Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
1950.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 17 
Túrmezei Erzsébet
  2018-05-04 07:09:25, péntek
 
  Túrmezei Erzsébet

"Por és hamu vagyunk!"

Megint temetünk. Most temettünk nemrég...
és a legrégibb írott magyar emlék
mondata járja át szívünk, agyunk:
"Bizony por és hamu vagyunk!"

Ősi örökség. Ránk testálta Isten.
Halotti Beszéd, hogy élni segítsen,
mást keresni, nem amit itthagyunk!
Hiszen por és hamu vagyunk.

Nézem az urnát... Intsen ez az óra
felfigyelni az Örökkévalóra!
Meddig a mienk kincsünk, aranyunk,
ha csak por és hamu vagyunk?

Halotti Beszéd, ősi magyar emlék,
bár figyelnénk rád, bár szívünkre vennénk,
hogy mulandó itt örömünk, jajunk,
hiszen por és hamu vagyunk.

De élő Jézus, a Te tiszta fényed
ragyogja át a Halotti Beszédet,
legyen rá diadalmas felelet!
"Bizony por és hamu vagyunk!"
De aki hisz, örökre él veled!
 
 
0 komment , kategória:  Túrmezei Erzsébet  
Túrmezei Erzsébet
  2018-01-15 09:49:28, hétfő
 
  Túrmezei Erzsébet

Ugyanaz

Kint a gesztenyefán
néhány megsárgult levél remegett.
Az ablakon át néztem
azt a néhány utolsó levelet.
Aztán az is lehullt...,
ott állt a fa kifosztottan, szegényen.
És láttam később ragyogó fehéren,
vakító hópelyhek között,
amikor ünneplőbe öltözött.

Tovatűnt a tündéri pompa.
Azóta egyszerűen, barnán
néz rám naponta.
De új rügyek duzzadnak rajta,
s nemsokára virággyertyákat
gyújt minden ágán a tavasz.

A ruha egyre változik.
De a fa ugyanaz.

 
 
0 komment , kategória:  Túrmezei Erzsébet  
Túrmezei Erzsébet
  2018-01-03 09:21:29, szerda
 
  Túrmezei Erzsébet

Pótvizsga szeretetből

A Mester nagy iskolájában
Ma szeretetből pótvizsgáztam
Tanítóm előtt remegve álltam.

Az első vizsgán én elbuktam,
A tételt bár kívülről tudtam,
De gyakorlatilag azt előadni nem tudtam.

Szerettem én ki engem szeret,
Minden jó embert, akit csak lehet,
De az ellenségemet?

Aki rágalmaz, kinevet?
Ad mindenféle csúf nevet,
Gyaláz és megaláz engemet?

Ilyet nem tudok szeretni: - Nem!
És ezt húztam ki, ez volt a tételem.
Hogy ellenségemet is szeressem.

Szereted? - Kérdezte tanárom,
Az én Mesterem és Megváltóm.
Nem tudom! - Hiába próbálom.

Szelíden mondta, de erélyesen:
Pótvizsgára mész! És ha mégsem
Tanulod meg, megbuksz egészen.

A szeretet nehéz tétel.
A legtöbben ebben buknak el,
Mert aki bánt, azt is szeretnünk kell.

De Mesterem tovább tanított,
Különórára hívott,
Szeretetével sokat kivívott.

Mutatta kezén, lábán a sebet,
Hogy mennyit tehet a szeretet,
Eltűrni a kereszt-szegeket.

Eltűrni a gúnyt, gyalázatot,
Töviskoronát, nehéz bánatot.
A dárdaszúrást, mit értem kapott.

Megrendültem egész szívemben.
Hát a szeretet ilyen végtelen?
Tanítóimtól tanulni kezdtem.

Megnyerheted vele úgy lehet,
Hogy ő is megtér, hogy ő is szeret,
Ha látja a te szeretetedet.

Így tanított, szívem felrázta.
Látta, hogy hajlok a tanításra.
Szeretetét szívembe zárta.

És most pótvizsgáztam belőle,
Ott volt ellenségem is,
Gúnyos megjegyzést kaptam tőle.

De én szeretettel feleltem,
S e szeretettel őt megnyertem,
És a pótvizsgán általmentem.

Tovább tanulok, tovább megyek.
Vannak szeretet egyetemek,
Magasak, mégsem elérhetetlenek.

Mert más tudományt, sokat tanulhatok,
Megcsodálhatnak, úgy vizsgázhatok,
De ha szeretet nincs bennem
Semmi vagyok!
 
 
0 komment , kategória:  Túrmezei Erzsébet  
Túrmezei Erzsébet
  2018-01-03 09:20:50, szerda
 
  Túrmezei Erzsébet

Pótvizsga szeretetből

A Mester nagy iskolájában
Ma szeretetből pótvizsgáztam
Tanítóm előtt remegve álltam.

Az első vizsgán én elbuktam,
A tételt bár kívülről tudtam,
De gyakorlatilag azt előadni nem tudtam.

Szerettem én ki engem szeret,
Minden jó embert, akit csak lehet,
De az ellenségemet?

Aki rágalmaz, kinevet?
Ad mindenféle csúf nevet,
Gyaláz és megaláz engemet?

Ilyet nem tudok szeretni: - Nem!
És ezt húztam ki, ez volt a tételem.
Hogy ellenségemet is szeressem.

Szereted? - Kérdezte tanárom,
Az én Mesterem és Megváltóm.
Nem tudom! - Hiába próbálom.

Szelíden mondta, de erélyesen:
Pótvizsgára mész! És ha mégsem
Tanulod meg, megbuksz egészen.

A szeretet nehéz tétel.
A legtöbben ebben buknak el,
Mert aki bánt, azt is szeretnünk kell.

De Mesterem tovább tanított,
Különórára hívott,
Szeretetével sokat kivívott.

Mutatta kezén, lábán a sebet,
Hogy mennyit tehet a szeretet,
Eltűrni a kereszt-szegeket.

Eltűrni a gúnyt, gyalázatot,
Töviskoronát, nehéz bánatot.
A dárdaszúrást, mit értem kapott.

Megrendültem egész szívemben.
Hát a szeretet ilyen végtelen?
Tanítóimtól tanulni kezdtem.

Megnyerheted vele úgy lehet,
Hogy ő is megtér, hogy ő is szeret,
Ha látja a te szeretetedet.

Így tanított, szívem felrázta.
Látta, hogy hajlok a tanításra.
Szeretetét szívembe zárta.

És most pótvizsgáztam belőle,
Ott volt ellenségem is,
Gúnyos megjegyzést kaptam tőle.

De én szeretettel feleltem,
S e szeretettel őt megnyertem,
És a pótvizsgán általmentem.

Tovább tanulok, tovább megyek.
Vannak szeretet egyetemek,
Magasak, mégsem elérhetetlenek.

Mert más tudományt, sokat tanulhatok,
Megcsodálhatnak, úgy vizsgázhatok,
De ha szeretet nincs bennem
Semmi vagyok!
 
 
0 komment , kategória:  Túrmezei Erzsébet  
Túrmezei Erzsébet
  2018-01-01 10:04:12, hétfő
 
  Túrmezei Erzsébet

Fölemelem

Eső szitál a barna, bús avarra,
s hangolja húrom halvány őszi dalra.
Most a szívemről énekelgetek.
Csalárd, gonosz... az Isten könyve tudja.
A dobbanása annyiszor beteg.

Fölemelem, hogy Isten könnye érje.
Tisztulna, csendesülne hófehérre!
Ne lenne annyi balga dobbanása...
A célra vinne, többé semmi másra!
Ne lenne titka, mint a tiszta tónak,
amelyre ráragyog a pirkadó nap,
s mohos kövét is látni lenn a mélyen!

Fölemelem, hogy újulva zengjen
ezen a könnyes őszi reggelen.
Körül a csúcsok mind a ködbe vesztek.
Utamra hullanak fényes, tiszta cseppek...
Viszem a szívem..., és fölemelem.
 
 
0 komment , kategória:  Túrmezei Erzsébet  
Túrmezei Erzsébet
  2017-12-31 18:11:07, vasárnap
 
  Túrmezei Erzsébet

Éretlen gyümölcs

Minek annyit beszélni súlytalan,
felesleges haszontalan beszéddel!
Mint éretlen gyümölcs, a szél ha rázza
fák ágait, úgy hullanak
szét az ízetlen, meg nem ért szavak.
Ha több a csend, ha mind megérik lassan,
mennyi édes íz fér meg a szavakban,
csak egyetlenegy kicsi szóban is!
Hogy íze, súlya legyen a szavamnak,
Lélek, először hallgatni taníts!
 
 
0 komment , kategória:  Túrmezei Erzsébet  
Túrmezei Erzsébet
  2017-12-30 12:34:32, szombat
 
  Túrmezei Erzsébet

Beszélgetés egy bétheli fenyővel

De megnőttél, te kis ezüstfenyő!
Az idő milyen gyorsan elszaladt!
Számolgatom: huszonkét éve már,
hogy téged itt először láttalak.
Azóta nőttél, nőttél szüntelen.
S csendesen kérdezed:
Növekedtél-e te is énvelem?

Milyen sudár a törzsed! Koronád
a háztetőn is túlemelkedett,
kedves Sionunk piros tetején.
Susogva őrzöl szép emlékeket.
Ó, mennyi év és mennyi kegyelem!
Kérd számon az időt:
Növekedtél-e te is énvelem?

Akkor még fentről néztem rád alá,
s egy hernyóvészes esztendő nyarán
szedegettem csúf pusztítóidat
hajtásaidról. Emlékszel talán.
Most... szemem csúcsodra felemelem,
s pirulva hallgatom:
Növekedtél-e te is énvelem?

Hűs záporok és édes napmeleg
növeltek téged esztendők során.
Ó, hányszor éledt tikkadt lelkem is
Béthelben itt az ige záporán.
Áldott záporként hullt a kegyelem!
S most számadásra hívsz:
Növekedtél-e te is énvelem?

Mennyi friss hajtás, mennyi új erő!
Hát még, amit én nem is láthatok,
hány gyökered van lenn a föld alatt,
erőgyűjtő titkos hálózatod.
Tart a viharban, táplál rejtve lenn.
Kutatva kérdezed:
Növekedtél-e te is énvelem?

Van-e új hajtás: szeretet, öröm,
hűség... Van-e elrejtett életed?
Növel-e lelked az évek során
Krisztust átfonó új gyökereket,
hogy mindenekben minden Ő legyen?
Felelj, felelj, felelj:
növekedtél-e te is énvelem?

Ezüstfenyő, jobb, ha most hallgatok.
Sötéten elborít az alkonyat.
Lehajtott fejemet nem láthatod,
se szégyenkező, könnyes arcomat.
"Növekedtél-e te is énvelem?"
Megmérettem. Igen.
És nem menthet föl... csak a kegyelem.


 
 
0 komment , kategória:  Túrmezei Erzsébet  
Túrmezei Erzsébet
  2017-12-24 08:39:25, vasárnap
 
  Túrmezei Erzsébet

Gyertya

Kis karácsonyfagyertya. Szép fehér.
Felül törött. Talán semmit se ér.
A belén észrevenni már, hogy égett.
S én mégse dobom el mint semmiséget.
Nézem, elémbe állítom,
Majd a kezembe' forgatom.
A cirádáit, ferdeségét,
törött voltát, sok betegségét
mind tudom már, mind ismerem.
Igénytelen, értéktelen.
Szépsége, ékessége, ára
nincs semmi. Mégse dobom el.
Félreteszem karácsonyfára.
Majd a lángjába néz szemem,
s nem lesz nekem
igénytelen, értéktelen.
Sok betegsége, ferdesége,
törött volta nem semmiség-e,
ha ott lobog az ágon,
s vezérlőm, világom,
útmutató fény Betlehem felé?
Tekintetem sugarát issza,
lelkem száll századokon vissza:
a nagy csodát csodálja újra
és megremeg belé.
Magában semmi. Félredobnám.
De ha zöld fenyőről ragyog rám,
a szívem fölviszi az égig,
az eget meg lehozza hozzám.
Kezembe' forgatom, nézegetem,
s valami egyre azt súgja nekem,
hogy ez a kis gyertya az életem.
Görbe, törött, beteg.
Valami, amit senki nem keres,
mert észrevenni nem is érdemes.
Végigélni se volna érdemes,
ha nem lenne karácsony...
ha ki nem gyúlhatnék sokadmagával
karácsonyesti csodálatos fákon...
ha Betlehem felé utat mutatva,
nem ragyoghatna, nem világolhatna,
végigélni se volna érdemes.

De van karácsony, s én úgy szeretem
kis gyertyaéletem.
Ameddig karácsonyra vártam,
értelmét, célját soká nem találtam.

Míg egy szép angyalénekes,
halk estén Betlehembe értem,
s fel nem ujjongtam: ,,Most már értem,
Most már tudom, miért is élek
ezen a nagy sötét világon:
hogy világítson kicsi gyertyalángom
előre, Betlehem felé
és megváltatlan, Megváltóra váró,
sok emberszív dobbanjon meg belé."

Kis karácsonyfagyertya. Szép fehér.
Felül törött. Talán semmit se ér.
De ha zöld fenyőről ragyog rád,
a szíved felviszi az égig,
az eget meg lehozza hozzád.
 
 
0 komment , kategória:  Túrmezei Erzsébet  
Túrmezei Erzsébet
  2017-06-29 09:40:03, csütörtök
 
  Túrmezei Erzsébet

Így hullanak

Mennyi levél lehullott tegnap óta!
Így hullanak a percek és napok...
így hullanak.
Ki tartja őket számon, Istenem?
Ki, ha Te nem?

Megint új őszön megyek át veled.
Figyelem a sok hulló levelet,
s Te az én őszi utam figyeled.
Tudom.
Percek, napok, lehullott levelek
mögöttem az úton....
s én egykor mindegyikért felelek.

Szívem csendesen feléd emelem.
Kék eged rámragyog felhötelen...
S melegen átölel a kegyelem.

 
 
0 komment , kategória:  Túrmezei Erzsébet  
Túrmezei Erzsébet
  2017-05-30 06:49:16, kedd
 
  Túrmezei Erzsébet

Az alkalom

Jön... elmegy... többé nem látod soha.
Szobádba száll, mint csillogó madár...
s ha nem csukod be jól az ablakot,
huss, odafönn a kék magosba jár.
Úgy csillan meg, mint napfelköltekor
a réten villogó gyémántszemek...
s ha meg nem látod, percek múlva már
fűszálakon csak fájó könny remeg.
És neked már csak fájó könny marad
befátyolozni vétkes, vak szemed.
Nem adtad akkor... most már nincs kinek.
Nem tetted akkor... most már nem lehet.
 
 
0 komment , kategória:  Túrmezei Erzsébet  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 17 
2018.04 2018. Május 2018.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 276 db bejegyzés
e év: 1441 db bejegyzés
Összes: 8009 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1245
  • e Hét: 3965
  • e Hónap: 71938
  • e Év: 371692
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.