Regisztráció  Belépés
sacimama.blog.xfree.hu
Fordulj el a rossztól és tégy jót, keresd a békét és azt kövesd!" Zsolt 33,15 Németh Jenőné Saci
1952.06.25
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 13 
„Minden kegyelem”, minden talentum
  2016-08-04 22:50:06, csütörtök
 
  Tadeusz Dajczer: A hit fényében a harmadik évezred küszöbén

A hit erénye

Életünk minden percét áthatja az a Jelenlét, amely szeret és megajándékoz minket. Hittel élni azt a képességet jelenti, hogy észre tudjuk venni ezt a szüntelenül szerető és megajándékozó Jelenlétet. A hitnek köszönhetően Krisztus fokozatosan fénnyé válik, mely áthatja az egész emberi életet és a világot fényével árasztja el. Ő lesz az élő, cselekvő Jelenlét tanítványainak életében.
.
Az élet minden perce az Ő Jelenlétét hozza el nekünk. Az idő a nagybetűvel írott Jelenlét -- Krisztus jelenléte az életünkben, Istennek személyes jelenléte, aki úgy nyilvánul meg előttünk, mint aki valamit vár tőlünk. Isten akarata által nyilatkozik meg előttünk. És mi az Ő akarata? -- Mindig a mi javunk, mert Ő maga a Szeretet.

Életed minden pillanata a találkozás pillanata ezzel a téged szerető Jelenléttel.

Valaki azt mondta, hogy az idő, az ember Istennel való találkozásának szentsége. Ilyen értelemben minden pillanat egy evangéliumi talentum, Jelenlét, mely valamire meghív bennünket. Az Úristen minden pillanathoz akár könnyű, akár nehéz az, fűz valamilyen kegyelemet. Szent Pál mondja, hogy mi az Istenben élünk, mozgunk és vagyunk. (vö.: ApCsel 17,28). Tőle kapjuk tehát a létezés ajándékát, ugyanúgy a lélegzés, a táplálkozás, a barátság ajándékát, az élet megannyi pillanatának ajándékát.

A Gyermek Jézusról nevezett kis Szent Teréz állítása, hogy "minden kegyelem"
(A Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Szent Teréz utolsó beszélgetései nővérével, Jézusról nevezett Ágnes anyával, 1897. VI. 5., Novissima verba, Karmelita Rendtartomány, Budapest) azt jelenti, hogy bármi is történjék életedben, a kegyelem valamilyen fajtája kapcsolódik hozzá. Isten ajándékként jön hozzád, kegyelem formájában, meghívás formájában -- ebben az értelemben minden kegyelem. Isten azt akarja, hogy minden a jó ,,tőkéjévé'' váljon számodra. Ő még a rosszból is jót akar kicsiholni.

A rossz nem lehet kegyelem, de Isten az Ő mindenhatósága és végtelen irgalma által képes, hogy a rosszból is jót hozzon ki. A rossz következményei a megtérés nagy lehetőségének formájában gyümölcsözhetnek. Tehát ,,minden kegyelem'', minden talentum, mivel az Úr mindig és mindenütt
lehetőségeket állít eléd. Rendkívül fontos, hogy hinni tudj ebben az állandó és különbözőképpen megnyilvánuló Jelenlétben.

"A jelen pillanat és minden pillanat szeretetet áraszt" - ahogy Stefan Wiszynski bíboros mondta. A kegyelem a szeretet kifejezése, így minden pillanat kapcsolódik Isten szeretetéhez, mert minden pillanat az Ő kegyelméhez kötődik. Még akkor is, amikor súlyosan vétkezel, Krisztus melletted van, és szeret téged. Ha emlékeznél erre, ha hinnéd, hogy állandóan Isten irgalmas szeretetébe vagy belemerítve, aki sohasem hagy el téged, bizonyára nem buknál el.

Mindaz, ami veled történik, összefügg Isten irántad való szeretetével és az Ő vágyával, hogy neked jó legyen. Ő jelen van az életedben függetlenül attól, mit teszel. Az idő, az Istennel és az Ő irgalmas szeretetével való találkozásodnak szentsége. Az idő, a te találkozásod Istennek irántad való szeretetével és vágyával, hogy minden a javadat szolgálja, hogy minden vétked ,,szerencsés vétekké'' legyen. Hogyha így néznél minden átélt percre, spontán imádság születne benned, mely egy folyamatos imádsággá válna, hiszen Isten állandóan melletted van és folyvást, mindig szeret. Életed minden percét áthatja ennek a téged szüntelenül átölelő Jelenlétnek a szeretete.


Tehát ,,minden kegyelem", minden talentum, mivel az Úr mindig és mindenütt lehetőségeket állít eléd.


 
 
0 komment , kategória:  - Tadeusz Dajczer  
A szeretetek különbözőségei
  2014-06-30 02:04:39, hétfő
 
  Krisztus Mennybemenetelekor megígérte, hogy mindennap velünk marad a világ végéig. (Mt 28,20). Ő nem csupán az Egyházban és a megváltó művét megjelenítő Eucharisztiában maradt velünk, hanem felebarátainkban is, akikkel azonosult: ,,amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek." (Mt 25,40).

Felebarátainknak köszönhetően így életünk hétköznapjai kihívássá válnak hitünk számára, mert a hit lehetővé teszi, hogy Krisztus szemével nézzük a világot, s észrevegyük Isten rejtett jelenlétét a másik emberben.

,,...A hit, amely a szeretet által munkálkodik" (Gal 5,6) és a szeretetben találja meg a maga teljességét; kapcsolatra, egységre hív Istennel és a felebarátokkal. Isten kinyilatkoztatja nekünk az Ő szeretetét (agape), melyet a hit által fogadunk el, hogy azután másokra is áraszthassuk azt. Istenre hagyatkozásunk a hit által a szeretetben nyeri el a - mondja II. János Pál - valódi, Isten szeretetét viszonzó ajándék jellegét és dimenzióját.

1. Agape

Az emberek közötti kapcsolat kétféle, s ennek következtében két fajta koncepciója van a szeretetnek is.

Az egyik az ókori megfogalmazás szerinti, melyet Platon közvetít számunkra, a szeretetet, az erosz szóval jelöli.

A másik koncepció, melyet a kereszténység vezetett be, görög: agape szóval jelölt szeretet.

Tehát az erosz és az agape két fajta szeretet, melyek két különböző emberi kapcsolat alapjai. A platoni erosz, s az a szeretet, mely azt szereti, amit szeretetre méltónak tart. Ez az érzelmi szeretet. Ha valaki, vagy valami megfelel neked, például esztétikai szempontból, a szépsége miatt, vagy jó valakivel vagy valamivel együtt lenned, vagy birtokában lenned valaminek, mindez tisztán természetes érzésből fakad; ez a platoni erosz. Szeretsz valamit, ami örömet okoz neked, amitől jól érzed magad. Ez egocentrikus szeretet, mert benne folyton rólad van szó, arról, hogy neked valami örömet okoz.

Ezt a szeretetet hiányosságai, korlátai, érdekközpontúsága és múlandósága ellenére nem kell elvetni, lerombolni. Mert ez a szeretet a természet rendjéhez kapcsolódik, ami Istentől származik, de megsérült az eredeti bűn miatt. Ezt a szeretetet fokozatosan meg kell tisztítani, át kell alakítani, olyan szeretetté, mely természetfeletti, mely lényegileg bekapcsolódik a kegyelmi életbe és az Evangélium csakúgy, mint Szent Pál gondolata szerint Isten szeretetének tükörképévé válik. Errôl szólnak Szent Pál híres sorai a Korintuszi levélben.



,,A szeretet türelmes, a szeretet jóságos (..) nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol rosszra (..) Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel" (1Kor 13,4-7).
Ezt a szeretetet Szent Pál levelében az eredeti görög nyelv az agape szóval jelöli. Isten a keresztény koncepció szerint agape-szeretet - aki leszáll az emberhez, hogy azt szeresse, ami nem méltó a szeretetre. Ez spontán szeretet, melyet azért ad, mert Ő maga a Szeretet. Az agape az embert elárasztó, érdek nélküli szeretet. Mi olykor azt hisszük, hogy Isten tetszését el kell nyerni, szeretetét ki kell érdemelni. Ám Ő azért szeret téged, mert te az Ő gyermeke vagy, nem pedig azért, mintha megérdemelnéd azt. Az agape alkotó szeretet, mely nem azért szeret, mert érdemes vagy rá, hanem azért, hogy arra érdemessé válj. Az agape valami jót akar létrehozni benned, s egyre többet. Ha valaki kivételes kegyelmeket kap Istentől, azon csodálkozik, miért ajándékozták meg éppen őt. Pedig az agape-szeretet mindig méltatlanokra száll le, mindannyiunkra, hiszen mindannyian
méltatlanok vagyunk, s mindenkinek szüksége van erre a teremtő szeretetre, mely a jó formálója. Istennek, aki a Szeretet, az a tragédiája, hogy teljességében nem tudja kiárasztani a szeretetét, nem áraszthatja ki azt az emberi lélekre, melyet oly végtelenül szeret. Isten folyton keresi azokat a nyitott szíveket, melyeket szüntelenül és mértéktelenül eláraszthatna az Ő végtelen szeretetével.

Az anyának, aki szereti a gyerekét, mindig az ő gyereke a legszebb, még ha az a legcsúnyább lenne is, mert az övé. Fontos-e, hogy mennyi hibád van? Biztosan rengeteg, lehet, hogy szinte agyonnyomnak, lehet, hogy már nem tudod tovább hordozni őket. Pedig Isten el akar árasztani az Ő szeretetével, szeretetet akar teremteni benned, le akar szállni hozzád, hogy belőled, bűnösből és méltatlanból megteremthesse az Ő remekművét, az ő szeretetének remekművét.

Az agape-szeretetet, mely föntről, Istentől száll le rád, s melyet a hit által fogadsz el, nem zárhatod be önmagadba. A szeretetnek - mint mindannyiunk javának - szét kell áradnia. A szeretetet tovább kell adni. Az agape maga Krisztus, aki benned él, aki benned és általad akar szeretni másokat. Az agape-szeretettel - érdek nélküli szeretettel - megajándékozott ember maga is szeretni kezd másokat.

Pontosabban Krisztus kezd benne másokat szeretni. Az agape nem annyira érzelmi szeretet, mint akarati, mely el akar halmozni jóval. Az általa kötött emberi kapcsolatok képesek legyőzni a halált is. Nem fontos, milyen az a másik ember, kedves, vagy nem, csúnya, vagy szép, tele van-e hibákkal és bűnökkel, vagy sem. Csak az a fontos, hogy a szeretet szeretni akarja őt, azért, hogy ezáltal jobbá váljon. Ez az agape-szeretet, mely azáltal növekszik benned, hogy Krisztus leszáll a szívedbe, gyakran apró gesztusokban, vagy egy tekintetben fejeződik ki. Nagyon fontos, hogy tovább add ezt a szeretetet tekinteted melegével, elfogadással, csodálattal, a másik ember állandó jóindulatú fogadásával.
 
 
0 komment , kategória:  - Tadeusz Dajczer  
A kiüresített ember imádsága
  2014-06-30 01:58:15, hétfő
 
  Szoros kapcsolat van a hit és az imádság, valamint az alázat és az imádság között.
.
Valaki azt mondta, leginkább azokban a percekben tanulsz imádkozni, amikor képtelen vagy imádkozni. Épp ellenkezőleg, mint ahogy gondolnánk.
.
< A fekete bárány
.
Amikor nagyon nehéz, amikor nem sikerül az imádságod, olyankor Istentől rendkívüli lehetőséget kapsz, hogy megtanulj imádkozni. Az imádság titka az Isten iránti éhség, melynek eredete mélyebb, mint a mi érzéseink és szavaink. Valakit, akinek emlékeit és képzeletét egy sereg haszontalan, sőt rossz gondolat gyötri, azok nyomására elkínzott szívével imádkozhat sokkal jobban, mint akinek elméje tiszta, világos fogalmakkal szárnyal, s könnyed szeretet-aktusokban örvendezik.
.
Ezek a tapasztalatok a lélekben szegény ember hitimáját szülik meg a szívünkben. Az imádságban szegényeknek és tehetetleneknek kell lennünk. Amikor nem tudunk imádkozni, maga a Szentlélek fog leszállni ránk, hogy imádkozzék bennünk, "szavakba nem foglalható sóhajtásokkal." (Róm 8,26).

Átélhetsz különféle nehézségeket az imádsággal kapcsolatban, de tudnod kell, hogy ezek a nehézségek teszik, hogy imádságod a lélekben szegény ember imádságává válik. Hálásnak kell lenned azért, hogy azokat megtapasztalod. A nehézségek különbözőek lehetnek, például származhatnak fáradságodból. A Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz írja: "Gyötörhetne a lelkiismeret, hogy az imádság és hálaadás alatt elalszom (7 éve) - mégsem szomorkodom!... Úgy vélem, hogy a kis gyerekek egyformán tetszenek szüleiknek akkor is, ha alszanak, s akkor is, amikor nem alszanak. (...) Az Úr látja a mi törékenységünket, s tudja, hogy porból vagyunk." Tehát a fáradság eszköz lehet, melynek segítségével az Úr a lélekben szegény ember imádságát alakítja, formálja benned. És talán egyre több ilyen helyzetet fogsz hasznosítani, ami elősegíti, hogy az imádságod is egyre inkább a lélekben szegény ember imádságává válik.

Ha nagyon könnyen tudsz imádkozni, ez is Isten ajándéka, ezt sem szabad lebecsülni. Mégis a valódi fejlődés az imádságban ezáltal az Isten felé vergődés által valósul meg, ami mintegy kifejezi az Isten iránti éhséget, az imádság lényegét, másrészt azáltal a vágyad által, hogy kapcsolatba kerülhess Istennel, megnyílj felé, s engedd, hogy Ő, Isten, a Szentlélek imádkozzon benned. Maga ez a vágy a leglényegesebb az imádság szempontjából, s vajon az eredmény fontos egyáltalán?

Fontos, hogy vágyakozol, hogy nagyon akarsz imádkozni. Minél nagyobb lesz benned az Isten iránti éhség, annál jobb. Tehát az imádság által Isten felé kell vergődnöd és szükséges, hogy ezt a vergődést megszeresd. Isten minden vágyadat elfogadja, még ha azok számodra nem is tűnnek túlságosan jelentősnek, értékesnek. Ő szereti a szegényes ajándékokat, nem akar gyönyörű virágokat, jobban kedveli a mezei virágokat, a természetesen egyszerűeket, mert azok nem növelik bennünk a gőgöt. Valaki azt mondta: Isten az ajándékok sokféleségéből mindig a szegényeset szereti leginkább, azt, ami nem képezheti az ember gőgjének tárgyát. Igaz ez az imádság esetében is. Isten elfogad tőled minden ajándékot, még ha annak értéke nem is több, mint egy marék poré.

Ő tesz felbecsülhetetlen értékűvé minden egyes ajándékot, azáltal, hogy elfogadja azokat. Valóban az imádságod értéke is lehet annyi, mint egy marék poré, mégis felbecsülhetetlen értékűvé válik, mert Ő - a téged szerető Atya elfogadja azt. Ugyanazzal az örömmel fogadja, mint egy anya elfogad bármilyen virágot a gyerekétől, mivel a gesztus maga számít, nem pedig a felajánlott ajándék értéke.

Előfordulhat, hogy nem lesz semmid, amit felajánlhatnál imádságodban Istennek. Akkor átadhatod Neki ezt a ,,semmit", a te tökéletes tehetetlenségedet. Mindent adj át az Úrnak, add át önmagad, úgy, amilyen vagy: kicsiként, tehetetlenként és lélekben szegényként, hogy Ő rendelkezhessen veled. Ez lesz az a bizonyos legjobb imádság, a legjobb, mert az ,,első boldogság" lelkületét hordozza. A lélekben szegény ember imádsága olyan ember imája, aki üres, üres abban az értelemben, hogy ez az üresség leszállásra készteti az Urat, a Szentlelket. Amikor Isten olyan lelket lát, aki meg van fosztva saját erejétől, akkor az Ő erejével száll le rá.

Boldogok a lélekben szegények, boldogok azok, akik a lélekben szegény ember imádságával imádkoznak.
 
 
0 komment , kategória:  - Tadeusz Dajczer  
Az imádság fajtái
  2014-06-30 01:54:59, hétfő
 
  Az imádság problémája minden keresztény számára központi probléma. Annyira vagy keresztény, amennyire imádkozni tudsz. Az ima, később pedig annak fejlôdési szakaszai jelzik, és határozzák meg közelségedet Istenhez és az eltávolodásodat is Istentől. A Hozzá vezető utad fejlődési szakaszait az imádság fejlődési szakaszai határozzák meg. Minden szakaszt az imádság más formája és más fajtája jellemez - mivel az ima az Istenhez fűződő kapcsolatod kifejezője.

Eljöhet az életedben egy száraz, érzelmektől kiüresített imádsági szakasz. Ekkor nehéz imádkozni. Megjelenhet a lemondás kísértése: az a gondolat, hogy az ilyen imádságnak semmi értelme sincs. Ezzel szemben éppen ekkor van imádságodnak különös értéke, mert egyre inkább már csak Isten miatt imádkozol.

Nagyon kifejező az a példázat, amit egy szent beszél el egy királyi zenészről, különös szeretetéről és tragédiájáról. Mert a zenész számára tragédia, ha elveszíti a hallását, s ez történt ezzel a királyi zenésszel. Lassan kezdte elveszíteni a hallását, majd rövidesen semmit sem hallott. Ekkor a zene már nem vonzotta, s a játék szenvedéssé vált számára. A király azonban továbbra is hallgatni akarta a játékát. A zenész tehát tovább játszott - de most már csak a királynak.

Ha az imádságban érzed Isten jelenlétét, ez jó érzéssel tölt el. Ilyenkor az imádság vonzó számodra. Te pedig valószínűleg meg vagy győződve arról, hogy kizárólag az Isten miatt imádkozol. A teljesebb igazságot az imádságodról azonban akkor fedezed fel, mikor a zenészhez hasonlóan, aki elveszítette a hallását, te is süketté válsz az Istennel való kapcsolatodban. Ekkor győződhetsz meg arról, hogy amikor Istennek imádkoztál, bizonyos mértékben magad miatt is imádkoztál, s hogy imádságod nem volt önzetlen, érdek nélküli és tiszta. Ha az imádságban kezded megtapasztalni a szárazságot, ne engedj a lemondás kísértésének. Hiszen amikor semmit sem érzel, akkor imádkozol egyedül a Királynak.

Imádkozni folyton tanulni kell. Ez szüntelenül előttünk álló feladat. Imádságunk aktuális formája sohasem elégíthet ki bennünket. Folyton előbbre kell lépnünk és állandóan fejlesztenünk kell azt. Amikor az imádságról beszélünk, akkor általában a szóbeli imára gondolunk. Az imádságnak ebben a formájában nagy hangsúlyt kell fektetnünk azokra az aktusokra, melyekkel megalázzuk magunkat Isten elôtt; vagy hálánkat fejezzük ki Előtte, vagy az életszentséget kérjük Tőle. Szóbeli imával imádkozva emlékeznünk kell arra, hogy azért kell imádkoznunk, amit Isten elvár tőlünk. Az Úr Jézus határozottan figyelmeztet, hogy ne imádkozzunk úgy mint a pogányok, akik "úgy gondolják, hogy a bőbeszédűségükért nyernek meghallgatást" (Mt 6,7).

A hitnek meghatározó hatása van az imádság intenzitására és tartalmára. Amennyiben a hit megváltoztatja gondolkodásmódunkat és arra késztet, hogy Istent helyezzük életünkben az első helyre, úgy hitünk fejlődésének arányában imádságunk egyre egyszerűbbé válik. Imádságunk egyre inkább a Szentlélek működésére fog hagyatkozni (Róm 8,26-27) és egyre inkább elmélyed Isten Országának ügyeiben: "ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá!" (Mt 6,33) Az "először" szó itt nagyon lényeges. Azt jelenti, hogy kerüljön Isten az első helyre és - anélkül, hogy lemondanál saját erôfeszítéseidről - hagyd önmagad és cselekedeteid eredményessége felőli aggodalmaidat Őrá; akinek az az akarata, hogy el árasszon téged végtelen szeretetével. Így megvalósítod imádságodban Jézus kívánságát, felhívását, melyet Szienai Szent Katalinhoz intézett "Te gondolj Énrám, Én pedig majd Rád fogok gondolni."

A szóbeli imán kívül, melynek formái a kérő, a hálaadó és a dicsőítő ima, létezik bizonyos egyszerűbb módja is az Istennel való kapcsolatunknak. Isten azt akarja, hogy imádságunk módja egyre inkább leegyszerűsödjön. Ha evangéliumi követelmény, hogy szüntelenül imádkozzunk, akkor imádságunknak le kell egyszerűsödnie, mert nehéz formában sokáig nem tudunk imádkozni. Belső életünkben eljön egy olyan időszak, amikor könnyebben tudunk Istenre gondolni, mint Hozzá beszélni. Ekkor eljutunk az Istenbe elmélyedő egyszerű gondolati imádsághoz, amit nevezhetünk úgy is: "Isten jelenlétére való emlékezés". Ez az imádság egyszerűbb formája, mint a szóima. Sokkal kevesebb erőfeszítést igényel. Elég, ha gondolataidat Jézusra irányítod és tudatosítod magadban, hogy Ő, Aki szeret téged, melletted van. Hasonlóan az Eucharisztiára készülve elég, ha a megelőző órákban szeretettel áthatott akaratodat és gondolataidat az Eucharisztiára irányítod. A gondolati ima a hit kifejeződése lehet, melynek lényege, hogy arra törekszel, hogy a te gondolataid Jézus, vagy Mária gondolatai legyenek. A gondolati imának a lélek derűjét és a teljes örömet kell hordoznia. Hiszen "örömünknek oka" Mária. Innen ered, hogy a mi - természetfeletti értelemben - optimista gondolkodásmódunk mintegy bekapcsolódásunk Mária gondolatvilágába. A gondolati ima egyszerű, de odafigyelést, törődést igényel, hogy életünkben a lehető leggyakrabban jelen legyen. Egyszerűen próbálj arra gondolni és emlékezni, hogy Jézus szeret téged, s szereti azokat, akiket te szeretsz és akikkel te törődsz. A hitnek ilyen imádsága belső békét fog teremteni benned.

Az Úristen akarhatja még ennél is jobban leegyszerűsíteni imádságunkat. Akarhatja, hogy teljesen elnémuljunk. Ugyanúgy, ahogy imádkozunk szóbeli imával, vagy gondolati imával, imádkozhatunk hallgatással, némasággal is. Bár nem mindenki helyesli ezt az imádságot. Sokakat aggaszt, vajon nem elpocsékolt idő-e ez, hiszen ilyenkor egyszerűen semmi sem történik. Pedig az effajta kitartás a némaságban - legyen az a Legszentségesebb Oltáriszentség előtt, vagy a Szűz Anya jelenlétében - az imádságnak elég előrehaladott formája.

Charles de Foucould írta: imádkozni azt jelenti, hogy "Jézusra szeretettel nézünk". Az imádságnak ez a formája felveheti az "egyszerűség imádságának", vagy az "egyszerű rátekintés imádság" formáját. Ha valakivel együtt vagy és azt a valakit szavaiddal szórakoztatnod kell, akkor ő - kisebb-nagyobb mértékben - de idegen számodra. Hozzád közel álló személy mellett hallgathatsz, és ez nem lesz zavaró. Ez a maga egyszerűségében oly sokatmondó hallgatás két ember közelségének kritériuma. Jézus azt szeretné, hogy tudjunk Előtte is így elcsendesedni, hogy csak egyszerűen nézzük Őt, s tartsunk ki ebben a hallgatásban a már fölöslegessé vált szavak nélkül.

Előfordulhat, hogy a hallgatás imádsága is túl nehézzé válik számunkra. S ekkor ismét más formája jelenhet meg az imádságnak, a gesztus imádság. Még ha első hallásra furcsának is tűnik, lehet például imádkozni egy mosollyal is. Hiszen Isten valóban szeretné, hogy kapcsolatunk Vele nagyon egyszerű legyen, a gyermek kapcsolata az Édesapjával, vagy az Édesanyjával. Ha valaki valakit szeret, akkor egy mosollyal tökéletes kapcsolatot tud vele teremteni, annyi mindent ki lehet így fejezni. Akkor miért ne mosolyoghatnánk rá Istenre, Máriára. Ez a gesztus imádság. A mosoly szimbolikus gesztus, mellyel kifejezzük, hogy valakit közelinek érzünk magunkhoz, kifejezzük az iránta érzett hálánkat, szeretetünket, örömünket. A mosoly szimbólum, mely végtelen sok mindent magába foglal. Minden egyes mosoly, minden alkalommal jelenthet mást és mást. Tehát nem kell erőlködnöd, hogy mindent szavakkal fejezz ki. Isten tudja, hogy őrá mosolyogsz, s azt is tudja, miért teszed. Isten felé irányuló mosolyod, s a hitből eredő örömöd - valódi imádság.

Lisieux-i Szent Teréz a gesztus imádság még egy megható formáját mutatja meg számunkra. Körülbelül két héttel halála előtt, amikor már nagyon súlyos beteg volt, gyönyörű rózsát ajándékoztak neki a kolostor kertjéből. Tépdesni kezdte a rózsa szirmait, s nagy szeretettel és jámborsággal hullatta azokat rendi keresztjére, majd minden egyes rózsaszirommal megtörölgette Jézus kezeinek és lábainak átvert sebeit. Ezzel a szimbolikus gesztussal - ahogy vallotta - a megfeszített Úr fájdalmait akarta enyhíteni, s könnyeit letörölni.

Egy másik esetről Céline mesél: "látva, hogy ujjaival finoman Jézus töviskoronáján a töviseket majd a szögeket finoman érintgeti, megkérdeztem: "Mit csinálsz?" Teréz arcán csodálkozással, hogy nem értem, megvallotta: kihúzom a szögeket és leveszem a töviskoronáját." Egy ilyen gesztust nem lehet semmivel sem helyettesíteni. Ez az imádság kifejezte Teréznek azt a vágyát, hogy a keresztre feszített Jézusnak enyhülést nyújtson. A
rendkívüli szeretet jele volt ez az ő lelkének jegyese iránt, akit a bűnök által keresztre feszítettek.

Páduai Szent Leopold Mandic, a mai idők egyik nagy gyóntatója, aki naponta órákon át gyóntatott, az üres kezek gesztusával imádkozott. Amikor gyóntatott, a térdein tartotta üres tenyereit, mintha azt mondaná Jézusnak: Látod, Uram, én nem vagyok képes segíteni ennek az embernek, aki itt térdel mellettem. Én nem tudok semmit sem adni neki. Töltsd meg a tenyeremet a Te kegyelmeiddel. Ha egyfolytában akarta volna ezt ismételni Jézusnak, belefáradt volna, arról nem is beszélve, hogy a gyónásokat hallgatva ez lehetetlen is lett volna. Különféle helyzetekben te is imádkozhatsz így, a lelki szegénység magatartásával, így tartva üres kezeidet, azzal a tudattal, hogy ez egy kérő gesztus, hogy Jézus üres kezeidet töltse be az Ő kegyelmeivel, s tegyen téged működésének eszközévé.


Tadeusz Dajczer
 
 
0 komment , kategória:  - Tadeusz Dajczer  
Az imádság elsődlegessége
  2014-06-30 01:51:41, hétfő
 
  Felmerül itt, és előtted áll egy alapvető kérdés: milyen helyet szánsz a mindennapi életedben az imádságnak? Legfontosabb tevékenységeid sorában hol áll az imádság? Mi elé és mi után helyezed? Vajon az első helyen áll-e, mint a legfontosabb feladatod, vagy kitolódik életed margójára, netán rendszeresen belealszol? Milyen a lelkinapod és a lelkiismeretvizsgálatod, vagyis hogyan tekintesz önmagadra Isten jelenlétében? Az ilyen jellegű kérdésekre adott válaszaid megvilágítják, hogy mi az, ami életedben fontosabb Istennél.

Ezen a ponton rögtön felmerülhetnek a kifogások, hogy kötelességeid áradatában milyen nehéz időt találnod az imádságra. Lercaro bíboros, Bologna érseke egy papokkal való találkozóján izzó hévvel beszélt a mindennapi félórás meditálás fontosságáról. A konferencia után, az azt követő beszélgetés keretében egy fiatal pap felállt és a következőket mondta: Természetesen Eminenciás Úr elméletben ez tiszta és világos - szükség van rá, hogy az ember naponta elmélkedjen..., de mikor? Mert az én napjaim például a következőképpen néznek ki: Reggel 6.30-kor kelek, 7 órakor Szentmise, majd gyóntatok, azután hittan óra, ebéd után az oratóriumi fiúkkal foglalkozom, betegeket látogatok, ott a plébániahivatali munka, majd a lelkipásztori beszélgetések. Este az ifjúsággal foglalkozom, többé kevésbé éjfélig. Hol találjak időt a félórai meditálásra, amikor a breviáriumot is alig tudom elvégezni?

- Neked igazad van - felelte a bíboros. Valóban nincs fél órányi időd meditálni. Az elfoglaltságaid úgy ,,fojtogatnak", hogy nincs mikor imádkozzál. Nem engedheted meg magadnak, hogy fél órát meditálj, neked nem fél órát, hanem másfél órát kell meditálnod.



Természetesen, itt nem valamilyen spirituális paradoxon megcsillantásáról van szó. Keresztényi aktivizmusunk tragédiája, hogy elfoglaltságaink valóban megfojtanak bennünket. Ez a fiatal, lelkes pap önmagát Istennek és a lelkeknek szentelve már szinte fuldoklott az aktivitásában, ezért volt szüksége sokkal erősebb ellenszerre.

Ha a hit fényében nézel önmagadra, megértheted, hogy minél inkább túlterhelnek tevékenységeid, annál több időt kell az imádságra szentelned. Ellenkező esetben üres leszel, az a benyomásod, hogy adsz valamit, de ez csupán illúzió lesz. Nem adható az, ami nincs. Annak a fiatal papnak, aki Lercaro bíborossal vitába szállt, így lehetne válaszolni: Mit számít, hogy annyi időt áldoz a lelkipásztori munkára, az oratóriumban annyi időt szentel a fiúknak, hogy betegeket látogat, gyóntat és lelkipásztori beszélgetéseket folytat - mindez olyan, mintha szitával vizet meregetne. Egy fáradt, agyonhajszolt pap, aki szitával meregeti a vizet, képtelen meglátni észrevenni, ki az, aki valójában mindenről dönt. Ha azt mondanánk, hogy ennek a papnak nincs hite, ez túl erős állítás lenne - mégis ez a hit kétségtelenül silány. Az alapmagatartásával mintha azt sugallaná: Én vagyok az az ember, aki a történelmet alakítom, legalábbis a saját működési területemen, a plébánián, vagy máshol. Itt rajtam múlik, hogy ki fog hinni, itt kizárólag az én munkámon múlik mások üdvössége.

Ugyanakkor mindez Istentől függ, Ő az, aki dönt és Ő adhatja meg az erőt is. Ha bevon téged a művébe, akkor ezt nem azért teszi, mintha nélkülözhetetlen lennél abban. Hányszor megmutatta már Isten, hogy tökéletesen elboldogul nélkülünk is. Ha volt már ilyen tapasztalatod életedben, akkor igen nagy kegyelmet kaptál. Istennek szüksége van ránk, de csak azért, mert Ő maga ezt így akarja. Elvezetheti Ő az embereket az üdvösségre bármilyen katekézis nélkül is, s ennek gyakran lehetünk tanúi. Olyan emberek jönnek sokszor a templomba gyónni, akik soha sem tanultak semmiféle hittant, a lelkükben mégis kicsírázott Isten magja. Istennek nincs szüksége az emberi beavatkozásra, Ő mégis be akar vonni minket is a világ megváltásának művébe. Ha mégis azt hisszük, hogy minden tőlünk és a mi munkánktól függ, ilyenkor szitával meregetjük a vizet. A nagy tevékenységek közepette könnyű elfelejtkezni arról, hogy először audienciára kell menni ahhoz, Akitől valóban minden függ, Aki a kezében tartja a világ és mindannyiunk sorsát.

A hit fényében az imádság napunk legfontosabb tevékenysége. Az imádságnak kell az első helyen állnia minden más dolgunk előtt. Istennel való kapcsolatunk határozza meg munkánk értékét és értelmét. Hatékonysága pedig attól függ, hogy mi áll mintegy a háttérben, tehát a hosszú térdelés miatt talán sajgó térdeidtől.

Nem az a fontos, hogy mit csinálsz - mondja II. János Pál - hanem az, hogy ki vagy.

Fontos az, hogy vajon a pápához hasonlóan az imádság és a hit embere vagy-e. A keresztény ember, aki Krisztus tanítványa, ha már nem lenne az imádság embere, hasztalanná válik a világ számára, olyan, mint az a só, amely ízét vesztette, s méltó arra, hogy az emberek eltapossák. (Mt 5,13).
.
<< A képen balra: Imaharcos
.
Keresztény hivatásunkban alapvető kérdés az imádság problémája. Amikor imádkozunk, nem csak mi magunk hódolunk Krisztusnak, de az egész világ nevében fejezzük ki Neki hódolatunkat, tehát azok nevében is, akik nem képesek, nem tudnak, vagy nem akarnak imádkozni. Egy biztos; ha nem fogunk imádkozni, senkinek sem lesz ránk szüksége. Üres szívre és üres lélekre a világnak nincs szüksége. Ha megkérdezzük, milyen a kapcsolat az imádság és a cselekvés között, határozottan az imádság és áldozat elsődlegességét kell hangsúlyozni a cselekvéshez képest. A gyerekeknek, akiket otthon, vagy az iskolában hittanra oktatunk, olyan mértékben tudjuk Istent adni, amennyire azt előbb térden állva kikönyörögtük. Az imádság és a cselekvés közti viszony problémáját a következő állításban lehet összefoglalni: minden autentikus cselekvés az imádságból és kontemplációból születik.

Mert minden, ami ezen a földön jelentős, Istentől származik. Áldozat és imádság által születik mindaz, ami jelentős ezen a földön.


Tadeusz Dajczer
 
 
0 komment , kategória:  - Tadeusz Dajczer  
Az imádság, mint a hit aktualizálása - Krisztus példája
  2014-06-30 01:48:53, hétfő
 
  Az imádság és a hit nem két külön valóság, melyek csak kölcsönösen függnek egymástól, vagy egymás mellett léteznek. Az imádság mindig igen szoros kapcsolatban marad a hit valóságával; nem más, mint az ember találkozási helye az Istennel a hitben, végső soron a hit megvalósulásának formája. Ha a hit kötődés Krisztushoz és ráhagyatkozás, akkor az imádság maga odaadása és önmagunk feláldozása Krisztusnak azért, hogy új módon fogadjon el minket és átváltoztasson. Amennyiben a hit saját tehetetlenségünknek elismerése, és mindennek
Istentől való várása, akkor az imádság a lelki szegénységből, s az ember belső ürességéből fakadó sóhajtás, egzisztenciális hívás a Szentlélekhez, hogy töltsön be jelenlétével, s erejével. A hit fejlődésének mértékében az imádság egyre tisztábbá és forróbbá válik. Az imádság, mint a hit aktivizálódása a megtérés dinamizmusától áthatva az Eucharisztiához, vagy Isten igéjéhez hasonlóan az embert átalakulásra, megtérésre vezeti.

Krisztus példája

Az Evangéliumot olvasva hamar észrevesszük, hogy a "Jó Hír" elképeszt bennünket. Az Evangélium tartalma annyira különbözik természetes hajlamainktól, hogy szinte a paradoxonok szüntelen folyamatának tűnik, és a mi emberi fogalmainkat teljesen a feje tetejére állítja. Krisztus maga is ezt tette.

Több ezer évig Őrá várt az emberiség. A világ történetében minden erre a nagy eseményre irányult, a Messiás eljövetelére, aki végbeviszi a Megváltás művét. Mégis, amikor oly hosszú várakozás után Jézus eljön, egyedül a pásztorok és Napkeleti Bölcsek előtt jelenik meg. Később harminc évig visszavonultan él, elszigetelten, és semmit sem tesz, legalábbis abban az értelemben, ahogyan ezt a Messiástól elvárták volna. A világ szemében ez elvesztegetett időnek látszik. Hiszen ha valakire évezredeken át várnak, akkor a lehető legtöbbet kellene adnia magából. S íme, a tömegek várakoznak, míg Krisztus harminc évet "elherdál" Názáretben. Amikor aztán véget ér ez az emberi cselekvés szempontjából eltékozolt idő, s maga a Szentlélek proklamálja a Jordán folyónál megjelenő Krisztust, Ő magatartásával ismét elképeszt bennünket. Jézus ugyanis újból visszavonul, s a pusztába megy. Ezt szintén nem tudjuk megérteni. Legszívesebben karon ragadnánk - ahogyan egyszer Péter apostol is tette -, hogy megmondjuk Neki: Uram, mit teszel? Ott vár a tömeg, s Te megint elmész imádkozni. Hiszen imádkoztál annyi éven át. Mégis, Ő - aki később azt mondja majd: "Az aratnivaló sok, de a munkás kevés" (Lk 10,2) - hagyja az aratnivalót, s elmegy a pusztába, hogy ott negyven napig szüntelenül imádkozzon. Vajon nem ejt-e bennünket ámulatba?


Márk evangélista írja: "Másnap korán hajnalban fölkelt, eltávozott, és egy elhagyatott helyre ment, hogy ott imádkozzék" (Mk 1,35). Fordítsuk figyelmünket erre a részletre: "Másnap korán hajnalban", tehát még mielőtt felkel a nap. Ha Krisztus imádkozni akart, megfosztotta önmagát az alvástól. Megdöbbenve ismét szeretnénk felkiáltani: Uram, tényleg szükséged van erre az éjszakai imára az egészséged kárára? Jézus apostoli munkával eltöltött napja kimerítő volt. Az egész városból, s a környékről még este is jöttek hozzá, betegeket, megszállottakat hoztak. Nehéz megmondani, mikor fejeződhetett be az Ő mindennapi nehéz munkája. Talán csak éjfél tájban, mivel a tömeg nem szívesen engedte el Őt. Ilyen kimerítő, nehéz nap után Jézus még időt lop az amúgy is rövid álmából.

Ugyanakkor, amikor arról beszélünk, hogy a tömeg folyton ostromolta Jézust, tudnunk kell, hogy ez szorosan összefügg az Ő magányban eltöltött imáival. Számodra is rendkívül fontos tanítás rejlik ebben: ahhoz, hogy gyümölcsöző lehessen a kapcsolatod az emberekkel - tudnod kell előtte félrevonulni közülük. Meg kell tanulnod értékelni életed pusztai pillanatait. Milyen nagy szerepet játszott ez a szentek életében. Elég belegondolni, hogy Keresztelő Jánosnak milyen nagy szüksége volt, hogy a puszta magányába vonuljon; Szent Ignác életében a Manresa időszaka, vagy Szent Benedek Subiacoban töltött remetesége mennyire meghatározó szerepet játszott életükben.

Az aktivitással megfertőzött modern ember azt gondolja, hogy egyre többet kell adnia - de mit adhat? Azt gondolhatnánk, hogy Krisztusnak, aki oly szoros egységben volt az Atyával, nem volt már szüksége az imádságra. Ő mégis az alvását megrövidítve tette azt. És ez mindig is így lesz. El kell vonulni az Istennel való találkozásra, s csak ennek lesz az az eredménye, hogy az emberek köréd gyűlnek, ostromolnak. Ha pedig nem vonulsz vissza imádkozni, elmélkedni, csak az emberek elől menekülsz saját személyes ügyeid világába, akkor másfajta ostromlással fogsz találkozni: saját egoizmusod fog üldözni. Az is puszta lesz számodra, de nem az életet adó, mint Krisztusé és a szenteké, ez pusztító, romboló puszta lesz - és nem az életé.

Tadeus Dajczer
 
 
0 komment , kategória:  - Tadeusz Dajczer  
Isten Szavának szerepe az imádságban
  2014-06-30 01:46:54, hétfő
 
  Krisztus Jelenléte az Isteni Igében áthatja majd a belső lelki életedet és imádat. Ha Isten Igéit figyelmesen hallgatod, az átelmélkedett szövegek mélyen a szívedbe hullanak. Később eszedbe jutnak majd, amikor imádkozol, és így imád a Szentírásra alapozott imává válik, csakúgy mint döntéseidben is. Feltetted-e már magadnak a kérdést, milyen szerepet tölt be imaéletedben a Szentírás?

Krisztus gyakran alkalmazott egy sajátos irodalmi műfajt, a példabeszédet, mely nem más, mint egy hosszabb terjedelmű szimbólum, amely leköt és magával ragad. Ennek köszönhető, hogy amikor például a jó pásztorról szóló példabeszédet olvasod, valóban el tudod képzelni, megtalálod magadat a pásztor által vezetett juhok között. Megláthatod magadat, mint az elveszett bárányt is, akit Krisztus - a Jó Pásztor szeret, s ezért, soha nem hagy fel a keresésével, s amikor megtalálja, örömmel veszi karjaiba. A Krisztusi példabeszédek szimbolikája bevon téged Jézus tevékenységének hatókörébe. Ő ilyen egyszerű és hozzáférhető formában tanít szeretni és hinni a szeretetben. Ha már előfordult veled, hogy elbuktál, és lelkedet nagy sötétség borította el, akkor visszaemlékeztél talán a tékozló fiúról szóló példabeszédre, amely lehetővé teszi, hogy elhidd, Ő soha nem szűnik meg szeretni téged. Ez a példabeszéd megtanít a bűnbánatra, átélheted benne a kisebbik fiú csodálkozását és háláját, amellyel a megbocsátó atya örömét fogadja. Vagy amikor viharok dúlnak életedben, eszedbe jut a vihar Tibérias taván. És ismét tudatosíthatod magadban, hogy amint egykor Jézus aludt az Apostolok viharba került bárkájában, úgy ,,alszik" most a te szíved bárkájában is, de jelen van, és amíg Ő jelen van, semmi rossz nem történhet veled. Mindez segíthet abban, hogy Isten Igéjét bevond az imaéletedbe, s ez lehetővé teszi, hogy mindig visszanyerd belső békédet.

A Szentírást olvasva kialakítod magadban Isten sajátos képmását. Elkerülöd azt a gyakori veszélyt, melyet az Ő arcának eltorzítása jelent. Talán félsz Tőle, talán túl kevéssé hiszel Szeretetében, mivel magad nem szeretsz kellőképpen. A te szeretetednek szüntelenül növekednie kell, egészen életed végéig. A Szentírás imádságos lelkülettel való átelmélkedése Isten szeretetére fog tanítani téged, aki örökké szeret, mert Ő maga a Szeretet.

Találkozásod az Isten Igéjében jelenlévő Krisztussal segít felfedezned Istent a környező világban is. Megtanít értelmezni számos jelképet, szimbólumot, melyeken át felfedezed az Ő jelenlétét a természetben, sőt a civilizáció és a kultúra területén is. Vianney Szent Jánost például a bárányok a Jó Pásztor szeretetére emlékeztették. Láttukra Jézus mérhetetlen szeretetének tudata mélyült el benne, amellyel szereti őt, az egyházközség pásztorát és mindazokat, akiket lelkipásztori gondjaira bízott - Ő, a Jó Pásztor. A hegyi patak zúgása az örökéletre szökellő "élő víz" forrását juttatta eszébe a Szentírásból (Jn 7,37-39).

Valaki mesélte egyszer, hogy esténként szereti elnézni a kivilágított utcák és házak, vagy az arra járó autók fényeit. Ilyenkor arra gondol, amit oly gyakran olvashatunk a Szentírásban, különösen Szt. Jánosnál, hogy Jézus a világ világossága. Minden fény Krisztus szimbólumává vált számára. Arra irányította figyelmét, gondolatait, aki "minden embert megvilágosít" (Jn 1,9).



Ha azt akarod, hogy a te imád alapja is a Szentírás legyen, olyanná kell válnod, mint a betániai Mária vált. Betániában barátainál, Máriánál, Mártánál és Lázárnál Jézus rejteket és pihenőhelyet talált. Amikor közeledtek élete utolsó percei, tudva, hogy a farizeusok üldözik, Betániában rejtőzött el. De még korábban, mikor náluk idôzött, Mária odaült Jézus lába elé s hallgatta minden szavát, mintha a tabernákulum előtt lett volna. Mikor a sürgölődő Márta arra kérte Jézust, figyelmeztesse testvérét, hogy segítsen neki a munkában, kiszolgálásban, Ő azt válaszolta, "...Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha" (Lk 10,42). Ez a jobbik rész nem más, mint az, ha az ember Krisztussal van, az Ő lábaihoz ül
és hittel hallgatja az Ő szavait, melyeket a Szentíráson át intéz hozzánk.

A Megtestesült Igére, Jézusra figyelő, Őt szemlélő Mária - nagy öröm kellett hogy legyen Jézus számára. Mi ellenben, akik oly gyakran törődünk, aggódunk sok minden miatt, úgy véljük, nincs időnk a Szentírás olvasására. Mária számára semmi nem lehetett annál fontosabb, hogy Ő, a Mester itt van a házukban. Számára a legmegfelelőbb hely az Ő lábainál volt.

Jean Guitton (La Vierge Marie) gondolatát követve, a Boldogságos Szűz Máriát Elmélkedő Szűznek (Virgo Meditans) kellene nevezni. Arról, mennyire a Szentírással élt Mária, tanúskodik a Magnificat tartalma. Ez a himnusz az Isten Igéjén alapuló ima legszebb példája. Számára a Szentírás táplálék és imájának forrása volt.

Mária harminc éven át mintegy magába fogadta Fiának Isteni jelenlétét. Épp ezért az Ő arca formálódott át legtökéletesebben Krisztus képmására és ez az Ő nagysága. Milyen fontos lehetett Jézus számára, hogy megalkossa azt a Remekművet - legtökéletesebb Képmását -, ha harminc teljes évet szentelt Máriának. Ő szüntelen magába fogadta Jézus gondolatait, vágyait és akaratát, ezáltal mindinkább eggyé válva Fiával.

Te Jézus jelenlétével a Szentírás lapjain találkozol. Neked is Máriához hasonlóan kellene magadba szívnod az Ő gondolatait és vágyait, hogy azután ezekkel élj. Tökéletesen és a végsőkig követned kellene Máriát az Ő nyitottságában, amellyel Krisztus nagy műve felé kitárta életét - hogy átalakíthasson bennünket is az Ő képmásává.

A Szentírásban találkoznod kell azzal, Aki örökké szeret téged és benned is saját képmását akarja előhívni, ahogyan ezt szeretett Édesanyjával tette.

Tadeusz Dajczer
 
 
0 komment , kategória:  - Tadeusz Dajczer  
Isten jelenléte az Igében
  2014-06-30 01:42:22, hétfő
 
  Minden személy jelenléte egy bizonyos hatókört teremt önmaga körül, amit a tárgyak esetében nem mondhatunk el. Csak a személlyel való találkozás jelent egy jelenléttel való találkozást, s ezzel együtt belépést egy számunkra óhajtott, vagy kényelmetlen hatáskörbe. A Szentírás "Valaki", Isten jelenléte közöttünk. Amikor tehát kezedbe veszed, egyenesen az Ő jelenlétébe lépsz be. ,,Misztériummá", olyan igazsággá válik számodra, amely körülvesz és amelybe elmerülve élsz.
.
A Szentírásban a Te Uradat találod meg, ezért van a kinyilatkoztatott szöveggel való kapcsolatodnak különös jelentősége - ez a kapcsolat Istennel való kapcsolat, Aki téged szeret és Aki vágyódik arra, hogy kegyelmével hasson rád. Olyan kapcsolat ez, mely belső megtérésre vezet téged - ez a legfontosabb célja. Ezért a Szentírást nem kíváncsiságból, ismeretszerzés céljából kellene olvasnod, vagy azért, hogy megoldást találj valamely gyötrő problémádra - mégha időnként erre van is szükséged. Az Úrral való kapcsolatot kellene mindig keresned benne azzal a reménnyel, hogy Ő megajándékoz téged a megtérés kegyelmével. Ha személyes kapcsolatba lépsz a sugalmazott írásokban jelenlevő Krisztussal, ez a szöveg átitat téged, te pedig kezded meghallani Isten Igéjét, belemerülsz Jézus gondolataiba és vágyaiba, ezáltal egyre jobban kezded Őt megismerni. Aki nem ismeri a Szentírást, nem ismeri Krisztust - figyelmeztet Szt. Jeromos. Ha figyelsz Isten Igéjére, ez hatással lesz választásaidra és döntéseidre.

Vágyni fogsz arra, hogy ezek összhangban legyenek az Ő tanításával és az Ő vágyaival. A Szentírás olvasása alapvető tényezője a hitben való növekedésednek, s ezzel együtt Isten életében való részesedésednek, és annak is, hogy önmagadat és a körülötted lévő valóságot meglásd mintegy Isten szemével. Isten az Ige által nyilatkoztatja ki magát és a megismerésen át vezet a szeretetre bennünket. Azért nyilatkoztatja ki magát, hogy hinni tudjunk az ő Igéjébe vetett hitünk által, kötődhessünk Hozzá, és Őrá tudjuk bízni magunkat. Ha hittel elmélkedsz Jézus gondolatairól és vágyairól, ezek idővel saját gondolataiddá és vágyaiddá válnak. Ha gyakran tartózkodsz az Ő Jelenlétében, e nagybetűs Jelenlétben, hasonlóvá válsz Hozzá a mondás szerint: "Amilyen emberek között forgolódsz, olyanná leszel." Isten igéit hallgatva, és azok mondanivalóját magadba fogadva, kezded majd átérezni, mivel élt és él jelenleg is Krisztus. Élő kapcsolatod az Isten Igéjében jelenlévő Krisztussal teszi, hogy egyre inkább eggyé válsz Vele.

Jézus minden az Újszövetségben megörökített szava és gesztusa e Jelenlét titkát fejezi ki számunkra. Engedned kell, hogy körülvegyen, hogy megtanítson meghallani Őt. Ez a ki nem mondott Jelenlét különleges nyitottságot kíván tőled, olyan nyitottságot, mely lehetővé teszi, hogy idővel teljesen átalakulj, mintegy Krisztussá változz át.

Ekkor valósul meg csak életed célja - hogy Krisztus növekedjen benned és növekedve elérje teljességét.
 
 
0 komment , kategória:  - Tadeusz Dajczer  
Viszonyulásunk Isten szavához
  2014-06-30 01:40:45, hétfő
 
  Az Isten Igéjének hallgatása

Ugyanúgy, mint a hit és a szentségek között, a hit és Isten Igéje között is szoros összefüggés, kölcsönhatás áll fenn. A Szentírás feltételezi a hitet, ugyanakkor részünkről aktív együttműködést igényel, megtérést és az Ige megvalósítását a mindennapi életben, amelynek hitéletté kell bennünk válnia. A hit ugyanis nem más, mint válasz Isten Igéjére, az Ige meghallgatása azzal a szándékkal, hogy Vele éljünk nap mint nap.



Link

Tárgyi és alanyi viszonyulás Isten szavához

Viszonyulásunk egy szöveghez kétféle lehet: tárgyi - ha a szöveg számunkra valamilyen vizsgálódás, kutatás tárgyát képezi, esetleg segítséget nyújt valamely érdekes kérdés megismerésében, vagy egy probléma megoldásában, illetve alanyi - amikor az olvasott szöveg, ahogy Gabriel Marcel mondaná, "misztériummá" válik számunkra. Ha a Szentírást olvasva vallási ismereteid elmélyítésére törekszel, ez azt jelenti, hogy viszonyulásod a Szentíráshoz tárgyi viszonyulás. A Szentírás ebben a relációban egyszerűen - "valami". Ez a reláció azonban a Szentírás esetében nem elégíthet ki téged.

A mi személyes viszonyulásunknak egy sugalmazott és kinyilatkoztatott szöveghez, amilyen a Szentírás, mindenek előtt alanyi viszonyulásnak kell lennie. A Szentírás ugyanis nem "valami", hanem elsősorban "Valaki". Krisztus, aki legteljesebb alakban az Eucharisztiában maradt velünk, más módon ugyan, de a Szentírásban is jelen van és él. A Szentírás lapjain keresztül az élő és valóságos Krisztussal találkozhatsz, a hit ajándéka által, melyben Ő maga részesít téged. Az Egyház két asztalról beszél. Az Ige asztalánál a hívek a kinyilatkoztatott Isteni Igét fogadják be szívükbe a hit
által, míg az eucharisztikus asztalnál, "a hit szentségében", az Eucharisztia vételekor az Úr Testével és Vérével táplálkoznak. Igaz tehát az az állítás, hogy a Szentíráshoz úgy kell viszonyulnunk, mint az Úr Asztalához. Ezért, amikor a Szentírást a kezedbe veszed, hódolattal, tisztelettel és mély hittel tedd ezt! Ez a gesztus nem lehet ugyanaz, mint amellyel bármely más vallásos könyvért nyúlsz, hiszen ezt a könyvet Isten jelenléte tölti be.

 
 
0 komment , kategória:  - Tadeusz Dajczer  
3. Talentumok
  2014-06-30 01:22:46, hétfő
 
 


Link

Isten azt várja tőlünk, hogy minden általunk átélt helyzetet, kiváltképpen a nehezeket a hit szemével nézzünk.

A talentumokról szóló példabeszédben Jézus óva int, nehogy elzárkózzunk Istennek a hit által való megismerése elől, és hogy ne legyünk restek mindazt hasznosítani, amivel Isten szüntelenül megajándékoz bennünket. Az Úr egyik szolgájának tíz talentumot hagyva, a másiknak ötöt, a harmadiknak egyet, és munkára kötelezve őket, lehetőséget adott nekik.

A talentum szó, mely Krisztus idejében bizonyos pénzértéket jelentett, manapság inkább intellektuális értéket jelöl. Azt mondjuk, hogy valakinek talentuma, tehetsége van a zenéhez, matematikához. A talentumokról szóló példabeszéd értelme azonban ennél sokkal mélyebb. Az evangéliumi gondolkodás, a mi tisztán emberi, világi gondolkozásunknak mintegy 180 fokos megfordítása. Így van ez a talentumokról szóló példabeszéd esetében is.

A talentum ajándék, bizonyos alapanyag, de egyben lehetőség is. Krisztus, amikor talentumot bíz rád, bizalmával ajándékoz meg és elvárja, hogy azt helyesen használd fel. Ha valamilyen tehetséget adott neked, akkor nem közömbös számára, hogy mit teszel azzal. De ha mégsem kaptál volna efféle tehetségeket, ez is talentum. Nemcsak az a Talentum, ha megkapunk valamit, de az is, ha valami hiányzik. A hit fényében talentum például az egészséged, de az is talentum, ha beteg vagy.

Jézus mindkét esetben felteszi neked a kérdést: mit teszel ezzel a talentummal? Mert el lehet fecsérelni az egészséget is, de az egészség hiányát is, s azt még inkább. Hiszen minden ajándék &#8212; a talentum nem más, mint ajándék. Isten szüntelenül adja neked ajándékait.

Talentum például az is, ha nem tudsz imádkozni, te pedig azt hiszed, hogy ez valami szerencsétlenség. A fontos az, hogy mit teszel ezzel az imára való képtelenséggel. Lehet, hogy elástad ezt a talentumot és azt mondod magadban: no akkor nem fogok imádkozni. Pedig ebből a talentumból annyi mindent lehet kicsiholni! Az imában való nehézségeknek el kell mélyíteniük az Isten iránti éhségedet, s ezáltal a megszentelődésed eszközévé kell válniuk.

Hasonlóan, hogyha otthon vannak problémáid, a családban jelenlevő békétlenség &#8212; ez is a te talentumod és lehetőség, amit Istentől kaptál. Mit teszel vele? Ha összeroppansz, elcsüggedsz, akkor elásod a földbe a talentumodat. A hitben élő embernek meg kell keresnie minden tapasztalatának mélyebb értelmét. Már magának az értelemnek a keresése is a talentum kamatoztatása. Ha félelmeid vannak, például félsz a szenvedéstől, a haláltól, ezek is lehetőségek számodra.

A Gyermek Jézusról nevezett kis Szent Teréz irtózott a pókoktól. Egyszer elmesélte, mennyire le kellett győznie önmagát, amikor a lépcsők alól a falmélyedésbôl pókokat kellett kisepernie. (A Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Szent Teréz utolsó beszélgetései nôvérével, Jézusról nevezett Ágnes anyával, 1897. VI. 13., Novissima verba, Karmelita Rendtartomány, Budapest.) Ez nagyban segítette őt az Úrhoz vezető úton. Ez is egy, a kezébe helyezett talentum volt, melyet jól tudott forgatni.

Ha egy bizonyos helyzet feszültséget idéz elő benned, ez annak a jele, hogy ott rejtőzik, mint hamuval elfedett gyémánt, a te talentumod. Mit teszel vele, hogyan használod fel? Hiszen mindennek a szentté válásodat kell szolgálnia. Ebben az értelemben minden kegyelem.

Nyomasztó szenvedéseid, vagy különféle kedvezőtlen körülmények -, mindez a talentumok összessége. De mi gyakran olyanok vagyunk, mint a vakok, vagy a kisgyerekek, akik sok mindent nem értenek. Csak amikor majd egyszer Isten előtt állunk, akkor fogunk mindent megérteni, meglátni. Meglátjuk a talentumok egész tengerét, melybe belemerítve éltünk.

A talentumoknak két fajtájuk van: értékesek és kevésbé értékesek. Ha valami sikerül neked, jól alakul egy dolgod - ez biztosan talentum, de ha semmi nem jön össze: az értékesebb ajándék. A sikertelenségek a legértékesebb ajándékok, amit az életedben kapsz, éppen a sikertelenségek. Isten egyszer megkérdezi majd tőled, hasonlóan, mint amikor az evangéliumi úr elszámoltatta a szolgáit, hogyan használtad fel életed vereségeit, melyeket Isten, mint lehetőségeket, talentumokat adott számodra. Van amikor az életedben nagyon sok van belőlük - vajon felhasználod azokat?

A talentumokról szóló példabeszéd, evangéliumi felhívás a megtérésre. El kell kezdened másképp nézni az életedet, a hit szemével kell látnod azt. Csak akkor fogod észrevenni Isten szüntelen ajándékait, s akkor látod meg, hogy egész életed mintha rejtett lehetőségek egész együttese lenne, ehhez a folytonos belső átalakulásodhoz, s megérted, hogy minden kegyelem. Amikor Isten nehéz kegyelmeket ad, néha szinte rád kényszeríti az ajándékát, te azonban vétkezel, nem akarod elfogadni azokat. Pedig a nehéz kegyelmek a legértékesebb talentumai életednek. Néha nagyon sok van belőlük, mert Isten azt akarja, hogy legyen mit kamatoztatnod.

A hit Isten látásmódjában való részesedés, Isten viszont egész másképpen nézi az életedet. Ha hiszel, akkor mintegy Jézus szemével nézed életedet, annak minden napját. Csak akkor fogod észrevenni a megtérésnek és megszentelődésnek ezt a folytonos lehetőségét. A szenvedést is akkor kezded megérteni, mely a hit fényében kereszt, tehát olyan valami, ami belülről átalakít -, ha elfogadod azt. Amikor felismered nehéz megpróbáltatásaidban a keresztet, ugyanakkor a változásra nyíló lehetőséget, akkor azok valóban ajándékká válnak számodra.
.
Ha képes lennél észrevenni azt a számtalan talentumot, melyekkel Isten folyvást elhalmoz, soha nem lennél szomorú. Akkor olyan talentumok is, mint az egészség hiánya, a konfliktus helyzetek, a sikertelenség, szívedben örömet ébresztenének, hogy Isten ilyen felbecsülhetetlen értékekkel ajándékoz meg és ilyen rendkívüli bizalommal van irántad. Ő bízik abban, hogy sem nem ásod el, sem nem dobod el magadtól az Ő ajándékait. Isten számít a hitedre, mivel egyedül a hit fényében ismered fel a neked ajándékozott talentumokat.

Minden talentum - az is, amit eddig megértettél és megjegyeztél, de talentum a gyenge emlékezőképesség is, s hogy oly sok mindent elfelejtesz, mert minden kegyelmet hordoz magában - és ebben az értelemben- minden kegyelem.

Csak az az ember képes rá, hogy mindenért hálás legyen, aki hisz.
Örömként ez a hála fog az arcodon megjelenni, mert minden talentum, amit jóra kell fordítanod. Ez az elmélkedés a talentumokról kapcsolódik Szent Pál tanításához és Szent Ágoston híres téziséhez: Az Istent szerető embereknek minden hasznára van, még a bűn is. Tehát még az elbukás is, vagyis egy nagy sikertelenség is, amely ugyanakkor Jézust megsebzi, lehetőség lehet, abban is el van rejtve számodra valamilyen talentum, melyet felhasználhatsz.

Csak a hitedre van szükség, olyan hitre való megtérésre, hogy Jézus szemével tudj látni.
Ő látva a te életedet, mely talán teli van problémákkal, gondokkal, konfliktusokkal, sikertelen próbálkozásokkal, nehézségekkel a külső és belső életben, soha sem szomorú. Az Ő nézése örömteli, mert arra számít, hogy mindez gyümölcsöt terem, hogy azokat felhasználod, hogy boldog és hálás leszel mindenért, amivel megajándékoz.

"Ma sok szenvedésben volt részed &#8212; mondta Ágnes Anya, a nagyon súlyos beteg Gyermek Jézusról nevezett kis Szent Teréznek.

"Igen &#8212; válaszolta ő -, de azért, mert szeretem azokat... Mindent szeretek, amit az Úristen ad nekem.
(A Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Szent Teréz utolsó beszélgetései nôvérével, Jézusról nevezett Ágnes anyával, 1897.VIII. 14., Novissima verba, Karmelita Rendtartomány, Budapest.)

Szent Bernadett hasonlóan nézett az életére. Az Ő ,,Testamentuma" (végrendelete) rendkívül kifejező tanúságtétel arról a háláról, melyet a felfedezett ajándékok miatt érzett: "Köszönet azért a szegénységért, melyben anya és apa éltek, azért, hogy nekünk semmi sem sikerült, a malom pusztulásáért, azért, hogy a gyerekekre nekem kellett vigyáznom, a bárányokat legeltetnem, a folytonos fáradságért... köszönöm Neked Jézus. Köszönöm Neked én Istenem a komisszárt, a csendőrt és Pyramate Atya kemény szavait... Azokat a napokat, amikor eljöttél Mária, és azokat, amikor nem jöttél. Nem fogom tudni soha Neked viszonozni, meghálálni, csak a Paradicsomban. De a kapott pofonokért is, a kigúnyolásokért és azok rágalmaiért, akik csalónak tartottak, azokért is, akik azzal vádoltak, hogy hasznot akarok húzni... Köszönet Neked Édesanyám a helyesírásért, amit soha sem tudtam, azért, hogy nem volt emlékezőtehetségem, a tudatlanságomért és butaságomért... köszönet Neked.

Köszönöm Neked, mert ha a földön lett volna gyermek nagyobb tudatlanságban és butaságban, azt választottad volna.

Azért, hogy az anyukám messze halt meg, azért a fájdalomért, amit éreztem, amikor az apám ahelyett, hogy magához ölelte volna az ő kis Bernadettjét, ,,Mária-Bernadett nővérnek" szólított... köszönöm neked Jézus.

Köszönöm Neked, hogy oly érzékeny, finom szívet adtál, s hogy azt keserűséggel töltötted be. Azért, hogy Josephine anya közhírré tette, hogy semmire sem vagyok alkalmas, köszönet Neked, az Általános főnöknő mester anya szarkazmusáért, az ő kemény hangjáért, az igazságtalanságaiért, az iróniájáért, a megaláztatás kenyeréért... köszönet Neked.

Azért, hogy olyan voltam, hogy Mária Teréz anya azt mondhatta rólam ,,Soha ne engedjetek neki elegendően"...

Köszönöm, hogy az a kiválasztott voltam, aki úgy tele volt aggatva hibákkal, hogy a nővérek így beszéltek ,,Milyen jó, hogy nem én vagyok Bernadett."

Köszönet azért, hogy Bernadett voltam, akit börtönnel fenyegettek, mert láttalak Téged, Édesanya..., az a Bernadett, aki olyan nyomorúságos és gyatra volt, hogy az emberek őt látva azt mondták magukban: ,,Ez, ez lenne az?" Az a Bernadett voltam, akit az emberek úgy szemléltek, mint valami ritka állatot.

Köszönöm Neked Istenem a testemet, amit nekem adtál, mely együttérzésre méltó és rothadó... azért a betegségért, mely égetett, mint a tűz és füst, a törékeny, gyenge csontjaimért, az izzadásokért és lázakért, a tompa heves fájdalmakért... S azért a lélekért, amit nekem adtál, a belső pusztaságért, a Te éjszakáidért és a Te villámaidért, a Te hallgatásodért és mennydörgésedért és mindenért köszönet.

Érted, azért amikor jelen voltál, és azért amiért hiányoztál... köszönöm Neked Jézus.
(Caravate, 1960 szeptember ,,Fonti vive").

Tadeusz Dajczer

 
 
0 komment , kategória:  - Tadeusz Dajczer  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 13 
2018.07 2018. Augusztus 2018.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 26 db bejegyzés
Összes: 3945 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 206
  • e Hét: 1168
  • e Hónap: 7209
  • e Év: 215456
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.