Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Szabó Kila Margit versei
  2021-10-15 21:00:27, péntek
 
 










SZABÓ KILA MARGIT VERSEI




A KÖLTŐNŐ, ÍGY ÍR MAGÁRÓL!

Művész nevem: Szabó Kila Margit

Aranydiplomás, nyugdíjas óvónő vagyok.
12 éve írok rendszeresen verseket.
Alkotásaim több folyóiratban, 15 antológiában,
Irodalmi Rádióban, hangos könyvekben és 4 verses
kötetben jelentek meg.

2005-ben "Mécs László Irodalmi Díjoklevelet"
2010. november 10-én: "Cserhát Művész Kör Aranyoklevelet"
2011. november 12-én: "Cserhát Aranydiplomát" kaptam

Rögös életutam 1939-ben Budapesten kezdődött, ahol születtem. 4 és fél éves voltam a háború idején, amikor egy Balaton környéki kis faluba, Salföldre költözött családunk. Hamarosan megérintett a fájdalom.Öcsém és (26 éves)Édesanyám megbetegedtek, s eltávoztak az élők sorából. Majd Nagyanyám nevelt rövid ideig, akit nagyon szerettem, de megvakult.Így sajnos, távoli rokonokhoz kerültem,ahol rosszul bántak velem,sokat szenvedtem. Később jobb lett a sorom amikor Édesapám megnősült.Új Anyámat megszerettem. Iskoláimat Salföldön, Balatonfüreden és Hőgyészen végeztem. Hőgyészen 1956-ban óvónői diplomát szereztem. 2006-ban aranydiplomát kaptam. 1960-ban házasságot kötöttem. 3 gyermekem és 5 unokám született. Nyugdíjazásomig óvónőként dolgoztam. Verseket már fiatal koromban is írtam, de elvesztek. 11éve ismét megérintett a fájdalom,megözvegyültem. Aztán megint tollat ragadtam. Magányomban rácsodálkoztam a világra, az emberekre, természetre. Ismét rátaláltam egy új barátra, a könyvre. Verseket, történeteket írok örömömben, bánatomban. 11 éve több folyóiratban,pályázatokon,több antológiában,az Irodalmi Rádiónál, A Barátok Verslistánál hangos könyvbe,jelentek meg verseim és mesém. 2005-ben Mécs László Irodalmi Díj pályázatán oklevelet kaptam. 2010.nov.20.-án a Cserhát Művész kőrtől aranyoklevelet kaptam. Tag vagyok, és a Miskolci Irodalmi Rádió állandó szerzőjévé választottak 2010-ben.Tagja vagyok a Veszprém Megyei Alkotó Közösségnek, a Barátok Verslistának, a Cserhát Művész Körnek. 2010.októberben megjelent "Szikra az alkonyatban"című verses könyvem.


AJÁNLÁS

Szabó Kila Margit az a költő, akinek mindig van véleménye, akinek mindenről egy vers jut az eszébe. Néha kesernyésen bús, fájó műveit fanyar szemérmetességgel jeleníti meg, így az olvasóban csak a legnemesebb érzéseket ébreszti fel, elő-előbukkanva szomorúságával.
A Hit- és Haza témával olyan szépen bánik, mint csak nagyon kevesen. Ebben a megfáradt, bolondos világban, eltörpülnének a nagy érzelmek, de akkor jön a szavak mestere, életet lehel a már-már halott képzeletből és megírja újra- meg újra a hazaszeretet lényegét, tanítva bennünket arra a bizalomra, amit már csak hallomásból ismernénk, ha nem lennének a költészetnek ily jeles képviselői, akik megtanítanak érezni, hallani a szülőföld nyögdécselését, anyanyelvünk hívogató mézédes hangját.

Az Ő Haza és Isten képe egészen más, egészen szokatlan, kedves megszemélyesítésekkel igyekszik közérthetővé és egyszerű módon ábrázolva az amúgy különálló és szinte megfoghatatlan fogalom együvé tartozását.
Mert aki szereti az Istent, az tud csak szívből imádkozni a Hazáért is.
A Balaton felvidéki táj leírásának szépsége, a mindennapokról alkotott véleménye épp úgy benne van lírájában, mint a hitvesi szerelem, a feltétel nélküli tisztelet és odaadás.
Talán ennél a témánál szeretnék leginkább elidőzni. A csendes szeretet, a társának mindent megadni tudó, a már soha vissza nem térő kép, a kesernyés tudat, hogy az őt oly babusgatóan simogató kéz, már nem öleli többé át. A társ hiánya, a ráébredés, a veszteség, a pótolhatatlan szerelem oly mesés költői képeket csal elő szíve rejtett zugából, mint
"A szerelmed volt, örök vallomásod.
Istenhez kiáltó égi, nagy fohászod."
A sor elfogadása, őszinte vallomása a szerelemről, házasságról, csalódásról, jellemzi csodálatos verseit:
"A csendes időben a hajó ringatózott,
Ha tombolt a szél, a hajó rángatózott."
Lehet-e szebb hitvesi vallomás ennél?
A reggel, az este, a tavasz és elmúlás gondolatai szépen átívelten követik egymást majdnem mindegyik versében.
Nem más ez a verscsokor, mint a megbékélés, az égi oltalom hirdetése, egy asszony vallomásai, igaz szavai az olvasó előtt. Véleménye a világról, utazásainak állomásáról magával hozott szóképekben.
Nagy szeretettel ajánlom verseit minden korosztálynak:
Dezső Ilona Anna költő


Versei

Link









ADD URAM


Kérlek, adj, Uram, erőt,
hogy a meglévő napjaimat
békésen, jól elviseljem.
A magányos óráimat
Veled és Hozzád fordulva
bölcs és igaz módra élhessem!

Kérlek, adj nekem Uram jó
egészséget, tiszta elmét,
hogy felismerjem a gonoszt,
meglássam a helyes utat.
Adj, Uram, nekem ihletet,
hogy verseimmel Tégedet
dicsérhesselek!







ADVENT


Hó, zúzmara hull, ezüstös a mező.
Advent után karácsony ünnepe jő.
Mennyből a földre leszállott az Úr Angyala,
S megfogantatott Istennek Szent Fia.

A szeretet csillaga fényesen szikrázik.
Kis Jézuska jászolya már világít.
Fényesen tündöklik Názáretnek hajnala,
Ragyog felettünk hitünk diadala.

Az Úr Jézusnak eljövetelét várjuk.
Tiszta szívvel, szeretettel fogadjuk.
Advent a béke, epedés, ima, szeretet,
Mely a Kis Jézuska jászolyához vezet.

Ilyenkor ádventi koszorút fonunk
Négy színes gyertyáját teszünk rá, meggyújtjuk.
Jelképe: a béke, hit, szeretet, és remény,
Karácsonyig a négy szüntelenül ég.

Jöjj el szentkarácsony nagyon várunk már!
Szeretet csillaga fényes, ragyog már.
Istent dicséri az ének, Istent dicséri a szó.
Ismét eljött a karácsony, ismét lehullott a hó.







ANYÁM EMLÉKÉRE


Csendben eltűnődöm,
a múltat felidézem,
s édesanyám szelíd
arcát, kedves mosolyát
most is látom, most
is magam előtt érzem.
Fürkészem szememmel,
nézem a dolgos kezét,
anyai aggódó,
óvó szeretetét.
Édesanyám! Te voltál
legdrágább a világon!
Emlékezni Rád, a
legszebb emlék, s szép álom.
Te tanítottál meg
beszélni, járni, szeretni,
elhalmoztál engem
mindenféle földi jóval.
Emléked körülvesz
gyermekkorom óta.
De sokszor hívtalak
bajban, rossz sorsban!
Hiányodat mindig
éreztem minden korban.
Bokrétát kötöttem
gyönyörű virágokból,
s rá teszem hantodra,
anyák napja alkalmából.







ÁLMODNI JÓ


Érzések szállnak a végtelenben,
Veled szállok én, a szerelemben.

Puha vánkos a felhőtakaró,
Veled szállni szerelemben, oly jó.

Ajkunk egybeforr, a légűr tapsol,
A tündérek édesded dala szól.

Bizsergő, lágy hullám az űr, táncol.
Boldog, két szerelmes szívet átfon.

Érzések szállnak a végtelenben,
A meg nem történt gondolattal száll.
Égni, érezni, ezt a nagy csodát.

Játszik a múlt, a szép találkozás.
Álmodni jó, és szeretni csodás.

Válladra hajtom kócos fejemet,
Szellő suttogja a verseket.







ÁLMOK KÖZÖTT BOLYONGOK


A múltam elsuhant tükrös, röpke fényben,
a szép emlékek virágos erdejében.
Álmok között bolyongok, és meg-megállok,
a tovatűnő messzeséggel szárnyalok.

Beragyog fénye, és a köd szertefoszlik,
káprázatos mámor szélvészként iramlik.
Sejtelmesen lágy dalt súg fülembe a szél,
langyos fuvallata régi múltról mesél.

Sebesen száguldó rögös életutam
röpke varázs, a tavasz pompáját szórja.
Hulló csillag vagyok, ködös az ég alja.
Nézd! A fénylő csillagok újra ragyognak.

Ezüst fényén tüzes szikrát szór a remény,
múltam megérint, égő könnycsepp hull felém.
Pajkos holdsugár a szellővel simogat,
az idő, a perc emléke megmarad.

Mint buborék szertefoszlik, s tovaszárnyal
a drága, pezsdítő, tündöklő mámorral.
Fénylő lelkem lágy hangja szárnyalva csendül,
a jövőt sejtő gondolat szívemre ül.

Döbbent érzés, hogy minden elmúlik egyszer,
nyugalmas, kihunyt fény lesz az ember.
Miért? Mert születésünkben ott van a vég.
Az élet csak egy eltűnő szappanbuborék.







ÁLMOT KERGETŐ LÁTOMÁS


Fürdik a holdvilág
Az éj tengerében.
Ragyogó csillagok
Tündökölnek az égen.
A Nap, másik földrészen
Ontja a melegét.
Cirógatja lágyan
a lombok zöld levelét.
A harmat édes cseppje
A szomjas virágokra száll.
Méz nektárral öntözi meg,
Pompás virágát.
És én alszom mélyen,
Álom ringat csendben.
Láthatatlan képzelet
Uralja testemet.
Repül az éj tengerén
A boldog pillanat.
Egy gyönyörű álomsziget
A végső állomás.
Megérkezik, az álmot
Kergető látomás.
Boldog élet a légben
Öröm táncot lejt.
Az öröm, a könny
Lepkeszárnyon tovament.
Nem tér vissza soha már.
Eltűnik az álom kergető
Gyönyörű látomás,
Jön az igazi valóság.







BOLDOG ÚJÉVET!


Boldog, reményt adó szép, újesztendőt kívánok.
Oszoljanak el a bajok, borút ne lássatok.
Lelketekben költözzön a szeretet, a béke.
Derűs napokat áldás, és szerencse kísérje.
O esztendő után egy újabb napra ébredünk.
Gondokat elkergetjük, rossz emléket feledjük.
Új remények, sikerek ölelik az újévet,


Jósággal, örömmel legyen tele a szívetek.
Ébredjetek friss elmével, gyönyörű versekkel,
Virradjon Rátok a boldogság is özönével.
Ez újesztendőben áldott legyen minden óra.
Teljesüljön álmunk, vágyunk, váljon valóra.







CSAK MOST


Csak most értem, hogy ki Voltál nekem,
amikor már nem felelsz hívásomra, Kedvesem.
Ha tudnám, összeragasztanám, ami eltörött,
bizakodva várnám a boldogabb, a szebb jövőt.
Ha tudnám, visszahoznám a tegnapot,
várnám, hogy a Nap újból rám ragyog.
Gondolatban, vállaidra hajtom fejemet.
Kérlek, vigasztald meg, fájó szívemet!







DARABOKRA TÖRT A SZÍVEM


Szép szemedből kialudt a drága, tükrös fény.
Szíved epedő, hívó szavát nem lelem én.
Nem simogatja kezemet bársonyos kezed.
Csalódtam, hiányodat marják az érzések.

Fülemben hallom még suttogó, lágy hangodat.
Pillantásod, nézésed, örökre megmarad.
Fényes csillag volt fekete szemednek tükre.
Lehullott, hiába tekintek fel az égre.

Üres szigetek az éjszakák a nappalok,
Minden éjjel, mindennap, csak Rád gondolok.
Némaság, csend ölel át, üres az otthonom.
Fájdalmas könnycseppek peregnek az arcomon.

Csak most érzem, hogy darabokra tört a szívem.
Nem lehet, hogy mindenhol mindig, Őt keresem.
Harag nélkül, a szép múltunknak int homálya.
S elszállt boldogság helyébe jön, új varázsa.







EGY CSEPP


Egy csepp a tengerben.
Én az vagyok.

Egy csepp a tengerben.
Én is elfolyok.
Egy csepp, az vagyok,
és lassan elmúlok.

Egy kis fénysugár!
Még az vagyok.
Nappal is és éjjel is
álmodok.

Ha eltűnik a fénysugár,
már nem vagyok.
Sem nappal, sem éjjel,
már nem álmodok.







ELILLANT A SZERELEM


Elillant vágyálmok tombolnak bennem,
téged hívlak csillagfényben, Szerelmem.
Néha magányos órán Rád gondolok,
fájó szívvel Nélküled, Érted sóhajtok.

Bódultan hívlak, és veled álmodom,
forró vágytól perzselve vágyakozom,
káprázatos szemedet látni akarom.

Szerelemre hív lelkem, s fogom kezed,
meglelem újra arcodat, tekinteted.
Kábultan érzem szíved dobbanását.

Érzem selymes, puha hajad illatát,
gyönyörű szép szemed ragyogását,
szerelmes ölelésed szorítását,
szíved vágytól hevült remegését,
perzselő, mámoros csókod édességét.

Szerettelek! Itt hagytál a semmiben.
Szomorú álmom után nyúl a kezem.
Fájdalmas egyedül, Nélküled dobban a szívem.
Elsuttogom neved, fáj, itt élsz bennem.







ELJÖTT AZ ŐSZ


Eljött az ősz megint, eljött újra.
Langyos lett a nap sugara.
A fecskék, a gólyák útra keltek,
melegebb tájra költöztek.

Hidegen fúj az őszi szél,
hullik a fáról a sok levél.
A szegfű, a rózsa aludni térnek.
Tavaszig elszenderülnek.

Hűvös, ködös lett a levegő,
deres lett a határ,
elmúlt már a lángkezű nyár.

Színes ruhába öltözött az erdő,
bánatos könnyét hullatja a felhő.
Hűvös eső szitál a sárga lombra,
száraz falevél hullik a hajamra.

Eljött az ősz, eljött újra.
Langyos lett a Nap sugara.
Barack, alma, szőlő, szilva
kerülnek az asztalomra.

Kedvencem az alma,
Savanykás és szép piros,
ízletes és ropogós
beleszedtem egy szatyorba.







EMLÉK-KÉP

Amikor a szemed tükrébe
Néztem,
Fekete, fénylő csillag lett,
Az égen.
Rágondolni, perzselő szerelem
Édes játéka.
Gyönyörű évek, szép
Fuvallata.
Emlékedet most a föld
Takarja.
Tündöklő rejtélyedet most
Az sugározza:
Kísér a kép, aztán messze
Tovalebben.
A múltunk emléke marad
Csak a szívemben.







ESÉLY A REMÉNYNEK


A Lét tündöklő csillaga
Ékesen szárnyal éjszaka.
Magányában a szenvedés,
Csalódás, bánat, éhezés.

Eltűnt derű, jólét, remény
Ragyogása a merengés.
Csönd-lepel gyémánt könnye
Simogat, ha fényben jönne.

Alkonyat pírja szendereg.
Van esély, remény emberek!
Félelmetes a Messzeség!
Virraszt az egész nemzedék!

Néma bánat reszket szegény!
Álmodik jobb éltet mesém!
Esélyt adunk a Reménynek.
Álomból az ébredésnek.

Büszke magyar szó csilingel.
Zengi: nincs, ami bilincsel.
Tündöklő - fénysugár ragyog.
Ezüstholddal virrasszatok!

Remény oldala vígan repes.
Becsületes magyar, becses.
Kóbor lelke a mennybe vár.
Hazám jó híre vissza - száll!







AZ ÉLET ÉRTELME


A mi életünk egy ajándék,
amit Isten adott Nekünk.
Gyönyörű a fű, fa, táj, virág!
Emlékek, s múlt, csodavilág
szépségeivel ébredünk.

Vagyunk, érzünk, szeretünk, élünk.
Egy perc, s túlvilágba érkezünk!
Életünk álmát látni
akarjuk megvalósítani
különlegeset alkotni
bölcsességgel tudást követni
a szebb, jobb létet keresni.

Érzelmeinkben mindenkor
győztesek akarunk lenni
szenvedést kívánjuk elűzni
s boldogok szeretnénk lenni!

Fogadjuk el úgy a világot,
amilyen, s amit Isten adott!
Aki tud szeretetet adni,
tud szeretetet fogadni,
az életének van értelme!







ÉLETÜNK EGY TARKA RÉT


Életünk
egy
tarka rét,
ahol
minden
virág a Tiéd.
Hogy mennyi
marad belőle?
Tőled függ,
hogy mennyit
tépsz le belőle.










GYÖNYÖRŰ A TERMÉSZET!


Óh Istenem!
De gyönyörű a természet!
Uram, a szép alkotásod körbevesz!

Te adtad
nekünk e paradicsomot!
A gyöngyharmatos bokrokat,
A fényben ölelkező lombos fákat,
Az ágain daloló pacsirtákat.

Cinkék, fecskék,
most daloljatok szépen!
Madarak és Fák Napján ékesebben!
Titeket csodál sok ember, s a világ!
Ha nem lennétek, üres lenne a táj.

Nem lenne fű,
lepke, bogár és virág.
Nem lenne tűzifa, bútor, asztal, ház.
Az erdei állatoknak otthona.
A madár sem dalolna nekünk soha!

Hálát adunk
Neked Istenem a fákért,
Madarakért, gyümölcsökért, virágért.
Ezért a szép földi paradicsomért!

Csicseregj kis
fecske, dalolj pacsirta!
Fájdalmas dalodat, mindenki hallja!
Emberek! Óvjátok a természetet!
Ne pusztítsátok a fákat, réteket!

Ne bántsátok
az erdőt, madarakat!
Régi természetet hozzátok vissza!
Fohászát, a pacsirta így dalolja.







GYÖTRŐ MAGÁNY


Naponta gyötrő, magányos, árva csönd.
Eltakarja a komor, sötét, sűrű köd.
Zuhog a legyőzhetetlen. Fáj a múlt.
Félhomályba ér, úszik az életút.

Vállaimon mély, hasadó emlékek.
Siető, kapkodó keserűségek.
Homályos múlt, alkonyi szürkeségek.
Nem kívánt gyümölcsök, szerelmek.

Gyönyörű szépnek látlak, emlékképek.
Gyötrő magány, mély érzelmek, emlékek.
Elsöprő, reszkető, igaz érzések,
Felvillannak. Legyőzhetetlen a múlt.

Az erőfeszítésektől lángra gyúlt.
Mégis, gyönyörűnek látlak, régi múlt.
Izzó tűz, a feltörő érzelmektől.
Remeg az önszántságtól, reményektől.

Álomba burkolt emlékkép sugárzik.
A lelkembe fájdalmasan beléhasít.
A felismerés kemény és megrázó.
A dacom, a rosszat kiutasító.

Az idő megfakította a színét.
Leküzdve minden homályát, érzését.
Mégis, gyönyörűnek, szépnek látlak én.
Gyötrő magány, a múltammal élek én.







HAVAS ÚTON


Esik a hó, havas úton zúg a szél,
hófehér ruhában érkezett a tél.
Körülöttünk csend, minden fehér fátyol,
fagyos éjben fehér hópihe táncol.

Éjszakai fény sír, átölel a dér.
Talpunk alatt nyöszörög a csúszós jég.
Megvillan a későn kelő nap az égen,
hóbuckát söpör a szél a hidegben.







HOGYHA FECSKE LENNÉK


Hogyha fecske lennék,
szépen énekelnék.

Hogyha virág lennék,
folyton folyvást nyílnék.
Minden háznak
dísze, szépe lennék.

Hogyha én szél lennék,
minden házba befütyülnék.

Hogyha szellő lennék,
lágyan, lassan fújnék.
Minden embert simogatnék.

Hogyha csillag lennék,
sok szobába beragyognék.

Hogyha én Nap volnék,
Rád is jó melegen sütnék.
Szép csillaggal világítva
sok embert boldoggá tennék.







HÓ SZOKNYÁJÁT


Hó szoknyáját a deres köd lengeti,
hópehely száll, ragyogását festi.
Süvölt a szél, jég szikra az ágon,
őszkaput zár jéglakat a fákon.

Fehér ködös hópihe hull a tájra,
a hideg Hold a dér táncát járja.
Tapadó jégpáncél ül az ágra,
s virágja, ébredő tavaszt várja.

Köd fátyolos éjben hópelyhek szállnak,
a tél havát szertehordja a szél.
Dermesztő a jég madárnak, fának.
de ha kikelet oson, elfut a tél.

Ezüstport szór a tél dermedt ruhája,
hócsillag derengő éjszakája.
A hideg Hold árnya fénnyel játszik.
gyöngyház égen, csípős köddel fürdik.

Fehér kesztyűt húz a téli éjszaka
jégtörő szél havas ajándéka.
Csillogó jégcsapok sípját fújja,
zúzmarás köd tükre, őszt álmodja.







HÓVIRÁG


Ébredj fel álmodból
tavasz hírnöke, kis hóvirág!
Dugd ki fejecskédet,
rázzad meg fehér csengettyűdet!
Jöjj, meleg napsugár!
Ébreszd fel a mélyen alvó fákat,
a szép virágokat!
Jöjj, kikelet! Hozz új ihletet,
új évszakot, hozz új csodákat!
Legyen új, tavaszi varázslat!







IBOLYA


Ibolya, ibolya, gyönyörű ibolya!
Erdőknek, mezőknek tavaszi mosolya.
Elbűvöl szépsége, kelyhének illata,
sok ezer kék bársony virágnak látványa.







ISTEN ORSZÁGA


Van egy csodálatos, gyönyörű ország,
ember fia ide belépni nem tud, nem lát.
Ide nem érkezik busz, repülő és hintó.
Itt nincs földrengés, árvíz, örvény, itt nincs ajtó.

Itt nincs bánat, elmúlás csak öröm, s kacagás.
A lélek itt boldog, dicső ragyogás.
Isten országa az ékes, szép hajlék.
Ilyen ragyogó helyre senki nem jutott még.

Göröngyös életutunk, egyszer véget ér.
Lelkünk ide száll Istenhez lelki békéért.
Tündöklő úton vezet a menny országába,
a mindenségből a fény, nyugalom honába.

Itt számadást adunk cselekedeteinkért.
Jutalmat, békességet kapunk jóságunkért.
Isten országa Te szép, csodálatos ország!
Mennyei fény örökké égő, ragyogó láng.







ITT VAN AZ ŐSZ


Itt van az ősz,
ismét látom.
Kopasz ágak
lettek a fákon.

Nem dalol lombján
a kismadár,
elköltözött
máshova már.

Hidegebb sugarát
ontja a Nap, s
lágy sugara
nem simogat.

Gyümölcsökkel
pompázik a kert,
alma, szilva, szőlő
integet.

Búcsúzunk a
virágos nyártól,
a fürdéstől,
a nyaralástól,
a virágoktól.

Az eső esik,
a levél hullik,
a tél lassan
közeledik.







ITT VAN A TAVASZ


Itt van a tavasz,
melegebben
süt a Nap.
Hóvirágok
kandikálnak,
a hó alatt.
Fehér kis
csengettyűjét
megrázza,
s elszáll
minden virágnak
az álma.
Ébredezik
az ibolya.
Szép kék
szemét
lassan kinyitja.
Felkelti
a jácintot,
a gyönyörű
virágot.
Aztán sorra
nyílnak a
virágok.
A sokszínű,
szép, tavaszi
virágok.







KARÁCSONYI CSILLAG


Karácsonyi csillag
ragyog az égen.
Fenyőág csillog
a gyertya fényében.
Itt van, eljött a szép
karácsony este.
Jézuska született
Betlehemben.
Cseng- bong
a harang szava,
imádság száll.
Lelkünk szikrája
az öröm fénysugár.
Karácsony a
szeretet, békesség,
megbocsátás ünnepe.
Áhítat, boldogság
költözik a szívekbe.
Csillog-villog
a díszes karácsonyfa,
alatta a gyermekek
ajándéka.
Hideg éjszakán
hópehely szálldos,
karácsony,
a boldogságtól
varázsos.







KARÁCSONY ESTE


Fehér lepel hópihe hull a tájra.
Egy káprázatos csoda történt máma.
Didergő bokron
süvít, tombol a szél.
Sejtelmes dala egy kisdedről zenél.
Ünnepi köntösbe öltözött az erdő,
a zöld ruhás, a
büszke sudár fenyő.
Örvendezzünk ma, szentkarácsony este!
Isten Fia született Betlehemben!
Jászolyban fekszik,
rongyos istállóban,
imádott Üdvözítőnk, kis Jézuska!
Csillog-villog a zöld fenyőfa ága,
feldíszítették csillogó ruhába.
Tűhegyein táncol a gyertya lángja,
tüneményes fénysugár a varázsa.
Színes üveggömb
csillog, csengő csendül,
minden érző szív áhítatba merül.
Dicsőség legyen mennyben az Istennek!
Békesség, szeretet
az embereknek!
Fehér tájon dereng, szikrázik a fény,
csillag fényénél ragyog, táncol a dér.
Harang lágy szava
hív, tündököl az ég.
Karácsony est ragyog, muzsikál az éj.







A KÖLTŐ


Így csodásan csendülnek a napok, beleszőttem egy versbe.
Lábunkon elmúltak a fájó, égő sebek, szundikáló
kutyák szuszogása helyet ad az éjnek. Vagyunk mi költők.
Nyakunkra törő félhomályban sem roskad ránk a lánchíd.

Budára sok emlékünk csodával szőtt képzelettel csábít.
Szerencse vár ránk sok földi jó, roskadásig tele asztal,
flaszteres utcák nyoma kísér emlékezetes malaszttal.
Magasztal majd a jövő nemzedéke, a gazda marasztal.

Mert ajkadon fakadó bölcs szavak ünnepé válik nyílván
a sóhaj ezer kérdése csörgedez, az mind költő showja.
A kitaposott út selymessé válik bár fájó az élet

és minden szavunk fénylik, majd megért a világ nációja.
Behúzva testünk, békét, szeretetet várva, nincs miért,
megleszünk emberként, élhetünk gazdag s szegény egymás mellett.

Nekünk vannak sokszor fájó perceink, de másra is tellett.
Dalnokok vagyunk, meg kell énekelni a jót, a bánatot.
Nekünk hinni kell, múlt ködéből előre vinni a lábat s
így hasznossá válunk a hazának, s népének leszünk társak.







MAGYAR VAGYOK


Én magyar vagyok, magyarnak születtem.
Én magyar tájon, magyarul nevelkedtem.
Az én hazám Magyarország, egy gyöngyszem,
Ilyen gyönyörű ország sehol nincsen.

Fővárosunk Budapest, rá büszkék vagyunk,
történelme, hőseinkről mesél nekünk.
Piros- fehér- zöld magyar zászlónk lobog,
az ékes, dicső kardunk fénye csillog.

Sebesen folyik a Duna, a Tisza vize,
csodálatos a Balaton környéke.
A hegyek egymást ölelve magasodnak,
szőlődombokat, erdőket karolnak.

Aki látja, nem szabadul varázsától,
látványos szépségétől, vonzalmától.
Szeretlek Hazám, úgy mint mag a földet,
buzdító vágyat adsz és büszkeséget.

Te vagy örömömben, bánatomban velem,
muskátlis házaidat, földedet szeretem.
Lelkemben él a hazaszeretet, s hűség.
Magyarnak lenni büszke gyönyörűség!







A MEGTETT ÚT


Az életem legszebb pillanata,
a megtett út hullámzó valója
int a boldog múlt távlatából.

Megérintően szép a varázsa.

Megszürkült emlékeimtől duzzadt,
fájó, zaklató remény, elhamvadt.
Az elmúlt idő, kialudt érzés.

Rejtélyes kényszer a szembenézés.

Szorongva átélt, kémlelt változás,
álomtalan, éjjeli látomás.
Jött egy pillanat alatt, elküldöm.

Nyugalmat hoz a jelen, a sötét éj,
Már nem kínoz a fájó szenvedély.
A megtett út hullámzó valója
int a múlt s az emlék távlatából.

Megérintően szép a varázsa.







MÉG ÉRZEM


Még érzem
csókod, és tüze lángol,
könnyem hullatom a díszes fejfádon.
Gondolatban most barna hajad
lebben, s Hozzád bújok,
Te ölelsz,
csendesen.

A szemem
fürkészi a kemény hantodat,
ajkam megszólal, szívem megdobban.
Imámat küldöm százszor is
Tehozzád, de elválaszt
a föld,s Te némán
nyugszol
már.







MÉG FÉNYESEN ZENÉL


Még fényesen zenél
életem tengere,
felébredt remények,
éjek élnek benne.

Elég lesz nekem e
letépett képzelet,
csekély ébredés
szele érte kezemet.

Bennem élnek elrejtett
percek és csendek,
sebek, képek, élve
édesen mesélnek.

Véges lett egy rég
érzett meleg szeretet.
Keresem kedvesem
sejtelmes lelkedet







A MÚLTBAN ELMERENGVE


A múltban elmerengve magamba szállok.
komoly tekintettel a tükör előtt állok.
Őszülő fejjel az eltűnt időt keresem,
gyűrött, és hűvös arc, szembenéz velem.
Múltba felejtő vágy, ifjú szerelem,
szép emlékeim, vigasztaljatok! Öregszem.
Repül az idő, nincsenek szerelmes éjszakák
a boldogság, öröm órája int, tovaszáll.
A felém röpködő, megszépült múltam látom.
S lepkeszárnyon felkínálja régi álmom.
A boldogság újra eljött, s Őt megtaláltam.
Voltál szerelmem, barátom, társam!
A fájó ébredés ezt összetörte.
A boldogság a múlt emléke lett, örökre.







A MÚLT VARÁZSA


Rejtélyes emberi világom, lejárt múltam.
Elsuhant éveimről ma is, számot adtam.
Cammogó, nehéz léptekkel kóborlok.
A fejemben, mély, kusza gondolatok.

Tündöklő zsenge tavasz, virágos nyár.
lenge szellő, sok,csicsergő kismadár
veletek vagyok ismét. Rólatok álmodom.
A gyönyörű szép múltam elővarázsolom.

Gyermekévek, játszótársak és álmok
soha el nem múló emlékeim, vágyak,
reátok gondoltam ma. Igaz szívvel.
Elhamvadtnak tűnő, szép emlékkel.

Minden régi perc igazi csodavilág volt.
Életemnek legnagyobb tüneménye volt.
Iskola, házak, fák, kövek, bokrocska.
életre kelt emlékeimnek aranyló sugara.

Most eljött a búcsúzás, a könny pillanata.
Szólít a rettenetes idő, búcsúzok hát.
A szomorú ősz sürget, rám kiabál.

Ritka, szépvirágok, sárga őszi levelek!
Elmélázva, ábrándosan lépkedek.
Ám gondolatban, mindig hazajárok.

A sárga levelű fa alatt állok.







NYÁR


Piros, sárga, fehér rózsa,
Kinyílott a hajlékomban.
Integet a kék szarkaláb.
Táncot jár a körömvirág.
Tarka lepke röppen, erre száll.
Hívja, várja a sok virág.
Muskátli az ablakomban.
Kamilla az udvaromban.
Minden virág ontja illatát.
Beköszöntött a meleg nyár.







NYÁRI FOHÁSZ


Meleg nyári napsütés, eső
Érleld a gyümölcsöket!
Tápláld az igaz szerelmeket!
Növesszél tarka virágokat!
Természet, tápláld a földünket
Fénnyel, esővel, napsugárral!
Adjál mindenféle földi jót!
Bőséggel teli ennivalót!
Virágot, szeretetet, jóságot!
Télen pihensz, s tavaszt várod,
Újévben, új fohászunk hallod.







NYÁRI VARÁZS


Zöldellő lombokat érlel a nyár,
gyönyörű dallal köszönt a madár.
Tüzes napsütés ereje tombol,
megpihenni jó a zöld pázsiton.

Kék Balaton lágy vize csalogat,
varázsával hívja a párokat.
Virágos tündérkert a természet.
Gyönyörű! Érleli a szerelmet.

Szerelem tüze izzik a parton,
öröm sugárzik szívünkben s arcon.
Napsütötte arcunk fénylik,
A kertben rózsa, szegfű illatozik.

Szerelem, boldogság évszaka vár.
Virágpompás, gyümölcsös, szép a nyár!







OLYAN VAGYOK


Olyan vagyok, mint a fagyos, hideg szél,
a hidegen zúgó, kőkemény tél.

Olyan vagyok, mint az elszáradt kóró,
a rügyet nem fakasztó, kódorgó.

Olyan vagyok, mint az őszi falevél
varázsa, lehulló koronája.

Olyan vagyok, mint a szép tarka rét
színes virága, tüskés koronája.

Olyan vagyok, mint a vidám őszi dal
a zuhogó, hideg őszi esőben,
a nyári álom a szerelemben.

Olyan vagyok, mint a márciusi
tavaszt hozó, melegedő gyenge szél,
életre keltő gitár, mely csak zenél.

Olyan vagyok, mint a forró, tüzes nyár,
melyet gyakran éget a napsugár.

Olyan vagyok, mint az aranyszínű
pillangók, az idő szárnyán eltűnt
élet, fátyolos, ködös hajnalok.







A PERC MUZSIKÁJA


Álomszép reménnyel kóborol a perc muzsikája.
Képzelet habjait verdesi hömpölygő hulláma.

Különös mámor lángja lobban a múlt rejtekén.
Szerelem gyöngye csillogó köntösben, földi remény.
Rózsa virít a kék ég mezején, lágy a holdfény csókja.
Elvarázsolt tűnődés már a fénylő csillámpompa.

"Ó, elmúlt árva életem, olyan
Fénnyel ragyogsz ma át a tiszta esten,"
Szólongat ezernyi szép tünemény
A nyughatatlan, szikrát vet a szívem.

Lebegő szárnyán ragyog a végtelen sziklája,
Égi lángot vet titkos fénye, a rózsafátyla.
Földi sóhaj száll, ring a csillagporos aranyhajón.
Ékes vitorlája káprázik az ezüst habon.

/Két sor idézet: Tóth Árpád verséből/







RÉGI EMLÉK LETT


Ködös hideg őszi táj lett a szívem.
Vágyam utána elmúlott, nem érzem.
A lelkemben tátongó űr van csupán
régi szerelem, régi álom lett már.

Régi érzést ringat az édes szellő.
Nem, nem szabad fájnia,nem, Ő nem jő.
Mindent elégettem én, ami fájhat.
szétszaggattam én minden cérnaszálat.

Nem perzsel már többé a vágyakozás,
kihalt lelkemből a múlt, a várakozás.
Arca mosolyát nem tudom feledni,
halvány emlékét őrzik szép perceim.

Hold világít hidegen a lelkemben,
Elfelejtett percek jutnak eszembe.
A múltból visszajön álmaim fája,
Álom felleget kerget köddé válva.

Minden édes perce múló pillanat,
a szertefoszlott szerelmünk elsuhant.
Még vannak könnycseppek, fájó éjszakák,
lelkem békére talált, s vár megnyugvást.







RÓLAD


Rólad álmodtam ma éjjel,
hozzám jöttél szerelemmel.
Jöttél felém, megcsókoltál,
szép szavakat suttogtál.
Aztán véget ért az álom,
szomorú lett a valóságom.
Nem talállak ott, ahol voltam,
csak emlékképek játszadoznak.







A RÓZSA


Nyílik már a vörös rózsa,
bársony szirmán a harmat csókja.
Piros kelyhét a Nap nyitotta,
rálehelt az alkony pírja.
Tüskés ágát eső növelte,
s levelét fény fürdette.
Szeme bíbor színben izzik,
szépsége szememben sugárzik.
Piros bársony feslő szirma,
díszruhája illatát ontja.
Testvére a fehér és sárga rózsa,
mind a kertem koszorúzza.
Piros, fehér, sárga rózsa,
belekötlek egy nagy csokorba







SOHA NEM FELEDEM


Nem feledem.
Emléked él hangtalan szavakkal,
álomszerű pillanat feldereng imádsággal.
Te voltál boldog óra, hajnalom és reggelem.
Nélküled sivár minden, boldogságom nem lelem.

Rád találtam,
de álom ringat a végtelenben.
Jó lenne hozzád bújva sétálni a napsütésben.
Felidézem cseppnyi múltunk gyönyörű napjait,
könny ízű gondolat kíséri álmom perceit.
Hívnálak, de csak a csillag ragyog esti fényben,
már nem vagy, de élsz még a fájó, érző szívemben.

Rád találtam.
Nekünk egyszer találkozni kellett.
Soha nem feledem lényed, engem csak ez éltet.
Te voltál a legszebb gondolat,mely ragyogott, mint a Nap,
a legnagyobb erő, hatalom, amit ember kap.
Szemed ragyogása lelkem tengerét érlelte,
csodálatos érintésed a szívem perzselte.

Rád találtam
egyszer, de elmentél messze, tova.
Selymes fuvallat volt hangod puha bársonya.
A boldog éveket köszönöm, soha nem feledem.
Hiányod fáj. Nélküled boldogságom nem lelem.
Köszönöm, hogy Voltál, szerettél, s fogtad a kezem!
Emléked soha nem fakul, soha nem feledem.







SOHA NE MONDD


Soha ne mondd,
Hogy a zimankós tél után
Nem jöhet a lágy szellő,
Hogy a bánat után nem jöhet
Az öröm, a boldog jövendő.

Soha ne mondd,
Hogy a kisgyermekkor után,
Nem jöhet a gyönyörű ifjúság,
A szorgos munkával nem jöhet
A jólét, a gazdagság.

Soha ne mondd,
Hogy Magyarország nehéz életében
Nem jöhet egy jobb korszak,
Mert Mátyás király utódai egyszer,
Igazságot osztanak majd.

Soha ne mondd,
Hogyha vége lesz a nyárnak,
Hogy Ránk csak hideg napok várnak.
Nemzetünk sorsa felvirágozik majd







A SZERETET GYÖNGYKAPUJA


,,Száll az este. Hollószárnya
Megrezzenti ablakom,"
Elmerengek. Szép varázsa
Elsuhan a múltamon.

Sebes sóhaj szellők szárnyán,
Búgó hangján, égen cseng.
Gyöngyházfényű csillag láttán
Eltűnődőm. Éjben leng.

Élet utunk, múlt ködében
Aranyozott márvány kert.
Halvány holdsugár ölében
Röpke képzet árnyán megy.

Rögös éltünk ragyogásán,
Örvény, jaj, öröm húrja.
Rabul ejtő napok láttán,
Szeretet gyöngykapuja.

A vers első két sora idézet: Arany Jánostól







A SZERETET KULCSA


Ki mondja meg, hogy hova lett a szeretet?
Ki tudja, lángja miért kicsi emberek?
Már a gyűlölet annyi, mint az Óceán,
Temérdek öröm, jóság csekély emlék már.

Napfénye is kicsi lett, mint az esőcsepp,
Egyik ember a másikat, észre sem vesz.
Ha tündökölne a szivárvány sugara,
A nagyképűség barátságra változna,

Irigyből, segítőkész ember válhatna,
Ha tisztelnék, nem tépnék egymást szét soha!
Ha családban, szeretetnek lenne nyoma,
Mindenki tudná, mi a szeretet kulcsa.
Hit, Remény, Szeretet! Ezt Isten adta!







SZERETET PALOTA


Csodálatos a Szeretet - Palota.
Szívem mélyén van ez az ékes csoda.
Emlék - szökevénynek látvány játéka
Pompás, izzó lángja lelkem csábítja.

Nem rejthet el titokban a káprázat!
Egy pillanat volt a látás varázslat.
Lényed, amely tovatűnt a szirteken,
Fénye tündökölt, majd elszállt fénytelen.

Vágy lepkeszárnyán reszket a harmatcsepp.
Reménytelen felleg várán a legszebb!
Csillogó ösvényen lángol egy parázs,
Lelkem cirógatja a szívdobbanás!

Ezüst fényben lebeg a kedves, ékes emlék.
És semmibe hullott. Jött az üresség!
Az alkony szép szivárvány dala lüktet.
Bársonyos, kék ég, virágesőt ültet.

Szívem remeg. Eltűnt mámor, ragyogás!
Suhan az élet, mely sokszor volt csodás!
Messze aranylik a rejtett, csábos fény.
Az emlékek fényében Veled szállok én!







SZÍV HÚRJÁN TÁNCOLÓ SZÍV


Ne! Soha ne kérdezd a lüktető, táncos szívedet,
Hogy ,,kivel táncolod végig"az egész életedet!
Ha csillogó köntösében zeng a magasztos ének
Az alkonyi éj felhőjén különös mámor éget.

Ha a múlt bilincse zenél, csillogó a pillanat
A rózsaszárnyú pillangó suttogása megmarad.
Felé áradó néma vágy vadul perzseli fátylát
Forró lángja fellobbantja a csillagéj kárpitját.

Őszi felleg diadalmas mosolya nyugvó tenger
Képzelet óceánján szilajtáncot lejt a szíven.
Valóságos pillanat, a szívben rejtőző sóhaj
Márványlépcsőkön áradó lenge szellővel suhan.

A szív húrján táncoló mámoros szív vadul lüktet.
Titkon elragad, ragyogó égbolton zeng az ének.
Szivárvány alkonyi fátylán köszönt a harmat csókja
Álomkertben szép az élet, zeng muzsikája, dombja







TAVASZVÁRÓ


Édes tavaszi álom,
ékes kikelet, tavasz.
Ébredj fel mély álmodból!

Csicsergő madarak dala,
csörgő patakok zaja,
Vidám gyermekek kacaja;
integetnek Teneked,

Ékes kikelet, tavasz.

Sima, tükrös szivárvány,
huncut felhők az égen,
tarka virágok, lepkék
a zöldellő mezőben
integetnek neked,

Ékes kikelet, tavasz!

Epekedve hívlak, várlak.
Ébredj fel mély álmodból!

Ékes kikelet: szép tavasz.







TE VOLTÁL


Te voltál az őszi Hold az éjszakában,
Fénylő, szép csillag az égbolt otthonában.
Harmatosan zöld mező a lankás völgyben,
azúrkék színű, édes víz a tengerben.

Te voltál a csodálatos, röpke, lágy szellő,
szíved a szívem fölött volt tündöklő.
Villámröptöd visszfénye gyakran visszajár,
Saslelked a végtelenséget szeli át.

Csillagfényben, karjaidban ébredek.
A szívednek vágytól hevült remegését,
eltűnt szerelmemet hiába keresem.







TE VOLTÁL NEKEM A HAJNAL


Te voltál nekem a hajnal, s szerelem.
Szerelmedet, a szavadat keresem.
Lelkem hangtalan, merengve szendereg,
Sejtelmes hajnalt, nevedet szeretem.
Szerettem a tavaszt, tenger szemedet,
Selymes arany hajadat, a kezedet.
A nagy szerelmet melletted kerestem.
Szavad megérintett, vártalak eleget.
Sejtelmes hajnalt, nevedet szeretem







TÉLI TÁJ


Jégvirág csillog a
téli fákon,
Jégtócsák állnak
az utcákon.
Befagyott zárak
a kapukon,
Síkos úttest
az utcákon.

Dér lepte bokrok
fehérlenek,
emberek fáznak,
beöltöznek.
Bundát, sálat, kesztyűt
sapkát mindenki
magára húzza,
csak a szeme,
orra hegye
van szabadban.

Hópelyhek szállnak,
fehér leplet
borít a tájra.
Hideg időben
bemegyünk a jó
meleg szobába.







TÉL VAN


Tél csikorog, a jégvirág táncol,
fehér csend honol a fagyos tájon.
Hideg szél fúj a didergő fákon,
zúzmarát ringat a havas ágon.

Hó szitál, selymesen hull a tájra,
hideg holdtükör száll az ég boltjára.
Alszik a mező, alszik a föld is,
köd bolyong, hűvös a sötét éj is.

Tél után kopogtat a kikelet,
jön a tavasz, legyőzi a telet.
Minden múló lesz, és szertefoszlik.
A természet éled, a föld nem alszik.

Lesz rügyes fa, s jön a napfény, ragyogás!
Beköszönt a tavasz, a megújulás.







VERSÍRÁS


Játék a szavakkal,
ha verset írok.
Pappírra íródnak
a kusza gondolatok.
Játék a szavakkal,
versben játszom.
A magány, a vágy
lesz a társaságom.
A szavak bíztatnak,
hozzám beszélnek.
Kis és nagybetű
értem versengenek.
Elég rendet tenni
a betűrengetegben,
Állnak sorban,
mint a közértben.
Előjön az erdő,
a virágos mező,
a csicsergő fecskék,
a szerető emberkék,
a nagy szenvedélyek.
Le kell írnom rögtön
gondolataimat,
nehogy elfelejtsem.










VIHARKÉNT ROHANÓ PERCEK


Olyan vagyok,
mint az őszi fa,
Magány a lelkemet igába vonja.

Emlékkép a múlt,
bennem forrong,
Sorsom rejtélye bennem bolyong.

Megcsillanó
könnycsepp
van a szememben,
Lelkemnél nem felel a kérdésekre.

Legbelül a
Kimondhatatlan
messzeség, a nem látott jövő,

A viharként rohanó percek,
A szívemben a titokzatos fények.

Évek, árnyéka bandukol már

Vagyok még, kérdés meddig csupán?

Olyan vagyok,
mint az őszi fa,
Magány a lelkemet igába vonja,
Szél a hajamat
lágyan simogatja.







VIRÁGCSOKOR


Zöld erdőben,
zöld mezőben
kék búzavirág,
piros pipacs
díszlik.
Holdfényben
a bánatom,
az éjszaka
csöndjében
eliramlik.

Piros rózsa,
sárga rózsa,
kinyílott a
hajlékomban.
Fehér-lila
orgonával,
belekötöm
az egészet
Neked egy
csokorba.

Régi, forró
szerelmünket
belepi e színes
virágcsokor,
Emlékezni
a múltra,és Rád,
olyan jó volt.







VISSZAVÁGYOM HOZZÁD


Lágy szellő simogat a lombos ágon.
Harmat bólogat a füvön, virágon.
Madár és pillangó száll bársony szárnyon.
Színarany nap ragyog felhőfoszlányon.

Piros, érett cseresznye, meggy csalogat.
Kertbe finom ízű eper hívogat.
Virág, gyümölcs, bódító illat átfon.
Cirógat a meleg nyári varázson.

Rád gondoltam most e gyönyörű nyáron.
Virággal borítottál rég, ezt látom.
Visszavágyom hozzád álom fohászom.
Szivárvány éjszaka, most is Őt látom.











 
 
0 komment , kategória:  Szabó Kila Margit  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2021.11 2021. December 2022.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 311 db bejegyzés
Összes: 4289 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1976
  • e Hét: 8353
  • e Hónap: 1976
  • e Év: 556303
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2021 TVN.HU Kft.