Regisztráció  Belépés
sacimama.blog.xfree.hu
Fordulj el a rossztól és tégy jót, keresd a békét és azt kövesd!" Zsolt 33,15 Németh Jenőné Saci
1952.06.25
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
Testtartások 5
  2015-02-07 02:37:27, szombat
 
  LITURGIA ÉS SZIMBÓLUMAINK

Testtartások 5.

Link



Kitárt, magasba emelt karok.

A karok kitárása az ég felé ősrégi gesztus.
Egyidős az emberrel. Már a természeti népeknél is megvolt ez a mozdulat, látható pl. feltárt
barlangrajzokon, ősi emlékeinken. Érezték, tudták, hogy van valaki fölöttük, akinek létüket
köszönhetik. A természeti erők tudatosították bennük kicsinységüket. Még akkor is, ha a
természetfeletti kinyilatkoztatásnak híján voltak, megsejtették, hogy ez a gyönyörű világ nem
csak úgy magától van. Tudták, hogy akit meg akarnak szólítani, nagyon magasan - elérhetetlen
magasságban van felettük. Keresték a kapcsolatot a természetfelettivel - ha nem megfelelő
helyen és módon is - de őszintén. (Korunkban pont ez az őszinteség hiányzik sokszor.)

A zsidó nép szintén használta imádságai végzéséhez. Sőt, sokszor már akkor is felemelte
kezét, ha csak szóba került Isten neve. ,,Ábrám azonban így válaszolt Szodoma királyának:
Kezemet fölemelem a magasságbeli Isten felé, aki az eget és a földet teremtette..." (Ter 14.22)
A kitárt kar az Istennel való élő kapcsolatot fejezte ki: ,,Ameddig Mózes a kezét kitárva
tartotta, az izraeliták fölényben voltak, de ha leeresztette a kezét, az amalekiták jutottak
fölényhez." (Kiv 17.11) Ebben az is megjelenik szimbolikusan, hogy kitárt karjával az ember
nem csak keresi, de erőt is merít Isten akaratának teljesítésére. A kitárt karral való ima jól
kifejezi az ember Istent dicsőítő és áldó szándékát: ,,Aztán az ablaknál állva kitárta kezét, és
így fohászkodott: Légy áldott, irgalomnak Istene! Legyen áldott a neved örökre! Dicsőítsen
minden alkotásod örökkön-örökké!" (Tób 3.11) A kitárt kar a közösségért végzett közbenjáró
imában is megjelent: ,,Ez volt álmában a látomása: Oniászt látta... Kitárta kezét és imádkozott
a zsidók egész közösségéért." (2Mak 15.12)

Az Újszövetségben nem találtam arra példát, hogy Jézus felemelt karokkal imádkozott
volna. Azonban ő is a zsidó nép gyermeke volt, és így egészen biztosan használta ezt a formát.
Ez az imaforma viszont Krisztus kivégzésének módjában jelenik meg legerőteljesebben: kitárt
karokkal függött a kereszten. Az Ő kitárt karjaiban egyszerre benne volt a kapcsolat Atyjával,
az atyai akarat elfogadása, a közösségért végzett közbenjárás, közvetítés és az erőforrásból
való merítés. Amikor Mózes kitárt keze megfáradt, Áron és Húr volt segítségére, hogy keze
fenn maradhasson (vö. Kiv 17 12), Jézus kezét pedig kitárt módon szögezték a kereszt fájához,
hogy utolsó pillanatáig közbenjáró szolgálatát végezni tudja...

Ezt az imamódot aztán a keresztények is átvették. Erről korabeli rajzok, dokumentumok
tanúskodnak. Használták nem csak természetes kifejeződése miatt, de mert Jézus
keresztáldozatára is emlékeztette őket. A keresztény ókorban mindenki kitárta a kezét ima
közben, de később ez a liturgia, a szentmise sajátos részévé vált, és ahogyan azt ma is
tapasztaljuk, kizárólag a pap liturgikus cselekményének eszköze. Azonban a hívő ember saját
imáját (talán belső késztetésénél fogva is) újra és újra végezte ilyen formában is. A legutóbbi
időben pedig egyes közösségek, lelkiségi mozgalmak nagyon tudatosan újra használni kezdték
a testi imádság ezen formáját imaközösségekben is.

Talán itt érdemes megjegyezni azt is, hogy a tekintet szerepe is mennyire kifejező az ima
közben: az ég felé fordított tekintetek gyakori kísérője a kitárt karoknak, melyek Istent keresik.
A behunyt szemek viszont a belső elcsendesedés vágyát fejezik ki és az Istennel való közösség megtalálását segítik elő. A lélek kommunikációját a Lélekkel.
Jól kifejeződik amikor az Istent megszólító ember letérdel, és úgy tárja kezeit az ég felé:
Ebben a testi gesztusban együtt van jelen az ember alázata és bizodalma és irányultsága. Az
Isten előtti lélek alázatos kitárulkozása az őt végtelenül szerető Isten előtt.
Korunk emberétől - aki egyszerre erőltetetten bizalmaskodó és ugyanakkor hűvösen
távolságtartó is - nagyon messze áll az imának ilyen fizikai módon való kinyilvánítása.Szeressük, és használjuk ezeket a testi imádságokat, hiszen a lélek is könnyebben száll az ég
felé, ha testünktől támogatást kap.

(Vagner Mihály)

Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  Szimbólumok  
A kereszt (5)
  2015-02-07 02:03:56, szombat
 
  LITURGIA ÉS SZIMBÓLUMAINK

A kereszt. (5.)

Mi volt Jézus tanítása a keresztről? Az Újszövetség bőséges információt ad
erről. Jézus ,,forradalmian" új tanítást ad a szenvedésről. A kereszthalál egy kimondhatatlan, és
emberileg talán fel sem fogható győzelem volt a ,,csábító-vádoló", a bűn és következményei
ellen. ,,Ekkor harsány hangot hallottam az égben: Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa,
és az ő Fölkentjének uralma, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolta
őket Istenünk színe előtt. (Jel 12.10) Mennyire más a látszat és a valóság! Ami idáig teljesen
értelmetlen, elfogadhatatlan és kétségbeejtő volt, Jézus tanítása, kinyilatkoztatása és
keresztáldozata nyomán egyszerre valami egészen mást mutat: ez a kereszt tanítása.
Az Újszövetségben a kereszt a bűn és a halál fölötti győzelem helye és szimbóluma. A
Mennyei Atya iránti végsőkig elmenő fiúi engedelmesség helye és szimbóluma: ,,Megalázta
magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig." (Fil 2,8) A legmélyebbre süllyedt
ember felállásának, újrakezdésének és a megbocsátásnak a helye és szimbóluma és végső
pecsétje. Az Isten ember iránti végtelen szeretetének helye és szimbóluma: ,,Nagyobb szeretete
senkinek nincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért." (Jn 15,13) A lesüllyedt ember
felemeltetésének helye és szimbóluma. ,,Bizony mondom neked, még ma velem leszel a
paradicsomban." (Lk 23,43)
Éppen ezért a kereszt leginkább a kiengesztelődés eszköze és szimbóluma. A valóság
szintjén (nem csak látszatra) kiengesztelődni csak az önmagának meghalt - és ezért a másikra
nézni tudó ember képes. Ezért válhat a kereszt a bűnbeesés fájának ellentétévé. Amit és ahol az
ember elrontott, Isten kiigazította. Újjáteremtette. A fáról támadt a halál - és a fa által nyertük
vissza az életet. Emberileg nézve ez teljes képtelenség. Nem véletlen Szent Pál fogalmazása:
,,Mert a kereszt igéje azoknak, akik elvesznek, oktalanság ugyan, de azoknak, akik
üdvözülnek, vagyis nekünk, Isten ereje." (1Kor1,18) ,,Mert a zsidók jelet kívánnak, a görögök
pedig bölcsességet keresnek, mi azonban a keresztrefeszített Krisztust hirdetjük, ami ugyan a
zsidóknak botrány, a pogányoknak pedig oktalanság; maguknak a meghívottaknak azonban,
zsidóknak és görögöknek egyaránt, Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége, mert Isten
oktalansága bölcsebb az embereknél, és Isten gyöngesége erősebb az embereknél." (1Kor
1,22-25) Az üdvösség megkerülhetetlen jele és szimbóluma lett tehát a kereszt, amelyben Isten
,,oktalanságában és gyengeségében" is kimondhatatlan magasan felülszárnyalta az ember
,,erejét és okosságát". És amely szétválaszthatatlanul összefonódott Krisztussal. ,,Mert nincs
üdvösség senki másban, mert más név nem adatott az embereknek az ég alatt, amelyben
üdvözülnünk kell." (ApCsel 4,12) Nagypénteki liturgiánkon nem egy holt eszköz előtt
borulunk le, nem egy holt eszköz elé járulunk hódolatunk kifejezéseként, hanem mindazon
dolgokért adunk hálát, mondunk köszönetet, amit a kereszt kifejez: az Isten ilyen módon
megnyilvánuló, kifejeződő, mindenkit befogadó végtelen irgalma és szeretete előtt.
A kereszt az a szegletkő, amely vagy szilárdságot ad és megtart (még ha a ráépült
létesítményem kárt is szenved (vö. 1Kor 3,10-18)), vagy rázuhan az emberre és összetöri őt
(Mt 21,44). A keresztelésünkkor lelkünkbe pecsételődött kereszt jele által Krisztus testvérévé
lettünk, és minden egyes keresztvetés emlékeztet is erre. (Ezért ne kapkodjuk el a
keresztvetést, szánjuk rá figyelmünket, méltósággal végezzük, és legyen a szívünkben öröm
végzése közben. És ezért is helytelen térdhajtással egyszerre keresztet vetni, hiszen a két aktus
egészen mást fejez ki.) Krisztus az Atya szeretett Fia, akiben kedve telik. A keresztségben
meghalunk a bűnnek és Krisztus testvéreiként az Atya kedves gyermekeivé válunk.
Keresztségem által Krisztussal együtt keresztre vagyok szegezve: ,,élek én, de már nem én,
hanem Krisztus él bennem." (Gal 2,20a)
A bűnnel terhelt élet velejárója a kínlódás, a szenvedés. A szenvedést lehet elfogadni vagy
elutasítani - attól még az ember életét végigkíséri. Aki tudja ezt Istenbe vetett bizalommal
viselni - önmagáért és másokért felajánlva - az megtapasztalhatja már itt a földön, hogy ebbena küzdelemben nincs magára hagyva, halála után pedig az ígéretet: Isten letöröl szeméről
minden könnyet. (Jel 7,17v; 21,3v) Jézus olyannyira alaptanítást ad a keresztről, hogy még
odáig is elment, hogy: ,,Aki nem veszi fel keresztjét és nem követ, nem lehet a tanítványom."
(Lk 14,27) Ez pedig nem mond kevesebbet, mint hogy éppen a szenvedéseink Istenbe vetett
bizalommal viselése lesz az, ami kereszténységemet, krisztuskövetésemet hitelesíti! Ebben az
egy rövid mondatban három állítás sűrűsödik össze: Fel kell venni a keresztet (kereszt nélkül
nem megy), kereszttel együtt kell követni (követés nélkül nem megy), és ez a két dolog
előfeltétele a tanítványságnak (ha nem vagyok tanítvány, semmi közöm Krisztushoz)!
Keresztet mindenki cipel - ha akarja, ha nem. A lényeg a kereszt krisztusi szeretettel való
cipelésében van. Keresztcipelésem vajon Krisztusra mutató jellé válik? Szenvedhetünk,
kínlódhatunk, miközben mindenkit szidunk, mindenki hibás keresztem cipelésében - vagy
tudom felajánlani, miként tette Szent Pál is (pl. 2Kor 12.15a: ,,Én pedig igen szívesen áldozok,
sőt magam is áldozattá leszek a ti lelketekért."), és tudok azokért imádkozni, akik
szenvedéseimet okozzák, miként tette Jézus a kereszten (Lk 23.34: ,,Atyám! Bocsáss meg
nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek."). Márpedig Jézus erre a lelkületre tanított egész
nyilvános működése alatt, és főleg ezt élte elénk legnehezebb pillanataiban, élete utolsó
óráiban.
A keresztről szóló gondolataimat azzal kezdtem, hogy ma a világban mennyire ismert,
elterjedt és használt szimbólumról van szó. Ez igaz. Azonban azt gondolom, lehet, hogy még
nagyon sokat kell arra várni, hogy jelentése mindenki számára ugyanaz legyen. Még a
kereszténység körében is. Talán itt van az ideje annak, kedves olvasó, hogy most letedd ezt a
kis elmélkedést, és elgondolkozz azon: számodra mit jelent a kereszt? Te hogyan viszonyulsz
a kereszthordozáshoz? Az elhatározás, a szándék, a kitűzött cél, az akarat a lényeges. És még
csak nem is az a legfontosabb kérdés, hogyan valósítod meg! Van-e javítanivaló tanítványi
életeden? Akad, bizonyára. De megyünk előre. A többi KEGYELEM. (Vagner Mihály)
 
 
0 komment , kategória:  Szimbólumok  
A nagyböjt
  2015-02-07 02:02:45, szombat
 
  LITURGIA ÉS SZIMBÓLUMAINK

A nagyböjt.

Írásos emlékeink vannak arról, hogy már a II. században egész évben, minden
héten két napon, szerdán és pénteken böjti napot tartottak (ez a hagyomány mindmáig
megmaradt). A IV. századra azonban már általánossá vált a húsvét előtti negyven napos
előkészület megtartása. A nagyböjti időszak jellegzetessége a minden péntek este megtartott
keresztút járás, melyen kifejezetten Jézus értünk vállalt súlyos keresztáldozatán elmélkedünk.
A nagyböjt liturgikus színe a viola. A bűnbánat, a vezeklés színe. Ideje a mai gyakorlat
szerint hamvazószerdától húsvét vigíliájáig tart. Ha kiszámoljuk, a negyvennapos nagyböjti
időszak tulajdonképpen negyvenhat napig tart. Ennek oka, (ezt sokan talán nem is tudják) hogy
a vasárnapok nem tartoznak a szigorúan vett böjti időhöz. Még akkor sem, ha a szentmise
igeliturgiája a nagyböjthöz kapcsolódik.

A szentmisében elsősorban Krisztus feltámadását és a mi megváltottságunkat ünnepeljük.
Krisztus szenvedése tudatosul bennünk, de már a feltámadás fényében és üdvösségünk
reményében. Annak fényében, hogy nem a bűné az utolsó szó. Annak fényében, hogy ahol az
emberi bűn már kifullad, (lásd a sok gonoszság, kegyetlenkedés végén a gyilkosság,) ahol az
ember már befejezi ,,áldásos" tevékenységét - saját végső győzelmében megnyugodva és
eltelve - az Isten számára a történet még nem zárul le, folytatódik - mégpedig az ember
számára megdöbbentő fordulattal!

Nézzük végig az idei (A egyházi év) vasárnapok evangéliumait.
Minden nagyböjt 1. vasárnapja Jézus megkísértéséről szól. (Tanítása: lehetséges a kísértéseknek ellenállni, hiszen az ember Jézusnak is sikerült. Igaz, az ő étele (élete) a mennyei Atya akarata és nem más. (Ezt a 3. vasárnapi evangéliumban ki is mondja!))

A 2. vasárnap Jézus színeváltozását tárja elénk az egyház. (Tanítása: Jézus felkészíti apostolait, (és bennünket is) hogy a szenvedésre lehet egy egészen más dimenzióban is nézni - és ebben a dimenzióban a szenvedés értékké, sőt, megkerülhetetlenné válik.) A 3., 4., és 5. vasárnap keresztségünk (Isten gyermekévé válásunk) egy-egy szimbóluma jelenik meg.

A 3. vasárnap János evangéliumából Jézusnak a szamariai asszonnyal való találkozása jelenítődik meg. A víz szimbóluma. (,,...de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé nem szomjazik meg, hanem a víz, amelyet adok neki, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." Jn 4.14)

A 4. vasárnap az örvendezés vasárnapja.
A liturgia erre a vasárnapra rózsaszínbe öltözik. A bűntől elhomályosult emberi látás a
Krisztussal való találkozástól kitisztul. Fény költözik a szemébe. Meggyógyul. Meglátni a lényegest: ez keresztségünkből fakadó kegyelem.

Az 5. vasárnap feketevasárnap, a szenvedés vasárnapja. Régebben (több helyen még ma is) ezen a vasárnapon fedték be a kereszt korpuszát fekete lepellel. Az evangélium most is Szent János könyvéből van: Lázár feltámasztása. A bűnnel terhelt emberi élet következménye a halál. Az Istennel való találkozásunk (a keresztségben) azonban új életre hív meg bennünket. (...a test a bűn miatt halott, a lélek a megigazulás következtében él. (Róm 8.10))

A 6. vasárnap a virágvasárnap.
Liturgikus színe a piros. A vértanúságig menő szeretet színe. A mások éltéért életet adó szeretet színe. Az önfeláldozó szeretet színe. Jézus ünnepélyes bevonulása Jeruzsálembe.
Körmenet, barkaszentelés a szentmise elején. Hozsannázunk, hogy azután feszítsd meg-et
ordibálhassunk. Ösztöneinknek engedelmeskedünk, nem Isten intelmeit követjük. Saját
elképzeléseinket kérjük számon. Jézus passiója az ára. Az evangéliumban ezt hallgatjuk Szent
Máté tolmácsolásában. Ezzel a vasárnappal elkezdődik a nagyhét.

Virágvasárnaptól a zsolozsma himnuszai is megváltoznak, jelezve Krisztus szenvedésének,
halálának és feltámadásának közelségét és segítve bennünket Krisztus szenvedésének minél
teljesebb átélésében. A nagyhétfő, nagykedd, nagyszerda a hétköznapok kiemelt fontosságú
köznapjai. Belső elcsendesedéssel készít fel Krisztus utolsó néhány órájának átélésére. Nagycsütörtök délelőtt a székesegyházban a megyéspüspök krizmaszentelési misét tart az egyházmegye papságával együtt. Ahogyan a nevében is benne van, ekkor végzik az olajok
megáldását, melyet egész évben használnak a különböző szentségek kiszolgálásakor. És ekkor
történik a papi fogadalmak megújítása is.

Nagycsütörtökön az esti szentmisével elkezdődik a nagyböjt utolsó nagy egysége a Szent
Három Nap, a Sacrum Triduum Paschale, amely Húsvétvasárnap a II. esti dicsérettel zárul. Ez
a Szent Három Nap kapcsolja össze a Nagyböjtöt a Húsvéttal, és teszi az ember számára
megnyugtatóvá: ,,mikor azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem" (Róm 5.20)
A csütörtök esti szentmisében az utolsó vacsorára emlékezünk. Felidézzük Jézusnak, a Mesternek és Úrnak szolgáló szeretetét és alázatát, amellyel megmosta tanítványai lábát.
Ebben a szentmisében némulnak el a harangok a dicsőség éneklésekor. A mise végén
oltárfosztás fejezi ki Jézus tökéletes önkiüresedését. A szentmise után mi is megpróbálunk
virrasztani egy órát az apostolokkal együtt. Pénteken nincs szentmise. A Passiót nagypénteken
mindig Szent János evangelistától hallgatjuk meg. Az igeliturgia után hódolunk a kereszt előtt.
Talán ilyenkor kissé tudatosabbá válik bennünk megváltásunk ára. A nagyszombat a csendes,
visszafogott, feszült várakozás ideje. Nem történik semmi. Napközben van rá mód, hogy Jézus
sírját meglátogassuk, kicsit elidőzzünk előtte. Hálát adjunk Jézusnak értünk vállalt áldozatáért.
Megpróbáljuk átérezni, hogy az apostolok mit érezhettek a pénteket követő napon. Ehhez
tesszük hozzá a saját széteséseinket is. A szombat a már igen és még nem kettős feszültsége.
Már megváltottál, Uram, Jézus. Esetlenségünkben azonban ezt még nem igazán érzékeljük. Te
már mindent megtettél. Megnyílt előttünk az út, ami Te magad vagy. Igazságot szolgáltattál, a
mi menlevelünk felszegezve a kereszt fájára. Az Igazság is Te magad vagy. Nem csak
beszéltél a búzaszemről, amelynek el kell halnia, de olyan komolyan gondoltad, hogy valóban
életedet adtad, így számunkra Te vagy az Élet. Dicsőség, hála és tisztelet, örök hódolat érte
Néked!

(Vagner Mihály)
 
 
0 komment , kategória:  Szimbólumok  
A csend
  2015-02-07 01:55:37, szombat
 
  LITURGIA ÉS SZIMBÓLUMAINK

A csend.

A mai rohanó ember nem ad időt magának az elcsendesedésre. Teljesen leköti saját problémáinak rendezése. Nincs időnk egymásra, nincs időnk a másikra odahallgatni.
,,Akinek füle van hallásra, hallja meg!" - mondja Jézus (Mt. 11,15). És Szent Pál szerint ,,a hit
hallásból ered" ( Róm. 10,14). A hallás itt természetesen ,,odahallgatást" jelent. Vagyis
félreteszem saját gondjaimat, és meghallgatom, feldolgozom azt, ami hozzám szól. Már ez is
milyen nehezen megy sokszor. Liturgiánkban, szentségimádásunkon a beiktatott csend lényege:
odafigyelni, hogy Isten ,,itt és most" mit szándékozik mondani számomra. Sokféleképpen ki szoktuk tölteni a csendet. Magunkban mondunk imát leginkább. A belső odafigyelést: ,,Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád" (1.Sám 3.10) ez nem segíti elő. Előadást tartok az Úrnak.
Monologizálok. Nehéz csendet teremteni magunkban, hiszen a mai világ gondoskodik a
körülöttünk levő állandósuló ,,zajszmogról". Valami folyamatosan hangzik körülöttünk. (Tv,
rádió, wokmen, mp3, stb.) Ráadásul akkora decibellel, hogy az már halláskárosodáshoz is vezet.

A csend életidegenné, riasztóvá vált a mai ember számára. Zavarttá válik tőle. Nem tud vele mit kezdeni. Rosszul érzi magát tőle. Ha csendben van, akkor valami hiányt érez, amit ki kell tölteni. Üresnek érzi csendet. Pedig a csönd nem azonos azzal, hogy nem beszélünk.

A lelkünkben kell csendet teremteni.

Isten mindig a csendben tevékeny.

A betlehemi éjszaka csendjében.

A kereszthalál csendjében: amikor az elsötétült égbolttól megrémült gúnyolódók riadtan szaladnak el a helyszínről - magára hagyva Jézust utolsó pillanataiban, a megváltás nagy tettében. Ilyenkor derül ki, hogy ki is figyel valójában őrá.

A belső csend megtapasztalása sorsfordító jelentőségű lehet az ember életében.
Az összeszedettség. Alapja a belső elcsendesedésnek. A szórakozottságon és a nyugtalanságon lesz úrrá az összeszedettség. Az ember figyel a körülötte lévő dolgokra, emberekre, figyelme szétszórt - mindent egyszerre akar megszerezni. Akarata mindig más célokra tör. Bocsánat a kifejezésért, de aktuális, mai hasonlattal élve olyan, mint a számítógépünkön a Windows operációs rendszer: virtuálisan rakja össze az időben szétszabdalt programrészeket.

A belső figyelem eléréséhez szükség van az elmélyedésre, összeszedettségre.
Az EGYre való odafigyelés. Segíti az embert az összeszedettség eléréséhez a tudatos elhatározás. Rendezzük testtartásunkat, kezünket összeillesztjük. Segít, ha tekintetünket egy tudatosan kiválasztott képre emeljük, azt szemléljük. (Vagy becsukjuk szemünket.) Fontos a nyugalom és a béke.
Jelen kell lennünk Isten számára.
Rábízzuk magunkat. ,,Itt vagyok, Uram - neked vagyok itt. Rád bízom magam. Tégy velem belátásod szerint."
Az összeszedettséghez idő kell. Az összeszedettséget gyakorolni kell. Lehet, hogy nem sikerül mindig összeszedettnek lenni. Nem baj. De akarjunk teljes valónkkal figyelni arra, aki nem csak valamit adott nekünk - hanem életét áldozta cserébe a mi életünkért. Az összeszedettségre készülni kell, és akkor talán könnyebben sikerül.

Általában igaz, hogy aki tud csendben Istenre figyelni, az tud társaira is figyelni. Az el tud csendesedni és odafigyelni akkor is, amikor látja, hogy most a másik akar közölni velem valamit, és nem akarja feltétlenül belefojtva a szót, a saját gondolatait a másikra erőltetni mindenáron. Kívánom, hogy mindannyian képesek legyünk Isten és emberek előtti elcsendesedésre.

Vagner Mihály
 
 
0 komment , kategória:  Szimbólumok  
A kereszt
  2015-02-07 01:49:41, szombat
 
  LITURGIA ÉS SZIMBÓLUMAINK

A kereszt.

A ,,Liturgia és szimbólumaink" című sorozatban sok minden szóba került már,
de a keresztről talán nem is volt alkalom, hogy legalább célzás ne történt volna rá. És ez nem is
csoda, hiszen életünket teljesen átjárja, átszövi ez a jel. Még az ateista ember életében is
megjelenik - ha akarja, ha nem. Hiszen a kereszt nem csak templomaink belsejében található,
de ott van köztereinken és a templomaink tornyán. Az utak mentén felállított fából, kőből vagy
fémből készült keresztek rendszeres kísérői az utasoknak. Alig látni gépkocsit, melynek
visszapillantó tükréről ne lógna egy-egy rózsafüzér a kereszttel. Ott van nyakban hordott
ékszerként, lakásainkban, kórházakban, és még ki tudná felsorolni, mennyi minden helyen
megtalálható. Most erre a szimbólumunkról szeretnék írni.

A kereszt előképe már az Ószövetségben is megjelenik. Arról már volt szó, hogy az
egyiptomi kivonulás előtt a zsidók - Mózes utasításait követve - hibátlan bárányt áldozva
Jahvénak - annak vérét az ajtófélfára kenték, hogy a halál angyala az ő házukat elkerülje.
Ezekiel prófétánál is olvasható egy érdekes látomás. (Ez 9. fej.) Isten megjelölteti a bűnös
Jeruzsálemben azon férfiak homlokát egy tau jellel, akik bánkódnak Izrael bűnösségén. Majd,
miután az igaz férfiak jelölése megtörtént, az öldöklés angyalai végigsöpörnek Jeruzsálemen és
megölnek mindenkit, akinek a homlokán nem volt jel. Akik az öldöklés elől elmenekülnek, azokat úton éri a halál - vagyis a meg nem jelöltek számára nincs menekvés! A végítélet előképe bizony ez, melyben csak azok tudnak életben maradni, akik magukon viselik a tau jelet. Ez a betű a héber betűsor utolsó betűje, és egy x formában megdöntött keresztet ábrázol. A latin t betű megfelelője. (Csak zárójelben teszem hozzá hogy a Plagizátor, az Isten majma - ahogyan Néri Szent Fülöp hívta - a Jelenések könyvében szintén megjelöli azokat, akik hozzá tartoznak: a 666-os számmal. (Jel 13.11-18))

Azután a rézkígyó története (Szám 21.4-9). A pusztában vonuló nép újra és újra lázad.
Következménye pedig a halál, most a kígyók marása által. Már ez is mennyire kifejező. A
kígyó, mely ősszüleinket is sikeresen megkísértette - és következménye mindannyiunk számára
ismert: a halál fájdalmas, félelmetes és kétségbeejtő megjelenése az ember életében. A nép
kétségbeesett kérésére Mózes újra közbenjár, és Isten egy rézkígyót készíttet Mózessel, hogy
mindazok, akik az oszlopra helyezett rézkígyóra néznek, megmeneküljenek. Egy újabb kifejező
kép: fáról jött a kísértés által a bűn - és következménye a halál. És aki a fára felnéz, megmenekül a haláltól. A faoszlopra erősített rézkígyó a kígyókra emlékezteti azokat, akik arra néznek. Ezeknek a kígyóknak halálos a marásuk. A kígyó pedig itt nem más, mint a saját kísértéseink, bűneink. Érdekes a gonosz lélek módszere. Vagy elkeni, bagatelizálja a bűnt, mondván: ne foglalkozz vele, semmiség az, tulajdonképpen nem is bűn. Vagy fölerősíti, hogy a földbe tapossa az embert: olyan súlyú bűnre, ami a tiéd, nincs bocsánat. Neked véged. Ez a kép: az oszlopon a kígyó pedig pont arra figyelmeztet: nézz a kígyóra, nézz saját bűneidre,
szembesítsd vele magad! De tekintetedben legyen benne a bizalom: ha fölnézel rá,
megmenekülsz. És itt a lényeg a szembenézés mellett hangsúlyozottan a remény és a bizalom.
Azután érdekes kép Jónás története. Jézustól a farizeusok jelet követelnek, Jézus válasza
erre az, hogy semmilyen más jelet nem kapnak, mint Jónás jelét. (Mt 12.38-40) Jónásról pedig
tudjuk, hogy küldetése volt Ninive bűnös népéhez. Jónás ellenkezik Istennel, inkább az
ellenkező irányba indul el. Talán a félelmek, hogy ő erre képtelen, nem hallgatnak rá, talán meg
is ölik, ha ő mindazt elmondja, amit Isten rábízott. Küldetését azonban mégsem kerülheti meg.
A feladatot el kell végeznie. Ennek érdekében egy cethal gyomrában utazik három napot
Ninive felé, hogy küldetését teljesíthesse. A cethal gyomrában töltött három nap szimbolikus
előképe Jézus sírkamra gyomrában eltöltött három napjának. Jézus halálával az alvilág
legmélyebb bugyrait is meglátogatja, és kiváltja a reá várókat a sátán markából - így téve
egyetemessé a megváltást - nemcsak térben, de időben is.A kereszt sajátossága, hogy Jézus megváltása pont ott történik, ahol ahol az első kísértés
nyomán a bűn sarjadt. A Bárány áldozata megszentelte és tisztává tette azt a helyet, amit a
kígyó bemocskolt, és így az egész emberiség megrontásának forrásává vált. Felszegeztetett
záloglevelünk. Oda, ahonnét előbb a kísértés, majd a vád jött. Ezért, mint jel, megmaradt örök
mementóként: mily súlyos következménye van a bűnnek. Érdemes ezen elgondolkodni.
Szabad-e egy kis teret is engednünk életünkben a bűnnek? Szabad-e játszadozni a bűnös
gondolattal, kacérkodni a ,,lehetőségekkel"? Csak egy picit beszélek csúnyán. Csak egy kicsit
pislantok a lányokra (fiúkra), stb. Csak a tollat viszem haza a munkahelyemről. Ennyit csak
megengedhetek magamnak? Ez még nem a világ vége? A ,,kisbűnök" kapunyitogatói a
nagynak. De nem csak ez a baj vele. Krisztus megváltásunkért nem egy pici áldozatot hozott,
hanem belehalt abba, hogy a mi bűneink következményét vette magára, vitte fel a keresztre.
Szent Pál is erre figyelmeztet bennünket: ,,Nagy volt a ti váltságdíjatok! Ne legyetek emberek
szolgái! Mindenki maradjon meg abban a hivatásban Isten előtt, amelyben meghívást kapott."
(1Kor 7.23-24)
Többet Ő sem tud már tenni értünk.
Megnyitotta halálával az életre vezető Utat.
Ez az Út a Kereszt.
Rálépni azonban nekünk kell.
Szabadságunkban áll dönteni mellette vagy ellene. Ezt a döntést tehát kinek-kinek magának kell meghozni.

(folyt. köv.)
(Vagner Mihály)

 
 
0 komment , kategória:  Szimbólumok  
A kereszt (4)
  2015-02-07 01:45:05, szombat
 
  LITURGIA ÉS SZIMBÓLUMAINK

kereszt. (4.)

Annak ellenére, hogy az Ószövetségben számtalan jövendölés, és nagyon
sok előkép jelezte, előrevetítette Jézus - vagyis a Megváltó - szenvedését és kereszthalálát,
Jézus korában, de még utána is évszázadokig a kereszt a közgondolkodásban és a hatalom
gyakorlásában egy kivégzőeszköz volt. Nem a megváltás eszköze, hanem a botrány tárgya.
Szégyenfa, melyre megérdemelten szegezik (vagy kötözik) az elítéltet, és amelyen iszonyatos
kínokban vergődve fullad meg az elítélt. Csak nagyon súlyos bűncselekmény elkövetéséért
(általában rablás, gyilkosság, vagy lázadás) alkalmazták ezt a büntető - és elrettentő eszközt.

Általában rabszolgáknál és leigázott népeknél használták. Római állampolgár mentes volt ettől
a legszégyenteljesebb és legkegyetlenebb kivégzési módtól, bármi volt is a bűne. Szent Pált pl.
ezért végezték ki kard által. (Szemben Péterrel, akit miután kereszthalálra ítéltek, saját
kérésére fejjel lefelé feszítettek keresztre.)

Az ítélet kimondása után az elítélt kitárt karjaihoz kötözték a kereszt vízszintes részét, az
un. patibulumot, melynek súlya kb. 35-40 kg volt. Az általános hiedelemmel szemben ezt a
szárat kellett a vesztőhelyig cipelni, nem a teljes keresztet. Az elvileg nem túl hosszú utat (kb.
1000 lépésnyi távolság a pretóriumtól (Pilátus hatalomgyakorló helye) a városon kívül lévő
Golgotáig) a forgalmas utcákon, tereken keresztül kellett megtennie az elítéltnek, és ez megint
csak a megszégyenítést és kínzást szolgálta. A kivégzendő karjaihoz kötözött patibulum
megakadályozta, hogy az elítélt, ha elesett, az esés ellen védeni tudja magát. Az eséskor az
ütés és zúzódások nagyságát, erejét fokozta a gerenda súlya is. A vesztőhelyen, amely a
városon kívül helyezkedett el, az elítéltet meztelenre vetkőztették. Ez a gesztus megint csak a
megaláztatást fejezte ki, de egyben a kiszolgáltatottságot, a védtelenséget is jól érzékeltette. Az
elkobzott ruha a kivégző katonáké lehetett. Az elítéltet földre fektették, és szétfeszített karjait a
gerendán előre kifúrt lukba szögelték, a gerenda másik végén a szöget elgörbítették, hogy ne
tudjon a szög esetleg kicsúszni. Minden egyes kalapácsütéssel óriási fájdalmat okozva a
felfeszítettnek. A középkorban általánosan elterjedt nézettel ellentétben, a szegeket nem a
tenyerébe ütötték. Ha így lett volna, nem is bírta volna el a test súlyát, hanem az ujjak között
egyszerűen szétszakadt volna a tenyér, és a test lefordul a keresztről. Konstantin császár a
milánói rendelet (313) kiadatása után, melyben beszüntette a kereszténység üldözését - 315-
ben a keresztényekre való tekintettel betiltotta a kereszt általi halálbüntetést is. Nem csoda, ha
később már elfelejtették ennek technikai kivitelezését, és az emlékekben a tenyér szögelése
maradt meg. Ezzel szemben valójában a tenyér alatt, a csukló közepén ütötték át a szeget. Ezen
a helyen az ujjakkal is kitapinthatóan van egy rés a csontok között, ahol ,,akadálytalanul"
haladhatott át a szeg, anélkül, hogy a csontot, vagy az ütőeret megsértette volna, és így a
kivégzendő ,,idő előtt" elvérzett volna. A patibulumot ezután a rászegezett és rajta lógó testtel
együtt fölhúzták a már előre földbe ásott, erre a célra előkészített függőleges gerendára, a
stipesre. Ezután rögzítették enyhén behajlított állapotban a lábait, hasonlóan a kezekhez.
(Legtöbbször a kéz és a láb rögzítéséhez ,,csak" kötelet használtak - Jézus esetében azonban a
szegezés iszonyúan fájdalmas technikájához folyamodtak.)
Nem csak a szegeken való feszülés okozott szenvedést, hanem a folyamatosan feszülő kar-
és mellkasizom begörcsölése is fokozta a fájdalmat. Emiatt a légzés is szinte lehetetlenné vált.

Enyhületet a légszomjban az adott, amikor az elítélt minden erejét összeszedve lábára
,,támaszkodva" (ami megint csak óriási fájdalmat okozott neki) enyhített a test lógásából
adódó izomgörcsön. A keresztre feszítettek sokszor napokig szenvedtek így a kereszten. Ha
siettetni akarták (általában nem akarták) valamilyen ok miatt az elítéltek halálát, eltörték a
lábszárcsontjaikat, minek következtében az illető teste összeroskadt, megakadályozván ezzel a
tüdő mozgását, és a megkínzott ember egyszerűen megfulladt. Jézus ,,meglepően" hamar
meghalt, ,,csak" mintegy hat óráig bírta. (vö. Mk 15.25; 34-37) Ennek oka volt az is, hogy
teljesen kimerült volt már, (hiszen egész éjszaka tárgyalásról tárgyalásra rángatták,) amikor a keresztet a vállára tették. Oka volt az is, hogy szokatlanul brutálisan bántalmazták már az ítélet
kimondása előtt is. Gondoljunk akár csak arra, hogy elfogása után meglehetősen kegyetlenül
bántak vele a főpap (pl. Mk 14.65; Lk 22.63) és a helytartó (Mk 15.19) házában. Gondoljunk
akár arra, hogy Pilátus éppen azért korbácsoltatta meg olyan keményen, mert ezzel a tömeg
sajnálatát akarta elérni (Lk 23.13-15). Pilátus a tömegnél ugyan ezzel nem érte el célját,
viszont Jézus ,,péppé" vert állapotban, meglehetős vérveszteséggel, teljesen legyengülve,
szédelegve és kimerülve vehette vállára a keresztfát. Törvényszéki orvosok állítják, hogy
Jézusnak nagyon erős fizikumúnak kellett lennie, hogy egyáltalán élve eljutott az ítélet
kimondásáig.

A halálraítélt büntetése azonban még nem ért véget a halállal: a holttestnek a kereszten
kellett maradnia, amíg az el nem rothadt, vagy a vadállatok el nem hordták (a meglehetősen
alacsonyan elkészített stipesről). Külön kérni kellett, mint kegyet, hogy a hatóság adja ki a
holttestet a hozzátartozóknak, hogy illően elsirathassák és eltemethessék. (Mt 27.57-58; Mk
15.42-45; Lk 23.50-52; Jn 19.38) Jézus testének a keresztről való levétele és eltemetése a
hatóság részéről (Pilátus) külön kegy volt, amit nem szoktak megengedni - éppen az
elrettentés és megalázás fokozása érdekében.

Minden egyes szentmisénkben Krisztus áldozata jelenvalóvá válik. Minden egyes
szentmisénkben Krisztus teste megtöretik - még akkor is, ha történik ez vértelenül, ütlegek és
szegek nélkül. Krisztus egyetlen, de tökéletesen bemutatott áldozata túlnyúlva téren és időn -
túlnyúlva a végesen és töredékesen, bárhol és bármikor bemutatott szentmisénk csúcsává válik
éppen Jézus akaratából, melyből mindannyian, bűnösek és elesettek, erőt meríthetünk. Így
érthető Szent Pál egyáltalán nem lehengerlő, hanem annál inkább felemelő és magával ragadó
kijelentése: ,,Amikor azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem." (Róm 5.20b)
Amikor szentmisénken az átlényegülés után felmutatják Krisztus megtöretett testét és
kiontatott vérét, jó lenne, ha tudnánk megrendülni: Uram, mindezt énértem tetted, életedet
adtad, hogy nekem életem lehessen. Köszönöm. (folyt. köv.)

Vagner Mihály
 
 
0 komment , kategória:  Szimbólumok  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
2018.04 2018. Május 2018.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 26 db bejegyzés
Összes: 3945 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 191
  • e Hét: 4793
  • e Hónap: 36008
  • e Év: 166207
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.