Regisztráció  Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 24 
Döbrentei Kornél
  2011-05-26 15:34:11, csütörtök
 
  DÖBRENTEI KORNÉL versei :

......



...... ........... .....



.Itt a beírt versek címe van.A versei című lap kommentjeiben elolvashatod a verseket!
Kérlek oda a kommentbe, írd be a verset, amit hoztál!...... .............. Előre is köszönöm!


...... ........... .....







CÍMEK...... ........... ........... .......HÁNYADIK KOMMENTBEN TALÁLOD?......KI GYŰJTÖTTE?

A becsvágyó csiga___________________________(#)- Gizella Lapu
Adventi derű___________________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
A Kozmosz sebe___________________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Aradi ősz___________________________(#)- Gizella Lapu
Az ács fia___________________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Átpingált március___________________________(#1)- Juhászné Szunyogh Mária
Betilthatatlan szívdobogás___________________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Diana-ünnep___________________________(#)- Gizella Lapu
Egy körtefa erogén zónái___________________________(#)- Gizella Lapu
Egy régész naplójából___________________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Egy szőlősgazdára___________________________(#)- Gizella Lapu
Elvégeztetett___________________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Gyerekkor___________________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Háromputtonyos bordal___________________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Hova tűnt a vitézség, fiúk?___________________________(#)- Gombás Imréné
Ima az élet keresztjéről___________________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Istentelen színjáték___________________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Kérelem, csata előtt ___________________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Kinőtt virágcserép___________________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Kopjafa___________________________(#)- Gizella Lapu
Létrák___________________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Magyaroknak való___________________________(#)- Gizella Lapu
Sorspannó___________________________(#)- Gizella Lapu
Szent Margit lázadása___________________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Szindbád visszanéz___________________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Szoboravatás___________________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Születésnapi halál___________________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Tartsd meg a sziklát___________________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Térdre, imához!___________________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Trianon___________________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Útmenti Krisztusok___________________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Zrinyi Ilona éjszakája___________________________(#)- Gizella Lapu



Gyűjtők névsora

Gombás Imréné
Juhászné Szunyogh Mária
Gizella Lapu - Ausztráliából
 
 
0 komment , kategória:  Döbrentei Kornél 1.  
D Kornél
  2010-11-12 10:12:36, péntek
 
  Döbrentei Kornél: Gyerekkor


Nem teheted be a bankba,
mégis kamat terem rajta.

Amíg tiéd, nem is tudod,
milyen kincs a tulajdonod.

Pazarlod vagy nem pazarlod,
így is elfogy úgy is elfogy.

Megöregszel, akkor tudod,
milyen nagy volt a vagyonod.
 
 
0 komment , kategória:  Döbrentei Kornél 1.  
D Kornél
  2010-11-01 08:52:31, hétfő
 
  Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ..... 2011-04-26 12:27:56


Döbrentei Kornél
Aradi ősz


Varjakkal árad az ég. Haynau gyümölcsfái
meggörnyednek a sáncon, láthatárunk iszonyú
kilincsei, sorsunkra nyitják a mindenség
vakablakait, a tömegsírokat, zászlókba
pelenkázott halottainkat tisztába teszi
az anyaföld, felettük majd sárga kürtökkel rivalg
a tök, meddővé tunyult az ágyúk halált-tojó
csöve, legyőzetésünk förtelmes levében
savanyodik a rét, vásárfiának
megalkudott rá kalmár-Európa, vérpadok
árnyékából a cifraszűrünk felöltjük
eltakarni kardmeztelen árvaságunk, hóhérnyál
mézéből hadiút-hosszú kötelet csorgat
az ősz, fuldoklik az aradi táj, a homlokok
mögött, gyötrelmünk tizenhárom kötélcsonkból
összetoldott magasán, félreverjük a harangokat,
bitófamankóidon hová igyekszel, ország?
százezer fölakadt szem a messzeség, és a világ
két pólusát átütő kozákpikán télbefordul
az elnémított föld -
gondolatok a csönd gerillái.



Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ..... 2011-04-26 12:27:56


Döbrentei Kornél:
Sorspannó
Maradék, megnyomorított magyarok,
preparált agyarú vadkanok,
a dicső-bús öklelések emléke
fehérizzás-é vagy dermesztő dér-e?
Varasodó hajnal rajtatok
a Zrínyi Miklós rozsdálló vére,
béklyókat szakítsatok,
kiket hozzáidomítottak minden gyötrető muszájhoz,
nekiveselkedve a szabadságnak, most térdre, imához,
nem a mindig fentvalók, hanem egy barbár zseni
sziklagörgetését kell bordatörő repeséssel zengeni,
a föstőét, vászna az Isten megnyúzott háta volt,
amelyen az ördög mennyei távlatot áhítva lovagolt,
ám ez a teremtett mű a Szentlélektől lelkedzett,
híreli, nem silányította e kárhozat-súllyal ránkrogyó évezred
ócskavassá a Szent István-i kardot, kimerültté a keresztet,
e két gyámpillér a szívünkbe gyökeredzett,
róluk úgy görbed fölénk a vég s a kezdet
karéja, miként az esztergomi palota ívei,
a kozmoszt átszelő nappálya hajlását mímeli,
heves, de méltóság-mozdította lendülettel,
ahogy a parázshatalmú tőkék nedve a fürtökbe kereng fel,
ahogy a lángelmék hajnallá hasadnak,
osztván sorsát a tűz méhében önkívületig ajzott vasaknak,
ó, azok a mézsűrű, nadragulya-iszapos fénytől vastag táblák,
húsukat bujálkodva politikai faliszúk rágták,
pincébe fojtották, lemeszelték, elölték, ne adja tovább
ezeréves kiállásunk mítoszát vitéz Aba Novák,
a Mester, aki a rapszódiás Liszt arcát maga vési,
tudván előre,
a jövőt
el sohase kési,
az enyésző idővel ő kap erőre,
hiába, hogy némely képeket befalaztak,
a világ köldökén megannyi lángvágta ablak,
kikezd betont, páncélt, kitagadó tudatot s íme átért,
nem a maga jussáért, de érettünk, Magyarországért,
bár a mostoha elrendelésben rokona
a Szent Korona,
kit menekítve, elvermelt, kátrányos hordóba földbehányt
néhány oltalmas kéz, de a korona földerengett a menny iránt,
keresztül ugaron, dús rögön, olthatatlan áramlással, mint a magma
s a fénycsíra, mint a Nagyboldogasszony sarjadni szánt,
sugárban özönöl, legyen éjbefojtott büszkeségünk pirkadatja,
mert az ánglius Magna Charta után öt évvel
Aranybullánk Európában a második alkotmány letétel,
és utána Tordán,
túlvilágolva e máig sötétben tülekvő nagyvilági csordán
elsőként mondotta ki a magyarság,
emberhez méltó, Istenhez illő a vallásszabadság.
Ám azóta is a lassúdan földbe szivárgó hősi halottakból fölpárállván
fölénk pántoltatik üszögmegtelepedte szivárvány:
fekete barázdával mélyszántva a csodával vemhes eget,
mely Koppányként négyfelé reped,
megtisztulnia nem lehet,
bekússza siralomvölgyi ármány,
és mégis miénk a derű ezüstjével felkent
sors-pannó, minden sátánfit elrettent,
mert szent.
Mert született fátum-feszítette tabló,
melyen nem görnyedünk hétrét,
erőnk gerincben szálfa, évezredes ittlét,
nem dögleszthet nagyhatalmak üzemeltette, mészárszéki tagló,
vagyunk s csak azért is leszünk, konokságunk megvítta harcait,
szemünkben zsarátnokol a mérce-idő, akár az antracit;
Botond őshutában szült buzogánya reccsen,
hang, melyet az Öregisten ne felejtsen,
aki megteremtette Bábelt,
hogy ne engedje magához,
ha egy kis nép a mélységből kiáltoz -;
s akkor fölmagaslik a lángelme, ki rálelt,
hogy bár egyetemesebb a látvány,
az élet több, mint léthirdető kiáltvány,
vagyunk és leszünk,
el sohase veszünk,
mocsarakba veszejtve is tisztán,
hitben szilárdak, mint ahogy Kapisztrán
lova is felhörren tajtékozva, zabolátlan,
fanatikus révületben mégis eszméltető lázban,
noha nincs hang, se nyelv, se szó,
a kavargásból kihallik a déli harangszó,
és évszázadokon átneszez,
a sorsunkat zsendítőn feldúló,
Berlioz megistenítette magyar Marseillaise,
a Rákóczi-induló,
a létünkről számot adó,
fájdalom-méhű tárogató,
s e nem dajkáló, koporsó kemény
falemez,
az életfából eredez,
ecsettel fölhordva rá a remény,
ellángolnak róla a nomád fők idáig,
eretnek kelyhük teli mennyel világlik,
ám keserves vonássá összeáll undoruk sora,
az ég és a föld meghasad végül,
ha végigpásztáz arcukon a Seregek Urának ostora,
a csattanás a szívükben mennydörgéssé terebélyül.

Bp., 2001. október-november




 
 
0 komment , kategória:  Döbrentei Kornél 1.  
D Kornél
  2010-10-24 22:37:57, vasárnap
 
  Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ..... 2011-04-26 12:27:56


Döbrentei Kornél
(1946- )
Magyaroknak való
Balassi utolsó csatája
Elmúlt szép Pünkösdnek gyönyörű ideje,
Elszörkült az ég, mint combomnak csúf sebe,
Szent Lélek-láng emészt, vagy a kárhozat heve?

Ez hát az utolsó, legvitézebb torna,
Régi hetyke merszem, de mintha romolna,
Mintha a kihívóm nem e világról volna.

Tejútig magaslik, a vállán keselyű,
Nehéz szagból pajzsa, édeskés-keserű,
Leheli harcmezőn hullákon általi fű.

Ütöm, vágom, állja, a szablyám kicsorbul,
Szemtől támad, mégis álnok, merthogy orvul.
Szférákat járt vérem rögbe feketén csordul.

Kikeletkor, porka hóban, őszi ködben,
Szilajodva portyán bizony öldököltem.
Az jó hírért, névért állok csatát dőltömben.

Férfi: légyen virtus, fortéllyal tetézve,
Lakja fonákja-nincs fény, ha van mi végre,
Szemében ez a láng szabadság ékessége.

Magát meg ne adja, Isten így rendelte,
Tartsa hűség lelkét, gyarló testét mente,
S lőn tisztessége, ha jő végső naplemente.

Asszony eszmét dongáz bibliai bordám,
Kivérzettek szüzek vad szerelmi próbán,
Teljesség igézte dúsvérű hadi kopjám.

Tudom, nincs kegyelem és nincsen kegyelet,
Kurafi mind, aki arccal földbe temet,
Lovakkal tipratni, elvárom, nem engeded.

Parcelláink, Uram, az ítélet örök,
Mint oszmán tüzérség fölöttem mennydörög,
Döglesztenek fajtám rongy aljával vitt pörök.

Rémképpel ne rémissz, Ueam, szépen altass,
Éretted fényesült életem, mint kardvas,
Ha szólnak harsonák, Végítéletkor hallgass,

Nyeregben támadunk fel, ismét verekszünk,
Jóvátételt nyerni rögeszmés kerestünk,
Elpazarolsz megint, vagy végleg megmenekszünk?

Mindig a vakmerők mernek s odahalnak,
S akkor a hitványok maradnak meg magnak,
Abból majd miféle magyari sarjak hajtnak?

Elmúlt szép Pünkösdnek gyönyörű ideje,
Elüszkült az ég, mint combomnak csúf sebe,
Szent Lélek-láng emészt, vagy a kárhozat heve?

Válaszolj, mielőtt fölérek, vagy gyere le!

(Budapest, 2004. február 8.)

 
 
0 komment , kategória:  Döbrentei Kornél 1.  
D Kornél:
  2010-06-12 17:57:04, szombat
 
  Döbrentei Kornél: Adventi derű
Nincs Három Király, egy se, aki eljönne hozzád.

Hitted, erőd még delelőben s a tusák dandárja
csak eztán; s akkor, hipp-hopp, az árulás. Cserbenhagy
a szíved, a gyomrod, a májad, a veséd, dezertálnak
szerveid, mert kényszer-álmodják, hogy kitanított
boncasztal már alattad az ágy, ahol kitart,
tárgyilagos állapot a borzadály;
szétesik a sejtekből tákolt masinéria,
elpártol tőled a tested, a testámentumi
jászolnak is rozzant, nem születik meg benne
hamvasan a béke, mint a tisztogató madárka
józan jelenése az ármányosan szelíd
krokodilfogazat galaxisában, és vigasztalan
kitalációvá fakul a rád vigyázó angyal,
kulissza-árnyékká züllik a hátad megett,
gazdátlanodsz, nincs Három Király, egy se, aki
eljönne hozzád; korhadás kezdi ki gerincpótló
hossztengelyed: a talpadon át sír-mélybe markoló
diófát, férgek csiklandják konokan gyökerét,
így asszák el a koponyádból kiterebélylő
koronát, megszállják a varjak, csőrükben dió
helyett puskagolyó, abból vájják ki az elmúlás
meddő odvait; nem születik meg benned a béke,
már tudod, a szűz hó csak szutykos eső fehér
maskarában, s a fehér pedig két színes fájdalomra
vetkezik, noha a kínok hangja pentatlonban -
S apadva, dagadva duhog egy böhömhorpaszú
kovácsfújtató, rászerelve folytonosüzemű
üdvharsona szól, sárgaréz öblében, akárha
kaukcsuklabda vízsugáron, pontocskává
csomósodott lényed szem feketeborsként le-föl
táncol súlytalan, nem fűszerezi meg a világot -

Majd, akár a téli tó, beáll a némaság,
vallatás utáni csúnya csend, nem születik meg
benned a béke, a fölélt szaloncukornyi éden
múltán kisemmizett vagy: soha nem érkezett meg
egyetlen Jézuskához írott, ajándék-esdő
leveled sem, hát nem kaptad meg a tengert,
csak azt, ami belőle birtokolhatatlan,
a sóvárgástól kiver a só, míg dekadens
méz-selymesedés a véred, minden elutazásod
vasfüggönyös hintó zablacsillanatú maradásban,
egy árva szenesló sem lehetett soha a tiéd,
csak a kocsmapult bádogján felfénylő jelenés:
látod fraternizáló közeledtét szárnya-sarjadt
henteseknek, aztán vidám ropogtatás, ahogy
a paripa lelegeli a szárnyukat, fogain
arannyá aszúsodó derűvel s közben rád tekint,
együttérző, szomorúságtól örvénylő szemében az
ÜZENET:
sose lesz Három Király, egy se______________
 
 
0 komment , kategória:  Döbrentei Kornél 1.  
D Kornél
  2010-06-12 17:41:42, szombat
 
  Döbrentei Kornél: Háromputtonyos bordal




Tőkék telt tőgyében terem,
görnyedve tartja venyige,
belőle lőn anyatejem,
borrá ha szentül az Ige;
testet, szellemet átítat,
lelkem Istennel összeforr,
hozzá emel az áhítat,
a ahogy a nedű áramol
a bú páncélját széttöröm,
támad ragyogás, hatalmas,
lényem, mit felszít az öröm,
Egyetlenként sokadalmas,
vagyok ember s mítoszdarab,
nem ér fel hozzám gyalázat,
a kancsóban delel a nap
érlel szeszen azúr lázat.

Szívem röpíti bősz bivaly,
démon dagonyáz szememben,
kushad halál, kedvem szilaj,
mert megvirradni felserken
a mámor szép rózsaszíne:
üde lánykák hálóinge,
mellyecskéjük Bacchus szopja
lángolni kezd mohó ínye,
vágyik húskodni a kopja.

Szörnyű, mit az idő kiszab;
tűnik az áttetsző derű,
fölkereng a bűzös iszap,
szájízem sorstól keserű,
a pokloknak vad hevére
- bugyrukból mindent kihánytak -
elfeketül Krisztus vére,
foszlanak a tündér-fátylak.

Víg tombolás messze tűnjön
muslincákból sötét függöny
legomolyul a világra,
fényeskedni lesz még borhely,
tanúm Isten, az az árva,
józanságom csak a korhely.
 
 
0 komment , kategória:  Döbrentei Kornél 1.  
D Kornél
  2010-06-12 10:40:37, szombat
 
  Döbrentei Kornél: Az ács fia



Az asztalosműhelyt jobban szerette, néki
nem sarjaszakadt, néhai erdők múzeuma volt;
mintha mindig dús lombmoraj pezsgette volna
ott a levegőt, surrogtatta volna madársuhanás
szüntelen, s orrában a frissen nyúzott cédrustörzsek
illata nem a pillanat elillanó fűszere volt,
de bizsergető esszencia, zsigereken túli,
létezést balzsamozó -
A napsugarak szalmázta
zugban szabadon rajonghatott, figyelte,
a forgácsot tajtékzó gyalu hersenve
miként harap a fába, majd könnyeden
mint szánkázik ki az időből szeplőnyi égi
feketelyukon, s lényével úgy tetézte meg,
akárha ő maga lenne a sikolyos szerszám
kiröppenőben a mester dologra-idomított kezéből,
melybe már minden könyörgés belekérgesült.
S aztán az enyv mámort sápasztó szaga a brutális
valóság porbamarasztó pányvájaként- :
kilesve a műhelyből látta foldreszállni
apját, kit meggörnyesztett valami szörnyű tudás,
mint hegymászófokost fogta a szekercét, mögötte
fönt már tetőtérré megéledt a lécekkel
bebordázott magosság, foga közül kiköpte
a maradék kéken burjánzó szöget, s mire
az a homokba ért, megrozsdásodott.
S ijedt ámulással bámulta az anyját,
aki az aranyizzású udvaron állt, ében
hajkoronája fölött a mennybolt súlyos
derűje lebegett, s talányos mosollyal ajkán
egy hirtelenében fölragadott gyöngytyúknak
nyeste le szárnyát, kit szállani megkísértett
messzi felleg, s ahogy nyisszantott, fölszisszent
valaki láthatatlan a fiú válla mögött,
iszonyatos csönd kerekedett, megszégyenítőbb,
mint étkezések előtt az elbliccelt ima
némasága, melyben már Isten sem neszez.
Guggol egy mészfehéren tündöklő kő tövében,
hangyavonulás sötét töviskoszorúként
körbefonja a baljós termékenységű origót,
melyből koordináta-rendszernek kinő a kereszt,
elmélyülten nézi a fiú s közben ácskapoccsal
játszik, de fölérez, ahogy egy oszlop
káinbottá komiszodott árnyéka rázuhan,
összerándul s a csorba vashegy a tenyerébe szalad.

Éjszaka sajgó lüktetések ütemére születik meg
az álom: a forgács-alomról egy fehér egér
előoson, a koponya labirintusát becikázza,
szájában ezüstpénz, amit a fiú a vak koldustól
egyszer csínytevőn ellopott, homlokára sómagvú
gyöngyöket sajtol az álomi emlék, szövik már
ama kendőt a párkák, Mária döbbenten
látja, a seb átlángol a gyönge gyolcson,
az a seb irdatlan éjszakában mécsvilág.
 
 
0 komment , kategória:  Döbrentei Kornél 1.  
D Kornél
  2010-06-12 08:57:52, szombat
 
  Döbrentei Kornél: Elvégeztetett



/Tőkés László tiszteletes úrnak, Erdélyországba/

Elvégeztetett, ki kellett mondani.

Elnyíltak az Isten csipkebokraik
termésük szégyenvörösen vet lobot -
Őrzöd kövenként fölnevelt templomod,
siralomra zúgatván harangjait:
a hallgatásba lélek falaztatik,
s a béke megnyúvasztó csapdát teremt;
tán megelégelte az Úr odafent,
a sok újra, meg újra odatartott,
ököllel szétrombolt, leköpött arcot,
protestáló önhalálba-menekvést -,
miattad nem szégyenli a teremtést,
rád tekinthet büszkén, hogyha látva lát,
a szájzáras félelem hatalmát
lebírtad és a nyűgeit lerázván
kiállsz, s megreng a dinasztikus sátán,
mert szabad vagy, meghódoltató példa -,
a szabadságért cserébe szabad préda,
egyként üldöz a pásztor és a csikasz;
magyar fátum, reményrohasztón igaz,
s való: Az ember faj sárkányfog-vetemény,
bomlott, zsarnoki agyból szörny-lelemény,
ha téged, sárkányölőt ásnak földbe,
s a táj szent gócát, fejed dúlja körbe
az Apokalipszis epezöld lova -,
s te, gyülekezet védtelen gyámola
tudod, mindegy, magyar vagy román rög-e,
ez Európa dogma-mord börtöne:
bőrön, bőr alatt, a szívben poloskák,
bélzajlást is lehallgató gonosz stáb
rontaná le az önáldozás becsét,
feltörve mindig az ötödik pecsét;
megbámuljuk, mint vérzik el a Bárány
a csalárd hatalmak szatócs-oltárán,
s ti vezeklitek le Trianont, Jaltát:
a világ-bűntény kamatos kamatját,
pátosztalan s elmehasítón sivár
mártírium, mi osztályrészül kijár,
vállaltad mégis, bármi lesz az ára,
fogy a tűrés halálos jámborsága,
a hallgatás falát le kell bontani.

Elvégeztetett, ki kellett mondani.



/Budapest, 1989./

 
 
0 komment , kategória:  Döbrentei Kornél 1.  
D Kornél
  2010-05-18 12:57:25, kedd
 
  Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ....... 2011-01-29 08:24:48


Döbrentei Kornél EGY SZŐLŐSGAZDÁRA

A lopótöknek fejébe szállt a bor -
angyalöblű buzogány a Gazda kezében;
leveri szívünkről a vaskoloncot,
a medvesorsú bú hosszú láncán
sekélyül a lomhullató brummogás.
Poharunkba áldott kedvvel lövell
lángot: iszapja ragyogás, kitapasztja
a mindenséget, a pince fala
csupa jézusfényű parázs;
örökmécset
nyeldeklünk megfékezni a járványzó
homályt.
Tizenháromgrádicsú
messzeség a miénk, elrugaszkodunk
feledni a lábaink vadállatszagát,
de nem tudunk telitalppal az óceán
sárkánytövisein járni: hátunkban
gyökérzik a hegynehéz bornyúhaza,
mohácsokkal teli;
de nem tudunk
a földről szárnyra kelni: napnyúzta
vállunkon a tenger ólomkönnyektől
degesz zsák! -
állunk megbabonázva
a délibáb hatalmában, balkáni
kentaurok: derekunktól lefelé
sivatag, és köddé tömjénző butatás
a koponyatetőkig.
Állunk dohos
zugodban Európa -
tizenhárom
názáreti fokos borunkkal egy
szándékot fényesítünk mindörökké.

Éljen a Gazda!,
havat prüszköl
üstöke a kifakuló nyárban.
két szuronyból metszőolló ásít
a tenyerében,
a szerszám céda
terpeszéből emberhúgy gőzölögtet
haláltrappban kihevült géppuskákat,
termőre visszavágva a Don, akárha
karok vállból, az égi csúszdáról
gránát szánkázik visítva ránk...
elzúg,
napvilággá robban odakint.

A tájat nagykalpú csönd vigyázza,
aranyat medtitálnak a napraforfók,
bivaly lebeg az árnyék feneketlen taván.

Éljen a Gazda!
emlékműve a hegy.
Égbe visz a szőlő, a földbemerült
kapavas csorba mennybolt!
Éljen a Gazda!
el nem apadó homlokáról a Léthe
vize szakad, zöldbelábazva megéled
a távolság: tetszhalott venyige;
súlyos üzenettel görbed a Rókarántó
mesemesszi kápolnája fölé,
megkondítja a harangokat -
Ó, te
szőlőtőkékkel idehorgonyzott élet!,
e bimmbammokkal agyonverdesett
minden káromkodás kilőtt
töltényhüvely, akár a kulacsom.

Uram, elkötöm sorsomat,
egy végső nyargalást adj nekem;
elhajítom
búval bélelt köpenyem,
hujj, hujj, hajrá!


Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ....... 2011-01-29 08:24:48


Döbrentei Kornél KOPJAFA

Vadlibák óriás nyílhegye úszik át
az égen, halálra sebzi a láthatárt,
vörös okádék-alkonyat
a fejed felett,
fekete álmú vér rohad
hol szíved ered.
Vadlibák óriás nyílhegye úszik át,
az erdők elcsöndesült szennyes arénák,
hol telt ház a szomorúság,
míg sorsodhoz nősz ,
magányod dózsatrónusát
lángoltatja ősz.
Minden sír gyertalobos kelés, fölfakad,
viradattal szemközt temetted el magad,
álmodnak az anyaföldben
csak a bűze él,
hollócsőrben, gerinctörten
bénán lóg a szél.

Viradattal szemközt temetted el magad.
hontalan ősbölcsőd a koppányi sereg,
elringat, kényesléptű ostyaszín lovad,
amíg odalent humusszá üget veled,
szeme gödrében feszül a komor mennybolt,
olyan üres! - ezerévig lakatlan volt,
angyalai a messzeszálló vadludak,
Uramisten, mióta vak, mióta vak.


Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ....... 2011-01-29 08:24:48


Döbrentei Kornél DIANA-ÜNNEP

Sötét világegyetemének szemednek,
az éden almafái tűzvészt teremnek,
derekad alá lecsúszik a tenyerem,
a Teremtő száűnkázik lélegzeteden,
nekiszalad szívemnek,
kezemben az öröm földgömbje forog,
sötét világegyetemében szemednek
aranyfelhők delelnek...
s egyszerre megered a szőke patronok
záporverése, benyálazzák a tájat
halállal végzet-nemző magvaik,
fácánkakasokból a hajnal elfolyik,
lángpallost virágzanak a kutyaszájak,
egyetlen dörrenésbe görnyed a határ,
érzem, útnak indult, akár a népmese,
egy puskagolyó, ősködökből zúg szele,
átsüvít gyermekkoromon és eltalál,
sötét világegyetemében szemednek,
aranyfelhők delelnek,
a lepedőnkből kicsihol szikra-alom
kihúny, összegörbült kezünk fácánkarom,
gerebjéje teleknek,
halállal benyálazott táj odakint,
halomralőtt vadnyulak füzére ring
szemhatár szélinél, csönd marja szét
vadászkürtök vértől hímporos rezét.
Szemközt a falon kukoricacső,
melyről, hogy a léthez eltaláljunk,
aranyszemeket morzsol az idő.


Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ....... 2011-01-29 08:24:48


Döbrentei Kornél EGY KÖRTEFA EROGÉN ZÓNÁIRÓL

A körtefa csópa hónalj,
gyanta-mézbe rogy a sóhaj,
ahogy buja-sötét zugok
mélyén villódzó pórusok
epedő kórussá lesznek,
allelujás csöndet zengtek,
gyökerén át, mint a gonosz
fölér s betölti a mítosz,
hamvas égbolt a fa kontya,
pipiskedik, míg lebontja
hosszúszálú, lágy esővé -
napfényt csévél maga köré.

A körtefa csupa hónalj,
szűzlányszagú illóolaj,
titkokat érlelő bűbáj,
ágai Síva-karok bár,
bennük nőstényszándék sarjad,
és klorofill-csordát hajtat
az őstudás, mely bimbókban
fülel: az idő, hogy csobban,
és ajzott csikló-rügyekkel
méri, hány pillanat telt el
a mindenségben, megméri,
a féreg mikor eszményi
a kéreg alatt... és a fa
dús-paráznán nyújtózkodva
csupa köldök, ágyék, emlő,
csurig-tavasz, degesz tömlő
éroszi magánya sóvár,
megváltja irgalmas harkály:
rátapad, dödfi ádául,
vénuszi dombok között dúl,
konok hévvel egy ütemre,
amíg a fa meggörbedve
kifullad az ájulásig,
s gyötrő kéjjel kivirágzik.


Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ....... 2011-01-29 08:24:48


Döbrentei Kornél ZRINYI ILONA ÉJSZAKÁJA

Rajongásunk kőtornya, te, Te mégis lüktető
bizonyság, hogy a szenvedéás örök jelenidő,
fohászaink túlterhelve erőlködnek hozzád,
nem éteri verejték: nyál, mellyel lábad mossák.

Magyarország Nagyasszonya, Mária, tekints rám,

sorsodra! Derűmázas márványból nincs ruhám,
már nem vértem a szeretet, lánving töri mellem,
kéj ösztökéit, bimbain a Fiút neveltem,
homloka virradatában növekszik az ábránd -,
hajszoltan vetkőzi a gyászt az áldozati láng,
hány messiást tékozolsz még, tetszhalott anyaföld,
hányat, hogy a föltámadást végleg megörököld?,
fejfák gyökere bilincsed majd szétrepeszti tán.

Magyarország Nagyasszonya, Mária. Tekints rám,

kezed tisztaságbafagyott, súlyos liliomot tart,
az enyém vaskesztyűs, benne parázslón üde kard,
öntisztuló, mint a tenger, vasán sisterg a vér
és örökkétig menzeszben a meddő csatatér,
körötted azúr terekben duzzad az üdvösség,
mögöttem bépokolodott láthatár, Munkács ég,
tornyai csonkigemléklő holtaknapi gyertyák,
hitem virraszt: ott, ahol én állok, az az ország,
a korommal bemocskolt menny szörnyű jeltől bűzhöd:
megül fölöttem hatalmas vadként ellő füstköd,
formáz trágár vérpadot is a szennybugyor felhő,
retten a múlt, kalmárkézre adatott a jövő -

Száműzetés vagy gyalázat, itt már utam nincs más,
ázsia-messze fiamtól, fekszem egy kamillás
mező hószíntolulásos, buja ravatalán.

Magyarország Nagyasszonya, Mária, tekints rám.
 
 
0 komment , kategória:  Döbrentei Kornél 1.  
D Kornél
  2010-02-18 17:24:53, csütörtök
 
  Döbrentei Kornél: A Kozmosz sebe
Válasz a Móser Zoltán küldte
lyukas falevélre

Az őszhatalmú időtől kihívó üzenet érkezett,
sarjadás-erejű válasz rá a képzelet;
kaptam egy talányos - virágtól, fától? - levetett,
Biblia-lapok közt imádságossá aszalt, szívforma levelet:
milliárdból egyetlenként önmaga,
nincs hozzá hasonló, csak hasonlata,
közepén viseltes űr a folt,
mint szívburkon golyó ha áthatolt,
szűziség szűk bejáratán ha átütött,
miként csírakopja konok ősrögöt,
megidéz ávósok vezényelte sortüzet
- ó, ezek a ruszki tankok mögött lappangó vacak-bátrak! -,
előtte még, hogy zárkamélyben csillagvizsgálója a szabadságnak
csak kivágott-címerű zászló lehet,
s a magyar életfa lombjába vackolódó Hold
nem éjszakát szül, virradat, amit kihord,
a vitorlát bontó Haza zátonyról nem zátonyra érkezett,
mert nem bitókról lopta le a kötélzetet,
e cirkli-terebélyű növényi seben
átduhhan a molekuláris tisztaság, mint a hó,
s a Szentlélek is átszáll könnyeden,
a Máriás lobogókkal suhogó,
bár bennünk minden pika a Kossuth-címerig ér,
eszünket búsítja eszme, de erünkben felvidul a vér,
s újra kigyúl a fáklyaüszök, mert az ország mégse a kárhozat hona,
nem ferde gerincet sugall a dőlt keresztű Szent Korona.
Vagy csupán a férgek hada rágta ki az utat
a Nagyistennek, ki szánva minket ide néz, és sírva mulat,
mert csak Ő sejti, mint dönti el, szabadságunk annyi maradt-e még,
mint e lyukon át ránkderengő kerek ég.

Budapest, 2006
 
 
0 komment , kategória:  Döbrentei Kornél 1.  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 24 
2018.03 2018. április 2018.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 1 db bejegyzés
e év: 10 db bejegyzés
Összes: 68304 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 5888
  • e Hét: 49407
  • e Hónap: 280551
  • e Év: 1071415
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.