Regisztráció  Belépés
orsi1.blog.xfree.hu
"...az igaz embert egyedül az idő mutatja meg, míg a hitványra első percben ráfigyelsz. " --------- "A problémák azért vannak, hogy megoldjuk ... S. Orsi
1967.12.18
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/29 oldal   Bejegyzések száma: 281 
A Da Vinci kód 281.
  2013-04-10 14:00:40, szerda
 
  Le kell oda mennem!
Kilépett a körből, és sietősen keresztülvágott az udvaron a Louvre égbe szökő piramisbejárata felé. A nap utolsó látogatói akkor jöttek kifelé a múzeumból.
Átnyomakodva a forgóajtón Langdon lefutott a tekergő lépcsőn a piramis belsejébe. Érezte, ahogy hűvösebb lesz a levegő. Amikor leért az aljára, egy hosszú alagúton indult tovább, amely a Louvre udvara alatt vezetett el, visszakanyarodva a Pyramide Inversée-hez.
A folyosó végén egy tágas terembe jutott. Közvetlenül előtte, a feje fölött felfüggesztve ott volt a fordított piramis - egy lélegzetelállító, V alakú üveg körvonal.
A kehely.
Langdon tekintete végigkövette az aljától a csúcsáig el-keskenyedő formáját, amely mindössze kétméteres magasságban lebegni látszott a föld felett. És közvetlenül alatta ott állt a parányi építmény.
Egy miniatűr piramis. Csupán egy méter magas. Az egyedüli kis méretű szerkezet ebben a monumentális épületegyüttesben.
Langdon kézirata, miközben ismertette a Louvre istennőkultusznak szentelt, gazdag gyűjteményét, futólag megemlítette ezt a szerény kis piramist. ,,A miniatűr építmény úgy fúrja át a padlót, mintha egy jéghegy csúcsa lenne - egy hatalmas, piramis alakú üreg záróköve, amely egy titkos termet képez odalent."
Az elhagyatott előcsarnok puha fényeitől megvilágított két piramis pontosan egymásra mutatott, testük tökéletesen illeszkedett, és a hegyük szinte érintette egymást.
Odafönt a kehely. Idelent a penge.

Hol penge és kehely őrzi a kapukat.

Langdon Marie Chauvel szavait vélte hallani. Egy szép napon majd megvilágosodik.
Állt az ősi rózsavonal alatt, nagy mesterek műveitől körülvéve. Lehet-e ennél jobb hely, ahol Sauniére rajta tarthatta a szemét? Langdon most végre úgy érezte, hogy megértette a Nagymester versének valódi jelentését. A magasba emelte tekintetét, ahol a ragyogó, csillaghímes égboltot láthatta az üvegen át.

Örökre megpihent a csillagok alatt.

Mintha szellemek mormolnának a sötétségben, visszhangoztak az elfeledett szavak.
A Szent Grál keresése valójában arra irányul, hogy letérdelhessenek Mária Magdolna földi maradványai előtt. Hogy imádkozhassanak a kiközösített lábánál.
Robert Langdont egyszerre ellenállhatatlanul hatalmába kerítette a hódolat, és térdre hullott.
Egy pillanatig úgy vélte, mintha egy nő hangját hallaná... a régi korok bölcsességét... amely neki suttog a föld méhének mélységes szakadékaiból.
 
 
0 komment , kategória:  A Da Vinci kód  
A Da Vinci kód 280.
  2013-04-09 21:50:54, kedd
 
  Langdon most sietősen átvágott a rue de Rivolin, és érezte, hogy már közel van a cél. Nem egészen egy ház-tömbnyire.
Vár rátok a Szent Grál az ősi Roslinban.
A felismerések immár hullámokban jöttek. Sauniére régies Roslin írásmódja, ami valójában a rózsavonalat jelentette ... a penge és a kehely... a nagy mesterek művei.
Ez lett volna az, amiért Sauniére beszélni akart velem? Öntudatlanul is rátapintottam az igazságra?
Érezve az útját irányító, a cél felé mágnesként vonzó rózsavonalat a talpa alatt, felgyorsította a lépteit. Ahogy belépett a passage Richelieu hosszú alagútjába, az izgatott várakozás bizsergését érezte a gerince mentén. Tudta, hogy az alagút végén ott áll Párizs legrejtélyesebb műemléke -amelyet az 1980-as években gondolt el és valósított meg maga a Szfinx, Francois Mitterrand, aki a szóbeszéd szerint titkos körökben mozgott, és aki végső örökségeként azt a helyet hagyta Párizsra, ahol Langdon is járt néhány nappal ezelőtt.
Mintha ezer éve lett volna.
Langdon utolsó erejét összeszedve rohant be az átjáróból az ismerős udvarra, és hirtelen megállt. Levegő után kapkodva, lassan és hitetlenkedve emelte föl a tekintetét az előtte ragyogó építményre.
A Louvre piramisa.
Ott tündökölt a sötétségben.
De Langdon csak egy pillanatig csodálta. Sokkal jobban érdekelte az, ami tőle jobbra volt. Megfordult és újra azt érezte, hogy az ősi rózsavonal láthatatlan ösvénye vezeti keresztül az udvaron a Carrousel du Louvre-hoz - a hatalmas, befüvesített körig, amelyet szabályosra nyírt bokrok sövénye szegélyezett -, a régi Párizs tavaszi természetimádó ünnepségeinek színhelyére... ahol hajdan a termékenység és az istennő örömteli rítusait celebrálták.
Langdon úgy érezte, mintha egy másik világba jutna, amikor a bokrokon át a füves térségre lépett. Ezen a megszentelt földön most a város egyik legrendkívülibb műemléke található. A kör közepén, a földbe szakadva, akár egy kristályszurdok, elétárult az óriási, fordított üvegpiramis, amelyet néhány éjszakával ezelőtt a Louvre föld alatti előcsarnokából látott.
La Pyramide Inversée.
Langdon remegve járta körbe a meredély peremét, betekintve rajta a Louvre kiterjedt föld alatti épületegyüttesébe, amely borostyánszínű fényben fürdött. De ő nemcsak a monumentális fordított piramist látta a szemével, hanem azt is, ami közvetlenül alatta van. Odalent, a terem kőpadlóján egy parányi építmény állt... az az építmény, amelyről Langdon említést tett a kéziratában.
Langdon immár tökéletesen ébernek érezte magát az elképzelhetetlennek tűnő lehetőség hatása alatt. Újra a Louvre-ra emelte a tekintetét, és a múzeum hatalmas szárnyai mintha körülölelték volna... a termek, amelyekben a világ legnagyobb remekművei sorakoznak.

Da Vinci... Botticelli...
Nagy mesterek műve méltó nyughelyet ad.

Eltelve a csodával, Langdon még egyszer letekintett az üvegen át a lenti apró építményre.
 
 
0 komment , kategória:  A Da Vinci kód  
A Da Vinci kód 279.
  2013-04-08 23:54:42, hétfő
 
  Epilógus

Robert Langdon felriadt álmából. Az ágya melletti fiirdőköpenybe a HOTEL RITZ PARIS nevét hímezték. Sápadt fény szűrődött be a redőny résein. Alkony van, vagy hajnal? - tűnődött.
A teste meleg volt és kipihent. Az utóbbi két nap jó részét átaludta. Lassan felült az ágyban, és rájött, hogy mi ébresztette föl... egy fölöttébb különös gondolat. Napokig próbálkozott az információk rendszerezésével, de most olyasmi jutott az eszébe, amire eddig nem gondolt.
Lehetséges volna?
Egy hosszú másodpercre mozdulatlanná merevedett.
Aztán felkelt az ágyból, és bement a márványzuhanyozóba. Az erős vízsugarakkal verette, masszíroztatta a vállát. De az a gondolat még mindig nem hagyta nyugodni.
Lehetetlen.
Húsz perccel később Langdon kilépett a Hotelt Ritzből a Place Vendőme-ra. Közeledett az éjszaka. Bizonytalanul mozgott a többnapos alvás után... ám a fejét szokatlanul tisztának érezte. Megfogadta magában, hogy előbb megiszik egy tejeskávét a szálló bárjában, hogy visszanyerje az éberségét, de a lába egyből a kijárat felé vitte, a leszálló párizsi estébe.
Langdon kelet felé indult a rue des Petits Champson, és egyre inkább úrrá lett rajta az izgalom. Majd délnek fordult a rue Richelieu-n, ahol a Palais Royal pompás kertjeiben virágzó jázmin édes illata töltötte be a levegőt.
Ment tovább délnek, amíg meg nem látta, amit keresett - a híres királyi árkádot, csupa fényes fekete márványból. Langdon már csak a lába elé nézett. Tudta, hogy ott kell lenniük, és másodpercek alatt fel is fedezte őket: a tökéletesen egyenes vonalban a kövezetbe ágyazott bronzmedálokat. Mindegyik korongnak tizenkét centi volt az átmérője, és ugyanaz a két betű, az N és az S domborodott ki a felszínükből.
Nord = Észak
Sud = Dél
Déli irányba fordulva végigkövette tekintetével a medálok alkotta hosszú vonalat. A nyomvonaluk mentén indult tovább, a járdára szegezve a szemét. Ahogy bekanyarodott a Comédie-Francaise sarkánál, még egy bronzmedál került a lába elé. Igen!
Langdon már évek óta tudta, hogy Párizs utcáin, udvarain 135 ilyen, a járdába süllyesztett bronzmedál fémjelzi a városon áthaladó észak-déli tengelyt. Egyszer végig is járta a nyomvonalat a Sacré-Coeurtől kiindulva északnak a Szajnán túl, egészen a régi párizsi csillagvizsgálóig. Ott fedezte fel a szent ösvény valódi jelentőségét.

A földgolyó eredeti főmeridiánja.
A világ első nulla hosszúsági foka.
Párizs ősi rózsavonala.
 
 
0 komment , kategória:  A Da Vinci kód  
A Da Vinci kód 278.
  2013-04-07 08:00:43, vasárnap
 
  Hűvösebb lett az éjszakai levegő, élénk szél támadt a völgyben. Langdon egy idő múlva Sophie-ra pillantott. Csukott szemmel állt, és elégedett mosoly játszott az ajkán. Langdon érezte, hogy az ő szemhéja is elnehezül. Vonakodva megszorította a kezét.
- Sophie?
Sophie lassan kinyitotta a szemét, és Langdonhoz fordult. Gyönyörű volt az arca a holdfényben. Álmos mosollyal nézett vissza rá.
Langdont váratlanul szomorúság fogta el arra a gondolatra, hogy nélküle fog visszatérni Párizsba.
- Talán még aludni fog, amikor elmegyek. - Elhallgatott, mert gombócot érzett a torkában. - Sajnálom, nem erősségem a...
Sophie szembefordult vele, és a kezébe fogta az arcát. Aztán hozzáhajolt, és gyöngéden megcsókolta.
- Mikor láthatom újra?
Langdon gondolkozott egy pillanatig, elveszve Sophie tekintetében.
- Mikor? - Szünetet tartott, és azon tűnődött, tudja-e vajon Sophie, hogy neki is ugyanez járt a fejében. - Nos, a jövő hónapban előadást tartok egy konferencián Firenzében. Egy hétre megyek, de nem lesz túl sok elfoglaltságom.
- Tekintsem ezt meghívásnak?
- Luxuskörülmények között laknánk. A Brunelleschiben kapok szobát.
Sophie évődve mosolygott rá.
- Túl sokat képzel magáról, Mr. Langdon.
Langdon ráébredt, hogyan hangzottak a szavai.
- Nem úgy értettem...
- Semmire sem vágyom annyira, mint hogy találkozzam magával Firenzében, Robert. De egy feltétellel. - Sophie hangja komollyá vált. - Semmi múzeum, semmi templom, semmi sír, semmi képzőművészet, semmi műemlék.
- Firenzében? Egy hétig? Mi mást lehet ott csinálni?
Sophie előrehajolt és újra megcsókolta, ezúttal a száján.
Testük összesimult, először csak gyöngéden, majd teljes erőből. Amikor Sophie kivonta magát az ölelésből és ránézett, pillantása tele volt ígérettel.
- Rendben van - nyögte ki Langdon. - Megbeszéltük.
 
 
0 komment , kategória:  A Da Vinci kód  
A Da Vinci kód 277.
  2013-04-03 17:58:07, szerda
 
  Amikor befejezte, hosszan hallgatott, majd mindent értő mosoly jelent meg az ajkán.
- Ó, Jacques...
Langdon várakozóan nézett rá.
- Ön érti ezt?
- Ahogy a kápolna padlóján is láthatta, Mr. Langdon, az egyszerű dolgok értelmezésének többféle módja lehet.
Langdon feszülten figyelt. Jacques Sauniére körül mintha minden kétértelmű lett volna, de Langdon ennél nem látott tovább.
Marie fáradtan ásított.
- Mr. Langdon, tartozom önnek egy vallomással. Hivatalosan soha nem értesültem a Grál jelenlegi tartózkodási helyéről. De persze mivel a férjem rendkívül befolyásos ember volt... meg aztán létezik női megérzés is... - Langdon mondani akart valamit, de Marie folytatta. - Sajnálom, hogy nehéz munkája után úgy kell távoznia a Rosslynból, hogy nem kapott igazi válaszokat. De valami azt súgja nekem, hogy végül rá fog találni arra, amit keres. Egy szép napon majd megvilágosodik. - Marie elmosolyodott. - És ha ez így lesz, bízom abban, hogy ön olyan ember, aki tud titkot tartani.
Hallották, hogy valaki megjelenik az ajtóban.
- Mindketten eltűntetek - mondta a belépő Sophie.
- Én már megyek is - válaszolta a nagyanyja, és odalépett Sophie-hoz az ajtóban. - Jó éjszakát, hercegnő. - Homlokon csókolta Sophie-t. - Ne tartsd fenn Mr. Langdont túl sokáig.
Langdon és Sophie figyelte, ahogy az asszony visszaindul a terméskő ház felé. Amikor Langdon Sophie felé fordult, látta, hogy heves érzelmek tükröződnek a tekintetében.
- Nem egészen úgy végződött, ahogy vártam.
Ezt én is elmondhatnám, gondolta Langdon. Nem csoda, hogy Sophie-t mélyen felkavarták a fejlemények. Amit ma este megtudott, az az egész életét megváltoztatja.
- Jól van? Nehéz ennyi mindent feldolgozni.
Sophie szelíden mosolygott.
- Családom van. Most már ebből indulok ki. Időbe telik, amíg felfogom, kik vagyunk és honnan származunk.
Langdon hallgatott.
- Velünk marad még? - kérdezte Sophie. - Legalább néhány napig?
Langdon felsóhajtott, hiszen semmire nem vágyott jobban.
- Magának időre van szüksége, Sophie, hogy együtt lehessen a családjával. Én reggel visszamegyek Párizsba.
Sophie csalódottnak tűnt, de közben tudta, hogy így helyes. Sokáig egyikük sem szólalt meg. Sophie végül megfogta Langdon kezét, és kivezette a kápolnából. Fölsétáltak egy kis kaptatón a szirtre. Alattuk elterült a felhők között átszűrődő sápadt holdfényben fürdő skót táj. Némán álltak, egymás kezét fogva, mindketten küszködve a rájuk törő kimerültséggel.
Előtűntek a csillagok, de nyugaton egy magányos fénypont kiragyogott a többi közül. Langdon elmosolyodott, amikor meglátta. A Vénusz volt az. Az ősi istennő rájuk árasztotta egyenletes és kitartó fényét.
 
 
0 komment , kategória:  A Da Vinci kód  
A Da Vinci kód 276.
  2013-04-02 19:40:16, kedd
 
  Marie sóhajtott, és elkezdte végigjárni a kápolna kőpadlóján kitaposott híres útvonalat, ugyanazt, amelyet Langdon szeme láttára a látogatók is bejártak aznap este. Ahogy a szeme hozzáidomult, már ki tudta venni a hatalmas szimbólumot, de még mindig nem értett semmit.
- Hiszen az ott a dávidcsillag...
Langdon mondat közben elakadt, mert hirtelen derengeni kezdett neki.





A penge és a kehely-
Összeolvasztva.
Dávid csillaga... férfi és nő tökéletes egyesülése... Salamon pecsétje... a Szentek Szentjének jele, ahol a férfi és a női istenség - Jahve és Sekinah - együtt lakozik.
Langdonnak egy egész percre volt szüksége, hogy szavakat találjon.
- A vers ide, a Rosslynra mutat. Határozottan. Tökéletesen.
Marie mosolygott.
- Látszólag.
Langdon megborzongott a következtetéstől.
- Tehát a Szent Grál odalent van az üregben?
Marie elnevette magát.
- Csak lélekben. A rend egyik legősibb hivatása volt, hogy egy napon visszaviszi a Grált franciaországi otthonába, ahol az idők végezetéig nyugodhat. Évszázadokon keresztül hurcolták ide-oda az országban, hogy biztonságban legyen. A legméltatlanabb körülmények között. Jacques, amikor Nagymester lett, azt tekintette fő feladatának, hogy visszaadja a méltóságát azzal, hogy visszaviszi Franciaországba, és királynőhöz illő nyugvóhelyet épít neki.
- És sikerrel járt?
Marie arca elkomolyodott.
- Mr. Langdon, tekintettel arra, amit ma este értem tett, a Rosslyn Alapítvány kurátoraként teljes bizonyossággal állíthatom önnek, hogy a Grál már nincsen itt.
Langdon úgy döntött, hogy tovább üti a vasat.
- De a zárókőnek arra a helyre kellene utalnia, ahol most rejtőzik a Grál. Akkor miért emlegeti a Rosslynt?
- Talán félreértelmezte a szöveget. Ne felejtse el, a Grál csalóka is lehet. Akárcsak az én elhunyt férjem.
- De hiszen már nem is lehetett volna ennél egyértelműbb - jelentette ki Langdon. - Egy föld alatti üreg fölött állunk, amelyet a penge és a kehely jelez, a csillagos mennyezet alatt, a szabadkőműves-mesterek alkotásaitól körülvéve. Minden a Rosslynra utal.
- Hát akkor hadd lássam azt a titokzatos verset. - Marie kigöngyölte a tekercset, és mesterkélt hanghordozással, hangosan fölolvasta a költeményt.

Vár rátok a Szent Grál az ősi Roslinban.
Hol penge és kehely őrzi a kapukat.
Nagy mesterek műve méltó nyughelyet ad.
Örökre megpihent a csillagok alatt.
 
 
0 komment , kategória:  A Da Vinci kód  
A Da Vinci kód 275.
  2013-04-01 16:11:37, hétfő
 
  Marie elmosolyodott.
- Fejezze be, Mr. Langdon. Énekelje el a dalát. A világnak szüksége van a modern trubadúrokra.
Langdon elnémult, érezte, ahogy ránehezedik Marie kijelentésének súlya. A szabad térségben a telihold kiemelkedett a fák lombjai közül. A Rosslyn felé fordítva tekintetét, Langdon gyermeki vágyat érzett, hogy megismerje a titkait.
- Tegye fel a kérdését, Mr. Langdon - mondta derűsen Marie. - Joga van hozzá.
Langdon érezte, hogy elvörösödik.
- Azt akarja tudni, hogy a Szent Grál itt van-e a Rosslynban.
- Tud rá válaszolni?
Marie színpadiasan felsóhajtott.
- Miért nem hagyják a férfiak a Grált békében nyugodni? - Elnevette magát, láthatóan mulattatta a dolog. — Miből gondolja, hogy itt van?
Langdon a papirusztekercsre mutatott.
- A férje verse kifejezetten a Rosslynról beszél, igaz, hogy említi a pengét és a kelyhet is, mint amik a Grált őrzik. De én nem láttam penge- és kehelyszimbólumot odabent.
- A penge és a kehely? - kérdezte Marie. - Hogyan is néznek ki valójában?
Langdon érzékelte, hogy az asszony csak játszik vele, de belement a játékba, és gyorsan leírta a szimbólumokat.
Marie-nak látszott az arcán, hogy halványan dereng neki valami.
- Ő, hát persze. A penge képviseli mindazt, ami férfias. Azt hiszem, ez az alakzat jelképezi.
Marie a mutatóujjával rajzolta körül a tenyerében.





- Igen - mondta Langdon. Marie a kevésbé ismert, ,,zárt" alakzatát rajzolta meg a pengének, míg Langdon kétféle változatban ismerte a szimbólumot.
- Ez meg a fordítottja - mondta Marie ismét a tenyeré be rajzolva. - A kehely, ami a nőiséget képviseli.





- Úgy van - válaszolta Langdon.
- És azt mondja, hogy a Rosslyn-kápolnában látható több száz jelkép között egyszer sem tűnnek fel ezek?
- Én nem láttam őket.
- És ha én megmutatom önnek, akkor elmegy végre lefeküdni?
Mielőtt még Langdon válaszolhatott volna, Marie Chauvel lelépett a tornácról, és megindult a kápolna felé. Langdon utánasietett. Belépve az ősi épületbe Marie meggyújtotta a lámpákat, és odamutatott a szentély padlójának közepére.
- Ott vannak, Mr. Langdon. A penge és a kehely.
Langdon lebámult a kikoptatott padlóra. Üres volt.
- Nincs ott semmi...
 
 
0 komment , kategória:  A Da Vinci kód  
A Da Vinci kód 274.
  2013-03-31 09:27:45, vasárnap
 
  - Adja csak ide - mondta Marie, Langdon kezére mutatva.
- Ó, köszönöm - nyújtotta oda Langdon az üres kávésbögrét.
Marie furcsán nézett rá.
- Én arra gondoltam, ami a másik kezében van, Mr. Langdon.
Langdon lenézett és rájött, hogy Sauniére papirusztekercsét szorongatja. Ismét kivette a cryptexből, azt remélve, hogy talán korábban elnézett valamit.
- Hát persze, elnézést.
Marie derűs mosollyal vette át a tekercset.
- Ismerek egy bankárt Párizsban, aki nagyon szeretné visszakapni ezt a rózsafa ládikát. André Vernet közeli barátja volt Jacques-nak, aki maradéktalanul megbízott benne. André bármire hajlandó, hogy tiszteletben tartsa Jacques kérését, aki a gondjaira bízta ezt a dobozt.
Beleértve a lelövésemet, idézte fel Langdon, úgy határozva, inkább nem említi meg, hogy valószínűleg eltörte a szerencsétlen férfi orrát. Párizsról Langdonnak eszébe jutott a három sénéchal, akiket az előző este meggyilkoltak.
- És a rend? Mi lesz most?
- A kerekek már mozgásba lendültek, Mr. Langdon. A testvériség évszázadokon át kitartott, ezt is túl fogja élni. Mindig vannak, akik készen állnak arra, hogy előlépjenek
és újjászervezzék a rendet.
Langdon egész este gyanította, hogy Sophie nagyanyja szoros kapcsolatban áll a renddel. Végtére a Sion-rendnek mindig is voltak nő tagjai. Négy Nagymesternő is volt az idők során. A sénéchal tisztet hagyományosan a férfiak birtokolták - ők voltak az őrzők -, de az asszonyok még ennél is megbecsültebb szerepeket töltöttek be, és gyakorlatilag bármilyen szintről a legmagasabb posztra emelkedhettek.
Langdon felidézte magában Leigh Teabinget és a Westminster-apátságot. Mintha ezer éve lett volna.
- Nem gyakorolt nyomást az egyház a férjére, hogy ne hozza nyilvánosságra a Sangreal-dokumentumokat a Napok Végén?
- Te jó ég, dehogy! A Napok Vége legenda csak a paranoid agyakban létezik. A rend tanai között nem szerepel semmiféle dátum, amikor le kellene leplezni a Grált. A rend valójában mindig ahhoz tartotta magát, hogy sohasem leplezi le a Grált.
- Soha? - képedt el Langdon.
- Lelkünket a rejtély és a csodálat táplálja, nem pedig maga a Grál. A Grál szépsége az éteri természetében van. - Marie Chauvel most a Rosslynra emelte a tekintetét. - Egyesek számára a Grál egy kehely, amely örök életet ad nekik. Mások nak az elveszett dokumentumok és a titkos történet utáni kutatást jelenti. De én azt gyanítom, hogy a legtöbb embernek egyszerűen csak egy nagy eszme a Szent Grál... dicső és elérhetetlen kincs, amely valamiképpen, különösen napjaink kaotikus világában, megihlet bennünket.
- De ha a Sangreal dokumentumok rejtve maradnak, örökre elvész Mária Magdolna története - mondta Langdon.
- Úgy gondolja? Nézzen csak körül. A képzőművészet, a zene, a könyvek mind tele vannak a történetével. Napról napra megidézik. Az inga kileng. Már érzékeljük a történelmünkben rejlő veszélyeket... és a pusztulásba vivő utakat. Lassan már érzékeljük, hogy a szent nőiséget vissza kell helyezni jogaiba. - Marie szünetet tartott. - Említette, hogy a szent nőiség szimbólumairól ír könyvet, igaz?
- Igen.
 
 
0 komment , kategória:  A Da Vinci kód  
A Da Vinci kód 273.
  2013-03-30 15:45:52, szombat
 
  Százötödik fejezet

Éjszaka borult a Rosslynra.
Robert Langdon egyedül állt a terméskő ház tornácán, és élvezettel hallgatta a nevetés és az egymásra találás örömének háta mögül érkező hangjait. Egy bögre volt a kezében jó erős brazil kávéval, amely ólmos fáradtsága ellenére új erőt öntött belé, bár érezte, hogy nem tarthat már ki sokáig. Egész testében kimerült.
- Ön csöndben kiosont - szólalt meg mögötte egy hang.
Langdon megfordult. Sophie nagyanyja volt az, ezüst haja ragyogott az éjszakában. Langdon már a nevét is tudta, legalábbis azt, amelyet az utóbbi huszonnyolc évben használt: Marie Chauvel.
Langdon fáradtan elmosolyodott.
- Úgy gondoltam, egy időre átengedem egymásnak a családot.
Marie kijött és megállt mellette.
- Mr. Langdon, amikor értesültem Jacques meggyilkolásáról, rettenetesen féltettem Sophie-t. És amikor ma este megjelent a küszöbömön, életem legnagyobb megkönnyebbülését éreztem. Nem is tudom, hogyan köszönhetném meg önnek.
Langdon nem talált megfelelő választ. Korábban felajánlotta, hogy távozik, hadd beszélgessen Sophie négyszemközt a nagyanyjával. De Marie arra kérte, hogy maradjon és hallgassa meg ő is. A férjem megbízott önben, Mr. Langdon, így hát én is megbízom.
Langdon tehát ott maradt, és Sophie mellett állva néma döbbenettel hallgatta Marie elbeszélését Sophie elhunyt szüleiről. Hihetetlen, de mindketten a Meroving-családból származtak - Mária Magdolna és Jézus Krisztus egyenesági leszármazottai voltak. Sophie szülei és elődeik önvédelemből megváltoztatták családi nevüket, a Plantard-t és a Saint-Clairt. Gyermekeik vitték tovább a királyi vérvonal legközvetlenebb, még élő ágát, ezért a rend nagy gonddal oltalmazta őket. Amikor Sophie szülei meghaltak egy autóbalesetben, amelynek az okát nem lehetett megállapítani, a rend attól félt, hogy leleplezték a királyi leszármazottak személyazonosságát.
- Súlyos döntést kellett hoznunk a nagyapáddal - magyarázta Marie fájdalomtól elcsukló hangon -, amint megkaptuk a hírt telefonon, hogy szüleid kocsiját megtalálták a fo-lyóban. - Marie megtörölte könnyes szemét. - Úgy volt, hogy mind a hatan, veletek, a két unokával együtt ugyanazzal a kocsival utazunk aznap éjjel. Szerencsére az utolsó pillanatban megváltoztattuk a tervet, és a szüleid egyedül indultak el. Hírét véve a balesetnek, óhatatlanul is arra kellett gondolnunk Jacques-kal, hogy mi történhetett valójában... hogy tényleg baleset volt-e. - Marie Sophie-ra nézett. - Tudtuk, hogy meg kell védenünk az unokáinkat, és azt tettük, amit a legjobbnak láttunk. Jacques jelentette a rendőrségnek, hogy az öcséd és én is a kocsiban voltunk... kettőnk holttestét bizonyára elsodorta az ár. Ezután a rend elbújtatott bennünket. Jacques túl közismert személyiség volt ahhoz, hogy csak úgy eltűnhessen. Logikus választásnak tűnt, hogy Sophie, az idősebb gyermek Jacques mellett marad Párizsban, a rend székhelyén és védelme alatt, hogy a nagyapja tanítsa és felnevelje. - Marie hangja suttogásra váltott. - A család szétválasztása életünk legnehezebb döntése volt. Attól fogva csak nagyon ritkán láttuk egymást Jacques-kal... mindig a rend védelme alatt. Vannak bizonyos szertartások, amelyeket a testvériség szigorúan követ. Langdon érzékelte, hogy az elbeszélés egyre mélyebbre hatol, de azt is megérezte, hogy ez már nem az ő fülének szól. Csendben távozott. És most, föltekintve a Rosslyn tornyaira, ismét csak a megoldatlan rejtélyen kezdett el rágódni. Tényleg itt volna a Grál a Rosslynban? És ha igen, hol van a penge és a kehely, amelyekre Sauniére hivatkozik a versében?
 
 
0 komment , kategória:  A Da Vinci kód  
A Da Vinci kód 272.
  2013-03-26 20:44:05, kedd
 
  Langdon kitekintett a szirtre Sophie után, aztán a rózsafa ládikára pillantott. Lehetetlen. Lassan visszafordult a fiatalemberhez.
- Azt mondja, hogy a nagyanyjának van egy ugyanilyen doboza?
- Szinte azonos ezzel.
- Hogyan jutott hozzá?
- A nagyapám készítette neki. Még egészen kiskoromban meghalt, de a nagyanyám még mindig emlegeti. Azt mondja, igazi ezermester volt. Mindenféle dolgokat csinált.
Elképzelhetetlen kapcsolatok hálója kezdett kibontakozni Langdon előtt.
- Azt mondta, hogy a nagyanyja nevelte föl. Megkérdezhetem, hogy mi történt a szüleivel?
A fiatalember meglepettnek tűnt.
- Még kiskoromban meghaltak. - Elhallgatott. - Ugyanazon a napon, mint a nagyapám.
Langdonnak hevesen vert a szíve.
- Autóbalesetben?
Az idegenvezető hátrahőkölt, olajzöld szemében mélységes zavar tükröződött.
- Igen. Egy autóbalesetben. Az egész családom meghalt azon a napon. Elveszítettem a nagyapámat, a szüleimet és... - Tétovázott és a padlót bámulta.
- És a nővérét - fejezte be Langdon.
A szirten álló kőház pontosan olyan volt, ahogyan Sophie emlékezetében élt. Már leszállt az este, és a ház meleg, hívogató légkört árasztott. Frissen sült kenyér illata szökött ki a szúnyoghálós ajtón, és aranyló fény ragyogott az ablakokban. Ahogyan Sophie közeledett, halk sírást hallott odabentről.
A hálós ajtón át egy idős asszonyt látott az előtérben. Háttal állt az ajtónak, de Sophie látta, hogy rázkódik a válla. Hosszú, dús, ezüst haja volt az asszonynak, amely váratlan emléktöredéket idézett fel Sophie-ban. Ellenállhatatlan vonzást érezve, fölment a tornác lépcsőjén. Az asszony egy férfi bekeretezett fényképét fogta, és szomorú szeretettel simogatta ujjaival az arcát.
Sophie jól ismerte azt az arcot.
Nagypapa.
Az asszony nyilván értesült tegnap esti tragikus haláláról.
Sophie talpa alatt megreccsent egy deszka, mire az asszony lassan megfordult és Sophie-ra nézett szomorú szemével. Sophie el akart futni, de csak állt ott, mint akit megigéztek. Az asszony le nem vette róla állhatatos tekintetét, miközben letette a képet, és elindult az ajtó felé. Egy örökkévalóságnak tűnt, amíg a két nő csak nézte egymást a vékony szúnyoghálón át. Azután, mint az óceán lassan feltornyosuló hulláma, fokozatosan megváltozott az asszony arckifejezése... bizonytalanról hitetlenkedőre... reménykedőre... és végül örömtelire.
Feltépte az ajtót, kijött, előrenyújtotta puha kezét, és a tenyerébe fogta Sophie arcát.
- Ó, drága gyermekem... hadd nézzelek!
Noha Sophie nem ismerhette föl, tudta, ki ez az asszony. Megpróbált beszélni, de még levegőt is alig kapott.
- Sophie - zokogott fel az asszony, csókokkal árasztva el a homlokát.
Sophie szavai suttogásba fulladtak.
- De... a nagypapa azt mondta, hogy te...
- Tudom. - Az asszony gyöngéden Sophie vállára tette a kezét, és az ismerős szemmel nézett rá. - Sok mindent voltunk kénytelenek mondani a nagyapáddal. Azt tettük, amit helyesnek gondoltunk. Annyira sajnálom. A te biztonságod érdekében történt, hercegnő.
Sophie meghallotta az utolsó szót, és azonnal a nagyapja jutott az eszébe, aki annyi éven át nevezte hercegnőnek. A Rosslyn ősi kövei most mintha az ő szavait visszhangozták volna, áthatolva a földön és visszaverődve a lenti titokzatos üregekben.
Az asszony magához ölelte Sophie-t, és csak úgy záporoztak a könnyei.
- A nagyapád annyira szeretett volna mindent elmondani neked. De megromlottak köztetek a dolgok. Pedig ő mindent megpróbált. Sok mindent kellene megmagyarázni. - Még egyszer megcsókolta Sophie homlokát, aztán a fülébe súgta: - Nincs többe titkolódzás, hercegnő. Eljött az ideje, hogy megtudd az igazat a családodról.
Sophie és a nagyanyja a tornác lépcsőjén ültek és sírva ölelgették egymást, amikor a fiatalember, egyszerre reménykedő és hitetlenkedő tekintettel végigrohant a pázsiton.
- Sophie?
Sophie könnyek között bólintott és felállt. Nem ismerte a fiú arcát, de ahogy átölelték egymást, érezte az erein végigszáguldó véráram erejét... azét a vérét, amelyről immár tudta, hogy közös bennük.
Amikor Langdon keresztülvágott a gyepen, hogy csatlakozzon hozzájuk, Sophie már elképzelni sem tudta, hogy tegnap még úgy érezte, teljesen egyedül áll a világban. És most, ezen az idegen helyen, három olyan ember társaságában, akiket alig ismert, úgy érezte, hogy végre hazatért.
 
 
0 komment , kategória:  A Da Vinci kód  
     1/29 oldal   Bejegyzések száma: 281 
2018.07 2018. Augusztus 2018.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 19 db bejegyzés
Összes: 5821 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 476
  • e Hét: 3413
  • e Hónap: 9285
  • e Év: 238150
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.