Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
2017.12.31
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 8 
Csoóri Sándor
  2016-12-15 06:40:42, csütörtök
 
 
Csoóri Sándor

Szomorúan szeretlek...

Túl gyermek-vágyakon,
ifjú szerelmeken
szerettelek én meg.
Túl a megkívánás partjain vetettek
horgonyt a sorsomban
tiszta szenvedélyek.

Tavaszi szelektől
tépett éveimben
arra vártam mindig,
hogy jön majd valaki, ki elé kezeim
hűséges szerelem
vadrózsáit hintik.

Itt vagy, itt, mellettem
őszi erdő csendjén
s szótalanul nézlek.
Tudod, hogy szeretlek és tudom, hogy szeretsz,
s mégse vesznek karba
dajkáló remények.

Fáj az asszonyvoltod,
lányságod múlása,
fáj, hogy másé voltál.
Nemcsak a jelentől s jövődtől kérnélek:
multaddal szeretném
ha az enyém volnál.

Hiába égetnéd
szívesen fel multad
fonnyadó perjéjét:
föltámadó szelek szemembe hordanák
elégő tegnapod
fekete pernyéjét...

Itt vagy, itt, mellettem,
őszi erdő csendjén,
s szomorún ölellek.
Nagy messzeségek és nagy remények nélkül
dacos büszkeséggel
szomorún szeretlek.




 
 
0 komment , kategória:  Csoóri Sándor  
Csoóri Sándor
  2016-10-26 10:00:37, szerda
 
  Csoóri Sándor

Közel az éghez

Itt a dombok között még fával fűtenek,
kéken kapaszkodik a füst magasba,
s október göröngyös egén kicsi apácafelhők
suhannak hazafelé.
E múlt századi tájban sűrűbben gondolok rád,
s magamra is. Órákig elhallgatom,
micsoda mozarti lombsusogás sajogtatja szélben a kertet,
pedig már lassan kopog a dió.

Itt minden közelebb van: a falevél, a bőröd,
s lábad nagyujjához a forrongó csírák.
Ha földre fekszem, duhaj vizeket hallok robogni lentről,
mint kocsin vágtázó, lakodalmi népet.

Elfáradtam talán? Vagy csupán silányulok,
s hátrálok vissza bimbózó kezdetekhez?
Nem tudok semmit, de nyakad zsályaillatától
a végtelenséget is meghittnek érzem.

Ha látnád a tűznyelő rigót hátrahanyatló fejjel,
mosolyoghatnál rajta: mit akar ez az őrült?
Csak amit én! Habzsolni fényt és tízezer napot,
s ragyogni még a föld alól is, mint vándorló gyémánt.

Itt a dombok között sűrűbben gondolok rád,
s magamra is. Itt kéne még élnem
sokáig, halottaim lombosodó emlékével és veled,
közel az éghez s a föld suttogó szájához közel.
 
 
0 komment , kategória:  Csoóri Sándor  
Csoóri Sándor
  2016-09-13 13:14:04, kedd
 
  Csoóri Sándor

Bátortalan óda a rímekhez

Mi lett veletek, konduló szavak?
Harang-testetek széttört, meghasadt?
S ti, üveg-igék, mivé lettetek?
Halottak vagytok? Üveg-szemetek?
Ócska szilánkok kint a faluvég
bokrai közt, hol kiszolgált fazék
s lavór hever? Vagy hámló égdarab?
Villám-üszök? Hajcsat? Lányszalag?
Emlékszem: régen velem voltatok,
minden költővel hozzám szóltatok,
léphettek könnyű sárba vagy a tél
halálmenetébe - senki, senki,
csak ti tudtátok őket ölbe venni.
Ti, ti, kiket a bazsarózsa szült,
záport hozó, nagy nők és megőszült
állatok. Hol vagytok? Hol lapultok?
Nélkületek futnak a vonatok.
Nélkületek ölnek és szeretnek
s ki csöndes szent volt, mára már eretnek.
Ősz jön megint, sziszegnek rám a hidegek.
A földön, a földben kereslek titeket,
levágott mákfejekben, ködökben, tanknyomokban,
rémületes hazákban, otthonokban.
Hold süt? Hideg vasakkal fekszem éjjelente,
hátha tán megjelentek lidérces fényjelekre
a körmömön, a számon, hátha, hátha
megszólít újra hársfa és akácfa,
Éva haja tövén a rejtett, kerek szeplő,
mely, mint kis esticsillag, ma is feljő,
föl, föl a másvilágból, vak növények
sóhajtásával szállva, szállva.
Ki kopog? Ti? Az ajtóm tárva.
Kimeszelt szobám sikoltásra vár,
egy halálos, nagy ordításra...
 
 
0 komment , kategória:  Csoóri Sándor  
Csoóri Sándor
  2016-09-13 13:05:58, kedd
 
  Csóri Sándor

Így lásson, aki látni akar

Hagyom megráncosodni
szépen ezt az arcot,
ha már szilánk se, ököl se roncsolta szét
s nem taposták le durva póklábak közönyösen.
Hadd lásson, aki látni akar
a gesztenyelombok emlékezetéből
kikopni csöndben
s ebből a városból is,
amely taszigált, ölelt, ámított, lebegtetett.
Szemem a szobrok arcáról
ma is a tornyokéra vándorol,
aztán az égre s vissza, kialudt tüzeket lát
az elüszkösödött királyi várban
és vérben vonagló tömeget az Országház körül.
Hadd lásson így, aki látni akar
tonnás halántékcsonttal
ballagni a mindennapi sötétség felé,
mielőtt még a lámpák mint emlék-mécsek, kigyúlnának.
Lehettem volna léha szökevény itt,
szemfüles világ-tanú,
de szavak, hóförgetegek és botorkáló esők
barátja lettem inkább,
aki hátracsavart fejjel is
a maga megtérítethetetlen álmát
álmodja végig:
a félresiklatott remény évszázadában
az erőtlen szabadokét.
Még jönnek évek, talán még jönnek,
de aki látni akar engem,
így lásson majd gyöngén is erősnek,
az ég sátorponyvája alól kilépni végleg.
Megőrzött arcomon a ráncok,
mint költők összegyűjtött versei,
távozásommal hódítsanak!
Megáll még tán egyszer a gőgös város is,
bevallhatatlan gyászát elrejteni.
 
 
0 komment , kategória:  Csoóri Sándor  
Csoóri Sándor
  2016-09-13 13:00:17, kedd
 
 
Csoóri Sándor

Ekkora szerelem előtt

Ekkora szerelem előtt
egész testemmel becsukódom.
Elalszom, mint idegbeteg,
kivel máklevet itattak;
a lábam kő, a fejem ólom.
Ekkora szerelem elől elbujdosom,
hogy el ne pusztíts.
Hal leszek, tenger, lángoló fa,
bőröd ébresztő, ostoros víz,
kezed tükre, meggy íz a szádon,-
apránkint fald föl árvaságom!

Ekkora szerelem elől
a temetők is égre úsznak,
mentik lakóik szégyenét,
hogy csak alusznak, elalusznak.
 
 
0 komment , kategória:  Csoóri Sándor  
Csoóri Sándor
  2016-09-13 12:54:11, kedd
 
  Csóri Sándor

Ha volna életem

Ha volna életem, most várnék
ráérősen itt a hegyen,
ötvenöt karó-árnyék
sétálna körül lábujjhegyen.
Ötvenöt napóra árnya
lassítaná az iramom.
A fejem alatt hant volna a párna
s egy diófa: az irgalom.
Ha volna életem, most várnék,
mint aki meg se született,
csak egy burokban száll még
a szeplős anyaföld felett.
Várnék, mert itt már senki se vár,
porban, havakban gázol,
viszi magával a lófogú halál
rémét s távolodik magától.
Úszhatna kastélyszemű hattyú
a félsötétben, le a Dunán,
kísérhetné ágyúszó s lassú
percekig hangzó szívrobbanás,
nem állna meg akkor se senki,
elmúlt a csodák napja rég
s el minden ádvent. Kis szentjei
tömegsírban foszlanak szét,
koporsó nélkül, mint a lepkék.
Haló poruk itt érzem ujjamon,
mintha virágport dörzsölgetnék
egy időzített tavaszon.
Ha volna életem, most várnék,
magamra várva itt a hegyen.
Ötvenöt karó-árnyék
sétálna körül lábujjhegyen.
 
 
0 komment , kategória:  Csoóri Sándor  
Csoóri Sándor
  2016-07-19 15:58:09, kedd
 
  Csoóri Sándor

Ne vigy engem, Tavasz, a kísértésbe

Ne vigy engem, Tavasz, a kísértésbe,
ne vigy engem, Tavasz, a halálba.
Tán várnak még rám
szárítkozó, budai hegyek
s bakancsnyomokban összegyűlő fények.
Sokat jártam valaha környékükön,
beteg tüdővel a János-hegy körül,
vártak rám hosszú esők,
hosszú és derűs délutánok,
amikor már Isten is csak a
darazsak lakodalmi menetét nézte.
Nem emlékszem már tisztán: ki voltam akkor?
Szerelmes, barbár férfi, aki egy
márványból faragott nőszobrot cipel magával,
hogy a hegytetőn fölállítsa,
vagy ha borzongani kezdene két keze között,
egy elmohásodott cementkútba beleejtse.
De lehet, hogy más voltam, valaki más,
titkos megfigyelések unott üldözöttje,
aki a zsákkal letakart fejűek elől
menekül ki a zöldbe,
ahol a régi majálisok kereplői
a föld alól is mindig megnyugtatták.
Múlik a múlt, akár az élet,
pedig élni örökké illene.
Látok egy fakunyhót én is a világ szélén,
olyan egyszerű, mint a falevél,
ha rásüt a tavaszi Nap -
Elég lenne nekem templomnak, szállodának.
Ne vigy engem, Tavasz, a kísértésbe,
ne vigy engem, Tavasz, a halálba.
Tán várnak még rám
szárítkozó, budai hegyek
s bakancsnyomokban összegyűlő fények.
 
 
0 komment , kategória:  Csoóri Sándor  
Csoóri Sándor
  2016-03-20 12:59:42, vasárnap
 
  Csoóri Sándor: Virágvasárnap


Valahol most egy tulipán-szájú,
kicsi szamárka ordibál,
hátára odaképzelem magam
s vagyok Jézus király.
Förgeteg-fehér szilvafák közt
máris a borhegyre megyünk,
hozsannázó bokrok fölött
apostol-felhő jön velünk - -
Jártak itt ólom-zord hadak,
lánctalpukat a sár fedi,
sisakjukon, mint sastojáson,
tapos a kis csacsi -
Gyerünk, csöpp állat, fönn a pincék
homályában bort nyakalunk
s kőből-kihasított fejű
rokonokkal dúdolgatunk:
Szent István, térdepelj közénk,
magyarok térítő királya,
nagyobb király térített minket,
idők vasából koronája.
De itt vagyunk, de megvagyunk,
nézzük, hogy nő a völgyi búza
s a szőlővirág hogy kígyózik
fölrepedt, égő homlokunkra.
Így éneklünk s az ördöglábú
asztal lesz majd a nagydobunk -
parasztok és Jézus király,
egymást karolva mulatunk.
 
 
0 komment , kategória:  Csoóri Sándor  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 8 
2017.07 2017. Augusztus 2017.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 3 db bejegyzés
e hónap: 167 db bejegyzés
e év: 2205 db bejegyzés
Összes: 5340 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1160
  • e Hét: 24656
  • e Hónap: 52634
  • e Év: 429132
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.