Regisztráció  Belépés
skorpiolilike.blog.xfree.hu
"A szeretet és a bizalom elválaszthatatlanok! Egyik sem létezik a másik nélkül." Pné Marika
2016.01.12
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
Móricz Zsigmond: Imre deák szerencséje
  2013-05-01 06:43:30, szerda
 
  Móricz Zsigmond: Tavaszi szél
novellák(+)
Imre deák szerencséje


A pápai várnak eő várnagya, Imre deák, egy kóbori lantossal üldögélt együtt a várnak egy alacsony, füstös, hűvös teremében.

Egy-egy öblös ónkupa állott előttük s beszélgetés közben jókat húztak belőle. Őszi idő volt, hát az egyik sarokban a bakkandallón már vizes nyers fa füstölgött, annak a füstje eljárta a szobát s épp olyan szagúvá itatta, amilyenek a cigányputrik. De Imre deák észre sem vette ezt az émelyítő, csípős szagot, inkább jobban érezte magát benne, mert a deres reggelen olyan jó otthonbűznek találta.

A lantos csak az este érkezett, egész éjszaka fenn voltak s megittak egyenként kilenc-tíz kannával a vékony csigerből s minekutána a vándor deák az ország minden pletykáját elsorolta volna, s a tulajdon szívbélí bajait is előadta, most már a várnagy uramra jött rá a beszélhetnék.

- Haj, haj - mondta s rőt bajuszát hetykén elpederintette az orra alól a füle felé - én bezzeg kapok asszonyt, deák uram! Mer én nem amolyan országfutó bitang vagyok, mint ketek, mint az a lantos Sebestyén deák is, amék versbe panaszolkodja el, ha a kulcsár keveset tölt a kupájába, osztán rádásul nem is restelli ország-világ csúfságára az ilyesmit még nyomtatásba is kitenni. Tisztességes ember vagyok én, pislantson ked ide a hasamra e! Hogy én ne kapnék feleséget! A pontiusát, mék jány, mék asszony veti ki az ijen koncot az hálóbul!

- Magam is amondó vagyok - békítette a lantos - hogy kied még legény a talpán, mind a tíz ujját megszophatja az a fejérszemély, aki ilyennel köthet.

- Még csak ötvenhárom esztendősöcske vónék. Házam is vagyon lent a városban! De olyan takaros ház, hogy abból nem hibázik már egyéb, csak az asszony.

- Hát mért nem választ kied?

- Választottam én már ötöt, avagy hatot! De hát nem tudom, méket szerencséltessem. Mer tudja meg ked, hogy Török Bálint uramnak pápai várnagya olyan ember, hogy nekem minden asszonyszemély egyre megy. Nem vagyok én üres zsebű siheder legényke, aki egy személybe beleháborodík, osztán azt hiszi, hogy vagy a, vagy senki, akar siket, akar vak, akkor se kell nekik más, csak éppen tulajdon az az egy! Én aztat választom, amék nekem kell. Nem zavadzál nekem semmi, kivált holmi dibdáb szerelem!

Újfent kipederte a bajszát s önérzettel végig-végigsodorgatta a két ujja közt. A lantos deák, aki ritkás, őszes szakállát rágcsálta s türelmesen hallgatott, mint aki hozzá van szokva, hogy akkor beszéljen, mikor kérdik, de hallgasson, mikor másnak jár a szája, bánta is egy kicsit, hogy eleresztette a nyelve gyeplőjét és elbeszélte a nagy szerelmi titkát, amit Sebesvár úrnője eránt érez s amit alig bír két országon végig cipelni ... Ivott hát egyet s a kancsóba beletüszkölte a bánatát; egyszerre vizes lett a szeme, mert igen nagy kortyot talált nyelni s majd megfúlt tőle. Letörülte a pilláját nagy mosdatlan öklével s ezt a fuldoklást is felrótta a sebesi várúrnő rovására, akit bár húsz év óta nem látott, de azért buzgón hordott szíve rejtekében.

- Mégis aztán kire volna foga kegyelmednek? - kérdezte szelíden a várnagyot.

- Hát van itt egy vén csoroszlya, egy bizonyos Toboziné. Kellemetes özvegyecske, csak a bort igen kedveli. Hanem igen takarosan tudja viselni magát és a szót is úgy teszi, hogy mindig csak a fél száját nyitja ki hozzá; csak én keresztül látok ám a veséjén, mer amondó vagyok, hogy vagy hibádzik a fél szájábul a foga, azt takarja, vagy nagy pipás titokban, osztán igen hozzászokott a pipacsutorához. Mán pedig nekem olyan asszony nem kell, igaze. Mán nekem akkor olyan asszony kell, mint özvegye Vágási Jankó kedves cimborámnak, ugyanannak akit nyárson pörköltek meg a beste törökök. Az tud ám sütni-főzni, most csak úgy lóg a condra róla gyerekestül, de csak bele kék állítani a rendes konyhába, olyanokat tálalna, hogy a püspök is megnyalná az ujját utána. Avagy olyan kell, mint a Pap Linka szüzecske. Hallja ked, ked sok kádenciát csinált má, de olyan kárbunkulus szemeket még nem pipált; mint annak amilyen vagyon ... Hát mondok vóni vón akárhány, de mindnek van bibéje. A Toboziné ifiasszony csókja utálatos, ha csakugyan hibás a fogazatja és pipás a szokása. A Vágási Jankóné hamar felfőzné az én kis vagyonkámat, jó is vón neki itt elsütni-főzni a várnagyi porciót, a Pap Linka lányszemélynek meg előre tudom, hogy osztozni kell a csókjain, már pedig ez az egy, amit nem vesz bé a természetem, mert úgy tisztességesen nem bánom én ha szóba is áll valakivel az én hitvestársom, de csak szerelemmel ne tegye, mert akkor nem marad házomban. Az pedig megint nagy méreg, hogy az ember csak ideig-óráig vegyen feleséget, mer ha én egyszer megházasodok, azt akarom, hogy egész életemre való legyen. Örömöt akarok én, nem bosszúságot, meg szomorúságot a szent házasságban.

A deák állhatatosan hallgatott rá s egyre csak azt nézegette, hogy már régen kiürült a boroskanna és mégse siet várnagy uram megtöltetni. De Imre deák úgy beleőgyeledett a beszédbe, hogy ügyet sem vetett a kupákra, csak folytatta.

- Gondoltam már, hogy kockát vetek rájuk, osztán azt vészem el, akit a Fortuna kihoz. Csakhogy nekem nincs szerencsés kezem, hát olyan embert akarok várni, akinek az vagyon. Ugyan kednek mijen szereneséje vagyon a kockavetésben?

- Próbáljuk meg - mondotta a deák és kockákat kapart ki a rongyos dolmánya zsebéből.

Kockáztak aztán és csakugyan kisült, hogy Imre deáknak valóban nincs szerencséje, mert minden petákját elnyeré tőle a deák.

Meg is haraguvék érte s úgy vágta a bádog csuprot a lantos fejéhez, hogy annak kibuggyana a vére az homlokán. Nem sokat búsult azonban rajta, megnyomogatta a kabátja szárával és azt mondta, hogy alássan köszöni a véreresztést, mert már úgyis kellett neki, mert régen nem folyott az orra vére, hát néminemű szédelgést érzett az utóbbi időben, kivált mikor nagy evésekben vala része.

Felmentek azután a vár fokára, ahonnan el lehetett látni messze az őszi délelőtti napfényen.

Imre deák hátra tolta a süvegét és megsimította a homlokát.

- Hejej, hogy házasodjak meg, ha nincsen szerencse fordulás!

- Megvessem-é kiednek a kockát - kérdezte a deák, akinek a szabad levegőn még nagyobb lett a részeg állapotja, mint bent a szobában.

Imre deák legyintett.

- Kiki maga szerencséjének kovácsa! Nem kockákra vagyon bízva az embernek sorsa fordulása. Olyan szerencse kellene nekem hallja ked, akibül egy kis hadi virtussal némi dónátió kerekednék. Mit ér ha van is egy kis házam odale az városban, ha nincsen egy tenyeremnyi földem sem, mert a ház romlandó, de a föld örökös, igaze! Nem is kén nekem több, csak az a kis nyárfás oda alá, amit ha az ember pálcásan körülsétál, osztán elnézi, hogy dógozik a paraszt, mindjárt emberebbnek érzi magát. Teszem fel, hallja ked, ha most csak jönne a török, de csak olyan nekem való kisded falka, akit magam erejével be tudnék keríteni, koncra hányatni, vagy gúzsba verve beszállítani, a mi kegyelmes urunknak; akkor tudom azt mondaná Török Bálint urunk: no fiam Imre deák! Jó deákom vagy, mondd meg mit akarsz! Hát én csak ennyit akarnék, egy kis birtokocskát, csak olyanocskát, ahol megkövetem, a fenekem letegyem, ha megfáradok - mondanám neki.

Evvel kinyújtotta a kezét s elmutatott boldogan a nyárfás felé.

- Mit mutogat kegyelmed várnagy uram? - kiáltott fel az udvarból a kulcsár.

- Mit? hogy mit is? - mondta Imre deák, aki sokat tartott a respektusra, hát nem akart bolond embernek látszódni, s jobban odanézett a nagy útra, ahol valami csillogást kezdett észrevenni.

- Törököt én! - kiáltotta örvendve s erre az egész várban nagy zendülés lett, minden rohant a várfalakra, még a kukták is, hogy lássák a pogányt, mert ritka volt az ebben a két esztendőben.

Hát a kis erdőből csakugyan szépen sorjázott kifelé a kontyos. Várnagy uram, drukkolva számolta a falkát, hanem egyszerre csak kezdte már sokallni is a szerencsét. Vesszen a fajzatja az erdőben, de sokan vannak egyszerre! No mégis nem túl sokan, vagy ötszázan lehettek. Mit ér, ennyivel nem bír meg egymaga.

- Hamar fiam Gergő, hamar fiam Csonka, szaladtok izibe a Rábaközre, te meg Győrré, Te megmondod Ádám deáknak, te meginten Horvátinovics uramnak, hogy egy falka török a Bakonyban bujdosik. A markunkban vannak, csak meg kell fogni!

A törökök azonban megszállottak alkalmatos közelségben a vár előtt s követeket küldtek a várba. A kapuslegények jól bekötötték szennyes ronggyal a török követek szemét, s úgy elvezették körül a váron, hogy mire a várnagy elé értek, már akár meg is éhezhettek.

Imre deák ő várnagyi méltóságában fogadta a török küldötteket.

- Mit akartok ebhitűek?

- Azt izeni a hétlófarkú basa, Alláh virágoztassa a szerencséjét, hogyha be nem jöhet a várba, karóba húzat benneteket!

Imre deák becsületeset kacagott rá:

- Mondd meg a basának jó fiam, hogyha bejön a várba, akkor meg én huzatom karóba őkelmét.

A két török állati merevséggel bámult maga elé s elvárta, míg Imre deák még cifrábban is rájuk rezzentett.

- Osztán úgy vigyázzon a basa uram; hogy a lakodalmamon feltálaltatom a fejét, még almát is tetetek a foga közé, mint a vadkannak.

No megharagudott a két török s csúnyán elkezdett rá törökül gondolkozni, mert szólani nem igen volt tanácsos; ebben a világban mindenfelé voltak, akik törökül értettenek a magyariak közt s akik magyarul a tarfejűek között.

Fél napig várakoztatta a két követet, mert félt Imre deák; hogy még elfutamodik a pogány az ő veszedelmes fenyegetésétől, akkor pedig vége a szerencsének. Csak akkor eresztette ki őket a várból, mikor már nagyon veszedelmesen kezdték a városbelieket szorongatni a pogányok.

A két követnek megint jól bekötötték a szemét, meg ne lássák, hogy semmi látnivaló sincs a várban, aztán kieresztették őket a kapun.

Azok pedig hűségesen elreferálták a basának a gyaur kutya üzenetét, gondolván magukban, hogy vegyen a basa magának elégtételt, ha tud.

Imre deák a vár falán sétált s az embereit onnan dirigálta. Mindenki talpig fegyverben állott és várták a parancsot. Csak úgy tajtékzottak a nagy bátorságtól, alig várták, hogy utána vethessék magukat a jó vadászatnak, csak egy kis erősítést kaphassanak. Erősítést egyelőre a boroshordókból merítgettenek s a lantos verseiből, amelyek szépen hangzottak a koboz mellett.

Imre deák úgy leste a törököt, mint aki aranyat talált, s retteg, nem markolja-e fel előle más. Úgy pislogott a jegenyés felé, mintha már is írnák a kutyabőrre a donátiót róla.

A török csapat egy kicsit óbégatott, egy kicsit szedtevettézett, rázta a rongyot a vár felé, aztán megindult és beljebb kezdett húzódni a bakonyi úton.

Imre deák úgy érezte, mintha a zsebéből lopnák a kincset s magyarán elkezdett buzgón fohászkodni, de úgy visszafelé! Újabb küldötteket szalajtott Győrré s a Rábaközre, s majd a kétség vetette fel, ha most kirepül a markából a szerencse! Alig is várta, hogy reggelre a rábaköziek száz lovasa megjöjjön, rögtön utána eredt a pogánynak, a győrieknek csak éppen meghagyta, merre üssék a nyomukat.

Hát egyszerre csak bajhírt kap. Irigy a magyar nemzet, ki-ki magának kívánja a tisztességöt: Telekessy Imre a devecseriekkel már kergeti is az ő törökjét.

Oldalt csapott az erdőségen s kerülő utakon elébe akart vágni a pogánynak. Völgyön hegyen kajtattak, mikor nem messze Puszta-Porvától megfogták a hitetlen pogányság nyomát.

- Vivát, vivát - rikoltozott Imre deák s a magyarjai - mikor lefelé ereszkedve a csapáson, lent a völgyben megpillantották a kegyetlen népséget. De a ritkás magaslaton a török is látá bezzeg, hogy a magyarok kisded erővel vannak s igen készüle felfelé ellene.

Nosza lohadt a magyar vitézség s Ádám deák csúfolódva vetette Imre deáknak:

- No hallja kelmed, ugyan megemlegeti még ezt a vadászatot; avval a ritka fogával lesz mit harapdosni!

Lett volna is, ha a jó szerencse most nem jön pártjukra, támasztván az igazhitű derék magyarság s a hitetlen pogány fajzat közé olyan egy szakadék vízmosásos árkot, akin ember se tudott átvádolni, nem hogy ló állat!

Jöttek nemsokára a győriek is az öreg dobokkal, meg a trompétákkal, mitől a török végkép elijede.

Így tértek meg búsan és csüggedezve a nagy heccből Imre deák s vele a rábaköziek, meg a győriek egész napi hiábavaló nagy töredelem után.

A győriek csak hazatértek maguknak, de a gonosz veséjű Ádám deák el békísérte Pápára Imre deák uramat s furfangosan igyen hivatta meg magát vele.

- Testvér.

- No.

- Mán csak nem megyünk el a ház előtt szó nélkül, mikor a kelmed akadékin törődtünk.

- Jöjjenek bé kentek - szólott búsan Imre deák - pihenjék ki magukat az én uram házában.

Odabent újra kezdték a szót.

- Testvér.

- No.

- Csak nem ülünk itt étlen szomjan. Fattyúk, van-e még valakinek egy kis szalonna a tarsolyában, kínáljuk meg a gazdát! Meg egy kis bor kotyog-e még a csobolyókban! Köszöntsük a vendéglátót, hadd mossa le a port a torkáról.

- Vigye kenteket a patvar - mondta Imre deák - megvendéglem hát az én kegyelmes uram tisztességiért tikegyelmeteket!

Lett is aztán lakoma, de olyan, amilyen csak kikerülhetett. Mire a gazda észrevette volna, pince, padlás, kamara minden kiürült s az otthoni cselédek versenyt rablottak a vendég népekkel.

Harmadnap reggelen megint kettesben üldögéltenek a kóbori lantossal a várnak füstös alházában. A rigmusos deák most szegett be egy hosszú vitézi versezetet az Imre deák, kirohanásáról s abban néven meg volt vala nevezve ki-ki s minden csalafintaságával együtt benne találtatott Ádám deák uram is.

Mikor végig felolvasta volna Imre deáknak a poémát, ez búsan legyintett;

- Nincs még vége a verseletnek jó lantos, mert most muszáj még igaz végét tenni: meg kell házasodni! Ki mossa fel, ki sikálja nekem az én házam, lám csak most is milyen jó lett volna, ha asszony van a háznál. Nem lett vón az én uram kárára másodnapos korcsomává a palota.

Kockát vetett a lantos és Toboziné jött ki párul a derék Imre deáknak.

Mindjárást meg is kérette kezét az özvegyecskének, aki teljes örömmel adá neki mind a kettőt. Így lött lakodalom a históriából.

Mikor pedig a pap ellátta volna már a dolgukat, megkérdezé Imre deák az ő hitvesét:

- Mondsza csak kincsecském, minek tartád vala te ilyen fél szájjal magadat, mikor a pap előtt gyóntál.

Azt mondja a hitvesecske:

- Hogyne tartanám vala magamat fél szájjal, mikor pro primo: hibás a fogazatom itt bal felől, azt el kell takarni, pro secundo: nagyon hozzászoktam a félszájúsághoz a sok pipázástól.

No felkiálta Imre deák:

- Ej ebadta deák lantos kóbor ebje! Hát mégis már ezután nem búsulok a szerencsém dolgán, mert ímé lám, mikor mással vettet az ember kockát magának, még százszorta rosszabb, mintha maga teszi.

Ki is vetette a lantost a kapun, de az egyet sem búsult rajta, mert az ő mesterségével együtt jár, hogy sehonnan se távozik úgy, ahogy más közönséges ember: azért lett ő újságmondóvá, mert ha egyik kapun kilökik, azzal a svunggal a másikon már be is repül a friss pletykával!

(1903)


(+) Tavaszi szél címen új novelláskönyvem jelenik meg, amelyben ifjúkori darabjaimat adom ki.
M. Zs.
 
 
0 komment , kategória:  2 - Móricz Zsigmond- Novellák  
Móricz Zsigmond: Az éjjeli zene
  2013-05-01 06:37:07, szerda
 
  Móricz Zsigmond: Az éjjeli zene

(Tavaszi szél címen új novelláskönyvem jelenik meg, amelyben ifjúkori darabjaimat adom ki. M. ZS.)


Vasárnap délután nagy társaság volt együtt Konrádéknál. Margitkának itt voltak a barátnői, Manci, Margó, Margóka, Manya, Gitka és Marga.

Fiatalemberek is voltak és így természetesen nagyon jól mullattak. Gitka ugyan tiltakozik az ellen, hogy természetesen, ő azt állítja, hogy a lányok akkor is igen jól mulatnak, sőt sokkal jobban, ha fiatalemberek nincsenek jelen.

- Persze, mert akkor rólunk beszélnek - kötekedik Pléh úr s nevet hozzá és megigazítja a cvikkerét.

- Óh hogyisne, csak ne legyenek maguk olyan elbizakodottak, Azt hiszik maguk körül forog a világ. Maguk nélkül tán mulatni se tudnak a lányok.

- Nos, ha szabad kérdenem, mivel mulatnak, ha fiatalember nincs jelen?

- Százfélével, ha tudni akarja.

Gitka több felvilágosítást nem ád s mivel én sose voltam lánytársaságban, hogy fiatalember ne lett volna jelen, magam sem tudok árulkodni rájuk.

Késő estig mulattak együtt. Margitka túl boldog volt és Melczer úr olyan rém udvarias.

Óh Melczer úr már egész férfi. Elsőéves bölcsész Budapesten ezalatt a budapesti év alatt tömérdek finomságot tanult odafenn. Természetesen, mert mindig színésznők közt csapja a szelet és zsúrokra jár és valóban nem is érteni, hogy olyan elegáns világfi, mint Melczer úr, hogy is érzi magát olyan jól a sok pici kis igénytelen nők között.

Melczer úr adja is az előkelőt s a világért sem árulná el, hogy a pesti évet egy három lépés hosszú és két lépés széles szobácskában élte le, amely azelőtt spájz volt s a lichthofra nyílt az ablaka, hogy onnan nem járt csak az egyetemre, mert mint gólya, egyelőre egy gimnazista szorgalmával tanult. Hogy Budapestet csak az utcáról ismeri, művészi nézeteit a Nemzeti Múzeum képtárában szerezte s a színházi kulisszatitkokat az Üllői-úti kávéforrás reggeli kávéja (10 kr.) mellett szívta ki abból a két napilapból, amelyet a kuglóf mellé szervíroztak.

Melczer úr adja az előkelőt s szédítően tud mindent s borzasztóan ismer mindenkit.

És Melczer úr olyan figyelmes Margitkához. Óh Istenem, hogy érdemli azt meg egy ilyen naiv kis lányka, hogy Melczer úr neki mondja a legszebb bókokat: mert neki mondja! És az ő kedvéért sziporkáztassa Kakas Márton kínos kérdéseit, mert csak az ő kedvéért teszi! Meg is, mondta ezt Margitkának, hogy félreértés ki legyen zárva, mikor az uzsonnához való terítésnél segédkezett s olyan csintalan volt, hogy mindig tovább húzta az abroszt, mint ameddig a szimmetria megengedte.

Szóval Margitka túl boldog volt. S mikor eljött az óra, hogy oszlani kellett a társaságnak, Margit igen szerencsétlennek érezte magát. Csak az villanyozta fel, hogy a mamától Melczer úrnak sikerült kiprovokálni egy hétköznapra való meghívást. Óh a Melczer úr oly ügyes és kedves. És a mama olyan okos, mire Melczer úr a bárholi főgimnázium rendes tanára lesz, akkorára Margitka éppen betölti a tizenkilencedik vagy huszadik évét és olyan szépen összeillenek majd, ha az Isten is úgy akarja. De hát az ember mért ne segítsen a jó Istennek...

Margitka sorra csókolózott Mancival, Margóval, Margókával, Manyával, Gitkával és Margával, kezet fogott az urakkal s végre megremegő kis kezét odaadta Melczer úrnak, olyan őszintén, olyan örökre, hogy Melczer úr magában megesküdött, hogy:

- Vagy ő, vagy senki!... - De ezt persze még nem lehetett hangosan kijelenteni.

A vendégek elmentek s ásítozásos csönd maradt.

Megbontották az ágyakat s Margitka a gyerekek kis szobájában álomra tért. Hófehér ágyacskájára a zöld zsalu között beszűrődött egy holdsugár s Margitka képzelete a rezgő fényből tündérországot teremtett, ahol... ahol Melczer úrnak gyönyörű szerepe volt.

Egyszerre csak valami furcsa zajra ébredt. Még álomban volt, szemét sem nyitotta ki, már az elméje okoskodott rajta, mi lehet az.

- Tán a kismacska nyávog - gondolta gondolat nélkül.

- Vagy a szél fúj! - fűzte tovább.

- Vagy... Mi az! - ült fel örömmel ágyacskájában, amely már rövid volt neki, de a kisszobába nem fért nagyobb ágy, hát ebben kellett aludni...

Kimondhatatlan szívdobogás lepte meg.

- Hisz ez éjjeli zene!

Olyan fájón, olyan szomorún zokogott a hegedű. Felednélek, felednélek, nem tudlak feledni...

Margitka ha nem örült volna olyan igen, biztosan sírva fakad. De így kiugrott az ágyból, az ablakhoz ment és óvatosan kinyitotta. A zsalu le volt húzva jól. Nem látták kívülről, hogy kikukucskál.

- Vajon ki lehet - kérdi Margitka magától, mintha tán nem is tudná. A szíve úgy dobogott.

Remegő ujjaival rátalált a zsalunak egy lapjára, amely le volt törve a sarkából s forgott, azt kihajlította s kilesett mögötte. Künn sötét volt alig lehetett valamit látni, egy pár alaknak a körvonalát azért észrevette. Hanem ni, szivarra gyújt valaki! Sorra, egy, kettő, három... Az ott Pléh úr, hogy megvillant a cvikkere! De furcsa, hogy mindenkinek most aludt el a cigarettája s hogy nem is akar meggyulladni. De a legfurcsább, hogy legtöbb gyufát egy olyan úr pazarol, aki nappal nem is szokott szivarozni!

Istenem, hogy ez az úr éppen, véletlenül a Melczer úr! A másik szobában is mozgolódás van. Apa hangja dörmög.

- Mi a fene muzsika ez!

Anyus csitítja.

- Pszt! Hallgass! Éjjeli zene!

És ők is hallgatják. Anyus kinyitja a zsalu mögött az ablakot s most már az egész ház megtelik muzsikaszóval.

Jóska is feltápászkodik, a Margitka kis öccse és hangosan, félig síró szóval szól:

- Naa! Mijaa! Margit!

- Hallgass! - suttogja Margitka dühösen. Ha nem hallgatsz rögtön, kihajítalak!

- Hát mi a!...

- Éjjeli zene - nekem!

Jóska erre kiugrik az ágyból és nagy visítással szalad a másik szobába:

- Mama, mama! Margitnak éjjeli zenét adnak, hallod!

- Hallgass, te szerencsétlen - kiabál rá fojtottan anyus. Jóska erre az apját interpellálja:

- Apa, apa! Marg...

De már ekkor az apja elkapta az ingeszárát s magához rántotta:

- Ha nem hallgatsz rögtön, kitekerem a nyakad!

így hallgatták végig megereszkedett testtel, hogy:

Októberben elsőjével bé kell masírozni...

Nyilván nem a kaszárnyába, hanem az egyetemre.

Jóska kiszabadult az apja markából s mivel észrevette, hogy a gimnazista bátyja még mindig alszik, hozzá rohant.

- Laci, Laci, éjjeli zene!

Addig rázta a lurkó a kamaszt, míg az is fel nem tápászkodott.

- Mi az? - kérdezte álmosan.

- Éjjeli zene, hallod, éjjeli zene!

- Bánom is én - dünnyögte a fiú s befelé fordult és tovább aludt, mint egy sündisznó.

Annak is elhúzták öt-hat versét, hogy:

Három hordó káposzta, de káposzta...

A cigányok felszedelkőztek, a cimbalmos a vállára veszi a szerszámát, nyög is egyet neki. A prímás megkérdi: Hát most hova instállom?

- Sehova tovább.

Az urak köhécselnek. Egyik-másik még rágyújt a cigarettájára...

Valaki elmarad a kompániától és sokáig néz fel az ablakra... Margitka egy kicsit megfázott és siet visszabújni az ágyba, mikor ez az alak is eltűnt. Mosolyog és imára kulcsolja a kezét és ima közepén elalszik.

Másnap reggel. Nagyon kellemes! Nagy boldogság. Nagyon édes. A kis lányból bevett nagy lány lett.

Különben nem beszélnek róla. Csak a barátnők suttogják el egymásnak titkon, mi volt, hogy volt.

És szerdán délután látogatóba jövő Melczer úr kezét megérinti remegve, forrón, alig észrevehető szorítással Margitka.


(1904)
 
 
0 komment , kategória:  2 - Móricz Zsigmond- Novellák  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
2017.12 2018. Január 2018.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 11 db bejegyzés
e hónap: 290 db bejegyzés
e év: 290 db bejegyzés
Összes: 53042 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 3548
  • e Hét: 8182
  • e Hónap: 89741
  • e Év: 89741
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.