Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
x
  2013-05-18 17:30:07, szombat
 
  Petrarca: A boldogságról



Öröm: Boldog vagyok.

Ész: Ezt mondta magáról a nagy Pompeius is,

mikor orgyilkosai karddal támadtak rá.

Pedig valljuk meg, soha nem volt boldog,

még akkor sem, amikor a legboldogabbnak tünt,

amikor élete ragyogó fényben pompázott.

Öröm: Boldog vagyok.

Ész: Boldog vagy, miközben úgy élsz,

mint az otthontalan vándor, a különös távfutó.

A rögös utat végigjárva valóban az lehetnél,

ha közben ezer veszély nem térítene el utadról...

Öröm: Lelkem azt súgja: én mégis boldog vagyok.

Ész: Jól tudom, miféle boldogságról beszélsz,

de csak ámítod magad.

Miként a költő írja: a boldogság — nyomorúság.

Azt mondod, lelkedben érzed a káprázatot,

de ez meg nem igazi boldogság,

a neve is mutatja: képzelet, fantázia,

de út lehet az igazi boldogság felé.

Nem titkolom csodálkozásomat,

amikor a boldogság igézetében ringatod magad.

Az emberek sok dologban bölcsen látnak,

de ha boldogságról esik szó, szemüket fátyol fedi.

Vélt boldogság az övéké, mert azt hiszik,

hogy dolgok embert boldoggá tehetnek.

Nem akarnak tudni róla, hogy amijük van,

az ingatag és múlékony.

De vannak mások,

akiknek az erény jelenti a boldogságot.

Magam sem tagadom, hogy ők közelebb állnak hozzá,

de életük örökös harc:

az erény és a kisértések harca.

Sajnálom öket, mert tévelyegnek,

hisz biztonság nélkül nincs boldogság.

Öröm: Én mégis úgy látom, hogy boldog vagyok.

Ész: Már válaszoltál is magadnak.

Ha a tévedés boldoggá tenne,

kevés ember volna boldogtalan.

A tévedés szülte öröm hamis és kurta.

Csak az igazság szilárd.

A tévedés: füst es árnyék, mely kezedből elillan.

De eljön majd a kor, mely az árnyakat elhajtja,

s a leplet lerántja a hamis örömökről,

véget vet az ábrándoknak,

és megmutatja a boldog- ság valódi értékét...


 
 
0 komment , kategória:  Francesco Petrarca 1.  
Francesco Petrarca
  2011-05-10 06:33:25, kedd
 
  FRANCESCO PETRARCA versei :

.......



...... ..............



.Itt a beírt versek címe van.A versei című lap kommentjeiben elolvashatod a verseket!
Kérlek oda a kommentbe, írd be a verset, amit hoztál!...... .............. Előre is köszönöm!


...... ..............



.....




CÍMEK....FORDÍTÓ NEVE....HÁNYADIK KOMMENTBEN TALÁLOD?......KI GYŰJTÖTTE?

1. szonett - Fordította - Rácz Olivér______________(#)- Gizella Lapu
10. szonett - Fordította - Rácz Olivér______________(#)- Gizella Lapu
14. szonett - Fordította - Rácz Olivér______________(#)- Gizella Lapu
XVII. Szonett - Fordította - Szedő Dénes_____(#)- Juhászné Szunyogh Mária
XXXVII.Szonett - - Fordította - Csorba Győző_____(#)- Juhászné Szunyogh Mária
41. szonett - Fordította - Rácz Olivér______________(#)- Gizella Lapu
Arany haja szétszóródott a szélben - Fordította - Sárközi György_(#)- Juhászné Szunyogh Mária
A szem, amelyről oly forrón daloltam - Fordította - Sárközi György_(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Az élet elfut - Fordította - Sárközi György_(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Áldott a nap, a hó, az év - Fordította - Sárközi György_____(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Ha éltem - Fordította - Zoltán Vilmos_____(#)- Juhászné Szunyogh Mária...
Ha életem a kíntól és a gondtól - Fordította - Sárközi György_____(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Ha nem szerelmet - Fordította - Sárközi György_____(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Havas fejével indul az atyóka - Fordította - Sárközi György_____(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Keleten már lángolt - Fordította - Sárközi György_____(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Kinek csak álma boldog - Fordította - Sárközi György_____(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Magánosan, mélázó baktatással - Fordította - Sárközi György___(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Nincs békém - Fordította - Sárközi György_____(#)- Juhászné Szunyogh Mária



Gyűjtők névsora:

Juhászné Szunyogh Mária
Gizella Lapu - Ausztráliából
 
 
0 komment , kategória:  Francesco Petrarca 1.  
Francesco P
  2011-04-16 11:50:26, szombat
 
  Francesco Petrarca

HA ÉLETEM A KÍNTÓL ÉS A GONDTÓL

Petrarca

Ha életem a kíntól és a gondtól
megóvni legalább addig tudom, mig
szép szemeidben minden fény elomlik,
s a vénség benned mindent összerombol,

aranyhajad ezüstfehérre tompul,
nem öltöd föl füzéres, tarka holmid,
s fakó orcád ahhoz már nem hasonlít,
amely előtt halk sóhaj lett jajomból:

akkor tesz majdan Ámor oly merésszé,
hogy elmondjam, hány év, nap, mennyi óra
volt életemben a kínszenvedésé.

S noha e kor már vágyam csúfolója,
fájdalmam mégis enyhül egy kevéssé,
ha késő sóhaj kel késői szóra.

(Sárközi György)







ÁLDOTT A NAP, A HÓ, AZ ÉV

Petrarca

Áldott a nap, a hó, az év, s az évnek
ama szaka, órája, perce s egyben
a szép ország is, melyben rabja lettem
két szép szeme büvös tekintetének.

Áldottak az első gondok s remények,
melyeknek árán elszerelmesedtem,
s az íj s a nyíl, melytől sebet szereztem,
s a sebek is, melyek szivemben égnek.

Áldottak hangjaim, mik szerteszálltak,
Hölgyem nevét búgván a messzeségben,
s a sóhajok, a könnyek és a vágyak;

s áldott minden lap, melyen megkisértem
dalolni őt; s a gondolat, mi szárnyat
nem kap más senkiért, csupán csak érte.

(Sárközi György)







HA NEM SZERELMET

Petrarca

Ha nem szerelmet, akkor hát mit érzek?
És ha szerelem ez, minő, miféle?
Ha jó, miért van oly halálos éle?
Ha rossz, e gyötrelem miért oly édes?

Miért sirok-rivok, önként ha égek?
S ha kénytelen, mit ér a könnyek éje?
Élő halálnak kéjes szenvedése,
miért ölelsz, ha én egyet nem értek?

S ha egyetértek: nincs ok fájdalomra.
Mély tengeren, kormánytalan bolyongok
egy gyönge bárkán, összevissza szélben.

Tudásom oly kevés, a bűnöm oly sok,
hogy nem tudom magam se, jó mi volna;
fázom hő nyárban, s égek puszta télben.

(Sárközi György)







NINCS BÉKÉM

Petrarca

Nincs békém, s nem szitok háboruságot,
félek s remélek, fázom és megégtem,
az égbe szállok s nyugszom lenn a mélyben,
semmi se kell s ölelném a világot.

Őröm nem nyit kaput, nem zár le rácsot,
nem tart meg és nem oldja kötelékem,
Ámor nem öl meg s nem lazítja fékem,
de élve sem hagy, s menekvést se látok.

Nézek vakon és nyelv nélkül beszélek,
s veszni szeretnék s szabadulni vágyom,
és gyűlölöm magam, másért meg égek,

nevetve könnyezem, bánatból élek,
egyformán fáj életem és halálom.
Ide jutottam, drága Hölgyem, érted.

(Sárközi György)







KINEK CSAK ÁLMA BOLDOG

Petrarca

Kinek csak álma boldog és szeretne
ölelni árnyat, széllel víni harcot,
mély tengeren úszom, nem érve partot,
homokra építek s irok szelekbe.

A Napba álmélkodtam, s tönkretette
látásomat, ragyogva míg kavargott;
menekvő szarvasnak nyomán csavargok
egy sánta, rossz ökrön lomhán követve.

Mindenre vak vagyok, mindenre fáradt,
csak gyötrelmem hajszolnám nappal-éjjel,
s csak Ámort hínám, s a Halált, s Szerelmem.

Húsz éve már (hosszú s nehéz e bánat)
kereskedem sóhajjal s szenvedéssel:
rossz csillag járt, mikor csapdába estem.

(Sárközi György)







A SZEM, AMELYRŐL
OLY FORRÓN DALOLTAM

Petrarca

A szem, amelyről oly forrón daloltam,
a kar, a kéz, a lába, arca, keble,
melyeknek láttán magam is feledve
az emberek közt elmagányosodtam,

a színarany haj, száz fényes bodorban,
angyal-mosolyt villantó játszi kedve
s mi még földünk menyországgá tehette:
most ott hever mind egy maroknyi porban.

S én mégis élek! Búban és haragban,
mert elhagyott a fény, mit úgy szerettem,
s romlott hajóm vihar tépázza-rázza!

A szerelem dalát így abbahagytam:
az ér kiszáradt bennem, és rekedten
csap át kifáradt lantom is sirásba.

(Sárközi György)



 
 
0 komment , kategória:  Francesco Petrarca 1.  
francesco p
  2011-02-25 15:38:52, péntek
 
  Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ............2011 -01-29 08:11:40

francesco petrarca: laura halála után írott szonettek
1. szonett

Szép arcod, jaj, és gyönyörű szemed,
karcsú alakod, lépted suhanása,
hangod, amelynek édes dallamára
vágytól dobbant szívem, jaj, hova lett?

Hová mosolyod álmatag varázsa,
melytől, ha lágyan rám feledkezett,
feledni tudtam bánatot, sebet:
hová szépséged égi villanása?

Azért születtem, hogy szeresselek.
Vezérlő csillagomnak láttalak,
s azt hittem, sugarad síromig elkísér.

Mióta nem vagy, minden elveszett:
nem maradt más, csak halkuló szavad,
de azt is elkapdossa már az őszi szél.



10. szonett

Virágzott még, akár a ritka rózsa,
csókra és boldog szerelemre termett,
mikor a végzet orvul elrabolta,
s megölt vele minden rózsát, szerelmet.

Az égi szűz a trónusához vonta:
mert angyal volt, nem érték földi szennyek.
S engem sorsom bilincse mért nem enged
utána szállnom, láncaim ledobva?

Mért szálldoshat csak sóhajom utána,
mért nem engedte sorsom meg nekem
vele szállnom az árnyak halk honába?

Ó, mért nem jössz hát, végső óra már:
százszor áldott lett volna végzetem,
ha engem visz előbb a halál.



14. szonett

És köszönöm, hogy eljössz minden éjjel,
s szemedben még a régi fény ragyog.
És köszönöm, hogy már a nappalok
sem sújtanak oly gyötrő szenvedéssel,

mert míg a vén fák alatt ballagok,
hol minden emlék friss sebekkel ér fel,
te ott is száz imádott álomképpel
zsondítod szívem, s megvigasztalod.

Ó, mennyi dal fakadt e hársúton!
Most csend van itt, s én már nem is tudom,
téged sirassalak, vagy lüktető sebem?

Mert lásd, nekem csak ennyi szép maradt:
bárhol villansz elém, megismerem
lépted, ruhád, mosolyod, lágy szavad.



41. szonett

Egy csalogány zokogja valahol
a liget mélyén át az éjszakákat.
Talán őt is párjáért gyötri a bánat,
az ő szívéből is gyász dalol.

Vagy megsebzett szívemnek válaszol,
felém zengi a meddő, tompa vádat,
mért hittem azt, hogy sorsom angyalának
szépsége majd a sírral is dacol.

Mért hittem azt, hogy selymes bőre, arca
s szeme, amelyben álmok fénye ég,
megmásíthatja konok végzetét.

Ma már tudom: rossz csillagom akarta
agyamba vésni rideg rendelését,
hogy aranyköd a boldogság s a szépség.

/Ford.: Rácz Olivér/


 
 
4 komment , kategória:  Francesco Petrarca 1.  
x
  2010-10-16 20:33:29, szombat
 
  Ha éltem...
szerző: Francesco Petrarca, fordító: Zoltán Vilmos

Ha éltem mégis elmul, oly sokáig
Legyőzve kínt és szevedéseket,
Hogy szép szemednek, melly most rám nevet,
Kihunyni láttom égető sugárit,

Ha színaranyhajad ezüstre válik,
S virágnak örülnöd már nem lehet,
S fakóra vál ez arc, mely szivemet
Most elcsititja, ha zokogni vágyik:

Erőt majd akkor ad neki szerelmem,
Hogy számon kérjen, mit tőled kapott,
Sok szörnyű évet, órát és napot!

S ha aggkorod talán ezt tiltja tennem,
Írtad, tudom,mit eddig nem adott,
- Elkésve bár - sebemre sóhajod!

 
 
0 komment , kategória:  Francesco Petrarca 1.  
Francesko P
  2010-05-24 09:30:48, hétfő
 
  Francesko Petrarca: Oly gyönge szálon csügg e súlyos élet
XXXVII.





Oly gyönge szálon csügg e súlyos élet,
az életem, hogy ó, ha
nem lesz, ki majd megója,
útjának nemsokára itt a vége:
hiszen mióta a kegyetlen óra
elfordította lépted,
azóta más sem éltet,
más sem, csupán a szebb jövő reménye;
s ez szól: "Orcája fénye
bár nem süt rád, az édes,
térj, felhős lélek, észhez:
mit tudhatod? virradhatsz jobb napokra
s időre, boldogabbra.
Vagy visszaút nincs már a régi széphez?"
Ez a reménység fűtött egy időre:
halódni kezd már, túl sok volt belőle.




Fut az idő, a percek oly serényen,
céljuk töltvén suhannak,
hogy alkalmat sem adnak
ráeszmélnem: lábam halálba szédül.
Alig kél hajnalpírja még a napnak,
s már a szemközti szélen,
a másik hegyvidéken
hosszú, íves pályáját zárni készül.
Mi jut számunkra részül?
Arasznyi lét s ügyetlen,
romló test, védhetetlen,
hogy szép arcától elszakítva messze
- mert mint a vágy, repesve
szárnyat mozdítanom képzelhetetlen -,
már-már szétfoszlott megszokott reményem;
s így életem tovább miképpen éljem?




Búsít minden hely, hol kedves szemének
nem hull reám sugára;
ábrándjaim honába
ez volt a kulcs, míg Isten úgy akarta;
s mert száműzöttségem kettőzve fáj, ha
alszom, járok, s henyélek,
ezt kérem, mást se kérek;
mit később láttam, csúfként néztem arra.
Hány hegy s folyó takarja,
hány víz és mennyi tenger
e két szép fényt, amelyben
homályai sok vaksi éjszakámnak
sugárzó délre váltak?
Emléke is sorvasztó kín szivemben.
Vidámságára régi életemnek
fakó unalma ébreszt a jelennek.




Ó jaj, ha rágondolva újra éget
pusztító gerjedelmem,
mely akkor gyúlt ki bennem,
midőn lényem jobb részét hátrahagytam,
vagy a felejtés elfújja szerelmem:
oly étekkel ki étet,
melytől kínom megéled?
Mért nem leszek kő, néma, mozdulatlan?
Igen: világosabban
a kristály külsején sem
látszik s az üvegén sem
a belső szín, mint bánatülte lelken
a gond, vagy a kegyetlen
édesség bent, a szív legrejtekében.
A mindig könnyre szomjas szem mutatja,
mely lankadatlan békéjét kutatja.




A lélek - mily fonák öröm! - nem egyszer
tapasztalhatni: váltig
oly változásra vágyik,
mely benne újabb szenvedést növeszt még.
Jó nékem is, ha arcom könnyben ázik.
Való: már-már igyekszem,
hogy könnyel e beteg szem
s e szív szomorúsággal töltekezzék.
S mert, ha elmélkedem szép
szeméről (nincs, mi mélyebb
megindulásra késztet,
s bensőm érzéssel jobban fölkavarja),
gyakran kanyargok arra,
merről a kín dúsabb hulláma széled;
s a szívvel a szem is szenvedje ezt meg,
mert Ámor ösvényére ők vezettek.




A dús aranyfürtök, mik lángra szítják
irigységét a napnak,
s honnét forrón kicsapnak
Ámor szikrái: a derűs tekintet,
mely túl korán halál kezére adhat
s a hízelgő szavacskák,
fülnemhallotta ritkák,
magukban is drágák érzékeimnek:
elvesztek, messze tűntek.
S én inkább megbocsátok
minden mást, mint hogy áldott
égi lényére, mely lobogva, égve
sarkallt a szép erényre,
hogy arra, arra többé nem találok:
eztán - úgy vélem - hallok majd akármit,
csak új panaszra indít mindhalálig.




S hogy még több vágy sirassa meg a vesztett,
finom, fehér kezecskét,
s a kart, mely egy-nemesség,
mely büszkén mozdul, s mégis szinte játék
s édes haragját, a szerényt s a büszkét,
az ifju, drága keblet,
várát az értelemnek:
rejti előlem vad alpesi tájék.
S tudom, hiába várom, hogy talán még
elém jő életemben.
De föl-fölkél szünetlen
a jó remény, majd ismét elhanyatlik,
s közben intése hallik:
nem látom őt, ki kegyben áll a mennyben,
mely az erény és tisztesség hazája,
hol hogy lakozzam, kéri szám imája.




Ha, Dal, kies honában
Hölgyünk utadba téved,
remélem, hogy reméled:
formás kezét, mely tőlem, jaj, mi távol!
majd nyújtja önmagától.
Ne érintsd, inkább hajts előtte térdet,
s, ahogy lehet, megyek - jelents be engem -
vagy mint hús-vér, vagy már mint lenge szellem.




(Ford.: Csorba Győző)
 
 
0 komment , kategória:  Francesco Petrarca 1.  
Francesco P
  2010-03-16 16:35:22, kedd
 
  Francesco Petrarca: Keleten már lángolt...

Keleten már lángolt a szerelemnek
szép csillaga, és az északra szálló
fényes szekér, a hét csillagból álló,
sugarakat lövelve elkerengett,

rokkához kelt anyó, amint derengett,
s borzas mezítláb fújta a parázsló
szenet: itt volt a szeretőkre váró
bús óra, melyben sírnak és merengenek.

Ekkor tűnt fel már-már halott Reményem
szívemben, és nem a szokásos úton,
mit álom zár s a nedvesujju bánat.

Mennyire más volt, mint valaha régen!
Ne félj! - mintha így szólott volna súgón -
még láthatod szemem s megnyílni számat.

/Ford.: Sárközi György/

 
 
0 komment , kategória:  Francesco Petrarca 1.  
Francesco P
  2010-03-16 16:34:36, kedd
 
  Francesco Petrarca: Magánosan, mélázó baktatással...

Magánosan, mélázó baktatással
járom a csöndes, elhagyott mezőket,
s szemem vigyázva les, nagy kerülőket
teszek, hogy embernek nyomát se lássam.

Nem tudom elterelni semmi mással
arról, mi immár oly szembetűnő lett,
figyelmük: csüggedésem mind erősebb,
s arcomon ég, hogy lelkem telt parázzsal:

úgy hogy, hiszem, a hegyek és a dombok,
folyók és erdők tudják már, miféle
rejtett siralmú élet az enyém is.

De bármi zord s vad utakon bolyongok,
nincs oly vad út, hol Ámor ne kisérne,
vitázva és perelve, ő is, én is.

/Ford.: Sárközi György/

 
 
0 komment , kategória:  Francesco Petrarca 1.  
Francesco P
  2010-03-16 16:33:52, kedd
 
  Francesco Petrarca: Arany haja szétszóródott a szélben...

Arany haja szétszóródott a szélben,
amely ezer fürtöt sodort belőle,
és szép szemének égő fényesője
szikrázott - most csak pislákol sötéten.

Arcának pírját részvétnek reméltem,
- reményem, nem tudom, nem volt-e dőre, -
szivem a vágynak már átjárta tőre,
csoda-e hát, ha fölgyúlt ily veszélyben?

Járása angyalé volt, nem halandó
lényé, s szavában annyi égi kellem
csengett akkor, hogy hallatára sírnál.

A nap leánya volt, mennyei szellem:
s hiába, hogy mindez talán mulandó,
vérzik a seb, bár nem feszül az íj már.

/Ford.: Sárközi György/

 
 
0 komment , kategória:  Francesco Petrarca 1.  
Francesco P
  2010-03-16 16:32:56, kedd
 
  Francesco Petrarca: Az élet elfut...

Az élet elfut, vissza sohse fordul,
s nagy léptekkel jön a halál mögötte,
s minden, mi van, mi volt, s mit sűrű ködbe
rejt a jövő, lelkemben búra torzul.

Fáj emlékezni és fáj várni zordul,
így is, úgy is rossz: ó, ha nem gyötörne
üdvösségemnek gondja, összetörve
megfutnék onnan, hol fogam csikordul.

Múltjában semmi jó, de mennyi bánat
érte e bús szivet: előre nézek:
hajóm szelek hánytorgatják az árban,

a kikötőben balsors várja, fáradt
kormányosa, ledőlt árboc, kötélzet
s a drága fény kihúnyt, mit úgy csodáltam.

/Ford.: Sárközi György/

 
 
0 komment , kategória:  Francesco Petrarca 1.  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
2018.11 2018. December 2019.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 12 db bejegyzés
Összes: 68305 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2133
  • e Hét: 7259
  • e Hónap: 36352
  • e Év: 2511536
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.