Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Földeáki-Horváth Anna versei
  2019-11-03 17:30:07, vasárnap
 
 







FÖLDEÁKI-HORVÁTH ANNA VERSEI . . .




Földeáki-Horváth Anna (Földeák 1952-) Első verses kötete /versek és versprózák/ a Sérelmek és megbocsájtások 2001-ben jelent meg.

Rendhagyó kötet Földeáki-Horváth Anna első verseskötete. Sajátos látásmód jellemzi valamennyi művét, akár versről, akár versprózáról van szó.Szerzőjük megélt kételyeiről és megtalált kiútjairól ad számot, művei mégis mindannyiunkhoz szólnak saját kifejezési és látásmódjuk szerint. Mély érzelmeit legtöbbször szavak, verssorok mögé bújtatja a költő. Bár a kötetből nem hiányzik a játékosság sem, mégis inkább fájdalmas hangulatúak ezek a versek, miközben - vagy éppen ezért? - az útkeresés izgalmasságát is magukban hordozzák.

Már címe is - Sérelmek és megbocsájtások - léleklátást, belső utat, megszenvedett megoldásokat sugall, egy nem könnyű élet buktatóiból a győztesen való kikerülést. Ennek megfelelően a kötet témái közül is hiányoznak a tájleíró versek, az évszakok és más, a szinte ,,szokottnak" vélhető témák. A kötet anyaga mégis sokszínű, ám a sokféleség ellenére egységes. Sajátos látásmód jellemzi valamennyi művét, akár versről, akár versprózáról van szó.

Második kötete 2011-ben Olvadó idő címmel jelent meg.


Nem azért vállalok negatív érzelmeket,
mert szenvelegni akarok,
hanem azért, hogy megmutassam:
minden mélységből van kiút és
- Máté Péter szavaival -
,,mindig van remény",
de abban hinni,
azért tenni kell!
Földeáki-Horváth Anna



Földeáki-Horváth Anna SÉRELMEK ÉS MEGBOCSÁJTÁSOK

Link


Földeáki-Horváth Anna OLVADÓ IDŐ /2011/

Link








,,AHOGY LESZ, ÚGY LESZ"


Megfogott egy régi dallam:
vak koldusnő játszott halkan
aluljáró sodrásában,
megtorpant egy percre lábam.
Lélegzetem elakadt,
figyeltem a hangokat.
Gyermekkorom dala szól,
szövegét még tudom jól:
Légy szerény, mint én,
légy elégedett, szivem,
a jövőt nem sejthetem,
ahogy lesz, úgy lesz.

Lépcsőfokról visszaléptem,
billentyűn a kezét néztem,
megdicsértem, megköszöntem,
egy ötvenest odalöktem.
Elindultam, ám a dallam
utánam kígyózott halkan.
Nekem szól az üzenet,
s én most megosztom veled:
A jövőt nem sejthetem,
a sors keze rejtelem,
ahogy lesz, úgy lesz,
bárhogy lesz, úgy lesz.

Hollós Ilona - Ahogy lesz úgy lesz - VIDEÓ

Link








ALTATÓ


Álmodjunk, barátom,
álmodjunk életet:
aludj, s én éneklek
néked egy éneket,
álmodjunk, barátom!

Álmodjunk, barátom,
álmodjunk életet:
álmunkban életünk
gyönyörű szép lehet,
álmodjunk, barátom!

Álmodjunk, barátom,
álmodjunk életet:
álmodd, hogy van lányod,
s vagyok én neked,
álmodjunk, barátom!

Álmodjunk, barátom,
álmodjunk életet:
olvassák versedet,
csodálják képedet,
álmodjunk, barátom!

Álmodjunk, barátom,
álmodjunk életet:
álmodd, hogy álmodsz,
s álmodok én veled,
álmodjunk életet!







BÁLVÁNY


Bezárom
világom,
önmagam
imádom.

Oltárra
fölteszem
testem és
csöpp eszem.

Hozsanna
és tömjén:
éljek én,
én, sőt én!







BEKOPOGTAM ÖNMAGAM KAPUJÁN


AZ ajtó nehezen mozdult,
de lassacskán, nyikorogva kinyílt.
Egy sötét terembe léptem,
melynek távoli szegletébe
felülről világosság szűrődött be.
Tapogatózva indultam
a pókhálós homályban
a derengő fény felé.
Egy csigalépcsőt vettem észre,
mely a szoba sarkából
felfelé vezetett.
Dobogó szívvel léptem
az első lépcsőfokra,
majd a másodikra.
S elindultam
lassan
az égi
lajtorján.







BENNREKEDT SZAVAK


A sok ki nem mondott szó,
sok vágyott, de meg nem élt jó
rámtelepül, lábamról lever.
Feldolgozhatatlan, emésztő teher.







BILINCSEK NÉLKÜL


Keress,
találsz.
Találsz,
szeress.
Szeretsz,
figyelj.
Figyelsz,
eressz.
Ha maradok,
tiéd vagyok.







Mottó:
Sose bízz egy úthengerben,
bármit ígér is gyenge pillanatában!


BIZALOM
(kontra gének)


Szerelmes lettem egy úthengerbe.
Kölcsönösnek ígérkezett a dolog.
Hosszas udvarlás után végre úgy döntöttem, kötélnek állok.
Elérkezett a nagy pillanat.
Levettem ruháimat, hanyatt feküdtem és rábíztam magam.
Ő jött felém, gyengéden, visszafogottan.
Simogatni készült, becézni, játszani velem.

Utolsó pillanatban azonban felülkerekedett benne a kötelességtudat:
határozottan átment rajtam.










BŰN A SZÓ


Bűn a szó, mit elhallgatsz,
Bűn, ha érzést elfojtasz.
Vállald magad, ahogy vagy,
Tedd, mit sorsod tenned hagy!

Küzdj, de tudd, hogy hol a határ,
Dolgozz, s légy az is, ki megáll!
Pihenj, ha kell, ám ne henyélj,
Büszke legyél, mégse kevély!

Ne mástól várd, mit te akarsz,
Gesztenye tiéd, ha kaparsz.
Túl sokat ülni ha szeretsz,
Lovasszobor, csak az lehetsz.







CSÁBÍTÁS


Ezüstfehér kígyóként kúszom fel a földről
lábaidon körbe-körbe, egyre feljebb.
Minden négyzetcentiméteredet meg akarom ismerni.

Mellkasodhoz érve beljebb vágyom:
a lelked kell.Beléd hatolok, megtalálom.
Rátekergőzöm, körülfonom
és ott maradok ezüstfehér szalagként
örökre veled.







EGY IDEJE


olyan az életem, mintha az "alvilág poklait" járnám,
mintha valaki tudatosan mindent megtapasztaltatna velem,
hogy ezáltal tudást szerezzek, közelebb jussak a megvilágosodáshoz.

És valóban:

soha ilyen boldog nem voltam, mint most, amikor kívülről szemlélve
a legboldogtalanabbnak kellene lennem.

Szétoszlóban a köd, amiben eddig éltem.

Meglepő felfedezéseket teszek szinte nap mint nap és nem értem,
miért nem voltak eddig ezek egyértelműek számomra?

- mert nem volt időm gondolkodni rajtuk?
- mert nem tudtam, hogy gondolkodni kell rajtuk?
- még nem volt itt az ideje, hogy választ kapjak?

Miért kell 44 év a felismerésekhez?

Miért nem hoztam ezt a tudást magammal?

Ez a sok MIÉRT foglalkoztat, és sokkal jobban érdekel, mint bármi más.

Szeretnék választ kapni

a kérdésekre,
a mindenségre,
magamra.







EGYSZERŰ SZERELEM
(Szerelem első érzésre)


Jöjj drágám,
oly régen vártalak,
Föld hátán
most megtaláltalak.

Jöjj értem
én fehér kedvesem,
Óvj, szeress
lágyan és csendesen.







ELIDEGENEDÉS

1.

Egy emberben bízhatok,
s az az egy
- az én vagyok.

Elidegenedés

2.

Párosan szép az élet,
de az egyik
nem én vagyok!







ELSZIGETELŐDÉS


Magammal mint egyetlen normális
egyeddel még kijövök,
de örök problémám van másokkal.
Bár sokkal nyugodtabb vagyok, mint régen,
mégsem sikerül reagálnom hidegen.

Fáradna az idegem?







EMLÉK A FÉLELEMRŐL


A falak hidegek,
pattannak idegek:
félek!
Nincs közelben,
távolban egy
lélek.
Félelmemmel
magam vagyok
ketten.
Feszül a csönd,
valami fönt
reccsen.

Az éjszaka néma,
nesz hallik ám néha
lentről.
Matatás ott,
valami most
feldől.
Fülemben zakatol,
dobhártyán áthatol
vérem.
Érfal dobban,
forrón lobban,
érzem.

Zárkulcs halkan fordul,
vészjóslón csikordul
ajtóm.
Lépés hangja
torkom marja
fojtón.
Órám éjfélt mutat,
elhagy az öntudat
kábán.
Karjába kap,
velem szalad
a sátán.







ERŐ


Erő az, mit tudok, hiszek,
tenyeremen tüzet viszek.
Erő, mikor szikra lobban,
társam szíve ettől dobban.
Erő, mit már megszenvedtem,
megtanultam, immár bennem.
Erő, amit elfogadtam,
meghajolva, alázattal.
Erő, mi immár a részem,
nemcsak félig, de egészen.
Erő bennem csenddé vált,
csend az égre kiabált.
*
Ég válasza fuvallat:
erőt küldött, nyugalmat.







ÉGEK


Égek és izzom;
mondd, miért?
Félek is titkon:
sors kísért?

Honnan e nagy tűz,
mi szítja?
Elmém oly gyakran
csitítja.

Nem lankad, újból
feléled.
Gyújtok, vagy magam
elégek.







ÉLET-TÁNC




Ritmus az élet, pulzál, lüktet,
Járja az ember, hurráz, csügged.
Járjuk mi együtt az élet-táncot,
Elszédülsz tőle, de mégis járod.

Lassíts le néha, jó pajtásom,
Észreveszed majd sóhajtásom.
Elfáradtam, pihennék, de mást akar a ritmus,
Gúzsba köt, már ő irányít, élet helyett cirkusz.

Porondon az ostor hangja csattog, felpörög a tempó,
Táncos lábak vad hajszáját fokozza zaklató parancsszó,
Jobb láb koppan, bal láb toppan, tudsz te torz ütemre ugrálni,
S a mutatványtól elfelejted, hogy meg akartál állni.

Nem emlékszel pajtásodra, lassú már a régi taktus,
Ostor hangja, nézők tapsa, célod, hogy a csúcsra feljuss.
Elvarázsolt élet-táncos, vágyad felröpít a holdra,
Magasra szállsz, egyre feljebb, lábad felhőpolkát ropna.

Égbolt, nap, hold, fényes csillag - álmod újabb táncparkettje,
Tejútfátyol libben körbe, göncölszekér röpít messze;
De neked még ez sem elég, fokozod az őrült ritmust,
Ám megbotlasz, lépést vétesz, utolérni tempót nem tudsz.

Ütemadó ostorhangtól elszakadtál, messze jársz,
Föld és ég között bokázol, saját lépést nem találsz.
Eszeveszett kalimpálás lett a táncból, barátom.
Szomorú és hamis látvány. Felhőtáncos? Sajnálom!

Ritmus az élet, pulzál, lüktet,
Vár vissza téged, újrázz, küzdd meg.
Ütem, ha gyors, ha lassú néked,
Taktust magadnak szabd meg, kérlek







ÉNEKELJ, FIAM!


Lázadj, fiam,
légy merészebb
apádnál és
anyádnál!
Törj ki, hogyha
úgy gondolod,
valamit már
találtál!
Hamis istent
sose szolgálj:
,,Pénz, hiúság,
hatalom -
Ismerlek jól,
ám tinektek
a lelkemet
nem adom!"
Szíved hangja,
ha ráfigyelsz,
megmutatja
az utat,
Melyen járva
megtalálod,
s megérted a
titkokat.
Írj dallamot
a versemhez,
játszd el magad,
énekelj!
Társakat is
keress hozzá,
ha nem jönnek,
értük menj!
Tiszta hangod
legyen példa.
száll az ének
felhőn túl:
,,Béke legyen,
ne háború,
mert a földünk
elpusztul!







AZ ÉN MAGÁNYOS OLDALAM


I.

Kevés dolog van,
mi tökéletesebb lehet,
mint
a magány.

II.

A magány
a legellentmondásosabb érzés:
felemelően gyönyörű és
letaglózóan fájó.

III.

A magány
csendes
csoda,
mely tartalmas,
talányos
(néha bár halálos)







ÉRTED


Azért vagyok, hogy te lehess,
Szeretlek, hogy te majd szeress.
Éhezem, hogy jóllakhass,
Ébredek, hogy te alhass.

Megszülettem, hogy te élhess,
Lemondtam, hogy te remélhess.
Erőm csökken, fényed nő,
Vélem múlt, érted jövő.

Elfogyok, miközben fejlődsz,
Összemegyek, mire felnősz.
Hajam kihull, tiéd dús.
Izom sorvad, feszül hús.

Csodálatos körforgás,
Voltam én és lesz majd más.
Felnevellek, imádlak,
S átadlak a világnak.







FALAK


Falat emelsz emberséged köré
titkolni, mi van legbelül.
A falak állnak és szilárdak,
köztük ott vagy te, egyedül







FÉLEK


Félek, hogy az életemet
Egy ponton majd eldobom
Lehet oka depresszió,
Kimerültség, vagy hormon.

Te, ki hallasz, aki értesz,
Hogy ne legyek felesleges,
Tudod, mi az, mire vágyom:
Kérlek, Istenem, hogy, szeress!







FÉLELEM


Amióta
létezem,
elkísér a
félelem.

Körülfon,
s számomra
ő már lételem.







HAIKUI


Hegy mögé bújt a
nap. Szétszórt sugarai
jelzik hollétét.

*

Arcom anyai
sugarad simogatja.
Ez az én napom!

*

Elvérzik a nap.
égbolt alján rózsaszín
szivárgás - búcsú.

*

Meteor

Égen száguldó
rejtélyes tűzgolyó - a
távoli hírnök

*

Szürke füstgomoly
látogatni indulna
felhő rokonait.

*

lusta fáradt tél
kilöki magából a
frissesség magvát

*

Domb és a lejtő
ellentéteken nyugvó
ősszövetsége

*

Kontinenseket
összekötő gondolat-
és lélekhidak.

*

Szédülés

Forgó kavalkád.
Mélybehúzó, örvénylő
bizonytalanság

*

Friss erő

Reggeli ima
varázslatos ereje
új csodákra hív.







HALLASZ?

Az, hogy nem hallod hangom,
nem azt jelenti,
hogy nem szólok.

Annyit jelez csupán,
hogy füled
bizonyos rezgéseket
nem érzékel.







HA NAGY LENNÉK


Ember lennék főállásban,
másodban meg gyermek.
Büszke volnék tudásomra,
sírnék, hogyha vernek.

Csilingelőn kacaghatnék
szívem hogyha ragyog.
Válaszolnék egyenesen,
nem úgy, mint a nagyok.

Jönnék, mennék, dolgom tenném,
építenék házat.
Cserepekről, emberekről
leverném a mázat.

Kárörvendő lehetnék egy
biztosító cégnél,
s oldalamat fognám minden
át-nem-ugrott lécnél.

Kijózanítóban hánynék
tüzet, mint a vulkán,
vagy borsót a kórházfalra
másnap el nem múltán.

Sínre kerülnék a végén,
de már ott a vonat.
Nekem szinte mindegy lenne,
jön éppen, vagy tolat.

Maradok hát inkább gyermek
de tanulok ebből:
nevetek addig, ha vernek,
míg a sorsom eldől.







HARMAT


Mint a harmat,
mit felszív a nap:
erőm az életre ennyi marad.
Felszív és szétszór -
már nem vagyok.
Köröttem a fű még ragyog...







A HETVENÖTÖDIK


Hetvenöt tavasz, hetvenöt nyár,
Hetvenöt panaszt zár le a száj.
Hetvenöt ősz és hetvenöt tél,
Hetvenöt remény alszik, de él.

Hetvenöt bimbó - nyílásra vár.
Hetvenöt kinyílt, mind mást talál:
Hetvenöt gyűlölt s imádott név,
Hetvenöt megküzdött, virágzó év.

Hetvenöt öröm, megannyi könny,
Hetvenöt érzés, még több közöny.
Hetvenöt rózsaszál, kinyílva mind,
Hetvenöt, későn bár, büszkén tekint.

Hetvenöt virágnak illata száll,
Hetvenöt illatban fürdeti nyár.
Hetvenöt friss harmat élteti őt;
Hetvenöt tüskéje - befelé nőtt.







HONNAN ÉS MIÉRT?


Miért nem vagyok olyan, mint mások?
Miért az érzékenység, Miért a bántó csalódások?
Honnan a rezdülés, mit megérzek?

Honnan a gondolat és honnan a jel, amelyet értek?
Honnan jő, miért kell, miért van?
Egyre kevésbé értem önmagam...







ILLÚZIÓ


ha van,
tévútra vihet,

ha nincs,
élsz,
de
minek?







INDULJ!


Költöttelek, neveltelek,
a csőrömből etettelek.
Itt az idő, repülj, szállj,
csillagokig meg se állj!

Költöttelek, neveltelek,
ápoltalak, szerettelek.
Itt az idő, repülj, huss -
csillag szárnyán messze juss!

Költöttelek, neveltelek
és most útnak eresztelek.
Itt az idő, űrmadár,
hódítsd meg, mi rád fenn vár!










IRIGY LÁNY


Lelki síkon nagyon jó,
hogy hozzám ő hasonló.
Testi síkon szép lehet,
hogyha ölel és szeret.
Minden együtt.
Irigy lány!
Mégis inkább a magány!?







IZZÓ-HIDEG SZERELEM
(Hale-Bopp üstököshöz)


Itt vagy újra! Merre jártál
Ezredévek távlatán?
Változott-e, amit láttál
Most és akkor, hajdanán?

Tetszem-e még úgy, mint régen
Ezredévek távlatán?
Kettesben voltunk az égen:
Szép csillag s a kisleány.

Élet sarjadt a testemből
Ezredévek távlatán,
Lélek fakadt a lelkemből,
Öröm volt az, tiszta nyár!

Ám testemnek adománya
Ezredévek távlatán,
Pusztulásba rohan mára,
És ezt nékem látni fáj!

Üstökösöm, térj majd vissza
Ezredévek távlatán,
S figyelj, ha az égbolt tiszta:
Én, a vén Föld, várlak ám.

Nem jönnék a randevúra
Ezredévek távlatán,
Magzatjaim háborúja
Pusztított el; rám ne várj!

Vidd hírül a messzeségnek
Ezredévek távlatán,
Gyászolják a veszteséget:
Ellobbant egy szalmaszál...







JÁTÉK


Játék,
csak játék,
játék
a szó

Várj még,
ó várj még,
várj még,
ha jó.

Menj el,
most menj el,
menj el,
ha fáj.

Feledjük,
feledjük
örökre
már.







KÉK PILLANGÓ


Nicsak, egy kék
pillangóemlék
képet
villantó:

Kék mezőn a
medúza,
búzavirág -
megússza.

Zöld tengerre
sólyom száll,
szárnya előtt
hódolnál.

Vörös égbolt,
rajta kék folt,
medúza és
sólyom száll...

...nyugtalanul
aludtál!







KITÁRULKOZÁS


Végy el,
itt vagyok, én vagyok.
Lelkem
és a szívem ragyog.
Tekintetem
tiszta és őszinte,
Kezem téged
hív, kérlek, jöjj ide!







LELKEM MAJDNEM HALÁLA
10 versszakban


Elbukott szerelem
kínjától gyötrődtem.
Bánat és csalódás
érzése őrölt fel.

Gyógyító szavaid
ápolón nyugtattak,
még fájó sebeim
hegedni látszottak.

Gyermeki lelkemet
kitártam előtted,
hittem, hogy barátom
válik majd belőled.

Barátság szorosabb
kapoccsá szélesült,
őszinte emberi
lélekhíd létesült.

Bizalom felébredt
újra a lelkemben,
vágyak lágy húrjai
rezdültek testemben.

Csodával határos
egymásra találás
mélységes hitet nyújt
magából át a társ.

Zuhanva józanít
a hűvös valóság:
álarc a szelídség
és álarc a jóság!

Felkínált gyermeki
lelkemnek ez a vég,
lezuhant, összetört,
hinni sem merem még.

Szelídség álarca
rászedett, elbűvölt,
gyógyulást ígért és
helyette lelket ölt.

Magányom végleges,
a lelkem bezárult,
Emberi társ-vágyam
örökre elárvult.







LENNÉK


Lennék én a szeretőd
és lennék én a gyermeked,
lennék anyád, testvéred
és lennék időd, rengeteg.

Lennék zene füleidnek,
lennék szín a vásznadon,
lennék ecset a kezedben,
lennék hang az ajkadon.

Lennék levegő szobádban,
lennék bőr a testeden,
lennék vér az ereidben,
lennék pitvar szívedben,

Lennék izom csontjaidon,
mindez lennék én neked.
Mégis, ha te mást gondoltál,
mondd el, mit kérsz, mi legyek?










LEVÁLÁS


Leszakadt lelkem egy darabja.
Kiszakadt hús a húsomból.
Világra szültem egy bolygómat.
Világba löktem, hogy pályára álljon,
s közben - én balga -
kapkodnék érte zokogva,
hogy visszatartsam.
Nyúlnék csodás, fényesedő
csillagom után, hogy ne repüljön
messze tőlem.

Adj erőt, Uram, hogy megtanuljam
távolról óvni, szeretni, csodálni őt!







MAMA


Az általad nyújtott biztonság
kiáltó hiánya
lassanként elemészt.

Már egyedül bolyongok tovább,
várlak, ám hiába.
Mama, nyújts feledést!







MAMA!


Mama, nehéz nekem
Mama, légy itt velem
Mama, úgy hiányzol
Mama: mindig, százszor

Mama, elrontottam
Mama, de sok rossz van
Mama, ez az élet?
Mama, védj meg, kérlek

Mama, hozzád bújnék
Mama, érted nyúlnék
Mama, vigasztalj meg
Mama, lányod szenved

Mama, halld a hangom
Mama, simítsd arcom
Mama, nyugtass lágyan
Mama, ringasd ágyam

Mama, megnyugodtam







MEGNYITOTT AJTÓ


Vágyaim és érzékeim örökre lezártnak vélt ajtaján bekopogtál.
Évek óta vártam érkezésed, most mégis megrémített jelenléted
kézzelfoghatósága.
Kinyissam a kaput, beengedjelek?
Bizonytalan, érzékiségemet már félig felkeltett félelmemben annyit feleltem
elváltoztatott hangon, hogy akiért jöttél, nincs itthon,
de minden valószínűség szerint meg fog érkezni.
Te hitted is meg nem is, tétováztál, s végül továbbmentél.

Most várom, mikor kopogsz ismét,
hogy immár saját hangomon válaszolva
kinyissam neked az ajtót.


Kezem már a kilincsen.









NAGYKORÚSÁGI SZÜLŐI ENGEDÉLY


(birthday rap)


Tizennyolc éves és életképes,
Bebizonyította már nekem.
Hozzájárulok, hogy nagykorúvá váljon
Az én féltett, drága gyermekem!







ÖCSIKE


Jó, hogy vagy, te kis hülye
tökéletlen öcsike.
Szerethetlek hibáiddal,
értelmetlen vitáiddal.

Jó, hogy vagy, te kis hülye
mégis nekem öcsike.
Te meg én egy család vagyunk,
szülő nélkül, csak mi magunk.

Jó, hogy vagy, te kis hülye
megvénülünk öcsike.
két gyerek a rosszban, jóban,
felnőtt korban, elmúlóban







RAKJ ÖSSZE


Egy, kettő, három és négy,
darabokból állok még.
Szilánkokból rakj össze,
megmozdulok majd ötre.
Hatra, hétre felállok,
lendületet találok.
Nyolcra futok, táncolok,
kilencre már szárnyalok,
s ha nem érezlek tízre még,
részeimre hullok szét







RELATIVITÁS


A kövérnek fáj a hája,
Soványnak sír a bordája.
Magánya fáj magtalannak,
Családja a csalárd papnak.
Vágynék látni, szól a vak,
A látó meg tapogat.

Szegénynek fáj nincstelenség,
Gazdagnak nincs kincse elég.
Öregember élni akar:
Bár lehetnék még fiatal!
Ifjú pedig kesereg,
Hogy miért nem öregebb!

Mindig arra vágyunk, mi nincs.
Kívánságunk ezer bilincs.
Mi nekem jó, neked teher,
Igazságot ki dönthet el?
Megítélni bizony bajos,
Mert itt minden viszonylagos.







RÉVÜLET


Pózok és szerepek
gyűlölök szeretek
álarcok rejtenek
fal mögött rejtjelek

keresném arcodat
kínlódok harcokat
adj jelet létezel lassan már kétezer

titkodat fejteném
lényedből sejteném
nem vagy más révület
élek hát nélküled

mégis ha hallanál
magadból vallanál
itt vagyok figyellek
kódollak ismerlek

érints meg fedezz fel
érzem rég keresel
éterben hold ragyog álarcban ott vagyok







SKÁLÁZÁS


Sárga Á-k:

Ábrándos páfrányok látványa vár,
hárfások táncából áradó báj.
Bálványok átlátszó bárkája száll,
vágyálmok áldásos tárháza: nyár!


Barna A-k:

Ballada halk szava bajjal jár,
Ballag a partra a balga pár.
Harang vad dallama zajjal száll:
Aranyhal habba csal, halva a lány.







SÚLYTALAN SZAVAK


A sok komolytalanul kimondott szó,
a sok meg-nem cselekedett jó,
sok cél nélkül elindított mosoly,
sok igéret, mi hiszed, hogy komoly-

büszkévé tesz, önérzetet ad:
emelt fővel ünnepled magad.







SZÓVÁ LETTEM


Szóvá lettem, kiáltóvá,
érzelmedet kiváltóvá.

Jellé lettem, gondolattá,
elmédbe írt kódolattá.

Mondat lettem: szólítalak,
érintelek, hódítalak.

Vessző lettem, folytasd velem,
kövess engem, másik felem!

Ponttá lettem. Nincs tovább.
Várok reád odaát.

Csöndet érzek, tökéletest.
Állandó és átható test.
...
Könnyé lettem, sóhajtássá,
élet előtt főhajtássá.










TALÁLKOZÁS


Önmagammal szembejőve
pár szót váltottunk megint:
hogy mennek most a dolgaink,
mi a helyzet benn és kint?

Megbeszéltük, hogy időnként
megállunk így kettecskén,
figyelmünket csak egymásra
fordítjuk majd: én meg én.

Megnyugtat, hogy van, aki
a világon épp rám figyel,
érdekli, én hogyan élek,
mit csinálok és kivel.

Ritka sajnos, hogy magammal
találkozni van módom,
megszólítani sem mindig
merem, inkább kínlódom.

Most azonban úgy döntöttem,
legközelebb, ha látom,
rábeszélem, éljünk együtt,
legyen ő a barátom.

Ketten biztos könnyebb lenne,
s okosabbak is lennénk.
Szerethetnénk egymást bátran
anélkül, hogy tévednénk.
Happy end az lehetne, ha találkoznánk másokkal, akik szintén találkoztak, s boldogabbak már sokkal.







TIÉD?


Hitted,
mi nálad van,
tiéd.

Ő
elhagyott.

Nem érted.
Miért?







TÜNEMÉNY


Nyúlok és nem érlek,
Szólítlak, nem érted,
Fognálak, köddé válsz,
Szorítlak, messze szállsz.

Elillansz, megcsillansz,
Szél szárnyán megvillansz.
Álmomban kergetlek,
Ébredve elvesztlek.

Felhővé változom,
Szellőként kárhozom,
Rádfújok, lehellek,
Érzem már szerelmed.

Megállok, megállunk,
lágy színekké válunk.
Szélfiú, szellőlány,
égbolton szivárvány.







VARIÁCIÓK EGY TÉMÁRA


1. Leltár magamról:

1 db 5 százalékosan kihasznált, jobb és bal féltekés agy
4 db kéz
2 db gyermek
1 db magas érzékenységű (hi-fi) lélek
pár sor
ennyi


2. Miből állok én?

Én gyermekeimből és írásaimból állok.







VÁRJ MÉG A PRÓFÉTASÁGGAL!


Ne légy öntelt,
ha már tudod,
honnan jön a fény.
Maradj szerény,
hisz a tudás
maga nem erény.

Első lépcső,
hogy felismerd
törpe önmagad.
Második csak,
hogy ráeszmélj:
a mindenség Te vagy.







VIGYÁZZ RÁM, S ÉN TÁNCOLOK


Óriás tenyered szélcsöndes barázdáiban megbújni vágyom.
Ott szeretném élni életem parányi barátaim között.
Nem is érzékelnéd jelenlétem, miközben puszta léteddel őrködnél fölöttem.
Védett, biztonságos tenyered - melyet nem baj, ha néha összecsuknál - lenne az otthonom.
Arra azonban vigyázz, ne szoríts erősen a markodba,
mert abba belehalok.
Ha nyitva tartod tenyered, de legalábbis időnként kinyitod,
örökre ott maradok.
S ha szükséged lenne társaságomra,
csak fújj rám háromszor.
Én máris felébredek,
megszépítkezem, kifényesítem szárnyaimat, felszállok tenyeredből,
s gyönyörű táncot járok örömödre a levegőben.
Azt akarom, hogy boldog légy, mert vigyázol rám.
Ha beteltél a látványom nyújtotta örömmel, ismét visszaszállok otthonomba,
s pihenek, ábrándozom, élek tovább...







VOLTÁL...


Nem tanultál, s mindent tudtál, ami szép és jó,
Ami nemes, ami tiszta, ami nem való.
Benned volt az ősi tudás, benned az erő,
Egyszerűség, önátadás, Mama, Anya, Nő.

Láthatatlan voltál szinte, mégis óriás,
Embersorsok bölcsője a kis szülői ház.
Felnőttem, de néha most is elfog a honvágy:
Törődésed visszafogott, símogató, lágy.

Elmentél, s veled a varázs, eltűnt a csoda,
Elillant a biztonság, mert múlté vagy, Mama.
Fegyver nélkül csatatéren maradtam magam
Túlélésért kapaszkodva búsan-boldogan.

Taníts, kérlek, emberséget onnan, hol most vagy!
Fennmaradni tisztességben, kísértés bár nagy,
Megállom és tovább lépek, büszke lehess rám.
Köszönöm, hogy Te voltál az én Nagymamám!


















 
 
0 komment , kategória:  Földeáki-Horváth Anna   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2024.02 2024. Március 2024.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 21 db bejegyzés
e év: 69 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 865
  • e Hét: 9102
  • e Hónap: 35725
  • e Év: 173097
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.