ér az értelem, ha elkülönül a testi érzékeléstől? Vagy lehetséges-e felsőbb emelet egy alsóbb emelet nélkül, amely megtartja? Vagy megállhat-e a szamár csupán a két hátsó lábán? És milyen tiszteletet élvezne a mi Istenünk, ha az emberiség nem imádná? Parancsold meg a te szolgálódnak, hogy tartson veled vándorlásaidban, és ő engedelmeskedik néked.

Jézus zavartan felkelt, és magára hagyta Máriát.

Bethániában történt, hogy Jézust titokban felkereste Nikodémus, Gorión fia, aki hallotta őt prédikálni a Pogányok Udvarában, és szavait azóta sem tudta elfelejteni. Mint Jeruzsálem három leggazdagabb emberének egyike, megszerezte magának azt a kiváltságot, hogy az ünnepi időszakokban használt rituális tisztító vizet ő szállította az egész városnak. Tagja voltl a nagy szanhedrinnek, ezenkívül vezetőségi tagja a templomzsinagógának, amelyet hitelvi és szertartási kérdésekben az egész világ minden zsinagógája vezető tekintélynek ismert el. Ilyen nagy hal még nem került Jézus hálójába. Jézus szívélyesen üdvözölte, de mindjárt megállapította róla, hogy félénk természetű, s mint titkos híve nagyobb szolgálatokat tehet neki, mint ha nyíltan tanítványai közé fogadná.

Bethániában történt az is, hogy Jézus kinyilatkoztatta magát a szabad esszénusoknak abban a házban, amelyben vezetőjük, Simon lakott. Kopogtatott akapun, és így szólt a kapushoz:
- Eredj, mondd meg nekik, hogy én vagyok az, akit várnak!
- Mi a neved?
- Jézus, Jószé fia, nem Eszu, Osze fia.

A kapus eltűnt, majd némi idő múltán kijött az öreg esszénus, és beengedte Jézust az első kapun.
- Ha valóban az a neved, adj róla bizonyságot - mondta az öreg.
- Hasítsd ketté a fát: megtalálsz. Emeld fel a követ: meglátsz.
- Milyen fát, uram?
- A hangafát, nem a bübloszi fát.
- És milyet követ, uram?
- Az oltárkövet, nem a türoszi követ.

Az öregembert akkora izgatottság fogta el, hogy egész teste beleremegett. Bekísérte Jézust egy belső helyiségbe, ahol a beavatottak köre előtt folytatta keresztkérdéseit:
- Uram, hogyan kell hasítani a fát?
Jézus betűjeleket írt a levegőbe:
- Dávid hasítja.
- Ki meri felemelni a követ?
Újabb jelek:
- Telmen merészeli, nem Telamón, sem Uri-tal.
- Ki fog kinyilatkoztatni téged?
- Káleb,nem Kalüpszó.

Azok a betűk, amelyeket Jézus ujjaival a levegőbe írt, a következő szavakat alkották:

DAVID DAVIZEI
TELMEN TOLMAEI
KALEB APOKALÜPSZEI

Az öreg esszénus tovább kérdezett:
- Hol tanultad meg a misztériumainkba vezető Kapu titkos feliratának elolvasását?
- Kallirrhoéban. És meglátogattam a Csigavonalas Házát is, és szembeszálltam a Kutyával.
- Épségben tértél vissza a Csigavonalak Házából?
- Én vagyok a király, a legidősebb fiú legidősebb fiának a fia, és az én anyám volt a legfiatalabb leány legfiatalabb leányának a leánya.
- Hol koronáztattál meg?
- Ahol egykor bikák bömböltek, és ahol a szent mályva nő. Nem viselem- e királyság hét jegyét és a nyolcadikat is?

Csupasszá tette jobb vállát, és köntösét felvonta a bal lábáról, hogy láthassák.

Azok mélyen meghajoltak előtte, és megkérdezték:
- Mondd meg, urunk, mikor fogsz a keleti kapun bevonulni a Városba?
- Nem ebben a hónapban, a fűzfák havában, hanem a következőben, amikor majd meglátogatlak benneteket. De azért jöttem most, hogy véget vessek minden misztériumnak, ne legyenek azok tovább titkok. Szavaimat vigyétek meg Kallirrhoéba, Én-Gedibe és Middinbe, az ottani közösségek vezetőinek. És még valamit mondjatok meg nekik: amikor Heródes meghalt, ez a mondás járt körül az országban: ,,Az Oroszlán kimúlt.", de teteméből mézet fognak majd kiszedni.
- Az nem újság, hogy Edom Oroszlánja halott. Inkább a római sasokról mondjon a mi urunk próféciát.
- Meg vagyon írva: ,,Ahol tetem fekszik, odagyűlnek a saskeselyűk." De élő embereknek nem kell félniük a dögmadaraktól.


 
 
0 komment , kategória:  A sánta Jézus -Edom Talmud  
A költő és szimbolista Jézus
  2010-02-17 22:07:45, szerda
 
  Robert Graves: King Jesus
Cassel-London Seventh Edition Januáry 1966

Fordította: Terényi István
Gondolat Kiadó Budapest, 1969
Megjelent a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadás egyezményének keretében a Madách Könyvkiadó (Bratislava) részére a Gondolat Könyvkiadó (Budapest) gondozásában.
Zrinyi Nyomda, Budapest, Bolgár Imre igazgató

Az Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom megkérdezte az Úrtól: ,,Meddig fog tartani a halál uralma?" Ő így felelt: ,,Ameddig ti, asszonyok gyermekeket fogtok szülni..." Sálom újabb kérdést intézett hozzá: ,,Akkor hát jól tettem, hogy nem szültem gyermekeket?" Ő ezt válaszolta: ,,Minden növényből egyetek, csak a keserűt ne egyétek..." Amikor pedig azt tudakolta Sálom, hogy mikor válnak ismeretessé azok a dolgok, amelyek felől kérdezősködött, imigyen felelt neki az Úr: ,,Amikor ti, asszonyok a szemérem köntösén tapodtok, és amikor a kettőből egy lesz, és amikor a hím és a nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nőstény..." És ugyanazon Evangéliumban mondotta a Megváltó: ,,Én azért jöttem, hogy leromboljam a Nőstény műveit."

Alexandriai Kelemen
(Stromata, III.)

...Kommentátorok Edom gonosz királyságával kapcsolatban említik Jesu-ha-Nocrit (azaz Jézust, mivelhogy az volt az ő népe... Egy húsvét előestéjén felakasztották... Közel volt a királysághoz (ti. utódlás tekintetében).

Balaám, a Sánta (azaz Jézus) harminchárom esztendős volt, amikor Pintiasz, a Rabló (Pontius Pilátus) megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett.

Lexicon Talmudicum ,,Abarbanel"
Alatt és babiloni Talmud Zanhedrin 106b, 43a, 51a.



Huszonegyedik fejezet A költő és a bölcs


Jézus cselekedeteit és mondásait eredetileg arameus nyelven írták meg, de a pogányokból lett khrésztinoszok görög fordításban olvassák. Meg kell mondani, ohgy ezt az írásművet csak tartózkodással szabad olvasni. Több változata is van. Ami az összeállítást, a szerkesztést illeti, abban gyakran a tudatlanság, néhol képmutatás, itt-ott hamisítás fedezhető fel. Mindazonáltal egészében véve olyan kézikönyv, amely alkalmas arra, hogy egyfelől híveket toborozzon, másfelől eloszlassa azoknak a polgári hatóságoknak a gyanakvását, akik szerint a ,,khrésztianosz" szó csupán a ,,zsidó" név egy változata. Mivel a könyv nem tartalmazza Jézus teljes történetét, hanem annak - ogy úgy mondjam - csak a csontvázát alkotja, titkos szájhagyomány teszi teljessé, amelyet fokozatosan közölnek a beavatottakkal, abban a mértékben, ahogyan azok méltónak bizonyulnak e titkok megismerésére.

Merő véletlenségből történt, hogy a khrésztianosz vallás szakértője lettem, ha szabad ezt a kifejezést használnom. A krésztianoszok üldöztetése idején alexandriai házamban menedéket adtam egy öreg és beteg ebjonita püspöknek. Ő mondta el nekem mindazt, ami szerinte az egyedüli és kizárólag tiszta khrésztianosz hagyományt alkotja.
- De hát miért akarsz megtisztelni a bizalmaddal? - kérdeztem tőle, amikor ebbeli szándékát kinyilvánította. - Én nem vagyok khrésztianosz.
- Azért, mert bár nem vagy az, mégis khrésztianoszi szeretetet tanúsítottál irántam. Továbbá azért, mert te a mi Törvényünket és prófétáinkat behatóbban tanulmányoztad, mint sok zsidó. Végül pedig azért, mert manapság én is elpanaszolhatom Istennek, amit Illés próféta elpanaszolt: ,,Egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek."
- Mit értesz azon,hogy khrésztianoszi szeretetet tanúsítottam irántad?
- Vállaltad annak veszélyét, hoegy feljelentenek, és tetted ezt önzetlenül, nem várva jutalmat.
- Szeretném, ha méltónak bizonyulnék a bizalmadra - mondtam a szegény öregnek.

De azért láttam, mennyire gyötri a gondolat, hogy feltárja előttem a titkos hagyományt. Nyilván sohasem szánta volna rá magát, ha nem retteg attól, hogy különben örökre elvész a féltve őrzött tradíció.
- A római meg a szíriai árulók - fakadt ki keserűen - bemocskolták a szent igazságot, és szörnyeteget csináltak abból, akinek az emlékét mindenekfölött tisztelem, és azt szeretném, ha ugyanúgy tisztelné az egész világ.

Már akkor sem tudtam egyetérteni a pogányokból lett khrésztianoszok e summás elmarasztalásával. Azóta végzet kutatásaim és nyomozásaim azt bizonyították, hogy az egyház jelenlegi tagjait, akik nem tudják, hogy mennyire bizonytalan történelmi talajon nyugszanak tanaik, nem lehet árulóknak bélyegezni. Figyelemre méltó bátorságról és állhatatoosságról tettek tanúbizonyságot a császári üldözések alatt, és ha tekintetbe vesszük, hogy sokan közülük a társadalom legalsóbb rétegeiből kerültek ki - itt Alexandriában csak alig egynéhányukat fogadnák be a görög misztériumok beavatottjai közé, s legtöbbjük még egy közönséges asztaltársaságnak sem lehetne a tagja -, no akkor egyenesen csodálni való, hogy a tisztességükkel és becsületességükkel milyen jó hírnevet vívtak ki. Mindamellett nyilvánvaló, hogy Jézus tanításának irányzatát, célját és hatókörét nem lehet igazán megérteni másként, mint a belőle áradó tekintély fényében. És az is nyilvánvaló, hogy a pogány-khrésztianosz egyházak alapítói, küldetését merőben félreérte, olyan új kultusz központi alakjává tették őt, amelyre - ha most élne - megvetéssel és irtózattal tekintene. Úgy állítják be őt, mint kétes származású zsidót, renegátot, aki érvénytelenítette a mózesi Törvényt, a görög gnosztikusokhoz szegődött, Apollón-szerű istenségnek tekintette magát, olyan bizonyítékok alapján, amelyeket vak hittel kell elfogadni - gondolom azért, mivel másként egyetlen értelmesen gondolkodó ember sem fogadhatná el azokat. Holott valójában - amint az eddig elmondottakból világosan kiderült - Jézus nemcsak hogy királyi sarjadék volt, hanem a mózesi Törvények megtartásához is éppoly szigorúan ragaszkodott, mint minden hithű zsidó, és egész életében arról igyekezett meggyőzni honfitársait, hogy sohasem volt, nincs, és nem is lehet más igazi isten, mint Izrael Istene. Egy alkalommal egy udvarias idegen ,,jóságos mesternek" titulálta, amit ő azzal a megjegyzéssel utasított vissza, hogy egyedül csak Isten jóságos.

Mint felszentelt király, egy ősrégi dinasztia utolsó törvényes sarja azt a bevallott célt tűzte maga elé, hogy kiteljesíti a rá vonatkozó próféciákat, és reálisan végigviszi Házának történetét. Az volt a szándéka, hogy roppant akaraterő és az Istenatyába vetett tökéletes bizakodás segítségével megszünteti a királyi pompa hivalkodó hagyományait - a hadseregeket, a hadjáratokat, az adókat, a kalandos kereskedelmi vállalkozásokat, az idegen királylányokkal való házasságokat, az udvari fényűzést, a nép elnyomását és kiuzsorázását -, egyszóval véget vet mindannak, amit Salamon király kezdett el Jeruzsálemben, ugyanakkor megtöri a születés, a nemzés,a halál és az újraszületés siralmas körét, amelyből senki sem bírt szabadulni Ádám óta. A világi hatalom iényéről való puszta lemondás nem volt elegendő. Elszántan remélte, hogy magát a halált is legyőzi. Legyőzi azáltal, hogy népével együtt végigszenvedi a Messiás Kínjait, vagyis azokat a kataklizmákat, amelyek megelőzik Isten Országának eljövetelét. Reményét Ézsaiás Könyve huszonötödik részének erre a próféciájára alapozta: ,,Elveszti a halált örökre..." Abban a Királyságban, amely csodálatosan termékeny és tökéletesen békés lesz, alattvalójává válik majd Izrael minden fia, aki elismeri őt hármas minőségében - mint királyt, mint prófétát, mint gyógyítót. És az ő jóakaratú uralkodása alatt senkinek sem kell félnie semmitől, sem nélkülözéstől, sem betegségtől, sem haláltól - nem kevesebb, mint ezer esztendeig.

A Királyság a beavatottak különböző fokainak megfelelően különböző tartományokból fog állni. Ő, Jézus lesz az elhivatott legfőbb uralkodó, személyesen felel majd birodalmáért az Istenatyának, és közvetlenül kormányozza Júda törzsét. Alatta szolgál tizenkét fejedelem - az ő tizenkét gilgál-oszlopa -, ők igazgatják a többi tizenkét törzset. E fejedelmi méltóságokat tizenkét tanítványának szánta. Közülük hatról szó esett az eddigiek során: Júdásról, Péterről, Jakabról, Jánosról, Andrásról, Tamásról. A többi hatot Galilea Kertjében választotta ki, názáreti látogatása után: Fülöpöt, Bertalant, a kánai Simont, a kisebbik Jakabot, Mátét és Tádét. Jézus úgy tervezte, hogy ez a tizenkét tanítvány alkotma majd az ő Belső Tanácsát, amelynek tagja lesz még három titkos tanítványa: az esszénus Nikanór, Nikodémus, Gorión fia, a szanhedrin tagja és Jézus egyik mostohafivére, az ebjonita Jakab. A Belső Tanács öt-öt főből álló három csopoprtra tagozódik majd: a gyógyítók, a próféták, és a törvényhozók csopportjára. Péter, Jakab, János, András és Tamás lesznek a gyógyítók, Júdás, Fülöp, Bertalan, a kánai Simon, a kisebbik Jakab a törvényhozók. Mindezek természetesen Izrael fiai, és Izrael fiaiból áll majd a hetvenkét tagú Tanács is, amely segíti munkájukat. A zsinagógákat öt körzeti szidónus fogja képviselni, amelyek engedelmességgel tartoznak a szellemi kormányzás e központi testületének.

Nők nem vehetnek részt a kormányzásban, mindamellett ők is a Királyság megbecsült polgárai lesznek. Szent kórusokat alakíthatnak, amilyenek az egyiptomi esszénus therepeuta közösségek mellett vannak, sőt igehirdetéssel is foglalkozhatnak, mert ahogyan a farizeus hagyomány tartja: ,,A férfi ne legyen asszony nélkül, sem az asszony férfi nélkül, sem ők ketten együtt ne legyenek az Úr dicsősége nélkül." Ami a többi népet illeti, azok majd szövetségesei, pontosabban alattvaló-szövetségesei lesznek egy világbirodalomnak, amelyben Izrael Királysága uralkodik. De Izrael fiai nem dölyfös urai lesznek ennek a világbirodalomnak, hanem erkölcsi példamutatói, következésképpen a legszigorúbban meg kell tartaniuk a Törvényt. A szövetséges népektől pedig meg kell követelni egy mindenkire kötelező, általános érvényű erkölcsi törvény megtartását és Isten legfőbb felségének elismerését. Az Izrael fiaira kötelező életszentség követelménye eleinte nem terjed ki azokra, akik a Noétól való közös leszármazás révén rokoni kapcsolatban állnak velük - köztük az örményekre, a cipriótákra, az iónokra, az asszírokra, Britannia északi törzseire és kimmerekre - sem azokra, akik Ábrahám ivadékainak vallják magukat, mint például az arabok, az edomiták, a dórok. De az ezer esztendő letelte előtt már mindenki az életszentség ösvényén fog járni - még a vad mórok meg az emberevő finnek is elfogadják a körülmetélést, magukénak vallják a Törvényt, s a Világosság Fiává válnak.

Jézus többeket is felszólított hogy legyenek a tanítványai, de azok különféle okokra hivatkozva nem vállalkoztak követésére. Egyikük például ezzel tért ki a felszólítás elől:
- Apám már öreg, nem hagyhatom magára. Halála után majd elmegyek hozzád, és a tanítványod leszek.
- A halottak temessék el a halottakat, mint az egyiptomi mesében - mondta erre Jézus.
- Nem mehetek még, nem mehetek!

Jézus meg volt róla győződve, hogy Isten Országa már közel van, bár eljövetelének napját és óráját csak Isten tudja egyedül. Bizonyosra vette, hogy azok a tömegek, amelyek megszívlelik prédikációit, túlélik az Isten Országának közelgését megelőző borzalmakat, és azután sem halnak meg soha. Az ezer esztendő elteltével a fizikai világ véget ér, akkor következik az általános feltámadás, és eljő a végítélet napja. Isten Országa azután beleolvad a Mennyek Országába, egy tisztán szellemi létbe, aho l megigazultak lelkei Isten dicsőségének sugárzó elemeivé válnak. Jézus ebbeli szilárd meggyőződésében kezdett hozzá a vallásos hit és gyakorlat finomításához, kiválogatva a zsidóság különböző szektáinak legnemesebb tanításait - beleértve a szadduceusokét, az esszézusokét, a zelótékát és az anávokét, vagyis a Messiás-váró misztikusokét -, s e kiválogatott elemeket egyeztetni igyekezett a fennkölt elveket valló, de szőrszálhasogatóan aggályoskodó farizeusok hitelveinek rendszerével. Bejárta a szent földet egyik végétől a másikig, mint a pásztor, aki össze akarja terelni elszéledt juhait. Még Szamáriát is felkereste, ahol a parasztság Izrael származéka volt, de a papság és az arisztokrácia olyan idegenek ivadékaiból állott, akik annak idején érdekből tértek át a judaizmusra.

A Jézus cselekedeteit és mondásait tartalmazó könyvnek a római egyházban használatos változata a merész szamáriai látogatás egyik epizódját jellegzetes módon úgy mondja el, mintha az Jeruzsálemben történt volna. És milyen ügyetlen, milyen otromba ez a hamisitás! Jézus - úgymond - megmentette egy asszony életét, akit a farizeusok házasságtörésért halálra akartak kövezni: tette ezt igen egyszerű fortéllyal, mivel csak ennyit mondott a farizeusoknak:
- Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ!

Csakhogy Jézus idejében már vagy száz éve holt betű volt az a törvény, amelynek értelmében a házasságtörő zsidó asszonyokat meg kell kövezni. Merőben új jogszokást követtek. A házasságtörő asszonyt a jeruzsálemi törvényszék elé idézték, még abban az esetben is, ha bűnég másutt követte el. A vádlott asszony megjelent a farizeusi főtörvényszék előtt, és kijelentette: nem ismeri az idevonatkozó törvényt. Ezt a bírák minden esetben elfogadták elegendő védekezésnek, és felmentették az illetőt. Csupán arra kötelezték, hogy váljon el a férjétől, és két tanú jelenlétében megfogadtatták vele, hogy szeretőjével nem találkozik többé. Még azokat a jogait sem vesztette el, amelyeket a házassági szerződés biztosított számára. Ha a házasságtörés ténye nem volt bizonyítva, hanem csak a gyanúja forgott fenn, akkor az asszonnyal ,,keserű vizet" itattak, hogy ily módon bizonyítsa ártatlanságát. Ha belehalt, akkor bűnös volt. De ez csak afféle porhintés volt - mivel a ,,keserű víz" csupán erős hashajtó anyagot tartalmazott, s a házasságtöréssel vádolt asszony ártatlansága minden esetben bebizonyosodott. Egyedül csak Szamáriában maradt meg az a régi szokás, hogy a házasságtörő asszonyt szeretőjével együtt primitív kegyetlenséggel halálra kövezzék.

Egy másik képtelenség is előfordul ugyanabban a könyvben. Az eredeti arameus verzió szerint Jézus egy szadduceussal vitázik, és elmondja neki a következő történetet. Egy szamaritánust Jeruzsálemből Jerikó felé utaztában rablók támadnak meg: mindenéből kifosztják, és sebesülten, vérébe fagyva ott hagyják az úton. Később arra megy egy pap, és nagy ívben elkerüli a szerencsétlent, majd egy lévita halad arra, az sem törődik vele. Végül egy egyszerű, jámbor lelkületű zsidó bukkan rá, bekötözi sebeit, felülteti saját szamarára, elviszi a legközelebbi vendégfogadóba, és meghagyja, hogy költségére gondosan ápolják. A történet erkölcsi tanulsága az, hogy Izrael köznépe - a farizeus zsinagógában emelkedett köznép - vallásosabb lelkületű, mint a templomi papság, s ha majd elkövetkezik az Isten Országa, abban igen kevesen lesznek Izrael hivatalos vallási vezetői közül: ,,Az elsőkből lesznek az utolsók, és az utolsókból lesznek az elsők". A szadduceusok valóban évszázadokon keresztül nem engedték be a szamaritánusokat a jeruzsálemi templom belső udvaraiba, és tisztátalannak tekintették őket. Ez magyarázza meg, hogy az említett példázatban sem a pap, sem a lévita nem segített a rablóktól kifosztott és megsebesített emberen. Jézus, bár ismerte a szamaritánusok hibáit, kijelentette: a szamaritánusok és a zsidók közt tátongó szakadékot - amelyet még jobban elmélyített a Papok Udvarának húsz évvel ezelőtt történt beszennyezése - sürgősen meg kell szüntetni. S ezt csak nagylelkűséggel lehet elérni. Ám e történet római változatában a szöveg megváltoztatásával azt hangsúlyozták, hogy a pogány khrésztianoszok ellenszenvvel viseltetnek a farizeusokkal, és általában a zsidókkal szemben. E változat szerint Jézus egy farizeussal vitatkozik, a Jézus által elmondoott történetben nem szerepel az áldozat nemzetisége, és a jámbor, könyörületes szívű zsidóból szamaritánust csináltak. Milyen otromba hamisítás ez is! A megmásított szövegnek így semmi értelme. Olyan ez, mintha valaki ,,karthágói ember"-t írna ,,római polgár" helyett olyan római tanmesében, amely arról szól, miként viselkedett valamely kritikus helyzetben egy római senator, egy római lovag és egy római polgár. Mert a pap, a lévita és a közember a zsidóság három rendjét jelenti, mint ahogyan a római birodalomban is három rend van: a senatori, a lovagi és a közpolgári rend. Továbbá Jézus a következő idézet kapcsán mondja el a példázatot: ,,Az az ember - feleli Jézus -, akin a zsidó megkönyörült". A római változatában merőben illogikus módon így változtatták meg Jézus válaszát: ,,Az az ember, aki megkönyörült a zsidón."

Egy-két alkalommal Jézus bírált ugyan farizeusokat, de bírálatai mindenegyének, sohasem az egész ellen irányultak. Olyan farizeusokat bélyegzett meg, akik a farizeus eszmék magas rendű erkölcsi mércéjét nem ütötték meg, vagy olyan személyeket, akik csalárd módon farizeusnak adták ki magukat. Az utóbbbiak főként római heródiánus ügynökök voltak, akik kötetlen beszélgetésen és vitán alapuló tanítási módszerének kiforgatásával forradalmi kijelentéseket próbáltak belőle kicsikarni.

Jézus ama híres erkölcstanítók sorát folytatta, akik között a farizeus Hillél a leghumánusabb és a legfelvilágosultabb. Ezért tartózkodott attól, hogy írásban rögzítse gondolatait. A farizeusok nagyon jól tudták, hogy milyen zsarnoki hatalma van az írott szónak. A mózesi Törvéyek, amelyek eredetileg egy pásztorokból és hegyi parasztokból álló félbarbár nép kormányzásának eszközei voltak, Jézus korában olyan zsémbes dédapához hasonlítottak,a ki már mozogni sem bír, csak a kuckójában üldögél, vagy az ágyat nyomja, de azért mégis ő akarja intézni az egész család ügyeit, jóllehet fogalma sincs róla, mekkora változások mentek végbe a világban, amióta nem forgolódhat a zajló élet eleven sűrűjében. Tekintélyét a család tagjai nem vonják kétségbe, de rendelkezéseit, mivel azok nem helytállók többé, kénytelenek másként,megfelelőbb módon értelmezni, ha nem akarják, hogy koldusbotra jussanak. Ha például az aggastyán kijelenti: ,,Itt az ideje, hogy az asszonyok néhány kötényre való kölest őröljenek meg a kézimalmon" - akkor rendelkezését ilyen értelemben veszik: ,,Itt az ideje, hogy néhány zsák búzát megőröltessünk a vizimalomban."

Hillél és farizeustársai úgy vélekedtek, hogy a Törvény rendelkezéseit nagyon pontosan kell teljesíteni mindaddig, amíg azok teljesíthetők, s nem ártanak az isteni kegyelem általuk vallott felvilágosult értelmezésének. De a Törvényhez fűzött kommentárjaikat nem foglalták írásba, hanem csak élőszóval adták elő így könnyen félre lehet tenni azokat, ha idővel pontatlanoknak vagy félremagyaráhatóknak bizonyultak. Azt tanácsolták, hogy nemcsak gabonából, gyümölcsből és egyéb fontos terményekből kell tizedet felajánlani, hanem a kerti növényekből is, ugyanakkor enyhítették a Törvény szigorát minden olyan esetben, amikor annak betű szerinti végrehajtására szégyent hozott volna a szellemére. Itt van például a házasságtörő férfiak és nők megkövezésének törvénye. A farizeusok így vélekedtek erről:
- Az asszonyok vagy általában felelős teremtmények, és akkor a vallásban ugyanolyan szerepet kell betölteniük, mint a férfiaknak, vagy általában felelőtlenek, és akkor cselekvéseikben korlátozni kell őket. Kis falusi zsinagógákban néha előfordul, hogy tanult és jámbor asszonyokat is beválasztanak a zsinagóga vezetőségébe, de az asszonyok nagy többsége nem mutat hajlamot a vallási dolgok tanulmányozására, és nem is buzdítják őket erre. Mózes Ötödik Könyvében a törvényekre vonatkozóan az a rendelkezés olvasható: ,,...Tanítsátok meg azokra a ti fiaitokat", a leányokról nem tesz említést. Következésképpen egy tanulatlan nőt nem lehet felelőssé tenni, ha vétkezik, az erkölcsi tisztesség ellen, mivel annak a férfinak, aki vele hál, nála jobban kell ismernie a Törvényt. Mózes elegendő törvényismeretet tételezett fel a nőkben ahhoz, hogy ilyen esetben halállal lehessen büntetni őket, s ennek megfelelően fogalmazta meg a szóban forgó törvényt. Csakhogy azokban az időkben a nők felelőssége nagyobb volt, mint napjainkban, mivel a pusztában kevésbé kísértette őket a bűn csábítása, mint manapság a városokban vagy falvakban, amellett ők még hallhatták Mózes élőszóval kiadott utasításait. Mármost mi legyen a teendő: kövezzük meg a házasságtörő férfit, a házasságtörő asszonyt pedig hagyjuk futni? Nem, ez nyilvánvalóan igazságtalan volna, hiszen ebben az esetben a gyenge férfi élete az erőszakos csábító asszony kezében lenne, jól tudjuk, hogy még Ádám atyánk sem volt képes ellenállni a szemérmetlen, buja asszonyi mosolynak. Ezért hát engedjük meg mind a férfinak, mind az asszonynak, hogy megbánják bűneiket és bízzuk őket Isten irgalmára, mert az Úr teremtette Éva anyánkat, és egyedül ő érti meg egy házasságtörő asszony szívét. Gondoljunk az írás szavaira: ,,Ilyen a házasságtörő asszony magatartása: eszik, majd megtörli száját, és azt mondja: ,,Nem cselekedtem én semmi rosszat."

A farizeusok felvilágosultságát talán legjobban példázza az a mód, ahogyan a szombatnap megtartásáról vélekednek. Szigorúan ragaszkodnak ahhoz az előíráshoz, amelynek értelmében szombaton nem szabad hétköznapokon is elvégezhető munkával foglalkozni. De előfordulhat olyan eset, amikor a szombatnap megtartásának túlzásba vitt értelmezése megsértené azt a mózesi parancsot, amelynek értelmében éppúgy nem szabad hétköznapokon is elvégezhető munkával foglalkozni. De előfordulhat olyan eset, amikor a szombatnap megtartásának túlzásba vitt értelmezése megsértené azt a mózesi parancsot, amelynek értelmében felebarátunkat éppúgy kell szeretnünk, mint saját magunkat. Tegyük föl, hogy szomszédunk háza éppen szombati napon dől össze, és ő a romok alól kiáltozik segítségért. Nos, szombat ide, vagy oda, ilyenkor tüstént hozzá kell fogni a mentési munkához. Maga, Hillél is szombatnap megszegésének köszönhettek, hogy egyszer megmenekült a biztos haláltól. Még fiatal korában meg akart hallgatni egy vitát, amelyet egy tudósiskola előadótermében rendeztek meg, de olyan szegény volt, hogy a pár rézgaras belépti díjat sem tudta megfizetni. Így hát az ablak alatt ácsorogva figyelte a kiszűrődő hangokat. Ott állt egész éjjel, közben erősen havazott, másnap reggel - szombatnap reggelén - ott találtak rá a négy láb magas hóban fekve, fagytól dermedten. A Törvény tudós doktorai alaposan megizzadtak, mire hosszas dörzsölés után gondos ápolással vissza tudták hozni az életbe.
- Egy ilyen ember megérdemli, hogy miatta megszegjük a szombatnapi tilalmat - mondták.

Jézus szintén pontosan megtartotta a Törvény előírásait. De azért róla is feljegyeztek valamit ami jól jellemzi a szombatnappal kapcsolatos véleményét. Látott egy embert, aki megszegte a szombati munkatilalmat, hogy valami szolgálatot tegyen a szomszédjának. Jézus azt mondta neki:
- Ha nem vagy tisztában azzal, hogy mit cselekszel, akkor megérdemled, hogy a zsinagógád elnöke megdorgáljon. De ha tudatában vagy cselekedetednek, akkor dicséretet érdemelsz tőle!

Jézus nemcsak király és erkölcstanító volt, hanem próféta is - olyan gyógyító és csodatévő próféta, mint Illés, Elizeus, Ézsaiás, Jeremiás, Ezékiel, Dániel, Hóseás, Álmos, Zakariás, Sofóniás, Mikeás, Énókh és a többiek. Amikor térítő körútja során beutazta Galielát, mindig pásztorbottal járt, és a pásztorok durva szövésű szőrcsuháját viselte, amilyent ezek a régi próféták hordtak általában. Később a tanítványaitól is megkívánta, hogy így járjanak. Prófétikus kijelentései közül sokat szándékosan félremagyaráztak a pogány-khrésztianoszok. A próféta - amint az a szó értelméből következik - Jehova szócsövének tekintette magát, amit a prófétai intuíció befolyás alatt mondott, az nem a saját kijelentése volt, hanem Jehováé. Az ilyen kijelentéseket mindig ezek a szavak vezették be: ,,Így szól az Úr". Hogy a próféta szája mindig szent maradjon, sohasem volt szabad bort innia - mert a bor a hamis próféciák forrása -, csupán királyi mennyegzőn ízlelhette meg a szőlő nedűjét. Amikor Jézus a feljegyzések szerint ilyen kijelentéseket tett: ,,Én vagyok a feltámadás és az élet", vagy ,,Én vagyok az út, az igazság és az élet" - akkor ez úgy értendő, hogy Jehova nevében szólt, és a szöveg elé kell gondolni a bevezető szavakat. Minden más értelmezés történelmileg elképzelhetetlen. Jézus bevezetésként rendszerint a kétszer megismételt ámen héber szót használta, amelynek szó szerinti értelmezése: ,,Ő erős volt", Jézus azonban ilyen értelemben használta: ,,Jehova erősen, szilárdan kinyilvánította". A pogány-khrésztianoszok, akik Jézust istenné akarják magasztosítani, a kellemetlen áment a ,,valóban" vagy ,,így van" kifejezéssel fordítják, sőt gyakran egyszerűen elhagyják. Továbbá számos olyan mondást tulajdonítanak neki, amelyekről köztudomású, hogy Hilléltől, Sammájtól, Simontól, az Igaztól és más híres zsidó moralistáktól származnak. Egyszerűen kihagyták a szövegekből azokat a passzusokat, amelyekben Jézus alázatos elismeréssel szól a fentebb említett híres zsidó tanítókról. A arameus eredetiben például ilyen nyilatkozatok olvashatók tőle:
- Nem hallottátok, milyen választ kapott a szókói Antigonosz Simonnak, az Igaznak ajkáról? Mert Simon azt szokta mondani: ,,Ne olyan szolgák legyetek, akik a jutalom reményében szolgálják az urukat, hanem olyanok, akik jutalmat nem várva szolgálnak, és az Égtől való félelem legyen rajtatok."

Vagy:
- Hallottátok-e, hogy a tudós Hillél - áldott legyen az emléke - mit mondott annak a csúfolódó embernek, aki azt kívánta tőle, hogy fél lábon állva tanítsa meg őt az egész Törvényre: Hillél így felelt neki: ,,Szeresd az Urat teljes szívedből, és ne tégy felebarátodnak olyasmit, amit nem szeretnél, ha veled cselekedne! Ez az egész Törvény, a többi csak magyarázat hozzá."

Vagy:
- És Hillél véleménye, fordított megfogalmazásban megtalálható Ariszteasz Levelében: ,,Tedd másoknak azt, amit szeretnél, ha mások neked tennének meg."

Figyelmes királyhoz illőn Jézus beszédmódjában mindig alkalmazkodott alattvalóinak különböző rétegeihez. Prófétákhoz, mint például Keresztelő Jánoshoz, úgy szólt, ahogyan költői szoktak, a törvénytudókkal szemben azok műveit és tudós nyelvezetét használta, kereskedőkkel és kézművesekkel közvetlenebb hangnemben beszélgetett, a néptömegnek, amely nem volt elég fogékony ahhoz hogy meg tudjon érteni mély értelmű költeményeket meg bonyolult vallási elméleteket, dalokat énekelt, és egyszerű példázatmeséket mondott.

Dalai, énekei közül egynéhány megmaradt. Többnyire egyszerű tanácsokat tartalmaznak mindkét nembeliek számára: ne engedjék, hogy a társadalmi érvényesülés becsvágya vagy a mindennapi élet számtalan kisebb-nagyobb gondja elterelje gondolataikat Isten Országáról. Például:

Nézzétek csak a hollókat,
Nem szántanak, nem aratnak,
Csűrt maguknak nem építnek,
Élelmüket hogy ott tartsák.
Isten gondoskodik róluk,
Mint jó pásztor juhairól.

Nézzétek csak a kökörcsint,
Nem fon, nem sző, nem varrogat,
Mégis Salamon nővére
Minden dicső pompájában
Nem volt oly szép ruhájában,
Mint a kökörcsin az övében.

A Jézus cselekedeteiről és mondásairól szóló könyvben ez a dal prózai átírásban szerepel. ,,Salamon nővére" helyett ,,Salamon"-t írtak, gondolom azért, mert Sába (Seba) királynője megcsodálta Salamon fényűző pompáját. Persze ez a szövegmódosítás felborította, összekuszálta azt a költői párhuzamot, amely a férfiakat jelképező hollók és a nőket szimbolizáló virágok között van az eredeti versben. Elhomályosítja továbbá a koronázási zsoltárra való utalás is, amelyben a király leánya dicső pompájában tündököl. A király ugyanis a zsoltárban Salamon apja, Dávid, s az ő leánya Salamon ,,nővére és hitvese", az Énekek Énekének sunemita asszonya. A pogány-khrésztianosz verzió érthetetlen módon kihagyta a dal két magyarázó versszakát:

Úr kegyelme a hollókon,
Mert azok jót cselekedtek
A tisbita Élijával,
Künn a vadon pusztaságban,
Kitől Izrael vezéri
Minden ételt megtagadtak.

Gondja van a kökörcsinre,
Mert e szép virág könnyétől
Bíbor színre vált a pázsit,
Ahol Ábel vére omlott.
Tavaszonként áldja Istent,
Pompás szirmait kibontva.

Lehetséges, hogy a tisztátalan madárnak számító holló dicsérete mögött a holló és a bagoly közötti jól ismert ellenséges viszonyra való utalás rejlik, ahogy mi görögök szoktuk mondani: ,,A bagoly hangja egy dolog, a holló hangja más dolog". A holló ugyanis a gyógyító és költő Élija vagyis Illés madara volt, s bár tisztátalan lénynek számított, szerencsét hozó madárnak tartották. Ezzel szemben a bagoly Lilithnek, az Első Évának volt a madara, és Jézus Lilith megsemmisítését tűzte ki célul maga elé.

Még a fent idézett dalnál is egyszerűbb az, amely így kezdődik:

Ne sóhajtozz, ne siránkozz,
Könnyítek én a gondodon:
Mert áldottak a szegények -
Övék l esz Isten országa.
Áldottak az irgalmasok -
Isten is az lesz hozzájuk.
Áldottak a tiszta lelkek -
Mert ők Istent meglátják.
Áldottak a szelíd lelkek -
Iste sátra lesz honuk.
Áldottak, akik éheznek -
Bőven lesz mit enniök...

Egy másik dalocska Isten jóságát hirdeti:

Kérjetek, és kapni fogtok,
Keressetek, és találtok,
Kopogjatok, s ajtó tárul -
Bízzatok, m ert jó az Isten.

A ,,Ha jobb szemed megbánt téged" kezdetű dal arra buzdítja az embereket, hogy szelíd béketűréssel viseljék el a külső elnyomatást, ugyanakkor büszke bátorsággal küzdjenek a belső elnyomatás ellen. Az ,,Ítéld meg a fát" kezdetű pedig a morális megítélés alapelvét szabta meg:

Ítéld meg a fát a gyümölcséről,
Ne ítéld meg leveléről...

Jézus némelyik tanmeséjét primitív balladai formába öltöztette. Az egyik például a gazdagról és a koldusról szól, s elmondja, hogy melyiknek milyen sorsa lesz a másvilágon. Ebbe a csoportba tartozik az a ballada is, amely így kezdődik:

Kimegy vetni a paraszt,
Oldalán nagy bőrtarisznya,
Tarisznyában búzamagvak.
Járja vígan a barázdát,
Hinti, szórja nagy serényen
A jó magot, a jó magot.

Úgy mondják, olyan költeményeket is alkotott, amelyeknek szépsége vetekedett Ézsaiás és Ezékiel dalainak költőiségével, de ezeknek egyike sem maradt meg.

Néha oly módon adott leckét tanítványainak az erkölcsi jellegű kérdések megítéléséből, hogy valamilyen szimbolikus cselekedetet művelt. Így történt például Kánában, ahol részt vett unokaöccsének, Paltinak a lakodalmán. Későre járt az idő, a vendégek minden bort megittak, s abban a késői órában már nem lehetett innivalót beszerezni. A lakodalom ceremóniamestere kínos helyzetében Jézushoz fordult tanácsért. Jézus meghagyta a cselédeknek, hogy a kiürült boroskancsókat töltsék meg azzal a rituális tisztító vízzel, amelyet minden hithű zsidó kézmosásra szokott használni étkezések előtt és után, s a kancsókat ugyanolyan ceremóniával szolgálják fel a vendégeknek, mintha bor volna bennük. Azok eleinte vonakodtak, de Jézus anyja - ő volt a női vendégek között a legidősebb - biztatta őket, hogy töltsenek maguknak. Jézus ízlelte meg elsőnek a vizet, dicsérve zamatát és színét, és olyan élvezettel szürcsölgette, mint az ilyen borszakértők szokták.
- Ilyet ivott Ádám a Paradicsomban - jegyezte meg a legnagyobb elismerés hangján.

A ceremóniamester követte példáját, és esküdözött, hogy életében nem ivott még ilyen jó bort Úgy vélte, ezzel helyesli Jézus nyilatkozatát:
- A tisztaság, vagyis a ,,szentség az Úr előtt" jobb, mint a túlzott mértékű ivás. Mert Ádám az ő ártatlanságának napjaiban tisztább örömöket ismert, mint ivadéka, Noé, aki a bort feltalálta. A bor jó dolog, de túlzásba vitt élvezete Noét szégyentelenségbe, fiát Khámot pedig bűnbe és szolgaságba taszította.

De az én ebjonita informátorom szerint Jézus még ennél is többet mondott. Azt mondta: az ártatlanság napjaiban Ádám és Éva tartózkodott a testi szerelemtől - amelynek jelképe az Énekek Énekében a bor -, és mikor a bűnbeesés után szeretkezni kezdtek, szerelmük gyümölcseként megszületett Káin, az első gyilkos, aki a Halált behozta a világba. Az emberiség csak akkor térhet vissza az Édenbe, ha a férfi és a nő szerelme ismét olyanná válik, hogy száműzik belőle a testiség veszedelmes gyönyöreit.

A kánai lakodalomban Jézus és a ceremóniamester oly nagy komolysággal és valószerűséggel alakították drámai szerepüket, hogy a részeg vendégek némelyike valóban azt hitte: bort ivott. A pogány-khrésztianoszok, akik sem a bortól, sem a házasságtól nem tartóztatják meg magukat, Jézusnak ebből a szimbolikus aktusából afféle vulgáris csodát csináltak, amilyeneket szíriai szemfényvesztők szoktak produkálni vásári sokadalmak szájtátó publikuma előtt! Ugyancsak ilyen csodának tüntették fel Jézusnak egy másik szimbolikus aktusát is, azt állítván, hogy követőinek nagy sokaságát öt kenyérrel jóllakatta.

Jézus ezt az aktust a Genezáret tavánál hajtotta végre, egy délután, amikor kénytelen volt bárkára ülni, mert Tarikheai közelében rengeteg ember csődült össze körülötte. Lehettek vaegy ötezren. A bárka lassan siklott a délkeleti part mentén, a tömeg mellette loholt a parton, néhány mérföld után azonban a többség megéhezett, elfáradt, s visszatért a városba. De körülbelül ezren nem tágítottak. Jézus ekkor a partra szállt, látva, hogy akik kitartottak, nem kiváncsi bámészkodók, hanem az igazság őszinte keresői.
- Az ötezerből négyezren elmaradoztak, de ezren idáig követtek. Mihez kezdjek velük?
- - Uram - mondta Péter -, a négyezer azért fordult vissza, hogy kenyeret egyék. Mondd meg ezeknek is, hogy térjenek haza, mert ők is nyilván megéheztek.
- Nem. Majd táplálom őket, mert ahogyan a mondás tartja: ,,Engedd, hogy a jobb kezed elutasítson, de a bal kezed invitáljon."
- Kétszáz drachmáért sem lehetne annyi kenyeret venni, amennyi elég volna nekik. Arról nem is szólva, hogy ezen az elhagyatott helyen ugyan hiába keresnénk pékműhelyt.
- Élő kenyeret adok nekik.

A folytatás megtalálható a Jézus cselekedeteiről és mondásairól szóló könyvben. Ám az aktus eredeti jelentése nyilván feledésbe merült, mert a leírás zavaros és homályos.

Jézus leült egy sziklára, és felszólította a tömeget: telepedjen a fűbe.
-Öt kenyér elég lesz hat csoportnak - jelentette ki. - Utána majd a többieknek adok enni.

Péter harsogó hangon kiáltotta a tömeg felé:
- Melyikőtöknél van kenyér?

Erre előállt egy fiú, két tarisznyával: az egyikben öt lepénykenyér volt, a másikban néhány roston sült hal.

Jézus az alábbi utasítást adta tanítványainak:
- Fogjatok egy-egy kosarat. Ti fogjátok kiosztani a porciókat. Állítsatok össze hat csoportot, férfiakból és nőkből egyaránt. Mondjátok meg nekik, hogy kört formálva üljenek le, arccal felém fordulva. A déli végen hagyjanak üres helyet. De előbb mindenki mossa meg kezét a tóban!

Miután ez megtörtént, Jézus prédikálni kezdett az élő kenyérről, Isten igéjéről, hogy milyen azzal táplálkozni az évnek minden egyes napján. Arra is emlékeztette őket, hogy Elizeus próféta miként lakatott jól száz embert mindössze húsz kenyérrel, miután kijelentette nekik: ,,Így mondja az Úr: valamennyien egyenek kenyeret, és még fölösleg is maradjon!" Elizeus kenyerei ugyanis nem közönséges kenyerek voltak, hanem a termés zsengéjéből sütötték azokat, a Béth Salisában kicsépelt legelső kéve magvaiból, amelyeket hálából Istennek ajánlottak fel. Élő kenyerek voltak, amelyekben benne lakozott az aratás szelleme, kenyerek a Kenyér Házából.
- Hozzátok ide nekem az öt kenyeret, hogy megszenteljem azokat!

Odavitték a kenyereket. Jézus megszentelte azzal a formulával, amelyet a papok szoktak használni, amikor Istennek ajánlják fel a zsengéket, majd darabokra tördelte a kenyreket, s mindegyik kosárba egyenlő számú darabot rakott.
- Most pedig - mondta tanítványainak - ki-ki álljon egy-egy fél csoport jobb oldalára!

Azok engedelmeskedtek.
- Mindenki kap egy egész kenyeret! - mondta Jézus, és a hagyott réstől keleti irányban elindulva, végigjárta a kört. Amikor egy-egy tanítványhoz ért, elvette tőle a kosarat, a várakozók mindegyikének kiosztott egy látszat-kenyeret, majd a kiürült kosarat visszaadva továbbhaladt.
- - Egyetek csak, falatozzatok kedvetekre! - biztatta őket.

Hogy példát mutasson nekik, maga is rágni kezdett egy darabkát, és élvezettel majszolta.

Mindenki követte példáját - ki jókedvűen, ki komolyan.

Amikor a kör befejeztével ismét a réshez ért, megállt, és magához szólította tanítványait. Azok odafutottak hozzá.
-Itt még maradt kenyér - mondta nekik Jézus. - Rakjátok a fűre.

Miután ez megtörtént, kijelentette:
- Nézzétek, ebből kitelik öt egész kenyér. Szólítsatok ide még öt embert, hogy töltsék ki a rést!

Odahívtak újabb öt embert, s mindegyik megkapta a maga látszat kenyerét. Jézus aztán megszentelte a sült halakat, és azokat szintén úgy osztotta ki, mintha mindenkinek egy egész hal jutott volna.
- Négyezer ember elment, egyezer maradt. Akinek van szeme a látásra, az lásson!

Majd felszólította a körben állókat, hogy engedjék át helyüket azoknak, akik még nem kaptak enni. Amikor újra kialakult a kör, ismét az élő kenyérről prédikált. Elmondta, hogy amikor József előre látta a hét ínséges esztendő bekövetkezését, hét óriási magtárt építtetett Egyiptomban, és minden bőséges esztendőben megtöltetett közülük egyet gabonával, ily módon biztosította a népét a hét szűk esztendőre.
- József atyja, Jákos tizenegy fiával együtt lement Egyiptom földjére, hogy legyen mit enniök - folytatta - József akkor megbízta testvéreit és fiait, hogy osszák ki a kenyérgabonát a népnek. Úgy rendelte, hogy mindegyikük egy hétig végezze ezt a kötelességét, egymást felváltva, és a hét magtárból is sorban egymás után osszanak gabonát.

Így szólván, a kenyérdarabokból álló kupacot hét kis kupacra osztotta, s azokat egy-egy kosárba rakta.
- Itt vannak a magtárak - mondotta, majd a tizenkét tanítvány mindegyikének valamelyik patriarcha nevét adta. De még egy személyre volt szükség, hogy Benjámin is legyen közöttük. Jézus előhívta a körből azt a fiút, aki a kenyeret meg a halat hozta - ő lett Benjámin.

Utána megkezdődött a második kiosztás. Sorjában előléptek a ,,patriarchák", s kosarukból hét-hét embernek adtak fejenként egy kenyérdarabot. A Rúben szerepét játszó Péter kezdte az osztogatást, s miután egymást váltogatva ő és a többi ,,patriarcha" négyszer osztott, éppen ahhoz a réshez értek, ahonnan Jézus a fiút előszólította.
- Menj vissza a helyedre, Benjámin - mondta Jézus most a fiúnak. - E kosarakban levő öt kenyér téged illet, mert meg van írva: ,,Benjámin része ötször akkora volt, mint tstvéreié". És a zsoltáríró is azt mondja: ,,A kis Benjámin az ő uralkodójuk."

Majd erős hangon az egész tömeghez intézte szavait:
- Akinek van szeme a látásra, az lásson! Négyezer ember elment, egyezer maradt. És íme, egy másik Józsefet láttok itt!

Miután a tömeg minden tagja megkapta a porcióját, és megmosta a kezét, Jézus megáldotta, majd elbocsátotta őket maga pedig tanítványaival visszament a bárkára. Felvonták a vitorlát, s miközben a hajó távolodott a parttól, Jézus megkérdezte tanítványaitól:
- Hány kenyeret osztottam ki a tömegnek az első alkalommal?
- Ötöt.
- És hány kosár volt?
- Tizenkettő.
- És hány kenyér maradt?
- Még öt embernek elegendő.
- És a második alkalommal?
- A kenyerek száma ugyanaz volt, de hét kosárban került szétosztásra. Öt kenyér maradt, azt mind ugyanaz a személy kapta.
- Jól feleltetek. Az első alkalom arra a négyezerre vonatkozott, amelyik elment. A második arra az ötödik ezerre, amelyik kitartott. Melyikőtök érti az én számolásomat?

Csak Tádé és Máté jelentette ki, hogy ők megértették.
- Nos, Tádé, magyarázd meg az elment négyezret.
- Az négyezer esztendőt jelent. Úgy tanítottad nekünk, hogy ennyi telt el Ádám óta.
- És a tizenkét kosár?
- Az a Zodiákus tizenkét jegye és a tizenkét egyiptomi hónap, amelyeknek mindegyike harminc napból áll. Erre is tanítottál meg minket.
- Hát az öt kenyér?
- Az nem más mint az öt évszak. Mindegyikben hetvenkét nap van. Összesen háromszázhatvan nap van, ennyiből áll egy nyilvános egyiptomi esztendő. Ezt is tőled tudjuk.
- És a megmaradt öt kenyér?
- Azt az öt napot jelenti, amelyeket hozzá kell adni a nyilvános esztendőhöz. Mindegyik valamely hatalomnak a napja.
- Jól feleltél. Máté, most te magyarázd meg a másik rejtvényt!
- A tizenhárom felügyelő a tizenhárom hónapot jelenti, mindegyikben négy hét van, így tanítottad nekünk. Az év háromszázhatvannégy napot tesz ki, amint az Illés próféta könyvében olvasható. Egy irgalmas nap adatik hozzájuk, amely Khrésztosznak, a Kegyes Gyermeknek a napja. Neki hódol az az öt hatalom, akiknek régente az öt napot szentelték.
- Ki a Gyermek?
- A jó talajba vetett mag, aki - így tanítottad nekünk - a zsengék idején érik be, és Isten használatára szenteltetik.
- És a hátramaradó ezer?
- Ezer esztendő múlva jő el az Isten Országa.
- Jól feleltél. Ki tudja megmagyarázni a halakat?

Péter szólalt meg:
- Meg van írva: ,,Emlékezzünk azokra a halakra, amelyeket Egyiptomban ettünk."
- Péter, Péter - mondta Jézus szemrehányó hangon -, milyen merész agy a tévedéseidben!

A tanítványok hallgattak. Végül Fülöp törte meg a csendet:
- Józsua, Nún fia volt, ami annyit tesz, mint a Hal Fia. Te is Józsua vagy, mert Jézus (Iészusz) görög változata a Józsua névnek. És egy halnak a fia olyan hal, amelyik hasonló az apjához. Józsua azt jelenti: ,,Jehova meg fog menteni." Te, egy hal, Józsuát osztottad szét az éhes sokaságnak, ami annyit jelent, hogy Isten megmenti őket, ha hallgatnak igéidre, és engedelmeskednek Mózes Törvényének, mert Mózes is hal volt.
- Miért mondod, hogy Mózes hal volt?
- Hát azért, mert vízből húzták ki.

Jézusnak tetszett Fülöp okoskodása. A khrésztianoszok mind a mai napig arról a titkos jelről ismerik fel egymást, hogy lábujjukkal halat rajzolnak a porba, vagy bal kezük ujjaival halfejet formálnak.

De az én informátorom szerint ez még nem volt minden. Amit Jézus akkor tett, annak az volt a célja, hogy költői formában közöljön valamit, aminek a jelentése egyszerű is, bonyolult is egyszerre. Az egyszerű az a gondolat volt, hogy Izrael Istene naponta fogja táplálni népét az élet kenyerével, ha a nép az év minden napján Őt szolgálja, s azokkal az igékkel táplálja lelkét, melyeket Mózesnek meg a prófétáknak kinyilatkoztatott. A bonyolult, nehéz gondolat pedig az volt, hogy Mózes az egyiptomi kalendáriumot követte, ebben egy év harmincnapos hónapokból állott, mindegyik hónapban három, egyenként tíznapos hét volt, és a végéhez csatolták az öt fennmaradó napot. De a szent hétnapos hét ebben a naptárrendszerben nem volt a hónap pontos felosztása, sőt abban a másikban sem, amely a babilóniai fogság idején lépett az előbbi rendszer helyébe. Ebben az újabb időszámítási rendszerben az évek tizenkét holdhónapból állottak, és szabályos időközökben még egy-egy tíznapos periódust iktattak be.

A Messiásról, József Fiáról szóló próféciák nagy tette jövendöltek, s köztük szerepelt az a jóslat is, hogy a Messiás meg fogja reformálni az időszámítás rendszerét. Jézus ekkor még nem nyilvánította ki, hogy ő a Messiás, ezért, bár reformtervét közölte, olyan formában tette ezt, amely a nagy nyilvánosság figyelmét nem keltette fel. Elgondolása a következőkben foglalható össze. Az évet tizenhárom hónapra kell osztani, amelyeknek mindegyike huszonnyolc napot foglal magában (ezt a rendszert követték a zsidók ősei, mielőtt Egyiptomba vándoroltak). Mindegyik hónapban négy-négy hét lesz, ily módon csak egy nap maradt fenn - a téli napforduló, Jézus születésnapja, az a nap, amelyen elvetik a szent magot, az utolsó hétnapos hét tehát nyolcnapos hétté bővül. A nyolcas a teljesség hagyományos száma, ez a magyarázata annak, hogy a frigysátor szentélyében az aranyasztalra kitett tizenkét kenyeret nyolc pontból álló kereszttel jelölték meg. Az új naptárban tehát nem öt nap marad többletként az esztendőben - ezeket Egyiptomban Ozirosznak, Hórusznak, Széthnek, Ízisznek és Neftisznek szentelték -, hanem csupán egyetlenegy, amely a Dániel próféta által megjövendölt Ember Fiának szentelt nap lesz. Minden évszak neki fog adózni . Mert Fia ott fog majd ülni Atyjának , az Örökkévalónak a jobbján. A jobb kéz a zsidóknál a déli égtájat is jelenti, és azt a fiút, akinél a kenyér meg a hal volt, a hallgatóság által formált kör déli pontjára állította Jézus.

Az a körülmény, hogy Jézus nem fejtette ki elgondolását, félrevezette a pogány-khrésztianoszokat. Szavainak a következő jelentést tulajdonították: ,,Én vagyok mindazon próféciáknak a beteljesedése, amelyek Tammúzra, a gabonaistenségre vonatkoznak." Azért gondolták így, mert Jézus Tammúz születésnapján született Betlehemben, a ,,Kenyér Házában", Tammúz barlangjában, s Tammúz aratókosara volt a bölcsője. Továbbá azt is gondolták, hogy Jézus Kánában mondott szavai a következő célzást tartalmazták: ,,Én vagyok mindazon próféciáknak a beteljesedése, amelyek a boristenségre, azaz Noéra, vagy Duszareszre, vagy Dionüszoszra vonatkoznak. Názáretből való vagyok, a Bornak Házából". Később ugyanisi Jézus kijelentette tanítványainak: ,,Én vagyok a szőlőtőke, ti vagytok az ágak", csakhogy akkor nem magáról, hanem Jehováról beszélt, és szavait kettőzött ámennel vezette be. Még később sokkal nyomósabbnak látszó érveket is találtak a pogány-khrésztianoszok ahhoz, hogy élreértsék Jézust- de erről majd akkor írok, ha rákerül a sor. Némely khrésztianoszok odáig mentek ebben a misztikus Jézus-kultuszban, hogy a hüvelykujjukon olyan gyűrűt viseltek, amelybe ez a három görög betű volt vésve: Ióta, Éta, Szigma. Köztudomású, hogy ezek Dionüszosz egyik nevének vagy jelzőjének kezdőbetűi (a teljes név fordításban így hangzik: ,,Az Élet Vizeinek Adományozója"). De Jézus nevének görög formája is ugyanezzel a három betűvel kezdődik.

Isten Országának eljöveteléhez való kapcsolatát egy hirtelen támadt prófétikus intuíció világosította meg Jézusban. Egy halászbárkán tartózkodott akkor, a galileai tengeren, Péterrel meg Andrással, akik egész éjszaka fáradoztak, de egyetlen halat sem sikerült fogniuk. Jézus egy bizonyos helyre mutatva azt tanácsolta nekik, hogy ott vessék ki hálóikat, és majd számolják meg a zsákmányt. Péter és András megfogadták a tanácsot, valóban jó fogást csináltak - százötvenhárom halat számoltak össze. Ez a história voltaképpen alig érdemelne említést, hiszen gyakran megesik, hogy még egyűgyű és ostoba embereknek is ennél figyelemre méltóbb megérzéseik támadnak. De jelentőssé teszi az a körülmény, hogy a közfelfogás szerint a százötvenhárom szimbolikus szám, ennyi külön nyelv van az ismert világban. És Jézus kijelentette:
- Ha eljő a Királyság, a világ valamennyi népét magába foglalja majd.
 
 
0 komment , kategória:  A sánta Jézus -Edom Talmud  
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 30 
2017.04 2017. Május 2017.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 6 db bejegyzés
e év: 93 db bejegyzés
Összes: 6280 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1025
  • e Hét: 5634
  • e Hónap: 27009
  • e Év: 161736
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.