Keresd meg azt az embert, aki mosolyt csal az arcodra, mert csak egyetlen mosoly kell ahhoz, hogy fantasztikussá tegyen egy rossz napot.Találd meg azt, akitől s...
Az én mesémben
igaz volt minden
a vallomás
nem puszta szó,
az emlékét
őrzi szelíden
egy elfelejtett
házikó.
Romantikus
szép napok voltak,
csók volt a nappal,
nász volt az éj,
átölelte vadul
merészen
testüket a szenvedély..
.A kis ház körül
már semmi nincsen
az út helyén
virág terem,
így múlik el
minden élet,
így múlik el
a szerelem.
Sok éve már
de nem felejtik
hogy mi történt
akkor ott,
titkot mesélnek
reggelente
az ébredező
hajnalok.
Játszd el nekem újra
hogy szívemig érjen,
játszd hogy amíg élek
utamon kísérjen.
Kedves régi dallam
pezsdítsd fel a vérem
nem kívánok sokat,
kevéssel beérem.
Egy szál piros rózsa
Istenem de szép volt
csillagoktól fénylett
felettünk az égbolt.
Ott benn a kocsmában
zongorista játszott,
távolról hallgattuk
szinte nem is látszott.
Ott dúdoltad nékem
lágy volt az a dallam,
add meg ó Istenem,
hogy még egyszer halljam.
A vonat fékez, megáll
de ránt még egyet,
összekoccannak
a megkopott kocsik,
"leszállni végállomás"
hallom, de várok még kicsit.
Várok, kitudja mire még,
talán egy szóra
vagy egy ölelésre
mielőtt végleg beborul az ég.
Kis batyum árván ül a padon
szép lassan magamhoz veszem,
kicsit nehéz
de magammal kell vinnem
benne van az egész életem.
Az utolsó állomáshoz értem
a peron üres,
senki sem fogad,
megérkeztem,
s ha volt érdemem bűnöm,
az nélkülem
a vonaton marad.
Ha eljövök hozzád
ne azt kérdezd
hogy merre jártam,
ki ölelt át
amikor fáztam,
hagytam e időt
a gondolat árnak
hogy valahol talán még
mindig várnak.
Hogy eszembe jutottál e
mikor ezer csillag
ragyogott az égen,
éppen úgy
mint akkor régen
mikor átölelt karod.
Eljövök hozzád
ha még vársz rám
ha megvan még
a régi párnám
ahová lehajtom fejem,
átölel újra az illatod
leszek a fénylő csillagod
azon az éjjelen..
Pirkad a hajnal
már fénysugarával
betekint az ablakon
lobban a gyertya,
füstje táncol,
én szívdobbanásod
hallgatom.
Hidd el megpróbáltam
de nem tudlak szeretni,
nem tudlak naponta
boldogan követni.
Miért zúdítod rám
hamvát az erénynek?
Szívemben mért nem adsz
helyet a reménynek?
Ó Te gonosz idő,
mért kell úgy sietni?
Mért nem hagyod magad
egy kicsit szeretni?
Már csak az esti csend ül
mindenütt,
és a némaság az úr,
a fülembe még visszacsendül
megszólal
a hegedűn a húr.
A zenét csak én hallom
egyedül
nincs itt senki más,
a szívem fáj, bevallom
az a kár
hogy nincsen ráadás.
Ha mégis rám találna
valaki
az emlékek mögül,
egy kedves szóval várna
egyszer még
a barátok közül,
ha egyszer megtalálnám
az utat
amit a fű benőtt,
arany tömlöcbe zárnám
örökre
az elveszett időt.
De csak az esti csend ül,
elmúltak
a vidám szép napok,
a hegedűn a húr sem zendül
többé már,
csak egyedül vagyok.
Már így 80 felé
lelassul az ember,
lépése is lassú
gyakran meg-megáll,
ilyenkor az emlék
köd fátyolból bújva
mint egy szép szivárvány
néha rátalál.
Már nem kergetik vágyak,
csak úgy csendbe kéne
eltölteni még
a maradék időt,
lassan mint egy patak
pár halk csobbanással
aminek a partján
pár szál ibolya nőtt.
És mint ahogy a szél
halkan szinte némán
öleli az erdőt
és a zöld mezőt,
úgy szeretné csendben
szinte észrevétlen
magához ölelni
a maradék időt..
Didergő falevél
búcsú nélkül
hagyta el az ágat,
azt súgja itt a tél
az avarból
készít puha ágyat.
Hajnali köntösét
dérből szövi
a hold minden éjjel
betakarja majd a tél
lágyan hulló
fehér hópihével.
Didergő lelkemet
melengesd meg
hogyha jő az este,
mikor az ég alja
sötétvörös
festékkel van festve
hajnali köntösöm
sugara a
bámészkodó holdnak,
látod, már itt a tél
maradj velem
hívogat a holnap.
Hiába mondtam
nem hitted el
hogy várnak ránk
a csillagok,
csak nevettél
s lám azóta
a te csillagod is
ott ragyog.
Egyedül járok
az esti csendben,
eső illatot
hoz a szél,
a távolban
valahol búsan
egy magányos
tücsök zenél.
Amikor elmúlik
az utolsó nap is,
már semmi nincs
már remény sem biztat
hogy hozzám visszatérsz,
hozzá kell szoknom
hogy ezentúl már
csak az álmaimban élsz.
xMagazin
Online
