Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
1950.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
Oláh Tamás
  2016-05-02 09:39:05, hétfő
 
  Oláh Tamás
Régi módi vigasz


Nem álcáztad derűs arccal bánatodat,
sírás sem rázta válladat.
S ez jól van így.
Gyászodnak jelét adnod kell,
de ne sírj, ha csak megszokásból
teszed azt.
Hulljon mély kondulásba panaszod.
Vigasztaljon, akit elveszítettél
hozzád beszélni fog, ha akarod,
emléke nem záródik
tükrök mély sötétjébe,
magadat fogadod magadba,
ha hallgatod.
Ültesd a fejetés kertjébe fájdalmad,
meglátod a napok múló sora
majd orvosolja bánatod.
Időnként tudom mégis új erőre kap.
Ha enyhül, ne érzed szégyenletesnek,
s ne idézd fel hószínű arcát erőszakkal,
ne váljon boldogtalan lelked gyönyörévé
nehezen múló kínod.
Az ismeretlen felé sietve
balsorsod minden nyűgét el kell fogadnod.
Ami múlik veled, úgy nézd,
mint a gyorsan eltűnő árnyakat
a derengő fák között.
Sírással kezdted, mint mindenki más
az életet, táncolva lázadoztál,
pengeszájjal háborogtál,
s ez így lesz
míg születés előtti fenséges korodba
vissza nem jutsz.
Sokfelé vihet még utad,
naponta munkára hajthat az éhség,
unhatod az alkotás gyötrő örömét,
szüntelen ficánkoló nagyravágyás
térdepeltethet le,
mikor rájössz a nyereség a veszteséged,
vagy a mohon áhított gazdagság
után élhetsz át csalódást,
hogy ilyen hamar betelt minden vágyad.
Akinek nem adnak
egy szelet életkedvet sem,
nem tart attól,
aminek lényege a semmi.
Úgy hitted
a nagyszájú igazságtevő,
a gördülő Idő,
tüzes kerekével megállás nélkül
rója majd kettőtökkel köreit,
s ha tövisbozóton át telnek is éveitek,
soha nem tűnik majd fel
közös árnyjátékotok vásznán
a nagybetűs szó: FINIS.
Vigasztaljon most, hogy
akit elveszítettél,
és örök száműzöttként
eljutott űrladikján mély-világába,
nem nyílhatnak már rá
csípős szavakkal felvágott
piszkos szájak,
és nem kell többé hallgatnia,
a ragadozó eszmék prédájává váltaktól,
a gyűlölet hangjait sem.
Mikor az éjmadár már
a csupasz ágon ül és hív,
veled repül minden ösztökélő kívánság,
nem akarsz ott maradni, ahol a beszéd
hasadóanyaga százfelé bomlik,
nem vágyakozol többé
a duzzadó ajkak ajándékára,
nem kívánsz részt venni
Trimalchio lakomáján ,
nem gyötör rettegés a koldussorstól,
a zsarlott kincsek csábításai
sem ronthatnak meg,
mások szerencséje miatt
sem emészt az irigység.
Miért lenne részvétlen az, aki
nem kívánja beteggé gyötörni magát
mert hiszi, akit szeretett, most, hogy nincs
millió ideg-hálójában, már nem szenved?
Míg élsz napról napra
újra szövi a természet testedet.
Arcod vonásai is változnak.
Hajad és körmöd egyre nő,
tiéd volt a levágott felesleg,
és most a szemétbe jut.
Emlékezésed parázsló pillanataiban
éled át ami voltál.
S mi az, ami a mai nap
még megvan belőled?
Térdeid panaszosan csikorognak,
homlokodon sápadnak ráncaid,
a megfejthetetlen világ-zaja búg füledben.
Képzeleted időnként még föltündököl,
de lassan hunyó elméd
ékszeresnek hitt gondolatai megcsalnak.
Mi változik hát, ha meghalsz?
Jóformán semmi,
csak előbb, mint másoknak
hullik utadra az alkonyat,
s jutsz oda, ahol a valamikori elevenek
már mind holtak.
Egyszer mindent magába ránt
a végső aranyidő,
ahol mindenkiről lehull a maszk.
A természet (vagy az Ember?),
önmagát pusztítja el,
égitestünk, amely most még zöldül,
a roppant összeomlásban,
egyetlen tűzgomolyban megsemmisül,
s mi piciny kócbabák, tévelygő fények,
az elsüllyedt várossokkal együtt
az ősanyagba olvadunk.
S kezdődhet elölről az időszámítás,
az Ős megteremtésével,
- újra minden.
Előbb-utóbb magába ölel téged is
a lombtalan csend,
becsapódik utánad, ha akarod, ha nem,
a szárnyas érckapu.
Könnyű jövőd végtelen termébe jutsz,
valódi hazádba,
oda kerülsz, ahol Ő kibontja majd
magát, s megfogja kezed.
S ez jól van így.
Nem kell hát megszokásból siratnod,
akivel a tiszta álmokban
együtt leszel úgyis.
*
 
 
0 komment , kategória:  Oláh Tamás  
Oláh Tamás
  2016-03-31 13:39:52, csütörtök
 
  VERS
Oláh Tamás
Taglejtések


Kezünk száz virágával
kérni, könyörögni
is tudunk,
s fogadjuk,
még ha ablak mögül jön is,
a csábító mozdulat szálló illatát,
felismerjük a mosolygós,
bókoló ujjak hatalmát,
halljuk a karok ölelő dallamát.
Édes kincset nyújt
egy titkos jel,
de szívünkbe szúr
egy karcsú kesztyű villanása,
mikor a szerelem gyilkosaként
elbocsájt.
Egy fenyegető mozdulat
mély sebet ejt rajtunk,
jobban bánt
minden gúnyos kacajnál,
kimondott szónál
egy levegőt markoló ököl.
Ki tudjuk fejezni fejtartásunkkal
rémteli félelmünket éppen úgy,
mint a kétségbeesésünket,
a perc dühére hajolva remegve
adhatunk méltatlankodásunknak
nyomatékot,
s kezünk mutatja, ha kell
elégedetlenségünk szolga-dühét.
Ó ti kezek, az érintés gyönyörét
hozó lágy felhők,
szemérmességet mutató,
a hűség üzenetét küldő, a megbánás
mozdulatát kifejező lejtések,
ti tudtok
a hangosan kimondottakkal szemben,
helyeselni, buzdítani, megállítani,
csodálkozást adni.
Felismerjük a győztes vulkán-gesztusát
éppen úgy, mint a vesztes
langy legyintését.
Mert a taglejtés
a népek sokféleségében
a világ-kapocs,
minden égtáj közös nyelve.
*
Elveszve
Aki most távozik
a pulzáló halandóság drótjain,
mindenét elveszíti
a résnyi áramszünet okozta
iramló-tűnő térben,
elveszíti végleg e-mailjeit,
facebookon profilját,
a neki küldött SMS-eket,
beléptető jelszavait,
nevét helyettesítő elmés
elnevezéseit,
igaz, aki most
két állapota közbeeső
közegében éppen szikrázva fut,
valódi kereszt- és
családnevét már régen
elveszítette, ahogy nemét
és korát sem rögzítették
a kinyilazó szilánkos
fényjelek,
okos képernyőjén
a kétélű fény légűri susogása
többé nem neki villan,
sorsa zord muzsikája,
az üvöltő csengőhang
se őt rázza fel ezentúl,
a szétszórt millió pixel,
tépett gömb, ahogy
zizegve, emelkedve, hullva,
igyekszik a ritka hiány
némaságába,
és maga bírájaként élt,
ha élt büntetlenül,
e pillanatban
a vattás ködbe fúlva
örök nyugovóra tér,
mert netbookját
most állítja törlésre
az elektromos nemlét.
*
Turini lepel
A semminek látszó tekintet,
a tiszta szellem
üt rést az égen,
űr-fénye itatja át tested
hogy egymásba szője
a lepel rostjait
és az Ember körvonalait.
"Így felelsz a főpapnak?"
Csattant fel egy szolga szava.
Mennyi mélyre futó indulat!
Arcul ütött téged. Szakállad borzára
hulltak könnyeid.
A szőttesre,
a sötét és világos vonaltöredékek,
bal arcfeled járomcsontját vájják.
Gyönge testeden korbács üt sebeket,
lomhán peregnek a percek.
Százhúsz suhintó mozdulat,
gyűlöletvonal
szelte egymást bőrödön.
S a háromágú flagrum nyomai,
mint légbe a síró panaszos hangok,
a szövet rostjaiba szaladnak.
Hatalom előtt a szó néma mindig.
A jámbor nép együttérzés nélkül
néz töviskoronádra.
Sebet vájnak a szúrós vesszők,
vérző ereidet folyatják a szövetbe.
Elestél a karjaidhoz kötözött
patibulummal,
és vállad kificamodik.
A lepel hátoldalán ezért
nem szimmetrikus
a sérült jobboldal a ballal.
Látod a csuklósebek nyomát?
Ember már nem lök
többé előre.
Jeruzsálem hóhér-mestere
tudta a dogát.
Átszúrja oldalad egy katona.
A leplen jól látható
a testedből kiáramló
tüdővizenyő foltja.
Veszett homlokok mögött,
ahogy ma is, mindig a rossz győz.
A megmásíthatatlan
szab új rendet
egymás kezét fogja meg
a vég és kezdet.
S a vásznon ott marad
az örök és a mozdulatlan
Idő jele.
 
 
0 komment , kategória:  Oláh Tamás  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
2017.03 2017. április 2017.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 216 db bejegyzés
e év: 1097 db bejegyzés
Összes: 4232 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 294
  • e Hét: 3037
  • e Hónap: 41439
  • e Év: 162175
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.