Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 24 
Bartal Klári
  2016-11-18 16:54:57, péntek
 
  Bartal Klári...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ......... 2016-11-17 , 0:09 .





Bartal Klári - A csókavőlegény

(Zádornak)


Csókai csóka úr
Mit gondolt magába?
Asszonyt ment keresni
Hetedhét határba.

Unta, hogy az ételt
Nincs, ki elé rakja,
Frakkját fényesítse,
Fészkét csinosítsa.

Nem kell, csóka legyen,
- Cserregte nagy hévvel -
Csak épp rendelkezzék
Egy szép előnévvel!

Körösztül repülte
Ungot és a berket,
Kereste, méltó párt
Vajon merre lelhet.

Szép Erdélyországba
Röpítette szárnya,
Farkaslaka mellett
Megpihent az árva.

"Farkaslaki farkas" -
Szépen hangzik neve,
De csókához bizony
Nem illik sehogy se!

Farkas, hogyha éhes,
Megenné a csókát,
Talán meg se érné
Saját lakodalmát.

Tovább röpült árván
A csókai csóka,
Csóktalan, cserregve,
S lecsüccsent egy tóra.

Vargyas község mellett
Varjúnép serege
Váltig azt károgta:
Ez az ősi neve,

Elírták csak régen
Azt az anyakönyvben.
No, de bizonyítni
Nem lehet ezt könnyen!

Pedig jó frigy lenne
- Gondolta a csóka -
Két fekete madár!
S lenne szép fióka!

Csókamadár búsan
Újra szárnyra kapott
S messze hagyván Erdélyt,
Másutt próbálkozott.

Így talált Verebre
Velencés tó mellett.
Verebek serege
Menten ott is termett.

Csiviteltek: Csip-csip,
Jó, hogy itt vagy, csóka,
Régen vártunk már az
Úri hódolóra!

Törleszkedtek hozzá
Tolluk fölborzolva,
Csőrük kiélezve.
Kínálgatták sorra

Magukat a szép szál
Fekete legénynek.
De a szürkeségük
Nem tetszett szegénynek.

Így hát meg sem nősült
Csóka úr, a dőre -
Hóbagolyné lett a
Házvezetőnője.

Székesfehérvár, 2016.novemberén

Link

 
 
0 komment , kategória:  Bartal Klári 1.  
ismeretlen szerző
  2016-11-07 09:35:39, hétfő
 
  Bartal Klári...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... .........20 16-11-07 , 8:58

- Kérded, hogy vagyok?

Fáj a lábam, fáj a vállam,
A csontjaim, mind ahány van.
Csípőmet ki kell cserélni,
Így tovább nem lehet élni.

Izületeim is fájnak,
Gyógyszert arra nem találnak.
Vérnyomásom ugrál fel s le,
Már nem tudom, mit vegyek be.

Szívverésem arrythmikus,
Belőlem él a patikus.
Gyomrom is fáj, de nem félek -
Losec, Zantek amin élek.

Allergiám néha kitör
És olyankor nagyon gyötör.
Tüdőm hörög, orrom folyik,
De percek múlva elmúlik.

Hajam hullik, erem tágul,
Szürke állományom lágyul,
Lassan minden politikus
(Ha köcsög is) szimpatikus.

Munka helyett, ha henyélek,
El is hiszem, hogy jól élek.
Nem írok és nem olvasok,
TV-től az agyam mosott.

Szemnyomásom nincsen rendbe',
Csöpögtetek reggel, este.
Minap orvosom keresett:
Vörös vérsejtem lesett.

Mivel a súlyom is csökkent,
Azt mondta: ő is meghökkent.
S hogy nincs tumor a belembe?
Bekukkantott a belembe.

Mindezeknek ellenére
Igazán nem panaszkodok,
Köszönöm a kérdésedet,
ÉN MINDIG NAGYON JÓL VAGYOK!



 
 
0 komment , kategória:  Bartal Klári 1.  
x
  2014-04-22 23:57:38, kedd
 
  Klári Bartal...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... .......... ...... ..........2014-04-22 , 20:49

Bartal Klári - Ünnepek után

Ifjúkorom legmerészebb álmai sem terjedtek odáig, hogy valaha keresztül-kasul utazgatok az öreg kontinensen. Ne szépítsük a dolgot: mire elmúltam annyi, amennyi - hát amolyan világcsavargó vált belőlem. Március idusa még itthon ért, a Húsvétot meg már a neuchateli-, majd a genfi tó mellett töltöttem. Kedves és kellemes ünnepek voltak ezek, nem csupán a családi, rokoni összefutás, hanem az eddig türelmetlenül várt s most hirtelen kirobbant kikelet miatt is. Aztán meg egy kis kegyelet is volt benne: végzős francia-szakos tanár apám egy csúnya tüdőgyulladás után, 1936-ban, ifjú vőlegényként Lausanne városába érkezett. Itt erősödött meg, s később a nemzetközi diáktábor tagjaként utat épített a Via Mala felé. ( Via mala - az volt az övék is. Évekig vártak egymásra anyámmal s a húsvéti eljegyzés után jött a csúnya betegség, ami majdnem meghiúsította házasságukat is. De összekapaszkodtak s megkettőzött erővel néztek szembe minden bajjal. Megtépázva ugyan, de töretlen szeretettel vészelték át a szennyes barna áradatot éppúgy, mint a vörös vérzivatart. Halálomig büszke leszek rájuk, amiért egyikben sem sározódtak be. ) A szüleim elmeséléséből ismert régi magyar tavasznak szinte folytatása volt ez a mostani Svájcban: a tarka színben pompázó primulák versenyt nyíltak a sárga violákkal, nárciszokkal és tulipánokkal, a magnólia virágai szinte fölényesen terpeszkedtek a forziciák ívesen hajló aranyágai fölé. A ragyogóan tisztára söpört városok április-szagot árasztottak s talán egyedül csak én éreztem, hogy valami mégis hiányzik az ünnep teljességéhez. A nagyszombati föltámadási körmenet, a sonka- és kalácsszentelés, a templomokból kitóduló ünneplőruhás tömeg. Az egyszerre megkonduló harangok vasárnapi örömujjongása: Krisztus föltámadt! Röviden: a tradíció és az áhítat. Az asztalok ugyan roskadoztak az ünnepi tálak súlya alatt, tojást is hozott a Nyuszi, a gyerekek kosarába is bőven került a világ legfinomabb ( és legdrágább ) csokoládéjából. Ünnep másnapján is nagy volt a vendégjárás, a tágabb rokonság tagjai, a barátok épp úgy látogatták egymást, mint otthon. Még a felnőttek is meglepték egymást valamivel. Ajándék volt bőven, mégis - úgy vélem - szegényebbek voltak nálunk: ismeretlen volt számukra a húsvéti locsolkodás. Kis- és nagylányok boldog izgalma, tanakodása, hogy vajon ki lesz az idén az első fiú, s az a bizonyos meddig marad majd. A boldog válogatás a hímes tojások között: melyik legyen a ,,nagy ő" jutalma. A sündörgés a mama körül, hogy milyen sütemény kerülhet a tálra és szabad-e, lehet-e most kivételesen valami itókát is kóstolni. A máskor oly' annyira elfoglalt leánykák segítsége, célozgatások a pogácsa, vagy a stangli sütésére. Huncut nagybácsik szódásüveggel történő öntözései. Fiatalasszonyok tüsténkedése, hogy férjuram barátai megelégedettek, mi több: meghatottak legyenek a kínálástól. Ünnep múltán a férj kiérdemelt, dicsérő szavai. Büszke apák és nagyapák lelkes locsolóvers-okításai s a legénykék pirulva eldadogott, vagy eldarált köszöntései: ,,Nesze hát, rózsavíz, gyöngyöm, gyöngyvirágom! Hol a tojás, piros tojás? Tarisznyámba zárom." Nagymamák meghatott várakozása a kölnivízzel kopogtató fiúunokákra. és a torokszorító boldogság, amit akkor érez az ember, ha az locsolja meg, akit szeret. Az ünnep varázsa. Vagy az elillant ifjúságé...

Norrköping, 2005. április
 
 
0 komment , kategória:  Bartal Klári 1.  
x
  2014-04-22 23:51:47, kedd
 
  Klári Bartal...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... .......... ...... ..........2014-04-22 , 20:49

Bartal Klári - Nem az én világom

A tiszta, napfényes belvárosi kávéháznak megnyitása óta állandó vendégei vagyunk. No, nem úgy értendő a dolog, hogy ott hetelünk, az ablakon át nézegetve az arra járó ismerős és ismeretlen városbelieket, vagy a szomszéd asztalnál ücsörgőket bűvölgetve: vegyék már észre jelenlétünket! De rendszeres sétáink között itt pihenünk meg egy igazán finom, habos, forró tejjel tálalt sima feketekávé mellett. Vásárlásaink, könyvesbolti kalandozásaink közepette is jól esik az ,,isteni nedű". Ha olykor-olykor kifutunk az időből, bizony bűnözni is szoktunk, elfogyasztván egy-egy hatalmas, reszkető töltelékű friss krémest, előre föloldozván magunkat a majdanii kisebb adag ebéd ígéretével.
Mondom: már-már szinte törzsvendégnek számítunk itt, amiről az ismerős pincérek udvariassága, a kedves pincérlány állandó mosolya is biztosít bennünket. Tartottunk már nagy családi összefutást is ezen a helyen, vasárnap délután szinte megszállva tízegynéhány magunkkal az utcai asztalokat, a fagylaltárus örömére s a magunk kényelmére, hiszen a kisvárosi modern lakások nem ilyen célokra épültek. Jól éreztük magunkat. Aztán (majd egy éve ) hirtelen változás történt. Először azt hitük: más is rokoni találkozót rendez. S hogy ez elmaradt, kíváncsiak lettünk. Lestük, vártuk, ki és mikor foglalja már el a számára fenntartott helyet.
Később már bosszantani kezdett bennünket a dolog és különböző időpontokban kezdtünk de járni, vagy komissiónk útvonalát úgy tervezni, hogy legalább ablakon keresztül fény derülhessen a titokzatos idegenek kilétére. Mindhiába. Végül nem bírtuk tovább türelemmel és rákérdeztünk: ki és mikor használja az általunk örökké üresnek látott helyeket. ,,Ó, külön fizetnek értük - hangzott a válasz - és naponta többször is ellátogatnak hozzánk az illetők." Ettől ugyan nem tudtuk meg az ,,illetők" foglalkozását, vagy nevét, viszont meglepett bennünket a dolog, a két legjobb asztalról lévén szó, mert azoknál bizony soha nem ült senki. Ha mégis, akkor az biztosan a király ruháját hordta, méghozzá nem is a bőre, hanem a húsa fölött. Míg aztán eljött március 15. és az azt követő vasárnap. Mise után hazafelé tartván beültünk kedvenc cukrászdánkba. A hideg böjti szélben már előre örültünk a forró kávé ígéretének. A teremben sokan voltak. Egyetlen üres asztalt találtunk csak, persze, a két rezerválton kívül. Kicsit bosszankodtunk is, hiszen csak a szerencsénknek köszönhettük, hogy lehuppanhattunk egy meleg sarokba. S ekkor ért bennünket a meglepetés. Igazi maffiózó külsejű férfiember tolatott befelé, vagy húsz évvel fiatalabb nő és két túltáplált, néma csemete kíséretében. A két felnőtt sem volt bőbeszédű. Kabátjukat ráhányva a ruhafogason rendben sorakozó holmik tetejére, öntudatosan foglalták el a mellettünk árválkodó ,,foglalt" jelzésű asztalt, azonnal elővéve újságjaikat. A napszemüveg-kinézetű óriási ókuláré mögül azok lapjait bűvölték, székükön hintázva. A család- (vagy egyéb) ,,fő" ujjaival pattintott a felszolgálónak, lazán leadva a rendelést. Az ifjabbaknak kihozott kelyhek mérete láttán már nem csodálkoztunk a gyerkőcök testsúlyán, de a blazírt pofa, amivel az adagokat fogadták, arcunkba kergette a vért. Úgy ültek ott, mindnyájuk fontosságának tudatában, mint akiknek számára teljesen logikus és érthető a dolog: ők itt az elsőbbrendű állampolgárok. A maguk 8-10 éve feljogosítja őket minderre - apuka pénztárcájával egyetemben. Hát, igen. erre sikerült már őket megtanítani. Arra is, hogy bejövetelkor egy köszönésre se méltassák az őket ,,kiszolgáló" személyzetet. Igaz, apukájuk lezser rendelését sem köszönték meg. Minek? Ez is természetes, ez is jár. Pénz Uramnak nagy az ő hatalma és erre nem árt idejekorán fölhívni az ,,utánpótlás" figyelmét!
Ma még csak egy-egy asztal az övék, örökbe. Holnap talán már összezsúfolódunk, mert a többség számára csak egy-egy hely marad. S holnapután kiszorulunk, másod- és harmadrendű állampolgárok. De ne búsuljunk! Az utcák elég szélesek és az ablakokon keresztül azért még bámulhatjuk őket!

Székesfehérvár, 2003.
 
 
0 komment , kategória:  Bartal Klári 1.  
x
  2014-03-27 19:13:27, csütörtök
 
  Klári Bartal...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... .......... ...... ..........2014-03-27 , 19:06

Bartal Klári - Pacsirtaszó
/ Koszorú Illyés Kinga fejfájára /

Hajnalodott. A levegő párás volt az éjszakai álomtól, a nap is törölgette még a szemeit, amikor a pacsirta dalolni kezdett. Halkan kezdte, mint az imát, majd egyre lelkesebb dicséretbe fogott. A havasokon fölemelte fejét a koronásszarvas, s az erdők fenyői is kinyújtóztatták sudár derekukat. Mintha minden könnyebb és szebb lett volna. Talán még az élet is. Legalább is így gondolta a napok óta fáradt ember, ahogy ásójára támaszkodva levette a kalapját. Gyönyörködött. Mert szép volt ez a dallam: hol fájni kezdett tőle a szíve, hol új erőre kapott. Mire esteledett s lankadtan hazafelé bandukolt volna, megint csak fölhangzott a dal. Trillázott, elhalkult, végül szinte harsogni kezdett.
,,De szépen mondod!" - hálálkodott az ember s már azt sem találta furcsának, hogy néha új, számára ismeretlen dallamot is hallott. Nem úgy az öreg nap."Ejnye, lányom!" - emelte föl félig hunyt szemét - Hallgatlak régóta. gyönyörűen dalolsz. Hanem mire véljem a szokatlan melódiákat? Ezeket én nem ismerem, de az odalent ballagó sem. Kinek énekelsz most? Idegeneknek? Maradj Te csak a rég megszokott nótáknál!" ,,Öregapó! - kacagott rá a pacsirta - Hát épp Te mondod ezt, aki válogatás nélkül ragyogsz mindenkire? Te ne tudnád, hogy a nóta is egyformán jár jónak és rossznak? Az egyiknek jutalmul, a másiknak
gyógyszerül: hátha megjavul tőle. S ha egy ének szép, hát miért baj az, hogy nekünk ismeretlen? S miért ne szóljon? Hiszen azért ének."
Az öreg nap belevörösödött a szégyenbe. Hát hogyne. Miből is gondolta, hogy okosabb a kismadárnál? ,,Te vénség - korholta önmagát. - kellett neked megint kioktatni valakit? Jobb, ha máskor hallgatsz!" A pacsirta pedig tovább dalolt. Szállt, szállt a hangja sokáig, nagyon sokáig. Az öreg nap hallgatta és nem mert szólni. Aztán egy napon mégis megtörte a fogadalmát:"Kislányom, nem lesz sok ez az ének? Nem fáradsz bele?" ,,Ugyan már! - hangzott a boldog válasz. - Hisz' ez a dolgom. S nézd, hogy örül minden a dalnak! Ilyenkor még a nehézfejű kalászok is az égre néznek s a lusta patakvíz is szorgoskodni kezd. Igaz, néha pihennem is kéne, de ha fölvidíthatok valakit, nem törődöm evvel." És énekelt tovább. Olykor--olykor eszébe villant az öreg nap tanácsa, érezte is, hogy talán meg kellene fogadnia, de ő csak énekelt tovább, mert ő a szívével gondolkodott. Aztán egy nap, a legszebben szárnyaló dallamba beleadta minden érzelmét s egy csodálatos trilla végén szárnyaszegetten bukott a földre. Kis szíve megszakadt, lehunyt szeme nem látta a feléje forduló ijedt tekinteteket.
A vén nap felhőkendőbe burkolta elsápadó arcát, amikor hiába próbálgatta melengetni kihűlt testét. És jött a Szomorúság, a keserű vénlány, özvegy nővérével, a gyászfátylas Bánattal. Tudták ők is, hogy nem segíthetnek, mint ahogy tudta ezt az orvos is, aki döbbenten és tehetetlenül állt a történtek mellett. De kézen fogta őket szelíd húguk, az Emlékezet: "Halljátok odafent a havasokban azt az anyát? Mesével altatja gyermekét: Valahol, messzi, Tündérkertben volt egyszer egy pacsirta. Hold leánya volt ő, unokája a napnak, s ha megszólalt, táncra perdültek a hideg csillagok..." Végigsimított a könnyes arcokon: "Ne ezt a pacsirtát gyászoljátok! Akire így gondolnak, annak az éneke nem volt hiábavaló, az a dallam soha nem vész el. Sajnáljátok inkább a botfülűeket, akik nem tudják megkülönböztetni a pacsirta énekét a varjak károgásától. És szánjátok a kérges szívűeket, akik azt állítják, hogy nekik nincs szükségük pacsirtaszóra! Mert földre húzza őket zsákmányolt gazdagságuk súlya. És soha nem érthetik meg a lelkek szárnyalását..."

Hessen, 2005. október végén
 
 
0 komment , kategória:  Bartal Klári 1.  
x
  2014-03-14 14:10:12, péntek
 
  Klári Bartal ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ........... .....2 014-03-14 , 12:35

Klári Bartal - Selyemruha, pikégallér

Késő este van, hallgatom a Kossuth-rádiót. Ilyenkor már ,,bejön" itt is, messze északon. A Krónika megy. Kíváncsi vagyok az otthoni eseményekre. A köztársasági elnökre hivatkozva közlik: a csehek bocsánatot kértek a magyaroktól a II. világháború utáni kollektív megbélyegzésért, csakúgy, mint a németeket, lengyeleket ért atrocitásokért. Mintha ezzel megoldottá válnék minden. Megdöbbenek. Hiszen pár órája csak, hogy z interneten azt olvastam: A magyar államfő nyilatkozata szerint a cseh miniszterelnök ( nem államfő ! ) tavalyi levele, melyben az antifasiszta szudétanémetektől kért bocsánatot, a lengyelekre és a csehországi magyarokra is ( vagyis nem minden magyarra ) vonatkozik. A szlovák államfőnek ugyanakkor mindez eszébe sem jut, sem a ma is ott lakókkal, sem az onnan kitelepítettekkel, vagy elhurcoltakkal kapcsolatban. Az pedig, hogy a ,,kollektív bűnösség" elvét idejétmúltnak, vagy tarthatatlannak vélik, úgy általában - hát bizony messze nem egyenlő a bocsánatkéréssel! Ahogy az ottani magyarok írásba foglalt egyszeri kárpótlási igénye sem jelenti annak múlt időben, vagy jelen pillanatban történő megvalósulását. Valaki vagy nem tud pontosan fogalmazni magyarul, vagy elkeni a dolgokat, netán be akarja magát hízelegni valakiknél. Valaki szerint már megint szebb a menyasszony. Valaki már megint szépít. A gondolkodó ember ilyenkor fölteszi magának a kérdést: De kinek az érdeke? Itt aztán megáll az ész - ahogy hajdanán mondották -, avagy égnek áll a haj. A képzelet pedig elszabadul...
Tavasszal és ősszel, a nagytakarítások, nagy lakásrendezések idején minden alkalommal elhatározom, hogy kiürítem a szekrényeket. Rég letettem már arról a gondolatról, hogy majd egyszer visszafogyok régi ancúgjaimba, nem is értem hát: miért őrizgetem őket. Ott foglalják a helyet, védőruhában, vállfán csüngve, a hordható holmiktól elorozva még a levegőt is. Neki is álltam nem egyszer a válogatásnak s aztán mindig elakadtam valahol, az emlékezéstől elpárásodott szemmel. Legutóbb a fiókrendezés közben, amikor egy fehér pikégallér került a kezembe, Istenem, ezt még Mamuka varrta nekem s Anyám hímezte ki! Karády - gallér - így hívták akkoriban, amikor még a nevét is bűnnek számított kiejteni a szép színésznőnek. A ruha, amivel viseltem, valamikor a ,,jobb napokat látott". Örököltem.

Sokáig a rongyos zsák fogságában várta szabadulását, de hát évek kellettek hozzá, hogy nagyocska lány legyen belőlem.. Mert azon a májuson, 1945 májusán csak egy kikerekedett szemű, 5éves kislány siratta Dél-Komárom vasútállomásán az ellenvonat kerekei alá került utazóládát. A Felvidékről kitelepített, a létbizonytalansággal szembenézni kényszerülő magyar családok mindegyike igyekezett fölkerülni az éppen üres, Budapest felé induló tehervonatra és a nagy tülekedésben egymás csomagjait taszigálták. Mármint azt a keveset, amit a győzelmi mámortól megvadult új urak engedtek elhozni az évtizedek, nem egyszer évszázadok során összegyűjtött, saját tulajdonukból. Mi is csak annyit hozhattunk magunkkal, amennyi egy parasztszekérre fölfért. S most még ebből a kevésből is megrongálódott egy Később derült ki, hogy ez az egy Mamuka és anya fehérneműit, ruháit tartalmazta. Selyem, lavable emprimè.. Ez utóbbit a mai nemzedék már nem is ismeri, némelyik áruházi alkalmazott is csak hallott róla. Pedig, Istenem, de szép anyag volt ez! Még most is érzem bőrömön a kellemesen hűvös tapintást és beleborzongok, mert levendulaillatot sodor felém a képzelet. De az maga volt a szomorú valóság, hogy a széttépázott ruhák már nem tudták ,,szolgálni" gazdáikat s csak az Isten, vagy a már egy régebbi világégést is megélő nagyanyám tapasztalata őrizte meg őket egy-egy zsák mélyén. S milyen igaza volt! Sudártermetű anyám ugyan nem tudta többé magára ölteni azokat, de nagyanya türdérujjai tizenéves unokájára hordható ruhát varázsoltak egy-két rongyból. Addig rakosgatta a konyhaasztalon a gondosan kiválogatott ép darabokat, míg senki nem jött rá, hogy nem új anyagból készült a szép nyári ruha. Sötétkék selyem volt, apró fehér karikákkal. Derékban elvágva, elöl gombos, rövid ujjas és hozzá a Karády-gallér.
Piros bőrövvel hordtam, amitől anyám fosztotta meg saját ruhatárát, névnapi ajándék ürügyén. Mire hordhattam, már volt szandálom is. Igazi, boltban vásárolt - nem amolyan apám-gyártotta, nyárfából farigcsált, gumiabronccsal megtalpalt. Hiszen a gimnáziumi évektől már csak egy év választott el és ránt tört a ,,jólét": apám is hozzájutott végre egy új zakóhoz, nagymama anyámnak kötött egy télen is viselhető, jól kibélelt kabátot s szétszedve a zabrálástól is megmenekült kecskebundáját, darabokból varrta, valódi, új és erős bélésanyagra. A selyemruha sokáig bírta, érettségi után egy évvel került volna újra a rongyos zsákba, ha anyám ki nem penderíti ,,megszolgálta a magáét" búcsúztatóval. Én azonban megsirattam. Pedig minden alkalommal eszembe juttatta azokat a napokat, amikor rám kényszerítették ,,örökségként". Ahogy bánáti nagymamám sem feledhette süllyesztő Singer varrógépét, vagy gyönyörű, dédmamámtól kapott ónémet ebédlőjét, anyám a kalotaszegi bútorait és ifiasszony korában Szegeden vásárolt festményeit, melyekre rákerült '45 májusában egy-egy leltári szám. ,,Szlovák nemzeti vagyon" - közölte velünk a kitelepítési paranccsal beállított tisztviselő és lobbanékony anyámat elzárással fenyegette, amiért az egyik festményt elkeseredésében földhöz vágta. ,,A szlovák nemzeti vagyon rongálása büntetendő." Azt is csak az Úristen tudja ( vagy még ő sem ), hogy az én babáim is miért kellettek az új hatalomnak. Felvidéki születési apám visszafelé nyelte könnyeit, mert egy férfi - főleg, ha magyar - nem szerez a győzteseknek külön örömet a könnyhullatással. Ingóságaink jó része ott maradt. Vissza sem kapták és bocsánatot sem kért sem tőlük, sem tőlem soha senki. Még csak fél-hivatalosan sem...
A népirtások, elhurcolások, kitoloncolások, megalázottságba belepusztulások ellenére vagyunk még néhány millióan. S ezek közül is még mindig voltak és vannak naivak, jóhiszeműek, csodavárók. Mint annyian a 2004. május 1-je előtt is. Pedig hát látniuk kellene: amíg a kollektív bűnösség elvét ránk sütő nemzetek vígan menetelnek az új, úgynevezett egységes birodalomban, amíg a benesi dekrétumokat vissza nem vonják, amíg a most álmodott, de várva-várt bocsánatkérés valóban és hivatalosan el nem hangzik, addig csak úgy érezhetjük magunkat, mint az elvadult nyáj, amelyet vigyorogva terel kéretlen pásztora az egyik akolból a másikba. A politikusok meg csak magyarázhatják a magukét: ,, mi úgy értettük; ez valójában annyit jelent; tulajdonképpen azt akarták kifejezni..." Nekünk meg tán nem kéne végre felébrednünk?


Norrköping, 2006. január


 
 
0 komment , kategória:  Bartal Klári 1.  
x
  2014-03-11 18:24:28, kedd
 
  Klári Bartal...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... .......... ...2014-03-11 , 17:50 .

Klári Bartal - Az áldozat

Hogy vére folyott, nem kímélték,
Ütötték, verték, ahol érték,
Kigúnyolták és megalázták.
Nem fogta senki sem a pártját,
Elítélte a saját népe,
Kiért folyt vére, verítéke,
S ő mégis, mégis megbocsátott.
Ereje fogytán nem kiáltott,
Csak felézett a magas égre,
Suttogó szavát ő sem értve:
,,Uram, ki mindezt látva látod,
Népemnek te is megbocsátod?
Ne büntesd nagyon vakságáért,
Egy nemzetet pár rongy fiáért!"
Az Öregisten rá mosolygott:
,,Fiam, a néped a Te sorsod!"

Székesfehérvár, 2014-03-11.

 
 
0 komment , kategória:  Bartal Klári 1.  
x
  2014-03-11 18:23:14, kedd
 
  Klári Bartal...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... .......... ...2014-03-11 , 17:50 .

Klári Bartal - Kiszámoló

,, Kisunyom, Nagyunyom -
Ha megunom, ott hagyom!"
Fellépek a jutafára,
Onnan meg egy holdsugárra,
Felhők fölött messze szállok,
Csillagomra rátalálok,
Onnan nézek lefele,
Hogy a világ kerek-e.

Székesfehérvár, 2014. február
 
 
0 komment , kategória:  Bartal Klári 1.  
x
  2014-03-09 12:54:58, vasárnap
 
  Klári Bartal ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ...... .......2014-03-09 , 9:42

Klári Bartal - Szegény Bernadett

Juhász Bernadett a szomszéd tanító lánya volt és 15 évvel idősebb nálam. A mi családunk nem sokat találkozott vele, mert szülei egy távoli város egyházi iskolájába járatták. Taníttatására egy vagyont költöttek, de a kislány nem érezte jól magát az apácáknál. Nem tud annyit hegedülni, amennyit szeretne - sírta - és a sok közös imaóra mellett nem jut elég ideje a tanulásra sem. Pedig ő úgy, de úgy szeretne jó tanuló lenni! A panaszáradat kölcsönös volt, a fehér fityulás nevelők megkövetelték a rendet és a fegyelmet, s mikor az egyik rajtaütésszerű ellenőrzésnél Bernadett tankönyvében filléres regényre bukkantak, betelt a mérték. Az elkeseredett anya hiába ígért fűt-fát a rend főnökasszonyának, a leányzó szűrét kietették. Hazaért hát befejezetlen iskoláival ,,nagylánynak" - ahogy családja mondta rezignáltan. Hiszen agyon nem üthették. Majd beletanul mellettem a háztartásba - sóhajtotta Juhász néni és arra gondolt, az 5-tagú családban jól is jön egy plusz kéz. Megyeszerte híres háztartást vezetett és a nagytakarításhoz, nagymosáshoz, vagyis a nehezebb munkákhoz alkalmanként könnyebben kapott segítséget. Olyan asszony mellé, akinek a keze alatt ég a munka, nem csupán dirigálni tud, a bért meg tisztességesen fizeti, - mindig szívesen mentek dolgozni a lányok. Az anyák is lelkesen küldték őket, hiszen ,,tanítóné asszonytól"örökké lehetett valamit tanulni. Hol egy szép horgolásmintát, hol egy divatos ruhafazont, vagy épp azt a csalafintaságot, hogy a semmiből is lehet ebédet készíteni, mert bizony Juhászék házatáját sem vetette fel a pénz. Meg aztán jobban el is kellett mondani neki mindent, mint saját szülőanyjuknak. ,,Jaj, tanító néni, a Jóska a kapuban nagyon megszorongatott ám, oszt nem tudom, meddig tudok neki ellent mondani" - hangzott el nem egyszer. Juhász néni egyenes, szókimondó lélek volt: ,,Bözsi, ne bomolj! Szólj anyádnak, hogy siessetek avval a lagzival, nehogy idő előtt kelepeljen nálatok a gólya! Tudod, apád szíjat hasít a hátadból. Vagy szóljak én nekik?" Törődött ő a mások lányával is. Hát hogy ne foglalkoztatta volna a saját lánya sorsa! Otthon tartotta, naponta rábízva valami feladatot. Nem nagy dolgokat, csak amennyit hasonló korú társnői vígan elbírtak. Nem úgy Bernadett, akinek ez nagyon nehezére esett. Szüleim ekkoriban többször találkoztak vele s később gyakran hallottam, hogy a leányzó maga volt a kétségbeesés, a fáradt lemondás megtestesítője, akinek örökké fájt valamije és a legkisebb munkától is órákig pihegett. Ha vendégek voltak náluk, csak csipegetett étvágytalanul és a kérdésre könnyteli szemekkel válaszolgatott. Szülei előbb-utóbb megunták a hangulatrontást és elküldték pihenni. Öccsei, az iker fiúk csöndben pukkadoztak az asztalnál és titokban fogadásokat kötöttek, mivel tölti idejét nővérük a hófehér lányszoba ágyán. Mert, hogy bármit is csinál, azt fekve teszi - ebben nem volt közöttük vita. Mindez azonban még az én születésem előtt történt és, mint említettem, csak hallomásból értesültem a történtekről. De jöttem, mert szólított az élet és velem együtt ( megkérdezésem nélkül és ellenemre ) jött a háború is, a frontváltásokkal egyetemben. Bernadett ekkor már tényleg nagylány volt és az éhes katonaszemek elől fivérei bújtatták. Aztán jött a ,,béke" is, a maga éhínségével, hallatlan szegénységével és népvándorlásaival, ,,B"-listáival, belső ellenségeivel és a veszteseknek kijáró megszállásával, majd megtorlásaival. Kevés család volt, aki ne gyászolt volna, és kevés volt a nősülendő fiatalember. Nehéz lehetett akkoriban lánynak lenni. Bernadett körül sem rajzottak az ifjak - hiába volt szép és fiatal. Az adóügyi jegyző kerülgette ugyan, de az egyéves udvarlás túl hosszú volt egymás kiismerésére. A fiút a tanítóék háztartása, társadalmi élete vonzotta, de melegágyi virágra nem volt szüksége. ,,Hegedűszóval nem lehet jól lakni, kezét csókolom" - jópofáskodott és arrébb állt. Nem kellett sokáig keresgélni - bőven akadt férjhezmenendő lány a tűzről pattant fajtából is. A szülők nem adták fel a reményt: ,,Ha a saját háztartását kell vezetnie, majd csak megváltozik" - reménykedett az anya és csak gondolatban tette hozzá: ,,De hol az a fiú, vagy férfi, aki ezt el is hiszi?" Az idő pedig szaladt. Az ikrek is felnőttek és érettségi után mindketten tanárképzőbe iratkoztak. No, az az érettségi, jobban mondva az ezen a napon viselt ünneplő nadrág is nagy szám volt! Szövethez akkoriban nem nagyon lehetett hozzájutni, meg aztán sokba is került. Hiába dolgoztak az ikrek nyaranként, a cséplőgép mellett összegyűjtött pénz nem sokáig tartott. Juhász néni azonban ügyes volt, sok ismerős családfő öltönyét fordította, alakítgatta fillérekért éveken át. A varrásoknál mindig maradt egy kis anyag, amit nem kértek vissza. A maradékokat most is addig rakosgatta, foltozgatta fonákjukon, vasalgatta ecetes ruhán keresztül, míg mindkét fiúnak összetákolt belőlük egy nadrágot. Nem lehetett észre venni, hány darabból készültek és az ikrek büszkén feszítettek benne. Bernadett a fiúk egyetemista voltával aztán végképp elkeseredetté vált. Komoly, megfontolt apja is megelégelte lánya viselkedését és akcióba lépett. Nem helyeselte ugyan a ,,kommendálást", ahogy ő nevezte, de más megoldást nem látott. Idős kolléganőjéhez fordult, akiről tudta, a közeli faluban tanít fogságból hazatért nőtlen öccse. ,,Ismertessük össze a fiatalokat, - mondta - hátha lesz belőlük valami. Egy meglett férfi talán hatással lesz az én lányomra is, az öcskösnek biztosan tetszeni fog a lányom. S ha nem lesz a dologból semmi, hát eltöltenek nálunk egy hangulatos estét. Ahogy a lányom ismerem, a széptevés, bókolás egy időre legalább boldoggá fogja tenni." Juci tanító néni kapott az alkalmon és összeismertette a fiatalokat. Az eljegyzés hamar megtörtént, Bernadett hangulata pedig megváltozott. Mosolygó arca láttán a szülők fellélegeztek, az ikrek pedig meglepődve tapasztalták, hogy nővérüket már nem érdemes húzni semmivel: egyszerre humorérzéke lett. Az esküvő is lezajlott hát és a fiatalok elköltöztek. A fiúk tanultak, az élet folytatódott, a szomszédok néha összeröffentek egy kis beszélgetésre. Ez idő tájt már 10 éves lehettem és engem sem hagytak otthon a látogatások idején. Akkor találkoztam először Bernadettel. Délután volt és hazajött pár órára. Fekete kendő fedte a fejét, pecsétes kabátot viselt és anyámat, aki százszor ápoltabbnak és fiatalabbnak tűnt nála, nénizte. Keseregve mutogatta kislánya fényképét, panaszkodott férjére és anyósára. Anyám szánakozva nézte, míg szülei röviden figyelmeztették, hogy ideje az indulásnak, ha még sötétedés előtt haza akar érni hozzájuk. Nehezen bár, de útra kelt, szinte vonszolta magát. Vontatott lépései, görbült háta egyértelmű vád volt a világ és a sors ellen. Ilyen egy kisgyerekes anya? - gondoltam és szilárdan elhatároztam, hogy történjék bármi, de belőlem soha nem lesz ekkora rakás szerencsétlenség. Hazafelé tartván megértettem szüleim beszélgetéséből, mennyire sajnálják Bernadettet. ,, Nem lett volna szabad ezt a kislányt férjhez adni" - mondta anyám és hozzátette: ,, Nem való ennek a törékeny teremtésnek az asszonyi élet." Ezen aztán elgondolkodtam: Mi az, hogy ,,asszonyi élet" és miért nem való az a törékenyeknek? Hiszen volt nekem olyan nádszáltermetű két-gyerekes tanárnőm, aki maga volt a megtestesült vidámság. Nem értettem az egészet. Apám meg csak hümmögött, nem fűzött kommentárt a dolgokhoz. Idővel el is feledkeztem minderről, csak néha kaptam föl a fejem, ha a szomszéd néni megemlítette a lányát. Föltűnt, hogy míg anyám a legnagyobb részvéttel kérdezősködött utána, saját családja röviden válaszolt: ,,Jól van. S ha nem, hát saját maga tehet róla. A férje rendes ember - becsülje meg magát! ,, Apámhoz fordultam értetlenségemben, mert éreztem, hogy anyámtól nem fogok kielégítő magyarázatot kapni. ,,A saját szülei csak jobban ismerik őt, mint anyád ,,- felelte ő elgondolkodva. Egy-két alkalommal aztán a férjet is láttuk. Ő is panaszkodni járt Juhász nénihez. Az asszonyra, aki órákig hever a rekamién s falja a Courths-Mahler regényeket, a színészmagazinokat, miközben kifut a nehezen kapott tej, odaég a rántás és a kicsi sírására az anyós rohan be. Amitől, illetve akitől aztán Bernadett idegrohamot kap és most már vizes ruhával a fején fekszik tovább. A takarítatlan lakásban a mosatlan edények halmaza fogadja a gyerekek zsivajától fáradtan hazatérő családfőt, aki legszívesebben már az ajtóból visszafordulna. ,,Mit tegyek?" - kérdezte anyósát. A válasz nem késett sokáig: ,, Adj két pofont a lányomnak!" Az ifjú férj letörten távozott. Erre nem volt képes. Inkább túlórázott, elvállalt a község - azaz tanácsházán is mindenféle munkát, hogy kevesebbet kelljen a családdal tartózkodnia. ,,Otthon, édes otthon!" Aztán elmaradozott, már túlóra, vagy külön munka nélkül is. Kolleganőit kísérgette, akik a magas, jóvágású, katonaviselt tanítót nem kevesellték. Az asszony pedig most már a férje hűtlensége miatt járt haza panaszkodni, szemükre vetve szüleinek a szerinte ,,rangon aluli" házasságát is. Körorvosról álmodozott, vagy jogtanácsosról, aki mellett cselédséget is tarthatott volna. Ilyenkor lelki szemei előtt megelevenednek olvasmányai szereplői. ( ,,Ah - szólt az őrgróf -, ha nem lennék érzelmileg régóta foglalt, én is beleszeretnék kegyedbe. Az ön gyengéd, művészi hajlamokkal megáldott természete azonban teljes odaadást érdemel. Jogtanácsosom, aki igazán kiváló ifjú, pont ilyen hölgyről álmodik. Higgye el, ő a legteljesebb tisztelettel fog közeledni kegyedhez, mely minden testiséget nélkülöz. Minden szeretetmorzsát hálásan fogad majd, melyet kisasszonyom nagylelkűen juttat neki." ) Ő, akiből hegedűművész lehetett volna, vagy tanár, mint a fiúkból, most házimunkát végezni és az anyósa rendreutasításait kell hallgatnia. És a gyerek! Hogy avval is mennyi gond, vesződség jár! S minden egyedül az ő vállán, mert a férje is csak kritizálni tudja, meg az anyósnak hisz el mindent. ,,No persze - vágta le Juhász néni a szóáradatot, miközben párjára, a kedves, széles érdeklődésű, őszülő tanítóra gondolt, akit sokan irigyeltek tőle s akit ő nem tartott kevésnek magához. - Lehettél volna művész vagy tanár. Ehelyett a világ lustája voltál. A házimunkát meg énhelyettem a római pápa végzi, a testvéreidet meg, veled együtt, a csipkebokor nevelte. Apádat a szél öltözteti, s a gondok nálunk maguktól szoktak megoldódni. De ha ennyire nehezen boldogulsz avval az egyetlen gyerekkel, hát add ide a kislányodat - majd én fölnevelem őt is!" Az angyali szépségű gyerek így került a szomszédunkba s lett a szeme fénye a nagyszülőknek. Aztán elrohantak az évek, mindannyian elköltöztünk. A régi szomszédokkal néha összefutottunk, de a rövid beszélgetések alatt Bernadett szóba sem került.
Évtizedek múlva kiderült: a hajdani fiatalasszonnyal egy városban élünk. Akkor már Dettynek hívatta magát s y-nal írta a nevét. Így tartotta előkelőbbnek. Elegáns volt és ifjúkoráról, férje származásáról új ismerőseinek akkorát lódított, hogy néha beleszédültem. Visszaemlékezéseiben szép jövő előtt álló művésznövendékként szerepelt, aki karrierjét önként áldozta fel családja jólétének érdekében, férjét pedig ( bár elhallgatta előneveit ) kirúgták az egyetemről. Könnyteli szemmel fogadta a meghatott hallgatóság sajnálkozásait s néha már magam sem tudtam eldönteni, hogy én emlékszem rosszul a múltra, vagy tényleg igaz a mondás: ,,Messziről jött ember azt mond, amit akar"? Lánya házasságát sikeresen szétdúlta, kapcsolatait rendre meghiúsította. Végül a kislány külföldre költözött s megszakított minden kapcsolatot szülőanyjával. Detty ( y-nal ) egy darabig szidta-átkozta a ,,hálátlan teremtést", majd minden dühét férje ellen fordította. Mindennapos veszekedéseiken az egész lépcsőház derült. Ha hangerővel, drasztikus megjegyzésekkel nem győzött, hát a régi trükköt szedte elő ismét: zokogva vetette magát fekhelyére. A ,,bűnös férj" , aki nem ütötte meg a mértéket
( és évtizedekkel ezelőtt az arra érdemes asszonykát sem ), napokig takaríthatott, főzhetett, bevásárolhatott és bűntudatos arccal szolgálhatta ki a mártír asszonyt, a részleges bocsánat reményében. Mert Detty ( y-nal ) változatlanul mártírnak érezte magát. Akit szülei rosszul házasítottak ki, mert nem szerették, mert elegük volt belőle és túladtak rajta. Akit az alávaló férj elhanyagolt, megcsalt s akinek most ott lóg a nyakán koloncként, öregen és betegen. Ráadásul még neki kell ápolnia is. A lakást nem az ő kedve szerint takarítja, a napi bevásárlásból is későn jön haza és semmit, de semmit nem csinál úgy, hogy az neki is tetszene. És szenilis! Már teljesen hülye és süket. Mindent elfelejt, de a régi dolgokra is rosszul emlékszik már. Az öccsei szintén. Azokkal meg van áldva! Egyik sem normális már. Emellett még fukarok is. Annyi a pénzük, hogy bele is fulladhatnak, de az Istennek sem adnának belőle. Ja, persze, neki is van pénze, mert spórolt. De közel sem annyi, mint a fiúknak. És aztán mit akarnak vele csinálni? A sírba vinni? Kutya kötelességük lenne a nővérüket segíteni. Azt sem tudatják vele, hogy merre járnak, mit csinálnak. Hogy felnőtt férfiak és a saját életüket élik? Nem mondja, hogy ne tegyék, de azért a testvérüknek beszámolhatnának a dolgaikról, mert az úgy illik. De nem baj, majd az Isten megveri őket. Mert neki most segítségre lenne szüksége, és azok sem törődnek vele. Bezzeg, amíg kicsik voltak, mindig hozzá mentek a bajaikkal. Mert az anyjuk nem foglalkozott velük. Neki kellett még a leckéjüket is kikérdezni. Ez a hála. És előkerült a mankó, amivel jól lehetett sántítani, mivel a kelleténél rövidebbre sikerült. ,,Szegény asszony!" - csóválták a fejüket értetlenül az új ismerősök, mint hajdan az én anyám is, amikor először hallották a panaszáradatot és szidalmakat. Aztán, amikor napirenden voltak a félórás telefonok, kezdték unni a dolgot. Férje dühöngött a többtízezres telefonszámlák láttán, de barátnőnkön nem fogott ki. Ez az egyetlen szórakozása - sírta -, a telefon. És még ezt is sajnálja tőle ez a vénember. Továbbra is ott csüngött a készüléken és egymás után csengette fel áldozatait, akiknek lassacskán fülükbe jutott, hogy Detty (y-nal) szájából róluk sem a leghízelgőbb jelzők hangzanak el. Aki segített neki valamiben, az rosszul segítette - nem volt köszönet benne. Ha mégis jól csinálta, hát a harmadik alkalommal pimaszul nem azt merte mondani, hogy más dolga is van! S ha többször is segített, miért nem tette most is? Érdekes, azelőtt ráért! Olyan már ez is, mint a testvérei - senkire sem számíthat az ember. A variációnak nem volt se szeri, se száma. Sokáig tartott, míg az emberek elkezdtek gondolkozni. De a békesség mindenkinek fontos volt. Elbújtak hát, s inkább nem vették fel a telefont. És senki sem tartott tükröt szegény asszony elé.
Aztán Detty (y-nal) fölkerült Szent Péter elé. ,,Remélem - mondta szokásos kioktató hangján - itt megfelelő helyre kerülök. Melletted akarok élni és veled együtt akarok mindenki felett ítélkezni." S szólt Szent Péter: ,,Akkor inkább a pokol! Én megyek..."


Norrköping, 2004.június

 
 
0 komment , kategória:  Bartal Klári 1.  
x
  2014-03-09 12:52:02, vasárnap
 
  Klári Bartal ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ...... .......2014-03-09 , 9:42

Klári Bartal - Gondolatok böjtidőben
Kedves, volt gimnáziumi osztálytársnőm hívott fel valamelyik este. Megköszönte az iskolánk fennállásának 125. évfordulóján általam készített csoportképet, melyet ( címét nem ismervén ) kerülő úton juttattam el hozzá. Kerülő úton - de sürgősen. Nem titkoltam előtte a gyorsaság okát. Elzúgott felettünk az idő; rég volt, hogy fájdalmainkat dacos nevetéssel titkoltuk. Az évtizedek lekoptatták rólunk fiatal korunk védekezését: a nemtörődömség látszatát. Már tudjuk, merjük nyíltan vállalni bajainkat, bár az is igaz, hogy a testi nyavalyák miatt kevésbé szégyenkezünk. Ráncainkat elfogadtuk - lelkünket néha még takargatjuk. A félelem, az ifjúkori rettegés kiolthatatlan; évtizedek óta csontjainkban él s még mindig megmérgezi álmainkat. Ébrenlétünk is riadt: ráeszméltünk, nincs már korlátlan idő előttünk, hogy mulasztásainkat pótoljuk. Mert vagyont ugyan legtöbben nem gyűjtöttünk, de mulasztást annál többet. Egy betegség, egy kórházi ágy ígérete aztán valóságos pánikba kerget bennünket: Jaj, Istenem, mi mindent kéne még jóvá tenni - s tán nem lesz rá alkalom! Egy kihagyott simogatás terhe nehezedik ránk mázsányi súllyal, egy meggondolatlanul kimondott szót kellene enyhíteni, amíg még nem késő. Elfelejtett köszöntéseket pótolni, néhány régi ígéretet teljesíteni. És odafigyelni másokra, amíg lehet... Legalább ne úgy menjünk el, hogy tartozunk azoknak, akiket itt kell hagyjunk, ha már az előttünk elmenőknek adósai is maradtunk... Megpróbálunk hát magunkban is rendet teremteni. Mert kutya az ember - a belső rendre is inkább csak akkor figyel, ha úgy érzi, nincs is oly' messze a végső számadás ideje. Pedig vágyunk a belső tisztaságra, különösen így nagyböjt tájékán. Csak hát nehezen szánjuk rá magunkat a ,,lelki nagytakarítás" elkezdésére. Mert embernek születtünk, gyengének a jóra és
hajlamosak a restségre, tunyaságra. S a tökéletességnek még a megközelítése is oly' fárasztónak tűnik számunkra. Közben érezzük, tudjuk, hogy önnön lustaságunkat előbb-utóbb úgy is le kell küzdenünk. Akkor hát miért ne kezdhetnénk máris?

Székesfehérvár, 2004. tavaszán
 
 
0 komment , kategória:  Bartal Klári 1.  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 24 
2018.09 2018. Október 2018.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 1 db bejegyzés
e év: 12 db bejegyzés
Összes: 68305 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2181
  • e Hét: 35947
  • e Hónap: 101126
  • e Év: 2268387
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.