|
2014-05-16 09:16:27, péntek
|
| |
| |
Mihail Jurjevics Lermontov:
A halott szerelme
A testem napról-napra porlad
a föld alatt,
de lelkem megtalálja, hol vagy,
s veled marad.
Szerelmem el nem oltja semmi,
tovább lobog
a síri éjben is, feledni
itt sem tudok.
Nem bántott végső perceimben
a félelem.
Örök lesz most a búcsú, hittem,
s emléktelen.
De íme elfogott a bánat:
az égiek
között is vágy kínzott utánad,
s nem leltelek.
Mit ér az Isten fényhatalma,
mit ér a menny,
ha földi szenvedélyem álma
itt van velem?
Magamban itt is óva őrzöm
szüntelenül,
csak sírok egyre, mint a földön,
s féltés gyötör:
Tán bőröd más lehelet éri,
más száj becéz-
és árva lelkem nem kíméli
a szenvedés.
Vagy látlak szenderegni téged
más oldalán,
és forró, fojtott szavad éget
parázs gyanánt.
Nem, nem szerethetsz mást te mégsem,
te hű leszel,
magadat súlyos esküvéssel
jegyezted el.
- Miért a könny, a riadalmak,
ó, mondd, minek?
Hisz nélküled békét, nyugalmat
úgysem lelek.
Fordította: Lator László
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: 2 - Mihail Lermontov |
|
|
|
|
|
xMagazin
Offline
