|
2016-04-03 08:41:40, vasárnap
|
| |
| |
Vercsek Györgyi
Szakadék
Szakadék szélén homályos alak,
körülötte fátyolos ködfalak.
Dermedten áll
és csak bámul maga elé,
nem akar már nézni
a múltja felé.
Szakadék alatt a mélység
tátongva várja,
vajon életének árja
merre lendíti,
lelkének gyengülő szele
merre repíti.
Csak áll és vár némán,
az idő oly csendben halad,
körülötte lassan oszladoznak
a halvány ködfalak.
Tisztábban látja már
a mélyülő világot,
még nem akar a sírjára
fehér virágot.
De továbbra is áll
és bámul az alak,
míg újra és újra
arra téved
az arany alkonyat.
*
Kottám
Ha egyszer kottát kellene írnom,
kemény fába vágnám a fejszém,
a sok száz apró hangjegyből
melyik is lenne igazán az enyém.
Elmerengnék csendben,
míg fény villanna agyamba,
mit is vázoljak az ívnyi lapomra.
Nem lenne elég
egy rövidke zenemű,
hisz életem hol derűs,
hol fájón keserű.
Komponálnék bús nótát
a fájdalmaimról,
de írnék vidám dalt is
kedves családomról.
Írnék komolyzenét,
írnék ünnepi nyitányt
és megannyi,
szeretetemből eredő
őszinte melódiát.
A befejező tétel
még várathat magára,
s remélem, hogy
nem kínzó könnyeim
hullnak majd
a végső kottámra.
*
Elmúlás
Elmúlik a lét könnyű fuvallattal,
hajszálra függesztve a lélekburkot,
lassan némítva a suttogó ajkat,
tompán dúdolva a lélekdallamot.
Mint virágok szirmai hullnak alá,
úgy szünetel a dobbanás moraja,
lehelettől még lágyan lebben a lég,
nem szövődik tovább az élet fonala.
Utolsót rebben szép szemen a pilla,
a kéz ujjai még fogást próbálnak,
aztán lassanként halványul a fény is,
földi jelek végső nyugalmat adnak.
Röpke életünk utazás a térben,
kinek fájdalmas, kinek örömteli,
a rögös úton végigmenni nehézkes,
de végső célját mindenki eléri.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Vercsek Györgyi |
|
|
|
|
|
xMagazin
Offline
