Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
1950.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 38 
Kosztolányi Dezsö
  2017-03-15 08:11:39, szerda
 
  Kosztolányi Dezső

Halotti beszéd

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dzső  
Kosztolányi Dezsö
  2017-02-26 11:10:52, vasárnap
 
 

Kosztolányi Dezső

Milyen sötét-sötét a Balaton


Milyen sötét-sötét a Balaton,
s a nyár után hogy véreznek a fák.

Tündér Tihany, felelsz-e énnekem,
ha azt mondom még egyszer: ifjuság?

Nem szól a visszhang és szivem se szól,
csak ők kacagnak még, a gyerekek.

Trillás örömük az eget veri,
én hallgatom, de már nem nevetek.

Esőköpeny lóg fáradt vállamon,
a lábaimnál targally és göröngy.

A gyógyszalonba sápadt nő figyel
a gyertyalángnál és a foga gyöngy.

Ábrándozik lehangolt zongorán,
múlt bánatánál csöndesen időz.

Egy hangot üt meg. Újra megüti.
Elsápadok. Azt mondja, itt az ősz.
...
 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dzső  
Kosztolányi Dezsö
  2017-02-07 07:05:47, kedd
 
  Kosztolányi Dezső

Szemét és csillagok között

Ha emberek közé megyünk, fényes terembe,
remegve toljuk a tiltó reteszt.
A tiszta nők nyugodt és enyhe mellén
oly súlyosan lóg az aranykereszt.
Ez a talaj szilárd - ők állnak, ülnek,
vagy fekszenek, nyugodtan alszanak.
Övék a föld, a biztos rejtve-élés,
vetésükben lassan kikél a mag.
Mi a jövőt fogunkkal ráncigáljuk,
köldökzsinórját tépjük esztelen,
mi Mágusok vagyunk, Előidézők,
és korcsolyázunk kócos fellegen.
És minden úszik és csurog köröttünk,
bukunk, hacsak hozzánk nyúlnak puhán,
folyton-folyó és folyton-újuló lét,
síkos, csuszamlós trottoir-roulant,
hullám a szélben, szél a fellegekben,
szemét és csillagok közt a kezünk,
bizonytalan habokban, életünkben
alélva és őrjöngve evezünk -
csak evezünk a ködben és a szélben,
mint tántorgó és ájult szívbajos,
ki kétes életének óceánján
rozzant ladikkal tétova hajós.
 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dzső  
Kosztolányi Dezsö
  2017-01-20 06:57:15, péntek
 
  Kosztolányi Dezső

Szerenád

A kormos égből lágy fehérség
szitálja le ezüst porát.
Dideregve járok ablakodnál
a hófehér nagy úton át.
S amint megyek itt éji órán,
lépésem mégse hallható,
mert zsongva, súgva és zenélve
halkan szitál alá a hó.

S körülvesz engem zordon árnyat
egy hófehér szelid világ:
angyalpárnáknak tollpihéje,
zengő, szelid melódiák,
habpárna selymén szunnyadó arc,
mint angyalok fényszárnya ó,
minek szelided altatóul
halkan zenél a tiszta hó.

Oly mély a csend, a város alszik,
mind járjatok lábujjhegyen!
Pihék, zenéljetek ti néki,
hogy álma rózsásabb legyen.
Egy hófehér hálószobává
változz át csöndes utca, ó!
Fehér rózsákként hullj az éjben
reá, te szálló tiszta hó!

 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dzső  
Kosztolányi Dezsö
  2017-01-13 11:53:48, péntek
 
 
Kosztolányi Dezső

Ábrándjaim, ti...

Ábrándjaim, ti lángoló rakéták,
repüljetek az éjszakába szét
és húzzatok fénysávot gyászmezén át!

Hisz oly sötét, kietlen így a lét,
és más világosság nem kell ma nékem -
Cikázzatok, mint hajdanába, rég.

A hír fagyos sugárát összetépem,
derítsd te föl, borongó éjszakám:
szétpattanó tűzbimbóm, fényes ékem!

Gyöngyös sugárzást ontsatok ma rám,
ragyogjatok, mint száz izzó csodás nap,
s szikrás korommal bukjatok alám.

Míg vázatok tünékeny lángolást ad,
csak álmodom, és nem törődöm én,
hogy ott hevertek majd a porba másnap...

Sötét az éj, de lángár gyúl fölém,
foszoljatok pompásan semmivé hát
a végtelen sötétség zord ölén,

Ábrándjaim, ti lángszinű rakéták!
 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dzső  
Kosztolányi Dezső
  2016-12-02 08:27:56, péntek
 
  Kosztolányi Dezső

Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most

Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most,
legyen tiéd örökre az egész.
Vedd a telet és a nyarat, a lombost,
itt van neked az epe és a méz.
Ez itt a keserű s ez itt az édes,
ez a fekete és ez a fehér,
ez a nyugalom, s a láz is, hogy égess,
ez itt a méreg és ez a kenyér.
Tejet adok, de hozzá szörnyü vért is,
ölelni lágyan és birkózni kart,
és harcot is, hogy harcolj csakazértis,
a rózsa mellett ott legyen a kard.
Van még néhány elhányt és csonka holmi,
egy kis verőfény és egy-két kacaj,
viaskodó kedv, várat ostromolni,
és végezetre egy nagy, tompa jaj.
Iker ajándékot veszel örökbe,
oly ember-ízű és oly felemás,
de ember adta, nem telt néki többre,
eget ne vívj, mély kútakat ne áss.
Sötéten nyújtom ezeket tenéked,
s koldus apád most tétovázva áll,
mert nincs egyéb. Jobbjában ott az élet,
és a baljában ott van a halál.
 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dzső  
Kosztolányi Dezső
  2016-11-25 08:56:57, péntek
 
  Kosztolányi Dezső

Kék virágok közt

Hogy búsan a vonatra szálltam,
lenn volt az éji szürkület,
és a sötét mezőkre nézve,
szóltam: "Mi rossz tenélküled."

Nappal van... A vasút a rétet
ujjongó kedvvel futja át,
friss illat árad messze-messze,
körül virágzó tarkaság.

A szélbe kék virágok ingnak,
s én tőlük félve kérdezem:
"Kék lányszemek, kéklő virágok,
felkelt-e már hű kedvesem?"

A kék virágok integetnek:
"Most kel fel épp hű kedvesed,
rád gondol és a szíve úgy fáj,
szemei könnytől nedvesek!"
 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dzső  
Kosztolányi Dezső
  2016-11-04 07:05:27, péntek
 
 
Kosztolányi Dezső

Lamentoso

Od'adtam néked mind a könnyem.
(És most fakó-vak a szemem.)
Mint két kiszáradott, üres kút
tátong az éjbe könnytelen.
Od'adtam néked ölelésem.
(És most lehervadt a karom.)
Az én tüzemnél melegedsz te,
s magam rongyokkal takarom.
Od'adtam néked mind a csókom.
(S most csóktalan, fehér a szám.)
Emlékeim halotti fátylát
harapom őrült éjszakán.
Od'adtam néked mind a lelkem.
(Van-e, van-e ily elhagyott?)
Most itt ülök a lábaidnál,
s már úgy érzem, nem is vagyok.

1909.
 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dzső  
Kosztolányi Dezső
  2016-11-03 13:46:49, csütörtök
 
  Kosztolányi Dezső

A tükör

Szegény tükör!... Most búslakodva
csak várod, várod kedvesem,
eléd ülök és a mosolyt, fényt,
benned hiába keresem.

Zord, sápatag és zavaros vagy
nagy, álmodó ezüstlemez,
s ébenfa tartód oldalára
egy néma könnyűm rezgedez.

Az illatos leányszobában
finom parfüm száll szerteszét
s itt vannak - úgy, mint hagyta őket -
a rizsporok, körömkefék.

Kék szappanok, illatszivattyúk
nyújtóznak a márványlapon,
zománcos-ibrik, réz-doboz, kés,
áll a mosdón, egész halom.

Te nézed e szines kavargást,
szemed sötét és révedő,
körültekintesz vágyakozva,
kutatva, vajjon merre ő?

Nem jő. Hiába vársz reája
nappal, homályos éjjelen,
nincs, aki lelked visszaadja,
borús vagy és élettelen.

Özvegy magányba sírsz utána,
hogy nem kacérkodhatsz vele,
s fakó, hideg-tekinteted most,
mint a halott megtört szeme.

Rágondolsz a letűnt napokra,
mikor szemedbe nevetett,
s a csillogó, fénylő üvegbe
ő lopta titkos lelkedet.

Te voltál leghivebb barátja
s mindenkoron láthattad itt
csendes, csodálkozó gyönyörben
szépsége tündértitkait.

Hamvas, fehér, szűz arca úszott
ezüst vizedbe hallgatón,
mint alkonyfényes, csendes este
a hattyu ring a tiszta tón.

Sokszor suhant feléd remegve,
itt ült hosszu órákon át
bámulva nagy mélységeidben
fehér nyakát, gyöngyös fogát.

Máskor becsukta ajtaját ő
s a lámpánál, éjfél felé,
telt válla gömbölyü ezüstjét
fojtott kacajjal nézdelé.

Vérébe szikrás tüz cikázott,
fejébe szállt a vágy bora
s elmondta néked azt a titkot,
amit nekünk nem mert soha.

Csókfergetegre, vágy-viharra
vágyott remegve a kicsiny,
lelkét tüzes hévvel ragadta
egy elképzelt szerelmi csiny.

Nem győzni kívánt, csak csatázni,
addig, mig a harcból kihull,
s rózsás sebet, lávás enyelgést
kért érte csókos harcdijul.

Láz borzogatta, fagy tüzelte,
kacajba halt a halk sirás,
az arca elsápadt, kigyulladt,
s te láttad őt csak, senki más.

Bimbózó testéről ilyenkor
lehullt a suttogó lepel,
halványan a mélyedbe bámult...
Úgy-e tükör, emlékezel?

Ma várod őt. S olyan üres vagy.
Meredt szemedbe nincs mosoly.
És a szobának szögletében
titokba róla álmodol.

 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dzső  
Kosztolányi Dezső
  2016-10-12 16:49:27, szerda
 
  Kosztolányi Dezső

Vallomás

Szeretlek égi áhítattal,
Híven, örökké, igazán.
Oly tiszta, mint a nap, szerelmem,
És mély, miként az óceán.
Mert legdicsőbb te vagy a földtekén,
Szebb, mint az égnek minden csillaga;
A mennyet én már itt megízlelém,
Az én szerelmem az élet maga.

Szeretlek forró indulattal,
Lobogva, kéjjel, lángolón.
Oly forró, mint a tűz, szerelmem,
S minként a tűz, oly romboló.
Te vagy a legkivánatosb nekem
A pazar összesség csodás ölén;
Nem céltalan, nem álom életem,
Ha te hajolsz áldólag én fölém.

Szeretlek rémes szenvedéllyel,
Vihar kél csókjaim nyomán;
Hervasztó, mint a nap, szerelmem,
S háborgó, mint az óceán.
Önön világát nem szeretheti
Jobban az Isten, mint én tégedet;
A láng, mely a világot élteti,
Halált is oszt, mert vég nélkül szeret.

Szeretlek titkos rettegéssel,
Marcangol egy sötét talány:
Hogy hirtelen nem oszlasz-é el,
Te fényes égi látomány?
Hogy üdvömet meg nem sokallja-e
A boldogságra irigy, gúnyos ég?
De hiszen örök lelkünk élete,
Az égbe is utánad szállanék!

Szeretlek mélységes gyönyörrel,
Lelkem csak benned s érted él,
Ember nem vágyhat magasabbra,
Érted szenvedni, sírni kéj.
Látásod üdvén sápad a merész,
Szívem a kéjtől majdnem meghasad,
Ölelni, bírni téged szinte vész,
Nem bírják el a testi, csontfalak.

Szeretlek élő szerelemmel,
Nem múlik el e láng soha,
Hervasztó bár, de hervadatlan,
Örök, mint az Isten maga.
Dicsőbb vagy, mint a büszke csillagok,
Nagy szíveden a mennyet élvezém,
Szívünkben halhatatlan láng lobog,
Hiszlek, szeretlek és reméllek én!
 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dzső  
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 38 
2017.02 2017. Március 2017.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 7 db bejegyzés
e hónap: 255 db bejegyzés
e év: 855 db bejegyzés
Összes: 3990 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1886
  • e Hét: 4707
  • e Hónap: 48810
  • e Év: 113154
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.