"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ...
És együtt ültünk némán, önfeledten,
Zúgó akácok alján mindaketten,
Fehér virágok hullottak reánk.
S nézvén merengve, mely ott fönn ragyog,
A millió fényes kis csillagot,
Oly szépet álmodánk.
S ahogy ott ültünk egymást átkarolva,
Halk zizzenéssel az akácfa lombja
Fülünkbe súgta:"csak szeressetek!
A sors mogorva, szívtelen, siket
És mig a csókokat kimélitek,
Jéggé fagy szívetek!"
S hogy fölnéztünk a fényes csillagokra,
Ajkad fülembe halkan ezt susogta:
"Ne válasszunk magunknak csillagot,
Mely megmaradjon örökös tanúnak,
Ha te reám unsz, vagy ha én megunlak
S a szívünk megfagyott?"
Csillagsugáros enyhe, nyári este...
Míg két szemed a csillagot kereste,
Lezártam édes csókkal ajkadat:
"A mi szerelmünk porrá sohse válik,
Szeretni fogjuk egymást mindhalálig,
Míg szívünk megszakad!"
Ha ifjuságunk mindörökre eltünt,
Ezt a mi tenger, végtelen szerelmünk
Nem éli senki túl,
S a temetőben ciprusok övezte
Elhagyatott sirunkra, fényevesztve
De jó egy kis kezet
A kezünkbe fogni,
A karcsú ujjakra
Szavakat lehelni,
Csókokat dadogni,
A finom ereken,
Mint kék tengereken
Kábulásba veszve,
Elhajózni messze,
Sehol meg nem állni,
Folyton jönni, menni,
végül partra szállni,
Végül megpihenni
Rózsaszín szirteken
Koráll-szigeteken,
Az éles körmökön,
örök örömökön.
Ó, áldott asszonykéz,
vágyak forralója,
Gondok altatója,
Izzó homlokomon
Hűvös fehér pólya,
Drága élő bársony,
Te maradj a társam,
Örökre, örökre.
Mikor sírdogálok
Könnyem te töröld le,
Te szoríts marcangolj,
Ha lázad a vágyam,
Mikor valami fáj,
Te simogass lágyan,
S halottas órámon
Bus szemfedő selyme,
Te hullj takarónak
Megtört két szememre,
Elnémult szívemre.
De jó egy kis kezet
A kezünkbe fogni,
A karcsú ujjakra
Szavakat lehelni,
Csókokat dadogni,
A finom ereken,
Mint kék tengereken
Kábulásba veszve,
Elhajózni messze,
Sehol meg nem állni,
Folyton jönni, menni,
végül partra szállni,
Végül megpihenni
Rózsaszín szirteken
Koráll-szigeteken,
Az éles körmökön,
örök örömökön.
Ó, áldott asszonykéz,
vágyak forralója,
Gondok altatója,
Izzó homlokomon
Hűvös fehér pólya,
Drága élő bársony,
Te maradj a társam,
Örökre, örökre.
Mikor sírdogálok
Könnyem te töröld le,
Te szoríts marcangolj,
Ha lázad a vágyam,
Mikor valami fáj,
Te simogass lágyan,
S halottas órámon
Bús szemfedő selyme,
Te hullj takarónak
Megtört két szememre,
Elnémult szívemre.
...
De jó egy kis kezet
A kezünkbe fogni,
A karcsú ujjakra
Szavakat lehelni,
Csókokat dadogni,
A finom ereken.
Mint kék tengereken
Kábulatba veszve,
Elhajózni messze,
Sehol meg nem állni,
Folyton jönni, menni,
Végül partra szállni,
Végül megpihenni
Rózsaszín szirteken
Koráll-szigeteken,
Az éles körmökön,
Örök örömökön,
Ó, áldott asszony kéz,
Vágyak forralója,
Gondok altatója,
Izzó homlokomon
Hűvös fehér pólya,
Drága élő bársony,
Te maradj a társam,
Örökre, örökre,
Mikor sírdogálok,
Könnyem te töröld le,
Te szoríts, marcangolj,
Ha lázad a vágyam,
Mikor valami fáj,
Te simogass lágyan,
S halottas órámon
Bús szemfedő selyme,
Te hullj takarónak
Megtört két szememre,
Elnémult szívemre.
Ki tudja,hány perc,hány óra, hány nap az élet?
Öszintén remélem,mielőtt életem végére ér,
Lesz még szerencsém ölelni, szeretni téged.
Eljössz e egy nap szerelmemért?
Semmit nem várok, csak remélek.
És mint az óramutató az órán, mendegélek,
Ha már nem lesz holnap, én attól sem félek,
Nem fáj a szív,ha nem dobog,és nincs benne élet.
De ma még itt vagyok, és még élek,
Szeretlek,mig a nap ragyog az égen.
Ki tudja,hány perc,hány óra, hány nap az élet?
Öszintén remélem,mielőtt életem végére ér,
Lesz még szerencsém ölelni, szeretni téged.
Eljössz e egy nap szerelmemért?
Semmit nem várok, csak remélek.
És mint az óramutató az órán, mendegélek,
Ha már nem lesz holnap, én attól sem félek,
Nem fáj a szív,ha nem dobog,és nincs benne élet.
De ma még itt vagyok, és még élek,
Szeretlek,mig a nap ragyog az égen.
...
Ne higgy a gőgös, zordon Oktatónak,
Ki fékezésre és tűrésre nógat,
Megmagyarázza, hogy csak gyönge láb vagy,
És rádparancsol: légy szerény, ne lázadj,
Ne is kívánj a jobból egy szemernyit:
A bölcs lemondás minden kínt megenyhít
Szépség - silányság! Mámor - rossz gyümölcs!
Vágyak - szamárság! Előlük a bölcs
Fejét homokba dugja, mint a strucc.
Ne higgy a gőgös, zordon Oktatónak!
Higgy bátran abban, hogy szebb lesz a holnap.
Talán egy óra, egy parányi perc
Meghozza azt, amit kívánni mersz...
Csak addig élsz, amíg kívánni tudsz.
xMagazin
Offline
