Regisztráció  Belépés
sacimama.blog.xfree.hu
Fordulj el a rossztól és tégy jót, keresd a békét és azt kövesd!" Zsolt 33,15 Németh Jenőné Saci
1952.06.25
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 12 
Kereszténység és keresztény misztika
  2017-07-28 00:45:25, péntek
 
 
A misztika közvetlen transzcendens megismerést jelent, Isten közvetlen megtapasztalását.

Célja: átalakító egyesülés az Istennel.

Az odavezető út eszközei az aszkézis, elmélkedés, szemlélődés.
A keresztény spiritualitásban, mely dialógusra épül, egyfajta központi mag a misztika.

Megismerés, ami több elemből álló hosszú, életen át tartó folyamat. Bár nincs általános szabálya, főként receptje nincs, megfigyelhetőek a misztikusok leírásai alapján a következő stádiumok.

1. A misztikus lélek tudatára ébred, hogy valamilyen alapvetően új dolog
történt az életében.
Fény-, tűz-, jelenlét-, erő-élmény

2. Új ismeret, végleges valóság, mely először vonzó és édes, majd a ,,sötét
éjszaka" következik. Aztán belülről kezd izzani, visszatér a kezdeti öröm. Ez
hosszú időszak is lehet.

3. A megismerés szemtől-szembe, közvetlenül hat a lélekre, amely új életre
alakítja. Az egység, egyesülés szóval illetik a misztikusok ezt az állapotot.
A külső és a belső egybefolyik. Nincs más csak közvetlenség és irgalom.

4. Ellentmondásos hatás, melyben a régi világ, régi én nyelvén nem tudnak
megszólalni. Egyfajta pusztulás és újjászületés állapotaként írják le a
misztikusok. Új élet születik, ahol teljes önzetlenségben élnek. Avilai Szt.
Teréz új szavakat kér imájában az Istentől. Keresztes Szt. János -miközben
saját rendtársai rabként, embertelenül bánnak vele - képekben , hasonlatokban
fejezi ki magát. Vö.. Énekek éneke, El Greco festményei (Keresztes Szt. János
kortársa). Assisi Szt. Ferenc teljes eszköztelenségével a béke eszköze az
egyház megújulásáért. Vö.: III. Ince pápa álma.


A misztika, mint misztérium egyszerű. Bűnös természetünk látja bonyolultnak.
Nem egyesek kiváltsága az Istennel való egység. Sőt ez a hit lényege. A sokszor
különleges jelenségekkel együtt járó ajándékként kapott szemlélődő ima képessége,
azonban keveseknek adatik meg. Még az életszentséggel sincs feltétlenül
összefüggésben. (Ld. Saul megtérése, aki Krisztust halló látomásakor még
keresztényüldöző. Megtérése után kapja a Pál nevet. A korai egyház legnagyobb
misszionáriusa és tanítója lesz.) Nem minden szentnek sem jutott osztályrészül ez a
képesség. Fontos: ezzel együtt a szenteket nem különleges (para) képességeik miatt
tiszteljük, hanem hősies Isten-és emberszeretetük miatt.

Az átalakító egyesülés lényege és bizonyítéka a hősies Isten- és emberszeretet.

A szentek élete nem tanítás, hanem illusztráció. Követni csak Krisztust kell.

A misztikában erősen kifejeződik a folyamatos Isten utáni vágy. Ebben a vágyakozásban semminek érzi magát az ember, miközben szomjúságának forrása, az Isten a minden.

,,Todo-nada" (minden-semmi)- Keresztes Szent János gyakran használja e fogalmakat
állapotának leírására.



Összeállította: Gyimóthy Gábor
római katolikus teológus
 
 
0 komment , kategória:  MISZTIKA  
Nem pusztán titokzatos
  2016-01-16 21:49:05, szombat
 
  egy misztikus ember jelensége nem pusztán titokzatos, mint a szó eredeti jelentése tárja elénk, nemcsak magába zárja a túlvilág élményét, amit ő tapasztalhatott, hanem a szemlélete és vele együtt a szenvedése utat nyit mások számára is a kimondhatatlan, a természetfeletti világ
megtapasztalásához.
Aki kapta, azért kapta, hogy továbbadja. Aki átéli, nem tartja meg magának, hanem - ahogy tudja - átadja, közvetíti másoknak.

/CHRISTIAN SCHÜTZ : A keresztény szellemiség lexikona, i. m. 267./
 
 
0 komment , kategória:  MISZTIKA  
A misztika nem szükséges az örök üdvösségre
  2016-01-14 08:26:36, csütörtök
 
  A lelkiélet elméletírói közt általános az a gondolat, hogy a lelki életnek három egymásután következő fokozata van: három út. Az első a tisztulás útja (via purgativa), amelyen a bűnből gyógyul ki az ember. A második a megvilágosodás útja (via illuminativa): a megtisztult ember meglátja az utat és rálép. A harmadik az egyesülés útja (via unitiva), csak ezen jelenik meg a misztikus élmény. Szent Teréz Belső Várkastély című művében hét lakásról beszél: az első kettő a tisztulásé, a harmadik, a megvilágosodásé és csak a négy utolsó a tulajdonképpeni misztikus élet.[8] De talán nem is csak erkölcsiek a feltételek. A szakértők nagy többsége abban is egyetért, hogy nem minden ember alkalmas a misztikára. Bizonyos életkörülmények, életmód, környezet kell hozzá; mindenesetre idő, legalább is lehetőség arra, hogy az ember szakíthasson magának időt a szükséges kikapcsolódásra. Az is nyilvánvaló, hogy különböző hajlamú, különböző vérmérsékletű emberek különböző fokban alkalmasak erre. Nem is minden korszak kedvez neki. Alig kétséges, hogy a mai élet világszerte idegölő tempója mellett nem könnyű megtalálni azt a belső nyugalmat, amely nélkül Anima meg nem szólal. Hozzájárul ehhez, hogy az utolsó századok felvilágosodása, pozitivizmusa, természettudományos gondolkodása, egész nem-keresztény filozófiája minden művelt embert elháríthatatlanul racionalista és gyakorlati gondolkodáshoz szoktatott. Bizonyos, hogy a mai embertől a misztika csendjének és összeszedettségének megteremtése nem közönséges erőfeszítést kíván.

Aki ezen bánkódni akarna, azt megvigasztalhatja egy kétségtelen tény: a misztika nem szükséges az örök üdvösségre. Arra ,,egy a szükséges": az élő hit; és a belőle való élet, a hit és a szeretet.

Van egy másik út is, Lisieuxi Szent Teréz kis útja; az az út, amelyet Szalézi Szent Ferenc a Filoteában ír le: a mindenkitől kitelhető imádság, az apró önmegtagadások, az irgalmas szeretet és az Isten akarata szerint való élet útja. Ezek mind Istenhez vezető utak. Ennek a kis útnak is lényege a szeretet és ez egymaga elég. ,,Szeress, és tégy, amit akarsz!" (Szent Ágoston.) Szent Pálnak a korinthusiakhoz írt szavai szerint ,,aki az Úrhoz ragaszkodik, egy lélek ővele" (Kor 7,12). Ez is unio ha nem is mystica unio, de mindenesetre édestestvér avval.

De talán szabad a misztikus élménynek tágabb értelmet is adni, olyat, amelybe ez a kis út is beletartozik. Ha ennek is, a misztikának is lényege a szeretet, akkor a kettő közötti különbség tulajdonképpen csak abban áll, hogy amaz aktív út, a misztikáé passzív. Itt a mi munkánkat teszi érdemszerzővé és érdemessé az Isten Kegyelme, ott a mi erőfeszítéseinktől függetlenül az Isten maga szólal meg. Ha azonban a misztikus élmény a haladottaké, akkor nyilvánvaló, hogy előbb ezen az aktív úton kell elindulni és haladni, - és ki tudja, nem fog-e útközben egyszer csak megszólalni az Isten. Az Isten, aki látja, hogy becsületesen igyekszünk előre azon az úton, amely csekély erőnknek megfelel, amely viszonyainktól és jóakaratunktól telik, és Ő nem a teljesítményt, hanem a jóakaratot nézi. Ő minden pillanatban eltalálhat hozzánk - és akkor a kis út beletorkollhat a misztika útjába.

Sík Sándor: A misztika útjai Istenhez Link
 
 
0 komment , kategória:  MISZTIKA  
Jézus ima
  2015-11-08 00:23:13, vasárnap
 
  Link



Ma hatalmas éhség van a misztikára, csak rossz helyen keresik azt: lásd ezotéria, okkultizmus térhódítása. Sajnos az Egyház nem tudja jelenleg kielégíteni ezt az éhséget, pedig hatalmas kincs van a birtokában: a Jézus ima.

Minden megkeresztelt ember meghívást kapott a misztikára: Istennel megélt személyes kapcsolatra.

A Jézus ima - Uram Jézus Krisztus, Isten fia könyörülj rajtam! - bibliai gyökerű (a vak Bartimeus, a 10 leprás, és a vámos imájából fakad) melyet századokon keresztül főleg a szerzetesek imádkoztak. 1782-ben kiadták a Filokáliát, mely a szentek tapasztalatainak a gyűjteménye erről az imáról. Ekkortól vált ismertté a világban élő keresztények számára is.

A Jézus ima az élő Istennel közvetlen, személyes kapcsolatra vezet. Nem a gondolatok és az érzelmek mentén haladunk. Mindkettőtől való elszakadás embert próbáló feladat egy ma szocializálódott európai embernek. De nem is a buddhista vágy nélküliség a cél, hanem a Teremtővel megélt személyes szeretet kapcsolat.
Már nem keresgélek módszerek után, csak vagyok, Neki, Istennek átadva. És ilyenkor találom meg Önmagamat, az ajándék csomagolása alatt, amit nekünk kell kibontani.

A léleknek három megjelenési formája van: érzelem, értelem, akarat. Ezek szétforgácsolódtak bennünk a bűn következtében. A cél az, hogy a szívben ezek újra eggyé váljanak. Hogyan tudom ezt megtenni a Jézus imában? Az akaratommal elhatározom, hogy imádkozni fogok, az értelmemmel Jézus jelenlétét tudatosítva figyelek az ima szövegére: Uram Jézus Krisztus, Isten fia könyörülj rajtam! Így az érzelmi vágy fokozatosan erősödni fog bennem Jézus iránt.

A Szentlélek a legtöbbször észrevétlenül cselekszik a szívünkben. Az ima alatt ritkán tapasztalunk meg élményeket. Ezekkel is vigyázni kell, mert egyrészt a csábító gonosz lelkek is képesek ilyen élményeket adni, másrészt ezek a már megtapasztalt élmények fontosabbakká válhatnak számunkra, mint maga a Teremtő. A Lélek gyümölcse az ima után látható igazán, mégpedig abban, hogy növekedett-e szívemben a szeretet, ami a konkrét tetteimben mutatkozik meg és nem általános, érzelmi síkon: egy ellenpélda: nagyon szeretem az emberiséget, de a szomszédommal évek óta haragban vagyok.

 
 
0 komment , kategória:  MISZTIKA  
Keresztmisztika - szenvedésmisztika
  2015-05-07 18:29:06, csütörtök
 
  A keresztmisztika különlegesen hangsúlyozott krisztusmisztika, pontosabban szenvedésmisztika. Szent Pál alapozta meg (Gal 2,19; 6,17; 2Kor 4,10) és Krisztus követésének gyümölcse: a kereszt megtapasztalása, mely Krisztushoz, a vele való egyesülésre vezet.

A kereszt misztikusai azok az emberek, akik a kereszt szemlélésében átadják át magukat Krisztusnak, és a maguk életét ehhez mérik: mit tettem Krisztusért, mit kell tennem érte? - kérdezi Loyolai Szent Ignác.

Avilai Szent Teréz ezt mondja: "Uram, ha mindezt miattam akartad szenvedni, mit szenvedek én miattad? ... Uram! hadd menjünk együtt! ... Ahova viszed a keresztet, oda akarom vinni veled!''

Az elmúlt századok kereszt misztikusai a mai ember számára is a szenvedésben égő szeretet tanúi és azzal együtt a keresztény paradoxonnak, hogy a szenvedésből megismeréssé születhet.

A szenvedésmisztika kiváló koraközépkori képviselőjének, Clairvaux-i Szent Bernátnak (1090-1153) ,,lényeges és legfontosabb filozófiája'' ez: ,,Jézust ismerni, mégpedig a megfeszítettet!''. Minden törekvése, hogy a memoria passionis Christi, 'Krisztus szenvedésének emlékezete' átjárja egész életünket és a szeretet válaszára késztessen. Az Egyház ,,látja a keresztjét hordozó egyszülött Fiút: látja a dicsőség megsebzett Urát... fához szögezve... lándzsával átdöfve...és végül odaadva szeretett lelkét barátaiért. Mindezt látja és a szeretet lándzsája átdöfi az Egyház szívét is.'' Egyik prédikációjában ezeket a szavakat adja Jézus ajkára: ,,Neked adom egész életemet, és ráadásként adom halálomat, feltámadásomat. És mindezt azért, hogy életem életedet tanítsa, halálom halálodat megsemmisítse és feltámadásom a tiédet megelőzze.'' -- Krisztus számára nem példakép csupán az élet konkrét helyzeteiben és szenvedéseiben: a Hozzá hasonulás azonossággá, folyamatosan élt sorsközösséggé válik. A gyakran ábrázolt pillanat, melyben a Megfeszített lehajol a keresztről és átöleli az előtte térdelő Bernátot, a szent keresztmisztikájának beszédes képe.

Assisi Szent Ferenc olyan fokon egyesült a szenvedő Krisztussal, hogy halála előtt két évvel, 1224-ben Alverno-hegyi látomásában megkapta a ,,stigmákat'': mintegy megpecsételve krisztushasonlóságát láthatóvá váltak testében a sebhelyek.

A német misztika (XIII--XIV. sz.) képviselőiként elsősorban a nők merültek el Krisztus szenvedésében és halálában, s fedezték fel az együttszenvedésben a misztikus egyesülés útját. Mindnyájan Clairvaux-i Szent Bernát hatása és a domonkosok lelki vezetése alatt álltak.

Magdeburg Mechtild (1210-82) Szent Domonkos szabályzata szerint beginaként élt: a szenvedés belső átélése vezette Isten távollétének megismeréséhez. A kereszthordozás számára a bűnös világ gyűlölete a lelkében, és a kereszt hordozása testében. Hallja Krisztus szavát: ,,Keresztedet a bűnök gyűlöletével kell hordoznod... szeretettől megsebesítve szent állhatatossággal kell meghalnod a kereszten, szívedet az állandó egyesülés (Istennel) járja majd át''.

A domonkos apácák misztikája a XIV. században az apácaéletrajzok tanúsága szerint a szegénységi mozgalom újjáéledéséből és a karizmatikus jámborságból fakadt. A Megfeszítettre tekintve magyarázzák ezek az apácák mélységesen mély bűnbánatban a maguk szenvedését mint a világgal szakítás, és a maguk akaratának megsemmítése jelét. Önmaguk kiüresítésének folyamata Krisztus szenvedésének átélésével a hozzá hasonulás feltétele. Az együttszenvedésben megnyilvánuló szeretet ereje átalakítja a szerető lelket azzá, akit szeret -- tanítja Szent Bernát.

A német misztika három nagy képviselője (Eckhart, Tauler, Seuse) közül csak Heinrich Seusenél (kb. 1295-366) található kifejezett szenvedésmisztika. Szerinte az ember minden elképzelhető szenvedésének értelme az, hogy általa Krisztus szenvedésének mélyebb megértéséhez jut. Így az emberi szenvedés együttszenvedés lesz az Úrral, akinek szenvedés- állomásai a maguk konkrétságában átélhetők. Az Istentől küldött és az ember által elfogadott szenvedés Seuse szerint az isteni kiválasztottság jele éppúgy, mint Isten Fiának szenvedése az Isten kegyelemmel teljes szeretetének jele.
Loyolai Szent Ignác (1491-1556) a La Storta-i látomásában felismeri kívánságának jóváhagyását, mely arra irányult, hogy eggyé legyen Krisztussal, s vele együtt az Atya nagyobb dicsőségére dolgozhasson és szenvedhessen. ,,Úgy tűnt: Krisztust látja kereszttel a vállán és mellette az örök Atyát, aki így szólt hozzá: 'azt akarom, hogy fogadd szolgáddá'. Jézus magához fogadta és így szólt: 'Akarom, hogy nekünk szolgálj!"

Keresztes Szent János (1541-91) már rendi nevének megválasztásával is azt akarta kifejezni, hogy szándéka Jézus szenvedésében osztozni. "Ne keresd Krisztust a kereszt nélkül!'' - "Hogy a megfeszített Krisztus képe belénk íródjon'', az embernek mindentől meg kell szabadulnia, ami szabadságát korlátozza. Isten úgy akarja felismerni az emberben Fiának képét mint szeretetének és halálának gyümölcsét (vö. Róm 8,39). János - súlyos lelki szenvedései mellett - elragadtatásai közben a testi fájdalmakat is érezte. Amikor egy ilyen látomás után megkérdezte Jézus, hogy mi a legnagyobb kívánsága, így válaszolt: ,,miattad szenvedni és megvettetni''.

Edith Stein, zsidó származású kármelita szerzetesnő a kolostorban a Keresztről nevezett Terézia Benedikta nevet választotta. ,,A kereszt alatt értettem meg Isten népének tragédiáját, ami akkor már kezdett kirajzolódni. Úgy gondoltam, hogy akik megértik, hogy ez Krisztus keresztje, azoknak mindenki nevében magukra kell venni.'' A zsidó nép szenvedéseit és Krisztus keresztjét Terézia Benedikta együtt és egy valóságnak látja. Hivatásának tartja, hogy vállalja ezt a keresztet, vagyis önként fogadja azt, amit rákényszerítettek. A helyettesítés gondolata jellemzi szenvedőkészségét: ,,mindenki nevében''. Meg volt győződve a helyettesítő szenvedés hatalmáról, amely részesedés Krisztus saját népéért viselt szenvedésében, ,,...Németország megmentéséért, a világbékéért'' (felajánló imádságából). Letartóztatásáig dolgozott Keresztes Szent Jánosról írt tanulmányán, amit A kereszt tudományának nevezett. Erre utal az echti kármelben halála után megtalált jegyzet: ,,Mindennel megbékélek. A kereszt tudományát ('scientia crucis') csak úgy szerezhetjük meg, ha a kereszt gyötrelmeit valóban érezzük. Erről az első pillanattól kezdve meg voltam győződve és szívből imádkoztam: 'ave crux, spes unica' (üdvözlégy szent kereszt, egyetlen reményünk!)''. A kereszt ,,szíves'' vállalása vezette Terézia Benedikta nővért a titok belső ismeretéhez és ahhoz, hogy higgadtan fogadja a biztos megsemmisülés borzalmait. Ő és korunk más hitvallói (pl. Szent Maximilián Kolbe) bizonyítják, hogy a ,,kereszt misztikája'' a holocaust századában is lehetséges.

Gemma Hinricher
 
 
0 komment , kategória:  MISZTIKA  
Aszkézis és misztika (3.)
  2015-01-18 01:51:36, vasárnap
 
  Aszkézis és misztika (3.)

Az emberi akaratot és az isteni kegyelmet célszerű egymástól különválasztva szemügyre venni, így könnyebben megérthetjük, hogy a lelki életben az aszketikus és a misztikus elemek miben térnek el egymástól, ill. hogyan fonódhatnak össze.

Aszkézisen általában az akarat olyan "begyakorlását" értik, melynek során az egyre tökéletesebbé válik. A misztika kifejezést azonban sajnálatos módon tévesen használják a mai nyelvben. A "misztikust" gyakran összekeverik a "homályossal", a "költőivel", az "irracionálissal". Nemcsak a nem hívő pszichológusok, mint Delacroix vagy Janet, de keresztény írók is pontatlanok (pl. von Hügel és Evelyn Underhill).

Ha a misztikát úgy definiáljuk, mint az isteni dolgokról szerzett tapasztalati ismeretet, bár közelebb visz az igazsághoz, mégsem egészen pontos. A lelki élet mesterei és a nyomukon haladó kortárs katolikus szerzők (Garrigou-Lagrange, de Guibert, Maritain) érdeme a kifejezés szabatos meghatározása. Az "aszketikus" és a "misztikus" szavaknak nagyon is gyakorlati értelmet adnak. Az "aszketikus élet" olyan életmód, amelyben az un. erkölcsi erények dominálnak. Ezek személyes erőfeszítéseinkből fakadnak, és kiegészülnek Isten általános, minden jó szándékhoz megadott kegyelmével. A "misztikus életben" pedig a Szentlélek ajándékai felülmúlják emberi erőfeszítéseinket. Az un. "belénk oltott" (un. természetfeletti) erények megelőzik az erkölcsi (természetes) erényeket. A lélek itt inkább passzív, mint aktív.

Álljon itt egy klasszikus hasonlat az aszketikus és a misztikus élet különbségéről. Az egyikben az emberi, a másikban az isteni cselekvés dominál. A különbség akkora, mintha egy hajóval eveznénk vagy vitorláit használnánk. Az evezőlapát az aszketikus erőfeszítés - a vitorla a misztikus passzivitás, melyet az isteni fuvallat felfogására bontottunk ki.
Az aszkézisnek és misztikának ez a megközelítése kitűnő, tökéletesen egyezik a görög atyák teológiájával. Ők nem adnak ugyan szakszerű meghatározást, mégis élesen megkülönböztetik egymástól a két állapotot. Amikor az ember "cselekszik" és amikor a cselekvést kívülről "elszenvedi". Pszeudo-Dionüsziosz megjegyzi, hogy az isteni szeretet az eksztázisra törekszik (eksztatikosz ho theiosz erósz). Olyan állapotot mozdít elő, melynek során az ember "önmagán kívül kerül", kiragadtatik a megszokottból.

Óvakodnunk kell azonban, nehogy válaszfalat emeljünk az aszkézis és a misztika közé. A rendkívüli ajándékok nem zárják ki a "szerzett" erkölcsi erények gyakorlását, és viszont. Természetesen a kettő közül valamelyik mindig túlsúlyban van a másikhoz képest. A lelki életben azonban rendszerint aszkézis és misztika szintézise valósul meg.

A misztikus életnek gyakori kísérői a karizmák és a rendkívüli jelenségek, melyek az imádság bizonyos állapotaiban jelennek meg. Ilyenek pl. a belső hallomások, látomások és az egészen nyugati sajátosságnak tűnő stigmatizáció. De sem a jelenségek, sem a rendkívüli adományok nem tartoznak a misztika lényegéhez. Bármekkorára értékeljék is őket, csak járulékok maradnak. A misztikus életet a Szentlélektől a léleknek juttatott ajándékok uralma jelenti.

Az említett misztikus kegyelmek nem feltételei az üdvösségnek. A misztikus élet nem azonos a keresztény tökéletességgel. A tökéletesség a felebarát szolgálatában és szeretetében áll.

Azok a lelkek is elérhetik, akik soha nem ismernek meg más utat, minthogy a tízparancsolatot egyszerűen és szeretettel megtartják.

A görög atyák többsége szent optimizmussal osztja az állítást, miszerint a misztikus kegyelmek korántsem csupán néhány kiválasztott személy kiváltsága. (A domonkos teológia és Maritain vitatta korábban.) Vallják, hogy minden jóakaratú lélek meghívást kap befogadására. A "kis számot" megállapítók gyakorlati tapasztalata mögött az áll, hogy csak kevesen válaszolnak e hívásra. Életük, őszinte keresztény hitük nyomán, mégis természetes "virágzás" -, mely nem feltétele az üdvösségnek. Királyunk azt kívánja, hogy mindenki a messiást lakoma asztalához telepedjék.

Urunk tüzet gyújtani jött a földre; mi mást szomjazna leginkább, ha nem azt, hogy ezt az eleven lángot lássa lobogni mindegyikünkben?


Link




Forrás: http://hesykhia.blog.hu/
Link
 
 
0 komment , kategória:  MISZTIKA  
Újra és újra egymásra találjunk
  2014-11-17 01:15:43, hétfő
 
  "Vajon a mesék valóban azzal érnek véget, hogy a királyfi és a királylány egymásra találnak, óriási lakodalmat csapnak, és máig is élnek, ha meg nem haltak?



Link


Ha a mesék csakugyan az emberiség problémáival foglalkoznak, akkor arról is szólniuk kell, hogyan él együtt férj és feleség, miután összeházasodtak.

Vajon a mesék csak arra az életszakaszra korlátozódnak, amikor keressük és megtaláljuk társunkat, és nincs mondanivalójuk a további kapcsolat problémáiról? A kérdésnek, amely engem a meseértelmezésekre indított, először azt kell tisztáznia: vajon az, hogy egymást megtaláltuk, állapot-e, vagy sokkal inkább folyamat, amelynek állandóan ismétlődnie kell, sokat kiállt párkapcsolatokban is. Ennyiben értelmezhetjük mindazokat a meséket, amelyeknek a végén a férfi és nő egymásra lelnek, már működő párkapcsolatok olyan fázisaiként is, melyekben a partnereknek az a feladatuk, hogy újra meg újra találkozzanak, és legyőzzék a kapcsolaton belüli elidegenedés különböző formáit.

De nemcsak a párkapcsolatokban feladatunk, hogy újra és újra egymásra találjunk és elköteleződjünk; saját pszichénken belül is lényeges, hogy személyiségünk nagyon sajátos érzelmi töltésű férfi és női vonásai találkozhassanak, és egységgé váljanak. Ez megszabadítja a párkapcsolatokat attól a tehertől, hogy folyton a másik rólunk alkotott képének megfelelően kelljen viselkednünk, és lehetővé teszi számunkra, hogy elevenebben és hitelesebben legyünk jelen a kapcsolatban."


/Verena Kast: Férfi és nő a mesében, EuroAdvice Bt, 2002, 13. oldal/

Kép: Jankovics Marcell - János vitéz (1973)
 
 
0 komment , kategória:  MISZTIKA  
Életünk szobáinak kulcsa
  2014-11-04 22:49:26, kedd
 
  Egy napon Dr. F.B. Meyer keresztúthoz érkezett szolgálatában.
Bár senkinek nem beszélt róla, teljesen letörve úgy érezte:
,,Szolgálatom gyümölcstelen. Nincs benne Istentől való erő." Teljesen tehetetlennek érezte magát.

Hirtelen egy kép jelent meg előtte, amint Jézus mellé áll, és azt mondja:
,,Hadd lássam a kulcsaidat!"
Annyira valóságos volt ez a kép, hogy Meyer a zsebébe nyúlt, és kivette belőle a kulcscsomóját. ,,Minden kulcs itt van?" - kérdezte az Úr.
,,Igen, Mester, kivéve egyetlen egyet, egy kis szobának a kulcsát" - válaszolta ő.
Az Úr erre azt mondta: ,,Ha nem bízod rám életed minden szobáját, akkor én egy szobának a kulcsát se tudom elfogadni."
Abban a pillanatban F.B. Meyer-t szinte megsemmisítette az az érzés, hogy Jézus így távozik el tőle, ezért ezt kiáltotta:
,,Gyere vissza Uram, és vedd életem összes szobájának a kulcsát!"




Link

 
 
0 komment , kategória:  MISZTIKA  
Kósa Balázs: Pár szó a misztikáról
  2014-10-13 22:46:28, hétfő
 
  Amit állíthatok Istenről és amit nem - apropó meddig is ér a Szentlelked?

Miért pont a misztika?

Jean-Yves Leloup a keleti ortodox lelkiségre jellemző imádságformát bemutató könyvét, A hészükhaszta imamód, mintegy a teljes témát felvezetve Szeráfim atya bemutatásával kezdi. Szeráfim atya Athosz-hegyi szerzetes, az Athosz-hegy pedig a keleti ortodox egyház szerzetesi világának fellegvára, ily módon a keresztény misztika egyik központja mindmáig. Szeráfim atya amolyan bogaras ember számított, még ebben a közösségben is. Egyik különc szokása szerint minden újonnan érkezőt végigmért, leplezetlenül és a lehető legilletlenebb módon, öt hosszú percen keresztül, aztán pedig olyasmiket mondott, hogy: "Nem szállt az állánál lejjebb" vagy "Magáról ne is beszéljünk, még be sem lépett" vagy "Nem igaz! Ez csodálatos, a térdéig ereszkedett." Arról beszélt, hogy kinél milyen mélységekben van jelen a Szentlélek. Néha a fejben, ritkábban a szívben vagy még lejjebb. Tökéletes, átalakult ember az volt számára, akiben teljes egészében, tetőtől talpig a Szentlélek lakott. ,,Ilyet csak egyszer láttam, Sziluan sztarecnél - mondta -, Ő valóban Isten embere volt, tele alázattal és fenséggel."



Link

A misztika célja az átváltozás, az istenképű élet, amelyet egyre erőteljesebben hat át a Szentlélek, ennyiben még semelyik másik keresztény hagyománytól nem különbözik, azt hiszem. Erejét, növekvő népszerűségét részben az adja, hogy a folyamatot a maga teljes, vagy majdnem teljes komplexitásában képes leírni. Másrészt minden korszakban megjelentek azok a misztikusok, akiknél a környezetük úgy érezte, nem csupán beszélnek a csodálatos dolgokról, hanem hitelesen képviselik is azokat.

A ,,Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!" parancsolatot sokan ismerjük, viszont a magam részéről igen kevés olyan emberrel találkoztam, akiknél megütött volna az erőteljes szentség és radikalitás, amellyel ezt a parancsolatot képviselte. Olyanokkal viszont gyakran összefutottam, akik nagyon szépen beszéltek erről. Attól tartok, legtöbbünkre Szeráfim atya azt mondaná, a Szentlélek még csak a fejéig ért, vagy addig sem.
A legelső kezembe került misztikus írások (Avilai Teréz, Keresztes János) nagyon mély benyomást gyakoroltak rám, erőt éreztem bennük, fenséget és még sok minden mást. Bár magamról úgy gondolom, hogy meglehetősen hiteltelen ember vagyok mindennek a bemutatására, azóta is szívesen promotálom őket.

Apofatikus és katafatikus

Vlagyimir Loszkij A keleti egyház misztikus teológiája című könyvét Pszeudo-Dionüsziosz (Kr. u. 3-6. századi ízlés szerint) gondolatával kezdi, aki a misztikus teológia egyik alapdokumentumának tekintett könyvében, a Misztikus teológiáról címűben, az Istenről szóló beszédnek kétféle lehetséges módját különbözteti meg. Az egyik, a katafatikus, pozitív állításokkal dolgozik, kijelentéseket fogalmaz meg Istenről, ezzel szemben a másik, az apofatikus, tagadásokkal operál. Az egyik azt mondja például: Isten szeretettel fordul minden ember felé, a másik szerint: lehet, hogy Isten szeretettel fordul felém, csakhogy ezt a szeretetet nem teljesen, olykor pedig semennyire sem értem. Pszeudo-Dionüsziosz szerint a kétféle megközelítés nem úgy viszonyul egymáshoz, ahogy várnánk, nem egy olyan fajta összjátékról van szó, amelyben a felek egyenrangúak és kiegészítik egymást, tudniillik a pozitívan megfogalmazott igazságok befogadásával az Istent kereső ember egyre magasabbra jut, míg a tagadásokkal a nyelv kifejező képességének korlátaiból, a szív és az elme töredékes ismeretéből adódó hibákat korrigálja - mindez igaz, amiről beszélek, mégsem teljesen -, hanem másként. Azt mondja, nincsen itt semmiféle egymás mellé rendelés, az apofatikus teológia messze lényegesebb és meghatározóbb, mert a megragadni kívánt valóság - Isten - természete pontosan ezt a fajta beszédmódot követeli meg.

Aki ismer valakit, az keretet is kerít ismeretének tárgya köré. Egy sémarendszerbe passzírozza, és ez a sémarendszer-ketrec a dolgok logikájából következően le is szűkíti a másik mozgásterét. Szavait és tetteit ebben a térben értelmezik, függetlenül attól, hogy ő maga mit is gondol valójában. (Vagy mit hisz annak, amit gondol.) Normális esetben ez a sémarendszer-ketrec nem állandó, az emberi személyiség át- és áttöri a rácsokat, aminek köszönhetően a rendszer finomodik, a kalitka tágul, vagy legalábbis arrébb tolódik. Istennel kapcsolatosan pedig mindez hatványozottan igaz. Ő mindenféle beszorítási kísérletnek radikálisan ellene áll - erős kivételt képez a megtestesülés -, sőt, törvényeket hoz ellene. Nem azért, mert olyan hiú, mint a kategóriákba sorolásra és sorolódásra érzékeny lelkek közül némelyek, hanem mert Isten, egyszerűen abból fakadóan, hogy Isten, minden formát szétfeszít, minden szempontból, minden megközelítésben határtalan, és a maga teljes valóságában, bármit jelentsen is ez, befogadhatatlan marad. Ahogy Palamoszi Gergely írja radikálisan: ,,Mert ha Isten természet, akkor semmi más sem természet. Ha mindaz, ami Istentől különbözik, természet, akkor Isten nem természet; hasonlóképpen, ha mindaz, ami Istentől különbözik, létezik, akkor Isten az, aki nem létezik." Ez nem azt jelenti, hogy Isten nem megközelíthető, Tamás például meg is érintette, de jelenti, hogy Isten nem elérhető, a szó szigorúan vett értelmében, hiszen az egek egei sem képesek magukba fogadni őt. Isten itt van, és Isten mégis távol van. Isten, aki egészen más, és mégis meglepően hasonló. (Képes-e az Isten felemelhetetlen sziklát teremteni?)

Katarzis, de nem a drámai

A hozzá történő felemeltetés és felemelkedés, vagyis egyszerre mind a kettő, legelsősorban megtisztulás tehát, szépen mondva katharszisz, nem a szó szigorúan, hanem éppenséggel a legtágabban vett értelmében. A testnek, léleknek, akaratnak és mindannak még, ami az embert alkotja (vesének) mindenféle hamis ideától, rosszul értelmezett isteni tulajdonságtól történő megtisztítása és megtisztulása, de nem csak ennyi csupán, hanem a cselekedetek, gondolatok, vágyak általában vett megtisztulása is, hiszen az Istenhez való közeledésben a teljes embernek kell kicserélődnie. Az apofatikus teológia, ha úgy tetszik, az elhagyás teológiája. Elhagyom, ami töredékes, hogy amit azután találok, szintén elhagyjam később. Zarándoklat egy életen át, amelynek során a vándor az elmélyülő istenkapcsolat okán egyre inkább azzá válik, akivé teremtetett, kevéssel kisebbé, mint Teremtője. Másképpen, Nüsszai Gergely szavaival: ,,Az egyre erősödő vágytól hajtva a lélek megállás nélkül növekszik, túllép önmagán és önmagán túlra nyúl, melynek eredményeként a várakozása csak tovább nő. Az emelkedés ily módon végtelenné válik, a vágy pedig kielégíthetetlenné. Ez a mennyasszony szerelme az Énekek énekében, aki kezét a lakat után nyújtja, Őt keresi, aki felfoghatatlan, és Őt hívja, akit nem érhet el."

Hogy az apofatikus beszédmód valóban ennyire übereli-e a katafatikusat, vita tárgya, a keleti ortodox egyházban mindenesetre igen, a misztikus teológiában zusammen nem feltétlenül. Annyi egészen biztosan elmondható, hogy az Isten és ember viszonyának egy lényeges és nagy fontossággal bíró elemét ragadja meg. A megtisztulást, amiben az isteni önkijelentésre való tökéletes rászorultság fonódik össze szétválaszthatatlanul a szent életvitellel, és ami olyan, mint egy felfelé emelkedő, örökkön tartó spirál.

És a praktikum, pl. kontempláció

Ez azonban még mindig csak szép és míves beszéd marad, amennyiben a hogyanról és a mikéntről nem képes számottevőt mondani. Ebből a szempontból a keresztény misztika minden ágában igen nagy hangsúlyt kap a szemlélődés, más (szép) néven kontempláció, mint Isten önközlésének és önkijelentésének legerősebb - bár távolról sem egyedülálló és önmagában semmiképpen sem elégséges - helyszíne.

A szemlélődés valójában nagyon egyszerű (ha úgy tetszik, semennyire sem misztikus). Elcsendesülés, az ide-oda ugráló gondolatok, képek lecsillapítása, a figyelem koncentrálódása, elszakadás attól, ami körbevesz és mindennapi. Megüresedés, és ennyiben még - többek között - a buddhizmus meditációs gyakorlataihoz hasonló. Az üressé válásnak azonban egyetlen egy célja van, az Isten felé való megnyílás, a terep átengedése, várakozás, s ha az Isten úgy akarja, mert úgy tetszik neki, betölti azt, ami megüresedett. Már maga az elcsendesülés is kegyelem - és jó adag gyakorlás - eredménye. (Próbáljon meg valaki egy percen keresztül maga elé képzelni egy almát úgy, hogy közben nem gondol másra.) A szemlélődés annak gyakorlati kifejeződése, amit az apofatikus beszédmód tárgyalásánál teoretikusan megjelent, arra való törekvés, hogy a saját, zavaró elképzeléseink helyett Isten jelenthesse ki magát, amennyire lehet, zavartalanul.
A szemlélődés olyan, mint a zene, amennyiben az utóbbit az olvasással vagy szöveghallgatással hasonlítjuk össze. A zene közvetlenebbül érint (kivéve például kortárs komolyzene), az olvasásnál mindig ott egy interpretáló réteg, ami valamiképpen az élmény, üzenet (bármi) direktsége ellenében hat, nem utolsósorban a szükségszerűen alkalmazott absztrakció miatt. Ez egyébként nem baj, a dolgok természete ilyen. A zene közvetlenségében az evéshez és az iváshoz hasonló. A szemlélődés hasonlóképpen direkt, ugyanakkor elrejtettebb is.
A szemlélődés során az ember nem egyszer úgy érzi, semmi sem történik. Az Isten valahová máshová szól, nevezzük ezt a szív legmélyebb bugyrának. Tudatalatti, ám mégsem az, olyasvalami, ami ha erőre kap, újra egybefogja és egy cél felé irányítja a széttöredezett embert, kinek az értelme, akarata és vágyakozása különben egymás ellenében hat, vagy rossz célra irányul. Az értelem az érzéki és világi dolgok között vándorol (Palamoszi Gergely), a vágy paráználkodásokban és ostobaságokban szóródik szét (ismételten csak Palamoszi Gergely), az akarat pedig, még ha törekedne is a jóra, túlontúl gyönge önmagában. A szemlélődés (egyik) eredményeként ez az antopológiai triász talál ismét önmagára, tisztul meg és hajlik igába, hogy az ember teljes szívéből, teljes lelkéből, teljes elméjéből, teljes erejéből szerethesse Urát. Ekkor jut el a Szentlélek a szívig.
Keresztes János azt írja, új részünk táplálkozik ilyenkor, ahol a Szentlélek is lakozik, a régi test azonban ebből mit sem ért és érez, az ő eledele az egyiptomi húsosfazekakból való, ízlése az égből hulló manna élvezetéhez nem kellőképpen kifinomult. Sőt, amiképpen egy kábítószeres szervezete is követeli a jussát, amikor nem kapja meg a megszokott adag anyagot, ugyanúgy a régi test is megsínyli a nélkülözést. Nincsen haláltusa kín és gyötrelem nélkül, a megtisztulás nem mindig kellemes. Az Istenhez történő visszatérés, még ha egyedül az Ő kegyelméből történik is, nem szimpla sétagalopp. Ez azonban már egy új, és igen sok flekket igénylő témakör.

Via excellentia

A kontempláció nem a királyi út, nem a bibliaolvasással, szavakkal elmondott imával (stb. stb.) szemben kell kijátszani. Egyáltalában, az Istennel való együttélés nem amolyan ,,jaj, de ha ez, akkor a másik már nem is?" típusú, emellett távol áll tőle mindenféle redukció. Az istentiszteleten nagyon szépen megfér egymás mellett a szöveg- és zenehallgatás, az olvasás, az evés és az ivás, szerencsés esetben a templom belsejének esztétikuma. A szemlélődés az előbbi gyakorlatokkal (bibliaolvasás, ajakima stb. stb.) együtt alkot egységet. Többek között arra tanít, hogy Istent nem lehet csak úgy belehadarni az életünkbe, a vele való találkozáshoz tér és idő kell. A misztika (mint életforma), mivel olyan közösségekben keletkezett, amelyek tagjai teljes életüket ennek szentelték, az Istennel eltöltött idő strukturálásában és integrálttá tételében segít, amin nem csupán a kiemelt időszakokat, hanem a napnak 24 óráját kell érteni.

A misztikus teológiát és praxist alapvetően a római katolikus és keleti ortodox hagyományban gyakorolják, emiatt, mint protestáns hagyományban nevelkedett ember, úgy érzem, helyenként kiigazításra szorul; ugyanakkor ezt - legalábbis szerintem - a protestantizmusról is el lehet mondani. Az utóbbi talán a megszentelődés folyamatának feltárásában kevésbé erős, kevésbé tudja felmutatni azt a gazdagságot, amellyel Isten és az Ő jelenlétének tudata a hétköznapokba beleszőhető - sok flekkes téma újfent. Az előbbi pedig a klasszikus témakörök mentén kritizálható (froclizható). A három hagyomány tehát, mindegyik a Szentlélek elvitathatatlan kijelentési helye, egymásra szorul, ugyanúgy, ahogy az egyén is a közösségre szorul, de ez így is van rendjén, hiszen mindhárom ugyanabba az egy Egyházba tartozik bele, találkozásuk pedig, éppen az imént elmondottakból következően, mindenkit gazdagít.

Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  MISZTIKA  
Ha a jövő kereszténye nem lesz misztikus
  2014-05-17 00:56:08, szombat
 
  ,,Ha a jövő kereszténye nem lesz misztikus, akkor nem lesz keresztény"
(Karl Rahner SJ)



Link

""Misztika a kereszténység kezdete óta létezik, s erről írásbeli beszámolóink is vannak. Pál apostol már rendkívül magas misztikus kegyelmekről számol be a Korinthusiakhoz írt levelében. * Ennek ellenére egészen a tizenhatodik század második feléig, Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János munkásságáig csak töredékes utalásokat találunk rá, és egyetlen szerző sem írja le részleteiben azt a folyamatot, amely a keresztény misztikát lényegileg megkülönbözteti minden egyéb, misztikának nevezett dologtól.

Az emberek sokszor, sokféleképpen keresték Istent a történelem során, de csak a kereszténységben történt meg az, hogy Isten minden emberi reményt fölülmúlóan megnyitotta Önmagát, és beemelte az embert saját legbensőbb életébe, a Szentháromság szeretetközösségébe - már itt a földön. Ennek a folyamatnak a megtapasztalása a keresztény misztika.

Minden keresztény ember a keresztségben megkapja a megszentelő kegyelmet, Istennek azt a ajándékát, amely kizárólagosan lehetővé teszi, hogy az ember részt vegyen Isten belső életében, úgy értse Istent, ahogy Ő érti Önmagát és Úgy szeresse Istent, ahogy Ő szereti Önmagát.

A megszentelő kegyelem, amelyet befogadunk olyan, mint egy mag, amelyből majd az egész növény kialakul; mint egy makk, amelyből majd a tölgy lesz.
Minden keresztény ember élete valójában ennek a magnak a kibontakozásáról és kifejlődéséről szól. Ez az, amit a keresztény hagyomány Istennel való egyesülésnek nevez. A misztikus ezt a folyamatot érzékelhetően meg is tapasztalja, de a folyamaton minden kereszténynek végig kell menni."

Forrás: Hortus Carmeli Link
 
 
0 komment , kategória:  MISZTIKA  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 12 
2018.04 2018. Május 2018.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 26 db bejegyzés
Összes: 3945 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 25
  • e Hét: 25
  • e Hónap: 38413
  • e Év: 168612
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.