Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
2017.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/8 oldal   Bejegyzések száma: 78 
Szabó Lőrinc
  2017-10-04 07:07:27, szerda
 
  Szabó Lőrinc

A kimondhatatlan

A szíved majdnem megszakad,
szólnál, de szavad elakad,
szólnál, de görcs és fájdalom
fuldoklik föl a torkodon,
oly mélyről, mintha lelkedet,
a recsegő idegeket
húzná magával, úgy sajog
szád felé néma sóhajod.
S egyszerre oly gyönge leszel,
hogy szárnyas szédülés ölel,
fogaid közül valami
sírás, valami állati
nyöszörgés kínlódik elő
s azt hiszed: a következő
pillanat mindent, ami él,
elfúj, mint pókhálót a szél.
A túlsó part
S ez lett fontos az Istenek előtt.
Áldottak voltak a titkos erők,
melyek a túlsó partra vittek át,
ahol a lélek elejti magát,
ahol gyógyul a fájó akarat,
ahol bilincsét oldja a tudat,
ahol levedli magányát az Egy,
ahol a Sokba az ember hazamegy,
ahol félelem és vágy megszűnik,
ahol az ész nem érzi szárnyait,
ahol a cél leteszi fegyverét,
ahol tárgytalan merengés a lét,
ahol úgy ringunk, mint tücsökzenén,
ahol már puszta közeg az egyén,
ahol én jártam: minden pillanat,
ami csak rávesz, hogy felejtsd magad:
ami álmodva, a vég gyönyöre,
s ha ébredsz, a költészet kezdete.
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Lőrinc  
Szabó Lőrinc
  2017-09-18 08:48:40, hétfő
 
  Szabó Lőrinc

Őszi fák

Láttalak, lomb, mikor születtél,
fiatalon!
Mint kívül a gesztenyefák,
ép oly magas az ablakom:
az ablakot a kék tavaszban
zöld ujjongásod lengte be
s még ráncos volt minden kis leveled,
mint az ujszülöttek keze.
Ráncos vagy most is, gesztenyelomb,
ráncos megint,
mint bőr vagy öreg papír zörögsz,
ha a szél megráz odakint,
de ha fele kincsed lent röpül is
a földön ide-oda,
még beragyogsz az ablakomon,
gesztenyefáim aranya.
Beragyogsz: ha kisüt a nap,
ezer meg ezer kis kezed
egyenkint markolja a fát
és fölgyujtja a végső perceket:
gyönyörű vagy! S akármilyen
reménytelen,
ez a tékozló szépség, ez a dac
tetszik nekem.
Örökké kellene élni, de
ha nem lehet,
küzdj bátran és búcsúzz vigan:
így veszni szebb;
küzdj és örülj s hogy buksz, nyugodj
büszkén bele, -
arany voltál, szemét leszel,
szépség szemete.
Küzdj s tékozolj! Arany levél,
halál lepkéje, gyúlj ki, szállj!
Most ég el a nyár, és nem is
szomorú ez a szép halál.
Küzdj s tékozolj! Ne bánd, milyen sírt
igér a szél s az út sara:
ragyogj, őszi lomb! - Bárcsak én is
így pusztulnék el valaha.
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Lőrinc  
Szabó Lőrinc
  2017-08-18 22:10:08, péntek
 
  Szabó Lőrinc

Hajnali himnusz

A Nap! a Nap!
- Nézd, emeli már nagyságos homlokát
s bizseregve dobban az öreg hegyek vas-szive... Lármás
zivatarok után láthatatlan sípokon ujjong a csönd
és harmatos örömtől borzong a fenyves zöld élete.
Talán a tegnapi villámok fénye fürösztött: szemeid éles villanya
lelkemig fénylik. Szemedben: szememben: ragyog a reggel.
Szép tarka gombák bújnak elő, - játékszereim; sercegő fényben ázik a fagyöngy
s a kavicsokkal-szines patakokban látni, amint kék függönyeit becsüngeti az ég.
Óh, kedvesem, itt egy vagyok veled! Nemcsak veled: boldog tenyészés,
ártatlan erdő és egyszerű élet vagyok én: acélos levegő, isteni kert és isteni kertész;
a bükkfa hosszú moha-szakálla, kövek, feketeszemű virágok, a nap tüze: ez vagyok én:
erdő vagyok én, vér és csira, élet: mi lenne nélkülem az isten?
Mi lenne nélkülem e ragyogás? mi lenne a földalatti
harangok csendülő szive? s a hajnali boldog cinege-dal?
- Óh, csak az én hitem dobog a fényben, lobog a szélben, izgatott
mámorában égi zenévé szőve a szürke földi zajt!
Mert nincs öröm, mi nem az enyém, mert bánat sincs, mi nem én vagyok;
a nyár lobogó aranyligetein át, vagy mikor az őszi eső dideregve
nedves ujjakkal a lombokon átnyúl: távoli dombok olvatag
éneke én vagyok: láthatatlan hangok s visszhangok kara:
mert hang vagyok én, visszhang vagyok én: magam visszhangja, rugalmas
szinek kacagása, szemed szine, zápor, fény és árnyék: Te vagyok én!
A föld! Nem ember! Erdő! - Az én szemeimből csókolod szemedbe
a napot, a csöndet, a vért s a vídám mogyoróbokrokat.
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Lőrinc  
Szabó Lőrinc
  2017-08-17 07:24:17, csütörtök
 
  Szabó Lőrinc

Sulyos felhők

Sulyos felhők ülik meg az eget
és csak a gyermek ártatlan szeme
lát föl a csillagokig. Nem a szótlan
feszülő dac köti le ajkainkat,
- a hitetlenség, a halott közöny!
Árnyak, a némaság fegyencei
vagyunk; s nézzétek csak, barátaim,
arcunk mennyire álarc!... Tétován
lengünk a szélben, szélkakasnak is
elromlott, lelketlen vasdarabok.

Jön s megy az idő: megint ránk öregszik
egy ujabb év, az undor s szégyen éve.
Mi lesz az uj? Uj undor, ujra szégyen.
Beláttuk: remény és reménytelenség,
jó s rossz itt egyformán fölösleges.
Óh, a remény már útált unalom:
annyiszor megcsalt, hogy magunk szeretnők
agyontaposni, úgyis hasztalan
rágja lelkünkben pondró-útjait.

Óh, a remény is... Nem volt az remény,
csak kényszerű önámitás: vele
akartuk menteni a megmaradt
semmit a végső megaláztatástól.
Van még remény; ott kint! De azok is,
kik letépték, visszasírják hazájuk
láncát, s ugy szónokolnak, mint a pap, ki
alacsony hasznot húzva istenéből
minden szavát üres szivekbe szórja.
Néha bitang szelek kószálnak, a
fáknak távoli híreket mesélve:
haragos tornyokat dobál a tenger,
csikorognak a hegyek s északon
ujból csalóka szivárványt ragyogtat
a vörös sarló és a kalapács.

- Senki se figyel szavukra... Ha jön még
valaha tisztulás, a föld, az áldott
anyaföld indul meg, s harca a béke
szent harca lesz, s ez a harc lesz a végső!
De addig? Addig porladunk tovább
az idő őrlő fogai között:
és meglehet, hogy egykor igazunk lesz,
és meglehet, hogy nem lesz igazunk,
s az is lehet, hogy sohasem kerűl
sor igazunk bizonyítani,
hisz minden cáfol, késik... Alszanak
az elcsigázott testek és mezők
s már megszokták: a tegnap iszonyú
nyomora iszonyúbb holnapra döbben.

Nemrég kiváncsi éjek s feledékeny
nappalok hallották panaszainkat;
ma már szomorú pillánk meg se rebben,
oly arcátlan-egyszerüen esik meg,
mit hihetetlennek hittünk... A legjobb
semmit se várni... csak dolgozzanak
a fekete fejszék: a porbahullt
tagokból vér nem dől, nem is szivárog,
vér, melyről azt hitték valamikor,
hogy boldog jövők biztos záloga.

Sulyos felhők ülik meg az eget
és csak a gyermek ártatlan szeme
lát csillagot... Körülöttünk a bátrabb
börtönbe-láncoltat testvére őrzi,
vasbilincset a testvér vasszurony...
A sápadt csüggedés fegyencei
vagyunk, és tétován lengve a szélben
tudjuk, itt minden fölösleges, és
meghallani se merjük a varázsszót,
hogy: ,,Elromlott minden, kezdjétek ujra!"
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Lőrinc  
Szabó Lőrinc
  2017-08-02 08:12:28, szerda
 
  Szabó Lőrinc

És mikor újra megcsókoltalak

És mikor újra megcsókoltalak,
szólni se bírtál... Hangod szenvedő
állat hangja volt: olvadni akarva
símultak össze forró tagjaink
s a szerelemtől szavunk elapadt.
Elapadt, elakadt, - óh, szenvedő,
szegény kis állatom, mily részegen
néztél föl rám! Milyen édes beszéd
volt néma mosolyod, s mily túlvilági
ez az egész szótlan odaadás!
Most is így látlak, te szép, remegő
angyal és gyermek, virág és arany,
oly félénken s mégis úgy bizakodva
bújtál hozzám, mikor égő kezem
s ajkam simogató hulláma melled
bimbóiban gyönyörré merevült.
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Lőrinc  
Szabó Lőrinc
  2017-07-24 07:29:07, hétfő
 
  Szabó Lőrinc

Káprázat

Először a szem csókol, aztán a kezem,
mint tenger ömölsz el érzékeimen,
mint tenger ömöllek én is körül,
aztán part s tenger összevegyül,

s együtt, egymás partján heverünk; --
vagy nyári réten ringat gyönyörünk,
s mi vagyunk a virág, az illat, a nap
s a lepkék bennünk párzanak; --

vagy a felhők vagyunk ott az égen: igen,
azok is oly tengerszerűen
lüktetnek és hullámzanak,
egymáson átáramlanak; --

vagy mit tudom én! -- -- Részeg vagyok,
hunyt szemmel apadok, áradok,
és ahogy a csókodba veszek,
a mindenséggel keveredek,

s a mondhatatlant mondanám,
de összevissza dadog a szám,
hogy áramok, és hogy emelsz, ölelsz,
s szikrát vet a test és fellobban a perc --

óh, gyúló láng halál! -- Elégtek, szavak? --
Villámok vad deltája szakad
lelkünkbe, s mi eltűnünk, mint a fény,

érzékeink káprázó tengerén.
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Lőrinc  
Szabó Lőrinc
  2017-07-09 10:03:26, vasárnap
 
  Szabó Lőrinc

Erdei szerelem

Sötétedik... láthatatlan tücskök ültek ki kunyhónk elé
és elhallgattak a távol zuhogó fejszék.

Ma az utak is összebújnak az erdő bozontos mellén
és lélegzetét visszafojtva hallgatózik a meztelen levegő.

Érzed az esti virágok izgató simogatását?
(Most lehellik lelkünkbe illatos testüket a rétek.)

Kezünkben a szerelem édessége csókolózik,
mikor ujjaink véletlenül összeölelkeznek

s minden tagom külön megrészegül,
ha hosszú-hosszú éjszakáinkra gondolok.

Pedig már itt van az éj, csak mi nem vettük észre,
hogy a kémény tetején kidugta borzas fejét a füst;

újból itt van az éj s csak mi nem vettük észre,
hogy kíváncsi rózsabimbók nyíltak ki szerelmes nyoszolyánkon.

 
 
0 komment , kategória:  Szabó Lőrinc  
Szabó Lőrinc
  2017-06-15 06:37:07, csütörtök
 
  Szabó Lőrinc

Tenger

Egymás alatt s egymás felett
s egymásba nyílva meztelen
omlásban, mintha testtelen
hangok érkeznek süppeteg
s oly földöntúli szerelem
lelkével lüktetik tele
a levegőt, hogy a zene
megszületik a semmiben,

egymás alatt s egymás felett
s egymásba nyílva mindig új
vágyban, mely lankadatlan borul
új s új szomjakkal telített
ölelkezéseikbe, hol
ezer mozdulat egyedül
s kielégíthetetlenül
szétválik s újra egybefoly,

egymás alatt s egymás felett
nyitódva és csukódva szent
törvény szerint, mert messze bent,
bent is kitárják testüket,
úgy ringva-kúszva kivül és
belül, hogy minden tétova
mozdulatuk csók és csupa
egymáson átbújt ölelés:

hullám alatt s hullám felett
örök-sóváron s meztelen
hullámok úsznak, testtelen
gondolatok, szerelmesek,
forrón, buján, reménytelen,
hullámok végtelen sora,
boldogtalan hullámok a
szerelmes tengeren.
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Lőrinc  
Szabó Lőrinc
  2017-05-25 11:04:11, csütörtök
 
  Szabó Lőrinc

Mint még sohasem

Mert egész tested szeretem,
és mind, ami építi kint s bent,
szeretnék megismerni mindent,
ami benned oly jó nekem.

Szeretem a fogaidat
s az ujjaidat, ízről-ízre,
csókodban bujdosik az íze
gerinced csigolyáinak.

Két lábad futárként hozott,
csuklóid forogtak, emeltek,
bordáid kinálták a melled,
mint az ölelést a karod,

s ezek a csontok rám hajoltak,
megszerettek és gyönyörű
óráknak mindig drága, hű
szolgái és dajkái voltak:

hogyne szeretném hát, ami
csak vagy, s mind, ami láthatatlan,
ami a külső lét mögött van
és már isteni rejtelem?

Szeretnélek kibontani,
s vigyázva összerakni ujra,
aztán, ha van, lelkedbe bújva
álmodni, mint még sohasem
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Lőrinc  
Szabó Lőrinc
  2017-04-26 08:45:09, szerda
 
  Szabó Lőrinc

Nefelejcs

A virágokból először a kék
nefelejcs tetszett: azt a szép nevét
külön is megszerettem, hogy olyan...
beszélgetős, és hogy értelme van:
szinte rászól az emberre vele,
úgy kér (s nyilván fontos neki, ugye,
ha kér?), hogy : ne felejts! Többnyire
jól hallottam, egész világosan,
égszín hangját, néha meg én magam
súgtam, vagy nem is súgtam, csak olyan
nagyon vártam már, hogy tán a szívem
szólt helyette vagy éppen a fülem:
ilyenkor nem tudtam, képzelem-e
vagy tényleg csalok, neki, a neve
mondásával?... De még ha csalok is,
nyugtattam meg magamat, az a kis
segítség semmi, hisz úgy szeretem;
s dehogy felejtem, nem én, sohasem!
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Lőrinc  
     1/8 oldal   Bejegyzések száma: 78 
2017.09 2017. Október 2017.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 8 db bejegyzés
e hónap: 206 db bejegyzés
e év: 2759 db bejegyzés
Összes: 5894 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2816
  • e Hét: 23030
  • e Hónap: 53651
  • e Év: 573179
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.