Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Börzsönyi Erika
  2019-01-22 18:00:29, kedd
 
 







BÖRZSÖNYI ERIKA


Börzsönyi Erika Pásztón született, 1954-ben. Gyermekkorát Jobbágyiban töltötte. Pályáját Salgótarjánban kezdte, 1977 óta Budapesten él. Volt szociális munkás, idősgondozó, könyvtárvezető, újságíró. 2004 óta iskolai könyvtárosként dolgozik. 2001 óta rendszeresen publikál. 2003-ban jelent meg első verseskötete a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár gondozásában, Tükörcserepek címmel.
Gyakran szerepel felolvasóesteken, klf. műsorokban, és rendezvényeken. Harmadik éve szerkeszti a facebookon szerzői oldalát, Róza világa címmel.



Erika tükörcserepei

Link


Link



Róza világa

Link








ADDIG SZERETNÉLEK


Addig szeretnélek átölelni,
míg mindketten élünk, és
lélegzünk, mielőtt még
a vízsugarak szárnyán
visszatérnénk oda,
ahonnan vétettünk.
Addig szeretnélek
magamhoz ölelni,
míg élünk és lélegzünk,
mielőtt még a felszálló
repülőgépek
motorzajával versengő
énekesmadarak
halotti éneket
dalolnának értünk.







AKÁRHOL, BÁRMIKOR


akárhol, bármikor
a válladon
szeretnék szuszogni
hetilap helyett
napilapod lenni
legalább néha, de
tudod, olyan, amivel ablakot
lehet pucolni, összehajtogatva
vele legyet elkergetni,
napilap, jó nagy, amivel
betakarózhatsz, ha fázol,
legyezheted magad, ha
meleged van, ráülhetsz egy padon

több, mint két órára
ölelni, nevetni
akárhol, bármikor
veled összegabalyodni
beszélni, hallgatni
életről vallani
lenni, illatod érezni







ALTATÓ


lópokróc alatt
mélyen alszik,
nem számol ma már csillagot

itt van az éjfél
két mutató egybeér
csillagok hullnak







AHOL ÉLEK


Ahol én élek, ott oda - s vissza
rohannak naphosszat a vonatok
van köztük gyors, meg személy,
és éjjelente sok teher, közel a
kanyar, s ők lassítanak, ha kell
én pedig már megszoktam
hangjukat - meg se hallom,
ha mégis, abból kihallom, melyik
milyen, s hogy hová siet.
(mindezt csak azért szúrtam közbe
illetlenül, mert gyermekként sokáig
nem tudtam eldönteni, állomásfőnök
legyek-e vagy vonat?)
Az élet ezzel kárpótolt talán engem,
hogy itt, hozzám közel húznak el
a vonatok, kivilágított ablakaik az
éjszakában, mint nyitott szemek:
Nicsak, most is egy...
a kanyarban belehúzott, s már rég
tovasietett....







ÁLMOKRÓL


Ahogy az emlékeimet
kéretlen sorolom, belém
döbben a felismerés:
mintha valaki más élte
volna meg azt az életet,
amit valaha magamnak
álmodtam meg.
Szép családot, kereket,
szerettem volna három
gyereket, először egy
fiút, mert nekem nem
volt bátyám, de szerettem
volna nagyon egyet, álmodtam
hát a fiam mellé egy kishúgot,
kit rajongással szerethet.
Aztán majdnem mindent
elvett tőlem az élet, s helyettem
valaki más élhette meg
azt az életet, amit én
kislányként magamnak
álmodtam meg... Most már
csak a könnyek mesélnek.







ÁLOMNAPLÓ


Több tucat év
messzesége
fakuló emlék
édessége.
Álom és
valóság
keveréke.
Vágyakozás
ébred bennem
a megismerésre.
Álmaimban
szelíd mosoly
ékessége.







ÁTRAGYOG


Mosolyod átragyog
téren és időn, meg
távolságon, lelked
itt van, velem, érzem
felém áradni a
szerelmed: ölelj át,
örökre velem...
Álmodjunk egymásnak
egy csodás világot
összefonódó testünk az
álom valósága.







CSAK EGY VARJÚ


Másnak csak egy varjú vagy,
igaz, annak kapitális,
nekem meg az életem madara.
Üldögélsz a csupasz fa tetején,
fekete gombszemed rám villantod,
s én hiába kérlellek: énekelj nekem!
Elunom a várakozást rád, mint mindig,
ellépek, s te hátam mögött felzengeted
gyönyörû hangod: kár, kár!
Elképzelem, hogy melléd ülök, s ha kell,
énekedhez majd hegedülök.







CSENDEM


Néha, amikor egyedül vagyok,
oly nagy a csend körülöttem,
befelé figyelek, s meghallom
végre saját, belső csendem.
Már nem félelmes, otthonos
lett, jóba vagyok a csenddel.
Beszélgetek magammal ebben
a jó, meghitt csendben, hol ketten
vagyunk csupán: én, meg a testem.







CSENDES ESŐ


Csendes eső hull
betakar eget-földet
nyugtat szíveket
csitulj szívem - szól
lelkemben a dal hozzád
pihen ma a vágy
szerelem izzik
lávaként bennem, élted
öleli éltem







CSIGAHÁZ


Ahogy a járdán fut
figyelmetlenül, lába
belerúg egy csigaházba
sarkon penderül, s a
szegény csigától azonmód
elnézést kér, eközben
felrémlik előtte
saját kislány önmaga
nyári mezítlábas valósága
ahogy meztelencsigára
lépett, kiûzni képtelen
most félévszázad múltán
agyából ezt a képet
s megfogamzik benne
ugyanaz a hátborzongató érzet:
mit valaha érzett, kicsiny meztelen
talpacskái a hûs, nyáresti járda
kövén, ahol minden szeglet
neki visszaköszönt, a járda, egy hely
jó ismerős, s rajta a nyálkás csigatest
melyre ötévesen rálépett, újra
érzi azt a borzongató rossz érzést
hátrafordulván a felrúgott csigaház
látványa repítette vissza őt a múltba
egy kép, melyet soha meg nem unna:
kicsinyke önmaga, a nyári kert, udvar
virágok és megannyi pocsolya.
Lelkében annak a régi kertnek örökre
ottmaradt lenyomata.







EGY ÁLOMBAN


Egy álomban voltunk ketten
régesrég megírt történetben
álmod az álmom, s tied az enyém
egyszer majd mellém lépsz
egy álomban leszünk ketten,
álmom az álmod lesz, ne félj...







EGYENES ÖSVÉNYEN


Szívemben a kicsi
metronóm üteme
zengi az ünnepet,
mint haragok zúgása,
tölti be lelkem a
szerelem, újra élem,
nemcsak elszenvedem
az életem.
Ütemre zeng bennem
az üzenet: veled,
csak veled....
Egyenes ösvényen
érkeztem meg.







EGY ÉJJELBEN AZ ÉLET


Úgy ült ott a
csöppnyi kádban,
mint önnön maga
megriadt gyermeke.
Hátát megmosni, száját
csókolni épp, hogy engedte.
Enyém volt a teste
egyetlen estén s éjjelen.
Szeretőm volt, gyermekem.
Egy éjjelben az életem.







EGY IFJÚHOZ
(reggeli versféle)


Ne haragudj, de tényleg
nem te voltál az este
utolsó gondolatom, és nem
azért, mert simán a
gyermekem lehetnél
hanem, mert tőlem
nemrég elvettek mindent
főleg az önbecsülésem
százszorszép lelkem
akkorát nyekkent, én
azt hittem, soha az életben
nem állok fel, mert
padlóra vittek rendesen.
Mostanában reggel és
este, valóban beszélgetek
valakivel, ébredés előtt meg
elalvás után, bevallom
magam sem tudom, hogy
ki ő, mert soha nem láttam,
még, csak én képzelem el
magamnak, mert a magány
sok mindenre készteti az
embert. De ez nem játék.
Ez az életem.







EMLÉK-TÖREDÉK


Hová lettek a családi ereklyék,
Apám háborút átélt könyvei,
Nagyapa katonatörténetei?
Hová lett a múlt, melyre
a jelennek kellett volna
ráépülnie, csak közben
minden odalett. Ezer költözés,
lebontott szülőházak romjai,
és a történelem, mely mindent
maga alá temetett.
Hová lettek a nyári délutánok
a hűs lombú körtefa alatt,
az ezerszer elmondott, unásig
ismételt mesék és családi
legendák: elúsztak mind-mind
a semmibe.
Mi marad majd utánunk?
Néhány kézirat, rózsaszín
szalaggal átkötött szerelmes
levél, megsárgult fényképeken
a nevesincs rokonok mosolya.
Nincs legendárium, mely
emléküket felidézze, csupán
a remény, hogy szívükben
szellemképüket az utódok őrzik.







ÉJSZAKA


Gyertyaláng melegénél
csendben fogni kezed:
béke és szeretet.
Elcsitul a vágy,
simítom homlokod,
őrzöm az álmod.
Simogató kezed
a vállamon,
tudom: érzem majd
egy hajnalon...







ÉJSZAKA CSENDJE


Szerelem erdejében
járok veled
csend, várakozás
a reggel bizonyosság:
nappalunk remény
éjszaka csendje
álmok erdeje
a vágy zenél







A FEKETE KUTYA


Minap azon a tájon jártam én,
hol fiatalasszonyként éltem
vakító fehér szűz havon lépdeltem.
Előttem egy kutya ment, s én
nyomdokaiba léptem. Visszanézve
láttam: ember és kutya lábnyomai
egymás mellett megférnek békében,
utca-hosszan, a szűz havon.
Az erdő fáit csodáltam éppen,
rajtuk csillogó porhó takaró,
s alattuk ott állt lábnyomaim
útitársa: a fekete kutya.







FOLYAMATOSSÁG


Arcvonásaiban s lelkében
ott él még, ki ő volt nem
is oly rég: fiatal férfi,
ki épp csak krisztusi
korba lép. Arcát lopva
nézem, míg ő az útra
figyel, illetlenül meglesem.
Én, ki szerelmét a jelen
pillanatban elnyerem,
egyszerre látom azt
a másikat, a múltbelit
ki egy egész világot
magához ölel, s nem
sejti még az érett férfi
életét, kihez asszony-
létem kötöm oly rég.
Szerelmében meglelem
mit kerestem át az egész
életen: így együtt: egy gyermek
tisztasága, s az érett férfi vágya.
Emlékezem az elmúlt éjszakára.
Míg a szobára hajnali fény
vetül, s ő lassan álomba
szenderül, karja átvetve
mellemen. Vele a rég áhított
szerelmet, békét meglelem.







HEGYEIM
(Hazafelé)


Míg a busz a friss tavaszi tájban
tovafut velem, eltűnődöm a látványon
mi elém tárul: hegyeim úgy simulnak
bele a síkságba, mint elomló női mellek
a simogató férfitenyerekbe, s én különös
izgalmat érzek, soha el nem múló örömet,
hiszen ez már a Mátra utolsó nyúlványa:
szülőföldem, szememnek oly kedves
valamennyi hegye, völgye és lankája.







IMA


Ölelő karjaid közt, ím
újjászülettem.
Imát mondok érted:
tested testemmel
ölelkezzen
verejtéked verejtékemmel
keveredjen
gyönyöröd gyönyörömben
növekedjen.
Más öröm nem kell.
Napról-napra egyesüljünk
ebben a világszép-utolsó
szerelemben.
Úgy legyen.
Amen.







JÓ ÉJSZAKÁT


Álmodik a Vágy
szép napot és éjszakát
Hold vigyázzon Rád.










KÁPRÁZAT


Összefonódó testünk szelíd
valósága a délutáni alvásban,
kezeink, szánk testünkön
szánkázó násztánca
elkísér majd engem
magányos éjszakámba
kezed nyoma a mellemen
illatodat őrzi még a testem
mégis, a délutáni alvás
valósága, mint káprázat
illan el az éjszakában.....
tanúm csak a Hold
és a csillagok.
Magam vagyok.







KARÁCSONYI TÖRTÉNET


Karácsony másnapján a konyhában ül, s néz ki az ablakon túli világra. Ölében fekszik Guszti, a majdnem fekete, dús bundájú, mélabús macska, akinek egyszer csak érzi, amint megfeszül a teste. Ugrásra kész ez a mozdulat, az egész izmos, erős macskatest egy célra összpontosít: a szomszéd erkélyének peremén tollászkodó, páváskodó galambok felé fordul tekintete, s teste. A vadászösztön parancsának engedelmeskedve ugrana utánuk, de köztük az ablaküveg, s ezáltal a vadászat lehetetlenné válik. Róza végigsimítja kezével a cica bundáját, s érzi, ahogyan simogató keze alatt elernyed a harcias kis jószág. Eközben a galambok is elunják a macska bosszantását, mert, miközben tollászkodnak, tekintetük bűvöli végig a tőlük biztonságosan elzárt kis fenevadat. Felröppennek, Guszti pedig folytatja Róza ölében a szundikálást.

Nyugalmas ünnepvégi áhítat ez, a család még alszik, csendes a ház is. Az asszony elmereng, korábbi karácsonyokra gondol, a tavalyira, amikor a remény látszott felcsillanni, hogy az idei évet már nem fogja egyedül tölteni.

Guszti kéjesen nyújtózik egyet, leugrik gazdája öléből és útra kel a lakásban, keresni magának valami szórakozást, pajtását, Macit talán, akivel aztán hamarosan egy gombolyagban hemperegve száguldanak végig a hosszú előszobán.

Róza tegnap a szobájában keresgélve megtalálta azt a jegyzetfüzetet, amiben egy évvel korábbi társkereső felbuzdulásának - alkalmasint az utolsónak - feljegyzéseire bukkant.

Karácsony szentestéjének éjszakáján kezdődött, amikor már mindenki visszahúzódott a szobájába. Ő rádiót hallgatott, s a frissen kölcsön kapott mobiltelefon segítségével próbált bekapcsolódni egy interaktív rádióműsorba.

Hamarosan üzenete érkezett:

- Dr.W. vagyok, belgyógyász, egy budapesti kórházban dolgozom, most is ügyelek. Elváltam, egy felnőtt gyermekem van. Egyedül élek. Fogsz nekem válaszolni? Kellemes karácsonyt és boldog új évet kívánok Neked!

Róza válaszában a körülményekhez képest meghitt, békés ünnepet kívánt az ismeretlennek, aki munkával tölti a szentestét. Ő is megírta a szokásos bemutatkozó néhány sort.
A válaszra nem kellett sokáig várnia:

- Kedves, ha gondolod, hogy építgessük kapcsolatunk csodálatos kertjét, akkor írj! Majd várom, ölellek: P.

Az asszony még most, egy év távlatából is fel tudja idézni magában annak a pillanatnak a mámorító édességét, mintha a karácsony angyalkái röpdöstek volna a szobában a jó hírrel! Válaszában jelezte, hogy nyitott a kapcsolatra és örömmel folytatja a kommunikációt. Együttérzését fejezte ki, amiért a férfi egy kórházban, ügyelettel tölti a legszebb ünnep estéjét. Kisvártatva megérkezett a férfi válasza:

- Kedves Róza, aki tesz az emberekért, az elesett és segítségre szoruló emberért, annak van a legmeghittebb karácsonya. Az Úr szeretetében ragyogó karácsonya!

Róza lelkében megrezdült egy húr, ő maga is érzékeny, mások sorsa iránt empátiát érző ember lévén, úgy érezte, van mit tanulnia ettől az ismeretlentől, aki már megvalósította magában a lemondás és a másokért való élet eszményét.

- Szeretem olvasni az üzeneteidet, annyi bölcsesség árad belőlük, szeretném, ha tanítanál engem! - írta gondolkodás nélkül. - És mire tudnálak megtanítani? Én alázattal vagyok, hiszen Jézus megmosta tanítványainak a lábát.

Róza úgy érezte, játszik vele a szent éj misztériuma. Átéli a csodát, egy olyan ember lelkéhez, gondolataihoz jut el, akire mindig is vágyott. Kérdést intézett tehát a férfihez, akinek nevét sem tudta, csupán egy monogram állt az üzenetek végén. A csalódástól, becsapottságtól tartva a következő kérdést tette fel:

- Káprázat játszik velem?

A válasz nem késett sokáig, mintha a férfi tényleg csak rá figyelt volna azon az éjszakán:

- Hát te káprázatnak fogod fel azt, ami emberség? Én nem leckét adok, kedvesem, csupán beszélgetünk.

- Úgy érzem, rokonlelkek vagyunk! -sóhajtotta és írta bele az éjszakába a most már újra bizakodó Róza.

- Úgy érzem én is, rokonlelkek vagyunk. Azt tudod, hogy a tibeti buddhizmus szerint nem jöhet létre mester és tanítványa között szexuális viszony? - szólt a férfi válasza. - Ha nem fogadja el valaki, ez akkor is létezik. A szex testi igény és meghal, a lélek örök. A steril boldogság a művészetekben, pl. a zenében naponta tetten érhető, a szex viszont le tud aljasulni a prostitúció szintjére is akár. A boldogság is elvont fogalom, egy szerzetes boldogsága a tökéletes egyesülés Isten lelkével!

Róza egyre fokozódó érdeklődéssel fogadta a férfi üzeneteit, amelyek pillanatnyi várakoztatás nélkül érkeztek, s amelyekben az ő legbensőbb, legféltettebb gondolatait is megfogalmazta. Ismeretlenül is, néhány óra leforgása alatt csodálatos egymásra hangolódás zajlott kettőjük között!

- Nekem most fontosabb a lélek boldogsága, mint a testé! - írta válaszában. - Olyan régen élek szex nélkül, hogy már nem is számítok rá. Magányos voltam, beteg, elhagytak. Meg kellett tanulnom egyedül élni - így sikerült.

- Nagyon helyesen gondolkozol! - írta a férfi pár perc múltán. - Először a lélek boldogsága, ahhoz viszont nem kell a szex. Mi volt a betegség, ki hagyott el, gyermeked van-e?

Róza megválaszolta a feltett kérdéseket, majd folytatta az eredeti gondolatkört:

- Én evilágról rég letettem, de lehet, hogy most visszatérek. És csak annak tudok megnyílni, aki testestől-lelkestől elfogad engem.

- Kedves, minden egészséges lelkületű ember így gondolkodik! A lélek a kapuhoz a kulcs. A kulcsot Neked kell átadnod, de ehhez személyesen kell találkozni, megismerkedni.

A férfi elbúcsúzott, már nagyon későre járt. Megígérte, hogy másnap este újra jelentkezik. Megköszönte Rózának a kifejezetten kellemes estét, a szép gondolatok cseréjét, magányának feloldását. Az asszony fejében zsongtak a mondatok, amiket csak leírva látott, de egy kellemes orgánumú férfihangot társított hozzá, s elfogadta az indokot, hogy az éjszakai kórház csendjében nem lehet telefonálni.

Utólag végiggondolva: ez volt az első repedés a gyönyörűnek ígérkező történet tükörsima felületén, de csak utólag, mert akkor még nem volt benne gyanakvás, álmai elragadták és ő a remény szárnyán repült az álomba!

Alig várta a másnap estét, a férfi jelentkezését. A megbeszélt időpontban ez meg is történt. Röviden beszámolt a fiánál tett látogatásáról, unokájáról. Az előző esti hőfokot természetesen nem tudták azonnal elérni kommunikációjukban, Róza egyre inkább szerette volna hallani a férfi hangját, de az elzárkózott a telefonbeszélgetés elől.

- A fiadban megleled az örömöd? - tette fel a kérdést Rózának.

- Amióta boldog, igen - volt az asszony válasza.

Már egyiküket sem elégítette ki a virtuális kapcsolat, a férfi volt az, aki az üzenetekben a tárgyra tért:

- Nagy dolog a másik emberért érzett felelősség, de ez nem jöhet létre virtuális úton, csak személyes megismerkedés után.

Eltelt egy nap. Karácsony utolsó ünnepe, a férfi nem jelentkezett. Rózát sokan hívták, rokonok, barátok, mindenkinek nagyon örült, de lelke mélyén annak az egyetlen embernek a jelentkezését várta, akivel olyan közel jutottak egymáshoz a Kisjézus születésének éjszakáján. De a telefon nem továbbított tőle több üzenetet. Amikor az asszony hívta a megadott számot, csak kikapcsolt készülékre talált. Üzeneteire nem jött válasz. Értetlenségénél csak csalódottsága volt nagyobb. De nem tehetett semmit.

És az első hétköznap estén, már karácsony után, összeszedve minden bátorságát, üzenetet írt Dr. W.-nek, nem volt abban szemrehányás, csak hogy nagyon várta a jelentkezését. A válasz talányos volt, az előzmények ismeretében talán még a navajo kódfejtők sem tudtak volna vele mit kezdeni.

- Barátaimtól úgy értesültem, hogy az ember idővel megöregszik. Titokban meg mindig azt hittem, hogy ilyesmi csak másokkal történik.

Róza megpróbált ráhangolódni a válaszra, hátha még visszatalálnak egymáshoz:

- Kedves, veled ez nem történhet meg, mert a lelked fiatal! Emberi korodat nem kérdem.

- Emberi korom 53 év, ez nem titok - jött a gyors és szűkszavú válasz.

- Te ugyanaz a P. vagy, akivel hosszú üzeneteket váltottunk, vagy az az ünnepi arcod volt, ez meg a hétköznapi? - kérdezte most már némiképp bosszúsan Róza.

- Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy én csak egy esendő 53 éves belgyógyász vagyok, aki mellékesen a teológia művelője és szenvedélyesen keresi Istent! Nem vagyok csodalény! - a válasz ridegségében nyoma sem volt a korábbi meghittségnek.

- Nem akartalak megbántani, én eddig is a gondolataiddal kommunikáltam, nem a tested paraméteri keltették fel a figyelmemet. - próbált az asszony enyhíteni valamit üzeneteik félresiklott tartalmán.

A férfi válasza ezúttal is gyors volt, és érthetetlen módon sértődött:

- Pedig az RTL Klub felmérése szerint jóképű vagyok, szerepeltem már gyógyszerreklámban is!

Rózában ekkor már felhorgadt a harag, rájött, hogy csúnyán rászedték, visszaéltek jóhiszeműségével.

- Püff neki, én meg egy csúnya fiút keresek! - írta.

- Akkor sajnálom, de én egy jóképű, jó alakú, kisportolt szépfiú vagyok, ez tény, és nem dicsekvés.

Róza rájött, hogy az egész istenkeresés csak póz a férfinál, hogy a karácsonyi ügyeletet akarta elütni valamivel a másik és ehhez kapóra jött az ő érdeklődése, szellemi felkészültsége. Mi mindenhez használják fel Isten nevét! Ehhez képest az ő csalódása nem is olyan nagy, csak kapott egy újabb leckét az élettől. Játék volt az egész, igaz, eléggé kegyetlen játék az ő érzéseivel, magányos lényével.

Még egy utolsó üzenetet azért elindított az ismeretlen Dr.W.P. belgyógyász szakorvos irányába:

- Akkor nem is pazarlod bizonyára az idődet dundi, szeretethiányos költőnőkre? - majd kikapcsolta a telefonját.







A LÁNG MÉG LOBOG


Addig kellett volna valakinek
rám találnia, míg a betegség,
kilátástalanság és a szorongás
fel nem zabálják a testemet.
Olyan leszek lassan, mint egy
rozzant kandeláber, amelyben
kétségbeesetten bár, de fennen,
a láng egyre csak lobog.







LÁTÁSODNAK REGGELÉN


Fájnak nekem mind a napok
amikor nem érinthetlek,
anyját keresi, hívja így
kétségbeesetten a gyermek.
Testem börtönébe zárva
akkor a vágy, hajnali felriadásom
töri ketté az éjszakát.

Látásodnak reggelén bizsergető jó
érzés költözött belém. Énekelt
szívemben a vágy, kergettem
tova az éjszakát. Minden lépésem
közelebb vitt feléd, valóra váltani a
bennem élő reményt.







MA ÉJJEL...


Ma éjjel
lelkünk ölelkezzen
megláttad bennem
igazgyöngy szerelmem,
nem takarhatta el
előled romló testem
öleljük át egymást
egyetlen szerelmem
én varázslóm, menedékem
én neked menedéked
ma éjjel a lelkek
alagútján át
hozzád megyek...







MEGÉLNI AZ ÉLETET


Eddig a múltban éltem,
mert nincs jövőm,
mára csak a jelen maradt
velem, mert a múlt is
megcsalt, szajha emlékezetem
átírja a silány éveket -
napokra bontom hát, hogy
megélni képes legyek az életet.







A MINDENEM


A mindenem vagy
szépséges szerelem:
éltet és felemel
értelmet adsz életemnek
belőled építkezem
miattad vagyok képes
végigmenni mindennapi
gyötrelmeimen
nélküled semmi se
veled minden
lesz az életem







MOSOLYOD ÁTRAGYOG...


Mosolyod átragyog
téren és időn, meg
távolságon, lelked
itt van, velem, érzem
felém áradni a
szerelmed: ölelj át,
örökre velem...
Álmodjunk egymásnak
egy csodás világot
összefonódó testünk az
álom valósága.







MÚLTAM KÉPEI


Ha agyam rejtett szegleteibe
leások, olykor engem is meglep
amit itt-ott találok:
rég elfeledett helyek, nevek
garmadája várja, hogy újra
rátaláljak. Előveszem,
leporolom, egymáshoz illesztem
őket, múltam anziksz-képei
így életre kelnek.
Némelyik már opál-homályos,
mint öregek hályogverte szeme,
lecsiszolva láttatja csak, mit rejt
kincsekkel terhes belseje: az életem.







NAPOK MÚLÁSA


Mást nem teszek, most
várom a pillanatot, majd
testem a testeddel összeolvad
én leszek benned és te bennem
nem lesznek határok
ölelésed megvéd a magánytól
és a haláltól, ölelésem
megvéd téged a valóságtól.
Most várakozás, napok
múlása, árnyak futása a falon
s egy reggelen úgy ébredek
szívemben bizonyosság éled
hogy látlak, magamhoz ölelem
veled a boldogságot... várok...







OPÁL-HOMÁLYOS


Ha emlékezetem rejtett szegleteibe
leások, olykor engem is meglep
amit itt-ott találok:
rég elfeledett helyek, nevek
garmadája várja, hogy újra
rátaláljak. Előveszem,
leporolom, egymáshoz illesztem
őket, múltam anzix-képei
így életre kelnek.
Némelyik már opál-homályos
mint öregek hályogverte szeme
lecsiszolva láttatja csak
mit rejt - kincsekkel terhes
belseje: az életem.







RONGYOS ÉLET


Úgy szerettelek meg téged
ahogy a láz veri ki az embert,
kéretlen, de elkerülhetetlen.
Birtokba vetted testem-lelkem,
verset szül Neked az én
bukdácsoló lelkem.
Pedig már azt hittem
nem tartogat semmit
ez a rongyos élet nekem.







SIRATÓ


Majd tíz éven át a Balaton
egyet jelentett veled, már
tudom, ez a kor nem
jön vissza sosem.
Ma mégis szinte
tapintható közelségben
éreztem jelenlétedet.
Ültem a parton, sirályok,
hattyúk köröttem és
sok gyerek. Lassan
peregtek arcomon
a könnyek. Mindent
elsirattam, az eltűnt
éveket, amikor nem
tudtam róla, hogy
boldog voltam veled.







SZELLEM A PALACKBÓL


Ahol most háború van,
egyszer majd béke lesz.
Az inga egyre csak leng,
egyszer fent, egyszer lent.
Az irtózatos képek sora majd
elapad, akik elmenekültek,
mind hazamennek: így volt ez,
mióta világ a világ és háborúzik
az ember. Ők hazamennek,
a lerombolt házak helyén
új házakat emelnek, de itt marad
a gyűlölet, mint a palackból
kicsalogatott szellem, és majd
magának új alanyt keres.







SZENT SZÖVETSÉG


Te vagy az,
aki életre
szeretett engem
cserébe én is
egy életet
adtam neked
kettőnk élete
egymással
szövetkezett

szent szövetség
ez, még ha nem
is adta rá áldását
egyetlen felekezet
sem, mégis:
felejthetetlen
egyetlen szerelmem.







SZERELEMÉK


Csak a felszínt karcoltam meg
nem is kutattam mélyen
az emlékeimben, mert benne
vagy minden lélegzetemben,
minden pillanatomban
kitörölhetetlen, beleégett
akár emlék, akár jelen
velem vagy mindörökre
egyetlenem.

Itt van velem levetett
ingeink suhogása, mikor
először érintettük egymást
attól a pillanattól kezdve
a tegnapi napig - örökkévalón
itt van minden, elrejtve a lelkemben
szerelmem.Napok múlása

Mást nem teszek, most
várom a pillanatot, majd
testem a testeddel összeolvad
én leszek benned és te bennem
nem lesznek határok
ölelésed megvéd a magánytól
és a haláltól, ölelésem
megvéd téged a valóságtól.
Most várakozás, napok
múlása, árnyak futása a falon
s egy reggelen úgy ébredek
szívemben bizonyosság éled
hogy látlak, magamhoz ölelem
veled a boldogságot...várok...







TEHÁT VAGY


A vágy vagy
vagy vagy-vágy
ki tudja
hol kezdődünk
és hol végződünk
mi az mi mi magunk
s mi az
mik vágyaink csupán
s egy gondolat
mi senkinek sem árt
de könnyű lesz
ha ketten cipeljük
s közben
elviccelgetünk
s mosolyt csal
fáradt arcodra
a vígság utáni
nem hiába vágy







TENYEREDBEN


Szeretem benned, ahogy
magadon viseled a
szemeimet, tenyeredben
az én tenyeremet.
Simogatásodban ott van az én
árva testem, éjjeli felriadásodban
homlokodra borul hűs tenyerem.







A TITKOS KERTBEN


Látom magamat, egykori
boldog arcomat
nyár utolján
a titkos kertben,
amint elhullott körtét,
hajolgatva, szedtem.
Nem tudtam még, soha többé
nem szedek én
ott sem diót, sem körtét.
Elmúlt a nyár, vele
a kert emléke is elsüllyedt.
Látom magamat,
emlékező, de még boldog arcomat
konyhámban már,
harapom a valóságos körtét
s nem tudom még,
hogy mindez nem más:
csak emlék, csak emlék.







UTÁNAD ROHANOK


Utánad rohanok képzeletben
szerelem bolondja lettem
megírtalak száznál több versben
nem tudom eléggé megköszönni,
hogy életre szerettél engem
öleléseink csodája a mindennapokon
átsegít majd engem, lelkeink is
ölelkeznek ebben a sosem-volt szép,
sosem-lesz más csodálatos szerelemben.







ÜZENET


Oly sokszor üzen nekem
a lelkem, van, hogy egy
dal, vagy verssor kelti fel
figyelmem, s nem hagy
nyugodni, míg rá nem
bukkanok agyamban,
lelkem rejtett szegletében
miért volt és honnan
jött, mit jelez az üzenet.
Ma reggel ébredés
után, még a felkelés előtti
kiüresedett csendben
magamba befelé figyelve
meghallottam egy dalt,
vagy csak annak árnyékát,
töredéke szólt bennem.
Előbb csak sorok, foszlányok,
még fel sem ismertem, de
aztán összeállt a dallam, az
általam ismert szavak, s
szememet elfutották
a könnyek. Most is itt zeng
valahol bennem a régi dal
s én kutatok tovább agyamban,
lelkem rejtett szegletében,
miért volt és honnan jött, mit jelez?







A VALÓSÁG


Adjuk meg hát, ami jár
a testnek, az érintésnek
hallgatásnak és
álmodozásnak, tudom
a valóság mindig sivárabb
jó, hogy vannak a levelek:
mesélj - s én mesélek,
kezemet így tán eléred
a lelkek alagútján át
jöjj hozzám, segíts
át az éjszakán,
ma nagyon nélküled
vagyok, hiányod fáj...







VAN OLYAN


Van olyan, hogy a
szerelem nem talál
szavakat, ilyenkor a
szerelem csak kézen
fog és simogat, van
olyan, hogy a szerelem
nem talál szavakat,
olyankor csak megetet
és megitat, van olyan,
hogy a szerelem csak
jó és szeretet, csak ennek
vége soha, de soha ne
legyen, maradj velem mindig
szépséges szerelem...
Gyönyörűm, gyönyöröm,
egyetlen szerelmem.







A VÁGYAKOZÁSRÓL


Most még türelemre
tanítjuk egymást, álmokkal felruházott
ruhátlan testünket a vágy öltözteti
csodákba. Illatod rabul ejtett, miként
tekinteted: nyugtalanul keresem,
s nem lelem magam mellett
álmaimból kilépő, vágyott testedet







VERS KÉT HANGRA


Vállad ívének érintése
itt bizsereg tenyeremben.
Melled ívének érintése
bensőm bizsergése.
Várakozom, a csoda
rám vár, tudom.
Vágyakozom, csodák
kútja vagy, tudom.
Egy hajnalon fejem
ott lesz majd válladon...
S ha megpihen,
örökre vállalom.












 
 
0 komment , kategória:  Börzsönyi Erika  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2024.02 2024. Március 2024.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 21 db bejegyzés
e év: 69 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1253
  • e Hét: 9490
  • e Hónap: 36113
  • e Év: 173485
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.