Belépés
liliana01.blog.xfree.hu
Az öröm abból ered, hogy valaki meg tudja látni azt, ami szép és jó az életben. Aki szétrombolt egy előítéletet, akár csak egyetlenegyet is, az az emberiség ... Szalóki Lívia
1947.08.05
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 12 
Csukás István: Vadgesztenye koppan a fejemen
  2021-09-14 13:30:53, kedd
 
 


Csukás István: Vadgesztenye koppan a fejemen

Vadgesztenye koppan a fejemen, itt az ősz,
na, ez aztán elcsépelt költői téma!
A vadgesztenyét mindenesetre zsebre vágom,
ajándék ez is, vagyis ingyen van, mint
a levegő, vagy a fák aranya, vagy a bokor
sün-szuszogása, mohón begyűjtök mindent,
jó lesz még - mikor is, mire is? Jó lesz
bizony! Madár fürdik a kerti csapnál,
kutyafej nyúlik ki a kerítésen, körte
bimbamoz, dió pislog manószemként
a ráncos szemhéj mögül, elteszem ezt is
a többihez, hogy a végén ne üres kézzel menjek.
 
 
0 komment , kategória:   Csukás István  
Csukás István: Ki ette meg a nyarat?
  2021-08-31 10:04:35, kedd
 
 


Csukás István: Ki ette meg a nyarat?

Ki ette meg a nyarat? Tegnap
még itt volt, mértük a lázát:
37 fok árnyékban, vagyis a fák
hóna alatt. Most se láz, se nyár,
a fák dideregve kapkodnak a levelek
után, rémes csontvázak, kiköpött
halszálkák. De ki ette meg a nyarat?
A kutyámra nézek gyanakodva:
fejét rázza, pofáját nyújtja, eloldalog,
megsértődve morog: ,,Megint mindent
rám kennek ..." A fecskéket figyelem,
zsinórírást bögöztek a villanydróton,
silabizálom, de nem tudom elolvasni,
miről szól, kinek szól? Legyintek,
á, nekik ez túl nagy falat! Macska
füstöl át a kerítésen, szájában egéríz,
verébíz, lopott tejföl íze, nem foglalkozik
nyárevéssel, a harmadik szomszédból
gúnyosan visszanyávog. Finoman megpendül
a napraforgó cintányérja. Fülelek,
talán tud valamit. Talán a virágok!
A kertben rózsa, kannavirág, büdöske,
a kifeszített madzagon hajnalka tornázik;
szimatolva motyogom: ,,Kölnigyár, ott a nyár!"
A rózsa a fejét ingatja, a kannavirág
üresen kondul, a büdöske elpirul, a hajnalka
tele szájjal nevet: micsoda buta kérdés!
Fejemet ingatom, üresen kondulok, elpirulok,
de nem nevetek, mert, nem, egyáltalán
nem buta, mert hova tűnik, ami volt?
S dideregve kapkodok a leveleim után,
Mert nyár vagyok és fa vagyok egy boldog
pillanatra, és miért voltam, hogyha
eltűnök, s miért tűnök el, hogyha voltam?

 
 
0 komment , kategória:   Csukás István  
Csukás István: Nyárutó
  2021-08-28 11:12:11, szombat
 
 


Csukás István: Nyárutó

Lassan véget ér a nyár.
Rézsút súrolja a napfény a kertet, hónalj-árnyékot
növeszt a leveleknek, a mézarany parkettán elömlik
a nagyszoba hátsó faláig, a fehér tükörben tűnődve
visszadereng: örök hófalról az örökös napfény.
Tudjuk, de még nem törődünk vele, látjuk, de még másfelé
nézünk, az út közepén túl, a nyár közepén túl,
de már hibátlanul együtt, mint a szél és a lomb.
Darázs reszket és elélvez a gyümölcsillatban, édes, édes ősz jön,
felhangolt idegeket zsongató, érett ízeket kortyoltató.
Szemedből visszatükröződik az arcom, szívedből visszatükröződöm,
így teljesedek be, szelíden megérve immár az örömre,
ámulva és önfeledten reszketek a mosolyodban;
hát köszönöm, hogy vagy, hogy lélegzel, hogy jársz-kelsz,
hogy ajtót nyitsz, hogy öltözöl, hogy vetkezel,
hogy megfelezed minden percem, szívverésünkkel bedobogjuk az időt,
s vígan megszökünk belőle egy-egy kielégült órára,
visszarepülünk kamaszkorunkba angyalizmokkal,
s boldogan érkezünk meg újra s újra magunkhoz az ismerős úton.
És köszönöm, hogyha kell, csak úgy vagy, mint fehér falon
visszaderengő napfény, hogy ne féljek nagyon a papírra hajolva,
önkéntes, divatjamúlt őrszem, meg ne pucoljak s el ne vaduljak,
pofámon sörtét növesztve ne vicsorogjak, higgyem a nagyobb erőt,
a nagyobb hatalmat, a szelíden mosolygó ikonon a nyár végi aranyglóriát.
Alacsonyabban jár a nap, óriásira nagyítja az árnyékunkat,
s kivetíti, hová, milyen falra, milyen bohóckodó ugrabugra lesz
egyszerű mozdulatainkból, milyen hörgés lélegzésünkből,
milyen zuhanás ölelkezésünkből - kifordít önmagunkból ez a szörnyű
távlatú árnyjáték, hát köszönöm, hogy úgy élünk, mintha nem vennénk észre,
és hogy életünk mégis a miénk!
 
 
0 komment , kategória:   Csukás István  
Csukás István: Virágmondóka
  2021-06-02 12:11:33, szerda
 
 


Csukás István: Virágmondóka

Hérics,
hunyor,
iringó,
tavasz vizén elringó,
szellőt űző sarkantyú,
hó-ködmönön karmantyú,
sárga, kék, zöld villanás:
évszakok szemaforjele,
moccanatlan utazás.

Könnyű égnek nekivág,
éren át és réten át,
száll a bürökgémorr, sőt,
hasítja a levegőt,
lentről nézi őt:
lándzsás útifű,
borzas turbolya,
folyondárszulák,
s a bús májmoha.
Repül, de hova?
Repül, de hova?

Hömpölygő zöld folyamon,
málló talajon,
hasal a nyár ingó békatutajon.
Földi tömjén füstje száll,
csavarodik,
kavarodik,
mintha volna illatos szakáll.

Totyog,
lépked,
ide kipp,
oda kopp,
fehér libatopp.

Erdő mélyén szimatol
nehézszagú gólyaorr,
tudatáig nem hatol:
rajta kívül senki sincs
se közel, se távol,
hiába is szimatol.

Üröm,
pimpó,
rókasás,
kellemetlen útitárs,
üröm: keserű,
pimpó: tikkasztó,
rókasás: kezet-lábat elvágó.

Kapaszkodik pap palástba,
nadrágszárba,
szamár gubanc bundájába,
villog sárgán, rémesen,
a vajszínű ördögszem.
Bár nincs neki diplomája,
mégis nagy a tudománya,
ha itt fáj és ha ott fáj,
meggyógyít a varjúháj.

Lélegzik a tüdőfű,
közben mereng ő,
lélegzéshez legjobb a
hegyilevegő!

Kígyószisz felsziszeg:
ó gegek, ó vizek!
Kornistárnics recseg-ropog:
hol vannak a bombardonok?
Hallgat mélyen, mint a kuka
macskafarkú veronika.

Bokormélyi remete,
szól a pemete:
elsüllyed az új ladik,
ha nincs feneke!
Monilia,
imola,
a nap
estbe
fordula.

Vizenyős félelem,
őszi oroszlánfog,
megretten a nyúlárnyék,
didereg, vacog.
Az ég szürke lesz,
bizony szürke lesz,
s fehér lesz majd a rét.
Esengjünk erősen
újabb tavaszért.


 
 
0 komment , kategória:   Csukás István  
Száll az én időm
  2021-05-27 10:37:02, csütörtök
 
 


Csukás István: Száll az én időm

Letépett naptárlapokon, lejárt határidőnaplókon
száll az én időm, ilyen sete-suta szárnyakon repül,
s alant, villamosok és autóbuszok közt, hétfő,
kedd, szerda, szerkesztőség, otthoni íróasztal, néha
egy kártyaparti, január, február, március, hó zuhog,
nap süt, rügy fakad, nyár tombol, télikabát,
felöltő, rövidujjú ing, ajándék influenza,
kapkodva áttűnődött pár nap, harminc év,
negyven év, ötven, ügetés elnyűtt izmokkal, idegekkel,
s körbe-körbe a megélhetés ostora előtt, önként
szájba kapott zablával, szerelem, házasság, emberfeletti
erőfeszítéssel felépített lakás, elgyötört kedvű
fényűzések, sivárodó, gépies ünnepek, félig
megemésztett ingerek, rövidre zárt gondolatok,
végigaludt s álomnak tűnő volt-nincs szabadság,
sebtiben bedeszkázott múlt, elfüggönyzött jövő,
mogorva, egymást harapó tülekedés a jelenben, a
fásultságig ismert sehonnan-sehová utakon, dobra feszített
remegő hasfallal, agyoncigarettázott szívvel, beszűkülő
elmével és feleslegessé vált lélekkel, napról napra,
évről évre, rossz versenyt futva az elhatalmasodó
szorongással, belemben az ifjúkori nyomor sarkantyúival,
fent, valahol a por fölött lógnak a csüggesztő
csillagok, elfonnyadnak a naptárlapok közé préselt
hajnalok, alkonyok, folyton az órára pislogó
barátságok, idegesen bekapott szeszek, fékezett
mámorok, éjfél felé megfagyott mosolyok, a fülemben
kattogó ébresztőóra, csütörtök, péntek, november, december.


 
 
0 komment , kategória:   Csukás István  
Játszom a kutyámmal
  2021-01-25 12:26:52, hétfő
 
 


Csukás István - Játszom a kutyámmal

A kutyám behozza a kertből
a labdát, hogy játsszam vele,
fölcsillanó szívvel eldobom,
megosztozunk az örömön: fele-fele.

Nekem már zsibbad a karom,
neki már lassul a lába,
de egyikőnk sem meri abbahagyni,
mert hogy mi lesz utána?

Mind a ketten egyformán félünk
a játék nélküli ürességtől,
az üres délelőttől, az üres délutántól,
a semmibe nyíló üres égtől.

Játszunk hát konokul, eszelősen,
az ájulásig kifáradva,
s mikor már-már összeesnénk,
irgalmasan kilukad a labda.

Pislogva, de győztesen nézünk
egymás ismerős, boldog szemébe,
mosolyt cserélünk, lelket cserélünk,
biztos ösztönnel tudjuk, hogy megérte.

Két lihegés közt eszembe jut még:
nekem ki dob labdát, ki játszik velem?
Árva felnőtt, milyen isten simogatja
a végén meg felhevült fejem?

 
 
0 komment , kategória:   Csukás István  
Búcsú Csukás Istvántól
  2020-02-25 18:14:25, kedd
 
 


83 éves korában meghalt Csukás István, Kossuth-díjas költő, író, a Nemzet Művésze.

Hát ég veled

Egy délutánra visszatért az ifjúságom!
Pillanatra még átsuhant az agyamon,
hogy talán a fél marék vitamintabletta
tette, amit bekaptam tavaszi fáradtság
ellen, de nem töprengtem sokat, élveztem,
hogy zúg a vérem, néger-ujj dobolt
a halántékomon, persze női ujj, mert láttam
a bimbós melleket, a csípőket, a homályló
ágyékot, könnyedén átbámulva a ruhán,
két pici nap sütött szememből, morzéztam
sűrűn pislogva ágyba hívó üzenetet, tüdőm
perzselő levegőt fújt, felnyihogtak
a kancák Arábiában, döngött a föld, illetve
a járda Óbudán, ahogy peckesen léptem,
óriás-íj gerincemet sóhajtva nézték
a virágos-kofák, kinyílt nyirkos kezükben
a tegnapi kókadt ibolya, mosolyomban rigók
fürödtek, hajamba szellő bújt, vállamra
tavaszi ég könyökölt: katedrálisablak!
Szép volt, na, csak estefelé már égett
a szemem, zsibbadt a szám, sajgott a vállam,
recsegett a gerincem és egy kicsit már untam
is, hát ég veled, hát ég veled, hát ég veled!


 
 
0 komment , kategória:   Csukás István  
Csukás István - Annyiszor játszottam
  2020-02-25 18:11:28, kedd
 
 


Csukás István - Annyiszor játszottam

Annyiszor játszottam a boldogot,
most végre boldog lehetnék -
nyugtalanul figyelem magamat,
vajon mi hiányzik még,
mi hiányzik és honnan hiányzik,
a világból-e vagy belőlem,
hogy miért nem csurran a méz,
fanyarul megért szőlőszem;
vagy nincs is, csak a mesében,
elkopott idegeket simogató
szép hazugság, kábítószer,
és mindegy, rossz voltam vagy jó,
s a boldogot csak játszani lehet,
és az élethez ennyi is elég,
az üdvözült angyali boldogságot
nem ismerik, csak a hülyék.

 
 
0 komment , kategória:   Csukás István  
Csukás István - Annyiszor játszottam
  2019-11-06 17:48:21, szerda
 
 


Csukás István - Annyiszor játszottam

Annyiszor játszottam a boldogot,
most végre boldog lehetnék -
nyugtalanul figyelem magamat,
vajon mi hiányzik még,

mi hiányzik és honnan hiányzik,
a világból-e vagy belőlem,
hogy miért nem csurran a méz,
fanyarul megért szőlőszem;

vagy nincs is, csak a mesében,
elkopott idegeket simogató
szép hazugság, kábítószer,
és mindegy, rossz voltam vagy jó,

s a boldogot csak játszani lehet,
és az élethez ennyi is elég,
az üdvözült angyali boldogságot
nem ismerik, csak a hülyék.
 
 
0 komment , kategória:   Csukás István  
Csukás István - Tavaszi vers
  2019-04-12 15:50:45, péntek
 
 


Csukás István - Tavaszi vers

Az ablakhoz nyomul az orgona,
az ablaküvegen át rám nevet,
amit nem tudok megunni soha,
a kékszemű tavaszi üzenet.

Gyerek leszek egy percre újra én,
örökzöld időmből kipislogok,
a létezés halhatatlan ívén
a teremtésig visszacsusszanok.

Boldog részecske, együtt lüktetek,
s kinyílok mohón, mint tavaszi ág,
ledobjuk, unt kabátot, a telet,
s szívemmel ver a születő világ.

Mert jó élni, e gyermeki hittel
így fordulok én is a fény felé,
s tudom, hogy majd a többi szelíddel
lelkem földi jutalmát meglelé!

Csukás István (Kisújszállás, 1936. április 2. -) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar költő, író, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.

 
 
0 komment , kategória:   Csukás István  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 12 
2021.09 2021. Október 2021.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 99 db bejegyzés
e év: 1631 db bejegyzés
Összes: 4709 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 340
  • e Hét: 880
  • e Hónap: 9153
  • e Év: 123376
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2021 TVN.HU Kft.