Regisztráció  Belépés
sacimama.blog.xfree.hu
Fordulj el a rossztól és tégy jót, keresd a békét és azt kövesd!" Zsolt 33,15 Németh Jenőné Saci
1952.06.25
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
Kiengesztelődés, megbocsátás
  2014-05-27 00:13:29, kedd
 
  JÉZUS VÉGRENDELETE

Az ember számára mindig nehéz volt a békülékenység, s hogy elhatározását egy konkrét helyzetben emberi jóindulattal megbocsátásként valósítsa meg. Természetes adottságainkhoz sokkal közelebb van a makacsság, az engesztelhetetlenség és a vélt vagy valóságos ellenfél-ellenség üldözése.

Ebből a szempontból nézve az Újszövetség erkölcsi tanítása határozott kihívás. Nem erkölcsi erőfeszítésre épül, hanem Isten ígéretére. Igaz, hogy az Újszövetség félreérthetetlenül értésünkre adja: emberi együttélés a megbékélés készsége és a megbocsátás akarása nélkül lehetetlen. Ugyanakkor azt is kimondja, hogy az embernek föltétlenül szüksége van az Istennel való kiengesztelődésre, és viselkedése miatt rászorul Isten megbocsátására. A kinyilatkoztatás ugyanis az ember és felebarátai közti ellenségeskedés gyökereit egy sokkal mélyebb, ezzel össze nem hasonlítható konfliktusban mutatja meg: Isten és az ember szembenállásában, ellentétében. Innen érthető, hogy az embernek nem áll hatalmában a saját erejével úrrá lenni ezen az áldatlan helyzeten. Az ember azonban bizakodhat, mert amilyen mértékben bűne elrontotta az Istenhez, a világhoz és az embertársaihoz fűződő kapcsolatát, olyan mértékben növekszik Isten megbocsátókészsége és szándéka. Isten békülékenysége és megbocsátása föltétlenül és visszavonhatatlanul megelőzi az ember bűnös cselekedetét. Mindez végeredményben a megváltás művére épül (Kol 1,14; Ef 1,7). Krisztusnak minden bűnt megbocsátó erejét bizonyítja az igehirdetés (Lk 24,47; ApCsel 10,42), a keresztség (ApCsel 2,38) és az Úr lakomája (ApCsel 26,28).
Mindezzel teljes összhangban van Jézus tanítása, melynek csúcspontja a megbocsátás gyakorlása (Lk 4,18; Mt 18,21). Ezért előzi meg a béna meggyógyításának csodáját a bűneinek megbocsátás (Márk 2,1- 12). Ez az esemény megmutatja a hívő keresztény kiengesztelődés és megbocsátókészség útját. Jézus itt is megadta a törvényt: az apostol kérdésére, hányszor kell megbocsátani -- már a kérdésben is benne van a megbocsátókészség határa -- a kérdező számokkal való játék nyelvén mondja Jézus: számtalanszor (Mt 18,21; Mk 11,25; Lk 17,3). Jézus maga teljesen így cselekedett: ,"Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek'' (Lk 23,34). Ezek az utolsó szavai végrendeletnek számítanak.

Hogy mekkora jelentősége van ennek az Úr által hangsúlyozott föladatnak a keresztény jámborságban, azt a Miatyánk kérése mutatja meg: ,,bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.'' Ebben a kérésben felismerhető, hogy az isteni megbocsátás elengedhetetlen föltétele az ellenünk vétkező embertársnak való megbocsátás. Ezért Jézus szerint a kibékülés Istennel és a kiengesztelődés a felebaráttal elengedhetetlen feltétele a kultikus áldozat bemutatásának (Mk 11,25; Mt 5,23).
Ennek ellenére támadhat az a benyomásunk, hogy a kereszténység történetében nem mindig vették figyelembe Jézus ezen utasítását. Ebben részes az Egyház bűnbánati gyakorlata is, mely a bűnök megbocsátását egyoldalúan Istentől várta. A ,,bűnbánó'' úgy tudta, hogy bűnbocsánatot nyert, ha szabályosan meggyónt és ,,feloldozásban'' részesült. Ezért érthető, hogy minden gyónás ellenére sok volt a gyűlölködés, a ki-nem-engesztelődés az emberek között. A kifejezetten lelki közösségekben is megfigyelhető ez a jelenség. Elvégezzük a kultikus cselekményt, szentségekhez járulunk, mégis az ember a másik emberrel szemben -- aki megbántotta -- kérlelhetetlen, kemény, vagy legalábbis kitér előle.
A megbocsátás emberi teljesítménye csak akkor éri el célját, ha valóban a szív mélyéről származik (Mt 18,35). Ezzel ellenkezik, ha a megbocsátás csupán külső gesztus, vagy a gyakran alkalmazott szólásmondás ,,megbocsátok, de nem felejtem el''. Amikor a megbocsátás készségéhez nem társul az elfelejtés akarása, hogy ,,eltemessük'' az esetet, a megbocsátás önbecsapás lesz. Végül: a megbocsátás készségének már akkor meg kell lennie bennünk, mielőtt még az ellenfél vagy az ellenség az engedékenység, megbocsátás vagy a kibékülés jelét adta volna.

Forrás:
A keresztény szellemiség lexikona
forrás: Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár
 
 
0 komment , kategória:  Keresztény lexikon  
Kételkedés
  2014-05-26 23:52:52, hétfő
 
 
Az általános szóhasználatban a kételkedés az ember lelkének sokrétű jelensége. A hit területén bizonytalanság vagy határozatlanság, a hitigazság elfogadásának nehézsége vagy kritikus állásfoglalás a hittel szemben. Mint belső zavartság és lelkiismereti nehézség is jelentkezhet. Pontosabban meghatározva a kételkedés a megismerőképesség tette. Kételkedni annyi, mint bizonytalanná válni valami igazsággal vagy belátással szemben, illetve ezeket bizonytalannak tartani. Az az elterjedt vélemény, hogy a hitbeli kételkedés mindig bűn (ebben a lelkipásztorkodás is hibás), az egyház dogmatikus, erkölcsi tanításának félreértése. Az Egyház szerint nem a kételkedés a bűn, hanem a szándékos megátalkodás a kételkedésben, a határozatlanság Isten kinyilatkoztatásának elfogadásában, az igazság alapvető kétségbevonása vagy tagadása.
A kételkedésnek mint ilyennek is van pozitív értéke, ami illik Isten és titkainak sajátosságához, melyek mindig nagyobbak annál, amit mi elgondolni vagy elmondani képesek vagyunk. Minden becsületes lelkiéletnek, ami nem ideológiát és ,,meggyőződést'' keres, hanem Isten valóságát, időnként ,,válságba'' kell kerülnie. Amit az érzelem és kedély területén ,,szárazságnak'' és ,,sötét éjszakának'' érzünk, azt a megismerés területén bizonytalanság és kételkedésként éljük meg: azok az istenképek és elképzelések, amelyek korábban megbízhatók voltak, egyszerre túl felszínesnek és szűkösnek bizonyulnak; az Isten felé irányuló kívánságok és elvárások nagyon emberi kivetítésnek tűnnek, a hit és az imádság nyelvének szavai kérdésessé válnak.
A keresztény hagyomány misztikusainál a tudásbeli kétely mindig egy magasabb szintű ,,nem-tudás'' (tudatlanság) bölcsességét készíti elő és -- a filozófia módszeres kételkedéséhez hasonlóan -- az elgondolt és elképzelt valóságának mélyebb megismeréséhez vezető út. Azon a ponton, ahol sok ember megáll és a kétségbeesés kísértésébe kerül, kapu nyílik (jóllehet minden értelmet felülmúló kapu) a bizonyossághoz Isten valósága, ígéreteinek és szerető irgalmának megismerésében. Ezek a misztikusok becsületesen megvallják kételkedéseiket (mint pl. Lisieux-i Szent Teréz: ,,Az ateisták legrosszabb gondolatai támadnak föl bennem''); Isten előtt mondják és szenvedik el ,,istensötétjüket'' (mint Charles de Foucauld: ,,Istenem, ha vagy...''). Ugyanezt teszi századunk sok-sok ismert vagy ismeretlen misztikusa, mintegy ,,helyettesítve'' Isten előtt másokat, koruk hitetlen embereit a szerető testvér közösségvállalásával.
Ezeket a belső folyamatokat teológiailag és pszichológiailag mindenek előtt a misztika egyháztanítója Keresztes Szent János (1542- 1591) gondolta végig. A lélek sötét éjszakája hasonlatával fejezi ki a megismerőképesség és emlékezet szükséges tisztulását minden képtől és elgondolástól, amelyek Istent és titkait be akarják fogni és a maguk emberi szintjére akarják leszállítani. Szent János tanítása és tapasztalata szerint Isten maga vezeti az embert a ,,kételkedésbe'', hogy meghívja szeretetének határtalanságával és dicsőségével a találkozásra, ,, a minden értelmet meghaladó'' ismeretre (Ef 3,19). Az ilyen kételkedés gyümölcse a hit, amely elismeri Istennek az Istent, ami elfogadja Istentől, hogy távoli és megfoghatatlan legyen ott, ahol megfoghatatlan akar lenni, és közeli és megvilágosító, ha a belátással és titkaival akar megajándékozni.
Szent János evangéliuma Tamás apostolt kételkedőnek mutatja be (20,24-26). Amikor a feltámadt Üdvözítő azt mondja neki: ,,boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek'', nemcsak őt tanítja meg a kételkedéssel bánni, hanem a későbbi nemzedékeket is. hit hűséges lehet akkor is, ha a megértés válságba került. Isten ,,egészen más'' és mindig nagyobb annál, amit tudunk róla, és joga van ahhoz, hogy kiábrándítson és kétségek közé vezessen, mert megérdemli, hogy ,,egy életen át keressük Őt'' (Avilai Szent Teréz).

Forrás: A keresztény szellemiség lexikona
forrás: Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár

 
 
0 komment , kategória:  Keresztény lexikon  
Kereszt misztériuma
  2014-05-26 08:34:26, hétfő
 
  A kereszt misztériuma annak az isteni szeretetnek misztériuma (Jn 3,16; 1Jn 3,16), ami a kereszten mutatkozott meg: Isten rejtett bölcsességének titka (vö. 1Kor 2,7), a zsidók és pogányok, vagyis minden nép üdvözítésének Krisztusban megvalósult terve (Ef 2,14-17; 3,3; Kol 1,27).
A kereszt misztériuma végeredményben maga Krisztus (vö. 1Kor 2,1- 2: ,,Azért jöttem, hogy Isten titkát hirdessem, a megfeszített Krisztust''). -- ,,Fönséges gazdagságot rejt a pogányok számára ez a titok: Krisztus bennetek a megdicsőülés reménye'' (Kol 1,27). A kereszt tulajdonképpeni titkát a világ nem értheti meg, bár a világban jelen van mint élet a halálból, győzelem az erőszakmentességből, erô a gyengeségből. Ebben az értelemben ,,tündököl Krisztus keresztjének titka'' (l. Venantius Fortunatus, nagyheti vesperáshimnuszában).
A keresztnek azonban van egy másik titka is: benne mutatkozik meg teljesen az emberi gonoszság. A szeretet és a bűn ezen elválaszthatatlan titkában bukkanunk rá az emberi szenvedés történetére. A kereszt tanítása nem engedi meg, hogy ,,átnézzünk a világ sok keresztje fölött: szótlanságba fojtott szenvedések, számtalan ember üldözése és halálra kínzása hite, faja vagy politikai meggyőződése miatt, ártatlan gyermekek üldözése Heródes idejétől Auschwitzig, sőt a legújabb időkig ...''. Az ilyen szenvedés elnémít. Egyedül csak Isten válaszolhat minderre a keresztről az emberiség szenvedéstörténetébe sugárzó reménnyel. A kereszt az emberrel szolidárisan együttszenvedő Isten titkát tárja föl előttünk, képessé tesz arra, hogy ,,másokkal együtt szenvedjünk és így megértsük Jézus szenvedésének misztériumát'' (A II. Vatikáni Zsinat záródokumentumából).
Gemma Hinricher
--> halál, kereszt, megváltás, misztérium, rossz, szenvedés, szolidaritás, üdvösség

Forrás: A keresztény szellemiség lexikona
forrás: Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár

Link
 
 
0 komment , kategória:  Keresztény lexikon  
Könnyek adománya
  2014-05-26 08:31:21, hétfő
 
  Az aszketikus hagyományban egészen a virágzó középkorig a könnyek adományának aránytalanul nagy jelentősége van, olyannyira, hogy a ,"könnyek adományának'' könyörgése még a Római Misekönyvbe is bekerült.
Loyolai Szent Ignác nagyra értékelte ezt a kegyelmi adományt. Lelki naplójában említi, hogy 1544. február 2. és március 12. között 165-ször sírt zokogva, s az utolsó kilenc hónap napi feljegyzéseiben már csak ez szerepel: ,,könnyek'', vagy ,,nem voltak könnyek''. Későbbi éveiben megvallja egyik bizalmasának, hogy korábban vigasztalhatatlan volt, ha a szentmise alatt nem tudott kétszer- háromszor sírni. Az orvos parancsolta neki, hogy ne sírjon és ô engedelmeskedett. Bár némely esetben a szent bizonyos tartózkodást mutat a könnyekkel szemben, még ekkor is a különös kegyelem fokmérőjeként tartja számon.
A könnyeket nemcsak erős érzelmek (szomorúság, boldogság, harag) válthatják ki, hanem fizikai inger is (hideg, könnygáz, hagyma). Spirituális értékük csak azoknak a könnyeknek van, amelyeket az etikus, vallásos és a misztikus élmény vált ki.
A Szentírás a szenvedő embert úgy mutatja be, mint akinek kenyere a könnyek, velük táplálkozik (Zsolt 80,6), nincs vigasztalója (Préd 4,1). Fölfedi fájdalmának okát: elszakadt Istentől. A panaszokban a próféták bűnbánatot sürgetnek, mely Isten együttérzését váltja ki: ,,Följegyezted Uram, szenvedésem útját, tömlőidben összegyűjtötted könnyemet'' (Zsolt 56,9). Jézus megszentelte a szomorúság és a bánat földi könnyeit, amikor barátja sírjánál megrendülten könnyezett (Jn 11,33-38). A Zsid 5,1 szerint ,,Földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott s könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól''. Az emberiség minden könnye benne van és meghallgatásra talált ebben az Ő imádságában. A feltámadás bizonyosságából születik Jézus megváltottjainak öröme (Jn 17,13; 20,20): ,,Isten letöröl a szemükről minden könnyet'' (Jel 7,17; 21,4).
Jóllehet a könnyek az öröm kifejezői is lehetnek, a lelkiség szempontjából fontosabbak a bánat, a világ bűnei miatti fájdalom és az együttérzés könnyei. A szekularizált és teljesítmény beállítású társadalomban kevésre értékelik és nem is igen értik a könnyek adománya iránt. Ehhez járul a sok negatív tapasztalat, hiszen a könnyek az érzékenység, az önsajnálat, az élniakarás hiányának jelei is lehetnek. A beteges kötődés, a hisztérikus jellem kizsarolhatja a maga számára embertársai törődését, amit önzése miatt eszébe sem jut viszonozni.
Ennek ellenére a sírás képessége ma is jelentős az ember személyes kibontakozásában. A teljesítmény-ideológia érzéketlen és irgalmat nem ismerő ,,létért való harccá'' válik, amit előkészít a helytelen nevelés (,,egy fiú nem sír''). A mai embernek nem szabad szomorúságot és fájdalmat mutatnia és lassan már nem is tud. A lelkiséget hordozó érzelmi értékek nem számítanak. Az elfojtásukra kényszerített gyermekben neurotikus zavarok keletkeznek.
A sírásnak tehát két fajtáját különböztetjük meg: az egyik tudattalan, ösztönös reakció, tagadás. A másik belső megrendültség, katartikus belátás eredménye és személyes átalakulást vált ki. Itt is tagadás van az előtérben, de dialektikus értelemben: a tagadás nem az életre, hanem annak zavarára vonatkozik; az ,,igen'' szolgálatában áll egy új életkapcsolatban, ami lehetségessé, sőt szükségessé teszi az elszakadást az addigi tarthatatlan helyzettől.

Ez az antropológiai megkülönböztetés feltűnően egyezik a teológiaival: ,,Istennek tetsző módon voltatok szomorúak, így miattunk semmiben sem szenvedtetek kárt. Az Istennek tetsző szomorúság ugyanis üdvös töredelmet eredményez, és azt senki sem bánja meg; a világ szomorúsága ellenben a halálba visz.'' (2Kor 7,10)
Jézus a boldogság egyik feltételének mondja a sírást: ,,Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert sírástok örömre fordul'' (Lk 6,21). E szavak helyes értése talán újra utat nyithat a sírás régi bölcs értékeléséhez.

Gottfried Griesl
--> érzékek, érzelem, fájdalom, istenkeresés, karizma, ösztön, rezignáció/kétségbeesés, sóhajtozás, szomorúság


forrás: Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár

 
 
0 komment , kategória:  Keresztény lexikon  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
2018.07 2018. Augusztus 2018.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 26 db bejegyzés
Összes: 3945 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 206
  • e Hét: 1168
  • e Hónap: 7209
  • e Év: 215456
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.