2012-04-22 20:01:26, vasárnap
|
|
|
Ma megmentettem egy embert...
A pillantásunk találkozott, amikor az én folyosómon
sétált, és benézett a kennelekbe. Azonnal éreztem,
hogy gondterhelt és szomorú és, hogy segítenem kell
neki. El kezdtem csóválni a farkam, de nem túl
gyorsan, nehogy megijesszem...
Amikor? megállt az én kennelem előtt, úgy álltam, hogy
ne lássa hátul azt a kis balesetet, ami aznap történt
velem. Nem akartam, hogy tudja, hogy ma még nem
sétáltattak. Nem akartam, hogy tudja, ma még senki
nem szólt hozzám, senki sem simogatott meg. A
gondozóknak itt rengeteg dolguk van, és nem akartam,
hogy rosszat gondoljon róluk. Amikor elolvasta az
ajtón a leírásomat és a múltamat, reméltem, hogy az
nem szomorítja el őt nagyon. Én már csak előre tudok
nézni, és szeretnék valakit szeretni, és valakinek sokat
jelenteni. Leguggolt hozzám és gyengéden cuppogott.
Én hozzányomtam a vállamat és a fejemet a rácsokhoz,
hogy megnyugtassam. Az ujjai elkezdték simogatni a
nyakamat, sürgősen társaságra volt szüksége.
Egy könnycsepp gördült végig az arcán és én
felemeltem a mancsomat, hogy biztosítsam arról, hogy
minden rendbe fog jönni. Röviddel ezután kinyílt a
kennel ajtaja, és olyan ragyogó mosoly töltötte be az
arcát, hogy én rögtön a karjai közé ugrottam.
Megígértem neki, hogy nálam biztonságban lesz.
Megígértem neki, hogy mindig kísérni fogom.
Megígértem neki, hogy mindent meg fogok tenni, hogy
a mosoly az arcáról és a szeme csillogása soha ne
tűnjön el. Óriási szerencsém volt, hogy pont az én
folyosómon sétált. És hányan vannak még odakint, akik
ezeken a folyosókon még nem jártak.
Mennyien vannak, akiket még meg kell menteni.
Nekem sikerült legalább egyet megmenteni közülük.
|
|
|
0 komment
, kategória: Történetek/bölcsességek |
|
|
|